| XXI. Az Olt eredete. | TARTALOM | XXIII. Kirándulás a Gyilkos tavához. |
A Lok patak. Geréczes. Fekete Rez. Marosfő. A Maros eredete. Gyergyó a Geréczesről. Gyergyó régibb nevei, e nevek eredete. Tinkák és Boták. Vasláb. Tekerőpatak. Gyergyó-Szent-Miklós, fekvése, népessége, piacza, templomai. A szent-miklósi örmények, kereskedésük, törvényszékük, templomuk, vallási szertartásaik. A gy.-sz.-miklósi főelemi iskola és alreáltanoda eredete és kifejlődése.
Az Olt eredetét nyomozó kirándulásunk rövid fél óra távolságra vitt Gyergyó központi helységéhez, Szt.-Miklóshoz; de azért még is vissza kellett Szt.-Domokosra térnünk, mert Balanba elhagyott szekerünket, ez uton – a mythos szárnyas lovaival nem birván – átszálitani nem tudók. Pedig a Csíkból Gyergyóba vezető utat, ha azt eszélyesen és a tájalakulás tekintetbe vételével vezették volna, az Olt völgyén kell vala felvinni egészen annak forrásaig, hol egy menedékes hegyháton minden nagyobb nehézség nélkül át lehetett volna vezetni Gyergyóba, mely ut a mellett, hogy egy jó órával rövidebb lesz vala, egyszersmind hazánknak egyik legszebb és legregényesebb havas táját érintette volna, de a mérnök, ki ez utat tervezte, a szép és czélszerüről nem sok fogalommal birván, utját a Fekete Rez meredek lánczolatán átvezetni jobbnak látta.
Szent-Domokosnál tehát végbucsút vettünk kedves Oltunktól – melynek kies partjain oly régóta utazunk – s betértünk az északnyugatra hajló Nagy-Lok-patak, onnan a Sárosut-patak völgyébe, hol a szomszédos hegyek sziklái mind hófehér békasóból (mészpáth) állnak; ezzel van kirakva az ut, ily kövekből épültek a hidak, s az egész környezetet ily fehérsziklák csoportozatai hálózzák be, melyek a zöld erdők körül igen festői alakzatokban emelkednek ki.*
Az ut a kies völgyből magas meredek hegyre emelkedik s csakhamar az Olt és Maros vizválasztójára a Geréczesre, vagy más néven a Maroslonkájára ér, egy teres hegyhátra*, mely a jobbról feltornyosuló Fekete-Rezt köti egybe, a Gergyó délnyugati szögletében feltornyosuló Délhegygyel. Tetejéről – melyet Marosfőnek neveznek – Gyergyónak meglepően szép madár-távlati képe tünik fel; ezen a virgonczan szökellő fiatal Maros által átkanyargott szép tér, ezen magas havasok diszes keretébe foglalt legmagasabban fekvő fennsikja hazánknak, melyet méltán nevezhetünk a Székelyföld Arkadiájának, a mennyiben ez elnevezést ugy természeti szépségeiért, mint romlatlan népének szebb erényeiért, s nemesebb érzületéért méltán kiérdemli. Ott terült el előttünk a terjedelmes faluk által élénkitett két mfd hosszu és csaknem ily szélességü térség, melyet két oldalról fenyvesnőtte havasoknak szép alakzatu lánczolatai ölelnek körül; e havasoknak térbe szökellő előfokaira regényes fektü kolostort, templomokat, és kápolnákat helyezett a vallásos kegyelet, melyek nem kevéssé folynak be a táj szépitésére, s midőn a térben e vonzó képek lebegnek, akkor a távol háttérben a Kelemen havasnak égig magasuló kilencz csúcsa tornyosul fel, versenyezve azon hegységgel, mely a Marosnak első szorosát, az oly sok tekintetben nevezetes topliczai szorost szegélyzi.
