Az én sírásom

Kézirat: Autográf, ceruzával írt tisztázat, 1 fólió, 235 x 153 mm. Cím: A temető-király. Aláírás nélkül. A cím fölött ismeretlen kéz ceruzaírása: Versbetűnkből. Tőle balra, fent: I. Tárca. – PIM A. 90.

Első megjelenés: BN Esti lap 1907. július 14. XII. évf. 167. sz. 2. – Ady Endre – („Uj versek” főcímmel  A temető-király címen az Egy jövő költő és A fekete zongora c. versek előtt elsőként közlik.) – Kötetben: VA₁ (1908) (A Holnap elébe ciklus) 196.; VA₂ (1910) 108.; VA₃ (1910) 108.; VA₄ (1918) 108.; VA₅ (1919) 148. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 87.

Alapszövegünk a VA₂-ből. A k szövegét Ady már a BN-ban való megjelenés előtt átdolgozta, két utolsó sorát átírta. Az írásjeleket, az ékezést illetően csak a VA₂-ben alakult ki a végleges szöveg.

A VA₁ korrektúrájában (PIM A. 126/1.) Ady a 2. sor végén a pontosvesszőt kettőspontra javította, a 10. sorban a különírt kölcsönadni szót egybevonta.

Az 1. sor síratok és a 12. sor elsíratni hosszú í-jét verstani meggondolásból a k, a BN és a VA₁ alapján rövid i-re javítottuk.

A verset az eddigi értékelők a költő rendkívül felnagyított hivatástudataként értelmezik. „Egyike Ady legnagyobb erejű, legtudatosabban nyilvánított vallomásának az ő küldetéséről” – állapítja meg Földessy Gyula. (Földessy: Amt 82.) „Tüntetett itt az én, provokált, dacolt – írja Király István. – Hiszen több volt ő, mint egy én: hivatást érzett, feladatot látott.” (Király I. 201.) Ezek a megállapítások helytállók lehetnek, mégis fel kell hívni a figyelmet a vers keletkezésének konkrét körülményeire is. Arra, hogy Adyt közvetve mennyire megrendítette Léda gyásza, az asszony anyjának temetésén való részvétel.

Ady Párizsból való hazatérése előtt értesült Léda anyjának halálos betegségéről, ezt azonban a terhességét nehezen viselő asszony előtt eltitkolták. Amikor Brüll Berta, Léda húga, haza akarja hívni nővérét, Ady lebeszéli erről: „Ismered Adélt – írja. – Látni fogja mamátoknak esetleg nem is egy veszedelmes krízisét: kész gyilkosság az ő számára.” (AEl  I. 249.) Éppen a költő hazautazása napján érkezik távirat a betegség súlyosbodásáról, de Lédának ezt sem mondják meg. „A táviratot eltitkoltuk Adél elől – írja Ady Brüll Bertának. – Éppen a vonatra szálláskor hozták a hotelból utánam.” (Uo. 253.) Brüll Sámuelné júl. 3-án halt meg, júl. 6-án temették Nagyváradon. A lapoknak a gyászhírt Ady adta le. (AEl I. 256.) A BN 1907. júl. 7-i számában a következő szöveg jelent meg: „Özv. Brüll Sámuelné szül. Stern Cecilia életének 52. évében elhunyt Nagyváradon. Az elhunyt úriasszonyt, ki Nagyvárad társadalmi életében nemes szerepet vitt, tegnap temették el nagy részvét mellett. Halálát kiterjedt előkelő rokonság gyászolja.” (AEl I. 420.)

Ilyen előzmények után jelent meg a vers a BN-ban A temető-király címmel. Jellemző, hogy a vers utolsó két sora eredetileg így hangzott: Könny-Mecenás én, csak éppen magam, / Csak magam nem szabad megsíratni.

Földessy: Amt 82.; Király I. 201.