| II. Torda és vidéke földtani tekintetben. | TARTALOM | III. Torda növényvilága (florája). |
A tordai hegyvonulatnak keleti lejtőjét többféle tömegkőzetből és ezek törmelékképződményeiből álló, széles kőzetöv alkotja, mely keletnek a hozzá simuló ifju tercziérképződmények takarója alatt eltűnik, mig nyugatnak, vagyis a rétegdűlés irányában, a felette kimagasló júramész szirtvonala alá dűl. Ezen kőzetöv északon Koppándnál, az itteni hasadék meredek lejtőit képezve, meglehetősen keskenyen kezdődik, dél felé vonulásában mindinkább kiszélesedik és az Aranyos folyó áttörésében, Sinfalva és Borrév között, már 3.5 Km szélességre növekedik. A benne szereplő kőzetek változatossága daczára a térképen csak a következő tagok elkülönitése volt keresztülvihető: 1. Felzitporfir és kvarczporfirit (a szelvényen p.). 2. Augitporfirit, melafir, ezeknek, valamint az előbbieknek is törmelékképződményei (a szelvényen apt.). 3. Vörhenyes mészkő mangan- és vasérczekkel, betelepülve az előbbiek közé.
Kövületek mindezekben nem foglaltatván, geologiai korukról biztosan csak annyit lehet mondani, hogy a felső-júrakori mészkőnél idősebbek; ha azonban az analog előfordulásokat Erdély keleti részeiben, különösen a persányi hegységben, Herbich Ferencz tanulmányai szerint* tekintetbe veszszük, akkor mindeme képződményeket a triász szisztémába helyezhetjük.
1. Felzitporfir és kvarczporfirit szálban csak néhány ponton lépnek föl, és pedig az emlitett vonulatnak csak a legkeletibb szegélyén. Tschermak G.* a tordai másodkori hegység legidősebb képződményeinek tartja eme tömegkőzeteket, és csakugyan zárványai elszórtan az összes felettök nyugvó törmelékképződményekben megkaphatók.
Azon pontok, melyeken ezen kőzeteket északról délnek menve észleltem, a következők:
a) A Hegyeskő Szindnél. Vastag táblákban elváló kőzetének hamvasszürke, fénytelen, likacsos, finomszemű bő alapanyagában gyér, apró, fehér kaolinná vált földpát-kristálykák, egyes csillogó kvarczszemcsék és limonitpettyek láthatók. Ezenkivül utólagosan kiválott kvarczerek és részletek is gyakoriak benne. Aczéllal mindenütt szikrát hány az alapanyag, tehát SiO2-től teljesen át van hatva. A kőzet tömöttsége 2.54.
Górcső alatt világos fahéjbarnás, áttetsző földpát alapon igen sok viztiszta, szegletes kvarczszemcse látszik elhintve. Itt-ott nagyobb vörhenyesbarna foltok és erek valami vastartalmú ásványnak végelmállási terményei lehetnek. A kőzet ezeknél fogva utólagosan szilifikált felzitporfirnak tartható.
b) A tordai hasadék előtt jókora területen, kisebb-nagyobb sziklakúpokat alkotva, melyeknek legalacsonyabbikából egy kitünő forrás is fakad, egy, az előbbitől egészen elütő kőzet lép föl, melyet Tschermak G. felzitporfirnak tart ugyan, de mivel földpátját plagioklásznak gyanitja, azt hiszi, hogy az üde kőzet igen közel állhat már a porfirithez.
Saját vizsgálatom szerint a húsvörös vagy szürkésvörös, nagyon hasadékos, szálkás törésű, csaknem kvarcz keménységű, fénytelen alapanyagban csupán testszinű vagy húsvörös, kaolinos földpát-kristálykák mutatkoznak. A kőzet tömöttsége 1.52. Górcső alatt az alapanyag felzitje vörhenyes, áttetsző földpát- és viztiszta kvarczmezők összefolyó halmaza, sürűn telve rozsdasárga festő pettyekkel és foltokkal. Az erősen kaolinos földpát zavaros fehér, ikersávoknak semmi nyoma. Tschermak amfiból-pszeudomorfokat is észlelt sárgásfehér kaolinos anyagból. A felzit, Szabó módszere szerint ugy viselkedett, mint a loxoklász-sorbeli orthoklász s igy nekem valószinűbbnek tetszik, hogy a kiválott földpát is orthoklász volt. Ezen kőzet ennélfogva szintén csak felzitporfir.
c) Tschermak G. az Aranyos-völgyszoros torkolatából, tehát Várfalva közeléből, vizsgált egy tökéletesen porfiros szövetű, pados elválású tömeges kőzetet, melynek alapanyaga tömör, barnavörös, nem tökéletesen szálkás törésű, csaknem kvarczkeménységű volt. Kiválva apró orthoklász és plagioklász kristályokon kivül itt-ott kevés vascsillámot, vasoxidport és gyakrabban kalcitot vett észre benne. Tömöttsége 2.65. A közölt vegyelemzés szerint a nagy SiO2-tartalom és a plagioklász jelenléte az, melyek miatt a porfiritekhez kellett számitani ezt a kőzetet.
