1.
A régi szeretők mind átkozottak. |
|
Mert elhagytak, elhagytam őket, |
mert mások voltak, mint anyám méhében láttam őket. |
Ne csókoljon meg szájával a föld, |
ne nyíljon arcotokból orgona. |
|
2.
A sötét tömb-hajatokat, azt siratom, |
az egyszer simogatott, ősz hajatokat, |
|
3.
mért hagytál a többi fölfegyverzett nőre, |
Kihez visszamehetett a fiú, |
kivel együtt álmodhatott a fiú, |
ott vagy az elmosott poharak között, |
a konyhaszekrény meghasadt háta mögött, |
üresek a rézkapcsos bibliák, |
|
4.
Éva azt mondta: én vagyok a te szemed; |
|
5.
Kabátom alól piros harisnya röpül, |
parfőmmel leöntött könyv; |
szoknya-kelyhet kap föl a mozdulat, |
a melltartó a nap előtt lóg, |
sziklákon a zöld esernyő; |
a szélben harisnyakötő gombjai villódznak, |
|
6.
Kik befogadtatok, megszültetek, |
megetettetek engem a földdel, |
megitattatok a folyókkal; |
szemem, orrom, fülem, nyelvem, ujjaim teremtői, |
hol hallgatjátok a kő lélegzését? |
|
7.
elveszített utak, esők, félholdak, házak, |
elveszített ingek, országok, kisfiúk, kislányok, |
beszakadt alagutak, megnyíló szigetek, |
kígyófejek a sötétségbe fagyva! |
|
8.
az éjszaka szélére anyám, |
te világítasz nekem ellobogva, |
te mutatod fölemelt tenyérrel a sorsom, |
fehér madár, fehér zászló, |
|
9.
Körmötök éle volt a legjobb, |
hónaljatok bodzaillata, ezüst-nyálatok, |
teljesen szétpattant szemetek, |
az odaadás ajtajára szögelt karotok. |
|
a szemetekből kizúduló erdő. |
|
10.
a fogakra száradt ajkakat figyelem, |
vizen át, fölszakadt városokon át. |
|
A régi szeretők mind átkozottak. |
|
Ha éltek is, meghaltatok, |
régi papírok, cserepek közt, |
mellémbújtok az elsüllyedő ágyon, |
|
|