Ez elragadóan szép vidéket a természet soknemü kincseivel dúsan áldotta meg, legdúsabban azonban életét és tenyészetet fakasztó vizzel; hisz e bércztetőtől alig 200 lépésnyire fakad fel bérczes hazánk folyamainak királynéja, a szőke Maros; forrása azonban e tekintélyes folyamnak oly kicsiny, hogy alig lehet abban poharat meriteni, kifolyása annyira jelentéktelen, hogy egér átugorhatja; de e hegységek vápáiból (sötét erdő nőtte szakadások) mindenfelől patakocskák törtetnek le, melyek által oly gyors gyarapodást nyer, hogy az innen alig egy órai távolra eső Alfalunál már tutajokat hordanak zúgó hullámai.
Ott magasul fel közvetlen közelünkben a sötét homloku Fekete-Rez, melynek északi oldalából buzog fel a Kis-Olt, ott tovább a Magas-Bükk orma hol a Nagy-Olt ered, és a Marosfő lánczolatával, a Szemete által egybefüggő Délhegy ismét össze van kötve a Küküllőtőmező- és Putnatetővel, honnan a két Küküllő szökel fel, szóval e hegységek képezik Erdély azon viztartóját, honnan e bérczes országrésznek legtekintélyesebb négy folyója ered és táplálkozik.
De ideje már megválnunk ezen annyi tekintetben nevezetes, oly elragadó kilátást nyujtó hegytől, s leszállanunk a felénk nevető, minket magához csábitgató térségre.
A Marosfő északi lejtőjén, ott hol a Fekete-Rez-patak a Marosba ömlik, rendetlenül szétszórt lakok tünnek elő, melyek Tinkák és Boták nevet onnan kaptak, hogy legelőbb ily nevü pásztorok települtek oda. Ezek utódai alkotják most is ezen havasi telepek népességét.
De im már leértünk Gyergyó szép terére, melynek sajátságos nevét igen sokfélekép származtatják. Vannak, kik Georgiától, vagyis e tájról jött őseink visszaemlékezésétől eredeztetik*. Pray Szent-György latin nevétől, Losteiner pedig attól, hogy az első oda települőket vezető székely őst Györgynek hivták, s midőn tanyát és telephelyet kereső népe a Geréczestetőről megpillantá a havasok keblében rejtőzködő szép tért, meglepetve kiáltott fel: György jó! vagy gyer jó! (jere jó). A csíki krónika* feljegyzései szerint Gyergyó legrégibb neve Hegyalja volt. Kezdetben sok rabló lakott ottan, kiket azonban 1412-ben Csák László székelyek grófja kiirtott. Ezen névnyomozás után folytassuk utunkat, mely Gyergyónak ez oldalról lévő első falujába a Hevederpatak mellett fekvő Vaslábba vezet, mely az igen szép mészkő és molass képződésü kőzeteket felmutató Kakashegy alatt igen regényesen fekszik*.
Vaslábon alól a vidék kitágul: előttünk Tekerőpatak, túl rajta Szent-Miklós és a szárhegyi kolostor igen szép távlati képet tár fel.
Tekerőpatak falu a Visszafolyópatak mellett fekszik, mely csermelynek tekervényes folyásától vehette a falu nevét*. Tekerőpataktól rövid negyed órára van a Békény partjain pompálkodó Gyergyó-Szt.-Miklós, Gyergyónak nagy jövővel biró központi helye.
Ezen helységnek most 7000-et meghaladó lakossága van; hogy régen is jelentékeny s Csíkszék legtekintélyesebb helysége volt, azt az 1567-dik évi regestrumból látjuk, hol Zent-Myklos 78 kapuval van bejegyezve, vagy is annyival mennyivel az idő szerint Csík egyetlen helysége sem birt. Emelkedésére nagy befolyással voltak látogatott sokadalmai és hetivásárai, melyeket még a 17-ik század elején nyert*. Itt volt Gyergyónak alszéke*, itt székelt az 1796-ban alakitott kereskedelmi törvényszék*, s mind ennek daczára Szent-Miklós egészen a Bach-rendszerig falu számban volt*, ekkor azonban, hogy nagyobb fogyasztási adó alá jőjjön, várossá emeltetett; de a szent-miklósi lakosok (főleg a székelyek) még most is inkább szeretik, ha falusiaknak nézik, mert nálunk a városi polgárság nagy részt idegen eredetü lévén, a földmüvelést üzők rendszerint ovakodtak attól, hogy civiseknek nézessenek, mihez az ősidőkből származó azon önérzetes büszkeség is járult, hogy a falusi székelység fegyvert viselt, s azzal szolgálta hazáját, mig a városi polgárok a fegyverviselésre nem voltak kötelesek. A fegyverviselés pedig mindig bizonyos lovagias önérzetet s férfias büszkeséget szokott az emberekben kifejteni.
