32. MINIATURE LAPKERET ERDŐDI TAMÁS MÚZEUMI CODEXÉBŐL.
Francziaország ellenségeskedése a pápával. A pisai zsinat kihirdetése, a pápa letétele czéljáról. Úgy a pápa mint ellenségei Erdődi Tamás megnyerésén fáradoznak. Erdődi Tamás a pápai szék elnyerésére törekszik. Tárgyalások Miksával. A pápa a lateráni zsinatot kihirdeti és arra meghívja Erdődi Tamást.
A PÁPA és XII. Lajos franczia király között az ellenségeskedés mind nagyobb elkeseredéssel folyt; sőt a fegyveres mérkőzés teréről az egyházi élet körébe is átcsapott. Az 1510-dik év nyarán Francziaország főpapjai nemzeti zsinatot tartottak, és az egyetemes zsinat létesítéséről tanácskoztak, mely hivatva volna ítélő széke elé idézni a pápát. Ellenben II. Julius a legnagyobb erélylyel folytatta fegyverkezését, és személyesen állott seregei élére, hogy Francziaország döntő csapást mérjen. Vállalatában Magyar- és Lengyelország közreműködését is kieszközlendő, Erdődi Tamást Rómába hívta meg. Küldötte, a narnii származású Cardulo Bernárd, – ki sok esztendővel azelőtt, mint Orsini pápai legatus udvari embere, hosszabb időn át tartózkodott Magyarországban – september végén érkezett Esztergomba; titkos üzenetet hozott magával több bíbornok részéről, kik ígéretet tettek, hogy a pápa halála esetén, a magyar prímásra adják szavazatukat.[182]
A prímás habozott. Jól tudta, és bizalmas emberei előtt emlegette, hogy a pápai szék elnyerésére csak úgy számíthat, ha a pápa halála idején Rómában van. De míg a pápa halálának időpontja és a választás kimenetele bizonytalan vala: bizonyosnak látszott, hogy távolléte alatt a pécsi püspök teljesen megszilárdítaná hatalmát a király fölött, és ő, ha tervei meghiúsultával haza kellene térnie, befolyását és tekintélyét többé visszaszerezni nem lesz képes. Ezen gondolat olyan súlylyal bírt előtte, hogy köszvénybaját és az út nagy költségeit hozván föl mentségűl, otthon maradt.[183]
34. CARDULO BERNÁRD NÉV-ALÁÍRÁSA.
Mindazáltal a római üzenetek mély hatást gyakoroltak rá. Lelkét ezentúl egészen betöltötte a pápai trónra való fölemelkedés hő vágya, melynek kielégítésére nem habozott volna bármely eszközt fölhasználni. Úgy vélekedett, hogy a bíbornoki collégiumban, melynek nagy része VI. Sándor választottaiból állott, találkozni fognak olyanok is, kik magas állásuk kötelességeiről és a pápaválasztás tényének magasztos jelentőségéről megfeledkezvén, szavazatukat készek lesznek áruba bocsátani; és az ő lelkiismerete nem riadt vissza azon bűnös gondolattól, hogy megadja az árt. Sajnos, e tekintetben nem állott egyedűl.[184]
October végén híre jött, hogy a pápa súlyosan megbetegedett. Ekkor Erdődi Tamás azon kérelemmel fordult a signoriához, hogy római bankároknál utalványozzon részére egy jelentékeny összeget. «Ha Isten segítségével – így szólott Pasqualigohoz – sikerűl elnyernem a pápaságot, a kölcsönt kamatostul visszafizetem; egyúttal gondolataim és törekvéseim szüntelen a velenczei állam felmagasztalására lesznek irányozva. Talán képes volnék a köztársaságnak olyan szolgálatot tenni, amelyre velenczei származású pápa sem érezne bátorságot. Ha ellenben reménységem meghiúsulna, a signoria egyetlen ducátot sem veszt; mert az ilyen ígéretek, csak a megválasztás esetében, szoktak foganatosíttatni.»
A követ ezen szavak hallatára egyáltalán nem mutatott megbotránkozást, sőt meglepetést sem. Sőt biztosította a prímást, hogy fölmagasztalására a signoria mindent meg fog tenni, ami hatalmában áll.[185]
A signoria maga is megerősítette ezen nyilatkozatot. A doge így írt ez ügyben a követhez: «A főtisztelendő úr bizonyos lehet a felől, hogy államunk körül szerzett nagy érdemeiért, igaz szeretetet, meleg jóakaratot fogunk irányában tanusítani, felmagasztalása érdekében mindent meg fogunk tenni, a mire képesek vagyunk. Jól tudjuk, hogy ha a pápai székre emeltetik, tőle ugyanazt várhatjuk, amit magunk cselekednénk; miért is államunk részéről számíthat mindazon támogatásra, melyet a legháladatosabb és a legragaszkodóbb sziv sugalmazhat.»[186]
Pasqualigo ezen jegyzékét, melyet Boroszlóban, hová Ulászlót kísérte volt, kapott meg, nem merészelte futár által küldeni meg a prímásnak. Bevárta, míg személyesen találkozhatik vele. Ez csak hónapok múltával történt, mikor Budavárába vissza érkezett.
Az 1511-ik év május 2-ik napján, Pasqualigo látogatást tett nála, és előadta a signoria üzenetét. Meghallgatása után, Erdődi fölkelt székéről, leemelte fövegét és ünnepélyes hangon fejezte ki köszönetét. «Ha egykor – úgy mond – szent Péter székét elfoglalom, a köztársaság érdekében hihetetlen dolgokat fogok művelni, a melyek véghezvitelére velenczei alattvalónak sem volna bátorsága.»[187]
Idő közben az egyházi bonyodalmak még válságosabb alakot öltöttek. A franczia király unszolására több bíbornok a nyílt lázadás zászlóját tűzte ki. Önhatalmulag egyetemes zsinatot hirdettek Pisába; azon bevallott czéllal, hogy a keresztény fejedelmek kibékítésére, a hitetlenek elleni hadjárat és az egyházi reform létesítésére törekedjék; de azon titkos szándékkal, hogy II. Juliusnak a pápai székről letételét eszközölje.
A bíbornokok a meghívó levelet a magyar prímásnak megküldvén, hathatósan buzdították, hogy a zsinaton jelenjen meg. Emlékeztették arra is, hogy egyik elődének, száz esztendő előtt, az első pisai zsinat összehívásában nagy része volt.[188]
Erdődi Tamás az első pillanattól kezdve tisztán láthatta, hogy a zsinat kihirdetésének ténye a törvényesség kellékeit nélkülözi. De mint számító politikus, ki minden körűlményt értékesít, egyelőre tartózkodó állást foglalt el. Azon jellemző nyilatkozatot találjuk egyik levelében, hogy «a gladiátorok példájára, majd csak a küzdtéren fogja a követendő eljárást megállapítani».[189]
Arra számított, hogy így mindkét fél vetélkedni fog azon eszközök fölhasználásában, melyekkel magához csatolhatja őt. Első sorban a pápának ajánlotta föl szolgálatait, megszabván az árt, melyet azokért igényel. A velenczei követ útján előadta, hogy kész a pisai zsinat meghiúsításában közreműködni, Magyar-, Cseh- és Lengyelországot a pápa iránt hűségben megtartani; de ezen feladat megoldására csak úgy lesz képes, ha a pápa őt teljes hatalmu követévé (Legatus de latere) nevezi ki, a nevezett három ország területére kiterjedő joghatósággal.[190]
Ugyanakkor, mikor ambitiójának ezen legújabb nyilatkozata a szent-szék elé kerűlt, mind a pápa hívei mind pedig ellenfelei lépéseket tettek, hogy őt megnyerjék. Több bíbornok részéről formaszerűen kiállított kötelező iratok küldettek hozzá, azon ígérettel, hogy pápaválasztás esetén rá adják szavazatukat.[191]
Igy tehát határoznia kellett, melyik részhez csatlakozzék, nehogy mindkettőt elidegenítse.
