| A brassai németek és szászok. | TARTALOM | Brassó kereskedelme, ipara, hajdan és most. |
Ha a szászokról csak röviden szóltam, ha eredetük bonyolult kérdésének megoldását a szász iróknak hagytam fel, annál tüzetesebben kell szólanom a brassai görög-oláh népről, már csak azért is, mert ezen néptöredékről eddig még senki ismertetőleg nem irt; igyekeznem kell tehát az ismeretlenség ködét – a mennyire lehetséges – szétoszlatni.
1392-ben a midőn a brassai nagy templom épülni kezdett, Bulgáriában nagy éhség uralkodván, igen sokan kerestek menhelyet Erdélyben s nevezetesen Brassóban, hol a templomépitésnél foglalkozást nyervén, a Brassón hátul levő völgyfőben előbb ideiglenesen, később – a tanácstól lakházak épitésére engedélyt nyervén – véglegesen megtelepedtek, s a Bolgárszeg nevű – ma már tekintélyes külvárost – alapiták*. Ezen jövevények, kik az inség közepette nálunk vendégszerető fogadtatást nyertek, bár Bulgáriából jöttek, de nem voltak mind bolgárok, hanem amaz országrész keverék népességének több fajtájából, a mint ezt Leo pápának egy 1516-ki bullája jelölni látszik, a melyben Sixtus pápa korára (1471–1484) vonatkozólag mondja, hogy a milkoviai dioecesisben van egy jeles, nemes város Corona vagy Braschó, mely városban a kerestyének mellett görögök, bolgárok, oláhok s más hitetlenek is (heretici) laknak*.
Brassó első keleti népessége nagy gyarapodást nyert azon második bevándorlás által, a mely Byzáncznak a törökök által való bevételekor igen sok görögöt, macedoniait stb. kergetett Erdélybe, kik közül sokan telepedtek le Brassónak bolgárok által megszállt külvárosában. A bevándoroltak ez uj hazájukban kereskedésre adták magukat, s mivel azon időben hazánk lakói közül azzal kevesen foglalkoztak, rövid időn jóllétre és nagy vagyonra tettek szert; miért a szászok – versenytársukat látván bennük, – felzudultak ellenük, s az ő szabad kereskedésükben a maguk erre vonatkozó privilegiumaiknak megsértését vélvén, az országgyülés előtt panaszt emeltek, hol Lajos, Zsigmond, Mátyás, Ulászló királyoknak a szászok kereskedelmi kiváltságait s előjogait biztositó több privilegiumait bemutatva követelték, hogy a Királyföldre s nevezetesen Szeben és Brassóba települt görög kereskedők a szászok által lakott területen való üzérkedéstől eltiltassanak, mit az 1588. év deczemberében tartott országgyülés ki is mondott*. Pár év mulva, nevezetesen 1591-ben Brassó keleti népessége egy 3-ik gyarmatjárulékot nyert, mert hazánk bölcs törvényei, melyek a szabad kereskedést – mely csak a Királyföldön volt megszoritva – az ország minden részében biztositák, az itten virágzó politikai és vallási szabadság Macedoniának és a Dunafejedelemségeknek nem csak kereskedőit vonta ide, az onnan való kereskedők nem csak árúikkal jöttek ide, hanem 1591. tájat ugy Macedoniából, mint a Dunafejedelemségekből igen sok görög kereskedő családostól és vagyonostól együtt a törökök nyomása, zsarolása és üldözése elől Erdélybe menekült, s nagyobbrészt Brassóban telepedett le*.
A Basta és Mihály vajda szomorú emlékű korában a greca fides egy kissé mutatkozott, miért a léczfalvi országgyülés az oláhországi görög kereskedőket, mert kémekül szolgáltak, kitiltotta az országból, s portékáik rakhelyéül Brassót jelölte, honnan az országba belebb való hatolás meg nem engedtetett; de a percznyi szigor hamar el lett feledve; az ország ismét kegyébe fogadta az itt hazát kereső jövevényeket, 9 évvel kitiltatásuk után a törvényhozás ismét szabad kereskedést engedett nekik, oly feltétel alatt, hogy álútakon ne járjanak, a vámot fizessék, kémkedésbe, levelek hordozásába fejük elvesztésének terhe alatt ne elegyedjenek*.
Ezt követőleg aztán egymást érték a fejedelmektől és az országtól nyert kedvezmények és kiváltságok; igy 1627-ben october 22-én Bethlen Gábortól nyertek kiváltságokat, melyeket az 1633. april 24. hozott törvényczikk 4-ik articulusa is helybenhagyott.
1636-ban Rákóczi György megengedte, hogy maguknak külön inspectort válasszanak s egyedül attól függjenek.
1643-ban ugyanezen fejedelem 200 forint évi taxafizetés mellett a szabad kereskedés jogát biztositá számukra.
1653. márcz. 15-én az országgyülés szabad kereskedést és külön biróságot engedett a brassai görögöknek.
1657- és 1678-ban I. Apafitól nyertek kiváltságleveleket, melyekben megengedtetett, hogy a portai adóba adni szokott 300 tallért, mindig saját birájuknak szolgáltassák be, a társulatukból szabadon választott birák előtt folytassák pereiket s más törvényes ügyeiket, és harminczadon kivül más adóért senki se személyükben, se vagyonukban őket bántani ne merészelje.
