II. FEJEZET.
II. ULÁSZLÓ CANCELLÁRJA.

16. MINIATURE DÍSZKERET ERDŐDI TAMÁS MÚZEUMI RANZÁN-CODEXÉBEN.

I.

A királyválasztási mozgalmak. Erdődi Tamás álláspontja. Ulászló cseh királyhoz csatlakozik. Az országgyűlésen Corvin János ügyét védi. Tárgyalások Beatrixxal. Ulászló királylyá választása.

CSAKHAMAR, amint a nagy király behúnyta szemeit, a megüresedett trón betöltése ügyében megindúltak a tárgyalások. Egy idegen diplomata sietett az első lépést megtenni. Ez Treviglioi Maffeo, a milánói ügyviselő volt. Kötelességének ismerte, hogy Bianca herczegnő jegyese, Corvin János érdekét haladék nélkűl fölkarolja. A váradi és győri püspököket fölkeresvén, emlékeztette őket az ígéretekre, melyekkel elhúnyt uralkodójuk és a milánói herczegi ház irányában magokat lekötelezték. A diplomatiai nyelvben nem szokatlan túlzással, kijelentette, hogy udvarát főkép a tőlök nyert biztosítások késztették a házassági ajánlat elfogadására.

18. CORVIN JÁNOS NÉV-ALÁÍRÁSA.

Mindketten azt válaszolták, hogy hűséges ragaszkodásukat, melyet Mátyás iránt tanúsítottak, át fogják ruházni fiára, és igyekezni fognak, hogy a többi urakat is megnyerjék. Erdődi Tamás hozzátette, hogy bizonyosnak tartja János herczeg megválasztását, habár rokonai, a Gerébek, ellene fognak működni.^[41]

Lehet, hogy a katasztrófa első benyomása alatt, mikor a súlyos veszteség fölött érzett fájdalom betöltötte lelköket és fogékonynyá tette a hála s kegyelet sugallatainak meghallgatására: lehet, hogy valóban őszintén nyilatkoztak. Azonban csakhamar, a mint a viszonyok nyugodt megfontolásának ideje elérkezett, lényeges fordúlat állott be nézeteikben és magoktartásában.

Magyarország helyzetének az európai államrendszerben mindenkor elismert jelentősége, a legutolsó félszázad alatt még szembetünőbbé lett. Kétségtelennek látszott, hogy Ausztria, Csehország és Lengyelország irányadó hatalommá csak Magyarországgal kapcsolatban emelkedhetik. Ennek tudata magyarázza meg a nevezett államok uralkodóinak a magyar korona elnyerésére irányzott, folytonosan megújuló kísérleteit. Viszont az is bebizonyúlt, hogy az elszigetelten álló Magyarország, a legnagyobb fejedelem kormánya alatt sem képes föladatát megoldani; amiért is Mátyás királyt a szomszéd országok meghódításának vállalatára a helyzet logikai szükségessége, nem az ambitió szeszélye késztette.

Mindezekből, most az ő halála után, azt a következtetést kellett levonni, hogy Corvin János megválasztása Magyarország hatalmi állásának megingatását jelentené, és a trónjára vágyó uralkodók részéről oly veszélyeket idézne föl, melyekkel szembeszállani akkor sem képes, ha atyja kincseivel nagy szellemét is örököli.

És a kik ezek iránt tisztába jöttek, a hálátlanság és szószegés vádját nem egyedűl a «salus reipublicæ» törvényére, a közjó követelményeire hivatkozással, háríthatták el magoktól. Lelkiismeretök megnyugtatására egyebeket is hozhattak föl. Mikor ők kötelezettséget vállaltak, hogy Mátyás utódjául fiát elfogadják, azon utógondolattal, mondhatnók föltétellel cselekedték azt, hogy Mátyás a maga életében viszi keresztűl János herczeg királylyá választását, előkelő fejedelmi ház sarját szerzi meg neki nőül, Morvaország és Szilézia birtokát biztosítja részére, a császárt igényeiről való lemondásra birja. Mátyás ezen föltételeket tényleg maga is elfogadta, és lázas sietséggel fáradozott teljesítésükön. De a halál meghiúsította igyekezeteit. És most Corvin János nem volt egyéb, mint egy nagy király törvénytelen gyermeke, tapasztalatlan ifjú, ki atyjától uradalmakat, várakat és kincseket kapott ugyan, de összes ellenségeinek gyűlöletét is örökölte.

Így tehát azok előtt, kik arra határozták el magokat, hogy a királyválasztásnál Corvin Jánost elejtik, az ország jövendőjének érdeke lehetett a döntő tényező. Személyes érdek alig vezethette a mérvadó egyéneket, mert az, Corvin János megválasztása esetén, teljes mértékben kielégítést talált volna. A következmény megmutatta, hogy «az ő üstökét szintén markukban tarthatták volna», hogy bőkezűsége a szolgálatok jutalmazásában a könnyelműség határain is túllépett. És az elpártolásban az első épen az volt, ki személyes önzetlenségét oly ténynyel bizonyítá be, mely a gyanusítás lehetőségét kizárta. János váradi püspök, ki első mondotta nyiltan és határozottan, hogy Corvin János trónraemelését «lehetetlennek» tartja,^[42] ekkor már el volt szánva arra, hogy méltóságairól lemondván, kolostor magányába vonúl.

Corvin János személyében a nemzeti királyság eszméjét föladván, a Habsburg és Jagello dynastiák között kellett választani.

Az ausztriai házra nézve a viszonyok ez időszerint nem voltak kedvezők. Frigyes császár nélkülözé mindazon tulajdonságokat, melyekkel uralkodók a népek tiszteletét és rokonszenvét kiérdemlik. A magyar rendek előtt azonfölűl perfid eljárásával, melyet Mátyás irányában követett, gyűlöletessé tette magát. Az ő népszerűtlensége fiának, Miksának, személyére is visszahatott. Nékik biztosították ugyan, az ország rendeinek hozzájárulásával létrejött szerződések, Mátyás magtalan halála esetére, az örökösödést; de azok kötelező erejét a magyar urak már akkor megtagadták, mikor János herczeg javára kötötték le szavukat.

Általános rokonszenv környezte a Jagellókat. A család, melynek törzsanyja Nagy Lajosnak dicső leánya, Hedvig volt, már adott Magyarországnak királyt: I. Ulászlót, ki hősi halálával kegyeletes emlékezetet hagyott hátra. És Mátyás életében is, azok kik erőteljes kormányzatával elégületlenek valának, lengyel herczeget hívtak meg a magyar trónra. Most Kázmér lengyel király két fia jöhetne szóba.

Albert herczeg, a másodszülött, kit a tatárok fölött kivívott diadal fényköre övezett, Mátyás dicsőséges hadi tényeinek folytatását ígérheté. De nagyobb előnyöket helyezett kilátásba az első szülött: Ulászló, Csehország királya és a lengyel korona örököse, ki eszerint Magyarország trónjára jutván, azon hatalmas államszövetséget létesítheté, mely Nagy Lajos és Mátyás törekvéseinek czélpontját képezte. Személyes tulajdonságai megfeleltek a magyar urak óhajtásainak. Mint cseh király képes volt, szemben Mátyással, magát föntartani, úgy a harcztéren mint a diplomatiai tárgyalásokban sikereket vívni ki. Emellett alattvalóinak jogait tiszteletben tartotta, érdekeiket kímélte, erőszakos tényektől óvakodott; anélkűl, hogy ekkor még csak sejtetni is engedné azt, hogy erélytelensége tehetetlenségig fog sülyedni.

A váradi püspök tehát a magyar főrendeket könnyen meggyőzheté arról, hogy a csehországi király pártjára állván, hazájok és személyök érdekében a leghelyesebben járnak el.

Egyúttal nem mulasztotta el, a trónjelölttől nyert fölhatalmazás alapján, méltóságok és adományok ígéretével is lekötelezni őket. Legelsőben ERDŐDI TAMÁSt nyerte meg, azon biztosítással, hogy az új király a cancellária tisztet rá fogja ruházni.^[43]

Egyidejűleg Corvin János elidegenité magától a győri püspököt azzal, hogy Váradi Péter kalocsai érseket, öt évig tartó fogságából, kiszabadítá. Erdődi Tamásnak attól kellett tartani, hogy János herczeg, ha királylyá választatnék, az érseket a cancellári tisztbe is visszahelyezné, és ez a szenvedett sérelmekért rajta boszút fogna állani.

Mindazáltal a váradi és a győri püspökök elhatározásukat és czélzataikat a titoktartás leplébe burkolták. János herczeg azon meggyőződésben maradt, hogy szilárd támaszt bír bennök. És a királyválasztó országgyűlés megnyíltával (1490 június) őket kérte föl igényei előterjesztésére. A megbízást nem haboztak elvállalni. Eljárásuk igazolhatatlan; mentségűl azon körülmény sem szolgálhatott, hogy a trónigénylők megbizottainak szónoki előadásait jelentőségét nélkülöző formalitásnak lehetett tekinteni.

Mátyás nagy tetteinek magasztalásából indúltak ki. Azután áttértek annak előadására, hogy milyen buzgalommal igyekezett fiának a trónt biztosítani, rendelkezésére bocsátván hadseregét és kincstárát, a fővárost és a legerősebb várakat. Mindez János herczeg megválasztását javasolja, úgy szólván parancsolja. Törvénytelen származása nem szolgálhat akadályul. Az olaszok példáját kell követni, kik mikor a közérdek igényeli, készséggel hódolnak meg a fejedelmek törvénytelen sarjai előtt. Végre utaltak arra, hogy idegen fejedelmek uralkodása soha sem vált az országnak javára. Így tehát Corvin János megválasztását az igazság, a közjó és a szükség követeli.^[44]

Utánok Miksa római király, Ulászló cseh király és Albert lengyel herczeg követei mondották el beszédeiket.

A köznemesség, melynek száma sok ezerre ment, türelmetlenűl sürgette a választás végrehajtását. Sőt egy töredék Albert herczeget királylyá kiáltotta ki. De a vezérek meg tudták győzni a gyűlekezetet a felől, hogy fontos okok miatt a választást egyideig még el kell halasztani. És a nemesség, a tárgyalások végét be nem várván, miután jogainak gyakorlását megyénkint választott két-két nemesre ruházta, békésen szétoszlott.

