A strassburgi iskola tanulóinak legnagyobb része kétségkívül megtanult jól és szépen latinul írni és beszélni. De vajjon nem volt-e ez a műveltség, úgy, ahogyan Sturm értelmezte, túlságosan egyoldalú? Vajjon a forma kizárólagos kultusza, az alaki szépségekben való állandó elmerülés, a latin kifejezés szellemének teljes elsajátítására való szüntelen törekvés, a cicerói nyelv és beszéd szinte áhítatos utánzásának vágya, a finom aesthetikai élvezetek czélkitűzése és az eszközöknek e czél szerint való megválogatása, vajjon mindez együttvéve nem járt-e a tartalmi, gondolati, tárgyi értékek önkéntelen elhomályosulásával? Vajjon az, a ki mindig csak az előadás módját nézi és elemzi, nem válik-e lassanként érzéktelenné a történés, a cselekvés, az élmény, a valóság, a tények iránt? Oly kérdések, melyekre aligha merhet valaki nemmel válaszolni. Sturm irataiban találunk ugyan nyilatkozatokat, melyek mintha azt bizonyítanák, hogy a tárgyi érdeklődésnek ebben a paedagogiai gondolatvilágban is megvolt a helye,* de ezek a mellékesen odavetett mondatok nem téveszthetik meg a források alapos ismerőjét. Sturm szeme előtt az Orator eszménye lebegett, úgy a hogy Quintilianus megrajzolta. Ez az eszmény mindenképp szűkebb körű, mint akár Agricoláé, akár Erasmusé, akár Melanchthoné.* Különösen akkor tűnik föl a nagy különbség a strassburgi iskolaszervező rovására, ha a cicerói stílusnak ama föltétlen uralmát, mely Sturm didaktikáját jellemzi, azzal az egyetemesen emberi, az élet minden nyilvánulását felölelő paedagogiai konczepczióval mérjük össze, melyet Erasmusban megtaláltunk. Emezt minden érdekli, a mi emberi; amazt csak a nyelv, a szó, a kifejezés, az előadás. Ha Sturmot olvassuk, a philologiai tudósképzés jut eszünkbe; ha Erasmus műveit forgatjuk, az egész emberi nevelésre kell gondolnunk; arra, mely nemcsak a klasszikus nyelvhasználatba akar bevezetni, hanem a szép és tartalmas életbe. Erasmus is vallja, hogy a lelki műveltség elsajátításának foganatos módja a klasszikus nyelvhasználat birtokba vétele; de nem az egyedüli módja. A görögök és rómaiak szokásai, erkölcsei, intézményei, békeművei, nagy emberei, gondolkodásuk módja és tartalma, – mind humanizálja az ifjú lelket; érezteti vele a nemeset, finomat, szépet, nagyot, hatalmasat, fenségest, de az életrevalót, a gyakorlatiast, a megvalósíthatót is. Sturm paedagogiája, úgy érzem, megszűkülése az Erasmusénak; vagy, ha úgy tetszik, lehanyatlás és visszaesés egy már elért magaslatról.