NÉMET ÉS SZLOVÁK SAJTÓ A NYOLCVANAS ÉVEKBEN


FEJEZETEK

A pesti és a budai német újságok

A század utolsó évtizedeiben, különösen a jozefinista időszakban, felélénkült a hazai német nyelvű hírlapirodalom. A sort – mint láttuk – Windisch pozsonyi lapja nyitotta meg, majd az erdélyi szászok fővárosában, Nagyszebenben is indult német nyelvű újság. II. József uralkodása alatt komolyabb méreteket kezdett ölteni a pest-budai német újságírás is, amelynek előzményei az 1730-ban létesült budai Mercuriusra vezethetők vissza.

{I-108.} A nyolcvanas évektől kezdve Pest és Buda jelentős fejlődésnek indult. A központi közigazgatási szerveknek, a királyi kamarának és a Helytartótanácsnak Pozsonyból Budára történt áthelyezése visszaadta a város főváros-jellegét. Az egyetem átköltöztetése, nyomdák és könyvkereskedések létesítése pedig kulturális téren biztosította a további fejlődés feltételeit. A számban egyre gyarapodó és gazdaságilag is megerősödő német polgárság részére mindkét városban új hírlapok indultak.

Ezeknek sorát 1781-ben a Pester Intelligenzblatt in Frag- und Anzeigen című lap nyitotta meg. Az Intelligenzblatt külön laptípust jelentett a 18. század folyamán. Olyan újságokat neveztek így, amelyek főleg hirdetésekből és egyéb – hivatalos és magánjellegű– közleményekből álltak. Ezen belül is széles skáláját tartalmazta a budai újság a híradásoknak: hivatalos rendeletek, árverési, gazdasági, politikai és tudományos hírek, valamint könyvismertetések váltogatták benne egymást. Rendszeresen beszámolt a lap a lottóhúzás eredményeiről, a piaci árakról, a születésekről és a halálozásokról, a színházi világ eseményeiről és egyéb érdekességekről.

E német újság is nagymértékben külföldi lapokból merítette híreit. Érdekes azonban, hogy olvasói közül egyesek már ezt szóvá tették és rosszallták. A szerkesztő azt válaszolta e megjegyzésekre, hogy fontosnak tartják külföldi lapok híreit is közölni, mivel nem mindenkinek nyílik alkalma ezeket eredetiben olvasni. A jövőben is így kívánnak eljárni, de ez nem jelenti azt, hogy a híreket kisajátítják, mert „lapszemléjüket” azzal a megjegyzéssel közlik, hogy „olvastuk”. A lapot a pesti Eitzenberger-nyomda adta ki.

A pesti újság – a referáló-stílus keretei között – valóban színesebb képet mutat, mint az 1730-as évek Ofner Mercuriusa. Igaz, hogy példányait csupán az első évfolyamból ismerjük, de a levéltári adatok szerint csak 1786-ban szűnt meg.

Budán a Landerer nyomda – miként láttuk – valószínűleg időnként többször is kísérletezett újságkiadással, legalábbis erre vall az 1760-ból származó és a budai Mercurius címképét és beosztását tartalmazó újságpéldány előkerülése. Folyamatos és állandó periodikus kiadványának azonban csak az 1787-ben indított Ungarische Staats- und Gelehrte Nachrichten nevezhető.

Kiadásához 1786 végén kért engedélyt Jakob Schickmayer ágens és Anton Glorian Willich jogtanácsos. Előfizetési felhívásukban arra hivatkoztak, hogy a közönségnek nagy szüksége van egy hazai újságra, mert a hazai híreket a külföldi lapokból csak késve és elferdítve tudja meg. A Pester Intelligenzblatt megszűnése tehát már hamarosan felvetette egy új fővárosi lap indításának a szükségességét. Érdekes még az, hogy az előfizetési felhívásban csak a külföldi lapokra történik utalás és a Pressburger Zeitungra nem. Valószínűleg Pest-Buda jelentőségének növekedésével a helyi események híreinek gyorsabb és nagyobb mértékű publikálási lehetőséget kívántak biztosítani, mint ahogy azt a pozsonyi újság meg tudta tenni.

Az indítandó újság tartalmára nézve azt ígérték, hogy beszámolnak az állami eseményekről, különös tekintettel, az ausztriai birodalomra, a hazai belpolitikai hírekről és az ország belső életéről. A felvilágosultság nyomai is megtalálhatók {I-109.} a programban, mert arra nézve is ígéretet tettek, hogy hírt adnak a már elhagyott és a még elhagyandó előítéletekről, babonákról és káros szokásokról. Tervbe vették, hogy a legjelentősebb könyvekről, meteorológiai megfigyelésekről, születésekről és halálozásokról, valamint a vásárokról és gabonaárakról is tudósítani fogják olvasóikat.

1787. január 3-án jelent meg az újság első száma. E lapot is hetenként kétszer adták ki, és minden második számhoz mellékletet csatoltak. Jelentős mértékben vett át ez az újság is más külföldi lapok híreiből, de a hazai városokban már saját levelező tudósítókkal is rendelkezett.

A legterjedelmesebb az államügyekkel foglalkozó rész volt. A mindennapi élettel kapcsolatos hírek és közlemények, így a piaci árak, az időjárásjelentés a heti mellékletben kaptak helyet. E budai újság is közölt hirdetéseket; különösen a könyvnyomdák és könyvkereskedések hirdettek gyakran, kínálva a legújabban kiadott munkáikat. Nagyrészt német és latin nyelvű könyveket hirdettek a lapban, de találkozhatunk magyar könyvekkel is a hirdetések között – főleg 1790 körül, a nemesi mozgalom győzelme után.

