[240r] ROMÁNAK
VISELT DOLGAI
NYOLTZADIK KÖTÉS
1803.

Domitianus halála után a Tanáts szüntelen abban fárad, hogy ollyan Tsászárt válasszon, kiben hazájának, boldogságához vet reménysége hejét tanálhassa. Ezen tzélbul szemeket, az öreg Nervára vetik. Tsendes, kegyes erköltsü: igassággal és józan okossággal biró férfiu vala, mely tulajdonságoknak mindenkor a békesség szeretet szolgál következésűl. De az igen tsendes természet, a világi viszontagságnak ostromló véres fergetegei közt a Tronuson nem elég magában: töb kel. Vitézi bátorság, vezérlö okosság; a gonosságnak magára halmozot takarói alól való ki fejtése az igasságnak ortzájával,¹ fertelmes szinét szépre festet hamisság² megismerése. A hatalom Menykövével való le verettetések a vak merönek, és hitetleneknek. Az igazoknak, jóknak védelmek, kiket a közönséges tsalárdság minden idöben, mindenüt ki vitsoritot fogokkal néz, [241v] és mihent öket marhattya, marja. A maga szerentséjéért hizelkedö beszédnek, igaz hivségtül való megkülömböztetése. A köz bóldogságot valójában elö mozditó eszközöknek tudatlanság, vak nevelés felet lévö ismérete. Keménység, engedelem, ugy, a hogy az esetnek természete az uralkodásra nézve magával hozza, mely dolgot bőltsesség által lehet minden idöben jól ki nézni. A nagy hivatalt viselö, és³ szegényeknek verejtékekben ragadozó méltóságos gonoszokat tolvaj uttyoknak titkos ősvényeiken nyomozni, üldözni, fel fedezni, büntetni. E' fejedelmi tulajdonságok a mint ki nézheted, a szivnek együgyü jóságábul nem származhatnak. Egy országnak boldogitó igazgatására, Herkulesnek mivei kivántatnak meg. Azomban⁴  mennyiszer láttad már, hogy az uralkodó széken, idétlen halandók eszetlenkettek. De a Világ igy megyen!

Nerva származása szerint gyenge természetü [242r] meg állapodás nélkül való eszü, hábozó értelmü félelmes, gyáva jóságu ember vólt, honnan következet hogy minden embernek tanáttsát helyben hagyván, tsak magátul ne kérjenek, jóságbul szintén annyi rosszat tett, mint jót. Akár tanátsot nem szenyvedö makats, maga meg hit legyen az Uralkodó, akár külömbség nélkül minden tanátsot egyenlöül el fogadjon, országlás minden hogy siralomra jut.

Nerva, oly öregségre jutot már melyben emberi vágyódások hamvakká szoktak esni. Semmi nagy dologra mozdulást nem tet. Rómának el nézte hogy szabadságban élhessen, hogy ö is székében békével ülhessen.

Jegyezd meg hogy a mindenestül fogva puha, lágy, és gyámoltalan Uralkodó ellen, ha tüzes, és vitéz indulatu Nemzeten ül, tsak ollyan hamar párt ütés támadt ez elöt, mint a Tirannus ellen, vagy még hamarab. A Pretorianusok lázadnak fel ellene, kik fizetéseket soha sem eléglették. Nerva minden jóságának truttzára [242v] Trónusát maga alat tántorogni látván Trájánushoz ragaszkodik: ezt választya helyére, 's ö szegény életével el múlik.

Had legyen már Nervának minden együgyü jósága nem meg gondolt jóság hanem tölle meg lábolhatatlan vélle születet gyámoltalanság, de ebben még is halhatatlan ditsösségre láttatot magát fel emelni, hogy Trajanusnak erköltsi méltóságát benne ki nézte, 's tsászári székire helyheztette. Életében, Rómát nem bóldogithatván, sirjábul emelte boldogságra, Trajanusnak el választásában. Hólton jutalmazta azokat, kiket elevenen, szerentsésekké tenni gyengesége miat, nem tudot. Gyenge születésének tulajdonságait Trajanusnak nagy erköltsébe oltotta bé, mely által homállyába borult emlékezete egy kis nap világra kapot. Igy let az életében kitsiny Nerva, halálában nagy.

Verjük ki pennánkbul azt a sok felséges tsászári bünt, gyengeséget. Üllyünk le– pihennyünk, mosolyogjúnk. Trájánusnak képében, fel derült az igasság, irgalmasság, mely bujdoso szentségek karjain meg állapodván a gyözedelemnek ditsösségével koronáztatnak. Ó, be édes öröme, az emberek gonosságátul meg irtódzot szivnek, mikor osztán az embernek vérében oly érdemekre tanál mellyek a természetnek ditsösségére, meg igazúlására szolgálnak. Kevélységet érzek magamban hogy én is Emberi fajbul való vagyok mikor mint Trájánus, illyen Emberekrűl irok. O' be tsekély, és alázatos vóltam, midön Kaligulának, Nérónak emlékezetit rajzoltam,¹ szégyenelvén tsak nem magamat embernek is² gondolni.

Trajanusnak tudománnya, sem tanult nevelése nem vólt, ugy mint Nérónak [243v] tsupán a jól tévö természet atta érdemeit születésében. Soha a veszet származást akár mely oktatás, nevelés is, jóvá nem teszi, ellenben a nagy születés nagy tárgyaira önnön magátul oktat,³ és majd nem minden vezérek nélkül emelkedik fel. Tsinál a természet maga idörül idöre nagy embereket, kik a többinek tsudái és jól térül idöre nagy embereket, kik a többinek tsudái és jól tévöi legyenek. Az illyen nagy fel emelkedésü lelkeket nevelés, sem oktatás el nem készithetik. Egytzerre vetik fel magokat a látásnak határára, mintha önnön miveik által származnának, és eredeteket, szülö anyátul sem vették vólna. Tudomány nélkül mindent tudnak látnak, 's renden tselekesznek. A tudomány is annak jó, kinek születéssel is⁴ jó szive van; de a gonosznál oly, mint a gyilkos kezében a fegyver.

Azomban Trajanus, tanulatlanságát helyre hozta az által hogy minden fele tudományt, mesterséget, tanult férfit [244r] gyarapitott,⁵ óltalmazot, soha a leg vadab, leg tudatlanab világban is valósággal⁶ nagy embert nem láttál ollyat, egy Nemzetnél is, ki a tudományt ne betsülte vólna tisztelvén ennél fogva a tudósokat is. A Török Ökrölrül nintsen szó, kiknek vallások tartya hogy tudatlanok legyenek. De barbarusok is vóltak gyözedelmes Uraik.⁷ Most pedig ostobaságoknál fogva melyben idvességet ditsösséget keresnek, az Európai tanult hatalmasságoknál nevettségül szolgálnak. Sorsát a Nagy Urnak kapóra hajigállyák. És ha van is maradása, annak köszönnye hogy tartományain, a gyözedelmes Uralkodóknak irigysége meg nem egyezhet.

Mihent Trajanus Uralkodásához fog tsuda tévö érdemeit kezdi el világa elibe terjeszteni. Fő kapitányt tévén szolgálattyára annak kargyát a Nép előt kezében maga adgya, és [244v] igy szól: szolgály⁸ vélle mellettem ha igazán tselekszem, ha nem, ellenem. Ezen szavak az Uralkodónak erköltsi fel emelkedését jelentik, de más tekintetben nagy kérdést szenyvednek. Fel szabadittya mint egy szolgáját maga ellen, ha hogy tetteiben igaz nem lenne. De a kapitánnya itéllye é meg osztán Urának tetteit hogy mellyek igazak, és mellyek hibások? Kevés tselekedet láttzik az Uralkodásban oly ellene mondhatatlan közönséges jóságnak, mellyet az emberek elméjekhez kaptázván, ellenkezö módon és kétképpen ne magyarázhassanak. Ennél fogva a kapitány utat nyithatot vólna magának a párt ütésre. De Trajanusnak nagy érdeme bizot magához és tanált hiveket.

Nem ugy vélekedet e nagy ember, hogy birodalmának tellyes hatalommal élö ura– hogy Róma van ö érette és nem ö Romáért. Magát tsak fö vezérnek állitotta lenni.

[245r] A fö Tanátsnak tagjaitul tsak annyiban külömböztette magát, a mennyiben a köz jóra mindenkinél szorgalmatosab vólt. Népének közepette nem ugy kivánt lenni mint tellyes hatalommal biró Tsászár, hanem mint ápolgató, és jól tévö atya. A haza törvénnyeinek meg állására magát esküvéssel is kötelezte. Noha fél világnak Ura, még is a törvények meg állására való hitet le tenni tsászári méltóságában kissebségnek lenni nem állitotta. De hogy is szolgálhatna a királyi széknek meg aláztatására ha Istene elöt tészen arul fogadást hogy igassággal, az az, törvénnyel fog uralkodni? Valamely Uralkodo ezt méltóságának nagyságárul el hihetné, ezt is el kellene néki hinni, hogy Isteneinek tet könyörgéseivel magát kissebbiti. Azomban egy országnak sem oly tsekély haszon vételei vannak hogy az iránta való jó téteménynek tsak fogadással tet igéretit se érdemelhesse. Miben állyon az Uralkodónak szentsége, ditsössége, kötelessége, ha ebben nem [245v] hogy országát, népét bóldogittsa? Ezen tzélra kel néki akarattal törekedni. Már nem tehet arul fogadást, a mit akar? Vagy nagyub meg aláztatásra szolgál az igéret, mint a tselekedet? Az Izraelnek Istene Jákóbnak fogadást teszen: meg esküszik: Népével frigyet köt, és magát igéreteivel törvények alá zárja. Fogadás tétele Isteni méltóságának sem szolgál meg aláztatásul; hát egy földi fejedelem, hogy nem esküdhetne meg népének igasságaira, törvénnyeire mellyekben az, bóldogságát meg hitte?

Trájánus mint az igaz Isten, és Kristus isméretin kivül tévelygö pogány, országlásában, hit nélkül mint a leg szenteb keresztyény ugy vezérel. Honnan vette? Vólt hozzá különös kegyelemmel az UR, vagy tsupán természettül oktattatot? Valamint én kivántam, mond, hogy a Tsászár irántam viseltessen, mig szolga valék, én is ugy kivánok [246r] tsászárságomban lenni azok iránt kik szolgáim. Ezen szavakkal Látod? minden királyi kötelességet ki mond,

A delatorokat vagy vérrel kereskedö és setéten bujkáló hazug tolvajokat mint a társaságnak belsö résziben öldöklö fenéket el törlötte. Fiscusainak meg tiltotta, hogy kintses házait a lakosoknak per által való hurtzoltatásokkal ne töltsék ne gazdagittsák. Ha a maga jobbágyával pere vólt, azt akarta hogy ö veszesse el a magáét. Inkáb állitotta tsászári méltóságának kissebségét abban, hogy Fiscusai, nevében néki, a szegény, és népes familiák közt kutassanak, kiknek vagyonát a tsászár számára el perellyék, noha az uralkodo is mindég szegényül mikor népe pusztul. Tiz, husz familiát is koldussá teszen a fiskusi hivség azért, hogy a király ne is érezze mit nyert, az oly hozzá képpest való [246v] semmiségekben. Az illyen ház ronto jószág kutató delatorok, azért vehetnek kevés részt a betsűlletben hogy a királyhoz való hivségnek függöje alat, a magok nyereségét keresik a fel adot vagyonnak harmad részében.

Trajánus, az illyen hipokrita és pusztitó szolgálattal, mint Nagy Ember, kintset gyüjteni nem kivánt. A király, jövedelmének öregbitésében, alatsonyságra nem vetemedhetik, és ha tselekszik ezer koronája van is, emlékezetit gyalázattyátul éltében, sem halálában meg nem menti. Ez a Tsászár az udvari pompával meg let rettentö költségeket össze huzza. A szükségtelen hivatalokat el törli: a fizetéseknek rend kivül⁹ levö nagyságokat rendbe veszi, s a t. mellyekböl a let, hogy a Népnek adóját is lejjeb szállitván jövedelmét öregbitette. Ellene álhatatlan, és haldokló keservére szolgál [247r] a birodalmaknak Nemzeteknek hogy akár mennyit fizessenek, még is a haza szükségére nem elég. Az Isten maga, nem tud az embereknek eleget adni. Mentül nagyub a jövedelem, annál töb a gondolt szükség. A fejedelmek, hertzegek adósok; a gubás ember pedig szüksége felet, kis haszon vételébül, pénzt ád másnak költsön. Már, a szegény azért szükölködik hogy nints néki, a gazdag azért hogy igen sokkal bir. Igazittsad bajokat. Ugy láttzik hogy tsak ugy az ember bóldog ha esze van.

A Tsászár asztalát, udvarát, mértékletességre vette, ki nézvén hogy példa nélkül, ha maga is ugy nem tenne parantsolattyának e tekintetben kevés foganattya lenne. A község, Urának példáját kivánván követni fel buzdul; el ragattatásba jön és ezt kivánnya hogy a¹⁰ komédiák is töröltessenek is. Meg let. De a rakáson heverö sokaság nagy városra zárkozva [247v] mulattság nélkül nem lehet. A komédiásokat ismét vissza kellet hivni. Minek utánna az embereknek némely része meg vagyonosodot; és sokaságok nagy várokokban tömték magokat rakásra. Kézi mivek nem lévén, a téli estvéknek hossza óráin komédiázni, bálozni, kártyázni kel hogy az unalom öket meg ne fojtsa. Innen van, hogy a városoknak lakossai mindég szelesebbek, és hivalkodóbbak, szerelmesebbek, tzifrábbak s a t, mint a falusiak, kik közzül sokan a nagy városiakat kivánván modjokkal követni szüntelen tartó nevettséges idétlenséget mútatnak, mivel a nagy városi hivalkodást, manért, falusi együgyüségben magánosságban fel állitani nem lehet. Nagy társaság és ögyvelgés kel ara, hogy általa világi nagy szeles, és pompás eszetlen lehessen valaki.

[248r] A romaiak, ez elöt kegyetlen uralkodók alat rettegvén és öldököltetvén hizelkedésekben keresték menedék helyeket. Uraikat Apollónak, Herkulesnek, Jupiternek kiáltották. De tsak kinnyába tselekette a tanáts. Azért láttattak eszeket el veszteni az Urak hogy a Tsászárok voltak bolondok. Most, Jupiterrül s a t többi Trajanusra nézve nem is álmodnak. Nem hirdetik Apollónak, Mársnak hanem tsak igy nevezik: Trajanus Optimus. Ezt látod hogy bölts, és igaz Uralkodó alat a római Tanáts is mindjárt okos; bolond alat pedig ö is eszét érdemét el téveszti. Mert fél az ember a haláltul! kivált ha eröszakos. Eszetlenül is inkáb szeret élni mint okosan meg halni.

A haza, Trajánusnak hosszas, és szerentsés életéért az esztendönek egy szakaszában innepléseket, és könyörgéseket tartott.¹¹a Tsászár a közönséges imátkozásokhoz ezt tette maga: Tartsák meg az Istenek ha az emberek boldogságára uralkodik.– következés, hogy ha nem: ne.

Trajanus is mint minden más vitéz indulatu férfiu a gyözedelemnek ditsösségét szomjuhozta. Hadai Rómának betsülletire szolgáltak. A Dakusokat meg verte, kik ö elötte Domitzianust¹² koronájának gyalázattyára meg gyözték, és adó alá huzták. Álmélkodj osztán rajta hogy e Világnak egy kis szugolyábul egy maroknyi nép, a romai birodalomnak hatalmát mitsoda módok 's eszközök által haladhatta felül. Tsak ez okozta hogy a minden lelki erö nélkül maradot, kegyetlen Domitzianusban az uralkodásnak hatalma fűstöt vetet. Lélek nélkül a testben, erö nem tanáltathatik ha termetével óriást mutat is. A galád erkölts, és vad kegyetlenség egyszersmind eszetlent is ábrázol. Már hogy illyen sunda halandó ditsösségre emelkedhessen a természetnek érdeme, meg nem szenyvedi. [248r] Mi szükség vólna érdemre törekedni ha annak valóságos ditsössége a bolondokkal is köz lenne? Sehol sem lehet nyilván valób példákban látni mint az uralkodó székeken hogy az igazán ditsösséges hirt, nevet; áldásba vet emlékezetet semmi féle rang, kints, méltóság, az igaz érdemen kivül meg nem szerezhetik. Jóság, vitézség, tudomány, bőltsesség haladnak meg mindent.

Trajanus Daciát minden vidékével egyetemben romai tartománnyá tette. Deceballus, e tartományoknak fejedelme, annyira le verettetet, hogy töbszöri szerentséjének reménységétül örökre meg fosztatván magát meg ölte. Erdély, Olá Ország, Moldova, Magyar Országnak is némely része oda tartoztak. A Dunán is által tsudára méltó kö hidat tsináltatot.

Mihent az ember nevezetessé lesz, soha hirének fel emelésében fáradni meg nem szünik. A test, természet, és annak ösztöne meg elégedhetik de a ditsösségre való vágyódás [249v] soha sem. Semmi sem is szolgál emberi Nemzetemnek nagyob vesztére mint ez, hogy maga véges állat lévén, vágyódását véghetetlenné tette. Valamint a kintsnek halomra gyüjtöt sokasága a kintsre való vágyakodást annak birtokossában meg nem elégitheti, ugy a gyözedelem se a vitézeket. Mentül töb a nyereség, annál nagyub a vágyódás. Hol állyunk hát meg? A lehetetlenségnél. Trajanus is el indul Assiriát Mesopotamiát, Armeniát meg hoditani, mintha birodalma nem elég terhe vólna már magának. Az Oceanum Tenger mellet állapodik¹³ meg, hol azon fohászkodik: hogy életének hanyatlása miat már, nem mehetne Indiát el foglalni. De a halál filebe sug. Romába vissza kivánkozik: el indul; és uttyában az örökké való halgatás szavait, nyelvérül¹⁴ vég képpen el törli. Tizen kilentz esztendeig viselte testében a római birodalomnak bóldogságát és ditsösségét.

[250r] Tudod, ugy é, hogy Világodnak emlékezetiben, nem tanáltatik oly emberi méltóság, sem érdem, melyben gyengeség, vagy hiba nem ismértessen.¹⁵ Az ember akárki legyen, Látod! mely gyenge, és mulandó eszköz. Árnyék valósága ellenkezö ösztönökbül, szükségbül, gyönyörködö, egyszersmind haldokló érzésekbül van öszve téve, mellyeket minden eset, tárgy, változás magok ellen küszködö zürzavarba hoznak.¹⁶ Mit kivánsz az oly állattul kit egy jó gombos¹⁷ tö is meg ölhet: ki leg kisseb eset által is változásba jöhet? Az ember tsak magát tetteti, de tsupa gyengeség, és szenyvedés, viszontagságainak közepette. Gyözedelmében kevély, le verettetésében sir, vagy kéttségbe esik. E' nagy uralkodót is bor ivással, és természet ellen való testi bujálkodással vádollyák. Ezeket némely részben magában érezte. Az elsö hibája ellen oly rendelést tet [250v] hogy valamit ebéd után parantsol, véghez ne vigyék másod napig. Had legyenek Trajanusnak testi gyönyörüségei ugy a hogy vóltak. A királyokat, nem házi, és othon való pepetselések közt kel tekinteni hanem Uralkodásoknak bóldogitó mivei közt. A természet szükségei magokban is motskosok szoktak lenni, de azért maga szép a természet. Mint az ollyan gyönyörü asszony, ki árnyék székre jár, még is szinében kellemetes, el fedezvén külsö szépségével, belsö részeinek sundaságát. Ne ezt vegyük hát mi is hogy Trajanus háló szobáiban ki vólt hanem hogy a Világ bóldogsága kinek, 's minek vallotta. Leg nagyub bünöl tétetik ki e nagy Embernek hogy a keresztényeket üldözte. De Rómának neveléssel, szokással, törvénnyel fel állot vallása vólt; ollyan, melynek Istenei ötet e Világnak gyözedelmes Urává tették.

[251r] A keresztény hitrül nem tudván, miért nem hihették vólna vallásokat igaznak, midön ez által mindenen gyözedelmet vesznek? Minket védelmeznek az igaz Istenek u: m. mert senki ellenünk nem álhat, bár mitsoda áldozatokkal éljen. Továbbá, a mely vallással böltsödben rengetnek, oskoládban nevelnek, azt hiszed igaznak ha Mahomettül jön is. A romaiak is tsak ugy vóltak vélle mint mi. Bün é az országban ha a vallás fel forgatókat, uj hit, Isteni tisztelet, és jóságos tselekedet tsinálókat bünteti, régi bé vet törvénnye és szokása mellet? Róma, maga, tanáttsa, sem Tsászára a keresztény hitet nem ismérték. Ha nem méltóztatot az UR öket Mennyei világossága által le verni mint Pált, vagy más uton hozzájok kegyelemmel járulni, Világ szerint vévén hibáztak e¹⁸? hogy az ujitást akadályoztatni kivánták? Ha most némely ismeretlen paraszt sorsu lakosok, öszve tsoportozva [251v] közöttünk¹⁹ tanitani, hirdetni kezdenék hogy a nagyságtok kegyelmetek Istene álmodot Isten; tsak kébzelödéseik közt lakozik agyok velején. Hogy egész vallások, nevettség, Isten káromlás, bálvány imádás, kárhozat; ugy vélem hogy meg kérdenék töllök ha van é passusok hogy ezeket hirdetvén igaz járat béli embereknek ismértessenek. Hol van a Mennyei Commissio, és követtség²⁰ levél. Mutassák eléb minek elötte az egész országnak, papjának, királlyának meg tsufolásához fognának. Minden polgár köteles hazája törvénnyének védelmére, akár millyennek láttasson elötte. Nem szabad kérdésbe vennem hogy hazámnak törvényes állása értelmem szerint helyes é, vagy nem, mert e szerint annyi féle törvénynek kellene lenni, mint a mennyi féle esze egy ország emberének van. Akár millyen a törvény, óltalmára,²¹ [252r] kit kit kötelez.²² Ha mindennek szabad lenne hazájának azon törvénye alól magát ki venni mellyet a természet világában a maga esze szerint helytelennek tanál; egy országban sem vólna rend a Világon.

Trajanust, mint Uralkodót Népe,²³ birodalma, Országának törvényes állapottya kényszeritették reá, hogy uj törvényt vallást, áldozatokat, szokásokat ne engedgyen mely változás a Nemzetet mindég lázadásba hozza, és veszedelembe sijjeszti. Egy rész régi tudománnynál marad; a másik változtattya, melybül következik hogy az egész Nemzet értelmében magával meg hasonlásra jövén magábul tsinál magának örökös ellenséget, az az, testében oly betegséget, melynek alig van egyéb orvossága az Isten mindenhatóságán kivül. Mitsoda részeg veszedelem [252v] osztán, mikor ugyan azon Nemzet vérében, hazájában, Uralkodásában, egyik kéz a másiknak lesz ellenségévé? Hol ez amazt szüntelen rontani kivánván, örökké hazájoknak pusztulásán dolgoznak, mely dolog annál siralmasab, hogy ollyan Istenek nevében esik, ki atyai gondviselését ki terjeszti, és az erö szakot utállya.

A Rómaiak, vallásoknak szentségéhez annyival inkáb hozzá vóltak szivekkel forva, hogy annak óltalma alat, minden más valláson, Nemzeten, és Istenségen gyözedelmeskettek. Mert akár mely ragyogo fénnyel tündököllyön is²⁴ a keresztyén vallásnak igassága, de ha az ember benne nem neveltetik, sem annak meg isméretire [253r] kegyelem hozzá nem járul el fogadására magát el nem tökélli. Kéttség kivül Trajanusnak is a Szent Lélek e tzélra nem munkálkodot, ki világi uralkodásának rendes uttyán, kötelességének allitotta lenni, hogy a Népet háboritó ujságokat akadályoztassa.²⁵ Ha valamely titkos kegyelem által meg láthattya vala, hogy az egy igaz Isten isméretit üldözi tselekette vólna?

Továbbá a hazának törvénnye a meg rögzöt valláson kivül minden más szokásokkal élö áldozat tételeket keménnyen tilalmazot. Ezen kivül a Sidók mindég zugtak, tsoportoztak, párt ütésekhez készültek, titkos gyülekezeteket tartottak. Ezektül a kezdetben lévö keresztyéneket a Római nagy emberek külömböztetni nem tutták, mivel sem ezzel sem azzal társalkodások, egyesülések nem vólt.

[253v] Mindég ugy tettzet mintha az uj tudományu lakosok, az országnak régi törvénnyei, szokásai ellen fujnák a követ. Mit tehettek rólla ha az UR nem méltóztatot a keresztyén vallásnak igasságát lelkekben fel fedezni, ugy mint Sz. Pál Apostolnak?

De még is a Pogány Róma a keresztyénségben soha annyi vért nem ontot, mint ö maga magában. A Spanyol keresztyén minden szokásán kivül elő keresztyént elevenen égetet meg ha maga közt fel fedezhette. Tettek a Romaiak ennél többet? Ezen kivül a mennyi vér köztünk vallás miat omlot, azt ki mondani nem²⁶ lehet, noha ugyan azon Istennek isméretiben

Trajánus még is oly rendelést tet, hogy a keresztyének hol léte után visgalásokat ne tegyenek, de a kik [254r] magokat ki agyák, vagy önként fel tanáltatnak, azokat büntessék.

Trajánus uralkodásának disszére szolgáltak ragyogo elméjekkel, böltsességekkel, Plutarkus, Tacitus, Plinius.²⁷ Ezt²⁸ mondották.²⁹ Ó bóldog idö, melyben ugy gondolkozhatunk, a hogy tettzik és szabadon ki mondhattyuk, a mit ki gondoltunk.

Néz széllyel a Föld színén! A mely uralkodás alat vitézek, böltsek nem éltek mind semmiséget mutat a Világon. Egy két bölts ember a gyenge uralkodónak idejét is nevezetessé teszi. Annyira igaz ez, hogy mindent a tudomány böltsesség állat hejére, miolta az Emberi Nemzet a természet kezébül ki költözöt, és életét mesterségre vette! Igazgatás, vezérlés, oktatás, Uralkodás dolgában mi már most a tudatlan Ember? Keveseb a semminél!

Trajanusnak halála után rokonát Adriánust választyák el tsak katonái Antiokhiában. Ezen esetet a Római tanátsnál jelenti, ugy, mintha oka nem vólna, és nyughatatlan Legioinak kivánságát kel vala néki tellyesiteni akarattya ellen. Lehet hogy Adrianus Tsászárrá való választását katonái közöt önnön maga módolta, mellyet mértékletességgel szemérmetességgel kivánt a Világ elöt fedezni. Szégyenli az Ember, ha magának kel magát mások fejére tolni, nem azért mintha szemérmetességét szerentséjének kivánná felibe tenni, hanem hogy érdemetlen, és a miat kel néki alávalóságokra vetemedni mival magában oda nem állattyák [255r] a hol lenni szeretne. Meg aláztatásúl szolgál a szerentse is ha meg szerzését, adománnyal, igérettel, hazugsággal kel pótolni. A nagy méltóságra törekedö emberek kevéllyek szoktak lenni, azért szégyenlik ha sunda alkalmatosságra kel nekik mások szemek láttára elöre vontatni. Tsak ezt kivánnyák a Világnak emlékezetibe nyomni, hogy érdemekért küszködések ellen emeltettek fel méltóságoknak hejére.

Tsak ugyan a forgot fen, hogy Trajánus fogatta vólna el Adrianust maradékának. De a levél alat Trajanusnak irása, petséttye nem tanáltatot. A Tsászárné tettének állittatik lenni. Akár hogy let, kitsinységre tartozik. Azt visgállyuk hogy erköltsében mi vólt, melynél fogva a nép örömét vagy keservét költsönözhette tölle. Keserves sors a rosz Fejedelem [255v] mivel eszetlenségével egész országot gyászba borit, és guta ütés alá vét. Akár mennyi ostoba, és rosz Ember van¹ de tsak az Uralkodó legyen bölts, és igaz, bóldog az Ország.

Adriánus Tsászárrá választatván a Romai Tanátsot meg őrvendezteti. Nem ugy fogom nézni, és igazgatni, mond, az országot, mint a magamét, hanem, mint a Népnek tulajdonát. Régen nem láttad már, hogy valaki Romában Uralkodásra ment, annak kezdetiben mind az igasságnak böltsességnek szájával beszéllet. Fogadást tet hogy büntetés által egy Római haza fibul sem fog életében vért ontani. Azomban egy nehány Konzult öletet meg; de a kik párt ütéssel vádoltattak.

Nintsen azoknál a fogadásoknál [256r] haszontalab kötés, és nevettségeseb érdem. A bünöknek el távoztatásában tsak az erkölts erejére kel támaszkodni. Minden derék Ember egész fogadás tétel a jóra, melly fogadást születésünkben teszen meg értünk a természetnek igassága. Külömben, életednek viszontagságai, és erköltsödnek erötelenségei ellen egyben másban fogadásokat tenni eszetlenség. Természetedben, a fogadás nagyub lelket, sem erköltsöt nem helyheztet, mint a mi nemüekkel birsz mely dolognál fogva idörül idöre kel magadat fogadásaidnál fogva hazuttolnod.

Adrianus mint hadi seregeinek fö vezére az ütközeteknek, és gyözedelemnek mezején, semmit se mutat. Valamit Trajanus foglalt veszni hatta. A Dunán állitot [256v] álmélkodásra való nagy kö hid le omlot. A Szarmatáktul, Lengyel Országot lakó Roxelánusoktul, hazájának tsendességét esztendönként való adó fizetésen vásárlotta. Ki tuggya ha a véllek el kezdet háboru, rosz Kapitány alat többe nem került vólna é mint a fizetés? Mihent Adrianus magában érzette hogy gyözedelemre semmit sem ér, ha békességét pénzen vette, jól tette. De gyalázatos vólt emlékezetinek. Igaz! hanem a veszteséggel meg let vér ontás, fizettetés, birodalmának it ot való el foglalása meg töb gyalázattal költséggel készültek vólna meg. Lehetetlen az Embernek magával születet gyengeségeit mivei közöt ugy el rejteni hogy e Világ elöt ki ne tessen.

[257r] De jó vólt Adrianus más tekintetben, midön a Népnek adósságát mellyel a Tsászári kints Tárnak tartozot el engedi, tsak nem majd ezer milliomig. Ezen kivül a lakosokat Romában förül före ajándékozta. Maga viseletiben² a felsö tanáts iránt nyájjasságot, mértékletességet, kegyelmet, nagy figyelmetességet, emberséget mútatot. Minden ellene el követet bosszuságot mig Tsászárrá nem választatot, azzá lévén, el felejtet. Mihent Tronusára lépet addig tapasztalt személlyes ellenségeinek igy szóllot. Ne féllyetek; bátorságban vagytok.

Azomban mind ezen nagy érdemeknek szóban, tetben ragyogo világa közt is Adrianus mint Tsászár barátai közöt tudot irigykedni, hüségekben  [257v] gyanakodni, és büntetni. Nehezen nézhette ha valakiben méjjeb lelket, erköltsöt tapasztalt, mint a mi némüek az övéi vóltak. El kerülhetetlen, és véghetetlen keservére szolgál életünk világi boldogságának ez az érdemek ellen szivünkhöz forrot irigység. Ha egyenlö sorsu, rang, és szerentse kergetök tusakodnak is egymás ellen, hogy nyereségét melyik ragadhassa ki amannak kezébül tsak nem oly szembe tünö, és meg alázó sundasággal esik; de mikor a Király, ki mindenek felet van hatalmával, méltóságával irigykedik szolgájára azért hogy nállánál termete szeb, vagy esze töb van, utólsó alatsonyság. Nem kötelessége azt a természetnek tudni, hogy rangod méltóságod királyi. Galád lelkedet, [258r] öszve tsabzot gondolataidat, okaidat, azért meg nem igazittya hogy méltóságos felséges nevezetednél keressen magának kegyelmet. Mit tehet rólla a szolga, ha Ura erötelen, eszetlen; ö pedig mind erös, mind okos? Hogy mennének elöre a szegények ha a természet is ollyan³ vak vólna mint a szerentse, és minden ajándékait gazdagokra,⁴ vagy ezeken kivül más felöl disztelen, büntül rühes lelkekre pazérolná. Adrianusnak irigysége még is mellölle sok érdemet el üzöt. Azon igyekezet hogy a derék emberektül, magát eszetlen irigysége által meg fosztván Tsászári meg elégedését gonoszok, és bolondok közt táplálja. Mintha meg szünnének nállánál erköltsben nagyub emberek lenni azok kiket maga mellöl el üz, tsak annál fogva hogy elötte nintsenek.

[258v] A palotás seregnek Kapitánnya Szimilis, mint nagy érdemü, okosságú ember ki nézte hogy nem sokájra néki is távozni kellene. E' szerint a fejére tetézet kegyelem el vesztésének idejét meg elözte. El kéredzet és jószágában, magát meg nyugtatta. Életét végezve, halot fáján a következendö emlékezetet hagyatta meg maga, It nyugszik Szimilis, ki e Világon hetven⁵ hét esztendöt töltöt, mellyekböl tsak hetet élt. Érti azon idejét, mely szolgálattyábul, és a Tsászári udvarbul let ki menetelitül fogva⁶ tartot haláláig.

Nagy siralom a Nemzetekre nézve, hogy a valóságos Filozofusok a királyi udvarokban, helyeket oly nehezen lelhetik. Én, e nyomoruságnak okait, ugy vélem [259r] mind az Uralkodókban, mind a Filozofusokban fel tudnám fedezni, de belé nem botsátkozhatom, mivel vagy hazudni, vagy sebessiteni kellene, melynek fájdalma vissza suhintással ütne a kezembe. Én, Nemzetemmel együt királyság alat élek; ezen hatalomnak pedig emberi erötelenségei fel lévén szentelve halgatást parantsolnak.

Adrianus, gyöngeségeit ismét érdemekkel fedezi. Még mindég szabad vólt a Római Uraknak, gazdáknak szolgájokat meg öletni, ha ugy tettzet. Nem tsak szolgálattyoknak vóltak tellyes hatalommal élő Urai, hanem életeknek is. Ezt a Tsászár el törlötte. Még mindég állot az a hegyi tolvajt, uton álló haramiát meg haladó,⁷ vérrel irt,⁸ Romának dühösségétül meg veszet [259v] törvény, hogy ha hatszáz szolga közzül⁹ gazdájának élete ellen egy botra¹⁰ kap, e miat mind a többi is fel kontzoltasson; Adrianus ezt is meg szoritotta, leg szeb emberséggel áldozván a fohászkodó természetnek óltárán.

Vóltak már Trajanus, Titus, Veszpazianus: miért hagyták hát meg ezen emberséget gyalázo bolond törvényeket? Mig az idö, szokás, erköltsnek változása a Nemzetnek elméjét más tárgyakra nem fordittya, és reá el nem késziti, bolondságaitul, az az régtül fogva meg szokot kegyetlen eszetlen törvényeitül az Uralkodó böltsesség se mentheti meg hogy önnön életét is az által veszedelembe ne tegye. A böltsek az idöt készitik el elöre, az idö pedig a bolondokat [260r] változtattya végre. Ne mond hogy idö ád tudományt, értelmet, vagy okosságot magátul. Ö, sem tanit sem okoskodik soha, mint látod, hanem az Emberek tanúlnak, irnak, tapasztalnak, okoskodnak ö benne, mely szerint osztán az emberi Nemzet elméjének mivei változásba jönnek.

Adrianus a törvényeket rendbe szette, világosságra tiszta értelmü magyarázatra hozta. Jókat, igazakat szabot melléjek. Az igazgatásra rendelt embereknek magok viseletét tartományokrul tartományokra visgáltatta: öket az igasságnak ki szolgáltatására, a szegények ügyének óltalmára kényszeritette, hogy nem a magok meg gazdagitása, hanem egyedül a köz bóldogság és hazájoknak ditsössége legyenek elöttök tárgyul ki tétetve. Ez ollyan szándék törekedés mely a királyi érdemet, hivatalt [260v] védelmezö földi Istenséggé szentséggé teszi. De tsak nem lehetetlenség vólt oly véghetetlen birodalomban mint a mellyel Róma birt, az Uralkodónak a ditsösséges tzélt el érni. Nem lehet a természetnek nyerni való vágyódását a hivatalt viselö Emberekben oly szoros határok közzé venni hogy egy átattyában magokat felejtve mind a köz jóra legyenek figyelmetesek. Akár mely gazdagon fizettessen hivatalánál fogva, még is módot keres, hogy a népnek tölle el tökélletlenkedet¹¹ verejtékében nyerekedjen. Ég, Föld, Meny Ország, Pokol, betsüllet, gyalázat, élet, halál, mind nem elégségesek reá semmi féle hitben, törvényben, szokásban, hogy az emberekbül a manéros¹² huzást vonást ki töröllyék. Egy Fabritziusra esik ezer Crassus. [261r] Söt annyira mentünk betses erköltseinkel hogy a mely ember, hivatalával nyerekedni nem tud, gyámoltalannak, idétlennek tartatik. Az Ember töbnyire mind magáért kiván lenni e Világon, és tsak¹³ ot dolgozik a köz jóra hol¹⁴ annyira meg szorul, hogy személlyes vesztesége nélkül annak szolgálattyát, el nem kerülheti. Szerentse hogy az embereknek a köz jón kivül magokat különösön fen tartani nem lehet, mert már régen el veszet vólna a társaság. A közönség, énséggé változot. It, ot tanáltatnak egy nehány országló értelemmel nemesedet nagy lelkek, kik magokon tul, a köz boldogságot értik, és érzik.

