A HUNYADI HÁZ CZÍMERE.
KIRÁLYVÁLASZTÁSSAL a trón birtokának kérdése még nem volt elintézve. A mellőzött trónkövetelők, Miksa és János Albert nem nyugodtak bele Ulászló megválasztásába; mindkettő felvette – amaz az 1462-iki szerződésre, ez a Rákos mezején történt kikiáltásra hivatkozva, – a magyar királyi czímet s haddal készült igényei érvényesítésére. A kétfelől fenyegető hadjárat nyomában ott járt a török támadásának veszélye. De a külpolitika fellegeinél veszélyesebb volt a feszültség, mit a választás kimenetele a belső pártok között előidézett. A Beatrix által kierőszakolt házassági feltétel általános zavarnak és megbotránkozásnak vált kútfejévé. A többség, mely a pártvezérek cselszövényébe nem volt beavatva, hangos tiltakozással fogadta Beatrix nőűlvételének eszméjét s a kevés beavatott nem adhatta meg a megnyugtató felvilágosítást; ellenkezőleg, nekik maguknak is attól kellett tartaniok, hogy nem lesznek képesek kibúvni a feltétel következményei alól. A kétszínű és hazug játék tűrhetetlen helyzetet teremtet; a vezérek felsüléstől féltek, mely győzelmük egész eredményét megsemmisíti. A titkolózás és kölcsönös bizalmatlanság napjai állottak be; mialatt látszólag az új király zászlaja alatt egyesültek, titokban mindenik fél a maga érdekeit féltette, azok védelmére gondolt.
Szövetségesek után nézett mindenik, s e kétes helyzetben nagy fontosságú kérdés lett a kibékülés Corvinnal, kinek kezében volt a szent korona, s kinek az ellenkirályok bármelyikéhez csatlakozása válságos helyzetbe sodorta volna Ulászló híveit.
A herczeg követe, Ráskai Balázs, a királyválasztás napján érkezett Budára, miután előbb a gondjaira bízott szent koronát Visegrád falai közt biztonságba helyezte. A béketárgyalások alapját az úrnap körűl létrejött szerződés képezte, abban az alakban, melyben az országnagyok azt június 17-én írásba foglalták. Úgy a királyné emberei, mint Bakóczék igyekeztek minden befolyásukat érvényesíteni, hogy a kibékülés mielőbb megtörténjék. Maffeo is arra törekedett, hogy a rendek a történtek daczára is tiszteletben tartsák az első egyezség ígéreteit. De az alkudozások menetébe most már idegen tekintetek is belejátszottak; a kibékülés különben is csak akkor volt teljesnek tekinthető, ha Corvin egész pártjára is kiterjed, s itt Ujlaki boszniai igényeitől kezdve száz és száz érdeket és követelést kellett kielégíteni. Tíz napra volt szükség, míg az egyezség július 24-én létrejött. Corvin Jánosnak az atyjától örökölt birtokokon kívűl Boszniát és Szlavóniát ígérték oda, mint örökös fejedelemséget s a horvát-dalmát tartományokat, mint báni czímmel életfogytiglan bírandó tisztséget. A párt főemberei, Ujlaki, Váradi Péter és a pécsi püspök ellen hozott proscribáló törvény visszavonatott s az amnestia ki lőn terjesztve a herczeg előbbi párthívei közűl mindazokra, a kik 24 nap lefolyása alatt hűséget esküsznek Ulászlónak.[162]
A FARKASHIDAI OKLEVÉL ZÁRADÉKA.[163]
Mialatt Ráskai a királyi várakat a koronával együtt átszolgáltatta a rendeknek, az országgyűlés Filipeczet, Bakóczot, a csanádi és veszprémi püspököket, Báthory István országbírót, Szapolyai Istvánt, Bazini és Szentgyörgyi Péter grófot, Geréb Pétert, Rozgonyi Lászlót, Drágfi Bertalant és Pankircher Vilmost küldé az új király fogadására. A fényes küldöttség a választási hitlevelen kívűl magával vitte a június 17-iki szerződés eredeti példányát is. Ulászló július 31-én Farkashida mellett, Nagy-Szombat és Sempte között fogadta az országnagyok hódolatát s a hitlevéllel együtt megerősítette a Corvinnal kötött egyezséget is, függőpecsétes oklevelében királyi szavára és keresztény hitére fogadva, hogy annak minden egyes pontját megtartja s Beatrix királyné és az ország összes rendei által megtartatja.[164]
A herczeg e közben még mindig Pécsett tartózkodott, hol pénzügyeinek rendezése vette igénybe figyelmét. Az iménti párthívek által benyújtott számadások bő alkalmat nyújtottak neki, hogy megismerkedjék új helyzetének hátrányaival. A mi kevés kincset a csatából megmentenie sikerült, alig volt elég a pécsi püspök, Székely Jakab, Tárnok Péter pénzszomjának. Tomori Istvánnak, a troppaui herczegség kapitányának, 400 frtnyi kiadása volt a herczegség védelmében. A jajczai bánok, Csulai László és Derencsényi Imre Mátyás király alatt elmaradt zsoldjuk fejében 18000, Jajcza s a többi végvárak védelmi karba helyezéséért 1500 frtot követeltek Corvintól. Derencsényinek, ki 60 lovassal szolgálta a herczeget, külön követelése 600 frtra rugott, bárha e czímen még Budán létükkor a zágrábmegyei lipóczi uradalomra kapott adományt.[165] Corvin a bánok követeléséből 8000 frtot lealkudott, de sem nekik, sem Tomorinak nem tudott fizetni, s Szent-Márton napjára igérte, keresztény hite alatt, tartozásai kiegyenlítését.[166]
E vesződések alatt vette Ulászló megválasztásáról a hírt, mely felújítá lelkében a lefolyt küzdelem összes keserűségeit. Minő kínos hatást tett ifjú kedélyére bukásának tudata, az a tette is mutatja, hogy Maffeonak Milanoba küldött emberét, a kit útjában a borravaló reménye Pécs felé csábított, feltartóztatta, s a levelet, mely kudarczát menyasszonya családjával tudatta, visszatartotta.[167] Később azonban lecsillapodott. Július végső napjaiban a milanoi követ volt nála, a ki a történtekkel szemben nem volt tisztában a helyzettel; nem tudta, ki van kijátszva, ő-e, vagy Beatrix, de azt látta, hogy a magyar urak kétszínűségével még az ő olasz diplomatiája is alig versenyezhet; valósággal hüledezve Filipeczék ravaszsága fölött, az új király megérkezése előtt elhagyta Budát s Péterváradra, Ascanio bíbornok apátságába vonult. A klastrom legföllebb fél napi járásra volt Pécstől s a bukott királyfinak és a magát megcsaltnak vélt diplomatának alkalma nyílt felújítani a jobb idők emlékeit. Maffeo a herczeget már egész nyugodt hangulatban találta; úgy látszott, meg volt elégedve a béketárgyalások sikerével. A pécsi püspök vérmes remények között készült Budára, hogy az egyesség feltételeit végrehajtva, az érkező királynál előkészítse Corvin megjelenését.[168]
Midőn Ulászló augusztus 9-én délután Buda várába bevonulását tartotta, János Albert herczeg hadai élén Pest alatt táborozott s Miksa az ország délnyugati részét fenyegette seregével. Az ünnepi hangulatot a harczrakész fegyverek zaja zavarta meg. Az érkező király elé mentek az országos rendekkel együtt Corvin János küldöttei is: a pécsi püspök, a vránai perjel, Derencsényi Imre és Hangácsi Mihály, s megvitték a királynak János herczeg hűségi nyilatkozatát. A király kegyesen fogadta a bukott vetélytárs követeit, s másnap teljes jóakaratával bocsátkozott bele a tárgyalásokba, melyek czélját a herczeg jövendő helyzetének részletes szabályozása képezte.[169]
A függőben levő kérdések között a sziléziai herczegségek sorsa bírt Ulászlóra legnagyobb fontossággal. E tartományok rendei Mátyás halála után vissza akartak térni a cseh korona kötelékébe, melytől a magyar király fegyveres hatalma harmincz éven át tartotta őket elszakítva. A május 24-én tartott boroszlói gyűlés Ulászló mellett nyilatkozott, bárha az 1474-iki olmüczi szerződés egy pontja a herczegségek egyetemét Lausitzczal és Morvaországgal együtt a királyváltozás esetére is 400,000 frtnyi zálog fejében kötötte Magyarországhoz. A magyar királyválasztás különös módon egyesítette a kétféle jogigényt, s Ulászló, mint magyar király, zálogos ura lett ugyanazoknak a tartományoknak, melyek őt, mint cseh királyt, a legfőbb hűbérúr jogán megillették. E helyzet lehetővé tette, hogy a zálogos kérdés megoldása későbbi időkre halasztassék. De mielőbbi rendezésre várt Szilézia ama herczegségeinek ügye, melyeket Mátyás, a tartomány zálogos ura, eddigi birtokosaiktól elfoglalva, közvetlen uralma alá hozott és családi örökségként biztosított fiának. Mátyás halála után az elűzött herczegek egymás után emelték fel tiltakozásukat ez örökség birtokba vétele ellen, s Ulászlónak saját érdekében is támogatnia kellett jogos igényeiket. Boroszló halálbüntetéssel sújtotta Dompnigot, kinek egyik fő bűne volt, hogy a tartományt Corvin kezébe akarta szolgáltatni. Henrik münsterbergi herczeg és az ölsi Fehér Konrád visszafoglalták tartományaikat; a jägerndorfi herczegséget az elűzött fejedelmi család egyik női sarja vette birtokba, s Ratibor is visszakerűlt régi uraihoz. Filipecz már az úrnapi szerződésben az összes sziléziai herczegségekről való lemondást követelte Corvintól; egyedül Troppau képezett kivételt, melynek czímét már atyja életében viselte. E herczegséget kapitánya, Tomori István, a király halála után tetemes áldozatokkal igyekezett Corvin részére megtartani. Maga a lakosság sem idegenkedett a magyar királyfi uralmától; János herczegnek még a választási küzdelmek alatt ismételten nyílt alkalma troppaui alattvalói ügyeiben fejedelmi jogai gyakorlására. A farkashidi királyi hitlevél Corvint tényleg meghagyta Troppau birtokában, de a sziléziai kérdés ezzel még nem volt végleg elintézve, mert Ulászló a János örökségét képező herczegségek jelentékeny részét: Sagant és Glogaut, Leobschützöt, Tostot, Beuthent, Koselt és Loslaut magának s házának akarta megszerezni. A tárgyalások eredménye czélhoz juttatta s Corvin követei elfogadták a királynak azt a feltételét, hogy a herczeg alakszerű lemondási nyilatkozatban mentse fel az egyes herczegségek lakosait a neki tett alattvalói hűségeskü alól.[170]
64. CORVIN JÁNOS GYŰRŰS PECSÉTJE.
Ulászló erre ünnepies alakban kiállított védőlevélben adta Corvin tudtára, hogy szívéből a bizalmatlanság, félelem és gyanú magvát teljesen ki akarván irtani, neki s híveinek az udvarhoz szabad jövetelt biztosít s az országos rendekkel kötött egyezség pontjait végre fogja hajtani, feltéve természetesen, hogy a herczeg is ura marad ez egyezségben elvállalt kötelezettségeinek.[171]
Néhány nap múlva Corvin személyesen mutatta be hódolatát a királynak. Pártja álnok tanácsaival mentve a történteket, könyek között kérte Ulászló védelmét, melyre elhagyatott helyzetében oly nagy szüksége van.[172] Felkereste a győztes párt vezéreit is, és a kiengesztelődés szellemétől áthatva, nyújtá békejobbját feléjük. Ulászló főemberei a helyzet bizonytalanságai közepette, a kitörőben levő háború küszöbén, örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy a Hunyadi-sarjat minél szorosabb kötelékkel fűzzék királyukhoz és magukhoz. A kibékülésre mindkét félnek egyaránt szüksége volt. S a kik nemrég ádáz ellenségekként állottak egymással szemközt, Corvin János herczeg és fő emberei, a pécsi püspök és Ráskai Balázs, s a másik részről Dóczi, Filipecz és Bakócz püspökök, Ulászló megválasztatásának fő tényezői, s Báthory István, az országbiró, magukba szállva, az őszinteség meghatottságával ismerték el, hogy Mátyásban mindannyian hű támaszukat vesztették el, s a minden oldalról fenyegető veszélyekkel szemben a kölcsönös védelemben kerestek támaszt, a múltakért feledést és bocsánatot, a jövőre testvéri szövetséget s fegyverbarátságot ígérve egymásnak. Valóságos védő és támadó szövetség volt ez, a szövetkezésből eredhető mindennemű viszony részletes szabályozásával, melynek megtartására a hét úr keresztény hitére és emberségére, kézszorítással s az evangéliumra tett esküvel kötelezte magát.[173]
Augusztus végén Corvinék visszatértek Pécsre s magukkal vitték társaik számára a királyi kegyelem biztosítékait. Hogy az egykori párthívek nagyobb biztosságban legyenek teljes sértetlenségük felől, a király, Beatrix és az országos rendek menedéklevelein kívűl az Ulászló környezetében levő cseh főurak is külön oklevélben biztosítottak számukra szabad útat a király koronázására. Rosenberg Farkas, Pernstein Vilmos marsall, Neuhaus Henrik főkamarás, Risenberg Puotha országos főbiró, Schellenberg János kanczellár és Wartenberg Zsigmond főpohárnok hat más társukkal együtt adták ki pecséteik alatt a védőlevelet, mely utolszor sorolta fel együtt, Váradi Péter érsektől és Ujlakitól kezdve a délvidéki köznemesekig, Corvin János herczeg egykori pártjának fő embereit.[174]
János szeptember első hetében jött fel másod ízben Budára. Itt adta ki okleveleit, melyekben sziléziai herczegségeinek rendeit – a troppauiak kivételével – feloldja alattvalói kötelékeik alól.[175]
AZ 1490. AUG. 15-IKI SZÖVETSÉGLEVÉL BEFEJEZŐ SORAI.[176]
Ulászlót szeptember 18-án koronázták meg Magyarország királyává. Ujlaki Lőrincz és a kalocsai érsek távol tartották magukat az ünnepségtől, de Mátyás fia ott volt az ország nagyjai élén, s a teljes kibékülés jeléűl ő maga vitte a díszmenetben a koronát szerencsés vetélytársa előtt.
Ötven éven keresztűl volt a hatalom a Hunyadiak kezében, de három rövid hónap elég volt, hogy feledésbe menjen mindaz, a mit Magyarország a kormányzónak és a nagy királynak köszönhetett. A fényes jövő, mit Mátyás gyermekének szánt, semmivé lett; az iménti királyi herczeg leszállott a trón zsámolyáról. Életpályája kizökkent a számára készített útból s a küzdelmek és csalódások hosszú sorozata állott előtte, melyekben most már egyedűl magának kellett saját erejéből megtalálnia életének új irányát. A bukott uralom embereire mindig nehéz sors várakozik; sokszorosan nehéz arra, ki ez uralom személyesítője gyanánt szerepelt a küzdelemben. Corvin a bukásból herczegi czímein s fejedelmi vagyonán kívül egy fényes nevet vitt magával a magán életbe, azt a nevet, melyhez félszázadon át a nemzeti eszme legszebb diadalai fűződtek. E név fényét a szenvedett kudarcz nem volt képes elhomályosítni. S épen ebben rejlett Corvin új helyzetének veszélye. Az új királyban hiányzott a tekintélynek ama foka, melyre a királyságnak a válságos időkben szüksége lett volna. Ulászló már mint cseh király igen kevés valódi uralkodói tulajdonságot árult el, s személyének jelentősége oly csekély volt, hogy vetélytársai, köztük tulajdon testvére, mitsem törődve megválasztatásával és megkoronáztatásával, minden nagyobb hadi előkészület nélkűl indúltak a magyar trónnak, mint valami uratlan jószágnak, elfoglalására. A kormány vezetői tisztában lehettek azzal, hogy ez a király, a kit szomszédai, saját vérei oly kevésbe vesznek, nem fogja pótolhatni Mátyás helyét a nemzet szívében; s ha trónját a külföldi trónkövetelők ellen meg is tudják oltalmazni, itthon folytonos küzdelemre kell készen állania a nemzeti királyság eszméjével szemközt mindaddig, míg ez eszmének egyetlen számot tevő képviselője van az országban. A Hunyadi név egyedüli örökösétől, Corvin Jánostól, e perczben nem volt okuk tartani. A királyfi csak az imént tett ártalmatlan voltáról bizonyságot; keze nagyon gyöngének bizonyúlt a hatalmas eszme zászlójához. De ez a kéz még fiatal volt, megerősödhetett, s a mire a 18 éves ifjú képtelen volt, férfivá növekedve, kérdés, nem fogja-e jól betölteni a nevével járó szerepkört? Az aggodalom, hogy a küzdelem Ulászló és Corvin között a jövőben megújulhat, eleve árnyékot borított Mátyás fiának jövendő sorsa felé.
A kibékülés Ulászlóval országos szerződés erejével biztosította Corvinnak mindazokat a kiváltságokat, a mikkel a nemzet méltányos érzülete kárpótolni kivánta őt az elvesztett koronáért. Atyai öröksége az ország leggazdagabb emberévé tette; gazdagabbá magánál a királynál. Megtartotta atyjától kapott herczegi czímeit s tényleges uralkodója maradt Szilézia egyik tekintélyesebb fejedelemségének. Legnagyobb vívmányúl tekintette azonban Bosznia és a kapcsolt részek birtokát, mely a magyar birodalom jelentékeny része felett valóságos fejedelmi jogokat biztosított számára.
Az országos rendekkel kötött egyezség a szlavóniai részeken kívűl egész Horvátországot, a dalmát tengerpart magyar birtokait s azt a nem épen jelentéktelen területet, melyet Mátyás vitézsége az egykori hűbéres bosnyák királyságból megmentett, az ő uralma alá rendelte, s a herczegnek ez egyezség értelmében Bosznia királya czímén kellett volna birtokba venni ez országrészt, mint a magyar király fenhatósága alatt álló hűbéres országot. A király által aláírt hitlevél azt igérte, hogy Bosznia koronáját maga Ulászló fogja, a magyar koronázást követő napok egyikén, Corvin fejére tenni. De az ország ily nagy területének kiszakítása az anyatestből nem állott összhangzásban a korszellemmel; a magyar állam területi egysége lett általa megtámadva s a magyar király addig osztatlan felségjogai lettek tetemesen megcsorbítva, épen akkor, midőn Európa nyugatán a királyi hatalom összpontosítása vált a korszak irányeszméjévé. Kétszeresen érthető tehát az uralkodó párt féltékenysége, melyet a Corvinnak adott nagy engedménynyel szemben tápláltak s a törekvés, hogy az abban rejlő jelentékeny hatalmi erő érvényesítését megakadályozzák. E törekvésük nem várt támogatásra talált a tartományok rendeinek ellenzésében, melylyel az államjogi kapocs meggyöngítésének kísérletét fogadták.
A horvát és szlavón karok és rendek, kik a koronázásra felgyülekeztek, a megkérdezésük nélkül létrejött egyezségről értesülve, határozottan tiltakoztak annak végrehajtása ellen; kijelenték, hogy a királyon kívűl más uralkodót nem ismernek el maguk felett s midőn az országos tisztségek betöltésére kerűlt a sor, követelték, hogy a király hagyja meg őket az eddigi bán, Egervári László kormánya alatt.[177] Az udvari párt, bár titokban örűlt az ellenzésnek, kényes helyzetbe jutott Corvinnal szemközt. A király hitlevél által volt kötve irányában, s az általános helyzet nem engedte meg, hogy már most kivonhassa magát kötelezettsége alól. Corvin is ragaszkodott jogaihoz s esetleges kárpótlásúl Erdélyt követelte magának.[178] De a kormány azért elég ügyes volt a helyzet bonyodalmait a maga előnyére kiaknázni. A fennálló szerződés részletesen szabályozta Corvin jogviszonyait a tartományokkal és a királyi hatalommal szemben. Bosznián kívűl a szorosan vett Szlavónia örökös fejedelemségként volt neki s utódainak odaígérve, Horvátországban pedig és a dalmát partvidéken báni czímmel biztosították részére élte fogytáig a tartományi kormányzatot. Szlavóniában, úgy ígérték, mint a magyar korona hűbéres fejedelme, bírja a tartomány jövedelmeit: a nyestadót s a zágrábi harminczadot annak fiókjaival, de huszadot nem szedethet és adományozási joga csak 50 telekig terjedhet; Dalmát- és Horvátországokban pedig ő nevezi ki a vicebánokat és a többi tisztviselőket, e várak kapitányait, s gyakorolja a törvénykezési hatalmat, nyolczados törvényszékeket tarthat, de a királyhoz fellebbezett ügyeket köteles a curiához áttenni. Most mindezek a jogok újabb alkudozás tárgyává lettek. Az eredmény az lőn, hogy a boszniai koronázás elmaradt, Corvin a királyi czímet fel sem vette, s megelégedett azzal, hogy Szlavónia fejedelmének nevezhette magát; az országrészek kormányzata, a közigazgatás és törvénykezés vezetése Boszniában s Szlavóniában csak úgy, mint a horvát és dalmát területen a bánok kezében maradt, s Corvinnak a fejedelmi czím fénye mellett jóformán csak a tartományok védelmével járó terhek maradtak osztályrészeűl.
64. EGERVÁRY LÁSZLÓ PECSÉTJE.
Az engedékeny ifjú belenyugodott e kérdés megoldásába, bár az jogainak tetemes csorbítását vonta maga után. A politikai események különben is megakadályozták tartományai birtokba vételét. Az új uralom fölé vészes fellegek tornyosultak. Miksa és János Albert egyidejű fellépése Ulászló ellen országos mozgalmat idézett elő, mely napról-napra nagyobb arányokat öltött s csakhamar az egész északi és nyugati országrészre kiterjedt; Ulászlónak nehány héttel koronázása után fegyveres erőről kellett gondoskodni trónja védelmére.