Tschermak leirása után ezen porfiritet nem kaptam ugyan meg, de ehhez közel álló kőzetet Sinfalvával szemben, az Aranyos balpartján emelkedő hegytetőkön csakugyan láttam, a hegy felületéből kinyúló kisebb-nagyobb, többé-kevésbé mállott tömzsökben.
d) Végre egy zárvány után itélve, melyet a koppándi hasadék augitporfirit- és melafirbreccsiáiban kaptam, valódi kvarczporfir is feltódulhatott a felzitporfirok kiséretében; de szálban sehol sem akadhattam reá. A kőzet barnásvörös, szarúkőnemű, aczéllal szikrázó, szálkás törésű, alapanyagában testszinű földpát (a loxoklász-sorból) elég bőven és valamivel kevesebb szürke kvarczszemcsék vannak kiválva. A kőzet tömöttsége 2.6. Górcső alatt az alapanyag mikrokristályos felzitnek mutatkozott, festve vasoxidfoltoktól. Gyéren elszórt sötétbarna, hosszas, négyszögű foltok eredetileg biotitok lehettek.
Vannak ezen kétségtelenül savanyú porfirkőzeteken kivül azoknak vonulatában átmeneti kőzetek, sötétszürke vagy vörhenyesbarna, csaknem kvarczkeménységű, tömör, szarúkőnemű alapanyaggal, orthoklászszal és plagioklászszal, de augittal is, melyekhez néha még kvarczszemcsék is járulnak; ezeket én azonban elkvarczosodott augitporfiriteknek tartom, melyeknek részletes leirását ezúttal mellőzöm.
2. Augitporfirit és melafir, ezeknek, valamint az előbbenieknek tufái és breccsiái. Az augitporfiritek friss állapotban sötétszürke, mállva piszkos, zöldesszürke vagy barna, tömör vagy apró porfiros kőzetek, melyeknek alapanyagából apró plagioklász- és ritkábban zöldesfekete augitkristálykák vannak kiválva. Tömöttségük, ha üdék, 2.64-től 2.77-ig emelkedik, mállott állapotban 2.6-ig is sülyedhet. Utólagos ásványképződés a felülethez közel eső mállott kőzeten rendes állapot; különösen kalcit, heulandit és tömör, szines kvarczváltozatok töltik ki repedéseit vagy mandulaüregeit. Borrév és Várfalva közt kvarcz- és laumontitból álló keveréket is észleltem a repedésekben.
Górcső alatt* az alapanyagban rendesen több vagy kevesebb üvegbázis látható kijegülési produktumokkal, és a plagioklászon kivül majd több, majd kevesebb augit mutatkozik, rendesen igen dús magnetit-tartalom mellett.
Legszebb kifejlődésben észlelhető ezen tömeges kőzet az Aranyosnak Várfalva és Borrév közti szelvényében, hol a váltakozó tufa- és breccsia-rétegek közé szorulva több hatalmas telér vagy tömzs van feltárva. Egyéb helyeken, még a tordai és koppándi hasadékok szép szelvényeiben is, csaknem csupa törmelékképződményei uralkodnak.
A melafir önálló telérben vagy tömzsben alig fordul elő, hanem szorosan az augitporfirithez van kötve. Valószínű, hogy az augitporfiritben kisebb-nagyobb részletek olivintartalmat mutatnak s igy ezek alkotják a melafirt. Tschermak G.* Borrév közeléből leir néhány melafirelőfordulást néha 7 m/m hosszú, de rendesen sokkal apróbb, zöldessárga olivinkristályokkaI ( ĽP, 2PĽ, ĽPĽ lapokkal), melyeknek egyike világosan átmegy augitdús augitporfiritbe. Utólagos ásványképződései is teljesen azonosak az augitporfiritéivel.
Helyenkint annyi piritet tartalmaz hintve a mállásnak indult augitporfirit és melafir, valamint ezeknek törmelékképződményei is, hogy a felületen nagy mennyiségű vasgálicz virágzik ki és a vasokker által festett sárga vagy barnásvörös agyaggá válik. Ilyen hely az ugynevezett »Tordai erdő« (Király Erdeje) területén sok van, és több ponton, pl. mindjárt Borréven alul, a Súgó-patak torkolatához közel, az Aranyos partján, továbbá a Súgó-patak völgyének alján is, eredménytelen bányakutatási munkálatok is végeztettek ezen piritelőfordulásra.