Mivel az Uralkodó hatalomnak katona a keze, és fegyver a lelke, Adrianus¹⁵ tzéllyát ebben is kivánta el érni. Hadi seregeinek példával ment elö. [261v] Magát minden Katona szerszámokkal, eszközökkel meg terhelve, gyaloglot népe elöt. Minden hibát büntetet. A gonosságnak nem engedet; szoros fenyiték alá vévén katonáit. Nintsen élet modja, sem hely e Világon hol a¹⁶ mertékletességet, és erköltsnek tisztaságát oly érzékeny büntetéssel, és szoros vigyázással kellene fen tartani mint a hadi nép közt. Onnan jön hogy sokaságok, tartások, utazások, táborozások, hartzolások miat szüntelen való szorongattatás, és fogyatkozás közt kel néki szenyvedni. Mikor segedelmére, élelmére módot kap, a természetnek szüksége, és¹⁷ kivánságában el hervadot ösztöne, faldoklással, mohon kapással kívánván magának eleget tenni, minden mértékletességet [262r] vélle, lába alá tapottat. A kik születéssel, neveléssel tsekéllyek a szeméremnek határaibul is ki törnek. Az élet halál közt való veszedelem, örökké szorongató szükség, félelem, kergettetés töbnyire, a tsendes, és szemérmes természetet, magábul ki vetkeztetik; szemérmetesség nélkül pedig az erköltsök, nagyon szennyes szint mutatnak, melynél fogva tisztaságok, motsokká változik.

Adrianus a rendnek szoros fen tartásában soha az oly aprolékos dolgokra le nem ereszkedet mellyek királyi méltóságának kissebségére szolgáltak vólna. Préda kezek nélkül, mértékletességgel okossággal adakozot. A fennyitéket, dorgálást mindenkor enyhitette kegyelmével; mely tulajdonságok, részére azt szülték hogy katonái által a leg szorossab fenyiték alól is az ímádásig tiszteltessen.

Szélessen ki terjedet birodalmának meg visgálására magát el tökéllette [262v] hogy tartománnyaiban a rendetlenségeket meg gátolhassa, és a népnek ügyében haldokló igasságot eröre, elevenségre hozhassa. Véghetetlen kö falat rakatot Angliának egy részében hogy azt a szomszéd vad nemzettségeknek ragadozásaitul meg menthesse. Noha a keritéssel van óltalom, ellenségek ellen, ha az emberek vigyázása alat nints tsak álom. Nem lehet é a kö fal keritésen által menni, ha ármáda nem örzi? Minden Országnak katonáibul áll¹⁸ a védelmezö kö fala. Khina határának szélin az Asiai Tatárok ellen vég nélkül való kö falat huzatot, mellyet a Scitha Tatárok meg hágván az egész oltalma alat lévö Országot el foglalták.

Tsak ugyan ezen Tsászár alat eset a Sidoknak uj lázadások. Mivel ezen háládatlan, tudatlan, és tévelygö [263r] értelembe veszet babonás Nemzet magával el hitette, hogy a Világnak Istenére ö rajtok kivül semmi más emberi teremtés nem tartozik; földhöz verettetésének utolsó pusztulásának, meg aláztatásának siralmas terhe alól is, elégséges vakmeröséggel eszetlenséggel birt, fejét a Világ hatalma ellen fel emelni. A Romaiakat mint minden Nemzetet e Világon halálban utálták. Jerusálemben, Jupiternek templomot emeltek a gyözedelmesek. Az Isten el nézte: a Sidók nem szenyvedhették. Valamely inségei közt kéttségbe esésével küszködö Barkóhébás nevezetü emberre¹⁹ tanálnak kire reá fogják hogy ö Messiás, és maga magát is annak aggya ki. A Jerusalemi és vidékeiben való Sidóság pártot üt. Barkohebás nevettséges, és eszetlen módra hitetö Messias vezérek alat el kezdenek szokások szerint veszet állatok modjára [263v] dühösködni. Julius Severus nevezetü gyözedelemhez szokot nagy embert, és bóldog hadi vezért küldi a Tsászár ellenek. A Sidóság, ezen emberi Nemének sepreje, hijába biztatta magát el fogadot Messiássával: haszontalan várt Angyalokat, segedelmére Menyböl alá szállani, eszetlen reménységének meg szégyenittetésére, vak hitinek gyalázattyára e Világnak Istene, mindenhatóságának székibül el nézi, hogy a pogány Róma Jerusálemet meg dullya és négy száz nyoltzvan ezer reménységébe belé fúlt Sidót el szórjon, nagy részben fel kontzollyon, és széllyen el adgyon, ugy mint vásári barmokat. Továbbá Jerusálembül örökre ki tiltattak honnan széllyel oszolván a földnek szinén, máig se szünnek meg e Világnak minden Nemzettségeit átkozni; mindenüt szolgálván, [264r] raboskodván, éhezvén, szomjuhozván, és örökké azt hivén, hogy a Világnak áldással tellyes hatalmú Istene egyebeket utálván, tsak öket méltóztatik tekinteni, kiket e Világnak tet tsufjává azért talán, hogy annál fogva hidgyék magokat tölle különösön²⁰ szeretet Népnek. Jegyezd meg ezen esetnél hogy a vallásban lévö vakságot, világi tapasztalás, ha minden nap elö áll is ezer esztendeig egy huzomban, soha világosságra nem hozza: Hijában fetreng a Sidó, porban, hijában minden Nemzet lábának zsámolya, mert tsak választot kedves népnek hiszi magát, ezzel elevenitvén meg hólt reménységét, hogy Istene még e Világot kezébe adgya. Mely tzélra nézve, szemtül szembe truttzollya a keresztyén népeket²¹ elöttök²² kiabálván Messiássát magához.²³ De mivel ezen reménységek egy felöl siralmas, más részrül nevettséges el nézik, hogy [264v] szombatonként orgonállyanak, és semmivé lévén e Világban magokat eszetlen reménységekkel vagyon helyet táplálják. Sorsok oly tsekély, és szomoru, hogy a szánakozás miat már rajta nevetni se lehet.

Adrianus minden jó, és betses miveinél fogva is, a Római tanátstul utáltatot. Tsak nem minden rendelései el töröltettek. Leg inkáb azzal vádoltatik hogy a tanult embereket irigységbül el vesztette. Senkinek se vólt szabad nállánál többet tudni. Favorin nevezetü Filosofussal vetélkedet oly dolgon mely részirül szembe tünö, közönséges hiba vólt; A Filozofus engedet, melyrül barátai feddették; kiknek, Hibáztok, ugy mond meg gyözhetnétek az ollyan tudóst okaiban; a ki harmintz légióval vetélkedik ellenetek?

E Világnak halhatatlan ditsössége közt mindég hallod e neveket: Titus, Trajanus– Antoninus, Lásd hát ez utólsót is, kinek sorja most jöt ki. A titkai közzül magát fel fedezet Izraelnek Istenét nem ismeri. A Világ bünéért tet engesztelö áldozatrul nem tud. Szent LÉLEK által való kegyelem hozzá nem járul: tsupán a természetnek igasságaira támaszkodik, józan okosságának világátul vezettetvén. Egy szoval Filozofusnál egyébnek nem mondatik, mivel Apostolt, Evangyelistát, Patriárkát nem ismernek.

Antoninus, midön Adrianustul hivatalára ki neveztetet az Uralkodást magára¹ fel venni nem akarta, kéttség kivül azért mivel érzette magában hogy önnön értelme szerint e nagy hivatalnak mely nagy terhe lesz vállain. [265v] Az uralkodás nem nyugodalom, sem világi bóldogság egy oly fel szentelt halandónak is, ki királyi kötelességét érzi, érti, és gyakorollya. De töbnyire vélle ugy tettek hogy a gyönyörüségekre tartozó részeit a Fejedelmek magoknak el választván minden egyéb terhét bérbe állatot szolgák vállaira vetették kik inkáb házi szerentséjeket vévén tárgyul mint az Országnak köz javait magokat a Nép verejtékével hizlalták, és annak keservében örvendeztek.

Antoninus nem igy vólt. A leg méltóságosab erköltsnek, leg felségeseb emberi tulajdonságoknak minden ki gondolható érdemeivel birván, mulandó testében Mennyei tökélletességet mútat tsak nem. Még eddig minden derék Uralkodóban tanáltunk it, vagy ot emberi gyengeséget. Titus prédált, Trajanus ivot, s a t. de Antoninusnak ha ezer [266r] felöl tekinted is, bünét sehol sem tanálod. Keresztyénséged tsak ezt teheti benne ki hibául, hogy az igaz Istent nem ismérte mert ha ezen bóldogsága hozzá járulhat vala, tselekedeteiben és² Uralkodásának igasságában,³ emberségében leg aláb, az Izraelnek némely királyit⁴ felül halatta vólna⁵ de mivel Jupitert ismérte, nem a Jehovát, tökélletes erköltseinél fogva is Sz Dávidnak, büneihez sem⁶ hasonlittatik, mert a kegyelemnek állapottyában, a szentek értelme szerint, ugy láttzik, mintha a Sidó Királynak⁷ hibái is szenteb következéseket huztak vólna magok után, mint a pogányoknak jó szinre festet⁸ világi tselekedeteik mellyekkel tsak magokra néznek, és nem az URAT tekintik; sem általok, idvességekre az örök közben járónál fogva nem tzéloznak. Mi is tsak világ képpen beszélünk [266v] hát it Antoninusrul. Az ö jóságos tselekedetei idvességére nézve füstbe mentek, azt mongyák.

Antoninus, életének minden napját óráit a köz boldogság fen tartásának áldozta fel. Szüntelen abban fárat, hol, kivel mibe tegyen jót. A polgárokat ugy nézte mint barátit, rokonit, és hazafi társait. A büntetést kerülte; törvényre vetette. Mingyárt Uralkodásának kezdetiben egy oly titkos párt ütésnek nyomozását⁹ tiltotta meg, mellyel némely fö emberek vádoltattak. Mitsoda bóldogtalanságomra szolgálna, mond,¹⁰ ha meg világosodna elöttem hogy polgár társaimtul gyülöltetem. Ezen öszve esküvés, ha lehetet is, bizonyosan akkor eset mikor Uralkodásra jöt, és még nem ismérték. De külömben, egy ország se marad soha bolondok és dühöt [267r] emberek nélkül kik szerentséjeket abban ne keressék, hogy hazájok bóldogságával ellenkezzenek. Hol van az a szelédség mellyet a veszetség meg ne támadjon?

A Tsászár, minden adakozni való vágyódása mellet is, a közönséges adót meg keméllette. Nem állitotta helyesnek hogy a szegényektül keservesen keresse adójokat bé szedvén, azokat kedves embereire vesztegesse ajándékul, hanem¹¹ az Ország köz javaira¹² atta hogy azokra fordullyon haszna, kik fizetik. Nem ugy, mint Augustus, ki egy 's más emberét, ha ötet ditsérte száz ezerekkel ajándékozta, hogy azok legyenek bóldogtalanok kik által ezeket boldogitotta. Az adózó Nép, az a jövedelem termö föld, mellyet ugyan azon nedvességgel kel ásztatni, a mit belölle az Uralkodó hatalom a királyi szekhez fel huz. [267v] Antonius ezt hitte hogy az Ország kintse tsak reá van bizva, melynél fogva köteles azt,¹³ a haza javára forditani. Nem tartotta szabadságának lenni hogy a Nép pénzét különös tettzésére, fényességre, készületre, pompára, holmi hizelkedöknek meg gazdagitására vesztegesse. Ugy élt vélle mintha Népének let vólna szám adása alat, mely kötelességet néki lelkének jósága, és Mennyei¹⁴ tulajdonságainak igassága parantsoltak. Sokszor közönséges szükségekre is a magáébul költöt, az a jószágának jövedelmébül. A Tsászárné Fausztina, ez iránt dorgálván, Nints már nékünk, igy felelt, miolta Uralkodásra jöttünk semmi vagyonunk az Ország javátul meg külömböztetve. Az érdemetlen, és vagyonos Embereknek ö elötte még ki szabot [268r] szükségtelen pensiókat el törlötte. Méltatlanság, úgy mond,¹⁵ gyalázat, és kegyetlenség is hogy a Népnek¹⁶ verejtékét ollyan emberek szopják, kik a hazának semmi javára nintsenek. Az adakozás, és annak jósága szinte ugy határok közzé vétetik a józan okosság által, mint minden egyéb tselekedet. Minden kérönek, szükölködönek, minden kérdésen kivül tsak adni, nem jóság; hanem bolondság. Egyik, és a sokkal kisseb résznek pompás kegyelmet mutatni ugy, hogy ez által a nagyub rész, milliom számmal süllyedjen alá inségébe, Egekre fohászkodó igasságtalanság. Ezt kerülte Antoninus.

Sajnálni lehet örökre hogy Uralkodásának idejében Romának ollyan irója nem tanáltatot ki ezen Tsászárnak halhatatlan érdemü tselekedeteit [268v] rendeléseit sorjára állatván, irásban e Világnak meg hatta vólna. Diribbe, darabba, it ot széllyel el hányva kaphatot meg róllok¹⁷ valamit az Emlékezet.

Töb rendelései közöt nevezetes ez, melyben parantsollya, hogy a nös paráznaság a férfiakban is ugy vétessen, és büntettessen, mint az asszonyokban. Ez ellen ki fogást tesznek, mivel az eset nem egyenlö. Az asszony idegen vért hoz férjének házába,¹⁸ kit amavval önnön magáé helyet tartat. Ere ezt felelem Én, hogy¹⁹ férfi adván magot a más feleségének azzal egyenlö bünös. Ez a házas ember, amannak ád magot, amaz ennek. De ez ollyan dolog mellyért a tudósok pennájának²⁰ fáradni nem szükség mivel asszonyaink,²¹ gyönyörüségeknek módját soha egy Filozofustul, sem paptul nem kérdik. A feleségektül meg unatkozot²² férfiaknak is nagyob része, tsak ugy teszen. A kivánság nem buzog, az ösztön, nem okoskodik hanem mindkettö meg elégedést kér magának; és a testnek érzésében az éhséggel szomjusággal állanak egy soron. Szentek, böltsek, világ kezdetitül fogva papollyák hogy ne bántsuk egymásét. A mire vélle mehettünk, ot vagyunk. De azért a tömlötzöket semmi féle Istenség, vallás, törvény el nem törlötték.²³ Lehetetlen a büntetö páltzának erköltseinktül távozni. Nem birhat az emberi természet magával mindenben. Az ollyan nagy erö nagyokra²⁴ tartozik; sokan vagyunk pedig kitsinyek.²⁵

Antoninus huszon²⁶ két esztendeig [269v] vólt Romában a Tsászári széknek ditsössége: betsülletire szolgálván²⁷ az Emberi Nemzetnek, és disszére, a természetnek; melynek értelemmel fel ruházot igassága, hogy Istentül származot, életének minden tselekedeteiben meg mútatta. Markus Aureliust választotta helyére, feleségül adván leányát néki. Ezen választásban szintén oly Nagy Ember láttzik benne, mint Uralkodásának minden idejében. Antoninus, a nevét, halálában oly áldásba, kedvességben hatta, hogy az utánna választot Tsászárok sírjábul ragadozták²⁸ ki hogy magokra ruházzák; mindenek felet való ditsösségeknek tartván Antoninusnak²⁹ hivattatni, mely szokás tsak nem száz esztendöre terjedet ki.

Eszedbe vehetted már miólta érdemes emberek állanak fel a Tronusra, hogy a Rend,¹ helyre állot; a Római tanátsnak tekintete méltósága szembe tünt, mely szerint a Tsászár választás nem is katona lármábul, hanem törvénybül let. Az Országnak bírái, a kegyetlen, és eszetlen Uralkodásnak öldöklö fegyvere,² és annak halálos rettegései alol fel szabadulván, magoknak bátorságot vettek a hazának, és természetnek igasságai szerint szóllani.

Aureliust a tanáts, Tsászárnak mongya ki; Ő pedig Verust, mint el fogadot öttsét társnak, a Tronusra maga mellé veszi. De még is e' veszedelmes, és gyalázatos szokást el nem törölhették, hogy a [270v] Pretorianus seregnek sok ezerekbül álló ajándékokkal ne kedveskedjenek. Akár mely veszedelmes, káros,³ és gyalázatos legyen valamely dolog, de ha szokásba vétetik, mig a Népnek elméje nem változik, semmi féle Uralkodó hatalom, és böltsesség el nem törölheti. Sokszor a tudatlanság, a kegyetlenséget, veszettséget is fel szentelte igasságnak mely mindenen Uralkodot mig azt⁴ a⁵ bé borult józan okosságnak ujra ki derült napja poklokra nem üzte vissza.

Nem tudnánk meg mondani hogy Aurelius a leg felsöb hatalomban magának Uralkodó társat, mi okon kivánt. Tellyes hatalomban, és a leg felsöb méltóságban ha testet visel⁶ valaki, és ha⁷ [271r] szent is, de⁸ nehezen birja meg, hogy mikor ö ezt parantsollya, ugyan azon hatalombul, más, az ellen másat parantsolhasson. Ezt feleled talán, hogy meg lehet, mert értelmeket, akarattyokat, az Uralkodás dolgainak tengerében,⁹ egymással, sinór mértékre, örök meg egyezésre veszik. Milliom tárgyra, történetre nézve is egyik mindenkor ugy akarhat,¹⁰ mint a másik; következés képpen két tellyes hatalommal uralkodó királyt tsak ugy lehet nézni, mint egyet.

Az emberek sehol sem állanak egymással szorossab, sem szenteb kötésben, mint a házasságban: hol láttál 's hallottál férjet, feleséget, kik házi gongyok fen tartásának számtalan eseteik közt egymással ellenkezö akaratra, életeknek el fojtában soha sem jöttek vólna? [271v] Hogy két embernek értelme, tettzése vágyódása, kedve, szüksége, meg elégedése, okossága, gyengesége, minden Világi, Mennyei dolgokban egymással pontban meg egyezzen, lehetetleneb dolog,¹¹ magánál a lehetetlenségnél is. Ennek probáit¹² a minden nappali tapasztalás, mint egymáson kavargó fergeteget, ugy szórja szemed közzé, mely szerint nekem, iránta hosszas okokkal élni, haszontalan idö töltés lenne.

Ezen álmélkodj, hogy Vérus a leg parasztab, leg alatsonyab, leg galádab erköltstelenségnek, korhelységnek utállatos és vad büneitül el borittatva, Aurelius böltsessége által, uralkodásra, mellé mitsoda okokra nézve választathatot? Az Országnak boldogtalanság; magában fertelmesség let?¹³ Ha Aurelius, [272r] ötet,¹⁴ atyafiságánál fogva kivánta bóldogitani, nem kel vala a köz jónak romlásán annak szerentséjét fel állitani. Nintsen utállatosab, veszetteb tselekedet, mint mikor a Vérségek, huzó vonó, tudatlan, kegyetlen, tsalárd, korhely, és pusztitó attyok fiait, közönséges hivatalokba nyomják bé, hogy a köz igasságnak, és¹⁵ el nyomattatot szegénységnek rovássára hizzanak az ország sebein, mint pásztori ruhában öltözöt ragadozó Farkasok. De azért, ez a számtalan sok pokol fakadék minden országnak testét el lepte. Rendes, mikor az Ember, tehetetlen attya fiait az Ország szegény népének pusztulásával ajándékozza, mely haramia jó téteményt osztán amaz, néki háláljon, mint törvényes, igaz, és Istenes bóldogulást. Lehetetlen az emberek mivén, a rajta való szánakozás miat nevetve nem fakadni. [272v] Mindég a köz jót kiáltyák, és örökké annak leple alat pusztittyák a népet,¹⁶ ugyan azon köz jóra nézve.

Aurelius, tzélul tette ki¹⁷ magának hogy Vérust tulajdonságaiban változtatván érdemekre vegye. Gyenge Filozofia. Tudományt, mesterséget, manért, szokást, lehet az embernek emberi munka által adni, de természetet, és annak következését, gyümöltsét, az az, erköltsöt, soha sem. Fába, olthatz fát, de káposzta torsában soha se foganszik meg. A gyáva, idétlen, eszetlen születésbül a királyi nevelés sem teszen semmit. Nints nevelés, dolog, idö, alkalmatosság, környül állás, oktatás büntetés ollyan e Világon, mely a rosz születést és¹⁸ természetet jová tegye. Ha ezen módot az okosság fel tanálhatta vólna, egy rosz erköltsü, [273r] gyámoltalan, oktalan Fejedelmet, Urat se tanálnál sehol e Világon. De nem mi uralkodunk a természeten, Látod! hanem a természet mi rajtunk. Mennyi korhely láttya hogy az által élete módjának, egésségének pusztulására van; eszével fel éri, de azért uttyát, romlására tsak folytattya nem szünhetvén meg ésszel eszetlenkedni.

Armenia Romai tartomány vólt. A Pártusok, mint erös hadakozó Nép határain bé törnek, 's el nyelik. A birodalom hatalmát kellet forditani ellenek. A Tsászár e dolognak terhét Verusra bizza, ugy itélvén magában hogy a táborozásnak zenebonája, a véres ütközeteknek veszedelmei, éjjeli nappali törödés, hanyattatás; a hirnek, névnek kivánása, mely a gyáva bolondokban is fel tanáltatik ha¹⁹ benne módot [273v] látnak, Vérust a ditsösség²⁰ kivánására²¹ majd fel gerjesztik, és tunya életének fertelmességei közzül ki ragadgyák. De hogy! A hadi seregekkel ugyan el ment, de Antiokhia várassában állandó szállására fészkelvén magát bé, onnan tudakozta a háborunak hogy létét; maga pedig ebédgyét vatsoráját faldokolva, gyomrába alá²² tömve; a borba beléfulva, bujaságának fertelmességeibe le²³ sijjedve²⁴ az alatsony bünöknek utállatos fertöjében bugyborékolt. Vóltak Romának nagy hadi vezéri, kik Urok helyet [274r] gyözedelmeskettek,²⁵ mely gyözedelmeknek ditsösségét Vérus magára mázolva érkezet haza, hogy vitézi miveinek árnyékában hivalkodását a valóságos érdem áldozattyának füstivel táplálja. De lehetetlen az érdemet azoktul el venni a kiktül származik, hogy e Világnak emlékezetiben a késö maradékok elöt is alatson lelkek állyanak tündöklésben. Sok érdemet fojtogatot már a maga ideje, mellyet az emlékezet²⁶ helyre hozot.

Tudod, hogy a részeg származásu embernek Elizeum, Pokol, hir név gyalázat, betsüllet, egésség betegség semmi jóra inditó okúl nem szolgálhatnak. Ö tsak baromi vágyódása után usz mindenen keresztül bár mely fertelmesség állyon is²⁷ elötte.

[274v] Aurelius mindent el követet ellenben hogy Verusnak hibáit érdemével helyre hozhassa. Soha a fö tanátshoz parantsolattal semmit sem küldöt, söt tselekedeteiben²⁸ magát annak értelméhez szabta. Senki, a köz dolgoknak fojtatásában nállánál nagyob serénységgel, nem foglalatoskodot. A tsászár kintsel, és jövedelmekkel szorosson gazdálkodot, mint az országnak önnön javára öszve tet pénzével. Ebbül, a gyözedelmes katonákra sem szórta ajándékit. Amit nektek, mond vitézeinek, rendes fizetéseteken tul adnék, azt, édes atyáitoknak,²⁹ testekbül kellene ki tsafarni. Jöt ollyan szorulásba hol az adónak sokasitására kényszerittetet. Az ország [275r] szüksége kivánta, még sem emelte fellyeb hanem a leg drágáb ritkaságokat atta el a tsászári palotákbul, inkáb,³⁰ mint Népét nagyob adóval terhellye szokot tartozása felet.

Álmélkodni lehet rajta hogy ezen Tsászár is az Evangyeliomnak tudása nélkül ily nagy világi érdemekre hogy emelkedhetet fel, mellyek oly sok buzgó keresztyén fejedelmeknek Uralkodását meg haladgyák. Noha maga az igaz és tiszta erköltsöket szorossan meg tartotta, de a gyengék ellen nem keménykedet. Látván hogy a halandókat erköltsi eröre közönségesen vinni nem lehet. Igy szóllot:³¹ Mivel az Embereket ollyanokká, a mint kivánnánk tenni nem lehet, szenyvedjük el öket ugy, a mint vannak; a lehettségig használván³² erejeket.

[275v] Ki nézheted ezen szavakbul, hogy az erköltsi tudomány tsupa természetben is, a jól születet, és jól tanult embert a Világi érdemnek, emberségnek, igasságnak királyi székire helyheztetik fel, a holot is,³³ ditsösségének³⁴ Egei közzül mint valamely jól tévö Istenség terjeszti jó téteményeit alá a szükségtül le verettetet, és segedelemért fohászkodó halandókra.

Azomban különös Nemzettségek támadják meg birodalmát ez örökre nevezetes Uralkodónak. Kadesek Jázigok Markománnusok s a t ellene it,³⁵ e tájon Pannoniaban, fegyvert fognak. Hitte már Aurelius hogy Vérust a hadi foglalatosság jóra nem hozza, azért³⁶ személlyében indul el hogy [276r] hadakozzon; mely uttyában Vérust, a felséges korhelyt, magával viszi. Ki nézte belölle hogy ö,³⁷ az egész ország meg maradásánál töbre tartya, ha egytzer kedvére meg részegedhetik. Álmélkodásra való dolog természetünkben, hogy okoskodással, ésszel annyi Ember mutat benne³⁸ bolondot! Hát ezt mellyik óldalárul érted meg, mikor ollyan halandót látz Tsászári székre fel emelkedni, bölts Uralkodás alat, kiben az érdemeknek sokasága közzül, tsak egy leg kisseb sem tanáltatik. Minden idö íz élet, zugolodásra fakad ki önnön fogyatkozásai, és hibái ellen; állitván hogy az emberek el vannak romolva, mert jobban tselekettek hajdan. Most, ugy mond, szám nélkül való érdemetlen emberek szerentsések, kik hivatalokba, méltóságba helyheztetnek. Hid el! mindég ugy vólt. [276v] Az emberi természet, tsak szokásait változtattya idörül idöre. Oly változás, mely elméjétül, tettzésétül származik, maga által is észre vehetetlen módokon, melynél fogva az Emberi Nemzet önnön változásait, idöre veti, és nem magának tulajdonittya. A szerentsének vaksága, minden idöben jutalmazot okos hivatallal bolondokat, és méltósággal alatsonyakat, szintén ugy, mint most is.

Vérus Tsászár,³⁹ érdemtelenségét, korhelységét, eszetlenségét uttyában magával vontzolva, hirtelen halállal reménytelenül enyészik el. Zugás, bugás, zsibongás, susogás, gyanus⁴⁰ beszéd borittyák el az elméket. Ez igy, amaz ugy vélekedik, [277r] oly gondolat fordulván meg némely embereknek fejekben mintha Vérusnak halálát Aurelius sijjettette vólna titkos utakon, és orozva maró⁴¹ módokon. Semmiben sem gyönyörködik ugy a község mintha a nagy embereknek érdemére bünt mázolhat; azért, mert a tsekélységnek, a méjség mindég meg aláztatására szolgál, mely miat örül a szívében titkon, ha láttya hogy amabban is meg feneklik valami. Nem is menekedhetik egyéb az emberi irigységtül, hanem a szegénység, sundaság, betegség,⁴² gyalázat, és önnön magába belé fult ostobaság. Ezen dolgokkal fényeskedni senki sem kivánván, irigység nélkül el nézheti azokat, kiknek szerentsétlenségek által e Világon⁴³ ezen nyomoruságok osztályba jutnak.

Aureliusnak Vérus halálában [277v] semmi tette nem vólt. Ez a nagy ember inkáb jóságának határ nélkül valóságával hibázot,⁴⁴ mint minden mással, akár mivel. De nem is lehet Aureliust a gyilkosság alól menteni, ugy hogy a leg szeb mentséggel is erköltsének méltóságát meg ne alázzuk, és érdemét meg ne sebessittsük. Mivel lelkének nagysága minden e féle gyanúnak felette van, ne mentsük hogy ne sértsük. Hibája e lész vala inkáb, hogy a meg halálozot utállatos és nevettséges embert az emlékezetben Istenségre emelte; de ez tsak a tászári ranghoz köttetet tsupa szokás vólt. Még is, hogy a jók, a rosszaktul külömbözzenek, e tisztességet, a bolondoktul, és gonoszoktul meg lehet vala vonni. De az Emberek, Látod! [278r] idörül idöre vakságra tévelygésre vannak átkozva: szokások, kébzelödések, és álmok vezetik a Világot,

Pannoniában a haborunak folyni kelletet, egészlen öt esztendökig, mely idö alat a Tsászár ot lakozot. Hadi miveit oly fárattsággal, személlyes testi törödéssel vitte melynek meg birására köz katonái is, alig lehettek. Ütközetet nyert az ellenségen, mellyet keresztyén Iróink, következés képpen adnak elö: Hogy a Római katonák szomjuságoktul emésztetvén, zápor essöt imátkoztak alá Menybül, melynek egy része öket meg itatta az alat, mig más része az ellenséget kö essövel, vagy jéggel, agyon verte.

Állapodjunk meg it Olvasó! it keverednek már az Ó Testamentomnak, Sidó eseteknek tsudái, Romának viselt dolgaival együvé. El érkeztek a tsudák [278v] a természetnek rendiben. Eddig tsak egy Világban utaztál visgáltál, tanultál okoskottál, próbáltál; de már most, két Világod van, mely szerint ennek a Világnak, és a természetnek igasságait a más Világnak törvénnyeibül kel próbálnod. Minden lépten az Égbe kel menned. Lélekben, értelemben, hogy Világi eseteidet a természet felet, és az ellen bizonyithasd. Tudod, hogy a természetnek maga ellen bizonysága nintsen, nem is lehet; ahoz kel tehát folyamodni, ki rajta Uralkodik, és parantsolhattya néki annak el követését a mi magával örök ellenkezésbe van. Már most két Emberré, az az, két elmévé, egy mással ellenkezö tudománnyá, magokkal küszködésbe jöt értelmü igasságokká lettél; mellyek szerint Egekbül [279r] kel élned ezen a Világon, vagy it élvén kel Egekben lenned.

Aureliusnak hada közöt, különösön a Menydörgö sereg, már majd nem mind keresztyénekbül álván, reájok⁴⁵ nézve let⁴⁶ ezen Ó Testamentom béli Sidó gyözedelmekhez hasonló eset. Még addig a Romaiak természet szerint való módokon verekettek, most már tsudákkal gyöznek; mely dolognak következése a lesz, mint látni fogod, hogy a Világot, pogány módon el foglalják, és keresztyén módon el vesztik: hogy mig tsudák nélkül⁴⁷ verekednek, mindent meg vernek, és minek utánna engedelmekre tsudák jönnek, a pogányok járma alá vettetnek. Constantinapolyban Mahomet, Romában Alarik pogányok ülnek fel a keresztyén Tsászári székekre. Már most [279v] A Titus, Trajanus, Tacitus, Plinius, Seneca s a t nevek közt fogod el ögyeledve hallani Tertullianust, Agostont, Krizostomust, Bernárdot, Nazienzenust oly véghetetlen számmal, tsuda tételekkel, világra ki terült, szent irás béli tudósokkal, és⁴⁸ egymás ellenébe zavarodot magyarázatokkal, melyeknek szüntelen háborgó, és magokat mélységekre alá sijjesztet, ismét⁴⁹ onnan Egekig fel emelt habjai közöt a Világ el⁵⁰ ül; honnan következik, hogy az Emberi Nemzet, értelmével magában meg hasonlásra jövén keresni kellet magát magában. Ezt a Világot a más Világnak ki tanulására forditván, mindent el követet hogy sem egyikben sem másikban ne lehessen, sem magával⁵¹ egyben se másban soha meg ne [280r] egyezhessen.

Tertullianus vallya hogy Aurelius a zápor essönek tsudáját maga, irot levele által meg ismérte. Mi nem láttuk mikor irta, kinek küldötte. Az Istennek minden hatósága a természet örökös rendinek maga ellen való kényszeritése nélkül is adhat ollyan hadi seregnek mint a Romaiak vóltak annyi eröt bátorságot melynél fogva gyözedelmeskedhessenek. Lám! mig az Izraelnek Istenét nem ismérték, a természetnek sorján tsak magoktul magokban, töb gyözedelemmel éltek e földnek minden töllök ki vált Nemzettségein, mint a Sidók éltek, az érettek fáradot Mennyei tsudáknak közepette. Soha a Romaiak Jupitert tsudákra nem kényszeritették, hogy érettek seregekben maga hartzollyon, vagy magátul [280v] e tzélra hozzájok kisseb rangu Isteneket külgyön. Uralkottak is e földön mind eddig mig ügyöknek védelméhez a tsudák hozzá nem fogtak. Ebben ugyan meg ütközésed nem lehet, mivel a keresztyén tudománynak Uralkodása egy Nemzethez, annak hiréhez, nevéhez, hatalmához köttetve nintsen. Tsak a vallás,⁵² és az⁵³ igaz Istennek ismérete terjedjen ki minden Népre Nemzettségre, az osztán nem kérdés hogy király, tsászár, Római, vagy Pánfiliai legyen valaki. Nem azért let a keresztyén vallás hogy a Római lakosok legyenek örökre e földnek Urai, hanem hogy akárki keze alá esnek hidgyenek, és keresztyének legyenek. Mind ezen okok szerint, világi [281r] gyözedelem, veszteség; igasságára, vagy hamisságára próbáúl, egy vallásnak sem szolgálhat; mert ha szüntelen való, változhatatlan, állandó gyözedelem, és⁵⁴ világi hatalom próbálná a vallásnak tsalhatatlan igasságát, ugy, egy igaz vallás se tanáltatna e Világon, mivel egy sints melynek népét egytzer, vagy másszor, ellensége meg ne verte vólna. Hányszor rugták fel a Sidókat, a Jehovának igaz isméreti alat? Öldöstettek, fogságra vitettek, mely nyomoruságokat a mindenható, és általok tiszteltetet UR Isten ki merithetetlen titkaibul, és békességes türésének véghetetlenségébül, el nézet. Most már, annak jöt ki a sorja, hogy ök ne ismérjék az Istent, hanem mi,⁵⁵ kik annak isméretit töllök tanúltuk.

[281v] Filozofiaban, akar Theologiában ved az embert, de erköltsétül töb jóság, mint Eureliusnak vólt, nem telik. El törölhetetlen siralmat okoz a józan okosággal élö értelemnek világában, hogy érdem halandóban ne lehessen oly szembe tünö, oly bóldogitó, és igaz melynek pusztito ördöge ne tanáltasson a tarsaságban. Az érdemtelen, ditsösségért sohajt; és a gonosz, jutalmat vár. Avidius Kassius, nagy katona,⁵⁶ gyözedelmes vezér, derék ember is némely tekintetben. E' vezér, magát, a régi Római szabadság erköltseinek viselésére, és mutatására eröltette, ugy mintha szabadságot akarna; De ezen tettetés oda ütöt ki, hogy önnön⁵⁷ személlyét, a vezérlése alá rendelt hadi seregek [282r] által Tsászárnak kiáltassa ki. Aurelius kötelességének miveit Pannoniában folytatta, midön ez esetnek hire hozzá el érkezet. Készült ellene⁵⁸ oly fel tétellel, hogy meg verje, és azontul életének, szerentséjének kegyelmezzen. De tzéllya, készülete, nyakán veszet, mivel a pártot ütöt Kassiust a maga tisztyei meg ölték. Aureliusnak hirében tettében világra terjedet érdeme Kassiusnak katonáiban töb erövel dolgozot, mint néki azoknak⁵⁹ tet minden igéreti. És ha meg aláztatást⁶⁰ okoz egy felöl emberi sorsunkban, hogy a leg job tulajdonságoknak is öldöklö ellensége legyen; vigasztal más tekintetben, és fel emel ez, hogy az érdem, a tölle el pártoltnak⁶¹ ellenséget támaszt mely azt, rajta meg bosszullya. Aurelius [282v] Kassiusnak, sem okot nem szolgáltatot a párt ütésre, sem tisztyeit reá nem késztette hogy ügyét, rajta, halállal bosszullyák.

Azomban, lehetetlen hinni,⁶² és fel tenni, hogy Kassius Aureliusnak érdeme felöl meg ne let vólna gyözettetve; de a felsö méltóságra való szomju vágyódásátul el részegedvén Aurelius, hogy kitsoda, tudni, nem kivánta. Az engedelmességet tsak ugy meg támadgyák mint a kegyetlenséget. És a jósággal vissza élnek azért mivel a háládatlanoknak, tudatlanoknak, és nagyra vágyó gonoszoknak együgyüségnek látszik.⁶³ Valamennyi nagyon jó, és emberséges ember van e Világon mind ugy áll⁶⁴ némely tekintetben, mintha egy uttal, [283r] gyámoltalan is vólna. Innen következik, hogy⁶⁵ körülötte forgó selmák ellene meg bátorodván, huzni, vonni, lopni tsalni kivánnyák; el hitetvén magokkal hogy a mit ellenére körülötte el követnek, soha meg nem láthattya. Erköltseink már némely részben oda jutottak, hogy a nagyon jó, és együgyü szeléd emberbül tisztelet helyében, tsufot üzzenek. Gyámoltalansággal vádollyák érdemét tsak azért, hogy benne, világi fortélyt és gonosságot nem látnak. Az igaznak élete folyása, tsalárdok közt keserves. A fukarság, gonosság, nagyra törekedés, kevélység, ugy mutattya magát mintha sem Isten, sem büntetés, sem jutalom; betsüllet sem gyalázat, Mennyen sem földön nem vólna. A szeléd enged; az igaz minden rosz tettül fél. A gonosz vakmerö, és szemtelen [283v] mely tulajdonságainál fogva magának a jámbor emberen, gyözedelmet ígér.