Julius utolsó napján Esztergomból Budára jött. Egy egész héten át, reggeltől estig, zárt ajtók mellett, a királylyal és a cancellárral arról tanácskozott, hogy a pápai trón megüresedése esetén mikép biztosítsa megválasztását.
E tekintetben nem egyedűl a magyar és lengyel uralkodók barátságára, Velencze támogatására és a bíbornoki collégium egy részének ígéreteire támaszkodott. Arra számított, hogy a többi hatalmak ellentétes érdekeinek összeütközéséből is hasznot húzhat. Tudomása volt arról, hogy Franczia- és Spanyolország királyai olasz bíbornok megválasztását ellenezni fogják. Viszont kétségtelennek látszott, hogy az olasz bíbornokok többsége szavazatát nem fogja franczia vagy spanyol főpapra adni. Mióta a császártól ígéretet kapott, hogy őt fogja jelöltjének tekinteni, magára vonta ugyan neheztelését azzal, hogy vele szemben Velenczét támogatta; de bizott benne, hogy kiengesztelheti. Igy tehát reméllette, hogy a pártok compromissuma az ő személye körűl csoportosíthatja a választókat.[192]
De a helyzetet nagy mértékben complicálta az, hogy a pápai trón nemcsak II. Julius halála, hanem letétele által is megüresedhetett. Azon esetre, ha a pisai zsinat a világ-egyház részvételével megtartatik és új pápaválasztást rendel el, Erdődi Tamás csak úgy remélhette, hogy a diadalmaskodó párt jelöltje lesz, ha a zsinathoz csatlakozott és sikerében közreműködött. Ellenkező esetben, ha a pisai zsinat kudarczot vall és eredménytelenűl bomlik föl, csak úgy számíthatott arra, hogy II. Julius halála után ő fog utódjául megválasztatni, ha a szakadároktól távol tartotta magát.
Rá nézve közönyös volt, hogy milyen lépcsőn jut szent Péter székére;[193] azonban ovatosan akart eljárni. Ezért a viszonyok és esélyek iránt alapos tájékozás szerzése végett, Beriszló Péter székesfehérvári prépostot a császárhoz, a franczia királyhoz és Rómába küldötte. Ő pedig Zágrábban készült bevárni a követ visszaérkezését, hogy azután a tengerpartot közel érje, és rövid idő alatt Olaszországba vitorlázhasson.[194]
Azonban alighogy Beriszló utra kelt, sebes futár által visszahívatott; mert híre jött, hogy a császár Ulászlóhoz követeket küldött, kiket czélszerűnek látszott bevárni. Rómából is fontos tudósítás érkezett. A pápa a pisai zsinat kihirdetését lázadó merényletnek bélyegezte, egyházi átok terhe alatt a főpapokat eltiltotta attól, hogy ott megjelenjenek; egyúttal az uralkodók és népek régi óhajtását kielégítendő, egyetemes zsinatot hívott össze Rómába.
Az uralkodókhoz külön követek vitték a meghívó leveleket. Magyarországba Cardulo Bernárd küldetett, ugyanaz, ki egy év előtt Esztergomban járt. Elutazása előtt a prímáshoz levelet irt, melyben jövetele felől értesíti. «Főtisztelendőségedet – írja neki egyebek között – úgy várják Rómában mint a Messiást; mert egyedűl tartják képesnek arra, hogy az egyház hányatott hajóját az üdvösség révpartjára vezesse.»[195]
Ezen levél vétele után Erdődi Tamás nem habozott többé. A pisai zsinatra szóló meghívó levelek kihirdetését eltiltotta, és abban állapodott meg, hogy a római zsinaton meg fog jelenni.[196]
Egy-két nappal utóbb jött meg a császári követség, élén Nogarola gróffal, ki ünnepélyes fogadtatása alkalmával arra hívta föl a magyar királyt, hogy Velencze ellen indítson háborút és a pisai zsinatra küldjön követet. Hevesen kikelt a pápa ellen, mert a cambrayi ligában elvállalt kötelezettségeit megszegte, magas egyházi polczáról leszállván, közönséges katona módjára viselte magát, Olaszország romlását és a keresztény vér ontását okozta.[197]
A prímás, ki most azon volt hogy a császárt lekötelezze, követei irányában előzékeny viseletet tanusított, és előterjesztésökre a király ajkaira oly választ adott, mely nem hangzott visszautasítólag; sőt kilátást nyújtott a cambrayi liga által kitűzött czélok elérésére, a jövő tavaszszal Magyarország fegyveres közreműködésére. Ugyanakkor azonban a velenczei követ előtt a legerőteljesebb módon hangoztatta állhatatos hűségét.[198]
Mialatt ő ily módon az útat, mely a pápai trónhoz vezetett, egyengeté, september 17-ikén Rómából levelet kapott, mely a pápa halálát jelenté. Ez megrendítő hatást gyakorolt rá. Bizalmas emberei előtt elkeseredve panaszolta, hogy minden reménysége füstbe ment, mert bármint sietne is, későn érkeznék a pápaválasztásra, és távollétében nem lesznek rá tekintettel.
A velenczei követ és a székesfehérvári prépost eredmény nélkül fáradoztak vigasztalásán. Nagyobb sikere volt a pécsi püspöknek, ki Rómában tartózkodó öccse későbbi keletű levelét mutatta elő, mely azt tartalmazá, hogy a pápa súlyosan beteg, nehány óráig eszméletlenűl feküdt, úgy hogy holtnak vélték, de ismét magához tért. A prímás rögtön futárt indított útnak Rómába, hogy a pápa egészségi állapotáról hiteles tudósítást hozzon.[199]
Ekkor érkezett meg Cardulo, a pápai küldött. A prímás teljes bizalommal viseltetvén iránta, az ő részvétele mellett, a velenczei követtel, a pécsi püspökkel és a fehérvári préposttal tartott tanácskozásokban, leplezetlenűl előadta azt amit a pápai trón elnyerése érdekében eddig tett és elért. Mindnyájan egyetértettek az iránt, hogy a prímásnak mielőbb Rómába kell utaznia.
Cardulo a királynak pápai brévét nyujtott át, melyben fölkéretik, hogy Erdődi Tamást bocsássa el az örök városba. Ulászló azt válaszolta, hogy az engedélyt ekkorig megtagadta, «mert nem akarta az országot ilyen nagy férfi jelenlétéből megfosztani»; most azonban ő szentsége kívánatára elbocsátja, habár távollétében Magyarország úgy fog föltünni, «mintha minden jótól meg volna fosztva».[200]
Erdődi Tamás útra kel Rómába. Tárgyalásai Zengben Miksa követével. Anconába érkezik.
A prímás sietve fejezte be utikészületeit, melyeknek költségeihez a király 6000 forinttal járult. Már korábban azon kéréssel fordult a signoriához, hogy egy gályát és egy teherszállító hajót bocsásson rendelkezésére Vegliaban. Most az úti tervet megváltoztatván, a zengi kikötőből óhajtott indúlni.[201]
Előre küldvén Beriszló Pétert mint királyi követet Rómába, és saját titkárát Marsupino Ferenczet Velenczébe, ő october 2-dikán utazott el érseki székhelyéről Zágráb felé. A Budán tartózkodó főpapok és urak, kikhez Velencze követe is csatlakozott, Zsámbékig eléje mentek és onnan Fehérvárig kísérték, hol búcsut vettek tőle. Egy hétig tartózkodott itt. Ezután is lassan haladott előre.[202]
October 18-dikán Mindszenten, Zágráb közelében, Rómából levelet kapott, mely ama tudósítást tartalmazá, hogy a pápa Spanyolország és Anglia uralkodóival, meg a velenczei köztársasággal szövetséget kötött, belépésre szólítván föl a császárt és a magyar királyt is. Zágrábban pedig, hol több hétig tartózkodék, találta őt Rómából visszaérkezett futára, ki azt a hírt hozta, hogy a pápa egészsége teljesen helyreállott.[203]
November közepe táján érkezett Zengbe, hol kellemetlen meglepetés várakozott rá. A velenczei hajókat nem találta a kikötőben. A signoria ugyanis már Vegliába küldötte volt azokat, és az újabb rendelet foganatosítása, ellenkező szelek miatt, késedelmet szenvedett. Csak november 25-dikén jött meg Zengbe a «Liona» nevű gálya, egy teherszállító hajóval.[204]
A prímás épen indúlni készült, mikor a császártól nagy jelentőségű levelet kapott.
