Zsidó kézben van a sajtó – zúgják, zokogják folyton a néppárti lapok. Nem boldog a magyar, mert a zsidó kapzsi, nem tud nemes, nem tud altruista lenni. Ilyenre csak a klerikális újságírók, na meg elsősorban a néppárti vezérek, a grófok, a püspökök képesek.
Ehhez a néppárti vádhoz szolgál most egy kis adattal a Budapesti Napló.
Nemrég meghalt egy katolikus újságíró, néppárti lap munkatársa, ki szegényen, de rajongó hittel dolgozott a klerikális megváltó eszmékért, s aki sok-sok gonoszságot, rosszaságot fogott rá az ő liberális zsidó és – néppárti nyelven – zsidóbérenc kollégáira.
De jó, derék, becsületes újságíró volt. Kidőlt a szegény, terhes életben, s nagy nyomorban hagyta özvegyét és öt kicsi árváját.
Összeültek az ő újságíró kollégái, a zsidó és zsidóbérenc kollégák.
Gondoskodni kellene a halott kolléga nyomorgó családjáról. Ők is összeadják az ő filléreiket, gondolták, de ott lesznek majd, akikért a boldogult újságíró annyit küzdött: a katolikus főurak, főpapok. Bizonyára megnyílik a szívük és erszényük az ő ügyük halott katonájának szegény árvái előtt.
Az ív körüljárt az újságírók közt, a levelek szétmentek a katolikus főpapokhoz, főurakhoz.
Azon az íven, amit az újságírók maguk közt, meg némely ismerősük közt köröztek: összegyűlt körülbelül húszezer korona. Annyi, hogy a katolikus ügy kidőlt katonájának özvegye és árvái számára tíz esztendeig havonként közel százhetven korona járadék már ebből is biztosítva van. Biztosították pedig a járadékot többek közt azok az újságírók, akiket a megboldogult a katolikus ügy szolgálatában nemegyszer megtámadott, s egy szabadkőműves páholy, mely maga évi százhúsz koronát kötött le az árván maradt családnak tíz esztendőre. Ujjongtak az újságírók. Hiszen most jönnek majd a püspökök, a kanonokok, a káptalanok, a mágnások, a mágnásasszonyok. S ha politikai ellenfelei is megnyitották szívüket a szegény rajongó családja előtt, hát még a barátai, az ideáljai, akikért elvérzett?
Főpapoktól, káptalanoktól, mágnásoktól és mágnásasszonyoktól összegyűlt összesen, egyszer s mindenkorra valami nyolcszáz korona. Annyi sem, mint az újságírók adományának egy évi kamata. Hát hogy esett a dolog? Úgy, hogy például gróf Majláth Gusztáv, aki úgyis, mint dúsgazdag mágnás és úgyis, mint erdélyi püspök, rendelkezik egy átlagos újságíró évi jövedelmével: egyszer s mindenkorra tíz koronát küldött a katolikus ügy kidőlt harcosának özvegye és öt árvája számára. Gróf Károlyi Sándor, akinek az elterjedt pletyka szerint van mit a tejbe aprítania, levélben azt felelte, hogy sajnálatára ilyen célra nem telik neki. Gróf Zichy Nándor, a néppárt vezére és gróf Zichy János, a néppárt elnöke meg ezt a tíz fillért is megtakarította s nem is felelt. Hasonló takarékosságról tettek tanúságot az összes mágnásasszonyok is. Hát így aztán a kidőlt katona ideáljaitól bizony véknyan csurgott. Abból ugyan az ő özvegye, öt kis árvája egy évig se tudna eltengődni…
– Hát ilyenek ezek a zsidó újságírók. Mentse meg tőlük az ég Mária országát, hogy benne csak a szerető szívűek, jók és altruisták maradjanak meg…
NN 1901. május 24.
224. A zsidó sajtó és egy katolikus újságíró. NN 1901. máj. 24. 3. – Hírek
A cikk petittel szedett része átvétel a BN máj. 23-i számának K. jelű cikkéből. A BN cikkének utolsó szakaszát a NN-ban elhagyták, és másként fejezték be. Az első két és az utolsó bekezdés viszont minden bizonnyal Adytól származik, az ő indulatos stílusára vall.
egy katolikus újságíró: Áldor Ármin, a Magyar Állam c. klerikális lap munkatársa.