A jóságnak, az igaz, hogy⁶⁶ más tekintetben⁶⁷ szintén ugy bizonyos határa van, mint minden egyéb⁶⁸ emberi dolognak, melybül ha ki megyen hibává változik.⁶⁹ Minden⁷⁰ rendkivül lévö jóság, engedelmesség gyamoltalanságot, együgyüséget mutat.

A tsászárné Faustina minden féle utállatos erköltsi romlásoknak alájok vólt vettetve. Bujaságának fertelmességeit tul vitte a szemérem nélkül való kurvaságon is.⁷¹  Már hogy ezen bünének fertöjében el sijjet gyalázatot, magátul, a Tsászár el nem zárta, abban, az okosság sorjára állatot jóságon tul, idétlenséget, gyámoltalanságot mutat. Minden joságban kel szemes vigyázásnak, és vitézi indulatnak lenni; külömben [284r] egy felöl szánakozással más részrül nevettséggel, és bosszus utállattal fizetik. Mind ezen okok ellen Aurelius Faustinát méltó utállattyának, és büntetésének helyébe, ily nevettséges nevezettel méltóságosittya, hogy a Tábornak Annya; az Armádának Annya. Minek utánna ezen természet rémitö tsudája, és hadi tábornak nevettséges Annya az életbül ki veszet gyalázatos emlékezetihez Aurelius Isteni tiszteletet ragasztot. Ezzel még kegyes jósága meg nem elégedvén fiát Kommodust emeli fel az Uralkodó székre. Ennek semmire kellö életét: meg veszet, alatsony, bolond indulatait, erköltseit jól ismérte. Látni, tudni kellet Aureliusnak, hogy ha fiát Kommodust hadgya Tsászárnak, általa, önnön emlékezetinek ditsösségét hozza [284v] homályba; oly nyomoruságba taszitván országait, mely által Uralkodásának jóságábul, Kommodus, gonossággal, ki fizeti. Ki nézhette, hogy a mennyi bóldogságot népének életében jóságos tselekedeteivel szerzet, maradékának választásában halála után, annak töb 's nagyub gonoszt fogna fejére huzni, melynél fogva érdeme,⁷² füstöt vetne. Semmi sem akadájosztatta Aureliust, hogy lelketlen, eszetlen fiát ne helyheztesse az Uralkodó székre.

A Markomannusok ellen való hadakozás a Tsászárt ismét Pannoniába vivén, ot, meg halálozot. Meg jegyzésre való dolog hogy⁷³ ezen Uralkodás alat a Stoikus Filozofusok, és⁷⁴ a Keresztyének nagy eröben kezdették el, magokat a Világnak ki mutatni. Meg [285r] zudult közöttök a vetélkedésnek fergetege. Filozofusok keresztyének közt nagy elméjü Irók tanáltattak kik minden erejeket ara forditották hogy költsönben egymást tzáfolhassák. Mind két részrül nagy vólt az egymás ellen való tusakodás, vetélkedés, honnan következet, hogy az Uralkodó tellyes hatalom még a pogány hit részirül lévén, a keresztyéneknek szenyvedni kellet. Minden más tudományban dologban tudnak az emberek egymás ellen mértékletes elmével okoskodni, de a vallásban, dogmában soha se. Mind addig vért ontot ennek vetélkedése mig a józan okosságnak világa felibe nem jöt, és tüzét meg nem homályositotta. El kezdödöt a Szent Martiromság, és annak ditsössége, mely dolgokat már e Világnak magokra forgó viszontagságai, az esetek sorábul örökre ki törlöttek. Ne [285v] felejtsed el,⁷⁵ hogy egyben, másban hol vólt a Világ ez elöt, és azokra nézve hol van most. Ennél fogva látod meg, mitsoda változás, és ellenkezés alá van Emberi Nemzetednek elméje vettetve még azon dolgokban is, mellyeket szentségeknek ismér. Ki tudgya öt száz esztendö el telésével mostani hitünkel, értelmünkel, szokásunkal, törvényeinkel maradékaink, hol lesznek? Miben maradnak meg, és mitül távoznak el? Ki vegye az Emberi Nemzetnek elméjét állandó örökös egy formaságra? Tsak ezt látod, hogy eleitül fogva minden törvénnyében, szokásában változot örökké, és most is idörül idöre ugy megyen. E' változásra nézve ki ezt állittya, job vólt hajdan, ki azt, hogy jobban van most. Kinek mint fordul meg fejében. Mind [286r] ezen vetélkedéseket osztán az idö, és természet, semmi részekben, okokban, ellen vetésekben nem érezvén,⁷⁶ késedelem, és akadály nélkül mennek uttyokon hol a régiséget lábok alá tapodják ujjab meg ujjab szokásokkal, értelmekkel teritvén bé a Világot. Vóltak ollyan böltsek 's mások, mint Kató Romában, kik az idö ostromának ellenébe vetették magokat, ugy mintha Budánál ugranál a Dunába oly bizodalommal, hogy⁷⁷ sebjére fel felé uszván, folyását az által Vátznak fordittsad vissza. Tsak ezt kel a böltsességnek ki nézni hogy a szokás, régi uttyát el hagyván, mindég jó utra vezettessen; de helyben meg állapitani ollyan forma dolog mint a mesében hallottad, hogy valami ember még dolgára⁷⁸ virrattáig nem érkezhetvén, az ejtzakát, egy fához⁷⁹ kötötte, melynél fogva [286v] fel⁸⁰ nem viradhatot addig, mig néki foglalatossága, és éjjeli munkája meg nem engették. Minden féle öltözetben szokásban lakhatik bóldogság, tsak a vezérlö, Uralkodó hatalomban, és törvényben legyen böltsesség, emberség, Tsak a természetnek ösztöne, szüksége, igassága nem változhatik soha a maga józan okosságában magával ellenkezö okokrul, okokra, mivel hatalma alat élvén az Emberi Nemzet, benne, változást tenni nem oly könnyü, mint a tsizmád szárát rövidre, vagy hosszura szabatni: Igy vagy ugy ebédelni, vatsorálni, lakodalmazni, temetkezni, köszönni, butsuzni.⁸¹ Lehet, de érezni tsak ugy kel, mint a természet eddig atta, és örökre adni fogja.⁸²

Álmélkodásba hoz ugy é, hogy a böltsesség, emberség, igasság Romában ily hosszason tsászári széket ülhetnek. Mert oda jutottunk az emberi tulajdonságokkal, mely szerint¹ az okosság okozzon álmélkodást ritkaságával, az okosok közt; és nem a bolondság,² mely az emberi tselekedetek felet mint a háborgó Tenger, minden felé zug.³ Valamely dolognak sokasága tapasztalásodat naponként el borittya, tsudálkozásodra többé nem szolgál. De az emberség, az emberek közöt, nézzed! ujságnak vétetik. Ugy é, vidám eset? Az el tölt Uralkodások alat⁴ tekintsed Romát, ugy, mint egy drága gyümöltsökkel olimpusi szagokkal kedveskedö⁵ [287v] veteményekkel plantákkal gazdag kertet. Hol, a⁶ füvek, fák, virágok, pásitos utak, ki faragot Diánák, Vénusok valamere mégy reád⁷ mosolyodnak: hol az Egekig fel emelkedet fáknak sürven el terült ágai, árnyékok alá vesznek, és édes tsendességben tartanak: Mindezeket már⁸ illyen állapotban szemlélvén, érezvén, gondollyad,⁹ hogy a Nap¹⁰ bé borul: hogy a fekete felleg távolyrul, zuhogó záporát, rémitö Mennydörgés, és villámlás közt tollya elöre; mely kö essöivel Menyköveivel a kerten keresztül hajt: Nézzed a pusztulást nyomdokiban, minek utánna a szelek onnan odéb ragatták;¹¹ a¹² szived, bánattyának keservébe belé ful: ollyá let a római¹³ virágzó birodalom, Aureliusnak halálával.

Kommodus minden [288r] tselekedetével,¹⁴ veszet állatot, és¹⁵ természet motskát rajzol személlyében.¹⁶ Meg nem foghatod, hogy¹⁷ miért a jóság ollyan ritka¹⁸ midön a gonosság tsak nem fojtában gyötri a Világot. Egész Nemzet is minden erejével eszével, magát a maga hatalma által, tsak a lehetöségig is bóldoggá, nem teheti. Ugy láttzik, mint ha a természet a tudománnyal, mesterséggel élö embereket böltsességeknek, hiteknek truttzára tsak siralomra szülné.

Kommodus Tsászárnak fertelmes bujaságaival, meg örjült elméjével, bolond indulattyával, és meg veszet erköltseivel idöt nem töltök hogy azoknak le¹⁹ rajzolásával utáltassam véled²⁰ a magad faját. Tsak oda menek hogy ezt a vadat és természet gyalázattyát a Nép, nem szenyvedhetvén halálára titkos öszve esküvést tsinál. Önnön testvér²¹ huga Lutzilla vólt a párt ütésnek [288v] titkos inditó eszköze. De Komtianus ifiu Senator midön fegyverével mindenek elöt által akarja ütni, késedelmeskedik²² és meg tartóztattyák. Lásd, mond, kargyát ki huzván mit küld a tanáts számodra. Nem szükség mondani e szerentsétlen esetet mennyi derék embernek²³ véres halála követte. Lutzillát is meg ölette.

Tudod, hogy a kegyetlen lelkü, ostoba, és alatsony erköltsü despotnak tsak a magáéihoz hasonló sunda tettekkel, és alatsonyságokkal lehet magát valakinek kedvébe bé helyheztetni. Innen van hogy a gonosz Uralkodónak, érdemes ember soha²⁴ kedves nem lehet. A gonosságnak gonossággal: a bünnek bünnel lehet tettzeni, honnan következik hogy a kegyetlen Uralkodókat töbnyire kegyetlen emberek öldösik meg kiket kegyelmek által emeltek [289r] fel, hogy bünökbül részt vévén méltóságokkal, hatalmokkal is meg osztozván azoknak óltalmában hozzájok hivek legyenek. De tudod é despot, hogy a melléd fel emelt gonosság szabad akarattyával hatalmával, szerentséjével, osztályt nem kiván? Ollyan közzel helyheztetted magadhoz honnan egész hatalmadnak nagyságát egy kapással magáévá teheti. Ezen tul, nem a forog fejében hogy tégedet, maga felet fárattságával fen tartson: hogy Istene elöt szerentsédért ö vétkezzen, és kárhozzon. Ha már poklokra kel alá szállanom ugy mond szivében, had vegyem egyedül it e Világon hasznát örökös el vesztemnek.

A Test örzö sereg Kapitánnya Perennis vólt Kommodusnak az a kedves embere ki attyátul Aureliustul reá hagyot jó tanátsosit mellöle el hazutta, és árulásaival a tsászári széktül távoly, az [289v] isméretlen emberi sokaságnak mélségébe alá süllyesztette. Ezen gonossága oly szerentsét szült néki hogy midön Urának szekire igyekezne fel ülni,²⁵ azt abból ki vetvén,²⁶ ellene lesbe állot halála ugrik onnan szeme közzé, 's magával együt sirjába temeti. Perennisnek titkos párt ütését (e, különös)²⁷ egy Tzinnikus, az a vallása szerint szennyes, kóldus Filozofus, a Theátrumra állot ki, mikor a Tsászár a Komédiát nézne, és ot fedezte fel nagy szóval. Perennis hevenyében, mig hatalma nem hanyatlik a Tzinnikust meg öleti. De mivel az ollyan embernek, ki a királynak különös, nagy, és másoktul meg külömböztetö kegyelmére kap fel, majd nem minden ember halálos ellensége titkon, hizelkedvén néki nyilván; tehát sokan tanálkoznak, kik a tsászárnak félelmét öregbitik, és kéttségét élesztik, hogy Perennist el vesztvén magokat [290r] a despot kegyelmébe bé férkeztethessék, hogy vagy ök vesszenek mint²⁸ amaz, vagy szerentséjek lehessen a Tsászárt el veszteni, kinek kegyelme²⁹ által oda mehettek a³⁰ honnan kezekkel már el érik. Igy háládatoskodik a gonosság a bünnek. Addig tapogatnak, üznek füznek, sugnak bugnak hogy Perennisnek titkos tzélját eszközeit fel fedezik, kit kapóra vetnek a katonáknak és öszve kontzoltattyák. Valamely rabi sorsábul ez elöt, gazdája által fel szabadittatot Kleánder, nevü alatsony hizelkedö áll amannak hejére a kegyelembe, és méltóságba. Ez alat is támadás lesz, melynek gyümöltse részirül ez, hogy Kommodus fejét, szeme láttára ütteti el. Ezen tul a Tsászár szüntelen való rettegései közzül minden szembe tünö érdemü születésü házakat, férfiakat gyülölségbe vévén tsak ölt, örökké. Romának méltóságos fejedelmi [290v] tanáttsát lábai alat, porba sárba tapotta. Öttseit, rokonit, barátit rakásra öldöstette. Testvér hugait meg fertéztette; minden bünnek, és meg veszet erkölts fertelmességeinek alájok vetvén magát valamellyektül tsak a józan természet meg rázkodásba jöhet. Ezen érdemeinél fogva nevezte magát Római Herkulesnek; Mennyi kárt tet Aurelius Romának, ezen³¹ fajában, és halálában!

Kommodus harmintz egy esztendös korban minden ki gondolható, és véghez vihetö fenekig ki meritet gonossággal tsufolta az Egeket valami tsak a természetet gyalázhattya.³² Mikor uj öldökléshez készülne, és a halálra itélt személlyeknek neveit³³ laistromra fel jegyezné, tzéllyát észre veszik. Mártzia nevü ágyassa magát is ot tanálván a meg ölni valók közt halálának eleit venni sijjetet. Az ember fene vadnak eléb mérget ád, az után meg fojtattya.

[291r] Azt állittyák hogy ha a Római Népnek közönségesen erköltsi tudománnya, Isteni félelme, jó vallása let vólna, soha egy Uralkodója is köztök ily, minden álmélkodást, irtódzást felül muló veszetségekre nem vetemedhetet vólna, ugy, valamint most a midön már az illyen rémitö tselekedetek a dolgoknak sorábul is örökre el töröltettek és erköltsben, vallásban, de a gonosságban magában is lehetetlenségekké lettek.

Lehetetlen a keresztyén vallás tudománnyának ditsösségére ujjal nem mutatni ha Romának tetteire gondolsz! Igaz hogy a fanatizmus e Világot magátul sokáj irtóztatta, de ez nem vallás vólt hanem tévedés és abból származot dühödés. Soha keresztyén vallásban jól nevelt Uralkodót, Kommodussá, pokolnak minden ördöge se tehetne.

[291v] Lehet, hogy mai erköltseinken a Világi tudományoknak fel emelkedése is sokat segitet;³⁴ szerentsénknek mitsoda nagy³⁵ segéllö eszköze, tsak a betü nyomtatásnak fel tanálása, mely szerint az emberi értelem, tudomány, és³⁶ böltsesség, e Világnak egyik szélirül a másikig, magát magával közölheti. Mig könyvek nem nyomtattattak³⁷ híjában éltek Socratesek, Cicerók s a t. mert a Nép, és Világ közönségesen, tsak tudatlan, vad, és kegyetlen vólt. Ha a Kristus halála elöt let vólna Európa könyvel, gondolattal, értelemmel meg rakva, ugy, mint most; hiszed hogy a fanatizmus Nemzeteket Országokat pusztithatot vólna el? A hol nevelés, tudomány, erkölts nints, ot az Ember keveset ér.

Pertinax, szembe tünö probája azon igasságnak, hogy az érdemes erköltsi tulajdonság, a leg alatsonyab, leg meg vetetetteb születésbül sorsbul is, méltóságra és hatalomra emelkedhetik fel. Az, ki méltóságát érdemével szerzi magának rangjában hatalmában gyönyörködhetik; de valakinek elsöségét örökségét, attyai szerzették minek elötte még ö a természet örök setétségébül életének sorjára állot vólna, ki¹ sok mindenének is² tsak ugy örülhet valójában, ha azoknak javaira magát³ érdemessé tészi. A méltóságos tudatlan és⁴ idétlen Urnak, vagyona java, tsak pironságul szolgál, mivel erköltsi semmisége szüntelen ezt sugja filébe, hogy nem érdemled.⁵ Nem vagy othon: a más hejét foglalod.

Pertinax, katona szolgálattal [292v] emelkedet fel, mely hivatalra⁶ nézve, minden ahoz szükséges érdemekkel birt. A katonai⁷ engedelmességet, rendet, függést parantsolást sorján vitte. Mint igasság szeretö, egyenes szivü, mértékletes életü derék ember, bátor vitéz tette szolgálattyát Aurelius alat. Kommodusnak bolond kegyetlenségei életét meg keméllette; vagy azért hogy nem eset lába alá, és belé⁸ nem botolhatot; vagy tsekély eredetit nézve létét tekintetbe nem vette. Pólgári nagy házakban kellet öldökölni kik szabadságok, és⁹ elébbi bóldogságok után fohászkottak, titkon, és a kiknek el foglalt nagy jószágaikkal, kintsesedni lehetet. Az ily alatsony származásu, birtok nélkül lévö vén katonával a kegyetlenség semmit sem gondolt, mivel benne fukar vágyódásának sem bosszu álló dühösségének tárgyát fel nem tanálhatta.

[293r] E' szerint Pertinax életben meg maradt. Tsászárrá lesz a Pretorianusok fö kapitánnya által, ki e felsöségre¹⁰ el választattya. De a palotásoknak véghetetlen pénzt kellet ajánlani förül före; mely sok száz ezereknek ki fizetésére, a Kommodus¹¹ pompájának határ nélkül való bolond kivánsága szerint halomba rakot házi kintseit atták el.¹² Már Roma, Látod! Semmi képpen véghez nem vihette, hogy a rajta való Uralkodást, a leg felségeseb ara¹³ alkalmatos érdem is, pénzen ne vegye meg magának. A tanáts tsak azt hagyta helybe,¹⁴ kit a katonák el választottak pénzért. Nem vólt az Emberek közt ollyan szentségmellyet idörül¹⁵ idöre pénzen áruba ne vettettek vólna, mely szerint ugy tettzik sokszor az ollyanoknak kik a dologba méjjen bé nem látnak mintha minden érdemnek igasságnak szentségnek szinére festet érdeme, tsak [293v] az alá el rejtet pénzben állana.¹⁶ Hogy a kints, minden¹⁷ bünnek világi büntetését el törli: a vétkek közt meg igazit: a gonoszt méltóságra emeli; és bünének sundaságát szép¹⁸ szinre¹⁹ festi. Sokat tet sokszor, de tsak ugyan Aristidesnek erköltseit felül nem haladhatta, s más nagy emberekét sem. A pénz, az²⁰ igasságon tsak rosz lelkekben gyözedelmeskedhetik; de az igaz érdem, felibe tudgya magát tenni.

Pertinaksznak tselekedetei álmélkodásba hoznak. Egy nehány hónap alat, minden pusztulásra gazdagságot hint: Minden tévedést uttyára vezet vissza: és a lábbal fel fordult rendet, talpára állittya. Minden adósságot ki fizet, mellyel már a Tsászári jövedelem meg terheltetve vólt. De le tet pénze is van. Nézd, hogy termi, és gyüjti az érdem a pénzt, mellyet [294r] az érdemtelenség széllyel szór, és szükséget, szegénységet tsinál. Ugy é, elöl megyen az érdem, 's ugy jön haszna, következésül utánna? Pertináksz a heverö földeket a lakosoknak mind ki osztya. Tiz esztendeig teszi szabadakká az adótul azon földeket mellyeket gazdái²¹ termékenyekké tésznek. Ez által gazdagít, sokasitván a termést, és termö földeket. Akkor is látták már hogy egy országnak valóságos kintse gazdagsága, mezei mivében, és fölgyének termésébe helyheztetet. Tudod, hogy arany bundában járni, és ezüstöt enni, nem lehet. Élelem nélkül nints nemzet e Világon,²² de pénz nélkül, igen. Akár mely nagy legyen a tengeri kereskedés de ha földednek termése²³ nints, szegény, és éhezö vagy. Angliának véghetetlen kereskedése van a tengeren, de azért népének temérdek [294v] sokasága mindég éhel haló, othon. A tengeri kereskedés²⁴ tsak a gazdagokat gazdagittya, kik, hajókat állithatnak ki a habok tetejére, de a többi tsak abban nyér ha ótsóbban ihatik fü levet, herba tejet,²⁵ kávét; ha keveseb pénzel borsolhat, nádmézelhet, mely haszontalan eszközök nem a természet tápláltatására hanem tsak az emberi hivalkodásnak gyermekes kivántsiságára tartoznak. Hegyeket hordhatz öszve kávébul kakaóbul, indigobul sat, de ha buzád nints, oda vagy. Veszel pénzen, azt mondod. Igen, ha gazdag vagy, ha nem, nem. Hogy hát²⁶ a tsür gazdagab,? herbatéjel tele rakva, vagy buzával meg töltve. Mit teszen hogy Londonban egy nehány Lord, kereskedö, vagy Mester ember bujálkodik; és hat százezer lélek [295r] tzúdarkodik, éhezik? Helyesen vette hát fel²⁷ ezen Római Tsászár is elméjében hogy az ország bóldogságát szántás vetés szüli.

Azomban, a katonák kiknek Elizeumok abban állot,²⁸ hogy ehessenek, verekedhessenek és parantsolhassanak, a Rendet zugolódással, morgással szenyvették. A korhely vágyódásu, meg romlot erköltsü embernek az igasság ki szolgáltatása,²⁹ kegyetlenségnek, és³⁰ eröszaknak tettzik. A lesz, hogy palotássai szobájába rohannak reá,³¹ és meg ölik. Magát palástyába takarván tsapásait tsendesen szenyvette haszontalan kérvén néma Isteneinek bosszu állását gyilkosai ellen. Nézd! az igasság szeretö nagy ember hogy jutalmaztatik az ollyan [295v] halandóktul, kik szüntelen abban fáradnak hogy Uralkodó székeikre igaz, és nagy erköltsü embereket helyheztessenek.

Hijában láttyák meg szembe tünö képpen, hogy a Tsászári szék, egymásra tétezet veszedelemmel, véres halállal van meg rakva, mert a minden mások felibe való vágyódás, egymás után vontzollya oda mészárszékre, az embereket. Soha meg nem foghatod az értelemnek ezt a bolondságát melynél fogva a hangnak életét utánna teszi; és uralkodásra vagyakodik azért hogy szerentséje legyen azok által kiknek parantsol oránál fogva vontzoltatni; rettegesek közt várván éjjel nappal mely órában ölettetik meg azok által, kik örizetire rendeltettek, és ha- [296r] talmának eszközei.

A³² korona, és test örzö seregek, (Pretorianusok) a Tsászárságot áruba vetik. Ki ád többet érte? A tanáts halgat, mert tsak hazája törvénye, igassága van kezében annak fegyvere és hatalma nélkül. Valamely ország hadakozo, az az verekedö, és³³ oltalmazó erejét minden idöben zsóldon, fegyver alat tartya, el kerülhetetlenül annak esik hatalmába ki hadi seregeinek parantsol.

Julianus, Didius nevezetü, nagy születésü gazdag emberek állanak ki hogy magoknak pénzen Uralkodó hatalmat koronát vegyenek. Julianusnak, töb pénze lévén, amannak felibe hág, 's Urává leszen. Azomban az Iliriában fekvö ármáda, önnön³⁴ vezérét, Tsászárrá kiáltya ki. Severus jön seregeivel [296v] Romába bé megyen.³⁵ Az Uralkodót halálra itéllik, 's fejét el ütik. Az uj Tsászár Septimus Severus, félvén attól hogy a korona adó³⁶ Pretorianusoknak eleget nem fizethet, önnön romlásának eleit venni igyekszik. A Test örzök haramia sereggé változván tsak azért is meg ölték Urokat, hogy ujjat tehessenek, hogy megént fizessenek, és ök ihassanak, ehessenek. Severus, azokat, kiknek a Pertinax halálába részek vólt: az az fegyvereket vérébe keverték mind meg öleti, és a többit Rómábul ki kergetteti. Uj test örzöket állit³⁷ tanult, próbált hiv katonáibul.

Romában hatalmát fel állitván [297r] azt akarja, hogy annál fogva fügjön az ország tanáttsának itélletitül. Törvénybe kivánnya vétetni hogy tsak egy leg kisseb  Pólgárt is halálra vetni szabadságában ne legyen, ha külömben a Tanáts vélle meg nem egyez. Ö pedig, a Tsászár, ha valakit különös, és szabad akaratbul meg ölet, mint a hazának ellensége ollyá vétessen, Következik, hogy ugy is büntettessen. Észre veheted³⁸ ezen fogadásnak természetibül, tellyesitésének haszontalanságát. Ha valakit meg öletek, öllyetek meg. ugy mond.³⁹ Nem abban áll egy Uralkodónak ország bóldogitó jósága hogy egy átallyában sehogy se ölessen senkit. Valaki érdemli⁴⁰ köz akarattal, akár egy által, haljon meg. Azért, lehet valaki haszontalan vezér, és káros, ha nem ölet is. Továbbá mihent valaki nagy fogadást teszen: [297v] ollyat, mely a jóságnak határán is kivül megyen: mellyet az Uralkodásnak igassága sem kiván a végre, hogy általa bóldogullyon, vélle⁴¹ tsak ezt adgya tuttára mindennek, hogy fogadását⁴² nem fogja meg állani. Némely ember, szereti más halandó társait, ollyan jósággal vakitani ideig, mellyet magában nem érez: Örvendezvén⁴³ kevés korig tarto tiszteletinek, az után kegyetlenkedve; és utáltatva. Minden hazugnak el kel magát ara tökélleni hogy ha utól érik szavában,⁴⁴ gyalázattyával semmit se gondollyon. A hazug fogadásnak gyakorlásában pedig nagyob módgya senkinek sints, mint annak, kinek hatalom ál kezében. Mongyad néki ha meg tsal, hogy hazuttál; 's meg felel ollyatén képpen hogy⁴⁵ halyj meg. [298r] Severus is, ditsösséges fogadásának tsászári szentsége mellet, a tanáts béli nagy születésü embereket idövel,⁴⁶ egymás után nyakaztatta.

Asiaban Niger nevü fö vezér atta ki⁴⁷ magát⁴⁸ mint Uralkodót. Ellene sijjetet Severus kit földhöz vervén hazájába tért meg gyözedelemmel. Hogy az⁴⁹ ütközetek, várasoknak meg szállása hol vóltak: mennyin vesztek nem irom … erköltsre nem tartozik … tsak azt jegyezzük meg, hogy Severus valahol gyözedelmeskedet, mindenüt kegyetlenségével fertéztette ditsösségét. A gyözedelmet kegyelem teszi ditsösségessé, minek utánna az emberség azokat védelmezi, ugyan azon vitézben, ki kéntelen vólt eléb öket a hadakozásnak keserves törvénnyénél fogva földhöz verni. Valaki azon kegyetlenkedik kit⁵⁰ gyözedelme rabjává tet, veszet állatnak mondathatik. Az emberi természetnek [298v] igasságai közt is,⁵¹ a gyözedelemnek, tsak⁵² van helye, de a kegyetlenségnek sehol sints. Ditsösségednek tellyessége ebbül áll, hogy eléb gyöz, az után kegyelmez. Hogy minek utánna királyod, és⁵³ hazádnak⁵⁴ védelméért öltél vágtál, osztán gyógyits, és éltes; táplálván azokat kiket hatalmad alád hajtottál. Valamivel bírsz, annak nem kinzó ördögévé, hanem védelmezö Angyalává kel lenned; azért is mert a jóság ditsösséges; a gonosság pedig annak életét, kiben lélekzik, veszedelem közzé veti, és utálattal borittya bé.

Vólt még a Tsászárban tzéllyának el érésére, más utállatos, és ördöngös okossággal, setétre rejtet bünben ki fözöt eszköze ara, t - i hogy kit kit el veszessen maga körül, a kitül hatalmát, rangját félthetné.

Albinust, Nagy Brittániának fö vezérét [299r] Uralkodó⁵⁵ karba helyhezteti maga mellé, mivel Uralkodásának terhét, rangjának méltóságát meg osztván mint maradékával ugy teszen 's végre halála után önnön helyén hadgya. Ezt Albinustul félve tselekette vele, ne hogy támadásra jöjjön ellene. Minek utánna viszontagságainak eddig tartot szövevényébül, Septimius Severus, ki menekedik, módot abban keres hogy Albinust oly sebbe ejtse, mely által ellene indulatra ragattasson. Erejében, bizván már, nem tettet. Rangjátul meg fosztya. Ezen tul minden szó, tekintet, környül állás, mozgásban lévö mód, eszköz ugy mutat mintha a Britanniai fö vezérnek veszni kellene. Albinus az elötte lévö példákra tekint, honnan utólsó veszedelmének fergetegét látván ellene támadni, Mind egy, ugy mond, és magát seregei által Tsászárrá választattya, mely eset után azonnal Roma felé indul. Ki kél a Tsászár is ellene [299v] Lionnál ütköznek meg;⁵⁶ hol Albinus annyira meg verettetik mely által gyözedelmének reménységétül is örökre meg fosztatik. Gyalázattyátul hogy hóhér által ne vesszen, ugy menekedhetet ha halálát önnön maga szerzi magának, a mit véghez is vit.

A meg⁵⁷ hólt vezérnek minden irásait magához vévén azokban szorgalmatoson visgálódot hogy mely római fö embereknek neveiket tanálhatná ot meg, kik Albinussal titkos egyet értésben lettek vólna. Valakiknek leveleiket⁵⁸ fel tanálta, öket meg öldöstette. Ezen tette után el követet haszontalan miveit el hagyom; és tsak ezt visgálom hogy hatalmának tellyességében mitsoda szabadsággal élhetet. Különös dolog, mellyet minden iz beli életnek idönek tapasztalása, példája bizonyit még is, hogy minden Despot, ki határ nélkül lévö hatalommal uralkodik tsak ugyan Despot alat él, kit mindenkor jobbágybul teszen magának [300r] hogy benne önnön ereje szolgállyon életének vesztére, és nevének meg tsufoltatására. Valamely Plautines nevü tanátsossa vólt, Afrikában vélle születet hazája fia, ki, mint tettzésének, kegyetlenségének sugárló lelke⁵⁹ és eszköze neki,⁶⁰ hatalmát is⁶¹ tettetet hivségének szine alá vette. Uralkodot, parantsolt, itélt, öletet, fosztot, jutalmazot ugy, mint Ura, annak nevében, melynél fogva azt mutatta, hogy a hatalmával ö belé hólt Tsászárt, tettzésével lelkesiti, és erejében kedvében lakozik. Fel fuvalkodot vágyódása oly dölyfösséget rajzolt ki durva tekintetire, mely minden embernek gunyolást vetet szeme közzé. Gorombaságát, pompájának ragyogo fénye közt mutogatta széllyel az ellene fel gerjedet közönséges utállatnak. Fel emelkedésében a nemes erköltsnek méltósága sem szemérmes kevélysége nem tapasztaltatot.⁶² Nints rutab, mint mikor a parasztság méltóságra hág fel annak érdeme nélkül. [300v] Hijában parantsolt a tellyes hatalmu Tsászár, mert, mig Tanátsossa tettzését, akarattyát helybe hagyni nem méltóztatot addig tselédi parantsolattyával el indulni sem kivánkoztak. Egy tisztyének parantsollya a Tsászár töb dolgok közöt, hogy ezt, mennyen végre hajtani; ki rendelését meg értvén felel, hogy mig Plautinestül nem kérdi ha szabad é, hozzá nem foghat. Ez a büszkeségében, hitetésében, kegyetlenségében, embertelenségében annyira igaznak, hivnek meg hit Tanátsos, oda megy, hogy a Tsászár elsö szülöttyének Karakallának adgya leányát feleségül, ki jegyesét halálában utálta; de a házasságnak még is lenni kellet, mivel e szolga, Urában parantsolt. Karakalla annak fekszik hogy feleségétül irátul mitsoda eszközök által menekedhessen. [301r] Plautines ellen valamely titkos párt ütést kohol, melynek próbájára hamis bizonyságokat szerez. Severus, Tanátsossát magához hivattya; vontatva, szavában nyöszörögve, félelemmel, szeméremmel feddi; és⁶³ tettének valóságárul, szándékárul kérdezi. A vérében meg dühödöt, mérges Karakalla ki nézi, hogy a dolog bizonyoson engedelemre fordul. Indulattyátul el ragattatva Plautinesnek szalad: fegyverétül meg fosztya; és attyának szeme elöt egy ara rendelt katonája által agyon vagdaltattya. Severus Tsászárt leg aláb most; fiábul⁶⁴ dühösséggel ki ütöt kegyetlensége költsönben fizeti. Hogy esik a magad veszetségét⁶⁵ másban látni? Ere ugyan nem vetemettél, mivel tellyes hatalmadnak készen vóltak öldöklö eszközei: tsak parantsoltad hogy őllyenek, és öltek. Mindenüt kegyetlenség láttzik, hanem hogy egyik szorongása közzül tör ki; a másik pedig hatalmában magát szabadon gyakorollya.

[301v] Severusnak két fiai valának: Karakalla, és Géta. Ezek, minden ki gondolható, és gyakorlásba vehetö korhelységnek, bujaságnak undokságába fertöztek szüntelen. A láttatot köztök nagyub ember lenni, ki eszetlenkedésében, fertelmességeivel a másikát felül haladhatta. Végre,⁶⁶ érdemet, ditsösséget abban kerestek, hogy lehessenek minden bünnél bünösebbek, és minden utállatnál utállatosabbak. Hizelkedö tsapodár tselédektül, fajtalanoktul, ostoba módon furtsálkodó eszetlenektül, korhelyektül lévén a Tsászár fiak környül vétetve neveltetések által abban foglalatoskodtak hogy lehessenek leg fenéb vadakká. Attyoknak intése kérése jobbulásokra nézve mind haszontalanokká lévén, ugy vélekettek hogy a méltóságos gonoszokat, a fel támadot Brittusok ellen jó lesz hadakba vinni. El ment Severus, és felettéb való törödéssel, majd ötven ezer embere el hullásával kapot egynehány darab földet melynél fogva birtokának határát [302r] egy két szökéssel mint vólt odéb tehette. Alkura kellet menni a Britannikusokkal. Mig ezek közt a békességnek fel tételei folynának Karakallának hadi munkája által meg szelédült erköltsei, kegyes jeleiket abban mutatták ki, hogy Severust meg öldököllyék. A két ellenséges Armáda kozöt nyilván szándékának titkolása nélkül indult el gyilkosságának véghez vitelére. Rettenetes kiáltozásra fakadnak ki ellene, melynél fogva meg tartozkodik. A Tsászár frigyét a Brittusokkal meg kötvén, Karakallát sátorába hivattya. Nézd! a kegyetlen Tsászárt, meg veszet és vér gyilkos gyermekére nézve mely szánakozás, és utállatra méltó gyáva eszetlen embert mutat magában.⁶⁷ Egy fegyvert nyujt Karakalla elibe ezt mondván néki: Ha édes atyádnak meg ölésére magadat el tökélletted, ehol, vid véghez e' helyen; ha pedig magad nem akarod, parantsollyad a fö, gárda kapitány, Papiniusnak; meg fogja tselekedni, mert Tsászára vagy, és szavadnak [302v] engedelmeskedni, köteles. Ez a⁶⁸ kegyetlen és tudatlan atya ugy hitte hogy a születéssel, neveléssel örökre meg veszet erköltsöt lehet engedelemre hozni. Nem látta hogy a fene természetet már, kegyetlenségénél egyéb, semmi nem zabolázza. A meg illetödéssel való beszéd, ollyan sziveknél foganatos, mellyek emberséges vérrel születve, tsak rosz szokások által tévedtek el:⁶⁹ és bennek még, megtérésre való erö, tehettség tanáltathatik. De mitsoda siralmas eszetlenség ollyan emberben meg illetödést fel tenni, ki minden⁷⁰ ara inditó ok nélkül indul el, meg gondolt elmével, hideg vérrel, két ármáda elöt, édes attyában való vér gyilkosságra tsak azért, hogy Uralkodásra kapva kegyetlenségének miveit, hamaráb gyakorlásba vehesse?

A gyáva beszéd melynek helyette Karakallának fejét kel vala dereka mellé helyheztetni, ezen természet ellen pártot ütöt [303r] vérben oly meg térést szül, hogy meg szomorodás fejében attya ellen uj öszve esküvést, és titkos párt ütést forrallyon. Severus erül is tudósittatik. Azokat, kik jobbágyai vóltak⁷¹ el törli, Karakallát ujra meg ujra meg kémélli. Az egy felöl kegyetlen más felöl gyámoltalan módra eszetlen atya, egyebet mit tenni nem tud, hanem tsak halálra szánnya el magát, már ugy is el vénülve., Halálos keserve, bánatot életet, sirjához vontzolta, mellyet meg látván igy kiált fel: Imé, minden valék, és a minden semmi! De engedje meg had mondhassuk, hogy tsak ugyan vólt még személlye nevettséges mindenségén kivül is e Világban valami. Ő mindensége, hitetlen szolgáinak gyermekeinek vólt tsufja, mint ezen kivül más emberséges polgároknak gyilkossa. Továbbá azzal hivalkodik halálában hogy azon files fazokat vitesse elibe melyben meg égetet testének [303v] hamvai fognak zárattatni. Reá néz és igy sohajt: Te fogod hát bé annak testét, kit e Világ bé nem foghatot. Mitsoda keserü tápláltatása már ez, a meg aláztatot emberi hivalkodásnak. Nem igaz hogy a Világ bé ne foghatta vólna. Gyözedelmének a Brittus parasztok is határt vetettek. Birodalmán kivül még e Világban igen sok el foglalni való ország let vólna hol jobban meg férjen, de azokat el venni⁷² nem érkezet. Az illyen szó pompával, és⁷³ üres nagy mondással fel pöffedt beszéd, hogy a Világ bé nem foghat, tsak az emberi nevettséges kevélységhez ragaszt töb töb siralmas⁷⁴ magán való szánakozást. Angliában, Iorkban, hólt meg, ezt hagyván testamentumul fiainak. Fizessétek, gazdagittsátok katonáitokat; senkivel se gondolván⁷⁵ azon túl. Ki tettzik ezen kegyetlen despotát illetö szavakbul, hogy már ekkor, a katonaság sóldon lévén, azért, ki bérit fizette, hazájának ellenségévé lehetet.