Miksa ugyanis, Nogarola visszaérkezése után, újabb követséget küldött Ulászlóhoz, kit közbenjárásra kért föl a pápánál, egyszersmind ez ügyben a prímással személyesen óhajtott értekezni, miért is udvarához hívta meg.[205] Mivel pedig ezt a követek már nem találták többé Budán, a császár arra határozta el magát, hogy bizalmas miniszterét, Láng Mátyás gurki püspököt küldi hozzá Horvátországba, az egyesség föltételeinek megbeszélése végett. Arra kérte tehát őt, hogy követét várja be.
Azonban a prímás már nem halaszthatta el utazását. Azt válaszolta tehát Miksának, hogy követét Anconában vagy bármelyik más olaszországi városban kész bevárni.[206]
35. GÁLYA RAJZA A XVI. SZÁZAD ELEJÉRŐL.[207]
A tengeri útat az Ádrián szerencsésen tette meg. Amint az anconai kikötőben partra szállott, a signoria követe fogadta, Guidoto Vincze, ki mint ügyviselő több éven át tartózkodott volt Magyarországban. Üdvözölvén a bíbornokot, mentegette a signoriát a hajók elkésése miatt, köszönetet mondott mindazon szolgálatokért, melyeket a köztársaságnak tett, és értesítette, hogy a signoria római követe utasítást kapott, mindenben az ő tanácsa szerint járni el. Egyszersmind 200 ducát értékű ajándékokkal kedveskedett néki: selyemszövetekkel, csemege-borokkal, fáklyákkal és fűszerekkel.[208]
Anconában több napot töltött. Onnan a pápától két okiratot eszközölt ki, melyek arra az esetre szólottak, hogy ha római tartózkodása alatt érné el a halál. Az egyik a szabad végrendelkezés jogát biztosítá részére. A másodikban a pápa kijelenti, hogy az esztergomi érsekség betöltésére nem fog igényt tartani.
Ez alatt római megbizottai kibérelték részére a Virágpiaczon (Campo de Fiori) a reggiói bíbornok-érsek palotáját, egy szomszéd házzal együtt, melyeket az ő és kísérete számára berendeztek.[209]
Az 1512-dik év január 26-kán, – tehát majdnem négy hónappal Esztergomból való elutazása után – ért az örök város falai alá.
Ünnepélyes bevonulása Rómába. Fogadtatása a pápa által. Magatartása Francziaország irányában. Levelezése XII. Lajos királylyal. Actiója a béke helyreállítása érdekében. Tárgyalásai Miksa követével, II. Julius pápa halála.
Ünnepélyes bevonulása feltűnést keltő eseménynyé vált. Ő ugyanis, költséget és fáradságot nem kimélvén, azon volt, hogy kíséretének számával és fényes fölszerelésével föltűnést keltsen.[210] Nemcsak a nemzeti és egyéni hiúság keresett ily módon kielégítést. Jól tudta, hogy a külsőségek, a látványosságok mély benyomást gyakorolnak a tömegekre. Ő tehát a hatalom és gazdagság, a pazar bőkezűség és ízléssel párosult fényűzés színében akarta magát bemutatni, hogy ilyképen is igazolja hivatottságát a pápai trónra, melyek birtokosaitól az olasz nép királyi pompa kifejtését, a művészek és iparosok foglalkoztatását igényelte.
És valóban sikerűlt néki az elkényeztetett rómaiaknak szemkápráztató látványt nyújtani, melyet egy szemtanú következőleg ír le.
«Legelől jött negyven megterhelt öszvér, fehér és sárga sávos takaróik közepén a bíbornok czímerével: félig tört pajzson fél szarvas kék mezőben. Az egyformán fölszerelt öszvérek szép látványt nyújtottak. Következett a kíséret. Élén három fényes öltözetű lovas, szép török-brokát kelméből készült öltönyben, melynek jobb újja gazdagon volt himezve és gyöngyökkel kirakva; drága kövekkel, gyöngyökkel és arany himzésekkel diszített magyar fövegekkel; török lovaik szerszáma ezüsttel és himzésekkel ékeskedett. Utánok tizenhat szép lovas jött, kik közől hatan lándzsákra illesztett vörös-fehér zászlócskákat lobogtattak; kilenczen vállig leérő tollforgót viseltek fövegükön; díszes takarókkal borított ötven lovat vezettek kötőféken. Ezeket tizenöt lándzsás és nyolczvan más lovas követte, párosan. Posztó öltönyüket elől a zsinórdiszitések és a gombok majdnem egészen elborították; a jobb újjak arany himzésekkel és gyöngyökkel valának diszítve. Ezüst hüvelyű kardjuk, tőrük és handzsárjuk széles ezüst övről függött alá. Csizmáikon, melyeknek magyar divat szerint még száraik is ezüsttel voltak kivarrva, ezüst sarkantyút viseltek. A lovak gazdag, bár durván dolgozott, ezüst szerszámokkal voltak ellátva. Sok szép török, magyar és oláh lovat lehetett látni. A felsoroltakon kivűl, kik a leirt rendben jöttek, még sokan voltak.»[211]
A menetnek a város kapujától, régi szokás szerint, egyenes úton, kellett volna lakására vonúlnia. De azon hírek után, melyek megelőzték, a pápa nem tudta leküzdeni kíváncsiságát; kívánatára a kíséret nagy része a Vatikán felé kerűlt, és a pápa ablakai alatt haladt el.
Két nap a hosszú út fáradalmainak kipihenésére szolgált. Január 30-dikára volt kitűzve az ünnepélyes fogadtatás, mely alkalommal a prímás azzal lepte meg Róma lakosságát, hogy még sokkal nagyobb fényt tudott kifejteni, mint első bevonulásakor.
A hajnali órákban, kíséretével együtt, a város kapuja (porta del popolo) elé ment ki; ott bevárta az üdvözlésére érkező bíbornokokat és udvari méltóságokat, kik között a pápa unokaöccse, Rovere Miklós herczeg is megjelent. Ezek által kísérve indúlt azután a néptömegek sorfalain keresztűl a vatikáni palota felé.
«Ezen bevonulás – írja egy szemtanú – oly pompás és fényes vala, hogy hozzá hasonlót évek óta nem láttak. A kíséret fényes ruházatának, a lovak díszes szerszámainak leirására nem vállalkozhatom; hogy ezt tehessem, száz szemre lett volna szükségem; mert a ló körmétől a lovas fejének tetejéig minden diszítményekkel volt borítva. Mégis megkísérlem nehány öltözet és ékesség leirását. Legelöl, igen gazdagon öltözött főrangú urak jöttek, mint mondják a bíbornok és a magyar király rokonai. Magyaros ruháik aranybrokát és különböző színű selyem szövetekből készültek; némelyek fehér róka, nyest és czobolyprémmel voltak szegélyezve; a mellett és újjakat arany és ezüst diszítmények borították. Különféle, részben bizarr alakú fövegek voltak láthatók, mind drága kövekkel, gyöngyökkel és aranynyal gazdagon ékesítve. Többen arany nyaklánczot viseltek. Mindenki bámulta a nagy pompát. Leírhatatlan a gyönyörű paripák fényes fölszerelése; az ezüst szerszámok, a dúsan aranyozott ezüst kengyelvasak, zabolák, a lovak nyakáról lefüggő ezüst lánczok, ezekre illesztett aranyozott ezüst lemezek és egyéb díszítmények gazdagsága.»
A magyar kíséret után a bíbornokok következtek; legvégűl Erdődi Tamás, szép almasárga lovon, bíbornoki palástban, két bíbornok-társa között.
