| NAGY-ÉR. (NOGER. NOGHEER. NAGEER.) | TARTALOM | NOTK. (VILLA NOTK.) |
NAGY-MIHÁLY.
(NAGMIHAL. NOGHUNHAL. NOCHMIHAL.)
Középkori neve a mai Mihályfalvának, mely hol Bihar-, hol Szabolcsmegyéhez tartozott. Számos oklevelünk szól róla, s mint egyik legrégibb s érdekes multu községet tüntetik fel. Nevét kétségkivül valamely Mihály nevü birtokosától vette; de kérdés, ha felvihető-e története azon Nagy Mihályig, ki már 1067-ben mint szabolcsmegyei főember emlittetik.*
Első okleveles nyoma 1270-ben tünik fel, midőn Onnus (Anus= Anna) Turul comes özvegye Nyulakszigetében (ma Margitsziget) Szent-Margittal együtt viselvén az apácza-fátyolt, birtokait, s ezek közt Mihályt a Nyirben Szalacs mellett, szétosztja.* Mihály ekkoron csak puszta, valószinüleg a tatárjárás következtében. De csakhamar megépül ismét; a XIV-ik század elején már tekintélyes község s még folyvást a Turul nemzetség birtoka. Nevezetesen 1352–1358-ban ama nemzetség többi tagjai között birják László Moog-nak unokája, továbbá Turul Széplaki Lőrincz unokája, kik mindketten a váradi székeskáptalan tagjai.* A történeti nyomok arra mutatnak, hogy a bihar- és zemplénmegyei {270.} Nagymihály, s a Turul és Karul nemzetség tagjai közt valaha közelebbi összefüggés létezett.
A biharmegyei Nagymihály a XIV-ik század közepén tul részént csere, részént beházasodás stb. által nagyon megoszlik, s hol felváltva, hol együttesen birnak benne Upori István váradi kanonok, majd erdélyi püspök öcscsei, ezek helyébe jön 1434-ben csere utján Álmosdi Chyre Zsigmond Szent-Lőrincz háji prépostja;* 1466-ban Várday István kalocsai érsek;* majd a Madarászy-ak kihaltával jönnek a Macskásy-ak* s még későbben a Kis-Kállai Witéz-ek.*
Ily előkelő s az egyházi téren is kitünt birtokosok, mint kegyurak mellett Nagymihálynak egyháza kétségkivül nem tartozhatott az utolsók közé, s a reánk maradt történeti nyomok egyhangulag tanuskodnak annak mind régisége, mind jelességéről. Igy Péter, nagymihályi lelkész szerepel már 1284-ben, midőn mint a váradi székeskáptalan hiteles bizonysága a szatmármegyei Reszege határait járja, melyet Mikó fiai Ivánka bánnak eladtak.* Kétségkivül e bán emlékét őrzi Mihályfalva közelében a mai Bánháza puszta is, mely hajdan csakugyan Ivánka-Bánháza néven, mint község emlittetik.*
Ugyanezen korban püspöki tizede kétszáz tiz kepe, tehát oly mennyiség, melyhez hasonlót az egyházmegye összes hitközségei közől egy sem fizetett; lelkésze is, ki talán épen a fentebbi Péter lehetett, egy fertó szeretetadományt szolgáltatott be. A következő század elején már egyszerre két lelkészt találunk egyházában, nevezetesen Pált és Miklóst, kik 1332–1337-ben husz garas pápai tizedet fizettek évenként, tehát épen annyit, mint Gyula városának akkori lelkésze.
De középkori egyháza némi részeiben áll ma is, sőt egy-két darab belső szerelvényeiből is ránk maradt. A községben magas homokdomb emelkedik, szakasztott mása annak, melyről egy 1329. évi határjáró levél azt mondja, hogy a községen kivül éjszakfelé «Fyuzeg» folyó mellett domborodik, és annak közönséges neve «Berch» (bércz).* E dombon áll az egyház keletelve, s egészen téglaépület. Hajója {271.} 7.30 m. széles, s nyugati végétől kelet felé 14 m. hosszan még a régi falak állanak; többi része ujabb kori toldás, ablakai is egészen átalakítvák. A hajó éjszaki falánál egy tám még megvan s arra enged következtetni, hogy az egyház eredetileg boltozott vala, s átmenet-kori épület. Ugyancsak éjszaki oldalához ragasztva, egy 2.70 m. vastagságu falnak nyomai látszanak, mely ha épület fala volt, akkor ez egyház mellett valamely eddig ismeretlen monostor helyét kereshetjük, s idővel történeti készletünk szaporodtával talán még meg is találhatjuk. A helyrajzi viszonyok, a község multja épen nem zárják ki itt egy monostor lehetőségét, sőt közelében találunk Apáti helynevet is.
