Tellyes hatalom, gazdagság, imádtatás veszik környül Augusztusnak Tsászári székit. A világ láttatik előtte fejét meg hajtani. Minden adó házához megyen: minden szerentsét ő szül, és kit kit porba tsaphat ha tettzése magával hozza. Rómának Istenek el tűnnek, és Augustusnak agyák által e³⁸ világot. Már, ha valamely halandónál a földi bóldogságnak heje van, ezen uralkodónak szivében tanálhattya fen lakását. Hogy legyen elégséges a viszontagság gyönyörűségei közzé fájdalmat vinni? Mennyünk hát, és nyomozzuk e hatalmas embernek bóldogságát, uttyaiban.

Agrippa, kire hatalmának javának kel vala maradni, meg hal. El hágy két gyenge magzatot, kik e Világ dolgainak viselésére hosszas időkig láttatnak alkalmatlanok lenni.³⁹ Nem tudván az Uralkodó maga⁴⁰ helyet kit⁴¹ tenni, Tiberiust választya szivének hajlandósága ellen, tsak kinnyába. Ezt is ara kényszeriti hogy feleségét, kit szeretet vesse meg, és Juliát vegye el, az ő [145v] leányát, ki, tsak nem Róma minden lakossainak vólt parázna társa. Mitsoda bolondság vala⁴² Augustusban hogy tsak a maga rosz vérit szuszakollya a királyi méltóságba; fére vetvén a jót, melyben a haza bóldogságát remélhette, és ezt tsak azért hogy nem ő belölle származna? Tiberius, kedves feleségétül let el válásának keservét nagy kortyokkal nyeldesse le szívére, és az Uralkodásnak hivalkodása, valóságos gyönyörűségét benne meg fojtván Juliát, ezen meg személlyesedet fertelmességet, és minden szemérmetességen kivül fertődző fejedelmi kurvaságot, el veszi. Rendes, mikor az ember szivében élő érzékeny gyönyörűségét törli el magátul azért, hogy töb halandó társai felet pofáját parantsolásokkal fujhassa fel, és ollyan tettei lehessenek mellyel⁴³ lelki isméretit mardossák titkon, rettegésekkel töltvén el szivét addig is, mig azok által meg ölettetik kik hatalmának áldoznak, és lába alat mint⁴⁴ poszdorják lenni láttatnak. De az emberek jobbára abban keresik bóldogságokat hogy egymást gyötörhessék [146r] mintha élhetne gyötrelem nélkül az a ki gyötör. Soha a természet, önnön törvénnyeinek gunyolását bűntetlen nem hadgya, és fel leli uttyát; mellyen fúlánkját a szerentséjétül meg veszet szivnek gyökerébe szúrhassa. Tiberius is ara vágyot hogy az embereket ölhesse, és⁴⁵ benne kedvét tanállya, nem lévén felette bűntető igasság melytül bűne rettegjen.

Minden tsendességre való vágyódásánál fogva se vihette végbe a Tsászár, hogy ne hadakozzon. A Németek ez a⁴⁶ sokaságával⁴⁷ nagyra ki terjet Nemzet, Rómának határaira vágyakodván, magában el tökélli hogy rajta győzedelmet vegyen, mely szerint ellene támad. A Németek még ekkor egész Nemzetestül vadaknak tartattak. De durvaságoknak, kegyetlen erköltseiknek szokásai közöt is, a természetnek együgyüségében emberséget, okosságot, bátorságot viseltek, és igassággal is éltek annyiban a mennyiben ezt, a vad természet meg [146v] szenyvedheti. Agyarkodo indulattal, tűzzel, lármával rohannak a Római birodalom ellen, mely uralkodó hatalom világra terjedvén ki, testének állásával Egekig fel huzakodva, koronáját a tsillagok közzé helyheztette. Kéntelen Augustus, méltóságának magas Egeibül, a vad Németekig alá szállani, kiknek vadságát dühösségét, bátorságát, a Világ Tsászárának földi mindenhatósága meg nem rettentheti. A nyugodalomnak karjai közzül kel magát ki ragadni, hogy ellent álhasson. Három esztendeig sanyargot a Németek előt hogy tartománnyait ragadozásoktul fegyverektül védelmezze. Lásd! mely szépen módollya a természet igassága, hogy az Ember szolgálat, és kötelesség alá zárattasson, ha halandó társai felet hatalma határ nélkül való is. Mig hazáján Urrá nem let, ellene hadakozot, most már minek utánna Róma néki szolgája, szolgáit kel szolgálni tsászári méltóságának közepette. Rómában [147r] a fő Rendek, közönséges lakosok vendégeskednek; ő pedig veszedelmes ellensége előt retteg; sorsának, Isteneinek esedezvén⁴⁸ szivében, hogy gyalázatra ne juttassák, és győzedelemre segittsék. Akkor az emberek Isteneikkel is ugy vóltak mint most⁴⁹ egymással: mig valakinek valakire szoros szüksége⁵⁰ van, minden hogy esedezik, 's hizelkedik néki, de bajábul menekedvén általa, minek utánna a jutalomnak, háládatosságnak ideje, bé ál, kettőt hármat köhentve kezét ortzáján le huzva, reá, háttal fordul.

A kegyetlen hatalom is szerentséjében Menyet Földet tsufol, de ha szorul retteg, és segedelemért, a Világ láthatatlan, meg foghatatlan hatalmának esedezik; honnan ki nézheted, hogy e világon, a könyörgést, szenyvedés tsinálta… A jó kedvében dobzódó ember ujjongat: az Ágyban fekvő beteg fohászkodik. [147v] A hatalmas paratsol, üt: a le verettetet reménykedik.

Augustus, a királyi kötelességnek folytatását három esztendőknek el telése alat hosszasnak, unalmasnak is⁵¹ tanálván egy pihőbe, haza jön és ot hadgya maga⁵² helyet Drusust, Tiberiusnak öttsét, ki négy nyári verekedésének idejét, győzedelmekkel, ditsősséggel koronázza. Minden hatalmával sem vihette véghez a római birodalom, hogy a vad Germanusokkal való háboru odéb, odéb ne tartson melynek nyűgös folytatására a Tsászár⁵³ másokat választot. Valaki a felső hatalomra fel kaphat, annak terhét osztán, tiszta szivbül által engedi a többinek, tsak hogy ő, azoknak emberségek és szenyvedések által, jól lakása és szerelmei közt heverhessen. Onnan van, hogy a ki tzéllyát el éri, nyugszik. Nints már odáb hova toloskodni; had mennyenek mások mond, abban határozván meg⁵⁴ kötelességét, hogy parantsollyon.

[148r] Álmélkodol rajta hogy az a Theuton vad Nemzet a római birodalomnak minden hatóságával szembe szökni mitsoda módok mellet bátorkodot, és ellene küszködni, hogy tudot. Ezt látod hogy az emberség, derékség nem tsak egy Nemzetnek jutot e földön osztályba: hogy nintsen oly fel emelkedet hatalom mellyet a viszontagság meg rázkodásba ne hozzon, és végre öszve ne törjön. Elég Nemzet vólt már ollyan, mely magát a Világon minden Nemzetnek felibe tette, de nevettséges kevélységének gőze közt mint füstöt vetet. Romának⁵⁵ is ere kellet jutni.

Augustus Rómába⁵⁶ meg érkezvén, mint annak földi Istensége oly móddal fogattatot. Meghatározza a tanáts hogy ditsőségére győzedelmi pompát készittsenek. De Augustus, már a tellyes hatalmat karjaira fűzvén⁵⁷ az illyen valóságtul üres ditsősséggel, és pompás semmiséggel keveset gondolt, mely minden egyéb haszon nélkül tsak irigységet gerjeszt. Addig ez elő segitő eszköz tsak, mig valaki a tellyes hatalom el ragadásának uttyában megyen előre, [148v] de mikor az ember tzellyához el jut, mi szükség van az el érésére való eszközökre. A Tsászár, vólt⁵⁸ már szüntelen való győzedelmi pompa.⁵⁹

Az Uralkodó le ül, és birodalmának közönséges békességet szerez. E' végre a Janus Templomát bé zárják, tsak harmadikszor most miólta fen áll, annyira nyilván való hogy a Romaiaknak élete tsak nem, meg szüntethetetlen vér ontásbul állot. Mit nyertek vélle? Hol vannak?

Augustus nem abban foglalatoskodot, hogy mitsoda pompával tiszteltessen, hanem hogy életét tehesse nagyub nagyub bátorságba. A törvényekhez nyul: ezeket szedi veszi; ujjakat tsinál. Mert a törvény az Emberek közt minden időben, e Világnak minden részén oly közönséges szentséggé lett, mely szerint a kegyetlenség is kéntelen eléb magát törvénnyé tenni hogy annál fogva választassa hamisságát⁶⁰, igassággá. Mihent törvénybe⁶¹ vétetik valami igasság,⁶² [149r] mert ha ellene tselekszel büntet.⁶³ Látod, hogy a társaság, tsupán a természet törvényével bé nem éri magát, mert ez minden Embernek egyenlő szabadságot ád, honnan következik hogy a korhely kenyeredet el veszi, tsak ezen igasság mellet, hogy te kerestél magadnak; ő pedig nem, melynél fogva néki nem lévén mit enni, a tiédet el veszi. Igy let minden országnak reá szüksége hogy magának törvényeket szerezzen, mely törvények akár millyeneknek láttassanak lenni mind addig helyes igasságok, mig a törvény sorábul más által ki nem vettetnek. Meg kel bennek nyugodnod, külömben hazádnak lészesz ellensége, és pártot ütöt fia; mely bűn, mindenkor halálos.

De dolog, semmi féle, egyetlen egy Embernek tettzésébül a többinek meg egyezése nélkül igaz törvény soha se lehet. Mikor az illyen dolognak ellene állasz, tsak egy embernek akarattyával ellenkezel, [149v] semmi képpen sem esvén Nemzeted ellen párt ütésbe ha külömben hazád a törvény szerző hatalmat is közönséges meg egyezés által egy személynek által nem atta; a mit ugyan ha valamely Nemzet meg tett is; soha sem jó kedvében, hanem mindég kinnyában tselekette. Augustus is⁶⁴ igy módollya magára a törvényt, magábul. A rómaiaknál törvény vólt, hogy a rab szolga, Ura ellen tanu bizonyság ne lehessen. Ezen szokással, idővel meg rögzöt törvényt Augustus parantsolattal el törölni átallotta; tehát mellé kerül, és igy rendel, hogy a király ellen való hit szegés és szentség törésben, a rab szolgát, Urátul meg lehet pénzen venni, mely szerint osztán vólt gazdája ellen⁶⁵ bizonyság tétele törvényesnek vétethetik. Ere minden okos ember egyet köhentet, hihető, és tsak magában morogván nem mert Augustusra nézni hogy kegyetlenségét gyengeségét meg látván, öldöklő bosszu állásnak [150r] ne tegye ki életét tsak azért, hogy okossága van, és a hitetést által láttya. Jaj, a hazafiui érdemnek a Tirannus alat! A törvénynek, tudod, hogy mindég két fél közt kel fel állani, mely szerint egyiknek javát, igasságát a másikéval szembe állassa, és egymásra nézve meg határozza. Már, ha egy országban tsak egy ember vólna; lenne törvényre szüksége? Ki tsinálna magával Contractust? A hát valóságos, igaz társaság béli törvény mely két fél társaságért,⁶⁶ töb emberért van. De mikor a dolog tsak egyik félnek szolgál, a más félnek vesztével, lehet é törvény? Viselhet é törvény nevet? Ugyan ezért, itéld, ha párt ütés é mikor egy egész Nemzet, valamely Tirannusnak fojtogató jármát nyakábul, bár fegyverrel is, ki vetheti.

Azt végezi hát Augustus, hogy a rabot vegyék meg és ugy osztán gazdája ellen tehet vádat. E szerint űz ő,⁶⁷ a törvény szerző [150v] hatalombul tsufot, a törvény szerzéssel. Minden Uralkodó élő törvény mind azokban mellyek a keze alat lévő emberi Nemzeteknek javára tartoznak; de mihent a nyomoruságot veszi törvénybe hogy azt,⁶⁸ Népének kiáltása ellen tollya boldogság képében nyakába, élő törvény, az az, élő igasság helyet⁶⁹ lészen élő gonossággá. Mitsoda törvény kötelezhet gyötrelmednek önként való szenyvedésére, ha tőlle szabadulhatz? Innen van hogy oly⁷⁰ sok erőszakos törvény szerző fizette már tettét véres halállal. Mitsoda ország szereti a bóldogsága ellen szerzet törvényt? Az erőszak pedig nem az.

Gyanitani lehet hogy Augustusnak érdemét nagy részben mások készitették. Mecénás vólt a leg nagyub segedelme. Ez a tudós Epikurus értelmével élt. Minden szenyvedést, bóldogságot it a Világon határozot meg: semmi élő valóságot, magábul, halálán tul nem vit. Gyakorta, Augustusnak, a leg savanyub igasságokat mondotta ki: [151r] kegyetlenségében mérséklette, és az igasságnak fen tartására kényszeritette. Egykor halálos itélletet hozot vólna Augustus már mindjárt valamely hamissan vádolt pólgárra. A sokaságba Mecenás hozzá fel nem toloskodhatván, egy levélre ir, mellyet kézrül kézre székibe neki fel adnak. E következendő szavak feküttek rajta. Te, hóhér, szály alá az itéllő székbül. A Császár azonnal meg némult, 's helyét, dolgát ot hatta. Tudományul szolgál ara, hogy a Filozofusoknál job Ministerek e világon nem vóltak, de felettéb kevesen is vannak,⁷¹ és keletek sints az Udvaroknál. Igy tehát ők tsak magánosságra maradnak és lésznek az Emberi Nemzetnek tanátsosivá, melynek szeme előt világitó fáklyákat gyujtanak, és életeket oktattyák. Nagyub kedvének, ditsősségének is tartya egy valóságos [151v] Filozofus egész Nemzetekhez, száz izig való maradékokhoz pennával beszélni, mint egy halandónak, ollyannak fülébe sugdosni, ki mihent kedve ellen szól, magátul el rugja. Igy, a Filozofusnak se kel a Ministerség, az Uralkodó hatalomnak sem igen a Filozofus; honnan következik, hogy a fejedelmi székek körül nem⁷² tenyészik. Legyen! ha oly nagyra fel emelheti is a Miniszter fejét a sokaság előt, de a Kabinétban tsak hason tsusz. E pedig oly dolog, mely a Filozofusok orrába kedvetlen szagot ereszt.

Az irók, mindenfelé firkáltak, tzintzogtak, magasztalván, hirelvén Augustusnak tetteit, de ez onnan let hogy Mecenás lévén óltalmok, fő vezérek, sok kegyelmet, adományt hintet reájok Uránál fogva. Ennek Augustus más tekintetbül is engedet, mert a feleségével vólt a féle szerelem nyűgbe, melyre Mecenás meg is hűlt tőlle néha.⁷³ [152r] Metzenásnak türni kellet; és sorsát minden böltsességével sem jobbithatta. Soha sem élt e Világon férfi ollyan, ki kedves feleségét, ha egyszer szeretőknek atta oda magát, azoktul el huzhatta vólna többé. Had járjon Elizeum, akar pokol, vagy más: el igazodik bennek.

Azomban, min nem uralkodik a pénz adomány? Mindent meg tudnak az emberek vágyódásaikkal egyeztetni. Augustus, Mecenásnak feleségével baráttságbul élt, és baráttyának fejét érette kegyelemmel terhelte meg, mellyet amaz káromkodva viselt. Ez, mérgét keservét nyeldesvén alá magába, amazt ezzel bűnteti hogy a leg keserüb igasságokat szórja szemei közzé. Nem baj! gondollya Augustus. Nem tör vesztemre. Az orozva való gyilkosságra, párt ütésre, restek a Filozofusok. Egy Római Tsászárnak tsekélységek közt fel függedni nem lehet. Igy forog a gyönyörüség a nagyok közt.

[152v] II. szakasz¹
Augustusnak házi sorsa, halála

Nyomozzuk hát Augustusnak boldogságát a ditsősségnek fényes Egei közt, hatalmának székin: Lássuk miben állapodot meg,² és reá, honnan mosolyog? Tellyes hatalom, kints, áldozó tisztelet, hizelkedés veszi körül éppen majd az imádásig, mellyek közt a gyötrelem, szivére bé³ tsusz. Határ nélkül való hatalmának karjai közöt halandó sorsa életét⁴ meg lábolhatatlan fájdalmakba sijjesztette. Julia, a leánya, magát szemérembül, erköltsbül, emberségbül ki vetkeztetvén, életét, oly nyilván való⁵ paráználkodásokkal fertéztette, mellyek minden magát áruba vetet galád kurvaságot felül halattak. A leánya is,⁶ példáját pontban, és nyomban követte. Augustus,⁷ fájdalmátul ara kényszerittetet hogy bosszuságában keservében leányát, onokáját, a tanátsnak fel adgya, fel atta, és⁸ számki vettettek.⁹ Leg [153r] kedveseb tárgyai, két el fogadot gyermeke, Kaius, és¹⁰ Julius, bennek virágzo reménységét rosz erköltsökkel, meg hervasztották. Attyok, tanitó Mesterek kivánt lenni, hogy gyönyörüségét bennek tanálhassa a hatalom únalmának, és az Uralkodás bosszuságának szövevényei közt, de távoly tölle mind ketten sirjokba hullottak.

Tibérius, Juliával kapot szerentséjének fertelmességét Rómában¹¹ már továb nem nézhetvén, keserves királyi bóldogságával el bujdosot, és magát a Ródus szigetébe rejtette.¹² Ot való szomoru számki vettetésében mormolt hét esztendeig. Augustus széllyel néz széke körül, hol az ember sokaságnak tengerében mindenüt pusztát kietlen lakást és szomoru magánosságot lát. Sorsának mostohasága, mellőle, gyönyörűségének minden tárgyait el ragatta. Nem marat egyéb a tellyes hatalomnak bosszus unalmánál, mely mihent mindennel bir, terhére változik. Oda van az Embernek kedve [153v] mihent vágyódásának nints többé mire törekedni; Augustus mindent meg szerzet magának azért, hogy semmije se legyen: az az, hogy örömöt többé ne lásson. Birjad bár e széles világot de, ha házi gyönyörűségeidtül meg fosztatol oda vagy¹³ pompás életeddel. És¹⁴ ollyanná lettél mint a¹⁵ haldokló páva tollának szépsége alat. Kéntelenittetik ő is,¹⁶ szivének gyötrelmes fohászkodásai közt, a kegyetlen Tibériust maga után Tronusára választani kit halálba utált. Már most belső utállattyának keserves tárgyát kel néki¹⁷ mosolygások közt, édesgetni. Mind ketten gyűlölik egymást: és¹⁸ mindketten tudgyák, mely fenéjeket a sokaság előt titkolván magokat, vélle¹⁹ tsak rejtekben marattyák. Egyik sem kiván a másikának jót szivében még is egymás kezébül kel szerentséjeket²⁰ ajándékul ki venni, melynek mindenik sirva örül. Hogy hát? A Tsászári széken is illyen a boldogság? Ugy é, jobban [154r] bóldogit a böltsesség igasság mint a hatalom?

Azomban Augustusnak tsömört okozo vigságai közt, méltóságának Egei szomoru dörgéshez fognak.²¹ Cinna, Pompeusnak onoka fia öszve esküvést forral élete ellen, mely veszedelem titkon tuttára lesz. Kérdés támad benne, mit tselekedgyen. Ha öldököl, a haza fiakat töb töb rémülésbe hozza. Ezeket el veszti; ujjabbak dühödnek meg ellene²² nagyub tűzzel, és²³ el tökélléssel: lehetetlen lesz életének az orozva maróktul meg maradni. Augustus retteg, reszket, kéttségeskedik, hánykódik. Bosszulni nem mér; engedni fél. Végre, a bosszu állásnak kivánságát szívében meg fojtván, magát meg kegyelmezésre tökélli el. Cinnát elibe parantsollya: Tzéllyát előtte fel fedezi: dorgálásaival hatalmának bűntető Menyköveit elibe szórja, és utóljára halál helyet, Conzúlnak nevezi ki, mely tselekedetnél fogva személlye iránt hivségét meg nyeri.

Már, Augustusnak ezen tettét [154v] szükségnek szorulásnak, bár minek tulajdonittsuk is, de nemességétül, érdemétül meg nem foszthattyuk. A tsupa kegyetlen tellyes hatalom lévén kezében az illyen dologra örökre tehetetlen, hanem igasságát kedvét abban tanállya hogy öllyön, mint²⁴ ezen tul látni fogod. Augustusnak ezen tselekedete száz bűnét is nézhető szinre festi, és az emberi szivekben sok ravasságát el törli. Cinna is azomban bár mint gondolkozot hazájának sorsárul, de Augustusnak meg ölésével már most, nem igaz hazafit, hanem tsak dühös bolondot mutatot vólna magában, ki Nemzetét uj vér tengerbe sijjeszti. Lehetetlen lett már ekkor Rómában a Dictator nélkül való szabadság. A rendkivül való szabadságnak végin mindég rabságot látsz.

Mivel az erőszakkal készült hatalmat bérbe fogadot katonaság tartya fen kiknek bóldogságok fizetések, és szállások, hazájok, Augustus [155r] kéntelen vólt katonáit gazdagon fizetni. Egy pretorianus katonáinak esztendei sólgya fel ment harom ezer ötszáz frantzia livrára. Ily temérdek költséget nehéz vólt rablásbul meg tenni, mert szüntelen tartó fizetéssé vált. Azt rendeli tehát Augustus, hogy a Nép vétessen adó alá: adgyon portiót, és fizesse azon fegyveres embereket, kiknek szolgálattyok és²⁵ erejek által, a járom, nyakokon maradjon.²⁶ De ha a romai Nép állandóul, katona és gazda lenni nem tudot, job egy részének szántani vetni: a másiknak hadat vinni, mint egymásnak vérét ontani, azért, hogy a szegénye még is mindég szegény legyen, és a gazdag gazdagon maradgyon. A szabadság ugy is erköltstelen, neveletlen, és ostoba sokaságra nem tartozik, mivel élni vélle nem tud.^*

[155v] Ez idő tájban it, az³¹ akkori Pannoniában, Dalmatziában támadás let, mellyet a Tsászárnak vezéri le tsendesitettek. Háborujoknak idején a pártos népek elöl valamely Baton nevezetű vezért el fogtak, ki Romába³² vitetvén Augustustól meg kérdetik, hogy mi okon tennék a párt ütést? Azért, felel Baton, hogy gyámolitó birák helyet ragadozó farkasokat küldetek hozzánk, hogy bennünket, meg egyenek. A nagy birodalomban illyen az igasság, melynek határira a király szeme ki nem terjedhet.³³

Azomban a Germanusok ujra fel zendülvén a Tsászárral hadban vannak.³⁴ Győzedelmeskednek a római seregeken. Három Légiot semmivé tesznek. Várus, a fő vezér szerentsétlenségét látván, gyalázattya, vagy Augustustul való félelme miat kéttségbe esik: magát meg öli. Ezen esetnél fogva mondgyák hogy a Tsászár, szívében a gyermeki ijjedésig le verettetve, elméjében el tévedve verte vólna falba a fejét ily szókkal kiabálván: Varus, állasd elő el veszet seregemeimet. Vagy Legioimat ad vissza.

[156r] Ezen tselekedet oly tsekélységet és nevettséges eszetlenséget mutat mely nem fejedelmet és közönséges³⁵ embert is meg alatsonyitana.

Minek utánna Augustus el oszlot szédüléseitűl meg szabadult Tiberiust küldi Varusnak hejére hogy gyalázattyát kárát ha lehetne hozná betsülletre, és nyereségre.³⁶ Tiberius ezt³⁷ szerentsésen meg teszi kit haza jövetelivel Augustus maga mellé a Tsászári székre helyheztet. Ez alat nyoltz Legioval Germannikus őrzötte a Rajna partyát, hogy az ellenség azon által mozdulást ne tehessen.

Ezek történtek a Kristus születése után 9 esztendőben mint egy. Már Augustus, fejére tsoportozot³⁸ esztendei alat lankadni, hanyatlani kezdet. Erköltsei közzül gyengeségei magokat mind inkáb inkáb fel atták. A tanáts felet való szabad rendeléseket nagyob erőben kaptsolta magához. A rágalmazó irások, és szabad itélletű [156v] el hánt levelek ellen kemény büntetéseket rendelt, ha írói ki kerestetnek. Törvénnyé tette hogy különös, vagy magános tanáttsának végezése ugyan azon erőben vétessen, mintha az ország tanáttsa által let vólna meg. Minden embert tulajdon szájával nevezet ki a hivatalokra fére vetvén az eddig gyakorlot szabad választást.

