| XXVII. A két Borosnyó és Egerpatak környéke. | TARTALOM | XXIX. Szacsva környéke. |
Rétynek a Dobolykán levő régi temploma. Réty régi fekhelye, néveredete. Székely, Losonczi, Gazda és Antal család. Özönfák. A réyi nyir. A honárka vagy Attila utja, annak vonala, létczélja. Néhány tévedés helyreigazitása.
Ott, hol Felvidék (Kézdi, Orbai) a Szépmezővel, Alvidéknek ezen gyönyörü rónájával összeütközik, hol Felvidéknek addig széles, nyilt tere egybeszűkül, s hol látszólag a Feketeügy az utját elzárt hegyeken erőszakosan tört magának utat, ezen, mondhatnók hegyszorulatban a völgytorkolat köezpén egy, a Feketeügy által körülfolyt kerek domb: a Dobolyka emelkedik. E dombtetőn fekszik Rétynek messze ellátszó temploma, melynek fénylő tornya mintegy irányoszlopa a Háromszéken utazónak, az ennek minden pontjáról látható levén. E templom pedig nemcsak gyönyörü fekvésénél fogva érdekes, hanem nevezetes épitészeti tekintetben is, mert az kétségtelenül a Székelyföld legrégibb egyháza.
A templom kicsiny és romladozott levén, 1857-n kiujittatva megnagyittatott, hajója egyik oldalának ujból épültével az egész meghosszabbittatott. Ezen lényeges átalakitás után cska szentélye maradt meg eredeti alakjában s ez félkör apsisával, mit félkúp fed, s körives diadalívével, mi a törpe szentélyt a hajóval egybeköti, cslahatlanul bizonyitja, hogy az tisztán román izlésü épület volt. Az átalakitáskor K. S. a Vasárnapi Ujság 1857-ik évi folyama 281. lapján leirja a régi templomot s közli az azon talált feliratokat, évszámokat. Ezek nagy része ujabbkori kiigazitások korszakát jelöli, kivéve azon egyet, mely az ujraépült déli oldalon a karzat felett volt, s melyet közlő igy értelmezett:
„Az Erheszthei Ekla corusa 1138.”
A hármas szám megforditva. Szerinte Ereszthe, a közel fekvő s Rétytől csak e század elején elszakadt Eresztevényt jelenti, mert a hagyomány szernt Réty temploma központi szentegyháza volt e vidéknek, s a reformatio előtt Eresztevényen kivül Bita, Komolló és Egerpatak is ebbe a templomba járt, s az Eresztvény és Bita felől jövő utat ma is Szentegyház utjának nevezik.
Kár, hogy közlő e most örökre megsemmisült feliratnak nem facsimiléjét közölte, merttudjuk, hogy az ily régi feliratoknál néha egy pont vagy vonal is minő változást idéz elő. Mindenesetre a közlött felirat értelmezése nem lehet valódi, nem pedig azért, mert az évszám arab számjegyekkel van irva, tudjuk pedig, hogy az arab számjegyek használata a feliratokban nálunk csakis a 14-dik században kezdett divatba jönni*), s ha a 12-dik századból való volt volna, akkor római számjegyekkel iratott volna. Ekként tehát a második számjegy bizonyára nem egyes, hanem ötös volt, melynek felső szára lekopván egyesnek tetszett, de mivel ez nem a templom, hanem csakis a karzatra vonatkozott, azért az egyház épülhetett a 12. század első felében, sőt feltehetőleg korábban is, mert annak kifejletlen durva művezetü szentélye a román izlés első periodusából való. Ezen korszak Európai többi részében a 9. században kezdődik s tart a 12. századig, azonban nálunk, mint távoli vidéken, az épitészeti rendszerek meghonosulása közt egy egész század különbség van, s ekként talán a való megközelitem, ha Réty templomát a 11. század végén épültnek állitom; és ezen állitásomat korántsem tolom fel a valódiság csalhatlan mértékéül, legfelebb figyelemébresztő felszólalásnak veendő az, hogy majd szaértőbbek ezen mindenesetre nevezetes régi műemléket megvizsgálják, s arról döntő véleményüket kimondva, Réty templomának régi régi műemlékeink között az őt illető helyet kijelöljék. A Székely-calád levéltárában Csulai (Czulaji) Gergely ref. püspöknek van egy 1653-ban kiadott rendelete, melyben az istenitisztelet sorrendje felett intézkedik, s a templomi ülőhelyek miatt felmerült nehézségeket intézi el. Ebben a többek között a szentélyben levő karjás (karos) székeket a patronusok és az öregeknek rendeli adatni, de ugy, hogy azok utódaikra ne száljanak, hanem mindig a patronusok s öregek számára tartassanak fenn. Székely Mártonnak váltólagosan valamelyik fiával szintén helyet rendel, ezután más személyek ülőhelyei iránt intézkedik, elrendelvén, hogy számukra karzatot emeljenek s rájuk ne porozzanak (sic!). Végre az istenitisztelet rendére vonatkozólag mondja: „Egy vasárnap mint reggel, mint déllyest (sic) Rétyen praedicatio, más vasárnap reggel és déllyest Eresztvényen stb.”