A szent-miklósi székelység nagy részt marhatenyésztés és földmiveléssel foglalkozik, az iparosok inkább betelepültek, a kereskedés pedig csaknem kizárólag az örmények kezében van. A szent-miklósi örmények is a szépviziekkel egykorulag 1668-ban jöttek be Moldovából, ma már közel 40 boltjuk van Szent-Miklóson, ugy idevaló örmény timárok készitik – titokban tartott módszer szerint – azon veres kordoványt, mely országszerte hires. Hanem az itteni üzérkedés, mint inkább a kiviteli kereskedés által gazdagodtak fel; ennek egyik főtényezője a marhakereskedés volt: mert a szent-miklósi örmények felszedték Csíkban és Moldovában a hizott marhát, s azt hajtsáraikkal Bécsig, sőt távolabb is elszállitották, még pedig oly nagy mérvben, hogy az évi kivitel* 300,000 juh, 40,000 ökör és 10,000 ló volt. A marhakereskedés azonban napjainkban csökkent, főleg azért, mivel örményeink közül sokan a tutajkereskedésre adták magokat, melyet az azelőtti időkben csaknem egészen egyedárusságok alá vettek, mert télen át – mikor a kevés gabonát termő gyergyói nép szükséget szenved – előlegesen kiosztott pénzzel vagy gabonával megvásárolták jó olcsón a tutajokat, s azokat Arad és Lippára szállitva, nagy nyereménynyel adták el. Egy gr. Lázár Mór által alapitott vállalat néhány évre kivette volt a tutajkereskedést az örmények kezéből; e vállalat azonban fájdalom megbukott, s a tutajkereskedés ma ismét nagy részt a vállalkozó szellemü és tevékeny örmények kezében van.
Szent-Miklós piacza egyike szebb vásártéreinknek, mint azt mellékelt képünk mutatja.
Háttérben van kath. szép és nagy temploma, melynek oldalán történetbuváraink állitása szerint, hun-scytha felirat lett volna. Ha volt ily becses nemzeti ereklye* : az fájdalom nyomtalanul eltünt; hanem azon állitás, hogy a templom falain lett volna, még is hibás lehetett, mert az 1758-ban épült templomon ily irás lételét feltételeznünk nem lehet, hanem igenis lehetett a torony falán, mely torony izmos, fölfelé egybekeskenyedő falaival még akkor is régi eredetre utalna, ha körives ajtószemöldjébe az 1498 évszámot bevésve nem találnók, és hogy ez évszám, nem – mint Csíkban nagyon szokásos – falsificatum, azt a számjegyek minuskel alakja mutatja.
Eltünt nyomtalanul a pogány emléknek nézett nemzetmivelődés történeti becses ereklye, hanem azért a szent-miklósi templomban mégis találhat a régész figyelemreméltó tárgyat és ez harmadik harangja, melyen e körirat olvasható:
„Non habemus hic manentem civitatem sed futura inquirimus Gy.-Sz.-Miklós 1548.” És e körirat nem annyira régiségeért, mint azért nevezetes, mert a helység neve, korát megelőzőleg fordul itten elő, a mennyiben az még Németországban is csak a 16-ik század végével jött szokásba.
A gyergyó-szent-miklósiaknak azon eredeti, másutt nem létező szokása van, hogy hamvazó szerdán a legénység egybegyülvén, zeneszóval megy a lelkészi lakhoz, s a lelkészt „Rákóczi indulóval” kiséri az egyházba, melynek ajtajánál hangzik el az utolsó zenehang s szünetel az egészen a nagy-szombaton történendő feltámadás ünnepéig. Ily böjtkezdet tudtommal sehol sem divatozik.