A férfiu, és asszonyi nem közt való szabad élet, fajtalanság, szemtelen bujaság már szenyvedhetetlenné lévén magát a botránkozást is sokkal felül halatta. Tsászár, tanáts mind³⁹ bosszuságra fakadnak ki. Szoros büntetésekre terjeszkednek a nételenség ellen mellyek neveztettek Papia-Poppéa törvényeknek, mivel a Conzulokat⁴⁰ igy hivták kik alat készült, és maguk is nételenek vóltak.⁴¹ A nételen emberek annyira meg szorultak, hogy akár mely atyafi ágrul testáltak nékik jószágot, örökséget büntetésül a kamara számára foglaltatot el, és hozzá nem [157r] juthattak. A két akkori Conzul Papius és Poppeus kéntelenek vóltak magok a büntetést magok ellen törvénybe venni, ha többé már⁴² meg nem házasodnának. De mind e mellet is a romlásra rohant erköltsök ellen keveset lehetet⁴³ el követni. A szerelmes bujaság: a testi gyönyörűségben tenyésző bűn, oly különös pokol a társaságban mellyet a szivnek szomju vágyódása, és a természetnek kergető ösztöne mindég Elizeumra változtat. Mihent egy várasban asszonyok, férfiak szerenként tolódnak rakásra, hol szüntelen egymás közt őgyelegnek; házi dolgaikat tselédek nyakára hánnyák: jövedelmeknek nagysága miat szükségtül nem szorongattatnak; és⁴⁴ testek nem fárad; Lehetetlen köztök a házasságnak és szűz életnek tisztán maradni. Valamennyi népes váras van e világon⁴⁵ annak két fél lakossit, űződő szerelem borittya el mindenüt. Mentül keveseb az Ember tsoport; [157v] mentül töb fárattság, szükség gond közöt forog; házassági élete annál tisztáb. A gazdagság heverést szül; a heverésben bujaság⁴⁶ terem. A hol pedig sok ember⁴⁷ hever rakáson, hamar egymáshoz nyul. Mit tsinállyunk a természet ösztöneivel? Mennyire nem táttyák ki ellenek a pokolnak torkát? Mennyit nem igérnek örök jutalomul?⁴⁸ De az emberi vágyodás sokszor a poklot is fel gázollya, 's Elizeumot meg veti, tsak kedvének tehessen eleget.

A töb fene szokások közt Róma, ezzel is élt hogy piatzi bajnok vívások öklödöző, birkozó küszködések legyenek, mellyek komédia képében vétessenek. E rut játékra a Római fő emberek, kavallérok, sőt fő asszonyok is magokat reá atták. Mitsoda dámák? kik ki állanak⁴⁹ a bajnok piatzon magokat küszködések közt komediásokká tenni? Mi ezt? [158r] Dámáknak, a szegény községnek néző sokasága előt huzalkodások, vonakodások által magokat, verekedve pofoszkodva alatsonyságra vetni; uttza seprőknek, kotsisoknak vágyakodván ditséretekre? Ezen akkori idejekben ki hirelt római erköltsök a mai Európának szokásai⁵⁰ közt vad állatokat mutatnának, hihető inkáb; mint tanult embereket, és⁵¹ Uri asszonyokat. Szemérmetesség nélkül, tudod hogy a férfi is keveset ér; az asszony pedig ha szemérem nélkül való, nemének gyalázattya, és a természetnek motska.

Augustus a gyalázatos, és bódult szokás ellen kemény tilalmat adot ki erős parantsolattal, hogy a fő embereknek asszonyoknak piatzon bajnok vivással nézők előt küszködni szabad ne legyen; de a római vad erkölts és annak fenesége szokásai által e törvényeken erőt vévén, kéntelen let a Császár rendelését e tekintetben vissza vonni, oly lármát tet okos rendelése a bolondok közt.

[158v] Végre, Augustusnak napjai, az időnek repülő semmisége közt, el enyészések⁵² által gyűlvén öszve⁵³, fejére ülepettek, mellyet sirjába⁵⁴ nyomtak alá a földre. Szomoru idő pont? Kintsét, hatalmát, győzedelmét, ditsősségét, kedvét öszve törve, romolva,⁵⁵ koporsója fenekén láttya, mellyeknek közép hizakjok a Tsászár testének rothadásra ki szabot hejét mutattya. Méltóság, hatalom, gazdagság; semmi sem segit. Nints mihez ragaszkodni, menni kel. Az el mult esztendőknek semmisége huz: nem lehet dologgal ellene állani, sem kéréssel, sem adománnyal, mert valósága léte, nem tanáltatik még is⁵⁶ meg öl.

Hetven esztendején tul⁵⁷ negyven négy esztendeig tartot Uralkodása után a Keresztyénség idejének tizen negyedik esztendejében életét el haggya. Halálában némely szavaival ugy mutattya mintha a következendő életérül keveset tartana. [159r] A világi dolgokat is emberi komédiáknak veszi. Ugy lehet itélni hogy Mecenásnál fogva ő is Epicureus vólt. Mikor halálát⁵⁸ utolsó lehelletéhez érzette közzeledni; a körülötte lévőkhöz következendő képpen szól: Hát– nem jól jádzottam magamat? Vége a komédiának, tapsollyatok. Hogy érted ezen szavait olvasó? Én igy veszem hogy tselekedeteire nézve⁵⁹ magában, semmi meg határozot jóság, erkölts, értelem nem vólt hanem jó, rosz miveit, idő alkalmatosság szerint vitte véghez; örökké a maga személlyes hasznára, akár gyönyörűségére mely szerint magában ő⁶⁰ semmi sem lévén magán kivül élt tsak⁶¹ környül állásai közt, szüntelen tartó tettetésben. Maga meg vallya hogy tsak komédiázot, és semmiben valóságot nem tartot. Hogy a virtus is tsak ugy valami, ha nyeresége van; de a leverettetésben⁶² gyötrő álom, és kébzelt semmiség.

[159v] Mind ezekre igy szólhatz: lássa ő hogy vette lelkében az emberi dolgokat. Mint tanult, és okos Uralkodó, Romának⁶³ álmodot Isteneit⁶⁴ valóságnak nem vehette. Plutónak országa, az Elizeum mind Poeták meséje lévén kéntelen vólt⁶⁵ ot meg állapodni, hogy az Ember tsak testi világában valami. Azt akarod hát tudni, hogy mi lehetet Augustus ugy mint ember, és földi Uralkodó? Jó vólt. Erköltsére nézve, magának magában komédiája, de a Népnek tsendesség, nyugodalom, békesség, és⁶⁶ bóldogság vala.⁶⁷ Alig láttak a rómaiak a Tsászári széken, az Augustusénál szeb komédiát, sem hosszabbat. Tettetéssel, akár valósággal élt, ne gondoly vélle, ha népét szerentsésitette. Inkáb kivánnád hogy a király tettetésbül tegye országát boldoggá, mint erköltsi valóságbul, meg határozot értelemmel pusztittsa el.⁶⁸ A mezei munkát fel emelte, bővséget, békességet [160r] szerzet. A belső háborut⁶⁹ meg fojtotta: az igasságot ki szolgáltatta mely dolgokat ha magában nevetve tselekedet is, de tsak ugyan szivének minden jóságát tőlle meg tagadni azért lehetetlen, mert egész világ példája mutattya, hogy a vérrel, születéssel kegyetlen ember, soha tettetésbül jót nem mútat. Ebben áll hát Augustusnak érdeme, hogy az Isteneknek más világi jutalmakrul semmit se tartván, még is erő, tehettség vólt benne, magát a jóra tettetni mely szerint belől semmit se tartván, kivül jónak tettzet. Az ugyan igaz, hogy a rómaiak nállánál job urat nem érdemlettek. És el mondhatom, hogy Romának Augustusra nagyob szüksége vólt, mint Augustusnak Romára. A következés majd meg mútattya.

[160v] III SZAKASZ¹
14. A Kristus születésétűl fogva

Augustusnak halála, Tiberiust ülteti hejére. Által veszi hatalmát, de érdemeivel nem bír. Ez már tettetéssel, sem valósággal nem kiván kegyelmességet igasságot mútatni. Erköltseit ugy gyakorlotta hogy Róma meg ne szűnhessen Augustust szívében siratni, és Tiberiusnak hízelkedvén, Uralkodásának ideje után fohászkodni. Némellyek, azért választotta Augustus mondották, a kegyetlent, hogy bűnében az ő jósága annál szembe tűnőb legyen: hogy had ismerjék meg Tiberiusban Augustust halála után ha életében ismérni nem akarták. Nem lehet fel tenni hogy Augustus hazájának gyötrelmében kivánt vólna az elők közt, halálában hivalkodni. Senkinek sem kel az értelmét gonosságra tsafarni, mig annak jó magyarázattya lehet. Igyekezet Augustus érdemeseket maga helyet választani, de a halál, kezei közzül mind ki ragatta.

Tiberius, erköltseit oly magával való [161r] ellenkezésbe tartotta, melynél fogva ugy tettzet, mintha két meg külömböztetet embert viselne, egyben. Egy felől, nagy okosságot, elmét, tapasztalást mutatot; más felől pokol béli lelket fedezet fel vérében, ollyat mely magát gyanúval, hitetlenséggel, kegyetlenséggel táplálta. Már Tiberius, ha tettetet tsak azért tselekette hogy vér szopo kivánságának szolgállyon palástul. Hogy maga gyilkosságokat követvén el, bűnének undokságát másokra vethesse. Augustus Agrippinának egy fiát életében el fogatta, de végre erköltsi veszetségének világos jeleit tapasztalván benne; számki vetésbe küldötte. Bizonyságul szolgál ara, hogy Augustus maga után kegyetlen Uralkodót hagyni nem kivánt, tsak azért, hogy az élők közt, hazájának pusztulásában szerezzen magának ollyan ditsősséget, melyrül sirjában semmit se tudna. Sőt nagyub áldásban marad vala neve, ha választása az ország bóldogságára ütöt vólna ki. Tiberius az ifiu Agrippátul tartot.² Rendelést teszen, és parantsollya hogy meg öllyék; a midőn pedig halálát meg érti, panaszra fakad a gyilkosok ellen, fenyegetvén őket [161v] hogy gonosz életeket halálos büntetés alá zárja. Azomban a dolog el múlt. Ki nézheted ezen tselekedetbűl hogy Tiberiusnak tettetése tsak gonosságának vólt fedező leple, melynek jukatsos szövésén által, a magát alá rejtet pusztito ördögöt minden Ember meg látta. A kegyetlen, mind bolond módra tselekszik, és egy felől gyalázatoson, más részrül nevettségesen tettet. Hallatik már Rómában az a titkos fegyver zörgés, mely a kegyelem, és óltalom eszköznek képében fog az ártatlanok testébül mint hóhér szerszám, vér patakokat árasztani.

Tiberius, e fel szentelt fene vad, és méltóságos haramia, mérgét édesitvén panaszra fakad ki, hogy ő egyedül az Uralkodásnak terhével nem bír, mely szerint többed magával kötelességének inkáb meg felelhetne, mivel már ugy is ötven öt esztendős vólt. Ne felejtsd el, hogy akkor vakít igy mikor már az ifiu Agrippát meg ölette attól vet félelmében hogy Augustus választásánál fogva mellé ne tegyék.

[162r] A tanáts, ezen tsömörbe ejtő hipokritaságát látni nem akarván, kéri, hogy az országlás terhét, méltóztasson maga viselni. Végre enged a tanáts kérésének oly ki fogással, hogy mihent öregsége, segedelmet kiván, tőlle meg ne vonnyák. A tanáts önnön viseletinek modolásával magát oly együgyü lábra állatta, mely szerint Tiberius abban meg nyugodjon hogy ostoba tettetését, és bolondságát bizonyosan nem láttyák. Azomban némellyek a sunda tselekedetet meg győzhetetlen utállattal nézvén bosszus keservekben³ kedvetlen szókat ejtettek, de vólt is részek osztán a bosszu állásnak tsapásaiban. Még is a Tsászári rangot, e nevezetektül: Ur parantsoló, sat meg akarta fosztani, állítván hogy ő tsak önnön szolgáinak, rabjainak ura, de hazájának nem. Katonáimnak vezérek: a polgároknak fő birája vagyok, ugy mond.

Most kezd már szokásba vétetni, hogy a Római kegyetlen Uralkodók pálya futásokban, mind kegyelmes tselekedetek közt indullyanak el.

[162v] Tiberius, a tanátsnak minden lehető méltóságát, tekintetit, erejét hatalmát vissza láttatik adni. Tanáttsával kiván élni minden esetben, vissza botsátván⁴ Népének a hivatalokra való szabad választást, melynek belső kerekeit azomban maga forgatta. A tartományoknak adóin könnyitet, e lévén meg határozot értelmének szokot mondása: hogy a jó pásztor nem nyuzza juhait, hanem tsak nyirja. A mondás, egy kevéssé sántít, mert a jó pásztornak, ha rá éhezik, juhát mind annyiszor nyuzni szabad, 's lehet, azon⁵ kivül,⁶ hogy kegyetlennek, igasságtalannak tartasson, de a király, Ember juhait, soha se nyuzhattya⁷, hogy vagyonában meg egye. Többet mond ot, hol igy szól, a midőn némely harapó irásokat vetnek el ellene: A szabad Nemzetnél, a gondolatnak, beszédnek is szabadnak kel lenni. Ennél fogva a rajta tet kapásokat szenyvedni láttatot, de [163r] szívében mérgét forralta.

Vólt még Tiberiusnak⁸ félelme, mert a Nemes érdemű Germannikus győzedelemes igaz vezérsége által, fejét ditsősséggel fedezte. Azért színeli magát oly kegyelmesre, igazra, engedelmesre, hogy alatsonyságát amannak érdemei, szeki alá ne ejtsék. Két, katona zendülés eset ezen kivül, Pannoniában, és Német országon; az elsőt Druzus Tiberius fia tsendesitette le, a másikat Germannicus, ki ha akarta vólna ez esetben a Tsászárt szekirül le vetheti vala, mivel hadi serege érdeméhez, jóságához, vitézségéhez annyira hozzá⁹ vólt ragadva, hogy érte minden nemű veszedelemre, szentség törésre magát el tökéllette. De az emberséges és Nemes vérű Germannikus inkáb kereste ditsősségét kötelességének meg állásában, mint a győzedelemben, és hit szegésben. Mind azon által még is Tiberius benne meg nem nyughatot. Szüntelen való győzedelmei a Németek ellen; híre, neve, személlyének szeretettel való tisztelete [163v] a koros Tsászárban irigységet gerjesztettek, melybül következet hogy inkáb kivánta a birodalomnak bóldogulását, bátorságát szerentsére ki tenni;¹⁰ mint Germannikust, győzedelmei közt, ditsősségének Teatrumán¹¹ továb nézni, és meg szenyvedni.

Germannikusnak, Róma, el érkezésével a leg felségeseb győzedelmi pompát készitette, melynek fején mint a birodalomnak védelmező angyala, és erköltsi szentség ditsőittetet. Ez által Tiberiusnak magába rejtet ördöngös irigysége mindég töb töb méreggel forván fel szivérül, Germannikust nem nézhette, ki érdemével ragyogot a Tsászári székben, mellyet Tiberius tsak dög testével, és bűnével bűszhitet. El küldi Asiába az ot való zenebonáknak le tsendesitésére. Itt is győzedelmeskedik: minden szivet meg veszen: Népek, országok attyának neveztetik. [164r] De Tiberius az alat egy Isten és Lélek nélkül élő veszet erköltsű vér szopo, kegyetlen embert, Pizót küldi Syriában igazgató fejedelemnek. Ez az alatta való Népnek testébül utolsó verejtékét is ki tsafarta, ütöt vétet, huzot vont: kegyetlenkedet; panasszal töltvén bé az országot. Germannikusnak ellene tet rendeléseit meg veti, igyekszik mérgesiteni; ki végre embertelenségét, meg átalkodot eszetlenségét nem tűrhetvén, őtet Pizót helyébül ki veti. De Pizonnal lévén, ez alkalmatossággal méreggel étetik meg, mely miat Antiokiában hirtelen halállal mulik el. Utolsó orái közt kérte barátait hogy erőszakos halálát a gonosztévőn meg bosszulni igyekezzenek.

Pizon vádoltatik. Gonossága ellen tanuk állatnak elő. Róma gyanakszik, hogy Germannikusnak halálát Pizó által Tiberius módolta. Pizón, magát mentegeti, de a Tsászár titkos parantsolattyait fel fedezni nem meri. [164v] Tiberius ugy akarja hogy tsak Pizó tanáltasson gonosznak. Ki¹² bátorkodik magát a törvény előt királlyának bűnével menteni ha még szabadulni kiván? Tsak ezt látod hogy ha felső hatalomtul nem let vólna Pizónak istápja, sugdosó védelme, soha Germannikus ellen oly minden józan értelem, és emberség nélkül való vakmerőségre engedetlenségre ki nem botsátkozik vala fakadni.¹³ Az alatsony Tiberius, bűnének eszköze iránt semmi védelmet nem mútat. És be veszi Pizó, hogy ezen esetet a Tsászár, az ő halálával kivánnya örökös titokká tenni. Tutta, hogy ha a Tsászár ügye mellé nem áll, halálra itéltetik. Levelet ir Tiberiusnak, melyben gyermekeit kegyelmére bizza, és más napra kelvén, hólton találják.

Tiberius el rejtet, és fellegbe takart kegyetlenségének¹⁴ menykövei már hol it, hol ot, villámlásokban lövöldöztek ki, [165r] mellyek jelengették, hogy ködös¹⁵ világosságoknak, dörgései is, majd el érkeznek.

Augustus a Római népnek summát testált¹⁶ mellyet meg nem fizettek még mind eddig is. A midőn egy halottat a temetőbe vinnének valamely játékos elméjű fiu közzelitvén hozzá, a sokaság közöt igy szól: Mond meg Augustusnak halot, hogy a testamentoma nem tellyesittetik. Ez tréfa; elme béli játék. Mit tehetet rólla, ha Tiberius igasságtalan vólt? Azt kellet vólna tselekedni hogy a testamentom, tellyesittessen. De a Tiberiusnak bolond kegyetlensége, az embert elibe hozattya, a testamentom szerint őtet illetet részit néki ki fizetteti, azzal meg öleti, ezt szólván¹⁷ felette: Eregy, mond meg Augustusnak hogy tellyesitem a testamentomát.

Ezen tul a Tsászári méltóság ellen való szentség törés, majd nem minden szóra, tetre ki terjesztetik. Az árulás, titkos vádnak mestersége lábra áll; és az alatsony lelkeknél élet modjává változik. Az emberség, haza fiuság, [165v] igazság, jóság,¹⁸ szeléd erköltsi méltóság bujdosókká¹⁹ lesznek. Soha²⁰ emberséges hazafi árulással sorsát javitani nem kivánnya. Ez a hivatal, minden időben mindenüt, tsak az Emberi Nemzetnek ganéjja közt gyakoroltatot, és tenyészet. A titkos áruló, örökké erköltsi rü, dög, és genyetséges fekély vólt, ha ministeri rangban élt is, e²¹ világon.²²

Tudod, hogy Romában a meg halálozot Tsászárokat Istenségre emelték, mely dolgot én ugy veszek szokás szerint, mint nállunk a szentek tételét. Azoknak tiszteletek vólt. Két kavallér el árultatik a leg nevettségeseb okoknál fogva hogy Augustusnak tisztelete ellen szentség törésbe estek. Üldözik őket; perelnek ellene. Szorittatnak, és romlásokhoz közzelitenek. Tiberius meg tudgya, és mivel a bűn őtet nem illette, de nevettséges is vólt, a pert el törli, ezt mondván. Az Istenek sérelmét, a magok bosszu állására [166r] kel hagyni. Ezt értvén rajta hihető hogy az Istenek magok tudgyák mi által sértetnek meg; azomban ha büntetni kivánnak emberektül ara segedelmet nem kérhetnek. It pedig most, ez esetben tsak Augustusnak nevettséges Istenségérül van a szó. Tiberius ezen tul jóságot; gonosságot, kegyetlenséget, igasságot; józan, és részeg értelmet, erköltseinek változásai közt azokkal egyezve, ellenkezve, annyira öszve kever, zűr és zavar, hogy magát általok tsudává teszi.

Akkor is vetélkettek felette, és meg most is kérdés alat van, ha Germannikusnak halála erőszakos vólt é vagy természet szerint való: ha Tiberius készitette é, vagy nem. Ki tudgya? De a gyanúságra minden környül állás fontos okokat szolgáltat. Tiberius üzen a tanátsnak, hogy nagy tűzzel való indulattyát nem hagyhattya hejbe, mellyel a vádolt személyt szorittyák. Azomban a királyi udvarokban valósággal meg tudni valamit [166v] nem kevés mesterségben áll. Ez ollyan világ, hol az elméket szüntelen jádzottattyák. A kisseb sorsu polgárok mindég szomju vágyódással vannak az iránt hogy a nagy embereknek titkos és nyilvánvaló eseteket minden felé ki tanulhassák, és susogással egymás közt itélhessék. A nagyok ezt tudgyák, és ezeket valahol lehet, hazug hirekkel jádzottattyák. Azomban, az udvari tselédek is száz egymással ellenkező részekre lévén hajolva, az udvari hireket oly őgyvelgő fellegek közzé zárják, hová kevés elme helyheztethet oly világosságot melynél fogva mindent tisztán láthasson. Ezt szerentséjének reménysége, amazt félelme, hazuttattya. Igy irigység, harag, amot szerelem dolgoznak. Ki tanállya fel köztök a hirelt dolgoknak valóságát, ha azoknak kutfejébe az az²³, az Uralkodó elmejébe és²⁴ szivébe bé nem lát?

[167r] Germannikusnak halála az egész Római birodalomnak lakosit gyászba öltöztette. E' szeretetre, tiszteletre érdemes ifiu, mint a Nép bóldogságának meg testesült élő reménysége, el mulásával, minden szivet keserves utánna való fohászkodásokra fakasztot ki. E' közönséges siralomban, le verettetésben Tiberius örvendet szivében tsak egyedül, ki már, Germannikust, ki terjedéssel²⁵ fel emelkedet érdemeire és a Világnak kivánságára nézve kéntelenittetet maga után az Uralkodó székre maradékának el fogadni. Kinnyában tselekette; és retteget magában, ne hogy a Népnek vágyodása amannak Uralkodását az ő eleve való erőszakos vesztével sijjettesse. Nintsen a gonosznak nagyub felelme, kedvetlensége, mintha érdemet lát hozzá közzeliteni.

Valaki az emberek romlására szivében mérget forral, azokra mind inkáb inkáb haragszik. Érzi testében, és tudgya magárul, hogy gyötrelmének okát minden élet utállya, mely szerint annak vesztét is kivánnya. Tiberius, önnön kegyetlenségét ismérvén magában bizonyosan ki nézte hogy utáltatik, melynél fogva az orozva [167v] maró fegyvertül retteget. Azért gyülölte az embereket, hogy nem akart véllek jól tenni. Azért büntette őket hogy kegyetlenségéért, miért nem szeretik; mintha hatalmában vólna az embernek, hogy a gonoszt, jónak vegye; és a savanyut édesnek érezze. Eléggé hizelkedet néki a tanáts hogy iránta való hivsége iránt bizodalommal legyen; de hijában eset. Nintsen oly hason mászó hizelkedés mely a kegyetlen Uralkodót arul el hitethesse, hogy Népe szívében nem utállya. Hogy hihetnéd el arul, hogy szeret, a kivel gonoszul tselekszel.

Tiberiusnak öldöklő erköltse által, szomoru tekintetire rajzolt mord kegyetlensége, az emberek²⁶ szine elől magát rejtegetni kivánván, magánossága után fohászkodik.²⁷ Beszédének okai láttatnak lenni. Akarattyát előre semmiben fel nem fedezte. Mindég a mások szívében kereskedet eléb hogy ki nézhesse, tsapásait mere tegye. Tekintetinek két szint; szavának [168r] orákulumi értelmet adot. Ezek szerint, mentül inkáb gyülölte az embereket annál inkáb tutta ő is, hogy gyülöltetik általok.

A római fő Emberek halgatásra magánosságra rejteztették el magokat. Minden lakosban²⁸ öregbedet a félelem és rettegés. Azt várták, hogy a szivében pöfögő Vezuviusnak tüze, mikor omlik ki Rómára hogy annak fő karba helyheztetet gyermekeit vérekbe fojtsa. Minden lélek retteget az árulástul. A leg következés nélkül valób szó, tréfa beszéd, tselekedet is korona ellen való szentség törésre fordittatot. Igy let Rómának egy része áruló, az az Judás; a más része pedig áldozat. Az első, a hazának sepreje, a második, szine. E' szerint fordult az országnak ganéjja annak artzulattyára, hogy fejedelmi tekintetinek méltósága, önnön magábul ki hánt sundaságával fertéztessen meg.

