Erdenburg, Ferenczlyuk, és két Vidombak és Siboth.

Rosnyó nem csak maga, hanem közel és távol környéke is annyira érdekes, hogy alig van pont, honnan annyi kirándulást lehetne tenni, mint Rosnyóról. Röviden legalább megjelölöm az innen megnézendő nevezetes pontokat, mindenekelőtt Erdenburg várához kalauzolom el az útast. Rosnyó és Keresztyénfalvától egyenlő távolra közvetlen a Barcza folyó balpartján, egy ennek áradatai által rongált vár maradványa tünik fel hatalmas gátonyok- és mély sánczokkal, melyekbe a közeli folyam vize bevehető lévén, egykor nagyon erős védhely lehetett. Régi határjárásokban Erlen, Örlen és Eulenburg néven fordul elő s a szász irók ezt is a német lovagok művének tartják, bár valószinűbb azon hagyomány, hogy azt a közelében feküdt s mongolok által feldult Orlenburg vagy Erdenburg, Rosnyó és a túloldali Volkány lakói együttesen épitették, hogy vész idején oda bevonuljanak. Kezdetben az – mint neve is jelölni látszik – csak földvár volt; később azonban falakkal és védbástyákkal látták el s annak beltéren házak és templom is épült; alkalmasint ez és nem a rosnyói fellegvár volt az, mely a mongolokkal daczolt, s melyet 1345-ben a tatárok ostromoltak és feldultak*Lásd Unterh. Bl. für Geist stb. 1837. évfolyam, 151. lap.. Ugy látszik, hogy ezen feldulatása s főleg a vidékieknek biztosabb védhelyet nyujtó rosnyói fellegvár épülte után felhagyták, az ott lakó orlenburgiak Rosnyóra telepedtek s az oda hordott várromokból ottan épitettek maguknak lakházakat, minek következtében a beolvadt falu határa is a rosnyóihoz csatoltatott.

De nem lehetetlen az is, hogy az már a szászok idtelepülése előtt készült földvár volt, melyet a szászok csak megszálltak és kiigazitottak, mert nekem ugy tetszik, hogy az egybefüggésben volt azon sánczövezte hatalmas töltéssel, mely Rosnyón felül az egész völgyön át Tohánig vonul, s nagyon hasontermészetű a tömösi szoros torkolatánál levő tatárhányással; ez, valamint amaz avar erőditések jellegét viseli.

Rosnyóról érdekes kirándulást lehet tenni a Keresztyénhavas alján levő Ferenczlyuk (szászul Fentschenbach) nevű barlanghoz. A barlangszáda csekély sziklarepedés, melyen bajosan lehet behatolni, de bellebb imposans üreggé tágul, mignem egy helyt mély kutszerű üreg tátong, melybe könnyen be lehetne esni; de ki vigyázva halad s merész ugrásra kész, áthatolhat ez akadályon, s gyönyörködhetik a barlang fölepéről lecsüngő s festői ékitményt alkotó kőcsapokon, melyeket az oláhok porrá törve szoptatós nők- és fejős teheneknek adják, azt hivén, hogy az a tejet szaporitja; de e bűvös szert nem kis félelmek között szerzik meg, mert e barlangról az az előitéletes hit él a nép között, hogy ott egy szörny, valami sárkány fajtájú rémállat lakik, mely az embereket elnyeli, s midőn éhesen prédára vár, nem egyszer hallani rémes bömbölését a barlang fenekén. Ezen babonás hit alkalmasint a barlang örvényétől származik, mert a bemeneteltől pár száz lépésre egy az előbbinél nagyobb és át nem szökhető örvény állitja meg az útast; egy valódi pokolszáj, mely rémletes odujával megdöbbenti a szemlélőt, s melynek roppant mélységét megmérhetni a bele dobott kő hosszas eséséről, mely leérkeztével vizbe czuppan. Alkalmasint az ott levő viz valamely időszaki zuhatagja, vagy az oda valamely hátsó nyilaton berohanó szél idézi elő azon időnként hallható földalatti morajt, melyet az oláhok az emberfaló szörny bömbölésének hisznek, s aligha ott nincs e hozzáférhetetlen medenczében a rosnyói Gespreng vagy időszaki forrásnak titokszerű laboratoriuma. A barlang az örvényen túl is folytatódik, mint a nép hiszi, egészen a tömösi szorosig, s ennek bizonyitására felhozzák, hogy egy oda bekergetett kakas a Keresztyénhavas tulsó oldalán került ki; de mi az örvény áthidalásához szükséges anyaggal nem birván, a kakas titkos útait nem követhettük, s meg kellett a barlang előrészének ismeretével elégednünk, a mely már önmagában is elégséges arra, hogy e kirándulást minden erre útazónak ajánljuk, annyival inkább, mert az odavezető út a képzelhető legszebb havastájakkal ismerteti meg.

