28. MINIATURE LAP-KERET A ZÁGRÁBI MISEKÖNYVBŐL.
Magyarország szövetkezése a pápával, a franczia királylyal és Velenczével. Anna, franczia herczegnő, Ulászló neje lesz és megkoronáztatik. Erdődi Tamás bíbornokká neveztetik. Velencze Erdődi Tamást megnyeri, és a konstantinápolyi pátriárkai méltóságot szerzi meg részére. Erdődi Tamásnak az egri püspökség megszerzésére czélzó igyekezete.
Az 1498-ik év tavaszán XII. Lajos foglalta el Francziaország trónját. Elődének ambitióit örökölve, Milánó és Nápoly meghódítását tervezte; egyszersmind a kereszténység javára teendő nagy szolgálatokkal, a török hatalom megtörésével, Európában vezérállást óhajtott kivívni. Úgy keleti, mint olaszországi tervei érdekében, súlyt helyezett arra, hogy Magyarország közreműködését biztosítsa magának.
Alighogy a kormányt átvette, egy magyarországi származású szerzetes, majd később római bíbornokok útján, érintkezésbe lépett II. Ulászlóval, kinek nőül ajánlotta egyik rokonát.[125] A mikor pedig (1499 ápril 15-dikén) VI. Sándor pápával és a velenczei köztársasággal szövetséget kötött, mind hárman csatlakozásra hívták föl a magyar királyt. Mivel ugyanis a törökök Velencze keleti birtokait és a dalmátiai partvidéket szüntelenűl háborgatták, a szövetkezett hatalmak, Magyarországba küldött követeik által, azon fáradoztak, hogy Ulászlót támadó föllépésre bírják. Előterjesztéseikre azt a választ kapták, hogy a magyar király kész fegyvert fogni, de ezt csak úgy teheti, ha pénzsegítségben részesűl, és biztosítást nyer, hogy a hadjáratban a többi hatalmak is részt fognak venni. Ezen két föltételhez egy harmadik csatoltatott, hogy a pápa a még mindig függőben tartott házassági ügyet mielőbb intézze el.[126]
Ugyanekkor a hármas szövetség által fenyegetett uralkodók: Miksa császár, a nápolyi király és a milánói herczeg szintén lépéseket tettek, hogy a magok részére vonják a magyar királyt. A szultán pedig előnyös föltételekkel békekötést ajánlott néki.
30. XII. LAJOS FRANCZIA KIRÁLY ÉRME.[127]
A politikai helyzet válságos pillanatát Ulászló arra használta föl, hogy a házassági ügy eldöntését kierőszakolja. Az 1500-ik február elején, az udvaránál tartózkodó pápai követ előtt kijelentette, hogy a mennyiben ötven nap alatt kedvező ítéletet nem kap, a szultánnal békét köt.[128]
A franczia király és a velenczei signoria hathatósan támogatták kívánatát, míg a császár és az aragóniai uralkodóház tagjai minden erejöket megfeszítették, hogy igyekezeteit meghiusítsák.[129]
A pápa, az általa kiküldött bíróság jelentése alapján, 1500 april 3-ikán mondotta ki az ítéletet, mely az Ulászló és Beatrix között létesűlt színlelt házassági frigyet érvénytelennek nyilvánítja. Négy nappal utóbb a Brandenburgi Borbálával kötött házassági szerződést bontotta föl.
Valamint a király, úgy Erdődi Tamás is egyik leghőbb vágya teljesülését köszönheté a velenczei köztársaság közbenjárásának.
A signoria, jól tudván, hogy a magyarországi tárgyalások sikere a prímástól függ, azon volt, hogy őt eleve megnyerje és lekötelezze. Az 1500-ik év martius első napjaiban, római követe által, fölkérte a pápát, hogy emelje bíbornoki méltóságra az esztergomi érseket, ki «lángoló buzgalommal szolgálja a kereszténység érdekeit, és tekintélyénél fogva a magyar királyra döntő befolyást gyakoroljon».[130]
És már september elején VI. Sándor pápától azon értesítés érkezett Magyarországba, hogy a legelső alkalommal, a mint bíbornokokat nevez ki, Erdődi Tamás közöttök lesz. «Szentséged ígérete – írja erre II. Ulászló – nagy vigasztalást nyújt, sokféle gondjaim és aggodalmaim közepett… Összes testi és lelki erőim megfeszítésével bebizonyítani igyekezem, hogy Szentséged elhatározását a legnagyobb jótéteménynek tekintem.»[131]
A september 20-ikán tartott consistoriumban, tizenkét főpap nyerte el a bíbort. Erdődi Tamás közöttök volt.
A velenczei köztársaság sietett szerencsekívánatait kifejezni. October elején, Soranzo és Giustiniani, a magyarországi követek, fényes kísérettel megjelentek Esztergomban, és átnyújtották Barbadico Ágoston doge üdvözlő levelét.
A bíbornok meghatva tolmácsolta háláját. «Azt óhajtom – mondá egyebek között – hogy Magyarország és Velencze úgyszólván egy államot képezzen. Engem pedig káplánjának tekintsen a signoria.» Majd, a mint néhány nappal utóbb a látogatást Budán viszonozta, biztosítá őket, hogy «nagy dolgokat» fog a köztársaság javára véghez vinni.[132]
És csakugyan teljes odaadással fáradozott azon, hogy a szövetség Velenczével létrejőjjön, és Magyarország mielőbb megindítsa hadi munkálatait a törökök ellen.
Egészen ezen ügyeknek élvén, nem volt hajlandó a pápa meghívására, a bíbornoki kalap átvétele végett, Rómába menni; a signoria útján fölmentést kért a hosszú utazástól.[133]
Az 1501-ik év tavaszán megköttetett a szövetség, melynek föltételei között, Velencze évekint százezer arany forintnyi segélyt ígért Magyarországnak, a török ellen viselendő háború költségeire.
Magyarország részéről azonnal megkezdődött az ellenségeskedés. A főurak soraiból a prímás és az egri püspök voltak az elsők, kik banderiumjaikat fölszerelték, és Som Józsa kapitány rendelkezésére bocsátván, lehetővé tették, hogy a vitéz hadvezér török területre betörést intézhessen (1501 ősz elején), honnan gazdag zsákmánnyal diadalmasan tért vissza.[134]
Az 1512-ik év tavaszán VI. Sándor pápa és a vele szövetségben álló tengerparti hatalmak erélyes készületeket tettek, hogy hadi gályáikat fölszerelvén és a portugalliai király parancsnoksága alá helyezvén, a török birodalom ellen támadást intézzenek.[135]
Ezen terveket Velencze hiusította meg, mely az elvállalt kötelezettségekkel nem gondolván, titkon alkuba bocsátkozott a szultánnak és békét kötött.