[168v] IV SZAKASZ¹
20–22

Sokáig fogod még Romának keservét Látni Uralkodoiban is, mig az ellene meg busult természet, a világnak fel dulásáért magát rajta meg bosszulja, és² ellene vet mérgét, szivébül ki fujja. Hányszor kel majd ortza pirulásba esnünk a miat egyedül hogy emberi teremtések lévén, fene vadakhoz, oktalan állatokhoz hasonlitunk. Tiberius vad kegyetlenségének, és bolond bűnének laistroma álmélkodásba ejt, hogy illyen állat, annyi érdemes halandók közt Uralkodásra, mitsoda vak szerentse, és részeg történetek által mehetet.³ Lásd, az árulásnak módgyát példákban, és nevezetekben. Egy magát nyugalomba tet Pretort halálos bűntetés alá kivántak huzni mint Tsászár ellen való szentség törőt, tsak ez okon, hogy az⁴ árnyék székre menvén [169r] midőn magát meg törlötte, gyűrűét ujjábul ki nem huzta, melyre a Tsászár képe volt metszve. Más Római fő ember, a Tsászár fiának Druzusnak, ditséretire valamit irván, mulattsága közben mások közt fel olvasta, mely tselekedete szentség törésnek vétetet, és mint a leg utállatosab gonosztévő, miatta, megölettetet

E két példárul ki nézheted⁵ Romának fő emberei mitsoda állapotban lehettek, kiknek életek jobbára oda szolgált eszközül hogy a hóhérok kötelességét tartsák gyakorlásban. Róma oda jutot hogy szabadulását belső háboruban, közönséges vér ontásban ohajtsa; nem látván e siralmas uton kivül más módok által⁶ menekedést. A Golusok e várakozásnak, és⁷ keserves reménységnek idején pártot ütnek: a Romaiak örülnek. De a kegyetlen Tiberius rajtok győzedelmeskedvén, minden reménység füstöt vét.

Azomban, a miben lehetet, az Uralkodó [169v] hatalmat használni kivánván⁸ egy és más pusztitó szokásoknak el törlésére kérik Tiberiust, mellyekel a Romaiak, egy felől éltek, más felől veszekettek. Az asztali költség, rémitő nagyságra emelkedet fel. Tanáltatot oly nemü hal, melybül három, négy fontot ezerekkel fizettek. A jo szakáts véghetetlen summával fizettetet. Ha valamely főző, különös nyalánkságot tudot késziteni, eledelének árát meg határozni is alig tutták. Vetélkedésbe jöttek a Római tehetős házak egy mással: ki ki vagyonához képpest, hogy melyik pusztithattya magát nagyub hirrel nével a többi felet. Az ebédelésben, nem a jól lakás vétetet tzélul, hanem a drágaság. A vólt első ember, ki három négy tál ételt ezerekig tudot drágaságában fel vinni. Nintsen furtsáb eset, mint mikor embereket látz egymás közt azon vetélkedni, hogy melyik lehet a többinél nagyob bolond. A ki leg nagyub mértékben [170r] pusztithatta magát leg ditsereteseb okos vólt.

Tiberiusnak esedeznek, hogy Romában e pusztitó örjülést orvosollya meg; kemény bűntetéssel élvén ellene. De a Tsászárnak nem a forgot elméjében hogy a Rómaiak mit esznek, hanem hogy szolgálnak, és sorsokrul miképpen gondolkoznak. Egy kegyetlen Uralkodónak sem vólt⁹ meg határozot értelme soha, hogy Népe gazdagsággal birjon, és széke körül kintsel meg rakot nagy házak familiák legyenek. A gazdagság bátorságot, kevélységet szül; e pedig a rabi szolgálatnak mind kettő, halálos ellensége. A szegénység porba hajlik, reménykedik. Had pusztullyanak mond Tiberius magában, annál inkáb kegyelemre szorulnak. Valahol még törvényes szabadság tanáltatik, ot, egy szabad Uralkodó sem szereti a gazdag, és¹⁰ fejedelmi házakat, ha¹¹ nem kegyetlen is.

Tiberius az asztali költségek ellen rendelést, és tilalmat nem teszen. Tatzitus okul [170v] veti, hogy nem kivánta a Tsászár az oly parantsolatokat sokasitani mellyeknek tellyesitésére hatalmában elég erőt nem tanált. De én ezen okot Tiberiusnak a maga szájábul halván sem hittem vólna el. Ha büntetést rendelt vólna ellene, mennyi okos ember segithetet vólna magán a parantsolatnál fogva, kik a nélkül, kéntelenek vóltak a bolondokkal egy uton futni hogy ne rágalmaztassanak, ne gyaláztassanak. A szokás kényszerit. Soha a Biganónál asszonyoknak utállatosab¹² és bolondab öltözetek nem vólt, még is fel kel venni azoknak is, kik utallyák, hogy ki ne nevettessenek, és a többi közt mint tsufok ne legyenek. Ki bátorkodna ezer bolondal¹³ lakozva, köztök, egyedül okos lenni? Hát mikor egész ország asszonyának vész el az esze valamiben hogy téritsed te egyedül vissza okosságára példáddal? Nem hallod, hogy mindenik a közönséges bolondsággal menti magát [171r] melynek mond, akarattya ellen van alája vettetve. Romában is igy vóltak a közönséges eszetlenségnek törvénnyeivel, mellyek szokás által erősebbek a törvénynél. Miért nem parantsolt Tiberius? Meg kel a jóra lépést tenni. Használ harmadára: 's az is elég ha töb nem lehet.

Az ugyan igaz hogy a véghetetlen jövedelem töbnyire birtokossaibul bolondot űz: hogy semmi féle bűn ellen nem oly lehetetlen az Uralkodó hatalom, mint a gazdagok bujálkodása, és pompája ellen. De miért hát olvasó rokon? Azért hogy a maga mutatásra való vágyódás nagy bennünk; az ellene¹⁴ fel vet büntetésnek pedig mértékletesnek kel lenni. Ki büntethetne azért halállal, vagy minden jószágodnak el foglalásával ha egy ebéden a magadébul tiz ezer forintot meg eszel? De ted korona ellen való szentség töréssé a tzifra készületet, drága ebédet: ves halált¹⁵ nyakába; lássuk osztán, ki bujálkodik. Nem lehet, 's fen van ugy é?

[171v] Az életnek modgyát semmi féle erő hatalom maga alá nem zárhattya: kinek kinek okosságára marad a maga házánál. Ha el pusztul, visellye önnön bolondságának érdemlet büntetését. Soha se bolondul meg egy egész országnak népe oly közönségesen hogy magát főrűl főre, mind pusztitani kivánnya. Ha ez veszt, nyér amaz; Péter szegényedik, Pál gazdagodik: had őgyelegjenek: Mit gondol vélle az Uralkodó, ki ebédjét, sem vatsoráját¹⁶ nem félteheti, hogy véllek éhen marad?

De melyik lenne hasznosab? hogy a nagy jövedelmeket ládákra zárják; vagy a mint bé vették, ki adgyák? Had költsenek, tsak pusztulásokkal ne legyen, mivel ez, bolondságra tartozik, és veszedelmet szül. Azomban valahol királyság van; a királyi szék körül sereglő fő Rend közt durva szin, rongy, szeny nem lehet. Minden királyi széknek fényleni kel a Nép előt akár hogy Filozofállyon, Ura. Ki viszi véghez, hogy kereseti, okossága, fösvénysége által senki se gazdagodjon, és eszetlenségénél fogva [172v] más, ne szegényedjen? Már ha meg gazdagottál, mitsoda törvény akadályoztassa hogy vagyonoddal ne hivalkodgy, és kintsedet a szegényeknek ne mutogasd hogy sorsodat irigyelvén, rajtad tsudálkozzanak? Továbbá, nem lehet a törvénynek, sem Uralkodónak minden szabad akaratot ugy maga alá zárni mely szerint tőllem a se fügjön, hogy mit egyem és hány forintos posztóba öltözzem? Inkáb pusztittsák magokat a korhelyek, mint az emberi Nemzet, illyen gyermeki rabság alá essen. E'tekintetben oktatni kel az embereket tsak, mert más eszközökkel nem élhetz. Had legyen közönséges hatalom, törvény és uralkodás, de had maradjon meg az ember is Embernek, alatta.

Ez idő táján a Római tanáts előt egy különös dolog fordul elő, melyrül meg határozást kellet tenni. Görög országban igen sok oly menedék helyek állittattak fel a vallásnak szentségénél fogva, hol minden gonosztévő védelmet tanált, és büntetlen maradt. Ezen helyek neveztettek a Világban azilumoknak. [172v] Már a vallás, a pogányoknál is,^* Istenek isméretinek vétetet. Az Isten ismereti igazságnak isméreti, mert hamis isteneket ismérni senki se kivánt. Sorján következik tehát hogy az igasság, az Isteni hatalomnak bűntető eszköze; mert valamikor sérted, annak kut fejét is meg kel bántanod. A vallás e szerint ollyan Istenséget ismértetet meg az emberrel, mely a gonosságot, bűnt, kárhoztattya, bünteti. Hogy esik hát Olvasó! hogy az Istenségnek nevébe; annak vallásbéli isméreti által vesznek minden féle rémitő gonosságot óltalom, és szabadulás alá? Az óltárnak szentségét Isten nevében teszik a leg fertelmeseb bűnöknek óltalom bástyájává. Vagy ezt veted, hogy az Isteni igasság ezen a világon nem büntet. Nem tudom a Görögök Istenei hogy gondolkoztak; de az Izrael Istenét jobban értem, kirül olvassuk hogy Moses által igen sok világi büntetést, és jutalmat szerzet. De ha a bűnnek bűntetése nem vólna [173r] e Világon: ha minden hatalmas gonosság erőszak tételét, az ártatlanokon szabadsággal, bűntetlen követhetné el, gondolod é, hogy azon óltároknak drágaságai bátorságba maradhatnának, mellyek a gonosz tévőknek menedék helyül szolgálnak? Igy, az Isten ismereti, a társaságnak meg maradása, az igazságnak védelme, és végre, a bűnnek bűntetése, egy fúndamentom oszlopon állanak. Egyiket sem veheted ki hogy a többi magára ne rohannyon, és az emberi Nemzetet zürzavarba ne hozza. Hogy esik hát hogy az Istenségnek bűntető igasságánál fogva menekedik a gonosztévő bűntetésétül? Bűntessenek a törvények, feleled. Mi, tsak azokat szabadittyuk kik hozzánk bé futhatnak. De tudod é, hogy a mi nagyban¹⁷ hiba, kitsinyben is az? Ha hiba lenne a gonosz tévőknek nagy számát nem büntetni, egy gonosznak meg nem büntetése is, az. Mely dolog annál különöseb, hogy Isten nevében esik, ki a gonoszt utállya, 's bünteti. Már most it, [173v] ha a dolog oly nagy tekintetü, és következésekre ki terjedet méltóságu nem vólna, alkalmatosságom lenne az Olvasót tréfával is mulattatni azilúmok közt;¹⁸ de¹⁹ ez uttal meg kegyelmezek nékik. Érd meg azokkal, a mellyeket mondottam.

A római tanáts ezen Görög országi azilomoknak káros vóltát sok ideig hánta vetette, de a dolog tsak ot ütöt ki, hogy azokat el törölni félelmes, mivel a Népnek dühöt eszetlensége párt ütésbe esne, melynél fogva az Uralkodás kéntelen lenne, ellenek vér ontásra ki kelni. Nem állitották oly nagy veszteségnek őket bóldogtalan vakságokban meg hagyni, mint ostobaságokat attól fegyverrel óltalmazni. De tsak ugyan a mennyire lehetet, az azilumok szabadságát körül nyirték.

Tibérius az alatt Romábul ki ment, és Kampaniában lakozot. Édes annyának halálos betegsége miat Rómába jöt vissza. Ez esetben jegyzik meg, hogy a²⁰ [174r] tanáts béli emberek előtte a leg hason tsuszób, és leg alatsonyab hizelkedésekre fakattak ki, melynek gyalázattya a kegyetlen Tiberiust magát is ellenek, utállatra fakasztotta ki. Ezen tselekedetet a tanátsban²¹ minden iró majdnem alávalóságnak gyalázatnak, rabi léleknek veszi. Lássuk!

Helyeseb let vólna Tiberiusnak önnön hatalmát, kegyetlenségét utálni, mint a hizelkedést mely ezen méltóságos bűnöknek vólt következése. Mikor az Uralkodó magát oly lábra állattya, hogy ha rosz humorának göze velejét meg lepi, unalmának széllyel ütéséért is akárkinek fejét el üthesse; a körme közt nyögő állatoknak nyügös dolog szavokat hizelkedésre nem forditani, mert²² menedék hely ezen kivül már nem tanáltatik. Tiberius ki jővén közzülök igy szól magában O! ti rabságnak szeretői! De ki tette őket rabokká, szolgákká? Nem örömesteb vennék ha szabadságot engedne nékik, hogy a hizelkedésre szükségek ne legyen? Miért nem szóllot, Tiberius inkáb igy. O! kegyetlenség! be semmivé teszed a derék embereket, [174v] meg fosztván őket az emberiségnek minden erköltsi méltóságátul. El hiszem hogy előtte hizelkettek, mert fejek felet vólt a pallos, de fohászkottak othon.

Tiberius a Népnek hizelkedését utálva az árulkodást az alat, mind nagyob nagyub veszedelemmé tette. Ha ezüst kést, kanalat tsináltatot valaki oly dologbul, mellyen ez előt Tsászár kép állot metzve, halálos bűnnel vádoltatot, noha az illyeneket Tiberius el vetette. A gyermeknek édes attya ellen titkos árulást tenni szabad vólt. Egy fiu többek közt attyát fel adgya. Ezt vasra verik: banattyátul, keservétül halálig le verettetve elő ál, és láttya hogy gyermeke mely bátor és vidám tekintettel beszél ellene²³ a birák előt. Számki vettetet, noha némellyek halálra itélték, tudván hogy Tiberius haragszik rá. Igy vették meg pénzen a gyermeket szüléi ellen, mely természetet borzasztó, és Mennyet, Földet rémitő gonosságot Tiberius nem tsak el nem nézet, de jutalmazot is.

[175r] Egy²⁴ tanult római polgár Brutust, Kassiust dicsérte, kiket valamely irásában a római szabadság utólsó lehelletének nevezet. Tsak ezért, törvény alá vétetik, és halálra itéltetik. Igy tet Tiberius azokkal kik néki nem hizelkettek, utálván ellenben amazokat, kik véres haláloktul, hizelkedés által kivántak menekedni. Kremucius Kordus, halálra itéltetvén, eléb egy rövid beszédet teszen, mely meg érdemli, hogy e Világnak emlékezetiben²⁵ örökös tisztelettel vétessen.

„Annyira ártatlan vagyok tselekedeteimben hogy tsak szavaim vádoltatnak; ugy mond. Minden irók tisztelettel emlékeznek Brutus és Kassiusrul. Cesár és Augustus ellen, máig is tanáltatnak köztünk gunyoló levelek. E' nagy emberek azokat, mértékletességek és okosságoknál fogva el tűrték; mert a szemre hányás, vagy motskoló irás, ha vélle nem gondolnak feledékenységre, semmiségre vettetik; de ha valaki meg mérgesül ellene ot ki tet önnön hibáit láttatik érezni, meg igazitván általa az irót. Mindég [175v] szabad vólt a hóltakrul világosan irni, 's egyenesen beszélni, annak, kire róllok adomány, sem gyűlölség nem marat. Meg fogják őket itélni érdemek szerint a maradékok; és ha halálra ítéltetem²⁶ annál inkáb emlékezetben maradnak Brutus, Kassius, 's véllek együt, én is.”

Kremutzius Kordus, ezeket mondván magát meg ölte, mivel valaki itéltetése előt meg hólt annak jószágát az áruló számára nem foglalták. Különös törvény. A kit el árulsz, ha oda viheted ellene esküdve, hogy meg öllyék, el maradot öröksége, java, tiéd lesz. Mitsoda vagyonos embernek lehetet hát bátorságban élete? Az irást a tanáts meg égettette, mely kevés idő mulva a leg nagyob ditséretek közt jelent meg, minden felé olvastatva. Nints a felső hatalomnak haszontalanab erőlködése mint az irók elméjét levelen, betűben égettetni, 's tilalmazni. A mit gyalázni kiván, azt teszi nevezetesebbé, betsesebbé általa; mellyet ugy fogyaszt, hogy sokasodjon. [176r]

Soha eleitül fogva a gondolatokon vak erőszakoskodás azoknak kik vélle éltek, gyalázatnál egyebet nem szerzet; egy felől utálattal, más felől nevettséggel boritván bé életeket személlyeket. Mennyi tilalma van a gondolatoknak, de lehet é még is oly tsufos értelem az emberekben mely Isten, természet, vallás, Uralkodás, társaság ellen, világosságra nem jöt. Nem mondom hogy a veszet elmének irásait ne tilalmazzák, tsak alkalmatosságra szóllok, mert a Brutus emlékezete illyen vólt.

Lásd! végre a Tiberiusnak meg tet hizelkedések alat Romának mitsoda elméje vólt. Halálokat rettegve kellet a tanátsbéli haza fiaknak hizelkedni; már pedig némely ember tsak inkáb hazudik egyet kettőt, mint magát meg ölesse. Kéntelen let a Római tanáts²⁷ hogy alatsonyságot mutasson, mert méltóságátul meg fosztatván a kegyetlen hatalom által, alatsonyságra vettetet. De mihent Trajanusok, Antoniusok uralkottak, magát méltóságoson viselni, azonnal tutta.

[176v] V SZAKASZ¹
26–

Nints e Világon gonosz lélek isméret ollyan, sem bűn, mely magát ne ismérje titkon bármely szentséggel mútassa személlyét nyilván. Nints igasságtalan és kegyetlen hatalom egy is mely ne érezze szívében hogy mindenektül átkoztatik akár mint hizelkedgyenek szemében. Tiberius a tanátsot, hizelkedéseért meg szóllya, még is fél tőlle. Miért? azért hogy nem hitte. Magát kegyetlennek érezvén inkáb hitte hogy utáltatik mint szerettessen. Személlyének ditséretit magasztalását nem azért utálta mint ha neki is² jól nem eset vólna, hanem azért hogy maga azokra semmi valóságos érdemet nem tanálván inkáb gunyolásnak vette mint igaz áldozatnak. Egy egész ország és Nemzet, nem oly együgyü, és eszetlen tsoport hogy előtte valaki, erköltseit tettetését el fedezhesse, kit mindnyájan látnak. Egy Uralkodó se vólt országánál okosab, sem tanultab soha; hogy ne let vólna birodalma alat senki ollyan okos mint ő? A szabadság és kenyér dolgában [177r] vakitás által, egy Nemzeten sem győzedelmeskednek, hanem hatalommal tapasztyák bé szemét, mellyet³ húnyva tart, mert ütik ha ki nyittya. Igy vólt Roma Tiberiussal. Mintha e let vólna⁴ Tronusára⁵ irva: Láss meg tsak; majd adok! A ragyával tapaszos képű, dirib darab fekete bőrű, öklödnyi orru, meret szemű sunda embert, ha előtte hizelkedve szépnek, ragyogo kellemetességnek mondod, tsufságul veszi, és mérge, ellened fel forr. Illyen képpen vólt Romával Tiberius fekete lelke, mellyet fejérnek mondottak, de titkon pokolra átkoztak.

Mind ezek⁶ mellet⁷ látta azt is,⁸ hogy a szabadság, még⁹ hamvában pislog; hogy tüze el nem alut, mely minden függökön keresztül is szemébe süt. Ezeket nem szenyvedhetvén Rómábul örökre ki bujdosik. Népe közzül: áldozatainak oltáraitul, el távozik é¹⁰ az ollyan Uralkodó, ki érzi hogy országa, érdemeiért valójában és szívbül szereti? A szeretet magához huz: utállat az, a mi kerget, és el űz.

[177r] Továbbá édes annyának Liviának fejére halmozot kevély méltóságát nem szenyvedhette Tiberius, leg inkáb azért hogy királyi rangját ennek kellet köszönni mely dolog miat felső hatalmában, hol háládatosságot tartozást ismérni nem szoktak, háládatosságának tárgya mindég előtte forgot, a mi örökké meg aláztatást mutatot¹¹ ő felsége részirül. Tudod, mennyire nem szenyvedhetik az emberek jól tévőiket mikor osztán általok fel emelkettek és nálloknál többekké lettek? Nagy lelkü férfiakra tartozik, hogy¹² jól tevőiknek,¹³ distősségek idején is mosolygással köszönnyenek. Hatalomnak, gazdagságnak közepette, a meg hunyázkodás, szomoru dolog. Tsak az Istennek nem szégyenlik az emberek szerentséjeket köszönni, de valaki hatalomra megyen, magán kivül másnak nem hálálja, vagy ha hálálni kéntelen, szégyenli és nyöszörögve teszi.

Végre Tiberius Romát el hagya melyre tsak egyetlen egy dolog szolgált okul: ez, hogy gonosz vólt, és magát a tiszteletre, mellyel magasztalták¹⁴ [178r] érdemetlennek ismérte. El ment keményen meg tilalmazván mindennek, hogy nyugodalmának meg háboritására senki lako helyébe hozzá járulni ne bátorkodjon. Kapré nevezetű szigetben vette magát bé töltvén azt bűnének sokaságával, és testi bujaságának fertelmességével. Meg aggot életét asszonyi gyönyörűségekkel kivánta eleveniteni. Nintsen a paráználkodás módjának oly tsömört okozó utállatos fertelmessége mellyet erőltetéssel készült részeg kivánsága, gyakorlásba nem vet. Tehettségébül ki fogyasztot¹⁵ természetit, akkor is kényszeritette bolond vágyodása, mikor már semmit nem kivánt sem tehetet; szintén ugy kegyetlenkedvén ösztönén, mint az¹⁶ embereken.

Kevés király tanálkozot ollyan a világon, ki mindenhatósággal uralkodván, hatalmát, valamely szolgájának tettzése alá nem zárta. Miért eset? Azért, hogy egynek annyi milliom embernek ügyére naprul napra elegendő figyelmetességgel, gondal, rendeléssel, elég tétellel lenni fellyül mullya magát a lehetetlenséget is. Nem is azért vannak a királyok hogy mindent magok tegyenek, hanem hogy a felső hatalom, és¹⁷ királyi rang felet az emberek, ne veszekedjenek [178v] mely véres zűrzavar miat egész országok pusztúlnak.

Tiberius magát el rejtette, de az Uralkodó hatalmat le nem tette, mely szerint kéntelen vólt a római dolgokra figyelmetességgel lenni, a mire maga elégtelen vólt. Mivel az ördögnek angyal társa, sem az angyalnak ördög baráttya nem lehet, Tiberius is, bizodalmára oly veszet erköltsöt választ mint maga. Kegyetlen, eszetlen Uralkodónak soha se láttál bölts és igaz tanátsossát állandóul. Ez az ember Szejanus vólt. Noha a Tsászár szüntelen félt, és gyanuját mindenkire ki terjesztette még is Szejanus, elméjén, határ nélkül való meg hitséggel uralkodot. A maga fiát Druzust lassu méreggel is vesztette, özvegyét osztán magának feleségül kérte; de a mit Tiberius meg nem engedet. Germannikusnak¹⁸ el maradot férfi gyermekeit, és nemes erköltsű annyokat Agrippinát számki vettette egyik fiával,¹⁹ az idősebbel, a másikat bé záratta.²⁰ Valamit ellenek mondot Tiberiusnak a veszet tanátsos kérdés nélkül hitte; honnan a let, hogy Tiberius tellyes hatalmával tsak azt tselekette a mi Szejanusnak tettzet, 's fel emelkedésére szolgált

[179r] De mivel a józan okosság, tiszta itéllet tétel, és mindenekre ki terjedet látás a gonosz tévőnél hibázik, mert bolondság, vakmerőség nélkül egy sints, Szejánus is, Urának gyengeségével, iránta vet bizodalmával mely bűnön fundáltatot, vissza él, hogy bűnnel tet múnkáját, bűnnel rontsa el. Már Tiberius Rómában töbnek nállánal nem vétetet. Ugy tisztelték, és jobban rettegték mivel hatalmának ő vólt inditó ösztöne, mely szerint sullya oda ütöt, a hova Szejánus mútatot. A tsászári palotás seregnek vólt fő kapitánya, mellyet már pártyára huzot. Mindent el háritván uttyábul,²¹ Tiberius ellen öszve esküvést formál, mert tsak egy tsapás vólt hátra hogy meg öllye, és hejére álván, uralkodgyon. De a Tsászár, valamely titkos levél által mindenrül tudósittatik. Meg rémül, álmélkodik, retteg; azomban semmi változást nem mútat. Nem mér hatalmával nyilván való törésnek menni, ne hogy ő essen alól. Kegyetlensége miat, embereihez nem bizhatot; amot pedig már minden el vala rendelve. Tettet; Szejánust, uj kegyelmekkel, adományokkal [179v] külömbözteti: Konzulnak mongya ki; és hivatalának folytatása véget Romába küldi. Nem sok idő alat érkezik Makron, a Pretorianusoknak uj kapitánya, ki Szejanusrul parantsolatot hoz. A tanáts meg olvassa, és hogy valami képpen a dolog változásra ne fordullyon Szejánust nagy sijjettséggel mindjárt meg öleti.²²

Tiberius által támadhatot hihető valamely vakító hír Szejánusnak inkáb való el altatására hogy maga mellé kívánnya fel venni székire. A tanáts béli emberek kettőztetet tisztelettel, imádással mászkáltak lábánál, kik halálát meg tudván hólt testét is a leg nagyub tsufsággal illették, oly nagy utállattá változot a tisztelet mihent a rettegés és reménység füstöt vetettek. Valaki épithet, ronthat, abban bizonyos lehet hogy soha az emberek közt hizelkedőkben meg nem szűkül; a kinek pedig tehettségében [180r] semmi sints, léte, nem tapasztaltatik. Szerentsédnek idején ki ki mosolyog rád, ha meg estél, minden ember hátba mútattya magát előtted; annyira ki tanulta már a Világ, hogy az ember tsak az, a mi a szerentséje. De Szejanusnak halálában támat²³ meg utáltatása onnan let, hogy életébe tsak kegyetlenségétül irtódzva hizelkettek néki; vagy azért, hogy szerentsére emellyen. Szejánusban tehát a gonosság oly szerentsét szült, mely magát, gyalázattal véres halállal koronázta.