A külföldi hírek fő forrása e lapnál is a bécsi félhivatalos újság volt, de ezen kívül merített más német nyelvű lapokból is. Így hivatkozik többek között a Berliner Monatschriftre, a Hamburger Korrespondentre, a Lemberger Zeitungra, a Gräzer Zeitungra, az Erlanger Zeitungra, a Prager Zeitungra és a Brünner Zeitungra, mint kútfőre. A török háború idején a háborúról többnyire a Wiener Zeitungban megjelent udvari jelentés szószerinti közlésével tudósította olvasóit. Többször megtörtént azonban az is, hogy a nagyszebeni Kriegsbote tudósítója nyomán adott hírt az eseményekről. A francia forradalomról és a franciaországi hírekről is jelentek meg tudósítások az újságban. A fellendülő irodalmi és színházi élettel meglehetősen kevés cikk foglalkozik a lapban, főleg csak a szaporodó könyvrecenziók jelzik a nagy fellendülést.

Az újság megjelenéséről 1794 közepéig van tudomásunk. Az őt követő budai hírlap, az 1798 januárjában indult Ofner Zeitung azonban mindenben – címlap, formátum, tartalom, kiadó – e lapra emlékeztetett. Szerkesztője, illetve kiadója is ugyanaz a Jakob Schickmayer volt, aki az előző budai hírlapot is kiadta. E lap is csak rövid ideig, 1798-tól mindössze 1800-ig jelent meg ily formában. Ekkor ugyanis egyesült a korábban Pesten megjelent Der neue Kurier aus Ungarn von Kriegs- und Staatssachen című újsággal, és ettől kezdve a pest-budai német újság összevontan, Ofner und Pester Zeitung címen jelent meg, és csak 1845-ben szűnt meg.

Az 1800-ban egyesült fővárosi német újság pesti tagja, a Der neue Kurier aus Ungarn 1788-ban indult, tehát nem sokkal azután, hogy a Pester Intelligenzblatt megszűnt. A lap megindítója és első szerkesztője Moll Jeromos volt, a bécsi udvari ágens Moll fia. Ő Trattner Mátyás nyomdásszal közösen kapott privilégiumot pesti újság kiadására, de szövetségük sok viszályhoz vezetett. Pereskedésük abból a tisztázatlan jogi helyzetből fakadt, amely a kiadó és a szerkesztő viszonyát nem szabályozta megfelelően. Általában az volt a gyakorlat, hogy a nyomdász-kiadó kérte a lapengedélyt, ő biztosította az újság előállításának anyagi feltételeit, de a {I-110.} bevétel is az övé volt. Amennyiben foglalkoztatott szerkesztőt, illetve újságírót, azt ő fizette, többnyire bizonyos határozott összeggel. Ez utóbbi „tiszteletdíj” azonban legtöbbször aránytalanul kevés volt és sok szerkesztő panaszkodott is ezért. De volt példa arra is, hogy függetleníteni kívánták magukat – miként a magyar újságok történeténél megfigyelhetjük – a nyomdász-kiadóktól.

A Neuer Kurier aus Ungarn szerkesztője és kiadója között is főleg anyagi kérdések körül kezdődtek el a viták. Az újság kiadására eredetileg Moll Jeromos kért engedélyt 1787-ben a Helytartótanácstól. Később, 1788 elején már Trattner Mátyással közösen folyamodtak engedélyért a Neuer Kurier aus Ungarn címmel indítandó újságra.

Eleinte egy morális hetilap kiadására gondoltak, melynek a Der schwarze Mann címet szánták. Általa az olvasás szeretetét, a népszerű írások és a német nyelv elterjesztését kívánták elősegíteni. Csak miután két hónapon belül sem kaptak választ beadványukra, kérésüket módosították, mert megfelelőbbnek találták egy politikai újság kiadását. Először a Neuer Staatsbothe aus Ungarn, majd Kurier aus Ungarn, végül is Neuer Kurier aus Ungarn címet adtak indítandó lapjuknak. Buda és Pest kedvező, központi helyzetére hivatkoztak, amely különösen előnyös a különböző helyekről érkező hírek összegyűjtése szempontjából. Lapjukban mindenekelőtt belföldi – az egész osztrák birodalomra és különösen Magyarországra vonatkozó – híreket, a török háború tudósításait, és egyéb rövid híreket, közleményeket ígértek. Érdeklődési körük kiterjedt a gazdasági, kereskedelmi, történelmi, statisztikai, földrajzi és kulturális kérdésekre is. A Pesten megalapítandó új német újság megindításához Bécsből megérkezett az engedély; csak azt hangsúlyozták, hogy e lapot is – a budai német újsághoz hasonló – cenzúrának kell alávetni és a harctéri jelentéseket a katonai parancsnoksággal is közölni kell.

A költségeket három évig egyenlően kívánták viselni és a jövedelemből is egyenlő módon akartak részesedni. Moll Jeromos arra kötelezte magát, hogy végzi a szerkesztői munkát, és gondoskodik a kézbesítésről. Ezért – háromezer előfizetőig – évi 200 forint tiszteletdíjban állapodtak meg. Trattner Mátyás arra nézve vállalt kötelezettséget, hogy a lapot jó papíron, nyolcadrét nagyságban, garmond betűkkel fogja kinyomatni. Abban is megállapodtak, hogy az újság megindítása előtt, hírverő célzattal, előfizetési felhívást bocsájtanak ki, kétezer példányban.

