Dr. Veress Endre: IZABELLA KIRÁLYNÉ, 1519-1559

Karácsony-ünnepe Budán és a versengő felek udvaraiban. Ferdinánd gyengesége. Az erdélyiek magatartása. A szultán fegyveres támogatása. Izabella nehéz helyzete.

42. Díszítés Werbőczy Hármaskönyve 1561-iki kiadásának czímlapjáról.^[364]

HOGY a Magyarországra küldött első 6000 emberével rögtön meg nem ostromoltatta Budát, a mikor – úgymond – biztosan bevehette volna, Ferdinánd évek múlva is fájó szívvel emlegette.^[365] Pedig valamikor maga is járt Budán, s ha más nem, az onnan visszatért lengyel követ is meggyőzhette volna a felől, mennyire nem ismeri a helyzetet s nem becsüli ellenfelei erejét. Persze ő nem volt katona, minek hátránya hadi intézkedéseiből lépten-nyomon kitünt. Csak harczi és hódítási vágya volt, párosúlva merész vállalkozási kedvvel; de szemmértéke a kitűzött feladat nehézségeinek megítélésére eléggé nem fejlődött.

Czarnkowski deczember első hetében ért Bécsújhelyre, hogy jelentést tegyen budai útjáról Ferdinándnak. Ide a királyné tulajdonképpen Bajonit vagy Porembskit akarta küldeni, hogy a kanonok nála maradjon a közeledő ünnepekre. De Bajoni maga nem tartá okszerűnek e dolgot,^[366] s így jutott egyedűl Czarnkowski feladatáúl jelentést tenni a római királynak küldetéséről. Biztosítá őt Izabella változatlan készsége felől, melyről tanácsosai miatt nem adhat kellő tanuságot, a kik tudta és beleegyezése nélkül működnek ellene.^[367] Felesége, Anna királyné számára is hasonló tartalmú levelet hozott tőle, a ki sietett figyelmét megköszönni és inteni, hogy legyen továbbra is híve a békés kiegyezésnek.^[368] De jól tudták mindketten, hogy ez csak hiú remény, bármennyire óhajtották és munkálták is ezt a czélt. A hazainduló krakói kanonok által ismételten kéri Ferdinánd a lengyel királyt, figyelmeztesse leányát, ne hallgasson fia gyámjaira, ne engedje el a bizonytalant a bizonyosért, s ne juttassa fiát az országgal együtt török kézre. Még nem késő a békés kiegyezés lehetősége, ám ha most sem sikerül, Ferdinánd a keresztyénség érdekében a német birodalmi rendek segélyével fogja tőle Budát elfoglalni s jogait érvényesíteni.^[369] Csakhogy ezt könnyebb volt mondani, mint megcselekedni, s ezért egymást érte a tanácsosok véleményadása, miként lehetne czélt érni leggyorsabban és legolcsóbban. A király leginkább a kalocsai és az esztergomi érsekre hallgatott, kik Erdély megnyerését tartották elsőrendű feladatnak ép akkor, midőn Gerendy Márton Harinnay Farkassal a rendek nevében deczember hó elején az udvarba érkezett.^[370] Ezek hűséget esküdtek Ferdinándnak, oly föltétellel, hogy meghagyva kiváltságaikat, 3000 gyalogost és ezer lovast küldjön be nekik Erdélybe ágyúkkal, lőszerrel és három havi zsolddal, hogy Izabella s a barát várait visszafoglalhassák.^[371] Ki lehetett volna zsákmányolni a György barát és Török Bálint közt kitört viszály alkalmát is, a ki azzal fenyegetőzött, hogy átáll a római királyhoz. Vetélkedésük oka, hogy Izabella háta mögött a töröknél «mindenik titkon egymástúl kívánja vala az király fia és az ország gubernatorságát.» S e fölött egy ízben a Szent-György-téren olyan «rútúl» összeszólalkoztak, hogy a királyné alig tudta őket kibékíteni az urakkal.^[372] De honnan vett volna Ferdinánd annyi erőt, midőn seregei télire szétszállingóztak vagy czivakodtak. A pápai őrség magyar és német legénysége pl. egy kenyérosztás alkalmával úgy összeveszett, hogy egész csata lett belőle, s a németek már ágyúikat is nekiszegezték a magyaroknak. Alig tudták lecsillapítani őket a vezérek és így is Vells a lábán, Perényi a fején sebesült meg a kődobálásoktól.^[373] Másfelől Erdélyben, hol a királyné ügyét Verancsics Antal képviselte, az ősz óta Bebek Imre, Thomory Miklós és Horváth Mihály buzgólkodott János király fia érdekében, a mire őket a barát elkötelezte. Itt Balassa Imre titokban saját nevében alkudozott velük Enyeden, mert kissé meghasonlott Mayláddal, kivel ő – úgymond – nem úgy esküdött volt meg, hogy ura, hanem, hogy társa legyen. Így (november közepén) abban állapodtak meg, hogy tíz hetet várjanak (a míg a felküldött követek megjönnek) s «ha Ferdinánd kiről őtet ol haddal és álgyúkkal meg nem segéti, melyekkel az ő várait megvehetnék, tahát ismég kezekbe eresztené Almást» és Diódot.^[374] Sléziából meg a liegnitzi herczeg azzal a képtelen hírrel, illetve tanácscsal kedveskedett Ferdinándnak, «hogy a lengyel nagyok 100,000 forintért Budát a magyar király kezére fogják játszani», Zsigmond király pedig hajlandó lenne vele véd- és daczszövetségre lépni a török ellen Magyarország megvédésére, ha legidősebb fiával összeházasítaná Izabella királynét! A római király erre azt felelte, hogy nem szokta gyermekeit bátyja, a császár tudta nélkül elházasítani, de valójában azt hiszi, hogy ez boldogtalan házasság lenne, mert hisz az özvegy királyné már 21 éves és fia is van, míg az ő fia alig 14 éves. Más okát csak élőszóval mondhatná el, de hallom (írja bátyjának) hogy a lengyel királynak még három más leánya van, s ezek egyikével lehetne – pro forma – alkudozni, hogy ez a szövetség létrejöjjön s ezúton Buda és a magyar korona birtokába jussunk.^[375]

Életczélja, törekvése valóban ez vala, csak eszközei voltak hiányosak hozzá. Ezzel a reménynyel töltötte a karácsonyi szent ünnepeket és lépett át a bekövetkezett új évbe, s ennek eshetőségével foglalkoztak Budán és a lengyel királyi udvarban is.

Izabella szüleit messze fenn, Vilnán ezer aggodalom közt érte a karácsony, a Megváltó ünnepe. Leányuk utolsó leveléből csak annyit tudtak, hogy Ferdinánd hada megkezdte Buda ostromát, de hogy Vells tábornok azon módon visszavonult, annak híre még nem jutott el hozzájuk. Így minden gondolatuk leányuk megváltására irányult, a miért szeretettel kérik, vonuljon el – még tanácsosai ellenkezésével is – biztos fedezet alatt Kassára, mely Lengyelországhoz közel esik, vagy Ferdinánd támogatásával Pozsonyba.^[377] Ezt a levelet az útban lévő Czarnkowskihoz küldték azzal a rendelettel, hogy rögtön térjen vissza Ferdinándhoz, kérve, kísértesse el seregével Izabellát biztos helyre, hogy szabaduljon az ostromtól, mely Budán fenyegeti.^[378] Hasonló szívességtételre kérte az aggódó atya Werbőczit és Petrovicsot, nehogy Izabella, gyenge nő létére az ostrom izgalmaitól, ágyúk zajától és fegyverek ropogásától beteg legyen.^[379] De hogy teljesíthették volna a gyámok a lengyel király kívánságát, mikor félelme korai volt és leányát semmi veszély nem fenyegette. Ügyök is jól állott, hisz Werbőczi éppen karácsony estéjére érkezett fel a magas portáról a budai várba, ámbár egyedül, mivel a pécsi püspök az úton lázba esett, otthon maradt betegen és pár hét mulva meg is halt. S az öt hónapig oda volt követ nemcsak athnámét és ajándékot hozott János király fiának,^[380] hanem annak hírével is meglephette gyámjait, hogy újabb követjük: Markó sürgetésére a szultán már útnak is indítá ^[381] Mohammed béget. Ez a vitéz kapitány eddig a szendrői szandsák bégje volt, de most kinevezték a végvidék határain állomásozó bégek, szipáhik és egyéb csapatok, összesen tíz bég szerdárává, s úgy indult meg tél idején «a magyar nemzet megsegélése végett». Vele volt két fia: Usztref és Murád bég,^[382] testvére, Ahmed bég, továbbá Arszlán bég és mások Rumiliból.^[383] Újév táján érkezett fel ez a 10,000 főnyi török sereg, mely Kalocsán ütött tábort. Petrovics ment elébe a szerdárt üdvözölni, s nemsokára feljött birtokairól Török Bálint is. Csakhogy a királyné nem örült e dolgoknak, bármiként szinezték is ki előtte. Őt nagy elvi különbség választá el a gyámoktól, a kik a pogánytól reméltek. Sokáig töprenkedett magában, mit tegyen, s utolsó megfeszítéssel (valószinűleg lengyel titkára tanácsára) vízkereszt utáni vasárnapra generális gyűlést hirdetett. De egyetlen egy főúr sem jött fel, akkora itt a királyné tekintélye – panaszolja Porembski, nem gondolván meg, hogy a gyámoknak elég módjuk volt megakadályozni a nemesek feljövetelét. Az adót sem akarják fizetni a vármegyékben, mivel mindenki az események alakulását lesi, úgy hogy a királyné karácsony óta hozományából kénytelen élni s fizetni udvari embereit, mert György barát kijelenté, hogy nincs pénze, minthogy sem harminczadot, sem más jövedelmet nem kapott.

Mindez szegény Izabellát levertté, beteggé tette, de Struthius doktor szerencsésen kigyógyította, s most ismét «publice» hallgat misét, ebédel ^[385] és tárgyal tanácsosaival, mint máskor. Csak a teje apadt el, úgy hogy gyermeke szoptatását dajkára kelle bíznia.

Mennyire kihasználhatta vala ez ellentétes viszonyokat Ferdinánd, ha – pénze lett volna. De ennek olyan szűkiben volt, hogy, miként írta: nincs mivel elinduljon a Regensburgba összehívott birodalmi gyűlésre. Buda elleni vállalatára és Erdély meghódítására legalább 60,000 forintra lenne szüksége, mert másként nem indulhat útra nyugodt lélekkel... mikor a török már csak 20 mértföldnyire van Budától; ámbár Isten megsegíté a kemény téllel, úgy hogy a törökök hajói és hadiszerei befagytak Tolnán a Dunába.^[386] Napokig havazott, annyira, hogy «a föld szine olyanná vált, mint az ezüst-lemez; a hadi nép lovait, fegyvereit, sátrait és egyéb szereit eltemette a hó», de Isten jóvoltából az egész vidék erdős lévén, «a török sereg szüntelenül tüzelt és így senkinek sem lett semmi baja».^[387] Hanem bátyjától hiába remélt a római király segélyt, mert neki is alig volt annyi pénze, hogy udvartartása költségeit «szűkösen» fedezze, s végre is – vígasztalta az V. Károlyt jellemző humorral – a lehetetlenségnek nincs más orvossága, mint lehetőségig alkalmazkodni a rosszhoz!^[388] Ferdinándot azonban ezúttal is átsegíté a nehézségeken szerencséje: a mindenfelől megindult követségek és tárgyalások áradata.

György barát szorgosan erősíti Budát, s hogy időt nyerjen, Bebek Imrét Bécsbe és Lengyelországba küldi alkudozni. Vele ment Mágóchy András is, míg ezalatt Czarnkowski újból Bécsbe érkezett. Majd Budára jön, honnan a királyfi gyámjai kiűzik.

FRATER György és gyámtársai minden erejüket Buda megerősítésére fordították, s hogy a német tábor fülébe jusson, azt híresztelték szét, hogy a várban 8 ezer emberük és két évre való élelmiszerük van. De jól tudták, hogy Nádasdy Tamás nem ment üres kézzel Erdélybe,^[389] hogy Pest, Vácz, Tata, Székesfejérvár újabb őrséget kapott, s hogy Visegrádon telel Vells tábornok, kinek felváltására Roggendorf Vilmos hadtestparancsnok már Győrig ért, sőt Salm gróf is útban van egy nagyobb sereggel. Mivel pedig a török még nem szedhette fel téli táborát, Bebek Imre fejérvári prépostot, a ki erdélyi küldetéséből kénytelen vala hazatérni, január végén a királynéval tartott tanácsülésből Ferdinándhoz s onnan Zsigmond lengyel királyhoz indították, hogy alkudozással húzzák ki az időt, a míg kitavaszodik.

Így gondolkoztak a gyámok, de szándékukon Ferdinánd is átlátott, a mint Bebek udvarába ért, hogy folytassa a Perényivel és Révayval még Pesten megkezdett tárgyalásokat.^[391] Izabella emlékébe idézi a római királynak, mondá, hányszor kérte, ne támadjon fegyverrel, hanem várja be nyugodtan, a míg szülei tanácsa megjön, mivel nem lenne illendő ily válságos időkben az ő tanácsuk nélkül döntenie, neki, a ki ura korai halálával özvegyen és betegen, ügyét Isten kegyelmébe ajánlja. S hogy szüleire hallgat és tudtuk, akaratuk nélkül semmit sem tesz, ezt nem azért cselekszi, hogy Ferdinánd jogait sértse, hanem, hogy szülei iránti szeretetét és háládatos szívét kimutassa. Ezért ezúttal is kész elfogadni a király méltányos föltételeit, a mint szülei vélekedését tudni fogja. A portára ment követek küldésében nincs része, mert azok nemcsak, hogy tanácsával nem mentek, de sőt megtiltá nekik, hogy nevében tárgyaljanak, mert ő őszintén óhajtja a békét s mindent megtesz, hogy Budát Ferdinándnak átadhassa. Ezért fiát sem engedi megkoronáztatni, sőt ha a fővárost seregei nem birnák bevenni, kivonúl belőle udvarával, hogy a római király könnyebben czélt érjen.^[392] Ferdinánd mindezt bizalmatlanúl fogadta, kivált azért a kijelentéseért, hogy Izabella Budát csakis szülei beleegyezésével engedheti át, holott a királyné eddig mind arról panaszkodott, hogy átadását a barát és társai ellenzik. Úgy érezte, hogy ő is csak nyújtani akarja az időt, habár Perényi emberével is azt üzente, hogy hajlandó átadni Budavárát, melynek egyik kapuja mindig nyitva áll Ferdinánd katonáinak! Igaz, hogy a lengyel királytól is arról értesült, hogy teljesen meg lévén győződve Ferdinánd örökösödési jogáról, ő is óhajtja, hogy leánya eljöjjön onnan;^[393] de már most kinek higyjen.

A részletes tárgyalások folyamán Bebek előterjesztette Izabella főbb kívánságait: állapíttassék meg János király családi birtokai visszaadásának ideje és engedjék át Pozsony vármegyét Pozsony és Nagy-Szombat városával, évi 25,000 frtnyi jövedelemmel mindaddig, míg néhai ura patrimoniumából megkaphatja Munkács, Máramaros, Trencsén, Szepesvára, Bajmócz, Léva, Skavina, Orava, Likava és Sárd birtokát.^[394] Ferdinánd nagyot kaczagott a királyné túlkövetelésnek jelentett kívánságán és olyan mérges lett, hogy választ sem akart adni. Ezért a prépost alkura fogta a dolgot, mire a következő pontokat nyerte: Ferdinánd évi 30,000 frtnyi készpénzjövedelmet biztosít János király fiának; anyjával egyetemben kapja lakóhelyül Pozsony várát és városát, továbbá Nagy-Szombat és Trencsén várát, oly kikötéssel, hogy Pozsony harminczadja és Trencsén jövedelmének összege betudassék az évi 30,000 forintba, melyre leköti a budai, székesfejérvári vagy más harminczad jövedelmét, nagyobb biztonság okáért pedig a harminczadosok Izabellának és fiának tegyenek esküt és adjanak számadást. A királyné lemond hitbérbirtokairól, de fia megkapja atyai örökét. Munkács és Huszt várát meg Máramaros megyét sókamráival tekintettel országos költségeire Ferdinánd nem adhatja át, de e kérdést a császár és a lengyel király kijelentésétől teszi függővé. Ha János király fia anyjánál hamarább találna meghalni, a királyné külön évi 10,000 frtnyi járadékot kap; a mint pedig Buda várát egész felszerelésével átadja, azonnal megkapja Pozsony és Nagy-szombat városát s rá egy hónapra Trencsén várát. Határidőül tíz napot tűznek ki, hogy azalatt Izabella e föltételek elfogadása iránt nyilatkozzék, s kijelentse egyúttal: Budán akar-e annak átengedése után is lakni, vagy más biztosabb helyen.^[395] De a római király másnap mégis csak engedett, s átvette Bebek obligatióját, melyben magát fejvesztés terhe alatt kötelezte, hogy Izabella királyné átengedi Budát és hitbér-birtokait – ha ebbe szülei is beleegyeznek. Kárpótlásúl kapja pedig Huszt és Munkács várát egész Máramaros megyével, sóbányáival és szabad sóárúlással életfogytiglan, még fia netaláni halála után is, évi 7000 frtnyi jövedelemmel együtt.^[396]

Erre Ferdinánd az útlevelet is kiállíttatta Bebek számára,^[397] kinek még Lengyelországba kellett mennie, miután biztosítá a királyt arról, hogy nem azért indúl oda, hogy az ügy halasztódjék, hanem, hogy Izabella szülei iránti köteles tisztessége megóvassék. De előbb még haza kellett volna térnie, jelentést tenni a királynénak, s egész úton tanakodott magában, mitevő legyen. Tudta, hogy a négy napi tárgyalás folyamán ^[398] átlépte útasítása határát, de érezte, hogy máskép nem tehetett. Másfelől ismerte az özvegy királyné lobbanékony, heves természetét, s nem mert szeme elé kerülni. Ezért megbetegedés ürügye alatt Visegrádon maradt és írásban tett jelentést küldetéséről. S harmadnapra (február 16-án) csakugyan megjött Izabella szemrehányó válasza, melyben köszöni ugyan fáradozását, de nagyobb lenne öröme – írja – ha megbizatása határán belül maradt volna. Mert semmi szükség nem volt ígéretekre s a kötelezvényre, és szerfelett csodálkozik, hogy tehetett ilyet, mikor meghagyta volt, hogy útasítása szerint cselekedjék. Egyben Ferdinándnak is tudtára adta, hogy az alkudozásokat illetőleg azokhoz a feltételekhez ragaszkodik, melyeket követével megüzent, s melyekhez szülei is hajlandók hozzájárulni; határidőt azonban nem ajánlhat, de a jó alkalmat két kézzel ragadja meg.^[399]

Bebek rossz kedvvel olvasta a királyné szemrehányását, melyre nem állhatta meg, hogy ne feleljen. Nem volt ő annyira «stupidus» írja, hogy túllépje utasításait, de látta a veszélyt, mely ügyét fenyegette, s kénytelen volt engedni a királyné érdekében, mivel másként választ sem kapott volna. Szolgálatot vélt neki tenni általa, s mindenesetre rajta a sor: elfogadja-e vagy nem a föltételeket. Ám próbáljon valakit felküldeni, s meglátja, nem fog más feleletet nyerni. Hogy sikert érjen, két dolog kell hozzá: Adja át Budát, és teljes meghatalmazással ruházza fel a tárgyalások folytatására felküldendő új követét. Figyelmezteti arra a nyomorúságra és szégyenre, mely érné az egész keresztyén világgal együtt, ha a török Budát elfoglalná. Ezért Isten szerelmére kéri, egyezzék bele a feltételekbe és siettesse az ügyet, mert ha a Duna jege eloszlik, s a török megindúl, nem valósíthatja meg békés szándékát.^[400]

Bebek egyébként János király gyámjaival szemben is kényelmetlennek érezte helyzetét, mert mikor útra indúlt Bécsújhely felé, egészen György barát híve volt, de Ferdinánd udvarában, nagyszerű hadi készületeit és erős igyekezetét látva, arról győződött meg, hogy Budát csakis ő mentheti meg. Ilyen szellemben írt nekik is, minthogy meggyőződésévé vált, hogy Izabella királyné fogadja el a római király ajánlatát, még szülei jóváhagyása nélkül (illetve megérkezése előtt) is, nehogy kénytelen legyen később kevesebbel beérni, s beteljesedjék rajta az a «parasztos» közmondás, hogy: A ki nem akar békésen ülni a lapáton, végre a nyelével is megelégszik.^[401] Baranyainak is azt ajánlta, hogy igyekezzenek rábeszélni a barátot az egyezség elfogadására és gondolják meg mindnyájan Kajafás mondását, hogy: Jobb egynek veszni a népért, mint az egész nemzetnek. A tanúlt prépost az egy alatt Budát érté, attól félvén, hogy a míg birtokosai «cunctando» veszik a dolgot, rosszabbúl ne járjanak.^[402] Vácz példájára gondolt, mely Ferdinánd-párti volt ugyan, de magyarok lakták, s fájt lelkének az a pusztítás, melyet február 10-ikén ott a török mívelt. Mohammed bég fia ugyanis éjjel rátámadt 3000 törökkel a városra, melyet négy felől felgyújtatott, s több mint 800 foglyot vitt Pestre lófarkhoz kötve kiket Izabella közbenjárására Petrovics csak nehezen tudott kiszabadítani.^[403]

A mely nap Bebek haza indúlt Bécsújhelyről, érkezett Ferdinánd udvarába Czarnkowski kanonok, immár másodszor. A lengyel király január 10-iki útasításával kelle visszafordúlnia ^[405] Vilnáról, hol még ki sem pihenheté első követsége fáradalmait. Pedig valami újat most sem mondhatott a római királynak. Zsigmond sajnálja, hogy zavar és háborúskodás tört ki közte és leánya közt, a miben – szerinte – Ferdinánd a vétkesebb, de reméli, hogy közbenjárásával kiegyezhetnek, minthogy ő úgy van nevelve, hogy szülei akarata nélkül semmit nem mível. Csak biztosítsa Izabella hitbérbirtokait fiával szemben is, a mire maga a királyné is kérte múlt év végén Tamás kanonok útján.^[406] Ferdinánd nyomban visszaútasítá a lengyel király szemrehányását, kijelentvén, hogy türelmesen várt sokáig, s csak akkor fogott fegyvert, mikor látta, hogy Izabella Erdélybe küldött leveleivel azt az országrészt is magának akarja hódítani. Támadásának czélja volt: lázadó alattvalóit köteles hűségre szorítani s megmenteni Magyarországot a pogánytól. De ő még fegyveres fellépése után is próbált alkudozni, az ó-budai táborban, hanem a királyné tanácsosai olyan követelésekkel álltak elé, hogy biztosai kénytelenek voltak eredménytelenül hazatérni. Az is furcsa, a mit a királyné üzen, hogy tanácsosai addig nem segítnek rajta, a míg atyja véleményét nem ismerik, holott Izabella múlt évi szeptember 9-iki leveléből ép annak ellenkezője tünik ki, midőn azt írja, hogy tisztes fogságban érzi magát Budán, mert vannak ugyan emberei és katonái, de azok nem azt teszik, a mit ő akar, hanem a mit maguk jónak látnak.^[407]

Czarnkowski előterjesztése Ferdinánd magyar tanácsosaira sem tett jó benyomást, a mint a király oldalán végighallgatták. Thurzó Elek királyi helytartó «a sok szóba burkolt előadás» némely helyét kétes értelműnek tekinté. Frangepán kalocsai érsek meg ezt a megjegyzést tette róla: Látszik, hogy lengyel követség, azaz bőbeszédű, «melynek velejét húsz szóba is be lehetett volna foglalni. De ő azt szándékosan összebonyolítottnak, sőt csodálatosnak s önmagával ellenkezőnek találja. Úgy látja, hogy az egész követség alapja nem egyéb ijesztésnél s fenyegetésnél».^[408] Azonkívül nem tartja elég őszintének, holott a követnek azt is kellene tudnia, hogy Ferdinánd Buda elleni hadjáratát nem is annyira jogai védelmére, mint inkább Magyarország és a keresztyénség üdvéért indította. Hanem azért mégis csak beleegyeztek, hogy a kanonok megbizatásához képest most már Izabellához is lemenjen. De figyelmeztették, győzze meg a királynét arról, hogy első sorban magától cselekedjék, és tanácsosait vesse alá akaratának, ígéretek helyett pedig «szépszerivel» teljesítse, a mire néhai ura szerződésileg kötelezte magát.^[409]

Zsigmond király annyira féltette leánya életét, hogy Czarnkowski felváltására február hó végén újabb követet indított útnak: pózeni várnagyát és nagy-lengyelországi főkapitányát: Gorka Andrást. Közeledéséről értesülvén a kanonok, megváltotta számára is az útlevelet, de őt magát már nem várhatta meg, hogy együtt mehessenek le Budára. Instructióját azonban másolatból ismerte. E szerint a lengyel király arra kéri Ferdinándot, hagyjon fel az ostrommal s a keresztyén vérontással, mert már előbbi két követsége útján is meggyőződhetett arról a buzgóságáról, melylyel a békesség helyreállításán fáradozik, minek azonban legjobb módja: a váradi béke föltételeinek teljesítése.^[410] Erre hivatkozott kitartóan Izabella is, sőt Erdélyben is úgy hódított tért magának Mayláddal szemben, hogy a váradi szerződésre utalt, mely János királynak Erdély birtoklását biztosította.^[411] De éppen ez az, a mit Ferdinánd nem tudott, illetve nem akart teljesíteni, még mindig abban a téves felfogásban élvén, hogy a mint kitavaszodik, könnyű szerrel elfoglalja Budát, s akkor – nem tartozik János király özvegyének és fiának semmivel. Így aztán kelepczébe jutott Izabellával szemben, mert az február utolsó hetén a szülei hozzájárulását biztosító leveleket is felküldte hozzá egyik aulicusa: Mágóchy András útján, biztatván, hogy habár a gyámok, a hadi személyek és polgárok hűségi esküt tettek neki, könnyen megkaphatja Budát és Erdélyt, ha kívánságait őszintén és haladéktalanúl teljesíti.^[412]

Így indúlt útnak a lengyel követ márczius 5-ikén Bécsből,^[413] de feljövet találkozott Bécsújhelyen a Lengyelországba siető Bebek Imrével, kitől sok újságot hallott a budai eseményekről. György barát még mindig régi meggyőződésében él és semmi békélésre nem hajlandó. Roggendorfnak rendelete van, hogy Izabella legkisebb jeladására segítségére siessen, s e végre a két pesti kapitány: Dischkau Ottó és Kain Mátyás két zászlóaljjal folytonosan készenlétben áll.^[414] Budán minden nagyon drága lett, mert az útakat a németek megszállták, s így alig jutnak élelemhez, hanem javulást remélnek a török segélytől, mely már közeledik téli szállásáról.^[415]

Bebek magához vevén Bécsben Mágóchyt, olyan gyorsan haladt, hogy márczius 8-ikán már Vilnán volt, hol a lengyel királyi pár a telet töltötte. Előterjesztését az öreg és ifjú király együttesen hallgatta végig. Jól esett hallaniok, hogy Izabella és fia egészséges, habár öt hónap óta szenvedi Ferdinánd seregeinek ostromát, és – várja atyja segítségét, melyet többre becsül a törökénél, a ki azt már fel is ajánlta. Kérése teljesítését Bebek is melegen ajánlja, nem mint követ – úgymond – hanem, mint Izabella hű szolgája. Mert ha néhány főembert küldenek segítségül, az egész országot megmenthetik Ferdinánddal szemben, mivel az urak szeretik királynéjukat s a királyfit, kit a szultán a magyar trónon megerősített. De ha Ferdinánd nem hagy fel támadásával, nemcsak Magyarország vész el, hanem más birodalmakat is tönkretehet.^[416] Ő Felségeiket Izabella (illetőleg György barát és társai) kívánsága igen kellemetlenül érinté, mert annak titkát nem akarták elárúlni, hogy a római királynak már rég semlegességet ígértek. Így elhatározásukat üres udvariassággal a Ferdinándhoz indított két lengyel követ küldetése eredményétől tették függővé.^[417] Hanem azért a két magyar követet szívesen látták, sőt Bona királyné külön levélben köszöni a barát hűségét, és Estári meg Bajoni odaadó buzgalmát, melylyel leányát szolgálják, és szükségeiről gondoskodnak.^[418]

Ily körülmények közt még mindig nem avúlt el a lengyel király ama január 10-iki levele, melylyel Czarnkowski márczius elején Budára ért János király fia gyámjaihoz. Ebben a király örömmel köszöni ragaszkodásukat Izabella és fia ügyéhez, de hadi segítséget még sem küldhet, mert annak – úgymond sok oka van. Ilyen: a seregküldésre alkalmatlan téli idő, hogy országát fenyegetik a moszkvai és tatár csapatok, hogy a török is okot látna benne újabb háborúra, hogy a király nem barátja a hadakozásnak s hogy végre kell hajtani a váradi békét, mihez Ferdinándnak fel is ajánlta közbenjárását leányánál, a kit nem akar «veszélyben lenni» tudni.^[419] De azért még sem küldött még csak száz lovast sem megszabadítására, hanem vigasztalgatta, hogy erős szívvel viselje azt, a mit eddig megváltoztatni nem lehetett, de Isten akaratával nemsokára megváltozik, mert az emberi dolgok forgandósága olyan, hogy az örömbe ürmöt, s az ürömbe örömöt vegyít. Mostani helyzete különben sem lehet állandó és örökös, ám jóindulatát és szeretetét tapasztalhatta abból is, hogy János király halála óta ez már a negyedik követség, melylyel felkeresi, és inti: vegye rá tanácsosait, hogy a váradi béke rendeléseit teljesítsék.^[420] Ugyanezt tartalmazza a Dorkának adott útasítás és levél is,^[421] melylyel ő a krakói kanonok után küldetett.

György barát és társai tisztában voltak a helyzettel. Ők nem reméltek sokat sem Bebek küldetésétől, sem a lengyel király amaz ígéretétől, hogy Buda érdekében V. Károly császárhoz követet küld,^[422] sem pedig a közéjük jött lengyel követtől, a ki Pesten találkozott a lengyel levélvivővel, s együtt mentek fel Budára. De bosszantá őket, hogy egész nap sugtak-búgtak a királynéval, hogy «az békesség dolgát igen futnák Izabella között és Roggendorf között», mert naponta kimentek hozzá ó-budai táborába, estére, pedig ismét vissza a királyné asszonyhoz. Ezért, hogy esetleges cselvetésüknek útját állják, valami tanácskozás ürügyén a palotából Werbőczi házába hívatták a két polyákot, hol az urak: Petrovics, a kanczellár, György barát, Batthyányi, Markos körülfogták mintegy 200 puskással s a Szent János-kapun «kitolák» őket «a királyné asszony háta mögül» a várból, honnan aztán a «jámborok nagy pironkodással» a német táborba menekültek.^[423] Czarnkowski ekkor még fiatal, 34 éves ember volt, s fájt neki, hogy ilyen csúfság érte, és nem voltak tekintettel legalább papi méltóságára.^[424] De szükség volt erre az erélyes fellépésre, mert a németek már megkezdték az ellenségeskedést, s egy csapatjuk a megelőző héten, hamvazó szerdán (márczius 2-ikán) kora hajnalban Fejérvárról egész a várfalak alá jött. Erre Török Bálint és Olcsarowith Péter, a ráczok kapitánya rájuk csapott, s egy mérföldig űzték őket, a Kánya-erdőig.^[425] Majd következett több is.

A németek 1541 Szent-Gergely napján Budát lövetni kezdik, Pest alól pedig elzavarják a felmentő török sereget. Félelmében s attól való aggodalmában, hogy a török kezére jut, a betegeskedő királyné át akarja adni a várat Ferdinándnak, de György barát meghiusítja szándékát, sőt a lengyel király új követét, Gorka Andrást hozzá sem bocsátja. E miatt Izabella igen megneheztelt s távozni akart, hanem a Szent-György-napi országgyűlésen az urak lebeszélték, a barát pedig megérttette vele, hogy ez ártana az országnak. Ekkor a makacs asszony cselen törte eszét s a budai polgárok útján próbált szabadulni.

CZARNKOWSKI még Budán volt, midőn Szent-Gergely napján (márczius 12-ikén) eldördült az első ágyúlövés, mely a vár félévi ostromát és lövetését bevezette. Oka az volt, hogy a fenti csetepaté hírére Mehemed bég 58 naszádot küldött fel a várbeliek megsegítésére, ellátva mindegyikét 70 emberrel. E hajókat a pesti oldalról provokálták a német naszádosok, mire pompás csata keletkezett a Dunán. A németek előbb egy, majd két és három hajót küldtek ellenük, a törökök is egy, két, hat hajóval mentek tűzbe, s lövöldöztek egymásra hajóikról, a míg a németeket visszaűzték. Erre a török naszádosok parancsnokát, Kasszán vajdát (a ki János király életében 500 lovasával Pesten állomásozott, s a pestiek jól éltek vele) a várban nagy tisztességgel fogadták. A tanács határozatából Török Bálint, Batthyány Orbán és Olcsarowith Péter 200 lovassal és 400 puskás gyalogossal ment elibe a Dunapartra, s a vajda 20 török tisztjével mozsárlövések közt vezették a kincstartóhoz, a ki fényesen megvendégelé őket. Ebéd és pihenés után György barát átvitte a vajdát a kanczellárhoz, hol a tanácsban audiencziát adtak neki, mivel azért jött fel, hogy meggyőződjék a magyar urak állhatatosságáról. Aztán hasonló rendben kísérték le, mert sietett vissza a sereghez, mely téli szállásáról nyomában húzódott Budavára alá.^[426] Lovasságukat 30,000-nek, a gyalogságot 10,000 főnyinek mondták biztatásúl, de felényi sem volt.^[427] Velük szemben a németek száma a 30 naszád legénységével, a cseh és magyar csapatokkal együtt még nem több, mint 5400, de élelmi- és lőszerrel kitűnően felszerelvék.

Szünetlenül lövik a várat és erősítik táborukat s a falakat, Gegedi Pál kőháza anyagából, mely Pest közepén díszlett.

Pest városa a nagyböjtben állotta ki a tűzpróbát, midőn a török két héten át ostromolta és lövette. Ezt a várat Vells távozása óta hárman védték: Bebek Ferencz 2000 főnyi morva gyalogságával és 300 huszárral, Warkóch György a lovasság parancsnoka és Dischkau Ottó a tűzérség vezetője. Közben a komáromi őrséget is leküldte Roggendorf jó felszereléssel és erődítési eszközökkel, úgy hogy közel négyezeren voltak, midőn márczius 20-ikán maga Mahomed bég a város falai alatt megjelent. Itt azonnal hozzáfogott az ostrom-műveletekhez, de a városból eredményesen tüzeltek reá, sőt egy kirohant huszárszázad össze is csapott a török lovasokkal. Másnap a bécsi kapu közelében gyülekeztek sok ezren, mialatt a budai várból a pesti falakon álló őröket lődözték, a míg helyeiket el nem hagyták. Harmadnap György barát is segítségére jött a töröknek, elsánczolván magát a budai vízi-torony alatt. Hanem tüzelése kevés kárt okozott a pesti őrségben, sőt annak lövései a Dunán át sokat megöltek seregéből. Erre 23-ikán reggel a barát átjött a pesti oldalra, és sánczot vetett a «cserzők házainál,» melyekből kézi puskákkal és falkonyokkal lődözte a várost, bár kevés eredménynyel. Annál jobban tüzeltek a pestiek, sőt embereit is kiűzték a házakból. Ekkor a török Gyümölcsoltó-Boldogasszony napjára ostromot tűzött ki,^[428] de mivel tűzérfelszerelése nem volt, György barát áthozta Budavára legszebb ágyúit: 8 faltörő badsaliskát, 2 mozsarat, 4 falkonyt és sajkaágyút, és 300 szakállas puskát. A törökök az ágyúkat 96 ölnyire «meteriszekbe állították» a bécsi kapu melletti sánczokba, s kétfelől tüzeltek egyszerre, míg a budavári tüzérek átröppenő golyói a házakat gyújták fel a városban. Napestig törték a falakat 40-, 60-, 80- sőt 110-fontos golyókkal, de daczára a 73 lövésnek, alig látszott nyoma rajtuk. Másnap 157 lövéssel két jó rést ütöttek a várfalon, hanem a kritikus nap Laetare-vasárnapjára virradt, melyen Warkóch György tüzérmestere 337 lövést számlált össze. De ámbár a török egy helyen négy ölnyire, derékig lerombolta a falat, mely régiesen, rosszúl volt építve, rohamukat mindig sikeresen visszaverték a védők. Pedig már a bécsi kaput is betörték és felégették, úgy hogy egy egész éjjel és egy nap nyitva maradt; de az ostromlók még kardlapozva sem akartak rohamra menni, úgy elhagyta őket a bátorság. Hullott a sok tűzgolyó, melyek azonban nem gyújtottak, s még a Gellérthegyről is segítettek a budaiaknak hat falkonyból. A következő négy nap alatt 606 lövéssel bővítették a rést, melyen április első három napján naponta megkísérelték a rohamot.^[429] Egy ízben a töröknek, s a barát rácz és magyar katonáinak már sikerűlt is betódúlni a külvárosba, de a németek belső vársánczukból intézett tüzelésükkel ismét kitolták őket. Erre a török felhagyott a hosszú ostrommal, melyben sok embert és 14 hadnagyot vesztett és április 4-ikén elvonúlt a falak alól, «a Dimiskár vilajetében lévő előbbi állomáshelyére».^[430] Előbb azonban a Rákoson tanácskozott harmadnapig ^[431] a magyar urakkal és kivált György baráttal; a ki e tábori tanácskozás értelmében inté Petrovicscsal együtt további hűségre az erdélyieket, s különösen a szászokat,^[432] miként azt előbb a királyné is megtette.^[433]

E csatározások hírére Ferdinánd hamarosan felszerelt 50 naszádot, s azt az alsó-ausztriai rendektől kapott két zászlóaljjal Salm Miklóssal sietve útnak indítá, oly útasítással, hogy Roggendorfhoz csatlakozva, siessen a pestiek védelmére. A gróf április 3-ikán indúlt Bécsből és két nap múlva jutott Komáromba, de mikor a generálissal Pestre értek, se hírét, se hamvát nem találták a töröknek. Ekkor Nógrád vívására indúlt Roggendorf, minthogy hallá, hogy annak kapitánya atyjafia György barátnak. De nem vehette be, hanem kiegyezett vele, hogy átadja a várat, a mint Buda megadja magát, vagy a németek beveszik.^[435]

A várbeliek ezalatt Budán sokat szenvedtek, főleg az urak hanyagsága miatt. Az útakat pl. elállották a németek, bár felszabadíthatták volna egy kis jóakarattal. Így természetesen – a bort kivéve – minden drága, mert a mióta Ferdinánd hadai Fejérvárt elfoglalták, semmi élelmet sem kaphatnak a szomszédos városokból. Pest, Székesfejérvár, Esztergom és Visegrád piaczain t. i. kihirdették, hogy mindenki fejével és marhájával lakol, a ki Budavárába élést, fát és szenet mer bevinni, s csak lopva kaphatnak egyet-mást a budai szőllők felől. Így a királynénak semmi kényelme sincs. Rosszúl gondozzák és sok mindent nélkülöz. Költsége naponta nő, és senki sem gondoskodik jövedelméről, mert a kincstartó barát tagadja, hogy pénze lenne. Az urak beleegyezésével a múlt hónapban egy frtnyi adót vetett ki, melynek felét a királyné udvartartására rendelték, de eddig még egyetlen dénárt sem kapott kezéhez, mert a barát azt mondja, hogy az adó egy része katonákra kellett. Márczius elsején a királyné asszony ismét egy forintnyi adót kért magának a Buda körüli három vármegye minden egyes jobbágyától. A tanácsurak készséggel meg is szavazták, hanem másnap előálltak, hogy e pénzt a vár védelmére György barátnak, mint várparancsnoknak kell adniok. Elkeseredésében, meg hogy elkerülje a várvívás izgalmait, Izabella elhatározta, hogy lippai várába vonúl, mivel belátta, hogy nincs kilátás kibékülni Ferdinánddal. Különben sem akarja megvárni a szultánt, a ki azt üzente, hogy személyesen feljön. De a királynét szándékában eddigelé betegeskedése gátolta, mely gyakran ágyhoz szögezte. József mester ugyan mindig lábra állítá, de mit ér az, ha újabb hadi hírek és izgalmak ismét beteggé tették. Így pl. márczius 16-ikán Mehemed bég fia 4000 emberrel Eger felé indúlt, hogy azzal is úgy bánjék, mint a télen Váczczal, Török Bálintot pedig szinte elfogták Szent-Péter körül Perényi lovas emberei. Ferdinánd magyarországi «nagy kanczellárja» ugyanis 500 gyalogossal és 300 lovas puskással tért vissza Bécsből Fejérvárra, a mint 100 vitéz lovasa körülfogta Török csapatját, de az úgy elverte őket, hogy ötvenet nagy diadallal (márczius 17-ikén) hoztak fel foglyul a várba, melyben Szent-György napján «generális conventio», vagyis «rákos» fog tartatni.^[436]

A gyűlésig még több, mint egy hónap volt, s a nagyböjt heteit és a húsvéti ünnepeket állandó izgatottság, félelem és rettegés közt tölté Izabella királyné. Jövőjét veszélyesnek tudta, lelki nyugalmát megzavarta a bizonytalanság érzete, pihenését a szünetlen ágyúzás, mely miatt kerti sétáit is kénytelen volt elhagyni. Belső hívein: Porembski lengyel és Savorgnani Pál olasz titkárán ^[437] kívűl csupán Petrovicscsal érintkezett; a baráttal, kit mindinkább gyűlölt, napokig nem beszélt. Annyit töprengett és küzködött magával, tehetetlen állapotában, hogy cselen törte a fejét, hogy szabadúljon kínos helyzetéből. Ferdinánd is egyremásra ösztökélte, adja át Budát, melyhez joga van,^[438] de a gyámok elfogták leveleit, s a királyné minden lépésére ügyeltek. Ily viszonyok közt érkezett le a nagyhéten Gorka András uram Ferdinándtól, hogy az ő s a lengyel király megbízásából újra tárgyaljon Izabellával. Csakhogy Czarnkowskinál is rosszabbúl járt, mert György barát be sem ereszté a felső várba, a mint hírét vette, hogy lengyel követ jött be a kapun. Nem is beszélhetett a királynéval, kinek nevében húsvét másodnapján indították vissza Bécsbe.^[439] Tizednapra ismét visszaindúlt,^[440] de most sem volt jobb szerencséje, mert kocsiját a várkapu őrsége elvette, s őt magát megdobálta, úgy hogy alig tudott gyalogszerrel visszaszökni Roggendorf táborába.^[441] Itt aztán vagy tíz napot töltött (a míg a krakói kanonokkal Bécsbe mehetett) híreket gyűjtve ura számára: A víziváros falait és tornyait a pesti nagy ágyúkkal úgy tönkre tették, hogy onnan már nem lövöldöznek vissza, s a németek biztosra veszik a győzelmet, mert nem hiszik, hogy a szultán az idén feljöhetne.^[442]

A királyné asszony úgy «megharagvék, hogy az ő atyja küvetin ilyen nagy küssebbséget tettenek», hogy néhány nap alatt összeszedte és szekerekre rakatta kincseit, hogy «mind gyermekivel, szolgáló leányival és udvara népivel» kimenjen a németek táborába. Az igaz, hogy ekkor már mindössze hat kocsira való lova volt,^[443] de fődolognak nézte: szabadúlni helyzetéből, mely napról-napra elviselhetetlenebbé vált. Hanem az urak «megtartóztaták» a szekereseket, s a királyné holmiját «a csatornakút melletti bótokba» szállíták biztonságba.^[444] Utána megnyílt a Szent-György-napi országgyűlés is, melyen a királyné asszonyt e tetteért és magatartásáért úgyszólván felelősségre vonták. Előbb «sok szép szóval, sok könyörgéssel szólának nékie», hogy béküljön ki sorsával, mely egyöntetű munkájukkal jobbra fordúl, s gondoljon gyermeke jövőjére, kinek koronáját játszsza el csalfa játékával és visszavonást okozó magatartásával. De Izabella állhatatos maradt, nem akart «törökké lenni» s így szólt az egybegyűlt urakhoz: Az én uram János király mihent megholt, ottan minden ketölességbűl megmen[te]tém, immár most nékem senki nem parancsolhat, az mit akarok, azt mívelem; azért látom, hogy törökké akartok lenni, és mind engem, mind fiamot, az országot, Budát török kezében akarjátok ejteni. Ez okájért kimegyek kezületök, mert én inkább akarok, míg élek, mind az én fiammal keresztyén fejedelöm foglya lenni (bármily szegényesen,) hogynem az én fiam török császár után király legyen, és én királyné asszony legyek; mert látom, hogy ti az én színem alatt akartok minden hatalmat cselekedni.

E beszédre az urak «sokat hallgattanak», mert sok igazság volt benne, és pironkodva néztek némán egymásra. Csupán a barátnak volt bátorsága felállani és felelni a királynénak. Politikáját és hazafias czélját a lengyel asszony nem tudta megérteni, ezzel rég tisztába jött a barát. Ezért egyszerűen arra hivatkozott ismételten, hogy őt a János királynak tett eskü köti, és inkább törökké lesz, semhogy Budát átengedje a németnek.^[445] Aztán kifejté álláspontját, megmagyarázta az ország érdekét, és szavait ilykép fejezte be: Vesztegeljen te Fölséged, kérünk szép szóval, mert ha az kérésnek nem engedsz, együtt oly dolog fog rajtad esni, kit nem erömest látsz.

És Izabella asszony hallván, «hogy ugyan hatalommal is űtet megtartanák» az urak, «mindjárást nagy sírást kezde tenni» és szótlanúl, zokogva ment ki a tanácsból.^[446] Sírt bújában egész nap és éjjel, de elvégezte magában, hogy tovább nem szenved, hanem véghez viszi akaratát.^[447] Reggel magához hívatta a városi tanácsot. Ott volt: Turkowyth Miklós főbíró, Palczan Péter kisbíró, Síry Imre, Báchy Ferencz deák, Bornemisza Gergely és Tamás, Szabó Imre és Filep és Borbás deák, városi nótárius.

A királyné felszólítá a bírót, jelentené ki őszintén: kinek volna tiszte?

– Senkinek egyébnek, hanem te Felségednek, s az te fiadnak, felelt a főbíró tizenharmadmagával.

Ekkor Izabella «mindeniknek kezeket fogá» s megesketé őket magának, hogy «minden híséggel lennének» hozzá a keresztyénség javáért, mivel ő «addig nem nyúgodnék, míg nem az ű fejével, az ű szabadúlásával az Buda várasát, az sok jámbort megszabadítaná», mert úgy gondoljatok rejá – mondá – hogy ezek az árúlók titeket budaiakat, engemet és az országot régen terek császárnak elárúltanak, csakhogy űk uralkodhassanak, s csak az császár jüvetelit várják, ki immár útban vagyon. Én ugyan immár nektek semmit nem tudok segíteni – mert nem birok az urakkal – hanem azon eszeskedjetek, hogy az nímettel megigyenesedjetek, valamint lehet jobban, hogy mind fejetek, morhátok, mind felesígtek, gyermektek terek császár rabságában ne essék. Azért titkon az nímetekhez kikildjetek.

Ily szavakkal bocsátotta el őket magától a királyné asszony, a ki szintén hitet adott «az bírónak és az tanácsnak, hogy mind jó szerencsát, mind gonoszt együtt akarnak megkísírteni» ezentúl.^[448] Mindez a barát háta mögött, talán szánalomból a királyné iránt, vagy hálából, a miért János király egykor megnemesítette volt a budai polgárokat.

Roggendorf Vilmos tábornok Budára jövén, új erővel indúl meg az ostrom. Napestig szól az ágyú mindkét részről, mialatt Frangepán érsek a nürnbergi birodalmi gyűlésen gyönyörű oratioban sürgette V. Károly császárt segélyért; bár sikertelenül, mert a pápa is alig küldhetett nehány ezer tallért.

