Aeneas Sylvius már trieszti püspök volt, mikor a gyermeknevelésről értekezett. Amíg idáig eljutott, sok másnemű tárgy foglalkoztatta tollát. Már megírta volt a dévaj múzsáknak ama sikamlós termékeit, melyekre később fátyolt szeretett volna borítani s már közzé tette volt az egyházi fegyelembe ütköző zsinatpárti iratait, melyeket utóbb a pápai tiára elnyerése után külön bullával visszavont. Mindez elmúlt. Az Euryalus és Lucretia regényes szerelmi történetének rokonlelkű tolmácsa s a hierarchikus rendet támadó emlékiratok fiatalkori szerzője most már, püspöki méltóságában, szigorú egyházias álláspontra helyezkedik, s László király vallásos nevelését is pozitív keresztény szellemben óhajtja intéztetni.
Fölteszszük, hogy Te már eddig is megtanultad – mint keresztényhez illik – a Miatyánkot, az Üdvözlégy Máriát, Szent János evangéliumát, a Hitvallást, s több imádságot is tudsz; hogy tudod, melyek a halálos bűnök, melyek a Szentlélek ajándokai, melyek a nagy Isten parancsolatai, melyek az irgalmasság cselekedetei; mi az útja a lélek üdvözülésének és mennybevitelének. Abban sem kételkedünk, hogy teljes meggyőződéssel hiszed, hogy eme földi élet után van egy másik, mely a jóknak édes örömöket, a rosszaknak keserűséget és nyomorúságot hoz.
Mindez más szellemet lehel, mint Vergeriónak fent idézett utasítása. A trieszti püspök nem tartozik a semlegesek közé. Nem éri be ama bizonyos „divinitással” Azt akarja, hogy neveltje a vitathatatlan hitigazságok szilárd talapzatán álljon. De vajjon nem támad-e fel írónkban is a kétség, hogy azon a kősziklán, melyre az egyház épült, megteremhetnek-e a pogány klassziczizmus virágai? E virágok bájosak, de illatuk kábító: Hogyan fog megférni az evangélium Ciceróval? Úgy, miként valamikor az egyházatyák gondolták: Nagy Vazul a virágokról és méhekről, Jeromos a fogságba jutott asszonyról szóló híres hasonlataikban. A klasszikus irodalomból azt kell olvasnia Lászlónak, ami nem ütközik a keresztény ember lelkiismeretébe, s ezen kívül meg kell ismerkednie keresztény írókkal is. Cicero de Officiis-a mellett olvasnia kell Ambrosiusnak hasonló tárgyú művét, „hogy ami Cicerónál a keresztény hittel meg nem egyezik, azt Ambrosius nyomán mérsékeljük” (ut que fidei nostre ex Cicerone non consonant, ex Ambrosio moderamen accipiant). Olvasnia kell Cicerón, Liviuson és Salustiuson kívül Lactantiust, Hieronymust, Nagy Gergelyt és Szent Ágostont is. Csak ekként jöhet létre az egyensúly; csak így térülhet meg a lélek vesztesége.