Szó esett a befolyó összegek kezelésének módjáról is a szerződésben, mégis ezen a ponton kezdődtek el köztük az egyenetlenségek. A megállapodás szerint az előfizetési díjakat kettős zárral ellátott ládában kellett őrizni, amelynek egyik kulcsát a nyomdász, másik kulcsát pedig a szerkesztő őrizetére bízták, hogy ily módon csupán mindkettejük jelenlétében lehessen a pénzhez nyúlni. A viszályok akkor robbantak ki, amikor Trattner megelégelte, hogy hiába várja Molltól a befolyt előfizetési díjak összegét: nemhogy ezt, de még a ráeső nyomdai költségeket sem kapta meg társától. Trattner ekkor beadvánnyal fordult a Helytartótanácshoz és bevádolta Mollt, aki viszont 1792-ben, védekezése közben azzal vádolta a nyomdászt, hogy az állandóan azon mesterkedik: miképpen szerezhetné meg a kiadói jogot; ezért egy saját nyomda felállítására kért engedélyt.

Trattner viszont azt vallotta, hogy Moll neki semmit sem fizetett, a bevételt {I-111.} elköltötte. Pedig a nyomdásznak okvetlenül pénzre van szüksége, mert 26 alkalmazottat tart el.

A pesti tanács 1792 decemberében kiadott felterjesztésében a nyomdásznak adott igazat, és a lap kiadói jogát neki szándékozott ítélni. Moll Jeromost részeges és könnyelmű embernek nevezte, aki Pestről adósságai miatt elszökött. A Helytartótanács azonban mégsem vette el a kiadói jogot Molltól, aki 1797-ig azt meg is tartotta. Ekkor Hanauer Lőrinc egyetemi nyomdai művezetőnek engedte át, a szerkesztést pedig Haliczky András, a pesti egyetemen a német nyelv és irodalom tanára vette át.

Az újság megindulásakor a török háború hírei álltak az érdeklődés előterében. Ez az esemény – amely a nemesség és a Bécs közti ellentéteket véglegesen kiélezte – igen nagy érdeklődésre tartott számot Bécsben csakúgy, mint Magyarországon. Ennek a felcsigázott érdeklődésnek lett a következménye egész sor sajtóval kapcsolatos esemény is: új lapok indultak, és a régiek szinte átállították érdeklődési körüket. A török háború miatt költözött az első magyar nyelvű újság is Pozsonyból a fővárosba – éppen 1788-ban –, mégpedig elsősorban azért, hogy közelebb legyen a szerkesztőség a harctérhez, a fő hírforráshoz. Látni fogjuk, hogy 1789-ben egy újabb magyar nyelvű újság indulására is a török háború adott ürügyet, s ez a Hadi és más Nevezetes Történetek című újság címéből is kitűnik.

A pesti német Kurier, akárcsak magyar nyelvű laptársa, a Magyar Merkurius harctéri tudósításait részben saját hadi levelezőitől szerezte. Harctéri közleményeit nemegyszer átvette a Prager Zeitung és a Lemberger Zeitung is, bár nem mindig pontosan. A pesti Kurier meg is jegyzi néha, hogy híreket átvevő újságok nem mindig tesznek különbséget mondák és valódi hírek között. A török háború eredményezte tehát a hazai német nyelvű lapjainknál azt az önállósodási folyamatot, amelynek során a bécsi félhivatalos lap megszűnik az újság külpolitikai és hadi híreinek kizárólagos forrása lenni, amikor e fontos eseményről már részben saját haditudósítók levelei nyomán számolnak be.

A török háború, majd II. József halála után, a nemesi ellenállás és az irodalmi-tudományos felélénkülés idején, 1791-ben címét némileg módosítja az újság: az eddigi Der neue Kurier aus Ungarn von Kriegs- und Staatssachenből Neuer Kurier aus Ungarn von Kriegs- Staats- und Gelehrten Sachen lesz. Címében tehát kifejezést ad annak az elhatározásának, hogy a szellemi élet krónikása is kíván lenni. Ettől kezdve valóban gyarapodik az irodalmi és tudományos élettel kapcsolatos közlemények száma.

1792–1799 között a szerkesztő és a kiadó közti, hosszan elnyúló pörösködés eredményezte, hogy a hivatalosan csak 1797-től kezdve fellépő új szerkesztő, Haliczky András egyetemi tanár már korábban is közreműködött a lap szerkesztésében. Az újság már eddig is adott ki melléklapot – a Neuwieder Zeitung utánnyomatát – Haliczky alatt egy új melléklap létesült, amely szintén kifejezte az újság érdeklődési körének módosulását. E melléklap a Literärischer Anzeiger für Ungarn volt.

A pesti Merkur 1799 végén megszűnt, illetve 1800 januárjában már összevontan jelent meg a budai német újsággal, Ofner und Pester Zeitung címmel.

{I-112.} A magyarországi német nyelvű hírlapok 18. századi története azt bizonyítja, hogy városaink német ajkú polgársága volt az a hazai társadalmi bázis, amelyen – Rákóczi és Bél latin nyelvű kezdeményezései után – a rendszeres hírlapirodalom kifejlődött. Pozsony, Buda, Pest és Nagyszeben voltak azok a városok, ahol újságkiadással és újságszerkesztéssel foglalkozni kezdtek. A korai, budai Mercurius nyomán csak a felvilágosodás következő nemzedékei honosították meg az időszaki sajtó folyamatos megjelenését.

