117. Ady Endre – Diósi Ödönéknek

K: OSZK – Levelestár növn. 1935/86/1, a boríték: növn. 1935/86/4 – Két hajtott levélpapír borítékkal – 4 f. (1–3 f.: r-v. 4 f.: r) – 112 x 175, 92 x 119 mm – Tintaírás – Pr.: vétel Lantos Adolftól 1935.

Dat.: fpb: Érkávás 903 dec 18 – épb: Paris 03 12 21

M: RAéL 316–318. – RAöl 241. – AEvl 87–88. – AEl I. 127–128. (pontatlan szövegek).

E levél is keltezetlen, a boríték is elcserélődött. (Az OSZK Kézirattárában a hozzácsatolt borítékon Ér-Kávás, 1903. nov. 24, ill. Paris, 1903. nov. 27. postabélyegzés található.) A tartalmi összefüggésekből megállapítható, hogy a levél a dec. 15-én írottnak mintegy folytatása. Ady itt is a dec. 10. és 13. közötti pesti útjának eseményeiről számol be. December 17. csütörtök volt. Ezen a napon Ady két levelet írt: Diósiéknak „csütörtök délután 4 óra” (117. sz.) és Brüll Bertának „Csütörtök este” datálással (118. sz.). Bár az elsőben a másodikra mint már megírottra hivatkozik, és a tartalmát is ismerteti, a sorrendnél a datálást vettük figyelembe.

egyre alaposabb s intenzívebb a sár: Ady többször panaszkodik az érmindszenti feneketlen sárra (l. pl. a 27. sz. levelet és A mi kis „kúriánk” c. cikkét: AEÖPM XI. 39.). Innen van talán, hogy lírai prózájában korán feltűnik a fogalom a „színek”, „káprázatok” ellentéteként, az álmokkal szemben mint a valóság, a „bosszúálló igazság” (l. a Sár és a Fekete május c. írását: AEÖPM I.₂ 142–143., 200–201.), s verseiben is több szóképben megtalálható hasonló szerepben (A multak álmán, A sárban, Az utolsó részlet, Még egyszer…, Sárban veszett hó, A visszahozott zászló, Ésaiás könyvének margójára, A Titok arat).

tavalyi hó: felvetődik a kérdés, nem Villon-utalás-e ez? A francia költőtől versrészleteket először Szász Károly fordított le Nisard D.: A francia irodalom története (Bp., 1878. I. köt. 1. könyv, 187–197.) Villonról szóló fejezetében. Itt a Hajdankor hölgyeiről szóló balladájának refrénje: „De hol van a völgybül a hó?” Az eredetiben: „Mais ou sont les neiges d’autan?” A ballada eredeti címe: „Ballade des dames du temps jadis.” Szabó Lőrinc fordításában: „Ballada az eltűnt idők asszonyairól”, ebben a refrén: „No de hol van a tavalyi hó?” Faludi György átköltésében: „eltűntek, mint a tavalyi hó.” Ady levelében tehát valami régibb magyar szokás-mondással találkozunk, amely a fordítókra is hatott, vagy csak egyszeri fordulatról van szó.

Molnár Béla és Ödön: talán Brüllék budapesti rokonai. A szeptemberi levelekben Ödön (csak keresztnévvel) többször előfordul.

Lilikét ujból nem látogattam meg: Lili, Lilike, a későbbi levelekben Lica, Licu, óvodáskorú gyerek, a Brüll-testvérek unokanővérének kislánya, akit Diósiné nagyon szeretett, s nagyváradi, pesti tartózkodásakor gyakran magához vett (EmlAE III. 131., 139.). Adyval szeptemberben ismerkedett meg, kölcsönösen megkedvelték egymást (l. az 55., 58. sz. levelet).

a rokonság egyik jelesét Szilágyvármegye főispánjává nevezték ki: Kaizler György alispánt 1903. dec. 11-én nevezték ki főispánnak a lemondott báró Wesselényi Miklós utódjaként, beiktatását 1904. jan. 12-re tűzték ki (l. Szilágy 1903. dec. 31. 53. sz. 1.). Ady itt tréfásan arra utal, hogy szülei őt is a biztos megélhetést nyújtó, s a családnak is tekintélyt adó jogi-közigazgatási pályára szánták, s apa és fiú vitájában gyakran hivatkoztak a Kaizler-fiúk példájára. Az Adyak és Kaizlerek rokonságáról nem tudunk. Ha más nem, Ady Lajosné írt volna róla könyvében. Ady itt rokonnak dicsekszi a jó ismerőst. A két család jó barátságban volt egymással, de rokonságba csak Ady Lajos és Kaizler Anna házasságával kerültek 1910-ben. (L. a 6. és a 107. sz. levél jegyzetét és EmlAE I. 184.)

Boros Samu (1859–1935): hírlapíró, a PN, majd a BN munkatársa, az 1900-ban rendezett párizsi világkiállításon a magyar pavilon sajtófőnöke volt. 1897 és 1903 között a BN munkatársa.