Ezalatt a főrendek megállapították a föltételeket, melyeket a megválasztandó király elfogadni köteles lesz, és egyetértésre jutottak az iránt is, hogy Ulászlóra adják szavazatukat.

Mindazáltal János herczegről sem feledkeztek meg, és gondoskodni kívántak arról, hogy Mátyás fia méltó állást foglaljon el a trón mellett; készek mindent megadni, a mit a koronán kivűl nyújthattak. Ily módon reméllették, hogy őt önkéntes visszalépésre bírhatják, és a polgárháború veszélyét elháríthatják.

Előterjesztették néki, hogy az atyjától nyert jótéteményekért hálásak kívánnak lenni; és mivel a királyválasztás kimenetele bizonytalan, most, míg a hatalom az ő kezeikben van, intézkedni akarnak azon esetre, ha nem ő nyerné el a koronát.

A herczeg nem utasította el ezen ajánlatot. Tárgyalások indúltak meg, melyek csakhamar eredményre vezettek. Ebben a főtényező Erdődi Tamás volt, ki a tények kérlelhetetlen logikájával kibékítette a herczeget. Ez később, mikor nyugodtan visszapillantott a mozgalmas napokra, jó szolgálataiért elismerését hálásan kifejezte. Gazdag jószágadományokban részesíté, és az erről kiállított oklevélben elmondja, hogy «mikor fenséges atyját Mátyás királyt, Isten rendelése e világból kiszólította, ő még gyermek lévén, ügyeit a maga feje után intézni nem volt képes. Míg minden oldalról az üldözések zivatarai és különféle háborgatások környezték, királyi atyjának némely magasrangú hívei nem vonták meg tőle segítségöket, támogatásukat és pártfogásukat; de mindannyit túlszárnyalta Tamás püspök, ki jeles erényei és érdemei miatt Mátyás király szeretetét bírta, és most az ő ügyeiben is buzgó szolgálatkészséget tanúsított.»^[45]

Azonban alig hogy a főrendekkel az egyességet megkötötte, Váradi Péter érsek, ellensúlyozva Erdődi Tamás befolyását, rábírta a herczeget, hogy miután a főrendek többsége elpártolt tőle, és így megválasztását nem remélheti: igényeit fegyver hatalmával érvényesítse. Ujlaki Lőrincz herczeg, a Beriszlók és a gazdag pécsi püspök hozzá csatlakoztak. Mire Buda várából kivonúltak, hogy az ország déli részein haderejöket szaporítsák.

De az ország rendei nem maradtak ezen esemény tétlen szemlélői. Meghagyásukból Báthori István és Kinizsi Pál utánok nyomúltak, és a Sárvíz partján utólérvén őket, véres ütközetben megverték.

Ezzel János herczeg megszűnt a trónjelöltekhöz tartozni. És Ulászló megválasztása biztosítva volt. Csak azon nehézséget kellett még elhárítani, melyet Beatrix támasztott.

Az özvegy királyné, lemondván azon reménységről, hogy a magyarok őt fogják uralkodójuknak elfogadni, Ulászlónak ajánlotta föl támogatását, azon föltétel alatt, hogy nőül és uralkodótársául veszi. Azonban a magyar urak soraiban sok ellensége volt. Ezek fönnen hirdették, hogy a pazar, szenvedélyes és kérlelhetetlen nő már Mátyás királyra is vészteljes befolyást gyakorolt. Nagy súlyt helyeztek arra, hogy magtalan is, és így ha vele lép Ulászló házasságra, halála után ismét megújulnak a királyválasztás válságai. Ezért határozottan ellenezték Ulászló házasságát Beatrixxal.

A váradi és győri püspökök is hozzájuk tartoztak. Ők a milánói herczeg-kisasszonyt, Corvin János jegyesét szánták Ulászlónak nőül. Tervöket az általános politikai helyzet alapos ismerete sugalmazta.

Miután ugyanis előre volt látható, hogy Magyarország háborúba fog bonyolódni az osztrák házzal, szövetségeseket kellett keresni. Ilyeneknek önként kinálkoztak: Francziaország és Milánó. Épen ezen időtájt nyílt meg a Habsburg- és Valois-dynasztiák hosszú küzdelme, az Olaszország fölötti uralomért és az európai hegemoniáért. VIII. Károly franczia királynak, ki igényt tartott Nápolyra, érdekében állott megakadályozni, hogy az ausztriai ház a magyar trónra jusson, valamint azt is, hogy a magyar király rokoni kapcsolatba jőjjön a nápolyi királylyal. A franczia politikának olasz földön leghatározottabb híve Sforza Lajos herczeg volt, ki unokaöccse nevében Milánót kormányozta és franczia segítséggel a fejedelmi méltóságot magához ragadni készűlt.

19. SFORZA HERCZEG ÉRME.^[46]

A két magyar főpap tehát biztos lehetett a felől, hogy tervöket a Sforzák udvaránál örömmel fogják üdvözölni. És Erdődi Tamás följogosítva érezte magát azon reményének kifejezésére, hogy «illő jutalomban» fog majd részesűlni. Mire Milánó magyarországi ügyviselője, ki ezen házassági tervet teljes előzékenységgel karolta föl, azt válaszolá, hogy «háládatos, bőkezű fejedelemnek fog szolgálatot tenni, és eltekintve attól, hogy a jövendő királynét kötelezi le magának, valamely gazdag javadalom elnyerésére számíthat».

«Igen is számítok rá – jegyzé meg a főpap – és még egyébre is.» Kétségkivűl a bíbornokságra gondolt, melyet a Sforzák pártfogása kieszközölhetett néki.^[47]

Azonban a milánói tervnek egyelőre a legszorosabb titokban kellett maradni. Beatrix ugyanis, míg egyrészről fenyegetődzött, hogy azon esetre, ha ajánlatát Ulászló visszautasítja, ő a maga és az esztergomi érsek várait Miksának nyitja meg; másrészről ígéretekkel és ajándékokkal sokakat megnyert Ulászló hívei közől.^[48]

Ily körülmények között a váradi és győri püspökök kétszínű politika követésére szánták el magokat: megnyugtatni és kielégíteni Beatrixot most, mikor szükség van rá; visszautasítani igényeit később, mikor Ulászló trónja kellően meg lesz szilárdítva. Nem gondoltak arra, hogy őket is elérheti a kétszínűség rendes büntetése, mely abban áll, hogy veszélyesebb bonyodalmakat támaszt, mint a melyeket elhárít.

Ulászló habozás nélkűl ráállott a lelkiismeretlen szinjátékra, melynek méltatlanságát még fokozták az ő előzményei. Tizennégy év óta házassági szerződéssel volt lekötve Borbála brandenburgi őrgróf-kisasszonyhoz, kit vonakodott nőül venni, mert a politikai előnyök, melyek az eljegyzésnél szemei előtt lebegtek, elenyésztek.^[49]

Most Magyarországba küldött követeinek meghatalmazást adott, hogy az özvegy királynéval a házassági szerződést megköthessék; egyuttal a pártja élén álló uraknak azt az ígéretet adta, hogy Beatrixot nem veszi nőül.

Ekkor azután, junius 14-dikén, a magyar főrendek megjelentek Beatrix előtt, és azon kérelmeit intézték hozzá: «adja beleegyezését Ulászló cseh királynak Magyarország királyává megválasztásához, fogadja őt férjéül, hogy továbbra is Magyarország királynéja maradhasson». Beatrix örömteljesen mondott igen-t.

A következő napon Ulászló kikiáltatott Magyarország királyává, azon föltétellel, hogy Mátyás özvegyét nőül vegye és uralkodótársul fogadja.^[50]

Augustus 9-dikén tartotta ünnepélyes bevonulását az ország fővárosába.

De ugyanakkor öccse, Albert herczeg, erős sereg élén, Pest közelében táborozott, és az egyességi ajánlatokat visszautasítván, a fölvidékre vonult, hol Kassát vette ostrom alá. Miksa pedig megkezdette a Mátyás által meghódított osztrák városok visszafoglalását, és készületeket tett, hogy a háború színhelyét Magyarországba teszi át.

20. II. ULÁSZLÓ NÉV-ALÁÍRÁSA.

II.

Tamás királyi cancellárrá neveztetik. Megáldja Ulászló és Beatrix színlelt házasságát. Házassági alkudozások a milánói udvarral.

A két trónkövetelő részéről fenyegető veszélyekkel szemben, Ulászló legelőkelőbb hívei: az egri, váradi és győri püspökök, Báthori István és Drágfi Bertalan véd- és daczszövetségre léptek Corvin Jánossal és az ehez ragaszkodó pécsi püspökkel s Ráskai Balázszsal, hogy így őket szorosan az új uralkodóhoz csatolják. Egyúttal Ulászló ígéretet tett Beatrixnak, hogy a koronázás után megtartják az ünnepélyes egybekelést.

September 18-ik napján történt meg a koronázás. A következő napokban Ulászló az országos és udvari méltóságok betöltése iránt intézkedett.

János, váradi püspök, ekkor kijelenté, hogy egyházi és világi méltóságairól lemondván, a Szent-Ferencz-rend egyik kolostorába vonúl vissza. Elhatározásában a király kérései nem bírták megingatni. A cancellária tisztet Erdődi Tamás nyerte el, ki ettől fogva az ország kormányának vezetését egészen magához ragadta.

Erős uralkodók hajlékony eszközöket keresnek; gyengék szilárd támaszokra szorúlnak. Az államférfiak sorában ritkábban találkoznak a támaszok, mint az eszközök; de legritkábban olyanok, kik mindkét szerepre egyenlően vannak képesítve. Ilyen volt Bakócz. A mily önmegtagadással szolgált Mátyásnak, olyan önérzettel uralkodott Ulászló fölött.

Nagy előnyéűl szolgált a prestige, mely őt mint a nagy király bizalmas tanácsosát, titkainak letéteményesét környezte. E mellett széles látkörének és éles elméjének jelességhez járult feltünő leleményessége, mely a legbonyolúltabb helyzetek igényeinek kielégítésére, nehézségeinek elhárítására mindig talált módot. Igaz, feladatát lényegesen megkönnyítette az, hogy nem válogatott az eszközökben, nem hallgatott a lelkiismeret aggályaira, nem gondolt a világ ítéletével.