E sajtó jellegére általában a referáló színvonal a jellemző. Az ország függő helyzete pedig azt eredményezte, hogy az újságok nagyobbrészt a bécsi félhivatalos újság nyomán készültek. Kivételek csak a kisebb-nagyobb mértékben jelentkező helyi hírek voltak. A nemesi ellenállás győzelme után, 1790 körül azonban német lapjaink egy része is önállósodni kezd: saját tudósítóik nyomán számolnak be a török háború eseményeiről és egyre több, hazai szellemi élettel foglalkozó hírt közölnek. 1792–93 után pedig, a cenzúraszigorítások és a nemesi kompromisszum kialakulása idején, ismét visszatérnek a jozefinista korszak előtti, száraz, megjegyzések nélküli hírszolgálati stílushoz.

Az erdélyi újságírás kezdetei: A Siebenbürger Zeitung (1783–1787)

Buda és Pozsony után az erdélyi szászok székhelyén, Nagyszebenben (amely város egyszersmind a királyi kormányszék székhelye is volt) szintén megindult a hazai német nyelvű hírlapirodalom. Az erdélyi városok német anyanyelvű lakossága olvasta ugyan a bécsi és a pozsonyi újságot is, sőt híreket is küldött részükre, mégis hiányát érezték – mégpedig mind a kormányzat, mind pedig a lakosság – egy helyi hírlapnak is. A lakosság hiányolta a bécsi és a pozsonyi német lapokból a megbízható erdélyi híreket, mivel, miként erre Bruckenthal Sámuel erdélyi udvari kancellár egyik előterjesztésében hivatkozott, az erdélyi vonatkozású közlemények nem mindig pontos információkon alapultak. A helyi kormányzati szerveknek pedig azért volt szükséges egy erdélyi újság, mert a hivatalos közlemények és rendeletek publikálására igen alkalmas eszközt láttak benne.

Egyébként II. József 1782-es erdélyi útja alkalmából maga is úgy vélekedett, hogy Erdélynek hasznos lenne, ha saját újságja lenne. Láttuk, hogy az uralkodó az újságoktól általában azt várta elsősorban, hogy a hivatalos rendeletek továbbítói legyenek, és emellett még a hivatali apparátus bizonyos fokú ellenőrzését, illetve bírálatát is a hírlapok feladatának tekintette. Ennek az utóbbinak a megvalósítása elé azonban – éppen a szebeni példa is mutatni fogja – még sok akadály és nehézség gördült.

Hochmeister Márton nyomdász, a kormányszéki nyomtatványok szállítója ezután nem sokkal engedélyt kért egy német nyelvű újság alapítására. A főkormányszék hozzájárult, és 1783 novemberében meg is indult az újság Nagyszebenben Siebenbürger Zeitung címmel. E lapnak is, akárcsak a budai Mercuriusnak, maga a nyomdász-kiadó volt a szerkesztője is egyszersmind, legalábbis nem tudunk egyelőre arról, hogy foglalkoztattak volna valakit az újság írására. Hetenként kétszer jelent meg: hétfőn és csütörtökön. Tartalmát nagyrészt e lapnak is az idegen, {I-113.} főleg ezúttal is a bécsi lapokból vett hírek alkották, de ezekhez helyi vonatkozású közlemények is járultak. Az újságnak melléklapja is volt, az úgynevezett Intelligenzblatt. Ez piaci vonatkozású híreket, népmozgalmi adatokat és részben hivatalos, részben pedig magán jellegű hirdetéseket közölt.

Az erdélyi hatóságok, noha felhasználták a szebeni hírlapot rendeletek publikálására, mégsem nézték jó szemmel annak egész tevékenységét. Az újság ugyanis néha napvilágra hozott olyan hibákat és visszaéléseket, amelyeket egyes testületek hivatalnokai követtek el, és időnként némi kritikát is gyakorolt ezek felett. A hivatalok azonban – jóllehet az uralkodó kívánságával ez egybeesett – nem tűrték el a tevékenységükkel kapcsolatos bírálatot, és különösen nem az általuk társadalmilag is lenézett újságíróktól. A Siebenbürger Zeitung megjelenése után nemsokára már számos panasz érkezett a központi kormányzati szervekhez, amelyekben becsületsértéssel vádolták a lap szerkesztőjét, követelték állításai visszavonását és a szerkesztő megbüntetését. 1784-ben például Kolozsvár városának tanácsa azért tett panaszt a szebeni újság ellen, mert azzal vádolta meg a tanácsot, hogy az éjjeliőröket cigányokból és csavargókból állította ki. A tanács tagadta ezt, és becsülete megsértéséért elégtételt követelt: e hír visszavonását és az író megnevezését, hogy ha szükségét látják, más módon is felléphessenek ellene. Jellemző, hogy a királyi főkormányszék sem az újságíró, hanem a tanács pártjára állt: az újságíró tettét komolyan hibáztatta; kötelességévé tette állítása visszavonását és azt, hogy a jövőben hasonlók közlésétől tartózkodjék. A szebeni tanácsnak pedig feladatává tette, gondoskodjék róla, hogy az újság ne közölhessen országos jelentőségű hírt az előzetes cenzúra jóváhagyása nélkül.

