– Ah, kegyed az, mester uram! sarumat hozza?
– Igen is. Fel tetszik húzni?
– Lássuk.
– Tessék: itt a fülek s itt a húzó-vas, én majd segítek.
– A szája egy kicsinyt szűk, mint látom.
– Szorosra tetszett parancsolni. Húzza csak jobban.
– Most már benne vagyok.
– Úgy hiszem, nincs varga a városban, ki jobb csizmát varrjon. Szára lóbőrből van, hajtókája fénymázas borjúbőr, s talpa a legjobb fontos talp.
– Adja ide a csizmahúzót, lehúzom. Most lássuk a cipellőt. Fordított kordovány-e, mint rendeltem?
– Igen is. Tessék megvizsgálni.
– Torka igen magas, mint látom, nincs eléggé kivágva, s nincsen sarka.
– Úgy van csinálva, amint ma viselik. Itt a bőr (v. csont), tessék felhúzni.
– Igen szorít. Ezt még egyszer kaptára kell ütni.
– Nyomja be az úr jól a lábát. Uraságod lábfőcsontja egy kicsinyt magas, majd változtatok valamit a fején.
– Vigye el csak kegyed, s hozza el majd a bálcipőmmel s félsarummal együtt, mellyet fejeltetni* küldöttem.
– Mind készen lesz a jövő héten, szent Crispin napjára.
Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 64–65. l.