Konstantinápoly elfoglalásától Róma kifosztásának időpontjáig teljesen felszívta és áthasonította az antik szellemet az olasz lélek. Ezt a folyamatot sietteté az akadémiák megalakulása és a könyvnyomtatás elterjedése.
Az akadémiák nem szervezett intézmények, hanem szabad egyesülés útján alakult társaságok voltak, melyekben minden kiváló tudományos és művészi tehetség helyet találhatott. Leginkább nekik köszönhető a kifinomított humanista műveltség végleges diadala, s nem a középkorból átszármazott egyetemeknek, melyek merev kereteikkel s fölötte konzervatív szellemökkel nehezen fogadták be az újat. Maga a hellén nyelv és irodalom is csak rövid időre, néhány esztendőre, tudott egyik-másik egyetemen tanszéket kapni; hosszantartó képviselete sehol sem állapítható meg. Valóban, nem az egyetemi oktatás, hanem a mellette és kívüle erőre kapott szabad oktatás fakasztotta az olasz tudományos renaissance legszebb virágait. Egész Olaszország területén találkozunk ezekkel az akadémiákkal, rendszerint a fejedelmi udvarok mellett, élőkön egy-egy kitűnő tudóssal vagy íróval. Különösen a művelődésnek három, fent említett középpontján keletkezett ilynemű társaságok kelthetik fel érdeklődésünket a nápolyi, Jovianus Pontanus latin költő elnöklete mellett; a római, Pomponius Laetus-féle akadémia, mely főleg a római régiségek tanulmányozását tűzte ki feladatául; s a firenzei, a legfényesebb valamennyi közül, az 1469-ben uralomra jutott Lorenzo de' Medici vezetése alatt. A Magnifico körül csoportosultak: Angelo Poliziano, a latin és olasz költészet mestere; Cristoforo Landino, Dante tudós magyarázója; Marsiglio Ficino, Platon fordítója; a kimeríthetetlen tudományú, ifjan elhalt Giovanni Pico della Mirandola és a két világraszóló elme: Leon Battista degli Alberti és Michel Angelo Buonarotti. Ez a társaság volt a híres platoni akadémia. Így nevezték, mert tagjai Platon eszmekörében éltek, összejöveteleik alkalmával a platoni dialogusokat olvasták (sokszor kiosztott szerepekkel), Platon tanairól társalogtak és vitatkoztak. Az egész akadémia élő visszahatás Aristoteles százados tekintélye ellen. A költő-philosophus bájos képzelete, szellemének szabad szárnyalása, a sokratesi társalgásnak a legmélyebb és legelvontabb problémák megvitatásában is megnyilatkozó játszi könnyedsége, egyszerűsége, leplezetlen közvetlensége egészen illett azokhoz, kiknek jelszava volt: szépen és szabadon élni.
Nem csekélyebb mértékben járult a humanizmus megérleléséhez a könyvnyomtatás elterjedése. Már 1465-től kezdve feltűnnek olasz földön a könyvnyomtatók. A XV. század végéig már 50 olasz városnak volt sajtója*; 1491-től 1500-ig Firenzében 179, Rómában 460, Milanóban 228 és Velenczében 1491 művet nyomattak.* A görög könyvek tervszerű kinyomatása Aldus Manutius nevéhez fűződik,* aki nem üzleti érdekből és mesterségszerűen fogott hozzá ehhez a vállalkozásához, hanem a humanista hevületével és készültségével. Velenczei háza kis görög gyarmat volt, a görög nyelvi és irodalmi tanulmányok híveinek találkozó helye, a hellén akadémiának egy neme,* melynek díszei közé tartoztak Joannes Laskaris* és Markos Musuros. Aldus görög szövegei (nagy részben editio princepsek) az új-korban az elsők, melyekben philologiai kritika nyomai felismerhetők.
A század végén már teljesen együtt van a humanizmus irodalmi anyaga. Majd, a rendkívül nagy számban feltárt régiségek közkincscsé tétele végett, nyilvános gyűjtemények szerveztetnek, aminő a II. Gyula pápától alapított vatikáni múzeum. Ekkor kerültek napfényre a leghíresebb szoborművek, a művészi ízlés kitűnő nevelői; a belvederei Apolló, a Laokoon-csoport, Marcus Aurelius lovasszobra.
A Cinquecento első tizedeiben a humanizmusnak még egy nagy fellángolásával találkozunk, melynek fénykörében áll a platoni szellemtől ihletett Pietro Bembo. Ugyanekkor üli legnagyobb diadalait a képzőművészet is. Csak 1505-től kezdve szabadul fel Perugino nyomasztó hatása alól Raffael s teremti meg 1520-ig azokat a műveket, melyek az örök emberit legtisztultabb eszményiségében tükrözik. Nincs többé vívódás és tusakodás; nincs szertelenség és túlzás; nincs nyers közvetlenség és kiforratlan érzelem: a leggazdagabb mozgalmasság a legtökéletesebb harmónia fenséges nyugalmában olvad föl. Leonardo finomabb, Michel Angelo hatalmasabb, Fra Bartolomeo lendületesebb, mint Raffael: de igazán boldogok akkor vagyunk, ha az urbinói mesternek tiszta nyugalmat lehellő alkotásaiba mélyedhetünk.