Budapest, 1848. november 30.
Önnek november 25-éről a hadügyminisztériumnak tett az iránti tudósítása, hogy a szerbekkeli egyezkedést mint teljesen meghiúsultat tekinthetni, itten tudomásul szolgálván, vezérőrnagy úr az ezen esetre már előlegesen tervezett intézkedéseknek foganatbavételére oly megjegyzéssel kéretik, hogy miután mi a szerb és rác lázadókkali kibékülésre Isten és ember előtt minden jog- és okszerű kívánatok megadásában magunkat készeknek mutattuk, s a kibékülés és múltak feledése nem a mi kérlelhetetlenségünkön, hanem az ők megátalkodott gonosz makacsságaikon s felbérelt pusztítási vágyaikon szenvedett hajótörést; a kíméletnek többé helye nem lehet, s a harc, mely ellenök egész kérlelhetetlenséggel megindítandó, csak a kiirtásnak, a kipusztításnak harca lehet. Ha Isten győzelmet ad szent ügyünk mellett kivont fegyvereinknek, s a hálátlan faj razírozva* leend, mi önérzetteljesen és lelki mardosás nélkül fogjuk Európának, igen, az egész világnak fölmutatni azon okleveleket, melyek tanúságot tesznek, hogy a magyar mily nagylelkű tudott és akart volna lenni maga a gyalázatos árulás és vétkes pártütés ellenében is, s nagylelkűségi ajánlata mily vak átalkodottsággal vettetett meg. E faj számára nincs kegyelem! Istennél a kegyelem!