Szeben, 3. Február 1716.
Édes Feleségem!
Két rendbeli leveledet egyszersmind szeretettel vettem. Az szakács iránt az levelek későn nem estek, mindazáltal az törvényit erről a gyűlésről elhalasztom, mivel hogy az mint értém Csíkban feleltetett azon jó szakács és újolag én is akarok feleltetni, azon kivűl is Bálinthit uramra bizta kancellarius uram és itt is az tábla fiait igen eljárták, s csinálták az elméket, azért jobbnak itílik nímely barátaim, hogy haladjon, mintsem az szakács is oda legyen, mégis kétszáz forintig megkárosodjam. Az Mihácz Sámuel dolgába, Isten bevivén, magam is belétekintek. Az új tisztek csak azok, az kiket oda haza tudtunk. Az úr püspök uram is ma beérkezék, az adó penig Istennek hála majd csak harmada, az mennyit adott eddig az szegénység, egy forint sem esik egy marhára. Brassóban úgy gondolkodom, ha neked is tetszik, hogy Háromszékről Csíkban rendelték az buzát Szeredában, én az somlyai buzámat beadom, azért meg kell írni, hogy csak csépeljék el, és az mennyi buzát ott beadok, Háromszékről vigyenek annyi buzát nekünk be Brassóban, az brassaiakot rendelték Fogarasban, már Isten bévivén beszélhetünk edgyütt, buzát vegyünk-e a brassaiakól, vagy mint alkudjunk. Megírtam Bardocz Istvánnak, hogy ő is csak csépeltessen. Az mely boltos istálló vagyon az szálláson Brassóban, abból is gabonás házat kell csináltatni, szalonnát is bővön kell bevinni: az vármegyei buzát Károlyvárba, mert nem szabad már Fejévárnak mondani, rendelték,* azért két nímet forintot kértem köbliért, de ha bemegyek, arról is beszélhetünk, és azt az tövisi buzából bététetem, az méhesit mindennap vermelik, az míg valahova eladhatom, az kövesdi, galaci, ohábai buza bemegyen az brassaiakért Fogarasban, az vecturájért* valami fát fogok tűzre kévánni, az nyujtódi elkél, már csak az torjai és szentléleki buzát igyekezzünk jó helyre tenni, mivel az mi kevés Szentmártonban lesz, azt is must fejiben kiadhatni. Ha penig kijöhettél volna, bizony akartam volna az magad egésségedért, mert Köleséri uram csak azt jovalja, noha én is az jövő héten innét beindulok, mivel már az munkához hozzá fogtunk, és jól foly, bízom öt-hat nap, vagy legfeljebb egy hét alatt vége leszen, az országot penig, úgy tudom, szeredán vagy csütörtökön elbocsátják.* Az farsanglástokat értem, bizony én is mindennap farsangolhatnék, ha az országos munka és az egészségem engedné, de már egy héttől fogva valóban gyengén vagyok, mégsem menekedhetem az uraktól, holnap is az ceit-leitinantnál* kell lennem ebéden. Az szegény Mikó János temetésire bizony jószívvel elmentem volna, ha lehet vala. Hála Istennek, hogy Molduvából semmi rossz hír nincsen, ide olyan rosszakot hoztak volt onnét, hogy bizony csak alig hír nélkül be nem menék. Az pater Henter uram madarait és turait [?] még ma megküldöm. Az mi egyetmást küldöttél, kedvesen veszem. Az mi az Molnár Jánosné és Gombkötőné dolgát illeti, én bizony eddig is azt akartam volna, hogy eligazodott volna, és ha Isten béviszen, én mindjárt elé vétetem; hazudott Molnár János, hogy én azt mondottam volna, hogy semmi sem leli az feleségit, hanem azt mondottam, hogy én törvény nélkül senkit sem bánthatok, de az mit az törvény hoz, csak ahoz tartom magamot. Az bárányokat bár odahaza hadtad volna, mert én ritkán eszem idehaza, mindazáltal kedvesen veszem. Hogy Polosné haragudott, hogy az öccsit odaadták, én bizony nem bánom, ha úgy visszamegyen is, amint odajött, sőt én bizony megvallom, soha annyi hazug, fondor, kétszín tökéletlen embereket nem láttam, mint nímelyek közöttünk vadnak, mert engemet tetőtől fogva talpig legyaláztak, noha arról, úgy tudom, tesznek az urak; felőled is olyan hazugságot írtak az guberniumnak penig, hogy úgy tartod magadot, mintha ős gyükeres királynéja volnál Háromszéknek, és nem én parancsolok Háromszéken, hanem te; azt penig vagy pater írta, vagy valami calvinista pap, avagy azok nevivel valami hazug ember; és nagy nevetéssel nevettek az guberniumban, noha azt is véghez vittem, hogy az guberniumon kívül nem ment az dolog, mert jó idein egy tanácsúr megmondá, és gondom volt reá; igaz dolog, más úr Pótsa uramtól