| 3. Kölcsey. | TARTALOM | XXI. FEJEZET. EGÉSZSÉGÜGY. KÓRHÁZAK. |
4. A Zilahi-testvérek.
Károlyról terjedelmes életrajzot Dömötör János* s munkáiról jellemző ismertetést Toldy István írt.*
Zilahi Kiss Károly 1838 október 28-dikán Zilahon született. Atyja Közép-Szolnok vármegyének volt főügyésze, anyja pedig (Kállay Charitás) Csernátoni Beke Sámuel, zilahi reform. lelkész, híres egyházi szónok özvegye. Szülői a Szilágyságban – írja az életrajz írója – nagyon nevezetes, nyilt és zajos háztartást vittek s az itt megfordúló vendégek is mind szép reményekkel biztatták a fejlődő fiú felől a családot. Mikor a fiú, testvérével, Lórával, Zsibón a Wesselényi kertjében, – mert apjuk jó barátja s ügyvédje volt {652.} Wesselényinek – játszadozott, a vak báró megtapogatván a gyermek fejét, azt jegyezte meg: «Jó nagy fejed van, fiam!» A nagy Wesselényi emléke sírjáig kisérte a gyermekkori mély benyomásokat őrző ifjut. A kolozsvári kollegiumból érettségi vizsgálata után 1856 nyarán Zilahra jött s egy évet itt töltött. 1857 őszén kerűlt Pestre, négy hónapig Gräfenbergben üdűl, azután ismét Zilahon, majd Kolozsvárt, Pesten (innen az ifjúság hazafias mozgalmában való részvétele miatt kitiltják), Bécsben van, megint (1861) Zilahon s 1862 április közepén ismét Pestre költözött, hogy pár nap múlva édes anyja halála haza hivja. A tüdőbaja miatt még ebben az évben, Nizzába megy tiz hétre. Ismét fölkerűl Pestre, de minduntalan megfordúl Zilahon, hova családi gondok is hívták. Hányatott, családi bajokkal is küzködő élete pályáján folytonosan szorgalmasan irogatott. Első dolgozata egy fürdői tudósítás volt a kolozsvári Hetilapnak Sztojkáról. Írt elbeszéléseket, költeményeket; de – mint életírója is kiemeli – a kritikára, széptanra volt születve, hajlama, tehetsége erre a térre vonták. Bírt mindazokkal a tulajdonokkal, a mik aesthetikust jelessé tehetnek. «Éles, beható ész, erős logika, bátor föllépés, mind megvolt benne. Az irodalmi világ az irodalom minden ágában rendkívűlit várt tőle s irodalomtörténetünk nem mutat példát rá, hogy valaki 25 éves korában szélesebb körű olvasottsággal, érettebb ítélettel és elevenebb stylben írt volna.» Munkái: Petőfi életrajza, Magyar koszorúsok albuma, A lelánczolt Prometheüsz (Aiszkhülosz tragoediája), Az erdélyi nemzeti fejedelmek életrajzai, Útirajzok. Széptani művek: A tragoedia bölcselete, vonathozással Teleki L. Kegyenczére. A drámai nyelv, Lingg Hermann és az újabb német lyra, Baklövések a dramaturgia abc-jében, Az ember tragoediájáról stb. Ariosto Orlando Furiosojának forditása közben érte a halál.
Igen gyenge, koraszülött és születése perczétől kezdve mindig beteges volt. A roppant szeretet és gondosság, a {653.} mit vele szemben a szülők tanúsítottak, eredményezte, hogy élt és fejlődött; gyenge beteges maradt ugyan mindig, de szellemi ereje egyre szembetünőbbé vált.
