Eötvös Károly, a vajda, igazi ázsiai magyar. Ez a csodás, súlyos talentumú nagy ember imponálóan nyugalmas, sőt – a kellő tisztelettel mondva – megdöbbentően rest. Legendákat beszélnek a vajda klasszikus kényelmességéről. Egy pompás új esetet hallottunk tegnap a vajdáról. Egyszer már nagyon összegyűlt a postája. Elhívatta egyik hű adjutánsát, Lóránt Dezsőt:
– Nézzünk át, kedves Dezső öcsém, egy keveset ezekből az irkafirkákból.
Lóránt nekifogott. Mikor az ötödik levelet olvassa, távirathordó érkezett egy sürgönnyel.
Lóránt abbahagyta a levélbontogatást, s a sürgöny után nyúlt.
– Mit csinál Dezső öcsém, kiáltott rá a vajda.
– Hát ezt a sürgönyt mindjárt el kell olvasni, válaszolt Lóránt.
– Dehogy kell. Ez jött legkésőbben. Tegye csak ezt legalulra.
– De – erősködött Lóránt – a sürgöny, az sürgős.
– Sürgős? nevetett a vajda. Sürgős annak, aki küldte, de nekem nem sürgős!…
NN 1902. február 25.
213. A vajda sürgönye. NN 1902. febr. 25. 4. – Nagyváradi Krónika. Nagyváradi tarkaságok
Bár a történetet valószínűleg pesti lapból vette át, a megírás módja, néhány stiláris sajátság („a csodás, súlyos talentumú”; „imponálóan nyugalmas”; „pompás új esetet”) mégis Adyra vall.