December 18.
Köszönöm, elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt miniszter úr! Elöljáróban szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy az előprivatizációs törvény vitájánál megállapodtunk abban, hogy a privatizáció és általában a vagyonpolitikai elvek megvalósításának módja hosszú időre meghatározhatja a magyar gazdaság állapotát, felzárkózásunkat az Európai Közösséghez.
Megállapodtunk abban, hogy nemzeti ügyről van szó, ahol pártérdekektől függetlenül érdemes konszenzusra jutni a stratégiai kérdésekben. Ezt azért említem, mert azok a kiegészítő számítások és táblák, grafikonok, amelyeket tegnap kaptunk kézhez, igen tanulságos, elgondolkodtató képet mutatnak. Jól jelzik például azt, hogy a privatizációs kedv hogyan hullámzott az elmúlt félévben. Úgy gondolom, hogy ebben a hullámzásban – gazdasági nehézségeinken túl – azért fellelhetők a kormányzat időnként kapkodó gazdaságpolitikai intézkedései, azok a meggondolatlan kijelentések, amelyek nem a kormányzat részéről, de egy-egy politikai párt részéről elhangzottak, s amelyek némiképpen elkedvetlenítették, elbizonytalanították a hazai és a külföldi tőkét. Úgy gondolom, hogy az eddigi privatizáció mindenképpen egy gyors fényképet ad a gazdaságpolitikáról, és éppen ezért nagyon kellene ügyelnünk, hogy a továbbiakban hogyan lépjünk ebben az óriási horderejű kérdésben.
Azért is fontosnak tartom minderre felhívni a tisztelt Ház figyelmét, mert a jövő évi vagyonpolitikai irányelvek voltaképpen megismétlik a jelenleg érvényben levő vagyonpolitikai irányelveket. Miniszter úr is utalt arra, hogy egyetlenegy területen van – igaz, azt én is úgy értékelem – feltétlenül jelentős előrelépés: ez pedig a külföldiek részére történő állami vagyon értékesítésének módja.
Szeretnék arra is utalni, hogy maguk az irányelvek igen széles körét vázolták fel a privatizációs megoldásoknak. Ez egyszerre előny és hátrány is, tisztelt Ház. Előny, hiszen nem kényszeríti bele a gazdaság szereplőit egy-két felülről vezérelt megoldás választásába, ugyanakkor hátrány is, mert nem ad eligazodást a fontos kérdésekben, a gazdaságpolitikai stratégiában. Ennek két alapvető okát látom.
Az egyik: nincs privatizációs törvény. A másik: nem igazán tudjuk, hogy mi a kormányzat preferencia-sorrendje. Az ezzel kapcsolatos bizonytalanságokról miniszter úr expozéjában szólt.
Számomra, frakciónk számára nem teljesen világos, hogy milyen arányokat kíván kialakítani az állami szektor az önkormányzati tulajdon, a külföldi és a hazai tőke között a privatizáció során, hogyan képzeli el a bankok privatizációját, és sajnos nagyon kevés információnk van arról, hogy a dolgozói tulajdon megteremtésére milyen törekvések vannak.
Tisztelt Ház! Figyelemre méltónak és egyben elgondolkodtatónak tartom azt, hogy a vagyonpolitikai irányelvek – igaz, áttételesen – eloszlatnak egy mindannyiunkat sokat foglalkoztató bizonytalanságot, ez pedig az önkormányzatok tulajdonlásának kérdése, ahol a szabályozást az átalakulási törvény hatókörébe utalja. Szeretném persze jelezni, hogy ez nem privatizáció, hanem tulajdonmegosztás, amely igen lényeges különbség. Hasonló problémát jelent a társadalombiztosítás tulajdonának megteremtése is.
Tisztelt képviselőtársaim! A szocialista frakció a vegyes tulajdonú piacgazdaság híve, és a társadalmilag ellenőrzött, de a jelenleginél gyorsabb ütemű privatizáció mellett foglal állást. Szeretném jelezni, hogy a költségvetés jövőre csupán 50 milliárd forint értékű állami vagyon privatizációját tervezi, holott a kormány hároméves programja 300-400 milliárdnyi vagyon magánkézbe adásáról beszélt. Miniszter úr szóbeli kiegészítőjében néhány csomagról beszámolt, ez némi eligazítást ad, de én azt hiszem, hogy még mindig elég kevés az információnk arról a stratégiáról, hogy mit kíván a kormányzat rövid távon megvalósítani.
Szeretném azt is jelezni, hogy ha a jelenlegi ütemet tartanánk, akkor a hároméves kormányprogramban foglaltak végrehajtása csaknem húsz évig tartana. Úgy gondolom, hogy a gazdasági helyzetünk, hosszú távú törekvéseink mindenképpen indokolják, hogy gyorsítsuk a privatizációt. Itt én négy szempontot, négy körülményt látok, ami ennek az indokolt gyorsításnak ellene hat.