Azonban, politikájának váratlan fordulata következtében, attól tarthatott, hogy előbbi szövetségesei majd ellene fognak fordúlni; névszerint Magyarország, a köztársaság által cserbenhagyva, ellenségeihez fog csatlakozni. Ezért, mielőtt még köztudomásra jutott volna hűtlensége, a signoria azon volt, hogy a magyar királyt és tanácsosait mindinkább lekötelezze. Mikor (1502) julius havában Anna franczia herczegnő, II. Ulászló jegyese, új hazájába utazásakor, Velenczében néhány napra megpihent, pazar fénynyel fogadta, és költséget nem kímélvén, páratlan ünnepélyeket rendezett tiszteletére.[136]
A jövendő királynénak kíséretűl rendelt magyar főurak között különös figyelem tárgyát képezte: Erdődi Ferencz győri püspök, a ki által a velenczei kormány az ő hatalmas bátyjára kívánt hatni. A doge hízelgő üzeneteket bízott rá, és egyúttal késznek nyilatkozott az esztergomi érsek «további felmagasztalásában» közreműködni. Magyarország prímása előtt, ki a bíbort is viselte, az egyházi hierarchia rangfokozatában, a pápai tróntól eltekintve, csak egy lépcső állott még: a patriárkai méltóság. Az egyház legrégibb századaiban a pápa után a legelső helyet, a keleti császárság székvárosának főpapja, a konstantinápolyi patriárka foglalta el. A keleti szakadás óta, a XI. században, ezen patriárkai szék elveszett a római egyházra; de a czímét a pápák azontul is adományozni szokták. Sőt, mióta Creta szigete Velencze kezeibe kerűlt, a patriarkátusnak ottani birtokai után, a köztársaság kormánya némi (hatszáz arany forintnyi) jövedelmet szolgáltatott a patriarkának. Épen ezért kinevezésére is befolyást gyakorolt. Ez idő szerint a velenczei származású Michiel János bíbornok volt konstantinápolyi patriárka. Az agg főpap halála esetére, a signoria Erdődi Tamásnak helyezte kilátásba a méltóság elnyerését.[137] De jól tudván, hogy czím és rang nem elégítheti ki őt, ehez kevésbbé jelentékeny, de jövedelmezőbb javadalmakat készűlt csatolni.
LOREDANO doge, 1502 julius 28-ikán, magyarországi követéhez a következő jegyzéket intézte: «Ismeretes előttünk, mily nagy tekintélye és súlya van a főtisztelendő esztergomi érsek úrnak a magyar király szemeiben. Mivel pedig a főtisztelendő úr a velenczei állam irányában táplált jóakaratát és szeretetét ismételten kézzelfoghatólag bebizonyította, lekötelezve érezvén magunkat, hálánkat valamely jelentékeny ténynyel óhajtuk tanusítani, a mint ezt néked több ízben megírtuk, és te a mi nevünkben néki előadtad. A senátus hozzájárulásával elhatároztuk, hogy államunk területén, háromezer aranyat jövedelmező egyházi javadalmakat fogunk néki adományozni. Ily módon a főtisztelendő úr megkezdi élvezni hálás érzelmeink gyümölcseit. A mely őszinte ajánlatunkat, belátásod szerint, akkor és oly módon fogod néki előadni, hogy a rád bízott ügyek elintézését megkönnyítsed».
A következő hónapokban Erdődi Tamás a köztársaság hálájára szerzett jogczímeit egy újabbal szaporította.
A magyar kormány ugyanis követte Velencze példáját, és 1503 február 22-ikén a portával hét esztendőre békét kötött.
Mikor néhány nappal utóbb, Giustiniani Sebestyén, a signoria követe, Magyarországot elhagyta, az általa Velenczébe küldött levélben, Erdődi Tamás őt hívta tanúbizonyságul, hogy mily készséggel és buzgalommal igyekezett a köztársaság minden óhajtásának megfelelni.[138] Erre támaszkodva ugyancsak a távozó követ által megjelölte a jutalmat is, melyet szolgálataiért várt.
Nemcsak igénybe vette a signoria ajánlatát a 3000 aranyat jövedelmező egyházi javadalmak adományozását illetőleg; hanem az ő leleményes szelleme azt még előnyösebben kívánta értékesíteni: ezen az úton kísérletet tett az egri püspökség megszerzésére.
Midőn az esztei Hippolyttal két évre kötött bérleti szerződés letelt, azt többé meg nem újította.[139] Az idegen kormányzók pedig oly szerencsétlenűl kezelték a püspökség birtokait, hogy jövedelme 4000 forintra szállott alá.[140]
Most Erdődi Tamás, a hazatérő Giustiniáni által, azt a tervet terjesztette a signoria elé, hogy 4000 forintot jövedelmező javadalmakat adományozzon Hippolyt bíbornoknak, s ez viszont az ő javára mondjon le az egri püspökségről.[141]
Mielőtt ez ügyben a tárgyalások megindúlhattak volna, 1503 april 11-én elhúnyt Michiel János bíbornok, a konstantinápolyi patriarka, ki velenczei terűleten több apátságot is bírt.
A doge haladék nélkül a következő rendeletet bocsátotta római követéhez: «A főtisztelendő esztergomi bíbornok úr fáradhatatlan buzgalmat fejt ki a kereszténység javára, és azon hő vágy tölti el lelkét, hogy a pogány zsarnokságtól a keresztény világot megszabadítsa… Szent buzgalmának élesztésére szolgálna a konstantinápolyi patriarkai méltóság elnyerése… Ezért jelen iratunk vétele után jelenj meg ő szentsége előtt, és a mi nevünkben, a patriárkai méltóságnak, valamint a megüresedett apátságok közől a legjövedelmezőbbnek, az esztergomi érsek úr részére adományozását kérjed. Minél melegebben hangoztatod az esztergomi érsek úr érdemeit, és tolmácsolod a senátus óhajtását: annál inkább fogsz akaratunknak megfelelni.»[142]
Azonban VI. Sándor pápa a saját unokaöccsének, Borgia János bíbornoknak szánta a patriárkai méltóságot, és a velenczei követ előterjesztésére oly választ adott, mely megérteté vele, hogy igyekezetei nem számíthatnak sikerre. Ennek daczára Velenczéből rendelet ment a követhez, hogy a kérelmet még nagyobb hatályossággal ismételje. A pápa két hétig vonakodott őt maga elé bocsátani, és mikor végre fogadta, úgy nyilatkozott, hogy «nem áll hatalmában teljesíteni a signoria kívánatát».[143]
Borgia János kineveztetett. De már néhány héttel utóbb (augustus 1-én) meghalt.