Ezen két bázikus kőzetnek, valamint alárendelten az előbb leirt savanyúbb porfiroknak törmeléke is, egymással keveredve hatalmas konglomerát-, breccsia- és turfarétegeket alkotnak, melyek tömeges kőzet mennyiségét sokszorosan fölülmulják. Ezen törmelékképződmények rétegei és padjai kivétel nélkül közel ÉNy-nak, tehát a júramészkő padjai alá dűlnek. A legmagasabb szintájat – mivel közvetlenül a júramészkő alján fekszik – egy tömör, egyneműnek látszó, sokszor szerpentinhez vagy zöld jáspishoz hasonló palás-táblás képződmény foglalja el, melyet Tschermak G.* a porfirit primértufájának hisz és iszapömlés eredményeinek tart. Ezen esetben azonban a porfirit eruptiója nem előzhette meg az augitporfiritekét.
Ezen tufa tömör, zöld, jól rétegzett kőzet, kevés zárványnyal (plagioklász, kvarcz és biotot), melyek kvarczporfiritre, mint eredeti tömegkőzetre utalnak. Keménysége 2 és 7 között változik, a mi a SiO2-nak különböző fokban való átivódottságától van. Tschermak G. (i. m. 193. l.) egy Borrévnél gyüjtött egészen egynemű, zárványmentes ilyen zöld tufát, 2.23 tömöttséggel, vegyelemeztetvén, a viz levonása után a felzitporfirok vegyi összetételét kapta ki, de a rendesnél nagyobb Ca-tartalommal, a mi a plagioklásztól lehet.
A tordai hasadékban a felső malom mellett kiálló rétegeinek felső része szalagos-szálas szövetű, pinitoiddús változat, hol a sáslevélforma pinitoidszalagok kemény almazöld kalcedonrétekkel váltakoznak. A rétegek alsó része egészen szerpentin külemű, tömör, élein áttetsző változatból áll, melynek keménysége 3–6, mig tömöttségét 2.25-nek találtam. Szindnél, a falu délnyugati végén, a lajtamész-bánya alatt levő árokban a pinitoiddús tufa keresztül-kasúl menő vastag szarúkőerekkel át van hatva s evvel együtt apró, szögletes darabokra hull széjjel.
A légbeliek hatásának kitett felületen mindenütt, de főképpen a Szind körüli lejtőkön és árkokban, ezen zöld porfirittufa lassankint elmállik, fokonkint halványabb és lágyabb lesz, végre fehér agyaggá válik, mely szindi fehér agyag (helytelenül porczellánföld) néven eléggé ismeretes már, a mennyiben ipari értékére több rendbeli vizsgálatnak volt már alávetve.
3. Vörhenyes mészkő vas- és mangánérczteleppel. Borrév felett a tordai erdő (Király-Erdeje) Magyarós pataka nevűi részében, közel a júramészkő szirtvonulat alsó határához, egy elhagyott felületi bánya által jól feltárva a következő rétegek észlelhetők:
a) Vörhenyes-szürke, tömör, részben finomszemcsés, fehér kalcit-eres mészkőnek 2 m/ vastag padja;
b) Ugyanilyen mészkőnek a FeO-tartalom oxidácziója folytán barnavörössé változott 1 m/ rétegpadja;
c) Piroluzitból és limonitból álló ércztelep, alárendelt hematit gumókkal és erekkel is, mely telep hihetőleg a mészkő átalakulása által keletkezett, 1 m/ vastag;
d) Sárga- vagy vörösbarna mészdús limonit vékonyabb piroluzit-erekkel és fészkekkel, valamint hematit konkrécziókkal és fészkekkel 4–5 m/ vastag:
e) Zöld porfirittufa és annak elmállásából keletkezett szürkésfehér agyag.
Az összes rétegek dűlése 30° ÉÉNy-nak.
A bánya felett újra a porfirittufa mutatkozik, s igy világos, hogy ezen mangán- és vasércztelepet tartalmazó mészkő k. b. 10 m/ vastag betelepülést képez a tufáknak felső határa felé és hogy ezekkel együtt a közeli júramészkő alá dűl.
