Budapest, 1848. december 27.
Görgey tábornok úrnak!
El akarja ön Győrt hagyni ütközet nélkül, és Bánhidára vonulni? – Bánhidára? – Elhagyja ön a Bakonynak oldalt fedező roppant segítségét* – elhagyja Perczelt, aki segítségére jön, és – Istenért – nyitva hagyja a bécs–győr–pesti utat, hogy fütyörészve sétálhasson rajta az ellenség Pestre – elhagyja Győrt – el a Szőnynél készített sáncokat, nyitva hagyja az ellenségnek Mosonból, Sopronyból, Vasból egyesülését, dekuvrírozza* a fővárost, mert Bánhidáról azt nem védheti, mert fütyölve jöhet a gönyüi úton Budáig az ellenség, míg ön a Mészáros útra vonul, ahol az ellenség bizony nem keresi fel, Perczelt kiteszi annak, hogy az ellenség őt elvágja, ahelyett hogy ön szemközt, Perczel oldalt támadná meg őt, megengedi, hogy az ellenség erejét koncentrálhassa, s önt, ki az elkülönzött ellenséget hitem szerint megverhetné vagy megverhette volna, koncentrált erejével agyonnyomhassa.
Mindenható Isten! Mi lesz ebből!
S még csak azt sem mondja egy szóval is, hogy mit akar hát tenni? Mi célja, mi szándoka van? Hogy tudjuk itt magunkat mihez tartani. Feladjuk-e kardvágás nélkül az országot, vagy mi történik?
Az Isten szerelmeért! Önnek kezében van az ország sorsa, fontolja meg jól, s írja meg, hogy mit akar.
Perczellel mi történik, ha ön egy stációnyira a vele való egyesüléstől őt kiteszi az ellenség egész erejének?!
Mindig mondtam, húzzon magához a bal partról minden erőt, kivévén Komárom 4-5000 főnyi Besatzungját, s vagy 2000 Observations-Corps.-t. Parancsolja le Querlonde-ot* Trencsinből, hogy a leopoldvári erővel s Guyonnal* tartogassák az ellenséget a Vágnak másik oldalóni maradásra – és ön okaimra, ezen figyelmeztetésekre egy szót sem felel, hanem feladja Perczelt, feladja a szegény Szekulitsot*, holott nekem azt jelentik, hogy önnel szemközt nincs több 20 000 embernél. – Meg kell bolondulnom! Én ezt nem értem, nem érthetem!
Hiszen így a főváros fel lesz adva! Fegyvergyárunk, minden muníciónk, bankóműhelyünk, minden-minden! S nem marad egyéb hátra, mint meghalni siker nélkül.
Ezennel rendelem – nem véleményezem –, hogy a Duna bal partjáról húzzon magához annyi segéderőt, miszerint a maga, Perczel, s a Duna bal parti segéderőt összevéve 30 000 embere legyen, s állja útját az ellenségnek.
Küldöm Vetter* tábornokot*, hogy mivel ön nem ír egyebet, mint azt, hogy visszahúzódik Bánhidára – s így mi semmiről semmit sem tudunk, minket a dolgok állásáról orientáljon.
Bánhida! Hiszen azon a tájon még csak be se tudja embereit kvártélyozni, nemhogy élelmezhetné!
És Perczel, szegény Perczel feladva, hacsak a Bakonyba nem szalad – Szekulits* feladva – a gönyüi út nyitva, egészen Budáig! Mi lesz ebből?
Mondtuk, hogy még egy hétig ha tartja magát, itt lesz egy rezervarmádánk, vagy 12 000 emberből* – és ön elhagyja Győrt, s levonul Komáromon alul be a hegyek közé, ahol önt ott hagyják állani, s leutaznak Budára kardvágás nélkül, ön serege pedig elvész a hidegtől, étlen, a nyomorult falukban.
Az Istenért, értekezzék Vetterrel*, s vagy általa izenjen, vagy írjon, mi célja van, mert így elvész az ország kardcsapás nélkül.
Vetter* nem mehet, kérek világos jelentést:*
1. Miért retirál Győrből, mennyi erő fenyegette ott önt?
2. Mi történik Perczellel, Szekulitscsal?
3. Micsoda pozíciókat akar tartani – mert azt csak nem hiszem, hogy csata nélkül akarja Budát feladni.
4. Küldött-e kérésemhez képest ide hátra Buda felé Generalstabstiszteket, akik a terrénumot rekognoszcírozzák* – s a Rückzugslineáról* magokat tökéletesen egész Budáig tájékozzák?