Az elhúnytát követő napon a velenczei követ mindjárt audientiát kért. A pápa nem fogadta,[144] és sietett egy másik rokonát, Valenciai Ferencz bíbornokot emelni a patriárkai székre.
A signoria, az akarata ellenére kinevezett patriárkával éreztette neheztelését. A crétai jövedelmeket lefoglalta, és azok kiszolgáltatását – VI. Sándor utódjának, II. JULIUS pápának ismételt fölhívása daczára, – állhatatosan megtagadta.[145]
A prímás ekkor, 1503 őszén, egyik titkárát Velenczébe küldvén, újból szőnyegre hozta azon tervét, hogy a köztársaság az egri püspökség megszerzését tegye neki lehetővé. A signoria ez ügyben kérdést intézett Hippolythoz. De ettől határozottan visszautasító válasz érkezett, azon kijelentéssel, hogy a püspökséget, melyet néki 8-10,000 forintot jövedelmezhet, 4000 forintot hozó javadalmakért nem engedheti át.[146]
Erdődi Tamás akkor azt kezdé sürgetni, hogy a velenczei javadalmak néki adományoztassanak.[147] Ezt ugyan el nem érhette; de a szerencse nem hagyta el kedvenczét.
Harmadfél esztendő lefolyása alatt harmadszor üresedett meg a patriárkai méltóság. (1506 october 2-dikán.) Mire a velenczei követ és a prímás római ügynökei ismét megindították az actiót.[148]
II. Julius pápa azt az elvet állította föl, hogy a patriarkai czímek a római curiánál állandóan tartózkodó bíbornokokat illetik. Ettől nem akart elállani, és nehogy a köztársaság, ajánlásának mellőzésében sérelmet láthasson, a velenczei származású Cornaro bíbornokot nevezte ki konstantinápolyi patriárkává.
Mindazáltal Cornaro, szem előtt tartván hazájának érdekét, késznek nyilatkozott a magyar prímás javára visszalépni. És mikor a köztársaság igénybe vette ezen áldozatkészséget, habozás nélkül bejelentette lemondását. Nagyobb nehézséggel járt a pápát a lemondás elfogadására bírni. A signoria igyekezeteit kezdetben nem koronázta siker. A pápa nem viseltetett jó indulattal Erdődi Tamás iránt. Egy ízben így nyilatkozott a velenczei követ előtt: «Tegyen az esztergomi érsek valami nagy dolgot a kereszténység javára, és kinevezzük». Erdődi Tamás már-már lemondott azon reménységről, hogy II. Julius életében czélt érhet.[149]
Ellenben a signoria kitartó volt, és római követe nem hagyott föl fáradozásaival; míg végre az 1507 october havában tartott consistoriumban a pápa Erdődi Tamásra ruházta át a patriárkai méltóságot. Mire a köztársaság crétai kormányzója utasítást kapott, hogy a patriárkátus jövedelmeit hűségesen kezelje, és a patriárka által megbízott velenczei bankháznak szolgáltassa be.[150]
De ekkor előtte már más, sokkal magasabb czélpont lebegett, melyre ambitióját a császár irányozta.
Miksa, római király, a pápai méltóság megszerzését igéri Erdődi Tamásnak. Az 1505-ik év országgyűlés. Lajos születése. Anna királyné halála. Lajos király koronázása.
Miksa a Magyarország és Velencze között fennálló szoros szövetség felbontására több ízben tett kísérletet, melyet a prímás mindig meg tudott hiusítani.[151] És míg ily módon külső politikájában Magyarország közreműködésétől meg volt fosztva: örökösödési igényeit szent István koronájára veszély fenyegette.
Anna franczia herczegnő, II. Ulászló neje, ki 1502 september végén érkezett Magyarországba és Erdődi Tamás által királynévá koronáztatott,[152] a következő év augustus havában leánygyermeket szült, ki a prímás által megkereszteltetvén, anyja nevét nyerte. Néhány hónappal utóbb a királyt szélhűdés érte, a mi azon föltevésre szolgáltatott alapot, hogy sem hosszú életre, sem fiörökösre többé nem számíthat.
Ily körűlmények között azokban, kik a trónra vágytak, a reménység, melyet a király házassága kioltott, újra föléledett. De Corvin János, kit a köznemesség nagy része jelöltjéül tekintett,[153] kevéssel utóbb (1504 october 12-ikén) elhúnyt, és kiskorú fia, Kristóf, csakhamar követte a sírba.
Így azután Zápolyai János gróf lett a helyzet ura; annál inkább, mert ép oly nagyravágyó, mint ügyes anyja sietett a Corvin-család nevének varázsát és híveinek támogatását czéljainak szolgálatába vonni; a mennyiben János herczeg özvegyével kölcsönös örökösödési szerződést kötött, és ifjabb fiának György grófnak eljegyezte Corvin János leányát.
Már előbb ki tudta vinni, hogy a királyleány egyik keresztanyjává ő választatott. És most felbátorítva érezte magát arra, hogy annak kezét elsőszülött fia János gróf részére kérje meg; kilátást nyújtván a királynak, hogy ily módon biztosíthatja leánya számára a trónt; míg párthívei azt hangsúlyozták, hogy a Miksával kötött örökösödési szerződést a nemzet soha sem fogja elismerni.
Miksa, ismervén az országban uralkodó hangulatot, egyedűli reményét a királyba helyezte. Mivel pedig Ulászlót állhatatos ellenállásra bírni csak a prímás volt képes; ezt minden áron meg kellett nyernie és az érdekközösség szoros kapcsával magához csatolnia.
