Keletkezéstörténet
Nem először nézett szembe ezekben az években Ady a maga s a világ sorsával. Így 1905-ben a Búgnak a tárnák, A kezek bábja (szövegüket és jegyzetüket l. az AEÖV II.-ben), 1906-ban pedig A karácsony férfi-ünnep és A nagy Kéz törvénye (szövegüket és jegyzetüket l. e kötetben) c. versekben bukkan fel más-más változatban ez a szembesülés. A percek aratója soraiban mindez némi
rezignációval jelenik meg. S mintha e vers valami vak átok kitételének eredetére, motivációjára utalna a költő egyik 1904-es mondata: „A tudat nem ér föl az élet föladataival: innét az örök átok.” (Pn 175. sz. bejegyzés: AEÖPM V. 195.)
Földessy Gyula megállapítja,
hogy „itt Ady a mindannyiunkkal közös »átok«-ról szól. De benne van a vers értelmében a sajátmaga külön »átka«,
nyomorúsága is.” Azután A karácsony férfi-ünnep c. vers néhány sorát idézi,
melyre a vers emlékezteti: „Mienk az élet s kötelez: / Kisded-sírás velünk veszekszik,
[…] Óh,
testvérek,
mienk az élet,
/ Bennünket
biztat és sebez.” (Földessy: Amt 47.) Benedek Marcell szerint „A percek aratója: eladyasított Berzsenyi-forma,
keserű legyintés […] (Szinte egyetlen fajtája az eseteknek,
amikor Ady a klasszikusan-tragikus hangnemből kiesik:
a magyar rezignáció fene bánja, vagy a kuruc nekikeseredés eb ura fakó! hangja).” (Benedek II. 137.) Halász Előd Ady és a kor összeütközését emeli ki: „Ady életérzésének mélypontjáról hangzik fel ismét a keserű panasz,
hogy
az Életet nem tudja élni – noha ő volna egyedül hivatott és predesztinált rá […] A jelenben nem tudja kiélni magát,
a »félig-élés« az egyedüli lehetőség,
amit meg tudna valósítani – önmaga csődje,
a dinamizmus,
az
Élet-mítosz zsákutcába jutása,
a »meredtség« kísért. Valóban létét veszélyeztető konfliktusról van szó,
amelyből – úgy látszik – nincsen kivezető út. Ekkor pattan ki belőle – Nietzschéhez hasonlóan – az
egyedül lehetséges megoldás: a jövő-mítosz.” (Halász: NA 169.) Király István „kesernyés cinizmusról”,
„humour noir”-ról beszél a verset kiváltó szemlélettel kapcsolatban,
majd így
folytatja: „[…] megátkozottnak érezte magát a halálverseket író Ady Endre. Megélve az élet kiszámíthatatlan, értelem nélküli, közönyös voltát,
felrémlett az átok, hozzátartozott ez a fogalom az abszurdizáló halál gondolatához. Ezen
keresztül teljesedett ki ez a motívum. Hiszen az elidegenítő,
értelmetlen életet nem magyarázhatta más,
csak valamiféle borzalmas »vak átok«.” (Király I. 488–99.)