1672-ben az országgyülés ugy látszik, hogy a főváros emelése czéljából a görög társulatnak csak úgy engedte meg a nagyban való kereskedést, hogy főraktáruk Fehérvártt legyen, honnan a belföldi kisebb kereskedőket a szükséges czikkekkel ellássák; de már 1672-ben a kisárulás is megengedtetett nekik.
1678. november 4. Apafi Fehérvárról kiadott adománylevelében a „brassai görög companiának” ugyanazon szabadalmakat adta meg, melyekkel a szebeniek birtak; megengedte, hogy magok közül birót válasszanak, ki minden kereskedelmi, vámügyi és kilenczedi kérdésben itélhessen; ezen választott biró szedesse be az ottomán porta adójába évenként adni szokott 300 tallért; adószedés és kereskedelmi ügyeikben csak ezen választott biró levén itéletképes, senki más beleszólásával őket ne zavarja, nyugtalanitsa, vagy kárositsa articularis bűntetés terhe alatt. Szóval helybenhagyta az ország rendeinek ezen év october 1-én Fehérvártt hozott ily értelmű törvényczikkeit*.
1680-ban october 1-én az országgyülés Apafi fennebb emlitett kiváltságleveleit beczikkelyezte.
Ennyi kedvezményben részesité keleti vendégeinket a fejedelmi kor. Ugy látszik, hogy Erdélynek az osztrák ház uralma alá jutása nem volt minden tekintetben kedvező a görög társaság kereskedőire nézve; ugy látszik, hogy az otthonjukban mindig türelmetlen s a többieket elnyomni törekedő szászok, azon nekik előnyös korszakot arra használták fel, hogy a brassai és szebeni görög kereskedelmi társulatokat önkormányzati jogukban és szabad üzletükben korlátozzák, legalább ilyesmit sejthetünk az uralkodóknak ezután kiadott kiváltságlevelei- és rendeleteiből, melyek mindenike a keleti kereskedők megtámadott jogait látszik biztositani akarni; de ily tendentiát ismerhetünk fel a brassai görög kereskedők számos kérvényei és panaszaikból is, melyekben jogaik megsértése ellen oly gyakran jajdultak fel. Lássuk ezen kor okmányi útmutatását, a mi leginkább képes felvilágositást nyujtani ez eddig még kevéssé tanulmányozott ügyben. Az osztrák házból való uralkodók közül már maga Lipót kiterjeszté gondoskodását a brassai és szebeni görög kereskedőkre s két egymást követő nevezetes kiváltságlevéllel jött a jogaikban megsértettek támogatására. Az egyik 1701. szept. 12-én kelt; ebben a görög kereskedelmi társulatnak nemcsak Apafitól nyert szabadalmait erősíté meg, hanem uj kedvezményekben is részesité, a többek közt kimondotta, hogy az e hazában megtelepedett s ezután megtelepedő görög kereskedők királyi védelem alá fogadtatnak, s mint királyi peculiumok csak a tartományi kamara és az udvartól függenek; lakhelyeiken mindennel kereskedhetnek, fuvar és katonai beszállásolásoktól mentesittetnek; ugy az ország mint a kültartományokban mindennel szabadon üzérkedhetnek, arany, ezüst, kéneső és salétrom kivételével, mit csak a pénzverde és bányászhivatal különös engedélye mellett vihetnek ki. Ezenkivül önmaguknak birót, esküdtet választanak; ezek a köztüki ügyekben véglegesen, polgári ügyekben első biróságilag itélnek, felebbezés a tartományi, sőt 500 frtot túlhaladó kérdésekben az udvari kamarához történik*. Néhány nappal később ugyanazon uralkodó 1701. szept. 16-án egy másik igen fontos rendeletet adott ki, a melyben már nemcsak a görög kereskedelmi társulatra, hanem egyáltalában Bolgárszeg külváros összes lakóira terjeszté ki intézkedéseinek jótéteményét; a midőn a szászoknak azok felett elkövetett soknemű hatalmaskodását és jogtiprását eltiltja. Az igen fontos okmány rövidlete ez: „a mi bolgárszegi kereskedőink diplomáért járultak hozzánk, emlékiratot terjesztvén fel, melyben régi szabadalmaiknak sérelmét panaszolják, miután a mi kiküldött bizottságunknak a Brassó, Bolgárszeg külvárosában lakó görög kereskedők előadták kérdésessé tett régi szabadalmaikat, s alázatosan kérték azokban való megtartatásukat. Mi meggyőződve panaszuk igaz voltáról s tekintetbe véve jogosultságukat és érdemeiket, rendeljük 1-ször: hogy miután Bolgárszeg külvárosát emberemlékezet óta görögök, oláhok, ráczok s más bevándorlott népek lakják, ott a brassaiak minden ellenmondása nélkül házakat épitettek, földmívelést űztek, nősültek, szaporodtak, gazdászatot folytattak, telkeket, földeket vettek, azért ezutánra is megengedjük, hogy nem megszoritott helyen, hanem a város falaitól illő távolban bárhol és bármily fényes nagy házat épithessenek, miután az a