Meg kell még jegyeznem, hogy a mészkő helyenkint egyes augitpotfirit darabkákat zár magába, sőt néha azoktól breccsiaszerűvé is válik. Biztosan fölismerhető kövületek nincsenek ugyan benne, de előfordulnak világosabb színű, feltünő romboéderes hasadású mészpátrészletkék, melyek az echinodermák mészhéjainak szerkezetére emlékeztetnek, a nélkül azonban, hogy azoknak valami fölismerhető alakja is megvolna. Ha tehát kövületek híján mégis a triász szisztémába helyezem ezen ércztelepet tartó mészkövet, a tufákkal meg breccsiákkal együtt, melyek között fekszik, a tömegkőzetekkel, melyektől a tufák és breccsiák leszármaztak, ez – a mint már előre kijelentettem volt – analogia nyomán történik, miután Erdély keleti részében, különösen a persányi hegységben, dr. Herbich Ferencz kétségtelen kövületleletekkel kimutatta, hogy a melafir a guttensteini mészkőnél (alsó triász) ifjabb képződményeken sehol sem tört keresztül, tehát az alsó triásznál mindenesetre ifjabb képződmény. Mivel azonban az ércztelepet tartalmazó mészkő viszont az augitporfirit vagy melafir törmelékét bezárja, valószinű, hogy ez még ezen tömegkőzeteknél is ifjabb képződmény s a közép- vagy a felső-triász-sorba tartozhatik. Egyelőre egyszerűen triászkorinak jelöltem meg mindeme képződményeket, melyek a juramészkő szirtvonulat alján feküsznek.
4. Márgás kötőszerű homokkő Borrévnél a Muntye la sasuluj keleti lejtőjén csekély vastagságú rétegben fordul elő.
5. Felső-juramészkő. A tordai hegyvonulatnak gerinczét és nyugoti lejtőjét sárgás- vagy szürkésfehér tömör mészkőnek hatalmas pados rétegei alkotják, melyek 20–60° alatt általában ÉNy felé dűlnek. Ezen mészkővonulat közel a torda-kolozsvári országúthoz kezdődik, hol ifjú tercziér-rétegek vékony takarója födi még; a túr-koppándi hasadék két oldalán azonban már tekintélyes sziklafalakban és tornyokban van föltárva. Ezen hasadékon túl délnek a mészkő kis darabon, a hegyvonulat egy bemélyedő nyergén, ujra ifjú tercziérrétegek takarója alá vonul, hogy azután szakadatlanul, de mindinkább keskenyedve, a tordai hasadékon keresztül tovább déldélnyugotnak húzódjék. Borrévnél szaggatott sziklafalban és tornyokban felmeredezve eléri az Aranyos völgyét, s azon túl is csapva, Toroczkónak tovább folytatódik. Legszélesebb (k. b. 2300 m/) a vonulat Szind irányában, de a keleti szegélye részben vékony lajtabreccsia-takaró alatt van itten, legkeskenyebb pedig Borrévnél, hol az alatta fekvő augitporfirit és melafir-képződmények növekedtek rovására kiterjedésben.
Sajnos, az idén sem sikerült a mult évben elősorolt, Sphaerodus gigas, Ag. (most: Lepidotus maximus, Wagn.) félgömbös fogain kivül más meghatározható kövületet kapni, bár egyéb szervetlen testek határozatlan nyomai, különösen a mállott felületeken, elég gyakoriak is. Leggyakoriabbak korálok nyomai; a tordai hasadékban sikerült ezeken kivül egy terebratulát és egy kis nerineát is rossz megtartási állapotban kifejtenem a mészkőből. Tekintve azonban, hogy a Lepidotus maximus fogai a kehlheimi palában fordulnak elő, nem tévedünk, ha mészkövünket általában a felső-júrába helyezzük.
6. Alsó-neocom homokkő, mészmárga és agyagmárgapala. A juramészkő felett egyező településsel, Magyar-Peterdnél a tordai hasadék nyugoti torkolata előtt, Borrévnél és innen Toroczkónak mindinkább erősebb kifejlődésben, durvaszemű márgáskötőszerű homokkőpadok, fehér kalciterekkel átszőtt világos, sárgásbarna vagy sötétszürke, tömör mészmárga és szürke agyagmárgapalák váltakozó rétegei következnek, melyekhez fészkenként szferosziderites márga is csatlakozik. Magyar-Peterdnél ezen rétegek csakhamar az ifjú tercziér-rétegek alá buknak, Borrévnél pedig és Toroczkónak menve, közvetlenül a kristályos palákba ütköznek.
Kövületeket nem sikerült ugyan ezen rétegekből kapnom, de tekintettel településükre és arra, hogy azok övének folytatása a toroczkói völgyteknőbe esik, hol Herbich F. azokból a Haploceras Grasanum, d’Orb., Olcostephanus Jeanotti, d’Orb. és a Belemnites dilatatus, Blainv. előfordulását konstatálta, kétségtelen, hogy itt a krétaszisztéma legalsó rétegeivel van dolgunk.