VEGYES érzelmekkel oszlott szét az utolsó budai «rákos», melyből a törökösen járó kis Bozzay Benedeket tizedmagával a magas portára küldték, hogy a szultán feljöveteleért könyörögjön az ország nevében,^[449] «mert egyébkípen Budának veszni kellene.»^[450] Erre sürgős okuk volt, mivel a várban mind nagyobb lett a szükség, s a nyugtalan őrséghez és néphez György barát beszédet tartott, melyben a lengyel követ kiűzetésére czélozva, kijelenté, hogy velük akar élni-halni.^[451] A nagyobb kötés erejéért pedig «magyar módra testvéri poharat ivott» a főbbekkel.^[452] Lelkesítése ráfért a polgárságra, mert a németek húsvét után egész a várfalak alá költöztek s a törököket ismételten visszaverték.^[453] Seregük állott 10,000 főnyi lovasból és 4000 gyalogosból,^[454] de Pest újabb ostromával sem boldogúltak, mert erődítéseiről most Speciecosa Mario, a nagyhírű nápolyi hadimérnök gondoskodott.^[455] Ez egy magas fatornyot építtetett az ostromlók seregével szemben, melyet onnan olyan kényelmesen lődözhetett, mint a Gellérthegyen állók a várat. Így a törökök elvonúltak Pest alól, miközben Ferdinánd serege hátulról csipkedte őket, s vitézségével különösen kivált Nyári Ferencz.^[456]

A budai oldal hadműveleteit ezentúl maga Roggendorf generális vezette. Hatvanéves öreg, göthös katona, harmincz évvel ezelőtt condottiere a velenczéseknél,^[458] de önállóan soha sem működött. Udvari szolgálatát még Miksa császár alatt kezdte s már rég visszavonúltan élt. Korára hívatkozva «szinte könyes szemekkel» kérte Ferdinándot, bízza másra a fontos feladatot. Ő ügyetlen arra, mondá őszintén később is; katonái sem szeretik, s ő szívesen szolgál saját költségén bárki alatt, Jurisics Miklóst kivéve, a kivel érintkezni sem akar.^[459] De végre engedett, és négy hónapra elvállalta a megbízást.^[460] Talán inkább azért, mivel ismerte Budát, az 1532-iki szerencsétlen hadjárat idejéből. De milyen másként talált itt most mindent, midőn komáromi téli szállásáról május 3-ikán ^[461] aláért! Rá sem ösmert azokra a falakra, melyeket tíz év előtt már egyszer ostromolt. János király egy ügyes bolognai hadimérnökkel, Domenicoval ^[462] mindenfelé új tornyokat építtetett s az egész várat megújíttatta. Különösen szép volt az Országhok palotájához támasztott kőbástya, telve ágyúkkal. Az Ó-Buda és Visegrád felé vivő Szombati-kapunál egy másik tornyot emeltek, melyből főleg a vár déli részét védelmezhették. A Gellérthegy oldalára közepes bástyát raktak, felvonó híddal és védett ösvénynyel a vízhez, míg a hegy tetején Szent-Gellért vértanú temploma állott. Falai telve festményekkel, melyeket az ő erejével kigyógyúlt pestis-betegek szenteltek neki.

Roggendorf előbb a dunaparti vízi tornyot kezdte ostromolni 9 ágyúval, hogy a várbeliek vizét elvegye, a mi sikerült is három napi tüzeléssel. Egyszersmind 2000 emberrel a vízivárost is megrakta, melynek lakói a várba menekültek. Aztán lerajzoltatta pontosan az egész várat Ferdinánd számára, kérve, jelölje meg, melyik oldalról parancsolja megkezdetni a főrohamot.^[463] Azalatt a gellérthegyi új bástyát kezdé lövetni, hogy Izabella királynét megrémítse, és habár össze is rontá a koronáját, nem tudott feljutni a hegyre, melyet háromszoros várfal vett körűl.^[464] De a tűzérség vezérének, Leisser Miksának mégis csak sikerült a dolog és a hegyen elsánczolta magát.^[465] Az árkokat és vermeket pedig «köröskörűl levert erős czölöpökkel» bekerítve, várhoz hasonló «erődített helylyé tette, s csak egy-két helyen hagyott kijárást» a torlaszok között.^[466] Másik sánczot vetettek a Gellérthegy oldalába, a harmadikat a Madárhegyre.^[467] Napestig szólt e sánczokból az ágyú. Majd ostromot tőnek a naszádosok a zsidó útcza irányában, egy másikat Boldogasszony temploma czinterme mellől, s egy harmadikat a vár déli részén, a «Zsidó kapu felől, király kertinél» nagy bátran. Csakhogy a németek mindhárom támadása kudarczot vallott, s nem sikerült György barát elfogatása sem, melyet egy német lovascsapat megkísérelt.^[468] Ezeken aztán «lőn nagy örem Budában», melynek templomaiban «az Úristennek nagy hálaadással Te Deum laudamus-t» énekeltek.^[469]

Ez események közben megnyílt a regensburgi birodalmi gyűlés is, melybe Ferdinánd utolsó reménységét vetette. De a gyűlés főtárgya egyházi volt: a katholikus és lutheránus érdekek kiegyenlítése, a mi minden más ügyet háttérbe szorított. Eléggé fájt ez Frangepán Ferencz kalocsai érseknek, Nádasdy Tamás országbírónak és Batthyányi Ferencz horvát bánnak, a kik itt Ferdinánd és országos pártja érdekeit képviselték. Nagy költséggel és fáradsággal jöttek fel ide április hó közepére egyik a másik után, de egy hónap telt bele, a míg a császár színe elé járúlhattak.^[471] Azt ugyan jól esett hallaniok, hogy a lengyel királyt is arra biztatta hazatérő követe útján, hogy igyekezzék atyai befolyásával rávenni leányát a békés egyezség elfogadására;^[472] de tevékenysége más jelét nem igen tapasztalták. Idejüket látogatásokkal töltötték (habár gyanús szemmel nézték a császári kanczelláriából) és várták türelmesen az órát, melyen küldetésük czélját előadhatják. Június első napján délután jártak másodszor a császárnál, de semmit sem végezhettek, s azt sem tudták, mikor fogják őket nyilvános audienczián meghallgatni a rendek. A magyar követek czélja volt: gyors segélyt kérni a törökök ellen. De V. Károly valósággal megréműlt azoktól a számoktól, melyeket az elibe terjesztett memorandumban olvasott, hisz közel 100,000 főnyi hadsereget kívánnak fél, illetve három évre.^[473] Hogy lehessen ennyit még csak kérni is a rendektől! Így a császárt valósággal untatta az egész ügy és öcscsének folytonos sürgetése, s tanácsosait betegeskedésére való hivatkozással is késleltette. Pedig teljes alázatossággal beszéltek vele, s a császár egykedvűen, sőt meglehetős durván felelt nekik, többek közt azt is mondván, hogy «a magyar ügy nincs akkora veszélyben, mint a mekkorának hirdetik». Erre a biztosok nem mertek felelni s vele vitatkozni, csak ismételték állításukat és csodálkozásukat fejezték ki a felett, hogy a császárt nem informálták elég részletesen arról, hogy «a magyar birodalom végveszélyben van». Károly azt is szemükre hányta, hogy a birodalmi rendeket személyesen és magánúton zaklatják segélyért, és általában úgy felelt, hogy abból inkább kétségbeesést, mint biztatást meríthettek; mert azt is mondta, hogy «neki más országa is van (Magyarországon kívül) melyre gondot kell viselnie, s mindenre nem telik!» A magyarok titokban tartották a császár feleleteit, annyira röstelték, mert immár több, mint ötven napja várnak, s még meg sem hallgatták őket a gyűlésben. Újabb útasítást kérnek tehát Ferdinándtól, mitevők legyenek, mert a drágaság miatt akkora a költségük, hogy szívesen hazatérnek.^[474]

De a követek mégis csak megemberelték magukat és egymást biztatgatták, midőn a birodalmi gyűlés végre rátért a török háború és Magyarország megsegítése ügyére. A magyar követek szerencséjére ugyanekkor, június 9-ikén reggel jött híre, hogy a budaiak visszaverték Roggendorf főrohamát, melyet nagy veszteséggel kísérelt meg. Thurzó Elek leveléből olvasta az érsek, hogy ez június 2-ikán történt és közel 800 emberük elesett vagy megsebesült. Segítségért esedezik tehát, mert 60,000 török már a Szávánál van ^[476] a Szerémségben Mehemed basával, s az ország el fog veszni, miként erről Perényi is tudósítá Budáról.^[477] A németek vesztesége számát későbbi jelentések megapaszták ugyan, de most nagy rémületet keltett, s a két levél kézről-kézre járt az urak közt. Erre Frangepán Ferencz felindúltságában bekérezkedett a gyűlésbe ^[478] és ekkor tartá azt a remek oratióját, mely szónoki szépségeivel, meggyőző érveivel és közvetlenségével a császárt, a választófejedelmeket s az összes hallgatókat magával ragadta. «Ámbár teljes életemben írtództam a fegyver-zörgésektől – kezdé – ellenben a csendességben gyönyörködtem»,^[479] ismerteti Magyarország földrajzi helyzetét, és nyomorúlt sorsára utalva, fegyverre szólítja a rendeket «egy bárdolatlan nemzet», a török ellen. Mert azt folytonos előnyomúlásra ép «a ti belső viszályaitok, idétlen czivódástok s az biztatja, hogy a hadi dicsőségtől, a közjó szolgálatától lelketek elfordúlt. Gondoljátok meg – úgymond – mi lesz a ti sorsotok, ha a török Magyarországgal végezni fog? «Hányadán lesztek ti akkor? Mi módon fogjátok oltalmazni szabadságtokat?» Az ozmán uralom alá jutott Magyarországban új ellenségre fogtok találni és pedig olyanra, a mely egykor az ősök alatt, «a mi atyáinknak idejében, csak magában is» nemcsak a török, de sok más nemzet rettegése volt. Ne bízzatok erődített városaitokban, mivel «a ti tornyos kőfalaitok» a hatalmas ellent el nem ijesztik, csak többre tüzelik. Mert «az igaz, hogy az olyan erősségek sokszor halasztják ugyan a haza veszedelmét: de egyébaránt, az erős állhatatos ellenség ellen keveset használnak. Pánczélos melleket vessetek annak a népnek eleibe, ha édes hazátokban megakartok maradni». Ezután inti a rendeket, hogy a gondviselésre se bízzanak mindent, mert az ó-szövetség példái mutatják, hogy «Isten csak akkor segít, ha magunk is igyekszünk», és «vitézül harczolunk; de ha henyélünk, a megharagudott Istent hiába fogjuk kérni». S ha már a rómaiak virtusa kiveszett belőlük, legalább lelki üdvösségükre gondoljanak és «nyújtsanak kezet Magyarország szabadúlására, a mi az örök dicsőség mellett hasznukra is fog válni», nehogy a míg «haszontalan házi czivódásaikkal» bajlódnak, beteljesedjék a mese, mely arról szól, hogy «a míg a béka és az egér egymással veszekedtek, a héja mindkettőt elragadta».^[480]

A nyomdák alig győzték nyomtatni a tanúlt kalocsai érsek beszédét,^[482] melyet az egész birodalomban olvastak. Legalább közhangulatot keltett Magyarország iránt, a honnan naponta érkeztek a gonosz posták s mindenki attól rettegett, hogy ha Buda elvész, utána szakad Bécs és a német birodalom is. Így komolyabban vették a dolgot. Kivált Frigyes bajor herczeg buzgólkodott őszintén. Siettették a még áprilisban ígért 100 hadihajó leküldését, melyek közt 14 nagy gálya tengeri módra lenne felszerelve, és a Buda vívására rendelt hadat 20,000 főnyire sürgették szaporítani.^[483] Mikor meg június végén maga Ferdinánd is megjött,^[484] személyes befolyásával szorgalmazta a készülődést. Sforza Pallavicini grófot erre Olaszországba küldték, hogy 300 lovast verbuváljon, Budára pedig császári követül Mirandola Tamás grófot, a ki anyja révén rokona Izabellának,^[485] hogy a kiegyezést vele megkösse.^[486] A római király a pápához is folyamodott segélyért a törökök ellen, kikkel szemben magára van hagyatva: szegényűl. Ki sem mondható, milyen rossz kedvű és szenvedő, látva, hogy a nagy veszélyben senki sem segíti.^[487] Sokak véleménye körülötte, hogy már úgyis késő, de Ferdinánd azt állítja, hogy Buda ostromát nem szünteti meg a közeledő szultán felérkezése; mivel a várbeliek ellenséges viszonyban élnek a baráttal, sőt június 27-ikén fegyvert fogtak ellene, kijelentvén, hogy ha egy hét alatt nem jön meg a török, megadják magukat a németeknek. És ime: harmadnapra György barát meghúzatta a harangokat, összehívatta a polgárokat, s kitartásra buzdítván őket, kihirdeté, hogy biztos híre van a felmentő török segély jöveteléről.^[488] A törökök már is tetszésük szerint járnak ki s be táborukból Buda várába, viszonozva a barát látogatásait; de mindig kevesen mernek feljönni, mert nem bíznak a királynéban. Ez különben értesülvén erről, kijelenté, hogy ha a szultán személyesen feljön, beereszti és fogadja, de más törököt nem tűr meg a várban.^[489] Az ilyen hírek hatása alatt Ferdinánd «természete ellenére» melankolikussá, csüggeteggé vált, és sokat búsúl a miatt, hogy császári bátyja nem segíti kellően.^[490] Hisz a birodalmi protestáns rendek segélye jól fogna, ha rögtön kapná, de mikor lesz ígéretüknek foganatja? A gyűlésen Ferdinánd közbenjárásával t. i. biztosíták a lutheránusokat, hogy félévig semmi újítás nem fog történni helyzetükben és vallásukon, s rendjeik a császár e kegyéért négy hónapon át tízezer főnyi gyalogost és kétezer lovast adnak rendelkezésére a török elleni hadjáratban Magyarországon.^[491] Alig volt több puszta bíztatásnál a pápa támogatása is, kitől a Morone bíborost felváltó új nunczius: Verallo Jeromos 25,000 scudit hozott magával Ferdinándnak, midőn július 21-ikén Regensburgba érkezett a gyűlésre.^[492]

Ezalatt Buda ostroma mind hevesebben folyt, s kivált a május 13-iki és június 2-iki roham volt igen véres. Ekkor már a királynét az összelődözött palotából egy pinczeszerű helyiségbe költöztették, honnan annyival kevésbbé engedték ki, mert az általa felbiztatott német polgárok árulással akarták feladni a várat. De Roggendorf éjjeli csele nem sikerült. Ennek hírére azonban Mohammed vezér-basa lépteit siettetve, éppen akkor érkezett meg fölmentő hadával, midőn a drágaság, éhség és betegség már elviselhetetlenné vált a várban. Utána megérkezett maga Szolimán szultán is, kinek serege augusztus 20-ikán vívta a magyarokkal együtt azt a hármas csatát, mely a következő napokon is megújúlván, harmadnapon a német csapatok szétverésével és Budavár felszabadításával végződött.

DE MINDEZ valóban késői és parányi segítség vala azok után a veszteségek után, melyek Ferdinánd seregét a budaiak kitartó ellentállása és a török sereg csipkedései folytán egyremásra érték. Május hónapja iszonyú volt a budaiakra nézve. Egyaránt próbára tevé úgy az ostromlók, mint a védők bátorságát és türelmét, a védelem vezetőinek ügyességét és kitartását. Szüntelenűl szólt az ágyú, sivított a golyó és repültek a bombák, kivált miután Ferdinánd helybenhagyta Roggendorf felküldött ostromtervét. Május 13-ikán a generális 29 nagy, 4 kisebb ágyút és 6 falkonyt állíttatott fel a Gellérthegy oldalán három ütegben, egy irányban a budai vár felső peremével, s másnap tábori mise után megkezdte az első nagyobb tüzelést. Csak úgy rengett a föld az egyszerre elsütött tűz-szerszámok iszonyatos zajától, a mi a várbelieket rettegőkké, gondolkodókká tette. Csak a barát állott mozdúlatlan, nem törődve a veszélylyel. Szép szóval buzdítá tűzéreit, sőt magakezével gyújtogatta a taraczkok kanóczát.^[493] Hidegvére környezetére is bátorítólag hatott, a mint egyszerre 2-6-10 lövés dördűlt el fejük fölött, késő estig. Éjjelre elhallgattak az ágyúk, s folyt a várban a rések betömése. Még nappal is folytatták és ha valamelyik lankadt, vagy bátortalan volt, a barát azzal fenyegette meg, hogy feleségét, gyermekeit tömlöczbe hányja. A védők száma már 2200 főre fogyott, beleszámítva a polgárokat és zsidókat is. Élelmük szűkös volt, de lőszerük elegendő arra, hogy a lövéseket viszonozzák. Perényi Péter egypár könnyű ágyúval a Gellérthegy tetejéről különösen a várudvart és piaczokat nyugtalanítá, s golyói a királyné asszony nehány «szolgáló» leányát is megölték. Lett is olyan elkeseredés a várban, hogy ha valakit az ellentáborból elfoghattak, rettenetes kegyetlenséggel ölték meg.

Így telt el 12 nap, anélkül, hogy Roggendorf beleunt volna a tüzelésbe, a védők pedig a vár védésébe, foltozgatásába. A vár alatti királyi kertben is folyt a harcz, bár éjjelenként. Oda a németek eleinte nem merészkedtek közeledni, mert a kerítésen belűl 150 puskás őrizte egy-két ágyúval, hanem egy bátor tiroli zászlótartó egy ízben 500 gyalogossal meglepte és tízig mind megölte őket. De a németeknek e kertből és a vízivárosból kevés haszna volt, mivel közel feküdtek a várfalakhoz, melyekről a muskétások éjjel-nappal puskáztak reájuk. Azonkívül nem volt olyan éjszaka, melyen a magyarok legalább kétszer ki ne rohantak volna a várból, s ilyenkor mindig sokat megöltek a kertben a «részegen fekvő» németek közűl. Általában, a bor nagy átka volt az ostromlóknak, a kik annyira nem hallgattak a generálisra, hogy pl. valahányszor rohamot akart intézni a vár ellen, kénytelen volt legalább egy nappal előbb kikiáltatni a táborban, hogy nem szabad inni! Ez persze felhallszott a várba is, a hol így aztán mindíg előre tudták, mikor lesz tüzelés! Pedig Roggendorf igen lelkiismeretesen teljesíté feladatát. Saját szemeivel ellenőrizte rendeleteit, bejárta az éjjeli őrsöket, s a várkert elfoglalása után tiroli tisztjei (Egg von Reischach, gyalogsági óbester, Fueger von Meran, Franz Kirchmayr, Antoni Schenck zu Stertzing, Hans Teiss von Brixen, Peter Sell és Gruenstain hadnagyok)^[494] kíséretében bámulatraméltó kitartással vizsgálgatta éjjel a falakat és bástyákat. Hadnagyai közül is kitűnt három Pallavicini gróf, az alig húsz éves Sforza s két rokona: Hippolit és Sándor, a kik 20-25 lovasukkal saját költségükön szolgálták a római királyt.^[495]

Május utólján Roggendorf sok mindent ígérve Ferdinánd nevében, megadásra szólítá fel a királynét, ösztönözvén, hogy «szaggassa öszve már valahára azokat a békókat, melyeket a barát az ő és kisdede lábaira illegtetett a tutorság örvével», mivel kár lenne – üzente – egészen összelőni a királyi palotát, díszes erkélyeit és aranyozott lépcsőit, melyeket soha úgy helyre nem lehetne állítani, a mint vannak. György barát azt felelte a német lovagnak, hogy Izabella nem oly együgyű, hogy elcserélje Magyarország koronáját a szepesi herczegséggel; küldője pedig «vén bolond», hogy újból azt a várat akarja kiostromolni, hol egykor már oly csúfosan megverték.^[496] «Ne is ijeszsze – üzente vissza neki – haszontalan lövöldözéssel a vitéz férfiakat, kik magyar királyukat és hazájokat ittas csapatok ellen meg fogják védelmezni tudni; csak arra kéreti, ne töltesse meg oly keményen ágyúit, nehogy vemhes disznója idő előtt elvesse malaczait, vendégeinek nagy bánatára.»^[497] Folyt tehát az ostrom, melylyel annyit elértek, hogy elzárták a vizet a várbeliektől, vagyis elrontották az útakat és lépcsőket, melyeken (a vízitoronyhoz) a Dunára jártak vizet merni.^[498] De a barát vitézül tartja magát és állja az ostromot, habár kevés fizetett őrsége van ^[499] és Török Bálintot is kénytelen nélkülözni, mivel még húsvét után kiszorúlt, és Perényi huszáraitól nem tud feljutni a várba.^[500] Annál jobban csipkedhette az erdőkből a németeket, kik május második felében a zsidó-temetőbe telepedtek át, mely délkeletre esett a vártól s a szőllőkig terjedt, de ivóvizök messze volt. A mint a barát észrevette az ellenség mozdúlatát, szokott tréfálkozó természetével bocsánatot kéretett az öreg Roggendorftól, hogy vén szamárnak nevezte, mivel látja – úgymond – hogy éppen a neki való helyre: temetőbe vonúlt! A német tábornok dühében buzogányával fenyegette meg a gúnyolodó barátot, midőn ismét lövetni kezdte a várat. Ő meg viszonzásúl «minthogy kegyetlen ember volt s nagyon gyűlölte a németet» két katonáját (kiket éppen akkor fogtak el a magyarok, midőn a királyi palotát fel akarták gyújtani) nyársba húzatta egy-egy disznóval együtt.^[501]

A királyi kertek elfoglalása után Roggendorf kétfelől kezdé az ostromot. Perényi a magyarokkal és csehekkel az Országhok bástyáját és a szombati kaput törte; ő maga pedig a németekkel a zsidókapu falát lövette, a várkert mellől. De, habár mintegy 25 lépésnyi rést ütött a falon, részint a folytonos füst, részint lassúsága és zsoldos katonáinak bátortalansága miatt az éjjeleket nem használhatta fel kellően, úgy hogy azalatt a védők, férfiak és nők egyaránt, bámulatraméltó ügyességgel javítgatták a falakat, vontak új árkokat s még a németek lajtorjáit is felhúzták magukhoz.^[502] Sőt egy éjjel 200 tiroli olaszt öltek meg, szinte egy szál emberig. Ez a hősies kitartásuk annyival szebb, mert ekkor már igen sokat szenvedtek. A várban pestis és más betegség gyötré a védőket. Az élelmi szerek annyira drágák, hogy már rég lóhússal élnek, s abból is kevés van. Egy embernek való kenyér ára naponta 12-15 magyar dénár, vizet pedig életveszélylyel éjjelenként hozhattak a Dunáról, az ellenség gyakori tüzelése közben. A várban mindennap sokan halnak el, úgy hogy védő férfi már csak 1200 maradt. Így aztán a polgárok állandóan szökdösnek ki éjjel Roggendorfhoz, a ki minden marhájukat meghagyja és szép ígéretekkel csalogatja őket. A várat éjjel-nappal lövik, s a várbeliek is viszonozzák a lövéseket, ámbár a tornyok már jóformán mind megrongálódtak.^[503]

Mind ennek látása s különösen a Gellérthegyről a várudvarra, a palota elibe hulló bombák robbanása a királyné asszonyt állandó izgatottságban tartá. A nagytemplomba is már rég nem járhatott, és mindennapi imádságát a házi kápolnában kelte végeznie,^[504] melyben Szerémi György szolgált felváltva, Izabella gyóntatójával. Majd udvarhölgyei házát is összelőtték. Erre átköltözködtek a palotába és ijedtükben azontúl a királyné mellett tölték az egész napot. Egy ízben Izabella éppen együtt ült «szolgáló» leányaival a «nagy» teremben, midőn az ablakon át iszonyú robajjal egy ólomból és vasból gyúrt ágyúgolyó repült be s összetörve a márványpadlót, szétrobbant forgácsai szétvertek nehány kályhacserepet, de különben senkiben kárt nem tettek.^[505] Erre a királyné mérgesen György barát mellének vágta a város kulcsait, kérve, hogy egy szál ingben és ruhában, a mi rajta volt, kimehessen fiával. De a tanácsurak nem engedték ki, hanem rábeszélésükre egy alacsony bolthajtásos házba költözködött, a hol úgyszólván fogolyként lakott. Nem jött ki onnan többé, az ostrom idejében, hiába kérezkedett; a mit a barát azzal mentegetett, hogy csak elővigyázatból teszi, nehogy a golyók kárt okozzanak neki. Mert már természete volt a barátnak – mondja később Blandrata – hogy a gonoszságot mindig valami jó alá rejtette.^[506] Képzelhető, mennyire megunta Izabella ezt a kényelmetlen «pinczeszerű» új lakását, melyben beteges létére fiával és udvarhölgyeivel úgy el volt zárva a világtól, hogy miként írja: még a légy se férhetett hozzá büntetlenül.^[507]

Ily körülmények közt következett el június 2-ika, egy csütörtöki nap, melyre Roggendorf a főrohamot tartogatta, úgy számítván, hogy ha Isten megsegíti, harmadnapra, pünkösd vasárnapján Ferdinánd Buda bevétele hírével fog ébredni. Hajnalban iszonyú elkeseredéssel kezdtek tüzelni. Egyszerre három oldalról törették a falakat, melyekről a várbeli asszonyok – az ismeretlen budai hősnők – forró vizet, büdösköves fazekakat és kénes dorongokat dobáltak és ürítgettek az ostromlók nyakába. Olyan rettenetes volt a zaj, s a golyók süvítése mindkét részről, mintha az ég szakadna le. A három óráig tartott tüzelés három helyen ütött rést a várfalon s gyújtotta fel a házakat. Az aláomló törmelékről aztán lajtorjákon igyekeztek a németek bejutni a várba, sőt a vitéz Dischkau be is menekűlt egy összelődözött, roskadt házba. Már lobogójukat is szinte kitűzték a falra, s úgy tetszett vége mindennek; midőn megjelent György barát, «fején sisakkal», kezében villogó karddal, és erős fegyverrel: beszédével utolsó ellentállásra buzdítván a védőket, visszanyomták őket. Puskatűzzel sikerült ez, meg bástyakövekkel, melyeket az asszonyok hordtak a védők keze alá. Elsőnek esett el: a zászlótartó ^[508], s az ő holttestén át űzték ki a németeket, mialatt a vár túlsó felén a szombati kapu közelében Perényi rohamát verte vissza ^[509] Batthyányi és Petrovics csapata. Az ostromlók vesztesége 270 halott, a tisztek közűl maga Zárai Jeromos ^[510] és hétszáznál több sebesűlt,^[511] de vereségük híre olyan rémületet okozott, hogy az elesettek számát sokáig még az udvarban is nyolczszáznak tartották.^[512] Hanem azért még mindig reménykedtek, és Gorka András lengyel követ abban a hitben tartózkodott Bécsben, hogy «nemsokára» felszabadúl Buda s akkor vígan jöhet Izabella segítségére.^[513] Közben a tárgyalások fonalát is újból felvette, de be kelle látnia a hónap végéig, hogy azok eredményre nem vezetnek, daczára Roggendorf és Salm buzgóságának, és annak a szükségnek, melybe Izabella jutott. Hisz «szolgáit az éhség miatt nagyrészt el kellett bocsátania», lovai meg elhullottak, úgy hogy «ha el kellene útaznia Budáról, Ferdinándnak kellene őt kisegítenie»,^[514] remélvén, hogy mégis csak udvarába menekűl a török elől.

Roggendorf ezután őrizkedett minden rohamtól, a míg újabb, pihent csapatokat nem kap. Csupán az eddigi pozicziók, s az elfoglalt vízőrzőtorony megvédésére ^[515] szorítkozott. A várfalak alá három helyen is tőröket állított, aknákat fúratott, mivel cseh és bajor katonái közt sok volt a bányász; ám György barát emberei is értettek ellenaknák vetéséhez, és «nagybányai tanúlt bányászok szándékát porrá teszik.^[516]» Ekkor csellel és árúlással próbált szerencsét.^[517] Az elcsigázott, kiéhezett budai polgárokat nem valami nagyon kelle erre buzdítani, hisz már a tél óta csábitgatja őket Révay az árúlásra, megegyezvén Athády Jánossal, az egyik kisbíróval és 12 esküdtjével, hogy átadják a várost, a miért jutalmúl Szklabinya várát engedi át neki.^[518] Meg aztán esküvel fogadták a királynénak, hogy feladják a várat és kiragadják őt a török hatalmából, és már a drágaság is akkora lett, hogy a lóhús fontját 12 «magyar» dénáron mérték.^[519] A ki csak tehette, kiszökdösött éjjelenként a németekhez, s nem telt bele két hét, titkos tervüket is megvalósíták.

Bornemisza Gergely városi tanácsos haragudott a kincstartóra, s midőn a tanács a királyné üzenetére, «hogy gondot viselnének az megszabadúlásra, mert ő fogoly», elhatározta, hogy kiküld a némethez, hogy vele megszerződjék «és Budát kézhez adják a köresztyén fejedelömnek», örömmel fogadta a megbízást, hogy Roggendorffal, «az nímet hadnagy»-gyal s a mellette lévő «magyari urakkal» ez ügyben tárgyaljon. A budaiak rendkívűl körültekintően jártak el, s nem rajtuk múlt, hogy a csel nem sikerűlt. Kikötötték, hogy mindenki fejének, jószágának «kegyelem lenne», bocsánat azoknak, «valakik az nímet király ellen fegyvert» vontak, «mind nemes, mind paraszt» országostúl megtartassék régi szabadságában, a «király ő Felsíge soha nímet tiszttartót» ne vessen a magyarországi várakba és jövedelmekre, a királyné asszonynak pedig adja meg minden örökségét, mely «azelőtt János királyé vót, és minden örökét, kiket király zálogban hánt vóna». Buda kézbeadását illetőleg kikötötték, hogy «semmikíppen az váras feladást ne míveljen», hanem tegyenek esküt a magyar főurak: Bebek Ferencz, Perényi Péter, Nyári Ferencz, Serédi Gáspár és Révay Ferencz, hogy a kijelölt éjszakán «a második őrváltáskor» személyesen feljönnek «jámbor» szolgáikkal, mintegy 700 gyaloggal és magyar huszárral. «Fele lenne puskás, az fele pánczélos, paizsos, kopjás», azért, hogy ha «az nímet valami dúlást akarna tenni» a várban, ők mint jó magyarok ne hagyják. Mindez artikulusokat írásba téve nyújtá át Bornemisza Roggendorfnak, a ki örömében «hit szerint fogadá» és «mindenre keze alatt írást adott vala, hogy király kípiben mindent megállana». Ezen a királyné asszony is «igen örűle és Istennek hálát ada, hogy Buda töröké nem volna, hanem köresztyén kézben esnék», a mint eleitől kezdve óhajtá és remélte.^[520]

Révay túszúl fiát, Mihályt hagyta Roggendorfnál,^[521] de az öreg még sem bízott benne. Másfelől atyai gyöngédségből egyetlen fiának, a katonai pályája kezdetén álló Condeonak, a császári alabárdosok vezérének akarta biztosítani Buda bevételének dicsőségét. Így nem közölt semmit a magyar urakkal, csupán Warkóch Györgygyel beszélt, és midőn elkövetkezett «Szentháromság után való hétfő» – azaz június 13-ikának – éjjele, magyar katonák helyett mintegy 600 gyalogost, vagyis két zászlóalja német és spanyol «lanczkenest» küldött fel fiával.^[522] Kezébe nyomta vöröskeresztes fehér zászlóját is, hogy a «tisztesség övé legyen,» ha kitűzheti Budavárában, ő maga pedig figyelve a várkertben maradt. A cselszövőket Bornemisza Gergely és Korcsolyás Péter vezette fel csendesen a Bódog-Asszony-templom czintermén át a zsidótemetőre nyíló Szent-Mihály felőli kis kapun, melyet filetinszki Palczan Péter kisbíró nyitott ki számukra. Iszonyú félelem fogta el mindnyájukat, mert árúlástól tartottak, s nem bíztak a vezetőkben. Az ifjú Roggendorf be sem ment a kapun, s a mint a «lanczok» észrevették, hogy «sem dobjok, sem zászlójok nincsen», hanyatt-homlok futottak vissza.^[523] Pedig már a piaczra jutottak szerencsésen a «pellengérig és tanácsházáig», midőn két városi polgár véletlenül észrevette őket. – Kicsodák vagytok, adjatok jelt, kiált az egyik, de egy német «semmit nem várva, csak gyorsan bárddal az embert általveré». Tovább haladva, a «városi izstrázsa» tetette magát, hogy nem látja az ellenséges népet, mert a kisbíró is körűlte «forgódik vala». Petrovics őrei azonban megpillantották őket, s midőn a zsoldosok magyar jelszó helyett azt kiabálták, hogy «Hier, hier!», észrevették, hogy németek, s fellármázták a várost. Elsőnek Batthyányi Orbán rohant elő gyalogosaival, mivel azon az éjjel ő őrködött, aztán Petrovics is megjött lovasaival.^[524] A nagy lármára csakhamar 600-800 magyar ragadt fegyvert ^[525] és úgy összevagdalták őket, hogy négy halva maradt. Mindegyik pedig a kis ajtót, melyen bejött, kergetés közben meg nem lelvén a szürkületben, «az falon is általsietve», egyik a másik nyakába szökik vala. Maga Roggendorf fia is alig menekűlt, elvesztvén zászlóját is,^[526] melynek becsületet nem szerzett.

A két vezető: Bornemisza és Korcsolyás még a futamodó németekkel elmenekűlt, utána Palczan a kisbíró «az Ráskay házán, melynél bástya vagyon», és a három Tamás: Bornemisza, Bajusszos és Drailinger. De a feldühödt «zsódos níp» házaikat feldúlá, marhájukat megzsákmánylá, követelvén feleségeik és gyermekeik kiadatását, «hogy mind darabra vágnák, az vírekben innának»: György barátnak csak nagy nehezen sikerűlt őket megmenteni s az elkeseredést kielégíteni azáltal, hogy sokakat (kivált a német polgárok közűl) elfogatott, «némelyeket erősen megcsigáztata, fogságra vete», másnak fejét vétette, a leginkább gyanús Báchy Ferencz deákot pedig elrettentő példáúl Buda piaczán négygyé vágatta,^[527] mivel ő érintkezett a tanács nevében a királynéval ^[528] s valószínűleg ő írta meg a tábornokhoz kiküldött hitlevelet is.

A balsikerű éjjeli csel után Roggendorf teljesen elveszté tekintélyét s felkölté maga ellen magyar csapatjai gyűlöletét. Testi gyöngélkedése is erőt vett rajta, seregét pedig láz gyötörte, a mi több kárt tett benne, mint az ellenség golyója.^[529] Ez most különben is ritkábban hullott, mert inkább apró csetepatékkal, lovas rohamokkal csipkedték egymást. Maga Dischkau tűzérségével nekidőlt egy-egy bástyának, és addig törette kitartóan, sokszor hetekig, a míg össze nem esett. Így ment tönkre az István-bástya is,^[530] mely a királyi palotát védte. A német had más része a Gellérthegy alatt foglalatoskodott, amennyiben hídat vetett a Dunára, de mikor már jóformán készen volt, «egy nagy szél» kettészakítá.^[531]

Mind e hírek siettették a felszabadító török had jövetelét, mely szárazon és vizen a Duna mentén húzódott Buda felé. Oroszi Nagy Péter sürgette és vezette a törököt, egyike annak a 24 küldöncznek, a kik folyton jártak-keltek szanaszét a barát postáival ^[532] és üzeneteivel. A várva-várt segítséget a «kegyes» Mohammed basa-vezér hozta fel, egyesülve Mohammed szerdár ama csapatjával, mely a tavaszon Pest ostromlásakor összetűzvén György baráttal és Török Bálinttal, neheztelve vonúlt haza,^[533] ép akkor, midőn a németek ostrom-műveleteiket megkezdték volt. Serege most 60,000 emberre rug, de ebből csupán 15-20 ezer fegyveres, hadakozó lovas: «a szilihdárok bölükje», 1500-2000 puskás janicsár «a szegbán-basival», és 1000 lándzsás, míg ágyúja 120 kisebb fajta;^[534] a többi része horvátországi hegyi «martalócz»,^[535] bosnya lovas, és söpredéknép, melyet útközben hajtanak fel. Az egész különben a közeledő szultán nemesi előcsapatja, az u. n. «goncsi-huff», mely a hatalmas császár előtt szokott járni.^[536] Mohammed basa július 10-ikén érkezett Buda alá,^[537] hol fél mérföldnyire a németektől «az Kelenföldin, Csetti kőbányán felől»^[538] ütött tábort. Fogadtatására Török Bálint kétezer huszárral ment elibe, s midőn a várba kísérte, nem győzte török tisztjeivel eléggé dícsérni «oroszlán-bátorságú» harczukat ^[539] és bámúlni a védők kitartását. De másfelől egyetértésre inté az urakat, nehogy magukra vonják a szultán haragját. Most már a királyné is felköltözhetett ismét palotájába, hol a basa tisztelgését fogadta. Úgy ő, mint tanácsosai bárányokat kaptak ajándékúl a török táborból, a hová bántatlanúl járhattak le a polgárok élelmi szerekért, s a törökök is gyakran jártak fel hozzájok a várba kereskedni.^[540]

A török jövetelének «mindenki örűlt» a várban, mert véget vetett a szinte száz napos ágyúzásnak, és a védők rettenetes szenvedésének. A basa ajándékának persze jobban megörvendtek, mint valami aranykincsnek, mert megszüntette az éhséget. Végre ismét ehető húshoz jutottak, de mértékletesen kellett hozzányúlniok, nehogy elgyöngült szervezetüknek megártson. Ki tudja, mi lett volna a védőkkel s a várral, ha a török segítő sereg csak egy hétig is késik, mert már annyira jutottak, hogy – különösen ostrom és roham napján – egy ökör ára 40 frt, egy borjúé 6 frt, egy tyúké 1 frt, egy csirkéé 50 dénár volt. Iszonyú árak, a rendeseknek négy-húsz-ötvenszerese, ha meggondoljuk, hogy ekkoriban egy szántásra való ökör ára 12 frt, egy fejőstehéné 6, egy hízott ártányé 2, nem hízott-é, vagy egy gönne disznóé 1-1 frt, féléves ártányé 50 dénár, egy malaczé 4, egy lúdé vagy kappané 3, a tyúké 2, s a csirkéé 1 dénár országszerte. Egy font marhahúsé 1 krajczár, a disznóhúsé 2 d. Végűl egy kecskebak ára hat, s egy fejőskecskéé 25 dénár.^[542] Most pedig a lóhúst nyilvánosan mérték; abból is csak vagyonosoknak jutott. A szegények eldöglött lovak húsán éltek. Ha egy ló az éhségtől kidőlt, reggelre csak a bőre maradt meg. Az útczákon a gyermekek egymással vetekedve és verekedve szaggatták a döghúst. Majd a kenyér is elfogyott, s az emberek avas szalonnán, romlott vajon és nyüves sajton éltek. Elfogyott a fa is, úgy hogy a királyné főszakácsmestere edényekkel, szekrényekkel és hasonló bútor-darabokkal kényszerűlt főzni. A lovak abrakja is drága lett: a zab köblét négy forinton árúlták, és ugyaníly ára volt egy «könnyü kocsi» szénának. A víz szinte olyan drága vala, mint a bor – fejezi be megkapó jellemzését Porembski atya – mivel a vízmerítés igen veszélyessé vált, mert a Dunaparton fegyveres németek álltak s lövöldöztek a vízhordókra, kik közűl többen estek így el.^[543]

A fölmentő had megérkezésének azonban politikai jelentősége is nagy volt. A szultán beváltotta szavát s az ő kegyelmének köszönhetik a gyámok Buda felszabadúlását, miként levélben is elismerték. De mi lesz ennek az ára, s mi történik, ha maga a császár is megjön? Aggodalom fogta el honfi-keblüket, néma borongás a lelküket. Nem mertek felelni önmaguknak, csak tanakodtak, és abban egyeztek meg, hogy Úrszíne változása napjára, augusztus 6-ikára országos tanácsra hívják össze a haza jobbjait: a nemességet és rendeket, hogy még a szultán feljövetele előtt «a kívánt egyességgel, egyhangú akarattal és érett megfontolással» tárgyaljanak a nyomorba sülyedt haza sorsáról és megmaradásáról, nehogy a hatalmas császár elfordítsa tőlük kegyelmét, látva, hogy viszályban és egyenetlenségben élnek János király fia hívei. Meghívójuk a székelyekhez is hamar eljutott, intvén őket, ne bízzanak a római királyban, mert Isten és az egész világ mutatja, hogy ő nem elégséges Magyarország megvédésére. Példa reá a szegény Szlavónia, melynek lakóit a török juhnyájakként hordja el bántatlanúl, és példa ez a mostani hadjárata Buda ellen, melyben több mint tíz hónap alatt nem ment semmire, daczára a keresztyén fejedelmek támogatásának. S hogy a felhívásnak nyomatékosabb hatása legyen, Ferdinánd Buda alatti seregének számát csupán 12,000 főnyire tették, a közeledő szultánról pedig azt írták, hogy egyenesen Bécs kiostromlására siet.^[544]

Roggendorf tábora, hogy a törököt szembe találja, a Gellérthegy lábánál elterülő síkra költözködött át, háttal a vízitoronynak. Ezen túl a várból a Dunáig lehúzódó két fal közti térségen a királyi istállók, s a régi fegyvertár épületei állottak, melyeket a parti úttal együtt két bástyatorony védett. A partot ez irányban híd kötötte össze a kis Ónos-szigettel,^[545] melynek orrán a németek egy töltéssel bástyát raktak, midőn látták, hogy a török, zsákokból erősséget épít, s a feljött rumilii béglerbéggel, Ahmed basával ellepik a Csepelszigetet s oda kötik ki naszádoshajóikat.^[546] Ezek láttára, feladva minden jó reménységet, Révay Ferencz és testvére: István, a «királyi naszádosok kapitánya» megírták végrendeletüket,^[547] hogy nyúgodtabb lélekkel várhassák az események fejlődését. A csatározások, kisebb csete-paték napirenden voltak. A két rögtönzött bástyából szólt az ágyú. Az Ónos-sziget cseh őrségét egy hajnalban a törökök mind leölték, de a magyar naszádosok megrohanták őket és a bástyát ismét visszavevék.^[548] A várban Petrovics és Török Bálint állott őrt, nehogy a németek a falak alól elfuthassanak,^[549] vagy a polgárokkal paktálhassanak. Egész éjjel hallatszott György barát és Török szava Szent-György piaczán: Árúló legyen, valaki nímetnek, vagy töröknek megadná Budát. Ti kegyelmetek válaszszon benne.^[550] Közben elkövetkezett János király halálának évfordúlója, a mikor «Szent Magdolna napján» Izabella királyné nagyszerű gyászünnepélyt rendezett. Teljesen helyre állva, a betegség nyoma nélkül, friss egészségben ^[551] jelent meg udvarával, fia gyámjai, a főurak és udvarhölgyek kíséretében a Mátyás-templomban tartott requiemen. Most már többé a várból sem kívánkozott ki, a mióta ismét szabadabban élhetett. Az ellen sem igen tiltakozott, hogy augusztus elején György barát V. Károly császár követét, Mirandola grófot sem ereszté be hozzá a várba, a ki aztán kísérőjével, Herbersteinnal ^[552] «üres tarisznyával» kullogott vissza Ferdinánd udvarába.^[553] Csupán a baráttal beszélhetett, a kinek ekkor mondta volt Perényi azt a nevezetes mondását: Jobb egy ideig a némettel lenni, mint örökre a törökkel!^[554] Igy a gróf csak rossz hírt vihetett fel magával: hogy a németek csüggedtek, nem sokat remélnek attól a 3000 morva katonától sem, kiket nemrég Bécsből kaptak, szegény Roggendorf pedig augusztus első napjaiban veszélyesen megsebesűlt.^[555] Egy forró nyári napon ebéd utáni álmát aludta sátra előtt öreg karosszékében, midőn egy várbeli «fáradt» ágyúgolyó éppen az ölébe pottyant és szétroncsolta karját.^[556]

A szultán közeledéséről a német őrsök augusztus 16-ikán hoztak biztos hírt, és 18-ikán reggel érkezett le Pestre egy újabb német lovashad, melynek védelmére hat nagy ágyút vittek át a budai oldalról.^[557] Megelőzőleg történt «egy szombati napon», augusztus 13-ikán, hogy Török Bálint a budai őrséggel és törökökkel nekiment a német tábornak. És mivel «szígyennel és nagy kárral» húzódott vissza, alkudozni kezdtek Roggendorf magyar vezéreivel. Perényi, Serédi, Nyári és Baky Péter egymásután két nap is jártak a várban, tanácskozni a baráttal; de semmire sem mehettek, mivel mindkét fél szándékának alapja «míreggel és csalárdsággal rakva vala».^[558] Igy belátván a magyar kapitányok, hogy a szultán seregének, mely «nem messze volna», a budaiak támogatása nélkül nem állhatnak ellent, a betegen fekvő főhadvezérnek azt tanácsolták, hogy költözzenek át a pesti oldalra. Roggendorf hozzájárúlt a Perényi és Bebek által indított hadi tanácshoz, annyival inkább, hogy karja úgy elmérgesedett, hogy pihenésre és gondosabb ápolásra volt szüksége. A hurczolkodást mindjárt meg is kezdték a szép morva lovassággal.^[559] Másnap, augusztus 19-ikén hajnaltól estig folyt a lovak és sátrak, az ágyúk és lőszer átszállítása, miközben Thurn Kristóf, Ferdinánd egyik jó vezére a táborban hirtelen meghalt.^[560] De este felé összecsaptak a Dunaparton a törökökkel, kiknek három átszökött huszár az egész haditervet elárúlta. Másrészt a csehek, s az újonnan jött pihent német csapatok ellenezték a dolgot, és «szidalmazván az magyaroknak tekíletlen voltokat», egymással «gyorsan öszvefolyamának» és elhatározták, «hogy halálig magokat meg ne adnák» a pusztán hagyott táborban.^[561] Erre Perényi is helyt állott a magyarjaival, bár az átkelésnek ő volt legnagyobb híve.