Miksa, a római király, egymásután foglalta vissza Mátyás ausztriai hódításait, s szeptember közepén már a bécsi várból indította meg seregét Magyarország elfoglalására. A lanyhasággal ellentétben, a melylyel a királyválasztó országgyűlés rendei viseltettek ügye iránt, híveinek száma most, midőn a királyválasztás megtörtént s törvényesen megkoronázott király ült Magyarország trónján, meglepő gyorsasággal növekedett. E párt jobbára a délnyugati részek főnemeseiből került ki, s ezek zömét is Corvin egykori hívei képezték. A Kanizsaiak: László, János és István, már augusztus elején Miksához csatlakoztak s rendelkezésére bocsátották váraikat s fegyveres erejüket. Példájukat követték az Elderbachok, Bánfiak, Szécsi Miklós, Ostfi László és a környék többi előkelő urai. Legnagyobb súlyt kölcsönzött a mozgalomnak Székely Jakab csatlakozása. Corvin János legerősebb támasza, a regedei vár főkapitánya, a zagorjei grófságon kívűl Stíria és a szomszédos részek összes várait kezén tartotta. Corvin János szeptember 3-án Pécsről Batthyány Boldizsárt küldte hozzá a várak átvételére, melyeket az egyezség értelmében az országos rendeknek kellett volna átszolgáltatnia.[179] Batthyány küldetése azonban sikertelen maradt. Székely Jakab már ekkor Miksa pártjára állott és szeptember 17-én Bécsben megnyerte Miksa engedélyét, hogy további intézkedésig úgy a stíriai, krajnai és karinthiai várakat, mint a zagorjei grófságot megtarthassa, azok jövedelmét seregei tartására fordíthassa.[180]
Corvin szeptember második felétől részint Budán, részint a fővároshoz közel fekvő javain, Zsámbékon, Tatán, Komáromban időzött.[181] Tatán vette hírűl Székely elpártolását is, mely szlavóniai uradalmai tekintélyes részétől fosztotta őt meg. A hírrel együtt jött a felszólítás Miksától, hogy kövesse egykori vezérei példáját és csatlakozzék hozzá. A sűrű kísérletek, melyekben épen a hűtlen kapitány, Székely Jakab játszotta a közvetítő szerepét, nagy aggodalmakat okoztak a királyi udvarban. A Budán tartózkodó pécsi püspök Tatára útazott, hogy az ifjú herczeget Ulászló hűségén megtartsa. Feladatát úgy vélte leghelyesebben megoldhatni, hogy felhozta pártfogoltját az udvarhoz, hol Ulászló október 10-én a Miksához pártolt Poki Péter javainak adományozásával adott számára példát a pártütők sorsáról s jutalmat kipróbált hűségeért.[182]
Miksa e közben feltartóztatás nélkűl nyomúlt előre az ország szívébe. Szeptember 21-én Sopront semlegességi nyilatkozatra szorította; október elején elfoglalta Batthyány Boldizsártól Kőszeget, 17-én Szombathelyt s október 27-én Körmenden már Vitéz János veszprémi püspökkel alkudozott, kit a bécsi püspökség és a bibornoki kalap ígéretével birt a meghódolásra. Veszprém elfoglalása után Brankovics György despota és testvére, Kis-Horvát János és testvérei s a Beriszlók siettek hódolatukat bejelenteni, s a gyors sikert betetőzte Székesfehérvár elfoglalása, hova a győztes római király két hónapra Ulászló megkoronáztatása után, november 17-én tartotta diadalmas bevonulását.
A koronázó város elfoglalása a Dunán túli vidék többi főurait is csatlakozásra készté. Ujlaky Lőrincz november 22-én védő levelet kért maga és jobbágyai részére. A pécsi püspök és testvér e Csáktornyai Ernuszt János, Hédervári Miklós, Enyingi Török Ambrus, Szerecsen György, Both Ambrus, János és Lábathlani Gergely Bajnai Both András zágrábi kapitány útján esküdtek hűséget a római királynak, s Both által Zágráb, Medvevár, Rakolnok és Lukavecz is Miksa kezébe kerültek.[183]
Deczember első hetében Corvin János egykori pártjának főemberei legnagyobb részt Miksa táborában voltak s az ifjú herczeg délvidéki uradalmainak legtekintélyesebb részét látta általuk ellenséges kezekbe kerülni. S míg az ország délnyugati része Miksát vallotta királyának, a felvidék fővárosát a másik trónkövetelő, János Albert tartotta ostromzár alatt, kinek hadai már Egerig, Váradig pusztítottak. Ulászló pénz hiányában, hadsereg nélkűl, trónját érezte ingadozni s Bakócz, Nagylucsei Orbán és Báthory István kíséretében a nyugati határszélre sietett, cseh királyságából várva segítséget. Buda vára, királyától elhagyatva, minden pillanatban ki volt téve Székesfehérvár sorsának, s ha az ország fővárosa is Miksa kezébe jut, Ulászló ügye végkép el van veszve.
Corvin János kezdetben a főrendek többségének példáját követve, komáromi várában várakozó állást foglalt el. A koronáját féltő Ulászló a Rozgonyiak két várának, Csókakőnek és Vitánnak adományozásával igyekezett hűségét maga részére biztosítni.[184] De Corvinnak nem sok reménye volt ez uradalmak birtokba vételére, miket az Egerváriak tartottak kezükön. Nagyobb súlyt fektetett délvidéki birtokai biztosítására, miket várkapitányainak elpártolása az elkallódás veszélyével fenyegetett. Alkudozásokba bocsátkozott Miksával a Székely Jakab és Both András kezén levő várak visszaszerzése ügyében. Egyidejűleg, deczember közepén Móré György lovászmesterét János Alberthez küldé, hihetőleg a sztropkói vár és uradalma ügyében, melyet Bethlen Miklós várkapitány a lengyel királyfi kezére játszott.[185] E lépései nem maradtak titokban az udvarnál, és súlyos gyanusításokat adtak ellenfelei szájába. Corvin a királyhoz írt levélben tiltakozott a hamis vádak ellen, mire Ulászló deczember 21-én kelt hosszú válaszában biztosította őt a felől, hogy a hallott kedvezőtlen jelentések daczára sem kételkedik őszinte hűségében és barátságában.[186] De az udvarnál nagy aggodalmat okozott az a tény, hogy a nyugati részek három legfontosabb királyi vára, Pozsony, Tata és Komárom a herczeg kezén voltak. Ulászló és tanácsosai Nagylucsei Orbánt azzal a megbízással küldték a Komáromban időző herczeghez, hogy igyekezzék őt a várak kiadására reábeszélni. Az egri püspök sikeresen oldta meg feladatát; a hajlékony ifjú szükségét érezte, hogy hűségének világos bizonyítékával erősítse meg magát Ulászló jóindulatában, s lemondva a 40,000 frtnyi zálogösszegről, kárpótlás nélkűl átadta a koronának a fontos várakat.[187]
A karácsonyi ünnepeket Corvin még Komáromban töltötte; ide várta Batthyány Boldizsárt, kit hitlevélben biztosított a felől, hogy Kőszeg elvesztéseért nem neheztel reá.[188] Hihetőleg az ő társaságában ment az év utolsó napjaiban Körösre, hol a török által fenyegetett országrész védelmi ügyei tették jelenlétét szükségessé.[189] Újév után azonban visszatért Budára, hogy újabb szolgálatokkal tegyen bizonyságot érzelmei őszinteségéről.
65. CORVIN JÁNOS SAJÁTKEZŰ UTÓIRATA BATTHYÁNY BOLDIZSÁRHOZ.[190]
Ulászló véget akart immár vetni a szégyenletes állapotnak, mely országának egy harmadrészét idegenek kezébe juttatta. A fekete sereget Beatrixtől kapott pénzével még deczemberben zsoldjába fogadta, s miután a tél szigorúsága Miksát karácsony előtt hazatérésre kényszeríté, a János Albert által ostromolt Kassa felszabadítására indúlt. Hadjáratában Corvin is részt vett, s a volt trónkövetelő csatlakozása nemcsak fegyveres erőben, de erkölcsi tekintetben is gyarapította Ulászló fellépésének súlyát. A felsőmagyarországi hadjárat nagyobb véráldozatok nélkül folyt le; a király közeledtére János Albertet egymás után elhagyták hívei, s február 20-án a kassai táborban létre jött a béke a két testvér között. A békekötésben Ulászló és János Albert kölcsönösen lemondtak egymás trónjaira táplálható mindennemű igényeikről, s ekként az egyik legvérmesebb remény, a mit a magyarok Ulászló megválasztásához kötöttek, a magyar-cseh-lengyel unio létesítésének kilátása, füstbe ment. De a békeszerződés létrejöttét így is csak Corvin újabb áldozata tette lehetővé. A lengyel királyfi még nehány sziléziai fejedelemséget követelt Ulászlótól, köztük a troppaui herczegséget is. A király a szerződés 4-ik pontjában kötelezte magát, hogy mihelyt körűlményei megengedik, kiváltja Corvintól a herczegséget, s addig is évi 3000 frtnyi kárpótlással ismeri el János Albert várományos örökösi jogait. Corvinnak hozzá kellett járulni beleegyezésével a szerződéshez, mely egy új csorbát készült ütni az atyai örökség maradványain.[191]
A kassai békekötés után Ulászló most már teljes erejével léphetett fel a Miksa által támasztott pártütés elnyomására. A római király ez év elején hasztalanúl tett kísérletet, hogy a dunántúli háború folytatására pénzt és fegyvereseket kapjon a birodalomtól. Atyja, a fösvény Frigyes császár is cserben hagyta. Pénz és hadsereg nélkűl, kénytelen volt sorsukra hagyni magyarországi foglalásait. Míg a dunántúli részek visszafoglalását a király Kinizsi és Geréb Péter támogatása mellett magának tartá fent, Corvinra várt a feladat, hogy a fejedelemség alá tartozó Szlavóniát az ellenségtől megtisztítsa. A herczeg a husvétot Budán, az udvarnál töltve, megtette előkészületeit, s nehány héttel az ünnepek után 5000 főnyi sereggel indúlt tartományának elfoglalására.[192]
Az első önálló hadjárat egyszerre három irányban vette igénybe az ifjú hadvezér tevékenységét. A fő czélt Zágráb és a többi szlavón várak és városok elfoglalása képezte; de gondoskodnia kellett a török által szüntelenűl fenyegetett Bosznia védelméről is, és ugyanakkor nem is gondot okozott a pécsi püspök és Ujlaki Lőrincz között Cserevics és Futak felett kitört viszály, mely közvetve őt is tetemes károkkal fenyegette.[193] Jajczára az eddigi szörényi bánt, Haraszti Ferenczet küldte nagyobb pénzösszeggel; Zenggbe is küldött puskaport és gondoskodott siklósi kastélyának megerősítéséről. Ő maga Egervári László horvát bánnal és a Jajczából vissza hívott Derencsényi Imrével s többi híveivel együtt Szlavónia elfoglalására sietett. Június 20-án Velikán volt, Egervári várában.[194] Heves fejfájás nehány napra feltartóztatta útjában de nem sokára jobban lett s június utolsó napjaiban megkezdte Zágráb ostromát.
A sövénykerítéssel és sánczczal övezett zágrábi püspöki várlakot 600 főnyi őrség védelmezte, mely csakis a Székely Jakabtól várt segítség reményében vette fel a küzdelmet Corvin túlnyomó hadi erejével. János herczeg ostromló szerszámok hiánya daczára ifjú hévvel vezette a támadást, melynek sikerét a katonai dícsőségen kívűl saját közelebbi érdekei is sürgették. Székely Jakabot, a ki a vár felmentésére sietett, visszaverte s vérszemet kapva, tűzzel vassal látott hozzá a kerítés lerombolásához. A várbeliek köveket, tégladarabokat, kénes tüzet dobáltak le az ostromlók fejére, de végre is kénytelenek voltak megadni magukat.[195]
66. A ZÁGRÁBI PÜSPÖKI VÁRKASTÉLY.
Ez alatt Kinizsi is sikerrel végezte feladatát a dunántúli részeken. Június végén Báthory seregével egyesülve, Székesfejérvár alatt ütött tábort; maga Ulászló is részt vett az ostromban, melynek hatodik napján, július 29-én a koronázó város kaput nyitott a törvényes király előtt. Erre a többi városok is egymásután meghódoltak s a főurak nagy része visszatért Ulászló hűségére.
AZ ORSZÁG déli részei a törökkel szemben folytonos és megfeszített védelemre voltak szorítva, melynek vezetésére a rendes állami intézmények már-már elégteleneknek bizonyúltak. A legszélsőbb pontokon szervezett bánságokon kívűl a délkeleti határszélen az alvidéki főkapitányság létesítése vált szükségessé, s csak a helyzet természetéből következett, hogy a kormány vezetői a birodalom délnyugatán hasonló feladatokat szántak az újonnan alkotott szlavón fejedelemségnek. Szlavónia nevében egy ősrégi név támadt fel, melylyel valaha a Balkán félsziget északnyugati, illyr területét jelölték, s maga a fejedelmi méltóság utolsó felelevenítése volt a régi államjog egykori nevezetes intézményének, a szlavóniai vezérségnek, mely a királyi család ifjabb sarjaiban a hűbéres fejedelmek sajátságos fajtáját állítá az ország kapcsolt részei élére. A megváltozott viszonyok azonban más tartalmat adtak a régi institutiónak, új feladatokat róttak az új szlavón vezérre. S nem volt puszta esetleg, hogy az intézők épen e tartományokban kerestek kárpótlást a bukott trónkövetelő számára s a Hunyadi-ivadék oltalma alá helyezték azokat az országrészeket, miket legközelebb ért a török támadás veszélye.
A Mátyás király után hátramaradt nagy vagyont úgy a rendekkel, mint a királylyal kötött szerződés elismerte Corvin jogos örökségének, mely őt, az egyetlen fiút, származása révén megilleti. A Hunyadi-örökség az anyaország, Erdély és a kapcsolt részek területén mintegy 40 nagy uradalmat s a kisebb-nagyobb birtoktestek, a várak és kastélyok egész sorozatát foglalta magába. Terjedelemre és jelentőségre egyaránt első helyen állott ezek között a négy városból és 143 helységből álló hunyadi uradalom, melynek közepén a hunyadi havasok közt büszkén emelkedett az ősi fészek, a királyi fénynyel épített Hunyad vára, minden faragott kövében fennen hirdetve birtokosainak hatalmát, dicsőségét. A második nagy birtok, Debreczen uradalma, a magyar alföld legtermékenyebb részén terűlt el s a népes és virágzó nagy magyar városon kívűl két vásáros várost és 21 helység földbirtokát számította tartozékai közé. Miként ez, Hunyadiné hagyatékából került Corvinhoz a munkácsi uradalom is, mely Munkács várán és városán s Vári és Beregszász városokon kívűl 27 beregvármegyei helység területére terjeszkedett ki. A felvidéken egész összefüggő lánczolatot képeztek a Hunyadi-birtokok. Az északnyugati határszéltől kezdve Bajmócz és uradalma, s az egész Vág vidéke, Trencsén vármegye keleti csúcsától Liptó-Ujvárig: Trencsénben Zsolna város és a sztrecseni vár, Túróczban Szklabina vára Mosóczczal, Szent-Mártonnal és hét faluval, az árvai uradalom és a liptói herczegség czímén birt liptó-vármegyei birtokok, melyek központját Likava vára képezte, Mátyás egyenes adományából vallották Corvint uruknak. S a felsőmagyarországi birtokok sorát a beszterczebányai gazdag rézbányákon s a hozzájuk tartozó zólyom-vármegyei falvakon kívűl Sárosban Nagy-Sáros vára és Zemplénben a sztropkói uradalom zárták be; ahoz a hasonnevű mezővároson kívűl öt falu és az eperjesi vám tartozott, ez a Beszkidek alatt 30-nál több helységet foglalt magában.
Kis-Marton és Fraknó csak névleg tartoztak az örökséghez, mert ezeket a kormány már az interregnum alatt elzálogosította s kiváltásukról többé soha sem volt szó. Túl a Dunán csak Kőszeg s az egykori Marczali-uradalom, Babocsa jutott Corvin kezére. Annál jelentékenyebbek voltak az ország déli részein fekvő birtoktestek. A gyulai uradalom az ország legáldottabb vidékén terült el; Gyula városán, Simándon s a békési kastélyon kívűl 83 helység tartozott hozzá a Kőrös-Maros közén s vára nevezetes szerepre volt hivatva a délvidék strategiai történetében. Nem messze feküdt ettől Solymos várának uradalma, Arad vármegye legterjedelmesebb jószágteste, Lippa várával és városával s Arad, Zaránd, Hunyad, Temes és Csongrád vármegyékben fekvő 93 falvával. E birtokokat Csongrád és Csanád vármegyékben Szent-András, Csabacsűd, Szenttornya, Királyság és Szent-Miklós egészítették ki, miket az egykor Hunyadi János kezén levő hódmező-vásárhelyi uradalomból kiszakított Dónáttornyával és Ötvenablakkal Szilágyi Erzsébet egyesített egy uradalommá.
A siklósi uradalom, Baranya vármegyében, 75 helységből állott. Ez egykori Garai-birtokkal azonos jogczímen uralta Corvint a Valkó vármegyei Gara (a mai Gorján) vára s Cserevics és Futak a Szerémség termékeny földén. Valkóban feküdt a Marótiak fészke is, Marót (ma Morovicz), 78 faluból álló tartozékaival. Szlavóniában Körös vármegye északi csúcsától kezdve a várak és uradalmak hosszú sora gyarapította Corvin örökségét. A mai Körös és Varasd vármegyék határszélén, a Kalnik hegyen emelkedett Nagy-Kemlek vára, melyhez a kalniki hegyvidéken s a Bednya és Lónya völgyében, Brezovicza városon (a mai Kalnikon) kívűl 17 falu tartozott. Körösnek nyugati szélén, a mai Belovár megyében feküdt a tekintélyes rakolnoki uradalom, Rakolnok (a mai Rakovácz) várával, mely a Zágrábbal szomszédos Medvevár (Medvedgrad) várral s Lukavecz kastélylyal és tartozékaikkal együtt a Laki Thúzokat valaha Szlavónia legtekintélyesebb birtokosai közé emelte. S ez örökséghez tartozott az országrész legszebb, legtermékenyebb vidéke, a nagy kiterjedésű zagorjei grófság is. A zágrábi, kosztelyi és ivaneczi hegységek közt elterülő dombvidék, a «hegyentúli tartomány», buja legelőivel és gabonaföldeivel s bor- és gyümölcstermő kertjeivel 10 hatalmas várat uralt maga felett. Főhelye Krapina volt, a Krapinicza völgyében elterülő hasonnevű városkával. Ettől észak-nyugatra, a stájer havasok alján emelkedett Kosztely, feljebb Trakostyán s a lerombolt Verbovecz helyett épült Császárvár, a kameniczai kastélylyal; északon Vinicza, 17 faluból álló uradalmával, Varasd vára és városa s ez alatt az Ivanicza déli halmain Lobor és Ostercz, a belai vár és Gereben, megannyi nagy uradalom központjai, melyek területe egész Varasd vármegyén kívül mélyen benyúlt Zágráb és Körös vármegyék határaiba.
Kevesebb jelentőséggel bírtak a Száván-túli országrész, Horvátország és a dalmát partvidék várai, mik közűl némelyiknél a helyet és a birtoklás jogczímét egyaránt nehéz megállapítani. Zengg, az adriai tengerpart legfontosabb kikötő városa, volt az egyedüli számot tevő birtok e vidéken; ez a Frangepánoktól 1469-ben elkobzott birtokokból maradt vissza Mátyás kezén, s bár 1488-ban a szabad városok sorába emelkedett, a király halála után Corvin magánjavai közé lőn sorozva. Zenggtől keletre, a mai ogulin-szluini kerület déli határán feküdt Brinye, és Belay (ma Bilaj), amaz eredetileg a Frangepánok, ez a corbaviai grófok birtoka s mindkettő csak életfogytiglan engedve át Corvinnak, feljebb, a mai báni kerületben Sztenicsnák vára (ma Sjeničak); Zenggtől délre Lika és Krbava megyékben Sztarigrad tengerparti erősség, Ottocsacz, Prozor és Pocsitelj, kisebbszerű erődítmények, sziklás, terméketlen, a török berohanások által elpusztított vidékeken fekvő gyér tartozékokkal. Úgy ezek, mint Novi (Nowe); Lipócz (Lipowcz), Vojvodina (Voyewodina), Othosecz és Klythovacz jobbára Frangepán Mártonról jutottak Mátyáshoz s utána fia kezére. A Vellebit-hegység alatt, a dalmát részekben feküdtek Obrovacz s az egykori Knin vármegyéhez tartozó Baag (Scrisia) és Wech (Vajka) várak, míg a jelentékenyebb Krupa vára a japrai kastélylyal és Ripac a hasonnevű városkával már a mai Boszniába nyúló termékenyebb vidékeknek képezték központjait.
KRAPINA VÁROS LÁTKÉPE.
A nagy birtoktesteken kívűl, miket a zálogjogon bírt Pozsony, Komárom s Tata várak s uradalmaik egészítettek ki, az ország majdnem minden részében voltak elszórva kisebb uradalmak, birtokok s egyes helységek, melyek magszakadás folytán vagy egyéb jogczímen Mátyáshoz kerűlve, fiának örökségét növelni voltak hivatva. Ilyenek voltak a Buda körűl, Pest és Pilis vármegyékben fekvő Solymár, Csév, Zsámbék, Tök és Perbál helységek, e három utóbbi a Maróti-hagyaték kiegészítő része; Titel, Macháza és Izsákháza Solt vármegyében, Csege Szabolcsban, egykor a Parlagiak birtokai; Pátka és Dinnyés-Méd Fejér vármegyében; a Nagylucseiektől elcserélt Nagy-Iván hevesi és Kerekegyház pestmegyei helységek; az Upor László hagyatékából lefoglalt zempléni, beregi, szabolcsi és sárosi birtokok; Ajtós és Kígyós, Békés és Zaránd vármegyékben; Turóczi Györgyné baranyamegyei birtokai: Monostor, Árki és Láz; Mezőtúr és a két Varsány a Tisza mentén, az akkori Külső-Szolnok vármegyében; lejjebb, a Duna és Tisza közén Halas, a nagy kún város, terjedelmes határával; Erdélyben a Szentpáli Miklós és Suki János-féle birtokok: Bessenyő, Szent-Pál, Ugra, Gyulas, Laczkod Küküllőmegyében s a tordamegyei Gyéres, Omboz Dobokamegyében és Sandrin-fia Vuknak az országrész külömböző vidékein elszórt hagyatéka. Mindez csak igen kis része az apró birtokok csoportjának, melyek a nagy uradalmak közé beillesztve, mintegy összekötő kapcsot képeztek az óriási birtokterületeknek az egész országra kiterjeszkedő hálózatában.
