Csúzy Zsigmond
Bévett jó szokások az a magyaroknak, hogy nemcsak sátoros ünnepekben, hanem máskor is, leginkább az új esztendőnek kezdetin (mellyet a Jézus nevével szentelnek) sok szép üdvözlésekkel köszöntik egymást, s ki-ki jó szerencsét, üdvösséget, egészséget, bővséget, békességet s testi és lelki jókat kíván felebarátjának. A szomszéd pallérozottabb nemzetek pedig meg nem elégszenek ezzel, hanem valóságos barátságok tapasztaltatására ajándékozódnak is egymás között. Ezektől vévén jó példát magoknak a lelkipásztorok, nem akarnak barátságtalanabbak, vagyis utolsók lenni, hanem ők is lelki ajándékokkal, úgymint a Szentírásból kölcsönyözött és tudománykájokból kikeresett cikkelyesb oktatásokkal kívánnak a híveknek kedveskedni.
Az emlétett jó szokást megtartván, csak rövideden én is elsőben az egyházi személyeknek (őket illetvén a böcsület és nagyobb tisztelet) újesztendőbéli ajándékul a mondolafát ajándékozom szép tulajdonságival.
A mondolafa pedig kétféle: egyik édes, a másik keserű gyümölcsöt terem. Keservesnek látszik, megvallom, test szerént ez az ő életek, mert a vásott világ fiaitól öldözéseket szenvedvén, sokszor csúfnak aléttatnak; nem mint az Ótestamentomban, holott csak egy engedetlenségért is kővel verték agyon az alattok valót. Osztán sok bízattatván pásztori hivatalokra, kemény számadásra vonyattandók; mások pedig magános életekre nézve alétják keservesbnek; én pedig ezen okból sokkal gyönyörűségesbnek és üdvösségesbnek vallom Szent Pállal: Testi gyötrelmek nem lévén, s ellenbe lelki vigasztalásokkal bővelkednek, s munkás fáradságokért sokkal jutalmasban dicsőéttetnek. Tessék azért arra figyelmezniek egy kevéssé, hogy valamint a mondola a több gyümölcsösfák között elsőben virágzik, úgy nékik szent és tekélletes élettel elsőben is virágozniok kell a nép között, hogy jó példát mutatván, példájokra az Úr kertében mások is kellemetesen virágozzanak, gyümölcsözzenek.
Másodszor, a megélemedett tisztes öreg személyeknek, kik a világot, vagyis kiket már a világ megunt, talán nem ok nélkül ajándékozhatnám a kertészek puttonyát, hogy azzal a lenyesett fattyú vesszőket, a megaszott haszontalan bogácskórókat vagy az ártalmas régi csollyánt, bürköt, laput, bojtorjánt kertjekből kihordják. Vénségeknek terhes puttonyát ugyan maga a fogyatkozásokra görbedt természet tette fel a hátokra, de kívánnám, hogy néha azt előbbre fordétanák, azaz hajdani feslett erkölcsöket és vásott cselekedeteket üdvösséges emlékezettel magok előtt viselvén, azokról Dáviddal töredelmes penitenciát tartanának; mindazonáltal a napra forduló virágot ilyen szókkal ajándékozom most nékik: Mindenekben Isteneddel szövetkezzél. Neve szerént is tulajdona ennek az öregeket képező koronás virágnak mindenkor a napra fordulni, a napra nézni, véle felnyílni, s mintegy el is alkonyodni. Így illik az öregeknek is mindenkor az Igazság napjára függeszteni szemeiket.
A házasságban élő személyeknek, kiket az Isten plántált öszve, egy olajfa ágot ajándékozok, mégpedig azt, melyet Noénak vitt vala vigasztalására szájában a galamb. A galamb epe nélkül való szeléd állat, illik azért címerül a gazdáknak, kiket is arra ösztönöz bölcs Salamonnál az Isten Lelke, hogy kegyetlenek ne legyenek a cselédek között, mint az oroszlány, mindeneket felforgatván; hanem inkább csendesek, szelédek és együgyűek. Mert a házasságban megenyhödvén testi gyötrelmek, így találnak egyes szövetséget s lelki vigasztalást. Az olajfa ág pedig leginkább a gazdaasszonyokat illeti, mert mint az olajfa zörgés nélkül bővségesen közli zsíros nedvességét, úgy ők is szokott nyelveskedés s hurogatás nélkül nyújton nyújtsák ki kezeiket a szűkölködőknek.