Arra is van adat a Székelyek levéltárában, hogy a templomhelyeket elárusiták; igy 1715-ben Székely Márton a rétyi templomban levő 4 állóhelyét 2 oroszlányosért adja el Gazda Istvánnak. 1694-ben pedig EResztevényi Ferencz, Boldizsár és András esketett*) és perelnek a rétyi templomban volt helyeikért. – A pléhvel fedett torony néhány ölnyire a templom délkeleti szögletétől önállólag áll, feltehetőleg Réty temploma is; mint minden régi s főként magaslaton fekvő templom, meg volt erőditve, s e torony a most eltünt templomkastély egyik bástyájára épült, ezt bizonyitnák alsó részének tömör, vastag falai. A toronyban kétszép harang van, melyeknek harmonikus hangja szép csendes időben messze vidékre elhallik. Mindkét harangot, mint feliratuk bizonyitja, Rétyi Székely Mózes öntette 1773-ban és pedig a kersztyéni buzglaom ellett azon sajátságos indokból, hogy nevezett gazdag ur süket levén, nem hallotta a régi kicsiny harangoknak hangját, s azértelőbb a mostani kisebb harangot öntette saját költségén, de ennek hangjátsem hallván kellőleg, ugy öntette a nagyobbikat is. A szerződés, melyet 1773-ban brassói harangöntő Prazsmári Jánossal kötött, megvan a családi levéltárban, annak értelmében a harangnak 400 fontosnak kellett lenni, s minden fontért egy mfrt fizetést igér.
Régen a falu templomdombnak (Dobolyka) tetőlapján a szentegyház körül feküdt, s még mostis látszanak ottan a régi pinczehelyek. később, mivel oda feljárni alkalmatlan volt, s a vészes Nemerének is igen ki volt téve, alább huzódott a hogy déli lonkájár,a hol a Feketeügy partmagaslatán szórványosan elhelyezett, egymás fölé aggatott udvarházaival (számszerint 12) főként a Kovásznáról jövőnek igen festői képet tár fel.
Réty bizonynyal ősrégi telep s nevétaz ide települt ily nevü őstől nyerhette, bár a hagyomány, – mely e vidéken kiválóan a rómaiakkal foglalkozik – Retius nevü római vezértől származtatja. Igen valószinü, hogy a pápai dézmák regestruma 740. lapján bejegyzett Reech, melynek papja György az 1335. évre 6 régi banalist fizet – nem más, mint Réty, mely e szerint már akkor tekintélyes egyházközség volt. Az 1567. regestrumban Relthy néven 17 kapuval van bejegyezve.
Mint történelmi nevezetességét Rétynek megemlitem azt, hogy 1615–1716-ig kilencezer tartotta itten Háromszék közgyüléseit*. Természettani tekintetben nevezetes azon nagymennyiségü özönfa, melyet az áradozó Feketeügy minduntalan felszinre hoz. Ezek óriás nagyságu, 3–4 öl átmérőjü fatörzsek, melyek ébenfeketék s a kövesülés első stádiumába jutott oly keménységgel birnak, hogy alig faraghatók. E fatörzsek nagyon régiek lehetnek, több század, talán ezred év óta vannak ott a homokos száraz talajban légmentesen eltemetve s a rothadástól ekként megvédve; ez óriás tönkök (fatörzs) mutatják, hogy Háromszék terét – mielőtt az ember irtó fejszéjével odajött – rengeteg ős tölgyerdők borithatták. A föld szine átváltozott, a szorgalmas ember most annak minden talpalatnyi helyét hasznositja; de az ős tenyészéletnek ezen csudás példányait fel-felmossa az anyaföld kebléből a vizár, hogy felmutassa a minden tekintetben törpülő jelennek a föld fiatal korának, erőteljes, csudás, most eltünt, vagy elsatnyult növényéletét, melyeket a nép – mivel azok most idegenek a földön – özönfának nevezett el.
