Él Romániában egy német hírlap. Afféle informáló újság, mely kihordja az európai lapokba az ifjú királyság jelesebb és európai nyilvánosság után áhítozó híreit. Véletlenül elég érdekes hírecskére bukkantunk a romániai lapban. A román etnográfiai társaság nagy művet akar kiadni. Megcsináltatja Magyarország román helységcímtárát. Hogy majd a jövendő nagy Romániának ne legyen evvel is baja. Erdélynek és az egykor kapcsolt részeknek helységcímtárát. Különben pedig ennek az etnográfiai társaságnak őfelsége, Károly király a védnöke. Carol. Talán így hívják őt románul. Szóval egy igen előkelő, sőt királyian előkelő társaság ez az etnográfiai társaság.
Se treasca. Nem ijedünk meg, de mégiscsak búsan kérdezzük: hát ilyen eredményeket kell megérniök a magyar nemzeti gondolat fényes páncélú vitézeinek? A mámoros nemzet a triumfus napját lesi és várja. A nemzeti lét szent teljességének fantoma előtt térdelünk. Eközben pedig csak úgy zúdulnak ránk a kellemetlen csodák.
Először jöttek a Russu Sirianuk. A Vládok. A hazafiak. Ők maguk hirdetik, hogy hazafiak. Hű fiai az államnak. És hajunk szála égnek meredhet: egy ország fiai milyen rettenetes eltéréssel konstruálják meg a hazafiság fogalmát. Olay Lajos is hazafi. Russu Sirianu is azt hirdeti magáról. És nekünk látnunk kell, mint jönnek sokasodva a magyar nemzeti fórumra ama másik hazafiság hirdetői. A hazafias memorandisták. Az erdélyi foglalók. Kik nagyon meg tudnák magyarázni, ha akarnák, hogy miért éppen most jönnek.
És míg a hazafias Russu Sirianuk idehaza próbálgatják lazítani nem túl erős kötelékeit a nemzeti államnak, odakünn, Havaselvén, az ifjú román királyság már spirituáliter be is kebelezi a bekebelezendőket. Egészen a Tiszáig talán. A nyugati román országok sajtóját figyelmeztetik, hogy most, most… Közeleg a Világtörténelem régen megígért pillanata. És Románia készen áll a nagy pillanatra, mely Traján császár fiait felkelti az ázsiai csorda igája alól. A tudós etnográfiai társaság pedig Carol király védnöksége mellett jelenti ki, hogy Nagyvárad Oradea Máre s Érmindszent Mencentu.
És mindez éppen akkor, mikor a nemzeti gondolat vitézei az óvatosakat árulóknak dörgik le. És ugyanakkor, mikor Luegerék odavannak a türelmetlenségtől, hogy még mindig késik a bemasírozás a rebellis földre. A civilizálatlan Pusztára, mint valamikori, nem is régi, tósztozó jóakarónk, a német császár címezte a magyar glóbust a minap.
Nem kell-e szorongva nézni a sok véletlent? Nem kell-e remegve tekintenünk magunkba? Vajon nem ők ismerik-e jobban a mi erőnket? Vajon nem férne-e reánk egymás megértése s egy kis óvatos okosság? Vajon helyesen állapították-e meg a mai erők viszonylatát azok, akik a nemzeti gondolatot olyan szépen, olyan kérlelhetetlenül rebbentették szárnyra?
Egyelőre még csak Lueger szájaskodik. Carol király pedig megengedi, hogy egyelőre csak névlegesen szaggasson szét bennünket az ő ambiciózus népe. Ám a véletleneknek az a természetük, hogy szeretnek egymás nyomában járni. És búsabbnál is búsabb dolog volna, ha minket újra az a végzet érne el, hogy új föladatok helyett újra kelljen azt megcsinálnunk, amit sikerült visszacsinálnunk.
Mert rémek nem háborgatnak bennünket. Halálosan nem igen tudunk megijedni. Együtt leszünk mind, mind, kik most nem akarjuk megérteni egymást. Együtt leszünk, mihelyst Lueger úrék akarják. Vagy mihelyst Traján hős fiai tovább mernek menni a nádszállovaglás szép játékán, mely különben nem is olyan nagy bűn népeknél, melyek még a hátulgombolós nadrágot viselik. De hogy mi olyan legények vagyunk, kiknek a fejét tíz helyen szakíthatják be, s még bele sem halunk: ezt talán nem olyan sürgős nekünk bebizonyítanunk.