Már három éves korában jót tudott olvasni, írni, otthon az apja térdén játszva tanúlt meg; 5 éves korában erővel ment az iskolába és ettől kezdve foytonosan olvasta az akkor pár magyar nyelvű ujságot. A mint már 8–10 éves korában fölfedezte a padláson heverő szellemi kincseket, senkinek nem jelentve, minden {654.} szabad idejét arra használta fel, hogy kicsenvén a padlás kulcsát, olvasta ott a régi iratokat és főleg a bekötött ujságokat. Kitünő emlékező tehetségénél fogva mindig fel tudta használni kisgyermekkori ismereteit. Szülei a sok olvasás és tanulás miatt hiába féltették, alig lehetett mérsékelni. Ifjú ember korában is meglátszott, hogy jobb válla kissé görbén lefelé hajlott a korai folytonos oldalt düléstől.
Termete alacsony, vézna volt, aránylag nagy fejjel, dús barna gesztenyeszinű hajjal, nagy orra, keskeny ajka meglehetős formás, de nem kis szája volt, tüzes, sárgás, sötét barna nagy szeme csupa észt és vidámságot sugárzott, bajusza s szakála sohasem nőtt, csak némi halvány nyoma látszott úgy 24 éves kora felé.
Károly a szabadságharcz idején, mint tíz éves gyermek, határtalanul érdeklődött a politika és a csaták iránt.
A szabadságharcz kitörésétől kezdve – a mint egyik életírója is említi – a gyalogposta elébe szorgalmasan járt a Rákóczi-utczán le a régi téglavetőig, a hol most a vasuti pályaház van. Délután jött a posta, ezt már előre várták a város tudákosabb, míveltebb polgárai. A piaczon összegyűlve várták a polgármester kis fiát, a ki rendesen nyargalva, jobb kezét malommódra forgatva rohant végig az Alszegen és az akkor kicsi piaczon. Alig fújta ki magát, rögtön felugrott a vármegyeháza sarkánál levő nagy vastag kőre s olvasta a körülötte gyülekező népnek a csatákról való tudósítást, a politikai hireket, a Kossuth rendeleteit. Mikor aztán bevégezte, eloszlott a nép s Károly diadalérzettel ment be édes apja elébe.
Zilahi Kiss Károly 1855-ben meghalván, Károly maradt egyetlen támasza apró testvéreinek, még gyermek korában kezébe vette a ház gondját. A leggyöngédebb, legjobb fiú és testvér volt. Ha valami súlyosabb ügy adta elő magát, mindig haza jött. A családi gondok között is jól megtanúlt magán szorgalomból németül, a latin és görög nyelveken kívűl olaszúl és francziáúl.
{655.} 1800-ban Kolozsvárt támadt az az ötlete, hogy oláh-magyar testvériségi ünnepet rendezett, a mely fényesen sikerűlt.
1861-ben a politikai forrongásban igen nagy szerepe volt. Merész terveit tüntetések alakjában érvényesítette, az ifjuság, tanácsa szerint cselekedett, úgyannyira, hogy, mint jelzém, ki is tiltották Budapest területéről s az egyetem hallgatásától. Akkor ment Bécsbe és ott iratkozott be egyetemi hallgatónak. A rektor ott el is csodálkozott rajta, hogy olyan jól beszél németül s szíves kihallgatásra fogadta, de azért néhány nap mulva onnét is kitiltották. Bántotta, hogy a forrongó időben nem szerepelhetett, s a jobb időket várva, Kolozsvárra és Zilahra jött le. Ekkor utazta be Erdély legnagyobb részét. Végre a Smerling uralkodása alatt visszatért Budapestre, de már igen kezdett betegeskedni, sokat polemizált ez időben, hol Gyulaival, (kinek azonban, Kolozsvártt, a házánál, szívesen látott gyakori vendége volt), hol Szász Károlylyal, Vadnay Károlylyal.
Tervezte, hogy, ha magyar országgyűlést összehívják, képviselő lesz Zilahról. Ehhez a tervhez híven, gyakran időzött a szülői háznál (a mostani Kossuthtéri 20. szám alatt, a hol jelenleg a Szilágyi kereskedése van), ott az akkor pompás díszkertté alakított udvaron töltötte minden idejét, ott az orgona- és platánfák sűrű lombjai alatt tanyázott egész hosszú nyári napokon. Oda vitte ki a saját maga körtefából faragta háromlábú kerek asztalt, a melyen alig volt helye a tintatartónak és Börne kis, veres bársonyba foglalt aczélmetszetű képének. Ezt a «Börne-képet», akár hol volt, magával vitte és ha dolgozott, az asztalra maga elébe rakta.