E vidék geologiai képét csak ugy egészitem ki, ha ide iktatom dr. Koch 1887. évi jelentéséből azt, a mi Túr és a túri hasadék földtanára vonatkozik.
A tordai hegyvonal északi végénél Túr községtől Koppándig a júramészkő jut uralomra. E sziklaszoros a tordaihoz alakilag és genetikailag is hasonló. Felső része mészkő, melynek hasadozott pados rétegei 40° alatt k. b. ÉNnak dűlnek. A sárgás vagy szürkésfejér tömör, helyenkint finom szemcsés mészkő itt is meredek sziklafalakat és festői csoportokat képez a szoros mindkét oldalán. Szerves zárványok nyomai gyakoriak, de oly szorosan összenővék a mészkő anyagjával, hogy felismerhető állapotban nem fejthetők le, annyi látható, hogy korálok bőven fordulnak benne elő. Egyedüli szerves maradvány, mely jól megtartott állapotban s gyakran fordul elő, egy halnak barnazománczos fogai. Hauer Sphaerodus néven említi közelebbi meghatározás nélkül. Alakra, nagyságra nem különböznek a Sphaerodus gigas fajtól, mely Európa nyugati része felső-júra mészkő rétegeiben van elterjedve.
A turi hasadék júra-mészkövén közvetlenül sajátságos breccsiából, konglomeratból és homokkőből álló rétegpadok terülnek el, melyeknek dűlése általában a júramészkő-háttól csekély fok alatt kifelé tart. Ezen kőzetek zárványai uralkodólag júramész-töredékek, vagy görélyek, alárendelten zöldes szinű diabaszporfirit-törmelék, melyek mészkötőszer által ragasztatnak össze néha igen porhanyó, máskor elég szilárd kőzetté. A turi hasadék torkolata előtt a júra-mészkő fejtések alján ezen júra-mészkő görélyek felületeibe egész borsszemnyi calcedon gömböcskék vannak benőve, vagy a breccsia üregeit is 2–3 c/m vastagon sárgás, vagy szürkés fehérfürtös calcedon és ennek belső üregeiben tejkvarcz-kristálycsoport tölti ki. Tur környékén következő kövületeket találta dr. Koch Antal:
Ostrea lamelosa, Pecten sp., Pecten cfr. latissimus, Turitella cfr. gradata, Gastrochaena intermedia, Heterostegina costata.
Turnál a temető-dombnál annak agyaggödreiben világos rozsdás, sárgás, homokos-csillámos palás agyagmárga van feltárva, ebben is barnasárga, finom szemű homokkőnek vékony táblái kaphatók.
Igen érdekes Turnál a gipsztelep föllépése, mely a szoros menti Nagy-Kőhegy és az azzal összefüggő már Koppánd határába eső Dobogó délkeletnek fordult lejtején meztelen sziklairól már messziről felismerhető. A meglehetős vastagságú gipsztelep már a mezőségi rétegek alsó határa felé eshetik. Fölötte közvetlenül a világos barna bitumendús, ugynevezett büdösmész fekszik. Ezt főleg az teszi érdekessé, hogy kristályosodott cölesztin és barit tölti be annak üregeit. E hófehér, kristályos rudas, vagy finom rostos cölesztin kisebb-nagyobb darabjai, valamint a viztiszta barit a felületen is vannak szétszórva, de a büdösmész üregeit töltik ki külön-külön két szintájban, melyek 40–50 c/m vastagon végighúzódnak a 4–5° alatt ÉÉNy-nak dülő rétegekben. A cölesztin mennyisége itten olyan tetemes, hogy iparilag igen könnyen értékesithető volna.*
Túr vidéke földtani viszonyainak kiegészitéseként még át kell vennem dr. Koch dolgozatából a következőket:
N3 ß) Lajtamész és breccsia. Ezen képződmény Túr vidékéről, honnan mint évi jelentésemben ismertettem, a tordai hegyvonulat mind a két lejtőjén végig követhető, s mindenütt közvetlenül a másodkori képződményeken, a júramészkövön vagy a porfiriten és az augitporfirit-törmelék képződményein terülnek el vastagpados rétegei, legfeljebb 10° alatt a hegyvonulattól kifelé dűlve, és a mezőségi tályag felé a gipsztelepek vonulata által kisérve. Helyenkint az ifjabb mésziszap által összeragasztott júramész- és augitporfirit-törmelékektől vagy kavicsoktól breccsia- és konglomerátszerű, többször azonban mészalgákkal (lithothamnium) sürűn telt szilárd, tömör mészkő az, vaskos rétegpadokban, melyeket mint kitünő épitőanyagot Szind és Koppánd közt az országút mellett, továbbá Szind és Várfalva mellett nagy kőbányákban fejtenek és messze elszállitanak. A lajtamész jellemző kövületeiből elszórtan a következőket gyüjtém benne:
Ostrea lamellosa, Brocc. (Szind, Koppánd, sinfalvi Czibrehegy);
Pecten latissimus, Brocc. (Várfalva);
Clypeaster crassicostatus, Agass. (Várfalva);
Echinolampas Laurillardi, Agass. (Várfalva);
Carcharias sp. és más czápafélék fogai (Szind);
A település viszonya, mely ezen parti jellegű lajtamész és a mély tengeri mezőségi rétegek között fenforog, sehol sem tűnik ki egészen világosan. A legtöbb helyen ugy látszik, hogy a lajta-mészkő és breccsia észrevétlenül lassan átmegy a mezőségi tályagba. A koppándi cölesztin előfordulásnál ugy tetszik, mintha a lajtabreccsia a cölesztin és barittartalmú bitumenes mészkő felett terülne el, a gipsztelep pedig ezen mészkő alá dűl.