Se treasca! Talán javunkra szólnak ez apró esetek. Ez intő jelek. Ami még mindig nem volna késő. A román etnográfusok mintha nekünk tanítanák az etnográfiát. Nézzünk széjjel itthon. Szedjük rendbe a dolgainkat itthon. Lesnek reánk egyforma dühvel gonoszak és botorak…
(A.)
BN 1905. május 24.
6. Se treasca. BN 1905. máj. 24. 1–2. – vezércikk – (A.)
Se treasca: éljen. – Él Romániában egy német hírlap: Ez az európai nyilvánosság tájékoztatására szolgáló német nyelvű hírlap feltehetően a Bukarester Tagblatt (1880–1918) vagy a Bukarester Lloyd (1884–1919) lehetett. Mindkettő hosszabb ideje létező, így már tekintélyt szerzett orgánum, amelynek információit komolyan vehették külföldön. Ennél pontosabb forrásmegjelölést csak a bukaresti hírlaptárakban folytatott kutatás eredményezhetne, amelynek elvégzésére nem volt módunk. – elég érdekes hírecskére bukkantunk a romániai lapban. A román etnográfiai társaság nagy művet akar kiadni: Nem tudhatjuk, hogy e „hírecskére” maga Ady bukkant-e rá, vagy csak hallomásból értesült róla. Mindenesetre tény, hogy közlésében bizonyos hiba van. A cikkben ugyanis a román etnográfiai társaságot emlegeti, amely Magyarország román helységcímtárát szándékozik megcsináltatni. Ez egyfelől már logikailag sem helytálló, hiszen az ilyen helységcímtár összeállítása nem néprajzi, hanem földrajzi, geográfiai feladat. Másfelől ilyen, a román király védnöksége alatt álló néprajzi társaságról nincs adatunk, viszont tudomásunk van a Carol román király védnökségével Bukarestben működő Societatea Regală Geografică Română (Királyi Román Földrajzi Társaság) nevű szervezetről. Ady félreértésből származó tévedését kiigazítva nyilvánvalóan e Földrajzi Társaság által kezdeményezett akcióról lehet szó. (Itt mondunk köszönetet a bukaresti hírlapokra és a Királyi Román Földrajzi Társaságra vonatkozó adatokért Demény Lajosnak, az MTA tiszteleti tagjának, a bukaresti Nicolae Iorga Történettudományi Intézet osztályvezetőjének.) – A mámoros nemzet a triumfus napját lesi és várja. A nemzeti lét szent teljességének fantoma előtt térdelünk: Bár Ady a hatalmon lévő szabadelvű párttal, különösen a Széll-kormánnyal szemben is határozottan kritikus, sőt nemegyszer élesen elutasító volt, de a függetlenségi párt vezette ellenzéki koalíciónak az 1905. jan. 26-i választáson aratott győzelme sem váltott ki belőle elismerést. Sőt: ingerült tiltakozásra ösztönzi a túlzásba vitt nemzeti érzület, a legfőbb érték rangjára emelt hazafiság. Közel két hónappal e cikket megelőzően más apropóból írja Ady: „Úgy gondolom, s hibául ez ne róvassék nekem: agyon fogjuk szeretni szép hazánkat. Ha valaki kijelenti, sőt óhajtó hangon mondja, hogy éljen a haza: minden bűnei meg vannak bocsátva. Ha képviselő, akkor rögtön nagy államférfiú. Ha író, rögtön jeles író. Ha művész, rögtön kiváló művész [… …] Legyen olyan mély kultúránk, hogy szédülve rohanjon bele az oláhocska, tótocska géniusz. Ez a beszéd. De hogy az legyen a nagy poéta, aki mindig hazafias verseket farag, a tehetségtelen piktort rangra emelje a nemzetien színező ecset, ez mégis csak felháborító.” (Péntek esti levél. Magyar Közélet 1905. ápr. 2. – AEÖPM VI. 111–13.; 384–85.) Ady persze nemcsak általában emeli föl a szavát a nemzeti hőzöngés ellen, hanem konkrét példára utalva is kipellengérezi azt. Így említi – egy héttel korábbi állításának bizonyítékaként is – gunyorosan: „Zichy Géza diplomát kapott Kossuth Ferenctől, úgyis