városnak emelésére, szépitésére szolgál; felhatalmaztatnak azért, hogy ugy romba dült házaikat kiigazithassák, nagyithassák, mint a belváros faláig bárhol telkeket vásárolhassanak s azokra uj házakat emeljenek; továbbá megengedjük, hogy a város határán földeket, erdőket szerezzenek, megtartva azonban a brassai polgárok elővételi jogát; szóval, hogy nevezett bolgárszegiek teljes indigenatusi jogot élvezzenek, de vásárláskor megtartsák a 3 napi kihirdetést; ha ily vásárlásoknál a tanács becslése által túlterhelve lennének, felebbezzék az ügyet kincstárnokunkhoz, vagy a szász ispánhoz. Végre megengedjük, hogy a tanács tudtával szabadon házasodhassanak, s Bolgárszeg külvárosban megtelepedhessenek. 2-or. Boraikat szabadon vihessék házaikhoz saját használat- vagy elárúsitásra. 3-or. A midőn a harang a vásár szabad voltát kihirdeti, ők is élelmi czikkeket azonnal, ne pedig a szász polgárok bevásárlása után vegyenek. 4-szer. Sátraikat szabadon állithassák fel, sing- és súlymértékkel árulniok, valamint a nagyobb darabban való árulás ugy nekik, mint az idegeneknek megengedtetik. 5-ör. Ha szervezetük sértetik, kincstárnokunkhoz, onnan udvarunkhoz folyamodjanak; kereskedelmi czélokra használt lovaik postálkodás s mezei fizetéstől mentesitvék. 6-or. Pálinkát, sört főzhetnek, kenyeret saját szükségletre süthetnek. 7-szer. A brassai tanács czéduláért vehet némi csekély dijt, de másod vámdijt nem, valamint trombitálásdijt sem; katonák huzavonáját, a mik eddig szokásban voltak, jövőre eltiltjuk, mindenféle czikkel szabad kereskedést engedünk, s minden jogsérelmek ellen ezen királyi védlevelünkkel fedezzük és oltalmazzuk”*.
Ebből látszik, hogy a brassai tanács a bolgárszegieket nagyobb házak épitésében, telkek, földek vételében, szabad kereskedés, sőt még a szabad nősülés és megtelepedésben is gátolta; mert különben nem lett volna e külváros lakóinak szüksége ily engedélynek az uralkodótól való kieszközlésére. De bár Lipót e tekintetben erélyesen rendelkezett, s bár III. Károly is 1718-ban, márcz. 15-én ugy Apafi kiváltságleveleit mint Lipót fennebbi rendeletét megerősitette, mindazonáltal a bolgárszegiek jogainak korlátozása továbbra is tartott, elannyira, hogy 1760-ban, midőn a bolgárszegiek régi, romladozott iskolájukat ujból akarták épiteni, a brassai tanács azt betiltotta, s csak miután az udvar ez évi augusztus 11-ről a kormányszéknek egy bizottság kiküldetését elrendelte, s miután ezen bizottság a helyszinén megjelenve szept. 18-iki felterjesztésében határozottan kijelenté, hogy Lipót fennebbi rendelete alapján a bolgárszegiek fel vannak jogositva bármily nagy épület s igy iskolaház épitésére is; de különben is az a szászoknak semminemű praejudiciumára nem lehet stb., csak e jelentés alapján tudták a kormányszék szigorú rendelete folytán romladozott iskolahelyiségüket rendbehozni és megnagyitani*.
Mária Terézia alatt még nagyobb kedvezmények és pártfogolásban részesültek a királyföldi s nevezetesen a brassai görög kereskedők; igy 1771-ben aug. 13-án Bécsből a szebeni és brassai görög társaságot érdeklőleg a kormányszéknek megrendelé, 1-ször: hogy a felebbezett ügyek revisióját egy a társaság kebelzetéből és a kincstár ülnökeiből álló testület foganatositsa. 2-szor: a brassai és szebeni tanács útasitandó, hogy minden oly megszoritás, a mely a görögöket más alattvalóktól megkülönböztetné, megszüntetendő; élelmi czikkeket ők is, mint más polgárok szabadon vásárolhassanak, vásártéreken, boltokban szabadon árulhassanak, a nélkül, hogy bármely más nemzetiségű kereskedők által nem fizetett taksákkal terheltetnének. 3-szor: kik egyik vagy másik társulatba belépni akarnak és a társulat elfogadni kész, a tanács abban meg ne gátolja. 4-szer: ugyanazon helyeken, hol a társulatok vannak, mint azon helyeken, hol szórványosan laknak, a görögök birái alatt állnak; de mivel élvezik mindazon előnyöket, melyeket az ország többi lakói, azért erdélyi nagyfejedelemségünkből vagyonukkal és családjukkal a mi különös engedélyünk nélkül kivándorolniok nem szabad; a titkon kiköltözni akarókra az 1764-iki patensünkben megszabott büntetés alkalmaztatik. Végre a kormányszéknek komolyan megrendelte, hogy ezen pontok teljesitése felett szigorúan őrködjék s hogy azon társulatokat ezen kiváltságaikban senki által megzavartatni ne engedje, hanem őket bárkivel szemben is védje stb.*.