Mind ezen idöknek el telések alat, a keresztyén vallás, üldöztetésének truttzára, a községet mint árviz, ugy vette fel minden felé. Fel hatot a tsanátsba is. A világi irás módja ékesen szóllás, Filozófiai tudomány sat. homályba borultak, mivel a Bibliának¹ beszéde indult el azokhoz uralkodni. A Cicerok, Virgilius, Tacitusok, Homerusok s a t el tüntek. Zakariás, ezekiás, Mikeás Nahum s a t, fognak helyet kiknek irásokon értelmeken a Világon mindenfelé el kezdetik a véghetetlen vetélkedés, hirdetés, hentzegés ventzegés. Minden világi tudomány hanyat homlok rohan alá szekirül, hogy Mosesnek Dávidnak; Péternek Pálnak helyt adgyon.

Karakalla, Géta, Makrin tolódnak öszve a tsászári széken. Három gonosz egyenlö hatalomban meddig férhet meg együt?

[304v] Természetiben van az embernek hogy szomszédgyánál erösseb, szeb, gazdagab, okosab, egy szóval, hireseb legyen, ha teheti. Mentül fellyeb gondolod az embert rangjában méltóságában,² ezen vágyódása annál nagyub lenne.³ Ha tsekélyeb sorsban él, el nézi hogy mások is legyenek ugy, de a nagy feleöségben tsak maga kiván lenni. Középszer állapotban temérdek lévén az ember szám, senki sem nyujthat reménységet magának ara hogy azt mind háta mellé taszittsa;⁴ és innen van, hogy a sok egyenlö karban élő ember, egymást meg szenyvedi segiti szereti. De mikor ki nézi, hogy egy két embernek vesztével elsö lehet, azoknak el enyészésekre törekedni titkon nyilván meg nem szünik, ha tsak ezt nem láttya hogy az ö szembe szökö nagy érdemeire nézve, egész világ értelme [305r] amazt semminek veszi. Karakalla Géta, testvérek attyoknak halála után együt uralkottak. Mind ketten egyenlöül veszet erköltsel birtak: minden bünben bujaságban, 's más fertelmességekben egyformák vóltak, még is magokat éppen a halálig gyülölték. Minden eszközt ki kerestek egymás ellen: Minden módot uttyán nyomoztak, hogy melyike veszthetné hamaráb a másiknak életét. Ebben tzéljokat vágyódásoknak idejére, el nem érhetvén egymással alkura lépnek, hogy a Római birodalmat osszák fel. Ez Nap keleten, amaz, Nyugoton uralkodjanak szabadon. De ezen dolog még⁵ ismeretlen lévén minden elmét rémülésbe hozot. Édes annyok meg nem engette romlását látván benne a birodalomnak. Mit tegyenek hogy ketten ne legyenek, és tsak egy változhasson mindenné; a másik semmivé. Ezen állot éjjeli nappali törödések.

[305v] Karakalla a kivánt alkalmatosságokra való leselkedést meg unnya. Magát minden féle pokol béli bünökkel fel evedezi. Az egész természet ellen pártot üt. Menynek Földnek igasságát láb alá tapossa, Testvérjére rohan,⁶ kit üzöbe vétet, és édes Annyának, Juliának, gyermekét védelmezö karjai közt vér gyilkossággal meg öleti. Mitsoda veszedelmes tselekedet és próba tétel? Karakallának nem baj. A Pretorianusok mezejére szalad ki: tettét fel fedezi: véghetetlen pénzt igér⁷ nékik: el halgatnak: egyedül való Tsászárnak ismerik meg. Innen a Tanátsba fordul vissza hol magát mentegeti. A nép kéntelen Urának el fogadni. Ö pedig abban meg egyez hogy meg öletet testvére⁸ Istenségre emeltessen fel emlékezetiben:⁹ Legyen [306r] Isten tsak ne éllyen, mond Karakalla, 's azontúl uralkodáshoz fog.

Meg jegyezheted it, hogy a méltóságnak kivánását a méltóság nem óltya, hanem annak inkáb¹⁰ gerjesztö tüze. Hasonloul a kints még mindég töb kintsnek kivánására ösztönöz. A nagyra, és sokra való vágyódás ot alszik el, hol a fö rang és¹¹ jövedelem nem táplálja. Azt nem fesziti a nagyra való vágyódás ki ebben, tzéljának el érésére maga körül eszközöket nem tanál, nem lát, és ahoz való reménységét el vesztette. Soha, a falusi Tsőszök közt rangért való gyilkosság, nem esik: sem a Tzipot áruló piatzi asszonyok, kintsért, egymást, nem öldöklik. Fejedelmi, Uri székek körül terem az illyen veszedelem, hol a méltóság töb méltóságot, és a kints töb kintset kérnek magokhoz. Hijában szerzesz¹² rangot, méltóságot, ditsösséget, kintset magadnak azon okbul hogy kivánságaidat el óltsad általok! [306v] Ha elégedni akarsz, hátra meny ezekben ne elöre. Mihent annak fekszel hogy magadat sokká, nagygyá tsináld, legyen az akár miben, szivedbül azonnal, minden meg elégedés ki törültetik. Töb meg elégedéssel vólt Diogenes a hordóban mint Matzédoniai Sándor a fegyverével meg hódoltatot világban.

Karakalla már tsak egyedül méltóságoskodik. De¹³ mivel¹⁴ rémitö gonosságait¹⁵ a rajtok irtódzásba jöt természet borzadva nézte, kellet a kegyelmességnek valami jelét mutatni hogy ez a sok egymásra tetézet dühösség enyhülni láttasson. Minden számki vetésben lévö hazafiakat haza szabadit. A leg veszetteb bünösöknek is meg kegyelmez, tsak¹⁶ higgyék el rólla hogy jó ember, minek utánna gonosságával a poklot is felül halatta. De ezen eszetlen kegyelmességére az a veszet kegyetlenség következet [307r] hogy Gétának minden nyájasságában baráttságában élt ismeröit meg ölesse. Kéttség kivül azért hogy jól tévöjöknek halálát rajta ne bosszúllyák. Ezen pusztitó kegyetlenségnek áldozataira nézve ez a kis vigasztalásod lehet, hogy a gonosznak társasága hasonló gonoszokbul álván¹⁷ ha öszve¹⁸ vesznek is idövel, nem oly kár, mint mikor Antoniusnak Aureliusnak barátit üldözik 's öldösik. A meg átalkodot gonosznak, a meg vesztegethetetlen igazat, maga mellet¹⁹ meg szenyvedni, lehetetlen. Huszon négyezerbül álló külömb külömb féle személlyeket teszen fel az emlékezet, kik, mint Gétának isméröi fel kontzoltattak. Meg botsássék Dion, ki ezt irja de egy embernek bár ki legyen is,²⁰ huszon négy ezer személlyel szoros baráttságban és ismerettségben lenni, lehetetlenség. [307v] Továbbá annyi római fö embert, fö asszonyt; elsö hivatalban élö férfiakat nem lehet vala mind halálra adni ugy, hogy miattok egész Róma támadásba ne jöjjön. Gétának tarsasága uttza seprökkel tudod, tsak nem lehetet, hanem fö emberekkel, kik a Karakalla barátinak is nagy számmal lehettek rokonai, és az asszonyokra nézve, szeretöi. El nézték vólna Karakallának ezen vér özönt²¹ a magok közönséges testében? Valahol rendkivül valóságot látunk, mindég a lehetöséghez kel inkáb állani; semmit sem gondolva azzal, hogy egy ember ugy mongya. Papinianust, ezen akkori idöhöz képpest tanult, igaz, derék embert is meg ölték, kit Severus Gárda kapitánnyá tet. E' nagy embertül Karakalla azt kivánta hogy Géta ellen el követett gyilkosságárul [308r] irjon meg igazulást, és ditséretet. De nem lehet, felel a bölts, a vér gyilkosságot oly könnyen ártatlanná tenni, mint végbe vinni: söt uj gyilkosságot követnének el Gétán ha méltatlan halálában nevét is betstelenség, gyalázat alá vetnék. Tekints most Papinianusrul Senekára. Ö, Nérónak édes annya ellen el követet gyilkosságát igaz szinre festette, helybe hatta, és a gyilkosban lelkének mardosását meg tsendesitette. Ezt Filozofiájának truttzára tselekette félelembül. Papinus, annyi böltsességgel és erköltsi erövel nem pompáz, hanem tselekedetivel irja az erköltsnek azon méltóságát, mellyet Seneka papiroson festet, de nem viselhetet. Hogy osztán vénségében ereit, Nérónak parantsolattyára ki²² nyittatta, 's tsendesen hólt meg; mit tehetet mást egyebet. A kéntelenség szegény érdem. [308v] De Papinius hizelkedve, élhetne, jutalmaztatna; még is inkáb hallyon meg ugy mond²³ ki ontot vérében, mint Karakallának²⁴ gyilkosságát Meny és föld elöt, Rómának hallattára, Lélek ismeretinek gyalázattyával ártatlan tselekedetnek hirdesse ki.²⁵ Ez tehát,²⁶ a²⁷ filozofiát gyakorlotta: Seneka irta.

Karakalla, a kegyetleneknek szokások szerint tsak katonáit fizette nagy eröben hogy kezében hatalmát meg tarthassa. Keserves állapot a törvényes emberi társaságnak rendin, hogy minden Nemzetnek, Uralkodó önnön hatalmát,²⁸ vagy töb, vagy egy embernek kel által adni, honnan következik hogy mindenkor a maga ereje²⁹ által veretik a földhöz. Egész Nemzetnek förül före, személlyével, szájával gyülésben lenni, parantsolni, igazgatni, itélni, büntetni [309r] nem lehet; Embert kel parantsoló hatalmára választani, vagy Embereket. Ezek el kezdenek uralkodni a törvény hatalmával, mellyet bé rekesztenek a magokéval. Eléb a köz bátorságnak fen tartása, köz igasságnak ki szolgáltatása adgyák kezében a köz, Nemzeti hatalmat, mely eléb az országé, osztán lesz az Uralkodóké. Lehetetlen egy országnak is magát a maga hatalma alól ki huzni. Bár hogy módollya, de örökké magának kel magát meg kötni hogy törvény alá vet életét folytathassa. Valakinek minden erödet, tehettségedet kezében adod, szolgája vagy. Ha parantsoló hatalom nints birtokos sints: ha parantsoló hatalom alat élsz, szolgálni kel.³⁰ Igaz az, hogy az ember, mind szabadon születik, de az is igaz, hogy a törvény,³¹ mind rabbá teszi. Azért mivel ki ki magára kivánnya a³² költeni. Következik hogy [309v] hatalomnak kel minden embert a magáéban meg óltalmazni. Innen van hogy egész Nemzet, minden Rendben, karban, sorsban állandó közönséges szabadsággal soha e Föld szinén sehol sem élhet. Vagy Király, vagy Nemesség, 's tanáts uralkodik; a többi szolgál, és a parantsolatnak enged. Ezen tul szorongattatásodnak idején a szabadságod után tet³³ kiabálás tsak a rajtad való szánakozást kettözteti. Igaz, hogy a köz hatalomnak része vagy, de oly kis tagban, hogy annak rémitö terhe alat valamikor reád omlik öszve kel törnöd. Azomban hijában hányod el magadrul ezerszer, és változtatod annyiféle módra, mert igy, akár ugy, soha nyakadrul le nem vetheted,³⁴ söt magad vagy kéntelen oda tenni, ha vagyonoddal élni kivánsz. [310r] Nagy tudománnyá tették Európában az Igazgatás béli törvény túdást. Ezer könyvet³⁵ irtak rólla. Nevettség! Ebbül ál, hogy e Világban egy nehányan parantsollyanak a többi, és az Emberi Nemzet, szolgállyon. Akár mere tekerjed eszedet, tudományodat, it halsz meg, ezen oszlophoz kötve.^*

Karakalla Romának hatalmával Róma ellen minden ki gondolható bűnt, eröszakot el követ. Hol, mit lél, el rabollya. Minden féle pénzt meg hamissit. Birodalmának egész adóját tsak nem katonáinak fizetésére fordittya hogy kegyetlenségének legyenek késséggel való eszközei. Ha mongyák [310v] hogy magát majd minden költség nélkül haggya, kargyára mutat, és igy felel, hogy mig avval birok, lesz addig. De még is szorulásában azt tselekette hogy a birodalomnak lakossa, és el³⁷ foglalt idegen népe, Rómának polgári szabadságára emeltessenek fel, honnan következet hogy ezek is fizetvén Romaiakká tétettek, Róma pedig köztök³⁸ tenger sokaságoknak méjségébe alá³⁹ sijjedt. Ugy ved mintha nállunk Sidó, Tzigány, vad Olá, Orosz, s a t mind Magyar Nemesi szabadságra emeltetnének fel.

Karakalla mint a töb kegyetlen eszetlenek, gyözedelmekre terjeszkedik ki. Nagy Sándornak emlékezetit tiszteli: ötet vévén például magának. Mint idegen messze országokon önnön⁴⁰ birodalmában armadájával egyetemben, ugy utazik. Bolondságának bizonyos [311r] próbáit, a tartományok, Nemzetek⁴¹ bosszus keserüséggel és rajtok való szánakozással szemlélték. Nevették, hol utállattal vették szívekben, nem bátorkodván tsufos bolondságát szemére vetni. Goliában a Nemzetnek valamely karakalla nevezetü ruháját huzta magára, melynek neve örökre rajta marat. Magát Pártusinak nevezte, e' Nemzetnek felé se közzelitvén. Az Alexandriai lakosokat, hogy valamely⁴² tréfa mondással meg tsufolták el törlötte.

Eleitűl fogva tapasztalod, hogy Romában a Gárda, fö kapitányság mely nagy tehettségü, tekintetü hivatal vólt. Makrin viselte most, kitül, noha párt ütésre nem gondolt, a Despota szabadulni kivánt tsak azért hihetö mivel ugy vélte, hogy tölle gyülöltetik mivel érzette magában mely kegyetlen és gonosz. Egy rosz ember sints a Világon ki ne tudná hogy⁴³ utállyák. [311v] Veszedelmes szél fuvallások; gyanús tekintet: titkos rendelések, eszközök s a t. holmi, szájábul ki szalasztot szavakkal egyetemben, a fö Udvari vezérnek filébe sugják hogy halálának véres fergetege tsoportozik körülötte. Hogy kel elibe kerülni, és eleit venni? Ugy hogy Karakallát agyon vágattya, és Tsászárnak magát kiáltattya ki seregei által. Meg parantsolta hogy szokás szerint Karakallát is Istenségre emellyék emlékezetiben. Nézd! hogy teszik szentséggé a bünnek minden ki gondolható fertelmességét. Sokszor, az emberek szentséget, szokásaik közöt tsak azért tsináltak, hogy magoknak, a szentség törésre módot szerezhessenek. Karakallának is ki jöt a sorja: hogy legyen Isten tsak ne éllyen mint ö mondotta, általa meg öletet testvérérül.

Makrin már tsászár a Pretorianusok [312r] kegyelmébül, de annyit kivánnak szolgálattyoknak jutalmául, a mennyit Urok, fizetni nem gyöz. Végre néki is oda kel jutni hová a többinek, hogy meg ölettessen. El vesztének tsekély okait, aprólékos környül állását el halgatom. Nem tartoznak elmélkedésre.

HELIOGABALA, a Severus Tsászár felesége asszonytestvér öttsének onokája tétetik Uralkodóvá. Ezen ijjesztö tsudája a részeg származásnak tizen négy esztendös korában már veszet erköltsében tsak nem minden gonosságot meg haladot. A tsömör, és utállat, fertelmes bujaságát, alatsony lelkének tetteit, szentség törö bolond büneit, köpedelemre való undok erköltseit elö beszélleni nem engedik. Tsak it kezgyük hogy a sok derék embert meg öletvén,⁴⁴ Asiában egyet fordulván haza jön, és nagy annyát Maézát a tanátsba helyhezteti bé és tábla biróva teszi. Továbbá egy asszony tanátsot, és törvényes Táblát [312v] állit fel, hol az öltözetnek, maga viseletnek módjárul legyen a vetélkedés és itéllet tétel. A leg fertelmeseb, leg gyalázatosab bujaságokbul árasztot tengert maga körül, hová undok, és haszontalan életét sijjesztette. Minden esztendöben ujra meg házasodik. Férjhez megyen asszony képiben rabi szolgájához, kit tellyes hatalomban öltöztet fel. Mindezek mellet magát buzgóságnak aggya. Syriéne nevezetü Istenségének számára kintseitül minden más Isteneknek szentelt Templomokat meg foszt. Ezen kedves Istenéért Jupitert el kivánnya törölni. Karthágobul hozat valamely Isten asszonyi bálvány képet mellyel Syrene Istenét öszve házasittya. Magát fö papjokká teszi. Gyermekeket áldoz meg oltárokon! - - - El ejtem a pennát!– hagyuk ot.

Illyen, minden tettével irtódzást okozó fene vadnak és örjült embernek [313r] lehetetlen vólt hosszason uralkodni. Alexander Severust teszik mellé Augustussá, kinek azonnal halálára tör, de a Pretorianusok Severushoz ragaszkodván inkáb mint a bolondhoz, ötet magát vagdallyák agyon.

Mitsoda erkölts, nevelés, vallás, tudomány uralkodhattak Rómában hogy illyen ember tsudákat szülhetet? Hol származhatna most ez az Uralkodó? Szülhetné e a természet Helogabalákat? Álgyad a tudományt és annak szerte széllyel való széles ki terjedését. Rómában közönségesen, sem erkölts, sem Isten isméret szemérmetesség, igasság, sem tudomány már⁴⁵ nem vólt. Annyi ezerben egy nehány Stoicus filozofus, keveset tet, vagy semmit? A keresztyén vallásnak tudománnya⁴⁶ hozta az embernek baromi részét szelédülésre; ki ragadván lelkét a kegyetlenségnek poklábul [313v] melynek a vad természet, prédául vetette. Had járjon, ha keresztyénségünk, buzgóságában ez elöt meg tévedvén, magábul vért ontot is,⁴⁷ de tsak ugyan a józan okosság, és vallásának fel derült szeléd tudománya azon sebeit bé fedezvén, érdemével végre, véghetetlenül töb hasznot szül. A tudományok is, ha nagy eröben ki terjedhetnek: ha az emberséget fényes nap alá tehetik, és a természet igasságait a Népekkel meg ismértethetik, ki néztem, hogy két száz esztendö mulva sem kegyetlen Uralkodó, sem fegyverrel való párt ütés Európában nem lesz. A véres haboruk hadakozások is el alusznak, mely veszedelmet mentül böltseb, tanultab az ember, annál inkáb utál. De igy, ártanak a tudományok ezt mondhatod, mivel az embereket⁴⁸ katona tüzök, és bátorságokbul ki vetkeztetik. Mitsoda? hát tsak azért legyenek a Nemzetek hogy egy mást [314r] Világ végéig öllyék, rabollyák, és üldözzék? Abba keressék ditsösségeket hogy melyik lehessen szomszédján szerentséseb⁴⁹ gyilkos és⁵⁰ hatalommal fel szentelt hóhér? Mihent a vérengezéstül a⁵¹ tudomány⁵² által minden felé egyenlöül idegenednek, egyik Nemzetnek sem lesz kárára, mert egy forma eröben maradnak vélle. Inkáb legyen az Emberi Nemzet fegyverével heverö; mint öldöklö. Már is nagyot szelédült a hadakozás módgya: felényi égetéssel, rablással sem megyen mint akkor, mikor Európának tudatlansága kegyetlensége, a benne élö Emberi Nemzeten uralkodot. Egész országot el foglal az ellenség mely ez által bátorságában tsendességében, nyugodalmát fen tartani nem szünik, ugy, mint vólt uralkodásának hatalma alat. Adóznak, de a faluk várasok nem égnek.⁵³

[314v] Alexander Severusnak nevét halván,⁵⁴ hozd pihenésre érzésedet. A meg vérzet, meg szaggatot emberséget nézd, meg gyogyulásában. A természetnek földre verettetet igassága ortzáját fel emeli: helyérül ki dütöt királyi székit helyre állattya, és karjai közzé ül. Az igaz lélek isméretnek gonosság által meg fertéztetet szentsége tisztulásra jön. A sárba tapodot ártatlanság, lábaira ál fel, és védelmezö hatalmának ki derült napjára mosolyog. A meg öldöklöt törvény, ujra fel éledvén sirjábul, dorgáló tekintetit, és ostorozó⁵⁵ kezeit ki dugta. Büntetö Egének nyilai dörögni kezdettek mellyek a setétre rejtezet gonosságot, reá villámlot tüzben⁵⁶ mutogatták ki ujjal.⁵⁷ Néz,⁵⁸ Titusokat, Antoniusokat, Aureliusokat Severusban élni.

Tizen harmadik esztendejében [315r] jöt Uralkodásra, még is már, tsudáld, erköltseinek joságával minden érdemet felül haladni láttatik. Igaz ez, hogy nevelésére a leg szorgalmatosab gond viseltetetet. Tizen hat böltset rendeltek mellé a fö tanátsbul ki értelmét igasságban érleljék, és erköltseit, emberségben nevellyék. Minden féle hizelkedö tselédek, és⁵⁹ szerentséjekért tsapodár alatsony lelkek, tölle, távoly el zárattattak. Még is ezen Uralkodónak rend kivül való jóságát nem oktatásnak, nevelésnek, hanem születésének, és a jól tévö természetnek tulajdonittsad. A nevelés tsak ötvösi mesterség; de teremni kel a gyemántnak eléb, hogy ö osztán ugy pallérozhasson belölle gyürüben tündöklö követ. Severus is eléb termet, ez után let. Édes annya Mammé rendelte nevelésének minden jóságát. Ez örzötte minden romlástul. Soha magátul el nem hatta.^*

[315v] Mammé, fiának nevelésében, oktatásában a leg nagyob, leg érdemeseb fejedelmi asszonyokra tartozik, még is a neve ellen meg átalkodot viszontagság⁶¹ gyermeki makattsága, e Világnak emlékezetiben, számára, semmi ditsösséget nem hagyot, mellyet érte ki hirelt vólna. Az embereknek világi sorsok töbnyire,⁶² mindég részegnek mutattya magát. Ez a paraszt asszony nevü, és királyi erköltsü, értelmü Mamé anya, Severusnak gyengeségében is, mig még törvényes idejére nem jutot, és⁶³ gyermek vólna, az igaz, emberséges, bölts, szorgalmatos, irgalmas, gazdálkodó, mértékletes, serény, és vigyázó Uralkodásnak minden javát, hasznát, szerentséjét, bóldogságát fen tartotta. Ha magának nem találtatot vólna is annyi tehettsége, de e nagy tzélra nagy embereket⁶⁴ tudot választani.

[316r] Ulpianus, és⁶⁵ Paulus, a nevelö Senatorok számában ot tanáltattak. Az ifiu Severus Sandornak, értelmében meg határozot mondása e vólt: Tégy ugy másokkal, mint magadnak kivánnád, hogy vélled tegyenek. Ezen vallás, és világi böltsesség által ki hirelt Mennyei tudományt, és értelmet én, mindég tisztelem és áldom, tsak hogy gyakorlásban nem⁶⁶ tanálom. Severus, még is, ezen szavainak eleget teszen abban, hogy magábul ollyan Uralkodót tsinál, kinél jobbat ö maga is, ha jobbágy volna, nem kivánna. De már mi köztünk, hogy valaki minden másnak ugyan azt kivánnya a mit magának meg szerezni szeretne, egy kevéssé nehéz tellyesithetésü kötelesség. Semmire sem dühödik az emberi vágyódás⁶⁷ oly ellene álhatatlan tüzzel, mint hogy magát akár miben abban, szomszédjaitul meg különböztethesse. Kivánnya é hát [316v] a nagy vagyonnal biró ember hogy minden ollyan gazdag legyen, mint ö? A Szép asszony, Derék férfi, ékesen szólló, nagy Mester ember, gyözedelmes Vezér s a t. kivánnyák hogy mind ollyan legyen mint ök? Azon szent szavaknak értelmét most, az emberi erkölts és vágyódás következendö képpen fejezi ki: Jöjjenek mások is, de én menek elöl. Hijába! Látod,⁶⁸ magad is, hogy az emberekbül többet magoknál tsinálni nem lehet. A mit természete meg nem birhat, te adtz⁶⁹ néki erö reá, hogy meg birja? Minden ember elsö tárgya a maga vágyódásának az után érkezik a többi.

A Persiai erö⁷⁰ ellen kellet Sándornak hadba ki szállani. Ezen birodalomnak akkori gyözedelmes királlya Artaxerses, Cyrusnak gyözedelmeire gondolt, hogy birodalmát oda terjessze ki. Mesopotamiát, Syriát, kis Asiát kivánta [317r] tsak annál fogva hogy hajdan ollyan ember is parantsolt ot,⁷¹ a tájon, ki Persiának is⁷² Ura vólt. Lehetetlen az idönek, régiségnek, és esetek tenger sokaságának a dolgot oly mélységes feledékenységre vetni, hogy a gyözö hatalom világosságra ne huzza fel ha reménysége⁷³ van szomszédjátul valamely országot el venni. Régen, azt mongya, ide tartozot, következés képpen ad vissza. Ezen törvénynél fogva a széles Világon, Uralkodó, sem Nemzettség tsak egy is helyén meg nem maradhatna. Az Emberi Nemzet Nagy Tengerében a Népek külön ugy hányattatnak mint habok a viz szinén. Ezt, amaz után üzi a szél: örökké futnak, változnak⁷⁴ még is mindég helyben vannak.⁷⁵ A viszontagságnak ellenünk, és szeműnkbe agyarkodó fergetege e földnek Nemzettségeit annak szinén hol ide hol oda veti, de tsak helyén marad mind [317v] a Földön, mely mindenüt azé, ki hatalmával el foglalhattya és meg ülvén, birhattya. Ennél fogva szól igy egyik felsö⁷⁶ hatalom a másiknak: „Mivel te is fegyverrel foglalt Földön lakozol; ugyan azon igasság mellet, mellyel birod, én is el vehetem tölled, mikor modját ki nezhetem és erömmel meg tehetem.” Következik, hogy a Világgal, a hatalmasságok annak végéig, mindég osztozzanak, a minthogy osztoznak is.

Artaxerses igy szól: Valaha ide való vólt; agyátok ide. Sándor Tsászár felel hogy az valaha⁷⁷ vólt; mi, régen meg szerzettük, és nagy idöktül fogva birjuk melyre nézve, nem adgyuk. Igy lesz a háboru. A hadakozás el kezdetet, de ki menetele kéttségessé let. A gyözedelemrül ki igy ki ugy szól, mely szerint a let hogy az emlékezet mind ez ideig sem tutta meg határozni ha a Rómaiak gyöztek é vagy ellenségek gyözedelmeskedet [318r] ö rajtok. Egy felöl azt teszik fel hogy a persa királynak vólt hét száz Elefántya ezer nyóltz száz kasza szekere. Oly szekér melynek óldalaibul széllyel messze kaszaforma dárdák vóltak ki szegezv, hogy mikor vélle az ellenség sürüsége közzé hajtanak az embereket kaszállya le körülte. Ezen hadakozó eszköz, most nem tsak haszontalanság, hanem nevettség és eszetlenség is⁷⁸ lenne. Vólt száz husz ezer lovas katonája: gyalogság ehez képpest, fel tétetik két annyi. Had járjon! elég pompás hazugság állot az igasságnak hejére a Világnak esetei közt.⁷⁹ Ez⁸⁰ bizonyos hogy Sándor Tsászár onnan haza jöt, mivel a Germanusok, birodalmának széleit ostromlották és rablották. Jegyezd meg hogy ezekkel a Római birodalomnak minden ható ereje mit tenni, nem tud. Miólta küszködik ellene, és minden erejével is zabolára fogni, nem elégséges.⁸¹

[318v] Egy nemzet se ragaszkodot inkáb a maga törvényes szabadságához mint a régi Németek (Theutonok).⁸² Ezeknek vitézsége minden veszedelemmel szembe szököt és minden akadályt felül haladot. Különös eset, ha reá gondolsz hogy az ember vadon, tanúlton, természeti, és törvényes szabadságaihoz halálig ragaszkodik: Azomban valaki közzülünk királyi székre ül⁸³ tellyes hatalomra törekedik. Te azon vagy, hogy az Uralkodók is meg legyenek akarattyokban a törvények által köttetve de mihent Fejedelemmé lehetnél egész erödet oda forditanád hogy minden felé akadály nélkül parantsolhas. Miért van ez, tanáld ki? Azért, mert minden Ember jóra van magárul el hitetve. Tselekedetét, szándékát jónak tartya. Ezt állittya tehát hogy Népét, százszor job⁸⁴ állapotra hozná, de törvénnyei nem engedik. Hijába feleli tiz milliom [319r] voksal is a sokaság, hogy nagyub bóldogságot, mostani törvénnyein tul nem kiván: Nem tuttok hozzá, ezt válaszollyák. Az all községet, minden felsö tanáts⁸⁵ tudatlannak⁸⁶ veszi. Igen! a tudományokban; de érzésében nem. Tsak meg érzi ugyé é a tudatlan is, mi ragasztya Földhöz, és mi esik neki jól? Sok Uralkodó, Népének bóldogságát különös tettzésébe bujtatván, annak javát osztán tsak abban helyheztette, ha mindenben azt tellyesiti, a mit ö felsége kíván, és akar. Már, ki az, ki a maga akarattyát, értelmét, tettzését, kedvét kárhoztattya, hogy gyönyörüségét, nem a maga tettzésében hanem a másokéban keresse? Ez a szabad hatalomnak keserves oka.

Sándor Tsászárt minden jósága igassága, kegyelmessége is életével bátorságba nem tehette. Vólt egy Maximinus⁸⁷ nevü fö vezére a hadi seregek közt [319v] Trátziában születet Gottus nemzetü vad ember. A leg alatsonyab paraszti állapotban, tsak nem zsivány sorsban gyalázatoskodot, semmivel lévén vagyonára nézve környül vétetve. Katonának áll. Erejével, fárattságával eléb továb menvén fö vezérré lesz. De parasztot, sőt, majd nem haramiát illetö durva, kegyetlen, és vad erköltsét, hivatalának felsö méltóságában is meg tartya. Azomban akarmely alatsony paraszt vérbül let is tzudar származása; még is minden nemesi érdem nélkül baromi tulajdonságainál fogva Uralkodásra vágyot. Lásd! Nints oly mélj ostobaság, Tzigány fajzás,⁸⁸ gaz⁸⁹ erkölts, mely a nagy rangra, méltóságra ne vágyakozzon. Ez az erköltsében változhatatlan barbarus, a Római minden tudománynak manérnak truttzára kegyetlenségét vadságát, embertelenségét megtartotta [320r] mely veszet tulajdonságainál fogva meghatározza magában, hogy a leg job Uralkodót el vesztvén, helyette ö,⁹⁰ marha, uralkodjon. Ezen ember vadnak termete, rémitö magasságot bromtes, temérdek tagokat mutatot mellyeknél fogva ugy tettzet mintha fajával, valamely oriásoktul jöt vólna le.⁹¹ Testének álmélkodásra kényszeritö ereje ökröt,⁹² Bivalyt meg haladot.  Mindezekre nézve Maximinust közönségesen⁹³ Tziklopsnak, Buzirisnek nevezték, 's tsufolták.

A Pretorianusoknak Isten, lélek betsüllet, hívság, értelem, emberség nélkül való gyilkos haramia seregét rá beszélli Maximinus, hogy Sándor Tsászárt öllyék meg. Ezek már minden Tsászár választáskor, förül före tiz, husz ezerig is ajándékoztatván [320v] a Tsászárt, ha hamar el nem eset meg unták. A haza bóldogsága nékik tárgyul nem szolgált, hanem tsak fizetések. E Világnak minden szerentséjét, javát torkokban, hasokban, és⁹⁴ véreknek bulya gyönyörüségében érezték. Nagy keservére szolgált eleitül fogva az emberi társaságnak hogy a hadi nép a polgárságot oly tsekélységnek⁹⁵ vette. Hazafiakbul szedik össze: hazájok keresetibül tartyák öket, még is hazájokat Nemeket meg vetik. Minden valóságos érdemrül le mondanak; tsupán fizetésben, verekedésben határozván meg erköltsöknek jóságát. Mi lesz ennél fogva? Az, hogy a katonák hivséggel egy Tsászárhoz se viseltessenk. A leg ditsösségeseb Uralkodót is, kinek örizetire rendeltettek, pénzért meg ölik, ök, magok. A Római némely kegyetlen Tsászárok ara törekettek [321r] hogy katonákbul, pénzel minden haza fiui érzékenységet ki törölhessenek. Hogy igy általok a hazának törvényes igasságait láb alá tapodhassák. Meg let; De ez is utánna jöt, hogy a magok fel szentelt élete is a tsászári széken semmi féle érdem által⁹⁶ bátorságba ne lehessen, ha katonainak⁹⁷ préda kezekkel nem szórja⁹⁸ hazájának verejtékét; minden bünt büntetlen hagyván bennek. Amely katona katonai hivatalának tzéllyát, érdemét, az az, a korona, és birodalom óltalmát meg veti; és⁹⁹ magát, életét, tsak pénzre teszi által azt érdemli hogy Nemes hivatalábul, rangjábul hohér által seprüztessen ki. A pénz katona, ha vezér Generalis is, háboruban, zsólgyánál töb pénzért, királyát, ellenségének,¹⁰⁰ el adgya: Az az, magát meg vereti, [321v] emberét¹⁰¹ el fogattya. Ha osztán¹⁰² a hitetlensége által gyözedelmes ellenség, királlyának gazdálkodó népét fogyasztya; pusztittya, néki kárt nem teszen. Mit gondol vélle? Már ö, személlyére tartozó bóldogságát, ládájába zárta; azon tul legyen bóldog ki hogy lehet. Egy országnak bóldogságát, mond magában, tsak Isten adhattya; én keresem a magamét a hogy tudom,¹⁰³ 's halgat.

Illyen forma okoknál fogva Sándor Tsászárt huszon hat esztendös korában a Test örzök meg ölik, hogy Maximinus öket¹⁰⁴ véghetetlen ajándékkal gazdagittsa. Ez a barbarus az elötte vólt Tsászárnak vérét meg fizeti azért, hogy az ö vérét is ki ontsák majd, mikor a gyilkosok pénze el fogy, és székit másnak igérik, hogy ujra fizessen érte.

Sándor Tsászár érdemeit magával sirjába temette. Minden nevezetes [322r] és a közönséges emlékezetben nagy embert,¹⁰⁵ majd nem imádással magasztalt.¹⁰⁶ A Kristust,¹⁰⁷ tisztelte, De Apolloniust is mellé tette.

Meg határozot értelme volt¹⁰⁸ ki szinelt igasságai közt, hogy semmi féle hivatalt tekintetért sem pénzért, ne adjon,¹⁰⁹ hanem azt,¹¹⁰ tsak érdem által lehetet tölle meg nyerni. Ki büntesse, mond az ollyat, ki hivatalát pénzen veszi meg, ha ö is osztan az igasságot pénzen adgya. A hivatal béli Nép verejtékében lévö huzokat, vonókat egy's más közönséges hivség, szolgálat szine alat ragadozókat valahol fel fedezhette¹¹¹ öszve törte, le verte. Az ollyan Udvari farka tsóváló kotnyeleseket, kik az együgyüeknek pénzért kegyelmet igértek; hogy ügyöket meg nyeretik; hivatalra segitik, minden felé üldözte; rontotta. Ezek ollyan nemü lakosok vóltak kik [322v] a szorult embereket vakitották a Tsászári jó akaratnak meg nyerésével, mellyet magoknak elöre meg fizettettek, továbbá egy 's más nem reméllet, és elö hazudot eseteknél fogva a dolgot nyakokbul ki vetvén.¹¹² Ugy hitták öket hogy Udvari füst, árosok. Imit amot, némely emberre, most is rá illik ez,¹¹³ a Világon.

It botsátkozunk már azon bóldogtalan idöbe belé, hol az emberi értelem tudománnyának itélletinek világátul meg fosztatva, tudatlanságának, tévelygésének setét éjjelébe botsátkozik alá. Históriát Irók, törvényt Tudók, Filozofusok, ékessen szóllók mind el tünnek e Földrül. Ki tisztulhatatlan zür zavar, szüntelen való külsö belsö vérengzés, fegyver, tüz, pusztulás, tsata, borittyák el a földet,¹¹⁴ melynek szinérül e tájon, minden világi bőltsesség tudomány értelem számki vetésre [323r] költözik ki,¹¹⁵ magát el rejtve hogy az emberek róllok, felöllök ne tudjanak, ne hallyanak.

Mongyuk, hogy a tudomány idörül idöre, országrul országra bujdosot széllyel e Világon. Én ugyan a mennyire az emberi emlékezet, és e Világnak Krónikái a régiségbe fel mehetnek ugy látom hogy nem igen sok vólt, minek bujdosni. Tanálúnk irókat, tudósokat, böltseket kik a községhez képpest két számot sem ütnek: ezeken kivül a halandóknak meg számlálhatatlan sokasága mindenüt tudatlan, ostoba, fanatikus, a széles Világnak minden részein a pogányok közöt.