Alig van a Székelyföldön falu, hol annyi nemesség* laknék, mint Rétyen. Az innen származó s ma is virágzó ily nemes családok között legnépesebb a Székely család. Hazánkban annyi a Székely család, e néven a multban annyi nevezetes ember szerepelt, mint egy családból sem, de mivel az előnév* nem igen jegyeztetett fel, nem lehet tudni, hogy a rétyi Székelyek mennyi részt követelhetnek ezen kitünőségek közül; bár maguknak követelik azon dicsőséget, hogy a fejedelem Székely Mózesnek, a dicső szabadsághősnek ők lennének utódai*. A családi levelek bizonyitása szerint Apafi korában a rétyi Székelyek közül kettő, Márton és Mózes szerepelt, még pedig mindkettő diplomatikai küldetésekben. Igy Székely Mózesnek van egy Brassóban 1684. febr. 9-én kelt nyugtája, mely szerint a fejedelem által portai utjára, öcscse Székely Márton által küldött 250 oroszlános tallért átvettnek nyilvánitja*. Ez a Székely Márton, kiről Csulai fennebb közlött levelében is emlités tétetik, Apafi étekfogója s a követeknek pénzthordó bizalmas embere volt; igy 1667-ki oct. 2-án Drinápolyban Nemes Jánosnak ad át 500 aranyat*. 1669. jul. 10-én Gyulay Istvánnal Csernován adnak át a fejedelem megbizásából bizonyos meg nem nevezett egyéneknek 480 aranyat*. 1670. apr. 20-án Mártonunk ujból Drinápolyban van s Bojer Zsigmondnak ad át 300 aranyat*, s végre 1671. jun. ujból Drinápolyban találjuk, mikor Rédey Ferencznek 340 aranyat, 297 tallért és 23 oroszlánost szolgáltatott ki*. Az 1848–9-i forradalomban a rétyi Székelyek mindenike részt vett, a többek közt Dávid, Antal, Dénes és Lajos, ki a lengyelek 1863-i szabadságharczában orosz fogságra jutván, Sziberiába vonczoltatott, honnan csak most szabadult ki, oly 16 sebbel diszeskedve, melyeket a szabadság harczaiban nyert, s melyek minden érdemjelnél fénylőbbek.
Réty másik kiválóbb családa a Losonczi, ebből Losonczi András emelkedett ki, mint a várhegyi (háromszéki) várnak 1589 évtájatt szerepelt parancsnoka, kinek hadi érdemeiért Báthori Zsigmond Rétyen Simon Bálintról a koronára szállott s a várhegyi várhoz tartozott telket*, s a mellett Egerpatakon, Besenyőn (Bessenieo), Szacsván (Zachiva) jószágokat, melyek mind a várhegyi várhoz tartoztak, adományoz*. A rétyi családok közül még felemlitem a Gazda, Salamon és Antos családot. Ez utóbbinak multjáról nem sokat tudunk; 1591-ben Antos Györgyöt, 1628-ban Mátét találjuk*. Hanem a mult homályában bizonytalanul nyomozható családot annyival fényesebben előtérbe hozták a jelenleg élők, mert az 1848–9-i szabadságharczban két Antost, Jánost és Ferenczet találjuk, kik mint honvéd törzstisztek szabadsághőseink közt kiválóbb helyet érdemelnek. Meg kell még emlékeznem Rétnek forradalom idejebeli papjáról, Biró Sándorról is, ki szóval és mint a „Hadilap” szerkesztője irásban is a kedélyek felemelésére s lelkesedés élesztésére hatott s hatva osztakozott e nagy napok dicsőségében. De a családi és egyéni érdemeknek hozott ezen köteles méltánylatunk után térjünk vissza Rétyhez a Feketeügy virányaira, ott kutatásunkat tovább folytatandók.