Így érte a királypártiakat augusztus 20-ika, melyen az egyesült magyar-török sereggel három csatát kelle Ferdinánd hadainak kiállani. Kora reggel a török két oldalról, Török Bálint a harmadikról támadt, szétugrasztva a Dunán úszó gályákat és naszádokat. Az első ütközetben elfoglalták az Ónos vagy rácz szigetet hat öreg ágyúval, a hová 300 gyalogost küldtek 5 ágyúval a törökök ellen, s mikor már sokat közűlök levágtak, a török csónakok körülfogták az ágyús naszádokat és védekező legénységét megölték. Odaveszett az egész sziget 700 főnyi őrsége, s a ki elmenekűlhetett, a pesti oldalon lelte halálát. A török aztán megszállta azt a hídat, mely a szigetről a csehek táboráig terjedt, aztán bevette a sánczuk előtti rondelt, a hol elesett 400 ember, gályáikat pedig Pest alá kergette. De a csehek nem hagyták abba a harczot. Négy óráig viaskodtak egymással, mialatt a törökök a szigetről keményen lődöztek. Ekkor a németek két nagy ágyút hoztak át Pestről, melyekkel előbb három gályát, majd öt naszádot sülyesztettek el emberestől. Erre üldözni kezdték őket, úgy hogy a törököknek gyalog kelle menekűlniök, s pár óra alatt nemcsak két naszádjukat fogták el, de a szigetet is visszavették. A pogányok 500 embert vesztettek, nem számítva a Dunába fúltakat.^[563] A török rondelben is 200 embert öltek meg, de a visszakerűlt ágyúkat beszegezve találták, úgy hogy egész nap nem lehetett őket használni.^[564] A második csatát a törökök 12,000 embere vívta a huszárok táborával. Csakhogy Perényi tudván szándékukról, egy jókora térségen szétszóratott 8 tonna puskaport, s reá egy csomó szalmát, s mikor hajnalban iszonyú kiabálással sánczai felé rohantak, nem lőtt, hanem felgyújtatta a szalmás területet a pogányok lába alatt, mire a huszárok is rájuk csaptak és 1200 embert kaszaboltak össze köztük.^[565] A harmadik, Török Bálint öt órás csatája volt. Mint valami «második Hector» küzdött ezer főnyi huszárságával a sáncz-vermek és a «szekérvár» körűl a Gellérthegyen, melyről egész a hegy alján álló keresztig űzte Perényi lovasait. Oda is kiáltotta neki Perényi a csata hevében: «Megbánod még Török Bálint, hogy a törökhöz csatlakoztál!»^[566] Erre a pesti oldalról, a «pellengérről» tüzeltek rá két ágyúból, de nem tágított, a míg három lövéssel el nem riasztották, mire a törökök 400 embernyi veszteséggel visszahúzódtak.^[567]

Augusztus 21-ikén, vasárnap «fél órával reggel előtt» a török három csapattal, György barát a negyedikkel támadt. Az ütközet teljes négy órát tartott, s már szinte elfoglalták a németek sánczait, midőn lelkesen visszaverték őket. A «királypártiak» valósággal Isten csodájának tekintették, hogy a mint egy délczeg török fővezér ékes szablyájával, tüzes paripájáról lelkesíté seregét, egy Pestről átröpült bomba úgy fejen találta, hogy az rögtön levált testéről. Ez annyira hatott reájuk, hogy menten abbahagyták a csatát 400 főnyi veszteséggel,^[568] míg a Gellérthegy alatti sánczok védői keveset vesztettek. De az igazi öldöklés még csak éjjel kezdődött. Este kompnak való kötelet húztak át a Dunán, s úgy szállították át, sebtiben, vert seregüket a németek és huszárok a pesti oldalra, a míg a kötél éjfélkor el nem szakadt. Ekkor «ki hajón, ki deszkán, ki valami szálfán» menekült át, a miről egy magyartól értesűlvén, a barát hat lövéssel jelt adott az alvó törököknek,^[569] és egyúttal felgyújtatta a várban a Dunára néző házakat, s minden szalmát és almot, a mit a királyi istállókból és szénacsűrből összehordhatott, úgy hogy órákhosszáig olyan világosság lett, mintha nappal lenne. Így üldöztette a menekűlőket a várból, honnan 60 lövést tétetett, míg az elfoglalt vízitoronyból tűzgolyókat dobatott a német táborba, melyből a törökök a Dunapartra szorították az ellenséget. Ezt szintén a barát tette lehetővé, midőn hajnal felé kiküldte csapatait «a fekete zászló alatt» s 3000 németet és csehet támadt meg a sziklák alatti sánczuk előtt, melyben virradatig utolsó szálig védelmezték magukat. Szegények csak négy ágyújukat menthették meg, míg a táborban 36-40 ágyú, 2 nagy faltörő mozsár, 50 hordó puskapor s tömérdek készlet, hajóhíd-felszerelés, sátor, rakott szekér és eleség veszett oda, a mit mind a budai Szent-György-térre hordtak fel. «Az éj sötétségében moszlim és gyaur, hívő és hitetlen úgy összekeveredett egymással – mondja a szultáni írat – hogy az egyedűl igaz vallás hívei csak az ágyúk villámai és a kardok csillogása mellett voltak megkülönböztethetők a negyedik pokol lakosaitól. A borzasztó küzdelem reggelig eltartott s mikor a fölkelő nap bevilágította a mindenséget, a mindeneket tápláló örökkévalónak segélye» a töröké volt. Ekkor a «hitetlen» keresztyének, «hogy megmentsék életüket, a Dunának rohantak, de elmerűltek benne, mint Fáraó népe».^[570] Rettentő volt küzdelmük, «az ellenségzúzó hősökkel» és a habokkal, melyeken kétségbeesetten folyt a harcz. A németek 3 nagy hajója sülyedt el, s az elesettek és vízbefúltak száma legalább 5000 emberre tehető, a miből 3000 cseh és morva, 2000 német, s fogoly is 600.^[571]

A veszedelem láttára reggel, augusztus 22-ikén a pestiek is otthagyták a várost, melyet a törökök elfoglaltak, a menekűlők rakott szekereivel együtt. Perényi, Salm, Nyári s maga Roggendorf szekerei is odavesztek, és úgy hullott róluk a pénz, hogy kalappal lehetett volna meríteni. Majd Budavárából is átjöttek hat naszádon, de a pesti huszárok fellármázták a várost s visszaűzték őket hajóikra. A félelem és futás oly általánossá vált, hogy senki sem hallgatott a vezérekre, a kik maguk is menekűltek. Mintegy 800 huszár mégis helyt állott s a pesti polgárokkal kiszorítá a pogányt a búzapiaczról, de ekkor a törökök vezetését a Pestet ismerő Kászon basára bízták. Ez befészkelte magát két házba s onnan lövöldözött kifelé, a míg a bátor huszárokat is kiűzte, és dél felé meg újra bevette a várost. Leírhatatlan az öldöklés, a mit katonái míveltek, még a nők és betegek közt is, és a rablás, melyet tettek. Kezükbe kerűlt 300 kocsi és 8 nagy ágyú, egy rakás zsoldnak szánt pénz és posztó, 600 hordó bor, 1600 hordó liszt, 1000 mérő zab, 300 hordó puskapor, 60 hordó ólom, 400 tűzgolyó és «tüzes nyíl,» s egyszóval minden hadi készlet és felszerelés, Pest várfalain és lőrésein pedig 30 ágyú. Ezenkívűl a Dunán maradt két, golyóbissal terhelt hajó, és 400 mázsa por, s egy másik naszád, melyről a híres «Magna cantatrix» okádta Budára hetekig a tüzet. A háromnapi folytonos csatározással szétvert több mint 20,000 főnyi hadseregből maradt 9 zászlóalja gyalogos, 4000 magyar huszár, 2000 más lovas, a háromezernyi morvából 100-150, gálya pedig 10. Ez a megréműlt és halálra szánt üldözött sereg víz ellen első nap Váczig és Esztergomig, majd Pozsonyba menekűlt, hol már várt reá az öreg Vells Lénárt, hogy legalább a maradékát összegyűjtse.^[572] Mert szegény Roggendorf nem jutott vissza hazájába, sőt még a pesti oldalt sem láthatta, mivel az éjjeli átkelés veszélyéből orvosa és szolgája egy csónakon megmentette, de nehány napra meghalt sebében a csallóközi Somorján, talán szégyenében és bújában is,^[573] hogy másodszor sem sikerűlt a dolga Budán.

Így ért véget a tízhónapos ostrom és körülzárolás. Trója alatt sem volt annyi nemzet, mint itt Buda vívásában – mondja Szerémi – hol izmaelita, thrák, német, spanyol, tatár, bosnya, görög, albán, perzsa, magyar küzdött a várbeli «szittya nemzetség» ellen;^[575] pedig hányról feledkezett meg a beszédes udvari káplán! A kik a római király seregében az ostrom egész ideje alatt elvesztek, vagy vérhasban elhaltak, «igazat mondok, – írja Verancsics – többen vótanak 16,000 embernél».^[576] De Ferdinánd különösen örökös tartományaiból összehordott nagyszerű tűzérfelszerelését, ezt a 600 ezer frtra becsült kincset ^[577] sajnálta, mely «a legjobb és legszebb volt, a mit csak kiállíthatott». Csak Isten segíthet itt – mondta nagy szomorúan Verallo pápai nuncziusnak – mert abból, a mit a regensburgi birodalmi gyűlésen ígértek, még semmit sem látott! S még ezer szerencse, hogy a török Pesten megállott diadala mámorában, mert ha akar, Bécs kapujáig jöhet vala, anélkül, hogy ellentállásra találjon! Magyarország már elveszettnek tekinthető és félő, hogy Ausztria is utána megy!^[578]

A szultán ó-budai táborába maga elé hozatja a csecsemő-királyfit az urakkal. Hosszas habozás és tanácskozás után a királyné el is engedi fiát, éjféltájban bántatlanul vissza is hozzák, de azalatt a janicsárok megszállják a várat, György barátot azonban ötödmagával egy hétig a táborban tartották. Ott kijelentették nekik a divánban, hogy a szultán János Zsigmond felnőttéig magának tartja meg az ország fővárosát, s kárpótlásúl Erdélyt kapja, hogy legyen, hol laknia. Bele kellett Izabella királynénak is nyugodnia a változhatatlanba, s ezért felcsomagolván megmaradt holmiját s a szent koronát, útnak indúlt Erdély felé, hogy egyelőre lippai várában pihenje ki az ostrom idejében átszenvedett izgalmakat.

MÉG nem veszett el egészen, de napjai meg valának számlálva. A nagyszerű csata ötödnapjára, augusztus 26-ikán Szulejmán szultán is felérkezett Budára ^[579] «az anatolii vitéz bégekkel» és a janicsárokkal, «a tigrisbátorságú, oroszlánvitézségű» és «világos elméjű» Rusztem basával.^[580] Mohammed basa győzelméről a padisah egy budai gyorsfutártól értesűlt s azokról a holttestekről következtetett, melyeket a mohácsi mezőn innen vettek észre a Dunában. Közelebbről is megszemlélték őket a török naszádosok, s volt nagy újjongás a táborban, «mikor megtudták, hogy azok csakugyan a feslett erkölcsű hitetlenek piszkos hullái».^[581] György barát, Petrovics Péter, Török Bálint, s az urak mind díszes bandériummal egy mérföldre Cserepesig mentek a szultán elé. Vitézségük jeléül «nagy kevílyen dobbal, síppal» az utolsó ostromkor elfogott 600 német foglyot vitték magukkal. Húszával egymáshoz kötve állították fel szegényeket az útszélen, megfordított zászlóikkal. A «páratlan világbíró ő Felsége» azonban «példaadás okáért» négyszázat a janicsárokkal rögvest nagy kegyetlenül levágata bennük, «kin az magyarok igen megörölínek», tréfásan mondván a szultán, hogy «halott ember nem harczol többet,»^[582] kétszázat pedig naszádjaira vitetett. A halálraítéltek közűl csupán kevés szabadúlt meg Izabella királyné könyörgésére, köztük egy Bursich nevű cseh kapitány ^[583] és Puchaim Boldizsár német hadnagy.^[584]

Ezek után letelepedett arra a helyre, hol megelőzőleg a németeket megverték és szemlét tartván török csapatjai fölött, megdícsérte a két vitéz Mohammed béget. A nándorfejérvárit kitüntetésűl rögtön ki is nevezte Görögország béglerbégévé. Azután a Buda várában dühöngő döghaláltól félve, Ó-Budára húzódott, hol taraczklövésekkel s tárt kapukkal fogadták, de a tábor szélein vigyázó tatár előőrsök egész Visegrádig elnyúltak.^[585] Villámgyorsan terjedt el ennek híre Ferdinánd udvarában, mely attól rettegve, hogy a szultán hada három nap alatt Bécsújhelyen lehet – ha akar, gyorsan felcsomagolt. Augusztus 29-ikén Bécs mellett van (Schottwienen) és szeptember hó elején a római király már a linzi várkastélyban tárgyal az osztrák rendekkel és a pápai nuncziussal némi-nemű segítség ügyében.^[586]

Másnap, augusztus 27-ikén reggel a szultán táborából Orudzs csausz, «ki a többi csauszok között fő vala» érkezék fel a budai palotába, köszönteni a királyné asszonyt és urakat ura nevében, s egyúttal köszönni nekik, «hogy az nímetek ellen ilyen embersiggel, tekílettel megállottak volna, és Budát is megtartották volna». Biztatá őket, hogy «őnekiek az hatalmas császár oltalmazójok akarna lenni» mindenki ellen, és előrakosgatta a jó indúlata jeléűl küldött ajándékait. A királynénak és fiának egy drágaköves övet, négy aranylánczot, selyemszövetet, három «aranylánczos, aranyozott nyergü» török paripát, az uraknak és fő-fő polgároknak «arany bárson csohákat jó számmal, mert ídesíteni kell vala neki előszer a szíveket, hogy künnyebben Budához férkezhetník», gondolták az egykorúak. De legszebb és legdrágább vala «hogy sem az többi» a Török Bálintnak küldött ajándék, «mert az okos madarász is inkább annak a madárnak sívol», melyet leginkább szeretne kelepczéjébe fogni.^[588] Török maga ezer márkányira becsülte, a mint Werbőczinek mutogatta. Vele különben már tegnap is rendkívűl szívesen bánt a szultán, midőn fogadására az utolsó budai csatában összevérzett ruhájában ment elibe, hogy a császár iránti hűségét kimutassa. Megnyugtatta a kanczellár is, hogy ne kételkedjék a szultán nagylelkűségében.^[589]

Még a királyné asszony is megörűlt a drágaságoknak és «mindnyájan-nagy bizodalomban» voltak a csausz iránt. De az még el sem ment, midőn belép egy másik török követség. Ez előadta, hogy a szultán Bécs ellen akar menni, s e végre németűl is tudó kalauzt kér az uraktól. Rögtön ki is szemelték Pesthy Ferenczet, a barát deákját, a ki «tud vala útakat, nyelveket és a nímeteknek minden módjokat, bécsi tájának minden állapotát» ismeré. Hogy pedig az ország dolgát meghányják-vessék, kiváltképpen Budáét, «hogy az nímet király kezibe ne akadna és a János király fiátúl el ne veszne», jöjjenek az urak a budai bíróval és főpolgárokkal elibe a táborba, s hozzák magukkal a király fiát, mert az ő hitvallása nem engedi, hogy idegen asszony házába lépjen. Pedig a csecsemőt nagyon vágyik látni. Úgy is gondját akarja viselni, mint tulajdon fiának; s «ha övínek megteheti», Buda mellett Bécset is neki gondolná adni, «csak az gyermek nyolcz avagy tíz esztendőt» érjen. Erre az urak készülődni kezdtek, hogy mielőbb lemenjenek a szultánhoz «nagy pompasággal, kevílysíggel» és mentől díszesebben. Csak Török Bálint ellenkezett, kész lévén megesküdni, hogy ő «megtartja Budát az terek ellen keresztyén fejedelemnek.^[590]» Halljátok uraim, ne menjünk mind – mondá – mert rossz jel, hogy a török császár mindnyájunkat kíván. Menjen csupán György barát Werbőczivel, mi meg készüljünk a harczra, és mindhalálig védjük magunkat, ha a török el akarná foglalnia várost, hisz többen vagyunk kétezernél. Ám menjetek, én maradok! Csodálkozom Bálint uram – felelt erre a kanczellár –- hogy kegyelmed annyira kételkedik a császárban, kinek szava szentírás; de ha nem akar velünk jönni, csakugyan vége lészen mü irántunk való kegyelmességének. Jól tudjátok, mondá Török Bálint, hogy nektek nem lesz bajotok, de én tudom, hogy nékem gonosz lészen! Soh’se féljen kegyelmed, a míg minket lát, biztatá Petrovics, míg másfelől «a kincstartó barát» igyekezett meggyőzni arról, hogy vitézkedése hiábavaló s az ellentállás oktalanság lenne. Erre beadta ő is a derekát, de a mint katonáitól búcsúzott, mindegyre azt emlegette, hogy nem fog többé visszatérni Budavárába.^[591] Izabella királyné is nagy bánatba esett a császár kívánsága miatt. Egyre «sír, jajgat, bánkódik, módot-útat keres és tudakozik vala, hogy és mikípen menthetné magát attól, hogy az fiát császárhoz ne köldhetné». Tanácsosai, kivált a barát és maga Török Bálint váltig biztatták, s hányták fel az okokat, «hogy egyéb nem lehet benne», meg kell tenni;^[592] de ő egy napi gondolkozási időt kérve a csausztól, másnap-kijelenté, hogy előbb menjenek le ajándékaival maguk az urak a szultánhoz, s ígérjék meg, hogy teljesíti óhaját.^[593]

Igy is lett. Az urak – éppen vasárnap lévén – reggel a királynéval s az egész udvarral nagymisére mentek, s aztán búcsúzni kezdtek: a királynétól, ismerőseiktől és György baráttól, a ki kevesedmagával vállalkozott lemenni a szultán táborába. Erős szív kellett hozzá, mert a törökök közt sokan voltak, a kik szánták «szegény Magyarország» sorsát, veszedelmét és «titkon több embernek mondták, hogy a császár megfogja őket, és az Budát tőlek elveszi». De a barát erősen bízott a szultán szavában meg a saját eszében, s még maga biztatta a félőket, a mint erős fedezettel, jó magyar lovas kísérettel őket elibe vezette. A táborba érve, átnyújtották neki a királyné nevében az ő és fővezérei számára hozott viszontajándékokat: «aranyas kupákat, jeles arany lánczokat, ezüst mívet, selöm-morhát, aranyos atlaczot», több mint 11,000 frt érőt, a mit a Bornemisza Tamás pecsét alá vetett házából szereztek.^[594] A császár jó szívvel vette a drágaságokat, szívesen beszélgetett a magyar urakkal s délután bántatlanúl hazaereszté valamennyit. A királyfi számára egy vég bíbort is adott György barátnak,^[595] azzal, hogy másnap személyesen elhozzák a gyermeket.

Hétfőn reggel, augusztus 29-ikén nagy sürgés-forgás támadt a budai várban. A királyné «szép aranyas szekerét» fényesítgették, csatlósok szaladgáltak ide s tova, lovasok várták türelmetlen az indúlás perczét. Délre járt az idő, mikor Izabella a gyámok tanácsára hajtva, 13 hónapos kis fiát «nagy fájdalommal» útnak eresztvén:

Majd lecsillapodott, s a mint kis gyermekét szoptató dajkájával és «két fő nemes vín udvarabeli» asszonynyal hintóba ültette, e szókat ejté az urak előtt: «Miérthogy az Frater György barát, szerzetes, és nem levín soha nős, sem fias ember, nem tudja, micsoda legyen az magzati szerelem, te rád, Terek Bálint, ki tudod mind ezeket, mert felesíged és gyermekid vadnak, az én tulajdon egyetlen egy fiamat ajánlom, és te tőled az császárnak köldem, és hagyom tenéked, hogy úgy viselj gondot reája, mint az tiedre, hogy el ne veszjen, de bíkível megint hozd őtet haza».^[598] Erre megindúltak. Elől az urak: György barát, Petrovics Péter, Török Bálint, Werbőczi István és fia: Imre, Porembski Péter titkár, Batthyányi Orbán, Markos Péter, Podmaniczki János, Bábay Kis Péter, Cserepowith Miklós és Turkowyth Miklós főbíró, «azon aranyos és bársonos csohákban», a miket kaptak, mintegy negyvenen. Utánuk következett a királyfi aranyos hintója, s a menetet bezárta egy csapat czifra huszár és városi polgár. Sok bámulója akadt a díszes bandériumnak, de a mint az útczákon elvonúltak, a hajadonok és özvegyek mind csak azt hajtogatták, hogy nem jön vissza többé Bálint uram!^[599]

A «nagyúr» fő udvari embereket, «szép és drága öltözetű szemílyeket bocsátott vala» a királyfi és kísérete elé, melyet egy nagy sátorba, s onnan kis vártatva a szultán elé vezettek. Az ő szállása hat sátorral a tábortól félre eső lógodi mezőn állott.^[600] Ide érve, csakhamar hívatták a tanácsurakat. A királyfit (a megállapodások szerint) Petrovicsnak kellett volna a császárhoz bevinni, de a gyermek elkezdett sírni, nem akart dajkájától megválni, s így ő vitte be reszkető karján az urak előtt lépkedve. A császár «nagy jó szemmel látá» őket, örömében «forgatni kezdí az két tenere közett» a kis gyereket, kiről Laski a portán azt híresztelte, hogy «lián volna»;^[601] a dajkát aztán a királyfival Podmaniczki, Pest és Buda két bírája kíséretében csakhamar kivezették, de a többieket ott tartották tanácskozni. A szultán kijelenté egyszerüen a nemeseknek, hogy tekintve a magyarok viszálykodó természetét, Budát magának tartja meg és abba helytartót fog helyezni, mivel olyan derék várost nem szabad női kézben hagyni, «mert az asszonyok ingadozók, mint a szél!» György barát tiltakozott e szándék ellen, és társaival azt felelte, hogy eddigelé is jól kormányozták a várost és békében megvoltak, török helytartó nélkül is, bár mindent hűségesen megtettek a szultán érdekében, a mit kívánt és parancsolt.^[602] De a nagyúr nem alkudozott, sőt intésére a janicsár-aga nagy hirtelen összeszedte embereit s megindúlt Buda felé. Az urak csodálkozni, félni is kezdtek, mert eszükbe jutott, a mit hallottak a napokban a szultán szándékáról; de nem tehettek semmit. Megdermedve álltak s néztek egymás szemébe. Volt a ki könnyezett, «értvín és látván Buda veszísit», melyről halkan beszélgettek maguk közt. Künn mind élénkebbé vált a zaj és sürgölődés. Előhívták Turkowyth főbírót, hogy menjen velük, nehogy Buda kapuját orruk előtt betegyék, hanem «ő vele megadatnák» a császárnak. Hiába biztatta az urakat török vezéreivel, hogy senki fejének és marhájának nem lesz baja, nem hittek már szavának. Ezalatt a gyermeket ismét bevitték a szultánhoz, a ki két fiával karjaiba vette, csókolgatta, dédelgette és kezébe aranyos «kormányzói» pálczát nyomott. Dajkáját is megszólítá, sőt száz arany forintot adott neki,^[603] látva, hogy sír. Sírt a két «vénaszszony» is, «nem remílve, hogy többé a király fiát az anyjához vihessík». Majd édességgel, rózsa-czukros vízzel és nyolczfogásos ebéddel halmozták el a magyarokat; de hiába kínálkoztak, nem esett jól semmi nekik, annyira oda voltak. «Különben is boszszantá őket – írja naivúl az egykorú újságíró – hogy törökösen földre kelte ülniök, meg hogy a királyfit nem tüntették ki náluknál jobban».^[604] Pedig az uraknak bizony nagyobb gondjuk volt annál, s azon járt az eszük: mi történik azalatt Budán?

A szombati kaput a szultán 3000 lovasa azonmód nyitva találta, a mint délben kinyitották volt az urak csapatjának. Innen aztán lovaikat visszaküldték a táborba, csak a vezéreket hagyták a kapu közelében kívűl, s gyalogszerrel mentek be csendesen a városba.^[605] Szent-György piaczát maga a janicsár-aga és a babiloniai Szolimán basa szállta meg, kit a török császár vezéri méltósággal «budimi béglerbéggé» tett.^[606] Ellenben a hadnagyok Buda többi öt útczáját : a Mindszent-, Olasz-, Szent Pál-, Zsidó- és Ötvös-útczát lepték el, míg a vár három kapuját: a Szombat-, Zsidó- és Szent János-kaput külön fegyveres néppel őriztették. Azután felvonták a két fővezér sátrait s kikiáltatták a bíró embereivel mindenfelé, hogy «estvéig, valaki az várasban volna, úr, nemes» egyaránt kitakarodjék, ki merre akar. Így vette meg a török a mohácsi csata tizenötödik évfordúlója napján «fegyver nélkül» a kiürített Buda várát. Lőn is rajta akkora öröme a szultánnak, hogy «ha tulajdon atyját ölte volna meg – mondá – mindennek kegyelme vagyon».^[607] Nem is bántalmaztak egy lelket sem; csak azokat a módosabbakat fosztották ki a rakonczátlan janicsárok, a kik «a vár alatt, Mátyás király dunamelletti istállójában» húzódtak meg éjjelre.

Besötétedett, mire mindez végbement, s a szultánnak megjelenthették. «Immár takarodó idő felé» járt, úgy «a 23-ik óra tájban», midőn a szultán marsallja a királyfit hét csauszszal s egy «jó fótja törökkel» szövétnekek fényénél visszaindítá a várba, életéért remegő anyjához, a kihez éjfélutáni egy órakor érkeztek. De az urak közül csak Podmaniczki, Markos, Bábay és Cserepowith kísérte el; a kincstartót, a kanczellárt, a temesi grófot, Török Bálintot és Battyányit a szultán hetednapig magánál tartotta.^[608] Szegény Törököt halálos félelem fogta el. Te vagy oka halálomnak, mondá keserűen Werbőczinek, a ki azzal igyekezett megnyugtatni, hogy ne féljen, mert keblében van a szultán biztosító levele. Még a basák is vígasztalták, hogy ne szomorkodjanak,^[609] mert nem lesz semmi bajuk.

Az a hét, míg János Zsigmond gyámjai odavoltak, tanácskozással, alkudozásokkal és üzenetváltással telt el. De hiába kérte a szultánt másnap levélben a királyné és kérlelte vejét: Rusztem pasát, kinek felesége számára franczia mívű értékes arany lánczot küldött,^[610] csak nem tértek haza a tanácsurak, a kik titokban kiszökdöső szolgáikkal adtak hírt magukról a várba. Itt különben csend és rend volt. Szolimán basa a polgárok fegyvereit, még a késeket is elszedette. Egész halom lett belőlük Szent-György piaczán, a mint a magyarok «igen gonosz kedvvel» hozogatták elő vitézi jelvényeiket. A török tisztek gyönyörködve, de bizonyos szánalommal vették át a sok drága holmit, szidalmazván a budaiakat, «hogy emberek is, pénzek is, fegyverek is levén, szívek, karjok, módjok az hadakozáshoz nem volna»^[611] elég erős. Aztán kidoboltatta a basa, hogy mindenki veszteg üljön házában, s ki ne járjon senki az útczákra, melyeken az őrség tanyázott. De ha mégis valakit megtalálhattak, kifosztották, ha «úrszabású, vagy nemes, vagy szolgáló ember vala». Tűrniök kellett csendesen, és rosszúl csak az olyan vitéz járt, a ki «keményebben tartja vala magát», midőn a török «tollát fejiből kiszedé» és «fegyverét oldaláról leódá». A «parasztot» nem bántották, mert arról nem volt mit leszedni.^[612]

Augusztus utolsó napján Orudzs csausz jött György baráttal a királynéhoz követségben. Hívatkozott János király testamentomára, melyben az ő és fia főgyámjává a szultánt tette. Hangsúlyozta, hogy Budát «a német királytúl» soha sem szabadíthatták volna meg az ő ereje nélkűl. Mivel pedig a körülötte lévő urak «igyenetlenek önköztek» és engedetlenek (Ferdinánd meg olyan erőt a német birodalom segítségével sem gyűjthet, hogy «Budát és az országot megtartani, megoltalmazni – mely dolog férfinak való, nem asszonyállatnak, sem bölcsűben való gyermeknek» – nem tud,) kénytelen kezéhez venni ő a fővárost, hogy megtartsa «az nímetek ellen» fia számára, a míg a húsz esztendőt megéri. Hogy pedig «azonközbe» legyen hol laknia, neki adja az «Erdélységet», meg «Lippát, Solymost, Lugost, Karámsebest és Temesvárt» azokkal a birtokokkal egyetemben, melyeket a barát és Petrovics a Tiszántúl néhai «János király után» bírt, vagyis a Részeket is: Szatmár, Zaránd, Bihar, Szolnok és Máramaros vármegyével és Kassa városával együtt.^[614] Fia «tutora és gondviselője» gyanánt s a «két ország kormányzójáúl» hagyja György barátot, Petrovics «penig az hadi dologra vigyázzon», a míg a királyfi megnövekedik. Mindezekről a szultán levelet is állíttatott ki, melyben meg volt írva, hogy «Erdély s a magyar királyság része a szentmihálynapi adó fejében évenkint 10,000 aranyat fizet a szerencsés portára, még azon esetre is, ha azontúl egy fillérje se maradna. Várad, Fogaras, Kassa tartományaival legyen a baráté, Petrovics birja Temesvárt szandsákságúl... A barát pedig úgy szolgálhat nekünk, hogy még Bécset is neki ajándékozom.»^[615]

A «kralicza», miként a törökök Izabellát nevezték ^[616] a «császár csalárdságát látván», nehány szót ejtett zokogva gonosz szerencséjéről, és habár «rakva míreggel vala», nem szólt semmit. Kedvetlenűl köszöné a szultán jó akaratát, s azt az üzenetét, hogy tanácsosainak nem lesz baja; György barátot azonban emlékezteté gyakori jóslatára, hogy Budát a pogány kezére juttatja. «Ám most ti férfiak levín – mondá – lakjatok abban kit ti magatok kerestetek». De ha már el kell mennünk, «előszer menjünk Lippára, onnat azután az idő megmutatja, hová kelletik lennünk» később. A «barát választig píronkodík,» de azzal vígasztalta a királynét, hogy «még jobb szerencsát jüvendőben mutatna Isten nekie, gyermekinek, hogynem ha nímet királnak megadták volna magokat»; mert még rosszabbúl jártak volna, ha a török mindkettőjüktől vette volna el Budát. Aztán rendeletet adott, hogy a «rakogatáshoz kíszüljenek» a palotában, s azzal újból visszament a török táborba.^[617]

Szeptember elsején a török újabb katonasággal rakta meg a kapukat, Szolimán basa pedig kitisztíttatá «az nímet Bódogasszony templomát, ki Budában fű vala», azaz kihányatta belőle az oltárokat, és aztán a «sanctuariomban bal felől, tágos és magas kerek pulpitost» csináltatott a szultán számára, hogy ott hálát adhasson Istennek Buda bevételéért.

Másnap reggel, szeptember 2-ikán, «a szent pénteki napon», melyet a törökök úgy tartanak, «mint mi az vasárnapot», vonúlt be «a vezírekkel, előkelőkkel, az udvari szolgákkal és az egész sereggel» ünnepélyesen a padisah Budára, melynek kulcsait már megelőzőleg megkapta volt a királynétól. De csak éppen a dsámivá átalakított templomig haladt, s elvégezvén benne két fia: Mohammed és Szelim társaságában hálaadó imáját, sietve lement ismét ^[618] seregéhez.

Harmadikán a szultán dívánba hívta basáit, hogy (mivel hazatérő útja sietős) véglegesen határozzanak a felől: mi történjék a királynéval, fiával, a főurakkal, Budával és az egész országgal.^[619] Egyenként adták elő a basák egyező véleményüket, «hogy ez alkalommal közvetlenül birtokba kell venni Budun várát».^[620] A császár maga előadta, hogy immár kétszer meghagyta a várat a magyaroknak, de azok veszekedők, egyenetlenek maguk közt és alig tudnak nehány ezer embert kiállítani védelmére. Mindenik e bajnok – mondá – veti magát, országa és ura birodalmát kívánja, lesi, kapja, mindnyájan pedig egy kis várasra, egy asszonyállatra, egy gyermekre, önnenmagokra, ilyen nagy és nemes és gazdag országból gondot nem tudnak viselni. Hogy én az Budát ezeknek kezekben hagyjam, kin az nagy nevem, hírem áll, nem vóník a ki vagyok, szígyent is tenním az én eleimön.^[621]

A többi teendőre nézve már megoszlott a basák tanácsa. Az egyiké az volt, hogy az urakat vigyék Sztambulba, a másiké, hogy a királynét küldjék haza szüleihez, fiát pedig neveljék törökösen a szerályban és gyámjait öljék meg. «Hát a szultánt, ki a királynénak s a herczegnek védelmet, pártfogást ígért, szószegéssel vádolhassák-e a keresztyének? Meg aztán illik-e özvegyek és árvák ellen kegyetlenkedni, mikor Isten és a szerencse is elhagyta őket? Kíméljük a királyfit szerencsétlen árvaságában, és e vitéz nemzetet balsorsában!» – így fakadt ki Rusztem basa a túlzók ellen. Maga a császár is csillapítólag hatott vezéreire!^[622] Kijelenté, hogy úgy lesz minden, a mint már kimondta Buda elfoglalása napján, s a jelenlévő magyar urakat is megnyugtatta, hogy bántatlanúl hazamehetnek.

Utána, szeptember 4-ikén a szultán olasz tolmácsa zászlót hozott urától a királyfinak, hogy azzal «a havasalföldi vajda módjára» Erdélyt «szandsákja»-ként kormányozza. Hazatértek mellé aznap a tanácsurak is, kivéve Török Bálintot, kit «egy falkáig» magával akart vinni és Werbőczi kanczellárt, a «ki jámbor és vén tervínytudó ember levín», Markó deákkal a György barát házába helyezkedett Szolimán basa mellé rendeltetett főbírónak, hogy «tervínt szolgáltasson» a budavári és városi keresztyéneknek.^[624] Hanem azért mindkettő felkereshette a királynét, kitől könyes szemmel búcsúztak, sajnálkozva szomorú sorsán.

Átkelvén a Dunán, szeptember 5-ikén indúlt útnak Izabella a nagy bizonytalanságba, de mivel holmiját és megmaradt drágaságait hátrahagyogatni nem lehetett, igen lassan haladtak, úgy hogy első éjjeli szállásukat Pesttől nem messze sátor alatt töltötték a mezőn. Idáig a főbb budai nemesek is elkísérték, a «marhás szekerek» védelmére 3-4 kocsi fegyvert hozván utána Szolimán basától.^[625] Kellett is, kivált a szent koronát tartó vasláda őrzésére, míg személyes biztonságukról 150 lovassal a szultán egyik csausza: Dzsafer pasa gondoskodott. Itt vette Petrovics temesvári birtokaiért az utána küldött szandsák-zászlót, de nagyon félt, nehogy vissza találja hívni a szultán, mint György barátot. Várták is aggódva vissza a barátot, a kitől a császár még Pécs városát kívánta, úgy, hogy a királyné – csakhogy szabadúljon a pogány kezéből – azonnal aláírta a pécsi tisztjeihez intézett rendeletét, hogy adják át a várost a szultánnak.^[626] Várakozás közben jött meg a jó Podmaniczki János is Veszprémből, palotai várából, ahová féltében Budáról kiszökött volt. Ez t. i. «okos ember vala», s midőn azon a végzetes napon a szultán táborában marasztalta a tanácsurakat, ő alig hogy meghozta a királynénak gyermekét, «még azon estve szakállát elmetszi, szűr-csohában felőtezik és egy puttont vállára fogván» szőllőmunkásként haza bujdosott a várból.^[627] Most kötelességérzete vezette vissza a királyné asszony mellé, csakhogy sokáig kaczagták és csúfolták vele, hogy hol hagyta el szép szakállát!

Tovább haladva, a török katonai fedezetet ötödnapra a Tiszától haza kellett küldeni. De pótolták őket a nemesek, a kik lovasaikkal egyre-másra csatlakoztak a királyné asszony kíséretéhez: Báthory András, Drágfy Gáspár, Pathóchy Miklós, János király igaz hívei, kik a szultán megérkezése hírére többedmagukkal megindúltak Buda felé, «hogy ők is az terek császár kegyelmessíginek» részesei legyenek, midőn Dömösön hallák, mi történt az ország fővárosával és a királynéval. Ezért hátat fordítottak a nagyúrnak s «más kedvvel és gonddal, nagy sietsíggel» igyekeztek haza.^[628] Így találkoztak össze a királynéval, a kit aztán biztos helyre kísértek. Nem is történt semmi bajuk, csak az idő volt igen nedves, esős mindvégig, úgy, hogy a kíséretből s az udvari nép közűl sokan elpusztúltak a kiütött dögvészben,^[629] melynek csíráit Budáról hozták magukkal.

A készülődés napjaiban érdekes epizód történt a várban, a mint Izabella meghagyta György barátnak, hogy gondoskodjék szekerekről.

– Kocsink van elég, mondá a barát, csak lovunk nincs, mivel mind felettük őket az ostrom idejében.

– Menj hát rögtön a török császárhoz, felelé a királyné, és kérj tőle nevemben lovakat.

A szultán nagyot nevetett a barát előadásán, hogy azért nincs lovuk, mivel a németek feletették velök, s kijelenté, hogy igás lova neki sem igen van, de ökröt adhat, a mennyi csak kell.

Erre György barát kiválasztott a szultán gulyájából ötven ökröt (és bivalyt) s befogatván tíz szekérbe, a királynét is felültette egyikre. Így jutottak el Tisza-Varsányba, a hol egy hétig pihentek. Itt azonban a lengyelek közűl «a kik gyengék, s nem olyan erőteljesek, mint a magyarok», meghalt egy udvari nemes leány s egy előkelő férfi. Ezeket Izabella eltemettetvén a templomba, György barát a szultántól kapott ökröket hamarosan becserélte a varsányiaknál lovakért, melyekkel gyorsabban folytathatták útjukat. De a pestis már benne volt a kíséretben, úgy hogy alig értek Gyalura,^[630] ismét meghalt a királyné udvarhölgyei közűl kettő, a kiket a templomba temettek. Megbetegedett atyjának két utána jött szolgája is, a kik Izabellát már nem találták Budán.^[631] Aztán átmenve a Kőrös gázlóján, Kún-Szent-Mártonban újból elvesztettek egy lengyel nemest. Ennyi szomorúsággal érkeztek szeptember 18-ikán sok félelem és baj közt Lippára.^[632]

Izabella szánalmas új helyzete. A debreczeni országgyűlés. György barát fáradozása az erdélyi fejedelemség kialakítása érdekében. Látogatása Erdélyben a királynéval együtt. A gyalui egyezség megkötése Ferdinánd küldötteivel.

TÖRŐDÖTTEN és fáradtan érkezék Izabella királyné megfogyatkozott kíséretével Lippára, az «erdélyi részek» szélére, a hol gondteljes heteket kelle töltenie. Jegypénzéül kapott váraiból már csak Solymos és Lippa volt kezében, melyeknek jövedelme olyan csekély, hogy – mint érzékenyen írja – koldúlnia kellene, ha a szomszédos nemesség élelmi szerekkel meg nem segítené; mert minden pénzét és kincsét a töröknek juttatta, csakhogy tőle szabadúljon. Pécset is átengedte neki, még Buda alatt, majd meg Péter moldvai vajda nála lévő emberei követelik tőle Csicsót és Küküllő várát, minek visszaadását a szultán is elrendelé. Déváról, harmadik erdélyi várából egy dénárt sem kapott egész éven át, míg Tokaj, Regécz és Tállya várát a római király foglalta el; Debreczent pedig Török Bálint bírja. Hanem bízott Istenben, atyja, a lengyel király támogatásában s vigasztalódott a szultán levelével, melyben szigorúan meghagyta az erdélyieknek, hogy elfordúlva Ferdinándtól és Maylád pártjától, János király fiát ismerjék el urokúl.^[635] Fájt ugyan a királynénak, hogy a fiához intézett szultáni levelekben ő róla említés sincs, de sorsa javulását az időtől, s az október 18-ikára Debreczenbe hírdetett országgyűléstől várta. Ezt a barát, úgy látszik, a Ferdinándpártiak gönczi gyűlése ellensúlyozására tűzte ki Török Bálint városában, mindenkinek személy- és vagyonbiztonságot ígérvén a szultán nevében, a kik «vele egyetértenek».^[636] Jól esett azonban fogadnia az erdélyiek hódoló küldöttségét, mely élén az erdélyi püspökkel s a rendek (t. i. a magyarok, székelyek és szászok) követeivel, hűségéről biztosítá.^[637] De Izabella nem bízott eléggé környezete és tanácsosai hűségében és őszinteségében, kiknek tanácsa – mint írja – mostani sorsára juttatta, s ezért a lengyel udvar minden befolyásos emberét felkérte közbenjárásra szüleinél, hogy «szomorú helyzetéből a nyúgalom és béke révébe» juttassák.^[638]

A királyné helyzete csakugyan szánalmas volt. A hosszú ostrom idegsorvasztó szenvedései után megérdemelt volna egy kis nyúgalmat és kényelmet. Nem csoda, ha további nélkülözései közepette reménytelennek látja jövőjét. Nyomasztólag hatott reá annak érzete, hogy nélkülöznie kell a kényelem legegyszerűbb eszközeit, hogy nincs elég ruhája, lova, konyhafelszerelése, s hogy arany-ezüstmarhájából nem maradt egy márka, sőt még egy dragma-érője sem.^[639] Megalázónak tartotta, hogy mindennapi asztalát két tanácsosa: Petrovics és Pathócsy látja el ingyen étellel, itallal. György baráthoz való viszonya sem javúlt. Különösen sértette királyi méltóságát, hogy az ország jövedelmét a maga számára tartja meg, s azt is, a mit belőle Izabellának juttat, úgy adja, mintha a magáéból adná. Mostanában is pl. 1400 aranyat kapott a pénzverőműhelyből, s habár az a királynét illette, csupán ötszázat adott belőle neki – ajándékúl, a többit magának tartván meg. A jövőre nézve, Erdélyről sem hitte, hogy az fiának állandó birtoka lehessen, mert tudta róla, hogy Moldva és Havasalfölde között fekszik, a török birodalom torkában. Ezért még legszívesebben Kassán szeretett volna meghúzódni, hová annak prefectusa: Czéczey Lénárd meg is hívta.^[640]

A királynénak azonban nem volt igaza György baráttal szemben, a ki mindent megtett érdekében, hogy sorsán könnyítsen és jövőjét biztosítsa. A mi pénzt begyűjthetett, éppen a szűkös viszonyokra való tekintetből nem adhatta át egészen Izabellának, bármint zsörtölődött is. De hogy véget vessen «a belső egyenetlenségnek», a szultán megbízásából országos gyűlésre hívta a nemeseket Debreczenbe.^[641] Ez a gyűlés a királyné nyolcz főemberét bízta meg azzal, hogy kettenként felváltva Erdély védelméről és a királyi udvar jövedelméről gondoskodjék. A gondoskodás abból állott, hogy e czélra havi ezer forintot szavaztak meg, mit a királyné «csekély volta daczára elfogadott.» Ezenkivül egy frtnyi subsidiumot vetettek ki minden jobbágyra az ország és a királyné szükségére. Ámde mit ért a buzgóság, ha már november elején egyre-másra jöttek Lippára a nemesek, kik az adó elengedését kívánták, vagy csak egy részét akarták megfizetni. Erdélyiek is jelen voltak a debreczeni gyűlésen,^[642] maga Verancsics is ^[643] és az eszes barát úgy látszik most vetette fel először az erdélyi fejedelemség kialakításának eszméjét. Debreczenből a barát társaival visszasietett Izabellához Lippára, de Zienowicz, a lengyel király követe már elútazott volt. Így november közepén újra Váradon találjuk, mert eleinte itt készűlt a királyné számára lakó- vagy tán székhelyet teremteni. Ezzel Magyarországot akarta megmenteni, mivel meggyőződése volt, hogy azt az egész keresztyén világ megsegítse, mert elvész, ha fenmaradásáról idejében nem gondoskodnak. Egyúttal kijelenté a barát, hogy habár szolgálatai hiábavalók is lehettek, még sem fog megszünni ezt az ügyet munkálni.^[644]

És munkálta szorgosan, odaadással, s jól átgondolt tervszerűséggel. Hisz egy új országot, Erdélyt kelle szerveznie és e czélra benne a három rend érdekeit úgy kiegyeztetni, vetélkedésüket úgy lekötni a haza javára, hogy egymást támogatva szolgálják nagy érdekeit. Az erdélyi fejedelemség eszméje ugyan már úgy szólva a levegőben volt, mivelhogy Mayládék is ezt akarták. De feladata mégis nehéz, mert nem volt példa, a mire hivatkozhatott volna, pedig valami olyast kellett megalkotnia, a mi se királyság, se köztársaság, se nem teljesen független, a hogy nem tudna megélni, sem olyan hűbéries tartománya a töröknek ne legyen, mint a szomszédos Havasalfölde és Moldova. Hanem kedvezett tervének Buda eleste s az a rémület, melyet ennek híre országszerte okozott, valamint az, hogy Mayláddal is leszámolt helyette a török: Achmed és Kucsuk Bali bég, meg hűbérese, az újra kegyeibe fogadott Péter moldvai vajda. Ezek ugyanis körülzárták a nagyravágyó vajdát Fogarason, s még állott Budavára, midőn (július 20-ikán) csellel elfogták. Igaz, hogy ebben a barát keze is benne volt, de nyilvánosan nem tudták. A csalárdság odiuma a törökre háramlott, a mi szintén György barátnak kedvezett, de a czél eléretett, s két nappal utána – János király halála évfordúlóján – az erdélyiek egyhangúlag hűségi esküt tettek János Zsigmondnak.^[645]

Most már a barát volt ura a helyzetnek. Egyelőre Statilio püspök és Bornemisza Boldizsár kapitány tart néhány gyűlést és vezeti az ügyeket. Majd György barát intézkedik személyesen, kivált hogy november hó elején visszatért a királynéhoz Lippára. Ide különben egyszerre három török csausz is érkezett: az egyik nem tudta megérteni, miért nem adta át a magyar őrség Pécs várát, a szultán felszólítására, illetve a királyné rendeletére, a másik Csicsót és Küküllővárát kívánta vissza a moldvai vajdának, s a harmadik Lengyelországba sietett. Ezeket a barát valahogy útnak indítá, s aztán Márton-napkor hozzáláttak a teendők megbeszéléséhez. Jelen volt e fontos tanácskozáson Statilio, Verancsics és Petrovics is. György barát feltárta a helyzetet, és utalva a török álnokságára, abban látta a szabadúlást, hogy Erdélyt a királypárti Magyarországgal egyesítsék, a váradi békekötés értelmében. E végből az alkudozások fonalának felvételére nagy titokban két főnemest Ferdinándhoz indítottak, Verancsicsot pedig Zsigmond királyhoz küldeni határozták, hogy az ügy érdekében közbenjárását megnyerjék. Maga a barát Erdélybe indúlt, hogy az őszi adót felhajtsa,^[646] megbízó és meghívóleveleket vivén magával a királynétól, a rendek és városok számára, hogy «a birodalom üdve és fenmaradása végett» Meggyesre hirdetett országgyűlésre karácsony másodnapján begyüljenek.^[647]

E szinte hihetetlennek tetsző dologra a barát a bécsi udvarból kapott felhívásra határozta el magát,^[648] de kevesen érthették, hogy tulajdonképpen mit akart vele. A török kétszínűségén elkeseredve, egy ízben azt mondta volt, hogy «ha valamicskét bízhatnék Ferdinándban, tudná, mit cselekedjék; de mert a németeket engesztelhetetlen elleneinek hiszi, fél tőlük s gyanakodik reájok». Ezért Laski Jeromos hazatérve konstantinápolyi követségéből, szeptember végén azt tanácsolta a római királynak, hogy feledve a múltat, «ígérjen a barátnak eget és földet,» hagyja Erdélyt, helytartójaként kezén, és alkudozzék vele, mert «ha a barát az övé lesz, a többiek tétova nélkül fogják követni.»^[649]

Csakhogy György barát az így megkezdett tanácskozásokkal egészen mást czélzott, mint a mit Ferdinánd óhajtott, és a miben biztosával megállapodott. A barát nevezetesen bár tudta, hogy a római király most sem teljesítheti a váradi béke feltételeit, hajlandó volt erre nézve mégis alkudozni, hogy ezáltal megnyerje a királyné ügyének az erdélyi szászok hozzájárulását, s hogy másfelől visszavonúló hídat bíztosítson magának, ha terve nem találna sikerülni. Mert a barát őszintén óhajtá a két hazarész egyesítését, de biztonságban akarta megvárni, mi lesz a német birodalom tavaszra készülő felszabadító hadjáratának eredménye. Attól tette függővé Erdély átadását, hogy Budát visszafoglalhatják-e vagy nem. Ezalatt ő befejezheti az erdélyi fejedelemség kialakítása munkáját, s hogy azt Izabella nevében és hozzájárulásával tehesse, diplomácziai lépéseket tett, hogy Budát a szultán neki visszaadja. Jól tudta, hogy ennek még csak reménysége sem lehet, de tárgyat adott uralkodni vágyó királynéjának az ábrándozásra, és így legalább nyúgodtan működhetett tőle.

György baráttal hirtelen elhatározással Izabella is bejött szétnézni Erdélybe, kis fia és udvartartása kíséretében november utolsó hetén. Gyulafehérvártt ^[651] szállott meg a püspök rezidencziájában, honnan nemeseket küldtek sok szép ígéretekkel a szászok városaiba, melyekben alig akarták hinni, hogy a királyné «hűséget esküdött» volna Ferdinándnak.^[652] Bizony nem igen hitte ő maga sem, midőn a királyné két megbízottja még Prágába is utána ment azzal a hírrel, hogy most már a barát is teljesíti felszólítását és hajlandó egyezkedni. «Ha nem volnék annyira, a mennyire vagyok, a múlt csalódásai miatt elfogúlva, jó végét várhatnám a dolognak – írja V. Károlynak – de éppen a múltak példája óva int engem, hogy előre biztosnak vegyek e tekintetben bármit is.»^[653] De azért teljes bocsánatot ad neki a múltakért, és függőpecsétjével kiadott oklevélben erősíti meg püspöki javaiban, kincstárnoki hivatalában «Buda visszavétele idejéig», sőt Munkács vára árendáját is élethossziglan átadja.^[654] Egyidejűleg beküldte hozzá Serédi Gáspárt, felső-magyarországi kapitányát,^[655] mivel a béketárgyalások végett már egy hónappal előbb kinevezettekkel: Várday érsekkel, Perényivel és három más társával,^[656] a barát úgy látszik szóba sem akart állani.