mint hazafi, úgyis mint zeneköltő”. (Péntek esti levél. Magyar Közélet 1905. ápr. 9. – AEÖPM VI. 121–22.; a megnevezett „zeneköltő”: gróf Zichy Géza /1849–1924/ zeneszerző, akinek ez évben bemutatott, közepesnél gyengébb, utánérzésekkel elegyített dalműve a kuruc kori tematikájú Nemo volt, amelynek zenéjét és szövegét is Zichy írta. – Jellemzően korlátolt Kossuth Ferenc Zichyhez írt levelének tónusa. A cikk jegyzetében a BN 1905. ápr. 4-i közleménye nyomán a kötet sajtó alá rendezője, Varga József tájékoztató dokumentumként igen helyesen publikálta. Itt elegendő csak befejező mondatait idéznünk: „Én e művet mint szakértő elsőrendűnek tekintem, és mint magyar ember két kézzel tapsolok neked, és kérve kérlek, hogy sikered által felbátorítva, alkossál több ily nagyszabású műveket is, és képviseld dicsőséggel a mi szegény hazánkat a nagy maestrók olympusában. Ave mester! Igaz tisztelettel Kossuth Ferenc.” – AEÖPM VI. 387.)
Először jöttek a Russu Şirianuk: Russu Şirianu Jon román hírlapíró (1864–1909), az aradi Tribuna Poporului c. napilap szerkesztője. 1905 januárjában Kisjenőn a Román Nemzeti Párt programjával országgyűlési képviselővé választották. Korábban Bukarestben megjelentetett Romanii din Statul Ungar (A magyar állambeli románok) c. saját kiadású könyve miatt a nagyváradi kir. főügyész megkeresésére az országgyűlés Russu mentelmi jogának felfüggesztését megszavazta. Ezt követően az ügyészség pörbe fogta azzal a váddal, hogy a könyv a hazai román állampolgárokat az államalkotó magyar nemzet elleni gyűlöletre izgatja. Az érintett a tárgyalás elől Romániába, Bukarestbe menekült. – A Vládok: dr. Vlad Aurél szászvárosi (Orăştie) ügyvéd, akit 1903-ban már egy időszakos választáson Hunyaddobrán (Dobru) a Román Nemzeti Párt programjával országgyűlési képviselőnek megválasztottak. 1905 januárjában ismét tagja lett a parlamentnek. A Vlad nevet feltehetően azért használja többes számban Ady, mert e választás alkalmával már 10 képviselő került be a Román Nemzeti Párt programjával a parlamentbe. (A jegyzetben fölhasznált adatokhoz adott segítségért köszönetet mondunk Schütz Istvánnak, az ELTE BTK Román Tanszéke munkatársának.) – egy ország fiai milyen rettenetes eltéréssel konstruálják meg a hazafiság fogalmát. Olay Lajos is hazafi […] És nekünk látnunk kell, mint jönnek sokasodva a magyar nemzeti fórumra ama másik hazafiság hirdetői: Az 1904-es és 1905-ös esztendő parlamenti vitáiban és sajtópublikációiban szinte tájékozódási ponttá vált a kifejtett nézeteket a hazafiasság tételéből levezetni. Olay Lajos függetlenségi párti országgyűlési képviselő nevét itt csak példaként említi Ady. Jellegzetes típusa ő a magyar nemzeti érdekek tekintetében teljesen elfogult, sovén álláspontok hangoztatóinak. Egyik jellemző jelszava volt az országgyűlés 1904. júl. 7-i ülésén bekiabált két mondata: „Nemzetellenes dolgokban minden jogosult, nincs törvény. Ha az ország érdeke úgy kívánja, nincs törvény.” (Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez a dualizmus korában. IV. 1903–1906. MTA Történettudományi Intézete kiadványa. Bp., 1966. 