A már itten tekintélyes folyóvá nőtt Feketeügy partvidéke igen szép, festői berkek árnyában a legviritóbb gyepszőnyeg közt kéjeleg a folyam, mintha szép partvirányaival óvást akarna tenni a tovább elterülő sivár pusztaság ellen. Igen, puszta ellen, mert a Feketeügyön túl (balpartján) kezdődik Háromszéknek Saharája, a rétyi nyir.
A Feketeügy balpartján Egerpatak, Szacsva és Magyarósig nyuló, közel egy négyszögmérföld kiterjedésü homok-sivatag terül el, hol a humust nélkülöző földben csak beteges nyirfák tenyésznek sivár homok-buczkák közt, melyeket a Nemere vihara ide s tova hord, minden évben alakit, változtat, s fel-felkapva gyakran utazókat, legelő nyájakat temet oda kietlen sötét ölében. A hullámzatos mozgó talajban mély üregeket vésett a zúgó fergeteg, s ott az egybegyült s lefolyással nem biró víz büzhödt tavakat alkot, melyekből békák – e kietlen táj egyetlen állandó lakói – baljóslatu lihegése és vákogása hallszik ki. Az átvonuló utat nem lehet állandósitani, a lerakott kövek besülyednek a homokba, a kerék messze bevág, ugy, hogy néha a terhelt szekereket alig lehet átvontatni. Azért az utasok gyakran nagy kerülést téve a túloldali főutra, mellőzik e baljóslatu helyet.
Már most az a kérdés, hogy Háromszék közepére, ezen áldásdús Kanaán szivébe, miként fészkelhette be magát ezen kietlenség? Én annak megfejtését a geognostákra bizom, s mint olyan kontár nem merek véleményt koczkáztatni. – A nép azt mondja, hogy az a hortobágyi pusztával van földalatti összeköttetésben, s e tenger homok onnan jött és jön ide. Annyi bizonyos, hogy e homok egészen eltérő s más idomu a minálunk előjövő homoknál; ez sötét-sárga, csaknem verhenyeges szinü és a puszták homokjának finomságával bir. E mellett nincsenek is itt közelben oly homokkő alkatu hegyek, melyekből az özönkori rakonczátlan vizelem ily nagy mennyiségben felolvaszthatott és lerakhatott volna. Mindenesetre a rétyi nyír oly természeti jelenség, melynek figyelmes észlelése ohajtandó lenne. A rétyi nyirben minden kopársága mellett mégis vannak életszerves lények, melyek e kietlen, emberkerülte vidéket kedvelik, s azok a szalonkák, melyek átvonultokkor évenkint kétszer meglátogatják a rétyi nyirt. Ilyenkor ezrenkint csapnak oda le, s ekkor megélénkül a máskor elhagyott hely, a vadászok mindenfelől, még távol vidékekről is, összesereglenek, van puskaropogás, ujjongatás és pezsgő élet e halálszinü homoktenger felületén, s egész irtóharcz az ügyetlen, élhetetlen szalonkák ellen, melyek mindennek daczára nem hagyják el e kedvencz tanyájokat.
De a szalonkákon kívűl még van egy más tárgy is, mi a rétyi nyirt látogatásra érdemessé teszi, s ez a Hom vagy Honárka. Ezen titokteljes töltés a Réty és Bita közötti Kánátszeg nevü berkek közül (a Feketeügy partjától) indul ki, s onnan a gondolható legegyenesebb vonalban huzódik át a rétyi nyiron Magyarosnak. Ez nem kimélyülés, vagy árok, mint neve sejtetné, hanem egy szabályszerü aljában 3 öl széles, 2 öl magas dombor tetejü töltés, mely mocsáros tavak és sürű nyiresek között vonul tova. Mellette sáncz nem lévén, alkotó anyagja (mi fenekéig homok) feltehetőleg a rétyi nyirban, főként a Honárka vonalának közelében levő azon számos bemélyülésekből vétetett, melyek egy része most tavakká alakult át. Jelenleg – mivel a hátára nőtt fákat Schwarzenberg herczeg itt vadásztakor kivágták – hosszu vonalán nemcsak végig lehet pillantani, hanem mi azon a legkényelmesebben szekereztünk hosszában, s követhettük vonalát, mely a Magyaróstól nyugatra fekvő Ivánka nevü előhegyre kap fel, onnan az ugynevezett Henter Kopaszára, az Ecclesia erdejénél a Heveder patak nyilatán leszáll a Lisznyó patakába, honnan a balparti hegyekre kapva fel, a Törökvár és Barabás vára közelében átvág a bikfalvi erdőkre, névszerint a Küszürüsre. Itt (nyomról nyomra követtem) vonala elvész, de az erdőségekkel ismerős pásztorok azt állitják, hogy az a Piliske (Nyeni) magas csúcs nyakán ujból felötlik, s összefügg a Bodzán levő papok sánczával.