E végből az 1505-ik év május havában oklevelet állított ki, melyben arra kötelezi magát, hogy a pápai szék megüresedésekor befolyását az uralkodóknál és bíbornokoknál az esztergomi érsek megválasztatása érdekében fogja felhasználni; egyúttal kifejezi bizalmát a sikerben, mert a spanyol királylyal már is megállapodása van az iránt, hogy nem fogják megengedni franczia főpapnak megválasztását, a franczia király pedig, ha a saját jelöltjét, Amboise bíbornokot, keresztűl nem viheti, bizonyára a magyar prímást fogja támogatni.
A titok megőrzése végett, legbizalmasabb minisztere, a gurki püspök által sajátkezűleg iratta meg az oklevelet, melyet azután aláirásával és a birodalmi pecséttel látott el.[154]
MAXIMILIÁN CSÁSZÁR.[155]
Dürer Albert eredeti szénrajza után, mely a bécsi Albertinában őriztetik.
Kérdés, hogy ezen császári ígéretnek milyen jelentőséget kelljen tulajdonítani?
Ismeretes, hogy Miksa a maga elé tűzött czélok elérésére a legkülönösebb eszközöket is kész volt felhasználni; könnyen fellobbanó lelkesedésében a legmerészebb kötelezettségek elvállalásától sem riadt vissza.
Nemcsak püspökségek, érsekségek odaígérésében volt bőkezű.[156] Valamint 1493-ban II. Ulászlónak cserében Magyarországért felajánlotta a német birodalom kormányát; úgy 1515-ben a gyermek II. Lajost birodalmi helytartóvá nevezte ki, és a császári trónt biztosította neki, bár jól tudta, hogy ezen intézkedései a jogszerűség és kivihetőség föltételeit nélkülözik.
És ő, ki 1493-ban saját leánya kezét ajánlja föl II. Ulászlónak, huszonkét esztendővel utóbb, 56 éves korában, az egyház színe előtt, arra fogja magát kötelezni, hogy II. Ulászló 12 éves leányát maga veszi nőűl, ha nem sikerülne őt unokái egyikével összeházasítani.
A mi pedig a pápai trónt illeti, míg erre egy ideig Adorján cornetói bíbornokot tekintették az ő jelöltjének; ő maga, leányához intézett bizalmas leveleiben, sajátszerű nyilatkozatokat tett, melyekből újabb történetírók azt vélték kiolvashatni, hogy ő maga a császári korona mellé a tiárát is saját fejére tenni szándékozott.[157]
E szerint Erdődi Tamásnak oka lett volna bizalmatlansággal tekinteni a császári okirat varázsvesszejével elébe állított fellegvárakra. De őt is elérte azoknak végzete, kik magok hozzászoktak hiú igéretekkel tévútra vezetni másokat; de nem bírnak elég tiszta látással arra, hogy mások igéreteinek hiúságát fölismerjék. Ettől fogva életfeladatául tekintette: szent Péter székének elnyerését.
Mindazáltal csakhamar oly kínos helyzetbe jutott, hogy Miksa király kegyeit koczkára kellett tennie.
Az 1505 october elején tartott országgyűlésen a trónörökösödés ügye is tárgyaltatott. A nemzeti párt oly számban és oly erővel jelent meg, hogy minden ellenszegülést lehetetlenné tett.[158] A jelenlevő összes egyházi és világi urak kénytelenek voltak aláírni egy okiratot, melyben kijelentik, hogy ha Ulászló király fiörökös nélkül hal el, utódjául született magyart fognak megválasztani, és az idegen fejedelmek ellen, kik netán a trónra igényt tartanának, az egész ország fegyvert fog ragadni.
A prímás meghajolt a kényszerűség hatalma előtt; azon utógondolattal, hogy valamint a Mátyásnak tett ígéretek nem akadályozták meg Corvin János herczeg mellőzését; úgy a rákosi végzés sem szolgálhat zápolyai Jánosnak biztosítékul. Tovább szőtte azon szálakat, melyek a Habsburg-házat Magyarországhoz fűzni voltak hivatva.
Az 1506-ik év martius havában Miksa és Ulászló között a szerződések egész sorozata jött létre, melyekben Anna herczegnő Ferdinánd főherczegnek jegyeztetik el; valamint megállapíttatik, hogy azon esetre, ha az áldott állapotban levő magyar királyné figyermeket szülne, az a császár unokájával, Mária főherczegnővel fog eljegyeztetni. Ulászló ugyanekkor egész családját Miksa gyámságába ajánlotta, «mert senkije sincs – úgy mond – az egész világon, kire bátorságosabban bízhatná».[159]
Miksa ugyanekkor a magyar rendekhez intézett levélben jogait a magyar koronára fentartotta; a királyt pedig értesítette, hogy a hűtlenek megfenyítése végett hadat fog az országba küldeni. És ezt csakugyan megtette; Sopronyt és Pozsonyt, a Csallóközzel elfoglalta.
Ulászló országgyűlést hirdetett, melyen zajos jelenetek fordúltak elő, és az udvari párt vezérei ellen fenyegető nyilatkozatok hangzottak. Egyebek között egy gúnylap okozott nagy feltűnést. Papi fej volt rajta, a következő aláírással: «Ha a király nem bünteti, megbüntetjük mi». Általán azt hitték, hogy ez vagy a prímásnak vagy György váradi püspöknek és királyi cancellárnak szól.[160]
Az ügyek ily állásában fordulatot idézett elő az, hogy julius 1-én a királyné figyermeket szült, ki két hét mulva Budán, a bold. Szűz fehéregyházában a prímás által megkereszteltetvén, Lajos nevet nyert.[161] Néhány nappal utóbb Ulászló követei békét kötöttek Miksával. Ez azonban ekkor is kinyilatkoztatta, hogy jogait, melyeket Magyarországra bírt, ezentúl is fentartja.
Bár a köznemesség háborgása és elégületlensége a kormány élén álló főpapok és urak ellen nem szűnt meg, a rendek készséggel beleegyeztek abban, hogy a csecsemő trónörökös királylyá koronáztassék. E végből (1508) országgyűlés hívatott egybe Székesfehérvárra.