A fejedelmi örökséggel nemcsak fényes előjogok jártak, de rendkívűli kötelességek is, s ezek között első sorban állott ama tartományok védelme melyeknek fejedelmi czímét Corvin viselte. S ez örökség tényleges birtokában a herczeg bizonyára képes lett volna megfelelni a hozzá fűzött várakozásoknak. De a rengeteg vagyon nagy része csak névleg volt a Corvin Jánosé. Mátyás ezt a művét is, mint annyi mást, bevégzetlenűl hagyta maga után. A nagy király uralkodásának utolsó időszakában folytonos pénzzavarokban szenvedett. Hadviselései óriási összegekbe kerültek, s talán még több pénzt emésztettek fel tudományos és művészi hajlamai, világhírű könyvtára, fényes építkezései s a műkincsek, mikkel palotáit elhalmozta. E kiadások nem állottak arányban a király rendelkezésére álló jövedelmi forrásokkal s Mátyás nem egyszer kényszerűlt rendkívüli útakon gondoskodni pénzszükségletei fedezéséről. A koronajavak s magán uradalmai közűl többet zálogba adott egyes országnagyoknak vagy az uradalmak élén álló várnagyoknak, s a védelmi vonalba eső várak és tartozékaik gyakran egyenes zálogszerződés nélkűl is egyedüli biztosítékaivá váltak a kiadásoknak, melyeket kapitányaik a sajátjukból voltak kénytelenek azok megerősítésére és fenttartására fordítni. Így jutott Hunyad vára 16,000 frtnyi kölcsön zálogáúl Nagylucsei Orbán püspök kezeibe; a szlavóniai Thúz-birtokokat és Nagy-Kemleket (az utóbbit 4000 frtért) Bajnai Both András tartotta zálogban, s Zenggben Tárnok Péter, a zagorjei várakban Székely Jakab, Solymoson s Lippán Haraszti Ferencz, Szklabinán a Pokiak nemcsak várkapitányok voltak, de egyúttal az uradalmak zálogos urai is, és kívűlök számos országos tisztviselő, várnagyok, a végvárak kapitányai s magánhitelezők várták a király érdekében tett kiadásaik megtérítését.
Mátyás nem rendezhette pénzügyeit s javaival együtt összes tartozásai fiára szállottak. Terhes örökség, melynek gondjait növelte az a körűlmény, hogy a hagyaték activ része sem állott teljesen szilárd alapon. A Mátyás kezei között összehalmozott uradalmak igen nagy része erőszakos vagy legalább is rendellenes módon kerűlt a király birtokába. A legtöbbjét hűtlenség czímén, királyi hatalmával kobozta el birtokosaiktól, s a magszakadás révén elfoglalt javak között is voltak olyanok, a melyekre örökösödési szerződés vagy egyéb jogczím alapján más főuri családok tartottak igényt. Solymossal és Lippával szemben Bánfi Miklós, Medvevár, Lukavecz és Rakolnok uradalmainál a Laki Thúzok, a zagorjei váraknál Vitovecz János fiai, Vilmos és György zagorjei grófok, a beszterczebányai bányabirtoknál az Ernusztok játszották a birtokon kívűl helyezett tulajdonosok szerepét, s a Szilágyi-örökségre a Gerébek, a Garai Jób-féle hagyatékra Ujlaki Lőrincz tápláltak rokonságra s szerződésekre alapított igényeket. E birtokuktól megfosztott vagy jogígényeikben mellőzött főurak csak a király halálát várták, hogy jogaikat törvény vagy erőszak útján érvényesítsék. Az interregnum zavarai elzárták egyelőre a törvényes útat, de annál tágabb teret nyitottak az erőszakoskodásoknak; Ujlaki és az Ernusztok voltak az elsők, a kik a legrövidebb úton: foglalással siettek a birtoklás kérdését megoldani. A többiek csak azért nem követték a példát, mert az illető birtokokat Corvin várnagyai őrizték nagy gonddal, nem ugyan uruk, hanem saját maguk számára. A kinek Mátyás régi katonái, tisztviselői közűl követelése volt az elhúnyt királyon – s ilyen nagyon sok volt – az egyszerűen a maga részére szedte be a gondjaira bízott birtok jövedelmét. Igy tett legelől Orbán püspök, ki mint kincstartó, a Hunyadi-javak kezelését a király halála után is magánál tartá; a zálog czímén bírt Hunyad vára nem volt elég követeléseinek fedezésére; a zálogos királyi várak: Pozsony, Tata, Komárom jövedelme az ő kezébe folyt be s ott is maradt a debreczeni, bajmóczi és egyéb uradalmakból s a bányákból befolyó összegekkel együtt.[196] A többiek sem jártak el máskép, s Corvin nem tehetett egyebet, mint hogy a zálogtartó urakat meghagyta a kezeikben levő birtokok teljes haszonélvezetében. Pénze nemcsak a zálogok kiváltására nem volt, de a folyó költségekre is alig jutott. Apja hitelezői egyszerre megrohanták; csupán a Firenzeből hozatott szőnyegekért és ruhaneműkért, a damaszk, atlasz és aranybrokát szövetekért, miket Mátyás termei díszítésére használt fel, 26,093 frtra rugott a szállítók követelése,[197] s a kincstárban még az országos szükségletekre sem volt elegendő készpénz; az országtanács Mátyás halála után a kismartoni és fraknói uradalmak elzálogosításával szerzett pénzt a legszükségesebb kiadások fedezésére. Corvin öröksége ez által mindjárt az első hónapban két legszebb uradalmával lett szegényebb s a herczegre a Mátyástól reá szállott tartozásokon kívűl a választási küzdelem kiadásainak terhei is várakoztak. Szorúlt helyzetében az atyjától tanúlt módhoz volt kénytelen folyamodni, hogy a szükséges pénzt előteremtse. A főbb embereket adományokkal iparkodott magának lekötelezni; saját híveinek szolgálatait szintén így kellett megjutalmaznia, s hogy készpénzhez jusson, nem állott más út előtte, mint zálogba vetni megmaradt legértékesebb javait. Tapasztalatlanságával, ingadozó, befolyásolható jellemével szemközt mi sem természetesebb, mint hogy a kapzsi urak, ellenfelei és saját párthívei, egyaránt igyekeztek kiaknázni helyzetét. A negyvenezer forintra becsűlt híres kálváriát, Mátyás kincstárának ma is csodált legremekebb darabját a herczeg egy másik kereszttel s egyéb drágaságokkal együtt mindössze 5200 forintba zálogosította el Bakócz Tamásnál. Nagylucsei Orbán, mint láttuk, még a májusi napok elején visszajutott kerekegyházi és nagyiváni egykori birtokaihoz, miket Mátyás nehány év előtt csere útján váltott magához. Báthory István országbíró Babocsára s a többi Marczali-birtokokra, Ráskai Balázs a Szabolcs vármegyei Csegére, Somi Józsa Pátkára kapott adománylevelet. Dobozi Dánfi András, egyike a herczeget környező udvarnokoknak, a donáttornyai uradalomra kierőszakolt új adománynyal a békés- és csongrádmegyei birtokok egyik legtermékenyebb részét szerezte meg; egy másik udvarnok, Ajtósi Tamás, szintén sietett visszaszerezni ajtósi és kígyósi régi birtokrészeit.[198]
Ez a pénzügyi politika még abban az esetben is veszélyes lett volna, ha a királyválasztás Corvin javára dől el; annál szomorúbbak lettek annak következményei a bukás után. Buda várának elhagyása, a csontmezei ütközet nemcsak politikai szempontból volt végzetes Corvin jövendőjére.
Miként az első siker szülője az újabb eredményeknek, úgy követte a bukás után egyik veszteség a másikat, újabb zavarokat idézve elő Corvin helyzetében. A herczeg mindazonáltal Mátyás fiához méltó buzgalommal tette magáévá az állásából kifolyó kötelességeket. Az a ténye is, hogy Mátyás király jajczai bánjainak követelését elfogadta saját tartozásaul, mielőtt helyzete Boszniával szemközt végleges rendezést nyert volna, szép bizonyságot tesz áldozatkészségéről. A további események igazolták azok számítását, kik a királyfi ifjú korát nem tekintve, ő reá bízták a fenyegetett országrészek védelmét, de egyúttal reá terelték arra az útra, melyen királyi aspiratioinak bukását szükségkép vagyoni romlásának kellett követnie.
A törökök mindjárt Mátyás halála után nyugtalanították a bosnyák területet, de nyílt összeütközésre csak 1490 október havában kisült a dolog. A rabló török csapatok az egész tartományt végig pusztították; Derencsényi vitézül harczolt ellenük, s Corvin az első hadi foglyok közűl a legelőkelőbbel, egy pasával kedveskedett karácsonyra a királynak.[199] Deczember végén pedig, Körösre érkezve, Egervári Lászlóval egyetértésben, nagyobb szabású hadi intézkedéseket tett, hogy készen várhassa a törökök újabb berohanását.[200]
1491 őszén a törökök megújíták támadásukat s ezúttal nagyobb sikerrel, mert elfoglalták Jajcza kulcsát, Koszoruvárat, s magát Jajczát is heves ostrom alá fogták. Haraszti Ferencz, a ki Derencsényit a jajczai bánságban felváltotta, sietve kért Corvintól segítséget. A herczeg 1490 végétől ekkorig már kerek 5000 frtot költött Jajcza védelmére; ezt a pénzt Nagylucsei Orbán előlegezte neki a kezén tartott birtokok számadásai terhére.[201] Mikor Haraszti üzenete megérkezett, a Zágrábban időző herczegnek nem volt több készpénze 1500 frtjánál. Ez sem volt már az övé, Tárnok Péternél kellett volna tartozását törlesztenie s épen Szent-Mihály napjára készűlt ez összeget Zenggbe küldeni. Jajcza veszedelme azonban eltérítette szándékától. Derencsényi Pált, Imre fiát, s más vitézeit Jajczára küldte a pénzzel és Tárnok Pétertől szívreható levélben kért haladékot, Tur és Tisza-Varsány felét kötve le zálogúl kárpótlás fejében.[202] A királynak is írt, sürgős segítséget kérve a bosnyák országrész megvédelmezésére.
Ennek az 1500 frtnak sorsa bizonyságot tesz a szorult helyzetről, melybe jórészt fejedelmi méltóságának terhei sodorták az ifjú herczeget. A tisztázatlan örökségi ügyek bonyodalmaival szemközt e terhek semmi arányban nem állottak a fejedelemségből várható előnyökkel. Helyzetét. főleg az tette nehézzé, hogy szlavóniai birtokainak nagy része még mindig idegen kézen volt s egyaránt nélkülözte azok jövedelmét s a birtokukon alapuló tekintély erejét.
67. HARASZTI FERENCZ ALÁIRÁSA.[203]
A Laki Thúzok várai azon módon, a mint azokat Both Andrástól kiváltotta, Derencsényi Imréhez kerültek zálogúl a szlavóniai hadjárat alatt tett kiadásaiért.[204] Hasonló czímen foglalta le Tárnok Péter Zengg város és kikötője jövedelmét. Legfőbb vesztesége azonban a zagorjei váraknál volt, melyeket még mindig Székely Jakab tartott magánál.
Ügyei lebonyolításában Corvin Ulászlónál keresett pártfogást, s a szlavóniai várak kiszolgáltatása egyikévé lőn a Miksával folyt béketárgyalások pontjainak. De Székely Jakabnak még Mátyás hadjáratai s a trónkeresés idejéből tetemes követelései voltak a herczegen, s az ügyet még bonyolultabbá tette az elűzött zagorjei grófoknak, a Habsburgok régi híveinek, megújított igény e atyai örökségükre. A kölcsönös ellentétek kiegyenlítésére a két fél békebiztosai lettek hivatva, de ezek mindkét részről igen közönyösen jártak el Corvin érdekeinek megóvásában.
A Pozsonyban, 1491 november 7-én létre jött nevezetes békekötés, mely Ulászlót 100,000 frtnyi hadi kárpótlás kifizetésére és a Habsburg-ház öröködési jogainak elismerésére szorította, behatóan foglalkozott Corvin János ügyeivel.
A Székely Jakab kezén levő stíriai, karinthiai és krajnai várakra vonatkozólag kimondta, hogy Székely tartozik azokat Frigyes császárnak átadni, s a mennyiben hadi költségei fejében akár Ulászlón, akár Corvin Jánoson követelése volna, a felett az Ulászló és Miksa részéről kiküldendő hat tagú választott biróság fog ítéletet hozni, mely Ottó bajor herczeghez lesz megfellebbezhető. A zagorjei grófság várait Székely nem Corvinnak, hanem Ulászlónak adja át, a ki a zagorjei grófok és a herczeg között az ország törvényei szerint fog azok birtoka felett dönteni.[205]
Corvin a békekötés után Budára ment, itt tölté az új év első hónapjait s a februári országgyűlés ellenzése daczára első volt a főurak között, kik hozzájárulásukkal szentesíték a lealázó béke föltételeit.[206] Székely Jakabot január 10-én kelt levelével szólítá fel, hogy a várakat adja át a királynak.[207] S Ulászló január 11-én királyi pecsétje alatt ígérte meg neki, hogy ha a bíróság a zagorjei grófok javára hoz ítéletet, megfelelő kárpótlásban fogja őt részesítni.[208] De az egész ügy megakadt az öreg Székely Jakab makacsságán, a ki a várakat Corvin sürgetései s Ulászló egyenes parancsa daczára továbbra is hatalmában tartotta.
A herczeg most abba a sajátságos helyzetbe jutott, hogy a zagorjei grófok keresetével szemközt olyan birtokokat kellett a törvény előtt megvédeni, a mik tényleg nem is voltak az ő kezén. Hasonló volt az eset a Thúz-féle váraknál is, melyek birtokáért Szlavónia három előkelő ura, Thúz Osvát zágrábi püspök, Thúz Alfonz és. Mátyás 1492 őszén a király itélőszéke elé idézték. Thúz. János fiai e várakra atyjuk 17,000 frtnyi követelése czímén tartottak igényt, s ezenfelűl közel 20,000 frtra tették annak az összegnek nagyságát, melyet befektetési kiadások és az eddigi jövedelem kárpótlása czímén követeltek Corvintól. Zengg városa felett a herczeg a Frangepánokkal jutott ellenséges viszonyba; s mindez a sok viszály és pör nemcsak anyagilag okozott neki veszteséget, de tekintélyét is gyöngítette és ellenséges viszonyt létesített közte és tartományainak legelőkelőbb családai közt.
A magyarországi birtokoknál sem volt kedvezőbb a helyzet. Láttuk, hányféle kézbe vándorolt a gazdag hunyadi, bajmóczi, solymosi uradalmak s a többi javak jövedelme. A küzdelemnél, melyet azok visszaszerzéseért folytatnia kellett, a herczeg egyedül Hunyad vára ügyében érte el a kívánt sikert. Nagylucsei Orbán püspök 1491 október 21-én meghalt, a nélkűl, hogy Hunyad várát s tartozékait visszabocsátotta volna a herczeg birtokába, s örökösei, Nagylucsei Fodor István szerémi püspök és Nagylucsei János fia Demjén, a vár átadását az elhúnyt követeléseinek kiegyenlítésétől tették függővé. Ez összeg az állítólagos 16,000 frtnyi zálogösszeggel és a vár fentartására s Jajcza védelmére tett kiadásokkal együtt 24,664. frt 51 krra rúgott. Corvin nem ismerte el a követelés jogosságát, különben is képtelen lett volna ily nagy összeg kifizetésére. Perbe fogta tehát az örökösöket s az ügy az 1492-iki tavaszi országgyűlésen kerűlt tárgyalásra, akkor, midőn Ulászló kormányának a pozsonyi béke miatt támadt elkeseredés viharaival kellett megküzdeni. Corvin János a legelső volt a békét elfogadó főurak között, s a királynak kedvező alkalma nyílt a herczeg szolgálatai viszonzására. A Nagylucseiek nem tudták bebizonyítni a 16,000 frtnyi zálogösszegre igényüket; a többire bemutatták Orbán püspöknek a herczeg jövedelmeiről vezetett számadásait, a hunyadi várszámadásokat és Báthory István országbíró bizonyítványát a Boszniába küldött 2000 forint felől; de a király ítélőszéke csak az utóbbi követelést ismerte el, s a beruházási költségekkel szemben a régi magyar szokásjogra hivatkozott, mely azok felől csak az illető javak visszaadása után ad keresetnek helyet. Az 1492 ápril 3-án kiadott ítéletlevél az ügyet ennek alapján Corvin javára döntötte el; az örökösök a várat s összes birodalmát vissza tartoztak adni János herczegnek, ki csupán az oklevéllel beigazolt 2000 frt megtérítésére lett Szent-György napjától egy hónapon belűl kötelezve.[209]
Ez alatt a törökök folyton fenyegették a boszniai részeket s a tartományok veszélyes helyzete újabb áldozatokat igényelt a fejedelem részéről. Haraszti Ferencznek, a bosnya bánnak, védelmi kiadásai 1492 végén már 3800 frtra rúgtak, s a bán nem az az ember volt, a ki ingyen hozzon áldozatokat ura szolgálatában. Már 1491 elején zálogos, majd örökös adománylevelet eszközölt ki, 2000 forintnyi követelése fejében, Pál-ülésére,[210] s most a herczeg kénytelen volt újabb tartozását a kezei közt levő solymosi és lippai uradalmakra iratni. Ugyanekkor Árva várának lekötésével újabb 2000 frtot vett fel tőle, hogy Tárnok Péter követeléseit legalább részben kiegyenlíthesse.[211] Egyik zálogos ügy a másikat vonta maga után, minden tisztázatlan kérdés két-három más újabb bonyodalomnak lőn kútforrásává, valósággal reá kényszerítve Corvint az adósságcsinálás útjára, melyről épen az ő viszonyai között a visszatérés mind nehezebbé vált. Monostor, Árki és Láz baranyamegyei birtokok 6000 frtnyi tartozás fejében visszakerültek Turóczi György főpohárnokmesterhez;[212] Csákmánra, ugyanott, Raguzai István kapott adománylevelet;[213] a bajmóczi uradalomból kiszakított Hendel-Lehotával a herczeg Kauka László, régi hű tárnokmestere iránt rótta le régi tartozásait;[214] Békés mezővárost kastélyával Bánczai András, a későbbi csongrádi főispán, kerítette kezére.[215] Török Imrének, a gyulai várnagynak 2000 forint követelése volt Corvinon, s a herczeg a határidőre nem levén lépes fizetni, felhatalmazta őt, hogy a gyulai várban őrzött családi kincsekből 333 márkányi ezüstneműt tartson meg magának.[216]
E gazdálkodási rendszer szomorú következményei Corvin egész örökségét gyors szétmállással fenyegették. S mialatt a fejedelemség terhei növelték pénzügyi zavarait, fejedelmi jogainak gyakorlása két áramlat részéről ütközött folytonos akadályokba. A tartományi rendek, kiknek nagy részével személyes viszályban állott, s Ulászló kormánya mely folytonos féltékenységgel őrizte ügyeit, karöltve igyekeztek azon, hogy helyzetét birodalmában megnehezítsék. A tartományok közjogi kapcsának épségben tartása a kormánynak elejétől fogva különös gondját képezte, s a király majdnem tüntetőleg kereste az alkalmat, hogy minden esetben nyilvánvalóvá tegye a kapcsolt részek felett bírt osztatlan hatalmát. Az 1492-iki országgyűlésen szinte tüntetőleg nevezte magát Szlavónia királyának, új czímmel növelve a magyar király felségi czímeinek sorozatát. S e fontos közjogi elhatározásának czélzatát kiélezték az országgyűlésnek Szlavónia részére hozott törvényei, melyekben egyetlen vonatkozás sincs Corvin fejedelemségére, abból kifolyó jogaira és kötelességeire.
A király e féltékenysége adott tápot a tartományi rendek ellenséges magatartásának, mely főkép a Frangepánok által élesztve, oda vitte a dolgot, hogy maga Corvin látta be helyzete tarthatatlan voltát. A Frangepán család két hatalmas tagja, Bernardin és Iván között kitört viszályban fejedelmi tekintélyét akarva érvényesítni, a büszke főurak részéről a visszautasítás oly nemével találkozott, mely mélyen sérté önérzetét.[217] Kedvét veszítve, 1492 telén elhagyta tartományait, s Budára ment, azzal a szándékkal, hogy rendeztetni fogja fejedelmi jogai kérdését, vagy lemond a fejedelemségről, de névleges fejedelemként nem fog többé szerepelni. Lemondásáért eleinte Sziléziában remélt kárpótlást kaphatni, az ölsi és wohlaui herczegségekben, melyek egykoron örökösödési jogon ő reá néztek.[218]
Az udvarnál éltek a kedvező alkalommal, hogy kivegyék kezéből a délvidéki tartományok kormányát; kezdetben talán biztatták is sziléziai tervei valósulásával, de Ulászló nem volt hajlandó engedményekre e herczegségekkel szemközt, miknek birtokára ő maga is igényt tartott. A kérdés 1493 elején dőlt el. Corvin továbbra is megtartotta a szlavóniai herczegi czímet, de a kapcsolt részeket visszabocsátotta Ulászló rendelkezése alá, s az újonnan kinevezett bánok, Derencsényi Imre és Both András, 1493 február havában a magyar király tisztviselőiként igtatták be magukat báni méltóságukba.
A MILANOI herczegnővel kötött házasság volt az utolsó bástya, mely Corvin számára fönmaradt az egykor álmodott jövő büszke légváraiból. De e házasságot nem az érzelmek összhangja hozta létre, hanem két hatalmas és számító fejedelem érdekeinek találkozása; ez érdekpolitika hullámzásai eredményezték, hogy Mátyás halála ezt a kérdést befejezetlenű hagyta hátra, s a királyválasztási küzdelem alatt nyilvánvaló volt, hogy Corvin a koronával együtt fogja elnyerni vagy elveszítni arája kezét.