A pápai palotába érkezve, a szent-atya lakosztályában várta be, míg két bibornok által a consistorium terembe hivatott meg, hol II. Julius pápa, gazdag főpapi öltözetben, trónján űlve, a bíbornoki testület és udvara által környezve, fogadta; az előtte térdre boruló prímásnak előbb lábát, majd kezét és arczát nyújtotta csókra. Rövid ideig tartó nyájas beszélgetés után, a primás jelenlevő bíbornok-társait megölelte, és elfoglalta helyét az áldozár-bíbornok élén. Mire a magyar kíséret egyházi és előkelőbb világi tagjai bocsáttattak be; egymás után térdre borultak a pápa előtt, kinek czipőjét, illetőleg a rajta díszlő keresztet homlokukkal érintették és ájtatosan megcsókolták.[212]
Ezzel a fogadtatási szertartás véget ért. Az angyalvár ágyúinak dörgése, a pápai testőrség trombitáinak harsogása és a dobok pörgése közepett hagyta el Erdődi Tamás a Vatikánt, és a bíbornokok által kísérve lakására vonult.[213]
A következő napokban látogatásokat tett a bíbornoki testület tagjainál; ezeknek valamint magának a szent-atyának is török lovakkal, ezüst kupákkal és más értékes ajándékokkal kedveskedet.[214]
Ugyanekkor haladék nélkül megkezdé politikai actióját.
Azzal az elhatározással jött az örök városba, hogy a harczias, hódító pápával szemben mint a béke angyala fog föllépni. A keresztény fejedelmek kibékítésére czélzó törekvést tüzték ki föladatául a saját uralkodójától, a lengyel királytól és a császártól nyert megbízások.[215] Emellett ő maga is az egyetemes béke helyreállításának és a törökök ellen intézendő nagy hadi vállalatnak eszményei iránt, a hatalom után való versenyfutásában, nem vesztette el a fogékonyságot. De egyéni ambitiójának kielégítésére is alkalmas eszköznek látszott: az uralkodókat, a szentszékkel és egymás között, kibékítve, lekötelezni. Egyszersmind alaposan következtetheté, hogy a bíbornoki testület, II. Julius mozgalmas, nyugtalan pályájának bevégzése után, olyan utódot fog keresni, ki a béke áldásait biztosíthatja az egyháznak.
II. JULIUS PÁPA.[216]
Rafael festménye után. Eredetije a Pitti-palotában Flórenczben.
Álláspontját és czélzatait már megérkezése előtt egész határozottsággal jelezte.
Azon öt bibornok közől, kik a pisai zsinatot kihirdették, a pápa négyet azonnal megfosztott a bíbortól és kiközösítéssel sújtott; de az egyik, San-Severino bíbornok iránt, mert a franczia király előtt nagy tekintélyben állott és így szükség esetén közbenjáróul volt használható, elnézést tanusított. Az 1512-ik év elején úgy alakultak a viszonyok, hogy kiméletre nem volt többé szükség.
A pisai zsinat 1511 november 5-dikén megnyittatott. A jelenlevő főpapok csekély száma – összesen csak huszonketten voltak! – és azon körűlmény hogy a franczia királyon kivűl egy uralkodó sem küldött követet; kétségtelenné tevé, hogy hatásra és eredményre nem számíthat. Majd Pisa lakossága is ellenséges állást foglalt el a zsinat iránt, mely kénytelen volt üléseit a franczia uralom alatt álló Milánóba helyezni át. Míg ekként II. Julius az egyházi téren diadalát biztosítva látta, arra is számíthatott, hogy fegyverei hatalmával súlyos csapást mérhet a francziákra. Ugyanis az egyesült pápai és spanyol seregek, miután a ferrárai herczeg számos erősségét megvívták, ostrom alá vették az elpártolt Bolognát, melynek meghódolása napról napra várható volt.
A pápa ezen időpontot választott arra, hogy a franczia király barátja, San-Severino bíbornok ellen az egyház büntetéseit alkalmazza. Kijelentette, hogy a legközelebbi consistoriumban végre fogják hajtani letételét.
Erdődi Tamás, amint erről, Anconába érkezve, tudomást nyert, nem titkolta, hogy a pápa eljárását kénytelennek tartja, és kijelentette, hogy azon consistoriumban nem akar jelen lenni. Ezért Rómába érkezését késleltette, és több napon át Spoletoban vesztegelt.[217]
Azonban a pápa súlyt helyezett arra, hogy ő a letétel szertartásának tanúja legyen, és így a franczia király elleni engesztelhetetlen érzület ezen nyilatkozatát, Magyar- és Lengyelország részéről szentesíteni látszassék. A consistorium megtartását addig halasztotta, míg Erdői Tamás megérkezett, és az ő ünnepélyes fogadtatását is ugyan azon űlésre tűzte ki.
Csakhogy a magyar prímás nem engedte magát elhatározásában megtántoríttatni. A pápai szertartó-mester által, ki vele a fogadtatás részleteit megbeszélte, tudomására hozta a szent-atyának, hogy a letétel szertartásán nem fog megjelenni, és csak bevégzése után lép a consistoriumba.[218]
Habár ily módon távolmaradása a letétel szertartásától, a tüntetés jellemét vette föl, a pápa kénytelen volt megnyugodni; mert azon előnyt, melyet a nagytekintélyű magyar főpap a latérani zsinaton való részvételével a szent-széknek biztosított, koczkára tenni nem akarta.
További magatartásával is Erdődi Tamás folytonosan hirdette, hogy a pápa politikájával nem ért egyet. A bíbornoki testület tagjai közől, egy franczia főpappal, Guibé Róbert nantesi érsekkel lépett legbensőbb összeköttetésbe. A ferrarai herczeg ügynökével, Fabrianoval is sűrűn és bizalmasan érintkezett; ismételten hangoztatva ragaszkodását a kiközösített herczegi házhoz; de egyúttal közeledésre és engedékenységre intette a herczeget, kit «Isten szerelmére» kért, hogy ha másként nem lehet, akár területe felerészének föláldozásával is, nehogy az egész veszendőbe menjen, béküljön ki a pápával; hisz később ismét mindent visszaszerezhet utódja alatt; figyelmeztette, hogy nem helyes föltétlenül bíznia a franczia királyban, kiben már többen csalódtak.[219]
Másfelől minden alkalmat fölhasznált, hogy a pápa előtt a béke érdekében emelje szavát; bár a fogadtatás melyben előterjesztései részesültek, csakhamar meggyőzte arról, hogy igyekezetei sikerre nem számíthatnak.[220]
De február első napjaiban a pápa tudósítást kapott reményei meghiusulásáról. A franczia hadak hős vezére, Gaston de Foix, fölmentette Bolognát, és az ostromló sereget visszavonulásra kényszerítette. A pápa lehangoltságát, hadvezérei és szövetségesei iránt nyilatkozó ingerűltségét a prímás nem mulasztotta el kizsákmányolni; majdnem naponkint megjelent nála és tárgyalásokat folytatott vele.[221] Martius 5-dikén a nantesi bíbornok-érsekkel, a spanyol király és a velenczei köztársaság követeivel együtt, a Vatikánba hivatott. A pápa közölte velök föltételeit, melyek alatt a franczia királylyal békét kötni hajlandó; úgy mint: a pisai zsinat oszlattassék föl, a franczia hadak vonúljanak ki Olaszországból, Bologna és Ferrára adassék át a szent-széknek. A két diplomata, mert a háború folytatását óhajtotta, helyeselé ezen igényeket. Ellenben a két bíbornok határozottan kijelenté, hogy XII. Lajos semmi esetre sem fogja föláldozni hű szövetségesét, a ferrárai herczeget, és Bologna városát, mely pártfogása alá adta szavát. Szavuk hatástalanúl hangzott el.[222]
Míg a szent-szék által Francziaország irányában követendő politika tekintetében, II. Julius nem hallgatta meg Erdődi Tamás tanácsait: készséggel karolta föl az ő javaslatait, melyek a szent-szék és a császár között a jó viszony helyreállítására czéloztak; sőt elfogadta azon ajánlatát is, hogy Beriszló Péter – ekkor már veszprémi püspök – menjen Németországba, és vigye meg a császárnak a pápa békeföltételeit.[223]
Beriszló martius 24-dikén utazott el az örök városból. A következő napon a pápa tanácskozmányra hívta össze a bíbornokokat, és közölte velök a franczia udvarnál levő nuntius jelentéseit. Ezeknek beható megfontolása után, abban történt megállapodás, hogy mind a bíbornoki testület, mind külön az esztergomi és nantesi bíbornok-érsek, a franczia királyhoz leveleket fognak intézni, melyekben a pápa által előadott békeföltételek elfogadására, az ellenségeskedések beszüntetésére és biztosoknak Rómába küldésére kérik föl.[224]
Erdődi Tamás a XII. Lajoshoz írt levelében, Magyar- és Lengyelország királyának nevében szólott; azon óhajtásukat tolmácsolván, hogy a keresztény uralkodók között dúló háborúk mielőbb véget érjenek, és egyesült erővel a török ellen fordúljanak.[225]
XII. Lajos sietett válaszolni. Hálát mond néki és uralkodójának, a keresztény világ békességének helyreállítására czélzó fáradozásaikért. Ha a pápa – úgy mond – őszintén fölkarolná a béke ügyét, ő szívesen megfeledkeznek a sérelmekről, melyeket tőle szenvedett; de a közlött békeföltételek hátterében ármány lappang, elfogadásuk Francziaországra gyalázatot és veszélyt hozna; ezért fölösleges béketárgyalásokat indítania meg és biztosait küldenie Rómába; mindazáltal, ha az esztergomi érsek őszinte és biztos béke létrehozására vezető útat tud találni, mire «jólelkűségénél fogva képesnek tartja»: mindig hajlandó azon útra lépni.[226]
És a helyett, hogy az ellenségeskedéseket beszüntetné, olaszországi serege nagy erélylyel folytatta a hadi műveleteket. Gaston de Foix april 9-dikén ostrom alá vette Ravennát, és a fölmentésére jövő pápai hadat két nap múlva véres ütközetben megsemmisítette.