Junius 4-ikén a király, gyermekeivel, a főpapok, urak és nemesek kíséretében a koronázási templomba vonult. A prímás, a püspökök segédlete mellett, végezte a szertartást. A mise elején, a síró gyermek a szentelt olajjal felkenetett; azután a kard, a jogar és az arany-alma kezeibe adatott. Evangélium után, a nádor szokás szerint a jelenlevőkhöz háromszor intézte a kérdést: akarják-e, hogy Lajos herczeg királylyá koronáztassék? A zajos felkiáltások hallatára az elérzékenyült király bőven hullatta könnyeit. A zaj még inkább elrémítette a királyfit, ki keservesen jajgatott, míg a koronát fejére tették. Azután a király mellett, aranyos trónon, helyezték el.
A mise végeztével a közel szent Péter templomba vitték; menet közben feje fölött tartották a szent koronát. A templomban egy régi székre, mely a közhit szerint szent Istváné lett volna, ültették. Innen a prímás által ajándékozott aranyos kocsin a város falain kívül fekvő templomba vonúlt, mely előtt lóra helyezték, és megtörtént a négy kardcsapás.
A szertartást lakoma és lovagi játékok fejezték be.
Harmadnapra az udvar visszatért Budára. A város előtt a király elhagyta fiát és észrevétlenűl ment a várlakba. Ellenben Lajost ünnepélyesen fogadták a főpapok és urak. Harangok zúgása, ágyúk és puskák dörgése, trombiták harsogása közepett történt a bevonulás.
A menetet a bandériumok nyitották meg. Ezek után az iskolás gyerekek, szerzetesek és papok következtek. Az urak és főpapok gyalog haladtak. Legvégűl aranyos mennyezet alatt, Brandenburgi György őrgróf karjaiban vitte a királyi gyermeket, ki most jó kedvben, nevetve szemlélte a fényes jelenetet. Mellette Erdődi Tamás ment, bíbornoki díszben.
A várba érvén, az egész menet a boldogságos Szűz templomába tért be, hol a jövendő királyt a Megváltónak és szűz Máriának ajánlották föl.[162]
A cambrayi szövetség Velencze ellen. A pápa magatartása Erdődi Tamás irányában. Pasqualigo Péter, Velencze követe, Magyarországon. Összeköttetése Erdődi Tamással. Ennek Velencze érdekében kifejtett tevékenysége. A tatai országgyűlés. A nyitrai conferentiák.
Magyarország külső politikája, melyet Mátyás nem egyszer szerencsétlen ösvényekre, de mindíg nagy czélokra irányozott, II. Ulászló uralkodása alatt apró cselszövények és kufárszellemű alkudozások színvonalára sülyedett.
LEONARDO LOREDANO.[163]
Giovanni Bellini festménye után. Eredetije a drezdai kir. képtárban.
Mindazáltal, dicsőséges múltjánál és földrajzi helyzeténél fogva, az ország még mindig oly tényező volt, melylyel az európai hatalmaknak számolniok kellett.
Mikor tehát az 1508-dik év utolsó napjaiban, II. Julius pápa, Miksa és XII. Lajos a cambrayi szövetséget Velencze ellen megkötötték; a magyar királyt is fölhívták, hogy csatlakozzék hozzájok, és Dalmátiát, a magyar korona egy század előtt elvesztett melléktartományát, foglalja vissza.
Azonban törekvéseiket a köztársaság magyarországi ügyviselője, Guidoto Vincze, képes volt Erdődi Tamás közreműködésével, ellensúlyozni. A király ugyanis nejének halálával, a kezdeményezés bátorságának azon csekély mértékét is elvesztette, a mit a trónra magával hozott. A főurakban hiányzott a hazafias ambitió és áldozatkészség. A zilált viszonyok és pénzügyi zavarok közepett, mikor a végvárakat is alig birták a törökök ellen megoltalmazni, új foglalásokra gondolni sem lehetett.
Tétlenűl szemlélték tehát az 1509 tavaszán megindúlt háborút, mely Velenczére súlyos vereségeket és veszteségeket hozott.
A következő nyáron a pápa és szövetségesei sürgetően megújították II. Ulászlóhoz intézett felszólításukat, azon biztosítással, hogy a Velencze ellen folyamatban levő háború befejezése után, haderejök a török ellen fog fordúlni.
A király ekkor a magyar uraknak tanácskozmánya elé terjesztette az ügyet. Itt Velencze barátai, első helyen a prímás, épen a törökök részéről fenyegető veszélyre utalva, igazolták a béke fentartásának szükséges voltát. A keresztény hatalmak nagy hadjáratát, annyi csalódás után, Magyarországon már csak ábrándnak tekintették. Ellenben kétségtelennek látszott, hogy mihelyt Dalmátiát megtámadják, Velencze a törököket hívja segítségül. Abban történt megállapodás, hogy a pápához, a császárhoz és a franczia királyhoz követek küldetnek, kik a törökök ellen várható segítségre nézve, részletes és biztos tudósításokat hozzanak. Ezzel időt nyertek és kielégítették a signoriát, mely Erdődi Tamás fáradozásainak tulajdonítván az eredményt, a köztársaság háláját fejezte ki néki.[164]
A köztársaság kormánya ez időben külön követet küldött, Pasqualigo Péter lovag személyében, a királyi udvarhoz, hogy Magyarországnak a ligához csatlakozását meggátolja. De a Velencze ellen szövetkezett hatalmak sem nyugodtak. Ügyviselőik mind többeket nyertek meg a magyar urak soraiban, és pressiót gyakoroltak azokra is, kiket megingatni nem bírtak. Erdődi Tamás azt a fenyegető üzenetet kapta Rómából, hogy méltóságaitól fosztatik meg, ha a kiközösített köztársaság pártolásával nem hágy föl.[165] Kénytelen volt megszakítani érintkezését Guidotóval; titkos értesítések és aláírást nélkülöző levelek küldésére szorítkozott. «Érzelmeim – írja egy ízben – nem változtak; de okos ember alkalmazkodik az idők követeléseihez…. és mikor a viszonyok fölött nem uralkodhatik, ő hajol meg előttük.» Közlé vele, hogy az új követet, Pasqualigót a király nem fogadhatja, minélfogva czélszerű, hogy az egyelőre Zágrábban állapodjék meg.[166]
De csakhamar lényeges fordulat állott be. A franczia király olaszországi sikerei: Milánó elfoglalása, Genua leigázása, a Ferrarával és Flórenczczel kötött szerződések feltárták a pápa előtt a veszélyt, mely a szent-széket, Olaszországot és az európai egyensúlyt fenyegeti; meggyőzték arról, hogy Olaszország felszabadítása az idegen uralom békóiból a pápaság függetlenségének föltételét, hatalmának biztosítékát képezi. Ezért elszakadt a cambrayi ligától és kibékűlt Velenczével.
