Sugópatak zuhatagjai.

A Kápolnahegy sziklazárlatát meghaladva a Bodza völgye ujból kiszélesül, mindkét oldal lankás bérczeit bükkerdők rengetegei boritják, csak itt-ott egy-egy lankásabb hegyhát, vagy mellékvölgy nyilása fölött tünnek fel a magasabb bérczek fenyvesei s azok közül a közeli Csukásnak roppant sziklaszálai, mint a havas regiónak megdöbbentő hirnökei. De, hogy nagyszerűt és meglepőt találjunk, nem kell nekünk amaz égre meredő sziklákra felküzdenünk magunkat; a természet gondoskodása itt a közelben is mutat fel bámulatunkra méltó tárgyat, melyért csak néhány ezer lépésnyi kitérést kell tennünk a vámon felül balpartilag beszakadó Sugó- vagy Malom pataknak (Urlátore) rejtett mellékvölgyületébe, hol a rövid futású csermely zárt, s kivülről alig észrevehető völgyében egy valódi csodás tünemény rejtőzködik, oly tünemény, s melynek alig van párja, s a melyet még is oly kevesen méltattak megtekintésre. A természet hány ily csodás tüneménye rejtőzködik országunk bérczei között, hány ily elhanyagolt jelenség tűnik fel, mely, ha külföldön lenne, az útazók ezrei tódulnának megbámulására, mig nálunk ismeretlenül és használatlanul hevernek, épp ugy mint annyi más anyagi kincsek is, melyeket a gondos természet oly pazarul rakott le bérczeink keblébe, hogy az lakó népet felgazdagitsa vele. De nem akarom a t. olvasó kiváncsiságát továbbra is függőben tartani, s kimondom, hogy az itteni csodás tünemény a Sugópataknak sziklaképző zuhatagos forrásaiból áll. Oly zuhatagok ezek, melyek eltérők minden eddig látottaktól, mert azok száz meg száz zuhatagocskának összitett csodás csoportozatját alkotják, mely a maga nemében a természet roppant műtárának egyik bámulatos unicumát képezi.

A kerekre csiszolt fehér mészkő-kavicsok közt hömpölygő, s eviczkélő pisztráng sereg által mintegy megelevenitett Sugó patak torkolatától alig 500 lépésnyire, a jobbparti hegyoldalon ős erdőségtől körülölelt 36 öl szélességben vagy 28 öl magasan meredélyesen emelkedő tisztásra bukkanunk, hol a hajnalpir szinezetével biró mésztuff-szikláknak lépcsőzetes lapjain száz meg száz forrás csergedez, élénk zöld moha és ritka válfaju vizi növények dús tenyészetű gyepágyai közül. E források kristály hullámai esésükben fehér habbá törődve számtalan apró zuhatagokban, zeneszerű csörgedezéssel rohannak le a meredélyes szirtlapon, azt napsugarakban ragyogó kristály tükörré változtatva át vagy helyesebben e zöld koszorúba fogott vereses talajt egy dús szövedékű ezüst hálózattal teritve be. Itt-ott egyes sziklahátak emelkednek fel, melyeken merész szökéssel iramodnak le, itt a vizesés képét, amott egy sima viztükröt, majd viztörést állítva elénk a csodás források édesdeden csengő hullámszálai. És e szinpompa nem csak a talajon, hanem a légűrben is uralkodik, ott lebegnek tündérfátyolként a zobogó vizereknek harmattá tört cseppjei, melyeknek felszálló gyöngypárázatán a nap megtört sugarai által képzett szivárványívecskék egymást átölelve találkoznak, ragyogó megvilágitásba helyezve a csodás szépségnek e bizonnyal mindenkit elragadó jelenségét. Én Gastein zuhatagokan gazdag vidékének megútazása után jöttem ide, s mégis élénken voltam meglepetve az itteni zuhatagcsoport sajátságos szépsége által, hol földön és fölötte mindenütt ragyogni láttam azon időkben (1866) üldözött nemzeti szineinket; mintha az által a természet nem csak az aestheticus, hanem a hazafias sziv emelkedett érzületére és hatni akart volna. Itt e magányban, itt e honfivérrel annyiszor áztatott földön, hol sem osztrák, sem másféle poroszló nem parancsolhata, ragyogtatta egy szebb jövő jelképeként drága nemzeti szineinket. Midőn a szemlélet varázs hatásával eltelve közelebbről és behatóbban kezdettük a vizek e csodás játékát vizsgálni, bámulatunk még fokozódott, mert a sziklalapot megmászva és körüljárva, azon meggyőződésre jöttünk, hogy a sziklalejtőn lerohanó vizerek nem távolabb eredő patakocskákból származnak, hanem közvetlenül ott feltörő forrásokból erednek; e források fölött a sziklalapot környező erdőkben a talaj mindenütt száraz és igy a források ott fakadnak fel az általuk képzett s naponta idomitott gyönyörű szinezetű sziklákon; mert kétségtelen az, hogy itt egy kövülő viztömeggel van dolgunk, melynek felesleges szénsava a léggel érintkezve elillan, mi által a feloldva volt szilárd részek lecsapódnak. Ekként alakultak azon sziklalap mésztuff-rétegei, melyek vereses szinüket hihetőleg a viz által felhozott vas, vagy más ásványoldattól nyerik, melyet a fölserkedő források az e tájon uralgó kárpáti homokkőből olvasztanak fel.

A Székelyföldön igen sok ily kövülő ugynevezett rakodó forrás van, minők a Korond fürdői rakodóhegyek, az olasztaleki Likaskő, a gyergyó-topliczai melegforrások s maga a borszéki savanyúviz is; de ezek egyike sem hasonlitható a Sugó patak forrásaihoz, melyek a természetnek e nembeli legnagyszerűbb laboratoriumát képezik. Pedig az, a melyet itt leirni megkisérték, korántsem meriti ki e völgynek csodás tüneményét, mivel az csak előjátékát képezi egy második ennél jóval nagyszerűbb ily tüneménynek, mert ha völgyünkön fennebb haladunk, rövid negyedóra alatt elérjük a völgy fejét, hol a Sugó patak eredetét veszi, s hol a zuhatagos források egy másik még nagyszerűbb kiadásban fordulnak elő. Itt ér el az útas a második vagy felső zuhataghoz, mely a leirthoz hason jellegű, csakhogy ennek felfakadó forrásai még dúsabbak s sok felé ágazva még erőteljesebben zobognak (zuhannak, esnek) alá, ugy hogy alant a völgyben is számtalan sok kis zuhatagocskákat alkotva az erdők ünnepélyes magányában oly vizi játékot állitnak elő, minőt ember nem, csak is a természet csodásan rendező ereje tud elővarázsolni. Mellékelt képünk ezen zuhatagot tünteti elő. (Lásd a 74. lapon.) De árnyképe az csak e csodás tüneménynek, melynél hiányzik az elandalitó csörgedezés olvadékony zenéje s hiányzik azon szinpompa, mely ragyogóan tündériessé teszi ama túlvilágian szép látványt.