Ennek hírére Izabella királyné is meghatalmazást állított ki (deczember 18-ikán) Statilio püspök, György barát kincstartó és Petrovics temesi bán számára Lippáról,^[658] hová rövid erdélyi útjából ismét visszatért, s megküldte Serédinek a menedéklevelét. Serédit beküldeni a baráthoz, nem volt szerencsés választás, mert még ez év elején neki adományozta Ferdinánd Tokaj és Regécz várát,^[659] melyek tulajdonképpen a királyné hitbérbirtokaihoz tartoztak. De a barát nem éreztette vele e miatti neheztelését, és Serédi nemcsak gyorsan, hanem ügyesebben is elintézte feladatát, semhogy azt várták volna. A tárgyalások az erdélyi püspök gyalui várában, Kolozsvár mellett folytak és eredményük az 1541 deczember 29-ikén aláírt ünnepies oklevélbe foglaltatott. Értelme szerint Ferdinánd két év alatt átadja Izabellának és fiának «a szepesi herczeg»-nek Szepesvárát és egyéb atyai birtokait. Addig az ideig biztosít nekik évi 12,000 forintnyi jövedelmet; de a mint az átadás megtörtént, a királyné átengedvén a szent koronát, és országot, Szepesvárába vonúl, melyet azonban az országtól elszakítani nem lehet Hogy aztán Izabella hitbérbirtokaiért miképpen elégíttessék ki, az későbbi tárgyalások idejére maradt, de kezesekűl, illetve békéltetőkűl megjelölték V. Károly császárt és Zsigmond királyt, s törvényes utódjaikat.^[660] A feltételek teljesítésére a királyné nevében György barát és társai külön oklevélben kötelezték magukat,^[661] és deési Literatus János, a barát «pennája» alig győzte másolni ^[662] a sok reverzálist és biztosító levelet, melyet aznap ez alkalommal kiállítottak. Az egyikben Ferdinánd kegyeibe fogadja a barátot, meghagyja őt összes birtokaiban, melyeket János királytól kapott, s megerősíti a pécsváradi és kolozsmonostori birtokok élvezetében.^[663] A többiekben pedig Statilio, György barát, Petrovics, eperjesi Pathócsy Miklós zarándi főispán fogad külön-külön hűséget Ferdinándnak, elismervén őt «Magyarország törvényes koronás királyáúl».^[664] Ez eredménynyel nagyon meg volt elégedve a római király, pedig még többet elér, ha a kapzsi, fukar Segédi helyett mást küld vala Erdélybe. Olyat, úgy látszik, a ki nem jön üres tarisznyával, hanem két kézzel osztogatja az adományleveleket s nem szed reverzálisokat az uraktól, mint ez.^[665] Magának a barátnak egy embere egész nyilvánosan beszélte Krakóban, hogy az erdélyiek eddig már meghódoltak volna Ferdinándnak s most is hajlandók reá, ha ügyes embert küld be. Mivel sokan vannak, a kik szívesen vennék, ha Izabella királyné lemondana Erdélyről s be sem jönne közzéjük, mert női, illetve papi uralma nem tetszik, kivált ha szegénységét látják, mely akkora, hogy gyakran nincs elegendő pénze konyhájára.^[666]

Verancsics Krakóban, Herberstein Zsigmond, Salm és Gorka Budán a töröknél, a vár visszaadásáért könyörögve. Ezen ábrándozott Izabella az év végén, midőn Lubomirski Péter érkezett hozzá vígasztalóul szüleitől, s eszébe jutottak az eltelt év szenvedései, veszteségei. Kárpótolhatta azonban érettük az új év, melynek tavaszán, a tordai országgyűlésen a barát létrehozza az erdélyi három nemzet szövetségét s vele Erdélyországot.

FÁJT is ez a helyzet eléggé a királynénak, de nem igen változtathatott rajta. Az új év, 1542 első napjaiban vette hírét a gyalui compositio feltételeinek, de igazán nem tudta, örüljön-e nekik. Erdélyi látogatásából kellemetlen benyomásokkal tért meg. Sorsát bizonytalannak látta, mert csak úgy immel-ámmal fogadták s maga a barát is a lengyel király tekintélyével akart hatni a szászokra, kérve: intse meg őket, hogy támogassák; a miből kitűnik, hogy az erdélyiek nem tartanak mind az «állhatatlan» szerzetessel. Zsigmond király megtagadta a kérés teljesítését,^[669] mivel természetesen íly belügyekbe nem avatkozhatott. Különben is egy szívességet már tett a barátnak, midőn megígérte, hogy lépéseket tesz a portán és a franczia királynál Buda visszaadása érdekében. Erre Verancsics Antal kérte, de nem személyesen, mivel a királyt nem találta Krakóban. Fenn járt családjával Lithvániában s a nagy hóban nem akarván utána menni, oratioját a király helytartói (Gamrat Péter gnézeni érsek, Kmita Péter krakói várnagy és Boner Szeverin kincstartó) előtt adta elő karácsony estéjén.^[670] A királyi párnak is megírta hazaindulásakor Verancsics, hogy leányuk bánatos, de egészsége teljesen kielégítő. Tanácsukat kéri, miképpen oltalmazza meg országát, és legfőbb vágya, hogy Budavárát visszakapja az említettek támogatásával.^[671] A lengyel király tanácsosai teljesíték Izabella óhajtását, midőn melegen ajánlták az ügyet uruknak, de a prépost harmadik kérését, hogy Zsigmond a római királyhoz is küldjön követséget a békesség érdekében, nem tartották szükségesnek, «mert ez rossz hatást gyakorolna a magyarokra»; habár maguknak is az volt meggyőződésük, hogy legjobb lesz kibékíteni Izabellát és fiát Ferdinánddal, a régi váradi szerződés értelmében.^[672]

E véleményüket külön czédulán nyilvánították ki, annak jeléül, hogy a jelentésükbe felvett két előbbi tanácsuk el is maradhat. Mert hogy még gondolatnak is képtelenség hinni, hogy a szultán visszaadja Budát ígérete szerint János király fiának, nem merték megmondani, miként nem merték kíméletből a magyarok sem Izabellának. Szegény királynénknak jól esett ábrándoznia ez eszmén s a lengyel-franczia közbenjárás sikeréről, éppen, mivel hallotta volt, miként fogadta a török császár, távozása után Herbersteint, a római és Gorkát, a lengyel király követét.

Az első, Salm gróf társaságában szeptember 8-ikán és 10-ikén vezettetett a szultán elé, miután megelőzőleg Rusztem basával tárgyaltak. Buda visszaadását nagylelkűségére hivatkozva, alázatosan kérték a szultántól, a ki már János királynak s a moldvai és havasalföldi vajdáknak is országokat adott. Kérésüket azonban gúnyoros mosolylyal és azzal a felelettel vették, hogy a szultán nem bolondult meg, «hogy a mit harmadízben szerzett meg kardjával, azt elajándékozza.»^[673] Pár nappal utána jött meg Gorka András gróf is, hogy királya rendeletére közbenjárjon a török császárnál Izabella érdekében.^[674] Igen fényesen fogadták. Komáromtól az elibe küldött Aszlán nándorfejérvári szandsáktiszt kísérte kétezernyi lovashadával a szultán táborába. Itt a bég atyja: Mehemed bég sátrában sokat beszélt, mert 24 kérdésre kellett felelnie a bégnek s a mellette ülő négy basának.

E kérdések nagyobbára banálisak voltak, hogy: honnan s merre érkezett, miért nem Havasalföldén át, mikor indúlt és hány napot jött Vilnától; a mikre a követ kitérőleg felelgetett. Hanem volt néhány érdekes, tanuságos kérdésük is. Így pl. a hatodik: Miért nem küldött fegyveres segítséget leányának a király? Erre Gorka azt felelte, hogy királya olyan távol lakik ide, hogy nehezen küldhetett volna segélyt. De a basák mosolyogva egymásra néztek s azt felelték, hogy egy atyának nem lehet olyan hosszú és nehéz útja, hogy leányát íly terhes körülmények közt meg ne segíthesse. Bezzeg a szultán még messzibbről küldött seregeket a királynénak a németek ellen, a kiért ő többet tett, mint az atyja, a ki leányával nem törődött, holott Konstantinápoly messzebb van Vilnánál. Annál inkább dícsérték György barát hűségét, hogy Budát megtartotta a hosszú ostrom idején s meg is ígérték, hogy visszaadják, ha megnő az ifjú király. Végül előadta Gorka jövetele czélját, hogy: a szultán támogassa a királynét, tartsa meg őt hitbérbirtokaiban és engedje meg, hogy valamely Lengyelországhoz közeli várba vonúlhasson, a milyen Kassa. Erre a lengyel követet bevezették a császárhoz, a ki támogatásáról biztosítá urát, de kijelenté, hogy a királyné asszonynak Kassára mennie felesleges, mikor Erdélyt rendelték számára lakóhelyűl, mely sokkal nagyobb hitbérbirtokainál.^[675] «Menj, mondd meg testvérünknek, urad királyodnak – szóla Gorkához a szultán – hogy ne aggódjék leánya miatt, a ki biztos helyen van.»^[676] S a követ összetalálkozván Herbersteinékkal a táborban, szeptember 14-ikén együtt indúltak haza egy naszádon Bécs felé.^[677]

A mi Izabella «biztos helyen» való tartózkodását illeti, Lippa nem volt valami irígylésreméltó. Nem szerette a vár gyengesége és a török szomszédsága miatt, nehogy ismét kezébe kerüljön. Meg aztán tudta, hogy ez ideiglenes állomása. De Erdélybe sem igen vágyódott, mivel ott a különböző nemzetiségek súrlódásai miatt gyakoriak a zavarok és lázadások s mivel – mint hallá – a moldvai vajda fegyveresen tört be Brassónál. Vissza akarta foglalni két erdélyi várát: Csicsót és Küküllővárat, de a míg ellene mentek volna, végig dúlva az országot, kitakarodott Besztercze felé,^[679] a radnai szoroson. Még Kassára menne legbátorságosabban, de azt a Ferdinándpártiak szomszédsága miatt nem akarják tanácsosai átengedni. Mennyi baja is volt szegénynek állandóan ezekkel a tanácsosokkal, kivált Buda ostroma alatt! Bizonyos, hogy legtöbbször nekik volt igazuk, de mikor ez olyan rosszúl esett – egy asszonynak. Csak annak tudata vígasztalta – írja Izabella utólag, Erzsébet napján – hogy volt annyi hite és bizalma náluk, mint a mennyi volt nekik, másoknál! Tőlük függ most is sorsa, de hogy itt marad-e, vagy a nyár közeledtével ő is más helyet fog keresni «mint a fecske», még nem tudta. De vágyott valamerre elrepülni, a megindult alkudozások alapján, a mire Kmita közbenjárását is kérte szüleinél, hogy szabadítsák ki a könyek és nyomor e siralomvölgyéből.^[680]

Így ír Izabella elkeseredésében. Aláírása nélkül is ráismernénk. Valamikor, a szülői otthonban minden léptére ügyeltek és udvari költők rajongták körül. Egy ízben finom, liliomos lánczot kapott ajándékúl a bajor fejedelemtől de hirtelen úgy találta dobozából kivenni, hogy felsértett kezéből kiserkent a vér. Erre mindjárt verset írt Janicki Kelemen, a lengyel «koszorús költő»^[682] és Schröter Ádám a sléziai epigramma-író,^[683] miként később arczképéről is verselt.^[684] Ma nincs, a ki megénekelje – legfeljebb a nyomorúságát és bizonytalan helyzetét. Nem volt sem fényes jövője, sem elegendő pénze. Az erdélyi szászoktól kapott nagy nehezen egy kis jövedelmet, így a brassóiaktól, köteles huszadjukból ezer forintot, miután előbb elengedte múlt évi hátrálékukat.^[685] Ez ügyben személyesen járt Bábay Kis Péter Brassóban,^[686] honnan Szebenbe ment téli bevásárlásokért, s a sok bunda, rókamálas ujjas, nyestgallér és posztó éppen idejére megérkezett a karácsonyi ünnepek előtt.^[687] Volt is szabás, sürgés-forgás a lippai várban, a mint a királyné udvaronczai elé teríté a szép holmit. Kedvét lelte ilyes apró házi és gazdasági teendők intézésében is, hogy még teljék az idő s feledjen. Néha maga is elvarrogatott órákig udvarhölgyei közt palotája ablakában, nézve-lesve nem jön-e valaki a Maroson túlról, onnan észak felől... Lubomirski Pétert, a lengyel király ifjú aulicusát várta, kit szülei még Katalin-napján elindítottak Vilnáról. Megbízták, hogy vigasztalja s bízzék az Istenben, a ki az özvegyeket és árvákat nem hagyja el. De intse egyúttal, hogy alkalmazkodjék a szokásokhoz és György baráthoz s ha ügye rosszra fordulna, biztosabb helyre húzódjék és Kassáról bővebben írjon.^[688]

Több, mint valószínű, hogy Lubomirski még a szent ünnepek után Izabellához ért és együtt töltötték Szilveszter estéjét s az újévet. Vajjon milyen lesz? Immár a második újévet éri ez országban özvegyen és bizonytalanságban. S mit hozhat neki az új – rosszabbat annál, a mit az ó év adott?! Jól esett a lengyel követ vígasza, mert úgyszólva egyedűl maradt; György barát, Petrovics és társai oda voltak Gyalu várában s különben is olyan elhagyatottnak érezte magát. Átgondolta Izabella is, mint minden ember az eltelt év eseményeit és újból megsiratta halottjait, mint minden jó keresztyén. Előbb az urát, meg-megtérő lelkét, aztán udvarhölgyeit és udvaronczait, kik Budavárában, vagy idejövet dőltek ki mellőle. Majd az öreg Werbőczit, a kanczellárt, a ki öt héttel elválásuk után, 1541 október 13-ikán halt meg váratlanúl, gyanús tünetek közt ^[689] s nemsokára Turkowith Miklós a budai bíró is, a ki olyan odaadó híve volt. A pestisnek esett áldozatúl feleségestől és gyermekestől, kik közül csak két fia maradt életben.^[690]

Serédi távozása után György barát nem sokat törődött a gyalui egyezséggel, melynek teljesítése okvetlenül a Ferdinándnál hatalmasabb szultán kezére juttatta volna az országot. Az neki csak arra szolgált, hogy könnyebben megnyerje az erdélyi fejedelemség ügyének az ellenzéket, kivált a szászokat, kiket általa abban a hitben tarthatott, hogy Erdélyt tulajdonképpen Ferdinánd nevében szervezi – a törökkel szemben, és ő csak helytartója, kormányzója leszen. Ez a nyitja annak, hogy oly hamar győzött, s a kialakítás nagy művét alig három hónap alatt sikeresen befejezte. Emberfeletti erővel dolgozott, buzdított és békített, hogy a rendek egyesülése létrejöjjön. Az országgyűlést nem lehetvén megtartani Meggyesen, előbb Tordán, majd Székely-Vásárhelyre helyezte át Pál fordulása napjára. Ekkor már a szászok is nyugodtabbak voltak. Újév első napjaiban keresték fel a királynét,^[691] a ki aztán január 8-ikán orvosolta egyik sérelmüket, midőn Szász-Sebest visszavéve Bornemiszától, a szászoknak visszabocsátani ígérte. Ezzel az oklevelével ^[692] jelentek meg azután az országgyűlésen, melyen a barát előadván az ország állapotát, «megmagyarázák a császár levelét», melyben őt tette János király fia gondjaviselőjévé, s «azért az ország őtet hallgassa» meg.^[693] Hogy meghallgassák, s a pártok neki meghódoljanak, ez sikerült az ügyes barátnak, a kit most «királyi helytartóvá» választottak, a részletkérdések elintézését egy következő gyűlésre hagyván. Ugyanekkor nevezi ki a királyné is kincstartójává és várai s jószágai kezelőjévé, elfogadván a barát amaz ajánlatát is, hogy vonuljon a biztosabb védelmet nyújtó Váradra, s lakjék a várban álló püspöki palotájában.^[694]

Még együtt volt az országgyűlés, midőn Izabella levelét a barátnak Lippáról meghozták, de a rendek nem helyeselték s nagy részük azt óhajtotta, hogy a királyné az ország közepében, ő közöttük tartózkodjék. Ki is fejezték ezt végzés alakjában is két hónap mulva, a bőjtben tartott nevezetes tordai országgyűlésen, mely az ő és az ország sorsa fölött döntött.

Ezalatt egyhangúlag teltek a napok a lippai udvarban. Erdély felől kevés a hír, s az sem mindig jó, állandó. Csak egy-egy lengyelországi posta okozott időről-időre egy kis élénkséget. Onnan tudta meg a királyné azt is, a mit róla és fiáról a portán beszéltek. Wilamowski Jakab lengyel követ hozta hírét,^[695] de nem volt valami biztató, kellemes. Bepanaszolták volt, hogy békül Károly császárral. Erről Péter moldvai és Rádul havasalföldi vajda követei is bizonyossá tették, a miért kérte atyját, mentse ki őt emberével Konstantinápolyban a gyanusítások alól.^[696] E végett Lubomirski Péter is hazaindult február utolsó napjaiban,^[697] s márczius második hetén Vilnán tehetett küldetéséről jelentést urának. Hogy leánya új egyezséget kötött Ferdinánddal, s hogy országába szándékozik visszatérni, arról Zsigmond király örömmel értesült;^[698] de már ennek indokolása sehogy sem tetszett. Kénytelen vele az özvegy magyar királyné, mondá Lubomirski, mivel «a régi gyűlölség a pártok közt nemcsak nem szünt meg, de új lánggal lobbant föl, annyira, miszerint ha csak az irgalmasság istene a magyarokra nem fordítja tekintetét, maga a mennybéli üdvösség sem képes megmenteni a szerencsétlen országot.»^[699]

Ez a jelentés túlzott és igen általánosító volt, de a gyermekeért aggódó apa kénytelen volt az éppen együttülő piotrkówi országgyűlés elé terjeszteni,^[700] mely azt ajánlta, hogy Izabellát sürgősen hozassa a király haza, egy ügyes követjével, «s ha a barát és hívei ebbe bele nem egyeznének, igyekezzék Petrovics Péter s a hű szászok segélyével erőszakkal kiszabadítani a királynét és gyermekét kezeikből».^[701] Magától értetődik, hogy ez túlnagy aggodalom és olyan emberek tanácsa volt, kik a helyzetet egyáltalán nem ismerték. Igaz ugyan, hogy ekkoriban szólítá fel Izabellát és tanácsosait a beszterczebányai országgyűlés is, hogy tekintettel Buda felszabadítására irányuló munkájukra, «fogadják el és karolják föl szívesen», a mit határoztak, s «egyszersmind a közjó érdekében az országlakosok várait és mind ama javait, melyek akár Ő Felségénél, akár az említett főpap és báró uraknál, vagy az Ő Felségét elismerő bármely más országlakosoknál vannak, adják vissza»;^[702] de ki gondolt most ezzel. Petrovics márczius egy részét a királyné mellett tölté,^[703] s a legjobb reménységgel indult a hónap végére összehívott országgyűlésre.

Veszekedős, zajos gyűlés volt. Hiányzott belőle az erdélyi püspök csillapító szelleme, mert Statilio olyan beteg volt, hogy fordulni sem tudott ágyában.^[704] Nyájas modorát pótolta azonban a barát erélye, a ki éppen reá való tekintetből halasztá el kétszer is a gyűlést. Így jöttek össze a rendek aztán Judica vasárnapra Tordára, hol a gyűlés zaja a szenvedő püspököt nem zavarhatta.^[705] Néhány napi tanácskozással, márczius 29-ikén írták össze és olvasták fel határozataikat, melyekkel Erdély alkotmányát valósággal megágyazták. Ezeknek szelleme a testvéries egyenlőség, melylyel a három rend szövetkezik az ország fenmaradása és békéje érdekében. S nehogy ismétlődhessenek a Maylád-féle üzelmek, kimondták, hogy «senki a főurak közűl a helytartó vagy helyettese engedelme nélkül a küludvarokhoz követet ne küldhessen, s a kalmárkodó székelyek se járhassanak Moldovába és Havasalföldébe, anélkűl, hogy székbíráiknak s ezek a helytartónak arról jelentést ne tegyenek». Általában az ő kezében egyesül a közigazgatás, honvédelem és kormányzás minden szála; s ha nem is név szerint, tényleg ő lett az ország kormányzója. De hogy hatalmával vissza ne élhessen, egy 22 tagból álló titkos tanácsot adtak melléje, melybe minden rend 7-7 tagot, a gyulafejérvári káptalan pedig egyet küld, illetve választ. Ez a tanács alkotta egyúttal a fejedelem szenátusát, kiegészítve titkárával és udvari tanácsuraival, miként példáját láthatták a lengyel udvarban. Egyébként bölcsen meghagyták a hadfelkelés régi módozatát (hogy minden tizedik ház gazdája a béresekkel otthon maradjon ház-őrzeni), a vármegyék önálló belső életét, a székelyek külön jogszokásait, s a szászok kiváltságait; de javították a közbátorságot és jogszolgáltatást.

S a lelkesült rendek, mintegy újjáteremtve hazájukat, azzal a határozattal oszlottak szét, hogy a legközelebbi gyűlésre behozzák János király fiát és anyját.^[706]

Ennek hírére a királyné otthagyta lippai várát s két hetet töltvén Déván, Gyulafejérvárra vonúlt, melyet székhelyéül választott. De itt sem érzi jól magát, s midőn Serédi Gáspár ismét lejön Ferdinándtól, aláírja azt az oklevelet, melyben lemond birtokairól és Szepesvárába költözködik. Csakhogy a római király nem teljesítvén az egyezség feltételeit, s Budavárát sem tudván visszafoglalni, György barát nem adhatta át neki az országot, s így a királyné továbbra is Erdélyben maradt. Hanem azért Serédi őszire (bár hiába) újból Izabellánál jár, ezúttal gyalui várában, hol a karácsonyi ünnepeken György baráttal is kibékül.

IZGATOTTAN várta udvarában a királyné ez események hírét, mert már megunta a bizonytalanságot, lelke pedig valósággal szomjuhozta a változatosságot. Húsvétra kellett volna Erdélybe indulnia,^[707] de bejövetelét hátráltatta a nagybeteg Statilio erdélyi püspök állapota. Valósággal lesték halálát, mely reá nézve megváltásként ép húsvét ünnepére következett be.^[708] Hanem a míg György barát eltemethette és püspöki rezidencziáját a királyné számára átalakíthatta, újabb öt hét telt bele. Végre utána mehetett az országgyűlésen megválasztott bandérium, melynek élén Adorján kolozsvári plébános üdvözölte, az ország nevében kérve, hogy jöjjön közéjük.^[709] Mellette állott a magyar rendek részéről Bethlen Farkas, Kendy Ferencz és Mikola László, a székelyek nevében Mihályfi Tamás és Andrási Márton, a szászok képviseletében pedig Süveg György szebeni királybíró és Fuchs János brassói városbíró, illetve Hoch János tanácsos; minden rendből 33 lovassal.^[710] Ezzel a száz főnyinél nagyobb kísérettel indúlt ki Izabella Lippáról, hol közel nyolcz hónapot töltött. A Maros völgyén haladtak Solymos vára, Tótvárad, Zám, Illye és Branyicska érintésével Erdély felé Dévára, hol a barát fogadta (s várt reá néhány nap óta),^[711] midőn május közepén megérkeztek.^[712]

A királyné asszony két hetet töltött Déván, a váralatti egyszerű udvarházban, hogy kipihenje az út fáradalmait. De, habár gyengélkedett, első dolga volt a barát tanácsára (május 17-ikén) országgyűlést hirdetni Vásárhelyre.^[714] A pünkösdi ünnepek után megerősíté az erdélyi püspök végrendeletét,^[715] s aztán pihent erővel indult fővárosa, Gyulafejérvár felé. Persze itt sem érezte magát otthonosan. Nélkülözte a krakói és budai udvar kényelmét, s a változott viszonyokhoz alkalmazkodnia, nehezére esett. Könnyebb volt zúgolódni. Pedig nagy örömmel jött Erdélybe, melyről azzal biztatták, hogy aranyban, ezüstben és más termékekben gazdag; de mind ebből még semmit sem kapott és élvezett, írja két hónap múlva szüleinek. Az erdélyi püspökség bő jövedelmét az elhalt püspök elajándékozta, vagy szolgáira hagyta, a kik két püspöki várba befészkelték magukat, és addig azokat az ország végzése daczára sem akarják átadni, a míg hátrálékos fizetésüket meg nem kapják. Élelmi szerei fogyatékán vannak, és pénzt senkitől sem kaphat. A szomszédos sóbányák jövedelmét mások élvezik. A közeli várakból semmi segélyt nem kap. Sorsa sajnálatraméltó, és segíteni sem tud rajta, mint más közönséges emberek, kik dolgaikat maguk intézhetik. A gyalui egyezség híre sokakat elvont pártjáról; magyar és rácz szolgái elhagyták, alattvalói nem elég hűségesek. Csak nehogy a török megengedje a moldvai és havasalföldi vajdáknak, hogy Erdélybe törjenek, mivel eddig még senkit sem küldött a portára, s az adót sem adta meg. Kivált a moldvaitól tart, a ki hamisan bevádolta országostól a portán. Nemrég udvarában is jártak a két oláh vajda követei, váraik visszaadását kérve s hírül hozták azt is, hogy a szultán július 15-ikén megindúlt Buda felé, hallván, hogy a németek haddal készülnek visszavételére. Közben megtartatott a vásárhelyi országgyűlés is, mely udvarára 32 dénárt szavazott meg, a mi évi hatezer forintot tesz ki. Ugyanennyit ígértek a szászok is, de a székelyek semmit sem ajánltak meg. György barátot ismét megválaszták és megerősíték helytartói méltóságában, vajdai hatalommal és évi nyolczezer forintnyi jövedelemmel, Bornemisza Boldizsárra pedig ráíratták zálogösszegen Küküllővárát;^[716] melyet az csakhamar át is vett.^[717] Ezért most a királyné hamarosan Szebenbe küldte két titkárát, Verancsicsot és Matychnait, hogy kötelezvényük szerint a visszabocsátott Szász-Sebesért fizessék ki a hatezer forintot. De csak ezeret tudtak kipréselni a szászoktól és augusztus elején Verancsicsnak újból le kelte mennie, hogy még háromezer s néhány száz forintot hozzon fel úrnőjének.^[718]

Ily tapasztalatok és kilátások közt Izabella, tudván, hogy a Buda felszabadítására készülő német birodalmi had bejövetele már elhatározott dolog, sürgetni kezdte a barátot a gyalui egyezség aláírására, illetőleg az abban felállított elveknek szerződésbe foglalására. Értesült róla, hogy az egyezséget már Ferdinánd ratifikálta is még áprilisban.^[720] Látta egyidejűleg Petrovicsnak írt levelét is, hol megköszönve buzgóságát, melylyel az egyezség létrejöttén működött, kitüntetést helyezett számára kilátásba;^[721] miként Bajonit is kegyelmébe fogadta.^[722] Ezért a királyné már nem törődött többé azzal a gondolattal, mint még az őszön, hogy Budát visszakapja, csak minél előbb szabaduljon ez országból. Hanem azért nyár lett, a míg Serédi Gáspár Gyulafejérvárra ért, és július 26-ika, midőn Izabella királyné aláírta a nevezetes oklevelet, melyben birtokairól lemond. Ferdinánd kárpótlásul fiának Szepes várát biztosítja, összes hozzátartozó birtokaival és 12,000 forintnyi évi jövedelemmel.^[723] A vár átvételekor a királyné lemond várairól, s átadja a szent koronát a római királynak, a ki viszont két év alatt köteles őt kárpótolni átengedett egykori hitbér-birtokaiért és fia atyai örökéért. Kezesek V. Károly császár és Zsigmond lengyel király, a ki e szerződés feltételeit is teljesíteni fogja, ha a királyné két év alatt megtalálna halni.^[724] Egyidejűleg Serédi külön két oklevélben biztosítja

a királynét a megállapított évjáradék s a részletkérdések felől,^[725] melyeket aztán az augusztus 6-ikán Kolozsvártt megnyílt országgyűlés is helybenhagyott a fejérvári egyezség elfogadása kapcsán. Hűségük kifejezésére a rendek Ferdinándhoz indították Kendy Ferenczet, Mihályfi Tamást és Haller Pétert,^[726] a kikhez a királyné megbízásából még Bajoni Benedek csatlakozott.^[727]

Mindezekről Izabella szóval és írásban az újra nála járt Lubomirski Péter útján értesíté szüleit, kérve, hogy sürgessék ők is az ügyet Bécsben, és szólítsák fel közbenjárásra Joachim brandenburgi őrgrófot is.^[729] Ez volt t. i. a közeledő német birodalmi had fővezére, sógornője Izabellának, kinek érdekében már előzőleg írt volt neki Zsigmond király, gondoskodását kérve, nehogy leányának és fiának a hadjárat esélyei közt valami baja történjék.^[730] De midőn erről leányát értesíté, atyailag kérte, erősítse várait, nehogy valami veszedelem és meglepetés érje.^[731]

I. Ferdinánd király.
(Egykorú festmény a Magyar Történelmi Képcsarnokban.)^[732]

A lengyel király nagy aggodalommal bontá fel leánya levelét, mivel veszedelemben hitte, de megörült a jó hírnek, s azt tanácsolta neki, hogy mielőbb induljon a számára kijelölt várba. Hogy pedig bátorságosan mehessen oda, Leszczynski Szaniszlót Ferdinándhoz indította, meghagyván követének, hogy el ne jöjjön a római király udvarából, a míg meg nem látja azt, a kit Izabella elszállíttatására kirendelnek. S ha még mindíg pénz-szűkében lenne, vegyen 12,000 forintot kölcsön Petrovicstól, hogy azzal zsoldosokat szerezzen, kik biztos helyre kísérjék.^[733] Írt is neki ez ügyben, megjegyezvén, hogy ha óhajtja, kész valami lengyelországi birtokot nevére íratni érette. Teszi ezt, mivel pénzt a veszélyes háborús idők miatt nem küldhet,^[734] katonai kíséretet meg az országgyűlés határozata nélkül, a mi különben is bonyodalmakba keverné Ferdinánddal.^[735] Pedig, a míg általánossá nem vált a híre, udvara mindent elkövetett, hogy a királyné bele ne egyezzék a szerződésbe.^[736] A lengyel tanácsosokat viszont befolyásolta a mindenható Bona, a ki triumviratust alkotott két Péterrel: Gamrattal és Kmitával, kikkel «a királyné csak azon gondolkodik, azon tanácskozik, arról álmodozik és abban forog, miként lehetne az osztrák dynasztiának minél többet ártani.» Ezt főleg azért teszi, mivel ha fia, Zsigmond Ágost elveszi Ferdinánd leányát, akkor ő már nem uralkodhatik úgy az udvarban. Másfelől, mert Bona iszonyúan fél a töröktől, s azt hiszi, hogy ha Izabella teljesíti a szerződés pontjait, s kis fia majd elveszi a római király leányát, ez megsértené a törököt.^[737] Meg aztán, hogy tudhattak megállapodni, mikor pl. Lesiecki János, október végén hazatérve Izabellától, olyan elragadtatással beszélt Erdély szépségéről és gazdagságáról, hogy annyi birtoka – szerinte – még Mátyás királynak sem volt.^[738] Örült is a lengyel követ, mikor pár hét múlva ismét visszaküldték e «boldog» országba,^[739] melyet ő annyira megszeretett.

Pedig Erdélyországot nagy veszély fenyegette éppen a bosszús török részéről, kinek fülébe már egy s más eljutott a lefolyt tárgyalások felől. És a veszély e napjaiban a helytartó Váradon időzött. Hiába hívták, azt üzente, hogy nem jöhet be, a míg a Ferdinándhoz küldött követek meg nem térnek. Ő ugyan ott is serényen működött, midőn gyűlésre hívta a királyné birtokaihoz tartozó, Erdélylyel határos nyolcz magyarországi vármegye nemességét; de czéljai olyan leplezettek, s működése oly titokzatos volt, hogy «az ördöngös barát» gyanút keltett,^[740] és sohasem tudták, hányadán vannak vele. A barát helyettese, Mikola László «vicelocumtenens» is oda volt és szamosfalvi udvarházában a nemességgel arról tanácskozott, hogy ki legyen az új erdélyi püspök. Izabella mellett így csak Petrovics maradt a főurak közűl ^[741] ép akkor, mikor leginkább lett volna szüksége tanácsukra. Mert szeptember 20-ikáig egy hét alatt a szultán, s a havasalföldi vajda részéről is két-két csausz járt udvarában, hogy meggyőződjenek kivel tart, Ferdinánddal, a keresztyén római királylyal, vagy a hatalmas török császárral. Jelentették is nevében, hogy már megindúlt seregeivel Buda felé, a hová a havasalföldi vajdát is felrendelte. Erre a királyné Tordára, (október 3-ikára) hamarosan országgyűlést hirdetett, elrendelvén, hogy minden húsz jobbágy egy lovast küldjön a Keresztes-mezőre, a székelyek pedig fejenkint állítsanak ki egy lovast.^[742]

Az önvédelem parancsolta ezt az intézkedést, mert tudták, hogy Ráres Péter vajda hordái miként pusztítottak tavaly is az országban, melyen most át fog vonúlni; ép úgy, miként már Rádul havasalföldi vajda is jelzé Erdélybe jövetelét.^[743] Ezért most Izabella egyidejűleg Váradra küldé Verancsicsot, kérve a barátot, hogy jöjjön be azonnal, nehogy az ország elveszszen az ő hanyagsága miatt, mert különben diktátort és kapitányt választanak. De a fejérvári prépost Gyalun rekedt, mivel hírét vette, hogy Váradon pestis dühöng. A királyné tehát jóformán őrség nélkül maradt, hisz a barát Tordán hagyott 300 gyalogosa is nagyobbára szétment zsold híjján. Félős, hogy ha a két oláh vajda betör a havasokon, a «hűtlen, csalfa székelyek segélyével,» tönkrejut az ország. Bizonyos, hogy ezt az időt a királyné nem várná meg, de mindenesetre meg kell várnia a Ferdinándhoz küldött országos követek visszatérését, mert válaszuktól függ, itt marad-e vagy elhagyja az országot. Ezt különben az sem tudta, miként tenné meg, mivel sem elég szolgája, sem kocsi-lova, sem pénze nem volt. Kölcsönt sem kaphatott, a székelyek pedig nem akartak adózni. Ily körülmények közt, félős, hogy a török a barátság színe alatt elfoglalja az országot. Nem igen bízott a királyné a ráczokban, de még a magyar lovasokban sem, a kik, úgy képzelte, hogy útközben kifosztanák, mivel híre járta, hogy György barátnak öt milliója van! Távozását, Petrovics véleménye szerint, csak Izabella szülei tehetnék lehetővé, ha 300 lovast és 200 gyalogost küldenének be érette Eperjesen át Tokajig, hogy aztán Szepesvárába kísérjék. Elhagyatottságában is csupán a temesi gróf tart ki mellette; többi tanácsosa mind elhagyta, mert nem volt miből élniök Gyulafejérvártt, s hazamentek birtokaikra. Udvarmestere sincs rég óta! Már szegény Petrovics sem igen segítheti, s leplezheti a királyné nélkülözését, mivel két év alatt húszezer forintot költött magáéból az udvarra, s már neki sincs pénze. Haza kellett hozatnia szükségében Izabellának Kassáról azt a három láda holmit is, melyet Czéczeynél hagyott volt.^[744] A királynénak így nincs semmi jövedelme, s ez az állapot tartani fog, míg a kötél elszakad! Az, a mit a püspöki javakból s a tizedből kap, nagyon kevés, mivel a püspökség jó részét Drágfy Gáspár foglalta el, és nincs senki, a ki ellene felszólalna. Két várát Móré Péter birja 10,000 frtnyi zálogjogon, azon a czímen, hogy ő volt «a püspök főszolgája;» de a többi várbirtokot sem akarják a néhai püspök szolgái átadni, a míg régi fizetésüket meg nem kapják. Móréval is harmadnapig tárgyalt Petrovics, míg rá tudta venni, hogy hűséget esküdjön Izabellának, hajlandó lévén neki Gyalu várát bizonyos feltételek mellett átadni.^[745] Folyt a tárgyalás Diód várnagyával, Horváth Mihálylyal is, mivel a királyné asszonynak mindössze négy vára maradt, minthogy Dévát és Görgényt Ferdinándnak kellene átadni a szerződés alapján. Ezek közül Csicsó és Almás nagy gondozást kíván, Solymos és Lippa jó jövedelmű, ha jó provizort és várnagyot kapna. De pazarló valamennyi, s ezért Petrovics azt óhajtja, hogy váraiba Izabella lengyel kapitányokat tegyen, mivel másképpen semmi jövedelme nem lesz belőlük.^[746]

Így álltak Fejérvártt a királyné viszonyai, midőn harmadnapra (október 5-ikén) újabb csausz érkezett, kemény hangú levéllel János király fiához és a baráthoz, hogy seregeiket Váradra s onnan Buda alá küldjék. Visszatért a portáról Mágóchy András is, kit Izabella Török Bálint és Maylád István kiszabadítása érdekében küldött oda, de a basák nagyon zokon vették, hogy a királyné e dologba avatkozik. Hazaérkezett Verancsics is Váradról, de olyan üzenettel, hogy a barát az ország déli részén kitört zavarok, a Szegedet fenyegető veszély miatt, s a vajdáktól való félelmében nem jöhet; mire ismét Pathócsy Ferenczet küldték utána.^[747]

A királyné asszony a csauszt azzal elégíté ki, hogy serege készül, s már el is rendelte a szászoknak, hogy ezer gyalogpuskással Buda megsegítésére menjenek.^[749] De erre a segítségre nem volt többé szükség, mivel Joachim brandenburgi őrgróf még Pestet sem tudta a töröktől visszafoglalni, és október 8-ikán nagy kudarczczal takarodott ki zsoldosaival az országból. Szétfoszlott a reménység, melyet e nagyszerű hadi vállalathoz az egész keresztyén világ fűzött, de teljesült a barát aggodalma, melylyel azt elejétől fogva kísérte. Most már nem lett volna okszerű végrehajtani a fejérvári egyezség pontjait, habár még a nyáron gyakran mondogatta, hogy haláláig nem pártol el Ferdinándtól. Okúl lehetett adni a közeledő téli időjárást is, mely a feltételek teljesítésének nem kedvez,^[750] pedig Bécsben éppen most vették elő komolyabban az ügyet, hogy legalább annak sikerével feledtessék ez év szégyenét és veszteségét. Hogy miként s mily eszközökkel, arról Bajoni tájékoztatá a barátot, midőn a hónap vége felé visszaérkezett Váradra, Bécsből; bár mindenki bámulatára, csak egyedűl, társait visszatartották.^[751] Megtollasodva, méltóságban gazdagodva jött le, mint az erdélyi királyi jövedelmek beszedője és kezelője.^[752] Nagyot nézett reá a barát, mikor kinevezési okleveléből látta, miként osztogat már Ferdinánd czímeket, mielőtt még Erdélyt elfoglalta volna. Hanem aztán megtudta, hogy az átvétellel is meg van bízva Serédi, a ki újból bejön, még pedig sok száz lovassal, hogy a szent-koronát is magával vihesse.

György barát kettőzött figyelemmel kísérte és ellensúlyozta ezentúl az események fejlődését. Erdélybe ugyan most sem mehetett, még a tordai táborban álló nemesség hívására sem. De a királynét nem hagyta többé tanácstalanúl, s kioktatta részletesen, miként fogadja Ferdinánd követeit, és mit felelgessen leveleire.

Serédi számára október 18-ikán állították ki Bécsben Ferdinánd megbízó levelét,^[753] és utasítását, mely szerint felsőmagyarországi kapitányságából legalább 600 lovassal indúljon Erdélybe, s kísérje onnat a királynét Szepesvárába, melyet Thurzó Elek helytartó át fog neki adni. Izabella birtokait adja át Bajoninak, Déva várába helyezze be Thoroczkay Antalt, Görgénybe Farkas Farkast és Szilvásy Mátyást, Temesvárba Somlyai Mihályt és Feledy Lestákot várnagyokúl. A királyné pedig, ha már Szepesvárában lesz, adja át a koronát Serédinek és Werner György sárosmegyei főispánnak, a kik további útasításig Kassára viszik.^[754]

Serédi tokaji várában vette királya rendeletét és ott akarta katonáit is illő módon rendbeszedni, meleg ruhával és élelemmel ellátni. Ez persze olyan hamar nem ment. Podagrája is elővette az esős, hűvös idő beálltával. Meg aztán a királyné válaszát is meg kelle várnia, hogy láthassa, felkészült-e a hosszú téli útra.

Izabella ezalatt kimozdúlt Gyulafejérvárról, hol a várfalak javításán dolgozó munkások zakatolásától már kellő nyugalma sem volt.^[755] A csendesebb és védettebb gyalui várba költözködött egész udvarával és kincstárával, hol inkább ellenállhat Serédi katonái netaláni támadásának. Innen felel neki finoman és símán, szokott modorában. Hálásan köszöni – írja – a király kegyes gondoskodását, melylyel őt Szepes várába illő kísérettel akarja vitetni, minek annyival inkább örül, mert a Felvidéknek éppen Serédi a kapitánya. Hajlandó is bármikor indúlni, de Péter vajda már az országban táboroz és pusztít.^[756] «S ha Nagyságod bejönne, ő sem menne ki, sőt a törököt is nyakunkra hoznák. Azért kell még nekünk ő Felsége hasznára itt maradnunk.» Különben is kijelenti, hogy csak akkor indúl útnak, ha Szepesvárát előbb átadták megbízandó embereinek, s ott kellő élelemről is gondoskodnak. Külön czédulán pedig arra kérte, hogy mielőtt bejönne, küldje meg Ferdinánd sajátkezű aláírású reverzálisát.^[757] Serédit Izabella levele egészen kihozta sodrából. Másolatát rögtön megküldte Ferdinándnak, megírván egyúttal, hogy daczára betegségének egy hét alatt beindúl Erdélybe, hogy a barátot, Batthyány Orbánt és Bornemisza Boldizsárt figyelmeztesse hűségükre, s hogy teljesítsék, a mit az egyezségben fogadtak.^[758]

Úgy is lett. Több mint hatszáz lovassal ment be deczember elején Erdélybe, Gyalura. Hanem a királynét Serédi állhatatlannak találta. Azt remélte, hogy hamarosan végezhet vele, s most még Ferdinánd kötelezvényét sem volt hajlandó átvenni, holott azt előbb maga kívánta. Tanácsosai sem akartak semmit tenni a helytartó-barát nélkül. Ekkor utána küldték Bethlen Farkast, a királyné egyik titkárával, s kérték Serédit, várjon néhány napig, míg a barát Váradról megjön. György barát ép akkoriban érkezett haza fáradtan Besztercze vidékéről, honnan Szent-András napján kiverte a moldvai vajdát Erdélyből;^[760] de különben sem volt kedve találkozni Serédivel. Így hiába várt 15-ikéig, mert csak üres biztatással tartották. Mérgében másnap behajtatott Kolozsvárra, ám hálni ismét visszatért Gyalura.^[761] Erre 17-ikén este felé írásban is kijelenté Petrovicsnak és Izabellának, hogy őt Ferdinánd nem György baráthoz, hanem a királynéhoz küldte. Csakhogy ő még sem hallgathatta ki, mire Serédi nagy mérgesen eltávozott. Egy mérföldnyiről azonban visszaüzent, hogy ha a királyné teljesíteni akarja az egyezség feltételeit, visszatér hozzá. De bizony nem hívatta. Fájt Serédinek, hogy ilyen csúfosan megjártatták az erdélyiek, s még inkább, hogy nem foglalhatta el a gyulafejérvári püspökség jövedelmét, melyet a király négy évre neki adományozott.^[762] Ám bele kellett törődnie helyzetébe. Még örült, hogy más baja nem lett, és úgy sietett haza Zemplénbe, hogy három nappal Szilveszter előtt már kövesdi várából tehetett Ferdinándnak jelentést kudarczáról.^[763]

Ez a kudarcz előrelátható vala, kivált, mióta kitudódott, hogy a királyné kibékült a baráttal. Az ő meggyőződése is az volt, hogy a királyné asszony biztos helyre viendő, nehogy, fiával egyik helyről a másikra kelljen vándorolnia, mint valami czigánynénak. De ha Szepesvára könnyűszerrel meg nem kapható, jobb Kassa. Hanem azért azt ajánlja neki: jól gondolja meg, itt akar-e maradni vagy nem, mert azt hiszi, hogy a rendek rögtön elpártolnak tőle, a mint távozik, és a török elfoglalja az országot.^[766] Ezt György barát személyesen mondta a királynénak, kinél a karácsonyi ünnepeket tölté. A hivatalos kibékülés is ekkor történt, ünnep harmadnapján, a temesi gróf és Pathócsy jelenlétében. Liesiecki, a lengyel király követének műve volt ez, a ki «mintha atyjuk lett volna» összefogta a barát és a királyné kezét, s az első előbb engedelmességéről és nyíltszívűségéről biztosítá, Izabella pedig kegyéről és szeretetéről. A királyné erről írásban is megnyugtatta, s viszont a barát is kész volt «Izabella iránti kötelezettségeit írásba foglalni és esküvel fogadni mindannak teljesítését, mit a szerződések megállapítanak».^[767] Ezt úgy látszik a lengyel követ kívánta így ura nevében, a ki levélben nyugtatta meg a barátot a felől, hogy a róla szállongó balhíreknek nem adott hitelt, s meg van győződve, hogy továbbra is azzal a hűséggel fogja a királynét szolgálni, melylyel néhai János királyt szolgálta.^[768] De köszönhető ez a béke az ünnepek előtt lezajlott tordai országgyűlésnek is, mely egyenesen felszólítá reá a helytartót. E felszólításra jött a barát győztesen Gyalura, jelentvén, hogy a három nemzet «letevén a gyűlöletet, a színeskedést, valódi és igaz testvériséget tartva», újból kimondta az uniót, kimondván, hogy «a ki idegen hatalmassággal esküszik össze, vagy szövetkezik, halállal lakoljon», ép úgy «az is, a ki a haza veszedelmével a maga magán hasznát kergeti». Nem törődtek a rendek immár sem a római király ígéreteivel, sem Serédi leveleivel, a ki náluk keresett orvoslást a szenvedett gyalui sérelemért, hanem elismerték egyhangúlag János király fiát fejedelmüknek, «a töröknek megadják az adót, s Ferdinándot megkérik, hogy ha nem tudja őket megvédeni, legalább engedje, hogy maguk védjék meg magukat».^[769] Megerősíté jelentését Izabellának a tordai gyűlésen jelenvolt két képviselője: Pathócsy Ferencz és Kállay János is, kikkel aztán deczember 29-ikén, Petrovics társaságában a barát visszaindúlt a Váradra rendelt magyarországi gyűlésre, hogy a Tisza és Erdély közti vidékkel is megszavaztassák az adót. Mindezekről Verancsics Antal tudósításaiból értesülünk,^[770] melyeket (mint ekkor még jelentéktelen állású, befolyás nélküli udvari ember) leggyakrabban névtelenül írt vagy másolt titkártársa Porembski számára, a ki azokat több példányban küldözgette haza lengyelországi patronusainak.

Az (1543-ik) újév elején Bornemisza Pál tárgyalt előbb a helytartó-baráttal Váradon, majd a királynéval Gyalun, anélkül, hogy távozásra birhatták volna. Krakóban járt biztosok sem végeztek semmit, sőt a kolozsvári országgyűlésen a királyné, hatalmi köre szélesbítését is biztosítá magának. Gyulafejérvárra költözködvén ismét, Izabella országos ügyekkel foglalkozott. Majd Verancsicsot fényes követséggel öcscse, Zsigmond Ágost ifjabb lengyel király esküvőjére küldi, honnan Prágába is elment Ferdinándhoz. Aztán megküldi az első portai adót, s közben, változatosság kedveért pompás mulatságot rendeznek, melyen a királyné György baráttal is tánczolt.

HOGY Izabellával Serédi semmit sem végezhetett, leginkább annak tulajdonítá, hogy tanácsosaival együtt szülei, s főleg Bona királyné befolyása alatt áll. Ezek ugyanis szemrehányást tettek leányuknak, hogy a szerződés aláírásakor oly kevéssel megelégedett, s most többet akartak «kicsikarni» Ferdinándtól. Pedig Serédi úgy tapasztalta, hogy a székelyek és szászok is hajlandók meghódolni a római királynak, a mint arra való embere közzéjük érkezik.^[772] S ne higyjen a király annak a kifogásnak sem, hogy Izabella a török beütéstől való félelmében nem akar Erdélyből távozni. Hisz a töröknek más dolga van; nem fogja hadsereg nélkül hagyni Magyarországot, midőn ellenkezőleg még attól is tart, hogy Erdélyből támadják meg. Ajánlja tehát: folytassák a megkezdett vállalkozást, mert Erdély most könnyen meghódítható, miként azt Serédi tavaly Innsbruckban is elmondá a római királynak.^[773]

Ferdinánd maga is azt hitte. Ezért Serédi támogatására már előbb (deczember elején) beküldte volt Bornemisza Pált, hogy felkeresvén az erdélyi vajdának kiszemelt Báthory Andrást, seregével (legalább 500 lovassal és gyalogossal) menjen György baráthoz s vele Erdélybe, a királynéhoz.^[774] De megkésett és éppen akkor ért Serédi kövesdi várába, mikor az kimerűlten visszaérkezett Erdélyből. Nem volt valami épületes, a mit tőle megtudott, s azért kétszeresen kellett sietnie. Újév után, 1543 január 4-ikén jutott Báthory Andráshoz, de az nem birván vele menni, tovább haladt és 7-ikén ért Váradra. Másnap fogadta a barát, a ki bevezetvén őt a rendek közé, előadta megbízatását a gyűlés színe előtt. Támogatta Somlyai, a nemesség Bécsben járt követe is, úgy hogy 9-ikén hűséget fogadtak Ferdinándnak, de egyúttal kimondták, hogy Izabella fiáról is kötelességük gondoskodni, mivel János király törvényes gyermeke. Az ország védelmére hajlandók 3 forintot adni jobbágyaik után és személyesen is hadba szállnak; egyben pedig (a követ rábeszélésével) kincstartóvá választják György barátot. Határozataikkal másnap indúlt fel a királyhoz Weseni Mihály,^[775] s mialatt a rendek oszladoztak hazafelé, a barát január 12-ikén felelt Bornemiszának:

A római király se Báthory Andrást, se mást ne küldjön Erdélybe kormányzóul (vagy vajdatársúl), míg Izabella királyné benn van; őt pedig addig ne vitesse el, míg Ferdinánd hadserege be nem jön Erdély védelmére, melyet a török és a moldvai vajda fenyeget. Az erdélyiek állhatatlanok. A jövő tordai országgyűlésen kérni fogják a vajdák és a török segítségét a francziák királya útján, mivel már nem bíznak Ferdinánd és a keresztyén fejedelmek segítségében, a mióta Pest ostroma nem sikerűlt. Izabellát akkor szállíttassa el a római király, ha a fejedelmek felmentő csapatjai már mind Magyarországon lesznek. Addig Erdélyt a királyné nevében kormányozzák. Ferdinánd pedig adjon neki Szepesvárán kívül más helyet is, és jövedelmét szaporítsa három-négy ezer forinttal. Az erdélyieket egyáltalán nehéz lecsendesíteni. Nagy nehézséggel végezte ezt Mátyás király, s kezdte meg János király is, de a halál megakadályozta műve befejezésében.