Ezen esemény híre nagy rémületet idézett elő Rómában; annál inkább, mert egyidejűleg tudósítás jött, hogy a francziák egyenesen az örök város ellen nyomúlnak, és senki sem reméllette, hogy fel lehessen őket tartóztatni. Hippolyt bíbornok már fölkérte a franczia tábornokokat, hogy, Róma elfoglalása után, a magyar prímást oltalmuk alá vegyék.[227]
A pápa első pillanatban arra gondolt, hogy Nápolyba menekül. De csüggedést nem ismerő erős lelkében csakhamar ismét új reménység ébredett, a mint értésére esett, hogy a ravennai ütközetben a francziák szintén súlyos veszteséget szenvedtek és hadvezérök elesett. Seregének újjászervezését indította meg, és szövetségeseit arra ösztönözte, hogy a háború színhelyét franczia terűletre vigyék át.
Egyidejűleg a korábban megindított békealkudozásokat folytatva, a megállapított föltételeket módosította ugyan, de lényeges engedményeket nem tett. Bologna visszaadását most is követelte; a ferrárai herczegséget pedig csak oly módon volt hajlandó az Eszték kezei között meghagyni, hogy azok a szent-széknek évi adót fizessenek, s a terület egy részét átengedjék; végül a szakadár bíbornokoknak méltóságukba visszahelyezését a bíbornoki collégium ítéletétől tette függővé.
Ezen megállapodásoknak közlése a franczia királylyal, ismét az esztergomi és nantesi bíbornok-érseknek föladata volt. Küldöttük május 3-dikán érkezett Bloisba.[228]
XII. Lajos a hozzájok intézett válasz-iratban hangsúlyozza, hogy írtózik a keresztény vér ontásától, és hő óhajtása a hitetlenek ellen harczolhatni; nem vonakodik a vele közlött föltételek alapján tárgyalást indítani meg, és e végett egy franczia főpapot fog küldeni Rómába.
Bologna visszaadásától sem idegenkedett; csak azt kívánta, hogy a béke föltételeinek végleges megállapításáig, a mikor a város polgárai és szabadságai kellő biztosítékokat nyerhetnek, a város ideiglenesen «semleges kézbe» jusson; és épen Magyarország prímását találta alkalmasnak azon feladatra, hogy átvegye ama fontos hely kormányát.[229]
Időközben a pápa és a svájczi cantonok, úgy szintén a velenczei köztársaság és a császár között folyamatban lévő alkudozások kedvező eredményre vezetvén, a szent-szék helyzete mind előnyösebb alakulást nyert. Ennek következtében a pápa most már kevésbbé mutatkozott hajlandónak kibékülni a franczia királylyal. Magatartása mélyen elkedvetlenítette Erdődi Tamást, úgy hogy bizalmas körben heves kifakadások jöttek ajkaira. «A szent-atya tönkre teszi az egyházat», mondá egy alkalommal a ferrarai ügyviselőnek.[230] És kétségbeesvén törekvései sikerében, fölkérte uralkodóját, hogy hívja haza. Ulászló azonnal teljesítette ezen óhajtását, és írt a pápának; de egy-két nappal utóbb a császártól levelet kapott, melyben elismerését fejezvén ki a prímás római tevékenysége fölött, az ő Rómában való maradását szükségesnek mondja. Mire a király fölkérte Erdődi Tamást, hogy ha a keresztény hatalmak kibékítésére még lehet némi reménysége, halaszsza el visszatérését.[231]
Csakugyan Rómában maradt. És míg a lateráni egyetemes zsinat előkészítésében – mint «az egyház és a római udvar reformja» tárgyában kiküldött bizottság tagja[232] – valamint a zsinat május 10-dikén történt megnyitása után, annak tárgyalásaiban élénk részt vett: politikai téren sem szünetelt munkássága.
A majus 24-iki consistoriumban indítványoztatván, hogy a Ravennánál fogságba esett Medici János bíbornok szabadon bocsátására, a franczia király, egyházi bűntetésekkel való fenyegetések mellett, szóllíttassék föl: ezen rideg eljárást ellenezte, és azt javasolta, hogy a pápa atyai hangon írandó levélben fordúljon hozzá. Ekkor a többség nem pártolta őt, és az intő-irat kibocsátása határoztatott el. A következő consistoriumban sikerűlt ugyan a végzés megváltoztatását keresztűl vinnie; de nem volt képes megakadályozni azon határozatot, hogy a franczia király Rómába küldendő követének előterjesztései meg ne hallgattassanak.[233]
Az engesztelékenység és a mérséklet szavát nagy események némították el. Majus végén, tizenötezer svájczi vitéz a pápa segítéségre sietett. Tirolon keresztűl Olaszországba nyomúltak, és a milánói herczegséget hatalmukba ejtették. Ugyanakkor Genua maga rázta le a franczia uralom bilincsét. A franczia sereg, néhány várban őrséget hagyva, visszavonúlt hazájába.
A pápa Olaszország szabadítója gyanánt ünnepeltetett. És a kedvező helyzetet kihasználván, az egyházi államot oly hatalomra emelhette, a milyennek még nem bírt.
A Romagnát és Bolognát kardcsapás nélkül visszafoglalta. Parma és Piacenza területét, mely ekkorig a milanói herczegséghez tartozott, elfoglalta. A ferrárai herczeg személyesen megjelent előtte, hogy meghódolván, az egyházi átok alól feloldoztatását kieszközölje.
Erdődi Tamás ily körűlmények között tétlenségre volt kárhoztatva. Csak az (1512) év vége felé lép ismét előtérbe, mikor Lang Máté bíbornok, mint Miksa császár követe Rómába érkezett, hogy uralkodójának a pápa vezérlete alatt álló szövetséghez csatlakozása iránt egyességet kössön. A pápa az esztergomi bíbornok-érseket, három más bíbornokkal, bízta meg, hogy az ő nevében a tárgyalásokat vezesse.[234]
Ezek rövid idő alatt mind két részre nézve kielégítő eredményre vezettek. A császár kijelentette, hogy a pisai zsinat végzéseit érvénytelennek tekinti, és a laterani zsinat határozatainak aláveti magát. A pápa viszont megegyezett abban, hogy a milánói herczegséget Sforza Miksa, mint császári hűbért bírja; és igérte, hogy a velenczei köztársaságtól Verona és Vincenza átadását a császár részére ki fogja eszközölni.