Néhány nap mulva ugyanezen királyné még nevezetesebb kedvezményekben részelteté a görög kereskedelmi társulatokat, a mennyiben azoknak minden korábbi kiváltságait, 7 pontba összitve, mint kötelező erővel birókat kiadta s azok érvényben tartását elrendelte. Ezen hét pont rövidre vonva a következő: 1. Minden a brassai vagy szebeni társulatba kebelezett görög kereskedő az ország más lakóival egyenjogú polgárnak tekintetik, ily joggal birnak az ujabban jövők is, ha valamelyik társulatba bekebeleztetik magukat, családjukat hat hó alatt kiszállitják, s hűségesküt tesznek le. 2. Letelepedési helyükön minden czikkel nagyban és kicsinyben szabadon kereskedhetnek. 3. Lakházaik minden katonai beszállásolástól, maguk előfogatadás s más katonai terhektől mentesittetnek. 4. Utazásaik alatt azon biztonságot és védelmet élvezik, mint a többi honlakók. 5. Minden oly rendszabályok és rendeletek, melyek élelmi czikkek bevásárlását, boltjaiknak, sátraiknak szabad kinyitását akadályoznák, eltöröltetnek, s mindennemű portékákkal akár Törökországból, akár más tartományból behozottakkal, ugy Erdély mint a birodalom minden tartományaiban szabadon kereskedhetnek; azon vámfizetések, vagy némely tárgyakra tett tilalmak fenntartásával, melyek minden más kereskedőt korlátoznak; nevezetesen arany, ezüst és salétrom csak a bányatisztség engedélye mellett vihető ki Erdély- és Magyarországból. 6. Ugy a brassai mint a szebeni görög társulat felhatalmaztatik arra, hogy saját kebelezetéből birót és ülnököket válasszon, kik nem csak a társulat tagjai, hanem másoknak társulati tagok ellen inditott kereskedelmi és polgári keresetében is itéletet hoznak, kivéve a hitelezők concursusát, a váltóügyeket és a bünvádi kereseteket. 7. Ezen kiváltságokkal csak a brassai vagy szebeni görög társulatba bekebelezett egyén élhet; a kik abba belépni akarnak, tartoznak a görög birónak, görög vagy macedoniai eredetüket és az 1772-ki normális rendelet értelmében kereskedés nyitási képességüket bebizonyitani, ki azt a főkormányszék vagy kamara elébe terjeszti, honnan a bevehetési engedély vagy megtagadás jön. Tartoznak ők is más kereskedőkként adót és camarai censust fizetni. Ehez II. József 1783. jul. 16-án elrendelte, hogy azon görög kereskedők, kik a török járma alól hazánkban keresnek menedéket, ha görög származásukat akár apai, akár anyai ágon bemutatják, azonnal bekebelezendők a brassai és szebeni kiváltságolt társaságokba. A főkormányszék pedig ez év aug. 11. 6616. szám alatt kiadott rendeletében meghagyja, hogy görögök, kik Moldva-, Oláhországban vagy más török tartományokban laknak, ha Erdélybe akarnak telepedni, a nevezett kebelzeteknél jelentsék magukat, s erről időről-időre a főkormányszék értesitessék.
1791-ben a görög társulatok benyujtották az országgyülésnek fennebbi kiváltságaikat, melyeket az ország rendei a brassai és szebeni községek ellenmondása daczára – ezen ellenmondás epuratiojáig – beczikkelyeztek, mit Ferencz császár is a 36-ik dietalis art. helybenhagyott.
E század elején egy negyedik beköltözés öregbité az erdélyi görögök számát, mert 1800–1802-ben a török tartományokból ismét sok görög kereskedő jött családjával együtt Brassóba s kimutatva a törvény által megszabott vagyoni képességét, a társulatba felvételeért folyamodott; de a kormányszék azon ürügy alatt, hogy nem Macedoniából jöttek, megtagadta. 1811-ben a szászok részéről 1791-ben beadott óvás itéletesen tárgyaltatván s a görögök követelései némi megszoritással helyben hagyatván*, az óvás az udvarhoz ment, honnan 1815. junius 16. 950 udv. sz. alatt kiadott döntvény szerint M. Terézia kiváltságlevele a szászok óvása alól felszabadíttatván, helybenhagyatott, ugy mindazonáltal, hogy többé uj tagok a társaságokba fel ne vétessenek, hanem az ilyenek jelentkezzenek a helyi tanácsnál, hol a törvény szabványainak elégtételével a honpolgárok közé lesznek felveendők. Minek az lett következménye, hogy az 1800-tól 1802-ig incorporált és azután jelentkezett görög kereskedők a társaságból kitiltattak.
A szebeni és brassai görög társaságok ennek következtében 1820-ban egy kérvényt nyujtottak be a kormányszékhez, mely annyi fejedelmektől megerősitett korábbi kiváltságaikra, s az ország törvényeire hivatkozva igazságért esdeklett.
