Bódító akácillat májusi vegetáció nélkül, könnyű zivatarok, Orbán-napi fagyok, lankasztó hőség néha-néha: ilyen a politika pünkösdje. Van nyelv is, tüzes és tüzetlen, de a magyar politika mostani pünkösdjében nem szállnak e nyelvek lelkes apostolok fejére. Nyalnak inkább. Kézfejet és lábfejet. A legnagyobb esetben is csak peregnek, mint a szélmalom. A nagy nyelvelőnek nincsen szüksége apostolokra, csak kézcsókoló szolgákra s szentelt olajjal kent nyelvekre …
|
*
|
Semmi örömet nem tartogatott a mi számunkra sem a pünkösd. Sőt, tán nekünk hozott legtöbbet a megalkuvás kényszerűségéből. Híres Biharnak, híres Nagyváradnak nem volt még ilyen bús, ólomszürke pünkösdje. Sehol semmi fény és remény. A nagy augurok némák. Mindenki érzi itt, hogy eldobtak bennünket. Veleduram, veled! – csendül vissza a lelkesedés fogadalma … Bizony uram, el is jutottunk Veled a nagy megalázásba és bizonytalanságba. Megmutattad a zászlónkat, összetépték, kirántottad a kardodat, megnevették, kihívtad a harcot, s megfutottál. Mi is Veled együtt: Veled, uram, veled!
|
*
|
Nagy a bizonytalanság, nagy a szűkölés. Másutt legalább tudják, hogy mi lesz. Ahogy Széll akarja, vagy ahogy a legcélszerűbb. Mi semmit sem tudunk. Mozog, sorokba lép az egész ország. Kommandóra, vagy belső vágyból – mindegy.
Valamikor – úgy tetszik, hogy nagyon régen volt –, az egész országot érdekelte, mit akar Bihar… Akkor még nem azért kezdték a harcot, hogy szégyennel kelljen föladni. Zászlónkon ragyogott a szabadelvűség büszke hiszekegyje, mely harcba indulva mámorosokká tett bennünket. Most úgy jártunk, mint kuruc Szörény kapitány. Kijózanodtunk és csatát vesztettünk…
|
*
|
Nagyváradon van vagy negyven önképviselőjelölt. A legtöbb kiszemelte már a kerületét, s a legtöbbről még nem is hallottak a kiszemelt kerületekben. A leglehetetlenebb nevek kerülnek forgalomba. De valamennyi erősen tartja magát – az önjelölésben. Azok azonban, akiket szeretnőnk megmozdulni látni, azok hallgatnak és várnak. Mit tudják, mi lesz itt voltaképpen. Talán a nagy nyelvelő annyira győzedelmesnek hiszi a maga sötét gárdáját, hogy közülük küld egyszerűen a nyakunkra egy csapatot. A legutolsó nagy vereség után megteheti. Gyere még egyszer elé kuruc Szörény brigadéros s mondd el rólunk:
– Úgy van, igaza van. Selmák vagyunk…
|
*
|
De hajh, nagy, annál nagyobb a megelégedés a másik táborban. Vannak ám titkos jezsuitái már sokan a mi régi, híres szabadelvű táborunknak. Volt alkalmunk észrevenni a nagyváradi szabadelvű párt egy ülésén, mikor valaki figyelmeztetett a közeledő terhes, sötét időkre. Hogy megijedtek egynéhányan ettől a hangtól. Most már többen vannak. Most már megalkudott mindenki. Itt a pünkösd, de tüzes nyelvű apostolok nélkül. Szomorú, ólomszürke levegőjű a politika pünkösdje. A fojtó akácillat mintha tömjénfüst volna. Nem az ördögöt űzi, hanem a lealázott szabadelvűséget fojtja meg. Veled uram, Veled – mindnyájunkat…
Ady Endre.
NN 1901. május 26.
3. Pünkösdi hangulat. NN 1901. máj. 26. 1. – vezércikk – Ady Endre.
A nagy nyelvelő: Széll Kálmán – Veled uram, veled: ezt az ismeretlen eredetű mondást a Tisza-gárda sűrűn használta Bihar megyében, ahol nem egy ilyen politikai jelszó volt divatban. Mikszáth írja egyik karcolatában, hogy Biharban a tizenegyedik parancsolat így szól: ne locs-fecs. Vagyis nem kell beszélni, csak Tiszát követni. Ugyanilyen jelszó volt a „veled uram, veled”. Hegyesi Márton, a Szabadság felelős szerkesztője és a Tisza-gárda vezető tagja 1901. szept. 4-i vezércikkét, melyet Tisza Kálmán beszámolója elé írt, szintén így végzi: „Veled uram, mindig veled”. Rádl Ödön 1901. szept. 21-én a Tisza Kálmán tiszteletére adott banketten így fejezte be beszédét: „Télen és nyáron, közelben és távolban, mindhalálig és azon túl is: veled uram, veled”. – Szörény kapitány: Herczeg Ferenc Ocskay brigadéros c. darabjának egyik szereplője. Tőle való az a mondás is a darabban, hogy Selmák vagyunk. Mikor az osztrák tiszt nem hajlandó Ocskayval kezet fogni, mondván: „a selmát megfizetjük, de kezet nem fogunk vele”, Ocskay felszólítja a vele labanckodó Szörényt, hogy fusson a sértő tiszt után, és kérjen elégtételt. Szörény megtagadja, és ezt mondja: „igaza van a németnek: selma vagy, selma vagyok én is.” – csatát vesztettünk: Széll Kálmán új összeférhetetlenségi javaslatot terjesztett a Ház elé, mely a képviselői, ill. más magas állami funckióknak a gazdasági életben betöltött állásokkal való összeférhetetlenségét mondta volna ki. Tisza István ennek hatására lemondott egész sor közgazdasági állásáról (1. Hétről hétre c. febr. 2-i cikk jegyzetét: AEÖPM I.2 438–40.; 829–30.). A szabadelvű párton belüli Tisza-csoport azonban ellenezte a törvényjavaslatot, többek közt azért, mert a képviselők közgazdasági tevékenysége a Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején öltött egyre nagyobb méreteket, s így a Tiszákra nézve presztízskérdés volt, hogy a képviselők bevonását az ország gazdasági életébe ne bélyegezze meg a magyar parlament. A Tisza-blokk azzal is fenyegetőzött, hogy kilépnek a pártból a törvényjavaslat elleni tiltakozásul. Végül azonban mégis megszavazták a törvényjavaslatot, és maradtak Széll szabadelvű pártjában.