Tiberius attól félvén, hogy Szejánusnak veszte kedvére nem fordul, valameddig esetét meg nem érthette, magát el rejtve tartotta: fére bujt, halgatot. Annyira ment a kegyetlenség, hogy az édesanyát is meg ölették ha el vesztet gyermekét siratta. A Tsászár ezentul senkihez sem bizva, mindent gyűlölve, mindentül rettegve, mérgével, kegyetlenségével Rómát, mint özönnel borittya el. Mint pestis, a halált széllyel ugy szórja. Azoknak kik Szejánusnál fogva gyanuságban vóltak, és el fogattattak minden törvényes visgálás nélkül halálokat parantsolta. Minden felé hulottak a fejek, hol a [180v] meg öldöklöt fő embereknek véres testeket halmokba hánták, mellyek közöt az élő természet magátul meg borzadva bujdokot; álmélkodván rajta, hogy benne, okossága, igassága ellen, ily rettenetes bűn, és feneség tanáltatik. E veszedelmet látván akárki, ha szánakozást mútatot, és könyhullatásra fakat ki, magát azonnal halálos bűnbe ejtette. Sejánusnak feleségét, gyermekeit, ártatlan hajadon leányát mind hohér pallosára itélték, akképpen gunyolván a természet igasságát, és annak emberségét.

Tiberiusnak a halál nem elég bűntetés vólt ha e mellet, kegyetlenné, és ki gondolt kinokkal rettenetessé nem tehette. Ha valaki magát előre meg ölte, esetét meg értvén mérgében²⁴ igy szóllot: el szalasztottam, tsak azért hogy kinoson nem ölettethette. Mind ezeket mivelvén a Tsászár aggot életét szűntelen való parázna bujálkodásban foglalta. A mely utállatosságot, fertelmességet a leg veszetteb elme fel tanálhatot, mind gyakorlásba vétetet. Végre, minden erejébül ki fogy²⁵, és [181r] meg erőltetet élete, vénségét, nyakára függesztvén utólsó orái felé vontzollya. Kéntelen ara gondolni hogy hejébe kit állasson. Germannikusnak kissebbik fia Káius Kaligula marat életben, ezt kel vala választani huszon négy esztendős korban, de Tiberius bár mely kegyetlen is, veszedelmes erköltseit, bolond kegyetlenségét ki nézvén, véle fen hagyot

Kaligula a test őrző palotásoknak kapitánnyával alkura jön, hogy²⁶ őtet modolhatná a Tsászári székre mennyire kivánna bóldogitásába szorgalmatoskodni. Tiberius az alat, az utánna való Tsászárt, ki legyen, vak esetre, szerentsére hatta. De valamely ájulásba eset²⁷ egyszer. Nézték, tapogatták, és ugy vélvén hogy meg hólt, Makron fő kapitány, Kaligulát sijjetséggel fel kináltattya Római Tsászárnak. Azomban kevés idő mulva Tiberius fel elevenedik: magához jön. Minden embernek halálos rettegés szakadot szívére. Mit tegyenek? it a rettentő veszedelem. De Makron fő kapitány, hogy életével halálátul menekedhessen, mátrátz derék allyakat [181v] hányat reá, halom emberekkel nyomtatván le, és az ot, meg fojtattya. Érdem let halála, ez²⁸, veszet életének!

Álmélkodni kel rajta hogy Róma illyen erköltsöket²⁹ szülhetet, mellyek a Tsászári széken ennek utánna Tiberius felet is tanáltatni fognak. De még nagyub álmélkodást okoz, mikor látod hogy római iró, tudós tanáltatik ki Tiberiust ditséretekkel koronázza ugy mint Velleus Paterkulus, ki ez által pennáját gyalázatossá tette. A ki lelke, tapasztalása ellen egész világ előt hazudni bátorkodik érdemes e³⁰ reá, hogy historiát irjon? Róma mindenestül fogva el fajult. Tsászára Tanáttsa iroja, mind részeg értelmet mútat.

[182r] VI¹ SZAKASZ
37.
KALIGULA.

A fajzásnak rendin, hinni kellene, hogy a jó vérű embernek jó gyermeke születik. De eleitül fogva való példák mutattyák e Világnak emlékezetiben, hogy a leg méltóságosab erköltsű vitézeknek, a leg alatsonyab, leg nevettségeseb tulajdonságu maradéki lesznek. Kaius Kaligulát attyára, Germannikusra nézve az ország népének buzgó kivánsága, tsászári szekire, tapsolással, öröm kiáltással helyhezteti. De a természet, azt tselekszi hogy ugyan azon atyának anyának véribül vadakat, szelédeket, jókat gonoszokat hoz világosságra. Tiberius Germannikusnak idősb gyermekeit el törlötte, hogy Tsászári maradékával mellyet kegyetlensége szült, a Rómaiakat sirjábul is öldökölhesse.

Kaligula szokások szerint az uj Tirannusoknak Uralkodását ember szeretettel, okossággal, kegyelemmel kezdi. Minden Rómábul számki vetet embert haza hiv: az árulás mesterségét el törli: Népet, tanátsot, szabadságába tekintetibe vissza állat; minden féle könyvnek olvasását meg engedi. Valamely öszve esküt pólgároknak neveit [182v] agyák fel néki laistromban, mellyet el hajit, igy szólván hozzá: hogy semmit sem tselekedvén ollyat, mellyel magát gyűlölségessé tegye, az ellene let öszve esküvésnek vádgyát sem hiszi. Lehetetlen nemeseb, emberségeseb elmével felelni. Ennyi jóságnak, okosságnak tselekedetben való mutatásával, hogy változhatik az ember veszet állattá, meg nem értheted.

Kaligula olyanná lesz kinek tselekedeteit nehezen irhatom ugy hogy pennámat ujjaim közzül ki ne ejtsem. Irtódzik az értelem: tsömört kap a természet magátul, és a józan okosság ájulásba esik, midőn ez ember fene vadnak baromnak tselekedeteit nézi. Valamennyi fő asszony tanáltatot Rómában szembetűnő tekintettel, meg fertőztette. Mert ki bátorkodot kivánságával ellenkezni. Testvér hugaival vérparáznaságot űzöt. Agrippinát édes annyát parantsolattal Augustus leányává teszi. Egyszer Jupiternek, másszor Junónak továb Bakusnak, majd Herkulesnek hirdeti ki magát, Isteni tiszteletet kivánván személlyének. Végre [183r] a fordul meg fejében, hogy hátas lovát tegye Római Konzullá. Mongyák hogy Kaligulárul e rémitő dolgokat Sveton szette öszve; de hogy lehessen oly eseteket hinni, mellyek a bolondságnak határán is kivül vannak? mellyek örjülést, kegyetlenséget, veszettséget felül haladnak? Hogy lehetet vólna Rómának ily dühös bolondot maga felet szenyvedni ki tselekedeteivel a lehetetlenséget láttatik magán túl tenni, lehetetlen dolgokat változtatván lehetőkké?

Ha öletet, igy szóllot: Ugy ted, hogy érezze halálát: adnák Isteneink, hogy Romának egy feje támadna, mellyet egy tsapással üthetnék el. Hát osztán kin uralkodot vólna Rómában. Minek utána örömét öldöklésben kereste mindent meg ölvén egy tsapással, hol tanálta vólna kedvét?

Kaligula vitézi miveket forgat fejében. Ármádáját öszve vévén, magát elibe állattya. A Rajnához utazik, hol némely seregeit ellenség képében erdő közzé helyhezteti, osztán reájok üt, el fogja, honnan győzedelmet [183v] kiáltat széllyel. El megyen Nagy Britannia felé a Tengerig: ki állattya seregeit annak partyán: jelt adat az ütközetre, nem lévén senki a kivel meg ütközzön. Végre katonáinak parantsollya hogy szedgyenek tsigákat, tsiga hajakat, mellyekkel mint országoktul kapot gazdag nyereségekkel haza tér Romába, és magának győzedelmi pompát készittet

Már, ha ezen eseteket felére hazugságnak veszed is, elég irtódzásra való marad töllök. Tsak ugyan negyven egyben, Uralkodásának negyedik esztendejében Khéréa Tribunus, Kaligulát meg ölte, mely eset bizonyságul szolgál ara, hogy uralkodása el szenyvedhetetlen, és veszet vólt.

Sajnállyák az irók, hogy Tacitusnak historiája közzül az a rész el veszet, melyben Kaligulának Uralkodását hatta emlékezetben. Ha ő irná nem lehetne az eseteken kételkedni.

[184r] VII¹ SZAKASZ
41.
KLAUDIUS

Minek utánna Kaligula el veszet, a tanáts látván az Uralkodásnak, és egy személyre függesztet tellyes hatalomnak pusztitó veszedelmét Romának elébbi szabadságát, és községe által való uralkodását igyekezet helyre állatni. De nem a Tsászári rang és² hivatal vólt magában romlás, hanem azon dühös bolondok, és veszet farkasok, kiket székibe ültettek. Lehet! ha ugy itélt Róma, hogy magában uralkodásra való erköltsöt nehezen³ tanál, hogy igassága is vólt. Szomoru vélekedés oly ditsősséges, és nagy sokaságu Nemzetrül.

De, a katonaságnak Tsászár kellet, kit rend kivül való fizetésre kénszeritettek. Az erőszakos, és határ nélkül lévő hatalmat, fegyver tartya fen, mivel nintsen a természetben, hogy az emberek, nyavalyájokat, magokban, jó kedvekbül visellyék. Már, a katonáknak minden világi javak tsak hólnapi zsólgyokban lévén, hazájoknak szabadságát tekintetbe nem vették. A katona, tsak addig hazafi, mig a magáén verekedik: az az, mig fizetése a magáébul telik, de mihent [184v] fizetésért szolgál és magának öröksége nintsen, hazáját szolgálattyában tanálván előtte, a hazafiuság is nevettséggé válik. Mig valamely Nemzet egyszersmind gazda is katona is, mind addig szabad is; de mihent egyik része szűntelen való fizetéssel szűntelen való katonává változik, nem hazájának, hanem annak lesz szolgája, ki tartya, fizeti. E' szerint, ha gazdája jó az országhoz, ő is, ha nem; ő sem.

A romai tanáts, szabadságot akar; a katonaság urat, ki az ország vagyonaibol fizesse.⁴ Klaudius Kaligulához vérség lévén, ezt vélve, hogy valakik tsászári vérhez huznak, most elől járóban mind fel áldoztatnak, egy szugba meg bujt. Egy katona rá bökken: rá ismer; tsászárnak kiáltya ki. Többen érkeznek hadi emberek, kik tsak nem üstökénél fogva huzzák fel a tsászári székre. Minden palotásnak fejenként ezereket igér, 's⁵ székin meg marad. Khéréa nevezetű tanáts béli urat, ki a szabadságra vélekedet, meg ölik 's a dolog eképpen meg készül.

[185r] Klaudius reszketve, hebegve, bámulása közben idétlen módra mint eszelős⁶ nevetve maga körül széllyel néz, és el hiszi hogy valósággal tsászár. De ő noha már ötven esztendején felül van, még is gyáva születése miat erköltseire semmi féle férfiui tulajdonságot nem ölthetet. Akadályok közt nyüglődő félelmes maga viseleti, a leg alatsonyab módra el követet tselekedetei, ostobasága, tsak nem minden érzékenység nélkül való hólt eleven véri; hideg esze, össze⁷ fagyot értelme; minden gondolkodástul meg fosztatot vóltát, mint vázat, ugy mútatták. Ezeknél fogva alatsony, nevettséges, és eszetlen uralkodásának modját benne előre ki nézték.

A szokot mód szerint ő is féltében, magátul, akár mások tanátslása által, uralkodását kegyelemmel kezdi. Kaligulának bolond, és kegyetlen rendeléseit el törli. De reá nézve e' tulajdonsága vólt veszedelmes, hogy hólt ostobasága miat valaki mit töltöt fejében el fogatta, 's meg tartotta. Rosz jó tanátsot választás, itéllet tétel nélkül követet, mivel fejében, [185v] mérő serpenyőt, a természet nem tet, melyben fontolhatná, hogy a betsüllet, és igasság mely felől nyomnak. Ollyan vólt mint valamely tserép edény, mely a mit belé öntesz azt tartya: legyen viz, bor, méz, méreg, akar vizellet.

Az illyen Uralkodóval, a nagy erköltsű, tanúlt, érdemes emberek romlanak meg leg inkáb, azért, mivel néki esze, érdeme, sem erköltsi méltósága nem lévén, soha vélle a nagy emberek magokat meg nem ismerhetik, mely miat nálla, jutalomra, rangra, sem hitelre nem kaphatnak. A méj emberek, tsekélységét által látván magokat előlle fére huzzák; utállyák, és halgatva gyűlölik; honnan következik hogy felséges, ő idétlensége gaz emberek, tsalárdok harátsolásának vettetik prédául. Klaudius vólt egy, az illyenek közzül, ki okainak igasságát napra teriti ki.

A fel ütöt váznak nevében bestiák, fene vadak kezdik el az Uralkodást, kik a felső birói széknek minden [186r] igasságát, itélletit, áruba vetik.

A Tsászárné, Messalina, minden közönséges, utállatos latrokra ki terjesztet, minden szemérem betsülletbül ki vetkeztetet; és mérséklés nélkül való paráznaságával, egész romában bosszuságot, botránkozást okozot. Bűnében napfényen fertőzvén, fertelmessége mindenek előt nyilván valóvá tétetet, tsak a gyáva Klaudius nem láttatot tudni. A messzalina fajtalan kivánságának örökké égő tüzét Vesuviusnak mondhatod. Ollyan asszony vólt, kit a természet, forro nyavalyájában, gyomorsárjábul okádot ki, nemének példa nélkül való gyalázattyára. A kivánságnak rendes uttyán bujaságával el telvén, magát, természet ellen való utállatos paráználkodásokra atta. Erőszakos, gyilkos méreggel étető, hitető, hazug, tökélletlen, szemtelen, igazság üldöző, ártatlanságot fojtogató Meny Föld ellen pártot ütöt fene bestia vala erköltsi tulajdonságaival. Messalina még is egyedül, ki Klaudiusnak akarattyán minden mások felet uralkodik.

[186v] Latraival, fel szabaditot rabokkal, az az alatsony emberekkel veszi környül az Uralkodó széket, kik ara sem vóltak elégségesek hogy tündöklő bűnöket tegyenek, és tekintetes gonoszokká lehessenek. Pallas, Narcius nevezetüek allottak az alatsony módra tökélletlen seregnek fején, melynek a pokol béli dühösség Messalina vólt vezérlő asszonya. Ezek, a váz Klaudiusnak nevében bóldogságot bóldogtalanságot osztottak, a kinek akartak.

Ha Messalina valami emberséges embert meg kivánt ki vélle fertelmeskedni nem akart mint pártost⁸, a Tsászárnak fel atta 's meg ölette. Igy bánt Szilánussal.⁹

Allapodgyunk meg it egy kevéssé, és gondolkozzunk ezen, hogy egy Tsászárné az uralkodó szék körül, mitsoda móddal fertelmeskedhetik ily szabadon? Nézd meg most a királyi udvarokban való rend tartást. Hijába kábulna meg a Fejedelem, mert soha felesége [187r] bár mint el vetemedne is, ily sundaságnak el követésére utat magának nem tsinálhatna. Mitsoda embereket, erköltsöket szült Róma? Igaz az, hogy ha Rómát érdemében tsudállod; bűnében is tsudálhatod a bálvánnyá való változásig. És, ha hatalmával a Világnak felibe ment, bizony, bűnével is.

A tanáts ezen Uralkodásnak is¹⁰ veszedelmét¹¹ ki nézvén, valamely szerentsés párt ütés után fohászkodot szivében. Nehéz el hinni, hogy azoknak, kik a távoly lévő tartományokban pártot ütöttek romában ne let vólna a rugójok. Dalmatiaban Kamilius fő vezér pártot üt, és magát népe által Tsászárrá kiáltattya ki. De seregeitül el hagyattatik, és egy katonája által meg öletik. A támadásnak ösztöneit Rómába¹² tapogatni, keresni kezdik. Az akkori Konzul Pétus bűnösnek tanáltatik. Már el vesztében is bizonyos lévén magát kel néki meg ölni, hogy leg aláb a gyalázattul, kintul menekedgyen. Felesége, Aria nevezetü nogattya hogy magát életétül fossza meg; de Pétus haboz. Aria félelmét látván magába kardot ereszt, mellyet testébül [187v] vérével gőzölögve huz ki, és férjének ád által ily szavak mellet. Nézd Pétus; semmi fájdalmat nem tsinál.¹³ El veszi tőlle, és magát által üti.

Ezeknek utánna az eszetlen és gyáva Tsászár verekedésekkel való győzedelmekre, háborura tökélli el magát, hogy nevettsége alávalóságaival Cezárnak nyomdokait kövesse. Ara törekedet hogy nagy Británniát hódoltassa meg. Minek? ha lehetet vólna is? A monarkiának felettéb való ki terjedése, veszedelmet szül önnön magának, szintén ugy, mint a Respublika. Róma, szabadságát, Monarkiáját emiat vesztette el. Az Uralkodás erejének meg határozot pontya van magában, mint az emberi tehettségnek mellyen tul magát, sem terhét nem birja, és ha terheli vállát, le rogyik. Az eszetlen Klaudius két tselédet se tud igazgatni még is töb országot kiván, mint¹⁴ az egész római birodalom vólt, melybül uralkodásának bolondsága, tsufot üzöt.

A katonák, Klaudiusnak tzéllyát meg [188r] értvén fel zendülnek, és kiabálások közt mongyák hogy a Világ szélire verekedni nem mennek. Tsendesiteni kel őket; de ki legyen oly nagy hitelben, tekintetben előttök. Nártzis, mint udvari fő tanátsos méltóságra emelkedet, meg gazdagodot, Klaudius kegyelmével élő személy, áll ki, hogy a fel lázat hadi népet engedelemre hozza vissza. De a katonák tudván hogy rabbul let méltóság, tekintetbe nem veszik. Klaudiusnak minden reá mázolt hatalma, kegyelme sem menthette meg személlyét a köz népnek utálattyátul. Az illyen uj szüteményü, tőkélletlenségen hizot udvari emberek előt tsak azok tsusznak hason,¹⁵ kik nálla szerentséjeket keresik, vagy tőlle¹⁶ életeket féltik; de a község, szemébe köp. A Romaiaknál szokás vólt hogy Saturnusnak innepei alat, a rabokat tisztességbe, szabadságba tartsák. Ere emlékezvén a katonaság, a mindenható méltóságos Ministert maga elől ily tsufolással kergeti el: a Saturnalis Ünnepekre; a Saturnalisokra? Oda tarts magad. A Minister el szalat.

[188v] Jegyezd meg, hogy ha valamely Uralkodó szembe tűnő érdemen kivül, valamely alatsony tselédgyét fel emeli, soha tsak annál fogva személlyére, valóságos tiszteletet nem huzhat. A vitézi érdemeket akár kiben meg ismerik, 's tisztelik, mert szembe tűnnek, mellyeknél fogva köz emberbül is lehet fejedelem. De mikor valaki tsak a királynak titkos kegyelme által emelkedik magasságra, alatsony születésébül és a porbul; a miat hogy¹⁷ szerentséjének eszközeit nem láttyák benne, hazugság által szerzet érdemet tesznek fel, és nem tekintik, sőt annál inkáb utállyák mentül fellyeb lép, azt vélvén, hogy elő menetele a Nép rovássára megyen, mellyet árul, és santzol. Ennél fogva utasitották Nartzis Ministert a rabok ünnepére, mely gyalázattyát, és nevetéssel tet tsufoltatását, minden hatóságnak közepette is, síró nyöszörgések közt kellet¹⁸ néki el nyelni.

Plautius fő vezérnek beszédére a nép [189r] el tsendesedik, ki véllek nagy Britanniába el megyen;¹⁹ győzedelmeskedik, és²⁰ foglal. Ezt Klaudius meg értvén gyávaságát, idétlenségét eszetlenségét, tsászári rangját magával²¹ vontzolva, Britanniába utazik, hogy nevetséges személlye a győzedelemnek részesévé lehessen. Egy nehány napot mulat, holmi tartalékokat meg veszen, vagy fö vezére veszi meg neki: ezzel haza jön, kébzelt győzedelmeitül elméjében fel fúvódva. Ezentúl az ország belső állapottyát, törvényes állását veszi magának tárgyul. A betünkhöz teszen még négyet²², mely nevettség életében tartot 's halálában vélle együt koporsójába szállot

Ez idő tájban romának az a belső nyavalyája is vólt hogy a Permesterek /prokatorok/ nem tsak a perekben dolgoztak, hanem akárki, valaki pennájokat motsokra, gyalázásra kivánta, vélle, szolgáltak, mely úndok élelemnek gonosz módján minden emberséges embert öszve motskoltak pénzért, ha más tekintetben tisztelték is. Már, mivel nints jó ember oly, kinek egy vagy más időben irigye, ellensége, haragossa [189v] ne tanáltasson, egy emberséges embernek betsüllete se lehetet bátorságban. Annyival inkáb, mivel az embereknek titkos gonossága abban szokta kedvét tanálni ha ollyan halandóra lát piszkot ragasztani, kinek betsüllete, hire neve, a többi felet ismértetik. A semmiségében fetrengő vetélkedő indulat meg nem háborittya, mivel az irigység, nálla, tárgyát semmiben fel nem tanálhattya. De, valakinek gazdagsága, hire, betsüllete van, soha az ellene ki repitet nyilaknak szurásit el nem kerüli.

Ezen vétkes és gyalázatos kenyér keresést Konzul Silius nagyon űzőbe vette, tiltotta. Utállatos dolognak mondotta rágalmazásbul, betsüllet rontásbul, és²³ az emberek közt való gyűlölségnek szaporitásábul, élni, gazdagodni. De a Per Mesterek²⁴ feleltek, hogy ők pennával dolgozván más élelmek keresését, mig irnak, nem követhetik. A tudománt, ékesen szóllást, tisztességes és nemes élet módjának vették. Igaz az, hogy bűnre, gyalázatra nem fordittyák. A [190r] fegyver óltalom, de mikor gyilkosságot követnek el vélle, átok, és veszedelem. Minden jó dolog rosszá válik, ha gonoszra fordittyák.

Megént uj eset aggya magát elő melyben a római erköltsökön álmélkodhatol. Hol a betsülettel, tudománnyal, ésszel, tisztességgel élő Prokátorok²⁵ oda jutnak, hogy ha fizetz, akár melyiknek, akár mely emberséges embert hóltra gyaláz, motskoz²⁶ minden más ok nélkül, tsak azért hogy meg fizettek neki. Ugy vélem, hogy ot is tsak a prokátorság sepreje motskolt pénzért, de a szine soha sem. A jóság, betsülletes erkölts, e Világnak minden részén, minden időben ugyan az a forma magában, 's hasonló magához. Ha most mondanád egy emberséges Prokátornak, vagy tsak finfinistának is, hogy tsinállyon kend motskos levelet, nyilván való pasquilust amaz emberre, meg fizetek érte, a borbélyhoz utasitana, hogy ér vágással ély.

Klaudius együgyüségébül közönséges kegyelemre kivánván ki terjeszkedni, a Római tanátsnak minden módon meg vetet²⁷ [190v] ellent állására is az el foglalt nemzeteknek, római pólgárságot, szabadságot, tiszteletet, nevet enged; honnan következet, hogy egész Világ római lakossá, az az Romává²⁸ változván Róma²⁹ füstöt vetet, és többé különös magában sehol se tanáltatot mely eset pusztulását nagy részben okozta. Ha különös magadra kivánsz valami lenni, 's maradni, különös személlyedet, nevedet, erköltsödet, fajodat, nyelvedet, öltözetedet, erődet meg tartsad, mert mihent ezek nélkül az emberi Nemzet nagy tengerébe sijjetz, külön néked, sem tekintet, szerentse, név, sem ditsősség nem jut. Minden ember ember, mint látod, de a mellet külön nevének, ismeretes tulajdonságainak külső belső tehettségeinek, vagyonának, formájának, erköltsének, eszének tsak meg kel a maga részire lenni, hogy személlyes külön valóságnak tartathasson. Mihent minyájan tsak ily nevezettel élnénk egymás iránt: hogy– [191r] Ember Uram, soha se tudná ezen tul senki, kirül van szó. A nevezet pedig helyes, mert mind emberek vagyunk. Öszve bomlana a Világnak elméje, ha minden kérdésre; kié? ki tsinálta?, tsak ezt felelnék; Ember, Emberé. A Nemzetek állapottya szinte igy van. Mihent minden Nemzetnek erköltsét, szokását gyakorolja: nyelvét beszélli, öltözetit viseli, törvényeit tartya, sat. magában lenni meg szűnik, és Emberi Nemzetté válván, semmivé lesz, mint a Romaiak.

