Szinte idegenszerűleg hat már ránk a sok modern fércmunka után egy Shakespeare-előadás, és mi tűrés-tagadás, bizony csöndes mosollyal hallgatjuk a római tribunok és gladiátorok heves deklamálását, amelyet gyönyörűséggel élvezett és sürgetett a művészi nívó érdekében a régi jó publikum. De a derűs felvonásközök dacára is igen helyesnek tartjuk, hogy olykor ilyen klasszikus régi művet is felvegyenek a repertoárba, már csak az ifjúság kedvéért is, mely eléggé tiszta és romlatlan kedélyű ahhoz, hogy lelkesedjék a nagy pátosszal elszavalt jambusokon.
Egyebekben pedig Coriolanus előadása ismét alkalmat adott egy komolyabb törekvésű színész-egyéniségnek arra, hogy mély tanulmányáról, nemesebb tehetségéről – ha szegényes, kirívó keretben is – tanúságot tegyen. Peterdy Sándor csak az új, könnyebb, értéktelen művészi alakítások divatjának tulajdoníthatja, hogy ma nincs ott, ahová őt becses tehetsége predesztinálja – a Nemzeti Színházban. Így vidéken vajmi ritkán jut alkalma arra, hogy egy igazán tehetségének megfelelő és oly szerephez jusson, melyben ő a szerepet, s a szerep az ő összes művészi képességeit megfelelően kiemelhesse. A csekély számú közönség hálásan és élvezettel hallgatta a halhatatlan angol költő örökéletű művének címszerepét a Peterdy átgondolt alakításában. Shakespeare-t vagy jól kell adni, vagy sehogy, de adni kell, mondta a nemzeti színházi intendáns minőségében az öreg Podmaniczky báró, és Peterdyn éppen nem múlt, hogy a nemzet bárójának kívánsága Nagyváradon ezúttal nem mehetett a jogos kívánság első része szerint teljesedésbe. Coriolanus-ból igazán csakis Coriolanust láttuk: a gőgösségig büszke római főurat, aki egyformán nagy volt a mágnás dölyfe s a hazafiérzés felülkerekedése kitöréseiben.
Különösen ki kell emelnünk Coriolan anyjával való találkozását, melyben valóban tragikai fönség nyilatkozott meg. A többi szereplők közül Somogyi[né] (Volumnia), Krasznay Viola (Virgilia) és Bognár János (Cominius) közreműködéséről emlékezhetünk meg őszinte elismeréssel.
NN 1901. október 26.
284. Coriolanus. NN 1901. okt. 26. 5. – Színház
Az enyhe fölényeskedés a klasszikusokkal – pontosabban az azok befogadására éretlen közönséggel –, s itt Shakespeare-rel szemben nem idegen a fiatal Adytól. Ugyanígy írt már Debrecenben a III. Richárd előadásáról. Itt is utal forrás nélkül Podmaniczky báró mondására a Shakespeare-darabok színrehozataláról (III. Richárd. 1899. okt. 16. – AEÖPM I.2 207–08.) Egy váradi kritikájában pedig az Othello kritikáját ugyancsak ürügyül használja Peterdy dicséretére. (Othello. 1901. jan. 17. – AEÖPM I.2 631.) Jelzett cikkében (Jegyzetek a színháznak. 1901. okt. 25.; l. e kötetben.) is ifjúsági előadásként ajánlja a Coriolanust.