A mint ennek híre Magyarországba eljutott, azonnal fölszólítás ment Pasqualigohoz, hogy az udvarhoz siessen. Ulászló Visegrádon készűlt őt fogadni; de mivel a prímás köszvénybaja miatt nem mehetett oda, ő tette át udvarát Esztergomba, hol az érseki vár egy része régi időktől fogva a királynak volt fentartva.[167]
Pasqualigo majus 17-dikén fogadtatott. Beszédében arra kérte a királyt, hogy tartsa fenn a barátságos viszonyt Magyarország és Velencze között; vesse magát közbe a császárnál, a béke helyreállítása végett; és engedje meg, hogy a köztársaság ezer lovast fogadhasson Magyarországban.
A magyar államférfiak most még kevésbbé éreztek hajlandóságot mint ez előtt, hogy Dalmátia kedvéért háborút kezdjenek. De azon reménynyel kecsegtették magokat, hogy a kedvező helyzetből kardcsapás nélkül hasznot húzhatnak. Tervök a következő volt. Egyrészről kísérletet kívántak tenni, hogy a signoriát Dalmátia átengedésére, vagy legalább kárpótlásul bizonyos évdíj fizetésére bírják. Másfelől Velencze ellenségeire akartak hatni, oly irányban, hogy azok a magok erejével foglalják vissza Dalmátiát a magyar korona részére, vagy legalább másnemű előnyök biztosításával igyekezzenek Magyarországot a Velenczével való szövetkezéstől visszatartani.
A prímás sem tagadta meg közreműködését, és ő tette meg az első lépést, mikor – május 24-dikén – a velenczei követ látogatását fogadta.
Pasqualigo ez alkalommal biztosította őt, «hogy a signoria, hálával eltelve jó szolgálataiért, kész egész vagyonát és hatalmát az ő dicsőségének emelésére és felmagasztalására mérlegbe vetni».
«Isten a tanúm, – válaszolá Erdődi Tamás – hogy mindenkor teljes erőmből támogattam Velencze érdekeit, mintha legjobb polgáraihoz tartoznám… Ekkorig, Istennek hála, Magyarország nem okozott bajt Velenczének… Reméllem, bár nem ígérhetem; nem ígérhetem, de reméllem, hogy ezentúl sem fogunk ellenetek harczolni.» Mindazáltal, folytatá, ő úgy szólván elszigetelten áll; nagy számban vannak tájékozatlan emberek, kik nem látják át, hogy Miksa ajánlatai értéktelenek; mert török támadás esetén, Magyarország rég elveszett, mikorra a franczia vagy spanyol segítség megérkezik; azt is csak kevesen tudják, hogy Dalmátia csekély hasznot hajt és nehezen volna megtartható. Tekintettel ezen helyzetre, tanácsolja, «hogy a signoria a szövetség megújítása alkalmából, az eddig fizetett évdíj fölemelésére vonatkozólag tegyen ajánlatot» és így «dobjon konczot a cerberusnak». «Nehéz időket élünk; mindenki úgy segít magán, a hogy tud».
Pasqualigo kijelentette, hogy mindenben az ő tanácsa szerint fog eljárni; utasítása is rendeli, hogy úgy hallgasson rá, mint saját atyjára.[168]
A tárgyalásokat Tatán folytatták.
A Vértes tövében, kies vidéken fekvő királyi vár, melyhez vadakban bővelkedő erdőségek tartoztak, már Zsigmond uralkodása alatt is zajos ünnepélyek és világtörténelem jelentőségű tanácskozások színhelye vala. De Mátyás idejében élte fénykorát. Az aranyban és színpompában ragyogó palotákról, az oszlopcsarnokokról, kertekről és vízijátékról elragadtatással szólanak az egykorú történetírók.[169]
Az 1510-dik év junius havában, itt tartózkodván az udvar, a magyar főpapok és urak nagy számban sereglettek a király körébe. A köznemesség ugyanakkor Székesfehérvárt jött össze, hová országgyűlés volt hirdetve, de csakhamar eloszlott, miután teljhatalommal fölruházott negyven megbizottat választott és küldött Tatára.
A pápa, a császár, a franczia király és a velenczei köztársaság követei megjelentek itt, hogy Magyarországot, állásfoglalásra késztessék. Julius 3-kán fogadtattak a rendek által, kik nyilt piaczon, a prímás elnöklete alatt, tartottak űlést.
Első a pápai legátus volt. A törökök elleni háborúra buzdított, és a szent-szék részéről minden kitelhető segítséget ígért. A hadjárat sikerének biztosítása érdekében javasolta, hogy a császár és Velencze között a magyar király törekedjék békességet létesíteni.
Utána Miksa és XII. Lajos követeire kerűlt a sor, kik együtt jelentek meg. A franczia diplomata vitte a szót. Szenvedélyes hangon intézett támadást a velenczeiek ellen, kiket «zsarnokok, komédiások, haszonleső üzérek és álnok rókák» czímekkel illetett. Fölhívta a magyarokat, hogy a Dalmátia visszanyerésére nyiló kedvező alkalmat siessenek felhasználni.
Végűl Pasqualigo hívatott meg. A franczia követ vádjai ellen védelmezte a signoriát. Magasztalásokkal halmozta el a magyar kormányt, mely állhatatosan ragaszkodik a Velenczével fönnálló szövetséghez. Kérte a rendeket, hogy ne hallgassanak a köztársaság ellenségeire, kiktől Magyarország semmi jót sem várhat; a mi pedig Dalmátiát illeti, az most is csak úgy Magyarországé, mint a köztársaságé.
Mindegyik előadásra, a gyülekezet nevében, a prímás válaszolt, nehány szóval: hogy érett megfontolás után, határozatukat közölni fogják.[170]
Ezen nap, melyen Európa leghatalmasabb államainak képviselői Magyarország rendei előtt, szövetségöket kérve, megjelentek: méltán büszke önérzettel töltheté el a jelenlevők lelkét, felujíthatá a múlt idők dicső emlékeit, és nemes elhatározások szülője lehetett volna. A köznemesség, mely még fogékony vala ilyen hatások befogadására, ösztönszerűleg érezte, hogy végtére az országnak ki kell lépnie a tétlenségből, és el kell foglalnia a nagy eseményekben megillető helyét. Ezért Dalmátia visszahódítását sürgette. Azonban a főrendek sivár közönyösséggel hallgatták végig a beszédeket; a haza dicsősége és jövendője nem foglalkodtatta őket; nem tudtak lelkesedni, csak számítani: azon tényezőkkel, melyeket az egyéni önzés vagy pártérdek kizsákmányolhatott.