A pápa kérésekkel és fenyegetésekkel igyekezett Velenczét rávenni, hogy a császár követeléseit teljesítse. A signoria ellenben minden eszközt fölhasznált, a magyar prímás támogatását is igénybe vette, hogy a súlyos áldozatokat elhárítsa.[235] Azonban a pápa hajthatatlannak mutatta magát, és új szövetségese kedvéért kész volt a régivel szakítani. Ezzel Velenczét arra kényszerítette, hogy ellenségéhez, a franczia királyhoz közeledjék, és vele alkudozásba bocsátkozzék.
A magyar prímás pedig ismét készületeket tett, hogy Rómát elhagyja.[236]
Ekkor, január utolsó napjaiban, a pápa megbetegedett. Erős lázak támadták meg szervezetét. Soká daczolt a kór hatalmával, és ágyából nem szűnt meg az egyházi és politikai ügyeket intézni. Mikor pedig a halál közeledését érezte, hősies önmegadással nézett elébe. A gyászszertartások részletei iránt intézkedett. Gondoskodni kívánt arról, hogy méltó utód foglalja el helyét. Megújította a régi időktől fogva fönnálló egyházi törvényeket, melyek súlyos büntetéseket szabnak azokra, kik a pápa választásnál szavazatukat netán áruba bocsátanák. Ismételten intette a bíbornokokat, hogy lelkiismeretesen járjanak el, és egyedűl az egyház érdekét tartsák szem előtt. Az iránt, hogy kit óhajtana utódjáúl, nem nyilatkozott.
A diplomatiai körökben elterjedt hírek szerint, csak arra kérte volna föl a bíbornokokat, hogy ne válaszszák meg a magyar prímást;[237] kétségkivűl attól tartott, hogy az ő politikáját föladva, Velenczével és Francziaországgal kibékülne.
Előkészületek a pápaválasztásra. A keresztény hatalmak magatartása. Erdődi Tamás kilátásai. A szárnyaló hírek. A conclave. X. Leó megválasztatása.
A hatalmas szellemű pápát 1513 február 20-ikán ragadta el a halál. Míg a gyászszertartásra és az utód megválasztására az előkészületek megtétettek, az üresedés idején, az egyház és a pápai állam kormányát, a bíbornoki collégium nevében, azon három bíbornok vette át, kik a három rendnek legidősebb tagjai voltak: a püspök-bíbornokok rendjéből, RIARIO, az áldozárokéból ERDŐDI TAMÁS, a szerpapokéból FARNESE.[238]
A mint a pápa súlyos betegségének híre ment, az egész keresztény világot foglalkoztatni kezdé azon kérdés: hogy ki fogja őt szent Péter székén követni?
És az uralkodók, be nem várván a halál hírét, siettek intézkedéseiket megtenni, melyekben részint az egyház java, részint saját érdekeik vezérelték.
A spanyol király volt az első, ki külön követet indított útnak, és pedig azon egyetlen óhajtás kifejezésével, hogy «a választás szabadon, lelkiismeretesen, az egyházi törvényeknek megfelelő módon történjék».[239]
A franczia király, sűrgetőleg fölszólítván az országában levő bíbornokokat, hogy haladék nélkül keljenek útra Rómába, azon utasítással látta el őket, hogy olyan pápa választását igyekezzenek keresztűl vinni, ki a keresztény világ békéjének helyreállítását fogja czélul kitűzni.[240]
A császár már tovább ment. Rómában lévő követét, Carpi grófot megbízta, hasson oda, hogy se franczia, se velenczei származású bíbornok ne választassék meg, és lehetőleg régi bizalmas hívének, Corneto bíbornoknak törekedjék a többséget biztosítani.[241] Igéreteiről, melyeket a magyar prímásnak tett volt, ha akkor komolyan vette is azokat, rég megfeledkezett.
Ellenben Magyar- és Lengyelország uralkodói hőn óhajtották Erdődi Tamás megválasztását.
A Velenczében levő magyar követ, a mint a pápa halálának bekövetkeztéről a tudósítás megjött, sietett a senatus elé járulni, és uralkodója nevében azon kérelmet terjesztett elő, szólíttassanak föl a velenczei származású bíbornokok, hogy a mennyiben közülök egyiknek sem lehetne kilátása a szavazatok többségének elnyerésére, támogassák az esztergomi bíbornok-érseket, ki mindenkor Velencze hű barátja gyanánt viselte magát, és bírja mind azon tulajdonságokat, melyekből következtetni lehet, hogy jeles pápa válik belőle.
A doge válasza következőképen hangzott: «A velenczei állam örömmel venné az esztergomi érsek úr megválasztását, mert úgy tekintjük őt, mintha Velencze polgára volna. Erre vonatkozó óhajtásainkat bíbornokaink jól ismerik.»[242]
Mindazáltal a signoria nem volt hajlandó Erdődi Tamásnak elsőbbséget adni a velenczei származású bíbornokokkal szemben; és a Grimani bíbornokot tekintette jelöltjének.[243]
Flórenczben a Medici család, mely kevéssel azelőtt ismét kezeibe ragadta a főhatalmat, a nagy Medici Lőrincz fiát, János bíbornokot óhajtotta volna szent Péter székén látni; de római ügyviselői azon véleményben voltak, hogy az alig 37 éves főpapnak, épen ifjú kora miatt, megválasztását nem lehet remélleni.[244]
A római körökben a találgatások és combinatiók a legváltozatosabb alakokat öltötték. Az a hír volt elterjedve, hogy tíz bíbornok tart igényt a tiarára. Leginkább négyet emlegettek: a génuai RIARIO RÁFAEL-t, a bíbornoki testület fejét, a szintén génuai FLISCO MIKLÓS-t, a velenczei GRIMANI DOMONKOS-t és ERDŐDI TAMÁS-t. A velenczei követ olyképen informálta a signoriát, hogy ezeknek van legtöbb kilátásuk.[245] Egy másik velenczei ügynök pedig azt írja, hogy «egész Rómában az a hit uralkodik, hogy vagy az esztergomi bíbornok-érsek vagy Grimani lesz a pápa.»[246]
És a forgalomba hozott számos gyászvers egyikében a következő sorokat olvassuk:
Kevésbbé ideális felfogásról szól Velencze egyik titkos ügynökének jelentéséből, mely szerint a nevezetteket főleg gazdagságuk miatt karolták volna föl.[248]
De a mint a választás időpontja közeledett, módosultak a nézetek. «A jövendő pápa megválasztásánál – írja a velenczei követ martius 1-én – megvesztegetésnek nem lesz helye; kizárja azt II. Julius pápának a lateráni zsinat által is megerősített bullája. Riario, az esztergomi bíbornok és Flisco közől nyerné el az egyik a pápaságot, ha pénzen lehetne azt megvásárolni; de egyik sem lesz pápa. Grimani, Medici vagy Final bíbornokok közől az egyik fog megválasztatni.[249]
Más diplomaták tartózkodóbbak voltak. «Nincs ember – írja a mantuai ügyviselő – a ki előre megmondhatná ki lesz pápa.»[250] «A mikor annyira eltérők a nézetek – olvassuk a flórenczi követ jelentésében – és napról napra változnak a viszonyok, lehetetlen jóslatot koczkáztatni.»[251]
A bíbornoki collégium martius 4-ikére, pénteki napra tűzte ki a pápaválasztási tárgyalások megkezdését, Huszonöt bíbornok volt együtt; 18 olasz, 3 spanyol, egy-egy magyar, franczia, angol és svájczi.
A nevezett napnak reggelén szent Péter egyházában gyűltek egybe, hol szent András apostol oltáránál, Erdődi Tamás mondotta az ünnepélyes misét, a szent Lélek segitségűl hívására. A castellamarei püspök áldal tartott beszéd után, a vatikáni palotába vonúltak.