279.) Más a helyzet az 1905 elején a parlamentbe viszonylag nagyobb számban bekerült ellenzéki nemzetiségi (román, szlovák, szerb) képviselők esetében. (A századelőn az ellenzéki nemzetiségi képviselők aránya fokozatosan emelkedik: az 1901. évi választásokon 5, 1905-ben 10, 1906-ban már 23 mandátumuk van; e számba természetesen nem kalkulálható bele az erdélyi szász képviselők csoportja, amely választási veresége ellenére is szolidaritást vállalt a szabadelvű párttal, továbbá a horvát-szlavón képviselők tömbje, amely a két ország közjogi értelemben vett „társasországi” státusa miatt többé-kevésbé lojális volt a mindenkori kormány iránt.) A partiumbéli, erdélyszéli Adyt e vonatkozásban természetesen a Román Nemzeti Párt tagjainak magatartása, viselkedése érdekelte leginkább. E képviselőknek ugyanis egyszerre kellett állampolgári alkotmányosságukat, a korabeli szójárás szerint „hazafias” lojalitásukat és többségükben román választóik iránti hűségüket bizonyítaniok. Érvelésükben így kapnak fontos szerepet az olyan hivatkozások, amelyekre a magyar anyanyelvűeknek nincsen szüksége, de a nemmagyar ajkú állampolgár „jó hazafi” voltának minősítő ismérve lehet: így például Szent István király Intelmeinek VI. fejezetéből a hospeseket, a vendégeket és jövevényeket elismerő, fontosságukat megbecsülő „híres” mondat: „Nam unius linguae uniusque moris regnum, imbecille et fragile est” = „Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.” Hasonlóképpen gyakran utaltak Deák Ferencnek az 1867-es kiegyezést követő, valóban „szabadelvű” megnyilatkozásaira a nemzetiségi ügyekben. És magától értetődően vállalták az általános választási jog kiterjesztésének elvét, hiszen azzal saját szavazási bázisuk szélesítését is biztosíthatják. – A hazafias memorandisták: kettős jelentésű utalás. Felidézi egyfelől az 1892-ben a királyhoz eljuttatott, de felbontatlanul visszaküldött erdélyi román memorandum szerzőit, akiket később Kolozsváron bíróság elé állítottak és elítéltek. De ugyanakkor a „hazafias” jelzővel arra az alkotmányos jellegű, a parlamentben 1905. máj. 5-én az ún. nemzetiségi párt nevében a királynak szóló feliratként, memorandumként beterjesztett dokumentumra céloz, amelyet az egyesült koalíciós ellenzék feliratától eltérő álláspontjuk jegyében állítottak össze. – És Románia készen áll a nagy pillanatra, mely Traján császár fiait felkelti az ázsiai csorda igája alól: utalás a királyi Romániában félhivatalosan föllépő irredenta mozgalomra, amely az összes románok – így az Erdélyben és az annak környékén megtelepülteknek is – egy országban való egyesítését tűzte ki céljául. Egyes teoretikusaik szerint a románok a Marcus Ulpius Traianus római császár által az i. sz. 2. évszázad elején meghódított Dácia lakóinak leszármazottai. Az „ázsiai csorda” pedig az i. sz. első évezred végén a Kárpát-medencében megtelepülő magyarok. Ady ítélete és fölfogása a magyar-román kapcsolatról, a két nép Erdély iránti ragaszkodásáról roppant higgadt, elfogulatlan és természetesen történelmi nosztalgiáktól megalapozott. L. erről bővebben S ha Erdélyt elveszik? c. írását: Huszadik Század 1912. nov.–dec. – AEÖPM XI. 206–09., s annak jegyzetét: 563–65. – Luegerék odavannak a türelmetlenségtől, hogy még mindig késik a bemasírozás a rebellis földre: Karl Lueger (1844–1910) osztrák politikus, az antiliberális, antiszemita osztrák Keresztényszocialista Párt egyik megalapítója 1899-ben. 1897-től haláláig Bécs polgármestere. Határozottan nagynémet orientációjú, és híres a „rebellis” magyarok elleni többszörös megnyilatkozásairól. – A civilizálatlan Pusztára, mint […] a német császár címezte a magyar glóbust a minap: Erre több hivatkozás is található Adynál, de II. Vilmos nyilatkozatának eredeti forrását nem találtuk.