A barát e válaszával Bornemisza felszaladt egy napra Báthory Andráshoz Báthorba, de 16-ikán ismét Váradon volt. Itt elbúcsúzván a baráttól, sietett Erdélybe. Január 20-ikán ért Gyalura, és harmadnap fogadta várbeli lakásában audienczián a királyné, Liesiecki lengyel királyi követ, Petrovics Péter, a csanádi püspök, Szalánczy János és Porembski atya, Izabella lengyel titkára jelenlétében. Mire választ kapott, megjött Kendy Ferencz és Mikola László is, a barát vicéje. De a «nyilvános» válasz abból állott, hogy a királyné nem határozhat, mivel tanácsosai «nincsenek mind jelen» és azokat február 19-ikére hívta magához. A mit aztán akkor fognak határozni ez ügyben, azt külön követével fogja tudtára adni ő Felségének.

Eltávozván Bornemisza, lakására jött Liesiecki, kijelentvén, hogy a királyné asszony «magán» kihallgatáson is óhajtja fogadni. Ő kész volt erre, és este felé hívattatván, csupán az említett két lengyel jelenlétében emígy szólt hozzá Izabella:

Elhatározását nem változtatta s változtatja meg, de Serédivel nem engedték tanácsosai tárgyalni. Pedig kénytelen az ő akaratjuk szerint élni, tehetetlenűl és nyomorban, mert olyan fogoly itt köztük, mint volt Buda ostroma alatt! Mindenki a török segélyt óhajtja. Néki nem engedelmeskednek, s reá nem hallgatnak. Ezért kéri Ferdinándot, vitesse el őt mielőbb ebből az országból, mielőtt itt még baj lenne a törökkel! Szeretné, ha vezetője Báthory András és Drágfy Gáspár lenne, bár mellettük lehet Serédi is. Az erdélyi püspökséget és javadalmait bárkinek átadja, a kit a király beküld, csak Serédinek nem, mert azt az erdélyiek nem szeretik. Temesvárt is átengedi a gróf; de oda olyan embert tegyen Ferdinánd, a ki bánni tud a ráczokkal és zsoldot hozzon nekik, «mert most tíz forinttal többet tehet nálok, s jobban lekötelezheti őket, mint később tízezerrel. » Petrovicsnak kárpótlásul és nagy szolgálatai jutalmául adjon a király Szepesvára mellett valami birtokot, s neki magának is még egy másikat, a hová «mirigyhalál» vagy tűzvész esetén Szepesvárából menekülhet. Egyedűl csupán benne bízik, mert neki «nyomorúlt asszony»-nak Isten után már senkije sincs; senki, a ki rajta könyörülne, mert minden emberi segítségtől megfosztatott. S ha tőle függne, egész Magyarországot és Erdélyt átadná Ferdinándnak. Végül kéri titkára számára az aradi prépostságot, őt pedig a római király vitesse el mielőbb, mert ez az ország utolsó romlását várja!

Ezeket mondta a királyné nagy titokban, s mindkét kezével megragadván jobbját, megeskette Bornemiszát, hogy Ferdinándon kívül mindezekről senkinek sem szól. Bornemisza ezután Petrovicscsal és Kendyvel is tárgyalt, s 26-ikán távozván, előbb Váradra ment és onnan február elején Erdődre Drágfy Gáspárhoz, kinél Batthyány Orbánnal is találkozott. Nyolczadikán került vissza ismét Serédihez s ment vele Tokajra, hol búcsúzáskor üzenetként azt mondta neki, hogy ha Ferdinánd Erdélyt birni akarja, küldjön be 3000 német gyalogot és 400 nehéz lovast, adót pedig ne adjanak többet Izabellának, se György barátnak, a király külön rendelete nélkül.

Ez volt az eredménye Bornemisza küldetésének, melyről, hat napi úttal Pozsonyba érkezvén, február 18-ikán Ferdinándnak jelentést tett.^[777] Aztán maga is felment hozzá Prágába, de április második felében ismét Bécsből sürgeti az «erdélyi» ügyet, nehogy három havi útazásának eredménye semmis legyen.^[778] Sürgette eleget Serédi is. Előbb csak általánosságban, figyelmeztetvén a királyt, hogy most legkedvezőbb az alkalom seregekkel elfoglalni Erdélyt, mert Petrovics titkára is alkudozott vele Izabella távozása ügyében.^[779] Majd megjelenté, hogy a szászok a királynénak Szent-György napjára hétezer frtnyi adót ajánltak fel, György barátnak meg hadi segélyt pünkösdre; de Haller Péter azt üzente neki titokban, hogy szívesebben megfizetné Ferdinándnak a szászok adóját, mint Izabellának és a barátnak, csak jönne már a serege.^[780] Hanem ez mind csak puszta óhajtásnak maradt, minek megvalósítására a királynak sem elég erélye, sem ereje nem volt.

A lengyel királyi udvarban ekkoriban általános volt az a portáról jött terv, hogy a francziák királyának ifjabb fia vegye feleségül Izabellát, hogy aztán majd ő uralkodjék Magyarországon és kizárja onnan jogaiból Ferdinándot. Bona királyné tagadta a tervet s kijelenté Loboczkynak – a ki az elhalt Laski Jeromos árvái ügyének ürügye alatt tartózkodott Krakóban – hogy a királylyal együtt legfőbb vágya, hogy leánya mielőbb hazajöjjön Erdélyből; a mit csak György barát akadályoz. Most is (január 19-ikén) embere érkezett, kérve ő Felségeiket, intsék meg Izabellát, ne készüljön elhagyni országát. Hiszen Ferdinánddal kötött szerződése nem is érvényes, mivel azt a királyné alattvalói és tanácsosai hozzájárulása nélkül írta alá. De ne higyje a római király – jelenti Loboczky – hogy Zsigmond ezt a kérést teljesíté, mivel azt mondta: Lám, milyen ravasz a barát, hogy minket akar annak okául feltüntetni, hogy a leányunk és Ferdinánd közti egyezség nem jön létre.^[782] Egy hét múlva érkezett haza a portáról Wilamowski is egy lengyel származású csauszszal, a ki azt mesélte, hogy a szultána támogatását ajánlta Izabellának, kérve, hogy ha valami ügye van, fordúljon bizalommal hozzá, mert ő többet ki tud vinni a császárnál az összes basáknál. Ekkor Bona sürgetésére január 30-ikán titkos tanácsot tartottak a krakói udvarban Izabella ügyében, hogy kihozzák-e Erdélyből, vagy pedig maradjon s fia török fönhatóság alatt uralkodjék? Három tanácsos azt mondta, hogy ott maradjon, a többiek különböző dolgot ajánltak, mire az öreg király felszólítá a királynét, hogy adná elé ő is véleményét. Bona szenvedélyesen kezdte, mint rendesen, ha a Habsburgok kerültek szóba. «Inkább veszszen el a leánya fiastól s legyenek a török rabszolgái, mint hogy látnia kelljen, miként bírja Ferdinánd békével Magyarországot.^[783] De aztán lecsillapodott, észrevette, hogy nagyot talált mondani s így folytatta: Az ő tanácsa csekély és ő maga is kicsi szolgája a lengyel királynak, de ajánlja, ne higyjenek a töröknek, ne tűrjék, hogy Magyarország a török hatalmában legyen, ragadják ki leányát onnan, mert nem kell bővebben magyaráznia, mi lesz Lengyelországgal, ha Magyarország elvész! Ezt az urak mind helyeselték, s egyhangúlag tanácsolták a királynak, hozassa haza Izabellát, és támogassa Ferdinándot a török elleni hadi vállalatában.^[784] Pár nappal ezután (február 3-ikán) jött Izabella királyné követsége, élén Kalán Jánossal,^[785] hogy jelentést tegyen atyjának Serédi küldetéséről és az utóbbi eseményekről. Nagyon csodálkozott rajta, hogy leánya még mindig Erdélyben van, de tanácsa most is csak az volt, hogy ne mozdúljon ki, a míg Ferdinánd nem teljesíti a szerződés föltételeit, vagy legfeljebb vonúljon Kassára és Erdélyt kormányoztassa saját nevében.^[786]

Ezalatt elkövetkezett a királyné által hirdetett országgyűlés ideje is. Ez azonban nem Gyalun s a mondott időben, hanem egy héttel később és Kolozsvártt folyt le, a barát részvétele nélkül. Különben is jórészt ellene irányúlt, mert Izabella Erdélyben sem tudott rokonszenvezni vele. Intézkedéseiben királynői hatalma korlátozását, személye kisebbítését látta; ezért idegenkedett tőle s fogadta bízalmatlansággal szolgálatait.^[787] Így jutott kenyértörésre a dolog, midőn a királyné előadta, hogy «a barát nemcsak hogy kizárta a kormányzásból, hanem még szűkölni is hagyja fiával együtt, és számot sem ád az ország jövedelmeiről.» A királyné remegő panaszos hangja és kérő tekintete általános részvétet keltett a rendek közt, kik most először láthatták színről-színre a maguk körében János király szép özvegyét.^[788] Ezért nagy lelkesen kimondták, hogy mivel «e vészes időben a királyné magát, fiát, életét és szerencséjét a rendekkel együtt minden eshetőségnek kiteszi, méltányos, hogy ő királyi felsége s legfenségesebb fia teljhatalommal bírják, kormányozzák Erdélyt», minden méltóság és tisztviselő tőle függjön, még «a főtisztelendő helytartó úr» is. Az ország ügyeit a királyné saját «tanácsosai tanácsával igazgassa», fontosabb ügyekben pedig hívja össze a három nemzetből kijelölt főbb tanácsurakat is. Akkora volt az elkeseredés a barát ellen, hogy még letevése is szóba jött az alatt a 2-3 nap alatt, a míg együtt voltak és ő maga nem mert bejönni a városba a kolosmonostori klastromból.^[789] De a mint elmúlt a vihar és márczius elején ^[790] a királyné visszament Gyalura, kihallgatást kért tőle ^[791] s egy óra alatt ismét helyreállítá tekintélyét;^[792] bár sírt mint egy asszony s ruhája szegélyét csókolva, térdre esve kérte, ne higyjen besugóinak s ha hibázott, bocsásson meg neki. Izabella meghatva fogadta újra kegyelmébe a megtérőt. Egész nap vígan éltek, másnap pedig a barát mintegy 200 szekér élelmi szert fuvaroztatott be a királynénak püspöksége területéről a gyalui várba.^[793] Ilyen tudott lenni a barát, ha akart! Helyre jött tehát ismét köztük a békesség. Első, múlt karácsonyi kibékülésük alkalmával Verancsics ezt a megjegyzést tette volt: «Nem tudom, meddig tartják meg a békét; félek, hogy a mint változnak a viszonyok, változni fognak ezek is.»^[794] És bizony most is elmondhatta volna, vajjon meddig fog tartani?

A nyíló tavaszszal Izabella ismét átköltözködött Gyulafejérvárra, hol a húsvéti ünnepeket is tölté. Azután hozzáfogtak az országgyűlési határozatok végrehajtásához. Először is feleltek az ura után kesergő Mayládnénak, a ki az elmúlt télen Husztra vonult és onnan sürgette ügyét levelei és fogarasi tisztjei útján. A barát biztosítá, hogy szívesen megtesznek országostúl mindent ura kiszabadításáért, csakhogy mit kezdjenek, míg ő előbb ki nem szabadítja a nála levő török és oláh foglyokat, kikért a portáról már, többször írtak, sőt elrendelték, hogy várát is ostromolják ki miattuk. Szegény Mayládné mindegyre csak azt felelte, hogy «azoknak elbocsátása én tőlem nem lehet, mert énnekem nagy drága zálogom vagyon ezekért.»^[795] Meg is írta neki a barát, hogy a mi idejövetelét illeti, az «ha a foglyokat el nem bocsátják, árt inkább, hogynem mint használna,» mivel a szultán azt hinné, hogy a királyné sem akarja «az foglyokat elereszteni;» ám ha kibocsátja őket, eljöhet leánygyermekével, csak fiát, Gábort hagyja otthon. De hogy «bizodalmas» jövetelére és «elmenesztésére» levelet kíván Izabellától, azon nagyon csodálkoznak. Nem is fogja azt megkapni, «mert ő Felsége király gyermeke és királyné asszony lévén, nem oly ember, hogy valakinek nyomorúságát kévánná, sem mi is ő Felsége után.» Meg is bocsássa neki Mayládné, «de ha te kegyelmed ő Felségébe nem bízik, hogy bízhassék ő Felsége te kegyelmedben», írja a barát és Petrovics.^[796] Erre Mayládné Muthnoky Lajost küldte egyenesen a királynéhoz. De a «kincstartó» nem is bocsátotta eléje, azt mondván, «hogy nem szükség szembe lennie, mert lehetetlen dolgot kéván ő kegyelme,» midőn azt óhajtja, hogy uráért «ő Felsége avagy én – szóla a barát – avagy ez ország adhatnánk arról levelet, avagy magunkat köthetnénk. Mi nem Istennek angyali vagyunk, kik még azok is nem tudják Istennek akaratját, nemhogy mi tudnók császárnak akaratját, hogy ha el akarja bocsátnia avagy nem, mert mi csak ahhoz tarthatjok magunkat, az mit tűle értünk, mert ha valamit az ő kévánságában be nem teljesétünk, nem tudonk mit terekednie az ő szabadúlásokért.» Nem kötelezheti magát semmire, még «hogy ha Bécs és Pozson és mind attúl fogván való ide alá menő erősségek» mind a Mayládnéi volnának s azokat mind neki adná is, mert lehetetlenséget kíván. Most sem tanácsolhat egyebet annál, a mit már a multkor Orosz Péter által üzent, hogy ha «az ő urának éltét és fejét szereti, hát az tereket elbocsássa» a várából. Fogarasi tisztjei is így gondolkoztak, midőn együttesen kérték, engedje el a török foglyot, «ne kiáltsa mind ez világ azt, hogy te kegyelmed miatt vész el az mi urunk. » S midőn meghallották, hogy Szalánczy az országgyűlés megbízásából újra bemegy a portára, ajánlták, hogy írjon neki és «édes beszéddel kérje, hogy terekedjék az mi urunk szabadúlásában»; ne sajnálja ez ügyben a pénzt és áldozatot. Gerdy Demeter meg is kérdezte a barátot, «minemű ajándok kellene» a török basáknak, mire így felelt: Én nem tudom, de az ki kezelebb az szénhoz, az jonkább fűtözik, azért ő nálok úgy vagyon, hogy az ki ő nekik nagyobbat ad, azért jonkább tudnak terökednie.^[797] Hanem Mayládné már az ajándékot sem győzte és egyelőre állhatatos maradt abban, hogy foglyait nem adja ki.

A másik fontos dolog Verancsics küldetése volt: Ferdinándhoz, az alkudozások ügyében és Zsigmond Ágost ifjabb lengyel király esküvőjére, melyre atyja még a télen meghívta volt Izabellát.^[799] Folytak is az előkészületek egész tavaszon a lakodalmi követség illő felkészítésére s midőn Verancsics április végén kivonúlt a fejérvári várudvarról, csak úgy káprázott emberein minden a fénytől és ragyogástól. Idejében, május 5-ikén érkezett az erdélyi prépost Krakóba, hol öcscsével Mihálylyal is találkozott.^[800] Kísérete 58 lóval és 63 szolgával rendelkezett, mellette lévén Theka Kristóf a barát és Murányi Pál a temesi bán képviseletében.^[801] A menyasszony, Erzsébet főherczegnő is ugyanekkor jött meg s már másnap megtörtént a koronázás, aztán az esküvő és 9-ikén az ajándékok bemutatása. Nagy feltűnést keltettek Izabella királyné ajándéktárgyai «erdélyi mívű» zománczuk folytán. A négy aranyozott kupa közt egyik szebb volt a másiknál. A legnagyobbikat János király czímere, a három másikat «zománczos piros eprek» díszítették. Egy ötödik, aranyból készült, ezüst gombokkal. Szép volt egy 12 rekeszes láncz, piros és fekete zománczú szemekkel s végűl egy zománczozott, 70 szemű «olvasó», vagyis pater noster. Külön nyújtottak át György barát és Petrovics ajándékaképpen négy epres, erdélyi mívű kupát.^[802] Ezt a gyönyörű «aranymarhát» a szászok állították ki, miért a királyné jutalmúl megerősíté czéhszabályaikat.^[803] A drágaságokat Verancsics lendületes szép beszéddel adta át az új párnak, kiterjeszkedvén azokra a viszontagságokra és szenvedésekre is, melyek Izabellát négy év alatt (mióta a szülei házból távozott) érték, és kérve egyúttal, hogy őt az ifjú királyné nővéréűl fogadja. S a beszéd annyira tetszett, hogy hallgatói közül sokan vetélkedve írták le egymástól, sőt két hét múlva nyomtatásban is megjelent a városban.^[804]

A lakodalmi ünnepségek után Verancsics beszélt Izabella szüleivel is, biztosítván őket arról, hogy főczélja még mindig a békeszerződés teljesítése.^[805] Ugyanezt mondta Ferdinándnak is Prágában, hová egy lengyel követtel sietett. De nem hagyta szó nélkül, hogy «Serédi emberei nagyon féktelenül viselkedtek Erdélyben s az országgyűlésen szüntelenül a királynéról nyilatkoztak.»^[806] Végtére elmondta, hogy a rendek hatezer főnyi hadsereg beküldését kérik és kívánják a királytól, hogy annak láttára a vajdák maradjanak otthon, s a török is engedjen merészségéből.^[807] Szegény Ferdinánd azonban nem szolgálhatott csak biztatással és üres tartalmú «atyai, kegyes» válaszszal a királyné számára.^[808] Hanem alig hogy Verancsics hazaérkezett, vissza kellett térnie a lengyel királyi udvarba, jelentést tenni a távollétében Gyulafejérvártt lefolyt két országgyűlésről, melyeken a rendek nem kis aggodalmával a szultán követe is jelen volt.

E gyűlések elseje május végén tartatott, midőn a török császár már személyesen benn volt Magyarországon, a dunántúli harcztéren. Innen jött be egy csausza még a hónap elején, az adó beküldését, meg sereget és élelmiszereket sürgetve,^[809] s ezért kellett a gyűlést hamarább megtartani, mint a hogy hirdetve volt. Ily viszonyok közt ellenvetés nélkül megszavazták a 10,000 aranyforintnyi török adót, melyet Szalánczy János és Fekete János által a barát június elsején sebtében útnak is indított, nehogy a török betörjön az országba.^[810] Ez volt az első portai adója Erdélynek, mint külön fejedelemségnek. De mivel beszedésekor rendetlenség történt, és egy része kézen-között elkallódott, a június végén megnyílt második gyűlés a királyné mellé egy 12 tagú tanácsot rendelt, négy-négy férfit minden «nemzetből», mely az ország jövedelmét ellenőrizze. Nagyobb gondosságra intették Boynichich Györgyöt is, az ország vice-kincstartóját.^[811] A megválasztottak rögtön le is tették hűségi esküjöket «a királyné s az ifjú király» előtt, kivéve Haller Péter szebeni polgármestert, a ki azzal tagadta meg, hogy midőn múlt évben Bécsben járt, már megesküdött volt «az ország nevében» Ferdinándnak.^[812]

Verancsics Antal július közepén érkezett újból Krakóba,^[813] hol előadása s a török sikereiről szóló magyarországi tudósítások általános izgatottságot okoztak az udvarban. A Ferdinándtól hiába remélt fegyveres segítséget az ország megvédésére az erdélyi tanácsurak most Zsigmond királytól, mint úrnőjük atyjától várták.^[814] De ő azt felelte a prépostnak, hogy segélyt nem adhat, s nem kivált a török ellen, a kivel jó barátságban élni az ő, s a magyar nemzet és Erdély legfőbb érdeke; tehát nehogy valamit kezdjenek ellene. A királynénak meg azt üzeni, hogy ámbár szeretné bátorságosabb helyen tudni, de most reábízza annak megítélését, mi könnyebb és jobb: ott maradni, vagy kijönni Kassára.^[815] Nem adhatott más tanácsot a barátnak sem, midőn azt kérdeztette, mit csináljon a törökkel, a ki őt Budára hívta és seregekkel várja fel.^[816] Egyébiránt örvend, hogy leánya egészséges és köszöni a szép tevéket, melyekkel múlt hónapban meglepte.^[817]

Meglepetés-számba ment annak híre is, hogy Izabella mindenki örömére jó viszonyban él a baráttal. Sőt a prépost egy olyan epizódot mesélhetett el ennek bizonyságáúl, mely egyaránt kedves és jellemző szereplőire. Április vége felé történt, úgy «Szent-György ünnepe táján,» midőn Verancsics már eltávozott volt a fejérvári udvarból, hogy a barát püspöki (s talán névnapi) ebédre hívta meg a királynét, udvarával és udvarhölgyei egész seregével. Ebéd és asztalbontás után megszólalt a zene, s a czigányok tele tüdővel fújták a kecskedudát és hangos énekkel kísérték hegedűlésüket. A sok előjáték után, midőn már Bacchus is szarvakat öltött, nehogy a mulatság hiányos legyen, «előlép Frater György magával a királynéval» s megkezdi a tánczot. Mindnyájan csodálják a királyné és a barát kecses mozdúlatait, mert «kevesen hitték, hogy Frater György az erények e nemében is annyira kitűnik.» Bámulatos volt a királyné asszony erős természete és kitartása, mert a leányok nagy része bizony roszszúl lett, s az uraknak kelle friss levegőre kivinni őket. Hanem lehet-e pazarabb látványt képzelni, mint mikor egy királyné egy csuklyással tánczol? «De úgy hiszem, még szebb volt volna, – jegyzi meg a tudósító – ha a többi leányok is hasonló csuklyásokkal tánczolnak vala.»^[818]

Nemsokára ez ünnepély után minden meghívás nélkül Izabella megüzené a barátnak, hogy készüljön egy újabb mulatságra, mivel másnap nála fog ebédelni. A helytartó visszaüzent, hogy szívesen látja a királynét, de csodák csodájára – s a levélíró megjegyzi, hogy e dolgot nem borbélyoktól és muzsikusoktól, hanem komoly emberektől hallá – este felé, midőn már javában készültek a másnapi ebédre, minden égi előjel nélkül, váratlanúl olyan zivatar keletkezett, hogy nemcsak ölbe rakott fát hányt szét, hanem még élelmiszereket is úgy szétszórt, hogy messze a városon kívül is lehetett maradékaira akadni. A barát háza fedelét is, meg a néhai püspökét, melyben a királyné lakott, jóformán egészen leszedte a vihar, és szétszórta a városban. Azért azonban másnap mégis megtartatott az ebéd, bár nem kis aggodalom nélkül a jövőre nézve.^[819]

De ezzel az újságolással még nem ért véget Verancsics küldetése. Titkos audiencziát kapott t. i. Bona királynétól, kinek az a véleménye, hogy a török ragadja ki Magyarországot Ferdinánd kezéből és foglalja el egész Ausztriát, összes tartományaival. Az udvarban sokan óhajtanának is szövetséget, mert mindenki meg van róla győződve, hogy ha a török elfoglalja Magyarországot, Lengyelországra kerül a sor; de Bona mindent megront a török és a franczia érdekében, kik Ferdinánd ellen működnek. Izabella is írt anyjának, hogy ragaszkodik a kötött szerződéshez, mire Bona dühösen felkiáltott: hogy bízhat leánya Ferdinándban, s hogy írhat tisztelettel róla.^[820] Hiába írja a királyné, hogy fél a töröktől, s nem bízik benne, (bár most is azzal hitegeti, hogy Magyarországot fiának akarja adni,) mert Bona nyilvánosan hirdeti, hogy inkább jusson az ország a török kezére, mint Ferdinánd hatalmába. Ez ellen pedig nem igen lehet tenni, mert az öreg király betegeskedik, és mindenki Bona kezében van. Az udvarban az történik, a mit ő akar, mi miatt mindennaposak a veszekedések, kivált mióta az «osztrák Erzsébet» is itt él. Ez az urával is meghasonlott már miatta, mert mindenben «kiállhatatlan» anyjára hallgat, úgy hogy még Izabelláról is az hallszik, hogy inkább menne Ferdinánd vagy akár a szultán udvarába is, mint anyjához!^[821]

A reformatio elterjedése Erdélyben. Előzményei. Honter János brassói predikátor fellépése. A helytartó magatartása az új hittel szemben. A gyulafejérvári disputatio. Izabella Gyalun, Kolozsvártt, Fejérvártt, majd Szebenben. Újabb lemondási szándéka, melyet Wolski Márton terjeszt elő (1544-ben május havában) a speieri birodalmi gyűlésen. Kárpótlásúl most Oppeln és Ratibor birtokát ajánlják fel neki, de a terv ezúttal sem valósúlhat meg. Belügyek: György barátot a tordai országgyűlésen főbirónak is megválasztják, a királyné lépéseket tett a portán Maylád István és Török Bálint kibocsátása érdekében; s udvarába fogadja új orvosaként az olasz Blandrata Györgyöt.

NAGY érdeklődést és izgatottságot keltett a Péter-Pál napján megnyílt gyulafejérvári országgyűlésen az új vallás ügye, melyet a helytartó barát hozott felszínre, a fejérvári káptalan sürgetésére. Luther tanai az erdélyi szászok közt, deákok és kereskedők által mindjárt fellépése első éveiben elterjedtek. Ezért Szalkai László esztergomi érsek átokkal fenyegeti meg azokat, kik «a sátántól megszállva» eretnek-iratokat adnak-vesznek és olvasnak, II. Lajos király pedig (1523 május 2-ikán) jószágvesztés terhe alatt összetépni és elégetni rendelte az íly könyveket. E rendelet értelmében a szebeni nagy piaczon el is égettek egy csomó összeszedett iratot. De ez csak növelte a régi hitben kétkedők számát. S még félszázad múlva is élt amaz esemény tudata, hogy – mintha bosszú lenne – az égő könyvrakásból miként kapott fel a szél egy Luther-féle német zsoltárt, mely a temetőben éppen ünnepi körmenetet tartó érseki követ nyírott fejére esvén, úgy oda tapadt, hogy paptársai nem tudták lerántani, s a pap harmadnapra belehalt égési sebeibe.^[822]

A mohácsi veszedelem utáni idő és János király kora Erdélyben is kedvezett a reformáczió terjedésének, kivált a szászok közt, kik papjaikat (régi kiváltságaik alapján) maguk választák. Itt is, ott is kezdett «az Úristennek igéje villámlani»; nagy ellenzői voltak azonban Statilio, György barát és Frangepán érsek. Unszolásukra János király 1538 tavaszán Segesvárra hozatta a magyarországi részekből Szántai István mestert, az új hit terjesztőjét, hogy rögtön «megégetné minden törvény nélkül». De «a király eszes és istenfélő lévén, disputatiora engedé a dolgot», melynek folyamán felmentették, mert védekezésében nem találtak semmi izgatást, még abban az állításában sem, hogy «a barátok, papok dolga semmi nem egyéb, hanem csak fabula, emberi véleködés és hejába való csacsogás». Székely Adorján doktor püspöki helyettes és Kálmáncsehi Márton fejérvári «oskola-mester» voltak bírái,^[823] a ki nemsokára protestáns hitre tért. János király halála után pedig fellép Honter János brassói prédikátor, hogy apostolává váljék az új vallásnak. Szóval és tettel, írással és könyvekkel működik s midőn Izabella királyné 1542-ben Erdélybe jött, a Barczaság megtérítésének munkája már úgyszólva be volt fejezve. Február havában kivetette az oltárt és képeket a brassói templomból, október 3-ikán «Isten nevében» megszüntette a misét ^[824] és két szín alatt kezdte osztani az úrvacsorát a hívőknek is, «miként azt Krisztus szavai rendelik.» Egyúttal «Reformatio ecclesiae Coronensis» czímen könyvecskét adott ki saját nyomdájában a sacramentumokról, melynek hatása most már (több kiadásban elterjedvén) Brassó város határain túl is érezhetővé vált.^[825]

Mindenütt helyeselték a könyv igazságait és írója szándékát, melynek megvalósítására községekként kezdettek szervezkedni. Annál kevésbbé helyeselték a történteket a királyné és különösen György barát, kik ezért Hontert «könyvével együtt» a fejérvári országgyűlésre idézték,^[827] hogy «adjon számot; miért csatlakozott a keresztyén – azaz új – vallás rendtartásához.» A brassói tanács nem bocsátotta el a mestert, mert félt a barát bosszújától, hisz még emlékezetben állott, miként küldött máglyára (feledésbe ment vallástörvények alapján) egy váradi egyházfit, «a ki egy pápista asszonyt arczúl csapa vala, csak azért, hogy egy kép előtt imádkoznék.»^[828] Ezért csak a városbírót indították útnak, két tanácsosa, két pap és a káptalani kanonok kíséretében.^[829] Ezek magukkal vitték Honter «Apologia reformationis» czímű védőiratát, melyet a gyűlésen Glatz Mátyás prédikátor adott elő, a rendek és a királyné előtt. Kijelenté, hogy a brassói mester, könyvecskéjével «senkit sem akart bántani, sem gyalázni, sem sérteni, hanem művét a hazai papok számára adta ki», köteles tisztelettel a hatalom, ő Felsége, a szent koronával megkoronázott Izabella királyné asszony, s az országnagyok iránt. Ártatlannak érzi magát társaival együtt a vádakkal szemben, mert ő nem izgatott, «csak Isten igéjét s Krisztus parancsát követte, s a mit ő tett, arra Istennek és felsőbbségének parancsa készté.» Semminek sem örülne úgy, mintha megérné, hogy Krisztus szétszórt juhai békességben együtt élnének az igaz katholikus egyház aklában, egy és ugyanazon hit és törvény szerint, miként ezt Szent-Pál is rendeli. De «vértanúk példája és a szentírás mutatják, hogy azon embereknek, kik az Isten igéjével ellentétbe jőnek, nem kell engedelmeskedni,» különösen hit és vallás dolgában. S midőn ő, a visszaélések láttára, tollat ragadt, s rámutatva más államok és városok példájára, ismerteté az új tant, a keresztséget, a misét és úrvacsorát, utalva a betegápolásra, árvák és szegények istápolására, iskolák és könyvtárak létesítésére, «nem volt más czélja, mint hogy e zaklatott és sanyarúságos időkben előmozdítsa a közegyetértést s a vallás megtartásában beállható zavart és rendetlenséget elhárítsa.»^[830]

Történeti fontosságú, «a konstanczira és wormsira» emlékeztető jelenet következett ezután. György barát erélyes megtorlást követelt, de a királyné tanácsosai (Batthyány Orbán, Csáky Mihály, Adorján kolozsi főesperes ^[832] és Petrovics) ajánlatára vallási vitatkozást rendelt el a brassói küldöttek és a vádló fejérvári káptalan tagjai közt, a milyet Augsburgban tartottak a wittenbergi tanárok. S a vádlottak oly férfiassággal és hatással czáfolták a Szentírásból a káptalan állításait, hogy az országgyűlés felmentette őket, sőt a hallgatók közűl sokan áttértek a lutheránus hitre. A brassói követeket éjjel ismét az udvarba hívatták, de sem ígéretek, sem fenyegetések nem tudták őket lefegyverezni. Bántatlanúl térhettek haza, hisz Izabella, a barát s az egész ország érdeke kívánta a szászokkal való jó egyetértést és uniót. A követek magukkal vitték ugyan a tanács számára a királyné rendeletét, «nehogy újítást fogadjanak be a vallásba»;^[833] de ez csak írott malaszt maradt. Mert már a következő évben követséget küldenek a királynéhoz «az egyház megvédése ügyében»,^[834] s a Szent-Katalin napján tartott szebeni gyűlésen egyidejüleg az összes szász városok áttérnek egy egyetemlegesen «a Mindenható kegyelmével» az új hitre.^[835]

A fejérvári vallási vita, illetve az országgyűlés berekesztése után a királyné Szebenbe küldte főlovászmesterét, Márgay Menyhártot,^[836] s mikor az onnan megtért a városi tanács 24 igáslovával,^[837] július közepén megindúlt gyalui várába,^[838] melyet első látogatása óta nagyon megkedvelt: csendjéért, s vadászatra kínálkozó közeli havasaiért. Nehány napot útközben Kolozsvártt is időzött,^[839] s onnat kocsikázott ki Gyalura. Itt fogadta Literati Imrét, a ki társaival a szultán részére szállítandó élelmiszerek fejében a szebeniekre kivetett ezer forint egy részét hozta meg,^[840] majd a szultántól visszatérő Szalánczyt, a nagyúr amaz üzenetével, hogy újabb elemózsiát és ajándékot vár. Csauszok is jöttek utána, nehogy elodázzák a dolgot. Így a királyné augusztus ötödikére hirtelen gyűlést rendelt, majd folytatta a székelyekkel 16-ikán, adót és ajándékot kérve valamennyi rendtől Szent-Mihály napjára, «hogy az ország fennmaradhasson.»^[841] Jött is a sok szép szarvasmarha, mit a székelyek «ökörsütés» nevű adójukban voltak kötelesek adni,^[842] a szebbnél-szebb drága kupa és serleg naponta a szászoktól, hogy a török Moloch torkát betömhessék, s folyt a pénz, hogy az országos költségeket fedezhessék.^[843] Kellett is, mert Péter moldvai vajda újra becsapott a radnai szoroson szeptember közepén az országba, nemcsak rabolni, hanem, hogy fegyverrel szerezze vissza azt a két várát, melyért már évek óta tárgyalt eredménytelenül az erdélyiekkel. Ferencz napján (október 4-ikén) fogta körül és kezdte ostromolni a Deés melletti Csicsó várát. Nagy Kristóf erősen védte, a míg György barát Bánk Pállal, újvári kapitányával felmenté Küküllővárával együtt, s elüzé alóla a moldvaiakat.^[844] Hanem azért alkudozni kezdett a vajdával, a ki újra azzal fenyegetőzött, hogy betör. S mivel Zsigmond király is azt ajánlta Izabellának, hogy legjobb lesz, ha visszaadják a várat,^[845] vissza is adták a következő év tavaszán, június havában. De előbb leromboltatta, «eltöreté az ország» s csak «a tartományát» adta meg az öreg vajdának,^[846] a ki fenyegetéséhez képest csakugyan betört – utóljára – Erdélybe, melyet annyi éven át zaklatott és pusztított.

Gyaluról a királyné asszony deczember elején ^[847] Gyulafejérvárra költözködött, hol a karácsonyt is töltötte.^[848] Eleinte úgy tervezte, hogy ígérete szerint személyesen elmegy a Szent-András előtt megnyílt székelyvásárhelyi országgyűlésre; de váratlan baj érte,^[849] s így csak a barátot küldhette maga helyett tanácsosaival.

Ünnepekre most is megjött a lengyel király szokott követe, hogy leányának boldog újévet kívánjon és sorsáról tájékozódjék. Udvarában érte ezúttal a helytartót is az 1544-iki újév, de aztán gyors elhatározással felkerekedve Szebenbe indúltak. Január 14-ikén vonult be a királyné a szászok legfontosabb városába, melynek tanácsa Byrkner András székbírót és Pellio Ágostont küldte elibe. Kíséretében volt a főbbek közűl György barát, Kendy Ferencz, Horváth György s a lengyel követ, a kik egy-egy hordó bort kaptak a magistratustól, míg Izabella asztalára három hordóval küldtek fehér és vörös bort.^[850] A kapunál Haller Péter polgármester fogadta a királynét, de csak akkor ereszté be, midőn meggyőződött róla, hogy katonaság nélkül jött. És a barát a királynét tél közepén talán azzal a szándékkal hozta ide, hogy tekintélyével ellensúlyozza s fojtsa el azokat a törekvéseket, melyek az új hittel a régit már-már kiszorították a templomokból s az emberek lelkéből. De nem sikerült, pedig két hetet töltöttek itt, tárgyalva és alkudozva. A szászoknak sok pénzébe került ez a mulatság, hisz még a lengyel követet is megajándékozták, sőt általa öt kupát küldenek a tavaly megkoronázott «új» lengyel királyné számára is.^[851] Izabella is több mint 4000 frtnyi adót nyugtáz a hónap végén ^[852] s azzal felkerekedvén, február elején már ismét Gyulafejérvárról ír.^[853]

Víg élet folyt így a télen a fejérvári udvarban, mert a királyné – most először – szüleitől is kapott pénzt, ezer lengyel forintot, a mit egyik udvarnoka, Lassocki Péter hozott február folyamán.^[855] A hónap végén, húshagyó keddre lakodalom is volt, mert a királyné adta férjhez egyik udvarhölgy-leányát s az ilyen kiházasítások különös gondját képezték XVI-ik századi fejedelemnőknek. Az esküvőre természetesen a szászok küldenek Szebenből (adó fejében) halat, gyertyát, zsemlét, sőt még lakodalmi edényeket is, az új párnak pedig egy kelyhet s egy felnyergelt török paripát.^[856] Megküldték egy hét múlva a János Zsigmondnak még Szebenben ígért szép kis hintót is,^[857] miként előbb Lippára jövetelekor két falóval és kopjákkal kedveskedtek neki.^[858] Az immár negyedik évében járó értelmes gyermek ezentúl hát naphosszat kocsikázhatott. Néha aztán kezébe adták a gyeplőt, mintha maga hajtana, vagy mellé ült a királyné is, kit gyermekének öröme egészen boldoggá tett. Ilyenkor mások is a királyfi boldogságáról és jövőjéről beszéltek, pedig az ugyancsak kétes és csalóka volt. Anyja bízott legkevésbbé benne. A női nem bátortalanságával aggódott érette a török miatt, a ki csak az elmúlt év őszén is újabb hódításokat tett a Dunántúl. Hisz egymásután foglalta el Pécset, Esztergomot és Székesfejérvárt, melynek bíráját és számos polgárát a szultán megölette, «azon ürügy alatt, hogy Izabella királynétól ok nélkül Ferdinándhoz pártoltak.»^[859] S a mi lelkének különösen fájt, az volt, hogy a török kifosztván a székesegyházat, «felverte a királyok koporsóit,» és «János király testét kivetvén, a városi bírónak adatá, hogy másutt temettetné el, mivelhogy – úgymond Achmed basa – Magyarországban Szulejmán parancsolt, János a több királyok közibe ne számláltassék.»^[860] Csoda-e, ha a királyné most attól félt, hogy az idén Erdély kerül sorra. Ezért ismét emberét járatta szüleihez, hogy vitessék el mielőbb biztosabb helyre.^[861] Ezt ők most sem tehették, a Ferdinánddal kötött állami szerződések megsértése nélkül. De éppen udvarukban tartózkodott a római király megbízásából promnitzi Boldizsár boroszlói püspök és Zabka György csehországi vice-kanczellár, kikkel Zsigmond király azt a közvetítő módot vetette fel, hogy a szepességi herczegség helyett adják leányának az oppelni fejedelemséget, mely különben is határos Lengyelországgal. Az eszme tetszett Izabellának, s magának a barátnak is, úgy hogy húsvétnapján útnak is indítottak e tárgyban egy követet a gyulafejérvári udvarból.^[862]

Wolski Márton, a királyné biztosa, útasítása szerint Speierig ment Ferdinánd elibe, a ki oda bátyjához, a birodalmi gyűlésre május közepén érkezett. Itt terjeszté elő, a következőkben, küldetését. A magas porta Erdélyt teljes birtokjoggal ruházta át Izabella királynéra és fiára, sőt megengedte, hogy szükség esetén seregeket gyűjthessen Lengyelországban. De ő ragaszkodik a néhai urával kötött szerződéshez, ha nyugodt megélhetését lehetővé teszik, addig is, míg az említett egyezség pontjait teljesíthetik. Ezért kívánja Oppeln, Ratibor és Glogau sléziai herczegségeket, melyeknek jövedelmét csupán Trencséné és Késmárké is felülmúlja, holott János király patrimoniumához több, mint 70 vár és város tartozik. Ezt mindenesetre könnyebb lenne teljesíteni Ferdinándnak, mint a váradi béke feltételeit, mivel János király örökségét a törökök, vagy egyes magyar urak foglalták el, s így azokat nehezen szerezheti vissza. Szepesvára nem kell Izabellának, mivel jövedelme «századrészét» sem teszi ki János király örökének, és évről-évre kevesbedik; holott a római király Erdélyt kapná, melynek jövedelmét a török elleni harczra fordíthatná.^[864]

A követ előterjesztésére a két uralkodó a birodalmi gyűlés június 2-iki ülésén felelt. Mindenekelőtt dícsérték Izabella királyné elhatározását, hogy atyjával egyetértve át akarja adni nekik Erdélyt, nehogy az ellenség kezére jusson. Jóindúlatukról meggyőződhetett, midőn a Serédi útján kötött egyezségben, kötelezettségét Ferdinánd két év alatt ígérte teljesíteni, tavaly pedig a prágai tárgyalások folyamán megengedte, hogy további halasztásig Erdélyben maradhasson, míg az újabb alkudozások befejeztetnek. A mi a kívánt sléziai herczegségeket illeti, azok most zálogjogon hosszú időre le vannak kötve, s a franczia és török háború is annyira elfoglalja mindkét uralkodót, hogy a kiváltásukra irányúló tárgyalások megkezdését békésebb időre kell halasztani. Maradjon tehát a királyné nyúgodtan Erdélyben, a török fönhatósága alatt, míg jövő tavaszon felmenthetik az országot a félhold uralma alól, s visszaadhatják fiának atyai örökségét.^[865]

Zsigmond király mint kedvezőt küldte meg e választ július közepén leányának.^[866] De annál kevésbbé elégíté ki az őt. Hisz Izabella azt remélte, hogy Ferdinánd kapva-kap az alkalmon, mely neki Erdélyt kezére juttatja, s most csalódva kellett éreznie, hogy a római király a sléziai herczegségekkel is ép oly kevéssé rendelkezik, mint a szepességivel. Pedig ezúttal erősen reménykedett és készülődött, s a közben lefolyt eseményekben és állami ügyekben is azt hitte utóljára vesz részt. Június elején Enyeden tartózkodik ^[867] egy nap, abból az alkalomból, hogy a tordai országgyűlésre sietett. Mivel azonban kevesen jelentek meg, augusztus elsejére hívta ismét össze a rendeket, ugyancsak Tordára.

Ez most «generalis congregatio» vala és olyan, melyen először jelentek meg a «Részek» követei is, a Tisza vidékéről, hogy együttesen tárgyaljanak az erdélyi testvérekkel. Tíz napig tartott e nevezetes gyűlés, melyen résztvett a főurak közül: György barát, Barobási János «csanádi, s az üresedésben lévő gyulafejérvári püspökség püspöke,» Petrovics Péter, eperjesi Pathócsy Ferencz, Báthory György, Losonczi Antal, Kendy Ferencz, Bethlen Farkas, somlyai Báthory András, Homonnai Antal, Csáky Mihály és Demeter s más.^[868] Ezekre azért volt szükség, hogy az Erdély és a Részek közti kapcsolatot szorosabbá tegyék, mert a királyné ebben látta az ország fenmaradásának biztosítékát, a mióta meggyőződött, hogy Erdélyből nem távozhatik el. E szorosabb egyesülés létesítése, gondos előkészülettel sikerült is a barátnak, a ki most mintegy jutalmúl a kormányzói czímet óhajtotta magának, «melyet hajdan Hunyadi János viselt». De ez nagy vitát szült. Maga a királyné Pathócsyt óhajtotta s ajánlta, ki már zászlóval és katonákkal jött be elfoglalni hivatalát. Ám a barát megbuktatta, s keresztűlvitte, hogy őt magát válaszszák meg a rendek főbírónak, eddigi helytartói rangja mellé. Le is tette a gyűlés végén az esküt a királyné asszonynak, a kit külön oklevélben is biztosított odaadó hűségéről. Ebben, hálásan elismervén, hogy Izabella meghagyta őt minden méltóságában, melyet János királytól nyert és alatta élvezett, viszont «becsületére, emberségére és tiszta lelkiismeretére» fogadta és ígérte, hogy a királynénak és fiának mindig hűséges és «szófogadó» szolgája leszen, becsületesen fogja gondozni összes jövedelmeit, kivéve a szászok Márton-napi adóját – melylyel nem fog törődni, mivel azt az elhunyt király a királyné asszony saját használatára rendelte. Ő felségéről állása és méltósága szerint udvarával együtt illően gondoskodik. Udvari leányait és matronáit, valamint többi szolgáit illő ruházattal és fizetéssel látja el. Váraiban a királynénak és fiának felesküdt várnagyokat és tiszteket fog tartani, s azokat ő Felsége tudta nélkül nem csereberéli. E várak jövedelmét a királynénak fogja tisztességgel beszolgálni, levonva belőlük a várak fentartására szükséges összegeket. Jövedelmeiről ő Felsége és tanácsosai felszólítására bármikor igaz számadást ad. A királyné kívánságára összes ráruházott hivataláról lemond. Váradon és Kassán lévő várnagyait és tisztjeit kötelezi, hogy ő Felségeik iránti hűséggel szolgálják; ha pedig előbb találna meghalni, említett várait a királynénak és fiának haladéktalanul átadják.^[869]

A rendek határozata folytán a barát tehát mindenható vezetője, úgyszólva kormányzója lett a Részekkel egyesített Erdélynek. És ő meg lehetett elégedve az eredménynyel, mert «az ország, melyben négy év előtt ő volt a legnépszerütlenebb ember, eszének, politikájának, erélyének igazságot szolgáltatott».^[871]

A királyné e gyűlésről visszament Gyulafejérvárra, honnan Lengyelországba küldte Verancsics Mihályt, hogy szüleinek jelentést tegyen ez újabb országos eseményekről, és onnan azután biztos kereskedők társaságában Prágán és Bécsen át Velenczébe menjen vásárolni.^[872] Bátyja, a fejérvári prépost látta el ajánló levelekkel mindkét helyre;^[873] ámbár ő maga kegyvesztetten távozott nemsokára az udvarból. Ez t. i. a míly tanúlt, okos ember volt, ép oly ledér, megbotránykoztató életet folytatott már évek óta. Igaz, hogy nem volt felszentelt, áldozó pap, de életmódja s folytonos botlásai láttára György barát lefoglalta papi javadalmait. Mikor pedig Szebenből (hová betegen és lehangoltan húzódott) engedélyt kért a királynétól, hogy ismét udvarába jöhessen, azt felelte neki udvariasan olasz nyelven, hogy éppen javítják a palotáját és termeit, s maga is kénytelen egy időre más helyre távozni.^[874] Pedig Izabella az év egész hátralévő részét itt tölté, kivéve, hogy október második felében átrándúlt Szász-Sebesre, s meghált ugyanabban a házban és szobában, melyben ura négy évvel azelőtt meghalt. Itt kereste fel szebeni kereskedője is, Nyírő János,^[875] mindenféle őszi portékával, a miből egy csomót vásárolt, természetesen hitelbe, illetve úgy, hogy kifizette a városi tanács Márton-napi köteles adóösszegéből. Ezzel különben az idén nagyon hátrálékban maradtak a szászok, s többször kértek halasztást,^[876] a miért néha hallal, borral, serlegekkel kedveskedtek is a királynénak.^[877] Ezért – a mit még eddig nem tett – kénytelen volt a tavaszon 1200 forintnyi kölcsönt venni tőlük, mert másként még kocsisait sem tudta volna ruházni.^[878] És aggasztó volt az a körülmény is, hogy a székelyek, régi kiváltságaikra hívatkozva, egyáltalán nem akartak adózni, ámbár az unió őket is kötelezte a közös teherviselésre.

Ez apró, úgyszólva házi gondok mellett országosabb eseményként tűnt ki az, hogy a királyné a baráttal együtt a nemzet két rabja: Maylád és Török kiszabadítására szeptember végén követeket küldött a portára;^[879] de ezúttal is eredménytelenül. November elején meg Károly császár indította be egyik titkárát Weltwyck Gellértet a székelyekhez,^[880] hogy azokat engedelmességre intse; de az csak Bécsig jött, s ott sem végzett semmit a török ellen tervezett hadjárat ügyében. Végül, ekkoriban jutott Izabella királyné udvarába, új orvosaként, a fiatal, 28 éves saluzzoi olasz Blandrata György,^[881] kinek később oly nagy szerep jutott az ő, s főleg fia történetében.