Miólta a let hogy az idegen nyelveknek közönséges tanulása szokásba jöjjön, és könyvek nyomtattassanak, melynél fogva egy bölts, értelmét a Világnak egyik szélirül a másikig minden olvasóval közölheti, attul fogva szólhatunk [323v] a tudományokrul, mellyek már nem egynehány embernek kezén hanem az egész keresztyén Világ elméjében forognak, és el enyészésre többé soha sem jöhetnek, ha külömben minden a földön tanálható könyvek tüzzel nem emésztetnek meg; és a Mesterségek közzül, valamely most még láthatatlan viszontagság, a könyvek nyomtatásának tudását, kezeink közzül, és fejünkbül ki nem ragadgya.

Hijában okoskodna egy Nemzet, és¹¹⁶ Ország, és¹¹⁷ Uralkodó, külön, hogy magát vakságra vesse ha ebben¹¹⁸ minden mások is¹¹⁹ meg nem egyeznének. Nints oly vigyázó, és szoros tilalom mely végbe vihesse hogy a határokon a könyvek által ne szökjenek. Nem vólt ollyan tiltot Német Frantzia, Olasz Anglus munka mellyet ha kivántad¹²⁰ [324r] Bétsben,¹²¹ meg nem vehetted.¹²²

De mitsoda fonákára fordult kába értelem igyekezne azon, hogy a Világ vakullyon meg, és legyék eszetlen? Ki merné állitani, hogy a¹²³ tanult, és minden féle kézi mesterséget értö Nemzetnél, bóldogab más ollyan Ország melynek népe Uralkodó hatalmátul fogva le a falusi parasztig hólt ostoba,? Mitsoda erejére, ditsösségére, bátorságára válik a Török Nagy Urnak hogy Népe tudatlan? Soha birodalmában a párt ütés, rablás pusztitás, öldöklés meg nem szünik, mely ostoba, és bolond veszedelmek közt tsászári élete mindég kérdésen forog hogy melyik nap, és mitsoda alkalmatossággal fogyon el. Uralkodók, a tudományokhoz ragaszkodjatok mert ez, széketeket tsak a kegyetlenségtül fosztya meg, mely reá ugy se tartozik; de magatokat¹²⁴ állandó bátorságba teszen.

Romának kovetkezendö állapottyában fogod tapasztalni, hogy mely vad feneség terem a tudatlanságban. Hogy a tudomány erköltseinket szeléditi, és ennél fogva, emberségbe öltözteti fel. A tudatlan test örzö sereg minek utánna minden kötelességét, és szolgálattyának tárgyát tsak fizetésébe tette, ara törekedet hogy Isteneinek, Természetnek, hazájának ¹ minden parantsolatit szentségeit láb alá tapodván ajándékkal fizessen² gazdagodjon. Minden Tsászár tételbül temérdek jutalmat kapot. Kővetkezés, hogy a Tsászárok egymás után, hosszason ne éllyenek. Hogy gyakor jutalom legyen, a választást sokszorozni kellet. Illyetén képpen tsinált a tudatlan és vad erköltsü³ [325r] Pretorianus sereg majorság béli jövedelmet a Tsászárok vérébül, és halálábul. Valakit Uralkodónak fel kiáltottak annak azzá lenni, az után fizetni, 's halni kellet. Már ekkor hihetö hogy a Római Nép,⁴ meg avult, és álmodot Isteneinek semmiségét meg ismérte, mivel nem láttzik ugy, mint régen ki tettzet, hogy lelkek isméretin a Vallásnak valami ereje és⁵ hatalma let vólna. Mikor az emberben Vallásának Világa hunyi kezd Filozofiai böltsességgel kelletik segedelmére lenni. Romában ugy láttzik hogy az elsö el hunyt, és a másik nem érkezet. Igy a Nép, Vallás, tudomány nélkül vér szopó fene Tigrissé let. Ne bántsad hát a föld együgyü Népének vallását bár millyen legyen, ha nekiek⁶ másat, jobbat nem adhatz; mert elméjére, vallással ki terjeszkedhetz, de Filozofiával soha se. A leg népeseb országban is, kitsinytül fogva nagyig okosnak oktalannak [325v] adhatz vallást mely bünében zabolázza de Filozofussá, az az, tanultá böltsé, egy ország népét közönségesen, soha se teszel, világ végéig is,⁷ bár mely eszközökhöz,⁸ és módokhoz⁹ ragaszkodgy. Következik hogy mihent az all község, Isteni isméret az az vallás nélkül marad, minden oda van. A pogány böltsek, törvény szerzö Uralkodók kéntelenek vóltak a Népet inkáb bálványozásra vinni, mint minden Isteni félelmen kivül hagyni. Nem ismérvén az igaz Istent, tsináltak magoknak hamissat, kinek valóságárul el lévén hitetve, büntetö igasságát mintha igaz Isten let vólna szinte ugy rettegték. Akkor is tsak azok lettek nevezetes gonoszokká, kik egy felöl Isteneiket meg vetették, 's más felöl bőltsességet magoknak sem szerezhettek.

Severus Sándor meg ölettetése után a Tsászárokat szüntelen választyák [326r] szüntelen ölik. Hihetö, hogy haláloknak jövedelmét a katonai seregek szinte ugy esztendökre vetették ki, mint árendát. Valakit a Tronusra fel ültettek, árendáját azon esztendöre meg kellet fizetni osztán utazot halálába, 's más esztendöre vólt más tenni, fizetni és ölni való. Ötven esztendö alat meg fordult a Tsászári széken ötven Uralkodó is.¹⁰ Végre ugy tettzik mintha magokat is mulatták vólna a katonák ezzel hogy az embert Tsászárnak kiáltsák ki, melynél fogva¹¹ agyon ütésére magoknak okot, és alkalmatosságot szolgáltathassanak. Mitsoda szembe szökö veszedelem fogta körül a Tsászári széket? Véres halál állot karjai közt? Még is küszködéssel tollyák¹² oda magokat az emberek; nagyub bóldogságoknak ismérvén tsászári nével ot,¹³ agyon verettetni, mint pólgári nevezettel¹⁴ másut szerentsésen élni.¹⁵ [326v] Annyira meg részegedhetik az értelem Látod, maga ellen, hogy bóldogságát, nem érzéseinek meg elégedésében, hová azt,¹⁶ a természet helyheztette, hanem álomban keresi, hol soha bóldogság nem vólt és nem is lehet. Abban keresni bóldogságot, hogy tíz, husz országnak; negyven milliom embernek ügyével kinlódjon.¹⁷ Azomban, oda juthat,¹⁸ hogy eszetlen vágyodásának¹⁹ siralmas játékait folytathassa²⁰ öröm helyet,²¹ mivel munkának²² Elöl járo beszédében már, agyon verik.²³

Igy adakoztak a katonák hivségekkel a Tsászár választásban; mely részeg viszontagság ara szolgáltatot példát hogy az Országok, és Uralkodók a katona által való király valasztást [327r] óldalt hadgyák. Vagy örökös maradékókra szállottak a koronák, vagy ha választani kellet, az ország fö, és külsö Rendei, Nagy emberei koronáztak.

Fujjuk ki már magunkat. Jöjjünk vissza a Maximusra kit a Tsászári széken hattunk el, mig ezen térségeket bé járjuk. El viszi az elmét az okosokodás. Ő, Uralkodóvá tétetvén tsak ollyan vad és kegyetlen maradot, mint az elöt. Soha az erköltsöt, születést, semmi meg nem változtattya. Lássuk ezen ijjesztöt²⁴ a Tronusnak fényessége közt²⁵ bujdokni. A leg alatsonyab paraszt születése, ifiuságában magával vontzolt szegénysége, bitang élete²⁶ mellyet Róma tudot, szemtelen²⁷ erköltsének truttzára is,²⁸ e'²⁹ vadat, a tsászári széken ortza pirulásba hozta. Mindent el követet vólna hogy [327v] fö karbul, nemes vérbül származot legyen. Ez többé meg nem eshetvén a fö nemeseket, Urakat, teszi ki gyülölségének tárgyául, hogy származásának alatson létéért magát azokon bosszulhassa kik arul hogy ö születet paraszt, a mellet kegyetlen, tudatlan, és embertelen, sehogy se tehettek. Érezvén magában hogy se tulajdonsága, se születése nemes nem lévén a fö Rendektül igazán nem betsültetik nem azon van hogy tiszteleteket érdemmel magának meg szerezze, hanem azon tsekély születéséhez illendö tzélhoz fordul hogy öket üzöbe vegye; Ő, minden egyéb ok nélkül öldököl tsak azért hogy tselekedetevel magábul tsufot üzhessen.³⁰ Párt ütés támad ellene. It is, ot is teszik a Tsászárt minden felé, kiket öldösnek, nyakaznak rakásra [328r] mely közönséges veszedelem közt a Cyklops Maximinus mindent el követet halálos viszontagságai közt ögyelegve, hogy életét, szerentsejét fen tarthassa. De hatalmát kezébe kapván, mint Tsászár, nem ara törekedet hogy magának hivséget, oltalmat szerezzen, kegyelem, és jó tétemény által hanem hogy öllyön, vágjon, büntessen. Az ollyan eszetlen büntetés mely alat bün nints; és³¹ annak szokot fordulni fejére ki eszközül veszi fejébe. Nem látta a tudatlan Tsászár hogy hivség, kegyelem igasság nélkül a katona,³² életét, bátorságba nem teheti. Ugy hitte, tsupán fejedelmi rangjára támaszkodván, hogy már az emberek, kötelesek ötet szolgálni, és hozzá hivséggel lenni, ha mindent el követ is ö ellenben, hogy iránta hitetlenekké legyenek. Igen nevettséges [328v] okoskodással él az olyan felsöség, ki,³³ vadságát, bolondságát kivánnya a nálánál okosab, emberséges világgal tiszteltetni tsak annál fogva, hogy ö, vak esete által oly méltóságos karba helyheztetet, melynek gyalázattyára van. Maximinius belsö érdem által is, a fö Nemesek, régi nagy házaknak tiszteletit nehezen nyerhette volna meg. Mert legyen eszetlenség, kevélység, meg átalkodás, szükség, szokás, természet,³⁴ 's akar mi de ez igaz hogy a régi nemes vérbül származot emberek, a felettek lévö méltóságba helyheztetet parasztot, nem szagólhattyák örömmel,³⁵ bár érdemei legyenek is. Valakit pedig az egész Nemesi Rend, és annak méltóságos magzati utállatba vesznek³⁶ annak veszni kel, ha milliom paraszt voksot veszen is meg magának. A község,³⁷ nem tudja hogy van él, és³⁸ lakik [329r] a Világban, tsak ögyeleg; mert okosok állanak a résen. Ezek tsak³⁹ néha zördülnek öszve, osztán el oszolván, veszni hagynak, de az okosok, és tanultak, egy tzélra dolgozni soha meg nem szünnek.

Látván a Tanáts mint választyák a Tsászárokat egymásra a vad Maximinust el átkozza. Törvényes végezéssel hirdetik ki haza ellenségének, az az, hitetlennek, gaz embernek. A Cyclops az által bosszu állo indulatra ragattatván minden vad állati dühösségét műbe veszi, melynek ideje most, igazán is el jöt. Kivül vala Rómán seregeivel együt de⁴⁰ meg fordult onnan⁴¹ Olasz országnak. Akvillea várossát ostrom alá veszi; hol a Pretorianusok, fiával együt agyon vagdallyák. Ö, véghetetlen jutalmat, fizetést igért vólt ezeknek hogy az elötte való Tsászárt meg⁴² öllyék; ötet pedig most, ugy láttzik, hogy fizetés nélkül, tsak utállatbul ölik meg. [329v] Ugy é job let vólna néki most is Sándor Tsászár alat vitézkedni mint Tsászárságra törekedni azért, hogy általa önnön életének vesztét sijjettesse; és vad bolondot jelentö nevét e Világnak emlékezetiben örökös utállatra, köpedelemre átkozza? Sok Ember üzöt már e Világon magábul bolondot azért, hogy jobban tiszteltessen, mint az elöt, mig annak nem ismerték.

A Tanáts a Cyclops helyébe Babint és⁴³ Maximot választotta⁴⁴ Uralkodásra. Mivel a tanáts béli Urak a magok választása szerint való ferfiakat ismérték, azoknak érdemeiben ismét a boldogságnak mosolygó napja derült fel Rómára. El vesztet gyönyörüsége, minden le verettetet szivben fel élet. De a Pretorianus haramia sereg, ha⁴⁵ az Uralkodók nem az ö valasztások által lettek, nem türhette. Hová lesz a Tsászárok vérében való gazdálkodásunk, jövedelmünk nyereségünk, ha a Tanátsra megyen által a választás? [330r] Minden bizonnyal igy okoskodván a palotába rohannak bé; a két Tsászárt meg ragadgyák; az uttzára ki huzzák: tépik, szaggattyák, döfölik, köpködik, 's végre a leg rutab, leg kegyetleneb módra ölik meg; rémitö dühösséget mutatván e két nagy erköltsü ártatlan Uralkodók iránt, tsak azért hogy felsö rangjokra nem ö általok választattak, melynél fogva töllök a szokot száz ezereket el nem nyerhették. Olvasó! hogy tettzenek néked a pompás, római erköltsök? Eleitül fogva tanálunk bennek illyen kegyetlen, és vad bolond tselekedeteket. Inkáb lehet mondani hogy Róma bünével gonosságával gyözte meg a Világot mint jóságával és igasságával. Miért nézték el az Egek? Titok! Mond meg hát már következés szerint, hogy ez idöben a rómaiaknál mitsoda Uralkodás módja állot lábon? [330v] Nem Monarhia, mert királynak Tanátsnak, a katonaság parantsol. Nem Aristokratia, mert mihent Tsászár tétetik, hatalma, határ nélkül való, és a fö Embereket törvény nélkül tsupa tettzésébül öldöstetheti. Nem Demokratzia, mert a köz nép, semmi. Ugy láttzik, hogy az idöben, Román, a leg veszetteb, leg bolondab katonaság uralkodot, de ez is tsak a király választásban, mely Uralkodás módjának még, az országos emberek, és törvény tudók nevet se tuttak adni. Nem is⁴⁶ Anarhia,⁴⁷ mert minden ember helyén⁴⁸ áll; és mihent Tsászár szóllal fel, minden dolog sorján marad. Nem az⁴⁹ Uralkodásban tanáltatik a zür zavar, tsak a választásban esik.⁵⁰ A Római Nérok, Kaligulák, katonáikat valasztották ki kegyetlenségeknek fen tartó eszközéül, de ugyan a magok fejére fordult. Lehetetlen a kegyetlenségbül semminek [331r] jónak származni!

A test örzö haramiák [mert látod! hogy szebben öket nevezni nem lehet] az ifiu Gordiánust választyák.⁵¹ A Tanáts, ezen választást helybe hagyta mivel ezen ifiu fejedelem tizen négy esztendös korában már szeretetre tiszteletre való érdemet mutatot. Ennek⁵² uralkodása is, mint repülö felleg, tsak ugy tünt Román keresztül. Valamely Filip nevezetü fö Gárda kapitánnya, kit kegyelmével emelt ezen méltóságra, ölte meg háládatosság fejébe, titkon; és osztán, helyére⁵³ maga ült. Ez a Filep kapitány, alatsony származásábul, szegény sorsának ganéjjábul, mint oly hitetlen, ostoba módon dölyfös Arabs születésü ember, emelkedet fel hizelkedéssel, hazugsággal szolgálattal rangjának méltóságára. Gordianus a Persák ellen hadakozot hol Mizithé érdemes kapitánnyát el vesztvén, meg tsalattatásbul,⁵⁴ rólla jót remélvén [331v] állatta e' természet motskát, helyére. Az igaz, hogy az Uralkodók egytzer másszor, sok jó szolgálatnak embernek érdemét, jutalmát el mellözik; de az is igaz, hogy nékik se maradnak háládatlansággal adósok az emberek; És ha ök néha⁵⁵ rosszul fizettek nékik is meg szolgálták hivei, valamint tsak hitetlenségektül ki telhetet. Fel tekerje egy király az eszét, mig szolgái közzül tanátsában jól ki nézheti, melyik hozzá igazán hiv. A tapasztalt, és tzélra dolgozó embernek szive olly feneketlen Tenger melynek mélységét látni, mérni, tsak akkor lehet, mikor tselekedetivel tzéllyát meg kapja, melynek el érésére elméjében⁵⁶ törekedet. Nem tutta az ifiu érdemes Gordianus Tsászár hitetlen szolgájának homloka alól ki olvasni, hogy elötte mutatot hivségének háládatosságának⁵⁷ szine alat, halálára igyekezik.

A Siriai, és⁵⁸ Meziai Ármáda [332r] a hitetlen, és ostoba Arabs Filepnek nyakára, mindjárt két Tsászárt kiáltanak fel egytzerre. De ezeket mulattságbul el vesztik. A Pannoniai Meziai seregek ujra Detzét választyák. Sijjet Filep ellen, és Filep,⁵⁹ az elsö⁶⁰ ütközetben fiastul együt el vész. Nézd! mitsoda hasznára ölte meg, jo Urát.

Most közzelgetünk már az idöhöz melyben az Uralkodók érdemének isméreti nállad tévedésbe jön. Romának fele Pogány fele keresztyén. Detzérül a keresztyének mint kegyetlenrül, a pogányok mint nagy érdemü Tsászárrul emlékeznek. Ezen tul, nem mindenkor tselekedetnél, hanem vallásnál fogva itéllünk. Akkor jöt Europában az Emberi Nemzet tsudállatos állapotra, mikor a fiui kötelességet, Fejedelme iránt vet hivséget, mindég annál fogva itélték, hogy mitsoda dogmában [332v] tanáltatnak.⁶¹ Lehetetlen vólt érdemessé lenni egyiknek is a másik fél elöt, ha a leg szeb természeti tulajdonságaival szivét lelkét fel evedezve Templomába is el nem ment, és Istenét ollyan fordulásokban, szavakban nem tisztelte mint az.

Már a barbarusok, el kezdik Romát, és birodalmát ostromlani. Rendes! Valamely Nemzet a Rómaiakra ütöt mind barbarusnak neveztetik, noha soha barbarusab tselekedetek, mint Rómában a Világon nem tanáltatnak. Talán tsak azért vólt Róma oly felséges jóságu, és tiszta erköltsü Nemzet, hogy némellyek könyvet irtak közzülök, mellyeknél fogva a mennyi⁶² embersége esze vólt az együgyü Romának azt is el vesztette. De azért ezen tanult Nép közt a természet ellen való paráznaság oly eröben, közönséges szokásban vólt hogy Sándor tsászár el nem töröl-! [333r] hette, hanem taksát fizettek a⁶³ királyi Fiskusnak azért hogy szabad legyen olly utállatos bujasággal fertelmeskedni, mellyet a szemérmes, és bölts természet gyönyörüségei közzül, és miveinek sorábul ki rekesztet. Az illyen émelygö⁶⁴ bujaságoknak nemeit a barbarusoknak mondot Nemzeteknél, nem tanálod: ki pallérozot városokra tartozot mindenkor, hol férfiak asszonyok igen szép manérral éltek azért, hogy tiszta erköltsök egy tsep se legyen.

Következnek a Tsászár öldöklések a háboru közben. Fel támadnak a Gottusok, Priskus, a Tsászár öttse magát hozzájok adgya hogy ezt szekirül le vesse; de szerentséje nints, és maga vész el. Gallus, adgya magát ö utánna a Gottusokhoz, ki által Détzé tsalárdsággal meg öletik. Gallust szólgai meg ölik, midön Emilius ellen Valérius támad, de el vész ö is ugy, mint Gallus. Valerius hadakba keveredik. [333v] A vad Nemzetek,⁶⁵ birodalmát, minden felöl meg támadják. A Tsászári szék felet való veszekedés, zürzavar, belsö háboru, vér ontás: külsö ellenség, a hadi népet gyengülésbe, a Tsászári Kassát ki ürülésbe hozták.⁶⁶ A Szcithák kis Asiát tenger sokasággal borittyák el. Nitzét, Nikomediát, Trebizont, Kaltzedoniát el foglalják. A Persák Despotája, Szápor Antiokhiát el veszi. A Tsászár ki szál ellene, kivel békélni kivánván, mivel vélle nem birhat, szánakozásra méltó együgyüségbül személlyében megyen a Persa Királyhoz minden óltalom nélkül: meg fogják szegényt: meg kötik, vontzollyák mint a leg keserveseb sorsu rabot, és gonosz tévöt. Illyen rabsággal⁶⁷ fetreng gyalázattyában, éhségében, szennyel, rongyal bé takartatva, mig siralmas életét utólso lehellete testébül ki nem fujja.

Már it a sok Tsászárnak egy más után való tétele és veszte [334r] miat, tsak Kalendáriumot⁶⁸ irunk. It támadás, ot támadás: it illyen, ot ollyan háboru. E Tsászár let el veszet: amaz is⁶⁹ let, 's⁷⁰ oda let. Ezt gyözték, a gyözöt: ölt, ölettetet. Halálos unalommal kel irni e sok emberi kegyetlenséget, és eszetlenséget.

E keserves környül állások közt ugy láttzot mint ha Menny, Föld, és az egész Természet támatták vólna meg Rómát. Éhség, döghalál belsö párt ütés, külsö háboru; el hatalmazot gonosság, törvénytelenség boritották bé⁷¹ a⁷² mardoso inségnek⁷³ minden el gondolható keservével. Gallianus, korhelységébe, testi bujaságába belé veszve, nem azt vette tzélul hogy a Sápor rabságábul, attyát ki szabadittsa hanem székére ülvén fel, tsak azon vólt, hogy mitsoda eszközök, módok által vigadhasson leg jobban. Minek utánna meg látták e siralmas zürzavart az Uralkodásban, minden elö kelö ember, Tsászár [334v] kivánt lenni. A tsászári szék ollyan vólt mint a temetö, mely mind azokat ki reá mentek sírjába zárta, de még is az emberi bolondság ot kivánt bujálkodni korhelkedni; mintha azok kik oda mentek, nem tanáltak vólna magoknak elébbi állapottyokban bort, asszonyt annyit mellyek által kivánságok kis tehettségét⁷⁴ meg elégittse. De nem bánnya az ember, tsak a többinek emelkedhessen felibe ha a pokolnak ki tátot torka készül is el nyelésére. Ki tizen hét, ki harmintz Tsászárt is teszen fel egytzerre, az Irók közzül, kik kis idö alat, élve halva forgottak egymáson. Kik uralkodni, ragyogni, gyönyörködni kivánván, minden erejeket ara forditották, hogy magokat minél eléb agyon verettethessék. E' sok Uralkodó közt Postum nevezetü vitézkedet a Golusokat vezérelvén hét esztendeig de katonai által ez is meg ölettetet.

[335r] A Persiai Despota, Sápor ellen hadakozot Gallienus helyet a Palmirai Fejedelem Odenát nevü, ki nagy tulajdonságu derék ember lévén, érdemet Urához is⁷⁵ hiv maradot. Gyözedelmei által a Persa Despotát rettegésbe hozta. Ezen érdemeiért Gallienus felsö rangra emelte maga mellé, ötet Augustusnak mondván ki. Ez is eröszakos halállal veszet el a maga házi tselédei közt. Felesége, a Nevezetes Zenóbia uralkodot halála után árváinak nevekben, a Nap keleti részen kirül ugy hitték hogy férjének halálában fö eszköz let vólna.

Gallienust két vezér kapitánnya, Klaudius es Martzius ölették meg. A köz nép el vesztét meg értvén bulya, fertelmes, és kegyetlen életének rut emlékezete ellen káromlásokra fakat ki, és lelketlen testét gunyolta, átkozta. E' galád Uralkodó, életének idején [335v] korhelységétül bulyaságátul el reszegedve, ha egy és más országnak ellensége által let el foglalásárul hirt hallot, magát ezzel vigasztalta hogy a nélkül el⁷⁶ lehet élni. Ezen Uralkodó állatta lábra azon Rendet, mely szerint Senatornak soha egynek is egyszersmind azon hivatalával, hadi vezérséget viselni szabad ne legyen. Igy let a Pólgári Rendnek, a katona Rendtül való örökös el válása. Már most ezen feleknek egymástul let távozások annyira ment, mely szerint egyike másikának nevettségül szolgál ha ideig hivatalába lép és hejére ül. Ültesd az Obestert a Vice Ispán szekibe; és a Vice Ispánt annak paripájára a Regement elibe; mindeniken nevetve fakatz, ha külömben egymás hivatalát ez elöt nem viselték. Régen az Ország Népe Európába mindenüt egyszersmind Katona Pólgár gazda vólt. De ezen hivatalokat az idönek viszontagságai egymástul örökre meg külömböztették.

[336r] Lehetetlen oly közönségesen meg veszet erköltsökre, és romlot idökre jutni hogy a természetnek jósága, igassága magát egyben vagy másban fen ne tartsa. Klaudius a Tsászárt meg öleti, helyére ül. Ugy kel nézned mint hitetlen gonosz tévöt, ki tsak azért ül Uralkodó székre hogy kegyetlenségének gyakorlására⁷⁷ kezeibe eszközül a tellyes hatalmat vehesse. Azomban akadályba jösz ha mondom, hogy Klaudius magát azon kis idönek fojtában melyben Uralkodó hatalmát gyakorolhatta, a leg érdemeseb, leg emberségeseb Tsászároknak nyomdokait⁷⁸ követte. De birodalmára három száz ezer Gothusok rohantak. Ezeknek ment eleikbe kiken gyözedelmeskedet; de pestises nyavalyába eset, és Sirmiumban meg hólt. Nagy érdemei alat három esztendönél továb a birodalom, nem élhetet. Vigasztalására szolgál a vérébe gyalázattyába kevert emberi természetnek hogy még is nem gyilkosok, hitetlenek által veszet el.

[336v] A Gothusok táborának egy szakasz serege Tessalonika alól mellyet a had meg szállot Athenás várassát ment el foglalni. Reá tanálván, a könyvekre mind tüzre akarták hánni, mint haszontalanságokat. De a barbarusok közzül egy vezér hihetö, következendö képpen okoskodik: Hogy kár lenne azoktul a Görögöket meg fosztani: had töltsék idejeket azon haszontalanságoknak olvasásában; annál inkáb meg verettethetnek töllünk,⁷⁹ mivel ez által a hadakozás mesterségét, és annak gyakorlását hadgyák félbe.

De nem igaz hogy a tudomány az ember szabadságának, hazájának, Királyi hatalmának, tüzének vizének védelmében semmivé tenné. A tudomány emberségessé, szánakozóvá teszen, de gyámoltalanná, henyévé, félelmessé nem. A természetet, ösztöneibül soha semmi ki nem vetkeztetheti. A tanúlt hadi vezér [337r] töb a tudatlannál: sőt a tudatlan Generalis semmit sem ér. Valamennyi gyözedelmes nagy ember vólt, a tudományokat, tudósokat mind betsülte, vagy maga is tudós vólt.

Aurelianus áll fel Klaudiusnak helyére 270 ben. De Klaudius Sirmiumban történt halála elöt a Gottusokat öszve törte. Három esztendeig uralkodhatot, és a halál, Romának általa szerzet bóldogsága közzül ki ragatta. Nagy keservére szolgál az emberi Nemzetnek, hogy a mi jó, oly ritka és ha néha e Világban meg jelenik is oly hamar el mulik, mellyet töbnyire osztán rosz szokot követni

Odenátnak özvegye a nevezetes Zenobia mint királyné, Nap keleten uralkodot. Noha asszony; vitézi tulajdonsággal, erköltsi kevélységgel birt, mind ezekhez pedig oly messze látó titkos okossággal ált mely az Uralkodás módjában szerentsére, fel emelkedésre szokot vinni. Ama hires akkori tudós⁸⁰ Longinus által [337v] oktattatot, ki mint hiv tanátsos, és valósággal nagy ember férfiui meg ért elméjével asszonyi gyengeségének minden szoros környül állásokban segedelmére vólt.

Zenóbia magában erköltsi eröt érezve és Uralkodásában hatalmát látva szivében fel emelkedik, és vágyódásait, birodalmának határain tul, messze ki terjeszti. Siralmas állapottya ez az emberi természetnek hogy mentül erösseb, annál töb eröre törekedjen: hogy mentül többet bir annál többel kivánnyon birni, hogy ezekre való törekedésénél fogva erejébül ki pusztullyon 's hatalmában el vessze. Következik ebbül hogy a vagyonnak temérdeksége, és a hatalomnak nagysága az emberekben, nem meg elégedésre, hanem töb vágyódásra szolgáltat okot. A szegény a miat sir, hogy nints néki, a gazdag azon, hogy a mie van, nem elég, ted bóldoggá hát az embert, kiben böltsesség nem tanáltatik?

[338r] Zenobia Egyiptomot, Bithyniat, Kappadotziát hatalma alá huzza; honnan továb viszi szándékát. Némely Tsászároknak gyávaságok, gyermekeskedések, bolondságok és erköltsi semmiségek, reménységet gerjesztet vágyódó szivében, hogy végre a római egész birodalomnak fejére álhat. Ellen álhatatlan vágyódása van az embernek ara hogy⁸¹ titkon, mindég nagyubnak állitsa magát magánál, ha szégyenli is mondani. Bárha e nagy erköltsü fejedelmi asszony minden asszonyi nemének természetitül ki telhetö érdemekkel⁸² birt legyen is, de férfiui gyözedelemmé tsak nem változhatot. Igaz az hogy van okos asszony és oktalan férfi; ha személyrül személyre vesszük. De közönségesen, soha a nagy természet meg nem engedi hogy az asszonyi Nem, a férfiui Nemnek érdemeit, tulajdonságaival utól érhesse. Had állittsák némely Európai okosok,⁸³ mint D-Alamber is hogy ha az asszonyokat [338v] leányokat, tudományban nevelnék, oktatnák tsak oly böltsek, és Irók lennének mint férfiaik; de e' nem igaz. Valamint testi erejében az asszony, a férfit soha el nem érheti, ugy lelkében sem. El hiszem hogy az asszonyok meg bírják az embereket,⁸⁴ de nem böltsesség és vitézség által; hanem szépséggel testi gyönyörüséggel uralkodnak felettek, mely édességeknek ezek ellent nem álhatnak mivel önnön testekben érzik azokat. Igy, nem is az⁸⁵ asszonyok uralkodnak rajtunk, hanem a természet ö általok.

Aurelianus Tsászár Zenóbiát gyözedelmei közöt, erejével meg támadja. Levelet küld hozzá hatalmának Egeibül melyben fenyegetö⁸⁶ szavai Menydörögnek. Zenóbia el nem félemlik, hanem bátorságát, királyi kevélységét a tsászári okok felibe állattya, és oly feleletet, a millyet [339r] felséges rangjának méltosága fülébe sugdosot. A háboru⁸⁷ el indul. Zenóbia mindenüt veszt. Végre Pálmira várassába zárja bé magát, honnan az éhség ki üzi hosszas meg szállattatása után. Ki szökik hogy Persiába mennyen segittségért. De az Eufrates partyán meg ismerik … el fogják, és Aurelianus eleibe viszik. Ez bosszus beszédekben dorgállya háládatlanságáért kinek férjét a Pálmiri hertzeget Odenátot Galliénus Tsászár tette Augustussá, kegyelmébül; és ö már annak halála után, jól tévöinek székire törekedik. s a t. Zenóbia⁸⁸ a személlyét meg aláztatásra hozot siralmas esetben okosságátul, bátorságátul, és erköltsének királyi méltóságátul semmiben el nem tévedvén felel: Tégedet, mond Aurelianusnak, mint valóságos Tsászárt [339v] ismérlek 's tisztellek, mivel hogy tutz uralkodni, gyözedelmeskedni. De Galliénus, és az ollyanok mint ö, értelmem szerint, Tsászári nevezetet, nem érdemlettek. Már az igaz hogy mikor a fejedelmi rang hatalmában földhöz üttetik, magán tsak azzal segithet ha erköltsének méltóságát fen tartya. Ez által szerez ditséretet és méltó szánakozást magának a helyében, hogy ha magát reszketése, reménykedése közben porig alázza, egész világtul meg utáltatik.

A Tsászár noha indulattya bosszu állásra kényszeritette még is ily derék asszonynak vérében, hatalmát gyalázatba keverni nem kivánta. Rút a férfiui hatalomnak asszonyokat öldökölni tsak azért ha ök is néha magokat⁸⁹ vitézi tulajdonságok közzé elegyitik. Hihetö; a Tsászár is nem nagy ditsösségének vette hogy fegyverrel, egy [340r] asszonyon gyözedelmeskedhetet. Ha it a Tsászár magát mint emberséges ember mutatta is, de ama betses erköltsü és nagy tudományu férfiu Longinus ellen, kegyetlenül tselekedet. Ezt vélvén, hogy Zenobiának királyi méltósággal és kevélységgel irt levele tölle származot ezen való gyermeki haragjában e nagy embert meg ölette. Ezzel adván, e'⁹⁰ szomoru és életünket porba fektetö igazságnak próbáját, hogy az eszes emberben is lakik eszetlenség; és az érdemesben kegyetlenség. Különös törvény vólt ez elöt némely⁹¹ vad uralkodókban hogy a nagy embert meg ölették ha Urához hivséges vólt, mig Uralkodása alat élhetet. Mintha vétkezet vólna vélle Longinus hogy mint szolga, királynéját annak ellene álhatatlan parantsolattya szerint szolgálta. Ha te kivánod, és tartozásnak igasságnak vallod [340v] hogy tselédid nyomoruságodnak idején hozzád hivek legyenek, miért öleted meg a más tselédjét hogy Urához kedvedért hitetlen nem let? Helyesnek tanálnád részedrül ha tégedet ellenségedért hiveid el hagynának? el árulnának? Nem lehet az embernek Látod!⁹² bolondságaibul ki vetkezni. A ki Longinusnak parantsolt, annak meg kegyelmez, és azt öleti meg a ki engedelmes mely dolog kötelessége; de vélle nem is ellenkezhetik mivel a miat ot is rabság; számki vetés, halál állanak körülötte ha hitetlenséget engedetlenséget mútat. De⁹³ miért⁹⁴ nem forditotta hát⁹⁵ el királynéját tzéllyátul, 's vágyódásaitul? talán ebben helyheztetet büne? Igen? mert talán tehettségében is⁹⁶ van⁹⁷ a böltsnek hogy a hatalomnak vágyódásit, és a királyi kevélységet okaival magához köthesse. A bölts a hatalom alat [341r] tsak addig az, mig ugy böltselkedik, a hogy⁹⁸ parantsollyák, és tölle meg kivánnyák; de mihent ezek ellen okoskodik azon tul, kötelességének tartsa meg bolondulni, és eszét vesztve onnan,⁹⁹ bujdosni. Ha a háza, fen tartásában minden ember, a maga értelmét helyesnek állittya, hát az Uralkodásban hogy nem? Következik hogy minden háznál ugy mutat minden dolog mint a gazdának feje, ki abban vezérel, parantsol és igazgat. Akár mely szorgalmatos, okos tselédi legyenek a¹⁰⁰ préda, és¹⁰¹ tévelygö értelmü gazdának, de a mellet háza tsak el pusztul. Az Uralkodásban is¹⁰² bár ki legyen Minister, az Uralkodónak eszét erköltsét nálla¹⁰³ mindég tükörben látod. Igy, ha természet szerint való dolog, hogy az emberek a házi¹⁰⁴ állapotban önnön elméjek után mennyenek az Országlásban is az. Bár ki legyen Uralkodó de magát magán kivül nem helyheztetheti, hogy más legyen ugy,¹⁰⁵ mint maga. Következik [341v] hogy minden oly tanátsosnak ki királlya akarattyával mindég ellenkezik a mellöl távozni kel; mely esetben a házi gazdák is tsak igy vannak. Annyival inkáb helytelen hát¹⁰⁶ az ellenséges királynak szolgáját azért büntetni hogy Urahoz mig szolgálta, hiv vólt.

Azomban Tetrikus magát fel emelvén a birodalomnak egy részében uralkodot a Golusokon. De a viszontagságnak fergetege hatalmát, székit soha sotromlani meg nem szünt. Zürzavar, zenebona, zendülések; egymásba ütközöt akadályok vissza vonás ingatták Tronusát szüntelen, honnan alá szállani igyekezet hogy bóldogab lehessen a nélkül. Mihent a Tsászár ellene táborban szállot önként láttatot magát kezébe adni. E szerint Aureliánus emberi hivalkodását kivánván táplálni Zenobiát, Tetrikust gyözedelmes szekeréhez kötve mutatta magát [342r] népének a romai uttzákon. Mihent valaki nemes, és nagy dolgokat követ el, mellyek a Világnak szemei elöt vitetnek véghez a ditsösség is önként származik belöllök azonnal. Mi szükség annak szinét haszontalan pompával valakinek magára mázolni? Ha tselekedetben Nagy Ember nem vagy, tsak magadat mázolva, ditsösséges, hires és¹⁰⁷ nevezetes nem lehetz. Soha se vakul meg a Világ annyira hogy semmiségedet pompádnak tzifraságaibul ki ne forgathassa, és meg ne itélhesse magadra nézve, hogy¹⁰⁸ magadba ki vagy.

