A hotel-szobák lakója

Első megjelenés: BN 1907. május 5. XII. évf. 107. sz. 2. – (Páris május 3.) – Ady Endre – („A Pénz” főcímmel A legjobb csókok és a Mi urunk: a Pénz c. versekkel együtt másodikként közli.) – Kötetben: VA₁ (1908) (A Halál rokona ciklus) 10.; VA₂ (1910) 9–10.; VA₃ (1910) 9–10.; VA₄ (1918) 9–10.; VA₅ (1919) 11. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 43.

Alapszövegünk a VA₃-ból. A vers végén a (Páris) helymegjelölést a főszövegből elhagytuk, mert csak a VA₄-től kezdve fordul elő. A VA₁ nyomdai levonatában (PIM A. 126/1.) Ady az 1., 2., 7. sor végén a vesszőt pontra javította.

Ady második párizsi útja vége felé, 1907 tavaszán egyre társtalanabbnak, elhagyatottabbnak érzi magát. Meghitt családi otthonra vágyik anélkül, hogy arra legkisebb reménye volna. Lédáért is aggódik, aki gyermeket vár tőle, s a terhességet igen nehezen viseli. „Adélnak az állapota komolyabb, mint bármely nőnél ilyen állapot – írja Brüll Bertának, Léda húgának. – Állandóan a halálról beszél, s minden igyekvésünk dacára ezer leleményességgel gyötri magát.” (AEl I. 249.) Pénzgondjai egyre nyomasztóbban nehezednek rá: „Anyagilag […] világéletemben rosszabbul nem voltam – panaszolja Bölöni Györgynek máj. 6-i levelében. – A főbb okot csak szóval tudnám elmesélni. Itókának is tartozom, majd megbolondulok, mert még mindig nem jött rá fedezet.”(AEl I. 243.)

A vers létrejöttének konkrét vonatkozásáról Bölöni György számol be: „Amint 1906 vége felé Ady a Côte-d'Azur-ról megjön – írja –, a Rive Gauche-ról átköltözik a Szajna jobb partjára, a Gare Saint-Lazare közelébe. Új lakása a Rue de Constantinople-ban van a tizenötös szám alatt. Jobbfajta hotel garni ez, a Rue de Rome egyik mellékutcájában. Dodóval együtt keresték ki, hogy ne legyen Ady valami kellemetlen környezetben. Itt nincs messzi Lédáéktól, és nem csábítgatja a kései hazajáráskor Párizs, mert nem kell a távoli balpartra átmennie. – Új szállójában írja meg versét […] A »Hotelszobák lakójá«-nak harmadik emelete, harminchat száma, nem kitalálás, hanem valóság volt: ez volt Ady szobája. Hetyke kérkedéssel énekelte meg szobája számát, mintha szegény-legényesen, szemére vágta volna kalapját. Tetszett neki, mert új és szokatlan volt. – Ady állandóbb sátorfát ütött ebben a szállodában. Vissza-visszatért ide, ahányszor csak Párizsba jött. A szállodai napló, melyet a tulajdonos, L. Trottet úr, aki a szállodát már Ady idejében is vezette, és emlékezik jól hírneves vendégére, szíves volt rendelkezésemre bocsátani, több feljegyzést őriz Ady tartózkodásairól.” A Bölöni által közölt bejegyzések közül, csak az ez időszakra vonatkozót hozzuk: „1907. 36-os – tehát a versben megénekelt – szoba. Endre de Ady, 29 éves, publicista. Születési helye Budapest, Magyarország. Előbbi lakása 15, Rue de Constantinople – tehát Ady, amint írtam – fűzi hozzá magyarázatul Bölöni –, 1906 őszétől ebben a szállóban lakott.” (Bölöni 123–24.)

A magányosság érzés több versét inspirálja ez idő tájt. Ezek közé tartozik: A percek aratója, Egy ismerős kis fiú, Várás a Tavasz-kunyhóban, A befalazott diák. Az Egy ismerős kis fiú, A hotel-szobák lakója és A percek aratója egymás mellett kerül be a VA  A Halál rokona c. ciklusába. Sík Sándor kiemeli, hogy a költő kívülről szemléli önmagát, objektivizálja a verset: „A konstatáló mondatok mind harmadik személyűek, sőt a közéjük vegyült első személyű konstatálás  […] még ki is emeli ezt a külső, objektív színezetet. Mégis az egész vers így is csak monológ: […] az egész külső kép részleteiben és egészében belülről van kivetítve: belső képet ír le.” (Sík 212.) Király István az otthontalanság érzését hangsúlyozza: „Mint a hotelszobák lakóit: úgy vette körül a kacagó, süket szenvtelenség – írja. – Nem véletlenül lett verssé Adynál »a hotelszobák lakója«-kép, megélte rajta keresztül a világban való otthontalanság kínzó érzetét.” „Az életnek senkire sincs szüksége” – idézi a Heine Henrik keserű c. cikkének egy mondatát (AEÖPM VIII. 142.), majd így folytatja: „ezt fejezte ki A hotel-szobák lakója c. költeményében is […] Úgy szólt a vers az énről, mint egy idegenről […] Az ember hotelszobák közönyében élve önmaga ellentétévé, én-ből ő-vé, személyből dologgá változott: elidegenedett világba került. – A vidámság verse volt  A hotel-szobák lakója […] De ez a vidámság nem valódi – ironikus volt: a szomorúság leplezte vele magát.” (Király I. 487–88.)

Sík 212.; Bölöni 123–24.; Földessy: Amt 47.; Király I. 487–88.