Pattogatott kukoricát rágva és futbalozva |
úsznak a halál hadifoglyai |
a gőzölgő, büdös folyók fölött, |
füstben, vörösen, öregen, fiatalon |
valahol a fasorok agyarai közt, |
fa-orral, marhatök-forma fenékkel, |
oltárképet és kurvákat festegetve, |
középkori dómtornyot, felhőkarcolót, |
csatahajó páncélt, tizenötemeletes sörtartályt faragva |
a kiégett, aszfalt-terítős, |
virágágyásokkal szégyenkező földön, |
|
éhezve, szimfóniát legelészve, |
mikor az automatikus vagonok |
kihányják salak-vacsorájukat az éjszakába, |
hogy a városok nehéz, vörös hálóinget húznak magukra, |
és tvisztelve, tvisztelve, tvisztelve, |
dzsessz-pocsolyában tapicskolva, |
álmosan és gyanútlanul úsznak a halál hadifoglyai |
földrészek közti repülőgépeken és ülőkádban, |
|
a parki padokat szerelmi oltárrá avatva |
és csókolózva-ölelkezve-üzekedve, |
és hosszú sorban lihegve az abortusz-bizottság elé, |
midőn dűl a jácint és a jázmin |
fehér teje a kövezetre, a térdekre |
a bolondos, festett szempillákra, |
rongyos esőben és a tengerparti túlvilágon |
lánymellek és férfitagok ragacsában, |
nyomorogva és belefulladva |
a világmárkákba, világtervekbe |
száraz köveken, hidakon zakatolva, |
vagy erősen: kockaalakú démon-fejjel |
ázva a mesék zöldes-nyálkás záporában, |
csodát várva és az álomtollas gyereket simogatva, |
haza kívánkozva és elmenekülve, |
ahogy kis bodzabogyó-szemű asszonyok, |
és hülyék, akik hülye tekintetüktől |
nem mernek a tükörbe nézni, |
menekülnek valahova a gyulladásos, beteg nap alatt |
lézengve, robotolva, szabadon, |
istent gyártva és nyíltan |
öklendezve a magányosságtól, |
|
csillagok lábába kapaszkodva |
és csörgő ürességbe ütődve |
körbe-körbe a falak mentén, |
sírkövekbe, vizenyős jóslatokba, |
mohos, eltűnt, tengerekbe süllyedve, |
naponta rosszabb kedvvel újjászületve |
és tvisztelve, tvisztelve, tvisztelve |
egymás jégkori csapdájába esve |
jólöltözött városok kabátujjain, |
úsznak a halál hadifoglyai |
ki, ki önmagukból: a barlangi sötétből. |
|
|