TÉPE.
(THEPA. THOPA. THEPE.)

     Nevénél régi emlékek támadnak fel előttünk. A krónikás a hagyomány után azt irja, hogy a kun vezér, kit Várad alapítója, Szent-László legyőzött, Tépe nevü volt.*«Salamon király idejébe a fejér kunok bejövének Marmaros felől az országba és elrablák a földet mind a Tiszáig. Itt győzködék meg László herczeg egy kunnal, ki háta megött egy szép leányt viszen vala a lón. Ezt (a kúnt) a község tatár Tépé-nek mondja, hogy lőtt volna, és a leányzót Szent-Anglit asszonynak.» Székely István krónikája. 167. 1. Ki tudja, hátha épen elfogott s meghódolt kunjai alapiták e községet s az elesett vezér emlékét örökiték meg nevével? Sajnos, hogy efelől Tépe régi lakosainak nevei sem nyujthatnak tájékozást, mert bár eléggé régi korból, 1462-ből tizenöt lakosának neve ismeretes, de ezek tiszta magyar nevek.*Mint: Pesti János. Bojti Mihály és János. Botos Antal és Dénes. Fekete György. Vak Gál. Zalai Pál. Simon János. Kerekes Lőrincz. Deák István. Széki Pál. Körmös (?) Ágoston. Bodor László. Geszti Kelemen. Kállay-család levéltára. Különben is az idézett év és Szent-László kora közt nem kevesebb mint négy hosszu század esik, s épen mind a kereszt-, mind a vezetéknevek átalakulásának századai.

     Tépe először is, mint nemesi birtok tünik fel történeti emlékeinkben*Váradi regestrum: 250. oklevél. s Gáborjánnal, Tornával és a többi szomszédos községekkel egy birtoktestet képezett. IV. László király Rafael bánnak adományozá, ki ismét 1311-ben rokonának, Dósa mesternek, a későbbi nádornak ajándékozta.*Zichy-okmánytár: I. 132–3. 11. Később; ugy látszik, Dósa ivadékának kihaltával a váradi székeskáptalan prépostjának birtoka, aki egyszersmind Szent-János társaskáptalanának is prépostja volt, s a jelek oda mutatnak, hogy utóbbi minőségében jutott Tépe birtokához.*E munka II. kötete 205–206. 11.

     {328.} Középkori lelkészei közöl csak egynek neve maradt fenn és ez Péter, ki 1332–1336. évek közt lelkészkedett Tépén s évenként nyolcz garas tizedet fizetett. Egyházi javadalmáról némi tájékozást nyujt egy későbbi (1621. évi) tudósitás, mely szerént a tépei lelkész évi fizetése volt: 55 forint készpénz. 75 véka buza. 40 véka algabona. 1 dézsa turó. 1 sertés. 8 sajt. 4 pint vaj. 3 itcze méz. 6 köböl vetés, minden jószágos gazdától egy-egy boglya széna, végül elegendő fa s őrlés.*RÉVÉSZ I: Protestans figyelmező. 1872. évf. 143. 1.