A kints, hatalom, szerentse, méltóság Aurelianussal is tsak ugy tet mint mással.¹⁰⁹ Eddig minden fényes öltözetet meg vetet, most már arany és drága kövekkel ki rakot leplek közzé takarja magát. A tsászári ékességeket fején horgya,¹¹⁰ mely szentségek minden nappali öltözetre nem tartoznak. Nevezeteiben Urnak, Istennek mondattya magát. Az illyen példákban [342v] szemmel láthatod hogy az ember ha mindég szerentsés mindenben inkáb meg alatsonyittatik és jobban eszét veszti, mint ha viszontagságok, szenyvedések által oktattatik. A sorsal való hartz, küszködés lelkedben, erköltsödben diadalomhoz szoktat és szivedben erössit. Ellenben az örökké tartó szerentse azt, kit böltsöjében altat, renget tunyaságra, gyengeségre, és kedvéért fityogó gyermekségre veti, ki ditsösségét az után nem abban keresi hogy nagy múnkái legyenek hanem hogy naponként tzifrán öltözhessen. Nints nevettségeseb dolog egy királyban, mint mikor országának jövedelmével birván Uralkodó érdemét abban kivánnya mútatni hogy magának tud,¹¹¹ tzifra ruhát¹¹² varatni. Ugyan azért a királyok már most pompa napjaikat ki vévén, mellyeken magokat mutatni kéntelenek, tsak posztóban¹¹³ járnak. Valaki [343r] naponként pompás tzifrasággal kivánnya magát mútatni arul teszen tsalhatatlan bizonyságot hogy erköltsében tsekély és kedvében nevettséges. Semmi féle halandó nem kivánnya a tzifra köntést szüntelen magán vontzolni ugy,¹¹⁴ mint a Cigány, de Cigányban nagy lelket soha nem is tanálsz. Legyen rangodhoz való öltözeted, de a szüntelen való tzifraságban, érdemet, mások felet ne keres hogy tiszteletet keresvén, nevettségessé ne légy. Ellenben igaz¹¹⁵ ez is, hogy valakinek ruhája szennyes, és nagy idejétül meg juggalt, az, minden társaságban szegeletbe szorul;¹¹⁶ szégyenlésre és halgatásra lévén sorsátul átkoztatva. E' szerint ha kenyered öltözeted nintsen az illendöségig, kitsinnyel lettél a Világon töb a semminél.

Aurelius végre ugy¹¹⁷ gyönyörködöt hogy a szegény népet jol lakásban tartsa. Romának sokaságát vendéglette, kik mikor ennél fogva vigattak, ö, bennek, maga is,¹¹⁸ kedvet tanált [343v] De jóságos tselekedet é a mezöben, külsö tartományokban; és falukon verejtékezö népnek adóját bé szedni, a végre, hogy az országló értelem, azzal, városi henyéket és korhelyeket hizlaljon? Nem Uralkodás az hogy az ország lakosi az ország házábul tartassanak, hanem hogy kinyereket keresvén magok táplálják magokat. Romát a vesztette el egy oldalrul hogy népének szabadságot attak ahoz való kinyér nélkül. Tartani kellet öket, vagy támadásoktul félni. Valahol a sokaság kenyerét magának meg nem keresheti, ot, vagy föld nints, vagy az országlás módja eszetlen.

Aurelianus tzifrálkodása közben is királyi kötelességeirül el nem felejtkezet. A köz jónak, igasságnak minden tekintetben pártyát fogta. Kamarájára tartozó tiszt viselöit nagyon szorongatta, büntette kik hozzá, és tsászári jövedelméhez vet hivségeknek palástya alat, a szegény népnek vérét szopták [344r] hogy magok hizzanak belölle. Lehetetlen az embernek akár kinek is országos hivatalainak közepette személlyes magárul, és házi bóldogságárul el felejtkezni. Mert¹¹⁹ a köz jónak fen tartása ha különös magadnak nints othon mit enni, részedre, a hazafiui kötelességet is nagyon szomoru ditsösségre változtattya. Tsak a forog it szóban hogy az igasságnak, betsülletnek köz jónak vesztével házadat gazdagitani szentség törés, é, vagy magad iránt való meg engettetet kötelesség. A kamara szolgáit sorsok javitásátul mint minden más hivatal béli embereket is, el fogni nem lehet, tsak hogy rendetlenül ne tselekedjen; és igyekezetibül az emberséget, betsülletet ki ne rekessze.¹²⁰ De külömben ki vigye véghez hogy minden ember igaz legyen? Nints nyájjasab eset, mint midön valamely Uralkodó abban fárad hogy Országának jövedelmébül, engedelme ellen senki sehol, semmit el ne vegyen.¹²¹ Házi tselédeid,¹²² naponként szemed elöt forognak [344v] még is életednek minden napjaiban soha ollyan módot nem tanálsz fel, hogy vagyonodbul ne lopjanak.

Aureliusnak derékségéért való jutalma ezen végezödik hogy meg öllyék. Mnesthé Titoknokja, ki ellene hitetlenségbe eset, mely tette világosságra kezdet jönni, büntetését rettegvén, Urának el vesztésével, a magáénak elibe került. Nagy keservére, és meg aláztatására szolgál az Emberi karnak, hogy soha sehol érdem, se jóság benne ollyan nem tanáltathatik melynek titkos, és nyilván való ellenségei, söt gyilkossai is ne legyenek.

Aurelianusnak meg ölettetése a fö Tanátsot mind a hadi seregeket egy tsapással álmélkodásba, réműlésbe hozván mind két részrül meg némultak. A Tsászár választásra, senki egy lépést se tet. Az armáda a Tanátsra várakozot, kit választ; a Tanáts az armádára, kit kiált fel. Mélységes halgatás, és tsendesseg fedezte Rómát, és annak minden Rendeit. Még is a katonák Uroknak meg őlettetése által annak gyilkosa ellen dűhősségre bosszu állásra ragattattak, Templomot állitván fel halálának hején, örök emlékezetire.

A hadi sereg végre az ország Tanáttsának üzen, hogy válasszon. Lásd! mitsoda változás! Eddig e tselekedetet a katonák vették tulajdonoknak. Ha a tanáts választot,¹ a katonaság meg ölte, és a koronát áruba vetvén annak atta el, ki leg gazdagabban fizette. Most ezt mongya: Válasszon a Tanáts. Ez, hosszas tapasztalással oktattatván,² ara, hogy választot Tsászárai mindég a katonaságnak lesznek véres áldozativá [345v] tehát³ nem választ, hanem vissza kűld, hogy válasszanak ök. Amazok ismét üzennek, hogy valasszatok ti. E' szerint a Tanáts választ. Maga közzül néz ki egy értelemmel, erköltsel meg ért öreg biráját Tacitust, kinek tapasztalt érdemében meg nyugodot. De ez, mint az Uralkodásnak viszontagságait, terhét; álmait látot bölts a Tsászár rangot, méltóságot el fogadni nem akarja. Soha nagy hatalomra, méltóságra egy igazán bölts halandó sem vágyot e Világon, azért, mert ki nézte hogy az emberekkel való bánásnál terheseb sors e földön alig lehet. Valaki ezeket e földön bóldogitani kivánnya, maga, el kerülhetetlenül örökös áldozattá lesz. Ha keménykedik rajtok életét teszi ki veszedelemre; örökös átokra hagyván nevét halálával. Ha a szegény Nép sorsa mellé áll, azok kik a szegények verejtékébül gazdagodnak, életére törnek: ha a nagyokat emeli tsak az el keseredet szegénységnek sokasága rohan ajtajára 's öszve szaggattya. E' dolog most, nem ugy van éppen, de akkor ugy vólt Rómában.

[346r] Uralkodó széken bóldogság soha sem lakot, hanem hir, név hatalom, méltóság, mely szem fény vesztö dolgokat, azok, kik viselték gyötrelmekkel, és életeknek gyakor veszedelmével fizettek. Lássa, ki hogy érti, De én ugy értem hogy valakinek kötelességében áll ember tsoportnak parantsolni ügyét itélni, büntetni jutalmazni, világi bóldogságra e földön soha sem juthat.

Tacitusnak, akarva nem akarva, az Uralkodást magára kellet venni. Ö kéttségen kivül Filozofus lévén inkáb mint katona, királyi székének különös formát adot, melybül katonai keménység szokot parantsolni. Leg elsö gongya a Római Tanátsót minden hatalmába, méltóságába, tekintetibe vissza helyheztetni. Tsászári parantsolattyait annak által adván, személlyét mint egy védelmek alá helyheztette, és hatalmok alat huzta meg magát. Meg parantsolta hogy rokonának a római eseteket iró Tacitusnak munkái, minden könyves házakba bé rakattassanak. A jó Tsászárok emlékezetinek oly Templomot emelt, melyben emlékezetek [346v] örökre tiszteltessen. Talán azért tselekette, hogy a Tsászárrá választot kegyetlen erköltsü emberek, ezen ditsösségre vágyakodván annak halálokban való meg nyeréséért magokat a véllek születet roszbul jóra változtassák. De hijában! a szokás változik; a vélled születet természet, az az, testi tulajdonság és annak következése, az erköltsöd, soha sem. Legyen példa, oktatás, tapasztalás, igéret, ditsösség, gyalázat, idvesség, kárhozat: de a gonosz származást, jóra nem hozza. Az illyen változáshoz oly különös Isteni erönek kel járulni, mellyel senki sem születik hanem annak ki vélle bír, onnan felül⁴ adatik. A jó Tsászárok nevének elö fordulásával mondotta ekkor egy tréfás ember, hogy a mennyien vóltak, neveik egy petsétes gyürü lapjára mind fel férne, irva.

Azomban, mig a Tsászár tétel felet vetélkednének 276 Scythák, Gottusok a birodalomnak Asiai részit el borittyák. Tacitus tudós tsászár formában ellenek [347r] ki kél, és pusztitó seregeket széllyel veri. De azért minden jóságának, érdemenek, gyözedelmének truttzára meg ölik, hogy jóságos tselekedeteit véres halállal jutalmazzák. El kel az embernek tsömörleni magátul, mikor minden lépten illyen fene bestiákra tanál a maga fajában, kik az emberi⁵ természetnek gyalázattyára vannak. Mongyák hogy az emberek különös józan okossággal, igassággal, szelédséggel biró állatok. Én nem látom!.. Ha egyikben van, másban nints. Ugy hogy a valósággal igaz, és emberséges bölts ember, az emberek közt a hol meg jelenik, ujság.

Valamely érdemetlen vérségét tette a Tsászár hivatalba, kit embertelen eröszakoskodásának méltó jutalmául, alatta valói meg öltek. Attul félvén továbbá hogy e miat halálos büntetések lesz, Tacitust is utánna ölték. Már ez elöt, egy testvérjét Konzullá akarta tenni de a tanáts ellent állot. Az öreg tudós, engedet igy szolván: Tuggyák, mitsoda Tsászárt választottak! Még is oly goromba [347v] atyafit tet más hivatalba, kinek érdemtelenségét jutalmazni kivánván, miatta magának következet halála. Utállatos tulajdonság ez sok emberben, hogy mihent vérsége valaki ha erköltsében haramia is, eszetlenségét, szemtelenségét, durvaságát vévén érdemnek,⁶ hivatalba tollya tsak azért hogy atyafiui kötelességét, az ártatlanok, köz jónak vesztével tegye meg egy oly bolond iránt, ki mentül töb alkalmatosságba tétetik emberségének meg mútatására annál nagyob gyalázattyára van magának, és azoknak is,⁷ kik ügyét fel⁸ emelték.

Már most, Tacitusnak halálával, más játék fordul. A katonaság, kezébül a választást ki nem aggya. A hadi seregek két felé is választyák a Tsászárt. Floriánt, a meg ölettetetnek öttsét, és Probust. Floriánt, ugyan azok kik választották meg ölik azért, hogy minek választották. A mit magok tselekettek vélle⁹ a miat haragudtak meg reá, mely indulatot, a dühösségig vittek, hogy meg ölhessék általa.

[348r] Probus Pannoniában születet. Származásában sorsa, isméretlen, és tsekély vólt. Érdemei majd nem semmiségbül emelték fel a Tsászári székre. Látod, hogy emberi fajodnak a leg gazdagab, leg felségeseb örökség, származásodban jön vélled Világra. Az erköltsel születet ostobaságot, gonosságot hijában rengeted királyi böltsöben; haszontalan neveled böltsek közt, soha böltsé jóvá nem teheted. A mesterség tsak palléroz de aranyat gyémántot nem teremt.

Ugy hiszik néha hogy a köz tudatlanság, e nagy érdemeket a fö emberekben által nem láthattya. De Probust köz katonái ismerik, és hivatalának rangjának el fogadására, melytül vonakodik, kényszeritik. Jól reá gondollyatok, mond a községnek, kit tesztek; hogy a választásban¹⁰ magatokat meg ne tsallyátok: nem fogok elöttetek hizelkedni.

Mihent tsászári¹¹ méltóságát kezéhez veszi a tanátsnak minden tekintetit, hatalmát meg erössiti; magát is itéllete alá zárván. Ti fontollyátok meg irja, a római Tanátsnak, ha érdemlem é hivatalomat; Rendellyétek róllam ugy, a mint magatok helyesnek, és¹² illendönek láttyátok. Jegyezd meg hogy valamennyi valósággal nagy Ember vólt [348v] e Világon, mind emberséget mutatot erköltsében ki vévén azokat, kik tsak vér ontásért, rablásért láttzottak nagyok lenni.

Azomban Teutonok, Frankok, Vandalusok, s a t. a birodalomnak egy részét tüzzel vérrel boritván el,¹³ a Tsászárnak meg kellet mutatni hogy az emberséget a vitézséggel magában meg tudgya egyeztetni. Valamennyi barbarus rablotta azon vidéket hol most Frantzia ország van, onnan mind ki üzi; meg alázza; barmaikat el szedi, magokat adó alá veti: és végre tizen hat ezer ifiat választ seregei közzé töllök zálogul. E' szerint kezdi el, öket a hadakozás mesterségére oktatni. Mert, gyengeség fel tenni hogy erköltsöket változtatván, inkáb Romához mint hazájokhoz ragaszkodjanak hüséggel: honnan következik, hogy végre is ezen fordulnak felül. Sokszor, a leg job tzélbul következik a leg rosszab szerentse és az ártatlan szándék,¹⁴ gonoszt szül.^*

Ezen idörül jedzi meg egy nevezetes iró Theodosiusnak uralkodása alat, hogy a római [349r] keresztény katonáknak kenyerek el fogyván, hullot számokra a Menybűl liszt essö, magát vizzel öszve gyurva, mely a hadi seregeknek böv kenyeret adot. Ezen esetben belé kellene botsátkoznom hogy kérdöre vegyem; de ugy vélem hogy a mai embereknek, valakikben józan okosság tanáltatik reá szükségek már most nem lehet;¹⁷ a kiknek pedig nints eszek, azokkal okoskodni haszontalan idö vesztés.

Probus is minden jóságának, igasság szeretetinek, emberségének truttzára ditsösséges Uralkodását ot végzi hogy katonái agyon verjék. Különösön¹⁸ meg jegyeztetet rólla, hogy Frantzia Országban, ugy mint hazánkban is,¹⁹ és a Spanyol fölgyén ö plántáltatta leg elösször a szöllöt, melynél fogva e' meg nevezet három ország bor italát mind ez mai napig Probusnak háláhattya.

Ennek halálával 282^dik ben Karus Prefactust választya a Tanáts Tsászárrá; ki erköltseiben valósággal nagy ember vólt. Birodalmának ellenségei ellen néki is hadakat kellet viselni. A persákon sarmatákon gyözedelmeskedet. Ez is Táborban lévén a sátorában éjjel aludva, őletet meg.

[349v] Fontollyad már elmédben a régiségnek erköltseit mellyeket némely tudósaink, ditséretekkel Egekre emelnek fel, a mostaniakat kissebbitve. A pretorianusok kapitánnya Aper vólt a gyilkos. Karus után fiai állattak helyébe. Aper, ki minden ellent állást, akadályt ostrom álá vet, hogy Uralkodhasson, ezeknek is el veszti mindjárt egyikét. Ezen esetre Diokletziánus a halhatatlan emlékezetü derék férfi választatik tsászárságra. Tutta hogy Aper mire, és²⁰ mitsoda modokkal törekedik, kit az ármádának szeme láttára maga vert által fegyverével.

A Világnak emlékezete Diokletzianusról jövendölést jegyez meg. A druideseknek egy profétáló asszonyok hirdette elöre hogy minek utánna a nevezet nagy ember egy vad kant meg ölend lészen Tsászárra. Ez alat értetet Aper. Már azt kérded, hogy a druidesné honnan, mibül jövendőlt; mert a dolog meg eset. Abban kellene bizonyosnak lenni, hogy a jovendölés elötte vólt é a történetnek vagy utánna. Mi már késöre hallottuk. Tóvábbá a jövendö mondó lélek [350r] három részrül lehet azzá. Igaz Istentül, ördögtül sugaroltatik, vagy természet szerint lát magátul azon idökben is mellyek még el nem jöttek. A druidesnét a Világnak igaz Istene nem sugarlotta mivel ez, ötet nem ismérte és Dioclétzianussal egyetemben pogányok vóltak kikre az igaz Isten annyira nem figyelmezhetet hogy sorsokra nézve rend kivül való sugarlásokat tegyen egy pogány asszony fileibe. Látod Mosesnek könyveiben, hogy a Jehova Izráelt vezérelvén a Jébuzeusokat,²¹ Hitteusokat, Perizeusokat, Ammonitákat, Hiveusokat, Filisteusokat mely kevés tekintetben vette, tsak azt parantsolván irántok hogy e nevekben,²² férfit, asszonyt, tsetsemöt, juhot, bárányt, szamarat,²³ tyukot, ludat,²⁴ egy szóval embert, barmot el töröllyenek fegyvernek élivel. A római tsászárok pedig hamis Filisteusok vóltak az Ur Népe ellen, kiket keresztényi neveik²⁵ alat annyit üldöztek.²⁶ Az ördög nem sugarolhat mert teremtet állat lévén [350v] minden tudása nintsen, mely erö és tulajdonság egyedül oly²⁷ öröktül fogva valóságra tartozik kit személlyes Istennek vallanak. Ha végre az ily tehettség a természettül magátul is ki telhetik ugy e Világon minden ember pfofétálna.

Diokletzianus, igen különös, és nemes például szolgál az emlékezetben. Alig fordult még elö oly Tsászár, ki sorsára, születésére, fel emelkedésére, és tetteire nézve irójának töb kedvet okozhatot vólna, hogy emlékezetit²⁸ rajzollya. E' nevezetes nagy embert Dalmatziai valamely szegény paraszt szülte. A viszontagság, szomoru sorsát hányva vetve, egy római Senatornak tette szolga rabjává, melynél e Világon aláb való sors nem lehetet,. De ö it is oly²⁹ különösön viseli magát, hogy érdeméért, gazdája szabadságba teszi. Mond meg hát elöre, ez esetben hogy és mit kellessen itélni? Ezt ugyé, hogy nem lehet oly gyalázatos, oly keserves, és el vettetet sors, melytül az erköltsnek jósága, és érdem meg ne mentsen: hogy nintsen ollyan kegyetlen [351r] ki szolgájában az iránta való hüséget, jót³⁰ ne tekintse, és ne jutalmazza; honnan világos, hogy az embernek leg nemeseb, leg bizonyosab öröksége, és³¹ kínyére, mellyet szüleitül nyerhet, jó erköltse, okossága, 's végre tudománnya, böltsessége. Hijában láttzik ugy, mintha mindent³² a pénz tenne a Világon azzá, a mi,³³ sokat teszen, de nem mindent. Azomban tsak kel³⁴ is valaminek a pénz mellet lenni, a mi érdem, és tudomány formát mutasson, mivel ország birájává, vezér Generálissá, föpappá, Ministerré éppen eszetlent, gonoszt,³⁵ minden érdemtül^* meg válva, tsak nem tehetz, bár hogy akarjad, a porbúl, és szegénységbül.

Diokletzianus bátor katona, vigyázó, okos maga viseletü, mértékletes, igaz és bölts vezér vala,⁴⁰ mely tulajdonságokat a természet ád,. E' nevezetes férfit [351v] belsö érdemei nem tsak rabságábul szabadittyák ki, hanem egy uttal, római tsászárrá is teszik. Lássad hát ezen szembe tünö példáját az érdemnek és itéld ha van é töb nálla, valami.

Ezen túl, a római birodalmat azon Nemzettségek mellyek meg hóditó hatalma alól ki marattak, minden felöl ostromlották. Valameddig az emberek rend szerint való mezei munkára, kézi mesterségre nem adgyák magokat, mind addig tsak rabolni kivánnak⁴¹ hogy ök heverve, életeket más verejtékezö kezek által tarthassák fen. Szörnyü erö kivántatot meg reá, hogy az a roppant birodalom, magát, véghetetlen ki terjedeseben fen tarthassa. Szembe tünö eszetlenség az országló értelemben testét annyira meg hizlalni hogy annak kövérsége fojtsa meg; annyira fel fuvódván hogy rettenetes terhét, vastagságát lábai ne birhassak. Diokletzianus ki nézte hogy a római birodalomnak óltalmára egy Ember, mint Tsászár is soha elegséges nem lesz. Ő elötte [352r] már Probus Daciát és annak vidékét mellyeken Trájanus gyözedelmeskedet, önként oda hatta, ki nézvén hogy a felettéb messze tartományoknak óltalmak Romának többe kerülne, mint hasznok. Ezek szerint Diokletzianus, maga mellé társat választ Maximiust Pannonia születésü vezért, ki hasonloúl ismeretlen tsekély ágybul származot, nem lévén semmi más segedelme fel emeltetésére vitézi tulajdonságain kivül mellyekben fene kegyetlenség is láttzatot. Ezen tulajdonságokkal Golia⁴² videkérül a Germannusokat ki üzte. E' Nemzet mind ekkoráig még birhatatlan és meg hódithatatlan marat. Ha százszor verettetet is meg mind annyiszor, lábra állot és vissza fordult. A római hatalom mindég öklözi öket, ök pedig annak népét rabolni soha meg nem szünnek. Más felöl a Persák ellen Diokletzianus⁴³ Tsászár szintén ugy gyözedelmeskedet. De az ostromló sokasággal nyugodalmat érni még is, nem lehetet. Meg verettettek, el szalattak, és megént elö állottak. Ugy mint valamely éhezö farkasok, mellyeket a pásztor egy óldalrul el üz, és más felöl, szükségek miat szemtelenkedve, ismét nyájjára ütnek hol kiabalását [352v] hajigálását tekintetben nem vévén juhait tsak nem kezébül is ki szaggattyák. Még is többen legyünk, véli Diokletzianus⁴⁴ tsászár magában és ujra két Augustust teremt Constancius Chlorát, és Galériust. Constanciusra bizattak Frantzia, Spanyol, és nagy Británnia, Országok; Galerius alá eset Illyria, Tracia, Macédonia, és egész Görög Ország. Maximinusnak Nap kelet, Diokletzianusnak⁴⁵ Nap nyugot jutot. Azomban ez, nem örökség szerint való osztály vólt. Meg maradt a birodalom egy tagban, tsak annak tereh hordozása, és óltalma osztatot⁴⁶ fel. Ki nézheted már magad is, hogy⁴⁷ illyen ki terjedésü jószágot egy tsászárnak védelmezni: hogy hadi seregeivel egyetemben a Világnak egyik szélirül futkosson a más szelire, nyügös állapot. Mikor az északi polus tsillaga alat gyözedelmeskedik, a déli polus alat meg támadják ide kel futni északot oda hagyva, hogy a meg üzöt ellenség magát öszve szedvén, ismét országában nyomul bé hasát⁴⁸ hizlalni, és alúdni.

Négy Uralkodó egyenlö hatalommal vezérel [353r] és gyözedelmeskedik minden felé. Itéld, hogy a birodalomnak önnön természeti felet való nagysága mire kényszerit. Ugyan azon birtokban, három négy királyokat kel tenni oly móddal hogy meg ne oszollyon még is. Helyes, egy tekintetben, noha más felöl már rosz⁴⁹ annál fogva, hogy hibának helyre hozására rendeltetvén eszközül, végre maga is hibává⁵⁰ változik: Ugy, mintha a gyuladást, vizes szalmával óltanád, mely a repülö lángot le nyomja mig belölle nedvessége ki nem szárad és magát a töb egészhez kaptsolván nagyub⁵¹ gyuladást nem készit. Már it az emberi természetnek rejtekeibe kel alá botsátkozni. Négy Uralkodó egyenlö hatalommal, gyözedelmekkel, hírrel nével; ez it, az ot, a birodalom iránt való szeretetibül mely egyiknek sem hazája, sem nemzete, meg állyák, hogy egymásnak tekintete ditsössége ellen szivekbe irigységet, és⁵² titkos mérget ne vegyenek, melynek tüze eléb fedö alat pöfögvén, magát végre, ki ne üsse? Ezen négyszeres óltalom fen tart most, hogy kötelességét meg únván utóljára vér ontássá⁵³ változzon azok felet, [353v] kiknek bátorságok, és szerentséjekért eléb hadakozot. Hazafiui kötelessége alól magát könnyen fel szabadittya. Én dakus, én Pannonus, én Spanyol s.a.t. vagyok. Nekem Róma nem hazám. Ennyi külömb külömb féle⁵⁴ Ország, Nemzettség közt, kik egymásnak mind ellenségei vóltak, a hazafiui kötelesség el téved: nem éreztethetik, 's füstöt vét. Ezeket tsak a hatalom tartya egymással való kötésben, nem hazájoknak szeretete, mivel ez a roppant birodalom, hazája, senkinek sem lehet., Egy ember, nem születtethetik tiz országban, tiz Nemzetben egytzerre annak nyelvével, vérével, erköltsével, vallásával, öltözetivel, törvénnyével, szokásaival élvén.⁵⁵ E' szerint, a Római vitézek tsak oda jutottak hogy emberséges emberek legyenek; a Világ változván hazájokká, mely szerint nem római, hanem Emberi Nemzet béli pólgárokká tétettek. Európa Asia Afrika let születések fölgyévé,⁵⁶ azért, hogy hazájok egy tsep se legyen sehol e Világon.

Továbbá a birodalomnak kőltségére négy tsászári udvar állot fel azoknak minden ki gondolható [354r] szűkséges, és szűkségtelen kőltségeikkel. Abban is vetélkedés támad hogy ki legyen köztök eszetleneb: az az, ki prédállyon többet. E' szerint a négy Udvar, óltalmazta ugyan⁵⁷ a Népet, de nyomta is. A nagy jövedelem az embert nagy kőltésbe ejti, hogy a másokébul magát nagynak mutassa. Diocletianusnak az epitésekre adot⁵⁸ rend kivül való költség hibául tétetet ki. Nintsen⁵⁹ oly erköltsel nagy Ember, kinek egyben vagy másban rontó vágyodása ne legyen. A római Uralkodók minden felé gyözedelmeskednek, hóditanak, épitenek. A Persiai királyt meg alázzák. A tudományt az Autuni Oskolának fel állitásával elö mozdittyák. De Egyiptomnak egy részérül el szöknek el hagyván lakosit, magára, másra, akarkire, mivel a megtartása töb kőltséget okozhat, mint hasznot. Persiát is⁶⁰ ez uttal, könnyen el foglalhatták vólna, de nem lehetet már birni azzal is a mi kezek alat vólt. Minden dolog meg tartya magában a⁶¹ bizonyos határát, és mértékét mellyen tul ha viszed magára omlik, vagy el veszted, vélle nem birván.

Diocletianus, tizen nyóltz esztendöknek el folyása alat⁶² társaitul tiszteltetve minden viselt dolgaiban szerentsés vólt. Ezen ritka szerentsét természeti tulajdonsága szülte részire. Rész szerint engedelmes [354v] nyájjas, kegyelmes; rész szerint⁶³ vigyázo, kemény, és okos vólt. Valahol a környül állás büntetést kivánt, fegyvert páltzát mutatot, és⁶⁴ asszonyi gyengeségbül, büntetö igasságát semmiségre nem vetette;⁶⁵ a hol emberségének vólt helye,⁶⁶ és irgalmazni engedni kellet, ot⁶⁷ keménységgel⁶⁸ soha sem tselekedet.⁶⁹ Az emberség és okosság nagyob ditsösségben⁷⁰ magokat nem mutattyák, mint ha a haragot, engedelmességet; büntetést, jutalmat, természetünkben egyenlö mértékbe veszik. Valamillyen utállatos a mérges kegyetlen, szintén annyira nevettséges a gyáva ember, ki minden esetet reá hágy bár hogy feküdjön előtte, és mint düttsék elibe. Valaki az ellene állatot sérelembe, kár tételbe soha haragudni nem tud, nem nagy, hanem alatsony és tsekély lélek. Hijába biztatná vélle gyengeségét hogy fel emelkedet Stoicus, vagy nagy keresztyén, mert valósággal sem egy sem más hanem oly hamvába hólt, ki elégséges, semmire sem lévén vigasztalást abban tanál, hogy a reá rohanó viszontagságokat békességes türessel tudja felül haladni, melyre nagy lelke segiti. Valaki magában tüzet nem érez, és örökké [355r] békességes türö semmit sem ér, sem Uralkodásban sem házának fen tartásában. Okoskodhatot a kegyes Epictetes a békességes türésrül minden esetben, mert nem vólt kotsissa, béresse, vintzlérje, kondássa, juhássza, mólnárja, tsaplárja, s.a.t. De te próbáld meg bár mit kövessenek el tseledid, és⁷¹ szomszédid ellened,⁷² házadnál nem haragudni, nem büntetni, nem szidni; el kerülhetetlenül pusztulásba ejtenek. Mikor pedig kenyered nints osztán, és⁷³ inségre jutz, hirdetheted békességes türö, akár szent érdemeidet a Világnak mig abban meg gyözettetik hogy eszed van, és derékséged. A kinek kenyere nints, semmi sem, e Világon a másikon pedig nem láttyák hova ment. Valamit a természet bennünk meg hagyot, élni kel véllek mértékletesen, és okoson. Diocletzianus ebben a valoságot fel tanálván magát egyszersmind rettegtette is, szerettette is.

De Diocletianusnak is meg maradt az a gyengesége hogy örökké épittsen, véghetetlen költséggel oly tökéletességre menni [355v] hogy valami bolondsága ne legyen!⁷⁴ Nagy templomokat épittetet hol a keresztyéneknek Istenét imádta.

Diokletianusnak nem vólt reá hajlandósága hogy a keresztyénséget sebessittse. Vallások szokásának gyakorlására tellyes szabadságot engedet, honnan következet hogy a Nép, buzgóságában meg hűlemedet. Magok ki fakattak az atyák önnön hibáik ellen, mint Eusebius, panaszolta, hogy „az irigység, kevélység, tettetés, ugy mond, fogtak helyet közöttünk: Magunkal jöttünk háboruba ha nem fegyverrel is, írással, vetélkedéssel. A pásztorok egymással veszekedve gyülölködnek, ugy tusakodván magok közt a fö papi rangoknak el nyerésében mint a világi fejedelemségekben a világiak el követni szoktak.” Hogy más bajok nem vólt, szerentsére törekettek.⁷⁵

Ne felejtsd el akár mely vallásnak természetiben ezt, hogy annak üldöztetése a buzgó indulatot, önnön maga iránt mindég neveli, ellenben ha [356r] mindennel szabad, tüzében meg hidegszik. Természetiben van az embernek hogy a mivel szabadon élhet, reá ne törekedjen, ellenben a mi tölle tiltatik az iránt szüntelen tartó vágyódással legyen.

Valamillyen baráttya vala Diokletzianus a keresztényeknek, Galérius szintén annyi utállattal viseltetet irántok. Háromszáz harmadikban, minden erejét meg⁷⁶ veti, hogy a hivöktül Diokletzianusnak elméjét el vonnya. Oly parantsolat hirdettetik ki, hogy a keresztények Templomai le ontassanak, könyveik meg égettessenek, valaki közzülök rangba,⁷⁷ hivatalba van, attól meg fosztasson, Ezeken kivül, hogy senkivel se perelhessenek, és az igasságot ki szolgáltató törvény, nékik meg maradásul ne szolgálhasson. Nem lehetet Diokletziánust reá venni hogy kezeit a keresztény vérnek ki ontásába meg fertéztesse tsak ezen parantsolatban kellet néki meg nyugodni, mint egy kéntelen.

A nagy városoknak szokások [356v] szerint, e tsászári parantsolat is falakra, szegletekre vólt fel raggatva, hogy minden jövö menö olvashassa! Egy keresztény e rendelés ellen haragra gerjedvén, és azt meg ragadván, mindeneknek szemek láttára széllyel tépi; el szórja, 's tapodgya. Ezen tettéért el fogattatik, és meg őlettetik. Azomban a vallásnak fö papjait veszik gyanúba, mintha a Népet a tsászári rendelések iránt való engedetlenségre ök gerjesztenék. Parantsoltatik, hogy a püspököket, papokat fogságba tegyék.

Egy jobbágynak sem szabad királlya parantsolattyát széllyel tépni, 's tapodni tsak azért hogy nem azon vallással él, melyben ő Istenéhez buzog. E' szerint a vallásoknak külömbsége⁷⁸ miat a Világon, az Uralkodó hatalom, mind akadályba jönne. Akár millyen legyen vallásod, a törvénynek alája vagy vettetve. Már, bár mely igaz szent [357r] legyen is keresztyén vallásunk, de a világi dolgoknak sorján tsak vétkezet az Uralkodó hatalomnak szentsége ellen az a keresztény halandó, ki a királyi parantsolatot, meg tapotta. Mihent minden lakosnak hatalmába van⁷⁹ a felsö rendeléseket fontolni, 's tzáfolni, kevés parantsolat lesz ollyan, mellyet a község sutra nem vét.

Sok keresztény let pogánnyá, sokan atták magokat ellenben mártiromságra; a hogy ki ki elméjében vólt e tárgy iránt meg⁸⁰ határozva.

Diokletzianus 305 ben Romába jön hogy birodalmának fö várossában ditsösségének karjai közt nyugodgyon. Örömmel, álmélkodással veszik. Senki sem teszen az emberi Nemzetben nagyob pusztitást, mint a hadakozás, még is senkit sem ditsérnek,⁸¹ sem⁸² tsudálnak az emberek inkáb mint azokat kik nékik, gyözedelemeik közt véreket ontyák, és lakó helyeiket vagyonaiktul ki rabollyák. A Tsászárnak tapsolt a Nép, de nem ingyen. A nagyok ditsősséget kivánnak, a szegények kitsinyek jól lakást. A vedégléshez szokot római nép ezt kivánta, hogy öket a Tsászár [357v] lakodalmi sokasággá tegye. Az Uralkodó, kivánságokat helytelennek látván nem vendéglet senkit. Ez által ditsőssége az éhezö községnél azonnal homályba borult. A ditséret tsufolássá változot. Tőbnyire az ember, minden dolgot, a maga hasznánál fogva szokot betsülni; Mit nékűnk a Diokletzianus ditsőssége, mond a szegénység, ha egyszer sem lakhatunk jól belölle. Ollyan igaz ez, hogy a vílágon mindent a nyereség határoz meg.

A gyözedelmes, igaz, okos, és emberséges Tsászár hatalmának truttzára némü nemü meg aláztatással, és bánattal kéntelenittetik, tsufoltatásának siralmas⁸³ bizonság tételül szolgálni. Nem lehetet annyi embert büntetni; sem tsufolódását uralkodó tsendességgel, méltósággal halgatni, ugy, mintha rólla semmit se tudna a Császár, kinek füle hallatára kiabálják. A lesz,⁸⁴ hogy a Tsászár Rómát hirtelenséggel oda hatta; és a téli idönek keménységével nem gondolva el [358r] ment, hogy életében oda vissza többé soha se fordullyon. Azomban sorsát, halandóságát, hatalmát fontolván magában ki nézi hogy a Tronuson, töb a nyomoruság az a fárattság, gond, veszedelem, mint alatta. Hogy ot tsak a méltóságnak hivalkodásnak van gyönyörüsége, az Ember pedig öröme közzül, ki marad. Diokletzianus minden érdemekkel bir; éjjel nappal fárad, törödik, gyözedelmeskedik, még is tsufoltatik,⁸⁵ az alat, mig a jó maga biró egyes lakosok othon, familiajok közt nyugosznak, és⁸⁶ lakodalmaznak. Hogy minden bóldogsága tsak ezen valóság nélkül lévö kébzelödésben allapodot meg, hogy a nállánál szerentséseb embereknek parantsolhat, de a mely parantsoló hatalmat életének tsak nem minden nyugodalmával és kedvével kel néki fizetni. Meg határozza magában hogy rangját, hivatalát le tegye, ugy, mint Maximius társa⁸⁷ tselekedet.

Legyen,⁸⁸ törödés, akár az idönek keménysége de a Tsászár Romátul let el távozásaban [358v] egésségére nézve oly nyavalyába eset mely haláláig el nem hagyta. E' nagy ember minek utánna a Tronusrul le szállot hazájába tért vissza hol születésének neveltetésének tsendes honnyai közöt nyugodot. Husz esztendökig tartot ditsösséges országlása után majd nem e Világnak Tronusán gyözedelmei közt érdemmel, tündökölve; hatalmát száz Nemzettségek felet ki terjesztve nézzed Diokletziánust meg illetödéssel kertyében veteményezni, és kapálni! Sehol sints az érdem nagyob tündöklésben, mint a hol minden világi rang és méltóság nélkül tsak egyedül magában ragyog. Hol látod hát Diokletzianust is nagyob embernek? most kapálva, vagy Romának királyi szekiben uralkodva? Hijába mázollyuk magunkra a világi méltóságot mert valahová a természet a magáébul nem teszen, valósága,⁸⁹ sehol fel nem tanáltatik. A gonosság, tudatlanság, idétlenség uralkodó hatalomban még nagyub meg aláztatást mutat, mint el rejtet magánosságában. Diokletzianus nagyub ditsösségére szolgált⁹⁰ tsászári [359r] rangjának, mint néki az. Tőlle el hagyatot baráti intették, kérték, hogy Tronusára állyon vissza ismét kezébe vévén a birodalomnak kormánnyát: Nem tselekette, igy felelvén kérésekre, hogy ha mostani boldogságomat éreznétek, nem szóllanátok nékem országlásrul.