Még is a nagy nevű Boszuét, vagy Boszvét a romaiak kegyelmességét, okosságát ez esetben magasztallya, hogy birodalmakat egy familiává tették, melynél fogva minden Nemzet; 's annak polgára³⁰ Romához, mint anya városához vólt³¹ ragadva; kárát hasznát, ditsősségét, esetét önnön magáé gyalánt vévén ki ki, különösön is, egész fekvésben is.

Első tekintettel ugy láttzik,³² hogy helyes³³, ha az ember, [191v] a dolog mellet tsak addig áll, mint Boszvét, és tsak egy oldalárul nézi. De ha magadnak tulajdon véredbül két fiad van, fogad fiaddá ugyan azon jussal a vármegye gyermekét, köztök, a tulajdon magadéi, el vésznek. Hijába mondanák, hogy amazok is mind apátul származtak, mert azért,³⁴ tsak nem³⁵ Tsákiak, 's Battyányiak vólnának.³⁶ Haszontalan helyheztetnéd a Tzigány, Zsidó, vad oláh nemzetet magyar nemesi szabadságban, mert soha magyar vére erköltse nem lenne, hanem tsak tégedet tsufitana el.

Engedelmet kérek tőlled olvasó hogy a nagy Boszvét értelme ellen okoskodni bátorkodom, kit egész Európának tudóssi tisztelnek. Én tsak okaimat tettem ki; és ha az övéi fontosabbak, szord el az enyéimet. Én, hiréért, nevéért senkinek se hiszek vakon, hanem azt nézem, hogy értelmét miben erőssiti. Neked is jó lesz igy tenni. Nekem se higy, másnak se, mig okot nem tanálsz reá.³⁷

[192r] VIII¹ SZAKASZ
48.

Az alat, mig a gyámoltalan Tsászár egyel mással pepetselne, a felesége minden rémitőséget el követ. Egész Rómát tsömörbe hozta fertelmességeivel. Már erejébül ki fogyva el állot természetit, buja kivánságával meg is erőltette. Silius nevezetü embert magáévá kivánván tenni, általa² a leg nagyub nembül származot feleségét el tsapattya, és a Tsászárnak távoly létében vélle, nyilván összekél; házasságra lép. Szilius ennél fogva asszonyi Tsászárrá változik. Azt nézik, hogy mi lesz már egy Tsászárnébúl, és két Urábul. Ki bosszankodik, ki nevet, mint ez eszetlen dolog magával hozza.

Lehetetlen vólt a gyáva Klaudiusnak már ezt meg nem tudni. Körülte tsevegő, hazudó, hizelkedő, árulkodó ebei ezen tsak nem hihetetlen esetet Urok előt fel fedezik. Klaudius meg rémül,³ és azt vélvén, hogy már⁴ semmi;⁵ senki: [192v] kérdi; ha tsászár é még? Az esetet, közönséges párt ütésnek vélte. Bátorittyák hogy a Messalina uj férjhez menetelin kivül más történet semmi sints. Klaudius parantsol, mely szerint Sziliust, az uj Urat meg ölik, mind azokkal egyetemben kik bolond tselekedetének részesei vóltak. A tsászárné életben marad, és készül Klaudiust maga iránt meg engesztelni. A tsászár gyengeségét előre tekintve, nem lehet hitetlenségnek venni hogy meg nem kegyelmez vala néki, ha hozzá férhetet vólna. De Minister Nártzis, kit meg vetet, ismérvén Klaudiusnak gyávaságát; magát is féltve, sijjetet a dologgal, és Messalinát meg ölette, hogy a rólla tet parantsolat, halálában végbe vitessen. Végre Klaudiusnak jelentik hogy felesége meg ölettetet. E' tsufos dolognak hallására, tekintetiben öröm, kedv, bánat, sem meg illetődés nem tapasztaltatot. Egymással ellenbe ütközés érzései, álmélkodása, félelme okozták, hogy gondolni, sem szóllani mit, nem tudot.

Már itéld, hogy oly⁶ tanult világban, mint [193r] Róma vólt, a fő familiáknak születése neveltetése, erköltse oly rémitő állatot, és veszet bolondot, mint Messalina vólt, hogy szülhetet? Ezen eset Európának mostani erköltsében tellyes lehetetlenséggé let. Mitsoda királynénak fordulna most meg fejében, hogy férje élvén, magát, valamely szolgájával nyilván öszve szerkeztesse? Hol tanálna bolondot⁷ is ollyat jobbágyai közt, ki személlyét az Uralkodó széken, mint feleséget, szolgaságához merné kaptsolni? Nem lehet meg fogni, hogy Róma mitsoda állatokat szült emberi⁸ kép alat.

Klaudius más⁹ óldalrul már három asszonnyal, hármas házasságra lépet; de ezek még nem lévén elegen, negyediket veszen. Ez vala¹⁰ Agrippina Germannikusnak leánya. Klaudius Messalinát meg öletve Agrippinát el véve, a tűzből vizbe ugrot. Az egész tanult világon minden asszonynak, a leg gyámoltalanabtul fogva, a leg okosabbig, ellene álhatatlan vágyódása van férjén uralkodni, ha rá mehet. E'vágyódást talán minden [193v] asszonyon tul vitte Agrippina, kinek Klaudius idétlensége, a leg tágasab, verekedésre, és győzedelemre való mezőt mutatta ki.

Agrippina magát helyére fészkelvén oda nézet azonnal, hogy mint Domitiusnak özvegye attól el maradot fiát, az ifiu Domitiust helyheztesse Klaudiusnak hejére. De mások állottak a soron. E' pokolbéli dühösség öldöklését, hatalmát, gonosságát a tsászári szék körül ki terjeszti. Minden féle nemét öszve szedi a bűnnek, természet irtóztató gonosságnak, és tzéllyának el érését gyakorlásba veszi. Ezt méreggel eteti, azt számki vetteti, másokat meg öldöstet. Klaudiusnak leányát Octaviát fiával el véteti. Ezek után a következet hogy Domitiust, elméjében erköltsében az Uralkodásra készittse. Nem vólt ki által hanem Szenekát hivattya haza számki vetésébül, kit oda azért küldöttek hogy egy tsászári vérhez tartozó¹¹ asszonnyal nős paráznaságban eset. Más felől Burhust választya a Pretorianusok vezérlésében fő kapitányságra, ki Senekával egyet [194r] értvén rosszul nevelt fiának gonosz indulatit hoznák jóra. Mitsoda győzedelme ez, az igaz erköltsöknek? Agrippina minden remitő gonosságnak eszköze, még is azon igyekezik hogy fiát jó erkölts által tehesse érdemessé, böltsé, és igazzá. Lásd! hogy a gonosz lélek magát, egy se hadgya helybe, és a midőn bűnei által győzedelmeskedik is azért sohajt hogy miért nem lehet¹² igaz.

Seneka, Burhus, a leg böltseb,¹³ emberek, Nérót közre veszik. Zabolázzák oktattyák, mérséklik szeléditik. De Agrippinára szél támad, mert Nártzis, Klaudiusnak fülébe kezd vesztére sugdosni, azért hogy őtet óldalt hagyván Pallassal fertelmeskedik. A gyáva Klaudius hol egyszer, hol másszor, Agrippina mivei ellen panaszos szavakkal él: kedvetlenséget mútat: tsapáshoz készül, mormol¹⁴ 's fenyeget. A gonosz lélek¹⁵ vigyázo, mivel tudgya, hogy bűneinek tüze nem alszik, és feje felet, dörgő fellegeket készithet. Agrippina a szél zugását meg halván ki néz. Láttya hogy távolyrul fellegei villámlanak. [194v] Nartzis hajtya a fergeteget. Fel rijjad. Ellenségét, Klaudiustul el távoztattya, és Nartzisnak utazni kel, kit gyámoltalan gazdája magánál, bár mely nagy vágyódása vólt is reá, meg nem tartóztathatot. De még e veszélynek el háritása, Agrippinát, elméje szerint való egész bátorságba nem tette: tanátsosabnak itélte annak okáért hogy Urát,¹⁶ méreggel óltsa el, a mit végbe is vit.

El veszet Klaudius illyetén képpen életének mint egy hatvan harmadik esztendejében. E' tsászárnak Uralkodása kegyetlenség, közönséges nyomoruság, és némely tekintetben nevettség. Ő magában, jó, sem rosz, kegyetlen, sem kegyelmes nem vólt. Azt tette, a mit vélle szolgái tétettek, kik szerentsétlenségére mind rabságbul hason¹⁷ mászó hazug hizelkedésel fel emelkedet alatsony tulajdonságu emberek vóltak. Gyenge fejü uralkodó alat, az érdem fel nem emelkedhetik hogy székéhez közzelittsen. Az emberséges, nemes, szemérmes váru okos férfi alatsony tettek és [195r] hizelkedés által elő menni, magátul is¹⁸ szégyenli. Ara támaszkodik hogy tulajdonságaiban fejedelme ismérje meg, 's a szerint használlya. Ere a tudatlan Uralkodó reá nem mehet mert magában semmi érdem nem lévén, hogy annak másoknál mitsoda jelei vannak, nem tudhattya; honnan következik, hogy ő érdemnek csak azt veszi, a mi lábánál esedezik, hazudik, semmiségét magasztallya, és előtte hivségének szine alat másokat árul, kiktül szerentséjét félti. Ostoba fejedelemnél, e miat valósággal nagy embert, valóságos betsben lenni, ritkán látz. Igy esik meg végre hogy a gyáva királynak székit, selmák,¹⁹ paraszt módra kényes, pompás beszédű, tsekély elmék, hatalommal fel tzifrázot apró, tudatlan lelkek, irigy, alatson erköltsök, veszik körül,²⁰ kik közt ő, ül, ugy²¹ mint váz, addig, mig nékiek láttatván parantsolni²², őket szolgálva, általok el nem vész.

De miért kedvellik annyira a hazug hizelkedést, kérded tőllem? Miért nem láttya a tehetetlen erköltsű Uralkodó, hogy nem ő az, a kirül beszélnek? [195v] a midőn oly tulajdonságokat adnak néki, mellyeket magában nem tud, nem érez. Helyesen kérded Olvasó! De fordullyon meg hát fejedben hogy mentül tehetetleneb az ember,²³ valaki, ha parantsolhat, magárul, annál többet állit. És mivel tsak ugyan erköltseiben, gyengeségét ottan ottan meg érzi, kedves dolog néki, ha embereket tanál, kik erejével biztattyák, és ditséretekkel reá beszéllik, hogy valósággal nagy ember. Nézd, az ostoba Klaudiust! ki tudatlanságának setét éjjelébül, mint valamely hozzá járulhatatlan tudomány, még az A. B, C ^ét is meg szaporittya, ezt parantsolván, hogy ez után töb betük legyenek mint eddig, noha az emberek többel beszélni nem tudnak; nem lévén ezeken tul nyelveknek fordulása. Vitézség helyet, idétlenséggel bir, még is mint Cezár, győzedelmekre kiván ki terjeszkedni, mely igyekezetével tsak magát teszi nevetségesebbé.

De mindezeknél is veszedelmeseb hibája vólt Klaudiusnak ez, hogy tiszt viselőinek [196r] tellyes hatalmat engedet. Valakikre a tartományokon a tsászári adónak bé szedése bizatot, egész tsászári hatalommal éltek, és végeztek; a²⁴ panasz²⁵ odéb nem mehetet. Igy, az adó szedőknek kezekbe mód adatot, hogy magoknak is annyit szedgyenek, a mennyire vágyódásoknak szüksége van, hová ritkán szoktak határt tenni. Valamely Uralkodó szegény adózó Népét, Ur szolgáinak veti prédára egy sem ér semmit, és uralkodást, nem érdemel. Egy király sem athat országának egyéb bóldogságot hanem hogy keresetiben kit kit alkalmazzon, és a köz igasságot fen tartsa: minden ügyet igazán itéllyen; gazdagot nem tekintvén a szegénynek igasságában. Ha ezt nem tselekszi, mivel bóldogit? Ő keresi egyedül az ország népének kenyerét, vagy néki agyák a magáét? Isten az, ki áld! király az, ki igazgat, mikor tud hozzá. Mihent földi királyra nem bizatot hogy országát essővel termékennyé tegye, mit eszik maga is, ha kenyér nem szál alá Menybül? Valamennyi szóval [196v] ki tzifrázot, és ezer árkuson el nyutot ministeri bóldogitás van e Világon, nem éri el, a Mennyei tanátsnak ezen²⁶ bóldogitó rövid²⁷ planumával, hogy Esső. Ez a négy betű, mely, egy köztünk élő királynak hatalmára²⁸ sints bizva, többet bóldogit mint a széles világ királyi tanáttsa, és Kabinéttye. Mivel bóldogithat hát a király? tsak igassággal, józan itéllettel, a gonosznak bűntetésével és az ártatlannak védelmével. Ez vala Klaudiusnak kötelessége, melyhez nem tudot.

[197r] IX¹ SZAKASZ
54.
NÉRÓ.

A tudatlan Klaudiusnak nevettséges emlékezetit, halála után, istenségre emelik. Szokássá let Rómában, hogy a Tsászár, ha életében a leg veszetteb bolond, leg dühötteb fene bestia vólt is, halála után, emlékezetiben Istenné tegyék. Miért? Mitsoda szokás, és példa ez,² az életben lévő gonoszoknak, kik láttyák, hogy a leg retteneteseb kegyetlenséget, leg nagyob³ eszetlenséget is, bóldog emlékezettel koronázzák? Mi töb, halotti beszéddel késértetik sirjába mely alkalmatossággal Néró maga adgya elő pompás ditséretit, mely nagy ember let legyen életeben.⁴ Az egész halgató sokaság nevetve fakat ki. Hijában vólt a papja fejedelem, tsak ki nevették beszédével, mivel⁵ a hazugság,⁶ szemeket is majd nem ki verte, annyira oda tünt. Minden ember tutta hogy a ditsérő halotti beszédnek Seneca az irója. Miért irta értelme ellen? Annak utánna Klaudiusbul egy mukájában tsufot üzöt; ő Seneka. [197v] Ki kényszeritette reá, hogy az igasság ellen, Klaudius eszetlenségének, bűnének áldozatot tegyen? hogy a hazugságot beszédbe, irásba vegye, gúnyolván szivében azt, kit pennájával ditsér; mely ditséret közönséges nevettségül szolgál annak, kit tsufsággal magasztalni láttatik: Miért kellet Klaudius halálán a községet áldozatban nevettetni? Talán⁷ Seneka ezt⁸ azért tselekette, hogy tanitványának a tizen hét esztendős Nérónak már előre meg jelent érdemeit, a Népnek pompával mutathassa, honnan e világ előt⁹ a tisztelet ő reá hárámollyon, mely szerint tanitvánnyával Klaudiust ditsértetvén, magát magasztallya. Tutta Seneka, hogy a beszédet senki az ifiu Nerónak tulajdonitani nem fogja: ő kivánt hát beszélni tanitvánnyában.

A bé vet szokás szerint, tudod már hogy Néró is dolgát¹⁰ igasságon, irgalmasságon fogja kezdeni. Két tanult férfi vólt mellette Burhus a palotások [198r] fő kapitánnya, és Seneka. Valamit eleintén tselekedet, beszéllet, ezek atták által néki. Ugy látta Róma hogy bóldogságának leg szeb napja derült fel, mely szerentséjével, és¹¹ gyönyörüségével mosolyog reá. Minden sziv örvend házi szerentséjének külön, és hazája bóldogságának közönségesen. Oly böltsességgel, és kegyelemmel tellyes beszédet teszen a tanáts előt, mellyet ezüst táblára mettzetnek fel. Bár irni se tudnék inkáb mond, mint sem halálos itéllet alá tegyem nevemet. Ha a tanáts háládatosságot, köszönetet jelentet előtte: El fogadom, akkor, ugy mond, mikor reá magamat érdemessé teszem. A tsalásra, vakitásra senkinek könnyeb módja nem lehet, mint a királyoknak Uralkodásoknak kezdetiben: ellenben senki se kaphat nehezebben hitelre mint az Uralkodó ha hatalmának miveivel már azt, népe előt elvesztette. Néró tsak azért tetteti magát kegyelemmel egy kis korig, hogy kegyetlenségét fel [198v] fedezvén, népe előt, annál utállatosab legyen. A Rómaiak, némely tagjaikban, mint nagy emberek, más részrül mint tökélletesen meg dühödöt bolondok, ugy láttzanak. Most nintsen e széles Világon oly kegyetlen Uralkodás módja, hol a Római ¹² tsászárságnak rettentő bűneit fel lehetne tanálni. ¹³ Mennyire ismerik azon dolgokat, mellyek a Népet bóldogittyák? mellyekhez az országnak kivánsága ragaszkodik? Mennyire nem hirdetik kötelességeket az el választot tsászárok Uralkodásoknak idején: Ismerik az érdemet, jót, igasságot; és a gonosságot valasztyák. E' veszetségnek fundamentomát nehéz fel tanálni. Talán¹⁴ onnan jöt, hogy a tanult, és nevelt emberek álmodot Isteneiket nevettségnek vették. Lelkeknek halhatatlanságát nem hitték. Poklot, Elizeumot mesékre [199r] vetették, honnan következet hogy Isten nélkül valók lévén tselekedetekben tartalék nem vólt,¹⁵ játéknak vevén az érdemet is. E' szerint, a virtus üres hangnak, értelem nélkül való szónak vétetet. Tudományoknak kellet vólna a vad természet feneségét szeléditeni, de soha se hiszem hogy ezek Rómában széles ki terjedésben lettek vólna, ugy mint most. Egy nehányan tuttak tsak, a többi vad tudatlanságra marat. Valameddig a könyv nyomtatásának mesterségét fel nem tanálták, a tudomány e világon tsak egy nehány emberek közt bujdosot. Más tekintetben, ha hinni kel hogy a Romaiaknak irtóztató bűneik tsak különös nemzeti erköltseikre tartoztak, és ennél egyéb okok nem vólt; tehát igy, ezt is meg kel vallanod utánna, hogy soha a rómaiaknál veszetteb, bolondab ember fene vadak e világon nem vóltak és meg érdemlették hogy őket a viszontagságoknak fergetegei örökre el temessék. Önnön magának is testét szaggatni, másokat is öldökölni mitsoda érdem, szerentse, ditsősség, 's bóldogság e Világon!

[199v] Tudósok, olvasot férfiak, most,¹⁶ ti hozzátok szóllok¹⁷ egyedül. Nevezzétek nékem azt a¹⁸ tellyes hatalommal való Uralkodást, hol a római bolondságot és kegyetlenséget fel lehessen találni. Semmi féle vad pogány nemzet közt nints¹⁹ Kaligulának, Nérónak sat. nyomok. Melyik Sziámi, Marokkoi, Persiai, Khinai, Japponiai, Constantinapolyi, Bagdádi, Egyiptomi, Babillóniai, sat despotának fordult meg fejében, hogy a lovát, váras bírájáva tegyék,²⁰ mint Kaligulának? Kafrériában, A Filippi Szigetekben, Ginében, nem tanáltatik oly minden Isten isméretin kivül élő, és ördögnek áldozo, vad fejedelem, ki népén ugy uralkodna²¹ mint Rómában sok tsászárok uralkottak.

Neró, a kegyelemnek szinét gonosságán viselni tsak hamar meg únnya, és veszet erköltsének fog pokolbéli miveihez. Jó, emberséges²² [200r] feleségét Oktáviát, meg veti; magát alávaló személyhez aggya. Az öttsét Britannikust annyának, Agrippinának jelen létében asztalánál méreggel meg éteti. A meg hóltnak vagyonait Senekának, Burhusnak 's másoknak, el osztya. Agrippina bosszus keserűségre fakadván ki ellene, rajta hatalmaskodni kiván, de el űzik. Végre, vélle tsak ugyan meg békéllik. De még is oda jut, e veszet anya, hogy fia vegye mübe ellene, mind azon rettenetes gonosságokat, mellyeket ő el követet másokon, azért, hogy bűne által tegye Nérót, e remitő tsudát, Tsászárrá. Agrippina, tselekedeteinek gonosságát addig, mig véllek mások ellen dolgozot, nem látta, most érzi, mit tet, mikor tettei, maga ellen fordulnak hartzra.

El indul Néró alatsony kedvének bolond uttyán. Ifiu korheleket választ maga mellé. Minden féle bálak közt, bordélyok körül koboz éjtzakának idején. Magát egy 's más öltözet alá rejti²³ [200v] kit meg taszit, kit meg lop: garázdálkodik, bolondozik. Nem tudgyák ki legyen. Szidgyák²⁴, motskollyák, öklözik, fel pofozzák. De ő ezeket éjjeli mulattságoknak vévén haza jutván, nagyon tapsol magának othon, 's mulattságaival ditsekszik. Melyik Török Nagy Ur, vagy Mogol tenne ily alatsonyúl? Egy emberséges senator, Montanus nevezetű Nerót egy alkalmatossággal valamely éjjeli mulattságban, embertelenségéért, nem tudván kitsoda, meg öklözte. Más nap²⁵ sugva mondgyák néki, hogy a kit pofozot, a Tsászár vólt. El tévesztette magát, és levelet küld Neróhoz melyben tőlle engedelmet kér. Mitsoda? felel a bolond kegyetlen, hát él még az az ember, ki Nérót meg verte? Kéntelen vólt Montanus, hogy²⁶ gyalázatos halálát el kerülhesse, magát meg ölni.

Az alat mig Neró korhelységét, bolond havát [201r] alatsonyságát kegyetlenségét űzné, Burhus és Seneka, nevében, a népet segitik, betsülletire szolgálván okosságokkal²⁷ a leg betsteleneb uralkodónak. De előre ki nézheted hogy e két tanátsos Nérót, e fene vadat, tanátsával éltetni nem sokáig fogja. A gonosság az igasságot maga mellet nem szenyvedheti. A gonosz tévőnek a jól tévő, szűntelen való pironság. A hatalmas tudatlanságnak pedig természete, hogy maga mellől a böltset el hárittsa, mivel annak világánál kel nézni önnön²⁸ alatsonyságát. Nerónak bűnei, magok mellet, itéllő birákat nem akartak. Nintsen oly fertelmes gonosság, mely szemtelenségének truttzára, szégyenbe ne essen, ha igazakkal állatik szemközt.

Ez időben jelent meg születésével Romában egy asszony, kit a természet minden kedvességével, ajándekával fel ékesitvén, asszonyi neme felet, egész nemzete közt, mint tsillag ragyogot. Termete tekintete kit kit meg hóditot. Szép elméje, játékos okossága, minden beszédes társaságban királyi módra uralkodot. Egy szóval, oly egyátallyába való kellemetesség vólt, mely a szépséget is²⁹ meg haladván [201v] minden férfiu szerelmet magával ragadot. A testnek egyedül való szépsége tsak rajzolt képet mútat, ha tekintetit, eszének ragyogo világa, és szivének édes érzései nem ékesitik. Lélek az, és sziv, mellyek magokat ortzára festvén, a nézés által minden kívánságot feléjek huznak. Poppénak, minden érdeme meg vólt önnön kedveltetésére, győzedelmére, az erköltsnek tisztaságátul ki válva. E' római Venust, valamely Othon nevezetű fő ember, nevezetes lator, magát adosságba vesztő korhely urátul el hódittya; házassági hitetlenné teszi, 's végre feleségül veszi, hogy ő vélle is ugy tegyen, mint első férjével tet, ő benne. A dühöt Néró, Poppéját meg láttya, 's kellemetességébe, kivánsága belé ful, hol magát el téveszti. A szép asszony, Othónt fel rugván, gyönyörűségét bujaságát Néróval osztya meg. De az agyasság³⁰ nem elég, hanem ugy módollya magát hogy Tsászárné lehessen. Ezen tzél ellen Agrippina szolgált nagy akadályúl. Poppéja, komédiáját jádzani kezdi. Mérgesiteni kellet [202r] Nérónak szivét édes annya ellen, mivel reá hatalom, más nem tanáltatot mely Agrippinát uttyábul előlle ki tegye.

Semmi sem hozza az emberi indulatot nagyob lázadásba mintha szabadságára, tettzésére, a maga házánál, kötelet, bilintset hánynak; hát ha Uralkodó és országos hatalommal bir? Minden gazda szabadon kivánnya házi dolgait igazgatni: innen van osztán hogy ha királlyá teszed az embert, ot is minden magát tettzése ellen vetet szokást, törvényt; szabadságot lába alá kiván törni, hogy népének rabsága szolgállyon néki egyedül való szabadságul. Lásd hát, hogy magával van az embernek baja mikor királlyával bajoskodik. A szivnek ezen el rejtet ösztönét, Poppéja tutta. Ezt veszi eszközül, mondván Nérónak, hogy ő a tsászárságnak tsak nevét viseli, valóságos nélkül: hogy mint Uralkodó gyermek most is még, mindég annyának szoros fenyitéke alat van: hogy Agrippina uralkodik; fia pedig a tsászárságot váz képpen viseli, mely szomoru képét, egész Róma láttya, s a t. Illyen vólt 's töb e féle okoknál fogva Nérónak veszet és kegyetlen természetit könnyen reá veszi, hogy édes annyának [202v] halálát, magában meg határozza. De hogy ? Már ez, oly tet, mely által Mennyet Földet, önnön születését, vérét, maga ellen allattya ki hartzra. Oly móddal kellene el veszteni hogy annak Egekre kiáltó gonossága Nerónak személlyére ne mútatna. Tudod, hogy a gonosz egyszersmind bolond is. Ezt tanállyák hogy hajót készittessenek olyat, mely a midőn egy ideig eveznének rajta, magában két fele nyiljon, és el sijjedjen. Ugy lesz: el készül. Néró, ollyan helyre vévén magát, hová hajókázva kellet menni, Agrippinának üzen, el készült hajóját küldvén érte, hogy látogatná meg, mintha hibáirul kivánná meg követni, tettzése szerint³¹ akarván ezentul tselekedeteit rendelni.

