(Szemere Bertalan miniszterelnök, Batthyány Kázmér külügyminiszter részvételével került sor annak a megbékélési tervezetnek a jóváhagyására, amely nagy hatással volt a magyar országgyűlés 1849. július 28-án elfogadott nemzetiségi határozatának szövegére.)
„Kibékülési terv.
1. Az oláhok, külön népiséget képezvén, hivatalos iratokban a jövőben »Román« nevet fognak viselni.
2. A magyar kormány óhajtván minden a Magyarhon kiegészitő részét képező népiségek szabad kifejlődését, a románok részére a következő népiségi biztositékokat engedményezi:
3. A magyar nyelv diplomaticai használata csak az országgyűlési, közigazgatási és kormányzati ügyekre terjedvén ki, éspedig annyiban, mennyiben a magyar álladalom fenntartására okvetlenül szükséges; következőleg a községi ügyek a lakosok többségének nyelvén fognak kezeltethetni.
4. Tiszta román megyékben és hatóságokban, vagy pedig ott, hol a többséget a román ajkúak teszik, a tanácskozások szintugy román, mint magyar nyelven tartathatnak; nemkülönben a jegyzőkönyv is mind a két nyelvben szerkesztendő. Az országgyűléssel, kormánnyal, és hatóságokkal a levelezések magyarul történnek, kivévén azon közléseket, melyek olly törvényhatóságok között váltatnak, hol mind a két nyelv használtatik hivatalosan, ez esetben a levelezés román nyelven is eszközöltethetik.
5. Minden a románok számára már létező, vagy azok számára az álladalom által jövőre alapitandó tanodákban az oktatási nyelv román leend.
6. Ha az esküdtszék, vagy az első törvényszékeknél a szóbeli eljárás behozatik, a 4. pont alatt érdeklett törvényhatóságokban az ott kijelentett elv a bírói eljárásra nézve is kiterjesztetik.
7. Minden románnak szabad lesz kérvényét saját nyelvén beadni.
8. A görögszertartású románok mindazon jogokkal birandanak, melyekkel más vallásbéliek egyházaik és tanodáik önálló kormány tekintetében élnek; következőleg a szerb papi főnökségtől függetlenek leendvén, szabadon választandhatják püspökeiket, kiknek főnöke »Patriarcha« czimet viselend.
9. A görög szertartásúak részére a nyilvános oktatási ministeriumnál egy román szertartásúakból állandó külön osztály állitatik fel.
10. A görög vallásbeliek tanodái és templomai mindazon előnyökben részesülednek, melyek más vallásbelieknek meg fognak adatni.
11. Egyházi és tanodai alapítványaikat, valamint eddig, ugy jövendőre magok kezelendik.
12. A budapesti egyetemnél számukra külön hittani kar fog felállitatni.
13. A románok előzetes bejelentés és rendelet következtében, egyedül vallási és iskolai ügyekre nézve, kormánybiztosi felügyelés alatt, évenkint kerületi és közgyüléseket tarthatnak.
14. Azon községekben, hol a román nyelv túlnyomó, a nemzetőrök román nyelven fognak vezéreltetni.
15. Más honpolgárokhoz hasonlólag minden álladalmi hivatalokra fognak alkalmaztatni. A mult soha sem fog e tekintetben bárki ellen akadályul szolgálhatni.
16. A Magyarhon ellen felkelt románok, az egyezkedésnek befejezte, és illetőleg aláírása után, két hét alatt fegyvereiket a legközelebb eső polgári vagy katonai hatóságnál leteendik.
17. A magyar kormány teljes és általános bűnbocsánatot ad minden az utóbbi eseményekben részt vett románoknak, kik az elébbi pontban foglalt feltételnek eleget tesznek.
18. A felkelt románok fegyvereik letétele után Magyarhon függetlenségére megesküvendnek; aki e kibékülési egyezkedésnek befejezte után három hétre ezen esküt le nem teszi, vagy pedig a 16. pontban emlitett határidőig fegyvert át nem adja, a bűnbocsánatban nem részesülend.
Továbbá ami a földmiveseket illeti, szükséges még hozzátenni:
1. A robot s egyéb hűbéri tartozások a törvény értelmében teljesen el vannak törölve mind a »curialista« [földesurak majorsági földjére települtek] mind a »hurubásokra« [háztalan zsellérek, »kalyibában« lakók] nézve.
2. A felégetett falvak és azoknak határa, melyet a földmüvesek birtanak, ezeknek visszaadatik, hogy azon ismét megtelepedhessenek.
3. Azon szerződések, melyek Erdély visszafoglalása óta a földesurak által a földmívesektől állítólag kierőszakoltattak, ha az erőszak ténye bebizonyittatik, azonnal érvényteleneknek és nem létezőknek nyilvánittatnak.”
KÖM XV. 723–725.