Ezt csakhamar alkalma nyílt bebizonyítania. Mikor ugyanis Beatrix, a koronázás után, a királyi ígéret teljesítését türelmetlenűl sürgeté; a cancellár nem habozott uralkodóját a színlelés ösvényén tovább vezetni, az egyházi szertartások profanálásától sem riadván vissza.

A király értésére adta a királynénak, hogy kész megkötni a házasságot, de fontos okok követelik, hogy a szertartás titokban hajtassék végre. Beatrix örömteljes elragadtatásában a fölött, hogy czélt ér, nem vette észre a kelepczét. Beleegyezett abba, hogy lakásán, nehány megbízható ember előtt, történjék frigyök megáldása.

Ulászló ekkor összehívta bizalmas tanácsosait Ünnepélyes óvás alakjában kinyilatkoztatta előttök, hogy nincs szándékában feleségül venni a királynét; és a házassági ígéretet, melylyel, a helyzet kényszerűsége előtt meghajolva, magát leköti, előre érvénytelennek jelenti ki.

Ezen előzmények után, october 4-én megjelent Beatrix palotájában, úgy mintha látogatására jönne. Az egri és győri püspökök, Báthori István, Kinizsi Pál és Schellenberg, a csehországi cancellár, kísérték. A királyné, udvari emberei és a nápolyi követek által környezve, fogadta.

A kölcsönös üdvözlés és rövid társalgás után, a királyné és a király, a győri püspökkel, a terem egyik szögletébe vonúltak. A beavattak körűlvették őket, úgy hogy a többiek a történendőkről nem nyerhettek tudomást.

A püspök, összefogva Ulászló és Beatrix jobb kezét, a királyhoz ezt a kérdést intézte: «Felséged akarja-e az itt jelenlevő királyné ő felségét törvényes hitvesűl fogadni, a római egyház szertartása szerint?» «Igen» volt a válasz.

Azután a királynéhoz fordúlt: «Felséged akar-e az itt jelenlevő király ő felségének törvényes hitvese lenni, a római egyház rendelése szerint?» «Akarok» volt válasza.

Mire a főpap áldását adta a fejedelmi párra. Ulászló pedig megújította kérelmét, hogy «bizonyos akadály elhárításáig» a történtek maradjanak titokban. És elbúcsuzván palotájába tért vissza.^[51]

Beatrix a magyar király törvényes hitvesének tarthatta magát, és ki volt elégítve. Ulászló ellenben, előleges óvására és a brandenburgi Borbálával fennálló házassági szerződésére támaszkodva, megnyugtatva érezte magát az iránt, hogy a kötött frigyet bármikor feloldhatja. És ezért nem késett a milánói házassági terv valósítására a tárgyalásokat megindítani.

Treviglioi Maffeo, Ulászló megválasztásának napján, éles szavakkal fejezte ki a váradi és győri püspökök előtt felháborodását a fölött, hogy a királynak Beatrixxal való házassága is határozat gyanánt mondatott ki; egyúttal közlé velök, hogy mivel most már nincs mit keresnie Magyarországon, visszatér Milánóba.

A két főpap a helyzet nehézségeivel mentegetődzött, de egyszersmind úgy nyilatkozott, hogy az országgyűlés határozata Ulászló házasságát Biancával nem fogja megakadályozni. Arra kérték tehát, hogy távozását halassza el.

A követ úgy gondolkodott, hogy azok irányában, kik «egyszer már rászedték» joga van bizalmatlannak lennie; de mivel más részről belátta, hogy nem állana érdekökben ok nélkül tartóztatni őt, és tudta azt is, hogy Beatrix az országban népszerűtlen; arra határozta el magát, hogy Budáról távozik ugyan, de Pécsváradon, Sforza Ascanio bíbornok apátságában, egy időre megállapodik.^[52]

Ott soká kellett veszteglenie. Végre october elején üzenetet kapott, hogy rögtön, álruhában és titkon Budára siessen. A mint pedig megérkezett, éjnek idején vezették a királyi palotába. Ulászló, két cancellárjának jelenlétében fogadta, és közlé vele, hogy elhatározta Bianca kezét kérni meg; a részletek megbeszélése végett a cancellárokhoz utasítá.

A «részletek» sorában a jegyajándék foglalta el a főhelyet. A cancellárok háromszázezer aranyat igényeltek, tehát kétszer annyit, a mennyi Corvin János részére volt kikötve; uralkodójuk «nemesebb származására és előnyösebb külsejére» utaltak.

Erre az olasz diplomata azt válaszolta, hogy másfélszázezerrel a leghatalmasabb uralkodó is megelégedhetik, és hogy a Corvin Jánossal létrejött szerződés föltételeinek megállapításánál is Mátyás király «nagyságát» tartotta szem előtt a milánói udvar.

A cancellárok nem engedtek, és arra kérték Maffeot, menjen Milánóba, személyesen előterjesztendő az ügyek állását. Egyszersmind megjegyezték, hogy az ország belső békességének helyreállításáig «jó szóval kell tartaniok» Beatrixot, minélfogva szükséges, hogy a milánói tárgyalások titokban maradjanak.

Maffeo teljesítette óhajtásukat és Milánóba utazott. A herczegi ház – 1490 december elején tartott beható tanácskozások után – abban állapodott meg, hogy Bianca kezét Ulászló királynak örömmel felajánlja, és a Corvin János részére biztosított jegyajándék összegét ötvenezer arany forinttal megtoldja. A győri püspöknek pedig, eddig jó szolgálataiért köszönetet mondván, ezüst asztali készlettel kedveskedett, azon ígéret mellett, hogy a bíbor kieszközlése végett lépések fognak tétetni.^[53]

A válasz Magyarországból soká késett. Csak több hónap múlva jelentette Erdődi Tamás, hogy uralkodja harmadfélszázezer arany forintnál kisebb összeggel nem elégedhetik meg. A mi a saját személyét illeti, – úgy mond – «a herczeg jó indulatánál egyebet nem kíván. A bíbort most nem keresi; ha ideje eljön és a herczeg őt támogatására méltatja, azt jó szolgálataival ki fogja érdemelni.»^[54]

Milánóban ragaszkodtak a korábbi határozathoz; sőt azt kívánták, hogy a kétszázezer arany jegyajándékba Bianca kelengyéje, negyvenezer arany értékben, számíttassék be. Az ügy tisztába hozása végett Pistacchi Vincze, forli apát, küldetett Budára.

Ezt a győri püspök fogadta, ki az üzenet meghallgatása után, neheztelését fejezte ki a fölött, hogy a milánói udvar minduntalan változtatja határozatait, s ezzel őt is compromittálja, mit azon szolgálatok után, melyeket a herczegi háznak tett, valóban nem érdemel meg. Kifejtette, hogy a korábbi és a mostani házassági terv között nagy a különbség; Mátyás király törvénytelen fiát nem helyezhetni egy sorba a lengyel király első szülöttével, Magyar- és Csehország uralkodójával; ezért a legújabb ajánlatot nem meri előterjeszteni ő felségének, a ki észrevette, hogy ki akarják játszani, és most már másféle házassági tervekkel kezd foglalkozni.

A milánói ügynök azt válaszolta, hogy Milánó fejedelmei mindenkor nagy áldozatkészséget tanusítottak szövetségeseik iránt, minélfogva nem volna eszélyes eljárás, ötvenezer arany különbözet miatt nagyobb előnyöket áldozni föl; de nem is illendő, hogy uralkodókat pénzügyi tekintetek vezéreljenek a házasság-kötésnél.

Mind ennek nem volt hatása. A király és tanácsosai állhatatosak maradtak.

Az ügynök újabb jelentésére, Milánóból ismét tagadó válasz érkezett; de a forli apát, a titkos jegyek dechiffrirozásában újoncz lévén, kétszázezer helyett kétszázötvenezret olvasott, és örvendve értesítette Ulászlót, hogy kívánsága teljesíttetni fog, mit ez megnyugvással vett tudomásul.^[55]

III.

A házassági alkudozások folytatása. Erdődi Tamás egri püspökké neveztetik. Vetélytársa Borgia Rodrigo bíbornok. A pápai megerősítés kieszközlésére tett lépések. Borgia pápává választatik és az egri püspökséget Sforza Ascanio herczegre ruházza. Erdődi Tamás alkudozásai Ascanioval.

Ezalatt a helyzet, melyet az october 4-iki színlelt házasságkötés teremtett, Ulászlóra nagy nehézségek forrásával lett.

Beatrix folytonosan sürgette az egybekelést, és mivel ezt Ulászló különféle ürügyek alatt halogatta, a pressio legvégső eszközéhez folyamodott. Az 1491-ik év tavaszán esztergomi palotájában vendégűl fogadta a királyt. Ő ki békóiba tudta bilincselni Mátyást, könnyen körűlhálózhatta utódját. És néhány nappal ennek távozása után, diadalérzettel írja meg atyjának az örömhírt, hogy a házasság «conssummáltatott.»

Mindazáltal számításaiban csalódott. Ulászló oly magatartást követett irányában, mely meggyőzheté, hogy semmivel sem áll közelebb czéljához. Gyöngéd leveleire, melyeket «szeretett férjének» czímezett, hideg válaszokat kapott.