Édes annya örömmel megyen; és a hajó meg is nyilik, de a mesterség nem jól sült el, és Agrippina, partra kapot. Jelentik Nerónak hogy édes annya életben maradt. El remül, reszket; hogy Agrippina³² Romával együt [203r] kél³³ ki ellene: mintha már hallaná annyának felette Menydörgő szavait. Már illyen esetben a gonosság is tanátshoz folyamodik. Senekát, Burhust hivattya, kikkel let tanátskozásának vége e lesz, hogy rendeltessenek gyilkosok kik veszedelmébül ki menekedet annyát meg öllyék. Mennek, sijjetnek. Agrippina látván véres halálát hozzá közzeliteni, a vezér gyilkoshoz igy szól: tsak szurd*^a által³⁵ a testet, mely Mérót, agyékai közt hordozta. Meg fogatták, és által meg által verték fegyvereikkel. Lásd, végre, hogy Agrippinát a maga bűnei ölik meg, és azon gyilkosságok, mellyeket el követet, hogy fia uralkodhasson, vagy ő, mint anya, annak nevében.

[203v] Minek utánna Néró, e vér gyilkosságot meg tette minden veszettségével, pokolbéli dühösségével sem vihette végbe, hogy a természetnek siralmas kiáltását meg ne hallya, és lelkének mardosását ne érezze. Gyilkos let a maga vérében, és retteget annak érzésében. Ijjesztő kébzelődései közöt a pokol támat ellene; fohászkodot, bujdokot, el kivánván magát magátul rejteni. De valamint a testet árnyéka el nem hadgya; ugy a bünöst sem a bűne. Azomban tanátsossai vigasztalásához fognak. Burhus, fel biztattya hogy ne féljen, mert ő a Pretorianusok iránta való hivségekrűl felel. Szeneka egy pompás múnkát készít melyben Agrippinát titkos pártütéssel, öszve esküvéssel vádollya, mellyet állít is. Ezekre, minden tsendesen dörgő fellegek el oszlanak; félelem kéttségbe esés, el enyésznek, mivel Burhus, és Szeneka hizelkedésekkel, Nérót, lelki ismeretinek mardosása alól fel szabadittyák.

Igazitsd el már magadban, hogy Seneka [204r] a bölts Filozofus, és nevezetes erköltsi tanitó, ily utállatos gonossagoknak részesévé magát hogy tehette? Hogy tudot oly szentül beszélni, 's oly rutul tselekedni? Tsak hadgyuk ara hogy ez is római erköltsel birt ha Filozofus vólt is, melyre nézve ellenkezésnek kellet benne lenni.

Megjedzik az irók hogy ez idő tájban Nerónak bűne ellen az Egek bosszu álláshoz készültek. Hóld fogyatkozás láttzot: különös Menydörgések hallattak. De én ugy tartom, hogy egy ember magában sokkal semmib állat, mint sem akar mely tettével is a nagy természetnek rendes folyását lármába hozza. Továbbá, az örök igasságnak busulása hóldbéli fogyatkozásban annyival inkáb magát nem mútattya, hogy ez, a nagy természetnek rendes modjára tartozik, és a világ rendiben lévén oka, mennyei haragra nem mútat.

Minek utánna Néró annyának dorgálásit fenyitékét uttyábul el haritotta minden bolondságát, alatsonyságát bátran fojtatta a³⁶ tsászári méltóságnak³⁷ gyalázattyára, és az [204v] emberségnek gunyolására. Az országnak igazgatása, uralkodásának terhe, köz jó, igasság ki szolgáltatása, a mi királyt ditsösségessé egyedül teszi, foglalatosságnak sem vétettek. Ugy láttzot, mintha Néró fejedelmi hivatalát tsak ara választaná ki eszközül, hogy benne, 's általa, kegyetlenségének eszetlenségének minden féle utállatos, hallatlan,³⁸ bolond nemeit fel fedezhesse, és gyakorolhassa. Komédiákat adot othon, mellyeknek néző helyén maga jádzot. Végre a közönséges Teatrumon tette tsászári személlyét közönséges komediássává, és a Nép előt ot jádzot. It bolondot, pantalont mutatot; és egy nagy tsoport embert tartot fizetésen, tsak azért, hogy tetteit tapsolással, kiabálással ditsérjék. Azt kivánta hogy leg nagyub poéta legyen a világon: holmi verseket irt, mellyek semmit sem értek, és a mellyeket nem ditsérni veszedelem vólt. Ékesen szóllással, [205r] vers irással a leg első tudósokkal vetélkedet, mely mivében veszteni néki soha senki ellen nem lehetet. Valaki tellyes hatalommal ál feletted, és halállal fenyeget ha nállánál többet tudni bátorkodol, ellene álhatatlanul böltseb marad nállad.

Az alat mig Néró bolondságait üzné othon a birodalomnak távoly fekvő részei tartományai igazgatóinak ragadományul lettek ki tétetve. Británniának lakosi jöttek lázadásba az Uralkodásnak kegyetlen huzása 's vonása által, de Svetonius római vezér őket ujra meg hódoltatta. Ezen verekedéseknek aprolékos környül állásával eseteivel nem tölthetek időt. Valami tsak historiai tudósitás, és belőlle semmit sem huzhatok ki e munkának természetire nem tartozik. Ezt tekintsük inkáb, hogy a római prefektust szolgai közzül egy, meg öli. E' rab lévén, kerdésbe jön a régi vad, és gyilkos törvény szerint, ha meg kellessen é mind ölni a mennyi rabja vólt a Prefectusnak? A köz nép [205v] a tanátsnak is egy része azon vannak hogy az egy bűnös rabnak tselekedetéért ne itéltessen mind a többi rab halálra, kiknek száma négy százra ment. Egy Kassius nevezetű törvény tudó veti magát a köz akaratnak ellenébe: holmi szemet, és helytelen okokat hordván elő; melybül a lesz hogy a négy száz ártatlan rabot törvényes itéllet által öldöstetik meg, mind. E szerint, látod hogy az egész tanáts Neró; és Rómának a törvénnye is meg veszet kegyetlenség lévén, Tiberius Kaligula, Néró ellen kevés panaszra fakadhatnak ki, mivel tsak ugy teszen,³⁹ ezek is,⁴⁰ mint ők, és törvénnyek.

A rómaiak a rabokat emberszámba nem vették. Mikor a fene vadakkal mulatták magokat, a rabot az oroszlánnal baj vivásra ki tették, azzal múlatván magokat, hogy szolgájoknak széllyel szaggattatását nézzék. Eléb erőszakkal, hatalommal, az ártatlan szegényeket rab szolgákká teszik, osztán ezen igasságnál fogva, törvényt [206r] tsinálnak, hogy minden féle módon ölhetik, kinozhattyák őket, a hogy kegyetlenségeknek és bolondságoknak tettzik. Neró, nem érdemlet uralkodó széket az igaz; de az is igaz, hogy ha tsak ugyan a zűrzavar viszontagságok oda helyheztették Uralkodása, ez egész Világon, Rómát illette meg leg inkáb.

Könnyü vólt a fene tudományu Kassiusnak, veszet értelmü törvénnyét a tanáttsal helybe hagyatni, mert minden tanáts béli ember rabszolgákat tartot, kik fen kivánták azon utállatos szabadságot tartani hogy rabjokon, meg ölettetéseknek félelme nélkül kegyetlenkedhessenek. E szerint a kegyetlenségnek példa kellet, hogy a kéttségbe esés se bátorkodjon a tőlle való szabadulásra gondolni.

Ezek a Romaiak, győzedelmeikkel e világot meg vakitván, magokat tsudáltatták, tiszteltették: de én nálloknál utállatosab veszetteb Nemzetet a föld kerekségén nem tartok.

[206v] X¹ SZAKASZ.
62.

Vólt még a² Néró kegyetlenségének valamely kis akadállya, vagy szemérmetessége két tanátsossában. De Burhus meg hal, kirül a hir ugy terjed el, mintha Néró étette vólna meg. Maga marad Seneka kinek Ura kegyelméhez többé reménysége nintsen. Minek előtte el kergettetne; vagy meg ölettetne engedelmet kér, hogy magát el vonhassa. Véghetetlen birtokát, jószágait is kivánnya a Tsászárnak által adni, de az el nem veszi, sőt el távozásán bánatot mútat, melynek szivében örül. A Filozofus hijában hizelkedet bűnének, mert meg vettetet. Még is a Seneka erköltsi jóságának próbául, az az bizonyság tételül szolgál, hogy a kegyetlen, maga mellet meg nem szenyvedhette, és el távozásában kedvet tanált. A hatalmas gonosság, fenyitő Mestert nem szenved.

Burhust el vesztette Néró, mert a Pretorianus seregnek lévén feje, erejében félelmes vólt. [207r] Mihent katonainak sziveket meg vette a Tsászárral bánhatot. Leg jobban figyelmeztek ara, ki legyen udvari fő kapitány. Néró, kegyetlenségének eszközéül választ valamely Tigellinus nevezetű ember veszet állatot. Ezzel erköltse egyezvén, miveihez uj erővel fog. Feleségét Oktaviát, eléb el veti, osztán számki vetésre itélli, végre meg öleti, hogy véres halála szolgállyon Poppéjának Néróval való lakadalmi ajándékul. De hogy e rémitő gonosságot valamivel palástolni lehessen, egy rabságbul fel szabaditot embert fogadnak Anicet nevüt, ki állittsa, és vallya hogy vélle nős paráznaságban élt. Igy halmozot Neró bűnt bűnre, és poklokat poklokra. De még ezeknél is továb megyen. Feleségében ez utállatos gyilkosságot el követvén, mintha általa valamely országos szabadulás, bóldogság szereztetet vólna, tettét, az Isteneknek közönséges ditseretekkel, és hálá adó áldozatokkal köszöni. Az Egek,³ szentségeknek meg tsufoltatását el nézték. Ó! be sokat el néznek, mig bűntető kezeket ki terjesztik, ugy mintha eseteinket tekintetbe se vennék. [207v] Néró, Romának Isteneit nevette; a mint tselekedetei mutattyák. Istennek, természetnek igasságát, szentségét megvetve, magát, bűneiben gyönyörködtette. Hald meg továbbá tselekedeteit mellyek minden hijja nélkül való tökélletes bolondot mútatnak. Egy vendégséget ád néki Tigellinus Gárda kapitánnya, melyben magát valamely Pythagorás nevezetű emberhez házasittya feleségnek. E' meg lévén megént egy herélt fél embert veszen el feleségül magának.

Emlékez reá már, hogy Róma, e Világnak emlékezetit sok ditsősséggel töltötte bé; de nints Nemzet, Uralkodás e földön, mely bűnt, gyalázatot is többet függesztet vólna reá. Ugy hogy, ha Romának bolond bűneit, alatsonyságát, kegyetlenségét, haramiaságát, érdemével fontba teszed, egy mústár magnyi esete tette se marad ditsérni való. Szeretem az illyen elmélkedéseket meg tenni, mellyeket sokan el halgatnak, Róma iránt lévő vak tiszteletbül. Én ugy itéllek [208r] a hogy látok; és ezt mondom, hogy a Romaiak közt nagy emberek vóltak, de még is ha most dugnák fel e városnak régi lakossi fejeket⁴ a föld alól, hogy e mai világban éllyenek bárdal kellene⁵ széllyel vagdalni mig töb részek érkezne hogy életre ne jöhessenek és társaságunk közt erőt ne kaphassanak. Ha Tzigány Ország vólna is, soha magában illyen emberi álmélkodást felül haladó bolondokat nem tanálna, mint Rómának a mitsodás Tsászárjai tanáltatnak. Neró töb a bolondságnál magánál is. Gyalázattyára van az emberi természetnek, és tsufolására az Egeknek.

A tsömör fojtogat, és az únalom, utállat rángattyák ki ujjaim közzül pennámat, mig e veszet bolondnak tselekedeteit rajzolni kelletik. Örömest el halgatnám, ha az eseteknek rendi reá nem kényszeritene. Leg aláb sijjetek véllek.

Rómának tüzet vettet, ugy irják, mely által majd felét hamvába ejti. Maga, a pusztulás idején, egy toronybul nézi, Trójának égésérül irt poémát énekelvén ot, jó kedvel. [208v] A Nép ezt láttya, és⁶ zudulásba jön: átkozza, vádollya. Néró meg rijjad, 's⁷ hogy magát menthesse, a gyujtogatást a már Romában meg szaporodot Keresztyénekre fogja. Véghetetlen számmal szedeti őket öszve. Némely részét fene vadak által szaggattattya széllyel: másokat mint szurok, 's más, a féle⁸ oly eszközök közzé módol, kiket az uttza feleken, mint fáklyákat gyujtogattat meg elevenen, és ugy szekerezik világoknál közöttök, mosolygó gyönyörűséggel nézvén irtóztató kinnyaikat.⁹ Azért ditsérjed már a Római Nemzetnek vérét, hogy illyen embereket tudot szülni Uralkodásra, kik az¹⁰ Eszkimók, Jaggasok fajában sem tanáltattak soha?

A pusztulásnak helyén emeltetet fel magának egy tsászári palotát, házat, lakást, mely maga, várashoz hasonlitot, mely miat azt se tudod minek nevezzed. Ennek kerületiben [209r] erdők, tavak, mezők tanáltattak; szobái meg aranyozva, drága kövekkel ékesültek, mellyek közt valamit akkor kézi mesterség fel tanáltatot, az az szépséget ritkaságot, minden felé szemléltethetet. Nó! most már embernek való szállásom van, mond Néró, mikor el készült, és benne széllyel nézet; mintha addig tyuk ólban lakot vólna?

Ezen ijjesztő állat, és természetet rázkodásba hozo fene bestia, Néró, minden Mennyei földi szentségnek, törvénynek, igasságnak truttzára, öldöklő veszedelmét, kezében meg tartotta, mind addig, mig rettentő gonossága miat magok a poklok meg nem utállyák, és miatta¹¹ meg irtózván, segedelmeket tőlle meg nem vonnyák. Romának fő emberei esküsznek öszve életének vesztére; de még it szerentsés, mert a titok, egy rab szolga által világosságra jön, ki a dolgot Urának készületeirül észre vette, 's árulást tet.¹² Illyen hivséggel szolgál a rab? El fogdostatnak, halomra nyakaztatnak. A többi közt, mellyeket el hagyok, nevezetes e¹³ két eset. Subrius nevű Tribunus is [209v] el fogattatot, s Neró elibe állatot. Kérdi tölle, hogy hitit meg szegvén, mi okon tört életére. Subrius mérgesen, egész el tökélléssel mond néki. „Meg gyülöltelek: senki sem vólt irántad, nállamnál hiveb, mind addig mig magadat reá érdemesnek mutattad. Minek utánna anyádat, feleségedet meg ölted, magadbul kotsist, pantalont, gyujtogatót tettél, nem birhattam magammal hogy ne utállyalak.” Szulpicius nevezetű hasonloul¹⁴ meg kérdetvén tsak ugy felel. „Hozzád való hivségbül, rajtad szánakozva, esküttem meg vesztedre mivel tsak halálodban tanáltatik fel az a mód mely által gonosságodtul szabaduly.” Mind ezen el tökéllet szomoru tudósitások Nérónak füleibe Ég tsattogások gyalánt szolgáltak.

Ez alkalmatossággal vétetet Szeneka is gyanuba mint ha a párt ütésnek részese let vólna. Nem kellet világos próba. Üzenetet küld hozzá Néró, hogy ne sajnállyon meg halni. [210r] E' még kegyelem vólt, hogy halála magára bizatot. Paulinával, feleségével együt vér ereket meg nyittatták, és annak el fojásával el aluttak. E' közönséges veszedelem közt nevezetes vólt két tanátsbéli fő embereknek halálok: Szoranus, és Thrazea. Vádoltatások a következendő bűnökben fundáltatot, nevezetesen a Thrázeaé: hogy nem tet áldozatot a Néró Isteni éneklésének, vagy Mennyei szavának, illetlennek állitotta lenni, hogy a Tsászár magábul a játék néző helyen komediastát tsinált: hogy mikor Agrippinának meg ölettetésében a tselekedetnek ditséretit a tanátsban olvasták, ki ment, 's nem halgathatta: hasonloul ot hatta a tanátsot, mikor Poppéját Isteni emlékezetre emelték, kit Néró egy indulattyában halálra rugdosot, vagy tsak rugot,¹⁵ egy tsapással. Végre hogy Trázéa Filozofus volna; következés képpen az Uralkodó hatalomnak ellensége mivel a Stoikusok a szabadságnak hirdető papjai: illyen fontos okoknál fogva ez az emberséges, szeléd, és igaz bölts hazafi, halálra itéltetik, de még is tekintik érdemeit [210v] annyiban, hogy a¹⁶ halál nemének választását magára hadgyák. Lukánusnak, Szenekának, néki, ily kegyelemmel szabták ki halálokat. A nemes szivű, és mélj lelkü Trazéa is ereit nyittatta meg, és vérével lotsolván szobájának fölgyét igy szól: tegyünk áldozatot a meg szabaditó Jupiternek. Gyakor mondása e vólt életében. Valaki a gonosságot gyűlöli, az embereket is. Szavai, ugy mútatnak mintha egy átallyában minden embert gonosznak vet vólna. De az igaznak szavát, valameddig jóra lehet huzni, roszra forgatni vétek. Lehetetlen rólla fel tenni hogy az egész emberi Nemzetben jó embernek tsak magát hitte vólna egyedül. A nagyub számhoz képpest szóllot tsak; és abban helyesen is mondotta.¹⁷ Az embereket mind gonoszoknak, akár jóknak állitani, tévedés. Mitsoda akarat és hatalom vegye a¹⁸ természetet oly szoros határok közzé hogy ajándékait, tsak egy halandónak adgya? Azomban, keserves¹⁹ [211r] fohászkodással kel meg vallani hogy a minden erköltsi próbákat ki álló és érdemeket minden ostromok ellen fen tartó valóságos nagy emberek, milliomok közt tanáltatnak egy nehányan. Az ember szükségek ösztönök, vágyódások közzé van zárattatva. Indulatai, esetei, hánnyák vetik. Szenyvedésétül, gyötrelmétül irtódzik, mivel ha teste kösübe esik, fájdalmátul semmi féle okoskodással, vallással nem szabadulhat, és valami erköltsi erejére tartozik, abból ál, ha testében szorongattatván, nem sír, nem panaszolkodik. Az ember e szerint gyenge eszköz: véghetetlen olvasás, gondolkozás, tapasztalás kivántatik meg reá, hogy magát meg ismérhesse, és tartozását, kárát, javát, ki tanulhassa. A tudatlanság közönséges: a szükség üldöz: a szegénység földhöz ragaszt; a viszontagságok közt ki, s mi teheti az embereket mind nagy lelküekké? Ne kivánnyuk tőlle azt a mit természete közönségesen meg nem bir. Időrül időre születnek a világban imit amot nagy emberek, kikrül következést [211v] a többire, és sokaságokra tsinálni nem lehet.

Nerónak uj bolondság fordul meg fejében; hogy a Görög Országi Komédia házakba mennyen győzedelmeskedni, 's vetélkedni. Egy armáda komediásokkal, musikusokkal, és magához hasonló bolondokkal indul el. Minden féle vetélkedésnek nemében győzedelmes. Ki merje annak mondani, kinek ellene álhatatlan hatalom van kezében; hogy Uram! kegyelmednek nints esze? Tizen nyóltz ezer győzedelem koronát szed öszve. Rómába meg érkezvén, pompa szekere után kellet a Római fő embereknek, tanáts béli uraknak gyalogolni és fel szóval, tele torokkal kiáltani: Éllyen az Olimpusi játékoknak győzedelmes vitézze! Éllyen a Herkules Néró! Az uj Apolló! Ő egyedül mindenekben győzedelmes!

Nintsen oly érdemtelen lélek, és alatsony erkölts, Lásd! melyben vágyodás ne legyen a ditsősségre. De mivel érdem által [212r] a tsekély élet meg nem szerezheti, a midőn hatalomra kaphat, halálos bűntetés alat parantsollya, hogy ditsöittsék. Néró, bűnének, alatsony, bolond, kegyetlen, és utállatos módra nevettséges tetteinek közepette kivánnya, hogy Cézárnak, Herkulesnek, Apollónak, s a t. hirekkel, nevekkel éljen. De lehetetlen már a Római birodalomnak önnön kinnyát, és gyalázattyát Neróban továb szenyvedni. A tanáts fojtogató bosszusággal²⁰ nyeldeste el szomoru meg aláztatását keservét hogy²¹ egy bolondnak szekere után gyalog vontatva kellet ezen²² fene bestiát, mint Istent ditsőiteni. Közönséges méreg futtya el minden embernek szivét. A támadás egyszerre üti ki magát, it is, ot is. Goliának fő vezére Vindex üt leg először lármát, ki botsátván a párt ütésnek lobogó zászlóit. De a Spanyol országi Gubernatort Galbát is hivja hogy mellé [212v] állana. Galba, hányattatásba jön, kéttségeskedik, fél, retteg, akar, nem akar, hanem tsak rá verik, 's magát a támadásra ő is el tökélli.²³ Virginius Német országi fő vezér, tetteti hogy hadi népével a Tsászár mellet Vindex ellen megyen, azomban hozzá jutván vélle meg egyez, és mellé ál. Közzelit a véres fergeteg Romához. Most kellene Nérónak mútatni ha vitézi tehettségének, szabadulásra való okosságnak tsak egy szikrája is tanáltatna benne; de alatsonysága miat ara sem mehet hogy magát mútassa hogy eszközökhöz nyullyon. A bátor gonosz tevőket sem követheti, kik utólsó veszedelemnek idején a szükségbül, leg aláb érdemet tsinálnak, és vitézi módon halnak; mint Katilina. Néró egy fel szabaditot rabjának házába buvik el. Nints sehol. A tanáts öszve szalad, és végez, hogy Néró [213r] a hazának ellensége. Annyit tet mint midőn valakit halálra itélnek. Galbát kiáltyák fel Tsászárnak. A fel szabadult rab, hirül viszi Nérónak a tanáts végzését. Kérdi Néró, hogy a haza ellenségének ki mondot embert, mi szokta követni? Az, felel a szolga, hogy a piatzon bitó fahoz kössék és ot vesszővel halálra tsapkodják. Ezen halálos bűntetésnek gyalázatos neme Nérót iszonyodásba hozván, fegyverének hegyit tapogattya, minden tagjával reszketve. De nints bátorsága magához nyulni. Le teszi a fegyvert, 's igy szól: Nem jöt még el a veszedelemnek²⁴ végső orája. Az alat dübörgés, lárma közzelit; fegyveres emberek érkeznek, hogy el fogják. No most? Mere? Hogy szabadullyon? Fel veszi a fegyvert; torkához alkalmaztattya, de odéb nem mehetvén a mellette lévő²⁵ titok-iróját kéri segittségre, ki a fegyvert, tiszta szivbül torkába tollya. Igy vész el a fene bestia kinek neve, e széles világnak minden bűnét, és irtóztató gonosságát magába foglalja.

[213v] Augustusnak vérébül, a mint irják, Néró volt az utólsó, kinek személlyével ez a vér a világbul ki veszet. Gondoly rá már hogy a Római Nemzet mennyi vér ontással, erőszakkal foglalta el a Világot Tibériusnak, Kaligulának, Nérónak s a t. A szélessen ki terjedet birodalom nem tsak szabad Nemzetnek, de Monarkiának is veszedelmes. Az országokat széllyel fő kapitányok; gubernátorok által igazgattyák kik hadi népet tartanak, és királyi erővel birnak. Ha valamelyik fel zendül, vélle oly könnyen bánni nem lehet, mint botos, lántsás parasztokkal, vagy más akár mitsodás házaitul öszve futot sokasággal, hol hadi mesterség, ahoz való fegyver, készület, katona bátorság nem tanáltatnak. Ki készült ármádával jön. Egy két ország vezére hozzá adgya magát, 's az Uralkodót szekérül le szállittyák. Továbbá a sok adó, kints, jövedelem mindenfelől gazdagit : a gazdagság bulyaságot szül, a bulyságban kevélység terem; a kevélység [214r] erköltsöt veszt:²⁶ a romlot erköltsök országot rontanak.²⁷ Róma, annyit magába szedet hogy eledelétül fel fuvódva kellet néki meg fakadni. De a nagyra vágyodó emberek a győzedelemmel, nyereséggel is ugy vannak mint a torkosok az evéssel ivással. Addig eszik iszik a korhely mig nem hány. Róma, igy nehány száz esztendeig mindég dobzódot, evet, ivot; már most, ujra egy nehány száz esztendeig fog hánni, mig szabadságot, Tsászárságot, gazdagságot, birodalmat magábul ki nem vét.