Kolozsvár mellett Brassó tanácsa is panaszt emelt a főkormányszéknél a Siebenbürger Zeitung szerkesztője ellen 1785-ben, mert az egyik közleményében szembefordult a tanács véleményével, és gúnyosan nyilatkozott róla. A tanács beadványa jól tükrözi azt a „megbecsülést”, amelyben az újságírónak része volt, és egyszersmind azt a felfogást is, amely a sajtó kritikájától a társadalmi „függés”és a „rend” felborulását féltette. „A tanács felette érzi ugyan magát – hangzik a beadvány – az efféle kenyérért inaskodó írkászok alaptalan vádaskodásain, s más viszonyok között nem szólalna fel, de most oly bajos a népet engedelmességben tartani, hogy ha a tanács intézkedéseinek rosszalló megbírálása a kir. főkormányszéken kívül minden haszontalan újságírónak is megengedtetik, félő, hogy a társadalomban a rend és a függés teljesen felbomlik.” A tanács ezért azt kérte, hogy a szebeni hírlapírót szigorúan feddjék meg, vonassák vele vissza a „rágalmakat, és örökre tiltsák el attól, hogy a tanács tisztviselőiről bíráló cikkeket írjon.

A szebeni német újság története és példája jól mutatja, hogy a jozefinizmus korában, hazai idegen nyelvű sajtónk még azt a szűkre korlátozott politikai szerepet sem tudta betölteni, amit az uralkodó a közigazgatás ellenőrzése és bírálata terén szánt neki. De lehet, hogy éppen a szebeni újság említett cikkeivel kapcsolatos bonyodalmak is hozzájárultak ahhoz, hogy II. József később úgy nyilatkozzon a sajtóról, hogy legjobb, ha csak a rendeletek publikálására szorítkozik.

Kevéssel a Siebenbürger Zeitung indulása után, 1783 decemberében Trattner János Tamás bécsi nyomdász egy nagyszabású újságkiadóvállalat tervét nyújtotta {I-114.} be az udvari Kancelláriához. Eszerint arra szeretett volna vállalkozni, hogy a birodalom néhány gazdaságilag elmaradt területén: Erdélyben, a temesi Bánságban, Horvátországban és Szlavóniában, valamint Dalmáciában egy-egy nemzeti nyelven megjelenő újságot hozzon létre. Azt állította, hogy ezekkel az újságokkal a felvilágosodás valamint az ipar és a kereskedelem elterjesztését szolgálná az említett területeken. Az udvari Kancellária azonban, közvetlenül az uralkodó utasítására, a következő év júliusában azt válaszolta, hogy nem engedélyezi – elfoglaltságukra hivatkozva – a magisztrátusi tisztviselőknek, mint levelezőknek az alkalmazását. Bár a magánszemélyek levelezőkként történő bevonását javasolta a válasz, és így elvben nem vágta el a lehetőségét Trattner terve megvalósításának, a bécsi nyomdász mégis elállt tervétől. Bizonyára közrejátszottak az erdélyi események is: a Horia – Kloska féle jobbágyfelkelés, amely még tovább fokozta az uralkodónak és a bécsi vezető köröknek a sajtó iránti bizalmatlanságát. A meglevő újságok cenzúrázását is egyre szigorították és valószínűleg nem találták kívánatosnak, hogy ilyen körülmények között nemzeti nyelvű lapok egész sora induljon, amelyek ellenőrzése – miként ezt a pozsonyi szlovák újság példája mutatta – különösen sok gondot okozott, hiszen a szláv nyelveket Bécsben alig ismerték, és ezért a szlovák lapot is német fordításban kellett felküldeni az udvarba.

A Siebenbürger Zeitung egyébként 1788-tól kezdve a Der Kriegsbote címet vette fel és főleg a török háborúról tudósított; 1792-től pedig Der Siebenbürger Bote címmel jelent meg egészen 1862-ig.

1790-ben Nagyszebenben Siebenbürgische Quartalschrift címmel folyóirat is indult. E több mint egy évtizeden át, 1801-ig élő lap, csakúgy, mint a megszűnése után néhány évvel alapított Siebenbürgische Provincialblätter (1805–1824) főként a szászok történetére vonatkozó tanulmányokat, cikkeket és könyvismertetéseket tartalmazott.

A Pressburger Kundschaftsblatt és a 18. századi hirdetési lapok

A modern sajtó egyik lényeges eleme a hirdetés, amelynek szerepe a gazdaság jelentőségén is túlmutat és korunkban egyike a polgári sajtót leginkább befolyásoló tényezőknek. Bár kifejlődése a kapitalista sajtó kibontakozásával egyidőben történt, előzményei visszanyúlnak a 18., sőt nyugaton a 17. századi újságokig.

A nyugat-európai újságokban a 17. századtól kezdve figyelhetjük meg a hirdetések megjelenését. Angliában Cromwell uralkodása alatt tűntek fel az első újsághirdetések; ezek jórészt irodalmi vonatkozású, főleg az új könyvek megjelenéséről értesítő közlemények voltak. Németországban is már ebben a században megjelentek az újságokban a hirdetések, sőt itt az úgynevezett hírközlő újságok mellett egy külön laptípus is kialakult azokból az újságokból, amelyek nagyrészt vagy teljes egészében hirdetésekből álltak (Intelligenzblatt). Mivel az ilyen, csak hirdetéseket tartalmazó lapok nagyon szárazaknak bizonyultak és ezért éppen kívánt céljukat, a minél szélesebbkörű publicitást nem tudták elérni, a későbbiek során, főként a 18. században e hirdetési lapok jelentős fejlődésen mentek át. Hogy népszerűségüket {I-115.} növeljék, a hirdetéseken kívül más, elsősorban szórakoztató, valamint irodalmi és tudományos tárgyú cikkeket is közölni kezdtek. Halléban például már a 18. század első felében maga az uralkodó rendelkezett úgy, hogy a hirdetési lapok közöljenek egyéb, népszerű cikkeket is. A korábban száraz hirdetési újságok a különböző szórakoztató és ismeretterjesztő cikkek közlése által közeledni kezdtek a modernebb újságformákhoz és jelentős fokozatot képviseltek a véleménynyilvánító, bírálatokat is tartalmazó sajtó megvalósulása irányában.