A hosszú bizonytalanság ezen állapota Nápolyban is nyugtalanságot keltett; mivel valamint a házasság létrejötte az aragóniai ház hatalmi állásának szempontjából előnyöket ígért; úgy meghiúsulása súlyosan compromittálta volna. Ferdinánd király ezért, hogy Ulászlót kötelezettsége teljesítésére kényszerítse, merész lépésre határozta el magát. A házasság létrejöttét és consummáltatását is hivatalosan bejelentette az olaszországi udvaroknak, melyek siettek az örvendetes esemény fölött szerencsekívánataikat tolmácsolni.^[56]

A milánói udvar a nápolyi közleményben foglalt állításnak nem adott hitelt, és fölszólította a magyarországi cancellárt, hogy az olaszországi fejedelmekhez hivatalos czáfolatok küldését eszközölje.^[57]

AZ 1491-IK ÉVI POZSONYI BÉKEKÖTÉS OKIRATÁNAK UTOLSÓ PONTJA ÉS ALÁÍRÁSAI.^[58]

Erdődi Tamás nem habozott megígérni, hogy a kívánat teljesíttetni fog. Egyúttal ezen kritikus helyzetet kizsákmányolván, szolgálataiért most már nemcsak a bíbor kieszközlését kötötte ki jutalmúl; de ezenfelűl még pénzajándékra is igényt tartott, melynek értékét jónak látta öt-hatezer forintban megállapítani. És hogy személyének jelentőségét még emelje, közlé, hogy Miksa római király, ki Magyarországot a Milánó ellen készülő szövetségbe be akarná vonni, fényes ígéretekkel, egyebek közt a bíbor kieszközlésének ajánlatával is, törekszik őt a maga részére vonni.^[59]

Ez időben csakugyan tárgyalások folytak Miksa és Ulászló között. Erdődi Tamás állott a magyarországi biztosok élén, kiket, bizonyosan czélzatosan, a magasabb műveltséget nélkülöző, írni nem tudó főurak sorából szemelt ki.^[60] Az 1491 november 7-ikén létrejött az egyezség; leglényegesebb pontja megállapította, hogy ha Ulászló fiörökös nélkül hal meg, a magyar korona Miksára és utódaira száll.^[61]

Ezen engedmény az 1492 február 2-ikára összehívott magyar országgyűlésen nagy felháborodást keltett a rendek körében. A biztosok, névszerint a győri püspök, ellen a hazaárulás vádját hangoztatták; halált kiáltottak fejökre. Csak Ulászló azon ígérete, hogy a föltételek módosítását eszközli ki, csendesítette le a zivatart.^[62]

Váradi Péter kalocsai érsek, megfeledkezvén arról, hogy szerencsétlenségének Beatrix volt okozója, megszánta őt, és az országgyűlésen felszólalt érdekében, a király által elvállalt házassági kötelezettség teljesítését sürgetvén. De szava nem talált viszhangra. A rendek épen ellenkezőleg, attól tartván, hogy a magtalan özvegygyel kötendő házasság az ausztriai ház örökösödési igényeinek érvényesítését elő fogja segíteni, azt kívánták, hogy a király mielőbb olyan fejedelmi hölgyet válaszszon hitvestársul, kitől örököst várhat az ország.

Ezen tárgyalásokból a milánói udvar meggyőződött a felől, hogy Ulászló és Beatrix között érvényes házasság nem létesűlhetett és nem is fog létesűlni. A tárgyalások elejtett fonalát ismét fel akarta venni.^[63] De ekkor, a láthatár egy másik pontján jelentkeztek aggasztó fellegek.

Az 1492-ik év kora tavaszán Rómából azon értesítés ment Milánóba, hogy a magyar király régibb idő óta «egy német fejedelmi hölgy irányában házasság ígérettel van lekötve». A herczeg megbízta magyarországi ügyviselőjét, hogy tegyen kérdést Ulászlónál. Ez a hazugságok ösvényén bátran tovább haladt. Határozottan kijelentette, hogy házassági ígérettel nincs lekötve, csak «általánosságban tartott ígéretekről» volt szó. Sőt a becsületében megsértett ember szerepét játszva, feljajdúlt, hogy «jó keresztény létére» ilyféle gyanusításoknak van kitéve.^[64] De ugyanakkor mindent megtett, hogy Borbála őrgrófnő beleegyezését a vele kötött házassági szerződés felbontásához kieszközölje, a mi sikerűlt is.^[65]

Ez alatt a tárgyalások Bianca jegyajándéka ügyében szintén eredményre vezettek. A milánói herczegi ház régibb ajánlatát akképen módosította, hogy a kétszázezer aranyat készpénzben fizeti ki, és azonfölűl a herczegnő huszonötezer arany értékű kelengyét visz magával.^[66]

Ebben Ulászló király megnyugodott. Erdődi Tamásnak ugyanis a Sforzák jóakaratára nagy szüksége volt.

Az 1491-ik év őszén, Dóczi Orbán kincstárnok halálával, megüresedett az egri püspökség, az ország egyik leggazdagabb javadalma, mely mintegy húszezer arany forintot jövedelmezett.^[67] Erdődi Tamás természetesen igényt tartott rá. És a király kész volt teljesíteni kívánatát. De a szent-szék részéről merűltek föl nehézségek, melyeknek korábbi eredetök vala.

Öt évvel azelőtt Rangoni Gábor egri püspököt Rómában érte el a halál. VIII. Incze érvényesítette a régi egyházi törvényeken alapuló azon jogot, mely szerint a római curiánál elhunyt főpapok javadalmainak adományozása a pápát illeti; és Borgia Rodrigo bíbornokot nevezte ki egri püspökké. De Mátyás király, kegyúri jogaira támaszkodva, a római kinevezést nem vette tekintetbe, és az egri püspökséget Dóczi Orbánnak adományozta, ki nem sokára a pápai megerősítést is kieszközölte, mert Borgia, a péterváradi apátságot nyervén a királytól kárpótlásul, lemondott.^[68]

21. VIII. INCZE PÁPA ÉRME.^[69]

Most azonban, mikor a püspöki szék újból megüresedett, Borgia bíbornok, arra utalván, hogy csak Dóczi javára mondott le, a püspökség törvényes birtokosának tekintette magát, és a mint néhány hónappal utóbb (1492. augustus 12-dikén) VI. Sándor névvel szent Péter székét elfoglalta, a «fölmagasztaltatása által megüresedett egri püspökséget» Sforza Ascanio bíbornoknak adományozta, ki mint Bianca nagybátyja, azon reménynyel kecsegtetheté magát, hogy javadalom birtokába is léphet.

Csalódott. Erdődi Tamás sem a magyar király kegyúri jogait, sem a maga érdekeit föláldozni nem volt hajlandó. Abban bízva, hogy Sforza bíbornok, valamint előde, némi kárpótlás fejében, visszalépésre lesz bírható, a király által kineveztette magát, és a javadalom élvezetébe lépett. Egyszersmind, azon ürügy alatt, hogy a pápai megerősítés elnyerése bizonytalan, a győri püspökséget is megtartotta.^[70]

Mindazáltal további terveire, névszerint a bíbor elnyerésére gondolván, a római bonyodalom barátságos elintézését kívánatosnak tartotta. Ezért Sforza Lajos herczeg közbenjárását kérte ki, a Budavárában tartózkodó milánói ügyviselő útján. «A győri püspök úr – írja ez – talán nem érdemli meg ama kedvezést; de hatalma az országban oly nagy, hogy szolgálatára kell állanunk, ha azt akarjuk, hogy viszont ő is tegyen nekünk szolgálatokat.»^[71]

Sforza Lajos, hogy a házassági ügy kedvező elintézését biztosítsa, készséggel fölajánlotta közbenjárását, és áldozatokra is kész volt, mert ő Ascanio bíbornoknak, lemondása esetén, kárpótlást biztosított.^[72]

Azonban más felől a nápolyi udvar oly irányban használta föl befolyását a pápánál, hogy Erdődi Tamásnak az egri püspökségben való megerősítést csak azon föltétel alatt helyezze kilátásba, ha az Ulászló és Beatrix között fennálló házasság végrehajtását kieszközli.^[73]

Ugyanekkor (1492 november havában) Ulászló király Sankfalvi Antal nyitrai püspököt Rómába küldötte, hogy ott kettős házassági kötelezettségétől való feloldozását kieszközölje, és azután Bianca herczegnővel a házassági szerződést megkösse.

A római curiánál ez időben a nápolyi és milánói udvarok ügyviselői között elkeseredett küzdelem indúlt meg, melynek kimenetele sokáig kétes volt.^[74]

Az érdekek ezen összeütközését és a helyzet bizonytalanságát ügyesen ki tudta zsákmányolni Miksa római király. Az 1493-dik év őszén megkérte Bianca kezét, és el is nyerte. Már előbb saját leányát Margit főherczegnőt ajánlotta nőül Ulászló királynak, és ezzel kapcsolatban azon meglepő tervvel állott elő, hogy Ulászló vegye át a német birodalom kormányát, néki pedig adja át Magyarországot, melynek a török ellen való megoltalmazását kezeibe óhajtotta venni. Ajánlataival 1493 nyarán bizalmas titkárát küldötte Erdődi Tamáshoz, kinek, közreműködését kérvén ki, «a két uralkodó, országaik, s az egész kereszténység javára czélzó» terv valósulása esetén, jutalmúl «gazdag és hatalmas püspökséget» igért a német birodalom vagy az osztrák örökös tartományok területén, és azon felül húszezer rajnai forintot, mely összeg felét maga tarthatja meg, másik felét pedig barátai között, kik segítségére lesznek, oszthatja föl.^[75]

A magyar cancellár bizonyára a legelső pillanatban fölismerheté a terv kivihetetlenségét; mert ahhoz a magyarországi rendek hozzájárulását kieszközölni nem volt lehetséges. Igy tehát tárgyalás alá sem vétetett.