Ha Mátyás nem késlelteti a házasság végrehajtását, s az még életében létre jön, sok minden máskép történhetett volna. A túlhajtott politikai számítás itt is megboszulta magát; Corvin atyja halálakor csak jogilag volt Europa leggazdagabb fejedelmi hölgyének férje, de tényleg nem, s a két stadium között a magyar trón birtokának nagy kérdése állott. Tudták ezt nagyon jól Corvin vetélytársai, s a pártvezérek Miksa és Ulászló oldaláról egyaránt siettek a kisérlettel, hogy a hatalmas Sforza-ház sarjának kezével erősítsék meg jelöltjük trónigényeit. Láttuk a milanói udvar kétszínű politikáját, mely nagy mértékben hozzájárult Corvin ügyének elejtéséhez. S bár egy előre nem látott fordulat Beatrix királyné cselszövényeit juttatta pillanatnyi diadalhoz, Lodovico herczeg nehány hónappal a koronázás után egész komolyan megindította a tárgyalásokat az Ulászló és Blanka Mária közt létesítendő házasság tárgyában.
Corvinnak sejtelme sem volt a dolgok ez állásáról. A királyválasztás alatt a milanoi fejedelmi család tagjaiban kereste legerősebb támaszait, úgy tekintve őket, mint legközelebbi rokonait. A bukás után sem gondolt a helyzet megváltozására. A kudarcz első napjaiban Pécsett, a hazatérő Maffeo tisztelgését fogadva, szóvá tette a menyegző kérdését, s csupán ügyei rendezetlen állapotában látta annak némi akadályát. Reményeiben a milanoi udvar tartózkodó magatartása sem ingatta meg. Az egyház előtt Blanka hites férjének tekintette magát s barátainak kételyeivel szemben nem habozott kijelenteni, hogy neki Blankán kívűl más nő nem kell és hogy soha sem fog beleegyezni a házasság felbontásába, mely köztük az egyház szertartásai szerint megköttetett.[219] A királyi trón öröksége elveszett reá nézve s a gyönge vállak roskadozni kezdtek az anyagi gondok terhe alatt; de minél ridegebb színt öltött a valóság magára, a királyfi annál szívósabban ragaszkodott az utolsó fonalhoz, mely jelenét a fényes múlttal összekötötte.
Reményei itt is csak újabb csalódást hoztak számára, talán a legkeserűbbet, mi ifjú szívét érhette.
Milanóban még mindig Lodovico herczeg tartotta kezében az uralmat és ez a nagyravágyó politikus első sorban koronát keresett unokahuga számára. Mátyás király fia csak atyja koronáinak örököseként bírt számításaiban jelentőséggel. A házasság végrehajtása a bukás első perczétől kezdve el lőn ejtve, s Lodovico még ez év őszén hozzálátott az előkészületekhez, miket az egyházi áldás kánonjogi következményeinek megszüntetése szükségessé tett.
68. BLANKA MÁRIA ARCZKÉPE.
Lombardia jogtudósai a fejedelem felszólítására adott jogi véleményükben a de presenti megkötött, de végre nem hajtott házasságot szentségnek nyilváníták, minek felbontása a pápa kizárólagos hatásköréhez tartozik.[220] Lodovico nem elégedett meg e kijelentéssel; ő a felbontási eljárást hosszadalmasnak tartotta és azon az alapon, hogy a házasság Corvin János királylyá választatásához, tehát egy tényleg nem teljesített föltételhez volt kötve, egyszerű megsemmisítő ítélettel vélte a kérdést megoldhatni. Ilyen értelemben írt Ascanio bíbornoknak, megküldve a házasságra vonatkozó íratok között Mátyásnak fia trónutódlása felől kiadott oklevelét és kérve a bíbornokot, hogy a római curiánál a «felfüggesztő feltételek» conditio suspensiva) alapján indítsa meg a törvényes eljárást a házasság felbontására.[221]
69. ASCANIO SFORZA BÍBORNOK ARCZKÉPE.
A curia azonban a beküldött oklevelekből a feltételesség esetét nem látta teljesen beigazolva, a meghatalmazott útján létrejött házasságot érvényesnek tekintette s a végrehajtás elmaradásában látta az egyedüli elfogadható alapot annak felbontására. Az érvényesen megkötött, de végre nem hajtott, tehát nem teljes házasság felbontásához pedig a felek beleegyezése volt szükséges. Ámde Corvin részéről a lemondási nyilatkozat megszerzésére egyelőre gondolni sem lehetett. A kik e tekintetben leginkább gyakorolhattak volna reá befolyást, Ulászló és tanácsosai, a legnagyobb óvatosságra voltak utalva vele szemközt. Míg az ország tekintélyes része a koronázó várossal együtt a római királyt uralta, nem volt szabad elárulniok, minő tervük van Blanka herczegnővel, mert el lehettek reá készülve, hogy ha a milanoi házasság nyilvánosságra jut, Corvinnal együtt a várakozásaiban kijátszott Beatrix királyné is haladéktalanúl Miksa pártjához csatlakozik.
A legnagyobb titokban kellett tehát Ulászló megbizottjának, Bakócz püspöknek a tárgyalásokat folytatni a milanoi udvarral. Sforza nem is küldött külön követet a magyar királyhoz, hanem a pécsváradi apátság kormányzóját, Rafaello della Caude abbét, bízta meg érdekei képviseletével, a ki a magyarországi viszonyokban otthonos Maffeonak küldözgette jelentéseit.[222]
A szlavóniai hadjárat eredménye új tápot adott Corvin reményeinek. A zágrábi győzelem után, július első felében, a háború folytatására segítséget kérve a velenczei köztársaságtól, megragadta az alkalmat, hogy a házasság ügyében érintkezésbe lépjen a Velenczében székelő milanoi követtel. A herczeg megbizottja – nevét nem ismerjük – titkos puhatolózások útján igyekezett megtudni, minő álláspontot foglal el a milanoi udvar Corvin férji igényeivel szemközt; magasztaló dícséretekkel halmozta el urának jeles tulajdonságait, hatalmát és gazdagságát, melyben Ulászlót messze felülmúlja, s az elveszett magyar királyság helyett Bosznia királyi koronáját helyezte kilátásba a menyasszony részére. De a milanoi követ, Taddeo Vimercati, bizalmatlan maradt a magasztalásokkal szemben, s kitérőleg válaszolt a tapogatózásokra. S midőn az eset felől értesített Lodovico csupa politikából az összeköttetés fentartására utasította őt, Corvin követe már nem volt Velenczében.[223]
Mikor a herczeg ügyei bonyolódni kezdtek, kétszeres oka lőn sürgetni a fényes és gazdag házasság végrehajtását. De nem maradhatott titok előtte, hogy e kérdésben is szerencsés vetélytársával, Ulászlóval kell megmérkőznie. A tárgyalások Blanka kezéért Ulászló részéről jóformán be voltak fejezve; a hozomány nagyságának kérdése mellett csak egy komoly akadály állott a terv útjába: a Beatrix részére tett kötelező ígéret, melyet az egyház áldásán kívül – a királyné állítása szerint – Ulászló férji jogainak érvényesítése is a bevégzett házasság jellegével ruházott fel. Ismeretes az erkölcstelen játék, melyet Ulászló és első tanácsosa, Bakócz püspök, az egyházi szertartás szentségével űztek Beatrix elámítására.[224] Ulászló szerepe a legnagyobb mértékben méltatlan volt a magyar korona birtokosához, de megérdemelt büntetését képezte Mátyás özvegyének, az egykor hatalmas királynénak, Corvin Jánossal szemben tanúsított viseletéért. Hasztalan iparkodott az özvegy királyné meghiúsítani az új frigy létesítésére irányuló tárgyalásokat. Hasztalan jelenteté be az európai udvaroknál atyja követei által a házasság végrehajtását, melyet állítólag 1491 tavaszán, Ulászló esztergomi látogatása alkalmával sikerült a királytól kierőszakolni. Ulászló és az országos rendek határozott visszautasítással válaszoltak lépéseire. S megcsalatott helyzetében Corvin János részéről emelkedett fel az egyedüli védő hang ügye mellett.
Az 1492 tavaszán tartott országgyűlés volt hivatva végleg dönteni Beatrix igényei felett. Természetes kifolyása volt ez a Miksával kötött béke tárgyalásának, mely Ulászló magtalansága esetén a Habsburg-háznak igérte oda a magyar koronát. A békekötés e pontja valóságos vihart támasztott Ulászló tanácsadóinak feje fölé, de az áldozat Beatrix ügye lőn. A Habsburgok uralmától idegenkedő országos rendek most már e békeszerződésből is új érvet merítettek, hogy a magtalan Beatrix királynéval kötendő házasságot megakadályozzák.
Az összefüggés Beatrix igényei és Corvin házassága között teszi érthetővé János herczegnek az ügygyel szemközt elfoglalt álláspontját. Ulászló és Beatrix házassága hatalmas vetélytárstól szabadította volna meg a herczeget, míg ha Ulászló felszabadúl Beatrixnak tett ígérete alól, a milanoi herczegnő elveszett Corvin János számára. A kalocsai érsek már az országgyűlés kezdetén felszólalt Beatrix jogai védelmére, s Corvin márczius közepén Báthory Istvánnal és Kinizsi Pállal egyetértve felszólította az özvegy királynét, hogy személyesen vegyen részt az országos rendek tanácskozásaiban.
Beatrix elhagyta esztergomi házát és Budára sietett. De a rendek által elébe menesztett küldöttség Ó-Budát jelölte ki tartózkodási helyéűl; a király mindössze egyszer tett nála a hideg udvariasság által előírt látogatást, s a tanácskozás folyamán az országgyűlés nyiltan kimondta, hogy nem ismeri el Ulászló hitveséűl. A kijátszott özvegy ápril elején kétségbeesve s a magyarok álnokságát átkozva tért vissza esztergomi magányába.[225]
A pápai fölmentés ügye ezalatt hosszú időközökben bár, de a rendes útakon haladt előre. Az 1492 márczius 19-én adott újabb jogi vélemény Corvin házasságát érvényesnek jelenté ki s felbontására a szent atyát ismerte el egyedül illetékes forumul.[226] A milanói herczeg e vélemény alapján sietett a pápához benyújtani folyamodását. De a szentszék ismételten kimondta annak szükségét, hogy Corvin János kétségtelen alakban nyilvánítsa ki Blanka kezéről való lemondását.
A lemondási nyilatkozat megszerzését a milanoi udvar Maffeo útján sürgette Ulászlónál. Tudva, hogy ez a herczeg részéről ellenzésre fog találni, Ascanio bíbornok azt a tanácsot adta, hogy kössék meg a házasságot Ulászló és Blanka között; a bevégzett tény, úgy vélte, elegendő lesz Corvint meggyőzni a további ellenkezés czéltalan voltáról.[227]
A bíbornok taktikáját Milanoban is, a magyar udvarnál is elfogadhatónak találták. Ulászló május havában elhatározta, hogy Sánkfalvi Antal nyitrai püspököt Rómába küldi, a részéről fenforgó kettős házassági akadály megszüntetése végett. E küldetés titkos czéljává tétetett egyúttal a milanoi ügy végleges elintézése, melynél a milanoi udvar Maffeo di Nasot küldte ki képviselőjéűl. A követek találkozási helyéűl Ancona lőn kiszemelve s Blanka herczegnő május 18-án állította ki nyilatkozatát, melyben Ulászló magyar királyt házastársúl elfogadja s meghatalmazza Maffeot, hogy a házasságot nevében a királylyal vagy annak képviselőjével jogérvényesen megköthesse.[228]
VIII. Incze pápának 1492 július 25-én közbe jött halála meghiúsította Sánkfalvi küldetését, s ezzel az egész terv abba maradt. De az új pápa, VI. Sándor, megválasztatása kedvezőbbé tette Rómában a helyzetet a milanoi udvar érdekei számára. Az olasz államok versengésében, melyben Milano és a velenczei köztársaság féltékeny szemmel kísérték Nápoly és Firenze egyetértését, Sándor pápa a Sforzák felé hajolt rokonszenvével. Elismeréssel tartozott Ascanio bíbornoknak, a ki melegen támogatta a pápaság elnyerésére irányuló törekvésében. A nápolyi befolyás, mely teljesen Beatrix érdekeit szolgálta, jelentékenyen gyöngült a curiában, s remélni lehetett, hogy a többszörös házassági ügyek Ulászló és a Sforza-ház óhajtása szerint fognak megoldatni.
70. VI. SÁNDOR PÁPA ÓLOMPECSÉTJE.
Lodovico 1493 elején Maffeot küldte Rómába Blanka fölmentésének szorgalmazására.[229] Egyidejűleg Bakóczhoz írt levelében szorgalmazta Corvin lemondási okíratának megküldését. A herczegben már ekkor erősen megingott a bizalom ügyének sikerében. 1492 tavaszán még erélyesen sürgette a házasság végrehajtását, a budai káptalan korlátó levelével téve tanúságot serdültsége felől.[230] De egy év alatt a helyzet nagyot fordúlt. A szlavóniai herczegségről lemondva, anyagi helyzetének növekvő bajaival elfoglalva, éreznie kellett, hogy minden tekintetben megszűnt elfogadható férjnek lenni a dúsgazdag fejedelemleány szemében.
De még most is Bakócz közbenjárására, erélyes föllépésére volt szükség, hogy ez újabb veszteségbe bele nyugodjék.[231] Nyár derekán állította ki a hiteles oklevelet lemondása felől, mit rövid idő múlva követett Blanka lemondási nyilatkozata. Szeptember utolsó napjaiban, Ulászló és Borbála brandenburgi őrgrófnő házassági pöre megindításával egyszerre lett a két okírat a szentszék előtt bemutatva, mire a megsemmisítési eljárás a kanczellária útján rendes útjára bocsáttatott.[232]
A házasság felbontásának okáúl mindkét fél azt a körülményt hozta fel, hogy János herczeg anyagi helyzetének rosszabbodása folytán képtelenné vált nejének az őt megillető fejedelmi fényt biztosíthatni, s ha a frigy végrehajtatnék, az a kénytelen házasságokkal járó ellenségeskedések és viszályok kútforrásává válhatnék. Ezt az okadatolást tette magáévá Sándor pápának az 1493 október 18-iki consistoriumból kibocsátott bullája is, mely János herczeg és Blanka herczegnő házasságát felbontottnak nyilvánította.[233]
71. BLANKA MÁRIA ARCKÉPE.
Blanka herczegnő keze tehát szabaddá lőn, de a kinek közbelépése sietteté a frigy felbontását, Ulászló király számításai meghiúsultak. A milanoi udvar visszariadt a nehézségektől, melyek a magyar király előbbi kötelezettségeiből előállottak, s a 21 éves herczegnőt egy másik régi kérőjével, Miksa római királylyal jegyezte el. Miksa három hónap múlva elhúnyt atyja örökébe lépett, s Corvin egykori menyasszonyából római császárné lett. János herczeg meg lett kímélve a kínos helyzettől, hogy a neki szánt hölgyet vetélytársa oldalán lássa a magyar királyi trónon.
A FEJEDELEMSÉG terhétől megszabadulva, Corvin először jutott alkalomhoz, hogy magyarországi birtokait meglátogassa és azok ügyeinek rendezésével foglalkozzék. 1493 elején hosszabb útra indúlt, melynek végpontját munkácsi uradalma képezte.[234] Visszatérve, Budán telepedett le, hol a Mindszent-utczában, a királyi palotától nem messze emelkedő házában, rangjának megfelelő udvartartást rendezett be magának.[235] Gyakran fölkereste a székváros közelében fekvő birtokait, Zsámbékot, Perbált, s a solymári vadaskertben sűrűn hódolt a magyarok szokásos kedvtelésének, a vadászat gondűző örömeinek. Résztvett a királyi udvar ünnepélyeiben, jelenlétével nem kis mértékben emelve Ulászló udvartartásának tekintélyét. Ő maga is egész kis udvarral volt körűlvéve. A Hunyadiak öröksége, megrongált állapotában is, az érdektársak egész csoportját vonzotta magához, s az ifjú örökös veleszületett bőkezűsége, az ajándékok, mikkel az őt környező urakat elhalmozta,[236] fokozták a személye iránt tanúsított figyelmet. Az országos ügyekbe nem folyt ugyan be, de mint Mátyás fia és mint a szlavóniai fejedelmi czím viselője, a nádor után az első helyet foglalta el a főurak között, s közjogi fontosságú államoklevelek, minő a sziléziai váltságdíj felett és a korona őrzése ügyében kiadott nagy oklevél, nem nélkülözhették az ő pecsétjét.[237] A diplomatia is állandóan foglalkozott személyével s a külső államok követségei ritkán mulasztották el nála tisztelgésüket. Így a raguzai köztársaság 1493 tavaszán Magyarországba küldött követeinek külön utasításba adta, hogy tegyenek látogatást a herczegnél s az atyjának tett szolgálatokra hívatkozva, kérjék ki városuk részére jóindulatát és pártfogását.[238]
A nyugalmas napokat kellemetlen esemény zavarta meg, mely az ország leghatalmasabb főurával, a nádorral hozta összeütközésbe. Szapolyai István azokért a kiadásokért, miket Mátyás halála után Ausztria megvédésére tett, Corvintól követelt kárpótlást, s ezen a czímen záloglevelet eszközölt ki Árva, Likava és Szklabina várakra. Majd ezzel meg nem elégedve, bajmóczi várát s más javait, Poki Péter bajmóczi várnagy árulása folytán, csellel és erőszakkal hatalmába kerítette.[239] Ez az 1493-iki tél kezdetén történhetett. Corvin nem tudta megakadályozni az erőszakot. A királyhoz fordult segítségért, s Ulászló még az ostrom folyamata alatt követeket küldött Szapolyaihoz, s erélyes hangon figyelmeztette a nádort törvénysértő fellépésének következményeire. A királyi szó azonban sikertelenűl hangzott el s Corvin tehetetlenűl nézte legtekintélyesebb felvidéki uradalmai elvesztését.
72. BAJMÓCZ VÁRA. DÖRRE TIVADAR EREDETI RAJZA.
A veszteség annál érzékenyebb volt, mert a herczegnek ekkor már az örökségét megtámadó perek egész sorával kellett megküzdenie. Az általános törvényszünet után, melyet Ulászló trónraléptének első évében a belháborúk előidéztek, egyszerre megindult a támadás Mátyás hagyatékának örököse ellen. A Hunyadi-örökség ügye a korszak legnagyobb perhalmazatává vált, melynél az egymás kapcsán keletkező keresetek lánczolatában Corvin alperes és felperes volt egyszerre, s egyidejűleg volt kénytelen felvenni a harczot uradalmainak régebbi birtokosai ellen tulajdonjoga védelmében, s ez uradalmak zálogtartói és elharácsolói ellen azok tényleges birtokának visszaszerzéseért.
A támadók között az ország legelőkelőbb főurai szerepeltek. Bánfi Miklós főajtónálló mester Solymost és Lippát fenyegette perrel, a Thúzok Medvevárt, Rakolnokot és Lukaveczet, Vitovecz János fiai zagorjei grófságukat akarták bírói úton visszaszerezni. Tulajdon rokonai, a Gerébek is felléptek ellene a munkácsi uradalom birtokáért, melyre a Szilágyi-rokonság révén tartottak igényt. A felperesek helyzete annyival könnyebb volt, mert Mátyás királynak az egyes jószágokról kiállított adománylevelei a csontmezei ütközetben nagyrészt elvesztek vagy idegen kézre kerültek, s így a herczeg meg volt fosztva a lehetőségtől, hogy okleveles bizonyítás esetén azok felmutatásával védje meg törvényes jogait.
