(A 26 éves Kossuth Értekezés az éhség-mentő intézetekről című dolgozatában arról elmélkedve, hogyan lenne mentesíthető Magyarország az éhínség fenyegetésétől, a nyugati fejlődéshez való felzárkózás számos követelményét mérlegelte. Idős korában az előítéletektől és leegyszerűsítésektől korántsem mentes kiadatlan dolgozatában hajdani „fejletlen” voltának tanúsítóját látta.)
„… pirulva, hogy van a nemzeti előmenetel olly tárgya, hol más országok előtt hátrább állni kénteleníttetünk, ne halasszuk tovább a nemzeti gazdagság s innét eredő boldogság és politicai nyomósság segédmódjait sikeres tanácskozásba venni ott, ahol annak helye van, az ország gyűlésén. …”
„… Nem akarom mutogatni … mi káros béfolyással légyenek a birtoknak hasonlítólag egész kevés számú emberek s nemzetségek kezei közé lett szorítása, a jobbágyi tartozásoknak s közadózásoknak éppen az első szükséget pótoló termesztvényeken fekvő nagy terhe, melyek valamint a gyakran csak nagyobb terheket szülő javítások módjától megfosztják a földmívelőt, hasonlóul az iparkodás ingerét elölik. Nem is feszegetem végre, mennyiben fekszik magunkban a hiba, akik midőn politicai helyheztetésünknek részint valódi, részint képzelt sérelmei felől örökösen panaszkodni meg nem szűnünk, az önhatalmunkban álló javitásoknak béhozásán, gazdaságbeli sérelmeinknek önmagunktól függő orvoslásán teljességgel legalább közös egyetértő erővel nem igyekszünk…”
„Csupán azt említem, hogy az említett bilincsek öszvetörésébe s az azoktul elválaszthatatlan akadályoknak elhárításába gyökereztetik legközelébb azon hatalmas előlépésnek magva, melyre a legújabb időkben szerencsés vala eljutni földmívelési tekéntetben Francziaország, azon erő s gazdagság főbb kútfeje, mellyet ezen birodalom bámulást gerjesztve fejte ki.”
KÖM. VI. 175, 178.