Miksa is csakhamar elejtette azon óhajtását, hogy leányát a magyar király nőül vegye. Családi érdekeinek szempontjából előnyösebbnek ismerte föl azt, hogy Ulászló Beatrixxal, kitől örököst nem várhat, lépjen házasságra. Mikor tehát néhány hónappal utóbb, Frigyes császár halála után (1493 végén), Erdődi Tamás, mint a magyar király részvétének tolmácsa, Bécsben megjelent, Miksa az özvegy királyné érdekében emelte fel a szavát. Azonban a magyar cancellár fölvilágosította az iránt, hogy a házasság Ulászló és Beatrix között, a magyar nemzet ellenszegülése miatt, nem jöhet létre.^[76]

Ugyanily nyilatkozatot tett Sankfalvi Antal nyitrai püspök Rómában. Mindamellett VI. Sándor pápa, hosszú ingadozás után, Beatrix részére állott. És 1494 elején Magyarországba küldött legátusa által, Erdődi Tamásnak a bíbort biztosította, ha kieszközli a házasság végrehajtását.^[77] De, a legátussal szemben is, a cancellár leplezetlenül kijelentette, hogy Beatrix érdekében semmit sem tehet, mert előre látja, hogy igyekezetei a király szilárd elhatározásán hajótörést szenvednének. És a legátus eredmény nélkül kényszerűlt visszatérni.^[78]

Ezalatt az egri püspökség ügye függőben maradt. Ascanio bíbornok, a mint Magyarország és Milánó között a házassági tárgyalások megszakadtak, nem gondolt többé arra, hogy igényeiről Erdődi Tamás javára lemond. Ellenkezőleg, a rokoni viszonyt, melybe Miksa királyhoz lépett, arra használta föl, hogy a püspöki javadalom elnyerésére kísérletet tegyen, a mi természetesen meghiúsult.^[79]

22. BORGIA RODRIGO.
VI. SÁNDOR PÁPA.^[80]

Az 1495-dik év tavaszán tartott magyar országgyűlés végső reménységéről megfosztotta őt. A törvénykönyvbe ugyanis azon kemény végzés iktattatott, hogy mindazok, kik egyházi javadalmat mástól mint a királytól vagy az illetékes kegyúrtól fogadnak el, és birtokbavételére kísérletet tesznek, mint az ország szabadságának megzavarói, a vízbefulasztás büntetésével fognak sújtatni.^[81]

Ugyanakkor Erdődi Tamás azon ajánlattal fordúlt Ascanio bíbornokhoz, hogy ha az egri püspökségről lemond, megfelelő értékű más javadalmakat fog részére kieszközölni.^[82] De a megindított tárgyalások folyama alatt, Beatrix udvarmestere azon meglepő előterjesztéssel jött Rómába, hogy Erdődi Tamás késznek nyilatkozott Ulászló királyt a házasság végrehajtására rábírni, ha a királyné közbenjárása által a bíbort és az egri püspökségre a pápai megerősítést elnyerni; ezért Ascanio bíbornokhoz azon kérelmet intézte, hogy az egri püspökséget a királyné rendelkezésére bocsássa, ki mihelyt a magyar trónt elfoglalja, őt még dúsabb javadalom birtokába fogja juttatni. A bíbornok hitelt adott ezen, kétségkivűl mystificatión alapuló előadásnak, kész volt teljesíteni a királyné óhajtását és megszakította alkudozásait a püspökkel.^[83]

Mindazáltal időközben Erdődi Tamás terveiben is lényeges fordulat állott be. Mielőtt még az egri püspöki széken egészen szilárdúl helyet foglalhatott, már is magasabb czélra: az esztergomi érsekségre vetette szemeit.

IV.

Esztei Hippolyt esztergomi érsek. Erdődi Tamás terve az esztergomi érsekségnek csere útján elnyerésére. A tárgyalások ez iránt. Eredményök.

Esztei Hippolyt herczeg, kit Mátyás király, egyik szerencsétlen órájában, mint öt esztendős gyermeket, az ország első főpapi székére emelt, hatalmas pártfogójának halála után, nehéz helyzetbe jutott. Egyháziak és világiak egyaránt megaláztatást láttak abban, hogy idegen és gyermek bírja a prímási méltóságot, mely egyúttal a közélet nagyfontosságú tényezője vala.

A köz elégületlenséget táplálta azon körűlmény, hogy a gyűlölt Beatrix Esztergomban vonta meg magát; és az érseki jövedelmeket saját politikai czéljaira használta; valamint azon helytelen intézkedés, hogy a köz tiszteletben álló Ibafalvi Tamás, az érseki helynök tisztétől fölmentetvén, helyére olasz főpap neveztetett ki.

23. ESZTEI HIPPOLYT ÉRME.^[84]

Mikor 1494 tavaszán Hippolyt, királyi engedélylyel, nyolcz hónapra atyja udvarához ment, távolléte alatt ellenségei megindították az actiót, mely az érsekségtől való megfosztását vette czélba. Miksa király közbenjárása hárította el tőle e veszélyt.^[85]

De a következő év (1495) tavaszán tartott országgyűlésen kitört ellene a zivatar. A Verbőczi István vezérlete alatt mind erőteljesebben fellépő nemzeti párt a magyarországi egyház köréből az idegen befolyás kiküszöbölésére irányzott intézkedések egész sorozatát vitte keresztűl.

Megállapíttatott egyebek között, hogy külföldiek egyházi javadalmakat ezentúl el nem nyerhetnek, azok pedig kik már bírnak, állandóan székhelyükön tartózkodni kötelesek; a mennyiben pedig a király által kitűzendő határidőig meg nem jelennek, javadalmuktól megfosztatnak. Egy másik határozat olasz papoknak egyházmegyei, névszerint helynöki hivatalokra alkalmazását tiltja, és az általok hozandó bírói itéleteket érvényteleneknek nyilvánítja.^[86]

Ezen két végzés egyenesen Hippolyt személye ellen fordúlt, és megértethette vele, hogy ha Magyarországba visszatér, sokféle kellemetlenségeknek lesz kitéve.

A rá nézve kedvezőtlen viszonyokat Erdődi Tamás nem késett a maga javára értékesíteni. Megpendítette azt a gondolatot, hogy Hippolyt engedje át néki az esztergomi érsekséget, és cserében az egri püspökséget fogadja el, kilátást nyitván arra, hogy azután Olaszországban való maradását lehetővé fogja tenni. A király hozzájárulását nem volt nehéz kieszközölnie. A ferrárai udvar is készséggel fölkarolta a tervet, és mivel valósítása Ascanio bíbornok lemondását tette szükségessé, ennek a lodi apátságot ajánlotta föl kárpótlásul. De ez visszautasította az ajánlatot, és oly igényekkel állott elő, melyeket teljesíteni nem lehetett. Ekkor Hippolyt közölte Erdődi Tamással, hogy az egri püspökség helyett bármily más javadalommal, mely tízezer arany forintot jövedelmez, megelégszik.

Azonban Erdődi Tamás súlyt helyezett arra, hogy az egri püspökség kérdése végleges megoldást nyerjen, és Ascanio bíbornokot szintén kielégítve óhajtotta látni. Ezért arra kérte a ferrarai herczeget, hogy újítsa meg ajánlatát a bíbornoknál, és csak ha ez ismét visszautasítaná a lodi apátságot, volt hajlandó a cserét más alapon létesíteni; ez esetben a győri püspökséget és a szentmártoni apátságot szánta Hippolytnak.

Ascanio bíbornok háta mögött Beatrix állott, ki a cserét, mely a biztos menedékhelytől és jelentékeny segélyforrásról fosztotta volna meg, egész erővel ellenezte. Testvérét, a ferrarai herczegnőt kéréseivel ostromolta, hogy Hippolytot a lemondástól tartsa vissza, és őt mielőbb Magyarországba érseki székének elfoglalására küldje.^[87]

Kívánságát teljesítették. A fiatal bíbornok 1496 november 11-dikén útnak indúlt Magyarországba. De nehány nap múlva, amint Trevisióba ért, itt egy magyar követtel találkozott, ki Ulászló király levelét hozta, melyben azon óhajtást közli vele, hogy maradjon Olaszországban, és a cserét Erdődi Tamással mielőbb foganatosítsa.^[88]

Hippolyt visszatért Ferrarába, és újból megindúltak Ascanio bíbornokkal a tárgyalások. Ezek vezetését most Erdődi Tamásnak Rómába küldött megbizottai vették át, kik, habár Miksa római király is a csere meghiúsítására érvényesítette befolyását,^[89] elhárítottak minden nehézséget. Az egyesség létrejött. Ascanio bíbornok lemondott az egri püspökségről, melyért kárpotlásúl Hippolyt érsektől a lodi apátságot és a magyar királytól a szekszárdit kapta.^[90]

Ekkor azután (1497 elején) Hippolyt és Erdődi Tamás között is, az esztergomi érsekségnek az egri püspökséggel való elcserélése tárgyában, megállapíttattak a föltételek.^[91]

Hátra volt a szent-szék megerősítése, melynek kieszközléseért Ulászló király ismételten tett lépéseket.^[92]

Az 1497 június 9-dikén tartott consistoriumban, a pápa Ascanio bíbornok lemondását az egri püspökségről és Erdődi Tamás áthelyezését Győrből Egerbe megerősítette.^[93] De az esztergomi érsekség ügyét elintézetlenűl hagyta.

Erdődi Tamás ezt az özvegy királyné meg nem szűnő fondorlatainak tulajdonította, és ezért a király által kíméletlen hangon szerkesztett levelet íratott a pápának. «Ne kényszerítsék – úgy mond – arra, hogy Beatrixot nőűl vegye. Életének koczkáztatásával is elhárítja országától ezt a fenyegető pestist!»^[94]

Három hónappal ezen levél elküldése után (1497 deczember 20-án) VI. Sándor pápa ismét tartott consistoriumot, melyben Hippolyt lemondását elfogadta, Erdődi Tamás áthelyezését az esztergomi érsekségre, Hippolytét az egri püspökségre, helybenhagyta.^[95]

V.

Erdődi Tamás birtokszerzeményei. Királyi adományok. Corvin János adományai. Mátyás király zománczos feszületét megszerzi. Hunyadvárát igyekszik megszerezni. Örökösödési szerződései. Surlódása Váradi Péter érsekkel.

Erdődi Tamás a legrendkivűlibb módon a magyarországi egyház élére jutott. Cancellári hivatala és személyes befolyása politikai téren uralkodó állást biztosított néki. Emellett a hatalom kivételes zálogát bírta a szent koronában, melyet Visegrád várával együtt, az 1493-dik évi országgyűlés az ő és Zápolyai István őrizetére bízott.

Mindehhez mesés arányokban gyarapodó magán-vagyon járult, melyet kielégíthetetlen bírvágy által sarkalva, minden rendelkezésére álló eszközzel összeszerezni igyekezett.