A gyűlés bizottságot küldött ki, mely mindenekelőtt hivatva volt a velenczei követtel indítani meg tárgyalásokat, és tisztába hozni, vajjon remélhető-e, hogy a signoria önként visszabocsátja Dalmátiát.
A prímás ezen megállapodásról azonnal értesítette Pasqualigót, és azt a tanácsot adta neki, hogy következetesen csak azt hangoztassa, hogy Dalmátia átengedése ügyében tárgyalni nincs felhatalmazva.
Pasqualigo követte a tanácsot. De nyilatkozata a bizottság körében nagy fölháborodást keltett; a melynek lecsillapítása végett titkára által értesítette a cancellárt, hogy új utasítást fog Velenczéből kérni. A mire azt a választ kapta, hogy már későn van, mert a rendek szét akarnak oszlani, és határozni fognak.
Valóban, az eldöntés órája közeledett. A rendek, a király elnöklete alatt tanácskoztak. Több szónok hevesen kifakadt Velencze ellen, és a prímásnak szemtől-szembe mondották, hogy a köztársaság által meg van fizetve. A határozat úgy hangzott, hogy Dalmátia visszahódítása czéljából, a király szövetségre fog lépni a császárral és a franczia királylyal.[171]
A prímás előrelátta, hogy ezen végzésnek nem lesz foganatja. A velenczei követ előtt így nyilatkozott: «Ám lármázzanak a rendek és határozzanak tetszésök szerint, mégis semmi sem fog történni».[172]
Valóban semmi sem történt. A nagy tervek kicsinyes fogásokat szűltek. More Fülöp a velenczei követhez küldetett, fölkérendő őt, hogy eszközölje ki azon 80,000 arany forint kifizetését, mely összeget a király hátralékok czímén igényel, és néhány főúr követelésének kielégítésére fog fölhasználni. Beszéd közben elejtette azt az észrevételt, hogy mihelyt pénzöket megkapják, el fognak hallgatni.
Még meglepőbb nyilatkozatot ejtett el a követ előtt a nádor. Leplezetlenűl elmondotta, hogy azok kik Dalmátia visszahódítását sürgetik, nem ellenségei Velenczének, de meg akarják mutatni, hogy a prímás nem olyan hatalmas ember, mint a hogy maga képzeli. «A signoria – úgy mond – helytelenül járt el, mikor mindig csak a prímást jutalmazta és emelte, másokat pedig elhanyagolt. Ennek daczára ő kész oda hatni, hogy minden jól végződjék; de azután néki tulajdonítsák az érdemet, és nem az esztergomi érseknek.»[173]
Julius 15-dikén Pasqualigo a király elé hívatott, kinek nevében a prímás így szólott hozzá:
«Ő felsége mindíg kiváló szeretetet tanúsított Velencze irányában. A fönnálló szövetséget, fényes ígéretekkel visszautasítván, föntartotta, és kész ezentúl is fönntartani. De mivel az utolsó országgyűlésen a császár és a franczia király újolag fölszólították Dalmátia visszafoglalására, mert különben ők ejtik hatalmukba: ő felsége azon megkeresést intézi a signoriához, hogy önként mondjon le ama tartományról Magyarország javára; mert jobb hogy a magyar király bírja, mint bármely más hatalom. Ha ezen kívánatnak a köztársaság nem felelne meg, ő felsége más eszközökhöz fog nyúlni.»
Pasqualigo felelni akart. De szavába vágott a prímás. «Felesleges a vitatkozás. Az előadott nyilatkozat ő felsége végső elhatározását tartalmazza.»[174]
Másnap, az éj homályának fedezete alatt, a követ a prímást fölkereste, és szemrehányásokkal halmozta el azért, hogy tévútra vezette, s reményeket nyujtott, melyek meghiúsultak.
Erdődi Tamás szeretetteljes szavakkal nyugtatta meg, «Soha életében – úgy mond – nem fáradozott annyira mint most, hogy a magyar urakat Velencze érdekében megnyerje; de azok többnyire német szelleműek és talán meg is vannak vesztegetve a császár által. Különösen a pécsi püspök, kit gyermekkorától fogva pártolt és emelt, veszélyes ellenfele és vetélytársa. Főkép a patriarkai méltóság miatt írigykednek rá; bár soha se nyerte volna el ezt a nyomorúságos javadalmat. Nem a jutalom reménye vezeti őt; az imént visszautasított egy uradalmat, melyet a császár ajánlott föl néki azon esetre, ha hozzá csatlakozik; ellenben szívesen áldozna egy-két ezer aranyat, ha azzal a nádort és a cancellárt Velencze részére vonhatná.»
Ezekután a következőkben foglalta össze tanácsát. A signoria, ha a harcztéren kedvez a szerencse, szorítkozzék azon válaszra, hogy a magyaroktól nem várt volna ilyen előterjesztést; ha ellenben válságos helyzetbe jut, akkor némi előnyöket kell nyújtania Magyarországnak.
Majd, néhány nappal utóbb értesíté Pasqualigót, hogy titkos alkut kötött a nádorral, ki bizonyos szolgálatok fejében arra kötelezte magát, hogy mindenben a prímással egyetértőleg fog eljárni, és egyelőre Erdélybe vonúl el. Ezen közléshez azt az ajánlatot csatolta, hogy a signoria 2-3000 arany értékű ajándékkal kedveskedjék a nádornak.[175]
Azonban bárcsak mások javára vette igénybe Velencze bőkezűségét, és a saját önzetlenségét kérkedve hangoztatta; udvari orvosa – kétségkivűl az ő megbízásából – megjelent a velenczei követnél, és figyelmeztette, hogy a signoria helytelenűl járna el, ha elmulasztaná a prímás jó szolgálataiért háladatosságát és elismerését bebizonyítani. És csakhamar módját is kijelölte.