A Thúz-féle birtokok perében az első tárgyalás még 1492-ben, Szent-Mihály napjának nyolczados törvényszékén lett megtartva, s ugyanakkor kerültek tárgyalás alá a Gerébek és a Bánfi Miklós által a munkácsi uradalom és Solymos s Lippa felett megindított perek. A herczeg ügyvédei a bíróság előtt hivatkoztak az adománylevelekre, de a bírák azok előmutatását követelték s egy évi haladékot adtak Corvinnak, hogy a Csontmezőnél odaveszett okleveleket felkutassa.[240]
A vizsgálat az elveszett iratok ügyében nem sok eredményre vezetett. Corvin úgy értesült, hogy ezek nagy része egykori párthívénél, Zádorlaki Dóczi Imrénél lappang, s 1493 őszén királyi parancsot eszközölt ki Dóczi ellen azok visszaszolgáltatása felől.[241] De a parancs eredmény nélkűl hangzott el, s Ulászló 1493 október 27-én felszólította Tolna vármegye hatóságát, hogy a vármegyei nemeseket, első sorban Szabaton falu és a Csontmező birtokosait eskü alatt hallgassa ki az ütközet lefolyása s különösen az oklevelek elvesztésének ténye és körűlményei felől.[242] S még előzőleg kiderülvén, hogy az 1492 őszén ez ügyben kiadott bírói halasztást az ítélőmester, Hassági István, János herczeg hátrányára foglalta írásba, a bácsi káptalanhoz kiadott idézési parancscsal rendelte el, hogy a Corvin-birtokok ügyében új ítéletlevél kiadása végett Szent-Mihály nyolczadán a királyi személynök előtt új tárgyalás tartassék.[243]
Időközben a birtok-perek újakkal szaporodtak. 1493 vízkeresztjének nyolczadán idéztették perbe a herczeget az Ernusztok: Zsigmond püspök és János királyi főlovászmester; keresetük tárgyát a beszterczebányai rézbányák képezték, melyeket állításuk szerint Mátyás király erőszakkal foglalt el atyjuktól.[244]
Ugyanekkor kezdte meg a pert Tomori István, a troppaui volt kapitány, 400 frtnyi tartozásaért.[245] S két hónappal később a Parlagiak: Pál fiai Albert, György és Lestár, s László fiai Menyhért és György három fehérmegyei birtokukért s a debreczeni uradalomhoz foglalt Vidmonostor és Pord falvakért indítottak ellene keresetet.[246] Hunyad városára, a hunyadi rézbányákra és az ezekhez tartozó oláh falvakra 1493 augusztus 28-án, nem tudjuk, minő alapon, özvegy Rapolti Györgyné kapott királyi beigtatási rendeletet, s a beigtatás megakadályozása új pert kerített Corvin nyakába.[247] Csáki Ferencz a gyulai várhoz foglalt belsoki erdőért s rétekért pörölte a herczeget és gyulai várnagyait.[248] A firenzei kereskedők is megunták a hosszú várakozást és a törvény útján sürgették régi követelésük kiegyenlítését.[249] Az év utolsó napjaiban pedig Deési Péter indított keresetet Corvin ellen a Hunyad várához tartozó vizesmonostori terület birtokáért.[250]
Viszont Corvin sem maradt közönyös a birtokjogait ért sérelmekkel szemben. Bánczai András deákkal már hosszabb ideje folytatott pert a békési kastély visszaszerzéseért. Az országbíró az 1492. évi Szent-Mihály nyolczadán Corvin ügyvédei távollétében Bánczai András javára hozott ítéletet, de a herczeg perújításban keresett orvoslást és Ulászló az 1493. évi Szent-György nyolczadára tűzött ki ez ügyben új tárgyalást.[251] S ugyanez év első napján indította meg Corvin Báthory István országbíró előtt a pert Czeczei Kis Máté örökösei ellen, Mossócz birtokáért, kijelentve, hogy a tőle e felől kicsikart záloglevélben szereplő 8000 forintot tényleg soha sem kapta meg az egykori liptói főispántól.[252]
A törvényszékek eddigi magatartásában félreismerhetetlen volt a jóindulat Corvin irányában, mely a király kedvező hangulatában bírta kútforrását. Ezt főleg a szlavóniai kérdés sikeres megoldásával magyarázhatjuk meg, mely Ulászló újabb diadalát jelentette a hajdani vetélytárs felett. De a hangulat nem volt tartós irányában. A királyi udvarban mindinkább Bakócz Tamás és érdektársai ragadták magukhoz a vezetést; ez utóbbiakhoz tartozott Ernuszt Zsigmond is, 1494 óta az ország kincstartója. Ernuszt a beszterczebányai pör óta ellenséges viszonyban állott a herczeggel, sőt talán előbbről is, hiszen láttuk, mily kevés oka volt Corvinnak bizalommal viseltetni egykori pártvezére iránt, ki a nagy napok alatt oly mohósággal aknázta ki engedékenységét. Az általa akkoriban lefoglalt drágaságok ügye is éleszthette a viszályt; Mátyás kincstárának e becses maradványait a püspök 1494 elején 8000 frtért Ulászlónak engedte át, ki társzekerekkel vitette át azokat Szent-György várából Budára.[253] A kincstartó befolyásának kell tulajdonítanunk a kedvezőtlen ítéleteket, miket az ez évi vízkereszt nyolczadán megtartott országos törvényszék Corvin legfontosabb pereiben hozott. A Thúz-örökösök ügyében a királyi curia a döntést a szlavóniai báni ítélőszékre bízta, tehát oly forumra, mely igen nehezen szabadíthatta ki magát a felperes főurak befolyása alól.[254] A Solymos és Lippa felett folyt perben azonban meghozta a döntést, s az a Bánfiaknak ítélte oda a várak birtokát. Corvinnak sikerült a kedvezőtlen ítélet ellen királyi halasztási parancsot kieszközölni, de Ulászló nehány héttel később, márczius 12-én, a pécsi püspök egyenes előterjesztésére visszavonta a halasztást és szabad folyást engedett az ítélet végrehajtásának.[255]
Némi kárpótlásáúl szolgált ezzel szemben az egyezkedés, mely a zagorjei grófság ügyében Székely Jakabbal 1494 február 27-én Budán létre jött.[256] Ámde a herczegnek itt is nagy engedményekre kellett magát elszánni, hogy várai birtokába juthasson. Kénytelen volt Székely követeléséből 16,000 frtot elismerni, s ennek fejében két értékes nyaklánczán kívűl Vinicza és Trakostyán várakat s a kameniczai kerületet kezei között hagyni.
A szlavóniai várak ügyében nehány hónappal utóbb a felperesek erőszakos közbelépése idézett elé újabb bonyodalmat. Thúz Osvát zágrábi püspök és testvére Alfonz, előre bizakodva a báni törvényszékhez utasított pör sikerében, 1494 május havának első napjaiban megtámadták Rakolnok várát és ostrommal megvették Derencsényi Imre özvegyétől. A herczeg kára meghaladta a 25,000 frtot s a dolog annál kellemetlenebb volt, mert a vár az ubdinei csatában elesett vitéz Derencsényi Imre bán özvegyének és fiának volt lekötve 3000 frtnyi zálogos tartozás fejében. Corvin ezúttal szakított szokásos engedékenységével. A nádor esetéből okulva, nem fordult a király tekintélyéhez oltalomért, hanem Kinisi Pált és a délvidék tekintélyes főurait, Ujlakit, Kis-Horváthot és a Beriszlókat hívta segítségűl az erőszak ellen, ezek csapataival egyesülve visszafoglalta Rakolnokot s megtorlás fejében elpusztította a zágrábi püspökség Körös vármegyében fekvő birtokait. A bánnak, Kanizsai Lászlónak kellett közbelépnie, hogy az országrész nyugalma helyreálljon.[257]
PESTI NAGY-BOLDOGASSZONY-TEMPLOM.
(Dörre Tivadar eredeti rajza.)
A rögtönzött hadi vállalat azonban jelentékeny kiadásokkal járt s Corvin pénzügyei már ekkor képtelenek voltak újabb terhek elviselésére. Az eddigi elidegenítések által alapjában megtámadva, a birtokperek költségei által sulyosbítva, a herczeg vagyoni helyzete rohamos hanyatlásnak indúlt, s a catastrophát csak felűlről jövő segítség háríthatta el fejéről.[258] Korának tapasztalatlanságából, elszigetelt helyzetéből folyó szerencsétlensége volt, hogy a segítséget épen azoknál kereste, kiktől legtöbb oka lett volna óvakodnia. Kinizsiben, a Mátyás által magasra emelt agg katonában, atyai jó barátot vélt feltalálni, s a közeli érintkezést, mi a legutóbbi időben létesűlt köztük, felhasználta, hogy feltárja előtte helyzetét, s támogatását kérje annak javításához. Az országbírótól indúlt ki a tanács, hogy pénzáldozatok árán igyekezzék magának a kormány vezetői jóindulatát biztosítani, s ő nyújtá az első reményt arra nézve, hogy az országos méltóságok egyik legfőbbjének, a horvát bánságnak elnyerése által szerezheti vissza helyzetének szilárdságát, A húsz éves ifjú tettvágyának hevességével kapott a gondolaton, hogy részesévé válhatik a kormánynak és más alakban bár, de vissza nyerheti egykori tartományai felett az imént elvesztett fejedelmi hatalmat. Nem gondolva a következményekre, a legmesszebb menő bőkezűséggel igyekezett az országnagyokat maga részére megnyerni. Temesváron, május 30-án, az országbíró előtt tett örökvallásában Bakócz Tamásnak örökös tulajdonúl engedte át azokat az óriási értékű kincseket, mik 5200 frtban voltak a püspöknél elzálogosítva.[259] Kinizsi vállalta magára Szapolyai István megnyerését is, a kivel Corvin a bajmóczi ügy óta még mindig ellenséges viszonyban állott. A kibékülés árát a herczeg drágán fizette meg. Július 10-én kelt oklevelében Bajmóczot, Árvát, Likavát és Szklabinát tartozékaikkal együtt a nádornak adományozta, úgy, hogy Likavát és Szklabinát a nádor a zálogtartó Poki testvérektől a maga pénzén váltsa ki, Árva vára kiváltása iránt pedig Haraszti Ferenczczel a herczeg terhére egyezkedhessék.[260] A közbenjáró szerepét Somi Józsa vitte, kinek szolgálatait szintén jelentékeny adománynyal kellett megjutalmaznia. Az oroszlánrészt azonban az országbíró vette ki magának. Mindenekelőtt 10,000 forintnyi hadi követelését sietett biztosítani, magára a hunyadi várra erőszakolva ki a herczeg zálogbevallását. A Derencsényiek kielégítésére szükséges 3000 frtot is ő adta a herczegnek; ezért Debreczen városára kapott záloglevelet; s végűl annyira ment a helyzet kiaknázásában, hogy 10,000 forintnyi követelését a gyulai várra és tartozékaira is ráiratta.[261]
73. TRAKOSTYÁN VÁRA.
A politikai helyzet elősegítette Corvin óhajtásának megvalósulását. Ulászló oldala mellett két hatalmas ember küzdött a vezérszerepért: Bakócz, a mindenható kanczellár, és Szapolyai István, az ország legdölyfösebb olygarchája, ki 1492-ben a nádori méltóság elnyerésével tetőzte be emelkedését. A harczban eddig Bakócz Tamás volt a győztes, az ő befolyása lőn irányadó Ulászló kormányzási politikájában; de viszont e politika összes hibáiért neki kellett a felelősséget elviselni. Ulászló erélytelen kormánya s főleg a Habsburgok örökösödési igényeivel szemben tanúsított gyöngesége már a legutóbbi két év országgyűlésein szigorú és kíméletlen bírálat tárgyát képezte az országos rendek többsége részéről. A mindinkább növekvő ellenzéki hangulat kedvező alkalommal kecsegtette a nádort vetélytársa hatalmának megtörésére. Csatlakozott az újonnan támadt ellenzékhez és magával vitte Ujlaki Lőrinczet, kivel kölcsönös védelmi és örökösödési szerződés fűzte össze érdekeit. A szövetségbe más főurak is beléptek, köztük a délvidék legelső birtokosai: Kis-Horváth János, Székely Jakab, Szécsi Miklós, Elderbach János, Pankircher Vilmos; ugyanazok, kik Ulászló megválasztatása után Miksához való elpártolásukkal adták jelét az új rendszerrel való elégületlenségüknek. A nádor maga óvatosan viselte ugyan magát, de a déli részeken az ellenzéki mozgalom már is jelentékeny mérveket kezdett ölteni. Ujlaki és társai, vérszemet kapva a toborzás sikerétől, túlmentek a törvényes határon s nyílt lázadás tüzét szították Ulászló ellen. A király 1494 húsvét táján személyes találkozáson kért segítséget testvérétől, János Alberttől, s az év nyarán Erdélybe ment, hogy az adó miatt forrongó országrészt kibékítse s ez oldalról biztosítva, annál erélyesebben léphessen fel a többi elégületlenek ellen. Követte őt ide Corvin is, az ősi fészekben, Hunyadon folytatva actioját a bánság elnyeréseért. Itt találkozott augusztus havában Geréb Péterrel, kit a munkácsi uradalom átengedésével nyert meg terveinek.[262] A bizonytalan helyzetben meglepően tapintatos politikát folytatva, így biztosított magának mindkét részen barátokat, a nélkül, hogy bármelyik fél mellett is nyiltan állást foglalt volna.
Szeptemberben a törökök beütése növelte a helyzet bonyodalmait, kik Nándorfejérvárt ostrom alá fogták, s a vár alól Kinizsi által elüzetve, végig pusztították a Szerémséget és a szlavóniai vármegyéket. Ujlaki tétlensége, melylyel a berohanást nézte, a kimélet, mit a török csapatok Lőrincz herczeg várai iránt tanúsítottak, azt a gyanút keltették föl a kormányban, hogy a hatalmas úr összejátszik az ország legveszélyesebb ellenségeivel. A király környezetében tartózkodó főurak, Bakócz, Ernuszt Zsigmond, Drágfi Bertalan, az új erdélyi vajda, erélyes föllépést sürgettek.
Ulászló Temesváron keresztül a szlavóniai határszélre ment, s mialatt a szélütött Kinizsi a törökök megfékezésére utolsó győzelmes hadjáratába indult, a hazaárulás gyanújával terhelt herczeget királyi színe elé Bácsra idéztette. Ujlaki nem jött el; anyját küldé ugyan a király kiengesztelésére, de ő maga családját Németújváron helyezte biztonságba s várai erősítésével tett bizonyságot rossz lelkiismeretéről. Bakócz Tamás még egy utolsó erőfeszítést tett a háboru elkerülésére; de ekkor jött a hír, hogy Ujlaki Szlavonia belsejébe menekült. A király türelme véget ért. Deczember elején Drágfi Bertalant fegyveres erővel küldé ki a lázadássá fajult mozgalom elnyomására.[263]
A zavaros helyzetben, a belháború küszöbén lépett föl Corvin a király előtt a bánság elnyerésére irányuló óhajával. Ulászló sietett megragadni az alkalmat, hogy ily jelentékeny egyéniséggel növelje híveinek számát s egyúttal kipróbált hűségű főurat állítson a nyugtalankodó országrészek kormányának élére. A báni méltóság adományozásában csupán a czím kérdése okozhatott komolyabb nehézséget. Corvin a lemondás után is Szlavónia fejedelmének nevezte magát, s ez a czím a tartományok bánjának birtokában közjogi félreértésekre adhatott volna alkalmat. Ulászló külömben is régóta szerette volna megszüntetni e czímet, melyet elejétől fogva felségjogai ellen irányuló sérelemnek tekintett. A tárgyalások a herczeggel ez ügyben már 1494 végén megindúltak. Mialatt Ulászló a déli részeken tartózkodott, Corvin is e vidékre jött és a követek sűrűn jártak közte és a királyi udvar között.[264]
Az adományok által megnyert tanácsosok magatartása megkönnyítette az alkudozások menetét. Az egyetlen befolyásos ember, ki még nehézséget támaszthatott volna, Ernuszt pécsi püspök volt. A herczeg vele szemben is megtalálta a módot az ellenségeskedés megszüntetésére. Viszályuk tárgyát, a beszterczebányai bányabirtokot, 1494 deczember 2-én a bácsi káptalan előtt visszaadta az Ernusztoknak.[265] Jelentékeny áldozat volt ez tőle, mert a bányák felől csak nemrég, szeptember 20-án kötötte meg Hunyadon Thurzó Jánossal a bérleti szerződést, s ez évenként 1400 frt jövedelmet biztosított számára.[266]
1495 január végén a király Verőczére ment és összehívta a kapcsolt részek rendeit. A gyűlésben, melyre Corvin is küldött követeket, a báni méltóság kérdése a herczeg javára dőlt el. A rendek hajlandóknak nyilatkoztak Corvin Jánost bánjukúl elfogadni; azt az intézkedést, hogy a bánságot nem életfogytiglan, hanem csak a király tetszéseig bírja, a herczeg fiatal kora tette sok tekintetben szükségessé, de más oldalról gondoskodtak a felől, hogy a jövedelem megfeleljen az állás terheinek s 10,000 aranyban állapították meg az új bán tiszteletdíját.
Márczius 2-án már Pécsett találjuk a királyt, a hol egy hónapig volt a püspök vendége. Itt adta ki oklevelét, melyben Kanizsai Lászlót a báni méltóságtól fölmentette, a szlavóniai fejedelmi czímről lemondott Corvin Jánost nevezvén ki utódjává.[267]
Corvin Gyulán várta be a kinevezés hírét, s ügyeit rendbehozva, márczius utolsó felében Pécsre ment, hogy a hivatalos esküt Ulászló kezébe letegye. Innen indult hű emberei társaságában új méltósága elfoglalására.
74. II. ULÁSZLÓ ALÁIRÁSA.[268]
75. DALMÁT-, HORVÁT- ÉS SZLAVÓN-ORSZÁGOK CZÍMEREI.[269]
A VÁLSÁGOK, miket János herczeg életének első időszakában kiállott, nem múlhattak el a nélkűl, hogy nyomot ne hagytak volna lelkületében. Az ifjúkor legszebb évei, a testi és szellemi fejlődésnek ama pótolhatatlan napjai, melyek benyomásai kihatnak az egész életre, ő nála a küzdelmek és csalódások folytonos lánczolatát képezték, s a visszahatásnak annál nagyobbnak kellett lennie, minél nagyobb ellentétben állottak azok gyermekéveinek lefolyásával. A királyi trón fényében, az atyai szeretet melegénél felnevelt királyfit boldog ifjúsága derekán minden átmenet nélkűl dobta végzete az élet viharai közé, mielőtt elég ereje lett volna azokkal megküzdhetni. A kész férfit a viharok megedzik, még erősebbé teszik; nála, a vezetőjétől, támaszától megfosztott gyönge ifjúnál a következmény csakis ellenkező lehetett. Túlélve a családi dicsőség fényes korszakát, látnia kellett, mint tagadják meg atyjának legközelebbi hívei a nagy király uralkodásának hagyományait. Barátai nem voltak; önző és haszonleső tanácsadókat látott maga körűl, a kik magas árt vettek szolgálataikért. A nyílt ellenséggel szemközt bátor katona módjára lépett fel, de az álbarátokkal nem tudott elbánni. Az atyja halála óta lefolyt időszaknak úgyszólván minden napja egy-egy új csalódást, kudarczot hozott számára; dús örökségével egyforma arányban tünedeztek ifjúkori álmai; vagyoni erejében megfogyatkozva, csüggeteg s bizalmatlan kedélylyel lépte át a férfikor küszöbét, hogy öt év veszteségei után, mondhatni erőszakkal küzdjön ki nevéhez illő helyet az országos élet tényezői közt.
76. KEZDŐSOROK CORVIN EGYIK BÁNI KIADVÁNYÁRÓL.[270]
A báni méltóság elnyerése új időszakot nyitott meg életében. Működése központjául visszanyerte azt a területet, mely az elvesztett koronáért kárpótlásul volt neki szánva, s melyet néhány év előtt a kiábrándulás kellemetlen érzetével kellett elhagynia. Az egykori szlavóniai fejedelem a fejedelmi czím nélkűl, de jóval nagyobb hatáskörrel tért vissza első, önálló szereplésének, első hadvezéri diadalainak színterére. Beigtatása 1495 husvét hetében Körösön, a tartományi nemesség gyűlésén, biztató auspiciumok közt ment végbe. A szlavóniai rendek örömmel fogadták az ifjú bánt, s kedvező hangulatukról nagy engedménynyel tettek bizonyságot. Mikor a tisztségek betöltésére kerűlt a sor, a herczeg a szlavóniai Turóczi Benedek mellé magyarországi birtokost, Gyulai Jánost nevezte ki vice-bánná. A tartomány ősi szokásával ellenkezett ez eljárás, de a rendek belenyugodtak s megelégedtek azzal, hogy külön báni oklevélbe foglaltatták az ősi előjognak a jövendőre való biztosítását.[271]
A herczeg abban a reményben foglalta el új méltóságát, hogy annak birtoka dús kárpótlást fog nyújtani eddig szenvedett veszteségeiért. Reményében megerősítették tanácsadói, s az ő biztatásukra könnyen szánta el magát oly áldozatokra, melyek örökségének óriási részét idegen kezekbe juttatták. Kétségtelen, hogy a kormány vezetőinek eljárása Corvinnal szemben a bánság kérdésében nem volt egyéb, mint egy tapasztalatlan és hiszékeny ifjú helyzetével való visszaélés. A báni méltóságból várható anyagi előnyök korántsem állottak arányban az érte hozott áldozattal. A kapcsolt részek területéből – a csupán névleg bírt Dalmácziáról nem is szólva – jövedelem tekintetében csak a Száván inneni részek bírtak jelentőséggel, de ezen a területen a birtokos főnemesség legnagyobb része adómentességi kiváltságot élvezett, a Kulpán és Száván túl pedig, hol a termőföldet minden nyáron a török tarolta le, az adót évek óta ki sem vetették.[272] A bán egyedüli számbajöhető jövedelmét, a. 10,000 frtnyi évi országos tiszteletdijat, eleve bizonytalanná tette Ulászló pénzügyi helyzetének nyomorúsága. Ha a báni tiszt viselése már Mátyás idejében hazafiúi áldozat számba ment, kétszeresen azzá vált Ulászló alatt, kinek közmondássá vált gyöngesége szabad útat nyitott a délvidéket fenyegető török betöréseinek.
Corvinnak nem volt tudomása a helyzetről, nem ismerte fel a Bakóczék eljárásában rejlő czélzatot. Mikor a bánság elfoglalására indúlt, az első rendezkedéshez szükséges pénznek sem volt birtokában. Tekintélyes birtokok átengedése árán vett fel Bakócztól 6000 frtot;[273] de azért bizalommal s reményekkel telve nézett a jövő elé. S míg ez összegről kiállított oklevelében áradozó szavakkal emlékezik meg a kanczellárnak, barátai legjobbikának jóindulatáról s jótéteményeiről, melylyel őt, a sors viszontagságai által zaklatott ifjút elhalmozta, ugyanakkor az ujonnan nyert hatalomba bizakodva, a birtok- és igényperek egész sorozatával kezdi meg működését új tisztségében. Még el sem hagyta a király udvarát, emberei már megjelentek a zágrábi káptalan előtt, s az Ernusztokat, Somi Józsát s a Pokiakat eltiltották a tőle eltulajdonított jószágok birtoklásától.[274] Majd a Báthoryakat idéztette törvénybe, visszakövetelve Babocsát;[275] Thuz Osvát és testvére, Alfonz ellen Rakolnok várának mult évben történt elfoglalásaért indított keresetet, 25,000 forintot kívánva tőlük az okozott károkért s azonkívűl több rendbeli kisebb birtokháborításért is perelte őket.[276] Haragja régi sérelmek okozóira is kiterjedt. Poki Péternek nem tudta elfelejteni, hogy az ő árulása juttatta Bajmóczot a nádor kezére. Bár a tényleges állapot saját oklevelével is szentesítve volt, pert indított ellene s magát Gyulai vice-bánt küldte Budára, hogy a király ítélőszéke előtt bevádolja Pokit, mint hűtlen szolgát, ki urának javai és élete ellen tört.[277]
Tevékenysége ebben az irányban lévén igénybe véve, tartománya kormányzatára nem sok ideje maradt. Az első évből báni működésének alig maradt egyéb nyoma, mint néhány szlavóniai város és kolostor és egyes nemesi birtokok részére osztogatott kiváltság- és védőlevelei.[278] Helyzetét egyébként kezdettől fogva megbénították az országrész leghatalmasabb főuraival régebbről folyó villongásai s az ezekből támadt peres ügyek, melyek tárgyalása épen összeesett kormányzásának megkezdésével. A Thúz-örökség ügye az országrész legelső főpapjával, a zágrábi püspökkel hozta ellenséges viszonyba, s a viszálynak új tápot adtak Osvát püspöknek és atyjafiainak Corvin birtokain imént ellövetett hatalmaskodásai. A nagy pert Corvin kinevezése folytán – a bán saját ügyeiben nem bíráskodhatván – a báni ítélőszéktől vissza kellett küldeni a királyi curiára, a mely már márczius 31-én idézést bocsátott ki ellene. A zagorjei grófokkal is tartott az ellenséges viszony; legújabban a herczeg varasdi kapitányának, Alapi Boldizsárnak, György zagorjai gróf szent-jakabi és szentillési birtokain elkövetett hatalmaskodásai tették szükségessé ellene a bíróság beavatkozását.[279]
A pereskedések kapcsán lassanként megújultak a régi bajok; a peres ügyek sok pénzt emésztettek meg, s az előző év nagy birtokelidegenítései a jövedelem oly mérvű megcsappanását idézték elő, melynek következményei elől lehetetlen volt a kitérés. A bánsággal járó terhek is kezdték súlyokat éreztetni. Bárha Ulászló pécsi tartózkodása alatt a törökkel három évi fegyverszünetre lépett, a tartományok védelmét nem volt szabad elhanyagolni; a báni banderium s a végvárak fentartása sok pénzt emésztett fel, s az országos tiszteletdíj kifizetése körűl már az első hónapokban szomorú tapasztalatok vártak Corvinra. A herczeg kezdett tudatára jönni a tapasztalatlanságával elkövetett játéknak. S ha még voltak kételyei az állítólagos jóakarói részéről számára készített sors felől, egy újabb merénylet vagyoni helyzete ellen kikerűlhetetlenné tette végleges kiábrándulását.