„E kérvény megható szavakkal fejtegeti azon görögök sorsát, kik családjaikkal és vagyonukkal együtt a török zsarnokság elől ide menekültek, s most se ott, se itt nincsen hazájuk, mert amazt elhagyták, emezt meg nem nyerhették; valamint élénken ecsetelik azok elkeseredését is, kik a török igát lerázni, s itt szabad létet keresni már elhatározták volt magukat; felhozták továbbá, hogy nem áll a szászok azon ellenvetése, mintha szabályellenesen nem csak görög eredetüeket, hanem más nemzetbelieket, nevezetesen oláhokat is vettek be a társaságba; mert bár az 1800–1802-ig bejöttek közt vannak ugyan Oláhországból beköltözöttek, de azoknak görög eredete be volt bizonyítva, s József császár decretuma megengedte, hogy a Törökbirodalom bár mely tartományából jövők felvehetők legyenek a társaságba, ha akár anyai akár apai ágon való görög eredetüket be tudják bizonyitani; és igy e szabály megsértve nem levén, a szászok ellenmondása mi alappal sem birhatott, s a fels. kormányszék tilalma annyi uralkodónak kiváltságlevelét nyiltan sérti. Kimutatják továbbá, hogy a két görög társulat csekély száma mellett is mily jelentékeny összegeket szolgáltat az állam kincstárába, például a 300 tallér portai adó mellett 1686–89 években 34700 r. frtot szolgáltattak a kincstárba; az ezt követett években az adón és cameralis censuson felül 20276 r. frt 34 krral segitették az országot, 1779. adtak 12 remonta lovat, 1793-ban egy, 1813. két fegyveres katonát állitottak. 1816-ban két sebesültet vállaltak el; útakra 5 év alatt 160 ftot fizettek. A cameralis census évenként 200 ft, ezen felül éppen ugy fizetnek a tartományi pénztárba, mint bármely elsőfoku kereskedő. E mellett oly sok ércz pénzt hoztak Törökországból, hogy az a pénzverdében ujra veretvén, 3.339,938 r. frtot tett, miből a kincstári tizednyeremény 136 mázsa 56 font ezüst s 1600 mázsa réz volt. Harminczadi vámot fizettek 10,000 ftot, az ezüst márkáját a kamara 23 ft 20 krral fizetvén, ez, és egyébb járulékok által a görög kereskedés 6 év alatt közel félmillió hasznot hajtott a kincstárnak.
Harminczad fejében csak a tömösi vámnál évenkint 30,000 ftot fizetnek a brassai görög kereskedők, oly összeget, melynek a szász kereskedők még csak kamatját sem adják be; hogy a kiviteli és behozatali kereskedésnek a görög kereskedők mily lendületet adtak, azt már az is bizonyitja, hogy a tömösi szoros vámjövedéke többet tesz ki, mint az előtt az összes vámhivatalok jövedelme tett. E mellett elősegitik a kézmű és gyáripar fejlődését.
Ebből kitűnik – mond a kérvény, – hogy a görög kereskedők anélkül, hogy az államtól egy talpalatnyi földet vagy más segélyezést nyertek volna, kevés voltuk mellett is sokkal több hasznot adnak az állam kincstárának, mint a mennyi az ellenkező szász nemzetbeli birtokos kereskedők falka sokaságától befoly, miért jogos és igazságos, hogy a görögök senkinek kárt, hanem inkább mindenkinek hasznot okozó kiváltságaik továbbra is fenntartassanak. Kérik azért a kormányszéket, hogy tekintve az uralkodók kiváltságainak és a törvény sérthetlenségének szentségét; tekintve továbbá a görög társaságok két százados életének eddigi érdemeit és hasznait; ne engedje meg e jóratörekvő néptöredék politikai és társasági halálát bekövetkezni, a mi mulhatlanul megtörténik, mert az ujabb rendelet következtében, nem szabadván uj tagokat a társulatokba felvenni, a mostaniak kihaltával a társulat is megszünnék; már pedig ezt a status ratio mint károst nem követelheti, itt – ugy mondanak – kétségtelenül valamely más rugóknak kell működni, olyaknak, melyek a mi megsemmititésünk romjain akarják saját jólétük egyedáruságát fölállitani. Hogy társaságaink a hazának hasznára, polgárainak vagyonosodására üdvös befolyással vannak, azt a fels. királyi kincstár is elismerte, s decretumában kiváltságaink fentartása mellett emelt szót. A fels. főkormányszék legfőbb hivatása a törvény szentségét megvédeni, a kormányszék a haza és az uralkodó közt közvetitő és a jogoknak hatalmas őre kell hogy legyen, onnan kelletvén az elnyomottak és jogfosztottaknak vigasztalást és védelmet nyerni. Mély alázattal esedeznek azért, hogy atyai irgalmasságát terjessze ki a szegény önkényileg elnyomott és jogfosztott görög társulatokra, s rendelje el, hogy törvénybe iktatott és soha el nem törölt kiváltságaik, – melyek a hazai kereskedés felvirágzásának egyik főtalapzatát képezik – fenntartassanak, s mindenek előtt az 1800–1802-ben incorporált görögök – kikre az 1815-ki rendelet ki nem terjeszthető – fölvételét elrendelni. Esdekelnek, hogy nyujtsanak kezet az elesetteknek és igazságellenesen elnyomottaknak stb.”*.