Izabella Szamosújvárra rándúl. Aztán fogadja Zsigmond Ágost király ajándékát, Rej Miklós könyvét, a farsangon pedig három udvarhölgyét adja férjhez, fényes ünnepséggel. Ezalatt György barát alkudozni kezd Ferdinánd embereivel, mert fél, hogy Erdélyre is ráteszi a kezét a török. Majd ismét kibékül a királynéval s (1547 február elején) újra Szebenbe mennek. De azután is csak rosszúl bánik vele, úgy hogy Izabella egész nyiltan panaszkodott ellene az országgyűlésen és atyjánál, kit a helytartó sajátos magatartása rendkívül elkeserített.

JELENTÉKTELEN eseményekkel kezdődőtt s telt el az 1545-iki esztendő is. A királyné újból ezer forintot kapott február hó elején szüleitől. Ligenza ^[882] Szaniszló, egy megnyerő külsejű szép ifjú lengyel nemes hozta be, a kit Izabella mindjárt udvarában is marasztalt és pohárnokává tett.^[883] A szebeni szászok adójából szintén kapott mintegy harmadfélezer forintot, s így legalább egyelőre anyagi gondokkal nem kellett törődnie. Ők látták el konyháját hallal is, a mi minden péntekinapra kellett. Iparczikkeket is ők szállítnak, sőt kívánságára egy ízben egy szép czimbalmot is küldenek,^[884] melyen a királyné unalmában órákig eljátszott.

Külpolitikájában szélcsend állott be. Ez idén még nem vágyakozott elhagyni az országot és Ferdinánddal nem is érintkezett. Mindössze Bethlen Ferencz érdekében kapott tőle levelet, melylyel személyesen jött Erdélybe, hogy a távolléte alatt elfoglalt ősi birtokait visszanyerje a királynétól.^[885] Ezt az ügyet elintézve, Szent-György napján országgyűlést tartott fiával Tordán. Végzései közül fontosak azok, melyek a királyné birtokadományozási jogát megerősítik, a három rend közti viszonyt szorosabbra fűzik, s azok, melyek az új vallás terjedését igyekeznek meggátolni, kimondván, hogy minden a régiben maradjon.^[886] Szigorú eljárást és megtorlást kívánt a három Barcsay esete is, mely szerint egy fa-feszületet gyermekekkel kötélre kötve a folyóig hurczoltattak a földön, s ott letelepedvén ételt főztek rajta.^[887]

E gyűlésből a királyné György baráttal Újvárra ment,^[889] hogy megtekintse, miként építette azt fel a Szamos partján. Modern új erősség volt, négy jó szögletbástyával és a vársánczon kívül magas földhányással, mely a kastély két oldalát pompásan fedte. Egy firenzei hadi mérnök műve az egész, vastag várfalakkal, s mély árkokkal.^[890] Itt töltötte a pünkösdi ünnepeket is ^[891] a barát kényelmes házában. De váratlan megbetegedvén,^[892] hazament Fejérvárra; július elején azonban nyárára Gyalura költözködött.^[893] Hanem azért gyakran bejött a templomba Kolozsvárra, hol Mária-Magdolna napján is találjuk,^[894] elfoglalva bizonyosan a János király halála évfordulóján rendezni szokott gyászünnepély teendőivel.

Ezen az ünnepélyen ezúttal Zsigmond Ágost ifjabb lengyel király követe, Potocki is jelen volt, abból az alkalomból, hogy unokaöcscsének: a hat éves kis János Zsigmondnak egy szép fedeles hintót, kolebkát hozott ajándékul.^[895] A kocsi valóságos remekmű volt a maga nemében. A tavasz óta dolgoztak rajta a lengyel udvarban a legügyesebb mesterek, s egész kis vagyon, a mit reá áldoztak. Kívülről aranyvirágokkal és aranyozott szögekkel díszítve, kerekei pirosak voltak. A fedele karmazsinpiros szövetből készült, drága zöld posztóval bélelve. Hasonló tunikája volt a bakon ülő két kocsisnak is, csakhogy lundi posztóból. Hozzátartozott még egy négy lóra való teljes lószerszám és ugyanannyi ezüstös nyereg. Maga a királyné egy feketére festett kocsit kapott, meg 450 frt értékű czobolyprémet, míg György barát finom posztókat. János király fia művészies kocsija nagyon megtetszett mindenkinek, s hogy milyen díszes lehetett, fogalmat nyújthat róla az a néhány számadat, hogy csak a fedeléhez (148 frt értékű) 68 sing posztó kellett, s csupán az aranymíves 40 forintot kapott munkájáért, kifestője pedig tizenötöt.^[896] A királynét és fiát rendkívül kedvesen lepte meg a testvér és nagybátya szép figyelme. Hálásan köszönte meg Potocki útján, a kit előbb Szebenbe is elküldött, hol a tanácstól két darab aranyat kapott emlékül.^[897] De hozott a király követe Izabellának mást is: egy neki ajánlott szép kis lengyel könyvet, mely így valószínüleg az ő anyagi támogatásával jelent meg. Rej Miklós, kora egyik jeles költője írta meg számára az egyiptomi József történetét,^[898] talán allegórikus vonatkozással királynénk életére, szenvedéseire; de mindenesetre korának hatása alatt, mely József alakját kedvelte, s lépten-nyomon szerepeltette drámai művekben.

A királyné az őszt is Gyalun tölté, a kormányzás gondjaival elfoglalva. Augusztus elején hadi készületre inti Brassót, s a határszéli városok tanácsát.^[899] Szeptember második felében pedig, Máté napja körül a rendekkel királyi gyűlést tart,^[900] melyen a székelyekre új adót, fejenként egy-egy forintot vetettek ki.^[901] Általánosabb érdekű volt azonban az október végén összejött tordai országgyűlés. Ezen újra biztosíták a királyné udvara számára megállapított jövedelmet, rendenként évi 4000 forintot, a mit eddig lanyhán fizettek; de nehogy túlkapások forduljanak elő, elrendelték a királyné s az «urak» birtokai összeírását.^[902] Tordáról Izabella november elején télire Gyulafejérvárra vonúlt, hol teljesítve a szászok régi kívánságát, megengedte, hogy Márton-napi adójukat ezentúl két héttel később, Katalin napján fizethessék.^[903] Általában, szívesen könnyített a nép terhén, ha az egyébként tartozását pontosan teljesité. Alattvalói iránt is kegyes, leereszkedő volt, s megtörtént, hogy midőn Kövendy Imrének fia született, azt karácsony táján udvarában kereszteltette meg, s maga vállalta el a keresztanya tisztjét.^[904]

A «Zywot Jozepha» czímlapja és ajánlása.
(A kórniki nyilvános könyvtárban őrzött egyetlen példányról.)^[905]

Fényesebb volt ennél az a három esküvő, melyet a királyné az új évben, 1546 elején rendezett. Előbb két udvari leányát adta férjhez fejérvári palotájából a farsangon,^[906] majd György barát nővérét. Ennek esküvője Judica-vasárnapon tartatott Enyeden, az oda hívott országgyűlés alkalmából.^[907] Igy természetesen jelen voltak a rendek és nemesek is, különböző ajándékaikkal, melyek közül a szászoké tünt ki leginkább.^[908] Jól esett a mulatás mindenkinek. Legalább feledtette az erdélyiekkel egyidőre annak gondját, mit a szultán üzenete okozott, hogy adják át neki a Délmagyarországon fekvő Becse várát. Még január végén hozta hírét a lengyel királynak a portáról haza térő követe,^[909] s megerősíté a húsvétra visszaért Czikowski Miklós is.^[910] Nemsokára pedig a török el is foglalta. Ezért most Konstantinápolyba indítják Byka Imrét ^[911] a gyűlésből, s egyúttal felkérték Zsigmond lengyel királyt is közbenjáróul arra nézve, hogy a szultán vagy adassa vissza a várat, vagy romboltassa le. A király írt is a portai franczia követnek,^[912] de leányának ama kívánságát, hogy fegyveres erővel támogassa, nyiltan nem teljesíthette, a fennálló szerződések s a törökkel szemben élvezett békesség megszegése nélkül. Ezt Jakubowski Sándor vilnai, sandomiri és varsói kanonok által üzente meg Izabellának, atyailag intvén arra is, hogy vonatkozással György baráttal való rossz viszonyára, inkább megnyerni, mint elidegeníteni igyekezzék őt.^[913]

Byka Imre május végén tért vissza újból egy csausz kíséretében ^[914] a portáról, elég kedvezőtlen válaszszal. Ekkor a barát elérkezettnek látta az időt a Ferdinánddal félbeszakadt alkudozások fonalának felvételére. Tudta, hogy a török nem elégszik meg Becse birtokával, hanem már Temesvárt és Becskereket is követeli. Félt, hogy e terjeszkedés eredménye az egész Tiszavidék meghódolása lesz, a mit csakis Erdély és Magyarország egyesülése gátolhatna meg. Tapasztalta ugyan, hogy a vallási viszályokkal küzködő császár csak ígér, de remélte, hogy tettre serkentheti legalább Ferdinándot, ha a fenyegető török veszélyt nagynak festi, Erdély elfoglalásának lehetőségét pedig könnyűnek. Tervét közölte Báthory Andrással, s közbenjáróul őt kérte fel. Erre ez június 5-ikén felkereste Pozsonyban Salm Miklós grófot, a kinek kijelenté, hogy György barát hajlandó Ferdinándnak átadni Erdélyt, Várad kivételével, ha János király fiát valami német herczegséggel kárpótolja. Ennek kiváltására maga adna pénzt, s különben is sok útat-módot tud, miként lehetne még sokáig ellentállani a töröknek. Salm nem felelhetett határozottan a barát ajánlatára, mert meggyőződése szerint azt téli időben kellene nagy titokban valami felső-magyarországi várban tárgyalni, nehogy a török megtudja. De helyeselte, mert, a míg «az a féregnyi János Zsigmond» és pártja Magyarországon van, nem lesz hűség és békesség; holott, ha az ország többi része is egy fő alatt volna, könnyű lenne Erdélyt is elfoglalni.^[915]

Ezalatt Izabella az enyedi tavaszi gyűlésről haza térve, május és junius végét Déván tölté.^[917] Majd Péter és Pál napja felé a meggyesi országgyűlésre ment,^[918] hová a barát is eljött Váradról. Onnat azonban visszasietett fejérvári udvarába, hogy fogadja Joachim brandenburgi választó fejedelem követjét,^[919] kivel sógora meglepte, hogy viszonyairól közvetlen úton szerezzen tudomást.

Izabella őszintén feltárta helyzetét, reménységét és vágyait s különösen a barát mindenhatósága ellen panaszkodott. Erről a temesvári bán és Batthyány Orbán is naponta tudott valami újat, miként bánik a barát a királynéval, és halászgat mindent magának. A sok besugásra Izabella udvarába rendelte a kincstartót, de az megneszelvén az okát, be sem ment hozzá, hanem Fejérvár alól katonai kíséretével augusztus közepén Szász-Sebesre vonúlt. Innen azonnal országgyűlést hirdetett Kis-Kisasszony napjára. S midőn a három rend együtt volt, előadta nekik a sok áskálódás részleteit, melyekkel az udvarból megbuktatni akarják, főleg Petrovics Péter, a ki elbizakodottságában már az ő saját helytartói czímét is használja.^[920] A rendek teljes bizalommal voltak iránta, s «mivel senkit sem találtak, a ki nálánál jobban tudna kormányozni,» újra reá bízták az ország gondját, s mindnyájan felkerekedve Fejérvárra vitték és megbékéltették a királynéval.^[921] Egyelőre meg is történt a kívánt egyezség, s minden hazafinak örült a lelke, látva, hogy a barát az udvarban él,^[922] és órákig eltárgyal a királynéval országos dolgokat. Úgy látszik, Maylád Istvánné is felkereste, hogy beváltsa régi szándékát;^[923] legalább ekkoriban (október 20-ikán) kap birtokaira saját és fia számára adománylevelet Izabellától.^[924] Sírva könyörgött támogatásáért szegény ura kiszabadítása érdekében, hisz a szultán és a kincstartó rendeletére a két fogott bojárt is kibocsátotta, immár ide s tova másfél éve,^[925] s még mindig nincsen látszatja. Hanem a barátnak nemsokára ennél nagyobb gondja is akadt. A királyné párthívei ugyanis nagy botorúl megölettek egy hazatérő csauszt. A kincstartó erre vagy húsz nemest elfogatott,^[926] de mivel a szultán bosszújától félt, hadfelkelést rendelt. Egyúttal hirtelen Szebenbe ment november végén, s háromezer forintnál többet vett fel a szászoktól.^[927] Az udvarba is omlott a pénz mindenfelől, hisz csak a szebenieknek tizenharmadfélezer forintot nyugtáz deczember havában a királyné ^[928] és a barát a törökök elleni védekezésre kivetett adóból.^[929] Kőrösi Ferencz udvarmester ^[930] meg az ajándékokat vette át: szegfűszeget, cynamont és egyéb fűszerszámot, meg halat a konyhára, zabot a lovaknak, és tizenkét szép gyertyát a közeledő ünnepekre.^[931] A szebeniek Márton-napi adójukat is sürgetés nélkül felajánlták, de midőn a királynénak boldog új évet kívántak a tanács két tagja útján, egyúttal igazságot kértek vallási ügyben a vicarius ellen, a ki közöttük ismételten erőszakoskodik ^[932] és térít.

A felvirradt 1547-ik esztendőt Izabella királyné gyengélkedéssel kezdte. Elővette régi baja, s midőn már Blandrata sehogy sem tudott rajta segíteni, elhívatta a szebeni városi orvost,^[933] a beszterczei származású híres Brenner Mártont.^[934] S ez tíz nap alatt úgy helyrehozta, hogy nem törődve a tél hidegével, február első napjaiban útnak indúlhatott udvarával Szebenbe a szász egyetem nagygyűlésére. Ötödikén vonult be a városba, melynek tanácsa két szép kupával fogadta.^[935] Kíséretében volt György barát, a helytartó, Mikola László, a helyettese,^[936] Kendy Ferencz; Bethlen Farkas, a fejérvári vicarius Csáky Mihály,^[937] Mikola Miklós, Literáti Gáspár és Demeter, Glesán János, Ligenza, Blandrata ^[938] és mások. A királyné mindjárt másnap bérbe adta Haller Péternek és Veres Jánosnak a szebeni huszadjövedelmet.^[939] De azért a szászok nem engedtek, s a gyűlésen ezúttal is visszaútasíták ama követelését, hogy kerített szász városokban a magyar nemesek birtokolhassanak és házat építhessenek.^[940] Hiába érvelt ellenük a barát, s hivatkozott a változott viszonyokra s a haza érdekére, mely ezt kívánja, a szászok százados kiváltságaik megsértésének tekintették a dolgot, s jogaikból nem engedtek. Egyébként nagyon szívesen látták a királyné asszonyt, s kényelmére, szórakoztatására mindent elkövettek. Szokását ismerve, lakását illatos füvekkel füstölték ki,^[941] asztalára őzet, nyúlat, bárányt, friss és sós halat, fáczányt és majorságot, borjúhúst és zöldséget juttattak, s malváziabort, mandolát és déli gyümölcsöt raktak. Hasonlóképpen gondoskodtak a kincstartó s a kíséret tagjai asztaláról, mert ki-ki külön étkezett, s csak néha egy-egy ebédre hívattak meg közösen. Ilyenkor a királyné trombitásai és síposai múlattatták a társaságot, egyik nap pedig nagyszerű gerelydobást és tornajátékot rendezett tiszteletére a tanács,^[942] a miben mindíg örömest elgyönyörködött.

Igy tartott ez egy egész hétig, s midőn Izabella elútazott, annyi mindent kapott és vett, hogy szőnyegeit és egyéb holmiját, a városnak 55 lóval kellett elszállíttatnia.^[944] Jutott is mindenkinek valami apróság belőle, úgy hogy nem volt okuk megbánni szebeni útjukat.

Haza térve gyulafejérvári udvarába, a királyné asszonynak alkalma nyílt a Szentszékkel is újból érintkeznie. Lesinai Boglussich Ágoston,^[945] egy domonkosrendi dalmácziai barát indult vissza február közepén Rómába, s az vitte levelét III. Pál pápához. Elmondván benne, hogy miként egykor János király, ő is hűséges alattvalója a Szentszéknek, kéri, fogadja őt fiával és György baráttal együtt kegyébe, és atyai támogatásába, miként a tyúk szokta szárnyai alá húzni csirkéit. S hogy a pápa jobban megismerje országának a Szentszék iránti hűségét, rendelje ki Puzzi Antal bíbornokot védőül a maga, fia, «komája» a barát és Magyarország részére.^[946] János Zsigmondot György barát is melegen ajánlja a Szent Atya támogatásába, hogy ez a «királyi gyermek» is megkapja a többi fejedelmi ifjak közt a méltóságának megfelelő helyet, mert tehetségéről ítélve – ha Isten élteti – nagy hasznára fog válni hazájának és a keresztyénségnek. Eddigelé ő maga gondoskodott neveltetéséről, mert látta, hogy úgy el van hagyatva, hogy a keresztyén fejedelmek közűl senki sem törődik vele, se nem mutat szeretetet iránta. Saját személyét illetőleg kéri, erősítse meg püspökségében, melynek eddig csak kormányzója volt, az erdélyi püspökségbe pedig küldjön papokat, mivel tíz faluban is alig lehet egy papot találni, úgy kipusztúltak.^[947]

Ám ha törődött is a kincstartó az ifjú királyfival, hova-tovább mind kevesebbet gondolt anyjával, a koma-asszonynyal. Lassanként minden méltóságot és jövedelmet kicsikart tőle. Krokodilkönyeket ejtve fogadott hűséget iránta, s a királyné hitt neki, mert vallásos szenvelgése félrevezette, mondja Blandrata. Hálából a barát előbb a töröknél vádolta be, hogy Ferdinánddal tart, aztán országgyűlésen jelenté ki, hogy Izabella tönkre teszi az országot, majd pénzt nem adott neki, úgy hogy hónapokig nem volt kenyere, bora, pénze. Ezért még élelmi szereket is a rendeknek kellett megszavaznia a királynénak, a ki sok tűrés után elpanaszolta nekik keserű sorsát.^[948] Így természetesen nem lehetett tartós a békesség a királyné és a barát közt, már csak azért sem, mivel Petrovics és társai is gyűlölték s izgatták ellene.

E kellemetlenségek híre Izabella szüleihez is eljutott, s hogy véget vessenek a barát zsarnokságának, 1547 tavaszán követséget küldtek Erdélybe. Erre a királyné Petrovics, Pathócsy, Kendy, a nemesség és székelység támogatásával május elsején országgyűlést tartott. Ezen, felelősségre vonván a helytartó barátot, kimondták, hogy János király kincséről és az ország jövedelméről számadást adjon, a királyné tudtán kívül követségeket ne küldjön és fogadjon, a kezére bízott várakban pedig a királyné asszony kapitányait tartsa.^[949] Azután Jakubowski András adta elő követségét, a lengyel király nevében.^[950] Habár Izabella királyné – kezdé – veleszületett szerénységénél fogva nem is panaszkodott nála, a Magyarországból érkezett hírek olyan siralmasnak festik az ő helyzetét, szegényesnek udvartartását, s méltatlannak azt a bánásmódot, melyben György barát részesíti, hogy atyai szíve elszorúl, s ezért tovább nem türhetvén e visszás helyzetet, külön emberével óhajtá megfigyeltetni, mi ennek tulajdonképpeni oka. Azt írják sokan, hogy a barát és Petrovics közti ellentét, ám e miatt nem szabad a királynénak szenvednie. Emlékezteti, hogy Buda átadásakor Izabella és a szultán nem azért nevezte ki Erdély és János király fia procuratorául, hogy mindent magának szerezzen meg s a királyné birtokait elszedegesse, hanem hogy azokat jól kormányozza, és Izabelláról királyi méltóságához illően gondoskodjék. A lengyel király gondoskodhatnék róla és kis fiáról, mert hisz Lengyelországban kényelmesen élhetnének, de nem teszi, mivel fél, hogy Magyarországot tönkretenné, vagy legalább is újabb bonyodalmakba sodorná. Kéri tehát, tekintse meg saját és királynéja méltóságát, mert immár tovább nem tűrheti, hogy úgy bánjék leányával, mint eddigelé bánt. Elvárja ezt annyival inkább, mert György barát levében és követei útján is gyakran kifejezte, hogy Izabelláról és fiáról úgy gondoskodik, miként maga János király is gondoskodott.^[951] Különben is – inti – ne feledje azt a közmondást, hogy a királyoknak hosszú a kezük.^[952]

Hasonló szellemű levelet nyújtott át a lengyel követ a barátnak Zsigmond Ágost ifjabb királytól is. Kérte benne, béküljön ki Petrovicscsal az ország és a jó egyetértés érdekében. Arról pedig, hogy Izabella várait erőszakkal elvették tőle, azt írja, hogy ha ezt ellenség tette volna, értené, de hogy azok tegyék, a kiket János király a felesége és fia megvédésére rendelt, azon szörnyen csodálkozik.^[953] S az öreg lengyel királyt annyira elkeseríté a barát magaviselete, hogy költséget nem kímélve, a portára is követet küldött Czikowski Miklós személyében, kérve egyúttal, hogy adja vissza Becsét is, ne mondják, hogy az vette el Izabellától, a ki mindig olyan nagylelkűen adott neki és részesíté kegyében.^[954] Sőt egyidejűleg (1546 november végén) Verancsics Antalt meg Ferencz franczia királyhoz indítá,^[955] kérve, intesse meg portai követe útján a barátot a szultán által, hogy jogkörét ne lépje át, Izabellával jól bánjék és ne szerezzen magának nagyobb tekintélyt, mint a milyenre királynéja tarthat igényt.^[956]

György barát – a Francziaországból visszatért Verancsics rábeszélésére is hallgatva – mindent ígért a gyűlésen, de alig mentek haza a lengyelek, ismét a régi maradt, és semmit sem tett. Erre a királyné többször küldte hozzá Kőrösit, vagy Batthyányit, s maga Blandrata is kétszer járt nála Váradon, hol a barát «könyes szemmel ígért,» de hiába. Nagysokára, csak eljött egyszer Fejérvárra, hogy Izabella udvarát rendezze, és ekkor annak ürügye alatt, hogy meg kell erősítenie, elvette tőle Alvincz várát is. Az erődítésekhez s a kastélyhoz a régi templom s mellette állott kolostor kő-anyagát használta fel, és midőn szemére hányták tettét, azt felelte Csáky fejérvári püspöki helyettesnek, hogy Isten nem veri meg, mert saját templomát rombolta le. Pedig, teszi hozzá Blandrata, pár év múlva a barát ugyanazon a helyen öletett meg.^[957]

Ezért Kanitz porosz, majd Padniewski lengyel követ jár az erdélyi udvarban, hol helyzete szinte elviselhetetlenné vált. Mikor azonban a királyné már útrakészen állott távozni, vette atyja halálának hírét, a mi itthon marasztalta. De a barát azért alkudozásait tovább folytatja, bár kissé megzavarta Zebrzydowski András püspök, kit az új lengyel király azért küldött nénjéhez, hogy ügyeit rendezze, s ha szükségesnek találná, hozza haza. Sikerült is egész kormányát megujítani s felségjogait biztosítani.

A BARÁT válasza és cselekedete egészen reá vall. Erős, elhatározott egyéniség. Nem fél senkitől, nem keresi senki barátságát és állhatatosan bízik szerencséjében. Azok közé tartozott, kiknek nincs szüksége barátokra, vagy legalább nem törik magukat embertársaik barátságáért, becsüléséért, még ha azok koronát viselnek is. Haladt a maga rögös útján. Czéljait nem szokta elárulni, de szeme előre tekintett, s mindig látta a veszélyt, mely a hazát fenyegette. Már a pápának is jelezte Ágoston barát által, hogy V. Károly császárt a török igáját szenvedő Magyarország elfoglalásában nemcsak saját, hanem a moldovai vajda hadával is megsegíti. Vele egyesülten nagy lovascsapatot állított ki, a miről a császárt is értesíteni fogja.^[958] Izabella királyné is szívesen elhagyja Erdélyt, ha annak fenmaradását biztosítják és cserében más államot adnának neki, fiával meg eljegyzik Ferdinánd valamelyik leányát, hogy rangjukhoz illően élhessenek akár Olaszországban, akár a római király más birtokán.^[959] Hanem különösen aggódott a tavasz óta; midőn kitudódott, hogy Ferdinánd bátyja közbenjárásával a törökkel öt évi fegyverszünetet kötött, s azt az országos törvények közé is beigtatták.^[960]

Könnyen megeshetik, gondolta a barát, hogy a béke nyugalmát élvezve, a szultán elfoglalja az erdélyi Részeket. Ezért április elején titkos beszélgetést folytatott Ferdinánd egyik tisztjével,^[961] a fejérvári nevezetes gyűlés után pedig május közepén, külön emberével sürgette Károly császárt a cselekvésre. Válasza az volt, hogy Magyarország megszabadítására irányuló hadi vállalatát még nem indíthatja meg,^[962] de haladásra vallott, hogy legalább – gondolkozott s tárgyalt felőle. Az öreg lengyel király nevezetesen felkérte Cema András által vejét, Joachim brandenburgi őrgrófot, hogy járjon közbe a császárnál Izabella kielégítése ügyében.^[963] E végből aztán a wittenbergi táborban beszélt is vele, de szükségesnek tartván Zsigmond király közbenjárását is, követét, Kanitz Gottfriedet előbb hozzá küldte.^[964] Kanitz Szent-Katalin napjára ért Piotrkówra a királyhoz,^[965] és ámbár keveset időzött udvarában, csak karácsony hetében érkezett Izabellához,^[966] hogy elmondhassa jövetele czélját. Kérte a királynét, hogy a közeledő birodalmi gyűlésre küldjön követeket, hogy tájékoztassák a császárt, miként védhető meg Magyarország a török hatalmával szemben. De, mint az őrgróf rokona, ígérete szerint küldje meg neki néhai János király végrendeletét s a Ferdinánddal kötött egyezséglevél másolatát.^[967] Ugyanerre kérte leányát a lengyel király is,^[968] midőn egyik titkárát, Padniewski Fülöp krakói kanonokot,^[969] Rilski János kíséretében ^[970] a porosz követ mellé adta.

A mit a császár kívánt, megtették az erdélyiek, még mielőtt a fentebbiek hozzájuk értek volna. November elején ugyanis embere érkezett a moldvai vajdának Izabellához, kinek támogatását ígérte. Ő aztán György barát titkára: Pesthy Gáspár és a szebeni Haller Péter társaságában hozzáindította Augsburgba.^[971] Ezt gyűlésből tette, melyre a rendek a végből jöttek az udvarba, hogy a szultán újabb követelése ügyében határozzanak. Becse átadását sürgette ismét, mire külön levelekben könyörögtek neki a rendek, a barát s a királyfi «János király» aláírással,^[972] hogy hagyja meg továbbra is birtokában, mint eddig. S hogy engedékenyebbé tegyék, a barát jónak látta az adót is beküldeni.^[973]

84. Izabella királyné sajátkezű gyulafejérvári lengyel levelének zárósorai.^[974]

Mialatt ezek útra készülődtek, a külföldi követek ismerkedtek s egész otthonossá váltak a fejérvári udvarban. A királyné és fia kíséretében különösen reggelenként volt érdekes látni őket, a mint misére mentek vagy kijövet elvegyültek a rendek között. Majd felgyűltek az újra tatarozott palotába, melynek mázos téglával kirakott,^[975] ízléssel kipingált ^[976] termei kényelmet nyújtottak, szőnyeges falai, rakott pohárszékei és drágamíves almáriomjai a szemet gyönyörködtették. Itt tartattak a múlatságok, a trónteremben a fogadtatások. Egy íly alkalommal nyújtotta át Izabellának Padniewski kanonok ura levelét és adta elő titkos megbízatását amaz óhajáról, hogy ismét férjhez menjen. Csak a mult évben történt, hogy Ferdinánd felesége meghalt, s az öreg Zsigmond király agyában az az ötletszerű gondolat támadt, hogy ha ő, vagy immár húsz éves fia, Miksa, feleségül venné Izabellát, vége lenne természetszerűleg minden egyenetlenségnek. A királyné nem ellenkezett atyja akaratával, melynek «mindig aláveti magát», bármennyire kalandosnak tartotta is e házassági tervet. Beleegyezését adta hozzá, sőt levélben kérte fel közbenjárásra Macieiowski püspököt, az alkanczellárt. De Isten a tanum – írta, és mondta a követnek is – a ki az emberek lelkébe lát, hogy ezt nem azért teszem, mintha a szent házasság után vágyódnám, hanem nagy szomorúságom és fáradtságom érzetében, melynek már szinte áldozatává lettem. És ámbátor nagyon fog a szívem fájni itthagyni fiamat, a fejedelmet, bízom a jó Istenben, hogy nem fogja őt elhagyni, miként a király sem szegény árva unokáját. Vígaszom és megváltásom olyan lesz, mint azoké, kiket az Úristen Egyiptomból felszabadított!^[977]

A megváltást Izabella arra is értette, hogy megszabadul ettől az országtól, melyben annyit szenvedett, és a baráttól, a ki – mióta váradi püspökségében megerősítette a pápa ^[978] – még gőgösebb lett, mint azelőtt volt. Vallási türelmetlenségével is kezdett kiállhatatlanná válni. Ekkoriban, a novemberi gyűléskor történt, hogy Batthyány Orbán rövid betegeskedés után meghalt.^[979] A királyné nagy tisztességgel temettette el a fejérvári «monostorban» e régi hívét, kit olaszos műveltségeért szeretett, hűségeért becsült. Különben is, némileg atyjafia volt János királynak. Hanem mikor a barát az udvarba jőve erről értesült, Izabella és tanácsosai tiltakozása ellenére éjnek idején kivétette kősírjából a feloszlásnak indult holttestet és a királyné asszony szemeláttára dobatta át a várfalakon, hol a «ganéban temettette» el. Mindezt azért, mert Batthyány, a korszellem hatása alatt a protestáns vallás felé hajlott és bibliát s egyéb könyveket olvasgatott,^[980] sőt verseket írt, s még halálos «kórágyában feküvén» is vallásos énekeket szerzett.^[981] Az is bántotta a királynét, hogy még a Szent Atya is a barát által közlé válaszát, mert a mit levelére neki magának felelt, azt csak egyszerű udvariassági cselekedetnek tekinthette.^[982] Egyébiránt a királyné férjhezmenetelének terve a barát czéljainak nagyon kedvezett. S a míg a tárgyalások folytak, feltűnően jól bánt Izabellával. Annál rosszabbul, midőn a dolog dugába dőlt.^[983]

A farsang végét a királyné gyalui várában töltötte,^[985] hová neki házassága tárgyában 1548 február közepén Krzizanowski János hozott szüleitől levelet,^[986] míg márczius végén Padniewski kanonok is visszatért udvarába.^[987] Biztatására felcsomagolt, s már a kocsik is készen álltak, sőt a barát hajlandónak nyilatkozott elkísérni a lengyel határig,^[988] midőn hirtelen futár jött a lesujtó hírrel, hogy atyja meghalt.^[989] Éppen húsvét első napján (április elsején) érte Krakóban a halál, miként arról anyja, az özvegygyé lett Bona királyné értesíté.^[990] A 81 évet betöltött öreg királyról Izabella állandóan várta a gonosz hírt, de most kétszeresen leverte, hogy viszontlátni remélte, és olyan nehéz viszonyok közt, idegenben érte. Temetésére sem mehetett el, de fényes gyászünnepélyt rendezett emlékezetére, sőt egész Erdélyben «nagy pápistasággal» kellett meggyászolni, még a protestáns szászoknak is.^[991] Így nyilvánítá kegyeletét atyja iránt, kiről eszébe jutottak mindazok a gyermekkori emlékek, melyek hozzáfűzték... Jó erdélyi borokkal sem kedveskedhetett már többé neki, miként eddigelé.^[992] De a bánatot és gyászruhát hamar letette, legalább egyes ünnepségekre. Ilyen volt most is egy elhalaszthatatlan lakodalom esete, a milyet utóljára mult év nyarán tartott János király egyik atyjafia esküvője alkalmával.^[993] Ezúttal első udvari kisasszonya, Kothyamowska Jadwiga esküdött örök hűséget május elsején Kinsky Jánosnak a gyalui várban,^[994] hová a királyné asszony még a húsvéti ünnepek előtt felköltözködött.

Itt töltötte Izabella az egész évet visszavonultan, csendesen. Mindössze június havában látogatott el pár hétre változatosság kedvéért Szamos-Újvárra,^[996] illetve Gyulafejérvárra. Hanem azért mindenütt foglalkozott államügyekkel s törődött közigazgatási gondokkal. Hol jószágot vagy nemességet ^[997] adományoz és erősít meg régi kiváltságokat, hol ítélkezik s bocsát meg egy beszterczei polgárnak, a ki feleségét megölte. Most már fia is jelen van egyes tárgyalásokon, hogy szokjék, sőt néha ő is aláír egy-egy fontosabb oklevelet.^[998] Különösen érdekelték a követségek, mivel számára is hoztak mindig valamit s mivel útazással kecsegtették: ki Lengyelországba, melyről dajkái annyi sok szépet meséltek, királyi nagybátyjához, a kitől aranyos hintóját kapta.

Erre azonban ezúttal sem nyílt kilátás. Az Augsburgba küldött erdélyi követek hosszas várakozás után végre 1548 február végén előadhatták a császár és öcscse előtt kérésüket, hogy védjék meg az országot, «mely most a keresztyénség védbástyája» és gondoskodjanak a szerződések teljesítésével, az özvegy «királynéról – a ki mindent ő Felségétől vár – s ártatlan fiáról, kiktől ők a becsület sérelme nélkül nem szakadhatnak el». Csakhogy, bár Izabella a pápai követet is felkérte közbenjárásra,^[999] válaszuk márczius közepén az lett, hogy a törökkel szemben sem szeghetik meg a fegyverszünetet, s annak öt éve alatt «az erdélyiek megszabadításáért» vele háborút nem kezdhetnek.^[1000] Igazi oka azonban nem ez, hanem a régi volt: hogy nem bíztak a barátban, úgy, hogy midőn június elején Ferdinánd 12 gyalogezred felállítása iránt rendelkezik, a császár lovasságát tulajdonképen azért akarta Erdélybe küldeni, hogy könnyebben hűségére térítsék az özvegy királynét s a barátot.^[1001] És, hogy ennek a készülődésnek komoly alapja volt, tanusítja György barátnak Ibrahim basához intézett levele, melyben kérte, parancsolja meg a budai két basának, hogy siessenek őt megsegíteni, ha a mostani háborús időkben szükségből hozzájuk fordulni kényszerülne.^[1002]

A római király bizalmatlanságát ismerték a portán is. Érdekesen lepleződött is le a tavaszon, midőn követeit (márczius 24-ikén) dívánban hallgatták meg. Beszéd közben kérdé az egyik basa: «Hogy él Ferdinánddal György barát?» «Nincs gondja miatta ő Felségének – felelték – annyira kicsi.» «De a szúnyog is kicsi, mondák a basák, mégis csíp.» «Meg is lehet ám könnyen fogni és ölni», válaszolt Malvezzi.^[1003]

Hanem azért Izabella mégis remélt és készülődött. Padniewski kanonok is újra bejött a nyár közepén Zsigmond Ágost, az új lengyel király biztatásával, hogy ne búsuljon sokat atyjuk halálán, és bízzék benne. Ha átjön, készítse elő jól útját, kész örömmel fogadja és ad neki lakóhelyet Lengyelországban.^[1004] A királyné asszonynak nagyon jól esett királyi öcscse vendégszerető hívása, s vígan készülődött az útra. A barát is kezére játszott azzal az ajánlatával, hogy 40,000 forintot ad «kölcsön» czímen hitbérbirtokaiért, ha Solymos, Lippa, Déva, Almás és Diód várát ráíratja, úgy, a mint azokat János királytól kapta volt, joga lévén a barátnak az összeg feléig hagyakozni is e várakból.^[1005] Pedig ez évben két országgyűlést is tartott Tordán május végén, és utóbb egyet Kolozsvártt, kisasszony napján, melyeken a rendek neki újabb jövedelmet szavaztak meg és tanácsosait is újra választák.^[1006] Őt azonban ez a gondoskodás már nem igen érdekelte. Ezért őszire Gyalura hívatta a rendeket, és közülök egy újabb négytagú küldöttséget indított Ferdinándhoz,^[1007] kérve, hogy legyen gondja reá s adja vissza fia atyai örökségét, a mint atyjával szerződött volt. Hisz neki, mióta atyja (a lengyel király) meghalt, nincs a halandók közt e földön más menedéke a császáron és a római királyon, az árvák és elhagyatottak gyámjain kívül. A pápához is azért küldte volt – szegény atyja ajánlatára – Ágoston barátot, hogy szíve vágyát a pápa által nyilváníttassa V. Károlylyal.^[1008] De mind hiába. Hasztalan vállalta magára ügyét Frigyes bajor herczeg,^[1009] a befolyásos német hadvezér és kérte Ferdinándot Santa Croce új pápai nunczius, hogy ne múlaszsza el a jó alkalmat Magyarország megnyerésére, mert ime a királyné emberei is nyíltan hirdetik, hogy a török el akarja foglalni Erdélyt, miként Budát és a többi várakat. Ferdinánd azt felelte, hogy ezek régi dolgok, s jól ismeri György barát természetét, melylyel mindig alkudozik, de soha sem végez.^[1010] Szegény követek még november közepén is ott unalmaskodtak Pozsonyban, lesve-várva, mikor kapnak választ előterjesztésükre.^[1011] Huszadikán aztán mégis megkapták a választ, mely úgy szólott, hogy majd gondolkozik a barát ajánlatáról és később fog határozni: átadja-e János király birtokait fiának és eljegyeztesse-e leányát vele – Erdélyért, melyről már évek óta mind azt hajtogatják, hogy különben elvész.

Az erdélyi követeknek s a nuncziusnak nagyon rosszúl esett, hogy Ferdinánd oly kevés figyelemre méltatta fontos ügyüket, mert meg voltak róla győződve, hogy, ha seregei egyesülnének János király fia hadaival, nem kellene a töröktől annyira félni, sőt vissza lehetne egész Magyarországot szerezni; holott így megoszlottan, a pogány mindkettő birtokait elfoglalhatja rövidesen.^[1012]

Nyílatkozott a római király Ágoston barát ügyéről is.^[1013] Ezt t. i. Rómából visszajövet elfogatta, mivel nem volt menetlevele, s azt hitték, hogy titokban jár, és csak a pápa felszólítására, illetve követe sürgetésére bocsáttatta nagysokára szabadon.^[1014] Még nagyobb megbotránkozást okozott társának, a «segnii» püspöknek az elfogatása, kit a Szentszék azért küldött, hogy György barátot püspöki székébe iktassa. Több mint nyolcz hónapig tartották fogva, azon az okon, hogy Ferdinánd tanácsosa, s mint ilyen, a baráthoz indult, anélkül, hogy ezt neki bejelentette volna.^[1015] A római király bízalmatlanságát és adott hideg válaszát okozta ám az is, hogy még nem kapott volt feleletet portai követétől arra az utasítására, melyet november elején gyorsfutárral küldött Malvezzinek Pozsonyból, miután az erdélyi követeket már meghallgatta. Felszólítá ugyanis, hogy erélyesen sürgesse Magyarország, vagy legalább ama részének átadását, melyet Izabella és fia bir. Igérjen ajándékot a basáknak s biztosítsa őket arról, hogy teljesen ki fog elégíttetni, a portára pedig megfizeti azt az adót, melyet Izabella királyné fizetett eddig.^[1016] Csakhogy a basák szóba sem álltak Malvezzivel, hanem egyszerűen elibe tartották azokat a híreket, melyekkel a havasalföldi vajda kedveskedett a portának. Ezek szerint György barát az ország tudta nélkül titkos egyezséget kötött Ferdinánddal, a ki átadja János király fiának atyai örökét. E birtokokat továbbra is a barát kormányozza, habár lakói Ferdinándnak esküdnek hűséget. Ez ügyben a barát legjobb titkárát (Pesthy) Gáspár mestert küldte a királyhoz, kitől július havában tért vissza; majd Csemő János ment utána, míg viszont a veszprémi püspök is többször járt Erdélyben a barátnál Ferdinánd nevében, baráti látogatás színe alatt.

Izabella királyné – folytatták a hírek – biztos helyen férjhez megy egy németországi grófhoz. Nemrég már ki is akart menni az országból, de a rendek nem engedték a szultán tudta nélkül; és évi 12,000 forintot ígértek udvartartására, mire ígéretet tett, hogy még egy ideig marad.^[1017]

Mindez alapjában véve helyes értesülés volt, még abban a tekintetben is, hogy a tárgyalások olyan titokzatosan folytak; hogy a császár külön levélben kérdezősködött öcscsénél, nem lehetne-e valamit megtudni Izabella üzelmeiről?^[1018] S Ferdinánd bízalmatlanságát növelte végül annak szemlélete is, miként terjeszkedik a barát Felső-Magyarországon az ő birtokain. Ez olyan általános volt, hogy a tavaszon már a császár útján szólíttatja fel, hogy adja vissza Eger várát, az egri püspökséget és tizedbirtokokat, melyeket tisztjei elfoglaltak.^[1019] Most meg a rendek az éppen folyamatban lévő pozsonyi országgyűlésből kérik a király gondoskodását, hogy «Heves, Abauj, Sáros, Zemplén és Ung vármegyék, a melyeket György barát elszakított, ő Felsége uralma alá visszakerüljenek,» hogy az általa Varanón, Szepsiben, Jászón és Tornán felállított harminczadok eltöröltessenek, s «méltóztassék a királyi Felség arra is módot találni, hogy ő Felsége híveinek a felséges Izabella királyasszony és György barát hatalmában lévő fekvő jószágai visszakerüljenek azokhoz, a kikre tartoznak».^[1020]

Ily körülmények közt indultak meg a tárgyalások az új évben, 1549-ben, mely a barátot Nagybányán érte. Azért ment oda, hogy kényelmesen és gyanúkeltés nélkül alkudozhassék Ferdinánd biztosaival, nehogy a török észrevegye. A határidőt ugyan elhalasztották Mátyásnapig,^[1021] de haladásra vallott, hogy a római király egyáltalán tárgyalni óhajtott a baráttal abban az ügyben, melyről «eddig nem akarta meghallgatni». Elhatározására hatott – a pápai nunczius szerint – annak híre is, hogy Balassa Menyhárt megtámadta spanyol lovasait, a mit lehetetlen, hogy a barát tudta nélkül cselekedett volna. Ezért Salm grófot bízta meg Ferdinánd a tárgyalások megkezdésével.^[1022] De ez lassú ember volt, fegyvertelen sem vonulhatott át a Balassák birodalmán, s így az alkudozások felvétele ismét elhalasztódott bizonytalan időre. Pedig azok sikerében most annyira bíztak még Lengyelországban is, Izabella előterjesztése folytán,^[1023] hogy a király kérésére,^[1024] Ferdinánd még menetlevelet is küldött neki számára.^[1025] Ezt a lengyel király Zebrzydowski András vladiszláviai püspökkel szándékozott nővéréhez juttatni, kinek bemeneteléről hazatérő nemes-szolgája, Dampski Miklós útján értesíté.^[1026]

Zebrzydowski, követségekben forgott 53 éves tapasztalt egyházi férfi, volt, a ki jól ismerte Izabella királyné ügyét, s abban Ferdinándnál is járt hat évvel ezelőtt,^[1027] Verancsics társaságában. Ezért esett reá az ifjú király választása, midőn még mult év őszén tanácsért fordult hozzá.^[1028] Most január végén egyúttal a szenátus megbízásából is indult útnak Erdélybe,^[1029] hogy a királyné ügyeit elrendezze, megismerje a barát s a temesvári bán közti viszály okait,^[1030] s ha szükségesnek találná, hazahozza Izabellát Lengyelországba.^[1031]

Elbúcsúzván a királytól, a követ előbb wolborzi várába ment, hogy kellően felkészüljön a nagy téli útra. Tovább haladva Krakóból értesíté György barátot február végén hozzá érkezéséről.^[1032] Fáradságos, nehéz útja volt. Lovainak nagy része megsántult vagy villámcsapástól eldöglött. A folyók ki voltak áradva, s a vizek egy ízben magát a püspököt is úgy körülfogták, hogy Isten szabad ege alatt volt kénytelen hálni a havasokban. Néhány szolgáját elsodorta aznap az ár. Egyébként, mindenfelé szívesen fogadták az emberek.^[1033] Igy azonban csak április elején ért Váradra, hol a baráttal tárgyalt. De bajosan ment a dolog, mert olyannak találta, a kit nem lehet meggyőzni, ha valamit maga is nem akar, és annyira bízik állításai igazságában, hogy éppen nem, vagy alig tűr ellenmondást. Most is, azt akarta, hogy várja meg Ferdinánd biztosa megérkezését, s csak nagy sokára egyezett bele, hogy a követ előbb is a királynéhoz mehessen.^[1034] A hónap végén vonult be aztán közel 200 lovas kíséretében,^[1035] Gyulafejérvárra, honnan azonnal írtak Petrovics után, a ki nélkül a követ és a királyné nem tudott tárgyalni.

Majd háromszor is hívatta a barátot, kinek kérését rosszra kezdte magyarázni. Annak azonban ezalatt április végén a székelyvásárhelyi gyűlésre ^[1036] kellett mennie, hová a lengyel követ is elküldte maga helyett Paczynski Jakabot,^[1037] királya egyik titkárát, hogy üzenetét előadja s a békesség létrejöttén munkáljon. Így egy egész hónapig várt Zebrzydowski Petrovicscsal a barátra, míg mindenféle furfanggal az udvarba csalhatták. Akkor aztán nagy körültekintéssel kibékíté egymással «a két dynasztát», a mi oly általános örömöt okozott a jelenvolt nemesek közt, hogy – miként írta – nemcsak a követ, hanem egész Magyarország osztozni látszott benne. Erre gyűlést tartatott, kérvén a királyné tanácsosait, hogy vagy engedjék Izabellát szabadon menni Lengyelországba, elkísérve őt oda annak rendje és módja szerint, vagy pedig szüntessék meg amaz okokat, melyek ő Felségét távozásra kényszerítik. Harmadnap a tanácsurak egyhangúlag kérték a királynét, hogy ha neki országa boldogsága, fia jövője és méltósága, s tanácsosai tisztessége drága, mondjon le távozási szándékáról. E szavakra ő Felsége teljesíté a nemesség kérését, ha – úgymond – lehetővé teszik, hogy «dignitással» élhessen. Ezért, meghányva-vetve ennek módozatait, a lengyel püspök tapintatos befolyásával, hosszas tárgyalások után az alábbiakban állapodtak meg:

A királyné asszony tekintélye és igazságszolgáltatási joga épségben fenmarad. A törvénykezés ő Felsége nevében gyakoroltassék. Idéző levelek és hirdetések az ő nevével adassanak ki. Felfolyamodások ő hozzája intézendők, mire a királyné tanácsosaival széket ül, s meghallgatva a panaszt és védelmet, ítéletet mond, a pert elhalasztja vagy felfüggeszti; miként mind e jogot eddigelé jóformán kizárólag a főbíró gyakorolta.^[1038] Ő Felsége jövedelme teljességében folyjon kincstárába. Diód «erős» várát, Gyulafejérvár szomszédságában, melyet a királyné távozása reményében tavaly a kincstartó barátnak engedett át, visszaadták neki, másokkal együtt. De a királyné nem akarta őket előbb átvenni, a míg a várparancsnokok neki a lengyel követ jelenlétében hűségi esküt nem tettek. Végül évi tízezer forintnyi jövedelmet ajánltak a királynénak udvartartására, kimondván egyszersmind, hogy négy főtanácsosa (György barát, Petrovics, Pathócsy Ferencz és Losonczy Antal) közűl «mindenkor egyik ott benn laknék» nála és «ott forgódnék» mellette.^[1039] Izabella kegyesen köszönte a rendek jóindulatát, és dícsérte a lengyel követ buzgóságát, melylyel sikerült kormányát megújítani, s felségjogait biztosítani.^[1040]

Mindez megtörténvén, Zebrzydowski május végén ^[1041] elbúcsúzott Izabellától, de kérésére nála hagyta Paczynski atyát, kit kanczellárává tett, a már negyedéve hazament ügyes Porembski titkár helyébe.^[1042] Megnyugvással és vígan, «mint a ki jól végezte dolgát,» távozott a baráttal Várad felé. Sőt kárpótlásul téli szenvedéseiért, a szép tavaszi napok felhasználásával megtekintette közbeeső városainkat, templomainkat is, úgy hogy csak június 27-ikén érkezhetett vissza királyához. Zsigmond Ágost örömmel fogadta derék hívét. Muzsikusait is megajándékozta, midőn Erdélyben tanúlt nótáikat előadták,^[1043] s jól esett hallania előterjesztése részleteit, melyekkel jelentését élőszóval egészíthette ki. Izabella jövedelme fokozására új birtokot helyezett számára kilátásba, nagyobbat az oswieciminél, melyet eddigelé birt. Szóba jött férjhezmenésének terve is, melynek sikere érdekében haladéktalanul megtesz minden lehetőt.^[1044] Ez ugyan nem igen tetszett az éppen udvarában tartózkodó osztrák követnek, de be kellett látnia, hogy az özvegy magyar királyné esetleges házassága nem változtatna semmit Ferdinánd politikáján, s a lengyel királyhoz való barátságos viszonyán. Most is ép e viszony megerősítésén fáradozott, miután ez ügyben már a tavaszon megindultak a tárgyalások Hozius Szaniszló krakói kanonok, czímzetes püspök útján. Magyar vonatkozásuk az volt, hogy a római király Zsigmond Ágosttól lekötelezést kívánt arra nézve, hogy egyik szerződő fél sem nyújt a másik ellenségének segedelmet, s így János király fia se közvetlenül, se közvetve tőle segítséget nem kap. Erre Hozius a lengyel király nevében (újabb megbízásából) azt felelte, hogy ő János Zsigmondot annyira meg nem tagadhatja, hogy úgyszólván azt is feledni lássék, hogy vérrokona. A római király ellen czélzó terveiben – ha ilyenek lennének – nem támogatja, de abban, a mi őt jogosan illeti, segíteni fogja. Különben is előrebocsátá a lengyel király, hogy az ő készsége ne helyzete kényszerűségének, hanem az osztrák házhoz való hajlamának tulajdoníttassék.^[1045]

Csakhogy távozása után a barát ismét a régi lett: nem törődött a királynéval, sőt izgatott ellene és híveivel is rosszúl bánt Így viszonyuk újból úgy elmérgesedett, hogy midőn egyszer Fejérvárra jött, nem eresztették be a kapun. Így kitört, s csakhamar fegyveressé vált köztük a küzdelem. De a ravasz helytartó sikeresen ellensúlyozta az ellene irányúló mozgalmat a rendeknél és a portán egyaránt. S bár Pathócsy elfoglalta alvinczi várát, ő Gyulafejérvárt zárolta körül, kiűzte az Erdélybe tört török, tatár és oláh csapatokat, s ezek után Izabella maga hívatta ismét, hogy kibéküljön vele, miután belátta, hogy az országot most is az ő ügyessége, s buzgólkodása menté meg.