Rosnyó közelében egyesül a Nagy- és Kis-Vidombak vagy Tisztaviz (Weidenbach); a pisztrángdús folyók, roppant területet bekavicsoló széles mederben hömpölyögnek s gyakori áradataikkal nem kevés kárt okoznak. Mindkét folyónak völgye messze felhatol a havasok tömkelegébe, mert az első a Bucsecs, a második a Keresztyénhavas vizeit vezeti le; mindkettőnek völgye a legelragadóbb, a legfestőibb havastájak egymással ölelkező, egymást követő hosszú sorozatát tárja fel, s ki e vidék szépségi kincseit teljesen kiaknázni és élvezni ohajtja, annak ajánlom e kirándulás megtételét. Munkám korlátolt köre nem engedi meg e folyamvölgyek részletezett leirását, a valóban nagyszerű táj kimerithetlen szép pontjainak képekben való előtüntetését; izlelőül azonban egy futólagos rövid átnézetet mégis nyujtani kivánok.

A Kis-Vidombak völgye egy kanyarulattal közvetlenül a Keresztyénhavas déli aljához, tehát legszebb oldalához vezet el, mert a mig többi oldalai lépcsőlegesen fenyvesnőtte előhegyek talapzatáról emelkednek, addig ez oldalról függélyes meredeken van lemetszve, mintha azt egy roppant fürészszel szelték volna el; ily függélyesen emelkedik a túloldali hegy sziklafala is, s ezen csodás sziklarepedésen – mely a tordai s minden ilynemű sziklasikátorokat felülmul – rohan alá ijesztő sziklaomladványok zürje közt a folyam, bukdácsolva a roppant szirtek oduiba, majd ismét szemgyönyörködtető zuhatagokkal lepvén meg az elragadtatott útast. Mindkét oldalról megdöbbentően nagyszerű 5–6 ezer láb magasságú sziklafal emelkedik, mely a sziklák csodás alakzatait s azok veresből hófehérbe váltakozó szinpompáját tárja föl, mig másutt barlangok elérhetlen sötét üregei tátongnak, melyekből viszhang dörgedelmezését előidéző lövéseinkre sasok és solymok törtek elő, haragos süvöltözéssel kanyarogva körül azon roppant sziklagulákat, melyek mint felhőkkel kendőző óriások emelkednek fel oly magasra, hogy a föltekintő ember elszédül látásukra. És e látvány minden lépten változik, a sziklarepedés minden kanyarulatánál uj s az előbbit a szépség, a nagyszerüség versenyében legyőzni tetsző kép tünik fel. Ily nagyszerüleg van decorálva e roppant sziklaváluzat, melyet a rosnyóiak Oede Wegnek neveznek, mert az azon átvonuló ösvényen a tömösi szorosba lehet átjutni, de mi ez ösvényen csak egy darabig haladtunk, s azután a déloldali sziklák egy Istent kisértő repedésén kimászva a Keresztyénhavas és Bucsecs közti fenyvesnőtte lankásabb hegyháton haladtunk mintegy 2 órát, mignem a sibothi őrállomást értük el. E távoli, ember alig látogatta zugot azért kerestük fel, mivel az 1849-iki önvédelmi harczunkban szintén szerepelt, mert a mint fennebb a tömösi szoros leirásánál előadtam, a muszkák betörésekor Tuzson János honvéd őrnagy volt itt két század gyalog, egy század lovas és két hegyi ágyúval. Kis Sándor vezéri tapintatáról tesz tanuságot e pont megszállatása, mert a muszkákat vezető hazaárulók ezen csempész ösvényre is rávezették az ellent s jun. 18-án itt is támadás történt; ha Tuzson nincs ott, hogy maroknyi sergével feltartsa őket, akkor e ponton kerülik meg Kis Sándor tömösi hadállását; de a Tuzson által vezénylett honvédek jun. 18-án folyton harczolva, visszalökték a tizszeres számú ellent, s csak 19-én, midőn lőkészletük elfogyott, huzódtak Rosnyóra, várva a törcsvári szorosban levőkre, kik a völgy túlfelén huzódván el, Tuzson a Brassó felől támadó s Törcsvártól is előtörő muszkák közül oly ügyesen siklott ki s huzódott Feketehalmon és Földváron át Háromszékre, hogy sergecskéjéből egy sem esett el.