Százezer forintot meghaladó érték volt már Corvin örökségéből Bakócz Tamás kezén, de a kanczellár kincsszomja még mindig nem volt kielégítve. Még a bánság ügyében folyt alkudozások alatt titkos egyezségre lépett a halálos ágyán fekvő Kinizsivel, s ez a nevére írt hunyadi uradalomban a Corvinnal fennálló szerződések ellenére őt tette jogutódává. Özvegye, Magyar Benigna s ennek második férje, Horváth Márk beleegyezésüket adták ez egyezséghez. Hasonló engedményt csikart ki Bakócz maga és az Ernusztok részére Gyula várának tartozékaira. S midőn Corvin legkevésbbé sejtette, lépéseket tett, hogy igényeit két legnagyobb uradalmára bírói úton érvényesítse.[280]
Corvin az atyai örökségét fenyegető ellenfelekkel szemközt már elment a legvégső határig. Ez év nyarán semmiseknek nyilvánította mindazokat az adomány- és zálogleveleket, miket az ország egyházi és világi főurai serdületlen korával és tapasztalatlanságával visszaélve, atyja halálától kezdve kicsikartak tőle.[281] De a hatalmas kanczellárral szemben törvényes úton nem várhatott oltalmat. A veszély, mely Bakócz részéről vagyoni helyzetét fenyegette, felnyitotta szemét. A viszonyok által már eleve belekényszerítve az elégületlenségbe, megdöbbenve ismerte fel a helyzetet, melybe azok álnoksága sodorta, kiket leghívebb barátainak tartott. Mind az a sok veszteség, a mi atyjának két legháládatlanabb teremtése, Bakócz és Szapolyai István részéről érte őt, a nádor erőszakoskodása, a főpap kapzsisága, a lelketlenség, melylyel múlt évi szorúlt helyzetét kizsákmányolták, mindez világosan állott szemei előtt s annak tudata, hogy lelkiismeretlen játék áldozatává lett, a keserűség erejét kölcsönzé elhatározásának. A szelid lelkületű ifjú szíve mélyéből ellenségévé vált Bakócznak és érdektársainak, s a báni hatalomban, mit általuk nyert, most már nem látott egyebet, mint alkalmas eszközt sérelmei megtorlására.
77. RÉSZLET A ZÁGRÁBI PÜSPÖKI VÁRBÓL.
ULÁSZLÓ gyönge kormányának legszomorúbb következménye, az olygarchia elhatalmasodása, rövid idő alatt felidézte maga ellen a nemzet zömének reactióját. Nehány év elég volt, hogy az ébredező nemesi osztály ellenzéki szelleme gyűlöletté izmosodjék a hatalom hűtlen sáfárai ellen. A vihar már az 1495-ik év tavaszán tartott országgyűlésen ott lebegett a lelketlen főurak feje felett, kik hatalmukat, befolyásukat nem a nemzeti czélok szolgálatában érvényesíték, hanem a maguk érdekeinek előmozdítására használták fel. Az ellenzék még nem volt elég erős, hogy teljes diadalt arasson, de olyan gyönge sem volt, hogy a főnemesség elnyomhatta volna. Fellépésének első eredményei: annak kimondása, hogy a köznemesség fejenként vesz részt az országgyűlésen, s a nemesi osztály részvételének biztosítása az országos törvényszékeken, mindannyi rést ütöttek a főnemesség előjogainak féltékenyen őrzött bástyáin.
A mozgalom kiterjedt az ország minden részére, de legerősebb híveit a délvidékről toborzotta, melynek legtöbb oka volt Ulászló gyöngeségét sínyleni. Ujlaki lázadásának leverése nem volt elég a kapcsolt részekben uralkodó elégületlenség elfojtására. A májusi országgyűlés eseményeinek híre lángra lobbantotta a lappangó tüzet. Az elégületlenek a tartomány legelső főurát, Frangepán Bernardint tették meg vezérüknek. A modrusi gróf hatalmas ember volt. Családjának kiváló fényt kölcsönzött a classicus korig visszanyúló származás; ősei az országrészben s az egész magyar birodalomban az Árpádok óta elsőrangú szerepet vittek; óriási vagyonuk s uralkodóházak sarjaival kötött házasságaik fejedelmekkel helyezték őket egy színvonalba. Bernardin gróf anyja Este herczegnő volt, Herkules ferrarai herczeg testvére. Ő maga a nápolyi királyi családból nősűlt, s e réven uralkodójával, Mátyás királylyal is rokonságba jutott. Fényes összeköttetéseivel, fejedelmi vagyonával összhangban állott egyéni becsvágya is. Mátyás halála után, már a királyválasztás alatt, Ulászló pártja ellen foglalt állást, s az 1491-iki, délvidéki mozgalomban egyike volt Miksa legerősebb támaszainak. Megtérését csak politikai tekintetek idézték elő, de soha sem tudott kibékülni azzal a rendszerrel, a mit Bakócz és társai képviseltek az ország kormányán. A hatalmas olygarcha megvetésével eltelve a jobbágyfiúból lett főpap és a köznemesből nádorságig emelkedett Szapolyai iránt, mozgató erejévé vált a törekvésnek, mely ezek megbuktatását tűzte ki feladatáúl.
Corvin János még szlavóniai fejedelemsége idejéből éles viszályban állott a Frangepánokkal. De mostani helyzete szükségessé tette, hogy barátokat szerezzen magának tartománya főurai között. Az olygarchia részéről szerzett keserű tapasztalatok, Bakócz iránt feltámadt gyűlölete az elégületlenekhez való csatlakozásra késztették az ifjú herczeget. A fölkelők örömmel fogadták a bánt az ellenzék táborában s felismerve csatlakozásának jelentőségét, főszerepet szántak neki a mozgalom vezetésében.
78 FRANGEPÁN BERNARDIN PECSÉTJE.
A politikai érdekközösséget még erősebb kötelékek voltak hivatva szorosabbra fűzni. A herczeg elérkezettnek látta az időt, hogy a Hunyadi név fentartásáról gondoskodjék. Bizonyára nem csupán politikai tekinteteknek, hanem szíve sugallatának is engedett, midőn szövetséges társának leányát, Frangepán Beatrix grófnőt szemelte ki magának házastársul. Volt-e e választásban idegen befolyásnak része? nem tudjuk; ha igen, ez volt az első igazi jó tanács, a mit a herczeg tanácsadóitól kapott.
Beatrix grófnő négy leány közűl a legkedvesebb gyermeke volt Frangepán Bernardinnak. Anyja, Aragoniai Lujza által nápolyi királyi vér folyt ereiben. Keresztanyja, úgy látszik, Beatrix magyar királyné volt, legalább kétségtelen, hogy nevét tőle kapta, s horvátországi történetírók elbeszélése szerint a magyar királyi udvarban nevelték.[282] Ha ez igaz, akkor gyermekkori barátság emlékei érlelték meg az ifjú pár szívében támadt kölcsönös vonzalmat.
Bernardin gróf jó szívvel látta vejéűl Mátyás király fiát, a Hunyadi ház dicsőségének, hagyományainak egyet len örökösét. S míg a jegyesek a házasság előkészületeivel voltak elfoglalva, ő maga tovább szervezte a fölkelést; s gondja volt reá, hogy Corvin János nevét annak érdekében kellő módon felhasználja.
A készülődések mostanig egész titokban folytak. Ulászló, ki az uralkodó dögvész miatt már egy év óta távol volt székhelyétől, a dolgokról mit sem sejtve, épen az ország délnyugati vidékén időzött. Annál nagyobb lőn meglepetése, midőn az 1496. év első napjaiban hírűl vette Frangepán és Corvin fegyverkezését. Egyidejűleg jött a lengyel határról a hír, hogy titkos megbízottak Corvin János nevével hadakat gyűjtenek, nyilván, hogy a nádor kezén levő várakat megostromolják, s azok falai közűl a felvidéken is szervezzék a zendülést.
A király a szlavóniai részekhez közel nem látva magát biztonságban, az osztrák határszél felé sietett. Valpóról még 1496 január 18-án Bártfához intézett levelében falainak szoros őrizetére intette a várost. Február 8-án már Pozsonyból tudatta a felföld városaival, hogy Corvin lengyel zsoldosai ellen Szapolyai Istvánt küldte ki, nehány nap múlva pedig maga is táborba száll a fenyegetett országrész védelmére.[283]
A lázadás zászlaja már javában lobogott, midőn, 1496 márczius elején, a modrusi várkastélyban végbement a fényes esküvő, mely Corvin János herczeget Frangepán Beatrix grófnővel örök frigyben egyesíté.[284]
79. KEZDŐSOROK FRANGEPÁN BEATRIX OKLEVELÉBŐL.[285]
A Hunyadi és Frangepán családok közt létrejött családi szövetséget ápril első napjaiban Corvin és Frangepán közös követei jelentették be a pápánál, Miksa római királynál és a velenczei köztársaságnál. A követségnek az a feladata is volt egyúttal, hogy a délvidéki mozgalmat a külhatalmak jóindulatába ajánlják s annak czéljairól és jelentőségéről felvilágosítást adjanak. A Velenczébe küldött követek fegyveres segítséget kértek a signoriától, hogy a kormányt Bakócz kezéből kivehessék. Hasonló nyíltsággal léptek fel a herczeg és apósa követei Augsburgban, kijelentve Miksa előtt, hogy a legszélső határokig is elmennek a gyűlölt kanczellár és pártja megbuktatásában. Ha a császár mellett levő követ nem túloz, azzal fenyegetőztek, hogy a törökkel is készek szövetkezni czéljuk elérésére.[286]
80. A DOGEK PALOTÁJA VELENCZÉBEN.
E lépések nem sok eredménynyel biztatták őket. A velenczei köztársaság, Bakócznak kezdettől fogva jó barátja, helytelenítette a fegyveres föllépést s azt tanácsolta, hogy igyekezzenek a királylyal kibékülni, a miben készséggel felajánlá közreműködését. S Ulászló követei Rómában és Augsburgban egyenlő sikerrel ellensúlyozták Corvinék diplomatiáját. A római császár, bárha úgy tudta, hogy a fölkelők népszerűsége Bakócz rovására napról-napra növekedik, tartózkodó álláspontot foglalt el vele szemközt. Segélykérő felszólításukra kitérőleg válaszolt, s habár épen nem volt ellenére Ulászlót viszályban láthatni hajdani vetélytársával, igyekezete egyelőre csak oda irányúlt, hogy a pártütőket visszatartsa a törökkel való szövetkezéstől.[287]
Ez alatt a nádornak sikerűlt Corvin felvidéki seregeit szétverni, s a fegyveres mozgalom ezzel tisztán a kapcsolt részek területére szorítkozott. De az országszerte növekvő ellenzéki szellemet nem lehetett oly könnyen elfojtani. Május elején megnyílt Budán az országgyűlés, melynek évenként való egybehívását a köznemesség ébredő szelleme már kikerűlhetetlenné tette. Az udvari párt ugyan az előző évi törvények kijátszásával kivitte, hogy a nemesség ismét vármegyénként küldött két-két követ által képviseltesse magát, de sem ez a mesterfogás, sem Ernuszt Zsigmond lemondása a kincstárnokságról nem volt képes megakadályozni a vihar kitörését. Az ország jövedelmeinek hűtlen kezelése volt a legsúlyosabb vád, mely a kormány vezetői ellen emelkedett; a nemesség az országos számadások megvizsgálását követelte, s Bakócz, hogy magát megmenthesse, kénytelen volt püspök-társát a felbőszült rendek haragjának kiszolgáltatni.
Corvin és Frangepán távol tartották magukat az országgyűléstől s a kormánynak nem volt bátorsága őket a fölkelésért felelősségre vonni. A török készülődéseiről érkező hírek visszatarták Ulászlót a fegyveres megtorlástól; a békés kiegyezés terén tett kísérletet. Még a gyűlés folyamán felszólította a herczeget, hogy jelenjék meg az országgyűlésen, s midőn Corvin vonakodott biztos helyét elhagyni, két főpapot küldött hozzá az egyezkedés megkísértésére.[288]
A tárgyalásoknak nem lőn sikerük. Corvin és Frangepán nyugodtan viselték ugyan magukat, de nem békültek ki Ulászló kormányával. Passiv ellenállásukkal tüntettek Bakóczék politikája ellen.
A házasság első hónapjai így töltek el; a családi idyll nyugalmát a fegyverkezés és a politika zaja zavarta meg. S midőn a politikai viharokat szélcsend váltotta fel, a herczeg és apósa harczi kedve a velenczeiekkel viselt apró csatázásokban keresett kielégítést, mikkel a köztársaság imént tanúsított hideg magatartását akarták megboszulni.[289]
Az igazi mézes hetek csak az év második felében kezdődtek, midőn János herczeg felváltva szlavóniai birtokain s apósánál csendes duzzogásban tölté idejét.[290] A családi élet boldog időszaka volt ez, mely bő kárpótlást nyújtott Corvinnak élete eddigi küzdelmes napjaiért. Az Una völgyének regényes vidékén fekvő régi horvát fejedelmi város, Bihács, volt az ifjú pár leggyakoribb tartózkodási helye. Itt született 1496 deczember 21-én frigyük első gyümölcse, kis leányuk, a ki a Hunyadi-ház tiszteletreméltó nagyasszonyának, Szilágyi Erzsébetnek nevét nyerte a keresztségben.[291]
Az ellenfelek közt kibékülés nem jött létre. Az idő elvette ugyan a nagy ellentétek élét, s a felzaklatott kedélyek hullámai lassanként maguktól visszatértek rendes medrükbe, de a feszültség Bakóczczal tovább fenmaradt, s kiterjedt Corvinnak a királylyal való viszonyára is. E helyzet János herczeget új szövetségesek keresésére ösztönzé, s itt ismét a Frangepánok rokoni összeköttetése jelölte ki a követendő irányt. A velenczei köztársaság állandó összeköttetésben állott Frangepán Bernardinnal, kinek birtokai nagy része határos volt a velenczei területtel. A Veglia szigete és Zengg birtoka felett folyó versengések sokszor megzavarták a szomszédságot; de a boszniai törökök közelsége, a veszély, mely ez oldalról mind a két felet nyugtalanította, háttérbe szorította az ellenségeskedések okait. A Frangepánok régóta be voltak írva Velencze nemesei közé. A herczeget pedig birtokai, báni méltósága és házassága hármas kötelékkel fűzték a magyar birodalom délszláv tartományaihoz, s így természetes érdeke is azt kívánta, hogy szintén jó viszonyban álljon a szomszédos hatalmas köztársasággal. Az 1496-ik év apró ízetlenkedései feledésbe merűltek s a signoria 1497 elején kedvezően fogadta a herczegnek abbeli kérését, hogy a velenczei nemesség sorába felvétessék. A nagy tanács május 7-én tárgyalta ez ügyet s a szavazás eredménye 1524 igen volt, 35 nem és 10 kétséges szavazat ellenében. A köztársaság arany pecsét alatt állította ki az oklevelet, melyben egykori hatalmas ellenfelének, Mátyás királynak, fiát s maradékait a velenczei nemesek aranykönyvébe igtatta. A tenger eljegyzésének ünnepén, mely a fölvételt rövid idő múlva követte, a herczeg követének, egy délvidéki papnak, közvetlenűl a ferrarai herczegi ügyvivő után jelölték ki helyét a doge környezetében.[292]
81. BIHÁCS RÉGI KÉPE.
82. A VELENCZEI NAGY TANÁCS.
AZ ELLENFELEK között a küzdelem nemcsak a politikában folyt, de a törvényszékek előtt is, hol a kormányhatalom birtokosainak bő alkalmuk nyílt haragjukat éreztetni a pártütővel. Az 1496-iki Szent-György nyolczadán tartott országos törvényszék már május derekán sorra vette Corvin legfontosabb pereit s a gyulai és hunyadi zálogos ügyben Bakócz és társai javára hozott ítéletet. Ép így a Bánfiak javára döntötte el a Solymos és Lippa felett folytatott pert. Corvinnak perhalasztási engedélye volt a királytól, de Bakócz, mint kanczellár, egyszerűen megakadályozta annak írásba foglalását, s Ulászló 1496 deczember 2-án Szatmári György királyi titkár előterjesztésére formaszerűleg visszavonta a Bánfi-pörben kiadott halasztási rendeletét.[293] A következő január 10-én pedig a gyulai pörben is elrendelte a marasztaló ítélet végrehajtását, s a budai káptalant megbízta annak mielőbb való foganatosításával.[294]
De a herczeggel most már nem lehetett oly könnyen elbánni. Midőn a káptalan kiküldötte Boldogasszonyfalvi Jakab kanonok és Petri-Dersi János, a nádor embere, 1497 márczius 19-én Gyulán megjelentek, hogy az uradalom határaiból Bakócz és Ernuszt részére 10,000 forint értékű területet kiszakítsanak, a derék magyar alföldi városban rendszeresen szervezett ellenkezésre találtak. A gyulai várnagyok, Török János és Gyulai Simon, utasítást kaptak uruktól, hogy szükség esetén fegyveres erőszakkal is akadályozzák meg a beigtatást. A várnagyok felfegyverezték a gyulaiakat s a bíróság kiküldöttei, életüket is veszélyben látva forogni, eredménytelenűl tértek vissza Gyuláról.[295]
A Bánfiak meg sem kísérlették a Solymos és Lippa felett hozott ítélet végrehajtását, s a hunyadi pör folyamán a gyulaihoz hasonló kudarcz várakozott Bakócz kiküldötteire.
Mire az őszi országgyűlés ideje elérkezett, a dolgok ismét élükre voltak állítva, s a kormány vezetői annál nagyobb aggodalommal néztek az események elé, mert méltán tarthattak attól, hogy a köznemesség mozgalmai az ifjú herczegben fogják megtalálni vezérüket. Ulászló belátta annak szükségét, hogy a feszült helyzetnek vége szakadjon s az országgyűlés egybehívása előtt megújítá a béketárgyalásokat Corvinnal. A király részéről Pogány Péter, a pozsonyi gróf, volt egyike a hozzá küldött bizalmi embereknek. De jellemzi az udvar hangulatát s a herczegről táplált véleményt Schellenberg cseh kanczellárnak e tárgyalások elején Corvinhoz írt levele. « Itt az ideje immár, – úgymond – hogy a király kegyessége által nyújtott alkalmat megragadva, óhajtásait a király akaratával hozza összhangzásba és lelkének köztudomású álhatatlanságát levetkőzve, annyi hányattatás után végre hű, állandó és engedelmes szolgájává váljék ő felségének, hogy kegyét mindenben kiérdemelje. »[296]
83. SCHELLENBERG JÁNOS ALÁIRÁSA.
Az intés foganat nélkül maradt. Corvin nem jött el az országgyűlésre, de ott voltak emberei és jelen volt leghívebb, legönzetlenebb barátja, Váradi Péter kalocsai érsek. S a tárgyalások menetére általa kétségkívűl a távollevő herczeg is jelentékeny befolyást gyakorolt. A köznemesség az olygarchia félelmes ellensége gyanánt lépett fel itt és véres megtorlással fenyegette az ország kormányának hűtlen vezetőit. A Bakócz ellen intézett heves támadások, melyekben Váradi Péter vitte a főszerepet, pillanatnyi diadalra juttatták az ellenzéket. Ulászló november 29-én fölmentette Bakóczot a kanczellári méltóságtól s kivette kezéből a koronát, mire a büszke főpap megalázva vonúlt püspöki székhelyére.[297]
84. GYULA VÁRA. CSERNA KÁROLY EREDETI RAJZA.
Ámde a győzelem nem volt tartós. A köznemesség egyéb követelései megtörtek a főrendek erélyes magatartásán s az országgyűlés törvények alkotása nélkűl oszlott szét. Ulászló rövid idő múlva visszahelyezte méltóságaiba a főpapot, a kinek segítsége nélkül már nem volt képes többé el lenni. S a visszatérő kanczellár kérlelhetetlenűl érezteté haragját mindazokkal, a kik bukásának okai voltak.
A politikai áldozatok közt volt Corvin János is. A herczegnek már előbb ismételten megújuló kellemetlenségei voltak tartományai lakosságával. A szlavóniai rendek a harminczadosok zaklatásai miatt viszályba keveredtek bánjukkal s a vice-bán magyar nemzetisége is folytonos szálka volt szemükben. Kérelmükre Ulászló már 1496 végén, ugyanakkor, midőn Szlavóniának külön czímert adományozott, számos rendeletben szorította meg Corvin önállóságát,[298] s most, Bakócz megbuktatásának kudarcza után, a legvégső rendszabályt alkalmazta ellene: megfosztotta báni méltóságától. Utóda Kanizsai György lett, s midőn ez új állását elfoglalta, a hozzá intézett királyi rendeletek egész sora mondott ítéletet az előde kormánya alatt előfordúlt rendetlenségek felett.[299]
Az erőszakos eljárás nem volt képes Corvint megfélemlíteni. Bár a tartományok kormányzatát tényleg át kellett engednie Kanizsai Györgynek, nem szűnt meg tovább viselni a báni czímet, melyet annak idején a szlavóniai fejedelmi czím árán szerzett meg magának. A zágrábi káptalan előtt 1498 ápril 2-án óvást emelve elmaradt báni tiszteletdíja ügyében, az e miatt tett elzálogosításokat maga, neje s leánya nevében semmiseknek nyilvánította.[300] És Bakóczczal, ki időközben a prímási székre emelkedett, most már annál keményebben folytatta tovább a harczot. Nem nyúlt fegyverhez, korával növekvő higgadtabb gondolkozása megóvta őt e nehéz helyzet örvényeitől; de nem is elégedett meg a bírói úton elérhető megtorlásokkal. Elhatározta, hogy az országgyűlés elé viszi ügyét s a nemzettől kér elégtételt a király tanácsosaitól szenvedett sérelmekért.