A király, ki őt kegyelmének nyilatkozataival folytonosan elhalmozta, a koronára szállott jószágok adományozásánál sem feledkezett meg róla. Igy, mikor Vuk szerb fejedelem özvegyét, ki második férjével Beriszló Jánossal a törökökhöz pártolt, magyarországi jószágaitól megfosztotta, ezeket – úgy mint Fejérkő várát, Komogovina és Dolaczki kastélyt, uradalmaikkal (Körös, Zágráb és Orbáz megyékben) – neki adományozta.^[96] Kanizsai György főpohárnokmester, mivel sógornéját egyházi dispensátió nélkül nőűl vette, jószágvesztésre ítéltetvén, birtokaiból Debrő vára, Gyöngyös mezőváros egy részével és három faluval, a cancellárnak jutott.^[97]

Még jelentékenyebb előnyök származtak rá főrangú férfiak és nők adományaiból, melyekre csodálatot keltő ügyességgel és szerencsével tudott jogczímeket szerezni. Politikai téren és a magán életben, tettel és tanácscsal, számtalanokat kötelezett le. Pénztárából soha sem habozott meríteni, mikor azokat lehetett megnyernie, kikre szüksége vala. Éles látással, melye évek múltán bekövetkezhető eseményeket von számításai körébe, a koczkáztatás bátorsága frigyesül, és ritka fokú türelem, mely bevárja, míg a termés az aratásra megérik. Minderről tanúságot tesznek a nagyszámú adománylevelek és szerződések, mert többnyire részletesen elmondják a körülményeket, melyek között létrejöttek.

Azok élén, kik lekötelezettjeinek vallják magokat, Corvin János herczeg áll. Magasztalásokkal halmozza el őt pártfogásáért, melylyel a Mátyás halálát követő nehéz időkben felkarolta, a horvátországi bánságot néki megszerezte, és 17,200 forintnyi összeg erejéig kölcsönökkel segélyezte. «Némi viszonzásképen» a zsámbéki és derecskei uradalmakat, Fejér- és Biharmegyékben, adományozta neki; valamint az elzálogosított margitai és polgárii uradalmakra (Szabolcs megyében) jogait ráruházta.^[98]

Ezen kivűl zálogczímen átengedett neki a Mátyás királytól örökölt kincsekből több nagyértékű darabot, melyekkel a fényűző főpap székesegyháza és palotája díszét emelé. A legkiválóbb ezen tárgyak között egy arany feszület, melyet azon időben negyvenezer forintra becsültek, és melynek műbecse a nemes ércz s a drágakövek értékét messze meghaladja. Első rangú olasz mester alkotása, a XV. századbeli ötvösség és zománcz-technika legnevezetesebb termékeihez számíttatik. Ezen műtárgy, melyet a herczeg később Erdődi Tamásnak – újabb szolgálatok jutalmául – örök tulajdonúl átengedett, ma az esztergomi érseki kincstár főékességét képezi.^[99]

Erdődi Tamás azon büszke reménységgel kecsegtethette magát, hogy a Hunyadi-háznak jelenleg romjaiban is, bámulatot keltő, műépítészeti alkotása, Hunyad-vára, őt fogja uralni. Ezt a hozzátartozó uradalommal, a könnyelmű ifjú herczeg tizenezer forintért zálogba vetette Kinizsi Pálnak, ki ugyanazon czímen (1494) tovább adta Erdődi Tamásnak. Utóbb Kinizsi özvegye, Benigna asszony, a maga jogait is átruházta rá, hálából azon szolgálatokért, melyekben az ő atyja a vitéz Magyar Balázs, valamint két férje Kinizsi és Horvát Márk, a cancellártól részesültek volt.^[100]

24. KINIZSI PECSÉTJE.^[101]

25. MÁTYÁS KIRÁLY FESZÜLETE.^[102]

A nagy király fiát és híres hadvezérét hosszú sorban követik a főrangú egyének, kiket Erdődi Tamás az érdeksolidaritás szoros kötelékeivel csatolt magához. Különösen azokra irányozta figyelmét, kik gyermektelenűl közeledtek a sír felé, és haláluk esetére örökösűl rendelték őt, a mit könnyen tehettek, mert birtokaiknak a koronára kellett szállaniok; míg a hatalmas cancellár ismét nehézség nélkül kitudta eszközölni, hogy javára a király lemondott örökösödési igényeiről.

Az 1491-dik év martius első napján Monoszlói Csupor István, gyermektelen aggastyán, megjelent a király előtt és előadta, hogy indítva azon sokféle szívességektől és szolgálatoktól, melyeket a győri püspök részéről tapasztalt, néki adományozza birtokait. Ulászló beleegyezését adta, és mikor, már a következő esztendő végén, Csupor halála bekövetkezett, kiállította az adománylevelet. Az örökség Szarvaskő várából és uradalmából állott, melyhez Monoszló mezőváros és hetvenöt falu tartozott, Körös meg Zágráb megyében. Birtokba vételök akadálytalanúl megtörtént.^[103]

Pamkircher Györgygyel, a hatalmas család utolsó férfisarjával, a varasdmegyei Császárvára urával, Erdődi már Mátyás életében barátságos viszonyt tartott fönn. A győri püspökség némely jószágainak és tizedeinek haszonélvezetét engedte át néki, és kölcsönöket nyújtott, a nélkül, hogy visszafizetést igényelné. Viszont György úr, 1492-ben, összes birtokait, 50,000 forintnyi összegben beírta, közösen a maga nővérének, hajadon unokahugának és Tamás püspöknek.^[104]

MONYORÓKERÉK.^[105]
Egy régi festmény után.

Monyorókeréki Ellerbach János, kinek Németországból bevándorolt őse Nagy Lajos hadjárataiban kitűntette magát, szintén utolsó sarj volt a család magyarországi ágán. Monyorókerék, Vöröstorony és Körmend várakat bírta, két mezővárossal, 26 faluval és sok más birtokrészszel. A pazarló főurat Erdődi Tamás kölcsönökkel segítette, melyeknek összege 40,000 forintig emelkedett. Benső barátság fejlődött ki közöttök; azon kor szokása szerint testvérűl adoptálták egymást. És 1496-ban Ellerbach összes birtokainak örökösévé rendelte Tamást.^[106]

A Rozgonyi-családot, mely a XIII. század óta számos kitünő főpapot és hadvezért adott a nemzetnek, most a kihalás veszélye fenyegette. Egyetlen férfitagja volt. Erdődi Tamás a család leánytagjaival tárgyalásokba bocsátkozott, hogy a katasztrófa bekövetkezte esetén, a nagy kiterjedésű uradalmakra, – melyek nyolcz vármegyében terűltek el, négy várat, egy mezővárost és számos falut foglaltak magokban, – jogigényeket szerezzen magának. Az első kinél czélt ért, Rozgonyi Klára volt, Egervári László horvátországi bán özvegye. Férje ugyanis, Mátyás és Ulászló uralkodása alatt, sok jótéteményben részesűlt Erdőditől, és halálos ágyán az ő pártfogásába ajánlotta családját. Az özvegy hálából és mert – mint a bevallásban kiemeli – idegen kezekre jutott birtokai visszaszerzésében is az ő támogatására számított, azon 400 forint fejében, melyet egykor Egervári Lászlónak kölcsön adott volt, beírta néki a Rozgonyi-birtoknak reá eső részét (1496). Példáját néhány hét múlva követte anyja, Rozgonyi Dorottya asszony, ki «háladatosan megemlékezvén az elhúnyt férje iránt tanusított jóakaratról», 2000 forint árán, átengedte a Rozgonyi-birtok azon részét, melyet zálogban tartott. A következő (1497) évben pedig Rozgonyi Borbála, Frangepán Mihályné, szintén a hála kötelezettségére utalván, 4000 forint árán eladta a maga részét és jogait.^[107]

26. ROZGONYI PECSÉT.^[108]

A decsei Roh-család Körösmegyében Dian és Plodin várakat bírta, három mezővárossal, számos faluval és pusztával. Mindezek felerészben Roh Bernát, felerészben Roh Mátyás és László kezei között voltak. Bernátnak Erdődi Tamás eljegyezte unokahugai egyikét, kivel 6000 forint jegyajándékot adott; viszont a vőlegény, magtalan halála esetén, összes birtokait nejére és nagybátyjára ruházta, Roh Mátyás, beteges fiatal ember, szintén magtalan halála esetén, Erdődi Tamást rendelte örököséül. És rövid idő alatt a család mind a három tagja, férfi utód nélkül, egymás után sírba szállott. Ekkor Erdődi az összes birtokokat, melyekre királyi adományleveleket is eszközölt ki, a család nőtagjainak igényeit kielégítvén, tényleg elnyerte.^[109]

Az alkalmakban és eszközökben nem válogató aquisitori tevékenység ezen eredményei, oly korban, mikor a közélet emberei, gyér kivétellel, mindnyájan ugyanígy jártak el, az erkölcsi érzés fölháborodását alig idézhették elő. De mivel szükségkép sokféle érdekekkel jöttek összeütközésbe, széles körben keltettek elégületlenséget, melyet Erdődi Tamás gyakran, kíméletet nem ismerő föllépésével, még fokozott.

Így ismételten jött összeütközésbe Váradi Péter kalocsai érsekkel, kinek uradalmai a titeli prépostság jószágaival határosak valának. Már 1492-ben az érsek ellen, a király előtt, vádat emelt a prépostság malmainak elfoglalása és jobbágyainak zaklatása miatt. II. Ulászló megintette Váradi Pétert, ki azonban alaptalannak nyilvánította a vádat, melyet a püspök ellenséges érzületére vezetett vissza; sőt ellenkezőleg ő panaszolta, hogy Erdődi Tamás buzdítására, Ujlaki Lőrincz jelentékeny károk okozott az érsekségnek. «Ha – úgy mond – a felséged iránt tartozó hűség és engedelmesség nem tartana vissza; ha a helyett hogy felséged oltalmában bíznánk, a boszúvágy sugallatait hallgatnók meg: ellenségeink bizonyára nem maradnának büntetlenűl!»

És egy közös barátjukhoz, a zágrábi püspökhöz, intézett levelében, éles szavakban adott kifejezést elkeseredésének. «Mi – úgy mond – nem tartozunk azok közé, kik mások javaira áhítoznak, és a mások jogait, eszközökben nem válogatva, bitorolni igyekeznek.… Bizonyára nem akarunk másnak kárából vagy sérelmeiből hasznot húzni. A magunkéval megelégedve, valamint a máséra nem vágyódunk, úgy óhajtanók, hogy mások se kívánják meg azt a mi a miénk, illetőleg egyházunké… Helyesen cselekednék Atyaságod ha azt, ki minket üldöz, megintené, hogy a nékünk általa okozott sérelmeket tegye jóvá; mert tudja meg Atyaságod, hogy sem az ő, sem bárki más kedveért egyházunk jogait feláldozni nem fogjuk.»