[214v] XI¹ SZAKASZ
68.

A Római birodalom, Nerótul meg szabadul, de benne meg rögzöt nyavalyája testében meg marad. Az öreg Galbát veszik fel uralkodásra, ki, élete fojásával már hetven esztendejét meg halatta. A vénségben minden szokás erkölts fenekre szál, honnan semmi féle környül állásra nem mozdul. Galbának meg rögzöt erköltse szokása ot, hol eddig vólt jó vólt, de a római tsászár számára semmit sem értek akkor még, mely időben azoknak² segiteni kel vala. A maga módja szerint való rend tartást majd nem az erőszakoskodásig vitte, a gazdálkodást az utállatos³ fösvénységig. Fukar római tsászárt Uralkodó széken, a korhely élethez szokot palotások nem nézhettek. A vén Galbát rang, hivatal, idő, környül állás, mind kényszeritették ara, hogy módgyát változtassa, de már erköltsi tulajdonságai idejében vérében meg feneklettek, és helyből minden kényszeritésre sem mozdultak. Ő, azt⁴ látta, hogy igassága van [215r] ugy tenni a hogy teszen, népe ellenben igasságtalannak vette; mivel magát nem ugy módolta hogy benne, várt nyereségét el érje. Ritkán hajlanak az emberek ollyan érdemhez, melynek részekre, haszna nints.

A katona sereg, nem azt tekintette hogy az ország lesz bóldog, hanem hogy ő mit kap. A haza köz bóldogsága, kinek kinek házi szerentséjében állapodot meg. A köz bóldogságra, országra, tsak az országos, és nagy emberek tudnak gondolni; az aprók, magokon tul nem látván abban foglalatoskodnak, a mi táplálásával gyomrokat közzelebrül éri.

Galba Olasz országba érkezvén egy ujjonnan akkor állitot tengeri sereget, mely meg maradására akarattyát fizetését tőlle kéri, felelet képiben fel kontzoltat. Kéttség kivül rendetlenül, és⁵ gunyolással eset a kérés; mert fel tenni, hogy alázatos kérésre, ily kegyetlen felelet következzen, Nerónál is⁶ veszetteb bolondot mútat. Rómában az Udvari test őrző sereg, meg igért fizetését kéri, kiknek⁷ reménységeket Galba láb alá tapodja: ezt felelvén, hogy a Tsászár [215v] katonáit, nem pénzen veszi, hanem tsak választya. Ezen feleletre, katonái, magokban meg kordulnak, 's el halgatnak. De már a Tsászár, hatalmának job karját el ütvén Uralkodását, védelem nélkül hatta. Oda bizot, hogy az igasság tartozzon életét, hatalmát fen tartani. Nem tutta által látni, hogy az igasság, és haszon vétel, az emberek közt, egyet jelentő két féle nevezet szokot lenni. A tudatlan ember, és béres tseléd, a köz igasságot,⁸ a hasában keresi; mely szerint a köz jót is erszényében szereti hordozni. Haza szeretetbül, számodra senki se használ nap estig, sem nem kapál. Eledel, fizetés kel. Ezek felet Galba, a Theatrumokra, játékokra nem költ, és a mulattságához szokot község egyszerre únalomba esik, a mi maga után eléb nagy kedvetlenséget, az után bosszuságot huz. Véghetetlen⁹ számu embereket foszt meg fizetésektül, mellyeket Néró alat kaptak, és mindazokat bosszus keserűségre fakasztya ki. Mind ezeknél [216r] fogva a lesz, hogy Galba, fő embereket öldöstet meg annál fogva, mintha ellen párt ütést forralnának, és ezt tsak gyanúra tselekszi. Már elég, gondollya a Nép, és a támadás meg készül. A Német országi seregek uj Tsászárt kérnek, Galba hanyatlik, és Pizót választya magához. De a pártot ütöt Nép fejeket mind kettőjöknek el üti, és helyettek választya meg Poppejának¹⁰ el maradot férjét a korhely Othónt, vagy Ottót. Ez az ember sok¹¹ milliommal adósitotta meg magát. Nem állot már előtte más szerentse, hanem tömlötz, vagy a maga meg ölése. Nézd! a római nép, Tsászárrá teszi. Mitsoda Nép? Mitsoda Tsászárok? A leg bolondab embereket keresik ki az uralkodásra; ki tegyen hát¹² rólla, ha magok szerzik magoknak veszteket?

A Német országi seregek uj bolondságot tselekszenek, és Vitéllius vezéreket állattyák Tsászárnak, ki Ottonál véghetetlenül alatsonyab, 's eszetleneb korhely.

[216v] A népnek ezen kettős bolond tselekedetibül, belső háboru támad. A római seregek Ottóval maradnak; amaz másokkal. A verekedésnek környül állásait nézd Tacitusban¹³ 's másut. Én tsak oda menek, hogy Ottó szerentsétlen; ki értelmét előre meg határozta abban, hogy ha meg győzettetik, életét, veszedelmétül önként való halállal fogja meg menteni, a mit végbe is vit. Ez a Tsászári rangra emelkedet római nevezetes préda és korhely férfi három hónapokig uralkodot, mely idő alat magát különös jósággal viselte. Azért tet ugy, hogy a sziveket magához kapcsolhassa, mig Vitelliuson győzedelmeskedhetik, de minek utánna magát hatalmában meg erössitette vólna, könnyen lehet gyanitani, hogy Nerónak követte vólna példáját kinek bulyaságában, és gonosságában pajtása vólt. Romának fene vadgyai, uralkodásoknak kezdetiben mind kegyelmet viseltek. Ottó helyet, más ragadozo ember vad lesz Tsászárrá ki ő nállánál sokkal¹⁴ haszontalanab.

[217r] Vitellius, minek utánna Uralkodóvá lesz, első királyi foglalatosságául ezt veszi hogy Góliábul Olasz országba megyen, az ütközet hejére Kremona és Mantua közzé,¹⁵ hol a dög testeknek gyönyörűséggel való szemlélésekben foglalatoskodik, mellyekkel még az ütközetnek mezeje, teritve vólt. Követői közzül a büdösség, némellyeket változásba hozot, a mit Vitellius bennek észbe vévén reá következendő képpen szóllot: A megölettetet ellenségnek mindég jó szaga van, kivált képpen ha hazafi. Ezen szavakrul az uralkodásnak módgyát előre ki nézheted, mely siralmas fog lenni.

Vitellius, örökké öldökölvén, részegeskedvén, magát vérben, és borban feresztette. Soha korhelségétül meg nem szünt. Palotája szakadhatatlan bálozásokkal, vendégségekkel¹⁶ hangzot. Örökké tartó farsangolás, fertelmes bujákodás foglalták el életének minden napjait. Katonai hasonló részegesek, bujálkodok, paráznák vóltak. A részegeskedés, e minden nemes erköltsel ellenkező rut paraszt bün [217v] a barom, a sertés Vitelliusnál fogva a birodalomnak majd nem minden jövedelmét el nyelte. A tsászári lakó hely, közönséges tsapszékké, az az,¹⁷ szemérem nélkül való kurváknak, latroknak, ragadozó haramiáknak, gyilkosoknak let barlangjává. Ezeken kivül az ország dolgaira semmi figyelmetességgel nem vólt¹⁸ senki. El untam, de az utállat sem engedi, hogy ezen gyalázatos bolondnak környül állásait hosszason rajzoljam. Tsak oda menek hogy Vitéllius ellen közönséges támadás let. A napkeleti vezérek, országok Vespasianust kiáltyák fel Tsászárnak. Minden felől jönnek Rómára a partot ütöt fő kapitányok, és hadi seregek. Vespazianusnak, minnyájan¹⁹ hódolnak. Azomban, a sertés Vitéllius tsak iszik, eszik mint bátorságának idején; részegséggel fosztván meg magát azon kis eszétül is, a mit még bolondsága nálla meg hagyot. Róma éppen farsangolásban [218r] vólt, az az, a Saturnalis innepeket tartotta mikor a pártos hadi seregek hozzá bé rontottak, öltek vágtak; de²⁰ mindezeknél fogva is, farsangolásiban meg nem szünt. A szűntelen való korhelkedés, részegeskedés, prédálás ot üt ki, hogy mind azoknak tsászári eszközét Vitélliust, buzgó helyében fel keresik, meg fogják: a nyakára kötelet vetnek;²¹ kezeit hátra kötik; ruháját rajta öszve tépik, és ugy vontzollyák a piatzra ki; hol sárra halyigállyák főbe.²² Ütik, vétik, még véghetetlen kinok közt meg nem ölik; az után dög testébe horgot akasztanak, ugy huzzák a Tiberis vizébe: fejét, valamely dárda hegyire szurják és ugy hordozzák széllyel a nézők közt, s a t.

Gondoly rá már it Olvasó! a római ki hirelt erköltsökre, mind a Népben, mind a Tsászárokban! Mitsoda község? Mitsoda Tsászár? Láthatnád é most ezen utállatos bolond, alatsony esetnek példáját e széles világon? Tsak Rómában eshetet meg; 's rajta kivül sehol sem.²³

[218v] Az utállatos, galád, alatson, részeges, ostoba Vitellius után Vespazianus helyheztetik az uralkodó székre. Már it, majd ki fujhattyuk magunkat Olvasó; és a sok vad kegyetlenséget, veszet bolondságot, természetet gyalázó fertelmes bűnöket el hagyván, oly emberi tselekedetekre botsátkozunk, mellyek vigasztalni fognak, és nem kel magadat minden történetnél szégyenleni hogy emberi teremtés vagy. Ha minden ember Kaligula, Vitellius, Néró vólna, azon kérném az Istent hogy teremtsék sassá; nem leszek a természetnek gyalázattyára, sem a teremtésnek bölts mivét nem tsufolom minden hatóságának kissebbitésére, mert tsak nem ugy láttzik, noha az Istenségben kissebülés nem lehet. Még eddig tsak tsömörrel tápláltalak. Én szinte ugy utállom azokat, de mit tehetünk rólla vélled együt²⁴ hogy a rómaiak²⁵ utállatosok. Vigasztald magadat mikor jókra és szeretetre méltókra tanálsz. Annál nagyub betsit mutattya előtted a virtus.

[219r] Vespazianus, Klaudius és Kaligula alat, semmiségébül, a leg alatsonyab rabi hizelkedések által ment; lassan fel rangjára. Mostani állapottya, bizonyságtételül szolgál ara, hogy mindenkor érdemekkel birt, de ki nézvén, hogy érdemetlen Uralkodó alat érdemmel fel emelkedni nem lehet, érdemét el rejtve, szerentséjét gyalázatos eszközök által keresse. Már, kérdés, hogy érdemes embernek, lehet é elő meneteliért érdemtelenségekre vetemedni, vagy inkáb maradjon szegényen sorsában e világtul el felejtve, mint magát naggyá, alatsonyság által tegye? érdemes férfi, alatsony módokra nem vetemedik; de igaz az más tekintetben, hogy soha semmi az erköltsnek nagyob vesztére romlására nem lehet, mint a tudatlan, tsekély,²⁶ és gonosz Uralkodó, ki érdemért jutalmazni nem tud, hanem oly tsekélységeket emel fel a porbul mint maga. A rosz erköltsü fejedelem, országában, és széki körül, a jó erköltsöknek, pestis, és döghalál, mivel a jót is roszra kénszeriti.

Azomban, nem tudatik hogy Vespazianus, kegyetlenségnek öldöklésnek let vólna eszköze, mint Sejánus, és²⁷ Tigellius. [219v] Aprolékos hizelkedésekkel ment elő, magát rejtegetve.

VESPASIÁNUS
ÉRDEME, ÉS URALKODÁSA.²⁸

E' bóldog születésű Uralkodonak²⁹ királyi erköltse alat, Romának rabi sorsa, setét tömlötzébül mosolygó napjára derült fel. A bilintsen,³⁰ vas békjóban hevert emberség, és igasság lántzaikrul szabadulván egymást, mint testvérek, zokogó fohászkodások közt könyvező örömmel ölelgették, tsókolgatták. Az ártatlanság, fejét a porbul fel emelvén az igazi királyi itéllő székre bátran nézet, és sírva mosolygot. A magokat el rejtet nagy lelkek erköltseiknek ragyogo méltóságában fel öltözve bátorkodtak ditső pompájokkal a királyi szék előt meg jelenni. Az uralkodásnak [220r] minden ága fel emelkedésben, és méltóságban tündöklöt. Az igasságnak napja álló világgal ragyogot felettek, hol az emberi természet, ditsősségének Mennyei palástyával bé fedezve űlt. Tronusán, meg szabadulván gyalázattyátúl, mely által Isteni képe az előt annyit fertéztetet. Tapsolt az igaz ügy: a gonosság retteget; és a³¹ bün, önnön poklának fertöjében veretvén alá, fertelmes sárjában buborékolva fúldoklot. Az árulás, száját bé fogta, rettegö szivére nyeldesvén alá mérges lehelletit. A tökelletlenség, alatsonyság, hazugság, hitetés, egymásba fogózva, rémitö orditásokkal sijjesztették magokat alá poklokra, és Nerónak, Kaligulának, Tiberiusnak neveket fohászkodások közt hivták segittségül.

Vespazianusnak érdemei, annyival inkáb szembe tüntek hogy [220v] előtte fene vadak, részeg értelmü³² kegyetlenek, és oly rémitő bolondok uralkottak, kiknek tselekedetek, a leg veszetteb természetnek határán is kivül láttattak lenni. De Vespazianus még is minden Uralkodóknak sorában tündökölhetet. Minden mivét erejét ara forditotta, hogy a mit Rómában a kegyetlenség és³³ bolondság el pusztitot helyre gyűjthesse. Éjjel nappal az uralkodásnak terhével, gondjával küszködöt, nem szünvén meg soha királyi foglalatosságaitul. Maga viseletiben szeléd, együgyü vólt: élete modjában gazdálkodó, és bujaságra pompára soha sem vesztegetet. A fő tanátsot, birói hatalmába, méltóságába vissza helyheztette. Az asztalban való vesztegetést, nem büntetéssel ugyan, hanem gazdálkodó példájával zabolázta. Az erköltsnek romlása ellen okos vigyázással el rendelt törvényeket szerzet. A korhely katonaságot veszedelmes [221r] szabadságoktul, fenyitéke által elzárta, mely már³⁴ részeges tulajdonságai által, baromi indulatokra fakadni, szokásba vette. Dagályos pompa, és³⁵ kevélység nélkül vitte foglalatosságait; szüntelen a köz jóra dolgozván.

E' tsászárrul tsuda tételt is adnak elő: hogy Alexandriaba érkezvén, a Nép ellene zugolodásra fakat, mivel kivánsága szerint nem jutalmazta, és vendéglette. Ez akadálynak, és kedvetlenségnek közepette valamelyik ugy találja fel magát hogy tsudát készit. Két nyomorult ember, egy kotska kezü, és egy vak kérik hogy ők Isteni sugarlás által tanáltak³⁶ gyógyulásoknak eszközére.³⁷ Egyik azon esedezik, hogy kezét, lábát nyomná meg; a másik, hogy nyálával szemét töröllye ki. Vespazianus magát vonogatván végre meg tselekszi, és azonnal mind a két ember meg gyógyul. A község, száját³⁸ bé fogta látván hogy Vespazianussal az Istenek, hatalmakat közlik.

Én, mint sem Apostol, sem Szent [221v] sem Proféta, a keresztyén tsudákhoz keveset tudok, nem hogy a pogányokéhoz értenék. Tudom ezt, hogy a természet, és annak örökre meg határozot rendi, és³⁹ a mindenhatóságnak oly⁴⁰ ki terjedése; mellyen⁴¹ tul, esetet tsinálni ollyat, mely a teremtés módgyát,⁴² felül haladja, valósággal sokat kiván; Nem hihetem, hogy Vespazianusban ere erő tanáltatot vólna: azt sem, hogy az Isteneknek szükségek let vólna, dolgokon, természet ellen való módra segiteni, kik szorulásba nem jöhetnek.

Vespazianus, az ellene vólt villongások közt nem bánta, hogy személlyének ollyan hatalmat tulajdonitotta melyrül maga semmit se tudot. Hihető, valamelyik emberek készitette e tsudállatos történetet számára, hogy nyügébül szabadullyon. A község hitte, és ő magában el halgatot. Minden időben minden Nemzetnél meg kivánta az együgyüség hogy tsudái legyenek. Ha nem vóltak, nem hit. Néki a világnak állása nem tsuda, hogy arul Istent ismerjen, ha nem mongyák hogy a sánta meg gyógyult. [222r] A tudatlan, Isten isméretire nézve egy mozdulást, vagy emberi hir adást nagyob tsudának veszen, mint egy világot. De mindenkor is használta a ravasz okosság az emberi tsudákat a tudatlanok ellen, mellyek az igaz Istenéin kivül hitetésbűl állottak. Más ódalrul vegyük Vespaziánust tsudának: uralkodásának emberségénél fogva vólt Rómában valóságos tsuda.

Mivel halandó embernek erőt, gyengeség nélkül mutatni egy átallyában való örökös lehetetlenség, Vespazianusnak is motskos hibáúl tétetet ki fösvénysége, és a nagy adónak sartzolása. Ebben hiv emberi ezzel mentik hogy az ország kintse jövedelme el lévén prédálva, mint egy szükségtül kényszerittetet az adót szoritani. A vizelletre sartzot vetet, mely büdös jövedelemmel Titus, a fia ellenkezet. Mikor pénz jöt belölle fiának orrához tartotta igy szólván: érzed é hogy ez a pénz büdös? Továbbá a fösvénysége ha a vólt, különös, mert, mind a köz jóra, a szegényeknek tápláltatására, el pusztult familiáknak helyre allatásokra, utakra, [222v] el sasnyult ehező népének segedelmére, a tudós embereknek jutalmazására s a t. forditotta, mely tárgyai közt pénzét bőv kézzel szórta széllyel. Mind ezeket a fukar egy sem tselekszi. Azomban helytelen tselekedet lenne még is a tereh viselő Népet ereje felet terhelni azért, hogy adójábul valaki, jóságát mások iránt gyakorolhassa, és egy ékesen szollást tanitonak száz ezeret fizessen. A mely tselekedet ezer embert nyomorgat, hogy egyet gazdagittson általa, jóságos tettében hibázik jóságos tselekedete ellen. A tereh viselő sokaság iránt, tsak az a királyi kegyelemnek gyakorlása, hogy kóldussá ne tegye, és ügyét igazsággal itéllyel. Már, ezt meg vonni egy nehány milliom szegénytül, hogy verejtékével szerzet, és tőlle a renden tul el huzot keresetivel egy nehány száz ember gazdagodjon, emberség és igasság ellen van. Lássa a király akár melyik, kiket hogy gazdagit, de szegény népének sajtóban tsafart verejtékébül nem lehet. Nem [223r] igazság a népen töb adót venni, tsak a mennyi óltalmára, és köz igasságának ki szolgáltatására, szükség szerint meg kivántatik. De ez, oly tsudállatos természetü szükség, melynek határai a messziségben el tévettek, és már fel tanálhatatlanok. Az ország szükségeit sok Ministerek, az Isten minden hatóságával tették egyenlő véghetetlenséggé.

Tudni kellene hát már, hogy Vespazianus az adónak nagyságát, népének sajtóltatásáig emelte é fel vagy nem, mivel most is tanáltatnak kik adójokat múlatva, könnyen fizetvén annak terhe ellen panaszolnak, fohászkodnak. Akkor is lehetet ugy. Akár mely felől megyünk, de tsak ugyan ezen egy dolog, Vespazianusnak sok rendbéli érdemeit homályba nem hozhattya.

Az utolsó lábjegyzet helye nincs a kéziratban bejelölve.

[223v] XII¹ SZAKASZ
70.

Vespazianus a tudósokhoz, böltsekhez vonszó indulattyának kegyelmének truttzára, a Filozófusokat, kevéssé szenyvedhette, mivel oly értelemmel viseltetet irántok, hogy a királyi Uralkodásnak ellenségei; Ezen gyanú eleitül fogva a Filozofusokra, ebbül származot hogy függés nélkül kivánnak élni, szabadon. Igen, de ezen vágyódások személlyekre nézve van, különösön, de az országnak törvényes állapottyával, Uralkodás módgyával soha se háborognak akár millyen legyék. Diogenes, minden emberi szabadságát határok közzé tutta venni egy hordóban. Igaz az, hogy a kegyetlen, és minden törvényes határokon kivül uralkodó hatalmat, soha a Filozofusok helyben nem hatták, hogy a fejedelmek hibáit rostálták, de ennek a² böltsesség, a természet igassága, az emberi Nemzetnek törvényes szabadsága szolgálnak okúl, mely dolgokat a Filozofusoknál jobban, senkinek ismérni nem lehet.

[224r] Mentül nagyub a tudomány, böltsesség, annál töb, és tisztáb benne, a természet igasságának ismérete. Ugyan azért, a Filozófusok ha tehették, mindenkor magánosságban éltek, és ha van nékik mibül, most is inkáb szegénykednek a magok házánál szabadon, mint palotában pompázzanak mástul fügve, és meg kötve. Ebbül nem következik hogy párt ütők vólnának. Romában az Uralkodókat hivatalban való emberek, fő kapitányok, község, katonák hánták vetették, öldösték; nem Filozofusok. Senekát, gyanuságba vették Neró alat, hogy ő is párt ütésre hajtot, de Seneka, világi sorsára, élete módjára nézve Filozofusnak nem tartathatik. Inkáb vólt Minister, ki böltsessége mellet Nerónak minden bűnében hizelkedet. E szerint ő, véghetetlen gazdagságára, birtokára, hivatalára nézve tsak beszédével láttatik Filozofusnak lenni. Akkor az embert az is halálra itélte³ ha sok jószággal birt, hogy általa árulói gazdagodhassanak.

[224v] Vóltak oly szennyes, és⁴ inkáb kéntelenségbül, mint akarva való Filozofusok, kik szegénységeknek, tzudar életek modjának közepette,⁵ szabadságot vettek reá, hogy az emberi Nemzetet itéllyék, és sorsát tselekedeteit rostállyák, de ezek tsak szájjal kiabáltak a fejedelmek, és gazdag emberek ellen azért, hogy ők szegények vóltak és szükségek miat másnak a vagyont, jó élést irigylették titkon, bár hogy tettették is nyilván. Nintsen ollyan böltsesség a Világon mely az embert testi szükségei alól ki vegye, és vágyodásaitul meg fossza. De soha se is ara vigyáz hogy az emberek mit beszélnek, ha meg akarod őket igazul érteni, hanem hogy mi a szükségek. Ezerszer hazudnak az emberek vágyodások ellen, mellyet minnyájan titkolnak magokban, 's minnyájan látnak egymásban.

Elég hozzá hogy a Filozofusoknak Rómábul ki kellet menni, mintha a Tsászár tételben le tételben, ők lettek vólna korhely Pretorianusok. [225r] De, valamely Demetrius nevezetű Tzinnikus az az, hivatal szerint rongyos, és szemtelen Filozofus, a tsászári parantsolatnak truttzára Romának uttzáin⁶ ot marat, ki Vespazianus elöt leg kisseb tiszteletnek jele nélkül meg fordult; illetlen, és durva szavakkal dorgálván tsászári méltóságát, nem távoly tőlle a sokaság közt. A tsászár hallotta, és hozzá ily üzenetet tétet. Mindent el követ, mongyátok meg néki hogy életétül meg fosszam, de ugató ebet, ölni nem akarok. Ha az iránt a Tsászár ily nagy türéssel tudot lenni, mi kénszeritette reá hogy a többit Romábul ki üzze? Hát ha oka vólt a rongyos tudósnak el kergetet barátaiért zugolodni?

Hanem ezen tettének ellenében szépet tselekedet Vespazianus Pompotianusra nézve kit előtte fel attak mint élete, rangja ellen tusakodó leg veszedelmeseb embert. A Tsászár ebben sorsát meg érti. Pompotianust szólittya; Konzullá teszi, és igy mond⁷: ha ő lesz Tsászárrá, meg fog róllam emlékezni. Pompotianus, szerentséjében fenekre ült,⁸ 's halgatot.

[225v] Bár mely derék uralkodó vólt is Vespazianus, az ellene való támadást el nem kerülhette. A Golusok, Civilis nevezetü vezér alat fel támattak, de meg hódoltattak. Ezen esetnek környül állásait el halgatom. Elő beszéllések nem nékem valók.