A sibothi állomásról meg lehet mászni a 6000 láb magas Bajult, mely a Bucsecsnek leghatalmasabb előhegyét, vagy inkább egyik kifutványát képezi, s melynek keleti oldalából a Pravodába ömlő számos havasi csermely, nyugati oldalából pedig a Nagy-Vidombak ered. A sibothi állomásról, a régen székely határőreink által használt ösvényen a törcsvári vámhoz, egy másikon, mely a Nagy-Vidombak nagyszerüen szép völgyén vonul*A nagy Vidombak völgyében messze fenn a Bucsecs alján egy a mult században épült, de most felhagyott üvegcsür romjai tünnek fel., Rosnyóra lehet eljutni; mi ez utóbbin tértünk vissza élvezetes kirándulásunk kiindulási pontjára, onnan Törcsvár felé folytatandók útunkat.

Rosnyót elhagyva, a mint a Vidombak hidjáról még egyszer visszafordultunk, hogy búcsúpillanatainkat vessük az elhagyandó fellegvárra, valóban meg voltunk lepetve, mert e vár, mely Keresztyénfalvától északi oldalával fordult felénk, s melynek Rosnyótól tekintve csak körfalát láthattuk, most egész terjedelmében, egymás fölé emelkedő védtornyaival a legfestőibben csoportositva, valódi fellegvárként tünt fel. Sziklahegye festői redőzeteivel roppant gulaként lövell fel, s a mit eddig észre nem vettünk, az még három, a vár hegyével egy vonal a sorakozott gulaidomú hegy volt, melyek elsőjének alján Rosnyónak oláhok által lakott felső része helyezkedett el, hegyre aggatott apró házaival s szépen fekvő templomával; mind ennek hátterét a Keresztyénhavas fenyves bérczei egészitik ki. Oly szép és váratlanul meglepő volt e kép, miként ellent nem tudtam állani a vágynak, hogy Rosnyó fellegvárát ez oldalról is lefényképezve be nem mutassam. A mellékelt kép azonban csak kis részét mutatja fel e nagyszerű tájnak, melyet egy kép szük keretébe szoritani nem lehet, csak a szem, ezen tökélyes optikai gép, ezen a teremtő készitette bűvtükör képes az ily nagyszerű tájt egészen felfogni, azt gyönyörű szinpompájában egyszerre átpillantani; a festészet minden magasztalt tökélyével, a fényképészet percz alatt teremtő lenyomatával mind csak árnyrajzot tud felmutatni. De e szép látványtól egy másik, nem kevésbbé vonzó kép ragadta magához kiváncsi tekinteteinket, mert a túloldalon a Királykő roppant sziklafala tünt fel, idább Törcsvárnak csábképe tárult fel, s igy az ismert Rosnyótól elfordulva, fokozott érdekeltséggel siettünk az ismeretlen Törcsvár felé.