22. sz. – A mihályfalvi harang.
De legnagyobb nevezetessége ez egyháznak tornyában áll. Ez egy egészen ép, s mintegy nyolcz mázsás harang, annál becsesebb, mert váradi készítmény s mind öntőjének, mind papjának nevét megőrzé számunkra. Alakját a mellékelt kép (22. szám) tünteti fel. A {272.} különben szokásos szentek alakjai nincsenek rajta, dereka egészen sima; de mind fenn, koronája alatt, mind lenn, karimája felett annál gazdagabb feliratokban. Koronája alatt maiuskel betükkel ez áll:
Mai olvasással: Lucas, Marcus, Matheus, Johannes Tempore MathiśVeres, ministri huius Ecclesiæ.
Karimája felett pedig minuskel betükkel:
Vagyis: regnante rege Ladislao, coronationis eius anno secundo, videlicet 1491. hoc opus factum est ad laudem Dei et beati Georgii martyris per manus Emerici de Waradino.
E felirat, középkori szokás szerént, a négy evangelista nevével kezdődik, mint székesegyházunk emlitett, kisebb harangján is; utána jő a lelkész neve: Veres Mátyás, aki, mivel semmiféle adat sem szól amellett, hogy e harang nem a nagymihályi egyház számára készült, ez egyháznak negyedik ismeretes lelkésze a középkorból; majd a király, II. Ulászló neve után, ki egyéb források szerént is köznyelven Lászlónak neveztetett, következik a harang s valószinüleg egyszersmind az egyház védszentje: Szent-György, s végre szerényen, az utolsó helyen a harangöntő mester: Imre, ki Váradinak vallja magát kétségkivül püspöki székvárosunkról, mint lakhelyéről. E harang tehát ma-holnap négyszáz éve, hogy hiven osztozik Mihályfalva lakosainak örömében, bujában, s a jámbor lakosok ma is oly szivesen hallgatnak szavára, mint atyáik, kiket még buzaszentelőre, feltámadásra vagy éjféli misére hivogatott.
Másik érdekes régisége ez egyháznak egy aranyozott ezüst kehely, mely hitegységünk korabeli emlék, s azért a mellékelt rajzban (XIII. tábla) bemutatjuk. A kehely talpa hat karéju, ugyanannyi mezővel, melyek vékony ezüst pálczácskák által határolvák s végein egy-egy vésett bordázatu levél hajlik vissza; a mezők mindenikében vert dombormivű akanthus virág diszeleg (23. szám). A talpból az átmenetet a nodusba három, lépcsőzetes s kiugró párkányzat képezi; {273.} maga a nodus lapított gömbalaku, oldalain szemközt összehajló, bevésett lóherelevelekkel s hat kinnülő, vert mivü epervirággal. A nodus felett ismét párkányzatot látunk, mely mindenik oldalán egy-egy betüt s a hatodikon keresztet tüntet fel. A betüket egymás mellé állitva, mint a rólok vett s mellékelt hasonmás mutatja, (24. szám) szemünk előtt áll a kereszten függő anyjának neve: MÁRIA. A kehely kupája kosárból emelkedik ki, melynek felső részét erős sodronydisz s e felett liliompártázat szegélyezi.
23. sz. – Atanthusz virág a mihályfalvi kehely talpáról.
24. sz. – A mihályfalvi kehely felirata.
Végre nem érdektelen az sem, hogy a már idézett 1358-iki határjárt levél Nagymihály és Tóttelek* között «Dedaoltara» = Déda {274.} oltára helynevet emlit, mely annál figyelemre méltóbb, mert e helytől nem nagy távolságra, a Berettyó völgyén ma is áll Déda község, és igy Déda ős személynév is lehetett, amint csakugyan az volt.* A Dédaoltára helynévnek tehát mindenesetre történeti vonatkozása van.
| NAGY-ÉR. (NOGER. NOGHEER. NAGEER.) | TARTALOM | NOTK. (VILLA NOTK.) |