Az örményeknek 1830-ban épült, bástyás védfalakkal környezett, csinos temploma a falu északkeleti szögletében van. A Szent-Miklóson lakó örmény hivek száma 1200 lélekre megy, s ritusok csak annyiban különbözik a katholikusokétól, hogy a misét örményül mondják, és a papok is bérmálhatnak. Nagyrészt Velenczében nevekedő lelkészeiket a bécsi Mechitarita püspök szenteli fel, s a ritualékban ettől függenek különben az erdélyi katholikus püspök egyházi hatósága alatt vannak; ez rendeli őket egyházközségeikbe is.
Kunics a Lázár családnak egy igen régi és fényes gy.-szt.-miklósi kastélyáról tesz emlitést, azonban hihető, hogy ezen kevés kritikával iró jesuita, a szárhegyi Lázár kastélylyal tévesztette egybe; és ez annál valószinübb, mert a kastély mellett állott kolostorról is emlitést teszen, már pedig Gyergyóban csak Szárhegyen volt és van kolostor; különben e tévedést még inkább felfejti azon körülmény, hogy Kunics Szárhegyet teljesen kifeledte Gyergyó falai közül.
De mi Gyergyó-Szent-Miklóson kiválóan érdeket költhet, mihez örömderitő érzettel közelithetünk, az a templom közelében emelkedő azon emeletes épület, melyben a muzsák szentegyházára ismerünk; mert ha épület szent lehet, bizonnyal ilyen az értelem fejlesztésére szentelt tanintézet; mert isten tiszteletének legüdvösebb módja az, mely az értelmet fejleszti, mert ez képezi azon köteléket, mi a föld fiát az éghez leginkább közel hozza, mert ez ragadja ki az embert az állatias elsülyedés megalázó állapotából s emeli a felvilágosodás azon magasabb fokára, hogy értelmének fölénye, érzéseinek nemesitése által hivatásának magaslatáig felemelkedni képesitve legyen; mert az isten képére alkotott ember csak akkor közelitheti meg a teremtőt, ha szelleme – mely ily köteléket egyedül alkothat – nemesitve, tökélyesitve van; szentegyházak tehát a tanodák, melyek az emberiség lelkületének éltető tápláldái, s valójában a templom csak akkor van kiegészitve, ha az imára szentelt hely mellett feltaláljuk a tanodát is, hol a hivők lelkülete, és szive előkészittetik és képesittetik arra, hogy emelkedettséggel és szellemi fejlettséggel járulhasson az imához.
Azonban örömmel láthatjuk, hogy Gy.-Szent-Miklós szentegyháza ki van egészitve mulhatatlan járuléka az iskola által, még pedig egy a Székelyföldön oly igen szükséges főelemi tanodával párositott ipariskola által, melyben a minden szellemi központtól távol eső, elszigetelt, tehát önmagára utalt Gyergyó 42,372 lakosának lelki ápoldája van megalapitva.
Alig van a Székelyföldnek szebb hivatású és üdvösebb irányu intézete, mint ezen legelső, s fájdalom még mindig csak egyedüli ipartanodája, melynek horderejét senki jobban fel nem fogja, nemzeti érdekek igényelte kifejlődését senki hőbben nem óhajtja, mint én; ebből kifolyólag e tanintézet alakulásának és kifejlődésének rövid történetét adni kötelességemnek ismerem.
Ez intézet, miként tanodáink mindenike, régebben alakult s csak lassankint emelkedett és fejlődött ki, sőt a szent-miklósi tanoda lételét még csak nem is a nemzeti szellemnek, hanem épen ellenkezőleg, az azt elölni, kiirtani szándékolt ellenséges törekvésnek köszöni; mert a véres emlékü „Siculicidium”-mal füződik egybe, mivel alapitási időszaka körülbelől 1764 tájára, vagyis azon korszakra vihető vissza, midőn a madéfalvi vérfürdővel a fegyvert a székelyekre felerőszakolták*, mivel ezen iskola a határőri ezredparancsnokság rendeletéből, bár székely pénzen alapittatott a végett, hogy a székely határőri gyalog és huszárezredek fiaiból engedelmes katonákat, akarat szerint mozgatható gépeket neveljenek, alakiták a végett, hogy a fiatal nemzedék lelkületéből már előre kiirtsanak minden hazafiságot, minden szabadságvágyat, hogy azokat nyelv és szellemben elnémetesitve, a haza szivétől elszakitsák. E czélból ezen elemi iskola egészen 1849-ig az ezredparancsnokság közvetlen felügyelete alatt állott, elannyira, hogy az oktatás, a tanitók s minden az intézethez tartozó ügyek fölött kizárólagosan a katonai hatóság rendelkezett, s katonai kényszer útján botbüntetés terhe alatt volt megparancsolva, hogy minden fegyverviselő gyergyói székely fiait e tanintézetbe adja, mely eleintén csak elemi tanoda volt, de az 1843/4-ik tanévben ahoz kis gymnasium is csatoltatott, melynek fejlődöttebb tanonczai egészen 1849-ig a csik-szent-mártoni hadi iskolához tétettek át.