Az országgyűlés ez évben – 1498-ban – Szent-György napjára volt egybehíva a Rákos mezejére. Az országban uralkodó hangulat, a köznemesség összetartása kétségtelenné tették az előző évben lefolyt jelenetek megújulását. A nemesség az utolsó gyűlésen halálbüntetés terhe alatt tette kötelezővé a személyenként való megjelenést, s Corvin János Bakócz ellen tervezett fellépésénél hatalmas segítségre számíthatott a Rákos mezejére gyűlekező nemesi táborokban.
A herczeg az országos tanácshoz intézett vádíratban foglalta össze mindazt a jogtalanságot, a mit ellene atyja halála óta elkövettek. Támadását első sorban az esztergomi érsek és a pécsi püspök ellen fordította, s panaszaiban, az óriási uradalmak és kincsek felsorolásában, mikkel jóindulatukat meg kellett vásárolnia, a zsarolás és a hivatalok elárusításának súlyos vádja volt a két főpap ellen kimondva.
Kapzsiságuknak, lelketlen eljárásuknak kiáltó példáját mutatta be a módban, melylyel Bakócz és Ernuszt a hunyadi és gyulai uradalmakról Kinizsinek adott zálogleveleket magukhoz kerítve, legértékesebb birtokaitól akarják őt megfosztani. Vádjait kiterjesztette Thúz Osvát zágrábi püspökre, Haraszti Ferenczre, Both Andrásra, Tárnok Péterre, Kinizsi örököseire, Bánczai Andrásra s mindazokra, a kik szorúlt helyzetét arra használták fel, hogy rajta meggazdagodjanak, a Hunyadi-örökség legjavát zálogos szerződésekkel kezükbe kerítsék s a még meglevőkből perek útján iparkodjanak őt kitudni. A zsarolások ellen az országos rendeknél keresett segítséget, s hogy a pereskedők zaklatásaitól végleg megszabaduljon, a Csontmezőn elveszett oklevelei helyett új adományleveleket kért a királytól összes birtokaira, azokra is, a melyek jogtalan úton idegen kézre kerültek, emlékeztetve egyúttal Ulászlót sokszor ismételt ígéretére, hogy őt minden jogaiban és méltóságaiban meg fogja őrizni.
85. CORVIN JÁNOS GYŰRŰS PECSÉTJE.
Panaszlevele a jogos önvédelem keserű, de nyugodt hangján volt tartva. Óvakodott minden túlzástól, csupán a tények felsorolására szoritkozott. Ezek közűl is elhagyott olyanokat, a miknek említését nem tartotta időszerűnek. Egy szóval sem érintette a báni méltóság elvesztését, mit ő maga idézett elő ellenzéki magatartásával. S szinte meglepő politikai tapintattal mellőzte a nádortól szenvedett sérelmeket; ismerte a folyton erősbödő összeköttetést, a mi a becsvágyó Szapolyai István és a nemesség vezére, Verbőczi István között létezett, s nem állhatott érdekében ügyét egyik legerősebb támaszától megfosztani.
Actiója főleg Bakócz ellen irányúlt, s egyik jelentékeny részletét képezte a gondosan kidolgozott hadi tervnek, melylyel a köznemesség végleg megbuktatni remélte gyűlölt ellenfelét.
Mialatt horvátországi birtokain elvonulva a távolból várta a bekövetkező eseményeket, követei: Móré Péter, Semptei Ferencz és Baksai Tamás megjelentek a Rákoson egybegyűlt rendek előtt és benyújtották a herczeg sajátkezű aláírásával és pecsétjével ellátott vádiratot. Az országos rendek átküldték a vádlevelet a királyhoz s felszólították, hogy szolgáltasson igazságot Corvinnak. Ulászló a kényes ügy tárgyalására külön bíróságot küldött ki, melyben a királyi személynök: Kálmáncsehi Domokos váradi püspök elnöklete alatt Somi Józsa temesi grófon s több országnagyon kívűl az országos főtörvényszékek ítélőmesterei foglaltak helyet. Az esztergomi érsek nem jelent meg a bíróság előtt, de volt reá gondja, hogy a szokott formaságok segítségével húzza, halassza az ügy lefolyását. Ügyvédje, Mályi Lestár deák, mindenek előtt másolatban kérte kiadatni Corvin panaszlevelét, s a király június 5-én eleget is tett kívánságának.[301]
Az ügy további lefolyásáról nincs tudomásunk. Az országgyűlés időközben eloszlott. A nemesség számos egyéb vívmány mellett két nevezetes törvényczikkben juttatta diadalra politikája vezérelveit. A nemesség képviselőinek felvétele az országos tanácsba a köznemességnek állandó befolyást biztosított az ország kormányára, míg a nemzeti királyság mindinkább erősbödő eszméje lépett előtérbe Miksa császár örökösödési igényeinek határozott visszautasításában s annak kimondásában, hogy a külhatalmak követei a jövőben a kizáratnak királyválasztásból. Bakócz megbuktatására irányuló törekvéseik azonban megtörtek a viszony szilárdságán, mely Ulászlót a nélkülözhetetlen kanczellárhoz csatolta. A kormány vezetését továbbra is a prímás tartotta kezében. S ez a kéz elég erős volt arra, hogy megakadályozza Corvin ügyének törvényes úton való lebonyolítását.
De a nyílt és bátor fellépés még sem maradt eredmény nélkül. A király is, Bakócz is belátták, hogy az eddigi politikát nem folytathatják tovább Corvin ellen, ha csak nem akarják őt a kétségbeesés sugallta eszközök felhasználására kényszerítni. Ulászló ép oly okos, mint nagylelkű lépésre határozta el magát, s titkos követei útján békülésre szólította fel a herczeget; felhívta, tárja fel előtte sérelmeit s jelölje ki a módokat, melyekkel azokat orvosolni lehet.
Corvin semmi titkot nem csinált abból, hogy a bánság elvesztése miatt a legnagyobb mértékben el van keseredve. Bakócznak irányában tanúsított magatartásában felismerve a rendszeres üldözést s tudomással bírva az udvarnál ellene folyó áskálódások felől, kétségét fejezte ki a király jóindulata iránt is és bevallotta, hogy a kétségbeesés határán állva, a király közbelépése nélkűl már-már erőszakos lépésre engedte volna magát ragadtatni. Ulászló közeledése vissza adta elvesztett bizalmát, de a szenvedett veszteségeket és sérelmeket a király csakis az által orvosolhatja, ha a már előbb ideiglenesen bírt báni méltóságot életfogytig ruházza reá.
Ulászló a fontos ügyben a nádoron és Bakóczon kívűl kikérte összes tanácsosai véleményét; a távollevőkét külön követek által tudakolta meg, s ezek helyeslő szava megkönnyítette a herczeggel való egyezség létrejöttét. A bánság életfogytig való eladományozása azonban az előzmények után nem történhetett meg a kellő biztosítékok nélkűl. Két irányban kellett a helyzetet körvonalozni: először, hogy a kapcsolt részek függő viszonyának épsége megőriztessék, s másodszor, hogy a herczeg halála esetére örökösei részéről biztosítva legyen a tartományok visszaadása. A kormány vezetői által megállapított feltételek tehát mindenek előtt azt tették szükségessé, hogy Corvin az országrészek bánsága s minden tisztsége, várai, városai és helységei birtokában úgy maga, mint neje nevében teljes és föltétlen hűséget és engedelmességet fogadjon a királynak, és esküvel ígérje meg, hogy a tartományok alattvalóit régi jogaikban megőrzi, a netaláni lázadókat a királynak azonnal feljelenti s ellenük a király rendelkezései szerint jár el, a várakat el nem idegeníti s az idegen kézen levőket visszaszerzi, s halála esetére azokat a királynak vagy utódainak s országnak visszaadatni rendeli. Hasonló hűségesküre lettek kötelezve a tartományok vicebánjai és várnagyai; amazoknak a király és tanácsosai előtt, ezeknek a herczeg és a vice-bánok jelenlétében kell megfogadniok, hogy a király és az ország hűségén megmaradnak, a tartományokat és azok várait a királyhoz való hűségük épségben tartása mellett tartják meg a herczeg birtokában, s halála után minden pénzbeli kárpótlás nélkül fogják a királynak visszaszolgáltatni.
A feltételeket Corvin elfogadta s az ekként létrejött kötés alapján Ulászló a herczeget «mint kegyelmes ura és mint szerető atyja» Horvátország és Szlavónia örökös bánjává nevezte ki. Az erről szóló oklevél, mely a kinevezés összes feltételeit felsorolta, Budán, 1498 október 10-én lett Ulászló sajátkezű aláírása és pecsétje alatt kiállítva. A szerződés jellegével bíró oklevelet a király biztos emberei vitték Corvinhoz, a ki viszont a királyi kanczellária által megfogalmazott hitlevélben «mint a király leghívebb és legkészebb szolgája és fia,» keresztényi hitére, emberségére és becsületére fogadta a szerződésben foglalt feltételek megtartását.[302]
A báni kinevezéssel együtt kapta meg János herczeg visszahelyeztetését a Kinizsi által elfoglalt békési főispánságba, melyet Ulászló az 1498-iki országgyűlés rendelkezésére elvéve Somi Józsa temesi gróftól, Váradi Péter közbenjárására – csak ideiglenesen ugyan, s nem életfogytiglan – a herczegnek adományozott.[303]
Corvin, minden kivánságában kielégítve s a szenvedett sérelmeket elfeledve, kiengesztelt lélekkel ment fel hívei társaságában Budára. Ulászló az év utolsó napjaiban fogadta a herceg és vice-bánjai hűségi esküjét. A válság ezzel be lett fejezve. Kanizsai György nándorfehérvári bánná neveztetett ki. A király 1499 január 4-ikén kelt levelében, sajátkezű aláírásával, értesité Horvátország és Szlavónia rendeit a felől, hogy János herczeget visszahelyezte báni méltóságába.[304]
AZ UDVARRAL létrejött kibékülésnek egyik legfőbb eredménye volt a király ígérete, hogy a herczeget peres birtokaiban megfogja védelmezni, sőt elidegenített javai visszaváltásához is segítséget nyújt. Kiváló súlylyal bírt ez ígéret Corvin zavaros anyagi viszonyai közepett, melyek bonyodalmait újabban az ellenzéki vezérség által megkövetelt áldozatok is súlyosbították. A politikai küzdelmek a pénzügyekben is sok kellemetlenséget vontak maguk után. A herczeg sehogy sem bírt a régi gazdálkodás hinárjából kiszabadúlni, s az egymás kapcsán keletkező zálogos szerződések, a birtok-adományok tömegei tanúskodtak e gazdálkodás szomorú módjáról. A per alatt álló Solymos új zálogos urat cserélt: Haraszti kezéről Derencsényi Péterhez jutott, ki a Gyula várához tartozó Berény helységére is szerzett adománylevelet.[305] A gyulai uradalom több arad- és zarándmegyei helysége 2000 forintért Benkovith Gergely birtokába jutott.[306] Szlavóniában Medvevár, Rakolnok tartozékaiból s a zagorjei grófságból jelentékeny birtokok kerültek idegen kézre.[307] Gyulai János Nagy-Kemlek várára szerzett 960 frtért zálogjogot, s a zálogösszeg rövid idő alatt 1490 frtra emelkedett. A várat Corvin 1497 január 7-én a Gyulai kezén levő Dobócz helység örök adománya árán szerezte vissza, de 890 frttal még mindig adósa maradt Gyulainak.[308] A zálogos birtokok sorsára jutott Hunyad vára is, melyet Pogány Péter és Bikli János a főispánsággal együtt 1200 frton váltottak magukhoz a herczegtől.[309] S Debreczen városa még Magyar Benigna kezén van, Corvin máris kénytelen azt visszaszerzése esetén odaigérni az Enyingi Törököknek, kik kezdettől fogva szolgálatában állva, a Hunyadi-örökségen emelkedtek lassanként az ország főbb birtokosai közé.[310]
Ulászlónak nemsokára alkalma nyílt ígéretének beváltására. A gyulai zálogos pörben a budai káptalan jelentést tett a nádornak a beigtatás megakadályozása felől; a nádor a Szent-Mihály nyolczadán tartott országos törvényszéken a herczeget és gyulai várnagyait hivatalos személyek ellen elkövetett erőszakoskodásért egy-egy márka arany pénzbírságra ítélte s a budai káptalant újolag utasította, hogy a beigtatást minden tiltakozás daczára hajtsa végre. Ulászló azonban a törvényszék ítéletét magához kérette és további intézkedésig felfüggesztette annak foganatosítását.[311] Hasonló módon akadályozta meg a solymos-lippai per elintézését, királyi szavával reá beszélve Bánfi Miklóst, egyezzék bele, hogy az ügy végleges eldöntése a jövő évi Szent-György nap nyolczadára halasztassék.[312]
A királyi pártfogás arra is reményt nyújtott Corvinnak, hogy elzálogosított birtokai egy részét vissza fogja szerezhetni. Debreczen város polgárait Corvin már ez év végén azzal biztathatta, hogy a várost a király költségén kiszabadítja az idegen kezekből s visszahelyezve régi jogaikba, véget vet elnyomatásuknak. A herczeg már 1500 elejétől tényleg mint e város földesura szerepelt s a Török Imrének tett ígéret daczára megtartá azt a maga kezén, hasznos intézkedések által igyekezve az előbbi birtokos alatt beálló pusztulás nyomait eltüntetni.[313]
Ép ily kedvezően lett megoldva a békésiekkel folytatott viszály, a kik a herczeget vonakodtak a tavaly visszanyert főispánság birtokában elismerni. Az ellenkezésre részben a gyulai várnagyok hatalmaskodásai adtak okot, részben az a körűlmény, hogy a vármegye központját képező békési kastélyt, melynek birtokához a főispáni tiszt kötve volt, Bánczai András tartotta kezei között, s a herczegnek mostanig nem sikerült azt tőle visszapörölni; az igazi ok azonban a vármegyei nemesség erős függetlenségi érzetében rejlett, mely a főispáni méltóságnak az uradalomhoz való csatolásával szemközt a következő évtizedekben is állandó ellenzéket képezett s a főispáni kormányzat ellenében a valódi vármegyei autonómiát hozta létre. Ulászló az ellenszegülő nemesekhez 1499 május 17-én szigorú leiratot intézett, melyben megparancsolta, hogy a herczeget valóságos főispánjuknak elfogadni kötelességüknek tartsák s úgy neki, mint az általa kirendelt alispánnak mindenben engedelmeskedjenek.[314]
Az 1499. év első felében a Székely Jakabbal való egyezkedésre is sor kerűlt. A zagorjei várak visszaadása után tudvalevőleg 11,000 frtot érő ékszer és két vár: Vinicza és Trakostyán s a kameniczai birtok maradt 16,000 forintnyi zálogban Székely Jakab kezén. A viszály, mely e miatt a herczeg és Székely között fennállott, az év tavaszán erőszakoskodásokra vezetett. Corvin ápril havában elfoglalta Székely Jakabtól Borlin várát, a benne levő jelentékeny értékű drágaságokkal együtt.[315] Székely a római császár szolgálatában állván, e tett Miksa beavatkozását idézte elő és a magyar országgyűlésen is szóba kerűlt. Móré Péter, nemrég még a herczeg belső embere, a ki Knin várából megszökve, Székely Jakab szolgálatába állott, május elején a Rákoson egybegyűlt rendek előtt panaszt emelt ura nevében Corvin ellen és bemutatta a Borlinból elhordott kincsek jegyzékét. A herczeg megbizottai, Balázs deák és Suppanich György, Móré jegyzékét hamisnak nyilvánították. Corvin mindazonáltal jobbnak látta a várat visszaadni Székely Jakabnak, s a két főúr megegyezett egymással, hogy a kincsek valamint a zálogos várak kérdésének eldöntését a magyar főurak és a császár alattvalói közűl választandó bizottságra fogják bízni. Székely Jakab június 30-án Ormozdon kiállított oklevelében hit alatt fogadta, hogy a bíróság döntéséig békességben marad, s az ítéletnek magát nemesi becsülete lekötésével aláveti; ellenkező esetben a herczegnek jogában fog állani várait megostromolni, jószágait tűzzel és vassal pusztítani és elfoglalni, a nélkűl, hogy ezért megtorlást vehetne magának. Hasonló ígéretet tett testvére, Székely Miklós, Miksa udvarnokainak kapitánya, kötelezve magát, hogy ha Székely Jakab az ítélet előtt meghalna, az egyezség feltételeit helyette teljesíteni fogja.
A vegyes bizottság Szent-Egyed napján (szeptember 1-én) Goricza faluban gyűlt össze. Miksa császár Rottal György császári tanácsos elnöklete alatt Stubenberg Andrást, a stájerországi főpohárnokot, Königsberg János és Spangstein András császári tanácsosokat, Fladnicz Frigyest és Egheswalder Zsigmondot küldte ki ítélő bírákúl. Magyar részről Somi Józsa temesi gróf és alsóvidéki főkapitány elnökölt és Kanizsai György nándorfehérvári bán, Nemittsan Venczel, Ulászló cseh udvari marsalja, Batthyány Boldizsár, Vojkfi Miklós szlavóniai protonotarius, Vémeri Benedek zenggi kapitány, Blagay István és Mihály grófok, Frangepán Miklós gróf és Podmanini János voltak a bizottság tagjai. Az osztrák főurak augusztus 31-én küldték meg Ormozdról a védlevelet Corvin felei részére. A tárgyalás a kijelölt napon a Boldogasszonyról nevezett kis goriczai falusi templomban vette kezdetét s a bizottság harmadnap mondta ki ítéletét. Az ékszerekre Székely Jakab tulajdonjoga végleg elismertetett; Trakostyán várát és a kameniczai uradalmat Székely tovább megtartotta zálogúl, de a herczeg Borlinnál szenvedett kárainak megtérítéseűl 3000 frttal toldta meg a zálogösszeget. Vinicza várát ellenben tartozott hetednapra visszaadni Corvin Jánosnak.[316]
86. SZÉKELY MIKLÓS ALÁIRÁSA.
Nem volt ilyen könnyű eldönteni a viszályt, melyet a hunyadi és a gyulai uradalmak zálogpere szított Corvin és Bakócz Tamás között. A hunyadi pert Bakócz az ez évi Szent-György-nap nyolczadán Kolozsváron, az erdélyi vajda törvényszéke előtt vétette tárgyalás alá, s bárha a herczeg ügyvédje királyi védőlevélre hivatkozott, Szentgyörgyi Péter gróf, a vajda, marasztaló ítéletet hozott Corvin ellen.[317] Corvin ügyvédje az ítéletet a királyi curiához fellebbezte. Az ügy további sorsát nem ismerjük; de Bakócz befolyásának hatalma jelentkezett a gyulai pörnél beállott kedvezőtlen fordulatban is. Ulászló szeptember 4-én visszavonta e perben kiadott halasztási parancsát, és elrendelte a nádor marasztaló ítéletének végrehajtását. A Pápán időző Szapolyaitól Bakócz már két nappal utóbb kieszközölte a végrehajtási parancsot, s a budai káptalan haladéktalanúl kiküldte megbizottját, hogy a nádori emberrel együtt a beiktatást foganatosítsa. De a hivatalos emberek újból kudarczczal tértek meg Gyula vára falai alól. Török Imre várnagy emberei, Nagy István és Mágócsi Márton, íjakkal, balistákkal, dárdákkal és szekerczékkel felfegyverezték a várbeli csatlósokat s a jobbágyokat, s ezek a szept. 12-én Gyulára érkező küldöttséget megrohanva, annyi időt sem engedtek, hogy a városban valamit magukhoz vegyenek; halálos fenyegetések között, étlen-szomjan űzték ki Corvin emberei őket a határból s kereken kijelentették, hogy a beiktatást emberhalállal is készek megakadályozni.[318]
A dolog ezzel annyiban maradt; a gyulai jobbágyok ellenszegülésével szemközt az érsek nem tartotta czélszerűnek az újabb kísérletet. De nem mulasztott el semmi kínálkozó alkalmat, hogy a vereségért megtorlást szerezzen magának. Az ő művének kell tulajdonítanunk, hogy a Garai-féle örökségnek jelentékeny részére, Gara városra, mit a pécsi püspök harácsolt el Corvintól, s a Garai Jób és Iván özvegyei által birtokolt Ujvár, Atina és Nekcse várakra és uradalmakra, miknek öröksége királyi oklevéllel volt neki megígérve, Ulászló Ujlaki Lőrincznek adott adománylevelet.[319] Ugyane befolyást ismerhetjük fel az elhúnyt Thúz Osvát zágrábi püspök testvérének, Thúz Alfonz zágrábi nagyprépostnak abban a tettében, hogy a pör alatt álló Medvevár, Lukavecz és Rakolnok várakat 1499 október 3-án 40,000 forint készpénzért Ulászló királynak vallotta örökbe.[320] A várak tényleg Corvin birtokában voltak, de a pör még mindig folyt a Thúz-családdal felettük, s annak eredménye a legnagyobb mértékben kétségessé válhatott a herczegre, ha maga a király lép az eddigi felperesek helyére.
Az udvar hangulata csak az év végén kezdett iránta ismét jobbra fordúlni. Deczember 25-én Szapolyai István, a nádor, elhúnyt; benne az udvari párt, Bakócznak és társainak érdekszövetkezete, legerősebb oszlopát vesztette el. Szapolyai után Geréb Péter, az országbíró, foglalta el a legelőkelőbb helyet az országnagyok sorában; a nádori méltóságra is ő volt a legszámbavehetőbb jelölt. Geréb élete utolsó éveiben melegen felkarolta ifjú rokonának, János herczegnek, érdekeit. Jóindulatára nagy szüksége volt a herczegnek, mert a törökök támadásának megújulása alig másfél évi báni kormányzata nagy mértékben növelte pénzügyi helyzetének immár állandóvá vált bonyodalmait. Báni tiszteletdíja, mint első bánsága alatt, úgy most is elmaradt, s a herczeg maga költségén kényszerűlt katonákat fogadni s a végvárakat védhető állapotban tartani. Kiadásai az 1500. év derekán már 100,000 forintra rúgtak; óriási összeg volt ez, mely az ország egy évi tényleges adójövedelmének felelt meg, s melynek készpénzben való megtérítésére az állam szomorú pénzügyi viszonyai között semmi reménye nem lehetett.