izente meg, és az harmadik Donát uramtól, de őkegyelmeket is megkértem, hogy tovább az dolog ne menjen, azért magad se mondd. Az Isten megint, mihent született s megkeresztelték, vesztette volna el azt az leánt vagy menyecskét már, mely miá noha nem kevés passióm* vagyon, de avval semmit sem gondolnék, de most mentem végire, hogy annak az rossz gyermeknek minden szerencséjit az az tavalyi dolog rontotta el, mert az fondor emberek ahoz is annyit tettek volt alattomban, hogy az ördög is kacagná; kivált nímely atyánk fiai voltak az nagyobb mesterei, az melyeket oda haza megmondok. Az Istenért egyik dologról se szólj senkinek, nehogy nagyobb rossz jöjjön ki belőle. Most is itt facsarog vala az az jó Polusné, az piacon láttam egyszer, fel se vedd az afféle rossz te mondát, bízd reám csak egy kevéssé, mert bizony mind egyikkel, mind az másikkal megismertetem magam, kivált már akárki mit mondjon, de ő felsége resolválta,* hogy mind az főkapitány, mind az főszolgabirói tisztet együtt viseljük; de erről sem kell szólani; megládd mely szép csendesen megtanyíttom én az ellenem rugódzókat. Apor Farkas az kit meglő, nem foly annak vére; csudálkozom, hogy fel is veszed annak a szép leánnak dolgát, elhitesd azt magaddal, hogy ide ki is elfutott volt annak az dolognak az híre, de abból nemhogy téged gyaláznának, sőt inkább dicsírnek, haggy békit az ebnek, mert mentől inkább veszik eszekben, hogy haragszol, annál inkább azt gondolják, hogy boszonthatnak, ám hadd cifrázza, az orrom hasítsák fel, ha két esztendőre úgy nem jár mint az anyja; bizony az Isten csak értünk is megbünteti, tudod az Apor Farkas természetit: hevenyiben kapja, végre megunja; micsoda híre legyen ide ki, Isten haza vivén, szóval megmondom, csak contemnáld,* bizony magok megemésztik magokat. Az beteg zászlótartó iránt bizony beszéllettem Köleséri urammal, de az mint az minap is megírám, csak nem akar hozzászólani, az míg magát nem látja, hogy Benkő Ferencet az bírót Apor Farkas certificaltatta:* ne féljen megmentem én, parancsoltam is felőle királybíró uramnak, mit cselekedjék, megládd, hogy bizony leültetek az emberekben, sem Apor Farkasnak, sem Apor Lázárnak, megparancsoltam, hogy két-két szolgánál többet ne engedjenek, meglátom ki mit parancsol ezután. Az afféle hitván rossz szókon meg se indulj, bizony meglátod, hogy ezen két nap dobszóhoz tanyítom az embereket, és az ő felsége parancsolatja szerint megmutatom, hogy nem vaszok [?] vagyok, s nem is egy sorbeli emberek véllem. Az nímet szakácsot is csak elbocsátom, most nem szeretem az olyan szolgát. Mihály mestert valóba kérdezi az ura, az sütővel az mint lehet meg kell alkunni, Gidófalvi Gábor úrt meg kell reá kérni, bizony Ince érdemlené meg, hogy annak egy részit megfizetné. Apor Lázár öcsém most érkezék be: valóban kedves dolog előtte annak az jó leánnak dolga és azt mondja, hogy bizony soha sem tartja, hanem Isten ő felsége őtöt úgy segélje, Kapiné anyja kezeibe adja, hogy az mit az háta nálunk elmulatott, ott hozzák helyben. Esperest uramnak izend szolgálatomat, legyen olyan készen, hogy mihelyen vicarius uram levele érkezik, sietve jöhessen ki. P. Henter uramnak keveset írok, mert jól van dolga. Én édes feleségem, bizony majd egy poltura nélkül maradok, mivel hogy látom, bajos ez az országos munka: noha mindennap egész nap munkálódunk, mégis bajosan mehetünk elé az dologban, s olyan munka az, kinél nagyobb már nem lehet, azért szükségesképen én itt pénzt veszek fel, hanem az salétromfőzőknek Boér István urammal adjatok mindeniknek ha csak öt-öt forintot is, hogy jó idein hadd vehessenek fát, vagy ha lehet több pénzt is. Az mint látom, jó ha az munkát mához két hétre véghez vihetjük, de most kell egyszer édes hazámnak az szolgálat, addig is penig tartson Isten mindnyájatokot jó egésségben, s adja Isten találjalak jó egésségben. Ajánllak Isten oltalmába.
Igaz férjed
Apor Péter m. p.
Donát György uram köszöntet, ő kegyelme csak az özvegyasszonyokkal vendégeskedik, éccakára ugyan haza jár hálni, de kéret az Istenért az feleséginek meg ne mondd.
[Kívül]: Az én édes kedves feleségemnek Kálnoki Borbárának adassék.