Magyarországon a század első felében megjelent lapjainkban már megtaláljuk az újsághirdetések első nyomait, egy-egy elszórt kis közlemény formájában. Ezek a pár soros kis híradások többnyire valami árunak igyekeztek vevőket találni, vagy pedig olyan közleményeket tartalmaztak, amelyek valamilyen családi, jogi vagy igazgatási vonatkozású tartalommal bírtak. A hirdetések legősibb és leggyakoribb formája nálunk is a könyvhirdetés volt. Ez könnyen érthető, hiszen az újságokat kiadó nyomdák saját termékeiknek elterjesztésére szívesen felhasználták az újság nyilvánosságának előnyeit. De hirdettek az újságokban csodálatos hatású gyógyszereket és balzsamokat is. Egyes jószágok, valamint könyvtárak árverésénél és az ismeretlen örökösök felkutatásánál szintén hasznát vették az újság nyilvánosságának. E korai hirdetések még szinte beleolvadtak az újság egyéb hírei közé; nem foglaltak el külön helyet a lapban és nem jelentkeztek csoportosan.

A század vége felé azonban nálunk is megtaláljuk a nyomait annak a laptípusnak, amelyik elsősorban és szinte kizárólag hirdetések közlésére rendezkedett be. E lapok kiadásával vagy valamilyen hirdetési iroda, vagy valamilyen nyomdászkiadó foglalkozott. Volt példa arra is, hogy valamely újság melléklapjaként adtak ki hirdetési újságot: a Siebenbürger Zeitungnak 1783-tól, a Pressburger Zeitungnak pedig 1798-tól kezdve jelent meg Intelligenzblatt című melléklapja. A hirdetésekből befolyó összeg vonzó kiegészítő nyereséget jelentett a kiadó, illetve a nyomdász számára. Igaz, előfordult, hogy a hirdetők megfeledkeztek a hirdetési díjak beküldéséről. Ilyenkor, mint például 1787-ben a Wiener Zeitung kiadói, az udvari Kancellárián tettek panaszt, mire az a Helytartótanácson keresztül szólította fel a magyarországi hirdetőket, tartozásaik kifizetésére.

A hirdetés, mint bevételi lehetőség, több magyar újságszerkesztőt is arra buzdított, hogy megkíséreljen élni ezzel az eszközzel. Tudjuk például Spielenbergről is, hogy az Ephemerides Budenses mellett tervbe vette egy hirdetési újság kiadását is, de ennek megvalósulására nem került sor.

Láttuk, hogy 1781-ben Pesten indult egy önálló hirdetési lap, a Pester Intelligenzblatt in Frag- und Anzeigen. 1781-ben volt Pozsonyban is egy önállóan megjelent német nyelvű hirdetési újság, a Pressburger Kundschaftsblatt. Moll Jeromos pozsonyi polgár – aki hat évvel később Pesten indított német hírlapot – 1781 elején egy hirdetési irodához és egy általa kiadandó újsághoz kért engedélyt. A Helytartótanács hozzájárulása után, 1781. március 1-én meg is nyitotta Pozsonyban a Kundschafts-Comtoir-nak nevezett irodáját; röviddel később pedig megjelentette hirdetési újságját is.

Az 1781 április elején indult lap hetenként jelent meg. Egy-egy száma négy oldalból állt és kizárólag hirdetéseket tartalmazott. Az egyes közlemények terjedelme {I-116.} legtöbbször mindössze néhány soros volt, cím nem választotta el őket egymástól. Tartalmukra nézve: ház és egyéb ingatlan eladásával foglalkoztak, állást kínáltak és kerestek, lakást, eladó gyógyszertárat és sok minden egyebet hirdettek. E lapban is találkozunk természetesen könyvhirdetésekkel is, sőt egy tervezett pozsonyi olvasókabinetről is megjelent több számon keresztül hosszabb, folytatólagos közlemény. Arról tájékoztatta az olvasókat a közlemény szerzője, hogy Pozsonyban egy Lesekabinetet szándékozik nyitni (ez lett volna hazánkban az első ilyen vállalkozás!), amelyben nagy számú német, latin, magyar, francia és angol könyv lesz kapható, régi és új egyaránt. A kölcsönzési díjra nézve azt ígérte, hogy nem lesz magasabb, mint a bécsi Trattner-féle olvasókabinetben. Mivel azonban egy ilyen vállalkozás megindításához is pénzre van szükség, biztosítani kívánta magát, és ezért legalább 100 előfizető jelentkezését tartotta szükségesnek ahhoz, hogy tevékenységét elkezdje.

A két héttel későbbi számban már örömmel értesítette olvasóit, hogy a korábbi hirdetésére már több tekintélyes személy jelentkezett. Újra megígéri, ha elég előfizető jelentkezik, gondoskodni fog arról, hogy mindenféle könyv kapható legyen olvasókabinetjében a főnemeseknek, polgároknak és tanulóknak egyaránt.