E helyzet már az 1499. év végén tárgyalásokra vezetett, melyek közvetítésével a herczeg Török Imrét bízta meg. Ulászló belátta a követelés jogosúltságát, hogy legalább némileg kárpótolja Corvint eddigi áldozataiért. Legalkalmasabb módja volt ennek az ország valamely biztos jövedelmi forrásának mérsékelt áron való bérbeadása. 1500 január 6-án a szlavóniai harminczadokat, a miket mostanig épen Török Imre bérelt, báni sallariumának fele, illetőleg valamivel nagyobb összeg: 5500 forint fejében egy évi időtartamra Corvinnak adta haszonbérbe, s ez időre megszüntnek nyilvánított, a jajczaiak kivételével, mindennemű bárki által bírt harminczados szabadalmat és mentességet.[321]
87. GERÉB PÉTER PECSÉTJE.
De ez nem elégítette ki Corvint. A harminczadok jövedelme jóval felűlmúlta ugyan a bérösszeget, de csak részben fedezhette egy évi báni fizetését. Még mindig fenmaradt az előbbi hátrálékok és a katonai kiadások összege, melynek ellenében megfelelő értékű jószágadományra tartott igényt. Ügyének rendezését az 1500. évi tavaszi nádorválasztó országgyűlés eredményétől várta, melyre 500 lovas kíséretében érkezett Budára.[322] Ez országgyűlés elején Geréb Pétert csakugyan megválasztották nádorrá. Személyében a török elleni háború híveinek vezére jutott a nádori székbe, s e harczias politika megvalósításában Corvinra is nevezetes szerep várakozott. A jelentőség, melyet a helyzet ily alakulása a herczegnek kölcsönzött, az udvar magatartására is nagy befolyást gyakorolt. Ulászló már 1500 végén az elhalt Blagay Mihály gróf és Pachyta István horvátországi és szlavóniai birtokait adományozta neki.[323] Jóindulatának valódi nyilvánulására azonban csak ezután nyilt alkalom, midőn Corvin rokona, Dengelegi Pongrácz Máté magszakadásával Erdélyben és a délkeleti részeken nagy kiterjedésű uradalmak szállottak a koronára. A kettős rokonság révén, mely Corvint az elhúnythoz csatolta, – Pongrácz Máté Frangepán Mária Magdolnát, Beatrix testvérét bírta nőűl – úgy látszik, kölcsönös örökösödési szerződés létezett a sógorok között. Ulászló a nádor közbenjárására beleegyezett abba, hogy az uradalmak örökjogon Corvinnak és utódainak adassanak át. Viszont azonban ő is elérkezettnek látta az időt, hogy egy régóta függőben hagyott ügyet a troppaui herczegség kérdését, véglegesen rendezze. Régi tehertől kívánt ez által megszabadúlni, mert a herczegséget még a kassai békeszerződésben testvérének János Albertnek igérte, s mindaddig, míg ez igéretét be nem válthatja, évenként 3000 frtot tartozott János Albertnek fizetni. János Albert időközben a lengyel trónra jutván, igényeit a legifjabb testvérre, Zsigmond herczegre ruházta s ez az 1501. év eleje óta épen a magyar udvarnál időzve, egyéb ügyek mellett erősen sürgette a herczegség átadását. A körűlmények összetalálkozása tette lehetővé Ulászlónak, hogy a Troppauról való lemondást tűzhette ki a Corvinnal megkötendő pénzügyi egyezség feltételeűl. A herczegség jövedelem tekintetében alig jöhetett számba Corvin magyarországi uradalmai mellett, s a herczegnek a Pongrácz-féle javakkal szemben nem eshetett túlságos nehezére a megválás egykori sziléziai herczegségeinek ez utolsó maradványától. 1501 június 12-én jött létre az erre vonatkozó egyezség Corvin és a király között, illetőleg ez nap foglaltattak írásba az egyezkedés pontjai. Corvin július 13-ára igérte a herczegség átadását, mire Ulászló Pongrácz Máté hagyatékát, úgymint Szabadka, Baranyavár és Zsidóvár várakat, Lugos városát és kastélyát, Dengeleget és Gerót, továbbá Almás, Toroczkó, Gerbó, Buza, Algyógy várakat és uradalmaikat Corvinnak adományozta. A Pongrácz özvegye kezén maradt Léta és Diód várak közűl az első az özvegy halála után szintén Corvinra volt szállandó, míg az utóbbi átadására a király 9000 frtnyi bánatpénz terhe alatt már a legközelebbi újévet tűzte ki határidőűl. Ez igéreteért testvére, Zsigmond lengyel herczeg, Szentgyörgyi Péter gróf országbíró, Bornemissza János kincstartó és Podmanini János is kezességet vállaltak.
Ulászló ezen felűl a Solymos és Lippa felett folyt pert Corvin János helyett magára és utódaira vette s megigérte, hogy Lippa várát Troppau átadásaig kiváltja Haraszti kezéből. Hasonlókép elvállalta a Békés birtokáért Bánczai András által folytatott pernek Corvin javára leendő eldöntését. S a harmadik nagy birtokpert, a Thúz-birtokokra vonatkozót, mint a Thúz-örökösök jogi utódja, megszüntetve, a herczeget új adomány czímén megerősítette Medvevár, Rakolnok és Lukavecz birtokában.[324]
TÖRTÉNETÜNK folyamán mostanig alig volt szó arról a kis hűbéres sziléziai herczegségről, mely 10 éven át Corvin Jánost vallotta fejedelmeűl. A troppaui herczegség, az egyedüli, mely a Corvinnak szánt országokból tényleg birtokába jutott, semmi szerepet nem játszott a királyfi élete folyásában. A «troppaui herczeg» soha életében nem látta herczegségét; fejedelmi méltósága alig volt több üres czímnél, a tartomány jövedelem tekintetében igen kevés jelentőséggel bírt reá, s kormányzata nem okozott több gondot bármelyik nagyobb uradalma ügyeinek igazgatásánál.
A troppaui herczegség sajátságos helyzetet foglalt el a sziléziai herczegségek államszövetsége – a melynek egyik tagját képezte – és a cseh korona között, mely a herczegségek felett a legfőbb hűbérúri hatalmat gyakorolta. Területe eredetileg, mielőtt a tartomány külön herczegséggé alakúlt, Morvaországhoz tartozott, és semmi közösségben sem állott a szomszédos sziléziai fejedelemségekkel. Mikor herczegeinek egyike, II. Miklós, a ratibori herczegség birtokába jutott, ez a szerzemény képezte az első összekötő kapcsot Troppau és Szilézia között. Miklós, mint troppaui herczeg, a cseh korona közvetlen vazallusa volt; mint Ratibor herczege azonban belépett a sziléziai herczegek szövetségébe. Ez a kettős viszony a cseh királylyal szemközt jelentékenyen megerősítette a troppaui herczeg helyzetét; Troppau jogilag megmaradt ugyan egy ideig Morvaország kötelékében, de fejedelmei mindinkább azonosították magukat a sziléziai herczegekkel s lassankint az egész tartomány beolvadt a sziléziai államcsoportba. Hogy a lakosság, főleg a városi polgárság, nem állotta útját a beolvadásnak, azt nemzetiségi tekintetek magyarázzák meg. A huszita mozgalmak óta, melyek Cseh- és Morvaországban a német és szláv lakosságot két különböző táborba gyűjték, Troppau túlnyomóan német polgársága Szilézia lakosságában természetszerű támaszt keresett a csehek és morvák nyomása ellen. Csehországot belső zavarai akadályozták meg felségjogai megóvásában; egyébként Troppau, mint a sziléziai szövetség tagja is, megmaradt a cseh korona hűbéri kötelékében. A XV. század második felében a tartomány tényleg Szilézia kiegészítő részeként szerepelt, s mikor Mátyás az országot elfoglalta, a többi meghódított herczegséggel együtt a Podiebrad Viktorintól szerződéssel megszerzett Troppaut szintén sziléziai főkapitánya kormánya alá rendelte.
De a kérdés alakilag még nem volt teljesen tisztázva; a cseh korona továbbra is közvetlen hűbérének tekintette a troppaui herczegséget, ellentétben a valódi sziléziai tartományokkal, melyek urai kezdetben független fejedelmek voltak, s a cseh souverainitás elismerése után is megmaradtak felségjogaik jelentékeny részének birtokában. S a külömbséget területi és jogi viszonyok fokozták; a herczegség a szövetség központjától távol, közvetlen Morvaország határán terűlt el, s egyes apróbb részei valósággal morva területbe voltak beékelve; lakosságában, magában a városi polgárságban is a szláv elem kezdett a század végén előtérbe lépni, s a tartományi rendek régi kiváltságaik alapján a morva urakéhoz hasonló előjogokat élveztek, miknek birtokában külömbeknek tekintették magukat a többi sziléziai rendeknél. A sajátságos viszonyban, mely Csehországot és Sziléziát, a szláv és német elemek képviselőit, a német birodalom északkeleti határán érintkezésbe hozta s mégis bizonyos állandó titkos harczban tartá egymással, a se nem cseh, se nem sziléziai Troppau képezte az átmenetet.[325]
88. PODIEBRAD VIKTORIN PECSÉTJE.
Talán ez ingadozó helyzet teszi érthetővé, hogy midőn Mátyás halála után a sziléziai tartományok siettek önállóságukat biztosítani s a király kijelölt örököse számára kárpótlásról kellett gondoskodniok, Troppaut találták erre legalkalmasabbnak. A bukott trónjelölt így jutott a tartomány birtokához, melynek herczegi czímét már előbb is viselte. Corvin ez által a sziléziai herczegek sorába lépett, a nélkűl azonban, hogy a magyar királyfi fejedelemsége a német-szláv államcsoport nemzetiségi érdekeit közelebbről fenyegette volna. Ulászló, mint magyar és mint cseh király, egyenlő készséggel adta hozzá beleegyezését, mert érdekében állott, hogy legyőzött vetélytársát minél több kötelékkel fűzze magához, s a herczeg egyénisége reményt nyújtott neki, hogy a herczegség rövid idő múlva vissza fog szállani a cseh korona rendelkezése alá.
Ezt a reménységet már az 1491-iki kassai békekötés okiratában egész határozottan kifejezve látjuk, a melyben Ulászló a troppaui herczegséget még Corvin tényleges birtoklása alatt testvérének János Albertnek igérte s addig, míg ez igéretét be nem válthatja, a tartomány jövedelmének megfelelő évi kárpótlást biztosított számára.
A békekötés e pontjában nyíltan ki lett mondva, hogy Corvin troppaui herczegségét mindenki ideiglenesnek tekinti. Annak tekintette maga Corvin János is, és érdeklődéséből, melylyel a közügyek és saját dolgai iránt viseltetett, úgy szólván semmit sem juttatott a troppaui herczegségnek. Kormánya élére kapitányt állított, ki őt mindenben helyettesítette; ő maga még csak annak sem érezte szükségét, hogy legalább egyszer életében ellátogasson fejedelemsége területére.
A tartomány meglehetős megnyírbált állapotban jutott Corvin kezére. A Prsemyslidák családjából származó első herczegei alatt, mikor Jägerndorffal egyesítve volt, a glatzi grófságtól az Oderáig az északkeleti morva határ hosszában eső egész területet magában foglalta, melynek Glatz és Morvaország északnyugati csúcsa felől a Sudetek és a Hohes Gesenke hegysége, délkeleten a Mohra és az Odera folyása, észak felől az Oppa völgye szabták meg természetes határait. A szép kiterjedésű tartomány azonban a XIV. század végén felosztás alá kerűlt; II. Miklós herczeg fiai 1377-iki osztozása határvonalat húzott a régi Troppau északnyugati és délkeleti része között; s amabban a herczegségből kivált Jägerndorf és Leobschütz önállóan folytatták államéletüket. A troppaui herczegség nevét a délkeleti terület tartotta meg, melyhez Troppau városán s Grätz és Landeck várakon kívűl Hultschin, Odrau és Wigstadl városkák s a körülöttük fekvő helységek, és nehány morvaországi enclave tartoztak. E szűkebb határok közé szorított troppaui herczegség is még több változáson ment keresztűl, míg a Prsemyslidáktól vétel és csere útján a Podiebradokhoz, s ezektől Mátyás rendelkezése alá jutott. S a terület feldarabolása maga után vonta a herczegség jövedelmének megoszlását s a fejedelmi tekintély csökkenését; az atyai örökségen osztozkodó Prsemyslidák mindenike külön udvart tartott a maga országrészében, bár ennek jövedelme alig volt elégséges az udvartartás költségeinek fedezésére. A herczegek tehát Jägerndorfban és Leobschützben csak úgy, mint Troppauban, kényszerítve voltak tartományaik legfontosabb jövedelmi forrásait, az országos és városi adókat, a bánya-, víz- és egyéb jogok haszonvételeit elzálogosítani, a koronajavakat elidegeníteni, hogy fejedelmi méltóságuk fényét fentarthassák s a vele járó terheket viselhessék. E pénzügyi politikájuk siettette a herczegségeknek idegen kézre jutását, de az új birtokosokra viszont több teher háramlott, mint haszon az új szerzeményből. S a troppaui herczegség csakis oly módon képezett e tekintetben némi kivételt, hogy birtokosát a körülmények felmentették a költséges udvartartás terheitől. Mióta Podiebrad Viktorin Troppaut átadta Mátyás királynak, az ősrégi grätzi vár és a Psemek herczeg által 1420-1430 között épített troppaui herczegi kastély nem látott fejedelmi udvartartást; Corvin János helyett kapitányai parancsoltak azok falai között, ők vezették uruk nevében a tartomány kormányát.
89. TROPPAU RÉGI KÉPE.
Mátyás halálakor, mint alkalmunk volt látni, Tomori István viselte a kapitányi tisztet, s a válságos napokban jelentékeny pénzáldozatok árán igyekezett Corvin János érdekeit a herczegségben megvédeni.[326] A troppauiak azonban nem látták szívesen tartományuk kormányát a magyar úr kezében, s mikor a herczegség birtokának kérdése rendezés alá kerűlt, volt reá gondjuk, hogy e sérelmük orvoslást nyerjen. Kikötötték, hogy Corvin lehetőleg belföldi embert állítson a kormány élére. Gyakorolták-e a tartományi rendek a hármas kijelölés jogát, mely a kapitányi tiszt betöltésénél őket megillette? nem tudjuk; Tomorit azonban még ez év folyamán a sziléziai Pingozi László s ezt csakhamar Ratiborzani Trnka János váltotta fel a kapitányságban, ugyanaz, a ki 1485-ben a herczegséget Viktorintól Mátyás király nevében birtokba vette. Trnka három évig kormányozta a herczegséget. 1495-ben magvar ember: Rátkai Pál volt a kapitány, de 1498-ban ismét sziléziai benszülött nemes, Paluze György áll a tartomány élén s nevével egész 1500 második feléig találkozunk a kapitányok névsorában, a mikor Corvin herczegségének hátra levő rövid idejére újból Rátkai vette át a kormány vezetését.[327]
A herczegség különben meglehetős független autonomiát élvezett, melynek birtokát herczegeitől és a legfőbb hűbérúrtól nyert régi kiváltságlevelei biztosították számára. A tartományi nemesség előjogai a morva országos jogokban gyökereztek; az igazságszolgáltatás saját országos törvényszékükön gyakoroltatott, mely évenként kétszer űlt össze s a közterhek viselését, a rendkívűli adókat, a fegyveres szolgálatot a tartománygyűlés szavazta meg a kormánynak. Ép ily féltékenyen őrizte meg a troppaui városi polgárság a maga önkormányzati jogait. Az országos törvényszékeken és a tartománygyűléseken a kapitány vitte a herczeg helyetteseként az elnöki tisztet; a távol levő herczegnek nem maradt fenn egyéb teendője, mint helybenhagyni a határozatokat és ismételten kiadott okleveleiben megerősíteni a tartományi nemesség és a polgárok ősi szabadalmait.
90. KEZDŐSOROK CORVIN EGYIK TROPPAUI HERCEGI KIADVÁNYRÓL.
A régi kiváltságlevelek megerősítése minden trónváltozásnak rendes következménye szokott lenni. Kétségtelen, hogy ez Corvin herczegsége kezdetén is megtörtént, habár az erre vonatkozó oklevelek nem jutottak el hozzánk. Az idegen nemzetiségű, idegen földön székelő herczeg kormánya alatt azonban többször volt szükség a fejedelmi ténykedés e gyakorlására, s úgy látszik, hogy ehhez többnyire a kapitányok személyében beálló változások szolgáltatták az alkalmas időpontot. A Pingozi helyére kinevezett új főkapitány, Trnka, az 1492. év első napjaiban személyesen jelent meg Budán Corvinnál, hogy Troppau város régi kiváltságleveleiről új megerősítő átiratot eszközöljön ki tőle.[328]
A tartományi nemességnek 1318-ban II. Miklóstól nyert kiváltságlevelét, mely a nemeseknek a morva rendekkel egyenlő előjogokat-biztosít, a herczeg 1494 febr. 12-én, Budán erősítette meg, s megigérte, hogy ha Ulászló vagy utódai a morvaországi nemességet új kiváltságokkal ruházzák fel, azok a troppaui tartomány rendeire is ki fognak terjesztetni.[329] Ugyane napról van keltezve a troppaui polgárok részére kiadott szabadságlevele, mely a város összes régi szabadalmait megerősíti s kimondja, hogy úgy a belváros, mint a külvárosok lakói kivétel nélkül a város joghatósága alá tartoznak.[330] A város jogkörét közelről érintő intézkedéseihez számíthatjuk még 1500 végén tett rendelkezését, melylyel az orgazdasággal gyanusított zsidókat Troppauból és külvárosaiból kitiltva, a lakosság közbiztonságát s anyagi érdekeit kivánta ama kor felfogásának szellemében megvédeni.[331]
91. A TROPPAUI PLÉBÁNIA-TEMPLOM.
A városi jogok egyik legfontosabb pontjában, a kegyuraság terén, Troppauban sajátságos viszonyok állottak fenn. A plebánia-templom kegyúri joga nem a polgárság, hanem az itt letelepűlt német lovagrend birtokában volt, s a városnak annál kevesebb kilátása volt azt maga részére megszerezni, mert a lovagrenddel maga a tartomány fejedelme folytatott hosszú küzdelmet annak gyakorlása felett. A polgárság úgy kárpótolta magát, hogy kápolnákat, oltárokat alapított, melyek kegyurasága magát az alapító családját illette meg. Az alapítványok azonban e családok s a tartományi kormány gondatlansága folytán elkallódásnak indúltak. Corvin, hogy e bajon segitsen, 1500 október 16-án Krapinán kelt oklevelében a troppaui egyházaknak, főleg a plebánia-templomnak s a Szent Adalbert és Szent-János templomoknak összes oltárait és kápolnáit a város kegyűri jogai alá helyezte, s felhívta az eddigi patronusokat, hogy az alapító leveleket egy hónap alatt mutassák be a városi tanácsnak.[332] A Troppauban honos nagyszámú szerzetes rendek közűl a minoriták és a domonkosrendiek kolostorai birnak tőle adományleveleket; ez utóbbiaknak 1499 február 8-án visszaadta 15 holdnyi szántóföldüket, mely adóhátrálék fejében a kincstárra szállott, s azt minden adó és közszolgálat alól felszabadította.[333]
Ilyen felszabadító és adománylevelekben a városi polgársággal és a tartományi nemességgel szemben sem volt szűkmarkú. A nagy távolság daczára, mely a tartományt herczegétől elválasztá, Corvin a tartományi kapitányokon kívűl herczegségének többi előkelő urával is fentartá az összeköttetést. A nemesek közűl többen személyes szolgálatában állottak, így Sztareho Lukács, libosvacziei birtokos nemes, a ki 1493 július 20-án Troppauban tanúk előtt nyugtázza a szolgálataiért neki s embereinek szerződésileg járó 500 forintot. Hulstein-Wladienin János ugyanez év végén a herczeg ügyei érdekében egy meghitt emberét küldé Magyarországba.[334] A többi urak és nemesek is megtalálták az útat távollevő uralkodójukhoz s annak jóindulatához s Corvinnak gyakran nyílt alkalma megjutalmazni troppaui alattvalói hű szolgálatait. A kincstár tulajdonát képező birtokokról a Branitzi Schippek, Czermniki Heinzkók, a Kawanok stb. részére kiállított adománylevelei s a közterhek alól való felszabadítás, mikben egyes troppaui polgárok házait részesíté, élénk bizonyságot tesznek bőkezűsége felől.[335] Corvin adakozó hajlama itt az elődei által megkezdett politika hagyományaival találkozott, s e hagyományok követésében úgyszólván minden korláttól függetlenítheté őt az a tudat, hogy a tartomány csak ideig-óráig marad tulajdonában.
Troppau birtokának kérdését, mint láttuk, Zsigmond lengyel herczeg határozott fellépése vitte a megoldás küszöbéig. Az 1501 június 20-án megkötött egyezség megállapította a feltételeket, melyek mellett Corvin hajlandó volt a herczegséget Ulászló rendelkezésére bocsátani. A király már július l-én értesítette a troppauiakat az egyezség felől s tudatta velük, hogy a tartományt testvérének Zsigmond herczegnek és örököseinek adományozta. Ugyanekkor fogadta Corvin Varasdon a troppaui főurak, lovagok a közép- és alsórendű nemesség követeit: Klinkowsky Jánost, Brawenticzky Jánost, Ticzek Jánost és Vrziessky Jánost, hogy átadja nekik a lemondási okiratot. A július 4-én kiállított oklevélben a herczeg feloldozta Troppau tartományi rendeit az alattvalói hűség alól, s meleg szavakkal ajánlotta Ulászló kegyességébe a herczegség lakosait, «kik hozzá, mint jó alattvalók, mindig hívek valának».[336]
Az átadás még e hó folyamán megtörtént. Ulászló, mint hűbérúr, és Zsigmond herczeg, mint a tartomány új fejedelme, július végső napjaiban megújították a rendek és Troppau város polgárainak kiváltságait, s Ulászló ez évi deczember 8-án mint magyar király is megerősítette Zsigmondot a herczegség birtokában.[337]
92. CORVIN JÁNOS CAMAEA-PECSÉTJE.
Jegyzetek