Ősrégi szokás szerint a bíbornokok, a pápaválasztás (az úgynevezett conclave) alkalmával, a külvilágtól szorosan elzárkóznak, hogy minden idegen befolyástól függetlenűl járhassanak el fontos feladatukban. Mindegyik két papot (conclavista) visz magával, kik szolgálatára állanak. Erdődi Tamás környezetében egy magyar volt: Vitéz Mihály, és egy olasz, Gurzulai Miklós. Az első napon, mikor beesteledett, az idegeneknek távozniok kellett, a palotának a conclave számára berendezett részéből, melynek bejárása elzáratott és a keresztény hatalmak követei által gondos őrizet alatt tartatott. Csak rendkívűli esetekben, fontos ok miatt és szigorú ellenőrzés mellett, lehetett bebocsátást nyerni. Igy ezen alkalommal megengedtetett a belépés egy orvosnak, ki a beteg Medici bíbornokon műtétet vitt véghez; ellenben a császári és spanyol követek megakadályozták azon üzenet átadását, hogy néhány franczia bíbornok útban van Róma felé.[252]
Az előleges tanácskozások öt napot vettek igénybe. A bíbornoki collégium jogkörének kiterjesztésére czélzó határozatok hozattak, melyek a megválasztandó pápát kötelezendők voltak. A választásnál követendő eljárás is szabályoztatott.
Ez alatt a bíbornokok, szabad óráikban, szűntelenűl azon kérdéssel foglalkoztak, hogy kire adják szavazatukat. A collégiumban ez idő szerint igen sok fiatal főpap foglalt helyet; Petruzzi 22, Corner 30, De Saulis 32 esztendős volt. Az ifjak pártja abban állapodott meg, hogy Medici Jánosra fog szavazni; de elhatározását titokban tartotta. Az öregek ellenben nem tudtak megegyezni.
Martius 10-én történt az első voksolás, mely mintegy próba gyanánt és tájékozásul volt szolgálandó. A bíbornokok nyíltan, névaláirással ellátott czédulákon szavaztak, és tetszésök szerint többet is ajánlhattak. Ezen felhatalmazással élve, némelyik öt nevet írt a czédulára.
Ezen körűlmény miatt, és mivel a pártok czélzataik leleplezését még nem látták időszerűnek, az eredmény általános meglepetést idézett elő.
Legtöbb szavazatot, tizenhármat, a collégium legkorosabb tagja a spanyol Valenciai János kapott; utána Erdődi Tamás nyolczat, Flisco és De Accoltis hetet-hetet; ellenben Medici csak egyet, Riario egyet sem.[253]
X. LEO PÁPA.[254]
Rafael festménye után. Eredetije a Pitti-palotában, Flórenczben.
A szabályszerű két-harmad többséget egyik sem nyervén el, újabb szavazás szüksége merűlt föl. De minthogy Valenciai Jánosnak – ki egyik pártnak sem volt jelöltje – csak négy szavazata hiányzott: a további véletlen esélyek elhárítása végett, a pártok vezérlő tagjai között tárgyalások indúltak meg. Ezek folyamán az öregek meggyőződvén a felől, hogy a fiatalokat Medicitől el nem vonhatják, arra határozták el magokat, hogy ők is csatlakoznak hozzá. Egymás után fölkeresték őt lakosztályában, és bemutatták neki hódolatukat. Még ugyanazon napnak (martius 10-ikének) esti óráiban befejezett tény volt az ő egyhangú megválasztatása, mely másnap reggel, formaszerű szavazással szentesítve lett. Mire Medici János X. LEÓ nevét vette föl, melyet a történelem lapjain elévűlhetetlen dicsőség környez.
«Ezen választás – írja még a conclavéból Gonzaga Zsigmond bíbornok – teljesen tisztán ment véghez; pénzről, javadalmak és hivatalok igéretéről említés sem tétetett. Julius pápa bullája rettegéssel töltött el mindenkit; senki sem merészelt volna ellene véteni!»[255]
És a választás után, korábbi megállapodás értelmében, a római cúria és a pápai állam főhivatalai sorshúzás útján osztattak föl az együtt levő bíbornokok között. Erdődi Tamás is kivette a maga részét. Egyebek között Bologna és Viterbo kormányzói tiszte esett rá.[256]
Erdődi Tamás helyzete a pápaválasztás után. X. Leó tervei a törökök ellen intézendő háborúra nézve. Erdődi Tamást legátussá nevezi ki. Keresztes hadjárat kihirdetését hagyja meg néki. Erdődi Tamás utazása Magyarországba.
Szándéka volt állandón megtelepedni Rómában. Ugyanis Magyarországon mindenki jól tudta, hogy biztosan számít a pápai korona elnyerésére. Nem érezhetett kedvet, hogy szégyenpirral arczán jelenjen meg kárörvendő honfitársai között; annál kevésbbé, mert attól tarthatott, hogy ellenfelei, távolléte alatt, a gyenge király fölött a hatalmat magokhoz ragadták, és azt visszaszereznie nem lesz könnyű. Tudomást nyert a felől is, hogy Zápolyai János az ország kormányzójává készül magát megválasztani, és előrelátta, hogy ezen terv sikerűlte esetén, az ő állása tarthatatlanná válnék. Más részről az új pápa nem dicsekedhetett szilárd egészséggel. Nem látszott valószinűtlennek, hogy uralkodása rövid tartalmú lesz. Erdődi Tamás szívós lelke, melyben a lemondás gondolata és a kétségbeesés érzete soha sem talált helyet, már most új remények fellegvárait kezdé építeni. Fejedelmi pártfogóit beavatta titkos terveibe. Néhány hónappal X. Leó trónralépte után írja a lengyel király a magyar királynak: «Vajha teljesedésbe menne várakozásunk, és a főtisztelendő esztergomi érsek foglalhatná el a pápai széket. Nem érhetne nagyobb öröm ez életben!»[257]
Mindazonáltal az új pápa azt kívánta, hogy Erdődi Tamás mielőbb térjen vissza Magyarországba, hol közreműködésére, a törökök ellen intézendő nagy hadivállalat létesítésében szüksége volt. Ő mindjárt uralkodása első napjaiban lelke egész hevével fölkarolta ezen ügyet. Mint a keresztény egyház feje és az antik civilisátió buzgó tisztelője, egyaránt vágyott arra, hogy az Üdvözítő halála által megszentelt földet és a hellen nép dicső alkotásainak színhelyét az ozmán rabságból fölszabadítsa.
Bizonyára az ő megbízásából történt, hogy mikor elnöklete alatt (april 27-ikén) a laterani zsinat először tartott ülést, a misét követő szent beszédben, Simon modrusi püspök a törökök dúlásait, a magyarok és lengyelek hősi küzdelmeit, az Olaszországot fenyegető veszélyeket élénk színekkel ecsetelte.[258]
Ez időtájt ugyanis a harczias szellemű Szelim szultán, bár Egyiptomban és Perzsiában nagy háborúk foglalták el, nyugat felé is folytatta terjeszkedését. A határszéli basák sűrűn intéztek betöréseket Dalmácziába, Horvátországba, sőt Magyarország déli részeibe is, és több erősséget ejtettek hatalmukba.
A pápa ezért már junius elején határozta el magát, hogy Erdődi Tamást teljhatalmú követévé (legatus de latere) nevezi ki, és megbízza, hogy Magyarországban az ellenállást szervezze.[259]
A prímás nem fogadta szívesen ezen értesítést, és aggkorára utalva szerette volna elhárítani magától a kétes eredményű nehéz küldetést.[260] De meg kellett hajolnia az egyház fejének akarata előtt.