E példa bizonyítja, hogy a hirdetési újság közleményei visszhangra találtak az olvasók körében. Gazdasági és kulturális elmaradottságunk magyarázhatja elsősorban, hogy a 18. században nálunk nem sok példa volt az ilyen újságokra. E pozsonyi újság is csak két évet ért meg: 1782 végével megszűnt. E laptípus, amely más országokban fontos láncszemet alkotott a sajtó fejlődésében, nálunk tehát csak alárendelt szerepet játszott.

Hieronimus Moll megkísérelte ugyan még 1787-ben, hogy Frag- und Kundschaftsblatt címen ismét alapítson egy hirdetési újságot, de e terve már nem valósult meg. A merkantilista fejlődésre jellemző laptípus hazánkban nem tudott meghonosodni. A híreket referáló sajtónak máshonnan kellett megújulnia: színesebbé, érdekesebbé és véleménynyilvánítóvá válnia. Nálunk ez a hatás inkább a morális hetilapoktól és az irodalmi-tudományos folyóiratoktól indult ki, nem az úgynevezett Intelligenzblattoktól.

A szlovák sajtó megindulása: a Presspurské Noviny (1783–1787)

A 18. század végén, amikor a hagyományos hungarus-felfogás keretein az ébredező nemzeti öntudat hatására – legalábbis nyelvi és kulturális téren – rések támadtak, a korábbi hazai latin és német nyelvű lapok mellett, kibontakozott a magyar és a szlovák sajtó is. Az 1780-as években tehát már mindaz a három nyelv, amely sajtónk kifejlődése szempontjából döntő szerepet játszó Északnyugat-Magyarország lakosságát jellemezte, jelentkezni kezdett a sajtóban is. Leghamarabb városaink német nyelvű polgársága érte el, hogy hazai német nyelvű újsággal rendelkezzen. Ezt követően, 1780-ban indult meg a magyar nyelvű újságírás, majd három évvel később a szlovákok számára is megindították az első újságot, bár még cseh nyelven.

{I-117.} A szlovák újságírás megindításának székhelye, csakúgy, mint a magyar nyelvűé, Pozsony volt. A kezdeményezés Tállyai Dániel nevéhez fűződik.

Tállyai lőcsei nemesi családból származott, aki – a kor szokása szerint – mind a három nyelvet elsajátította, iskolázásai során. Németül természetesen szülővárosában, a szepességi szászok központjában, magyarul a debreceni kollégiumban, szlovákul pedig Pozsonyban tanult meg, ahol ő is az evangélikus líceum tanulója volt 1780-tól 1782-ig. Újságírói működését a pozsonyi német újságnál kezdte el: 1783-ban, Korabinszky kiválása után a Pressburger Zeitung szerkesztését vette át.

Ugyanabban az évben a Helytartótanácshoz és az udvari Kancelláriához azzal a kéréssel fordult, hogy engedélyezzék számára egy cseh nyelvű újságnak, a Presspurské Novinynak a kizárólagos jogú kiadását. Arra hivatkozott, hogy tökéletesen ismeri a cseh nyelvet (amely akkor még a szlovákok irodalmi nyelve is volt), és mint a pozsonyi német újság szerkesztője, járatos az újságírás gyakorlatában is. Hivatkozott a rendeletek sajtóban történő publikálásának fontosságára, és ezzel kapcsolatban rámutatott a szlovákok ilyen irányú igényeire. Hangsúlyozta, hogy e magyarországi nép csak a szláv nyelvet ismeri és főként mezőgazdasággal foglalkozik. Úgy véli, az egész birodalom hasznára lenne, ha ez a nép is olvashatna az újságban gazdálkodással kapcsolatos közleményeket, valamint tájékozódhatna azokról a gazdasági eredményekről és felfedezésekről, amelyek a fejlődést szolgálják. Azt is kiemelte, hogy e lapot a szlovákokon kívül a csehek és a morvák is olvashatják, és ezért elérheti azt az anyagi hasznot, amit a magyar újság eredményez. Ez pedig nem lehet közömbös sem a kincstár, sem pedig a postamesterek szempontjából.

A Helytartótanács 1783 februárjában támogatásával látta el a kérést és elfogadta Tállyai indokait. A lapengedélyt megadták és 1783 júliusában megindulhatott a Presspurské Noviny.

A lap szerkesztése Stefan Leška luteránus lelkész nevéhez fűződik, őt Ján Wiśkidensky, majd Stefan Kromp követte. Tállyai neve az újság kiadójaként volt feltüntetve. Bár a Presspurské Noviny még cseh nyelven jelent meg, a későbbi szlovák újságírók, így például Juraj Palkovič a pozsonyi lapot már a szlovák felvilágosodás termékének nevezte.

Párhuzamosan jelent meg a másik két pozsonyi újsággal, a Magyar Hírmondóval és a Pressburger Zeitunggal. Cenzúrázását a magisztrátus Schütz Balthazárra bízta. 1784-ben, főleg az erdélyi parasztfelkeléssel kapcsolatos közleményei miatt, többször merült fel az újság ellen kifogás. A későbbiek során – a cenzúra szigorítása idején – azt is elrendelték, hogy az egyes újságszámokat – szuperrevízió céljából – német nyelvre fordítva küldjék el az udvari Kancelláriához és a budai Helytartótanácshoz.

A három különböző nyelvű pozsonyi újság közül a Presspurské Noviny bizonyult a legrövidebb fennállású lapnak: 1787-ben már meg is szűnt.