Kell e kérvénynél pregnánsabb bizonyiték azon törvénytelen és türelmetlen eljárásról, melylyel a szászok, kik szintén jövevények voltak, a görögöket, kik szintén vendégek: tehát sorsosaik voltak, mindenképpen elnyomni, megbuktatni és megsemmisiteni törekedtek? Valóban a kir. kormányszéket a legsulyosabb vád, és a történelem méltó szemrehányása illeti, azért, hogy az országra annyira előnyös görög kereskedelmi társulatokat a szászok önzésének és türelmetlenségének áldozatúl esni engedte; s annyival inkább érheti e vád, mert a görög társulatokban nemzetiségünknek egy becses oáza volt fenntartva hazánk déli részében; mivel a beköltözöttek teljes rokonszenvvel csatlakoztak a magyar nemzethez, elfogadták annak nyelvét ugy a társadalmi mint az üzleti téren*; egész előszeretettel olvadtak be azon nemzetbe, a mely nekik az üldöztetések korszakában hazát adott, s aligha csalódunk azt állitva, hogy a szászok kérlelhetlen ellenműködésének legfőbb rugója éppen ez okból feszittetett meg, pedig elvégre is az eredmény, mit elértek, önmagukra is káros, mert az által, hogy egy addig magyar nemzetiségű, mívelt és nagy vagyonnal biró osztályt, az oláhok közé kergettek, alig hiszem, hogy a különben is kisszámú és szórványosan elhelyezett szász nemzetiségnek valami nagyon előnyös szolgálatot tettek volna; nem, főleg Brassóban és vidékén, hol ma már a szászok majorizálása az eddig elnyomott és leigázott magyar és görög-oláh kézfogásától és testvéri egyetértésétől van föltételezve.
Hogy a brassai görögöknek érdekes multját teljesen ismerjük, hogy azoknak történelme egészen napjainkig le legyen vezetve, még közölnöm kell némely az 1820-ban inneni időből származó okmányt; mindenek előtt egy 1839-ben „Articuli constitutionales coronensis levantici mercantilis” czimű 49 szakaszból álló munkálatot kell, ha csak rövidletben is ismertetnem*, mivel az a brassai görög-oláhokra nézve igen nevezetes adatokkal gazdagitja ismeretünk tárát. Az ekkor még nagy tekintélyű kereskedelmi társulat alapszabályainak főbb mozzanatai a következőkben foghatók össze.
1-ször. A brassai görög társulat nemzetkülönbség nélkül, legyen görög, oláh, bolgár két prefectust és ülnököket választ, kiket a kormányszék erősit meg; a gremiumi pénztár egyik kulcsa az első, másik a második prefectusnál van. 2-or. Prefectus és ülnökök három évenként választatnak, a kiszolgáltak sem lévén kizárva az ujabb megválaszthatás alól. 3-szor. A társulat választ egy a hazai nyelvekkel, törvényekkel, szokásokkal és eljárásokkal ismeretes jegyzőt. 4-szer. A prefectusok minden évben a gremium előtt bemutatják okadatolt számadásaikat. 5-ször. Az első prefectus távollétében a 2-ik, ennek távollétében az első assessor elnököl és intézi a társulat dolgait. 6-szor. Tartozik a prefectus felügyelni minden oly eset elháritására, a mi a társulatra és kereskedelmére káros lenne. 7-szer. Ezen szabad királyi Brassó városban minden ezen vagy más kereskedelmi társulatban benne nem levő kereskedőnek tiltva van az üzletfolytatás, csak igy lehetvén a közönségnek rosz czikkekkel való rászedését, a fizetni képtelenek váltó kibocsátását s más visszaéléseket meggátolni. 8-szor. Ezen társulatnak háromféle tagjai vannak, az elsőhöz azok tartoznak, kiknek 6000, a másodikhoz kiknek 3000, a harmadikhoz, kiknek 2000 frt tőkéjük van. 9-szer. Hogy ki melyik osztályzatba jő, azt a gremium határozza el. 10-szer. Mikor a kereskedők között perek támadnak, azt érdektelen és becsületes jellemű kereskedelmi megbizottak intézik el, kik működésük alatt 1 frt napidijat huznak, de tartoznak az ügyet gyorsan ellátni s arról a prefecturára jelentésüket beadni. 11-szer. Csőd esetében a Mária Teréziától nyert kiváltság értelmében egy bizottság itél, melynek három tagját a városi tanács, más három tagját a társulat prefectusa, egy ülnöke és actuariussa alkotja. 12-szer. A váltóügyekre a Mária Teréziától 1763-ban nyert váltó patenst kérik alkalmazni. 13-szor. A gyors eljárás kedveért a perek egyenesen a kormányszékhez felebbeztetnek, onnan a felséges udvarhoz. A többi pontok a társulat szervezetét az oda való beállás módozatait, föltételeit, a kereskedő segédek fölvételét, azoknak elkerülhetlen vándorlását, idegen országok kereskedéseiben való tapasztalat szerzés végett, a kebelzetben (gremium) voltak özvegyeiről, továbbá, hogy gyárt és kereskedést egy személy nem folytathatott; a gyáripar azonban nemcsak megengedve, hanem elősegitve volt. Egynél több bolt nyitása tiltva volt, bár a portékák számára rakhelyet akár mennyit szabadott tartani; azonban innen csak nagyban (en grosso) lehetett eladni; ünnepeken, vasárnapokon 3 frt büntetés terhe alatt boltot – valami rendkivüli eset kivételével – nyitni nem szabad. A mértékeket a prefectus a vásárbiróval megvizsgálta s hol hamis mértéket találtak, ott a szokott büntetés mellett még a kebelzet pénztárába és a constitutio sértésért 4 frtot fizettettek. A kebelzet Brassót és vidékét jó hamisitatlan kereskedelmi czikkekkel ellátni tartozott keresztyéni árban, ugy hogy nemcsak saját haszna, hanem a közönség és az állam előnye is szem előtt lebegjen. Idegen kereskedők csak vásár idején egymást követő három napon árulhatnak; de csak kicsinybe (minuta). Mindenki annyi segédet vehet föl, mennyire szüksége van; ezeket vasárnapokon templomba kell küldeni, hogy erkölcsösen nőjjenek fel. Ezután hosszasan jönnek a segédek kötelességei, büntetésük módja stb. A társulat tagjai azon néhány öreg kivételével, kik magyarul és németül sem tudnak – az udvarnak 1834. sept. 12-én 3388. szám alatt kiadott rendelete értelmében – magyarul és németül tartoznak könyveiket vezetni.