A pápát elhatározásában megerősítette a lengyel király követsége, melynek vezére Laski gnézeni érsek, junius 13-ikán, fogadtatása alkalmával bőven szólott a csapásokról, melyek hazáját a törökök, tatárok és oroszok részéről érték. Leó, könnyekig meghatva, kijelenté válaszában, hogy a keresztény népek megoltalmazására mindent meg fog tenni, a mi hatalmában áll.[261]
Négy nappal utóbb, a zsinati űlést megelőző szentbeszédben, a szónok De Rio Boldizsár pápai főjegyző, ismét a törökök ellen intézendő hadjárat ügyét tárgyalta; különös súlyt fektetett annak bebizonyítására, hogy az élő hit mindennemű ellenség, és így a törökök leküzdésére is elegendő erőt nyújt.[262]
A pápa szűntelenűl foglalkozott a hadjárat előkészítésének teendőivel. Maga részéről 40,000 aranyat ajánlott föl e czélra, és leveleket intézett a keresztény hatalmakhoz, kiket segélynyújtásra buzdított.[263] A junius 15-dikén tartott bíbornoki consistoriumban tette közzé elhatározását, mely szerint Erdődi Tamást, mint legátusát Magyarországba küldi. Erdődit, az űlés után, régi szokás szerint, a jelenlevő főpapok, ünnepélyes menetben kísérték, az angyalvár ágyúinak üdvlövései között, lakására.[264]
A legatus jogkörének a pápa a legszélesebb határokat jelölte ki, mind a javadalmak, méltóságok czímek adományozása, felmentések, feloldozások engedélyezése, mind pedig a legfőbb bírói és felügyeleti hatóság gyakorlása tekintetében. Működésének területét pedig, a II. Ulászló és Zsigmond lengyel király jogara alatt álló országokon túl, még Porosz-, Orosz-, Dán-, Svéd- és Norvégországra, vagyis az egész északkeleti Európára kiterjesztette.[265]
Erdődi Tamásnak azonnal útra kellett volna kelnie, hogy a pápai segélypénzt Magyarországba megvigye és működését haladék nélkűl megkezdje.[266] Azonban a consistoriumot követő napon, a törökök nagymérvű készületeiről, a szultán személyes vezérlete alatt tervezett hadjáratról érkezett hírek arra bírták, hogy indulását elhalaszsza;[267] kétségkívűl azért, mert a veszély nagyságával szemben hatályosabb rendszabályok foganatosítását látta szükségesnek.
Támogatta ezen nézetét Márton, kalocsai őrkanonok, ki II. Ulászló leveleivel Rómába érkezve, hazájának kétségbeejtő helyzetét föltárta.[268]
És csakugyan a pápa a védelmi actiót most más alapra fektette. Jól tudta, hogy elődeinek igyekezetei, melyek a keresztény uralkodók egyesített erőkifejtésének létesítésére irányultak, rendszerint hajótörést szenvedtek; és azon gyér esetekben is, mikor nem voltak eredménytelenek, a közös vállalkozás, mint Nikápolynál és Várnánál, gyászos véget ért. Ellenben mikor a szent-szék a népekhez fordúlt, ezek Hunyadi és Capistránói János vezérlete alatt, a lelkesedés és áldozatkészség csodáit művelték.
Azóta súlyos csapások érték ugyan az egyház tekintélyét; de szava, mikor méltó ajkakról hangzott, nem vesztette el hatalmát. Maga X. Leó is, ifjúkorában, szemtanúja volt annak, hogy szülővárosa élvezetekbe és párttusákba merűlt polgárait mily varázserővel ragadta meg Savanarola ihletteljes ékesszólása.
Arra határozta el most magát, hogy a keresztény népeket hívja föl a kereszténység ellenségeinek leküzdésére. «Minthogy – úgy mond – az általa tervezett nagy hadjárat létesítésére, a keresztény fejedelmek között dúló háboruk miatt, ez időszerint nincs kilátás»: Erdődi Tamást megbízza, hogy követsége egész területén keresztes hadjáratot hirdessen. Az egyház kegyelmeinek kincstárát megnyitván, bőkezűen részesítette búcsú-engedélyekben mindazokat, kik akár személyesen fegyvert fognak és a hitetlenek elleni harczban részt vesznek, akár pedig a pénzadományokkal járulnak a hadjárat költségeihez; ezeknek fedezését azzal is meg akarta könnyíteni, hogy a papságot jövedelmei tizedrészének beszolgáltatására kötelezte.[269]
Nehogy pedig az uralkodók, saját államaik fenyegetett biztossága érdekében, harczképes alattvalóikat a keresztes hadjáratban való részvételtől elvonják: a pápai legatus megbízatást nyert, hogy a belső és külső béke biztosításán közreműködjék; névszerint a lengyel király és a német lovagrend nagy mestere között Poroszország állami helyzete iránt fenforgó viszályt egyenlítse ki; a lengyel király és a moszkvai orosz fejedelem között békességet hozzon létre; Csehországban a husszita eretnekeknek a kath. egyház kebelébe visszatérését eszközölje.[270]
A pápa emellett azon volt, hogy Erdődi Tamás buzgalmát éleszsze. E végből személyes óhajtásait a legnagyobb készséggel teljesítette. A bullák egész sorozatát állította ki, az ő kérelmére. Egyebek között az esztergomi érsekséggel összekapcsolt prímási méltóság régi előjogait megerősítette és gyarapította, bullájába foglalván mindazon kiváltságleveleket, melyeket elődei VIII. Bonifácztól kezdve adtak ki. A zengi, ottocsázni és milkoviai püspökségeket adományozta neki.[271] Végűl felhatalmazta arra is, hogy a nagy vállalat szervezése és megindítása után, teljhatalmú helyettest nevezhessen ki, ő maga pedig az örök városba térhessen vissza.[272]
October 24-dikén volt az ő búcsú-fogadtatása a consistorium űlésében, melynek végeztével társai a város kapujáig kísérték.[273] De ezután is még néhány napig Rómában időzött, s csak november 6-ikán, hétfőn utazott el.[274] Kíséretéhez csatlakozott most egy római főpap, Paviai Bernát gróf, pápai főjegyző, ki szolgálatba lépett, hogy a legatus hatásköréhez tartozó teendőkben mint ügyhallgató (auditor) működjék;[275] valamint több kiváló hittérítő, kiket Csehországba, a hussziták megtérítésére készűlt küldeni.[276]
Zord őszi időben keltek át az Apennineken, és miután Lorettóban, a szent Szűz híres kegyhelyén, ájtatoskodtak, november 20-ika táján érkeztek Anconába.[277]
A velenczei köztársaság már augustus közepén küldött volt oda egy gályát, a mely azonban, miután közel két hónapig hiába várakozott a bíboros utasra, ismét visszatért a piranoi kikötőbe. November második felében, a signoria rendeletére, Contarini Ferencz és Querini Pál, a parancsnokságuk alatt álló gályákkal, az anconai kikötőbe siettek.[278]
Innen a két gálya, egy teherszállító hajóval, november utolsó napján vitorlázott el, Zeng felé irányozván menetét. De mikor már az út fele részét megtették volt, erős zivatar keletkezett. A két hajó, mely a szolgaszemélyzetet és podgyászt szállította, nem bírt az ellenkező szél hatalmával megkűzdeni, és visszafordúlt Anconába. Ellenben a gálya, mely a prímást és udvarát vitte, a szélvész által az istriai partokra vettetett ki, honnan a prímás több nap múltával szerencsésen eljutott Zengbe, imént elnyert püspökségének székhelyére. Kevéssel utóbb evezett a kikötőbe a másik két hajó.[279]
Nagy havazások hátráltatták útja folytatását. Ez alatt azon hír terjedett el mindenfelé, hogy rablók támadták meg és kifosztották. De ez nem felelt meg a valóságnak. Január végén szerencsésen Zágrábba érkezett, hol a püspöki széket az ő unokaöccse, Erdődi János bírta. Itt hosszabb ideig pihente ki az út fáradalmait. Csak martius első napjaiban jött meg Esztergomba.[280]
36. MINIATURE SZÖVEGDÍSZ ERDŐDI TAMÁS ZÁGRÁBI MISEKÖNYVÉBŐL.
37. MINIATURE LAPKERET ERDŐDI TAMÁS ZÁGRÁBI MISEKÖNYVÉBŐL.
Jegyzetek