Az ifjaknak, kiket a vak ifjúság szele lengedeztet, vagyis zúrzavara, mint a zabola nélkül való délceg lovat fel s alá ragadván, már a botránkozásnak kövében ütköztet, már gyalázatos veszedelmekben forogtat: pártos Absolom fáját ajándékozhatnám, vagy kevély Amánét, avagyis Nabukodonozor királyét; mindazonáltal nem fát ajándékozok nékik, vagy virágot, tudván, hogy ez a vásottság inkább az eleven virágot kedveli, hanem a kertésznek éles metszőkésit, mellyel a fákot szokta tisztogatni. Ez igen szükséges nékik (szinte mint a koszosaknak az erős, csípős lúg), hogy feslett erkölcsöknek fattyú vesszei és törvénytelen hajlandóságiknak ága-bogai levagdaltatván, lenyesettetvén, a fajtalanság burjáni közt el ne száradjanak. Egyébaránt férges gyümölcsöt termő gonosz fájoknak gyökerére tétetik a bosszúlló fejsze, és kivágattatván az élők kertéből, külső setétségre vettetnek.
A szűzeknek avagy leányzóknak: Tudom, hogy kedvelik ezek a zöldellő rozmaringot, mint jó reménségnek jelét. A rózsát sem utálják, irtózva illetik mindazonáltal, mivel sértegető tövéskes. Jóillatú liliommal kedveskedem azért nékik, mert valamint a liliomrúl azt fabulázzák a régi versszerzők, hogy mennyből vett légyen eredetet, sokkal bizonyosb, hogy a szüzesség égből származott angyali ékesség, ezért is oly gyenge, oly romlandó, hogy legkisebb balilletéssel is megszeplőséttetik. Nagyon kedveli azt a mennyei vőlegény, úgy mindazonáltal ha égő lámpással, azaz jóságos cselekedetekkel is felékesíttetik. Szorgalmatosan őrizzék tehát ezt a drága kincset, hogy amaz evangeliomi bolond szűzekkel kinn ne találják magokat.
Vajon mit adjak végre és utolszor a kisdedeknek? mit a régen fázó apró deákoknak? Ám várván várják ezek is az ajándékot. A fülesbagolyt (jele lévén a bölcsességnek, és címere Minervának, a bölcsesség fabulázott istenasszonyának) szándékozom a deákoknak adni, de ma egy hete azt elröpétvén, elszalasztottam; másrúl azért, másrúl gondolkoztam, úgymint képekről és olvasókról, mivel ezeket kedvelik a kisdedek; mindazonáltal mivel most nem a kalmárok, hanem inkább a kertészek tisztit viselem, nékik egy fiatal diófát ajándékozok. A fiatal diófa úgy nő fel, amint igazgatják, jobbra vagy balra, görbén vagy egyenesen. Másodszor: a diófa gyümölcsét veréssel szokta hullatni, s különben sem ízleljük édességét, hanem ha megtörjük. Hasonlóképpen az eredendő vétek által megsérült emberi természet iffiúságának zsengéjétől fogva mindenkor gonoszra hanyatlik, igazgattatni kell tehát, szinte mint a nevedéken fának, fenyétékkel, figyelemmel, és ha póznával vagy doronggal nem is, néha vesszővel kell megverni, sanyargatni, s nyakasságát meg is törni, egyébaránt durva, kemény, paraszt, ízetlen és ostoba marad. (…)
Ezek, keresztények, ezek a Názáreti, azaz a drága virágokkal virágzó Jézus kertéből kölcsönözött újesztendőbéli ajándékok, melyekkel (mintegy címerül magatok előtt viselvén) ha úgy éltek, mint mondám, gyümölcsözve tudniillik, kétségkívöl ebből a vitézkedő Anyaszentegyházból, mint Urunk választott s kedvetölt kertéből általplantáltattok a mennyei paradicsomban.
1723