E' nagy ember,⁹¹ uralkodásának idejében a királyi hajó töréseket és⁹² szenyvedéseket meg ismérte. Senki sem nézhet méllyebben az embereknek szivébe, mint a király, ki öket világi szerentsére emelheti és abbol ki vetheti. Ö láthattya leg inkáb mit követ el a méltóságra és nyereségre való törekedés a viszontagságoknak fergetegei közöt, az emberekben. Egy nehány sorral ki tet dolog, nintsen oly, az⁹³ esetek sorában, mely az örök emlékezetet annyira meg érdemellye mint Diokletzianusnak szavai, mellyeket az Uralkodásnak terhérül fel fedez. Nintsen nehezeb, sem keserveseb dolog, ugy mond, mint okossággal igassággal vezérelni.⁹⁴ Négyen ötön öszve alkusznak az Uralkodónak meg tsalásara: ök vezetik osztán itéllet tételeiben. [359v] A király szobájának falai közzé zárattatva, az ö szemeikkel lát: tsak azon nézhet. Mert maga által magában, a dolgot, és annak igaz esetit nem láthattya. Kéntelen vélle hogy egyebet annál ne tudgyon a mit mondanak néki: Sokszor ennél fogva ollyat jutalmaz a ki semmire sem érdemes, az érdemeseket porban hagyván heverni. Mely szerint a leg emberségeseb leg igazab⁹⁵ király is sok esetben hitetlenek által adatik el, a gonosságnak.

Nintsen a királyságnak nagyob kűszködése magával, mint az igaz embert a szinelt hivségtül meg külömböztetni, és a bárány börbe öltözöt farkasokra reá ismerni. Sokszor, az el rejtet gonosság az igasságnak köntössét sundaságára⁹⁶ fel öltve magát ragyogób szinben mutattya mint azok, kik valojában igazak. Szájjal vallást tesznek; a szivek rejtekbe van. Ki lát gyökereibe, ha nem Isten?

[360r] Két Augustus marad az Uralkodó széken⁹⁷ Constantius Klorus és Galerius.⁹⁸ Az elsö, minden magához vonszo érdemekkel, nyájjas, kedves erköltsi tulajdonságokkal birt; Galerius ellenben dölyfös és kegyetlen természetü férfiu vólt. Két ollyan erköltsnek⁹⁹ mellyekben a vérnek foganszása és születés tészen ellenkezést minden környül álláson, eseten keresztül, hányattatván egyezö értelemben lenni hallatlan dolog. A két Uralkodók egymás természetit, tettzését akarattyát nem szenyvedhetvén meg különöznek. A birodalomnak egy része ennek a többi amannak eset. Constantius Klóra haláláig ugy uralkodot, mint Emberi Nemének jól tévö Angyala. Emberségeért, jóságáért személlye, tsak nem az imádásig tiszteltetet. Constantinust, fiát, hadgya maga után az Uralkodásra, ki mint keresztény Tsászár fog e Világnak fején tündökleni.

Hadgyuk vetélkedni a história irókat Constantinusnak kitül, hogy, és hol let születésén; mi tsak annak fogjunk hogy ki vólt, mit tselekedet; és érdemét hibáját minémü esetek szerint lehessen itélni. A viszontagságoknak eszközei, az eseteknek titkos, nyilván való okai: az emberi értelemnek tárgyai; törvény, szokás, erkölts, érdem érdemetlenség, sőt maga az eddig gyakorlot igasság is, mind változásba jönnek. Az országló² értelem mássá lesz. A mi eddig inditó okúl szolgált az uralkodásban, most, semmit meg nem mozdit: a mi tekintetben nem vólt most mindent változtat. A birodalomnak két feje támad. Róma, és Constantinápoly, mely miat annak veszni kel. Kaligulák, Nerók Vitelliusok, Heliogabalak s a t. a Trónuson oly szembe tünö képpen nem [361r] láttatnak, de az eröszak tétel, árulás, üldözés, gonosság, öldöklés azért még nem szünnek mely bünöknek terhe alól azoknak meg bánása által, szabadulni lehet, hol a gonosz tévö ismét odéb mehet, és azokról megént vallást tehet. E szerint Róma két féle egymással ellenkezö értelemre, vallásra oszlik el, melynél fogva magában örökre meg hasonlik. Ugyan azon hazának fiai közöt, egyik fél Nemzet a másik fél Nemzettségnek³ mind ketten a magok Istenének nevében, halálos ellenségévé változnak.⁴ Ennél fogva, a hazának köz bóldogsága⁵ el téved, és bujdosóvá lesz, örökségei közzül számki vettetve.

Konstantinusnak fejedelmi termete tekintete, a királyi méltóságnak is disszére vólt, melytül kőltsönben magán felül emeltetet. Okossága, nemes erköltse magokat termetinek szépségéhez kaptsolván Konstantinus Tsászárban kedvességet, és oly fel emelekedet méltóságot mutattak mellyek a Tronusnak is felette láttattak személlyén [361v] tündökleni. Ö vélle is a ditsösségre való vágyódás együt születet ugy, mint minden nagy emberekkel. Ezen indulathoz, örökké hozzá járul az erköltsi méltóságnak kevélysége, külömben a nagyra törekedö gyámoltalan, magán tsak nevettséget mutat mint Lepidus. Erköltsi kevélység, vitézi bátorság, vezérlö okosság vóltak Constantinusnak segedelmére hogy azok által⁶ viszontagságait lábai alá törhesse.

Tudod, hogy a nagy eszü, nagy⁷ erköltsü embertül, a rangja felet ülö emberek e Világon széllyel, mindenüt félnek. A méltóság sorábul, ha lehet ki tollyák, vagy fejére tapodnak, hogy mozdulást ne tehessen. Galerius is ennél fogva Constantinust Augustusnak nem mongya, hanem Severust vallya annak lenni. Azomban Maxentziust Maximius Tsászárnak fiát a Római katonaság Tsászárrá kiáltya fel. Ez sorsának szél veszei közt, [362r] szerentséjével nem birván, attyának esedezik hogy ujra ülne fel a tsászári szekre melyrül le mondot. Maximius az Uralkodásnak tenger sokaságu foglalatosságaibul nyugodalmának kivánása által magát ki vetkeztetve, magánosságában életét meg únta, és örökké titkos fohászkodások közt vágyot oda vissza a honnan jöt. Sok hivatalának zsinattyához szokot ember gondolta már a Világon hogy azt le tegye, és tsendességben éllyen, de kevés vólt, ki meg nem bánta. Nem lehet e földön nagyub pokol, mint a minden foglalatosság nélkül lévö élet. Valaki pedig hosszason országlot, és más hivatalt viselt, ha abból ki vetkezet, házánál, magának elég foglalatosságot soha sem tanált. Látod hogy a hivatal béli emberek mindég nyugodalom ért sohajtanak, melyre el jutni irtóznak; és sokan, ha reá jutnak abból származot bóldogságok miat meg halnak. Maximius is [362v] hével lével serénykedet a magát elö adot⁸ alkalmatosságnak üstökébe kapni, és Tronusára megént vissza ülni. De mivel az ily tselekedethez, mindenkor szokot valamely meg aláztatás köttetni, Maximius is hogy szemébe, ne tsak magának nevessenek,⁹ társát Diokletzianust nagyon sürgeti hogy jönne ö is az Uralkodásra vissza. Ez, intésével kérésével amannak semmit sem gondolván kertyében veteményei közöt meg marad. Hihetö, hogy Diokletzianus életének tsendességét valójában kedvellette mellyet testi munkájával 's más foglalatosságokkal tartot fen. Más tekintetben, nem kivánt uralkodni, azért mert a sok egymás ellen vetélkedö Tsászárt kellet vólna le tsendesiteni: ezt oda¹⁰ tenni, azt onnan le venni, mely dologban életének vesztegetésén kivül, semmi más jó véget nem remélhetet.

Severus szerentséjével utólsó¹¹ [363r] sorsra jutván,¹² vér ereit meg nyittattya, és meg hal. Maximius Gallerius ellen Constantinussal áll öszve, kinek, hogy a kötés erösseb legyen, feleségül leányát adgya. De a nyughatatlan vén Maximius ujra fel vet uralkodásával oda jut, hogy mindennel öszve vesszen. Eléb a vejével köt, az után magát Galeriushoz tsapja: ezzel is öszve vész; ujra Constantinushoz ragaszkodik, kit titkos utakon módokon kívánt el veszteni, vélle közlöt jóságának meg¹³ hálálása¹⁴ fejébe. Meg foghatatlan dolog az embereknél¹⁵ e' Világon, hogy a hivséges szolgálat, és jó tétemény, ezer közt sem tsinál egy háládatost. Azok vesztenek el, kiket inségek alól ki szabaditottál. Ugy láttzik hogy¹⁶ a jó tet, tsak háládatlanokat tsinál.

Constantius Ipának¹⁷ gonosságát fel fedezi; inti, kéri, de az nem szünik, mely szerint ötet veje, ara [363v] juttattya, hogy ujra fel vet Uralkodásában, boldogság fejében magát fel akassza, 's meg fojtsa.

Ez alat Galérius Tsászár meg hal. Ö a Birodalomnak régi vallásához ragaszkodot azért hogy abban vólt neveltetve, és attyai is abban éltek, hóltak, melyben Róma ditsösségre, hatalomra emelkedet. Ki hibázik vélle ország törvénnye szerint ha szüleinek, Nemzetének, hazájának vallását óltalmazza, követi azoktul születve; és ebben neveltetve? Galerius ennél fogva vólt az országba bé jöt keresztény¹⁸ vallásnak ellensége. Mit tehetet, ha az URnak kegyelme nem járult hozzá, hogy az igaz hitet meg ismerje? Innen let hogy a pogány tudósok¹⁹ érdemeit magasztallyák, és emlékezetit irván, ditsérik. Ellenben a keresztény irók utállatos kegyetlennek hirdetik. Melyik legyen²⁰ már? Lásd! hogy temetet el sokszor az ellenkezö vallás minden érdemet költsönbe.

[364r] Maxentzius Galeriusnak helyén a keresztény vallást és azoknak követöit szintén ugy gyülöli. Ellenben Constantius védelmezi. A lesz, hogy Maxentius ennek halálos ellenségéve változik, melynél fogva mergében meg dühödik. Minden sors, kar ellen fel kiált. A fö Rendektül szörnyü adót veszen ajándék képiben. Huz von, öl vág, bujaságában fertödzik, és egy átallyában veszet embert mútat. Végre elméjét ara fordittya hogy Constantinust mitsoda eszközök által veszittse el. Ez is az alat titkos veszedelmét észre vévén, módokat keres. Magához vonsza Népének szivét. Óltalmaz, adakozik, kegyelmez, biztat. De leg töb vólt ez, hogy katonáinak nagyob része már, keresztény vallásban élt ugy, a hogy akkor vallották. Ezek nélkül reménység, a gyözedelemhez nem lehetet. Még is Contantinus hihetö a szerentsének eszetlenségétül tartván, vagy hogy vért [364v] ontani sem akart,²¹ üzen Maxentziusnak, hogy kivánsága vólna vélle szembe lenni, és beszélleni: Kéttség kivül azért hogy a köztök gerjedésbe jöt tüzet el ólthassa. Amaz ennek üzenetit meg értvén²² felel olly móddal, hogy Constantinusnak ki faragot, és fel állitot képét lábárul le ütteti, annak utánna pedig a potsolyában, sárban fel 's alá vontzoltattya. Ezen tselekedet, természet szerint, a háborut el kerülhetetlenné tette. De Constantinus sokkal gyengéb eröben lévén veszedelmétül titkon a szivében tartot. Fö tisztyei semmi gyözedelmet nem igértek magoknak. Különös módokrul kellet gondolkodni. Ez esetben világosodik meg a Tsászár, egytzerre ismérvén²³ reá az igasságra, mellyért kereszténnyé lészen.²⁴ Nehéz attul el válni a mihez [365r] nagy korodig vagy gyermekségedtül fogva szoktatva; benne maratz, ha semmiségét látod is; ha pedig tölle el kel válnod, minden felöl nyügöt vét reád, és bánatot okoz. De a szükség mindenek felet van, és kényszerit. It kegyelem változtat.²⁵

Akárhogy; Constantinus Tsászár kereszténnyé lesz. Mongyák hogy keresztet látot szemei előt meg jelenni, melynél fogva a Kristus Jesus zászlója alat indult hadakozni. E' tsudát Eusebius irja a Tsászárnak ditséretiben de az Eklesiai dolgoknak kronikájábul, ki hatta. Más Irók,²⁶ halgatnak rólla, vagy ellenkezö képpen szóllanak.²⁷ Nékem az illyenekrül it a Magyar Egek alat most, vagy semmit vagy igen keveset lehet okoskodni. Tsak oda menek egyenesen, hogy Constantinus el indulván gyözedelmeskedik és 312 Róma alá jut. Maxencius a várasba zárkozva el nézte, hogy ellensége attul két kis mért földnyire meg szállyon. Végre tsak ütközetre [365v] kellet néki ki szállani. Tudod, hogy a Népet sajtóba tsafaró, igasságtalan, és kegyetlen Uralkodó iránt veszedelmének idején hivséggel senki sem viseltetik mivel az ország²⁸ szabadulni kiván tőlle.²⁹ Sokkal töb bizodalom lévén Constantinushoz, a lesz, hogy az ütközetben Maxentius³⁰ meg gyözettetik és személlyében meg öletik. Hogy ennek gyözedelmét a³¹ Rómaiak³² nem kivánták azon örömökböl ki tettzik mellyel Constantinus szerentséje iránt viseltettek. A tanáts³³ néki Templomokat szentel fel. Papokat rendel Afrikában, familiája nevének tiszteletire vagy imádására. Ezt ugyan a Keresztény Uralkodónak már az igaz Istennek isméretiben meg engedni nem lehet vala, De mivel a pogányok még a fö Rendekben, nagy számmal vóltak, egytzerre, a régi vallással szembe szökni nem lehetet. Mind a két félt kémélleni kellet. A fejedelmek vallásának változtatásában, ugy láttzik eleitül fogva, [36rr] hogy a világi dolgok, a Mennyeiek közt erös eszközül szoktak szolgálni.

Constantinusnak job lesz tselekedeteit visgálni mint hitiben, és lelki isméretiben kereskedni. A tselekedetet láttyuk de a hit rejtve vagyon. Elsö lépése ez, hogy mind azon pusztulást, rendetlenséget helyre hozhassa mellyeket Maxentius Uralkodásának idejében Rómában 's más hol el követet. Az arúlókat (Delatorokat)³⁴ az emberiség leg kegyetleneb ostorának lenni állitotta. A mennyi tanáltatot mind halálra itélte. Az árulással való kereskedés e Világban eleitül fogva örökké utállatos vólt, és most is. Ere az emberséges emberek helyes okot tanáltak. Kevés delátor tanáltatik ollyan, ki felebaráttyát királlyához vet hivségébül árulná annak szeki elöt, hanem bosszut kíván rajta állani, magát hivatalába helyheztetni, vagy más³⁵ szerentsét keres. Már most mi is oda jutottunk, hogy a Restaurátiok után [366v]³⁶ árulásokat tegyenek³⁷ Udvarnál vármegyéjek ellen azok, kik hivatalokbul ki marattak. Nem azért mintha királlyok iránt való³⁸ hivségekben a község dolgainak hibáit nem szenyvedhetnék, hanem azokon keresik a bosszu állást kiknek helyeken ök szeretnének ülni. A hivatal nélkül lévö polgárok nagy számban a hivatalban lévőket kárhoztattyák hogy azok törvénytelenül gazdagodnak. Titkon huznak, vonnak; és az ügynek igasságát a peres dolgokban pénzen adgyák. De azt némelly ember tsak mérgében tselekszi hogy amannak helyére nem álhat, hol annál, jobban tudna huzni. Gyermekség! Ki nem kapar magának, ha³⁹ teheti, és tselekedete által a törvénynek büntetö igasságát magára nem támasztya? Mindég azok papollyák töbnyire meg vesztegethetetlen igazság szereteteket, kik nintsenek oly [367r] karban hogy magokat a kőz jó rovássára gazdagithassák. De⁴⁰ mihent ö is oda juthat, el tsendesedik, és tsak ugy teszen mint más. Mikor látod, hogy az emberek, szemben⁴¹ mind igasságot papolnak; hátul pedig⁴² egymás sebében kaparásznak, lehetetlen az ügyükön való szánakozás miat nevetve nem fakadnod. Hány tanáltatik ollyan igasság szeretö ember ki ha elötte egy tarisznya⁴³ aranyat meg ráznak, reá, magát meg ne röhögje mint ló az abrakra? Soha sem vólt embernek ügye, sem pere oly igaz e földön mellyet az arany lába alá ne tapodhatot vólna, vagy egytzer vagy másszor. Én e tekintetben az Embereket igen tsak azoknak veszem, a mi a nyereségek. Az erköltsnek mivei a világi javaknak az az, a testi szükségeknek elégitése⁴⁴ után mennek, akár ki hogy papollya. Az Ember pedig tsekély dolog,⁴⁵ bár mely magasra pupozta is fel magát. [367v] Sok ember van ki⁴⁶ egy két szóbul álló sérelméért,⁴⁷ ha teheti, ügyednek minden szembe tünö igasságát fel áldozza. Már⁴⁸ a szivnek érzékenysége, az elmének irigysége⁴⁹ természetünkben oly szélessen ki terjedet, mely szerint lehetetlen az embereknek magokat egymás jó akarattyában fen tartani. Ugyan azon együt élö társaság közt egész Európában tiz embert nem tanálsz, kik egymáshoz tiszta szivel és ki fogás nélkül való baráttsággal viseltessenek. Baráttság a nyereség, igasság a haszon. De honnan van hát ez? ugy láttzik hogy bün? Mihent az ember minden vagyon, és élet módja nélkül a Világon, semminek vétetik: Mihent porba eset szegény, hol ki ki fel rúghattya, kéntelen magával el hitetni hogy az ember tsak annyiban az, ha testi tápláltatása, es a többi közt néki is jószága, kereseti, élelme⁵⁰ van. [368r] Innen jön a nyereségre való véghetetlen törekedés. Nem bün ezen vágyódás, sem hiba magában, tsak akkor változik gonossággá mikor igasságtalanul a más vérében, és ügyének el nyomattatásában kereskedel. De ezen gonosságot minden emberre, és biróra ki fogás nélkül reá ruházni, embertelenség, és hazugság lenne.

Constantinus Rómát omladozásai alól fel emelte. A fö tanátsot el nyomattatot hatalmába, méltóságába vissza helyheztette. Minden esetben igasságot, kegyelmességet mutatván a szenyvedés alól ki szabadult népet mint egy Elizeumába helyheztette. Jó téteménnye, érdeme annál nagyub fénnyel ragyoktak hogy kegyetlen Uralkodás után mutatták magokat⁵¹ melyhez képpest, a kitsiny jóság is védelmezö Angyalt rajzol. Mikor a természet fájdalom alat van, [368v] tsak a nyavalyának meg szünése is gyönyörüséget éreztet a testben. Valójában Constantinus erköltsi méltóságának fel emelésére, Maxentiusnak kegyetlensége sokat szolgált.

Rendes változásra vezet bennünket it a Világnak forgandó viszontagsága. Mind ez ideig a kereszténység a vallás üldözésnél Isten, és természet igasságával ellenkezöb dolgot nem tanált. Soha ezen⁵² minden emberség, és Menynek Földnek igassága ellen való tselekedetnek vétke iránt, senki magát jobban ki nem atta, mint a Jesus Kristus és tanitvánnyai, Mind azon által ezt látod hogy a pogányoknak jöt ki a sorjok hogy attyaiknak vallások ért a kereszténység által öldököltessenek. A keresztények részire is helyes igasság let az üldözés mihent elég hatalomra kaptak hogy büntetlen üldözhessenek. Ök is ugy tettek mi véllünk ezt felelhetnénk. Igen! De a gonos- [369r] ságban a kegyetleneket követni helytelenség. Irgalmassággal igassággal ditsekszik keresztyén vallásunk⁵³ a pogányok felet. De mirül ismertetne hát meg a keresztény ha tsak ugy tenne, mint a pogány, vagy annál is kegyetleneb képpen? A' ki rengőjétül fogva emberkoráig neveltetik édes szüleinek, hazájának ezer esztendöktül fogva gyakorlot hitiben, érdemel halált,⁵⁴ Mennyei világosság nem járulván⁵⁵ lelkéhez ha⁵⁶ vallását meg nem⁵⁷ tagadgya, mely a nevelés által édes annyának tejével forrot hozzá? Elég büntetése örök kárhozattya. Ne elégellyük meg? Világi gyötrelmeket is tegyünk hozzá, mi, kik Istene nem vagyunk. Nem Isten teremtette öket, mint minket? Nem az álgya élettel, vagyonnal? Nem onnan felül szál nékik essö alá e Földre mely határaikat kövérittse? Miért álgya e Világnak Istene, ha ellensége? Még is Constantinusrul némely keresztény irók [369v] ditséret képpen állittyák hogy parantsolatot adot ki mely szerint minden régi római valláson lévö polgár meg ölettessen ha hitit egytzeriben változtatni nem akarja. Had járjon a más világra nézve ha a rómaiaknak vallások tévelygés vólt is, De ezen a Világon való elö menetelre, hatalomra semmi féle hit hozzá fogható nem vala. A Sidokat, az⁵⁸ Izráelnek⁵⁹ Istene kezén hordozta. Az UR e Világot Jákóbnak és maradékinak oda igérte. A let végre még is, az URnak titkai szerint, hogy az igaz Jehovát tisztelö sidók essenek Pompejusnak 's Romának hatalma alá, kik Jupiterrel, Junóval s a t nyüglöttek és Apollónak, Marsnak áldoztak. Próbálta (ha a sidó példával meg nem elégszel)⁶⁰ idéb is osztán keresztény Világunk Jerusálemet a pogány kezébül ki venni. De az URnak nem tettzet hogy birjuk és Mahometnek [370r] maradot hatalma alat. Helyes lenne, ha benne a pogány, minden más vallásu embert meg öletne? Sidót, keresztényt?

Azomban, hogy Constantinus oly parantsolatot adot vólna ki Rómában a pogányok⁶¹ ellen, hazugság, akarhogy irják Theofánes és Cédrénús. Ezen tettel, még, magasztallyák. Fájdalmokra szolgál e nagy embereknek, mikor a tudatlanok és⁶² tsekély lelkek ollyan dolgokért ditsérik öket⁶³ mellyek a róllok vet⁶⁴ örök emlékezetnek gyalázattyára vannak, és ditsösségeknek szép napját éjjeli setétséggel borittyák bé. Miért fogatta hát el Rómának fö papi hivatalát,⁶⁵ mint a régi pogány tsászárok, mely nevezetet, és rangot haláláig viselt? Constantinus, nem fegyverrel, hanem pénzel, rangal, adománnyal téritet. Nintsenek⁶⁶ az uralkodó hatalom alá eset vallásnak, a Sz. Léleken kivül, ezeknél retteneteseb téritö⁶⁷ eszközei, és okai. Agy egy nehány milliomot kezembe: mond meg melyik keresztény vallásra [370v] térittsek a másikbul; te pedig papoly osztán ellenem pénz nélkül; és lássuk, melyikünknek lesz számosab serege. Legyen! ha tanáltatnak is ollyanok kik vallásokat e Világnak minden javaiért sem változtatnák De tsak igaz az, hogy a változtathatók közzül száz annyit kapnék én e'⁶⁸ mai idökben már, az aranyakkal, mint te a Sz Irás béli bizonyságokkal.

Constantinus a keresztény öreg papokat ebédjére, asztalához hivatta. A pogány⁶⁹ papok ezt óldalrul nézték: szép jövedelmeket engedet nékik. Amazok szükölköttek. Méltóságos rangba helyheztette öket. Ezek tekintetbe nem jöttek. Nosza, mennyünk oda mi is, mond az emberi vágyódás, e Világon hogy töb jól éléssel kereshessük⁷⁰ a más világot.⁷¹ Hogy töredelmét, Uralkodással segittse, és alázatosságát palotában nyugtassa. Minden féle élet modjával meg kellet egyeztetni a kegyességet, és idvességünknek szent eszközeit. [371r] A⁷² Lateránumi nagy⁷³ palotát a Tsászár a római püspöknek ajándékozta.

It fordul már elö a nevezetes eset hogy Constantinus⁷⁴ Rómát vidékével együt a Romai püspöknek ajándékozta, akkor, mikor magának szolgált örökségül, és tsászári rangjában is arul neveztetet. Valahol az Uralkodó választás szerint tétetik nem mondhattya hogy minden az övé életében és halálában is. Az utánna választot király vissza veszi a korona jószágát mellyet ö el ajándékozot. Hogy ajándékozta vólna Rómát birodalmának Nap nyugoti részével a püspöknek? Ugy, mintha a Tsászár Uralkodásának helyét, Bétset ajándékozná Austriával együt az ot való⁷⁵ Erseknek. Ezen kébzelt donationak semmisegét, már a tudósok és maga a dolognak természete annyira napra teritették ki, hogy annak okokbul való meg mútatása tsak haszontalan idö vesztés lenne.

constantinus Klastromi papokat szerzet vagy más Uralkodása alat Klerikusok vóltak 's lettek. [371v] Ezen hivatalok által a közönséges adók, és terhek alól ki menekedvén, rémitö számra kezdettek telni. Az élhetetlenek, henyék is⁷⁶ klastromi papokká kivántak lenni, a kegyesekkel és buzgó indulatuakkal egyetembe. A let, hogy azután a Tsászár tsak azokat⁷⁷ kivanta hejre hozni kik meg hóltak hogy e tereh viselö hazafiakat a magános helyek, bé ne nyeldessék. Ollyanokat kellet e Világiak közzül kis papokká választani, kik szegény sorsok miat már a köz adóra ugy is elégtelenek vóltak, hogy a papok szaporodván, az ország jövedelme általa ne pusztullyon. A jó maga birtokosoknak kellet hazájoknak terhét viselni; a püspököknek, papi Rendeknek engedet jószágbul az ügyekben el fogyot koldus szegényeket kellet az atyáknak táplálni. Familiájárul álló jószága a közönséges adó alól, egy papnak se vétetet ki. Ezen szabadsággal tsak a papi jószág élt.

Constantinus az emberiség részire betses törvényeket szerzet. Ugy állította [372r] hogy az itéllö biráknak job a dolognak természetire, és lelkek isméretire tekinteni mint a törvénynek ki szabot formájára. A rabi szolgálatot nem szenyvette. Soha a törvény, és szolgálatnak akár mennyi ideje az embertül, természeti szabadságát el nem veheti, ezt állitotta. Sokkal töbnek vévén az adozó népnek ügyét, tsászári kintsénél, és kassajánál; meg nem engette, hogy azokat kik portiojokkal adósok marattak, a tsászári tisztek páltzával bűntessék vagy fogságra vessék. De ezeknek adójokat el nem engedvén és a tehetösökre osztván széllyel, más felöl vélle kárt tet mivel a vagyonosokat azért láttatot általa büntetni, hogy miért nem koldusok ök is, mint amazok. Most is tünödünk rajta hogy a szegénynek adóját ha husz pénz is, miért el nem engedik a portióban. Azért látod, mert a tselekedet, a szegények számát szaporitaná. Az [372v] élhetetlenek, korhelek, a szorgalmatos lakosok nyakára tolnák terheket hogy amazok kettös terhek által kedvetlenedjenek el a keresettül a rosszaknak esvén adójok alá; ezek pedig lakjanak, 's heverjenek hazájokban ingyen. A köz jóra, bátorságra szegénynek gazdagnak szüksége van. A köz jó költség, katonák nélkül fel nem áll. Viselni kel hát kitsinynek nagynak a maga terhét érette, ugy a hogy el birhattya.

Constinusnak ily nemes, és kegyelmes tselekedeteit látván, ugy itélsz hogy ily igasság szeretö Uralkodónak kegyetlenségre, és vér szopo bünökre vetemedni többé nem lehet De tud meg, hogy ellenkezés nélkül emberben, jóság nem tanáltathatik. Ez az Uralkodó, feleségét gyermekét meg ölette. A Frankok ellen hadakozván, a Rajna körül, öket meg verte, kiknek foglyaikon azt a siralmas, és kegyetlen bosszu állást üzte hogy a fene vadaknak hányassa szegényeket, kiknek bünök tsak ez volt, hogy természeti szabadságokat, mint mások, ök is vitézséggel fegyverrel óltalmazták. Tselekedeteiben, e nagy Uralkodónak ugy láttzik mintha keresztyén hitiben a Szent Léleknek titkos sugarlásai még hozzá el nem jutottak vólna 's néha tsak ugy tenne, mint Pogány.

[373v] Ne felejtsük el hogy Constantinuson² kivül Ásiában, és a birodalomnak más ki terjedésében még ketten is uralkottak Maximius és Licinius. Maximius, magát abban határozza meg titkon, hogy Constantinust, Liciniust el töröllye és Romának véghetetlen birodalmán egyedül uralkodjon. Már it lehetetlen, az emberi határ nélkül való vágyodásnak bolondságán szánakozásra, és nevetésre ki nem fakadni. Egy semmiségnek (mert az emberrül tsak ezt lehet mondani) Asia nem elég. Egész Világot kel birni.³ Maximius népet gyüjt, fegyvert fog, és a más két Cezárnak tartománnyaiba bé ütvén varasikat, faluikat foglalja hódittya. Licinius éppen Constantinus hugával lakadalmazik kit feleségül vet magának midön e nem is kébzelt hir, [374r] hozzá jut. Sebessen készül, fegyverkezik, és ellenségének sijjet elibe ki szállani: de keveseb néppel: meg veri még is Maximiust,⁴ kit meg gyözettetése után üzöbe veszen: Tarszusig kergeti. Ez, látta hogy már menedék hejet nem tanál sem a szüntelen való futás miat⁵ erejét, öszve nem szedheti, igy⁶ hogy királyi méltósága rabi meg aláztatásra, tsufoltatásra ne jusson, mérget iszik, és meg fojtya magában azt az életet mely hogy napot lásson nem érdemlette. Állapodjunk meg e felséges halotnak tetemei mellet, és lássuk, példájával mire tanit. Mivel sem⁷ keresztény vallása, sem világi böltsessége, Filozofiája nints, jól lehet vagyona, szükségét milliom meg milliomszor haladgya felül még sem elég, mely szerint, hogy még⁸ két három annyi szükségtelen dolgot szerezhessen magának, mindenét szerentsére teszi ki.

[374v] A bolond vágyodás oda dül, hogy életét is el veszesse, és annak nevét, emlékezetit, kit ösztönözöt, örökös utállatra és nevettségre átkozza. Már, mikor ily igasságtalan, és részeg kivánság mellet az embereket, egy méltóságos gonosz tévö halálra, öldöklésre parantsollya ki; mikor egy halandó dühösségének annyi ártatlan élet lesz véres áldozattya, tsak szülhet neked szánakozást és bosszus keserüséget. Ez a maga bolondságának magát fel áldozot királyi eszetlen ember, életében a keresztényeknek leg mérgeseb üldözöje vólt, ki szünhetetlen kegyetlenségén kivül, semmi más dologban meg elégedést, és örömöt, ugy láttzik, találni, nem tudot, 's nem kivánt.

Maximinusnak el vesztével két Cezár marad. Siralomba merül a szived mikor látod hogy két ember e Világnak [375r] birodalmán sem egyezhet meg. Mi tsak állittyuk hogy az ember bölts teremtés, okos igazság szeretö, Isten félö, és ismérö. Igen! a⁹ ki, az. De mered állitani hogy mind az? A lesz hogy a két Cezár atyafi öszve vesznek. Constantinus gyözedelmes: meg alkusznak: osztoznak, és el tsendesednek. Ezen nevezet Tsászár békességének idejét ara fordittya hogy gyermekeit tsászári szekiben ültethesse, ha lehet örökre. Nints nevettségeseb dolog mint mikor az élö embert ezzel látod küszködni hogy sorsábul halála után száz meg száz esztendökre 's örökre tsinállyon változhatatlan állandóságot. Tutták é Cézár, és Octavius Augustus hogy a római Uralkodó széket a keresztény papoknak készitik? Hogy Hozeás, Sófoniás, Lukáts, Nahum, Habakuk sat fognak rólla hirdettetni a Messiás [375v] ditsösségére. Hogy az oltári öltözetnek, tiszteletnek modját Moses küldi által Palesztinábul Sikambriába Rómán keresztül a Bendegutz és Átilla vérének? Szegény nevettséges halandók! Mig e földön lakik sintsen egyiknek is sorsa önnön hatalmában, még is halálában kivánnya ezt meg határozni, a mivel életében nem birt.

Constantinus, apró gyermekeit mongya ki Cézaroknak, Augustusoknak. Különös makattsága az Uralkodó hatalomnak hogy országlásra, ollyan ember fiúkat is ki nevezzen, kiket még a bábák öltöztetnek, vagy vastag dajkák gyügyögtetnek. Ezt mennek osztán a meg élemedet tanáts béli urak köszönteni. Az illyen Tsászárrá tet gyermekek, tsak az ember kort gúnyolták, mellyet semmiségeknek imádására kényszeritettek.

[376r] A Tsászárnak ezen tselekedetirül némellyek ugy itéltek hogy különös helyes, elöre látó, és igen nemes dolog, mert ha gyermeked böltsöjöktül fogva szoktattatnának a királyi méltósághoz, pompához, fel emelkedéshez s a t. minden azokban nem nevelkedet mások felet tétetnének az által az Uralkodásra alkalmatosokká. Szegény Libanius irja ezeket kin szánakozni lehet, hogy e nevettséges okokat¹⁰ józan értelem képiben kivánta világ elibe adni, mellyet igasságnak senki sem hiszen mivel a közönséges tapasztalás világunk kezdetitül fogva, ezen¹¹ okoskodást tzafolni, mind e¹² mái napig is meg nem szünik: Söt ellenkezö képpen tanit. Rómának azok vóltak leg nemeseb szivü, leg érdemeseb, leg gyözedelmeseb, leg ditsösségeseb Tsászárjai kik böltsöjökben tsászári¹³ méltóságba nem pólyáztattak, és nem rengettettek. Ellenkezö képpen mutat it a tapasztalás mind [376v] ez egész Földnek kerekségén.¹⁴ A gyermek tsak gyermek, ha száz Trónuson születik is. Már, mikor gyermekségében láttya, hogy kitsinysége körül minden nagy és meg élemedet Ur, pap, vitéz, királyi tanáts, földre borul– tiszteli imádja: ellene álhatatlanul kényessé lesz semmi képpen nem érezhetvén magában azon erköltsi méltóságot, és érdemet, melynek az illyen tisztelet a nagyokban tárgyul azokot szolgálni. A gyermek, annál fogva, hogy minden felöl tiszteltetik,¹⁵ magával el hiteti hogy bizonyoson nagy ember. Kedve keresése; kivánságainak tellyesitése kitsiny korátul fogva ahoz szoktattya hogy királyi tettzéseiben akadályt ne szenyvedjen. Érdemének meg szerzésére nem gondol, mivel már annak jutalmával a tisztelettel, régen él. Érdemes, és méltóságos vagyok, mond,¹⁶ mert a Világ tisztel és imád. Ekkor az ifiu indulatok magával ragadják [377r] mert királyi kötelességére¹⁷ nem eszmélkedik, ellenben a testi kivánságok ösztönzik. Tudod hogy eléb érkeznek a testnek vágyódásai, bujálkodásai, makatsságai, tüzes indulattyai, kevélységei; az után vontat utánnok¹⁸ a tapasztalással meg ért emberi értelem hogy életedet igazgatása alá vegye. A királyi tellyes hatalomnak, és méltóságnak ölében születet gyermek, vágyodásainak gyakorlásában¹⁹ mig a késedelmes okosság utól érné, ifiusága,²⁰ henye, és buja életét örökös romlásra veti, annyira, hogy többé, soha, a meg ért életnek okossága hozzá se juthasson. Semmi sem oktat bennünket annyira mint az ellent állás, és életünket ostorozó viszontagságaink. Már, mi baja van szenyvedéseire nézve az ollyan gyermeknek, kit királyi méltóságban szülnek, 's nevelnek? Tudod é hogy az oly ember, kinek²¹ szüksége, szenyvedése, viszontagsága nints [377v] nem okoskodik, mivel ez, szomoru, és nehéz hivatal; a gyönyörüségeknek el fogadása pedig könnyü, mellyek egy király finak karjaira, seregestül szállanak. A leg kényszeritöb szükség, a leg erösseb viszontagságok szokták az emberbül természetinek tulajdonságait ki tsafarni, hogy fel emellyék általa ha, nagyok, és földhöz üssék, ha tsekéllyek. De mi oktasson egy oly gyermeket ki egy felöl tsürközik, más felöl a római birodalomnak vezérlö tanáttsa borul földre elötte? El fojt a bosszuság, és nevetni kel kinodban, hogy a gyermeket akkor ültetik a leg szenteb, leg nagyub emberi érdemeknek hejére, hol azoknak adójával éljen, mikor még magárul sem világárul eszmélkedni nem tud. Ez által az emberi kar, magát teszi ki tsufságul a józan okosságnak itéllö széki elöt, mellyet a természetnek keservére gyalázattal illet. Ditsösségekre szolgál Europában az Uralkodóknak [378r] hogy a korona méltóságát gyermekeikre nem függesztik, tsak ugy nevelvén azokat arestomi fenyiték alat, mint az alattok lévö fö emberek, és nagy házak a magokét.²² De nem is látz a keresztényi Uralkodó Székeken soha oly dühös bolondokat, és gyalázatos kegyetleneket, mint Rómában.

