A viszontlátásnak igazi kedves öröme avatta ünneppé a tegnapi első színházi estét. Lelkes, szívből áradó ovációkat rendezett a közönség az ő kedvenc színészei mellett. Percekig zúgott a taps és éljenzés, mikor Nyárai Antal, Székely Irén, Lányi Edit, Pintér Imre és a kis Kulinyi Mariska megjelentek a színen. Nemcsak puszta udvariassági tény volt ez a lelkes ünneplés a közönség részéről, hanem jóleső és megnyugtató bizonysága annak, hogy erős szeretettel és rajongással vesszük körül a művészet állandó csarnokát, melynek támogatása immár szellemi szükséget képez nálunk. A művészet szeretetének ily imponáló megnyilatkozása útján méltán elvárhatjuk azt is, hogy úgy a színigazgató, mint a színészek készségük és tehetségük legjavával viszonozzák a publikumnak ezen becses érzelmét.
Valami nagyon szerencsés dolognak éppenséggel nem tartjuk, hogy a mindenesetre művészi eseményt képező Cyrano de Bergerac helyett Millöckernek egykoron agyonjátszott Gasparone-jét ráncigálták elő a lomtárból. Úgy mondják, hogy Gasparone-t Hunfy úr, az új tenorista kedvéért vették elő, akit az igazgató frissiben akart bemutatni. Bocsánatot kérünk, ránk nézve nem nagyon sürgős, hogy Hunfy úrral megismerkedjünk; Hunfy úr pedig, ha előnyösen akarta feltüntetni hangját és színészképességét, találhatott volna ennél jobb és alkalmasabb szerepet. Végezetül pedig a műsort mindig célszerűségi szempontból kell megcsinálni a közönségre és nem egyes színészekre való tekintettel.
Az ócska melódiákat, bármily hangosan is hangzottak azok valamikor régen és a naiv librettót bizony kissé unva hallgatta a közönség, úgy hogy a hangulatot valóban csak a viszontlátás öröme tette élénkké.
Hunfy úrról, bár ellenszenves maszkjával és inkább buffónak való szerepével nem tette éppen kellemessé az első impressziót, ismerjük el azt, hogy kitűnő tenoristát nyert színháztársulatunk. Hangja, ha nem is nagy terjedelmű, de igen kellemes és szimpatikus tenor; énektudása pedig csaknem a tökéletességig biztos és korrekt. Annyit máris örömmel konstatálhatunk, hogy Hunfy úr úgy énekével, mint muzikális képességeivel sok élvezetes operettelőadásnak lesz részese és fő támasza.
Igen rokonszenves fogadtatásban volt része Pintér Imrének is (Ernumo), aki nagyon becsülendő buzgalommal játszotta meg szerepét és szépen énekelt. Székely Irént virágkosarak és csokrok üdvözölték. A kitűnő primadonna, akiért annyi színigazgató verseng, ezúttal is bebizonyította, hogy érdemes erre a versengésre. Kellemesen lepett meg bennünket Lányi Edit (Szóra) úgy hangjának fejlődésével, mint játékbeli ügyességével. Ha így halad, ma-holnap felküzdi magát a primadonnák sorába. Igen ügyes volt kicsi szerepében Kulinyi Mariska is, Benkő Jolán pedig jóízű komikumával harsogó kacajt keltett.
Az előadás diszkrét, nyugodt tónusát csak Nyárai Antal és Deésy Alfréd zavarták meg ízetlenségeikkel és szemtelenségekkel. Deésyről nem beszélünk, de Nyárai mintha éreztetni akarta volna a közönséggel, hogy neki derogál már operettben játszani. Pedig mi úgy tudjuk, hogy a jó és hivatását komolyan teljesítő színésznek sok mindent szabad, csak egyet nem, a közönséget vagy a szerepét fumigálni.
A nézőtér zsúfolásig megtelt. Az első előadásra az összes jegyek elfogytak. Őszintén kívánjuk, hogy ezt a szezon folyamán minél gyakrabban írhassuk meg.
NN 1901. szeptember 29.
271. Az első előadás. Gasparone. NN 1901. szept. 29. 7. – Színház
A színházi rovat Adyé volt, tehát minden bizonnyal ő számolt be az első előadásról is. De alátámasztja ezt a kritika szigora, Nyárai primadonna allürjeire való utalás és néhány stiláris sajátság, továbbá a beszámoló színessége, fordulatossága is.
Gasparone: nagy vígoperett 3 felv. Írta Zell és Genée. Ford. Evva Lajos és Berczik Árpád. Zenéjét Millöcker szerezte.