Három évvel utóbb Erdődi Tamás közvetlenűl Péter érsekhez fordúlt azon panaszszal, hogy a titeli prépostság néhány jobbágyát érseki tisztek kifosztották. De ezek azzal mentették magokat, hogy erőszakos föllépésök a jogosúlt visszatorlás ténye volt; mert előbb a prépostság tisztei érseki jobbágyokat fosztottak ki, és az okozott kárt megtéríteni vonakodtak. Mindazáltal az érsek szigorúan megparancsolta most tiszteinek, hogy a prépostság jobbágyait, semmiféle körülmények között ne bántalmazzák; ha panaszra van okuk, az eldöntést választott bíróságra hagyják. Mikor ezen intézkedését Erdődi Tamásnak tudtúl adja, nem mulasztotta el szelíd szavakba ily kemény megrovást foglalni. «Mi – úgy mond – az egész világgal békességben óhajtanánk élni; csakhogy mások is minket békében hagynának, és némelyek egyházunk jogait méltatlanul ne támadnák meg; és Testvériséged is, az egyházunkon ejtett sérelmeket, szelídségéhez és jóságához képest, megfontolva, lelkiismerete sugallatait követné… Őszintén, szívből óhajtjuk, hogy Testvériséged egészségét nyerje vissza, és ne csak testileg, hanem lelkileg is gyógyúljon meg; az egyházak sérelme és kára nélkül igyekezzék boldogúlni!»^[110]

VI.

Politikai magatartása. Actiója Báthori István és Ujlaki Lőrincz ellen. Erdődi Tamás ellenségeinek föllépése. Az 1497-ik évi országgyűlés. Erdődi Tamás színelt lemondása a cancellári hivatalról. Corvin János föllépése ellene az 1498-ik évi országgyűlésen.

Valamint a magánviszonyok körében, úgy a politikai közélet terén is számos ellenséget szerezett magának Erdődi Tamás.

Ő politikai nevelését Mátyás király iskolájában kapta. A királyi hatalmat azon magaslatán szolgálta, hol többé semmi sem korlátozhatta. Visszavarázsolva szemlélte a római császárság fénykorát, melyben a köztársasági intézmények a fejedelmi akarat eszközeivé sűlyedtek, de a hódítások és diadalok, rend és jólét, irodalom és művészet virágzása a nemzet minden rétegének kielégítést nyújtottak.

Alig húnyta be szemeit a nagy uralkodó, az oligarchia, mely az ő szellemének fölénye előtt némán meghajolt, újból merészen fölemelte fejét, és a szenvedett elnyomásért, a korona tekintélyének megalázásában, erejének gyöngítésében keresett kárpótlást.

Ezen törekvés meghiusítását tűzte ki czéljáúl Erdődi Tamás, ki a királyi jogokban egyúttal saját hatalmát és érdekét is oltalmazta. Mindazáltal az eszközök megválasztásában szerencsétlen vala. Hogy erőt fejthessen ki az ország határain belűl, nem habozott a gyöngeség legszembetünőbb jeleit nyilvánítani az ország határain kivűl. Miksát lefegyverezendő, Mátyás összes vívmányait feláldozta; az örökösödési jog biztosításával pedig a nemzet nagy részének ellenszenvét vonta magára és uralkodójára. Majd a másik vetélytársától szabadulandó a király, lemondott a lengyel koronáról testvére Albert javára; s így Magyarország megfosztatott azon előnytől, melyet a két birodalomnak közös fejedelem jogara alatt egyesűlése ígért.

E mellett a cancellár nem volt képes az ország igazgatásában fentartani azt a rendet és fegyelmet, melyet Mátyás meghonosított. A bomlás első vészjósló tüneménye: a fekete sereg lázadása és feloszlása. Majd következett a pénzügyi zavar és a királyi kincstár szegénysége, mely nagyobb vállalkozásokat lehetetlenné tett.

Ennek daczára nem hiányzott Erdődi Tamásban a bátorság, hogy szembeszálljon azon főurakkal, kik megvetvén a királyt és törvényt, zsarnoki önkénynyel hatalmaskodtak. Az első, ki ellen föllépett, Báthori István erdélyi vajda volt, kinek kegyetlenségei miatt, a székelyek és szászok részéről elkeseredett panaszok érkeztek. A cancellár arra bírta a királyt, hogy Báthori mellé társ-vajdát rendeljen; mikor pedig a gőgös főúr ezért lemondással fenyegetődzött, megerősíté szándékában, azzal biztatván, hogy a veszélyes időben nélkülözhetetlen, és a király inkább vissza fogja rendelkezését vonni; de alighogy a vajda csakugyan beadta lemondását, a király elfogadta azt (1492). A kijátszott főúr tombolt dühében; nemsokára bekövetkezett halálát a haragnak és elkeseredésnek tulajdonították kortársai.^[111]

A következő években Zápolyai István nádor és Ujlaki Lőrincz herczeg szoros szövetségre léptek egymással, megállapítván, hogy ha egyikök fiörökös nélkül halna el, javait a másik örökli. Az ország két leghatalmasabb főura ellenséges állást foglalt el Erdődi Tamás irányában, főkép Miksa örökösödési igényeinek felkarolásáért; minthogy azon reménynyel kecsegtették magokat, hogy ha Ulászló fiörökös nélkül múlna ki, családjuknak út nyílik a trónra. Míg egyrészről a rendek elégületlenségét szították, és panaszaikat támogatták; másrészről magok is hozzájárultak a zavar és rendetlenség fokozásához. Különösen Ujlaki féktelensége minden határon túllépett, és a király személye ellen intézett sértésektől sem tartózkodott. Erdődi Tamás nem tűrte ezt tétlenűl. Tanácsára, Ulászló maga elé idézte Ujlakit, és miután ez meg nem jelent, Drágfi Bertalan erdélyi vajdát küldötte megfékezésére (1494). Ez valóságos hadjáratot viselt ellene, és egymás után vívta meg várait. A nádor felszólalt ugyan szövetségese érdekében, és ügyét a rendes törvényszéken kívánta tárgyaltatni; de a király nem engedett, és Ujlakit Németujvárban, hol elzárkózott vala, ostrom alá fogta. Mire az kegyelmet kért és kapott.

A kiengesztelődés létrejöttét Erdődi Tamás is elősegítette. A két főúr háláját azzal bizonyította be, hogy Ujlaki a fehérmegyei Gerencsér várát és uradalmát, Zápolyai István pedig a veszprémmegyei Somlyóvárat és uradalmát engedte át neki.^[112]

Az udvart, a főpapságot és az oligarchiát összetartásra intette azon mozgalom, mely ez időtájt a magyar köznemesség körében megindúlt.

Az újkor fuvallata, mely Európaszerte megingatja az ősrégi tekintélyeket, fölébreszti a szunnyadó erőket, hatalmuk tudatára vezérli a tömegeket: Magyarországba is elhatott. A köznemesség megfelelő részt igényel az ország kormányában, melyet megnyugvással bízott a nagy király kezeire, de törpe érdekekért versengő főuraknak nem hajlandó átengedni. Egyúttal az idegen származású uralkodó személyéhez csatolt reménységében csalódva: a nemzeti királyság visszaállításának jelszavát tűzi a zászlóra, melyet egy kiváló tehetségű és lánglelkű agitátor, Verbőczi István, ragad kezeibe.

Lázas nyugtalanság lüktet a nemzet szellemében, mely Miksa császár örökösödési igényei, a törvényeket lábbal tapodó urak, a magasztos hivatásukról megfeledkező főpapok ellen fordúl.^[113] A fennálló viszonyokkal való elégűletlenség, az ország gyászos hanyatlása által előidézett elkeseredés az országgyűléseket zajos jelenetek színhelyévé teszi.

Az 1497-ik év november 11-ikére összehívott országgyűlésen, az udvar és oligarchia két vezérférfiának: Zápolyai István nádornak és Erdődi Tamás cancellárnak nyilt háborút üzent a köznemesség, melyet némely főrendek a magán-boszú kielégítésére is eszközűl használnak.

Ilyen volt Corvin János, ki a nádortól, évek során át, számos sérelmet szenvedett, és ki talán újból remélleni kezdé, hogy Ulászló halála esetén utódjává lesz; valamint Váradi Péter kalocsai érsek, kinek az egri püspök iránt táplált ellenséges érzülete még fokozódott, mióta attól kellett félnie, hogy ellenfele a prímási székre fog emelkedni.^[114]

A köznemesség tömegesen gyűlt a Rákos mezejére, és már első tényével jelezte, hogy czéljainak elérésére erőszakos eszközöktől sem riad vissza. A tanácskozásokra szolgáló téren hatalmas fatörzset állítottak föl, véres bárdot vágtak belé és azt körűlállván, esküvel fogadták, hogy ha valaki egyenetlenséget támasztana közöttök, bárki légyen az, annak fejét fogják venni.

Ekkor azután megindúlt a beszédek árja. Több szónok a nádor ellen súlyos vádakat emelt; felhozták, hogy a koronához tartozó uradalmakat ragadott magához, és köz pénzeket tulajdonított el; megemlítették, hogy «fiát készűl, Ulászló halála esetén, a trónra emelni, a mit könnyen keresztűl vihet, mert a szent korona ő rá és az egri püspökre van bízva, ezen társát pedig megvásárolhatja».

Néhány nappal utóbb – november 24-ikén – mikor a király a Rákoson megjelent, a köznemesség tolmácsai, az általok előterjesztett kérelmek és panaszok hosszú sorozatának élén, azt kívánták, hogy ő felsége a szent koronát a nádor és az egri püspök kezeiből vegye ki, és a köznemesség által választandó négy koronaőrre bízza; továbbá, hogy egyházi férfiú világi hivatalt ne viselhessen, minélfogva az egri püspök a cancellári hivatalt hagyja el; a püspökök állandóan egyházmegyéjökben tartózkodjanak; egyházi férfiak egynél több javadalmat ne bírhassanak; a mi szintén első sorban Erdődi Tamás személye ellen volt irányozva.

A nemesség azt sürgette ugyan, hogy a király azonnal közölje határozatát; de Ulászló erre nem volt rábírható, és azt válaszolta, hogy az előadottakat komolyan fontolóra fogja venni, és úgy fog határozni, a mint az igazság követeli. Mindazáltal a forrongó tömeg fenyegető magatartása arra bírta, hogy lecsillapítására némi áldozatot hozzon.

