{VII.} ELŐSZÓ

A váradi püspökségnek már több történetírója volt. A mult század utolsó negyedében Gánóczy Antal, e század elején Kereszturi József terjedelmes művekben írták meg történetét. Munkáik, tekintve a rendelkezésökre állott anyagkészlet hiányosságát, koruk tudományosságának szinvonalán állottak, de a mai igényeket már ki nem elégítik.

Mily állapotában találta a terjedő kereszténység hazánk azon részét, melynek nyolcz évszázad óta «váradi püspökség» a neve? Miképen működtek s küzdének egyház és hívei vállvetve, hogy e hazai részen a vallás-erkölcsi élet alapjait lerakják s ez alapokon a jóléttel a magasabb műveltséget kifejleszszék? e kérdésekre az idézett művek csak fogyatékos világot vetnek. Még a püspökség középkori történetének két határkövét: alapíttatását tudniillik s XVI. századi megszűnését is teljes bizonytalanságban hagyják.

Ezen körülmény s az egyházmegye multja iránti kegyelet indíták főpásztoromat, Lipovnoki Lipovniczky István ő nagyméltóságát amaz elhatározásra, hogy a gondjaira bízott püspökség történetét újabb s teljesebb munkában nyujtsa a történeti mult iránt érdeklődő hazai közönségnek.

A munka megírásával engemet bízott meg.

{VIII.} Első feladatom a levéltárakban rejlő anyag összegyüjtése volt. De Várad középkori levéltárai elpusztultak, tartalmokból alig került vissza valami; itt tehát úgy a püspökség és káptalan, mint a megye s a város levéltáraiban csak keveset találhaték.

Annál gazdagabban jutalmazák fáradságomat a főváros könyv- és levéltárai, nevezetesen a nemzeti muzeumi, az országos levéltár s az egyetemi könyvtár, de kivált e két utóbbi, melyek a kincstárra szállt birtokok s az eltörlött szerzetesrendek iratait őrzik.

Átvizsgáltam az esztergomi, gyulafejérvári, szepesi, jászai, leleszi, kolosmonostori országos levéltárakat; az erdélyi muzeum, Gömör- és Zemplénmegye, Kassa és Nagy-Szeben városok, továbbá a gróf Vay, báró Bánffy, báró Sennyey, Báró Vesselényi, Becsky Bölöni családok levéltárait.

Bejártam az egyházmegye területét, keresve mindenütt az ősök szent nyomát, összegyüjtve alkotásaik maradványait.

1881-ben részesültem a szerencsében, hogy a római vatikáni levéltárból elhozhatám adataim legbecsesebbjeit s azok feldolgozásához a kereszténység atyjának áldását. –

Munkám két főrészre oszlik, a püspökség történetének két nagy korszakát foglalva magában. Az egyik a püspökség alapításától 1566-ig, azaz a püspökség ama kori ideiglenes megszünéséig terjed; a másik 1566-tól a jelenkorig. Mindenik rész ismét több kötetre oszlik; az első rész három kötetre.

Az I. kötet az alapítás s az 1566-iki megszünés közt lefolyt fél ezredév történeteit vázolja, a szent alapító s a püspökök alakjai körül csoportosítva az eseményeket.

{IX.} A II. kötet a káptalant mint testületet tünteti fel, iskolájával, hiteles helyi működésével s a társas-káptalanokkal; továbbá a püspök és káptalan birtokviszonyait s a püspökség területén létezett szerzetesrendek történeteit.

A III. kötet az egyházmegye területét ismerteti: először annak központját, Váradot, szent László király székesegyházával s a többi egyházakkal és intézetekkel; ezután a főesperesi kerületeket lelkészségeikkel s ezek kegyuri családjaival, kellő figyelemre méltatva egyszersmind ama kor vallás-erkölcsi és kulturai életét.

Munkám irásánál nemcsak a szélesebb olvasókörre, hanem a szakférfiakra is figyelemmel voltam, és azért a források, főleg a kiadatlan emlékek jelentékenyebb helyeit jegyzetekben közöltem. Ezenkivül a munkához mellékelve vannak az egyházmegye s főpászotrai reánk maradt műemlékeinek, úgymint gyűrűk, pecsétek, czímerek, síremlékek, harangok, kelyhek s egyházak vagy ezek romai- s alapjainak rajzai, végre a harmadik kötetben egy térkép, mely az egyházmegye középkori terjedelmét s felosztását tünteti fel.

Munkám gyengeségét s hiányait fájlalva látom, de a lelkiismeretesen végzett munka tudatában s azon meggyőződésben, hogy a hazai történettudománynak és egyházmegyémnek némi szolgálatot tettem: nyugodtan bocsátom ki azt kezemből.

Hálás köszönettel tartozom az elősorolt könyv- és levéltárak tulajdonosai, igazgatói- s hivatalnokainak azon kegyességökért, melylyel nyomozásaimat lehetővé tették vagy épen előmozdíták. Különösen hálával kell megemlékeznem Fraknói Vilmos, Kandra Kabos, Nagy Imre és Szabó Károly urakról, {X.} kik részént egyes adatokkal gazdagíták gyüjteményemet, részént tanácsaikkal segítének közelebb czélomhoz.

Nagyméltóságú főpásztorom pedig, a ki a mű anyagának összegyüjtésére, az egyházmegye régi emlékeinek megörökítésére és a munka méltó kiállítására a segédeszközöket rendelkezésemre bocsátá, a kinek e monographia létesülését köszöni: hódolatom s hálám jeléül fogadja kegyelmesen magát e művet, mint fenkölt szellemének s nagylelküségének szintén egyik emlékét.

Vajha sikerülne e munkának valósítani az ő magas szándékait: éleszteni a kegyeletet egyházunk multjának szent emlékei iránt, buzditani az elődök erényeinek követésére és ama nemzeti hagyományok ápolására, melyek hazai papságunk legdrágább örökségét képezik.