Folies Caprice: Casino du Paris, műsoros mulatóhely volt a mai Vidám Színpad helyén (Bp. VI. Révay u. 18.). Ady, úgy látszik, Diósinéval is járt itt szeptemberben, azért említi a régi műsort.

„nagybeteg” Sándorunk: nem Hoffmann Sándor, ahogy azt Belia gondolta (AEl I. 369.), hanem Bródy Sándor. Az előző levelekben Ady úgy emlegeti az írót, mint aki megsértette őt azzal, hogy nem közölte beküldött cikkét, és mással íratott recenziót Még egyszer c. kötetéről (l. a 84., 95., 113. sz. levelet és a jegyzeteiket). Úgy tűnik, Bródy is megneheztelt rá a „duzzogásért”, és kerülte a találkozást.

Steinhardt (Szekeres) Géza (1873–1944?): színész. Pályáját a Folies Caprice-ban kezdte, itt alakította ki sajátos előadómodorát. Legjobb műsorszámai Ötven víg esztendő 1890–1940 c. könyvében olvashatók.

a Naplónál nem hiányzom, de távozásom kellemetlen volt a szakácsnénak: Ady a NN munkatársaként Fehér Dezsőéknél kosztolt. A sorok közé rejtett maró gúnyt, amellyel Ady Fehéréket és Halász Lajost teszi nevetségessé, csak Diósiné érthette meg. Halász – szerelmének, Fehérnének távollétében – Diósinéval „folytatott viszonyt június elejétől augusztus végéig”. Fehérné visszatérve külföldi nyaralásából tudomást szerzett a kapcsolatról, gyűlölettel fordult el rivális barátnőjétől, s féltékeny haragjában bizonyára riválisát célba vevő pletykák terjesztője lett. Ady rosszmájú megjegyzése a kosztadásról arra utal, hogy Fehérné megbocsátott hűtlenkedő barátjának. De a gúnyos keserű célzás Diósiné felé is sújt: ilyen emberekkel keveredett pletykába. (L. a szeptemberi levelek jegyzeteit; Dénes: Akkor 187–188.; Hegedűs: AEnn 437.)

A Napló különben vidáman harangozik hatodik évfolyamára: A NN számaiban dec. 15-től az év végéig a következő reklámszöveg jelent meg új előfizetők toborzására: „Örökös küzdelem, soha nem szűnő harc jelzi azt a mesgyét, amelyet dicsőségesen futott be a Nagyváradi Napló az elmúlt hat esztendőben. S hogy most újult erővel, el nem lankadt harci vággyal és megnövekedett bizalommal nézünk az új esztendő elé, jól esik visszaemlékezni arra a lelkes, hatalmas táborra, amely a Nagyváradi Napló zászlója mellé sorakozott és kitartott velünk és mellettünk; buzdítva és bátorítva, anyagilag és erkölcsileg támogatva bennünket a hosszú nehéz harcban. Az igaz szabadelvűségnek a sötétséggel és maradisággal viaskodó haladásnak volt erős vára hat esztendő óta a Nagyváradi Napló és azzal a sereggel, mely e vár erősítésére és támogatására sietett – bár a csodával volt határos –, győztünk a szabadelvűség jegyében.

Ellenségeink hányszor hirdették e hat esztendő alatt halódó hírünket, vesztünkre hányan törtek és hányszor terjesztették felőlünk a hazug hiób híreket, hogy pusztulunk, veszünk, létezésünk, fennállásunk napjai meg vannak számlálva. Nem értünk rá a munka, a küzdelem lázában a cáfolatokra. Legékesebb cáfolata e gonosz, rosszakaratú híresztelésnek, hogy íme hat esztendő óta is élünk, vagyunk, sőt fokozott ambícióval és reménységekkel indulunk a jövő harcába.

Hat esztendővel ezelőtt, mikor a Nagyváradi Napló első száma megjelent, annak vezető cikkében Vészi József a következő jelszót írta lapunk zászlójára:

Akarj! Akarj élni, akarj győzni, akarj merni, akarj akarni!” […]

Fehér Budapestről hozogat pénzt: a NN főszerkesztőjének a lapot fenntartó, pénzt szerző bűvészmutatványairól l. Hegedűs: AEN 46–47. és a 116. sz. levelet és jegyzetét.

a Napló asszony-ellenségei: az egyik asszony-ellenség bizonyára Laszkyné volt, a konkurrens Szabadság kiadójának, Laszky Árminnak a felesége (l. Dutka 58.), aki többek között Ady NN-hoz való átcsábításáért is haragudott Fehérékre (Hegedűs: AEN 45.; AEnn 15.), de ezekhez tartozott Radó Ignácné is, „aki szintén Halász barátnője volt” (Hegedűs: AEnn 437.).
  Fehérné Manónénál, egy nem egészen előkelő kalapüzletben szerzi be kalapjait: Belia György szerint Manóné: Fényes Manóné. Ez nem valószínű. „Fényes Manó […] a Biharmegyei Takarékpénztár főpénztárosa, […] Vagyonos ember. Felesége ismert szépasszony.” (Hegedűs: AEN 129.)