A kebelzet a kereskedelem kifejtése és az ezen pályára lépők kellő kiművelésére tartozik kereskedelmi iskolát állitani, ott tanárokat tartani, kik minden nap 3–4 óra közt, ugy ünnepeken is oktatást tartanak magyar és német nyelven. Hogy a kereskedés ne szenvedjen, a kereskedelmi társulatnak meg van engedve, hogy hadköteles fiai helyett a tanácscsal egyetértőleg más arra alkalmas egyént helyettesithessen, bár azok, akik rosz maguk viseletük által a kereskedelemre nézve egyátalában nem hasznosak, a katonaság közé állitandók.
Nem tudom, hogy ezen fölterjesztett alapszabályok helybenhagyattak-e? Bár tekintve a kormányszék erélytelenségét és a szászok iránti részrehajlását, aligha; mit abból is következtethetünk, hogy ha ezen alapszabályok megerősitést és alkalmazást nyerhettek volna, azok a társulat jövőjét mindenesetre biztositották volna, s nem kellene most letüntét fájlalnunk kereskedelmi társulataink e legidősbikének, mely hogy mennyire magvas, életerős s főleg mennyire magyar érzelmű volt, azt ezen alapszabályok leginkább bizonyitják.
A mint a görög kereskedők társulását megakadályozta a szászok önző féltékenykedése, ugy szintén minden politikai befolyástól elzárta azokat; s bár az udvar 1837. jun. 1-én megrendelte, hogy a brassai görög-oláh-bolgár kereskedők közül is a városi communitás vagy centumviratusba aránylagos számú tagokat vegyenek be*, még is onnan – a mint egy későbbi kérésükből kitünik – teljesen kizárattak, mert megválasztatásuk lehetetlenné tétetett az által, hogy soha candidatióba be nem jöttek, holott Brassó leggazdagabb polgárai voltak. 1844-ben márcz. 14-én a brassai görög társulat 54 kereskedőjének közel egy millióra menő évi forgalma van kimutatva egy a harminczad hivatalhoz beterjesztett jelentésben. A szászok az elnyomás és megszoritás mellett egy másik, ennél jóval hatásosabb fegyvert használtak egy másik kereskedelmi társulat alakitása által, mely előbb három tagból alakult*, de a mely lassanként mind elvonta a tagokat, s később teljesen elnyomta a görög kereskedelmi társulatot, ugy hogy1844. után a 146 brassai görög-oláh kereskedő közül a görög társulathoz csak 14 tartozott*.
Hogy az uj kereskedelmi társulat minő helyzetet teremtett a görög társulatnak, s hogy a tanács által támogatva minő jogtalanságot s minő megfoghatlan hatalmaskodást követett szemben a görög és oláh kereskedőkkel, azt megitélhetjük Orgidán Krisztiánnak egy 1847. julius 5-én a kormányszékhez felterjesztett panaszából, a melyet mivel az az akkori helyzetet nagyon megvilágitja, főbb vonásaiban ismertetnem kell. Ebben hosszabb előzmény után előadja panaszló fél, „hogy Brassóban egy 23 tagból álló szász kereskedelmi társulat, vagy jobban modva kereskedelmi czéh alakult, mely a többi kereskedőt elnyomni és kiszoritani igyekszik, mit annyival könnyebben tehetnek, mert a brassai nemes tanács által jogtalan hatalmaskodásaikban hathatósan vannak támogatva, a mit leginkább illustrál azon körülmény, hogy akkor a midőn nem brassai születésű, legujabb időben oda bejött egyének szabadon nyithattak kereskedést, akkor őt, ki brassai háztulajdonos, adófizető és odavaló születésű, s kinek már három év óta fönnáll egy nürnbergi és galanterie-kereskedése, most egyszerre minden legkisebb ok nélkül, a 23-as czéh egyszerű panaszára a brassai tanács üldözőbe vette s minden elfogadható jogalap s minden előleges megintés nélkül elrendelte, hogy boltját – confiscatio terhe alatt – azonnal bezárja. Ily hallatlan részrehajlás és jogtiprással szemben kéri a kormányszéket, hogy a nevezett tanácsot rendreútasitani méltóztassék”*.
