{281.} PANASZ.
(PANAZ.)

     Biharmegye különben páratlanul terjedelmes határain ma Panasz községet nem találunk, de a középkorban kettő is létezett, s mind a kettő egyházas község vala. Egyike Szalonta mellett a homorogi főespereshez tartozott, s a pápai tizedjegyzékekben folyvást Mező előnévvel emlittetik, ami már magában is nyilván jelentené egy másik Panasznak létezését. E másik az idézett tizedjegyzékekben egyszerüen mindig csak Panasz név alatt fordul elő, s a Sebes-Kőrös jobb partján, Told vidékén állott, s ugyanaz a község, mely később, tót ajku, talán épen hontmegyei származásu lakosairól Panasz-Tótteleknek neveztetett*Budai országos levéltár kincst. oszt: Dical. Conscript. VIII. vagy egyszerüen Tótteleknek.

     Panasz mint hely- és előnév már történetünk legelső lapjain feltünik, Panaszi-aknak nevezvén magukat egyik legrégibb nemzetségünk tagjai, a Pázmány-ok, kik közől egyházi s világi téren egyiránt annyi jeles férfia vált ki a hazának, különösen a szűkebb hazának Biharmegyének azon Panaszi Istvántól kezdve, ki 1236-ban mint Biharnak egyik királyi biztosa szerepel.*KUBINYI F: Árpádkori oklevelek 13. 1.

     Mikor jutott Panasza Pázmányok birtokába? oklevelileg kimutatnunk nem lehet; csak az bizonyos, hogy 1465-ben uj adománylevelet nyertek rája, mint ős birtokukra.*Budai orsz. levéltár kincst. oszt. N. R. 950. 2. Hogy pedig valóban ős birtokuk volt, egy ép oly érdekes, mint figyelemre méltó adat mutatja. A Pázmányok eredeti fészke, mint tudva van, Hontvármegye, melynek neve is, a hagyomány szerént, a hazánkba költözött Hunt és Pázmán két egytestvér elsejének emlékét őrzi. Hontmegyében egyik Pázmány-féle birtok volt Zalaba falu, mely szláv név magyarul épen annyit jelent, mint – panasz.*HŐKE L: ( Magyar Sion. IV. 826. 1.) Ez, ha nem csupán véletlen találkozása a két névnek, azt jelentheti, hogy a Pázmányok hontmegyei birtokuk nevét átruházák magyar forditásban biharmegyei uj szerzeményökre: a két Panaszra, s ezek lakosait is onnat telepiték át.

     {282.} A bihari főesperesség Panaszáról egyházi tekintetben nem tudunk egyebet, mint hogy 1336–1337-ben Sebestyén volt lelkésze, ki négy garas tizedet fizetett évenként.

     Hazai történeti forrásaink, a hagyományt sem véve ki, ma már a községnek hajdani helyét sem tudják pontosan megjelölni.