Támadás esik Zsidó országban is;⁹ de ez már Nérotul fogva ujra meg ujra történik, ez ostoba, és éppen oly¹⁰ vakmerő, mint tehetetlen Nemzet közt. Azt gondolták, hogy a felhőnek, tűznek oszlopa halad előttök hogy most is Moses által vezéreltetnek: hogy a Világ Istene egyedül övék különösön, ki most is méltóztatni fog érettek, Egeibül, a hartzra¹¹ alá szállani. Azomban a Római Tsászár is¹² tsak más tehettségü uralkodó vólt, mint a Básán béli Óg király, kit az UR a maga népének kezében ada. A római Légiok tsak tul lehettek a Filisteusokon s a t. De a sidó nép tsak ugy tartotta¹³ magát most is, mint másszor. Hogy a Világ Istene tőlle ki válva minden más emberi teremtésének halálos ellensége [226r] és Mennyei üldözője; ki azon okbul nem akarja magát a 'sidón kivül semmi féle Nemzettség által meg ismértetni, hogy¹⁴ módot szolgáltasson magának az örökös bosszu állásra; pokloknak emberekkel való meg töltésére; ördögnek hagyván az emberi Nemzetet, melynek teremtésében ditsősségét kereste.¹⁵ Nem szenyvette a sidó, hogy más emberi teremtés, teremtőjéhez just tartson, tsak ő. A Jerusalemi Sidóság, ezen egy felől nevettséges más felől ostoba hitben meg átalkodva, győzedelmes Messiássát minden ablak fiokon leste, sáberben orditozva, hogy el érkezését sijjettesse. Akár mely hitető jelentette magát, hogy Messiás vagyok; ehol jövök hozzátok; ezen emberi Nemzet sepreje¹⁶ mind annyiszor zendülést, támadást tsinált.¹⁷

E' szánakozásra,¹⁸ való¹⁹ Nemzet, mely minden magán kivül élő embert vallásbul utált, el hitte, hogy [226v] baráttságáért az Isten is utálni fogja Világát, mellyet nékik igéretbe adot, hogy Sidók legyenek a Világnak Urai, itt e Földön. Ennél fogva Róma ellen ottan ottan fel támattak mig e győzedelmes hatalmat, minden irántok való szánakozásbul ki nem vetköztették. Eleitül fogva, ez a Nemzet azt vette törvénybe hogy az egész világnak legyen ellensége, az az, a magán kivül élő emberi Nemzetnek gyülölöje. Ollyan törvény mely Isten, természet törvénnyével ellenkezik és emberséget igasságot el temet. Annyira, hogy ha a mai keresztény világ, ő irántok, az ő igasságokat venné gyakorlásba, a magok vallásának szentségénél fogva, mind el töröltetnek e földrül. Soha a sidó törvénynél törvénytelenebb törvény nem vólt e világon a közönséges társaság boldogsága ellen. Ez a galád Nemzet irántunk most is oly utálattal viseltetik, hogy edényünkből sem^O eszik, és borunkat sem^OO issza s a t.

Ezen részeg értelmű nemzet,^OOO szegénységében kevélykedve, gyangeségében hatalmaskodva, és alatsonyságában méltóságot mútatva, a Római [227r] zászlókat, a Tsászárnak képit, tzimerét nem is nézhette, azt hivén magában hogy azok a rómaiakkal egyött a mindenható igaz Istennek ellenségei, kiket Mennyei módon utál, és ő általok kíván el veszteni. Ostobaságok miat tehát vallásoknak világánál meg vakulva; az Istenben, annak természete ellen bizva, Rómának rettenmtő hatalmára^OOOO pártot ötnek oly^X reménység alat, hogy kevés számokat^XX, és gyáva katonaságokat, az Isten őket védelmező hatalmának tsudái majd ki fogják pótolni. Azomban, mind ezen ditsősséges reménységek, ot ötnek ki, hogy Jerusalem hamvába temettetik; és^XXX Népe széllyel szórattatik; mely esetben, mint vásárra hajtot barmok adatnak el^XXXX, tsekély pénzen. Ide tartozik még, hogy a Sidók magok közt is meg hasonlottak; kölön kölön értelemre, tsoportokra alottak, kik egymást költsönbe le rajzolhatatlan döhösséggel ölteék, vágták, amidőn Titus már várasokat zárva tartotta, kit Vespazianus köldöt oda Jerusalemet meg hódoltatni. Hijába kérte őket a Római vezér, hogy agyák fel magokat;^XXXXX[227v] nem tselekették.

Tsendesedjünk Olvasó, mert it is van egy kis mezőnk mellyet meg futni nem lesz haszontalan fárattság. Lásd hát példábul, hogy az a dolog a mit Superstitionak, Fanatismusnak, vak buzgóságnak, tudatlanságnak neveznek, mitsoda veszedelmeket huz maga után. Mikor valamely Nemzet abba vakul, hogy vallásán tul az Isten senkit se tekint: hogy a minden hatóságnak védelme tsak az övé különösön? Ártanak é hát az oly világi böltsek, kik az emberi nemzetet e nehéz nyavalya törésbül ki gyógyittyák. Mellyik vallást tette az Isten, a világon mindenik felet győzedelmessé? Melyik felet nints a másiknak hatalma? Itt, Mahomet,²⁰ magát mutatni nem meri. Lábunk alat nyög, De Konstantinápolyban, a hason mászás, nékünk esik osztályba.

Hogy a Sidók Jerusalemben mitsoda rettenetes éhséget, inséget szenyvettek, közönségesen tudatik. Irtóztatósága, le rajzoltatását, pennámban fel függeszti.

[228r] Vespazianushoz halála közzelit. Hamar érkezet… Ötven kilentz esztendős volt. A midőn utolsó óráját meg érzette, beteg ágyában fel állani magát erőltette, és igy szóllot: egy Tsászárnak álva kel meg halni. Kéttség kivül ezt értette rajta hogy népének javában hóltig és meg szűnés nélkül²¹ való szokása foglalatoskodni.

[228v] XIII¹ SZAKASZ
79.
TITUS

El fogja szivedet az édes öröm, és köny hullatásra fakad ki benned a gyönyörűség, ez örökre ditsősséges névnek hallására.² Miért vesszük a jó Uralkodónak nevét egy felől oly édes meg illetődéssel, más felől el ragattatással? Azért hogy az embernek meg személlyesedet bóldogságát érezzük bennek. Ő az Isten jóságának eleven képe közöttünk. Mint a Mennyei gondviselésnek királyi székin fel szentelt angyala, ara szolgál eszközül hogy bennünket tselekedeteivel a Világ attya iránt való háládatosságban gyakorollyon. Kegyetlen, eszetlen Uralkodó alat ugy tettzik hogy annak országátul, az Isten is el fordul. A jó király pedig az Isten áldásának, és bóldogitó kegyelmének reánk mosolygó képe. Titusnak Uralkodása alat is ugy tettzet mint ha Romának Istenei szállottak vólna alá a Kapitoliumba lakozni, honnan áldásokat hintették a Népnek fejére.

[229r] Nem igaz hát hogy a hatalomnak nagysága a születéssel, vérrel, értelemmel igaz erköltsöt el ronthassa, és annak jóságát meg vesztegethesse. A nagy rangban születet nevekedet embereknek, mivel szokva vannak hozzá, méltóságok vagyonok, közönséges dolgoknak láttzanak. Nem is lehet mondani, hogy a nagy jövedelem, rang, méltóság, a jó vérü, és³ emberséges születésü Uraknak nemes erköltsöket rosszaságra, eszeket eszetlenségre forditaná. Valaki a nagyok közt gonoszt, ostobát mutat, nem vagyona, hanem erköltsi alkottatása miat az. Ha a hatalom, kints egy átallyában minden erköltsnek vesztére szolgálna, Titusnak tsak ollyannak kellene lenni, mint Nérónak.

Titus, királyi kötelességének, magát annyira által atta, mely szerint életének minden örömét tsak nem abban láttatot keresni, hogy az embereket bóldogittsa. Különös vágyodásait zabolára fogta: indulatain okosságával uralkodot, ugy hogy nem azok ragatták őket, hanem ő vezérlette azokat. Személlyére tartozo testi gyönyörűségeit erköltsének hatalma alá hóditotta, és [229v] kivánságainak, mértékletessége parantsolt. Agrippa Sidó királynak leányát Bereniszt, halálban meg szerette, kit feleségül vet vólna, de mivel a Rómaiaknak benne kedvetlenségeket látta, szerelmét, kivánságát gyönyörűségét magába fojtva, leg kedveseb világának egyetlen egy tárgyát, magátul el küldötte. Ez ugyan szükségtelen engedelmesség vólt mivel Uralkodására nem tartozot hogy gyönyörűsége közt kivel háljon.⁴ Jusson eszedbe, hogy Neró magának feleségül herélt embert is vet. Mitsoda külömbség?

Titusban, leg erösseb, leg ellene álhatatlanab vágyodás, és ösztön vólt az embereknek bóldogitása. Ha ágyábul fel kelvén estve reá nem emlékezhetet⁵, hogy valakit szerentsére emelt, igy szóllot: El vesztettem a napot: senkit se bóldogitottam. Tsak egy napot élt illyet. Mennyei és⁶ örökre emlékezetes szavak; mellyek a Titus névnek halhatatlan ditsősségére és a fukar királyoknak gyalázattyokra szolgálnak mind e Világnak vegéig. Meg határozot értelemnek vette magában, hogy előlle soha kedvetlenül⁷ egy kérő embert se eresszen ki. Gazdagitot, ajándékozot, de a [230r] népnek terheltetésével senkit sem. Egyik kezébül hiveit jutalmazta, a másikkal tereh viselő Népét oltalmazta, javitotta. Soha halállal senkit se bűntetet; és a mint magában fel tette egy tsep római vért nem ontot. Ara fogta, hogy mivel Tsászár lévén egy uttal fő pap is, véres halállal büntetni papi hivatalával ellenkezne. Ezen tselekedeteiért, 's töb illyenekért neveztetet Titus az⁸ emberi Nemzetnek gyönyörüségének.⁹

Vegyük kérdésbe már, hogy Titus, neveléssel, tudománnyal vólt é illyen érdemes ember, vagy születéssel? Én ugy tudom, hogy valamely halandónak foganszásakor, a természet munkája, önnön jóságát vérébül ki felejti, soha többe e Világon emberi kéz benne¹⁰ helyre nem hozza. Valamint a gonosz nem tudgya hogy gonosz; a jó se tudgya hogy ollyan jó, tsak ösztöneit érzi magában a jóra. Ne hizelkedgy magadnak Olvasó, ha jó szived van, melybül tselekedeteid származnak, hogy magad szerzetted magadnak. Nem tudod¹¹ mint let, tsak használod. Valamely erő és¹² hatalom alkot¹³ bennünk mindent, melynek fel fedezésében örökös vakságra átkoztattunk.

[230v] El futtya véredet a mérges keserűség, és halálos bánattyátul verettetik¹⁴ le életed, midőn látnod kel, hogy Rómában még is tanáltatnak fő emberek, kik Titusnak el vesztésére öszve esküdgyenek. Ezek a majd nem ki magyarázhatatlan természeti tulajdonságu római emberek, sem jó sem gonosz uralkodót nem szenyvedhettek, sem szabadságban nem élhettek. Ugy láttzik hogy magokat, minden féle élet modjábul ki szoritották, élni igyekezve.¹⁵ A tanáts a pártos fő embereket halálra itélli, ő pedig azokat ebédjére hivattya. Azomban a párt ütés magába fult, mivel nem vólt néki mi által ösztönöztetni. Jegyezd meg hogy az országnak köz lakossai, szegénysége soha királlya ellen párt ütésre ki nem fakad, tsak azon esetben, ha verejtékét sajtóba tsafarják, vagy vallásatul kivánnyák meg fosztani. Még ekkor is meg kivánnya hogy reá nagy emberek beszéllyék.

Titus alat történt a Vesuvius tüzének az a magábul ki okádot árja mely két nevezetes várast temetet el örökre, Herkulanumot, és Pompéát. A természet visgáló Plinius azután, e szörnyű esetnek [231r] okát kivánván közzelebrül szemlélni, a Vesuviusra ment fel, és belé veszet. Honnan igérhette magának hogy azon föld alat égő tűz tengereket el láthattya, mellyek ot örökké fornak, és a Vesuvius torkán fel pöfögnek? Nem az a kérdés hogy mennyire vannak oda le, mere terjednek ki?, hanem az, hogy el alvás nélkül örökkön örökké égvén, hol tanál magának még is tűzre valót? Mennyi mért földekre terjedhet ki körülötte föld alat, az a büdös köves tenger, mely tüzét táplálhattya? Végre, miképpen módollya a természet hogy onnan örökké való tűzzel hánkolódjon ki? Hijába nézet vólna Plinius száz esztendeig a Vesuviusba alá, mert ezen eseteknek okát annak fenekén, soha ki nem nézhette vólna. A ki mellette lakik a Vesuviusnak, tsak annyit tud rólla mint aki tölle ezer mért földre van. Mindenik ezt tudgya, hogy benne örökké való tűz ég, mely nagyob, hol kisseb áradással adgya¹⁶ fel magát.

Titus, ki emberi nemének betsülletire szolgált és a¹⁷ Trónusnak ditsősségére vólt, negyven esztendős korban hal meg. Ugy láttzik hogy nagy [231v] adománnyira nézve, irántunk, a természetben is irigység van: A jót ritkán szüli, fösvénységgel adgya; 's ha adgya, hamar el veszti; ellenben a gonoszok halhatatlanok ha tsak az¹⁸ ellenek meg mérgesült természet, és kéttségbe esés őket meg nem öli. Rómának bóldogsága ellen pártot ütöt sorsa, e kis szerentséjét sem szenyvedhette meg, hogy nyugodalmát Titusban két esztendőnél továb vigye: addig uralkodhatot tsak. Ujra fene vadnak vettetik torkába, mely által rajta, az ellene meg busult természet láttatik e világnak vérét bosszulni.

A meg veszet, bolond, és dühöt uralkodok közt az örök végezés, tsak azért láttatik Romának néha néha jó tsászárokat adni, hogy a kegyetlen¹⁹ uralkodásnak öldöklését, kinnyát, keservét, meg szaggatot szivének²⁰ véres sebeiben²¹ annál nagyob gyötrelemmel érezze.²² Szegény Róma! mond meg hogy meg hóditván a világot, és egyedül ülvén annak fején, hogy érdemlesz mindenek közt, te egyedül leg nagyub szánakozást?²³

[232r] XIV¹ SZAKASZ.
81.

Titusnak testvére Dómitzianus² azon születésbül, fajbul, származik annak ellenébe mint pusztitó fene vad, és³ kegyetlen. Látod, hogy ugyan azon atyának anyának testébül a leg nagyob egymással való ellenkezések származnak. Soha se vólt oly nemes vérű familia, melynek véréhez a természet ugy hozzá kötötte vólna magát, hogy abból időrül időre idétleneket, és fene bestiákat ne hozot vólna világosságra.

Domitianus azon kezdi hogy Istennek hivják⁴ ezentul, semmiségét abban gyakorollya, hogy a falon, legyeket öldös. Nevettséges és tsufos alatsonyságának közepette minden féle vitézi nevezeteket magára széd. Nem tudni ki tanáttsábul, ara még is reá ment, hogy az emberek herélését meg tiltotta. Ezen természet ellen való szentség töréssel, és eszetlenséggel is szokásba⁵ vették az emberek, méltóságokat gyalázni.

Minek utánna a veszet fejedelem ellen is tűz ütötte vólna ki magát a birodalomban [232v] annak el óltásával elméjét minden ki gondolható kegyetlenségekre ki terjesztette. A vér árulók, titkos vádolok jutalomúl az első hivatalokat kapták, és az ártatlanoknak javaikkal gazdagottak, minek utánna azokat hamis hitek által meg ölették. Egy emberséges embernek élete vagyona sem lehetet bátorságban. Minden felé fogdosták a nagy embereket; vitték, itéltek, ölték. A tanáts kényszerittetet őket halálra itélni⁶ hogy az Uralkodónak bolond kegyetlensége, e ritka szövésű függő mellet, mellyen minden ember által látot, magát el rejthesse.

A tanáts béli fő Rendeket ebédre hivatta magához, még Uralkodásának kezdetiben. Egy nagy gyászos fekete szobában fogatta őket, kik ezt látván halálos rémülésbe estek, és magokat életeknek utolsó orájára el tökéllették. Illyen elmélkedések közt kellet nékik ebédelni. Minek utánna haza botsátotta őket hová ki ki hóhért várt, hozzájok ajándékokat küldöt nevetvén magában ezen, hogy őket annyira meg ijjesztette. Az emberi Nemzet [233r] emlékezetiben, Román kivül, tanálsz é ily különös bolondot illető tselekedetet. Az illyen esetek, mindég tsak Romának jutnak osztályba a Világnak⁷ viselt dolgai közzül.

A Filozofusok mind el üzettek. Epictetes Romábul ugy ment ki, hogy kenyere sem vólt; és enni mit, nem tudot. Szomoru dolog hogy azok az emberek kik az emberi nemzetnek eleitül fogva tanito Mestereik, jól tévőik valának, töbnyire minden időben szegénységben sinlettek, és szükséget⁸ szenyvettek; noha a tanult világ, a mitsoda bóldogsággal élhet, egyenesen a böltseknek hálálhattya. Ha az Apostolokra, Evangyelistákra gondolsz tul a világi okosokon, fordullyon meg fejedben, hogy ezek is mitsoda szegénységben⁹ éltek.

Végre, Domitianus oly bün¹⁰ kutató törvényszéket állitot fel, mely egy titkon elibe¹¹ adot mondásért, a leg érdemeseb hazafit is meg ölette. E' kegyetlenségnek irtóztató eszközére a váras meg némúlt, és a beszéd, a leg nagyub [233v] rejtekben tétetet. A keresztyének kegyetlen üldözést szenvettek alatta. Sokan tartyák hogy Sidók vóltak mivel a Rómaiak akkor a Sidóktul amazokat külömböztetni nem tutták.

Látod, mindenüt a Világ emlékezetiben hogy az¹² ily fene kegyetlenség, bár hatalmának minden rettentő eszközeit gyakorlásba vegye is magát fen nem tarthattya. E'dühös bolond ellen is öszve esküsznek, kiket a maga felesége vezet. Rajta mennek, és házánál meg ölik.

A kegyetlen Domitianusnak uralkodása alat élt és vezérlet Britanniában a nagy Agrikola, ki az igaz emberiségnek minden, erköltsi érdemeivel birt. Vigyázó okosság, szelédség, győzedelmes vitézség, igasság szeretet, mértékletesség, emberség s a t, formálták erköltsi valóságát. De e nagy embert, nem az ostoba Domitianus választotta ki a sokaságbul fejedelemségre, hanem Vespazianus küldötte Britanniának vezérlésére, meg hodoltatására, és szeléditésére. Minden lépésében [234r] szerentsés elő menetele vólt; ugy mint minden, valósággal nagy emberekkel szokot¹³ a világon meg esni. A Brittusoknak vad erköltsöket fene természeteket, az élet módjának nyugodalmához, hasznához, nyereségéhez szoktatván őket,¹⁴ naprul napra szeléditette. A tsendességet, és¹⁵ bátorságos lakásnak édességét vélek meg éreztette. Igy vólt Agrikola Domitianus kegyetlensége alat nagy Británniának jól tévő, és országló Istensége, ki tsak azért hódoltatot hogy el fogot népét bóldogittsa. Ditsőssége a Világra ki terjedvén, Domitianust, az¹⁶ irigysége¹⁷ nyughatatlanságba hozta. Félhetet is hogy ot Tsászárnak ne kiáltsák ki. Haza hivatta; de Agrikolának érdeme, hire neve, okossága, mértékletessége, vigyázása; mind együt, oly fel emelkedésben vóltak, hogy Domitianus Tsászár, kegyetlenségét, irigységét személlye iránt halgatásba tette; Magában dünnyögve, nagy tekintetit nyilván tisztelve, el kellet néki nézni hogy Agrikola, e világbul tsendes és természet szerint való halállal költözzön ki. Mely eset [234v] tsak egyedül válik a fene Domitianus Uralkodásának betsülletire. Oly igaz ez hogy emberségen, igasságon kivül, valóságos ditsősség, a királyi széken sem lehet.

Nevezetes eset vólt még ez időben, valamely Tyáni Apollonius nevezetű pogány profétának a világon let meg jelenése. Ezt az Apolloniust a pogányok Isteni erővel biró embernek tartván, tsuda tévőnek hitték. Ezek a tsudák, még ot is, hol az igaz Isten nem ismértetik, az embernek, mindenüt lába alá akadnak, és nem tudgya rajtok hogy essen keresztül. Tsak el hitték, hogy lehet ember, ollyan, ki az örök Rendet és valóságot, természetibül ki vetkeztethesse, ara kényszeritvén, hogy munkálkodjon maga ellen, Apolloniusnak betsülletire. Meg rászkodik fejedben a józan okosság, látván az ily szánakozásra méltó ostobaságot mely e világot forgatná fel, hogy magát a magához hasonló tudatlanok közt hirelhesse.

Azomban Apollonius a maga idejéhez képpest melyben élt, lehet hogy tanult ember vólt. Az [235r] igasságot szerette, és annak ki mondásában le verhetetlen bátorsággal birt. Ékesen szóllása, tiszta élete, mértékletessége, kegyessége halgatóit részire¹⁸ meg hódoltatták. Nérónak idejében Romába jőt; mondván; nagy vágyódásom van látni hogy mitsoda bestia az a Tirannus.¹⁹ Ő tsuda tévőnek magát nem hitte, hanem ostoba tanitványai tsufitották meg emlékezetit; a tsuda²⁰ tevésnek méltóságát kivánván természet szerint való érdeméhez ragasztani, mely már most hitetőnek mutattya. Leg szeb tsuda tételének tartom a következendő tanáttsát, mellyet Alexandriában Vespazianusnak adot, midőn Roma²¹ felé jönne, a Tsászári székre.

„Ne gazdagitsad magadat, mond, népednek felettéb való terheltetésével. Az a kints, mellyet jobbágyidnak könyhullatásokkal szerzesz, veszedelmedre szolgál. Segittsed a szükölködőket: a gazdagoknál, törvényes vagyonaikat had meg. Nem te magad parantsoly a törvényeknek, hanem nézd el, ha azok parantsolnak néked: ugy szerezhetsz jó törvényt, ha magadat veted leg eléb is alája.”

[235v] E' rövid tanáts adás Apolloniusban sok gondolkodást, tapasztalást, olvasást, és okosságot teszen fel. Valamit mond, bölts Uralkodásra, emberségre, és köz bóldogságra tartozik.

Végre, Apollonius, nyilván²² való meg halálozása helyet, el tünik. Tanitvánnyai azonnal fel kiáltanak hogy az Egekbe ragattatot. Követői tselekették ezt,²³ hogy emlékezetit Istenségre emelhessék. Illyenek vóltak az esetben is a hitetésnek, és tudatlanságnak mivei.

VÉGE

A hetedik Kötésnek

[144r] ROMANAK VISELT DOLGAI
HETEDIK KÖTÉS
1803.

[145r] I³⁷ SZAKASZ.
742.

[152v] II. szakasz¹
Augustusnak házi sorsa, halála

[160v] III SZAKASZ¹
14. A Kristus születésétűl fogva

[168v] IV SZAKASZ¹
20–22

[176v] V SZAKASZ¹
26–

[182r] VI¹ SZAKASZ
37.
KALIGULA.

[184r] VII¹ SZAKASZ
41.
KLAUDIUS

[192r] VIII¹ SZAKASZ
48.

[197r] IX¹ SZAKASZ
54.
NÉRÓ.

[206v] X¹ SZAKASZ.
62.

[214v] XI¹ SZAKASZ
68.

VESPASIÁNUS
ÉRDEME, ÉS URALKODÁSA.²⁸

[223v] XII¹ SZAKASZ
70.

[228v] XIII¹ SZAKASZ
79.
TITUS

[232r] XIV¹ SZAKASZ.
81.

[144r] ROMANAK VISELT DOLGAI HETEDIK KÖTÉS 1803.

[145r] I37 SZAKASZ.742.

[152v] II. szakasz1 Augustusnak házi sorsa, halála

[160v] III SZAKASZ1 14. A Kristus születésétűl fogva

[168v] IV SZAKASZ1 20–22

[176v] V SZAKASZ1 26–

[182r] VI1 SZAKASZ37.KALIGULA.

[184r] VII1 SZAKASZ41.KLAUDIUS

[192r] VIII1 SZAKASZ48.

[197r] IX1 SZAKASZ54.NÉRÓ.

[206v] X1 SZAKASZ.62.

[214v] XI1 SZAKASZ68.

VESPASIÁNUS ÉRDEME, ÉS URALKODÁSA.28

[223v] XII1 SZAKASZ70.

[228v] XIII1 SZAKASZ79. TITUS

[232r] XIV1 SZAKASZ.81.

[144r] ROMANAK VISELT DOLGAI
HETEDIK KÖTÉS
1803.

[145r] I³⁷ SZAKASZ.
742.

[152v] II. szakasz¹
Augustusnak házi sorsa, halála

[160v] III SZAKASZ¹
14. A Kristus születésétűl fogva

[168v] IV SZAKASZ¹
20–22

[176v] V SZAKASZ¹
26–

[182r] VI¹ SZAKASZ
37.
KALIGULA.

[184r] VII¹ SZAKASZ
41.
KLAUDIUS

[192r] VIII¹ SZAKASZ
48.

[197r] IX¹ SZAKASZ
54.
NÉRÓ.

[206v] X¹ SZAKASZ.
62.

[214v] XI¹ SZAKASZ
68.

VESPASIÁNUS
ÉRDEME, ÉS URALKODÁSA.²⁸

[223v] XII¹ SZAKASZ
70.

[228v] XIII¹ SZAKASZ
79.
TITUS

[232r] XIV¹ SZAKASZ.
81.