Igen természetes volt, hogy a szász kereskedelmi czéhnek a brassai tanács által támogatott ily hatalmaskodása, mely a szászokat mindenképpen kényeztető Bach-rendszer alatt még szabadosabb önkénynyel űzetett, és az 1802-iki intézkedés, mely új tagok felvételét korlátozta, más eredményt elő nem idézhetett, mint a kereskedelmi társulat lassú vonaglása után, annak halálát*; a mit fájlalnunk kell hazai kereskedelmünk érdekében, mert kétségtelen, hogy ezen, Kelet viszonyaival ismerős, ott rokoni és üzleti egybeköttetésben levő kereskedők szövetsége lett volna leginkább arra hivatva, hogy hazai kereskedelmünknek Kelet felé természetszerű útját előkészitse. E hazánk véghatárán tért foglalt kalmár-társulat volt arra hivatva, hogy a mi, vagy is nyugat, és a török birodalom vagyis kelet viszonyos kereskedelme között mintegy közvetitő legyen. Fájlalnunk kell ezen jóravaló társulat lehanyatlását, főleg magyar nemzetiségi szempontból is, mert a görög-macedoniaiak, kik előbb nemcsak a nemzeti fejedelmek alatt, hanem egészen le 1837-ig a magyar nyelvet adoptálták s azt a társadalmi és üzleti téren müvelték; a kormányszék vétkes közönye miatt visszahatásra ébresztve előbbi jó irányuktól visszahökkentek s előbbi jó tulajdonságaikat legujabb időben egészen el hanyagolták, s mellőzött helyzetükben a szászok üldözése ellen támpontot a bolgárszegi eloláhosodott bolgár elemmel való szövetségben kerestek; mi természetesen a kisebb számnak a nagyobba való beleolvadását eredményezte, ugy hogy ma már a görög kereskedők legnagyobb része teljesen el van oláhosodva, az ős görög családoknak csak egy kis száma, mondhatnók elitje tartá meg eredeti nemzetiségének emlékét a görög elnevezésben s némileg a görög nyelv beszélésiben is. Ez képezi a brassai eloláhosodott bolgárok és az ezekbe beolvadt görögöknek aristocratiáját, a mely tagjait ép onnan toborza, hová beolvadott. Ez által Brassóban azon sajátságos viszony fejlődött ki, hogy az eloláhosodott keleti bevándoroltak uj nemzetiségüket csak a szegény állapotban türik meg; de mihelyt valamely család kereskedés által – mire igen nagy hajlamuk van – meggazdagodva kiemelkedik, nem csak hausherré válik, hanem azonnal kezdi adoptált oláh nemzetiségét szégyenleni, s be áll görögnek, eltanulja a görög nyelvet, a görög modort, s ha valaki oláhnak merné nevezni, nagyon érzékenyen megsértve érezné magát*. És igy az oláhok közé beolvadt görögök lassanként ismét kiválnak azok közül, s visszaszerzik egyedi nemzeti állásukat, s mivel kezökben nagy vagyon van öszpontositva, vasútaink elkészültével a keleti kereskedés terén bizonnyal még szerep vár reájuk.
Az elkülönzés oly nagy, hogy a görögöknek külön templomuk, külön iskolájuk, külön casinójuk van, leginkább a belvárosban laknak, s a lenézett oláhokkal a társadalmi téren is ritkán érintkeznek, a mi különben a műveltség közti nagy aránytalanságban gyökerezik leginkább. Bár örömmel kell bevallanunk, hogy a bolgárszegi oláhok is az ujabb időben kezdik eredeti szilajságuk és vadságukat levetkőzni, s a szellemi téren némi előrehaladást tanusitani; a mit leginkább 1852-ben alapitott és igen jól berendezett főgymnasiumuknak köszönhetnek. Ez iskolával s egyáltalában a brassai keleti vallásuak nevelésügyével majd Bolgárszeg leirásánál tüzetesebben fogok foglalkozni, most még csak azt jegyzem meg, hogy a brassai oláhok Erdély minden oláhai között a legműveltebbek, legvagyonosabbak és legtractabilisebbek; ezek tudják és érzik, hogy önfenntartási czéljaik nem a magyartól való elhúzódást, hanem azzal való egybesimulást és összetartást követelik, s már 1860-ban a testvéresülésnek megható ünnepeiben jelentkezett ezen jól felfogott érdekeik által parancsolt törekvés, minek 1871-ben ujolag kifejezést adtak. Nagyon ohajtandó, hogy ezen üdvös kezdeményezés tovább füzessék, hogy azon testvéries érzet, mely a régi görögök, bolgárszegiek és a magyarok közt honos volt, ismét feléledjen, mert Brassó és a Barczaság oláhsága és magyarsága, a minden hatalmat és befolyást kizárólag egyedáruságukba vett szászokkal szemben csak ugy érvényesitheti magát, s jövőjét csak ugy biztosithatja, ha egymással kezet fog, s a közművelődés versenyterén a mult mulasztásait helyre pótló gyors lépésekkel halad előre.
| A brassai németek és szászok. | TARTALOM | Brassó kereskedelme, ipara, hajdan és most. |