Erdődi Tamás nem mondott le azon törekvéséről, hogy az egri püspökséget visszaszerezze. A bírvágyhoz egy más ok is csatlakozott; vetélytársát, a pécsi püspököt, kinek Ulászló megígérte, hogy az egri püspökséget, mihelyt megüresedik, néki fogja adományozni, ki akarta játszani. Ezért újból azt óhajtotta, hogy Hippolyt bíbornok a püspökségről az ő javára mondjon le, és Velenczétől évdíjat vagy javadalmakat nyerjen kárpótlásul. A mennyiben pedig ez nem volna kivihető, oda akart hatni, hogy Hippolyt, ki családjának többi tagjaival együtt a francziák részére állott és így a szent-szék haragját vonta magára: javadalmaitól fosztassék meg.
A signoria hajlandó volt, mindkét irányban, szolgálatára lenni, és megfelelő utasításokkal látta el római követét. De eredményt nem ért el. Hippolyt holtiglan megtartotta az egri püspökséget.[176]
Ezalatt Velencze és a vele szövetkezett pápai hadak a harcztéren jelentékeny sikereket vívtak ki. Ezeknek hatása alatt, Pasqualigo nem elégedett meg többé azzal, hogy Magyarország semleges állásban maradjon; kísérletet tett rábírni a magyar kormányt, hogy a köztársaság mellett vegyen részt a háborúban.
Erdődi Tamás, hogy őt hathatósan támogathassa, augustus második felében, Nyitrára ment, hol a király, Sziléziába utazásakor, rövid időre megállapodott. «Nem hiszem – mondá egy alkalommal a követnek – hogy a köztársaság hívebb és jobb polgárt találhatna Velenczében, mint én vagyok; ha szívembe pillanthatnának, a köztársaság képét látnák bevésve.»[177]
És mikor september 3-án egy velenczei futár a signoria hadainak újabb győzedelmeiről hozott tudósítást, kitörő örömmel fogadta azt; annál inkább, mert kevéssel előbb Horvátországból Bót András ellenkezően hangzó jelentéseket küldött. Feledvén köszvénybaját, eldobta a mankót, melyre támaszkodnia kellett, termein végig szaladván, az ebédlőbe sietett, és az ott étkező udvari emberek egyikéhez így szólott: «Rögtön menj át ő felségéhez, és az egész udvar színe előtt mondd el, hogy Bót András hazudott, mert Velencze ügyei igen jól állanak!»[178]
Ily körűlmények között könnyen rábírhatta a királyt, hogy a Velenczével fönnálló szövetség «megszilárdítására» határozza el magát.
September 10-dikén a Nyitrán levő főurak, a primás elnöklete alatt, egybegyűlve, meghívták körükbe Pasqualigót, kihez a prímás így szólott: «Ő felsége a keresztény hatalmak előnyös ajánlatait és fényes ígéreteit visszautasította. Ezzel nagy szolgálatot tett Velenczének. A signoria viszont ismételten kinyilatkoztatta, hogy a barátság és szövetség megszilárdítása érdekében mindent megtenni kész. De ilyen általános szólamok nem vezetnek czélhoz. A követ úr világosan adja elő, hogy a köztársaságtól mit várhat ő felsége, ha elszakadván a császártól és a franczia királytól, Velenczével a fennálló barátság kötelékeit még szorosabbra fűzni?»
A követ válasza úgy hangzott, hogy soha sem kételkedett ő felsége és az urak jóakaratában, ők viszont biztosak lehetnek a signoria szolgálat- és áldozatkészsége felől; de egyúttal kijelenté, hogy új tárgyalások indítására nincs felhatalmazva.
Miután az urak egymás között magyar nyelven értekeztek, a prímás fölkérte a követet, hasson oda, hogy a signoria az eddigieknél némileg előnyösebb föltételekhez járuljon; mert «abban áll az igaz barátság, hogy kölcsönösen adunk és kapunk».
Egy második értekezlet három nappal utóbb tartatott, a prímás hálószobájában, mert köszvénybaja ágyához bilincselé. A velenczei követnek előadták, hogy a signoria helyesen cselekszik, mikor Dalmátiáról lemondani nem akar, mert nem kell többé attól félnie, hogy ellenségei foglalják el; «de most már az a kérdés, hogy mit ajánl Dalmátiáért kárpótlásul?»
Pasqualigo kitérő nyilatkozatokban keresett menedéket. De a prímás megmagyarázta neki, hogy a királynak positiv eredményt kell fölmutatnia; mert csak így igazolhatja a Velencze ellen szövetkezett hatalmak ajánlatainak visszautasítását; mielőbb írott nyilatkozatot vár tőle, a szövetség megújításának föltételei iránt.
Pasqualigo még az nap megírta a nyilatkozatot, mely azonban szintén csak általános phrásisokat tartalmazott; hogy «a signoria kész szorosabbra fűzni a szövetséget, és mindent megtenni, a mi czélhoz vezet».[179]
Ez ki nem elégítheté az urakat. De türelmök kimeríthetetlen vala. A ki szakítani akar, mindig talál okot, vagy legalább ürügyet; ellenben a ki a jó viszonyt minden áron fenn akarja tartani, az összeütközés elhárítására soha sem nélkülözi az eszközt, habár nem ritkán a becsületérzés sugallatait el kell némítania.
A september 18-dikán tartott harmadik értekezleten, a prímás újolag kifejtette annak szükségességét, hogy a signoria mielőbb «tisztességes és hasznos ajánlatot tegyen».
Utóbb, bizalmas társalgásban, tüzetesen előadta kívánataikat: a signoria az eddig fizetett évdíjat emelje föl, biztosítsa 25-30 esztendőre, és most rögtön legalább 30,000 arany forintot fizessen le készpénzben.
Pasqualigo jelentést tett Velenczébe és utasítást kért.[180]
Az alkudozásokban ekkor hosszú szünet állott be. De a magyar kormány már is lekötve érezte magát Velencze irányában. És mikor (october hó folyamán) a királyi udvarhoz török követ érkezett, a béke meghosszabbítására vonatkozó ajánlattal, azt az országtanács csak azon föltétel alatt volt hajlandó elfogadni, ha a köztársaság is befoglaltatik. Egyelőre tíz havi fegyverszünet létesűlt, és ebbe is befoglaltatott Velencze.[181]
Igy tehát a signoria meg lehetett nyugodva az iránt, hogy Magyarország részéről veszély nem fenyegeti.
31. SZÖVEGDÍSZ BAKÓCZ 1511-DIKI MISSALÉJÁBÓL.
Jegyzetek
