Május 23.
Tisztelt Ház! Tisztelt képviselőtársak! Igyekszem rövidre fogni; a kormányprogram gazdaságpolitikai elgondolásaihoz szeretnék néhány kritikai megjegyzést fűzni. Az a kép, amit a kijelölt miniszterelnök fölvázol, elveit tekintve vonzó. A szocialista párt, amely a Szocialista Internacionálé alapelveit vallja magáénak, természetes módon eddig is a szociális piacgazdaság modelljét szorgalmazta. (Derültség a bal oldalon.)
Amennyiben az új kormány ennek következetes megvalósításán munkálkodik, úgy számíthat az ellenzéki szocialisták támogatására is. Hasonlóképpen a munkavállalók, a bérből és fizetésből élők széles körében kedvező visszhangra találhat az a kormányzati törekvés, amely a gazdaság piaci átalakításának fokozatos módszerét választja, szemben az ajánlott sokkterápiákkal, éppen a társadalmi béke érdekében. Ámbár éppen ezért, mert a kormányt alakító pártok bírják a parlament bizalmát, talán a váltás ütemén és módján lehetne meditálni.
Emlékeztetni kívánok arra, hogy az előző kormányzat éppen azért kényszerült a fontolva haladás sokat bírált módját választani, mert túl nagy külső és belső nyomás nehezedett rá, intézkedéseit a társadalom eleve bizalmatlanul fogadta. Önök, történelmi helyzetüknél fogva, élvezik a múltnélküliség előnyeit. Ez azonban könnyen ködbe vész, ha döntéseiket nem igazolja vissza a közeljövő. Nem árt most, a kezdet pillanatában arra figyelmeztetni: aki nem megy gyorsan, meg lassan se, az nem biztos, hogy halad, lehet, hogy csak áll.
Hölgyeim és uraim! Ami a konkrét gazdaságpolitikai lépéseket illeti, fenntartásomnak, sőt aggodalmamnak szeretnék hangot adni. Főként a programban kimutatható jelentékeny ellentmondások okán. A gazdasági fordulat meghirdetésén túl ugyanis nem látni, mitől és miért is fordulna a szekér. Nem csupán az hiányzik, hogy terveiket hogyan, mivel és miből kívánnák megvalósítani, hanem a realitásérzék is. Úgy vélem, hogy bármilyen koncepcióban ölt is majd konkrét formát a kormányprogram, három gazdasági-társadalmi csapdával szembe kellene néznie.
Az első az adósságmenedzselés folyamatából következik, a második a szovjet piaci részesedés drasztikus csökkenéséből adódik, a harmadik buktatót a túlméretezett költségvetés okozza, ami jelentős szociális konfliktusok forrása lehet. Ahhoz, hogy e csapdákat ne csupán észlelje az új kormányzat, hanem ki is tudja őket kerülni, a rövidebb-hosszabb távon elérendő célok között prioritási rendet kellene állítani, és a jelenleginél egyértelműbben meghatározni a döntések, a piacosítás ütemezését.
Tisztelt Ház! Ez nem új dilemma, mint ahogy az ellentmondások észlelésénél is némi déja vu érzetem van. Igen ismerős az egész, mondhatni, nagyon is ismerős. Önök három hónapos nekifutásról, majd három éven belüli stabilizálásról beszélnek. Ilyet az elmúlt években már két alkalommal is hallottam, körülbelül ugyanilyen általánosságokban megfogalmazva.
Próbáltam jó néhány példát hozni, de az idő rövidsége miatt most csak egyetlenegyre térnék ki. A legsúlyosabb ellentét a kormányprogram költségvetési deficitmérséklő törekvése és a szociális szféra egyúttal nagyon kívánatos felemelése között feszül. Megkértem néhány pártatlan szakértőt, számolják össze, hogy mindaz a jó, amit az új kormány a művelődésügynek, az oktatásnak, az egészségügynek ígér, amit a szociális háló feszesebbre húzására szán, mit jelenthet forintban. Azt mondták, közelítően több mint kétszázmilliárd forint többletkiadást róna a költségvetésre. Tisztelettel kérdezem: mi ennek a bevételi forrása? Mert az államigazgatás racionalizálási megtakarításából ennyi nem jön össze. Már csak azért sem, mert az új kormányzati struktúrában nemhogy fogynának, inkább mintha hízásnak indultak volna a pozíciók.
Tisztelt Ház! A gazdasági helyzet rossz, de nem reménytelen. Az új kormány súlyos válságban lévő, ám még mindig működőképes gazdaságot vesz át elődeitől. Ahhoz, hogy ez a működőképesség fennmaradjon, a válságot napi szinten kellene menedzselni. Ebben sokat segíthet az a három egyezmény, amit elődeik kötöttek az IMF-fel, a Szovjetunióval és a Közös Piaccal. Vitathatatlan, mindhárom megállapodás hátterét a rendszerváltás ténye alapozta meg, ám balga az, aki azt reméli, csupán a politikai változások tartósan hitelképessé teszik a magyar gazdaságot. Tudtommal az IMF-szakértők most is itt vannak Magyarországon, és az új kormánynak napokon belül állást kell foglalnia az IMF- és a Világbank-szerződések feltételeiről. A kormányprogram e témát tekintve hallgatag. Holott a szakértők rá fognak kérdezni, és erre a választási kampány során elhangzottak nyomós okot is adnak, hogy önök vállalhatónak és teljesíthetőnek tartják-e ezeket a feltételeket. (A képviselők tapssal jelzik a felszólalási idő lejártát.)
Vélhetően arra is kíváncsiak lesznek, hogy milyen sürgős intézkedéseket kíván a kormányzat ezzel kapcsolatban biztosítani. E Házban erről eddig csak annyi hangzott el, hogy teljes körű felülvizsgálatot terveznek. Gondolják, hogy ez megnyugtató lesz majd a pénzügyi világ számára? Gondolják, hogy erre még van idő? (Taps.)