Torda földtani képe nagyon hiányos lenne, ha a neocen-sorbeli képződményekre s különösen a sót magába záró mezőségi rétegekre kiváló gondot nem forditanánk. Ezekre nézve dr. Koch Antal tanár ur fenhivatolt jeles szakjelentésében igy szól:
N3 a) Mezőségi rétegek hasonló kifejlődésben, mint az innen északra eső területeken, a tordai hegyvonulatnak mind a két oldalán, de különösen Torda környékén találhatók, hol a hatalmas kősótelepet is magukba zárják.
A tordai hegyvonulattól nyugatra a mezőségi rétegek ezen és az újfalu-peterdi kristályos pala-hegyvonulat közét töltik ki, mely köz a felső-mediterránkori tengernek egy keskeny öblét képezheté. A mezőségi rétegek kősótartalmát még ezen keskeny öbölben is elárulja 2 sósforrás, illetőleg sókút, melyeknek egyike Indalnál, másika Magyar-Peterdnél, az indali völgy torkolatánál, található. Uralkodó kőzet ezen öbölben a világos sárgásszürke palás agyagmárga, mely bő globigernia-tartalmát már a szabad szemnek is elárulja, s egyebütt is, rendesen finom dáczittufák kiséretében, a mezőségi rétegek legalsó szintáját szokta képezni. A dáczittufa ezen öbölben sem hiányzik teljesen, de nagyon alárendelt mennyiségben mutatkozik.
Magyar-Peterd és Indal közt, az indali völgy bal lejtőjén egy kis kőbánya által föltárva, rozsdás márgás kötőszerben dús porhanyó, durva homok-kőpadok vannak a mezőségi tályag közé települve, melyekben rossz megtartási állapotban a következő puhatestüek héjmaradványait gyüjtém:
Pecten sp. (Tournali, Serr.) r.
Cytherea Pedemontana, Ag. aff. e. gy.
Lucina Haidingeri, M. Hörn. n. gy.
A tordai hegyvonulattól keletre eső területen, miután az már a Mezőségnek nyugati szegélyét képezi, a mezőségi rétegek egész tipusos kifejlődésükben mutatkoznak. Uralkodó a kékesszürke, mállva piszkos sárgás, finom iszapos palás tályag, vagyis agyagmárga, mely mint ugynevezett sóagyag a tordai sótömzsöt köpenyszerűen körülburkolja, a mi a rétegek felületi dűlési viszonyaiban is világosan kitűnik. Alárendelt szerepet játszik a palás finom dáczittufa, mely rendetlenül elszórva vékonyabb-vastagabb betelepüléseket képez a tályagban, különösen a tordai sóhegy kerületén, de attól távolabb (Szind, Mészkő) is. Még ritkábbak a táblás homokkő- és keményebb lemezes márga-betelepülések, melyek közt az első a tordai hasadék környékén észlelhető itt-ott, utóbbit pedig Szindnél, valamint a tordai sósfürdőhöz vezető uton, a sóskút melletti árokban láttam 80° dűléssel szépen föltárva.