De az erkölcsök megmételyezésére, a hazafias szellem kiirtására tervelt iskola, alapitóinak szándékával ellenkezőleg a közmüveltség terjedésének lett eszközlője, mert a kényszertanitás eredményezte azt, – hogy Gyergyó népe a közmüveltség terén oly előhaladást tett, hogy alig volt székely, ki irni, olvasni nem tudott volna; sőt még most is az értelmesebb osztály főjárulékát az ezen intézetből kikerültek alkotják; más részről a hazafias szellemüek kiirtása sem sikerült, mert 1848–9-diki szabadságharczunknak legkiválóbb bajnokai épen ez intézet növendékei közül kerültek ki, s a szentmártoni hadiiskolába áttétettek szolgáltatták azon kiváló tüzéreket, kik Háromszék önvédelmi harczaiban annyi dicsőséggel s oly magasztos önfeláldozással szerepeltek.
Azonban a dicső harczokra a szabadság fénylő napjának lehanyatlása következett, a müveltség, a polgárosodás fölött a szolgaság ülte diadalát. Ily győzelmet csak éj követhete, sötét éj, melyben lánczcsörgések, bitófák, börtönök tüntek fel, sötét éj, melyben a szellemi világosságnak minden szikrái eloltatni terveztettek. Magyarország a müveltség előharczosainak, a keresztyénség és szabadság hőseinek dicső hazája bús temetővé lett, észak fagyos lehelete megdermeszté a szabadság szellemét, a kozák győzelem kozák irányt, vérpadokat, szégyenletes zsarnokságot hagyott maga után; a müvelt Európa szivébe, a XIX. század szégyenére befészkelte volt magát az urali vadságnak azon iránya, a muszka kegyetlenségnek azon modora, mely örökös szégyenfoltja lesz a világtörténelemnek, melynek pokoli látványától ha eliszonyodtak is a népek, de a kormányok és diplomatia nem csak vétkes közönynyel, hanem elégülten nézték, mert a „rend” s az ő eszmeficzamodásuk szerint „egyensúly” helyre lett állitva. Igaz, hogy a szabadságnak feltörő érzetét a kancsuka uralma megfékezte, Európa szivének melegét a jeges tenger jégszikláival megfagylalák, oh de ez nem győzelem, hanem a müveltség és polgárosodásnak szégyenletes veresége volt; oly vereség, mely az emberiség előhaladását évtizedekre akasztá meg, mert e küzdelemben nem csak a magyar nemzet győzetett le, hanem meggyalázva lett a müveltségnek feltörő szelleme és a népek közös vagyonát képező szabadságnak érzete is. Itt az ujkor eszméit tarolta le a középkor szolgaságának undok hydrája. Hogy ily győzelem a müveltséget, mi a szabadságérzetnek szülője, elfojtani törekedett, az igen természetes, s azért a forradalomra következett absolut kormányrendszer országszerte elnyomta, hol csak tehette megszüntette a tanintézeteket; ezen sors érte a gyergyó-sz.-miklósi kis gymnasiumot is, mely teljesen eltöröltetett, sőt még az elemi iskola is csak mint silány kántori iskola maradt fenn. Egy egész évtized vonult el a nélkül, hogy Gyergyónak bárminemü iskolája lett volna; egy nemzedék nőtt fel megfosztatva az önmüvelhetés minden eszközétől; mert csak is 1859-ben, a zsarnokság szigorának szelidültével lehetett arra gondolni, hogy e vidék 40,000-et meghaladó lakosságának lelke a vadságba való elsülyedéstől megmentessék. Ekkor Haynald Lajos, Erdélynek a nevelés sz. ügye körül oly nemes buzgalmat kifejtett akkori kath. püspöke, állott az ügy élére, fáradhatlan erélye, ügyszeretete s nemes lelkesedése párosulva a gyergyói községek és egyesek áldozatkészségével, 32,335 forint és 80 krnyi összeget hozott egybe*, mely összeg alaptőkéjeül szolgált egy 4 osztályu főelemi tanodának, melyben a tanitás még ez év (1859) végével kezdetét vette* három, pályázat utján választott, tanitó vezetése alatt, kik lelkesedéssel láttak a nagy számmal egybesereglett fiatalság müveléséhez. Az alap elégséges volt arra, hogy ezen oly nagy szükséget pótló s minden irányban még a nép részéről is lelkesedéssel támogatott, ügyszerettel felkarolt, főelemi tanoda rövid időn felvirágozzék, s az igényeknek megfelelő mérvben fejlődjék.