{I-118.} A Staré Noviny Literniho Umeni (1785–1786)

1785-ben Besztercebányán megindult az első szlovák folyóirat is, a Staré Noviny Literniho Umeni. Munkatársai a besztercebányai Societas Slavicának tagjaiból: jórészt szlovák jozefinista evangélikus lelkészekből kerültek ki. A folyóirat szerkesztését Ondrej Plachy végezte, aki a tudományos egyesület alapítója volt. Ez az egyesület – még a hungarus keretek között, de – már bizonyos szlovák nemzeti öntudat kialakítását tűzte ki céljául.

A lap a morális folyóiratok stílusában készült: cikkei a vallásos eszméket még inkább védelmezték, mint támadták, de már descartes-i és leibnizi érvek felhasználásával. Síkra szálltak a vallási türelemért is. Jelentős helyet kaptak a folyóiratban a honismereti témák és az ismeretterjesztést szolgáló gyakorlati tanácsok. Az államismereti iskolának és a szlovák racionalisták utilitarizmusának hatása nyilvánult meg a történelmi, földrajzi, gazdasági és csillagászati cikkeken. A gottschedi erkölcsi folyóiratok példája nyomán, cikkeikkel a hasznos időtöltést és a tudomány népszerűsítést kívánták szolgálni.

E folyóirat is még cseh nyelven készült; előfizetőinek száma mindössze hatvan volt. Munkatársai csaknem kizárólag irodalmi és tudományos érdeklődésű luteránus lelkészek közül kerültek ki. Közöttük találjuk többek között Juraj Ribayt, Augustin Doležalt, Michal Semiant, Bohuslav Tabličot és Jan Hrdličkát, szlovák irodalmárokat és nyelvészeket. A cikkek közül sokat maga a szerkesztő írt.

A lap egyik szervezője volt annak a szlovák nyelvterületen is meginduló szellemi mozgolódásnak, amely a felvilágosodás nyomán, a szlovák értelmiséghez is utat talált. Nem lévén jelentősebb szlovák kulturális központ, a tudományokkal és a szlovák nyelvvel foglalkozni kívánó írók, lelkészek számára, akík szétszórtan éltek az észak-magyarországi falvakban és kisvárosokban, e folyóirat bizonyult a legjobb összekötő kapocsnak.

A besztercebányai folyóirat a honismereti és a közhasznú tárgyú cikkeken kívül tartalmazott az egyre inkább előtérbe kerülő nyelvi kérdéssel foglalkozó írásokat is. Hrdličkának a cseh vagy általában a szláv nyelv kiválóságáról szóló tanulmánya, a szlovák-cseh nyelvi öntudatosodás egyik jellegzetes terméke is e folyóiratban jelent meg. Szépirodalmi vonatkozású anyaga alig volt, mindössze néhány anekdota és alkalmi vers olvasható benne, ellentétben az első magyar nyelvű folyóiratokkal, amelyeknek legjellemzőbb sajátossága éppen a gazdag és színvonalas szépirodalmi tartalom volt.

Az első szlovák folyóirat 1785 májusától kezdve mindössze egy éven át jelent meg, és 1786 áprilisában már meg is szűnt. Ez alatt az idő alatt 12 száma látott napvilágot. A Presspurské Noviny csakúgy, mint a Staré Noviny a hazai idegen nyelvű sajtó fejlődésének – és egyben természetesen a szlovák sajtó történetének is – jelentős állomásai. Bár még mindkettő cseh nyelven jelent meg, de már mindkét lapban felmerült a szlovák irodalmi nyelv megteremtésének a kérdése. Még hungarus keretben, de már felismerhetők e folyóiratokban a nemzeti öntudatosodás első jelei; ilyen szempontból előfutárai a későbbi hazai nemzetiségi sajtónak is.

{I-119.} IRODALOM

Szinnyei József, id.: A Magyar Hírmondó (1780–1788). = VU 1880. 57–59. – Szinnyei József, id.: Rát Mátyás. (1749–1810). = Figy 1880. 8. köt. 161–174, 286–296. – Versényi György: Széptani kritika az első magyar hírlapban. = Figy 1883. 15. köt. 177–195. – Simai Ödön: A „Magyar Hírmondó” újításai Bartzafalvi előtt. = MNy 1911. 249–259. – Goriupp Alisz: Az első magyar újság előfizetői. = MBiblSz 1925. 98. – Waldapfel József: A hazai hírlap- és folyóiratirodalom történetéhez. = MKsz 1930. 55–89. – Dörnyei Sándor: A pozsonyi Magyar Hírmondó történetéhez. = MKsz 1958. 263–267. – Kókay György: Göttinga és a magyar újságírás kezdetei. = MKsz 1965. 141–150. – Kókay György: Göttinga, Rát Mátyás és felvilágosodás kori irodalmunk kezdetei. = MTA I. OK 1966. 121–145.

Hochmeister, Adolf: Leben und Wirken des Martin Edlen von Hochmeister. Nagyszeben, 1873. 207 l. – [Bányai Elemér] Zuboly: József császár újságja. = DebrSz 1913. 8. sz. – Kósa János: A Neuer Kurier története. = MKsz 1941. 150–166. – Kósa János: Az Ungarische Staats- und Gelehrte Nachrichten és az Ofner Zeitung. Két budai hírlap története. = MKsz 1942. 375–385. – Vigh Károly: A tizenkilencedik század szlovák hírlaptörténete. Bp. 1945. 76 l. – Sziklay László: A szlovák irodalom története. Bp. 1962. 885 l. – Kindlovits Kálmán: Régi Irodalmi Szemle (Staré Literniho Umeni). = MKsz 1967. 171–177. – Kókay György: Tállyai Dániel és az első szlovák újság megindítása. = MKsz 1973. 386–387.