Harmadik, a felületen meglehetősen elterjedett kőzet a gipsz, melynek vékonyabb-vastagabb telepjei kiválóan a tordai hegyvonulat szegélyén – meg-megszakadó lánczolatban – vonulnak végig. Mészkőnél ezen gipsztelep k. b. 12 m/ vastag rétegdarabokban lép föl és mint fehér sziklafal, az országutról is feltünik a figyelmes szemlélőnek. Mindezen gipsztelepek világosan a mezőségi rétegek alsó határán vannak és igy mindenesetre a tordai sótelep alatt kell hogy feküdjenek. A gipsztelepek, mint azt különösen jól Szind és Mészkő között, a Dobogó-hegy nyergén alul észleltem, izabellasárga agyagmárga között fekszik, melyben egyes szilárdabb mészmárgatáblák is beágyazvák, s csak aztán jő a fedőben a szürkés palás agyagmárga, a fekűben pedig finom iszapos homok – és talán a lajtamész is.
Azonban a sótömzsöt körülburkoló tályagban is előfordulnak még egyes vékonyabb és nem messzire terjedő gipsztelepek; ilyenek: egy mindjárt a sótárna felett a tetőn és egy a sósvölgy felső részének keleti lejtőjén.
A gipsz általában agyagos és vasrozsdától foltos, erezett, ritkán fordul elő az egészen tiszta fehér, finom szemcsés, áttetsző változata: az alabástrom, és pedig mindig csak kis fészkeket és gumókat képezve a tisztátalan gipszben. Legtöbb alabástromot még a tordai hasadék körüli előfordulásoknál vettem észre. Bors Albert szindi birtokos, korábban a Szind környékén bőven található sárgás és barnáseres fehér gipszből csinos tárgyakat esztergályozott, de iparczikké nem vált, mint újabban a közép-eoczen zsobóki tarka gipsz.
A mezőségi rétegek iparilag és nemzetgazdaságilag legfontosabb alkotó része a kősó. Az idei fölvételi területembe beleeső tordai sótelep legrégibb idő óta mivelt és legkiterjedtebb erdélyi kősó-előfordulásoknak egyike, a mely Pošepny Ferencz beható bányageologiai tanulmányából,* melyre ezuttal csak egyszerűen utalhatok, eléggé ismeretes a tudományban is.
Én a felületen bejárván és megkerülvén az itteni sótömzsöt, annak felületi viszonyaival iparkodtam lehetőleg megismerkedni, a miután észleleteimet a térképen feltüntetem, itt sem kell részletesebb magyarázatokba bocsátkoznom. A felületen 1 sókut, 1 sóforrás (a sófürdőnél) és 2 sókibúvás árulja el a föld méhében rejlő sótömzsöt.
Őslénytani tekintetben is fontos a tordai sótelep, a mennyiben már régebben és Erdélyben legelőször, a sótelepek geologiai korának megitélésére szolgáló kővületeket nyujtott. Ezek Pošepny F. szerint a József-kamra legmélyebb szintájából való tisztátlan szürke sóból kerültek ki, melynek iszapolási maradékát Reuss E. vizsgálta meg.* A só feloldása után visszamaradt kevés finom agyagiszapban Reuss a következő kövületeket találta:
Cardium sp. (egy finoman bordázott faj) töredéke;
Spatangus tüskék, melyek a Wieliczkán is előfordulókkal azonosak;
Truncatulina Dutemplei, d’Orb. sp. Ezeken kivül még dr. Koch és mások a marosujvári és tordai sóaknákban talált kövületek közül felemlitik a Cerithium, Globigerana, Conciferák és Gasteropodák széttört héjait, a Corbula, Pullina, Trochus, Delphinulla, Turitelle, Bucinum, Dentalium sp. stb. A Foraminiferák közül: Amphiteginat, Globigeranát, Triloculinát stb.
Ezekhez járul még egy növényi maradvány is, a
melyet egy Tordáról Kolozsvárra szállított kősókoczkába zárva kaptam, és melyről dr. Staub M. értekezett.* Ez az egyedüli gyümölcskövület, a melyre e sótömzsben akadtak.
Mindezen kövületek, Reuss szerint, a wieliczkai sótelepben is előfordulnak, miből igen valószinű mind a kettőnek ugyanazon geologiai kora is, és nem fogadható el Pošepny F. azon nézete, hogy az erdélyi medencze bensejében lévő sótelepek (tehát a tordai is) ifjú tercziérek (ill. szármát-emeletbeliek, mint határozottan is mondja), a medencze szegélyén lévők pedig idősebb tercziérkorúak volnának.
Végre ki kell egészitenem e vázlatot a Torda-köri negyed és jelenkori üledékek bemutatásával, a melyekről dr. Koch ekként ir:
| Negyedkori üledékek (Diluvium = dl). |
Ezeknek csupán Torda környékén és az a.-járai völgyteknő fenekén jut némi szerep, mint vékony takaró az idősebb képződményeken.