ZEBRZYDOWSKI távozása után sem változott Izabella sorsa. A mit olyan szépen fogadtak, mind csak papiroson maradt. György barát sem törődött jobban udvartartásával, s látva tanácsosai az «ő nagy fesvénségét», Petrovics arra kérte nevükben a királyné asszonyt, költözzék ismét lippai várába, a hol bőven megszerzik mindennapi élelmét, s jól eltartják asztalát és népét.^[1047] Izabellát újra beteggé tette a sok gond és harag. Ezért előbb diódi várába vonúlt üdülni.^[1048] Majd augusztus elsején Fejérvárra hívatja szebeni orvosát. S úgy látszik az ő tanácsára, meg pestistől tartva, hirtelen az egészséges fekvésű Dévára húzódott, melynek várába kincseit is felhordatta. Üresen hagyta fejérvári palotáját, s kijelenté, hogy az éhenhalás félelme kényszeríti távozásra. Hanem a mint ennek híre ment Szebenbe, a szászok pár nap mulva küldöttséggel kérték, hogy legalább addig ne távozzék az országból, a míg a «helytartó» be nem jön.^[1049] A barát is figyelmeztette, hogy «Erdélből ki ne menne, mert végre megbánná». És midőn tapasztalta, hogy tanácsurai is hazaszállingóznak,^[1050] egy hozzájutott portai csausz pedig egyenesen lebeszélte szándékáról, visszaindult, s néhány napot Szász-Sebesen töltve,^[1051] szeptember elején ismét Gyulafejérvártt találjuk. De még Déváról Szebenbe küldte a szászok gyűlésébe kanczellárát Paczynskit és Csákyt,^[1052] s visszatérte után az elsőt királyi öcscséhez, Lengyelországba.

Paczynski Jakab szeptember 13-ikán érkezett 19 főnyi kíséretével Krakóba, hol a hónap végéig tartották.^[1053] Előterjesztésére a király «a portára küldött követe által panaszt emeltetett a pressió ellen, melyet Izabellára tanácsosai gyakorolnak.»^[1054] Midőn azonban tőlük nemsokára levelet kapott, s azt kellett látnia, hogy egy része marasztalja a királynét, másik része meg örülne távozásának, gyűlésre hívta tanácsosait. S azok véleménye is megegyezvén Petrovics felfogásával, november elején beüzente Padniewski által ^[1055] nővérének, hogy «az országot ne hagyja el, míg kilátásban lévő férjhezmenetele a távozásra alapos okot nem szolgáltat,» a barátot pedig inté, hogy Izabella udvartartásáról jobban gondoskodjék, s a temesi bánnal jó egyetértésben éljen.^[1056] Csakhogy ez már szinte lehetetlen volt. Maga az a körülmény, hogy a barát most egyszerre azt akarja, hogy Izabella távozzék Erdélyországból, holott néhány héttel előbb még marasztalta, gyanút keltett irányában. Mikor pedig kiderült, hogy Kisasszony-napján (a királyné tudtán kívül) titkos értekezletet tartott Nyír-Bátoron Salm gróffal, gyülöletük fokozódott. A barát akcziója ellenakcziót szült. S midőn meghallá a királyné asszony, hogy fiával együtt bujdosásra juttatná és «országát ő tőle elidegönítené», elhatározá Petrovicscsal, hogy ezt mindenáron megakadályozza. Pártja is keletkezett azonnal: azokból, a kik gyűlölték a mindenható barátot, s belátták, hogy Erdély szabadon fejlődik, a török nem bántja, a gyönge római királytól pedig nincs mit remélni.

Egyéni érzelmek is marasztalták Izabellát. Mit keressen ő a lengyel királyi udvarban, melyet több mint tíz éve elhagyott? Azóta az úgy megváltozott, hogy bizonyára nem érezné jól magát benne. Hisz atyja már nem élt, anyja pedig meghasonlott fiával, a mióta a szép Radziwill Borbálát törvényes feleségévé tette. Ott is hagyta az udvart és leginkább lithvániai birtokain tartózkodott. Pedig ép akkoriban fejezte ki Bona királyné óhaját, hogy leányával találkozni szeretne a czenstochowai zárdában.^[1057]

Ily eszmélkedés közben érte Izabellát a karácsony, gyönyörködve szépen fejlődő fiában, a ki korát meghaladó fejlettségével és értelmességével mindenkit meglepett. Már vadászni is járt,^[1058] beszédben és tánczban pedig olyan ügyes, hogy általános bámulat tárgya. Vele ünnepeltek hívei, s a szászok részéről Haller Péter, a ki halat és fűszert, gyertyát és kalácsot hozott neki,^[1059] mint rendesen. Innen aztán a székelyvásárhelyi gyűlésre sietett, melyet ugyan a királyné hívott össze,^[1060] de ő maga nem vehetett részt benne. Így a barátnak könnyen sikerült lecsillapítani maga irányában a felizgatott kedélyeket. Mert jelen volt a szultánnak egy csausza is, a ki midőn békességre, egyetértésre inté a rendeket, úgy látszik egyúttal azok megbüntetését is követelte, a kik a királyné és az ország közt támadt egyenetlenkedést okozták, táplálták. E felszólítás nyilván a barát ellen irányúlt, de támadni nem merték. Símán bántak vele és vetélytársaival. A köznyomort Isten büntetésének nyilvánították, hogy «összetartásra és bűnbánatra indítson», s az ország kibékítését attól remélték, «hogy mindenki engedelmeskedjék annak, kit a hatalmas császár a királyfi gondnokává nevezett ki, s a neki adott hatalom értelmében ügyét előtte intézze el.» Így a felebbezési pereket is, melyekben a helytartó (illetve helyettese) ítél, ha pedig őt valaki a kormányzásban gátolná, «felhívására az ellen a három nemzet, fő és jószágvesztés terhe alatt, tartozik felkelni.» A rendek tehát újból megerősítették a barátot állásában, és azzal megsemmisíték azokat az engedményeket, melyeket Zebrzydowski közbenjárásával amúgy is nem országgyűlés, hanem csak a rendek egy részének tanácsa tett volt a királynénak. De azért most küldöttséggel hívták meg az új évben tartandó országgyűlésre, melyre az ő ügye, s az ország több sérelme tárgyalását halasztották.^[1061]

Maga a barát nem ment Fejérvárra, s csak Kolozsvártt a gyűlésen akart találkozni ismét a királynéval. Ám Izabella a pillanatnyi elhatározások rabja, a gyors cselekvés híve volt, s most is egyet gondolván, 1550 január második felében ^[1063] a követség tagjaival hirtelen Vásárhelyre ment,^[1064] hogy a helytartót meglepje és esetleges cselvetéseit ellensúlyozza. Nagyot nézett a barát, mikor meglátta, de meglepettségét nem árulta el s neheztelését nem éreztette. Ellenkezőleg, együtt szánkáztak a csikorgó hidegben a Maros és a Sajó partján Beszterczére, és onnan három nap alatt a Szamos szélén Kolozsvárra. Itt a rendek már jó számban nyüzsögtek február első napjaiban, mikorra a gyűlést hirdették. Egyelőre azonban két menyegzőn kellett fényeskedniök: a Korlátowyth Péterén, György barát csapatvezéreén, Monostoron és a királyné egyik udvarhölgyéén, Mineróna asszonyén Zbornicki Miklóssal, magában a városban.^[1065] Folyt a vígság újra, s mosolyoghattak a lakodalmasok ismét, mikor a barát néha tánczra perdült a menyasszonnyal vagy a királynéval. Mert alakja kicsi, zömök volt, haja vöröses, szakálla hegyes, orra nagy, balszemén pedig forradás. Leginkább hosszú magyaros ruhában járt, vörös színű papi gallérral, mint a fejebúbján hordott baretta is. Lábai erősek, úgy, hogy kitünően gyalogolt, s fáradhatatlan volt.^[1066]

Csak vártatva foghattak gyűléshez, mikor a mulatozásban «soknak költsége már elfogyott vala», s ezek hazaszállingóztak. A tárgyalások czélja békéltetés volt, mert a rendek belátták, hogy a tíz éves zavarnak és törvénytelenségnek valójában az urak közti egyenetlenség az oka. Elismerték ugyan, hogy a királyné minden alkalmat felhasznált a békesség megteremtésére, de mit ért az, ha csupán csak hetekig tartott, s némelyek annyira megfeledkeztek magukról, hogy fegyveresen rontottak be a királynéasszonyhoz, «ki maga és mások által békére inté őket.» És annyira javíthatatlanok, hogy még «parancsára sem jöttek el», holott «mindig ők sértették meg» a határozatokat, melyeknek foganatja nem volt. Névszerint is kifakadtak Horváth Mihály és Csáky Mihály ellen, kiket a barát példaadás végett egyenesen meg akart öletni. Még a vásárhelyi gyűlésből beidézte őket a miért hatalmaskodtak, az ország szabadsága ellen gyalogosokat gyűjtöttek, illetve hamis híreket terjesztettek.^[1067] Bűnüket azonban a királyné «magára véve» megszabadítá őket a helytartó haragjától.^[1068] Egyébiránt ellene is volt panasz a váraiban szolgáló lengyel és olasz tisztek miatt.^[1069] Ezért országosan kérik, alkalmazzon váraiba kegyes ígérete szerint közülök, a nemzetből való tiszteket, s kanczellárául is olyat tegyen, a ki a magyar nyelvet érti s az ország jogait és szabadságait ismeri.

Orvok kergetése, csalók büntetése és egyéb közigazgatási intézkedés foglalkoztatta még e gyűlést,^[1070] mely éppenséggel nem javította a helyzetet sőt még jobban kiélesíté az ellentétes viszonyok élét. Ez pedig egyenesen a barátnak irányult. Ő azonban nem sokat törődött vele, csak haladt a maga útján kitartással és szigorú következetességgel, a mint az ország érdekében valónak vélte. Nem tért tüstént vissza váradi székhelyére, hanem Izabellát Kolozsvártt hagyva,^[1071] egyelőre Tordáról és vidékéről vezette a kormányzást. De midőn a Szent-György napjára ide hirdetett országgyülést nem lehetett megtartani, mivel arra senki sem jött el, Fejérvárra ment ^[1072] – rendet csinálni. Erélyesen kikelt a nemesek hanyagsága ellen, kik csak intrikálni tudnak, de a haza sorsával nem törődnek. Mikor pedig meghallotta, hogy Csáky Mihály egy pénteki napon nem tartott böjtöt; a hóhérral meztelenre vetkeztette s tele aggatván testét mindenféle vaddal (rókával, nyúllal és tyúkkal) mindenki megbotránykozására nekiuszította a vadászebeket, melyek a szegény embert csaknem halálra mardosták.^[1073] Ez embertelenségnek nagyobb oka is lehetett: a barát személyes gyűlölete és bosszúja Csáky ellen a ki protestánsokkal érintkezett. Sőt pénzzel segíté Heltai Gáspárt a kolozsvári tudós papot és könyvnyomtatót a biblia fordításában és kiadásában, a mi már javában folyt, és a királyné kegyes privilegiumával nemsokára meg is jelent.^[1074]

A barát e kíméletlensége vérig sérté Petrovicsot, kiről már a bécsi udvarban is tudták, hogy halálos ellenségévé vált ^[1075] és ágyba dönté Izabellát, ki különben is betegeskedett az egész télen. Kolozsvárról visszatérőben jól érezte magát Tordán, hol az Aranyos áradása miatt sokáig nem mehetett tovább.^[1076] De Fejérvártt újra rosszúl lett, úgy hogy húsvét után kétszer is járt nála a szebeni patikus,^[1077] András mester (kit már rég ismert),^[1078] hogy Blandrata útasítása szerint decoctumokat és kenőcsöket készítsen neki. Lázt, hideglelést is kapott, s folyton sírt a helytartó és a temesi bán közti viszálykodás miatt, és attól való félelmében, hogy a török elfoglalja Erdélyt, ha letelik a Ferdinánddal kötött fegyverszünet ideje.^[1079] Ily állapotban az új pápa; III. Gyula leveléből merített vígaszt, melyben biztosítván atyai jóindulatáról, buzdítá, hogy hű maradjon a katholikus valláshoz és a Szentszék iránt, s királyi gyermekét méltó, kegyes nevelésben részesítse.^[1080]

E közben, június elején megjöttek a portáról György barát szolgái, kikkel az adót beküldte, s jelentésük meghallgatására gyűlést hirdetett Tordára. Egyúttal azonban kikiáltatta a városban, hogy az ország minden hadakozó népe oda gyűljön Szent-Iván-nap előtti vasárnapra, az Aranyos mellé.^[1081] Erre azonban nem volt szükség, mert ellenfelei nem jelentek meg – s nem a királyné sem – és így csak közigazgatási intézkedésekkel foglalkoztak, mint pl. az egységes mérték elrendelésével, úgy, hogy a húst is most először kezdték súly szerint mérve árulni.^[1082] Hanem az oszladozó rendeket a királyné Enyeden marasztalta, s ott előadta nekik, miként akarja őt birodalmából az álnok barát kiűzni, hogy koldulni menjen egy idegen nemzethez. Petrovics, a ki «sok időtől fogva boszonkodott» rajta, felhányta a barátról, hogy az országos jövedelmekből összehalmozott kincstárból nemcsak semmit sem ad a királynénak vagy fiának, hanem még napról-napra apasztja udvartartása személyzetét. Már királyi méltóságát és asztalát sem tudja rangjához illően fentartani, holott ő mindent magára költ és sok lovast táplál udvarában az ország pénzén, hogy legyen kikre támaszkodnia veszély esetén. Pedig nyilvánvaló, hogy ő is csupán szolgája a királyfinak és anyjának, s azért mégis «csak éhel nem öli ez szegín királyné asszont. Az mit gyűjt király fia neve alatt, azt sem értjük hol tartja, házait, kit bir, nem tudjuk kinek tartják; ha holta tertínník, naponkind minden birodalmat és jövedelmet magának viszen.»^[1083] György barát még a szent koronát is olyan dugva tartotta, hogy annak helyét maga Izabella sem ismerte. «Ez féle szókkal indította Petrowyt királyné asszont kincstartó ellen». De ő a temesi bán gyakori szemrehányásait számba se vette és kincstartói állásáról nem akart leköszönni, még akkor sem, midőn a rendek ellenállásra határozták el magukat vele szemben. Ennek hírére a helytartó nagy sereggel váratlanul bejött a Szilágyból, de a királyné bezáratta előtte a várkaput, s a rendek sem fogadták. Nem akarták meghallgatni mentegetőzését, de nyíltan nem merték még megtámadni,^[1084] bár mindenki érezte, hogy a már ennyire jutott viszálynak békés elintézése nem lehet.

A királyné ekkor Fejérvárra vonult ^[1085] és felvette a küzdelmet a baráttal. Ez t. i. július elejére gyűlést rendelt Szász-Sebesre, de azon Izabella és hívei nem jelentek meg, hanem nyilvánosan kikiáltották árulónak, s egyúttal követséget küldtek ellene a portára. A jártas-keltes Szalánczy János dévai várkapitány indúlt be ismét hamarosan, hogy megelőzze a barát embereit. Ez sikerült is. Konstantinápolyban előadta a szultánnak, milyen hűséges alattvalója immár tíz év óta János király özvegye és fia, kiknek Petrovics és nyolcz főúr-társa megesküdött, hogy hűséges alattvalói lesznek a baráttal szemben, a ki mindent magának kaparított meg, alig adott a királynénak annyit, hogy megélhessen; a kincstárt pedig Rómába küldte. Kéri tehát elrendelni a barátnak, hogy adjon számadást sáfárkodásáról, s fenyítse meg a császár a kassai várparancsnokot is, (a ki elismerte, hogy Kassa a János király fia birodalmához tartozik) nehogy átengedje Ferdinándnak,^[1086] miként a barát Salmmal Bátorban elvégezte, hűséget esküdvén a római királynak.^[1087] E találkozásról még az év elején értesült a porta, de György barát ügyesen kimosta magát a gyanuból és igazi okául ravaszul azt adatta elé, hogy «Mikola gróf» Murány vára elfoglalása után Erdélybe akart csapni s ő éppen ezt akadályozta meg, mikor vele a közbéke felől alkudozott,^[1088] és Bátoron maga is fegyveresen jelent meg. A portát azonban – nehogy békeszegésnek tekintse – Ferdinánd világosította fel arról, hogy Murány nem is volt a János király fiáé;^[1089] de feledte, hogy ezzel aztán a barátnak okoz bajt.

A királyné panaszára a szultán rögtön beküldte hozzá főtolmácsát Mahmud bejt. Július utolsó hetén érkezett meg Fejérvárra, mire Izabella sürgősen udvarába hívatta a rendeket. Hanem azokat a barát nem engedte el, csak 3-3 személyt minden nemzetből.^[1090] De a kerített városokból is jött négy-négy polgár.^[1091] A dragomán jólelkű és udvarias ember, azok közül való, kikkel, mint mondani szokás, lehet «okosan» beszélni. Folyékonyan tud németül, mert eredetileg keresztyén volt, egy bécsi szatócs fia,^[1092] s úgy került ifjú korában a törökökhöz. Megértvén tőle jövetele czélját, a királyné udvarába idézte a barátot is, de háromszori hívásra sem jövén, végre egy követét küldte be a rendek kilencz emberével. Ekkor felolvasták előtte Mahmud jelenlétében a szultán rendeletét, hogy a barát adja át a hivatalát Petrovicsnak; mire erős újvári várába zárkózott.^[1093] A «hatalmas török császár parancsolatja» valóságos jellemrajza a barátnak, Petrovicsék színeivel festve. A szultán három okból bízta Buda «oltalomba vételekor» György barátra a királynét és fiát. Mivel tudta, hogy János király szegény emberként vette magához, s így azt remélte tőle, hogy háládatos lesz érette fia iránt; hogy a barátok a világi dolgokat «megutálták volna és kezöket ez világi gyönyörűségökből kimosták volna,» s mint ilyen takarékos gyűjtő lesz, a ki mint tapasztalt «vén ember» jól gyűjtene a meghalt király fia erszényébe vagy szekrényébe, hogy mikor «felnevekednék és az fejedelemtől királylyá koronáztatnék,» lenne miből fizesse seregét és jutalmazza hűséges híveit.

A barát Buda alatt megesküdött volt a szultánnak «az bibliára és az ő körösztyén hitire», hogy híven szolgálja a királyfit, s most íme azt hallja róla a francziák királyától, hogy árulóvá lett, és «noha barát és alázatos ruhába barát módon jár», hitét megszegte s «rakva ördöggel», a gyűjtött kincset nem a királynénak adta, «hanem mind magának kapcsolta», vagy kiküldte Rómába, Velenczébe és Valencziába, az ország várait magának foglalta el, a nemeseket pedig «szép beszédével és pénzével» magához hitette; holott, ha már a császártól nem félt, «kellett volna félnie az hatalmas Úristentől, hogy az ő hitetlenségeiért és hitínek megszegéseiért az ő lölkét el ne vesztenéje». De még nagyobb bűne, «hogy titkon való tanácsot tartott» Ferdinánd emberével, hogy «valaminémű csalárdsággal az felséges királné asszont mind az ő fiával egyetembe Erdélországból kiküldenéje». Hogy azonban az ország el ne pusztuljon «egy hitván, lator áruló barát miatt», a szultán meghagyja a rendeknek, hogy közöttük ne tartsák, hanem vegyék fejét, avagy adják elevenen a királyfi kezébe.^[1094]

Az ellene irányuló mozgalmat a barát úgy akarta ellensúlyozni, hogy Meggyesre hívta a rendeket, s beküldte a portára az ország 10,000 frtnyi adóját.^[1095] Ezt persze elfogadták, de mentegetőzésének nem adtak hitelt,^[1096] mert egyidejűleg a királyné is figyelmeztette a szultánt, ne higyjen a barát követei hazudozásainak, mivel «azok idegenek és nem is nemes emberek», sőt fogják el s küldjék hozzá őket.^[1097] Erre kérte Petrovicscsal együtt Mahmud dragomán által is, a ki augusztus közepén indúlt vissza urához.^[1098] Jelentése folytán a barát követeit csakugyan ki is kergették a városból, őt magát pedig a szultán letette hívatalából, s a helyébe kinevezett Petrovicsot szóval is megintette a hazatérő Szalánczy által, hogy igazságosan kormányozzon.^[1099] Ezalatt már az erdélyi nemesek is elismerték vezérökül, Bethlen Farkas bonyhai kastélyában, hová egy részük a fejérvári gyűlésből vonult. A temesi bánnak azt a változhatatlan hűségét akarták jutalmazni, melylyel tíz év óta szolgálta a királyfi ügyét. És ő e bízalomra méltó is volt, bár nem valami nagyratörő szellem, s beérte azzal, hogy a királyné helyzetét javítsa, tekintélyét emelje s az országot a barát keze és befolyása alól kiszabadítsa. Ezt bánsága rácz és oláh jobbágyaira támaszkodva vélte elérni, kikből most valami háromezret rendelt be Lugos és Karánsebes vidékéről. Ezekkel először is a barát alvinczi várát szállta meg, nemcsak mert szomszédságában feküdt Gyulafejérvárnak, hanem bosszúból is, mivel ezt most Pathócsy, a királynétól elpártolt magyarországi főúr védte. Inkább alkudozással, mint ágyúzással, szeptember közepén sikerült elfoglalnia a várkastélyt és védője elhagyván a barátot, 4 falkonynyal, 2 faltörő ágyúval, 600 lovassal és gyalogossal, 400 tűzérrel és 1000 lándzsásával átállott ismét a királynéhoz.^[1100] Egyidejűleg elfoglalták a vízaknai sókamarát,^[1101] majd Dévát és Branyicskát, a ráczság pedig felégette Csanád városát, s most a várát vívják, melynek megsegítéséért a kincstartó emberei éjjel-nappal járnak Salmhoz és Báthory Andráshoz. De azok nem mozdultak ki helyeikből, hanem felverték a kúnokat is és Szolnokon várkastélyt építtettek velük, «ugyanazon fából, a kit az törökök hordattak volt» oda;^[1102] nehogy a török észak felé is terjedjen. «Még ez kedig Petrowith triumphált ott benn», írja ez események kapcsán október elején Losonczy István Egerből.^[1103]

György barát elfogatása, «a mi nem kis dolog», vagy éppen vasraveretése, a mit Rusztán basa fővezér kívánt, ugyan még nem sikerült, de a szászok és székelyek tekintélyes része a királyné asszony hűségére tért.^[1105] Ezt úgy érte el, hogy «rút, szidalmas leveleket íratott riája» s hordoztatott szét az országban. Erre a «szászok újonnan esmét király fiának» esküvének, s a székelyek is megüzenték, hogy «ő Felsége küldjön hadnagyot, zászlót, dobot közikbe, s készek az barátra támadni». Ez ajánlatra a királyné Horváth Ferenczet küldte hozzájuk, de a barát két főemberüket (a két Mártonfit) megölette,^[1106] harmadikul meg Drávay Jánost, kit a szultánhoz küldött volt. A többieket meg, «kik ellent tartának vala, hogy fel ne keljenek és kincstartó mellé ne jöjjenek»; egy klastromba szorította s végre mind táborába hajtatta. Kevésbbé tartott a nemesség vele, mely megoszlott közte és Izabella közt; míg Kendy Ferencz és Bethlen Farkas «két közbe akarnának megmaradni», semlegesen. A királyné asszony törökkel, oláhokkal; ráczokkal fenyegette az országot, a Szent-Mihály-napi gyűlésén is, pedig már a bennlévő ráczok is elég «pusztaságot» tettek.^[1107] Sokat remélt Mircse havasalföldi vajda segítségétől is. Ez jól is fogott, mert itthon a sereggyűjtéssel nehezen boldogúlt. Havi két forintnyi zsoldra lovasember már alig akart felcsapni, s a két Pochay még három forintért sem tudott sokat összegyűjteni, mert a barát dobbal és fennszóval négy forintot ígérve verbuválja katonáit. Várait is erősíté, Belényes körül pedig 400 fegyverest gyűjtött, holott Izabella várai úgy kiürültek, hogy midőn Bornemisza Benedek és Mondolay Gáspár alig 60 lovassal Váradról Erdélybe indúlva Almás alatt elvonúlt, a vár őrsége nem merte megtámadni őket.^[1108] Apróbb sikereket azonban mégis csak jegyezhettek fel a királyné vitézei, kik itt is ott is csípkedték a barát csapatjait. Az pedig látva, hogy sem Báthory Andrástól nem kap segítséget, sem Salm gróftól,^[1109] Márton-napjáig terjedő fegyverszünetet óhajtott kötni Petrovics Péterrel.^[1110] Ez azonban nem jött létre, bármennyire remélte is a barát, hogy általa még idejében megszüntetheti az áldatlan testvérharczot. Csakhogy Ferdinánd most sem ragadhatta meg a jó alkalmat, mely kezére juttatná ugyan Erdélyt, hanem másfelől felidézné a török háborút, mivel az öt évi fegyverszünet még nem járt le. Ezért most is csak diplomácziai fogással élt, amennyiben október elején dr. Lang Jánost a lengyel királyhoz küldi, kérve, vegye reá anyjával Izabellát és Petrovicsot arra, hogy tegyék le a fegyvert, illetve adják át neki az országot.^[1111] Udvariasságból közölték is óhajtását a királynéval, de mire emberük hozzája jutott,^[1112] egész változott viszonyok közt találták.

György barát meggyesi táborából szeptember elején Gyulafejérvárra húzódott, hogy körülzárolja. Saját hírharangja 24,000 főnyire növelte a maga seregének számát, kétezernyire apasztotta a Petrovicsét.^[1113] De felényinél nem volt több, ámbár így is sokszorosan felülmúlta a védőkét. Kitartásukat mutatja azonban, hogy közel hat hétig állották ki a várostromot. Ezzel az a czélja volt a kincstartónak, «hogy az király fiát kezibe vegye: szíp szóval, ha lehet,^[1114] ha szípen nem lehet, erővel is kivegye». Csakhogy ez nem sikerült, mivel a királyfit hűségesen megsegíté a szultán, kinek követe, Mahmud csausz mellette van; bár e segítség ára Becse és Becskerek vala, melyeket neki Petrovics átengedni ígért, és Csanádot is még mindíg vívják a ráczok. Félő, hogy «kikeletre» elvész az ország, ha a római király nem visel reá gondot,^[1115] hisz maga a temesi bán már is félig-meddig török, a mellett, hogy lutheránussá vált. Törökösen él, török ruhában jár és János Zsigmondot is úgy akarta nevelni, vagy legalább is azt hitték róla a bécsi udvarban.^[1116] Pedig ezt csak a látszat mutatta. Petrovics ép olyan jó keresztyén volt, mint a barát, de törökbarátságát a politikai helyzet és a szükség parancsolta. Ennek kényszere alatt azt is megüzenték a szultánnak, «hogy ha Török Bálintot elereszti, hát kincstartónak fejét béküldik portára, és annak felette az adót hatvanezer forintra telesítik».^[1117] Ezt ugyan Konstantinápolyban nem vették szószerint, de azért elrendelték a segítséget egyszerre két felől is. Keletről Mindszentek napján Illyés moldvai vajda tört be testvérével, Istvánnal Brassó felé Háromszékbe, iszonyút prédálva,^[1118] nyugatról meg egyidejüleg a Maroson, Lippa felől Khászim budai basa.^[1119]

Hanem ez a segély inkább megrémíté, mintsem megörvendeztette a királyné asszonyt. Rémültében ezért Szebenbe akart vonúlni, de mivel a szászok a barát tilalmával nem fogadták be,^[1121] hirtelen diódi várába menekült.^[1122] Itt fogadta a szászok küldöttségét, melynek könyörgésére Mahomed csauszt Illyére küldte a budai basa táborába, kérvén, kímélje meg Erdélyt a pusztulástól, s ne jöjjön be tovább, mert a három rend hűséget ígért a szultánnak és János király fiának. A basa hajlandó is visszavonulni, ha a rendek hat nap alatt felelnek, hogy átadnak-e minden várat és jövedelmet a királynénak, elszakadnak-e a baráttól, s hívek lévén a császár iránt, elismerik-e urokúl János király fiát, és rajta kívűl senki más idegent.^[1123] Erre szólítá fel a királyné asszony is a szászokat.^[1124] Ők nem is tagadták meg a hűséget, de viszont nem szakadhattak el a baráttól sem. Ezt őszintén megjelenték Izabellának is.^[1125] Hisz utóvégre még mindig a helytartó volt az erősebb, őt terhelte az ország megvédésének gondja, s e végből most általános hadfelkelést rendelt. Ősi szokás szerint véres kardot hordoztatott körűl, mire a szászok is megküldték csapatjaikat, maga Brassó 400 drabantot adván a haza védelmére.^[1126] Az íly módon 40,000 főnyire szaporodott seregével november 13-ikán lepte meg a barát a moldvai vajdát, úgy, hogy hadaiból ezernél több oláh, török és tatár maradt halva. Majd elfogták az oláhok hadnagyát is két zászlóval együtt. Ennek hírére a budai basa kivonúlt az országból, habár mintegy 8000 főnyi hadával már öt mérföldnyire volt a barátétól, kinek nagylaki vára körűl is táborozott egy része.^[1127] Sietett kitakarodni talán azért is, mivel egyik tisztjét, Feru agát a dévai vár alatt ölte meg és verte vissza enyingi Török János hunyadmegyei főispán,^[1128] míg Kendefi János a Vöröstoronyi kapun űzte ki a havasalföldi vajda betódult seregeit.^[1129]

Maga a barát a szász-sebesi táborban állott hadban.^[1131] Innen ment a fejérvári udvarba, midőn értesült róla, hogy a királyné asszony békülni hajlandó. Ez volt aztán a nagyobb, dicsőbb diadal, melyet vele szemben aratott, miután Izabellának be kellett látnia, hogy az országot most is az ő ügyessége, s buzgólkodása menté meg, a mi nélkül az ellenséges hadak oly hamar (három hét alatt) bizony nem takarodtak volna ki Erdélyből. A kibékülés a hónap végén történt. A béke jeléül megcsókolták egymást,^[1132] s a királyné és fia sírva fogadták el ismét az öreg barát szolgálatait, miután meggyőzte őket ártatlansága felől.^[1133] Még a Ferdinánddal megkezdett alkudozások folytatására nézve is megállapodott úgy velük,^[1134] mint a temesi bánnal, s egy hét múlva aztán Váradra indúlt, hogy püspöki palotájában töltse a karácsonyi ünnepeket és kipihenje a lezajlott félév izgalmait.

Hanem a barát ezentúl annál erélyesebben sürgette Ferdinándnál Erdély átvételét, mivel a török hódítástól féltette. Az új évben (1551 január végén) gyűlésbe hívta az erdélyi és magyarországi nemeseket Váradra, aztán Diószegen tárgyal a római király biztosaival. De a királyné most már nem hajlandó kimenni az országból, s nemességével külön tanácskozik Fejérvártt, majd Enyeden, állást foglalva a baráttal szemben, bár az váltig tagadta, hogy a némettel alkudoznék. Mikor aztán értesült, hogy az ország átvételére kirendelt biztosok már közelednek, bezárkózott fejérvári, illetőleg szász-sebesi várába, hol (Gyulafejérvár eleste után) az alkudozások is megkezdődtek. Ezeket Nádasdy Tamás és Castaldo Baptista János vezette, György barát irányította. S miután a királyfinak és anyjának kárpótlásúl az oppelni, herczegséget, évi jövedelmet s a királyné hitbéreért 100,000 forintot biztosított, Izabella Gyulafejérvárra jőve sírva aláírta a nevezetes egyezséglevelet, melyben országáról és koronájáról lemond.

MIUTÁN a királyné asszony «engedelmese» lőn a kincstartónak abban, «hogy el nem szakadna az keresztyén fejedelemtűl», somlyai Báthory Andrást a fejérvári udvarból Salm Miklóshoz küldték, hogy megbizonyosodjék «ha királtúl mindenre volna teljes tanusága» a tárgyalásokra. De a gróf váratlanul meghalt, mielőtt hozzájuthatott volna. Ekkor Izabella meg a barát rávette, hogy menjen egyenesen Károly császárhoz és Ferdinándhoz.^[1135] Hanem erre nehezen szánta el magát, mivel sejtette, hogy hiába fog járni és fáradni. «Örülünk vala rajta – írja Nádasdy Tamásnak – hogy királyné asszony, Petrowith és kincstartó megegyenesedínek, de az mint esmerem, csak szín alatt cselekedett királyné asszony kincstartóval.»^[1136] És igaza volt, mert Izabella egyáltalán nem gondolt országa átadására. Rég vala, mikor ezt őszintén óhajtotta s megtette volna, de azóta kiábrándult Ferdinándból és minél inkább sürgette ügyét a barát, annál görcsösebben ragaszkodott a hatalomhoz. Kezdte érezni, hogy felcseperedett fia iránt kötelességei vannak, a mikre a temesi bán is mindegyre emlékeztette. Hogy is törődött volna a lemondás gondolatával, mikor éppen 1551 újév napjára ért udvarába a portai csausz a szultán üzenetével, hogy a «Dunának felét és Tiszának felét esmét újonnan fiának adta», de mielőbb koronázzák meg, hogy lássa belőle a nagyúr, hívek-e iránta az erdélyiek. Hogy mi lesz ennek következménye, könnyen elképzelhető, és általános volt a meggyőződés, hogy «ha ez egy barát idejében reá nem gondol ő Felségé[re,] soha azután övé nem leszen ez ország».^[1137]

Hát ő bizony gondolt is, jobban, mint valaha. Január végére gyűlésbe hívta Váradra az erdélyi és magyarországi nemeseket, erélyesen intvén őket, hogy szakítsanak a törökkel és mentsék meg a hazát. S mivel, meggyőződése szerint, már «sem ő, sem királné asszony nem elég az oltalmazásra», keressenek olyan fejedelmet, a ki az országot megvédheti, «mert ha mindnyájan Petrowittal törökké akarnak lenni is, ő egyedül soha törökkel nem akarna tartani, hanem mint keresztyén emberhez illik, ahhoz akarja magát tartani».^[1138] A gyűlés szétoszlásakor pedig átment Balassa Menyhárt, somlyai Báthory András, Boynichich (Horvát) György és mások társaságában a közeli Diószegre (Forgách Zsigmond birtokára), hogy Ferdinánd biztosaival: Sbardellati Ágoston váczi püspökkel, Teuffel Rézmánnal és ecsedi Báthory Andrással megbeszélje az átadás körülményeit. Február harmadikán este találkoztak, de másnap már szétoszlottak, nehogy a török erről az összejövetelről is értesüljön és idő-nap előtt meghiúsítsa tervüket.

A tárgyalást a barát előadása nyitotta meg, ismételvén régi meggyőződését, hogy Erdélyt azért kell egyesíteni Ferdinánd alatt Magyarországgal, mert attól fél, hogy magára nem állhat fenn a törökkel szemben. Ennek azonban két főfeltétele van: hogy Izabellának és fiának kárpótlásul annyi fekvő birtokot adjanak, melynek jövedelméből rangjukhoz méltóan megélhessenek, Erdélyt pedig védelmi állapotba helyezzék.^[1139] Mindkét dologgal sietni kell, mivel a török azzal hiteti az erdélyieket, hogy János király fiát meg fogja koronáztatni, habár ez csak ürügy arra, hogy az országot elfoglalja.^[1140] Ezt azonban meg lehetne akadályozni öt-hat ezer főnyi hadsereggel, melylyel még Havasalföldét is meg tudná szerezni. Közben pedig, a míg Ferdinánd döntése megjönne, «kész az erdélyi országgyűlést és János Zsigmond megkoronáztatását lehetőleg elhalasztani»,^[1141] a törököt meg áltatni. Hisz eddigelé is csak úgy tudta féken tartani. Nemrégiben is, midőn meghallotta, hogy a királyné kétszeres adót ígért a portának, figyelmeztette a hazaindult Mahmud útján, hogy ahhoz neki nincsen joga, s ő a rendek hozzájárulása nélkül az adót nem emelheti fel.^[1142]

György barát.
(XVII. századi olajfestmény a Magyar Történelmi Képcsarnokban.)^[1143]

Ezalatt bejött a királynéhoz Musztafa és Ali csausz, hogy meggyőződjenek, kik vannak Petrovics ellen,^[1144] mire gyűlést tartott Fejérvártt február 22-ikén. Itt Ali főcsausz megkérdezvén a rendeket, hogy hívek-e János király fia és anyja iránt, előadta a már újévkor ismertté vált szultáni izenetet, hogy átengedi a Dunáig terjedő földeket s a Tiszáig terjedőknek felét a királyfinak, sőt azt meg is koronáztatja, ha Becse várát átadják s az adót felemelik. A barátnak is visszaadja a királyné jelentése alapján a kormányzást és tisztségeit, ha őt és fiát igazán és hívséggel szolgálja.

Visszavonulván a csausz, a királyné emígy szólt az urakhoz: Lássátok, mit végeztek, minden kegyelmetek akaratától függ, mert én senkit rábeszélni, befolyásolni nem akarok. Cselekedjetek, a mi szabadságukra szolgál, de midőn határoztok, ne gondoljatok annyira elhagyatottnak, hogy ne lenne, hová lehajthassam fejemet fiammal együtt. Nektek ám más Erdélyetek ezen kívül nincsen; lássátok hát, mit csináltok. Én semmire sem kényszerítem kegyelmeteket, de tegyék azt, a mit javuk kíván.

E szavakra a rendek előbb teljes gyűlésre akarták a tárgyalást halasztani, tekintettel arra, hogy a barát és a bán nincs jelen. De a török követ nem várhatott. «A hatalmas császár lova már fel van nyergelve – mondá – úgy végezzetek hát, hogy a mit határoztok, tőlem izenjétek meg». Erre aztán biztosíták őt a királyné és a szultán iránti hűségükről, de az adóemelés ügyét a következő gyűlésre halaszták, Becséről meg ő Felsége határozzon azzal a hat tanácsúrral, kik (minden nemzetből ketten) most mellette maradnak a jövő országgyűlés idejéig. Arra egy háromtagú küldöttség által a barát is behívandó, kérve, hogy hagyjon fel a némettel, kit ő hír szerint az országra akar hozni, «mert ők a királynétól s fiától nem akarnak elválni» és őket haddal is készek megvédelmezni.^[1145]

A szultán fönhatóságát elismert rendeknek határozott állásfoglalása a némettel szemben volt a fejérvári gyűlés legfontosabb mozzanata. A bátrabb kisebbség meggyőződésének tudatos kijelentése ez, mely a töröktől nem féltette az ország függetlenségét, miként az aggódó barát; sőt a török veszedelem bekövetkeztét éppen a német beavatkozásban látta. Ez a két felfogás állott szemben az enyedi gyűlésen is, melyet Izabella Judica-vasárnapra rendelt.^[1146] Talán azért oly korán, hogy a barátnak ne igen legyen ideje sokat készülődni. Hanem ő már készen volt, s «igen hirtelen», a rendek tilalma daczára fegyveresen jött be, több mint ezer lovassal és 600 puskással; miközben a megáradt Sebes-Kőrösön kocsija is felfordult.^[1147] Azonkívül előre beküldte a Szilágyságból somlyai Báthory Andrást. Hogy pedig Petrovics ne jelenhessék meg, végig dúlatta birtokait,^[1148] s fellázította az egész sebesi és lugosi vidéket.^[1149] Csakhogy a királyné asszony is ezer puskással (és négy szál lovassal!) érkezett a gyűlésre, mely egy heti várakozással vasárnap, márczius 22-ikén nyílt meg,^[1150] igen feszűlt hangulatban. Még aznap összetűztek, pedig jelen volt Mahmud csausz is,^[1151] úgy hogy egyszerre csak híre terjedt, hogy Izabella népei fegyverkeznek s a várkastélyból kitörni készülnek. Mindenki attól félt, hogy most néhány száz ember elpusztúl, de mégis lecsendesedtek és vérontás nélkül szétoszlottak. Ekkor harmadnapra a királyné dobot üttetett és «végezet nélkül» visszament Fejérvárra, s onnan Szász-Sebesre, hol nagyobb biztonságban érezte magát. «Minden hitemmel hiszem, hogy ez ország ezennel elvész», írá Báthory András, és félős, hogy a rendek semmit sem végeznek, mivel igen «sok párt vagyon köztük», s egy részük nagyon hisz a «török hazugságnak», más részük pedig a keresztyén fejedelmek segítségében bízik.^[1152] Hanem azért mégis csak végeztek, főleg a török adó ügyében, melylyel már két évre adós volt az ország. Ezért portánként 99 dénárt ajánlottak fel, míg a szászokra egyetemlegesen 16,000 frtot vetettek ki. Aztán megszavazták a királyné udvartartási költségét (de csak négyezer forintot) s a barát fizetését, és végül megválaszták a portai követséget.^[1153]

A rendek felhívására a barát tagadta, hogy ő a némettel alkudoznék, pedig hadai már közeledtek. Sőt midőn jelenlétükben Enyeden kívül misét mondott ^[1154] egy templomban – a mit nagyon ritkán szokott tenni ^[1155] – könyezve fogadta, hogy átkára legyen az ostya, melyet vett, ha ő Ferdinánddal vagy a némettel praktizál. És ime nemsokára ostrom alá fogta Gyulafejérvárt, a honnan Izabella alig menekülhetett, hátrahagyva sok holmiját.^[1156]

Az enyedi gyűlés után április elején Izabella nevében Raguzai Antal, a rendek részéről meg Nagy Antal és Buday István érkezett Ali csauszszal Drinápolyba a szultánhoz. Kérték, legyen még néhány hétig türelemmel az adóért, ne követelje Becse várát, vagy, mivel az «a Tiszán innen oly sok nyomorúság és zavar okozója volt», engedje meg, hogy lerontassék, és adjon nélküle is, meghatalmazást János király fia megkoronázására «Erdély királya» czímen, bocsáttassa vissza a tavaly elhurczolt erdélyi foglyokat s végül, engedje hazavitetni szegény Maylád István holttestét.^[1157]

Egyidejűleg Izabella is a fiával együtt aláírt levélben kérte Rusztán basa közbenjárását ez ügyekben, hangsúlyozván, hogy a barát hűtlensége után is meg akarják óvni a porta iránti ragaszkodásukat Petrovicscsal együtt. Csak adjanak rendeletet a szandsákbégeknek s az oláh vajdáknak, hogy szükség esetén megsegítsék őket, «egy másik rendeletet pedig a népekhez, hogy az adót az ő kezeikhez fizessék», mert a barát nyilvánosan elpártolt a szultántól s a németekkel szövetkezett. Ne is küldjenek hozzá többé «se követet, se semminemű rendeletet, mert ő azt a közjó veszedelmére használná fel.»^[1158]

Hanem állítólag egyúttal György barát is ajánlatot tett – külön emberével – hogy adja neki Erdélyt évi 30,000 frt adóért, s kötelezi magát, a szultánt parancsára Ferdinánd vagy bárki más keresztyén fejedelem ellen megsegíteni, teljes erejével és seregével! Alkudozni is kezdtek, mert Rusztán basa 40,000 aranyat kívánt;^[1160] Nagyot pedig 15-ikén sietve hazaküldték, hogy egy hónap alatt behozza az idei adót, melynek biztosítására addig társát visszatartják.^[1161] Be is küldte a kincstartó három emberével hamarosan az adót a segesvári gyűlésből, nehogy a török a Dunán át betörjön az országba,^[1162] vagy neki magának, fejének valami baja legyen!