Reggelenként rendesen sétálni ment, mindig a Tyukól-utczán végig, (most Király-utcza), ki a Hatló melletti Meszes alá, a Köszörű patak tájára. A Tyukól-utczán végigmenve, kezet fogott egyik-másik polgáremberrel, s némi eszmecserébe bocsátkozott sokszor a legigénytelenebbel is. Volt eset reá, hogy a családtagok közűl a nagyobbak kérdőre vonták e barátkozásért. {656.} Ilyenkor némi jókedvű ravasz szemcsillogással mosolyogva mondta: Hja barátom, én Zilahon képviselő akarok tenni, még pedig közakaratból.
Mikor 1862 őszén Nizzába ment, a családi vagyonból kért támogatást, egész addig nem kapott hazúlról pénzbeli segélyt; irodalmi dolgozataiból élt igen elegáns módon, Budapesten rendszerint az Angol Királynő-ben étkezett. A betegsége alkalmával aztán a családi tanács után 800 frtot vitt el külföldi útjára, oda is volt szeptembertől deczember elejéig, vidáman s jobb egészségben tért haza. Minden testvérének sok s értékes holmit hozott ajándékban, gyöngéd figyelemre valló dolgokat, Párisban vásárolván Sándornak Shakspere szobrát és egy pár külföldi nyomású drámát, Imrének pompás íróeszközt, Lórinak fényes divatú kelmét ruhához és díszczukorkákat, a hétéves Medgyes Ferencznek piros papucsot és gyönyörű kis ruhaféléket, a kis leánynak aranynyal-ezüsttel hímzett tuniszi selyemkendőket, legyezőt és díszes, színes csecsebecséket. Beteges korában is a család volt legfőbb gondja.
Az édes anyja már ekkor halott volt. Károly betegsége tulajdonképen annak halála (1862 április 15-dikén) után kezdődött. Szivszaggató fájdalom kinozta főleg azért, hogy anyjának temetésére is későn jött. Pesten lévén, vasút nem volt, a sürgöny sem szolgált úgy, mint most, csak a temetés napjának estelén érkezhetett meg. Úgy rohant ki a Deák-domb oldalán már elhantolt édesanyja sírjához, a honnét késő éjjel alig lehetett elhozni. Megrázta ez s többé nem is állt helyre az egészsége.
A jogi tanfolyamot bevégezte, ügyvédségre készűlt, de azt már nem érhette meg.
A nizzai út után Zilahon töltött még néhány hetet, aztán visszament Pestre, hogy többé soha se jöjjön Zilahra. 1864. év május 12-dikén a Hatvani-, most Kossuth Lajos-utcza 10. számú házban halt meg.
{657.} Mindig azt hitte, májbaja van, pedig tüdőbaj ölte meg.
Testvérei: a 2-dik fiú, Miklós, a ki 18 éves korában halt meg. Csodálatos festői tehetség, a Vasárnapi Ujság számára két (1859-beli) képet a szilágysági népviseletről ő rajzolt. Mellbajban pusztúlt el hat heti kínos szenvedés után, Zilahon van eltemetve.
A 3-dik fiú, Sándor, 1868 áprilisban halt meg mellbajban, Zilahon 26 éves korában.
A 4-dik, Zsigmond, fél éves korában halt meg.
Imre Zilahon 1845 február 3-dikán született. Itt töltötte {658.} gyermekéveit. Meghalt 22 éves korában (Pesten, 1867 február 17-én). A Magyar Néplapba már 12 éves korában irogatott szellemes s az eseményeket ügyesen visszatükröztető vidéki leveleket. Oroszból való fordításaival csakhamar kitünt; e nemű első kísérletei a Nővilágban jelentek meg. Mint az Erdélyi Posta segédszerkesztője is csakhamar figyelmet keltett.