Tordánál a város felett emelkedő Szőlőhegy, Temetődomb, Lejáró- és Sóshegy hátán mindenekelőtt feltünő és nevezetes a poligén-kavics jelenléte, melyről már Pošepny is megemlékezik (i. m. 495. l.). Ez semmiben sem különbözik az Aranyos mostani árterén mutatkozó kavicstól, de települési helyzeténél fogva csak negyedkori üledék lehet. Távolabb az Aranyostól ez a kavics lősznemű, 4–5 m/ vastagságú, sárga porondos agyagmárgába megy által, melyben – p. a Sóspatak völgyében – mészkonkréciók és édesvizi csigák (Helix fruticum és Bulimas tridens) kaphatók. Ugyanitt a kétágú tó körül, szemben a vadadi kúttal, a lejtőn a sárga diluviális agyag közé barnássárga mésztufának vékony táblája van települve, édesvizi csigák nyomaival (Limnaea sp.), a mely egykori forrás üledéke lehet. Ilyen barnássárga, kissé kavicsos agyagmárgát kapunk Tordától nyugatra Koppánd, Szind és Mészkő felé is, mint 3–4 m/ vastag takarót a mezőségi agyagmárgán, főleg az itteni hegygerinczeknek lapos hátán, hol a viz elmosó hatásától megvédve visszamaradt.
Tordától délre az Aranyos ártere felett emelkedő terrasz hasonló kavicsos sárga agyagmárgából áll, mely a földmivelésnek igen kitünő talajt szolgáltat. Kövend és Bágyon községeknél ezen diluvialis terraszból meredekebben kiemelkedő terczier hegység lejtőjén még jó magasra fölhuzódik ez a sárga agyag, és a Kenderágy nevű hegyen, de az országut keleti felén, két újabbi hegyomlásnál jól észlelhetém, hogy a 45° alatt DNy-nak dűlő mezőségi agyagmárgán, dáczittufa betelepüléssel, 4–5 m/ vastag rétegzetlen, függőlegesen hasadozott likacsos, tipusos sárga lősz fekszik, telve a jellemző fehér üreges márga-konkréciókkal és növényrost-nyomokkal, de egyéb kövületek hiján.
Jelenkori üledékek (Alluvium = al).
Ide tartozik Torda környékén az Aranyos árterének kavicsa, porondja és iszapja, mely porhanyó és vizenyős voltánál fogva kevésbé jó talajt szolgáltat, mint a negyedkori párkánysik. Ide tartoznak továbbá az egész területen belül minden folyónak vagy nagyobb pataknak árterein, kiváltképen a Jára folyónak és a hesdáti patak mentén lerakodó kavics, porond és iszap. Ide számitandó az a vörös vasoxiddús agyag is (terra rossa), mely – miként más mészkőhegységekben – itt is a júramészkővonulat lejtőjén, a mészsziklák közeit, hol t. i. a csapadékvizek elmosó hatásától meg van védve, kitölti. Végre ide számitom azt a sajátságos, sötét vörösbarna vasokkerdús talajt, telve apró limonit-konkrécziókkal (habércz), mely a runki hasadék felett emelkedő Plesu hegyháton a sötétszürke mészkövet fedi és nem egyéb, mint ezen mészkőnek – a szénsavas mésznek évezredek folytán történt feloldása után – visszamaradt vastartalma, tehát szintén egy neme a terra rossa-nak, csakhogy nem olyan agyagos, mint az előbb emlitett.
A fennebbiek kiegészitéséül még felemlitem azt is, hogy a midőn a 40-es években az ugynevezett »Czifrafogadó« udvarán mélyebb mészgödröt ástak, degetre (Theer) akadtak,* melyet akkor betemettek, de a melyet a gondosabb jövő felszinre hozni és hasznositni fog tudni, valamint azon másik, bár nagyon kézügybe eső, de most szintén heverő kövület, a mely a temető alján, az oláh templomok háta mögött levő gipsztelepben van a jövő számára letéve. E gipsztelep lenyulik az Aranyosig, melynek porondja nemcsak mosaranyban gazdag, hanem az ár néha nagyobb darab termésaranyat, kárniolt, agáthot, veres és sárga jaspist is sodor le a havasokról s igy a díszkő- és aranyban gazdag folyó méltán viseli az ő jellemző szép nevét.
Torda és környékének földrajzi és földtani ismertetése után most már rátérhetünk növényvilágára.
| II. Torda és vidéke földtani tekintetben. | TARTALOM | III. Torda növényvilága (florája). |