A Világnak e táján, királyinknak leg nagyob sullyok rajtunk abból ál, ha szabad tettzések által szükségeknek idején általok adóval terheltetünk, mely adó ugy vélem most, hogy a Frantzia szabad hazát is eléggé földhöz nyomta .. hol az elsö Consul tsak ollyan ellent álhatatlan hatalombul parantsol, mint 14 dik Frantzia Lajos az elöt parantsolt.

Ne felejtsd el, hogy Bonapárté sem királyi széken neveltetet. Cezár sem, Trajanus sem, Titus sem Dicoletzianus sem, Vespazianus sem s a t. [378v] De Nérót királyi módon nevelték Rómában. Karakalla, Géta, Commodus, s a t. meltósagban rengettettek.

Nem azért tette Constantinus a fiát három esztendös korában Cezárrá, Consullá, regementeket rendelvén vezérlése alá hogy ez által tanullyon meg jobban uralkodni, és nagy korában okosab lenni, hanem a Tsászárok választásának kivánta ez altal eleit venni, hogy az Uralkodás fiurul fiura vérében állapodjon meg. Most kellene hát²³ néki maradekait tekinteni Constantzinapolyban hosszu száru pipájábul dohányozva és Alláját Mahomethez orditozva. Lasd! Igy hánnya veti széllyel az idö világi miveinket.

Rettenetes vólt Rómában az uralkodóktul való félelem, mivel némellyek osztán közzülök rettentö kegyetlenségeket követtek el. Háláljuk az Isteni gond viselésnek, hogy ö, Europában, emberi nemzetünket, az oly [379r] kegyetlenségek alól a tudomány, és keresztény vallás által örökre ki vette. Most már Uralkodóink, a halált érdemlet bünösöket se kivánnyák magok itélni, sem büntetni, hanem ügyeket törvényes utra botsáttyák; ot is kegyelmezvén töbnyire azoknak is,²⁴ kiket a törvény halálra itél. De a meg igazulhatatlan tolvajok, henyék, kóborlók, 's korhelyek, kik a köz terhet királyra, országra, földes urra, községre nézve nem viselik, ha meg itéltetnek, kegyelmet nem érdemlenek. Valamikor a meg átalkodot gonosz tévönek kegyelmez a felsöség, mindenkor az oly²⁵ ártatlanok rovássára esik, kiket a tolvaj, meg kegyelmeztetése után teszen áldozatokká. Következik hogy egy gonosz tevönek meg mentésével tiz ártatlan öldököltetik,²⁶ vagy pusztittatik el. Ki számollyon az ollyan halálos itéllet alól fel óldoztatot gonoszoknak az után²⁷ ujra el követet rablások, és gyilkosságaikrul? Némely nagy embereink a felséges Tábláknál oda fent, tsak az ember [379v] eletének drágaságárul elmélkednek, mellyet el lehet²⁸ a birónak venni, de vissza nem adhattya. Nem adhatnak annak többé életet a kit meg öletnek, de annak adni kár is lenne mivel másokat foszt meg a magokétul. Azomban adnak másoknak. Szüntelen származnak az emberek e Világra. Nints a köz bóldogságnak szüksége a gyilkosokra, és²⁹ ragadozó farkasokra. Már, az emberi szánakozást, felebaráti kötelességet, ugy nevezet mai, humánitást, oda ki terjeszteni, hogy a minden fenyiték által meg igazulhatatlan gonosz törvényes meg itéltetése ellen is, tartsuk fen irántok való kegyelemmel az ártatlan, és köz tereh viselö lakosoknak vesztével, hogy azoknak verejtékekben, vérekben ragadozhasson³⁰ helyes esetnek lenni nem láttzik. Valameddig a testben fene teremhet, mind addig az orvosok, a metéllö kést kezekbül le nem tehetik. De az emberek soha sem allapodnak meg a dolognak [380r] közepén, hanem egyik végérül futkosnak a más végére. Ez elöt, minden semmiségért akasztottak, melynek hibáját mi most meg látván ezen izbeli emberek ellenkezöleg majd oda mennek hogy minden féle gonosz tévönek életét adgyanak. Amaz sem vólt jó; ez sem. Rend kivül valósággal, a rend kivül valóságot igazitani, hiba. Ollyan, mintha az idö járása oda menne ki, hogy fél esztendeig örökké hulván az essö, a más fél esztendöben egy szem se essen alá a földre. Híjában! Látod, az emberi Nemzet ara van, minden okosságával eszével is átkozva hogy tsak szokásokkal éljen, és sok dolgot hogy³¹ miért tselekszik, ne tudgya. Mikor minek ki jön a sorja, és szokásba vétetik mind addig helyt áll igasság gyalánt, mig a forgandó idö más szokás által hejébül ki nem ütteti. Ekkor osztán mindjárt igasságtalansággá válik; de e miat senkinek ortzája meg nem pirul, sem érte [380v] szám adás alá nem vétetik, mivel senki se tudja hogy e változásokat ki hozza bé a Világra. Ugy láttzik hogy a szokás tsak magában terem az emberek közt, mellyet akár millyen eszetlen formát mutasson, tsak el fogadnak azért, mert³² ujság; mint a módikat. Nem lehet az öltözetnek ollyan örjült ábrázatot, szint adni, hogy az emberekre fel ne ülhessen. Igy megyen minden dologban. Sok dolog, mely ez elöt száz esztendövel betses törvény vólt, és igasságúl szolgált, már most, nevettség.

Constantinus, birodalmát tsendességre hozván, annak bóldogságára törekedet. A régi törvényeket forgatta elö; maga pedig ujjakat szerzet. A keresztény vallásnak elö menetele, mint³³ által láthatatlan mezö, oly ki terjedésben állot elötte. A keresztnek halálával való büntetés el töröltetik a vasárnapi nyugodalom, ünneplés, ki hirdettetik [381r] és szokásba vétetik. A mezei miven kivül minden egyéb dolog meg tiltatot, de szántani vetni, hordani, takarni vasárnap is szabaddá tétetet. Az örökös szüzességre való maga fel áldozása az embereknek mind két ágon meg engettetet; következés képpen a nételenség ellen szerzet Poppéa nevezetü törvény el töröltetet. Igy lettek Apátzák, a Vesztálok nyomdokán és klastromi szüz papok. Meg engettetet, hogy akárki is örökségeibül a Templom, és egyházi szolgákra tettzése szerint testálhat jószágot a mennyit,³⁴ hol, és³⁵ mit akar. Ezek lettek 321 Lehetetlen vólt Constantinusnak a dolognak következését elöre által látni, noha természete magában is világosan mútatta. Mihent a kegyes emberek, idvezülni kivánó szegények, és pokoltul rettegö gazdagok örökségeket, kereseteket bünök botsánattyáért, lelkek idvességéért a Templom és Eklesia számra testálhatták, haláloknak oráján kéttséges reménysegektül maradostatva [381v] országgal világgal, házok népével keveset gondolván, tsak a pokoltul kivántak hével lével, minél eléb menekedni, melybül a let, hogy az emberek kárhozattyok alat hagyták jószágaikat a Templom számára; ez által kívánván az ország jövedelmét fogyasztani, az erös házakat vagyonokban gyengiteni, és az Eklesiát gazdagitani, mely Egyházi szolgaiban³⁶ sem hadakozot, sem adózot.

Továbbá, hogy a férfiak a házasságot meg tagadván véghetetlen számmal zárják magokat nagy házakra; az Emberi Nemzetnek szaporodásával hasonloúl ellenkezet, és az országnak emberi mód szerint szólván, káros let. Had legyen a házasságnak el törlése Eklésiai rendelés! de a természettel tsak ugyan ellenkezik az okon, hogy ha minden férfiu magát ezen szüzesség beli szentségre adná, az Emberi Nemzet, ellene álhatatlanul el veszne, ugy hogy többé benne [382r]³⁷ szüzek se tanáltassanak, sem semmi féle szentnek való emberek, kik az Urat ditsöithessék. Hogy tutta a Világ emberi kötelességgé tenni az oly dolgot, mellyet ha minden ember követne az emberi természet el enyészne? Hogy tartozzon Isten ditsösségére az ollyan szolgálat, mellyet ha ki ki magára veszen, kevés idö el telésével, halandó száj, és nyelv nem marad, mely,³⁸ az Istent e földön ditsöittse? Azomban ezt tsak el igazitotta a Világ ily móddal, hogy az egész Emberi Nemzetben bün lenne; de némely részében lehet, igazság és szentség.

Mind ezen kereszténység, elö menetele mellet is meg engettetet a pogány papoknak Templomaikban Isteneiket addig vólt szokások szerint szolgalni.

Licinius Tsászár uralkodot Asiában, ki a kereszténységet utálta, üldőzte. Lehetetlenséggé let közöttök hogy egymásnak [382v] jó baráti legyenek. A két Tsászár addig addig fészkeli magát hatalmában, hogy a dolog köztök törésre jön. Háboru lesz: Licinius meg verettetik: meg békélnek: hején marad: ujra háborura kél ki: ismét le verettetik: tsászári méltóságábul ki vetkezik: Tessalonikába küldetik, hogy éljen magánoson a holot meg fojtatik. Ez esetre nézve a Világnak értelme meg hasonlot; ki Liciniust ki Constantinust vádolta, hogy társán garázdálkodni kivánt, melynél fogva háboruba tehesse gyözedelme által, magát az egész birodalomnak egyedül való Urává. Én ugy tartom, hogy e két Tsászár közt a mire egyik törekedet, a másik is. De Liciniusnak veszteni kellet, mivel az Európai katonaság az it lévö Ég tájnak keménységére nézve az Asiaiakat, kiket hazájok melege puhaságban termeszt, mindég felül halatta, és meg gyözte.

Minek utánna Constantinus, [383r] az egész római birodalomnak egyedül való Fejévé let, minden gyözedelmét, ditsősségét keresztény katonáinak, vallásának tulajdonitván, eddig magában rejtegetet vágyódását világra teriti ki. Tzéljának el érésében már akadályt lába elöt nem látot. Eddig a keresztények üldöztettek a pogányok által, most ö reájok jöt a sor, hogy nyögjenek és porban másszanak. Az áldozatokat meg tiltya; sok templomot le düttet. De ezen tselekedetének visszájára, félvén, hihetö a távoly eset országokban való párt ütéstül Nap keleten széllyel ily következendö szavakkal hirdeti akarattyát: „Hogy ö tsászári felsége senkit háborgatni nem kiván, kárhoztatván azokat is, kik az országnak régi vallását, és annak gyakorlását bünül kivánnyák tulajdonitani azoknak a kik azokkal élni akarnak.” Továbbá, mind két hiten lévö jobbágyait inti vallásoknak költsönbe való békességes el türésére. Egész Egyiptom, régi vallásaban meg marat, Rómában³⁹ [383v] vallással való szokásait a tanáts fen tartotta. Még jóbbára a keresztény hitnek formája a nagyok közt, és a kereszt, tsak a tsászári udvarban láttzatot. A Tsászár azokhoz mutatot mosolygó kegyelmet kik magokat vallásához tsatolták; a töb római nagy emberek pedig titkos mérgeket, és keserveket tsak⁴⁰ szivekben szorongatták. Jegyezd meg Olvasó, hogy valamikor valamely ország, és Világ, vallását változtattya; azon Világnak fö emberei, tudóssai mindég leg utóllyára maradnak. És tsak akkor engednek mikor már⁴¹ a községnek ostromába vannak el temettetve. A vallás fel állása, és változtatása, mindenkor az együgyü sokasághoz ragaszkodot;⁴² onnan tólódot fel a tudósokig, és fejedelemségekig. E dolognak mindenüt a tudatlan község dült eléb neki, ugy huzván⁴³ továbbá, mint egy porázon a nagyokat, okosokat maga után [384r] kik mind addig küszköttek ez ellen, mig erejekben eszközöket és módokat tanálhattak. Nintsen is a dogmának gyözedelmeseb hartz mezeje mint a⁴⁴  tudatlanság, mivel it, nem világi böltselkedés, hanem hit, és alázatosság kelletik, mely ajándékok, kegyelem által adatnak.

Constantinusnak keresztény vallásához nagy kedve jön. El merül benne: minden felé rendel: oktat, vetélkedik: magyaráz; hirdet– A tsászári felsőség, és gyözedelmei, a⁴⁵ vágyodását meg nem elégithetik: ez még ditsösségének mind nem⁴⁶ elég. Ebben kiván tündökleni hogy papjait hivatal béli tehettségekben felül haladja. Különös eset ugy é, mikor egy római Tsászár ditsösségének uttyát ot találja fel, hogy papjával a predicatio irásban vetélkedgyen. Soha Trajanus, és Titus, ide nem gondoltak a magok vallásában, melyben predikálni se szoktak. Constantinus egy nehány nyavalyás predicatiot tsinál, mellyek hihetö nevettséget és mint mongyák [384v] a halgatoknál, rajtok való szánakozást okoztak, a mit kiáltani,⁴⁷ senki sem bátorkodot. Had járjon, ha a papolás, a papoknak tisztességül szolgál,⁴⁸ mivel ara vannak hivattatva; De tsak meg kel vallanod ugy é hogy ha most valamelyik Tsászár az Invalidusok Ispotállyába menne papi székbül papolni, halgatóit, egy felöl álmélkodásra más felöl nevetésre fakasztaná ki. Constantinus ezekbe magát el süllyesztvén⁴⁹ a midön királyi ditsösségét kereste, akkor távozot el⁵⁰ tölle. A sok jó törvényt tsak szerzette, de papolása miat, nem lévén kinek tellyesitésekre vigyázni, minden rablás és⁵¹ igasságtalanság utat nyitottak magoknak. A keresztény hitnek széllyel agazot tudományába el merült Theologusok, penna tsatára költek ki egymás ellen. Ezt, ez igy, amaz, amugy állitotta. Vetélkedés fergetegek boritották bé a Trónust. [385r] A Szent Irásnak szavait ki igy ki ugy magyarázta. Mindenik törvényül kivánta értelmét fel adni.

Álmélkodnod kel rajta hogy minek utánna a keresztény hit, és a Kristus maga⁵² tanitványinak minden versengést, vetélkedést, bal magyarázatokat meg tiltot, hogy változtathattyák az Evangyeliumot egész lelki háboruvá, és⁵³ annyi féle szakadásokká? A görögök, kik tudományoknak truttzára a leg haszontalab, leg gyermekeseb, leg nevettségeseb elméjü emberekké lettek, mindent érteni, tudni, magyarázni kivántak. Plátót, és álmait a vallásnak tudománnyába huzzák bé. Kevésbe múlt hogy Sz Pál, és Péter közzé nem helyheztették. A Szent Irást emberi értelemnek magyarázattya alá zárták. Minden féle módon, magával is ellenkezö képpen hirdették, fejtegették. Sokan kivánták magokat vallás, és külön Eklesia fejévé tenni, hogy [385v] külön községek, halgatóik, és tudományok legyen, mellyek által e Világban hiresek lehessenek. Minden felé támadt a sok szakadás, eretnekség. Egyik ezt⁵⁴ magyarázta, más betü szerint vette. Ezen értelem mellet állottak fel a donátisták, kik az sorsban lévö egyenlöséget, irgalmasságot vévén magoknak idvezitö érdemül, fegyvert fogtak hogy a szolgákat uraiknak hatalmok alól mind fel szabadittsák; és az adósságot mind el töröllyék. Ebbül párt ütés, lárma vér ontás let a köz boldogság ellen. Gyülést kellet gyülésre tartani hogy a papok, püspökök a tudományokat itéllyék, és a zenebonát pusztitást a Tsászár által tsendesittsék.

Midön e vad bolondokkal, a donatistákkal küszködnének az Alexandriai atya áll fel a zürzavar közt, Arius, ki tele torokkal kiáltya, vallya, hirdeti az egész keresztény világnak szemébe, hogy a Kristus nem valóságos Isten, és ily módon [386r] nem is egy az Atyával: hogy az Istenség emberi kezek által lévö ostoroztatás alá nem vettethetik; sem testbül⁵⁵ Világra nem származhatik. Hogy maga sem állatta magát öröktöl fogva való Istennek, 's mint az atya olyannak, ki elöt emberek módja szerint esedezet, könyörgöt, hogy rajta segittsen s a t. Ezen értelemnek ki hirdettetése uj gyuladásba hozza, a kezdetiben levö keresztény Világot mely még minden tárgyra nézve, értelmét meg állitani, és ki hirdetni, nem is érkezhetet. A Nikodemiai Eusebius, és Cezareus, ki az Eklésia historiának nevezetes irója, Ariusnak tudománnyát ízlelik hozzá hajlanak. A Tsászárnak beszélnek, hitetik oktattyák, hogy ez semmisem, hanem tsak szóban lévö tévedés. Constantinus ir az⁵⁶ Alexándriai eretnek Arius Püspoknek, hogy jönne el hozzá meg egyezésre, és értelmével azontul, maradna halgatásban. Arius nem jön. A tüz nagyubra terjed: az [386v] ellenkezö felek, az eddig meg kéméllet békességes türés, és mértékletességnek határábul ki törnek. Ozius, a Kordui Püspök Arius ellen iszonyu motskos munkát hirdet ki, mellyel önnön méltóságát is meg kissebiti, mivel az olvasóknak tsömört okozot. Ez eseten tul, minden öszve vész. A sokaság, köz nép meg hasonlik: Ki Arius után, ki más felé megyen. Az értelmekkel meg hasonlot Püspökök papok egymást kissebbitik, szidalmazzák, és⁵⁷ kéméllés nélkül gyalázzák A Tsászárnak Statuában álló képét az el pártolt népnek egy része tsufolással illeti: köpködi. Ennél fogva kényszeritik Constantinust a körülötte lévö nagy emberek hogy az embertelen és vakmerö községen gyalázattyát meg bosszulni, ne késsen. Ö, kezével ortzáját bé fedezve: ujjai⁵⁸ közt nézve igy felel: Én é, mond, én nem; semmi meg sértettetésemet nem látom. Ezen szavaibul e tettzik meg [387r] hogy a⁵⁹ dogma béli vetélkedésektül tsászári méltóságát, és felsö hivatalát egészlen meg külömböztette, sokkal felettek tartván magát lenni. Ennél szeb tselekedete, a kisseb rendü dolgokban, életében sem vólt Constantinusnak.

Végre a sok véres tsata, lárma költsön betstelenittetés, irás, kiabálás, átkozodás, meg hasonlás, Sz Irásnak össze vissza lévö magyarázattya ara erőlteti a Tsászárt, hogy 325 Nicébe közönséges nagy papi Gyülést rendellyen. Egész keresztény világ püspökének el kellet jönni. Három száz tizen nyóltz számmal érkeznek el. Ezek közt Arianus valláson való⁶⁰ püspökök tanáltatnak tizen heten. Ezen nagy gyülésben, a Tsászárnak jelen létében határoztatik meg hogy a Fiu Isten, az Atya Istennel öszve valóságosodot, ugyan azon egy mindenható, és öröktül fogva lévö Istenség. E' meg esén Constantinus, Ariusnak irásait kinek kinek élete veszte alat tiltva.⁶¹ Azomban az Iró iránt e büntetéssel elégszik meg [387v] hogy mennyen számki vetésre. Olvasóit halálra itélli magát nem bántya. Ad okát? Igy tesznek az emberek!

Ariusnak értelme, irása el átkoztattak, de tudománya az Anya Sz Egyház kebelébül mind ez mai napiglan is ⁶² ki nem irtathatot.⁶³

Constantinus Tsászár Román kivül hol it hol ot dogmázván az Egyházi szolgákkal végre a fordul fejébe hogy Romába mennyen, hol a régi vallásban meg maradot Tanátsnak és Népnek nagy része tetteit⁶⁴ halván, fujt magában, és keserget. Érkezik a Tsászár, és tsendesség, halgatás van. De a lesz hogy Fausta, tsászárné, második felesége, mostoha fiát Krispust, derék ifiat nagy érdemü, és⁶⁵ hirü tsászári születést Constantinus elöt el vádollya, mintha ötet szerelemre kivánta vólna kényszeriteni. Ö, szerette vólna, hihetö, és hogy amaz nem akarta, bosszuját allotta. Ha szerelmet [388r] mutatot vólna is hozzá, meg kel vala érte öletni? Nem vólt Fauszta tsászárnénak⁶⁶ reá tehettsége hogy mostoha fiának bünös vágyódását magárul el hárittsa és le tsendesittse? Melyik asszony kivánta valaha vesztét az ollyan ifiunak kitül szerettetet, tiszteltetet, ha ö maga vissza nem szerethette is? Egész Világtul kíván minden asszony szeretteni ha nem kel is annyi⁶⁷ a kedvére⁶⁸. Melyik öletné meg tisztelöjét. Fauszta, bizonyoson bosszu állásbul tselekedet.

Constantinus nem visgál: nem kérd: nem hall, hanem feleségének egy szavára nagy tekintetü, érdemü édes gyermekét, kegyetlenül meg öleti. Ez eseten, egész Róma keserves bosszuságra fakad ki. Titus, Trajanus, Antónius sat. ezt nem tselekették vólna.⁶⁹ Azt tselekszik (hihetö a Krispus méltatlan meg ölettetését bosszulni kivánók), hogy [388v] a Tsászárnét, a maga sorján, férje elöt parázna élettel vádollyák. Constantinus ebben se teszen más lépést ezen kivül hogy Faustát mindjárt elsö vádgyára meg ölesse. Igy, minden gondolattyán kivül a népnek a⁷⁰ tsapást tsapásra tetézi, és ezeken kivül sok fö embert fö vétellel büntet, mely öldökléseknek, sehol semmi törvényes okok nem tudatik, sem hallatik. Birói itéllet nélkül vesznek. A tizenkét esztendös⁷¹ Liciniust is, mint testvér⁷² hugának⁷³ gyermekét, meg⁷⁴ öleti. Hát ez mit véthetet? Senki se tudgya?⁷⁵

Ezen tselekedetek⁷⁶ minden karban és renden levö lakossait Romának irtodzásba ejtvén, sokan ara törekednek hogy magokat érettek, miben, hogy és mivel bosszulhassák meg.⁷⁷ A hatalom kevély, és tzéllyának el erésere nyilván dolgozik. A gyenge titkon szúr, és magát rejtekben bosszullya, hogy a büntetö erönek markábul, ki tsusszon. A tsászári palotának [389r] óldalaira gyalázat leveleket raggatnak éjjelenként, mellyeknek értelmeket a fel jöt napnak világánál minden jövö menö olvas. Minden felé el terülnek a városban; és Róma, Constantinusnak szidalmaztatásával, gyalázattyával telik meg. A gyalázó levelekben magasztalták mint Nérónak vetélkedö társát, ki ditsösségét, érdemét abban keresi, hogy tulajdonságaira nézve, magát ö hozzá tegye hasonlóvá. Az ugyan igaz hogy ezen tselekedeteivel a Tsászár, a meg téritendö pogány népe elöt keresztény hitinek, Rómában, kissebségül, és ártalomul szolgált. A még régi vallásokban élö alsó felsö sokaság, személlyét vallását halálos utállatba vette. Tsak a tele torokkal kiáltot panaszok, átkok; és⁷⁸ széllyel el hánt hóltra gyalázó levelek hallattak olvastattak minden felé. A meg busult Uralkodó, nem tudot kit büntetni. Pogány, keresztény egyenlöül neheztelt. Egész Róma kiáltot: sokaságát, önnön⁷⁹ bosszu állásáért el törölni nem lehetet. Fenyegetet a közönséges párt ütés minden felöl. Félt Constantinus hogy maga ne maradjon mely szerint [389v]⁸⁰ a kereszt, sem tsászári rangja, segedelmére nem lehetnének. A gondviselésnek Mennyei óltalma is, kezek által esik meg. Következik, hogy a honnan az UR az óltalomra való eszközöket el vonnya, ot, büntetni kiván.

Constantinus mindenre gondol, mindenhez kap; de dolga tsak⁸¹ oda dül hogy Rómábul, hatalmának tellyességével egyetemben futni kel. Fejére boritot átkát gyalázattyát siralmas méltóságával együt utánna vontzolva bujdosik el birodalmának Uralkodó helyérül, hogy ditsösségének Trónusát más helyen állassa⁸² fel. Ö is meg utálta a Romaiakat, azok is ötet. Mát it, az igasságot voksal lehet tsak meg határozni. Lásd hát, melyik részre esik⁸³ töb⁸⁴ és itély. Meg határozza magában e nagy Tsászár hogy Bizantiumot második Romává tegye: hogy ot lakjon; és amazt ki⁸⁵ pusztittsa; örökre oda hadgya. Epitéshez kezd 329 Mindent el követ hogy Róma semmivé legyen, és Constantinápoly mindent felül haladgyon. [390r] Mintha Rómának hírét, régiségét, ditsösségét, egy ollyan városra reá lehetne módolni tsupa királyi parantsolatok által, mely most kezd épülni? Constantinus, tsak hogy magát a rómaiakon meg bosszúlhassa, kész egész birodalomnak romlására dolgozni, hol ellenben gyermekeit kivánnya örökségbe helyheztetni. Egy felöl minden erejét meg veti, hogy önnön vérébül állasson Romának successorokat; más felöl mindent el követ hogy a Successiót az az, a⁸⁶ római birodalmat, pusztulásba hozza. Két föt ád néki: két felé szakasztya erejét:⁸⁷ honnan következik hogy a birodalomnak egyik fele, a más felének változván örökös ellenségévé egymás által mind ketten el pusztulnak. És a kereszténység is vallásával magában örökre meg hasonlik. Ezt szülte a Nagy Constantinusnak nagy esze. Ha Róma maradot vólna meg egyedül a⁸⁸ birodalom⁸⁹ fejének, nem lehetet vólna Focius is Constantinapólyi Patriárka, kővetkezés [390v] képpen nem lehet vala a görög el szakadásnak, is⁹⁰ honnan eredni. Talán Europában sem fészkelhette vólna magát bé Mahomet, és vallását követö pogány népe? Örök áldásba maradjon Hunyadi Jánosnak, és az alatta vólt magyar vitézeknek nevek, kik ha a Töröknek rettenetes erejét Belgrádnál le nem verték vólna, most kéttség kivül nyugotnak is a Turbány parantsolna. Kevés tekintetbe veszik már e nagy tettet, mivel mi Magyarok, soha se tuttunk magunkbúl⁹¹ oly lármát ütni mint mások. Dolgozot a Nemzet, osztán le ült: halgatot. Más, mikor egyet lépet, százat kiáltot. E szerint vannak a Frantzia, Német, Anglus s a t Népeknek tetteik kitsinytül fogva nagyig e Világon ki hirdetve: a miéink alusznak, magunkal együt.

Hogy nem látta Constantinus hogy ha két tsászári széket szerez, egyikben a másiknak, engesztelhetetlen örökös ellenséget tsinál? Akár hány okokat adgyanak elö a tudósok: nevezetesen [391r]⁹² Montesquieu a római birodalom hanyatlásának 's végre le omlásának is, de én Constantinust veszem ezen esetnek,⁹³ majd nem egyetlen egy fö okáúl. Azomban, minden nagy birodalomnak természete, hogy végre önnön viszontagságai által széllyel verettessen, és el múllyon. Még is, az okaira figyelmezni kel. Meg hal az ember is, de azért, halálának eszközeire vigyáz mellyet senki sem sijjettet a kinek esze van. Azért kivánnyuk vesztünknek okait ismerni, hogy ellenek, életünket, mennél töb idökre fen tarthassuk. A birodalmakkal is igy van. Tsinállyon a Muszka Udvar, birodalmában két Petersburgot, két tsászári székkel, ot lesz ö is azonnal. Próbállya a többi is, akár melyik? De a mai Uralkodók Constantinustul tanátsot nem kérdenek; sem módját e tekintetben, nem követik.

Minden módokhoz kellet a Tsászárnak ragaszkodni valamellyeket elméjével fel tanálhatot, hogy Constantinápoly Romához hasonlová tétessen. De ez, eröszakos, és igasságtalan eszközök nélkül [391v] meg nem készülhetet. Azt rendeli hogy valaki Asiában jószágot bir; az iránt életében, halálában semmi rendelést, se testamentomot ne tehessen, ha Constantinapolyban épitet háza nem lesz. A hatalom, igy szabja magának az igasságot, ha többé tettzésén kivül, semmi féle más törvénytül nem füg? Valaki az Uj Városban telepedet meg lakóúl, annak mindenben szabadság engettetet. Azomban tápláltatását is buzában, olajban, söt borban is a Tsászár ajándékozta néki. Oriás lépésekkel igyekezet⁹⁴ hogy minél eléb, magát bosszulván, a birodalmat el ronthassa, és Mahometnek királyi széket, Metset Templomot épithessen. Romábul a nagy házak ki mennek. Kintsét, fö embereit az uj Róma el nyeli; a régi pedig erejét, vagyonát, fénnyét, tekintetit, hatalmát el veszti melynél fogva örökre hamvába esik.

Az adó, minden féle dologra vettetet, de a Tsászár rémitö költségeire, még is elégséges, nem lehetet. A ganéjtul, bordél [392r] házaktul, kutyáktul s a t. adózni kelletet. Nem lehetet a Tsászári fényességnek sundáb kut fejekbül eredni. Különös tanálmány vólt hogy a királyi pompa, pervátábul tündököllyön ki, és szinén, kutya szőrt visellyen?

Az uj városban, ugyan azon Uralkodás módja állatot fel, mely Rómában vólt. De mivel a Tsászár az uj tanátsot, minden érdem, és gyözedelmes esetek nélkül, tsak a maga kegyessége szerint,⁹⁵ hason mászó szolgáibul tette öszve,⁹⁶ a let, hogy Constantinusnak szabad akarattya ellen,⁹⁷ soha semmi féle akarattya a tanátsnak⁹⁸ ne lehessen. Az uj tanáts törvényes szabadságával a Tsászárra nézve tsak ugy vólt, mint annak asztala körül szolgáló tselédi. A valóságos tekintetet, érdemet régiség adgya. A Római tanátsnak meltóságát sok száz esztendök szerzették: ezt pedig⁹⁹ az Uralkodó kegyelme teremti most, mely ennél fogva, a Római tanáts mellet nevettséget mútat, a helyet, hogy ditsösséges, és méltóságos legyen.

[392v] Mind ezek szerint a római birodalom, két felé szakad: Nap keletre, és Nap nyugotra, 's végre el is nyugszik örökre. Eleitül fogva, soha tsászár nem vólt, ki a római birodalomnak oly halálos sebet okozot vólna mint Constantinus. Már most, a nagy testet, mindég hanyatlani, gyengülni látod, utólsó pusztulásáig.

Constantinus a birodalmat, négy tagban szakasztotta, mellyeket négy vezérlö Prefectusok alá vetet. A végsö határokra, nagy emberek, hertzegek, grofok, és fejedelmi házak rendeltettek óltalomúl. Nagy örökségek szép tartományok adattak nékik házoknak, katonaiknak fen tartásokra, mellyeket, halálokban, gyermekeikre hagyhattak. Jegyezd meg, elöre, hogy a sok nagy ház, hertzeg, s a t. it veszik eredeteket, a Feudummal egyetemben,¹⁰⁰ kik osztán oly sok [393r] királyi vért le hánnak székibül, magokat és maradékaikat ültetvén oda. A pretorianus fö kapitányságot a Tsászár tisztességes semmivé tette, melynek szörnyü tekintete, és hatalma, a tsászári széket oly sok izben halálos vonokodásba hozta, és vérrel festette. Az ármáda fejére két fö kapitányokat rendelt. Patriciusokat teremtet, kik¹⁰¹ rangjokkal, és tekintetekkel, a Pretorianus kapitányok felet állyanak. Ezek tsak perre, és gazdagságra való birákká rendeltettek.

De személlyes hatalmát igyekezvén Constantinus minden koronájára rohanó viszontagság ellen bátorságba tenni, annak fundamentom kövét mozgatta ki helyébül, midön a körülte lévö hivatalokat gyengitve,  a¹⁰² birodalomnak szélein fejedelmi házakat alkotot, mellyek magoknak országot foglaltak; és végre nagy számmal széllyel a Világon annyira el hatalmasottak hogy¹⁰³ az Uralkodo, köztök gyakorta el tévedet; és [393v] koronájának fején való meg állását töllök kérte. Magában, nevettségnek láttzot a Grófi hertzegi nevezet, 's titulus. De sok vólt annyiban hogy ország kelletet hozzá. Most Báróvá, Groffá tesznek; osztán lássad, te magad, hogy ély.

A let, hogy a¹⁰⁴ birodalmat, annak végsö határain oltalmazó hertzegi Grofi familiák körös körül a tartományokat el nyeldesvén különös örökségeikké tették, mellyeknek erejével közönséges királlyok ellen hadakoztak osztán.¹⁰⁵  Ezen szokás és mód, annyira el hatalmazot, hogy Európában miatta egy királyi szék sem lehetet bátorságban. A Nap nyugoti Tsászárság örökségei a Német hertzegek, Grófok, Electorok közt, el olvadot. A töb országokban is mig az oly nagy házak meg vóltak tsak ara kellet a királynak menni a mere vezették. De ezekben elöre nem botsátkozom. Majd meg látod az utóbbi százakban, ezen historiának fojtával.

[394r] Tudod, ugy é, hogy mig az ember szükölködö szegény minden törekedésével tsak azon van, hogy ruházkodhassék, és jól lakhassék. De mihent meg gazdagodik, mely szerint testi szükségeire nézve magát bátorságba teheti, hirt, nevet, ditséretet vadász. Minden gazdag tiszteletre vágy, de vérében, az az, erköltsében eszében reá érdeme mindenkinek nem lehet. Mivel pótollya hát rövidségét, hogy tsekélységében is¹⁰⁶ hivalkodását táplálhassa, és magát másoktul külömböztethesse? Neveket szed magára. Már, a régi Rómának erköltsi méltósága szabadságával együt el enyészvén, ditsösséget sem igy nevezik a haza fiakon hogy Scipio Afrikanus, sat. hanem Nobilis, Nobilissimus Illustrissimus, Carissimus, Sublimissimus, Perfectissimus, Excelentissimus, Eminentissimus, Magnificus, Reverendissimus. Mind ezen nevezeteket¹⁰⁷ Constantinus gyakorlásba vette. Következet belöllök [394v] hogy a valóságos érdemeknek helyekre üres hang, és nevezetek állatván ki tárgyáúl,¹⁰⁸ a nagyra vágyakodó emberek is fel szabaditották magokat, az érdem keresésnek terhe alól, hanem tsak nevet vettek magoknak. Méltóságokat nem vitézi tselekedettel, vagy böltsességgel, hanem Instántiával nyerték meg a Tsászártul. Igy let osztán hogy a gazdag mind érdemesnek vétessen méltóságban tiszteltessen; a szegény pedig érdemeivel ki nevettessen. Akkor veszet e szerint az után a virtusnak betsi, mikor ki nézték az emberek, hogy a nélkül, könnyeb módoknál fogva is,¹⁰⁹ lehet tiszteletre emelkedni. A sok tekintetes, méltóságos nevezetek közt a virtus el tévedet, és magára mind ekkoráig nehezen akadhat. Fattyukat hánytak böltsöjébe, kiket gyermekei gyalánt renget. Most kezdik már az emberek észbe venni, hogy tsak ugyan a méltóságos tsupa nevezet, erköltsi fel emelkedés nélkül igaz tiszteletet, [395r] gazdájának, nem szül. Hogy királyi parantsolat mellet ki hirdetet nevezetit ugyan szemébe ki mongyák, de mihent el fordul, hátba nevetik; mely tiszteletnek módja annál inkáb siralmas, hogy ö nagysága váz egyedül kelletlen tiszteletinek közepette, akkor, a midön magát fel emelkedésében szemlélné.

Lehetetlen a nevezetnek nevettséges vóltát szemmel nem látnod, mihent nagy érdemek mellé ülteted. Mongyad: Méltóságos Scipio Uram! Tekintetes Virgilius Uram! Nagyságos Cincinnatus Uram! De ezeket Constantinus szükséges dolgoknak tanálta, hogy általok az alatta valókat nagy méltóságra emelvén, maga is azok felet annál nagyub felsöségre¹¹⁰ fel emelkedetnek lenni láttasson. Szörnyü hivalkodással élt. A tsászári koronát, ékességeket rend szerint viselte. Ragyogó, drága gyöngyökkel ki rakot öltözetekben járt, igy mutatván magán, a puha Asiai életnek tzégérit

[395v] A mai Uralkodónak okossága az e féle eszetlen, és nevettséges hivalkodással, magát nem alatsonyittya. Constantinusban is tsak ara szolgál bizonyságul, hogy nagy érdemei tsekélységekkel vóltak el elegyedve.

E nevezetes Uralkodó életének hanyatlásán minden tselekedeteivel¹¹¹ meg tévedésben lenni láttatik. Udvari embereiben a gonosz erkölts, feslet élet, minden dolgokra ki terjedet. Szopáter mint igaz filozofus, és¹¹² derék ember; ezen fene, és pusztitó nyavalyának magát ellene szegezte, hogy az Udvar, romlásátul menekedhessen. De e nemes igyekezetbül a következet, hogy Szópáter a Tsászár előt minden gonosszal vádoltasson, ki az igaz embert, és böltset hizelkedö tselédi közt ismérni nem tutta, és azoknak szavokra meg ölette. A Persíai király hozzá követeket küld: ellene hadba készül, mely dolog a Tsászárnak hirül adatik, de a vallás dolgaiban ugy el merül, hogy e tekintetben semmi mozdulást nem teszen. Tsak ezt irja¹¹³