Első: technikai feltételek hiánya, illetve nem kellően kidolgozott voltuk. Én ide sorolnám a Vagyonügynökség túlcentralizált szerepét, és ebbe a körbe sorolom azoknak a kritériumoknak a kidolgozását is, parlament elé terjesztését, amiről Ungár Klára képviselőtársam módosító javaslata szól. A második ilyen nagy gátló ok a finanszírozás tisztázatlansága. Én csupán jelezni szeretném azt, hogy mennyi ellentmondó információt kaptunk idáig az Egzisztencia Alap felhasználásáról, és látható, hogy a bankhitelek, a hitelpolitikai irányelvek sincsenek teljes mértékben összehangolva a vagyonpolitikai irányelvekkel. A harmadik pontnak felírtam magamnak az érdekképviseletek szerepét, és nagyon örülök, hogy miniszter úr szóbeli kiegészítőjében erről részletesen beszélt. Úgy látom, hogy ezen a ponton elhárulhatnak az akadályok. A negyedik pont azonban a jogi feltételrendszer hiánya, erről mindenképpen szeretnék még néhány szót szólni. Előtte azonban szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy a vagyonpolitikai irányelvek legprogresszívebb vonása az, hogy az állami vagyon privatizációjából befolyó összeg 85%-át az államadósság – ideértve a külső és belső adósság – törlesztésére fordítjuk. Ez egy nagyon helyes, szükséges cél. Elkerülhetetlen cél, ugyanakkor a fennmaradó 15% túl sok célt foglal magában. Idézni szeretnék a vagyonpolitikai irányelvekből: ide sorolják a külföldi befektetések ösztönzését, a vállalatfejlesztési alapítványok létrehozását, pénzügyi intervenciók alkalmazását akár vállalati körben, akár tőzsdei körben. Én itt is hiányolom az átgondoltabb gazdaságpolitikai sorrendet.
Ennél a gondolatnál fel szeretném hívni az önök figyelmét egy nagyon súlyos problémára, amivel a vagyonpolitikai irányelvek nem foglalkoznak, ez pedig az, hogy a privatizáció – bármennyire egyetértünk is, hogy ez egy nagyon helyes cél – óhatatlanul is együtt jár a munkanélküliség átmeneti, illetve a strukturális kérdésekben hosszabb távú növekedésével. Úgy gondolom, hogy abból a 15%-ból – aminek a felhasználásáról az előbb beszéltem, és amely nem teljesen tisztázott – célszerű lenne, ha a foglalkoztatáspolitika, a munkanélküliség kezelésére is fordíthatnánk összegeket.
Itt szeretnék arra utalni, hogy komoly feszültséget lát frakciónk a jövő évi vagyonpolitikai irányelvek és a parlament elé tárt, de még nem tárgyalt kártalanítási törvény között, mely szerintünk nincs összehangolva. Nem szeretnék különösebben kitérni erre, hiszen erről még fogunk vitatkozni, csak két dologra szeretnék utalni. Az egyik: amennyiben itt a megoldásokat, az arányokat nem gondoljuk kellően át, ez is inflációt gerjeszthet, ugyanakkor egy más megközelítésből, de hasonló következményekkel járhat, mint amit a spontán privatizációnál az állami vagyon elherdálásának nevezünk. Arra gondolok, hogy a kötvények áron alul fognak piacra kerülni, egyfajta túlkínálatot okozni.
Ugyancsak itt szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni arra, hogy az állami vagyon feloszthatósága, privatizálása, az ezekből felszabaduló tőke véges. Jelenleg a kormányzat koncepciója szerint ez a forrása az államadósság törlesztésének; ennek mértékét tudjuk, ez súlyos teher. A kártalanításoknak a vagyonpolitikai irányelvek kiegészítőjeként adott táblázatokból kiderül, ez 50-100 milliárdos nagyságrend. Végül is ez lenne az alapja a külföldi tőke becsalogatásának is.
Tisztelt Ház! Gondolják meg, itt is fel kellene állítani valamiféle sorrendiséget, és a sorrendiség jelenlegi hiánya stratégiai hiányt is jelez.
Szeretném végül hangsúlyozni, hogy frakciónk a privatizációs folyamat legsúlyosabb gondját a jogi háttér szakadozottságában látja. Összeszámoltam: 8 nagy törvénycsomag van, amit minél hamarabb meg kellene hoznunk ahhoz, hogy a privatizáció koncepciózusan, stratégiailag átgondolva, a taktikai lépésekkel összehangolva valóban a nemzet érdekében történjék.
Ebből a nyolcas csomagból van olyan törvény, ami már megvan, de a kormányzat jelezte, hogy át kívánja dolgozni. Ilyen például a társasági törvény vagy az átalakulási törvény; ez érthető, de késik! Viszont nem látjuk a privatizációs törvényt; miniszter úr is utalt rá, hogy a földtörvény helyzete még lebeg; a kártérítési törvény kapcsán bizonyára rettenetesen nagy vitáknak nézünk elébe; a koncessziós törvény elkészült, hogy mikor fogjuk vitatni, azt még nem tudom; a banktörvény ide tartozna – nem tudom, mikor kerül a tisztelt Ház elé; s végül is a dolgozói tulajdon kérdésének részletes szabályozását is bele kell vennünk ebbe az átfogó programba.
Ezek, tisztelt Ház, egymáshoz kapcsolódó törvények, nélkülük a tulajdonváltás, tulajdonmegosztás, az átgondolt privatizációs program hosszabb távú stratégiája nagyon nehezen képzelhető el.
Végül szeretném egyetlenegy dologra felhívni a tisztelt Ház figyelmét, s ez pedig a következő: az elénk tárt határozati javaslat a „Vagyonpolitikai irányelvek” címet viseli. Úgy gondolom, hogy a választott irány célszerűnek tetszik, az elvek rokonszenvesek és elfogadhatók a számunkra. Nem lehetne akkor a célokat, az irányokat és ezeket az elveket jobban és gyorsabban összehangolni?