A Feketeügy jobbpartján is sokan folytatni akarják; a hagyomány azt mondja, hogy az a torjai Bálványos várhoz irányult. Benkő József, Kállay s mások is azt összefüggésbe akarják hozni Rikában levő Kakas borozdával, s közvetve a még távolibb Csörsz-árkával; de ez csak sejtelmen alapuló tévállitás; én átszálltam Kánátszegnél a Feketeügyön, s figyelmesen felkutattam, minden irányban össze-visszajártam a vidéket, s mivel a térség vizáradások s szántás által átalakulhatott, felkutattam a szomszédos hegyeket és erdőségeket is, hol fennmaradnia kellett volna, de sehol annak nyomára nem akadhatván, határozottan azt kell következtetnem, hogy a Honárka a Feketeügy jobb partjára nem ment által.
Már most az a kérdés, hogy mi volt e töltés? Bajos ám erre megfelelni, mert már több század óta nyilt kérdés ez, melyek legnagyobb tudósaink se tudtak megfejteni. Miként tudhatnám hát én, nyomaték nélküli műkedvelő utas? Miután azonban talán senki oly figyelmesen, mint én, a helyszinén meg nem vizsgálta, s nyomozva nem észlelte, hanem többnyire az asztal mellől okoskodtak, talán néhány felvilágosító észrevételt mégis koczkáztathatok.
Ha az ember itt a térségen nézi meg felületesen, római utnak hihetné, mely a bodzai szoroson vonult ki Moldova felé, s e véleményt támogatná az alább fekvő komollói vár, mely kétségtelenül római maradvány, tehát lehetett volna út-védő vigilia vagy castrum. Hanem ha töltésünk vonalát követve, bekisérjük a hegyek közé, azonnal meggyőződünk, hogy út nem lehetett, mert oly meredek oldalakon vonul ki, hogy ott utat csak bolondok, de az okos és tapintatos rómaiak semmiesetre nem csinálhattak. De még jobban meggyőződünk, hogy nem út, ha ásatást teszünk vonalán, mert ott a római utnak alkatrészeit* fel nem találjuk, hanem az egy domobor tetejü egyszerü földtöltés, melyet több helyen átmetszetvén, mindenütt a rétyi nyír homokjával ugyanazonos homokhalmazt találtam egész fenekig le.
