Mindezek a gyakorlatok, a rendes iskolai oktatással egyetemben, nagy komolysággal s minden esetre az erők megfeszítésével mentek végbe. A jezsuiták, kik nagyon jól ismerték a gyermeki természetet, teljes tudatában voltak annak, hogy az iskolai munkásság egyhangúságának ellensúlyozásra van szüksége; hogy kell olyasvalaminek is lennie, a miben a gyermekek örömüket leljék, a mi módot nyújt nekik a nemes szórakozásra, elméjük felfrissítésére, a mit nemcsak kötelességszerűen, hanem gyönyörűséggel végeznek. Kétségkívül ez volt a Ratio szerzőinek legfőbb indító oka, mikor az iskolai színjátékokat, melyek Sturm tanulmányi rendjében és általában a protestáns iskolákban is megvoltak, intézeteik gymnasiumi osztályaiban meghonosították, de nevelői ügyességök abban nyilvánult meg, hogy ezt a szórakoztató foglalkozást össze tudták kapcsolni nemcsak az iskolai tanulmányokkal (a Ratio maga csupán latin nyelven írott színdarabokat enged meg), hanem egész nevelésük szellemével is (a színdarabok kivétel nélkül erkölcsi czélzatúak, nem ritkán vallásos tárgyúak voltak) s nem utolsó helyen népszerűségük gyarapítására irányuló törekvéseikkel, mert a színjátékokat rendszerint nagy közönség, a nemesség és polgárság soraiból való szülők és pártfogók nézték végig. Csak a XVII. század végével kezdenek e színdarabok a Ratio ellenére* alakot cserélni: most már mind gyakrabban tűnnek fel – különösen Francziaországban – a nemzeti nyelven írott, világias tárgyú, nem ritkán zenével és fényes színpadi berendezéssel előadott darabok, sőt néha balett-szerű mutatványok is. A színjátékokat maguk a jezsuiták írták, míg a protestáns iskolákban, mint láttuk, jobbára Terentiusnak vagy Plautusnak egy-egy darabját adták elő.