Hogy mindennek daczára az fejlődésében fennakadt, ha előrehaladás helyett visszahanyatlott, ha a községek részben elvállalt kötelezettségeiknek meg nem feleltek, azt leginkább kisszerü hatalmaskodásnak, szűkkeblü nézetkülönbségnek s főleg az alapitói és főfelügyelői jogok erőszakos ellentétbe állitásának lehet feltudni*, mely vétkes viszálkodás, a nevelés szent ügyét válsággal fenyegette elannyira, hogy ezen tanintézet teljes feloszlással és megsemmisüléssel volt fenyegetve, s hogy az nem történt meg, azt csaknem kizárólag a lelkes tanárikar önfeláldozásának s nemes önmegtagadásának köszönhetjük, kik az alapitványi kamatok felakadása miatt alig 280 ft. évi fizetés mellett folytatták a tanitást, tengődtek, nyomorogtak, csakhogy a nemzet szellemi vagyonában meg ne károsittassék. Ezen elismerést érdemlő kitartás és ügyszeretet megmenté a veszélyeztetett közügyet, s most miután végre sikerült az alapitói és főfelügyeleti jogoknak kiegyeztetése, reményünk lehet, hogy az egyenetlenség gyökeres kiirtása is sikerülend, s a tanügy rendes menetének ez ideig történt erőszakos megakasztása nem fog többé bekövetkezni, és ezt annyival inkább remélhetjük, mert mostoha tanügyünk végre valahára országos figyelemben is kezd részesülni.
A fennebbiekben van rövid vázlata a szentmiklósi főelemi iskola fejlődési története első phasisának. Már most annak azon második időszakát kell érintenünk, midőn a főelemi tanoda alreáltanodával kapcsoltatott egybe.
Ki a Székelyföld túlnépesedését, és a nép természeti hajlamait tekintetbe vette, az azt is átlátta, hogy a kivándorlás és közelszegényedés meggátolására legüdvösebben ipartanodák alapítása által lehetne hatni, mely tanodákban a székely nép kereskedelmi és gyáripari hajlamai kifejlesztetvén, lassankint oly nemzedék növekedjék, mely lehetővé tegye ezen földmüvelésre ugy is kevés és hálátlan tért nyujtó területnek gyártartománynyá való átalakitását. Az eszme már rég foglalkoztatta a nemzet jövőjét szivükön hordó lelkesebbeket, ily tanodák szükségességét mindenki átlátta, azok létesitését mindenki ohajtotta, de hiányzott az alap, melylyel ez üdvös törekvés létesithető lett volna. És hogy ez eszme, habár nem is az ohajtott mérvben, testesült, s hogy végre valahára a Székelyföld egy kisebbszerü alreáltanoda felállitását megérhette: azt ismét Haynald Lajos közbenjárásának lehet köszönni, ki hatalmas befolyását arra használta fel, miszerint az uralkodó 1862-ben bőjtelő hava 12-kén kelt s ugyan e hó 16-kán 712. szám alatt kibocsátott rendelete folytán egy a gy.-szent-miklósi főelemi iskolával kapcsolatos alreáltanoda felállitását elrendelte. Az erdélyi udvar korlátnokság 1865-ik év november 4-én 4686. szám alatt, nyilvános pályázat útján a három tanári állomást betöltötte, és azok fizetésének folyóvá tételét foganatba vette* .