Lefordította Byron Manfrédját és Racine Andromacheját. Nagy Miklóssal szerkesztette a Háború könyvét s Áldor Imrével az Auróra-albumot. Északi fény czímen tette közzé vaskos kötetben a leghíresebb orosz költőkből (Puskin, Lermontoff stb.) való jeles fordításait. Mint költő, fordító s kritikus egyaránt nyomot hagyott az oly korán elhunyt ifjú az irodalomban.*
Rokonszenves ember, édes beszédű, nőhódító szinészi tehetség, a ki diák korában a lyrai szerelmes szerepkör betöltésével gyakran rendezett műkedvelői előadásokat, melyekben változatos arczjátékát érvényesítette.
Már gyermekkorában írt verseket is. Végtelen ember- és világmegvető hangulat szállta meg csakhamar, a mit csak családi körben árúlt el. Egyébként a családban mélyen szerető testvér és a ház kedvencze, első írói tiszteletdíját (5 frtot) kis leánytestvérének adta játékra. 17 éves korában már oroszul tanúlt s az orosz költőket fordította a német Bodenstädt segítségével, mert magánszorgalomból Zilahon megtanúlt németül. Kolozsvártt Imre (1863-ban) vezérszerepet játszott. Minden kolozsvári lap munkatársa, szinészek kritikusa és több párbaj részese, de nagyobb sebet soha nem kapott. Irói működéséből Pesten elég nagy jövedelemre tett szert annyira, hogy a szüleitől örökölt vagyon jövedelméből egy garast sem kért soha, bort, szeszes italt nem ivott (csak theát), habár Zilahon {659.} három tele pincze borból válogathatott volna. A dohány élvezete ismeretlen volt úgy Károly, mint Imre előtt.
Imre egyetlen eredeti verskötetét 1866-ban rendezte sajtó alá – előfizetőkre számítva, számítása fényesen be is vált, mert pár rövid hónap alatt az egész országból özönlöttek százával. A nőktől sok ábrándos levelet kapott akkor is, midőn a Nefelejcs divatlap közölte göndörfürtös arczképét.
Első és erős szerelmének tárgya egy szép kaczér, akkori pesti divathölgy doktor Vurdáné volt, könyvét is annak ajánlotta. {660.} Ez a szép asszony mellette volt félévig tartott súlyos betegségében, ott volt halálos ágyánál is.
Károly igen szerette Imrét talentumáért, ő biztatta, hogy tanúlja meg az orosz nyelvet, fordítsa le az orosz remekírókat s kérte, egyelőre ne vegye ő is fel a Zilahi nevet, a mely a Kissek praedicatuma, hanem legyen Cserényi Imre, mert rút dolog az, ha két testvér egy néven semmit sem tud felmutatni. «Ha majd – úgymond – tészsz érdemes dolgokat mellettem vagy nálam nélkül, te is légy Zilahi Imre, de addig küzdj csendesen és becsülettel, alapos tanulmánynyal, mert az írás furcsa dolog. Ha egyszer ki van nyomtatva, vissza soha sem lehet vonni. Nem lehet tudni ki és mikor olvassa el s irását keservesen a szemére lobbantják az embernek harmincz év múlva is, még a legkisebb vidéki lapban is.» Zilahi Imre tényleg csakis a Károly halála után használta a Zilahi nevet.
A 6-dik gyermek, Imre után, újra Zsigmond nevű volt. Igen gyönge agyú, félig hülye, tanúlni nem tudott, csak a tisztes család miatt tűrték az iskolában. Vagyonát gyorsan elprédálta. 1871-ben halt meg Budapesten, kórházban.
A 7-dik Ágnes.*
A 8-dik gyermek Bálint, tifuszban halt meg 10 napi betegség után 9 éves korában.
A 9-dik gyermek leány volt, a ki születése órájában meghalt.
| 3. Kölcsey. | TARTALOM | XXI. FEJEZET. EGÉSZSÉGÜGY. KÓRHÁZAK. |