November 29-ikén magához hívatta a főrendeket; közölte velök, hogy Erdődi Tamást a cancellári hivataltól fölmenti, és elrendelte, hogy ő és a nádor a gondjaikra bízott koronát szolgáltassák ki. Az egri püspök a királyi pecséteket azonnal a király kezeibe tette le; majd két nappal utóbb, a nádorral, számos nemes kíséretében, Visegrádra ment, honnét a szent koronát Buda várába hozták. Erdődi Tamás ezután még a titeli prépostságról is lemondott, és Egerbe vonúlt el. Azonban mindez nem fegyverezte le ellenségeinek gyűlöletét. A köznemesség köréből felhangzott azon követelés, hogy a király az egri püspökségtől is foszsza meg és jószágvesztésre ítélje.

A király erre rá nem állott; a köznemesség előterjesztéseitől a főrendek is megtagadták hozzájárulásukat. A tárgyalások eredményre nem vezetvén, a köznemesség szétoszlott, azon kijelentéssel, hogy a jövő évi szent György napján ismét összegyűl; halálbüntetés alatt kötelezvén minden nemest, hogy a Rákoson megjelenjen.^[115]

A gyűlés lefolyása alatt Erdődi Tamás ellenségei diadalt űltek. Beatrix királyné azt hirdette felőle, hogy megbukott és a király kegyeit is elvesztette. Azon reménységet táplálta, hogy most már könnyű lesz az esztergomi érsekségre való fölemelést megakadályoznia. Csalódott. Ulászló csak színleg áldozta föl, és rövid időre engedte távozni szeretett tanácsosát. Az üldözés, melynek az ki volt téve, mintha még bensőbbé tette volna ragaszkodását. És ezt szokatlanúl erőteljes módon hozta köztudomásra.

A gyűlés eloszlása után néhány nappal, maga elé hívatta Hippolyt bíbornoknak esztergomi helynökét, és azt a kérdést intézte hozzá: hogy mikép áll a csere ügye? Mikor azt a választ kapta, hogy a csere már hihetőleg bevégzett ténynyé lett, így szólt:

«Nagyon örvendek; mert azért hívattam, hogy értésére adjam állandó és határozott szándékomat. Irja meg a ferrárai herczegnek és a bíbornok úrnak kívánatomat, hogy a csere ügye mielőbb intéztessék el; mert az esztergomi érsekségnek oly főpapra van szüksége, ki állandóan székhelyén tartózkodik, mind kötelességeiért, mind az ország rendeinek zúgolódása miatt, melyet le kell csillapítani. Ne adjon hitelt a herczeg úr a királyné leveleinek és üzeneteinek; inkább rám legyen tekintettel. Mindezt azért mondtam el, mert tudomására akartam hozni, hogy a tárgyalásokat mielőbb befejezve kívánom látni. Ezt követelik lelkiismeretem sugallatai és cancellárom, az egri püspök, érdemei, ki iránt országom és személyem érdekében tett hűséges szolgálataiért le vagyok kötelezve.»^[116]

Mintegy tüntetőleg nevezte őt cancellárjának. Csakugyan az országgyűlés zajos jelenetei mit sem változtattak Erdődi Tamás állásában, és nem gyakoroltak befolyást törekvéseire. Ő az 1498-ik év tavaszán elfoglalta az esztergomi érsekséget.^[117] Sőt módot talált, hogy megtarthassa az egri püspökség javadalmát is, melyet Hippolyt bíbornoktól két esztendőre bérbe vett, az egész bérleti összeget, 19,500 arany forintot, készpénzben azonnal lefizetvén.^[118]

Előre látta, hogy ily módon ellenségeit még inkább fel fogja ingerelni. De ő félelem nélkül nézett a következő országgyűlés újabb támadásai elé. Sőt nem habozott a nemzeti közvéleményt mintegy czélzatosan maga ellen zúdítani. Beatrix királynét fölkérte, hogy továbbra is Esztergomban maradjon, és várnagyait utasította, hogy az ő parancsait mindenben pontosan teljesítsék.^[119] És a Hippolyt által kinevezett olasz érseki helynököt Arezzói Donátot hivatalában megerősítette; bár az 1495-ik évi országgyűlés végzése olasz helynökök alkalmazását tiltotta.

Nem lehet tehát meglepő, hogy az 1498-ik év tavaszán tartott országgyűlésen, a múlt évi ostrom még nagyobb elkeseredéssel újult meg. Most Corvin János nyiltan az előtérbe lépett. Három ügyviselője által vádiratot terjesztett a rendek elé. Abban előadja, hogy a horvátországi bánság elnyeréseért Erdődi Tamásnak és Ernszt Zsigmond pécsi püspöknek uradalmakat és ékszereket kellett adnia; a mikkel azok meg nem elégedve; Gyulát és Hunyadvárát akarják tőle elperelni; a zágrábi püspök több ezer forintot követel tőle, minden jogos alap nélkül; a csanádi püspök illetéktelenűl tizedet hajt be szőllőiben; a tárnokmester és Derencséni Imre tetemes összegeket csikartak ki tőle; Bót András erőszakosan elfoglalta két uradalmát; Haraszti Ferencz egyik várát bírja zálogban, és a zálogösszeget vonakodik elfogadni; András deák, az ő saját várnagya, több várát idegenítette el. Mindezekre nézve igazságszolgáltatást kíván.^[120]

Ugyanakkor a herczeg ügyviselőinek egyike, Baksai Ferencz, a maga nevében még súlyosabb vádakkal állott elő a prímás ellen.

Elpanaszolta, hogy Erdődi Tamás őt, mivel felszólítására hamis oklevelet gyártani vonakodott, gyűlöli és üldözi, becstelen embernek, oklevélhamisítónak bélyegzi. «Nem igaz, – kiáltott föl – én nem vagyok sem becstelen, sem hamisító. Tamás érsek a hamisító, mit az ő saját kezeírásával bizonyíthatok be. Mátyás király életében sok hamis okiratot vezetett a királyi könyvekbe. Megérdemelné, hogy a királyi pecsétet tüzesen arczára és homlokára süssék!» Továbbá felhozta, hogy az esztergomi érsekséget pénzen szerezte meg, és most a bíbornoki méltóságot készül megvásárolni. Végül honárulással vádolta, mert az esztergomi érsekséget és az egri püspökséget örök időre a szentszék hatalmába juttatta, úgy hogy azon két javadalmat ezentúl mindig a pápa fog betölteni.

Többen a körűlállók közűl szavába vágtak és kérdőre vonták: hogy miképen mer ily vakmerően beszélni? Erre így válaszolt: «Ha Tamás érsek nem hágy nékem békét, még iszonyúbb dolgokat fogok elmondani, akár az ő jelenlétében és ő felsége szemében is».^[121]

Ezen támadás hatástalan maradt. Túllőtt a czélon. A vádakat épen iszonyú természetök valószínűtlenné tette. És azok között olyanok is fordúltak elő, melyeknek valótlansága kétségtelen volt. Igy az esztergomi és egri javadalmakat nemhogy a római curia hatalmába hozta; épen ellenkezőleg, a magyar király kegyúri jogait diadalmasan megvédelmezte.

Mindazonáltal habár az ellene irányzott nyilak nem találtak is mind, ellenségeinek sikerűlt kivinni, hogy a köznemesség a múlt évi országgyűlésen hangoztatott kívánatait erőteljesen megújította, és azokat a főrendek is elfogadták, törvény erejére emelni engedték.

Megállapíttatott, hogy egyházi férfiak koronaőri tisztet nem viselhetnek, főispánságot pedig csak azok, kiknek püspökségéhez e méltóságot a szent királyok csatolták; egynél több egyházi javadalmat sem bírhatnak, és azok, kiknek jelenleg több javadalmuk van, egynek megtartásával, a többiről lemondani kötelesek.^[122]

Továbbá határoztatott, hogy főpapok, sem magok, sem egyházuk részére jószágokat nem szerezhetnek; és a szerződések, melyekben világi urak magtalan haláluk esetére, jószágaikat egyházi férfiaknak engedték át, érvényteleneknek tekintendők, még ha királyi jóváhagyást nyertek volna is.^[123]

A köznemesség egyébiránt, midőn Erdődi Tamás és némely társainak túlkapásai ellen föllépett, ezen eljárását meg tudta egyeztetni a kath. egyház iránt érezett tiszteletével, és bebizonyította, hogy a vallás szolgái tekintélyének fentartása és hatásuk biztosítása iránt őszintén érdeklődik.

A szent királyok óta, az országgyűlések nem foglalkoztak oly sokat egyházi ügyekkel, mint ezen időben, mikor Verbőczi Istvánnak, a vallásos buzgalmáról ismeretes pártvezérnek, szava volt uralkodó.

Igy épen az 1498-iki országgyűlésen is a rendek gondoskodtak arról, hogy világiak egyházi javakat ne bitorolhassanak, egyházi javadalmakat még rövid időre se birhassanak, és azok, a kik prépostságokat vagy apátságokat már bírnak, egy év alatt szerzetbe lépni köteleztessenek. Intézkedtek azon visszaélés megszüntetése iránt, mely szerint javadalmak fiatal, tudatlan és alkalmatlan egyéneknek adományoztatnak; és fölkérték a királyt, hogy «az isteni tisztelet buzgóbb megtartása érdekében» a javadalmakat, melyek «a lelkeknek enyhűlést nyújtani hivatvák», érdemes egyháziaknak adományozza. A főpapokat pedig kötelezték, hogy az egyházi törvényeknek megfelelően, «az erkölcsiség emelése és a visszaélések kiirtása érdekében» zsinatokat tartsanak.^[124]

Azonban sajnos, ezen végzések, bár a következő országgyűléseken megújíttattak, legnagyobb részben papiron maradtak. És a mint nem voltak képesek az egyházi rendek elvilágiasodását feltartóztatni, körében magasztos hivatásának szellemét uralomra segíteni: szintúgy erőtleneknek bizonyúltak Erdődi Tamás hatalmas állásának megingatására. Ezentúl is ő kormányozta az országot.

27. MINIATURE A ZÁGRÁBI MISEKÖNYVBŐL.