A főelemi iskola eléggé tágas épületébe elhelyezett alreáltanoda ünnepélyes megnyitása 1866-ban okt. 1-én történt meg; a tanitás azonban ez alkalommal csak az I. osztályban vette kezdetét*, de a következő 1867-ik évben már a II. osztály is beállittatott.
A tanulók száma az I. osztály megnyitásakor 12 volt, jelenleg pedig mind a két osztályban összesen csakis 12 van*.
Valójában megfoghatatlan, hogy korunkban, midőn a reáltanintézetek szaporitása iránt a közóhaj mindenhol nyilvánul, akkor épen a túlnépes és mostoha földmivelési viszonyok közt vajudó Gyergyóban mutasson a nép oly kevés ösztönt fiainak ezen ipariskolában való nevelése iránt; valójában e vidék népének szellemi és anyagi felemelkedésére hivatott intézet iránt való hideg közönbössége kimagyarázhatatlan, mert azt nem nevezhetjük másnak, mint egy oly szellemi öngyilkosságnak, mely előbb utóbb keservesen fogja magát megboszulni.
Már most, ha a reáltanoda iránt nyilatkozó ezen idegenkedésnek okait keressük, azt részben abban találhatjuk, hogy a székely szenvedélyes földmivelő nép, mely az őseitől örökölt barazdától semmi áron sem tud megválni* s kelljen bár a mellett nélkülöznie, nyomorognia: annak müvelésével fel nem hagy; a röghöz való ezen túlságos ragaszkodás – a mi különben minden földmivelő nép sajátsága – teszi azt, hogy a székely nem örömest adja magát és gyermekeit is olyan pályára, mely ezen kedvencz és hagyományos foglalkozásától elvonja. E mellett a nagyon buzgó katholikus csíki szülőknek eldoradói álma, s földi vágyaiknak legfellengzőbb czélja az, hogy fiaikból papot nevelhessenek, mert ezen állás a mellett, hogy a vallásos kegyelet nimbusával van környezve, a csíki nagy egyházközségekben egyszersmind igen jövedelmező is, nemcsak, hanem a világtól elszigetelt, régebben s most is nagyon kevés nemesség által lakott Csíkban a papok sokkal tekintélyesebb állást foglalnak el, mint másutt, s a népre gyakorolt hatalmuk által csaknem mindenhatók, azért a csíki anya, kinek egy vagy több pap fia van, arra oly büszke, mint akármelyik anyakirálynő, sőt a nép előtt is kiváló tisztelet tárgya.
A papi pályának ezen előszeretete bizonynyal befolyással van arra, miszerint a szülők gyermekeiket oly intézetbe nem örömest küldik, melynek növendékeiből papok nem lehetnek, vagy legalább nem az áldozári pályára vezető nevelésben részesülnek; de éppen a papok vannak kiválóan arra hivatva, hogy a néppel megértessék a reáltanodák üdvös voltát, éppen a papoknak kötelessége a népet e tekintetben felvilágositani, annak téves előitéleteit eloszlatni, megmagyarázván, hogy mindenki pap nem lehet, hogy a földmivelés a csekély terjedelmü silány föld mellett nem képes sokáig foglalkozást és tápot nyujtani az évente szaporodó népességnek, hogy a haza és szülőföld szeretete parancsolja, miszerint a népesség egy része ipar és kereskedelemmel való foglalkozásra képesitse magát, hogy az által e hazának annyi használatlanul heverő kincse a haza fiai által hasznositva, az idegen kezekbe való jutástól megóvassék.
Ismerve népünk józan eszét, helyes itélőtehetségét, nem hihetem, hogy az ily kötelességszerü felvilágositás óhajtott hatását eltéveszthetné. Azért a lelkész urak nemes hivatása, sőt hazafias kötelessége is, hogy a nép lelkébe csepegtessék ezen árva intézet iránti szeretetet és bizalmat, és az által a Székelyföldet megmentsék azon szégyentől, hogy legelső ipariskoláját is – mire oly égető szüksége volt és van – tanulók hiányában kellett megszüntetni.
| XXI. Az Olt eredete. | TARTALOM | XXIII. Kirándulás a Gyilkos tavához. |