Még lehetne az római Limes vagy határvonal, mellyel a meghóditott tartományt a meg nem hóditottól néhol (mint Britanniában, Németországban, s a corinthi szorosnál is) el szokták volt zárni, de ez leginkább kőfal volt, s az ily Limesek vonalán vigiliák szoktak lenni, ezt pedig sem itt, sem künnebb (Erdővidékén, Udvarhelyszéken az ugyanazonos töltésnél) nem találtam, s aztán a K.-Vásárhelynél és Bereczknél talált római maradványok arra mutatnak, hogy nemcsak Háromszék alsó fele, hanem a felvidék is a rómaiak birtokában volt, tehát ily elkülönitő Limesre semmi szükség sem vala. Az elnevezés Hon vagy helyesebben Hun árok és Atilla utja arra mutatna, hogy az hun őseinknek műve, irány-sáncza lehetett, mely hóditó vonalukat jelölhette, hogy egész Európát felrázó hadmeneteik közben hazájukat, katonai telepeiket, (hol családjok s kincsük hátramaradt,) feltalálhassák ezen akkor uttalan rengeteg tömkelegében. Bolond lehet ez eszme, s mondhatná egy ellenvéleményü, hogy hát mikor lett volna az itt keveset időző, s mindig hadakozó hunoknak ily óriási mű végrehajtására idejök? Nem is mondom én, hogy ők csinálták. Urak, büszke harczfiak voltak ők, kik ily földturkálással nem méltóztattak fáradozni, hanem volt hatalmuk alatt elég meghóditott rabszolga nép, s ezekkel csináltathatták azt, már csak azért is, hogy elfoglalják, s elméjöket a gondolkozás és lázongástól elvonják. Az itten talált arany csákány (Háromszék levéltárában) is azt mutatná, hogy az egy oly fényüző ázsiai népfaj fegyvere lehetett, mely a félvilág kincseiben turkálván, könnyen csináltathatott magának arany fegyvert; sem a földhöz ragadt szegény rabszolga dák, sem az egyszerüséget kedvelő római ily fegyverrel nem élt stb.
Elég az hozzá, hogy én a kérdést bizonynyal végeredményesen meg nem oldom, hanem egy uj – lehet téves, nevetséges – véleményt, eszmét csatolok a többihez, s a megoldás helyett még tán bonyolitom a kérdést; de a véges emberi ész tulajdona az, hogy tétovázzék s csalódjék. Nem bizarrabb semmi esetre a felfejtett eszme se, mint Philippi* véleménye, ki csak azon alapon, mert azt a Bodzán papok sánczának, itt Honárkának nevezik, azt vonja ki, hogy az a német lovagok birtokainak volt védvonala és hogy Háromszéknek e töltésen alól levő része a lovagok birtokához tartozott. Hogy pedig a Székelyföld csakis Rétyig nyult le, azt a Feketeügy nevéből akként okoskodja ki, hogy Ügy ügyelőt, őrt jelent, Fekete őrt tehát, és pedig e név abból eredhetett, hogy a fehér palástos, fekete keresztü lovagok e folyam partjain ügyeltek, őrt állottak. E vélemény ellen felhozhatnók, hogy oly roppant munka létesitésére, mint a minő a Hon árka, a kevés számu és itt rövid ideig mulató lovagoknak sem idejök, sem munkaerejök nem volt, továbbá az ilynemű erőditési sánczolatok nem is tartoztak az ő erőditvényi szokásaikhoz; legalább ilyet sem előbbi, sem későbbi telepeiknél nem találunk. Aztán ők Háromszéken nem is birtak egy talpalatnyi földet se, mert ugy a behiváskor, mint Kreuzburg és környékének adományozásakor birtokaiknak határvonalát, ugy András, mint Béla király tisztán, határozottan kijelölték. Első határvonalok ez oldalról a Tatrang és Tömös folyók voltak; Béla király 1222-ben ehhez Kruceburgot (Nyent) csatolja, s ha megengedjük is, hogy ők az akkor lakatlan Bodza vidéke felé terjeszkedtek, bajosan feltehető, hogy Háromszéknek ezen legszebb részét birhatták volna, mert tudjuk, hogy adott jogaikkal visszaélvén, csakhamar élbe álliták magokat királylyal, országgal és a püspökkel. Terjeszkedési vágyuk, hatalmaskodásaik, s a kegyelemből nyert területenk ajándékozgatása által csakhamar annyira felingerlék magok ellen a királyt, hogy azután őket féken tarták, s nem hogy terjeszkedni engedték volna, hanem a birotkaikon épült várakat is leronták, s kiüzték őket az országból. Ekként csak rege az, hogy a német lovagok Háromszéket birták. A papok sáncza elnevezés is a Bodzán, a hagoymányok szerint onnan ered, hogy egy török beütés alkalmával a papok által vezetett nép ott megállott, s visszanyomta az ellent, s ez alkalommal főként a papok igen hősileg viselvén magokat, annak emlékére neveztetett el a régi töltés papok sánczának. Hogy pedig a Feketeügy neve sokkal régibb a német lovagoknál, azt bizonyitanom felesleges*
| XXVII. A két Borosnyó és Egerpatak környéke. | TARTALOM | XXIX. Szacsva környéke. |