E sietségre, valamint a barát portai ígéretére azért volt szükség, mivel folytonos sürgetései után Ferdinánd végre a cselekvés mezejére lépett. György barát követe, Bornemisza Gergely még Augsburgig is utána ment,^[1164] hol bátyjával megbeszélvén az ügy részleteit, márczius közepén hazatért, a hónap utolsó napján pedig ki is nevezte biztosait, Nádasdy Tamás országbíró, ecsedi Báthory András és Herberstein Zsigmond személyében,^[1165] a kik Izabella királynénál, György baráttal s a rendekkel Erdély és a szent korona átadása fölött egyezkedjenek; azzal a titkos megbizatással, hogy «a körülbelől 70 éves» barátnak (mint váradi püspöknek) ajánlják fel jutalmúl az esztergomi érseki széket, melynek évi jövedelmét 36,000 aranyra becsülték s helyezzék kilátásba a bíbornoki süveg megszerzését.^[1166] Egy hónap múlva meg hadsereget is indítanak Erdélybe (habár alig nyolczadfélezernyit) egy olasz generális, a hatvanadik évét betöltött Castaldo Baptista János vezérletével,^[1167] kinek havi 700, illetőleg 1000 forintnyi – akkoriban szokatlan nagy – fizetést rendelnek.^[1168] Harmadik eszköze Erdély megszerzésének lett volna a királyné megházasítása az ezúttal szóba került Albert brandenburgi őrgróffal, ki Izabellának hír szerint nagyon tetszett, a miért Ferdinánd udvari marsalljával kérdeztette meg, hajlandó lenne-e a szép özvegyet elvenni.^[1169]

Ily előzmények után mindegyre növekedett a királyné és helytartója közti ellenszenv, pedig ez mindent elkövetett lecsillapítására. Az enyedi gyűlés után április végén Segesvárra gyűjtötte a rendeket, s azoknak egy küldöttsége 27-ikén járt a királynénál audienczián. Nagyot sóhajtva, meggondolási időt kért magának tőlük és Pesthy Imrétől, a barát külön követétől azokra, a miket előterjesztettek. Másnap reggel aztán Izabella a kertben tárgyalt két órahosszáig tanácsosaival. Kérték, fogadná el a barát szolgálatait, mert nélküle se maradni, se kimenni nem bírna, sőt hamarább elvész ő Felsége fiával és országával, mintsem a kincstartó, a ki pedig már oly előre haladt a királylyal folytatott tárgyalásaival, hogy nem léphet vissza. Izabella hihetetlennek látta és tartotta, hogy ez az ország német fenhatóság alatt megmaradhasson, sőt hamarább fog csalódni – mondá – a kincstartó a németekben, mint ő maga a törökben, mert mindent a mit akart, nélküle végzett a némettel «és csak azért akarja velem az országgyűlést egybehívattatni, hogy egyszerűen tudomásukra adhassa a rendeknek azt, hogy az egész ügy már be van fejezve.»^[1171] Növekedett így a két párt közti viszály is, melyet hatalmaskodó főurak és törvényt megvető nemesek valóságos rablásra, fosztogatásra használtak fel. A barát ezek megbüntetésére Vásárhelyről jőve május közepén gyűlést tartott Tordán s azon elrendelvén az általános hadfelkelést, maga is táborba szállott a kocsárdi mezőn. Itt várta be a székelyek és szászok seregeit, s a nemesek csapatjait, habár nincsenek is mind egy akaraton. Szegény somlyai Báthory Andrásnak is a fogarasi várban kelle hagynia szépséges ifjú menyasszonyát, az özvegy Mayládné leányát, Margitot, kivel a háborús idők miatt nem kelhetett még egybe. De ő a kincstartót már Gyulafejérvár alatt találta,^[1172] melyet ostrom alá fogtak.^[1173]

Ez most azért vált szükségessé, mivel a királyné bezáratta előtte a kapukat, felkelésre szólította ellene a nemeseket, s hogy akadályozzák meg Ferdinánd seregeinek bejövetelét, sőt híre járt, hogy a lengyel királytól is kap segédhadakat.^[1174] A mellett hallani sem akar az egyezkedésről, országa átadásáról, úgy, hogy a bécsi udvarban már fel is adták annak reménységét, látva, hogy inkább bízik a törökben, mint a keresztyénség támogatásában.^[1175] Csakhogy a török is ígéretekkel tartotta, s még kevésbbé merte megkoronáztatni a fiát, azzal leplezvén bátortalanságát, hogy azt a rendek nem akarták, ifjú kora miatt.^[1176] Pedig Petrovicstól is alaposan értesülhetett a bajokról, de a bán is késlekedett nyugtalan ráczai miatt.^[1177] Izabella így hátrahagyván holmija egy részét ^[1178] még az ostrom előtt, május 21-ikén ^[1179] hirtelen Szász-Sebesre vonúlt fiával. Ezt is most kettős őrséggel védelmeztette, mely még a templomba is elkíséri; a mióta a barát (hogy könnyebben czélt érjen) a fejérvári udvarból csellel el akarta raboltatni.^[1180] Mellette látjuk Pathócsyt, Balassa Menyhártot és Bánk Pált alig «negyedfélszáz lóval», mert naponta szöknek el mellőle a nagy bizonytalanságban, a mi miatt Balassáné is keservében «az fejére kolcsolja az kezét, úgy jajgat» naphosszat.^[1181] Pár nap múlva aztán (május 25-ikén) a királyné a távollévő Petrovics és a mellette kitartó rendek pecsétjével megerősített levélben kérte a szultán segítségét, mivel Gyulafehérvárt állandóan lövik, ostromolják és három helyen létrát támasztottak falainak a németek.^[1182] Pedig a barát is sok nehézséggel küzdött. A szászok szebeni univerzitása küldött ugyan 500 ostromhoz értő puskást,^[1183] de a székelyek elmaradoztak s csak lassan gyülekeztek, a római király Magyarországból bejött csekély seregei pedig öt héten át nem kaptak hópénzt, úgy, hogy hadnagyaik közűl Krusyth János bosszúsan hazament, Dobó Domonkos meg nem törődött velük a táborban, melyben mind nagyobb lett a szükség.^[1184]

Hanem azért a kincstartó mégis csak győzedelmeskedett: nagyobb számbeli erejével, kitartásával és ügyességével, mielőtt még Castaldo megsegíthette volna. Petrovics és Balassa nem tudott a körülzárolt Gyulafejérvárba, védőinek felmentésére bejutni, s mikor ötezernyi emberükkel június első napjaiban ütközettel akarták kierőszakolni az útat, megverettek. Balassa megsebesült, s mindkét részen 300 ember esett el.^[1186] Erre aztán a várbeliek alkudozni kezdtek, és a barát június 7-ikén végre megegyezett kapitányaival (Horváth Ferenczczel és társaival)^[1187] abban, hogy átadják a várat és bántatlanúl tovább szolgálnak benne a királyfi neve alatt, de parancsnokokúl saját kapitányait fogadják be. Ugyanezen a napon feladták Enyed kicsi templomkastélyát is, és a királyné embere, (a ki e két vára kapitányainak az átadásra feljogosító rendeletét meghozta,) a barátot is biztosítá a felől, hogy az alkudozások elé több akadályt nem gördít, teljesen a római király akaratára bízza magát, és várja biztosait.^[1188] Ehhez pedig nagy elhatározás kellett, mert eddigelé hiába jártatta küldönczeit Sebesre. De nem csoda, ha tudjuk, milyen ellentétes tanácsok hatása alatt állott a szegény királyné. Anyja, az özvegy Bona pl. azzal biztatta, hogy ne távozzék az országból, királyi öcscse meg már újév előtt megmondta két követének: Paczynskinek és Ligenzának, hogy jöjjön birodalmába lakni. Ezt tanácsosai ajánlatára is tette,^[1189] s bár később ő is anyja véleményére hajlott,^[1190] most meg egy főemberét küldte hozzá, hogy rábeszélje a feltételek elfogadására.^[1191] Ez a lengyel követ Grudzienski János volt, de Ferdinánd emberei Sárospatak körül elfogták,^[1192] s május végén csak akkor bocsátották szabadon, midőn kitünt, hogy tulajdonképpen az ő érdekében fáradozik.^[1193] Ezt Zsigmond király Lang dr. közbenjárására indította be nővéréhez, miután április végén újra felkereste Krakóban Ferdinánd megbízásából; bár az volt meggyőződése, hogy minden zavarnak a barát és Petrovics vetélkedése az oka.^[1194]

E közben a római király biztosai kellő katonai fedezettel benyomúltak Erdélybe, Herbersteint kivéve, a kit május elején hazarendeltek,^[1195] talán mivel Izabella még a lengyel udvarból és Buda ostroma idejéből ismerte. Társai: Castaldo, Báthory és Nádasdy június elsején értek Kolozsvár alá, s ez utóbbi Szamosfalváról jelenti be a királynénak közeli látogatását.^[1196] Egy hét múlva már lenn is volt a gyulafejérvári táborban, honnan a barát június 14-ikén vitte el a királyné asszonyhoz Szász-Sebesre. Itt bemutatván Ferdinánd üdvözletét és megbízólevelét, annak elolvasása után köszönetet mondott ő Felsége kegyes jóindulatáért, s kiküldvén udvarát, csupán fia és a barát jelenlétében hallgatta meg a király feltételeit. Nádasdy előadta útasítása részleteit, de kerülte a forró kását, s csak Izabella határozott felszólítására árulta el annak a három sléziai herczegségnek a nevét,^[1197] melyekkel fiát Erdélyért, őt meg hitbérbirtokaiért akarják kárpótolni.^[1198] Szállására vonúlva, kis idő múltán ismét magához hívatta Nádasdyt a királyné. Ekkor előadván, hogy kevesli a római király ajánlatát, mivel fia évi 12-15 ezernyi frtból meg nem élhet,^[1199] kívánságait három pontba foglalta össze: 1. Fiáról illően gondoskodjék Ferdinánd és adja hozzája feleségül kisebbik leányát. 2. Kárpótlásul országaiért adjanak fiának annyi birtokot, hogy évi 38,000 forintnyi jövedelme legyen belőle. 3. Míg a király e feltételeket teljesítheti, bocsássa kezére Kassát, Munkácsot és Husztot, Bereg, Máramaros és (Aba)-Ujvár megyékkel együtt.

Nádasdy Tamás nem árulta el, hogy e kívánságokat sokalja, de még aznap visszatért a fejérvári táborba a baráttal, a ki minden áron ki akarta csalni Izabellát Szász-Sebesről, mert félt, hogy ha megjön Petrovics, lebeszéli az egyezségről,^[1200] melyre a királyné most elég hajlandóságot mutatott.

Izabellának, látva a biztosok határozatlanságát, a következő tárgyalás alkalmával az a közvetítő, de sajátos eszméje támadt, hogy az eddigi török adót Ferdinándnak fogja fizetni, csak békével élhessen Erdélyben az ő fönhatósága alatt. De ekkor György barát sürgős és erélyes felszólítására, Nádasdyék komolyan felajánlták az oppelni és ratibori két herczegséget.^[1201] Ferdinánd így csak most intézkedett Oppersdorf Györgynél, sléziai kapitányánál, hogy tegyen haladéktalan jelentést e herczegségek állapotáról, meghagyván neki, hogy ha Izabella királyné is kérdezősködnék nála felőle, adjon levelére «kedvező» választ.^[1202] Ez azért jellemző Ferdinánd tanácsosaira, mert élénken mutatja minden őszinteséget nélkülöző politikájukat. Hisz azok különben is tisztára hitték, hogy az egész ország meghódol, a mint Castaldo beteszi lábát zsoldosaival Erdélybe. De nem így történt, mert még a szászok sem akarták elismerni Ferdinándot, a míg (a velenczei követ szerint György barát tanácsával) hosszas habozás után, sajátkezű kötelezvényt nem küldött nekik arról, hogy a folyamatban lévő tridenti zsinat végzéséig nem zavarja őket lutheránus vallásgyakorlatukban.^[1203]

A tárgyalások további menetére ekkor már az olasz Castaldo is befolyt. Maga a királyné asszony sürgette jövetelét Fabio György atya útján, hogy «őt ez országból, ez átkozott purgatoriumból kiszabadítsa.»^[1204] A generális Ferdinándtól való levelet küldött Izabellának, mely «nagy örömmel tölté el, a rég nem hallott udvariasságok után újra föllélegzett», és hálásan köszöni a király jóságát.^[1205] S midőn erre Castaldo nemsokára udvarába ért, egy régi pénzekkel megrakott kupával és egy ezüst készlettel ajándékozta meg. Ezután többször ebédelt a baráttal együtt a királynénál,^[1206] és kölcsönösen elbocsátották fegyveres kíséretüket, hogy jelenlétük egymás iránt gyanút ne keltsen. Máskor meg állandóan a baráttal étkezett, «kinek egy percznyi nyugalmat sem engedett»,^[1207] s így e folytonos találkozások alkalmával a szerződés minden részletét és pontját megbeszélték. Megírásául is kitűzték július második napját,^[1208] de az ügy halasztást kívánt, s csak két-három hét múlva intéződhetett el, miután a barát egy egész hetet a királyné mellett töltött. Erre aztán Izabella felcsomagolta kincseit, drágaságait és kincscsel felérő házi patikáját,^[1209] s megindúlt a biztosok és rendek kíséretében Gyulafejérvárra. Itt nagy katonai parádéval fogadták, mely alatt a spanyol harczosok ügyességét úgy megkedvelte, bemutatott gyakorlataik annyira elütöttek azokétól, kiket eddigelé látott vitézkedni, hogy elismerését csapatvezérük, Aldana előtt az izgatott kedélyű királyné azzal a kijelentéssel fejezte ki, «hogy azok után, a miket most látott, arra a meggyőződésre jutott, hogy eddig bestiák közt élt, nem pedig emberi lények társaságában».^[1210]

Másnap végre, július 19-ikén Izabella királyné sírva ^[1211] aláírta azt a nevében szerkesztett, de fenyegetéssel és ágyúszóval kierőszakolt fontos állam-okmányt, melyben a saját és fia nevében lemond a szent koronáról és János király egykori birtokairól.

Kárpótlásúl Ferdinánd átruházza örökjogon János fejedelemre Oppeln herczegségét, mint cseh hűbért, vagyis, hogy iránta, illetve a mindenkori cseh király iránt azzal a hűséggel és olyan szolgálatokkal tartozzanak a királyfi és utódai, mint a többi sléziai fejedelmek. Ha Oppeln évi jövedelme nem tenne ki 25,000 magyar frtot, ez összeg kiegészítésére egyéb birtokokat fog átengedni. De mivel e herczegség zálogon van, karácsonyig, míg az felszabadúl, Kassát kapja összes jogaival és jövedelmeivel. Az Erdélyben élvezett idei tized fejében 3000 frtot fognak kapni kassai szükségletükre, az esztergomi érsekség vagy az egri püspökség jövedelméből. Az erdélyi és magyarországi váraikban maradó ágyúkért hasonlókat kapnak Oppelnben, vagy értéküknek megfelelő pénzösszeget. Végül János Zsigmondnak és netaláni örököseinek biztosítják a trónutódlást Magyarországon, ha Ferdinánd és a császár fiutódok nélkül halna meg; ha pedig a kiskorú királyfinak szakadna magva, visszaszáll a nemzetre a szabad királyválasztás joga.

Izabellát Castaldo és két társa nevében kiállított kötelezvénynyel nyugtatták meg. E szerint várakban kapott 140,000 aranyforintnyi nászajándékáért Ferdinánd 100,000 forintot készpénzben ígért fizetni és pedig ez összeg felét karácsonyig, másik felét három év alatt 5 %-os kamatjával együtt, a hátralévő 40,000 frtért pedig (az Oppeln szomszédságában fekvő) Münsterberg és Frankenstein sléziai herczegségeket adatja át neki rögtön, a mint Kassára érkezik. Szabadságában állott azonban a királynénak, akár az egyik, akár mindkét herczegségre esőleg 20,000 frtot készpénzben követelni, mit aztán három év alatt fizetnek ki, de e szándékát egy évvel előre kell bejelentenie.^[1213] S «ezen szín alatt a királné asszonyt Erdélyből kiszínlik», jegyzi meg Verancsics Antal.^[1214] És egykori titkára igazat írt, mert habár néhány évvel előbb hajlandó is volt lemondani országáról és koronájáról, e lemondás most György barát ármánykodása,^[1215] «baráti álnoksággal való kibeszéllése»^[1216] nélkül nem történt volna meg soha.

Szegény Izabellának nyugtalan éjszakája volt. Saját és fia jövője aggasztotta. Nem tudott aludni a gondtól és gondolatoktól, melyek agyát nyomták. Eszébe jutott, mit írt alá a barát és a királyi biztosok rábeszélésére. Szemrehányást tett magának könnyenhivőségeért, melylyel egy birodalmat engedett át – jó reménység fejében. Pedig tudta, hogy fia iránt kötelességei vannak... és láz gyötörte. S a nő, ki tegnap még egy gazdag szép ország féltett királynéja volt, reggelre kelve hazátlan bujdosóvá vált, az utolsó magyar királyfival együtt!

Jegyzetek

364. A IV. könyv fejléczeül Werbőczi Hármaskönyve 1561-iki bécsi kiadása czímlapjának alsó diszítését (121. l.) alkalmaztuk.^[VISSZA]
365. Marino Cavalli velenczei követ jelentése Ferdinánd udvarából 1543 deczember havában; Albèri: Le relazioni degli ambasciatori Veneti al Senato VIII. k. (Firenze, 1853.) 94. l.^[VISSZA]
366. Czarnkowski id. k. n. jelentése Zsigmond királyhoz [Budáról, 1540 november 20-ika után] a kolozsvári «Cancellaria polonica» 157-8. l.^[VISSZA]
367. Ferdinánd non-expeditum-levele Izabellához 1540 deczember (fogalmazványában hibásan: október) 6-ikáról; az id. Történeti Lapok 1876-iki III. évf. 229. l.^[VISSZA]
368. Anna királyné Izabellának Bécsújhelyről 1540 deczember 12-ikén; eredeti fogalmazványa a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
369. Ferdinánd, Zsigmond királynak Bécsújhelyről, 1540 deczember 12-ikén; a krakói id. 57. k. 170. sz. a.^[VISSZA]
370. Morone jelentése Bécsújhelyről 1540 deczember 11-ikén; Óváry, III. Pál levelezése 123. l.^[VISSZA]
371. Ferdinánd 1541 január 19-ikén ír erről bátyjának, midőn a követeket hazaereszté; az id. bécsi 683. k. 451-53. l. és Ferdinánd az erdélyiekhez, 1541 január 25-ikről; Eder József Károly, Scriptores rerum Transylvanicarum, (Nagy-Szeben, 1800.) II. k. 241. l.^[VISSZA]
372. Verancsics munkái II. k. 81-82. l.^[VISSZA]
373. Morone jelentése Bécsújhelyről 1541 január 4-ikén; Óváry, III. Pál levelezése 125. l. és Mazza id. leírása 218. l.^[VISSZA]
374. Bagdy György Maylád Istvánnak Balásfalváról, 1540 november 15-ikéről; Magyar levelestár, I. k. (Pest, 1861.) 10. l.^[VISSZA]
375. Ferdinánd V. Károlynak Bécsújhelyről, 1541 január 2-ikán; az id. bécsi 683. k. 450. l. és Károlyi Árpád, A német birodalom nagy hadi vállalata Magyarországon 1542. (Századok, 1880. évf.) 573. l. 1541 márczius 15-ikén újból, Mária királynénak; Bucholtz: Geschichte der Regierung Ferdinand des Ersten IX. k. (Bécs, 1838.) 310. l.^[VISSZA]
376. Ferdinánd nagy kettős pecsétjének előlapja (124. l.) először a Magyar Nemzet Története V. kötetében jelent meg.^[VISSZA]
377. Zsigmond király Izabellának Vilnáról, 1540 deczember 25-ikén; az id. krakói 277. k. 479-482. l.^[VISSZA]
378. Zsigmond Czarnkowskinak deczember 26-ikán; ugyanott a 486-88. l. Útiköltségül 500 frtot küld a követnek, Bona pedig valami házi orvosságot (pharmaca quaedam) leányának.^[VISSZA]
379. Zsigmond egyidejű két levele Werbőczihez és Petrovicshoz, Vilnáról; ugyanott a 482-85. l.^[VISSZA]
380. Ajándékúl kapott (Giovio id. műve 560. l. szerint) aranybrokát királyi palástot, egy kerek aranyat, egy aranyfogantyús vasbuzogányt és egy ékkövekkel kivert török kardot.^[VISSZA]
381. Szolimán szultán levele Petrovics és György barát számára Konstantinápolyból, 947 Redseb havában = feria V. ante natalem Domini, in fine anni 1540 és István király = János Zsigmond számára Drinápolyból, 947 Sabán hónapjában; egykorú (1541-iki) másolatjuk az ilyvói Ossolinski-intézet 179. k. 99-101. l.^[VISSZA]
382. Mazza id. leírása, 219. l.^[VISSZA]
383. A Török történetírók II. kötetében közölt Ferdi, 100-102. l. és Kátib, 376. l.^[VISSZA]
384. V. Károly aláírása (126. l.) 1523-ból ugyanonnan való. Olvasása: Carolus.^[VISSZA]
385. Porembski id. budai levele Bonához, 1541 január 23-ikáról.^[VISSZA]
386. Ferdinánd V. Károlynak Bécsújhelyről, 1541 február 1-jén; az id. bécsi 683. k. 453-456. l.^[VISSZA]
387. A török Ferdi id. h. 102. l.^[VISSZA]
388. V. Károly Ferdinándnak Regensburgból, 1541 márczius 25-ikén egykorú másolata a bécsi állami levéltárban, Filiale, a 681. k. 176. lapján így: l’impossibilité n’a autre remède, qu de soy accomoder et faire au moins mal, selon i celle!^[VISSZA]
389. Nádasdy állítólag 7 ezernyi gyalogossal és 4 ezer lovassal indúlt Erdélybe; a montpellieri érsek jelentése Velenczéből, 1541 február 2-ikán; Charrière: Négociations de la France dans le Levant I. k. (Páris, 1848.) 466-467. l.^[VISSZA]
390. Bebek Imre aláírása (128. l.) Visegrádról, 1541 február 17-ikén Ferdinándhoz intézett leveléről, a bécsi állami levéltár Hungarica osztályában van. Olvasása: Emericus Bebek de Pelsewcz etc. Manu propria.^[VISSZA]
391. Ferdinánd Révayhoz 1541 január 23-ikán; Bél Mátyás, Notitia Hungariae novae historico-geographica, III. k. (Bécs 1738.) 311 l.^[VISSZA]
392. Bebek egyezségi ajánlatából; Bucholtz id. m. IX. k. 302-304. l.^[VISSZA]
393. Ferdinánd V. Károlynak Bécsújhelyről, 1541 február 7-ikén; a bécsi 683. k.458. l.^[VISSZA]
394. Proposita per Emericum Bebek oratorem, regi Ferdinando, pro parte reginae Isabellae; másolata az ilyvói id. 179. k. 61-62. l.^[VISSZA]
395. Responsum a rege Ferdinando Emerico oratori datum; ugyanott, 62-66. l.. Közli Bucholtz, id. m. IX. k. 305-308. l.^[VISSZA]
396. Obligatio Emerici Bebek oratoris pro Serma Isabella regina, regi Ferdinando facta. Datum in Nova civitate Austriae, 7. Februarii 1541. Közölve ugyanott, 304-305. l.^[VISSZA]
397. Kelt Bécsújhelyen, 1541 február 6-ikán; fogalmazványa a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
398. Bebek négy napi tartózkodás után február 7-ikén indúlt haza. (Gonfallonero Farnese bíbornokhoz Bécsújhelyről 1541 február 9-ikén; Óváry, III. Pál pápa levelezése, 204. l.)^[VISSZA]
399. Izabella két levele Bebekhez és Ferdinándhoz Budáról, 1541 február 15-ikén; Bucholtz, id. m. IX. k. 308-309. l.^[VISSZA]
400. Bebek Imre Izabellához Visegrádról, 1541 február 17-ikén; egykorú másolata a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
401. Qui non vult pacifice sedere in traiectorio – az lapáton – tandem in manubrio contentissime sedere cogatur. Bebek szavai Bajori Benedekhez Visegrádról ugyanaz nap; egykorú másolata ugyanott.^[VISSZA]
402. 2 Bebek Baranyai Mátyásnak, ugyanaznap. Ajánlja: «haberetis et in corde et in ore illud Cayphe propheticum: melius esse unum mori pro populo, quam totam gentem perire». – Ugyanott.^[VISSZA]
403. 3 Czarnkowski jelentése Zsigmond királyhoz Bécsből, 1541 márczius 4-ikén; a lembergi 179. k. 81. l. és Gerlachowski Bonának Budáról, márczius 17-ikén; ugyanott, 93. l.^[VISSZA]
404. Baranyai Mátyás aláírása (132. l.) Bebek Imréhez Budáról, 1541 in crastino festi beati Valentini martiris kelt leveléről; ugyanott. Olvasása: Mathias Baranyai de Ewchen etc.^[VISSZA]
405. Útiköltségűl 1541 január 19-ikén 780 frtot kapott a kincstárból; eredeti feljegyzés a varsói főlevéltár 1541-iki 105. sz. kötetében.^[VISSZA]
406. Zsigmond király Izabellát «ita natam, ita educatam esse scit, ut nichil a paterna voluntate» nem tesz. A király ily czímű utasításából: Secunda legatio a Sigismundo primo rege Poloniae ad Ferdinandum Romanorum, Hungariae, Bohemiae regem. Datae Andreae Czarnkowski scholastico Cracoviensi, Vilnae X. Januarii. Anno domini 1541. (Az id. lembergi 179. k. 38-43. l.)^[VISSZA]
407. Responsum ad secundam legationem Andreae Czarnkowski, a Romanorum rege Ferdinando datum. (Ugyanott, 69-79. l.) A János király örökéből visszakövetelt birtokok névsora itt még bővebb, mint az előző jegyzékekben, mert szerinte Izabella kívánja: Nagy-Szombat, Szepesvár, Bajmócz, Illava, Kassa, Ljetava, Sztrecseny, Árva, Skavina, Likava, Újvár, Késmárk, Sárd, Torna, Tokaj, Regécz, Ugod, továbbá Tállya, Hricsó és Rákos lerombolt várait, valamint Göncz, Telkibánya, Rudabánya, Vámos és Szakolcza városát harminczadjukkal együtt s míg ezek kiváltatnának: Pozsony, Munkács és Huszt várát Máramaros vármegyével.^[VISSZA]
408. Bucholtz id. munkája alapján Horváth Mihály, id. m. 137-138. l.^[VISSZA]
409. Frangepán véleményét közli Bucholtz, id. m. IX. k. 300-301. l.^[VISSZA]
410. Zsigmond útasítása Vilnáról, 1541 február 27-ikén: Legatio... ad Ferdinandum regem data Andreae de Gorka; a lembergi id. 179. k. 48-51. l.^[VISSZA]
411. Ferdinánd írja Bécsből a császárnak 1541 február 25-ikén, hogy tegnap reggel vette Izabella újabb levelét s azt, melyet udvarában lévő emberének (Mágóchynak) küldött; egykorú másolata a bécsi állami levéltár Filiale-osztályában, az id. 683. k..458-461. l.^[VISSZA]
412. Legatio ab Isabella vidua regina Hungariae ad Ferdinandum regem, per Andream Magoczi habita; ugyanott, 57-60. l.^[VISSZA]
413. Ferdinánd két menetlevele Bécsből 1541 márczius 3. és 4-ikén Czarnkowski és Gorka számára, a ki 40-50 lovassal közeledett; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
414. Nevüket Bebek előbbi, február 17-iki id. jelentéséből ismerjük.^[VISSZA]
415. Czarnkowski id. márczius 4-iki jelentése szerint; az id. lembergi 179. k. 79-82. l.^[VISSZA]
416. Bebek előterjesztése Vilnán, 1541 márczius 8-ikán; ugyanott az 56-57. l. Kivonata Óváry regestái II. füz. 78. l.^[VISSZA]
417. Zsigmond király és fia válasza Bebeknek 1541 márczius 11-ikén; ugyanott, 67. l.^[VISSZA]
418. Bona két levele hozzájok Vilnáról, 1541 márczius 10-ikén; ugyanott, 83-84. l.^[VISSZA]
419. Zsigmond «Ad senatores regni Hungariae» Vilnáról, 1541 január 10-ikén; ugyanott, 45-47. l.^[VISSZA]
420. Zsigmond útasítása Czarnkowskinak ugyanaznapról: Legatio a Sigismundo primo rege Poloniae ad Isabellam reginam Ungariae; az id. lembergi 179. k. 43-45. l.^[VISSZA]
421. Zsigmond útasítása Vilnáról 1541 február 27-ikén: Legatio ad Isabellam, data Andreae de Dorka, és Legatio ad consiliarios regni Hungariae; ugyanott, az 52-55. l.^[VISSZA]
422. Zsigmond király útasítása Macigewski Szaniszlóhoz Vilnáról, 1541 márczius 28-ikán, hogy «de negotio Hungarico» mit beszéljen a császárral és római királylyal; ugyanott, a 87-90. l. ^[VISSZA]

423. Bornemisza Tamás és Verancsics följegyzése, Összes munkái II. k. 45. és 197-198. l.^[VISSZA]
424. Sírkőfelirata szerint 1562 július 9-ikén halt meg 55 éves korában Pózenben, mint püspök; közli Starowolski, Monumenta Sarmatarum, (Krakó, 1655.) 444-45 l.^[VISSZA]
425. Gerlachowski Erazmus Bona királynéhoz Budáról 1541 márczius 71-ikén; a lembergi id. 179. k. 97. l.^[VISSZA]
426. Porembski Péter Bona királynéhoz Budáról, 1541 márczius 15-ikén és Gerlachowski id. márczius 17-iki jelentése; ugyanott, 97-98. l.^[VISSZA]
427. Mazza id. leírása 16,000 főnyire teszi számukat; de a török Ferdi maga csak tízezerről ír.^[VISSZA]
428. Az egykorú «Newe Zeyttung von dem Thyrannen des Türckischen Keysers Oberster Feldt-Haubtman… Machmetweck... zu Pescht» cz. nyomtatvány szerint, melyet a pesti, Ferdinánd-párti sereg egyik német Landsknechtje írt. Ép példánya gróf Apponyi Sándor könyvtárában; katalógusa I. k. 283. sz. a.^[VISSZA]
429. E három nap mindössze csak 83 ágyúlövést intéztek a falaknak; ugyanott.^[VISSZA]
430. Mazza id. leírása 217, 220-222. l. és egy 1541 márczius 30-iki bécsi tudósítás szerint; Franz Dittrich, Die Nuntiaturberichte Giovanni Morone’s vom Reichstage zu Regensburg 1541 (Historisches Jahrbuch der Görres-Gesellschaft, 1883. évf.) 443. l. és Ferdi, id. h. 102. l.^[VISSZA]
431. Egykorú feljegyzés; az id. «Newe Zeittung» szerint.^[VISSZA]
432. Leveleik kivonata 1541 április 6-7-ikéről; gróf Kemény József, Notitia historico-diplomatica archivi et literalium capituli Albensis Transilvaniae, I. k. (Nagy-Szeben, 1836.) 208-9. l. A levelek eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 387-88. sz. a.^[VISSZA]
433. Izabella a szász univerzitáshoz Budáról, 1541 január 31-ikén; ugyanott, 786. sz. a.^[VISSZA]
434. Buda 1541-ben (141. l.) Siebmacher Jánosnak a Meldeman-féle távlati képe után 1580 körül készült rézkarcza, a Lanfranconi-gyűjteménynek Budapest székes-főváros tulajdonában levő példányáról kicsinyítve, megjelent az Athenaeum-féle Magyar Nemzet Története V. kötetében.^[VISSZA]
435. Mazza id. leírása 222-224. l. szerint.^[VISSZA]
436. Porembski és Gerlachowski fentidézett két érdekes jelentése alapján.^[VISSZA]
437. Verancsics Antal vallomása szerint; Pray, Epistolae II. k. 386. l.^[VISSZA]
438. Ferdinánd Izabellához Bécsből 1541 márczius 27-ikén, Czarnkowski visszatérése után; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
439. Izabella Ferdinándhoz Budáról 1541 április 18-ikán; eredetije ugyanott.^[VISSZA]
440. Ferdinánd 1541 április 26-ikán írja alá salvus conductusát, hogy visszatérhessen Bécsből, a hol négy napot töltött; fogalmazványa ugyanott. És Eiseler János leveléből tudjuk, hogy másnap indult le Budának; Pray, Epistolae, II. k. 102. l.^[VISSZA]
441. Palczan és aszódi Bornemisza Ferencz vallomása; M. Tört. Tár, I. k. 254-255 l.^[VISSZA]
442. Gorka jelentése Zsigmond királyhoz Bécsből 1541 május 16-ikán; a lembergi id. 179. k. 112-114. l. Mellékelve hozzá Ferdinánd levele ugyanaznapról; Bucholtz id. m. IX. k. 310-313. l.^[VISSZA]
443. Gorka hallotta Budán és írja Zsigmond királynak Bécsből 1541 június 29-ikén; a lembergi id. 179. k. 126-128. l.^[VISSZA]
444. Verancsics, Összes munkái II. k. 46. l. és Bornemisza följegyzése ugyanott a 198. lapon.^[VISSZA]
445. Schreiber Farkas és a szemtanú Palczan Péter vallomása a Martinuzzi-pörben; M. Tört. Tár, I. k..247. és 254. l.^[VISSZA]
446. A szemtanu Bornemisza Tamás följegyzése; Verancsics, Összes munkái, II. k. 198-199. l. és Oláh Miklós, egri püspök vallomása: M. Tört. Tár, id. I. k. 249. l.^[VISSZA]
447. Erre vonatkozik Arany János «Török Bálint» cz. költeményének szép strófája: Izabella királyné Budában, Azt se’ tudja, hova lesz buvában: Két ellenség két felől szorítja, Szívét a gond száz felől borítja.^[VISSZA]
448. Verancsics és a jelenvolt Bornemisza Tamás feljegyzéseiből összeállítva; Verancsics, Összes munkái, II. k. 46-48. és 199-200. l.^[VISSZA]
449. Szerémi id. m. 356. lapján, hol Bozzay oratioja is olvasható.^[VISSZA]
450. Verancsics, Összes munkái, II. k. 81. l.^[VISSZA]
451. A montpellieri érsek tudósítása Velenczéből, 1541 május 17. és 31-ikén; Charrière, id. m. 496. l.^[VISSZA]
452. Mazza id. leírása, 225. l.^[VISSZA]
453. Ezt április 25-ikén írják Bécsből; Dittrich, Nuntiaturberichte Morone's vom Reichstage, 454. l.^[VISSZA]
454. V. Károly császár a toledói érseknek Regensburgból, 1541 május 7-ikén; Óváry regestái, II. füz. 79. l.^[VISSZA]
455. Jo. Marius Speciecosa 1541 április 23-ikán köszöni Pestről Ferdinándnak, hogy a város megerősítéseért havi 40 frt fizetést utalt ki számára; olasz eredetije a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
456. Giovio, id. m. 561-562. l.^[VISSZA]
457. Roggendorf Vilmos generális arczképe (147. l.) Schrenk von Notzing «Der Durchlaucht. Kayser etc. Bildnussen» (Innsbruck, 1600.) czímű munkájában megjelent metszetről vétetett.^[VISSZA]
458. Ugyanott az 564. lapon.^[VISSZA]
459. Roggendorf beszélgetése Herbersteinnal Komáromban, 1541 márczius 2-ikán; Herberstein önéletírása: Fontes rerum Austriacarum, I. k. (Bécs, 1855.) 329. l. naplója egykorú kiadása nyomán, melynek azonban nincsen czíme.^[VISSZA]
460. Mazza id. leírása, 220. l.^[VISSZA]
461. Mazza id. leírása, 224. l. és Pray, Historia regni Hungariae, III. k. 64. l.^[VISSZA]
462. Mazza id. m. 228. l. említi a nevét.^[VISSZA]
463. Ugyanott, a 225-226. l.^[VISSZA]
464. Giovio, id. m. 564-565. l.^[VISSZA]
465. Az egykorú Lazius kézirati műve nyomán Bergmann, Medaillen, I. k. 223. l.^[VISSZA]
466. Lutfi pasa, id. h. 28. l. Ferdi, 104. l. és Dselálzáde, 228. l.^[VISSZA]
467. Ez a mai Nyárshegy.^[VISSZA]
468. Rosetti olasz követ írja Regensburgból, 1541 április 27-ikén a ferrarai herczegnek a hírt, hogy a barátot Buda alatt elfogták és vasra verték, de nem bizonyult valónak; eredetije a modenai állami levéltárban.^[VISSZA]
469. Verancsics, Összes munkái, II. k. 46. l.^[VISSZA]
470. Az egykori budai zsidó kapu képe Török Bálint neve kezdőbetűivel (149. l.) Dörre Tivadar rajza után, a Magyar Nemzet Története V. kötetében jelent meg.^[VISSZA]
471. Kettejük első levele Ferdinándhoz Regensburgból, 1541 április 17-ikről kelt, s ebben írják. hogy három napi úttal 13-ikán érkeztek meg Bécsből. Május 8-ikán már Batthyányi is velük van, de csak 12-ikén nyertek audiencziát. Közölte Szilágyi Sándor: Történeti Lapok. 1875. évf. 1249-51. l.^[VISSZA]
472. V. Károly levele Zsigmond királyhoz 1541 május 3-ikáról; Bethlen id. Erdélyi históriája, I. k. 358-361. l.^[VISSZA]
473. A Ferdinánd emlékiratában kért segély számait részletezi Károlyi Árpád, id. tanúlmánya, 290-291. l.^[VISSZA]
474. A biztosok együttes jelentése Ferdinándhoz Regensburgból, 1541 június 2-ikán; Szilágyi közlése, id. h. 1288-89. l.^[VISSZA]
475. Frangepán érsek. Batthyányi és Nádasdy együttes aláírása (150. l.) Ferdinándhoz Regensburgból, 1541 június 2-án írt jelentésükről a bécsi állami levéltárban van. Olvasása: Agriensis scripsit, Franciscus de Batyan, Nadasdy etc.^[VISSZA]
476. Thurzó Elek «vice-rex Ungariae» tudósítása Frangepán kalocsai érsekhez Bécsből, 1541 június 4-ikén; Óváry, III. Pál pápa levelezése, 130. l.^[VISSZA]
477. Perényi Péter a Regensburgban lévő magyar követekhez a budai táborból, 1541 június 1-jén; ugyanott, 128-29. l.^[VISSZA]
478. Rosetti a ferrarai herczeghez Regensburgból 1541 június 9-ikén; eredetije a modenai állami levéltárban.^[VISSZA]
479. Szószerinti fordításban kiadta Budai. Magyarország polgári lexikona, II. k. 68-75. l., talán Pray után, a ki eredeti latin szövegében Annalesei V. része 345. és következő lapjain közölte újra.^[VISSZA]
480. Károlyi Árpád fordításában id. tanúlmánya 293-294, lapján; bővítve Budai néhány magvas jelzőjével.^[VISSZA]
481. Frangepán Ferencz kalocsai érsek 1541-iki regensburgi oratiója egykorú kiadásának czímlapja (153. l.) a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának példányáról vétetett.^[VISSZA]
482. Hasonmásban közöljük e nevezetes oratio czímlapját, mely 1541-42-ben három nyelven hat kiadást ért; lásd Szabó Károly, id. m. III. k. 330, 333, 335-337. és 340. sz. a.^[VISSZA]
483. Morone Farnese bíbornokhoz, Regensburgból, 1541 április 19-ikén; Óváry, III. Pál levelezése, 127. l.^[VISSZA]
484. Ferdinánd 1541 június 30-ikán már Regensburgból ír nővérének. Máriának; Brüsseli okmánytár, II. k. 40. l.^[VISSZA]
485. Verallo Jeromos új pápai nunczius jelentése Regensburgból, 1541 július 27-ikén; eredetije a nápolyi állami levéltár «Carte Farnesiane» 696. kötetében.^[VISSZA]
486. Ferdinánd salvus conductusa Jo. Thomas Picus, Mirandulae et Concordiae comes számára Regensburgból, 1541 július 26-ikán, és V. Károly útasítása 27-ikéről; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
487. Morone pápai nunczius regensburgi tudósítása 1541 július 6-ikán és 11-ikén; Dittrich, Morone vom Reichstage zu Regensburg, 631. és 635. l.^[VISSZA]
488. Morone id. július 6-iki jelentése.^[VISSZA]
489. Verallo pápai nunczius id. július 27-iki jelentésében.^[VISSZA]
490. Morone július 22-iki tudósítása; Dittrich, id. m. 641. l.^[VISSZA]
491. Rosetti július 12-iki jelentése Regensburgból; a modenai állami levéltárban.^[VISSZA]
492. Rosetti tudósítása július 22-ikén, ugyanott; v. ö. Károlyi Árpád, id. h. 561. l.^[VISSZA]
493. Miszkowszki Miklós «boemus» vallomása ; M. Tört. Tár, I. k. 258. l.^[VISSZA]
494. Felsorolja őket Kirchmair id. naplója, 506-9. l.^[VISSZA]
495. Ez érdekes adalékokat Mazza tartotta fenn számunkra; id. h. 223., 229-232. l.^[VISSZA]
496. Giovio, id. m. 565-66. l. és utána Budai id. m. II. k. 641. l.^[VISSZA]
497. Giovio után Horváth Mihály, id. m. 157. l. és Mazza id. leírása, 232. l.^[VISSZA]
498. Rosetti ferrarai követ jelentése Regensburgból, 1541 május 23-ikán ; a modenai állami levéltárban.^[VISSZA]
499. Rosetti tudósítása május 31-ikéről; ugyanott.^[VISSZA]
500. Eiseler János Nádasdyhoz Bécsből, 1541 május 2-ikán; Pray, Epistolae, II. k. 104. l. De már április 22-ikén künn volt Török Bálint; Brüsseli okmánytár, II. k. 38. l. és Mazza id. leírása, 226. l.^[VISSZA]
501. Giovio egykorú följegyzése, id. m. 566. l. és Mazza id. leírása, 232. l.^[VISSZA]
502. Giovio, id. m. 567. l. és Mazza id. leírása, 233. l.^[VISSZA]
503. Eredeti tudósítás: Pars epistolae Langi Viennae datae 2. Junii 1541; a lembergi id. 179. k. 107-8. l.^[VISSZA]
504. Verancsics írja, (Összes munkái, II. k. 69. l.), hogy a szultán Buda bevétele után kíváncsiságból «az orgonát is fútatá a királi kápolnában».^[VISSZA]
505. Egykorú feljegyzés a «De obsidione et oppugnatione Budae ab exercitu Ferdinandi regis» cz. leírásban; a lembergi id. 179. k. 143. és köv. lapjain; közölve (más példányról) Verancsicsnál: Összes munkái, I. k. 173-8. l.^[VISSZA]
506. Ugyanott; Bornemisza és Blandrata vallomása; M. Tört. Tár, I. k. 248-49. l.^[VISSZA]
507. Lang id. június 2-iki levele és Izabella Kmitához Lippáról, 1541 november 19-ikén; a lembergi id. 172. k. 63. l., és Óváry regestái, II. füz. 82. l.^[VISSZA]
508. De obsidione Budae, 175. l. és Giovio, id. m. 567. l.^[VISSZA]
509. Mazza id. leírása, 236. l.^[VISSZA]
510. Claudius Ratisbonensis levele 1541 június 4-ikéről; Pray, Annales, V. rész, 343. l.^[VISSZA]
511. Gorka András jelentése Zsigmond királynak Bécsből, 1541 június 19-ikén; eredetije a lembergi Ossolinski-intézet kézirattárában, 168. k. 31. l.^[VISSZA]
512. Ennyinek írja Thurzó, a pápai követ s a mindig jól értesült Giovio és Mazza is.^[VISSZA]
513. Gorka fenti jelentése szerint.^[VISSZA]
514. Gorka jelentése Zsigmond királyhoz Bécsből, 1541 június 19. és 29-ikéről; Óváry regestái, II. füz. 79-80. l.^[VISSZA]
515. A montpellieri érsek jelentése Velenczéből, 1541 június 14-ikén és 20-ikán; Charrière, id. m. 496. l.^[VISSZA]
516. Pethő Gergely Magyar krónikája (Kassa, 1738.) 247. l.^[VISSZA]
517. Giovio, id. m. 568. l.^[VISSZA]
518. Révay Péter feljegyzése: Schwandtner, Scriptores rerum Hungaricarum, II. k. (Bécs, 1746.) 463. l.^[VISSZA]
519. Gorka id. június 19-iki jelentése szerint.^[VISSZA]
520. Roggendorf hitlevele szerint Bornemisza Tamás följegyzése: Verancsics, Összes munkái, II. k. 200. l. és maga Verancsics ugyanott, a 48-49. lapon.^[VISSZA]
521. Révay Péter feljegyzése: Schwandtner, id. m. II. k. 463 és 727. l.^[VISSZA]
522. Giovio, id. műve 569. l. és Lazius után Bergmann, Medaillen, I. k. 223. l.^[VISSZA]
523. Egybehangzóan a szemtanú Bornemisza: Verancsics munkái, II. k. 201. l. Mazza id. h. 239. l. és Szerémi id. m. 359. l.^[VISSZA]
524. Giovio, id. m. 570. l.^[VISSZA]
525. Az egykorú «Nova ex castris Ferdinandi Romanorum regis» szerint; az id. lembergi 179. k. 120. l. Verancsics, id. m. I. k. 176. l. és Palczan vallomása: M. Tört. Tár, I. k. 252. l.^[VISSZA]
526. Verancsics munkái, II. k. 49-50. l.^[VISSZA]
527. Verancsics, ugyanott, 51. l. Bornemisza adatai a 201-202. l. Mazza id. leírása 240. l. és az id. De obsidione Budae, 177. l.^[VISSZA]
528. Palczan id. vallomása, 254. l.^[VISSZA]
529. Lazius után Bergmann, Medaillen, I. k. 224. l.^[VISSZA]
530. A De obsidione Budae feljegyzése; a lembergi id. 179. k. 145. l.^[VISSZA]
531. Porembski Péter titkár k. n. jelentése Bona királynéhoz (Budáról, 1541 augusztus 27-ikéről.) Ugyanott, 146. l. és Verancsics, id. m. II. k. 52. l. Porembski nagybecsű jelentésének eleje meg van abban az egy paphoz (Verancsics Antalhoz?) intézett névtelen, itt-ott hibás íratban, mely Verancsics Összes munkái I. k. 162-173. lapján olvasható; ezért tévedéseit kijavítva, együtt idézzük a lembergi kézirati példány lapjaival.^[VISSZA]
532. Palczan és Bornemisza Ferencz vallomása: M. Tört. Tár, I. k. 254-55. l.^[VISSZA]
533. Erről Ferdinánd ír érdekesen Bécsből, 1541 április 22-ikén; Brüsseli okmánytár, II. k. 38. l.^[VISSZA]
534. Gorka András Bona királynénak Bécsújhelyről, 1541 augusztus 8-ikán; a lembergi id. 179. k. 132. l. Rosetti ferrarai követ jelentése Regensburgból, 1541 július 22-ikén; a modenai állami levéltárban. Továbbá Lutfi basa, id. m. 27. l. Ferdi, 101. l.^[VISSZA]
535. Giovio, id. m. 561. l.^[VISSZA]
536. Az id. Nova ex castris Ferdinandi nevezi így: legio praecursoria alias Gonczy huff; az id. lembergi 179. k. 121. l. A lengyelesen írt Go[vi]ncsi szó perzsa kifejezés, mely annyit jelent, mint: nobilis, eximius, strenuus, fortis, athleta, heros; a másik szó valószínűleg a német Haufe = sereg régies alakja.^[VISSZA]
537. Porembski fent id. budai k. n. jelentése szerint.^[VISSZA]
538. Verancsics, id. m. II. k. 52. l.^[VISSZA]
539. Giovio, id. m. 572. l. és Lutfi pasa id. h. 28. l.^[VISSZA]
540. Porembski id. jelentése az id. ilyvói 179. k. 147. l. és a Verancsics-kiadás példánya 163. l.^[VISSZA]
541. Porembski Péter aláírása (166. l.) Gamrat Péter gnézeni érsekhez Gyulafejérvárról, 1542 október 2-ikán írt leveléről a krakói hg. Czartoryski-múzeum kézirattára 1598. Kötetéből vétetett. Olvasása: Obsequentissimus servitor Petrus Porembski.^[VISSZA]
542. Ferdinánd 1538-iki decretuma szerint; a Magyar Törvénytár milleniumi emlékkiadása, II. k. (Budapest, 1899.) 57. l.^[VISSZA]
543. E jellemzéshez semmit sem tettünk hozzá, szószerint olvasható az id. «De obsidione et oppugnatione Budae ab exercitu Ferdinandi regis» cz. leírásban, melyet Porembskinek. Izabella ügyes titkárának tulajdonítunk; Verancsics, Összes munkái, I. k. 173-74. l.^[VISSZA]
544. A három gyám érdekes levele Budáról, 1541 július 15-ikéről, melyet Werbőczi István és fia Imre, valamint Batthyány Orbán, «ceterique nobiles Budae constituti» is aláírtak; Székely oklevéltár, II. k. 66-68. l.^[VISSZA]
545. Giovio, id. m. 571-72. l.^[VISSZA]
546. Ugyanott az 573. l. és Szulejmán id. fethnámeja, 393.l.^[VISSZA]
547. Közölve (ex castris ad Budam positis 16 Julii 1541) a Tört. Tár 1882. évf. 550-51. l.^[VISSZA]
548. Verancsics munkái, II. k. 52. l.^[VISSZA]
549. Porembski id. jelentése, a lembergi 179. I. k. 147. l.^[VISSZA]
550. Verancsics munkái II. k. 83. l.^[VISSZA]
551. Egy Budavárából kiszökött katona elbeszélése után Gorka András id. augusztus 8-iki jelentéséből.^[VISSZA]
552. Herberstein id. naplója, 330. l. és Julianus de Salazariis vallomása, M. Tört. Tár, I. k. 250 l.^[VISSZA]
553. Verallo írja róla Bécsújhelyről, 1541 augusztus 14-ikén, hogy «se ne ritornò (come si suol dire) con le trombe in sacco!» Eredetije a nápolyi államlevéltár Carte Farnesiane 696. kötegében.^[VISSZA]
554. Pauler Gyula, Buda ostroma Rogendorf által, bevétele Szolimán által 1541. cz. tanúlmányában: Vasárnapi Ujság, 1859. évf. 255. l. Az egész megjelent a 19-24-ik számban.^[VISSZA]
555. Gorka id. augusztus 8-iki jelentése Bécsújhelyről; az id. lembergi 179. k. 129. l.^[VISSZA]
556. Lazius nyomán Bergmann, id. m. I. k. 224. l. Giovio, id. m. 577. l. és Herberstein, id. naplója 330. l.^[VISSZA]
557. Ferdinánd-párti névtelen latin naplóból; az id. lembergi 179. k. 154. l.^[VISSZA]
558. Verancsics munkái, II. k. 52-53. l. és a «Warhafftige Anzeygung, wie es im Leger vor Ofen ergangen ist. 1541» cz. egykorú újságlap szerint, melynek czímlapját hasonmásban adjuk.^[VISSZA]
559. Ugyanott, és Lazius nyomán Bergmann, id. m. I. k. 224. l.^[VISSZA]
560. Az 1542-iki «Ware New zeitung vom Türcken», cz. egykorú nyomtatvány AII. lapján. (Ritka példánya a M. Tud. Akadémia könyvtárában.)^[VISSZA]
561. Az egykorú «Warhafftige Anzeygung» szerint és Verancsicsnál: Összes munkái II. k. 53. l.^[VISSZA]
562. A Buda elfoglalásáról szóló egykorú német «Újság» czímlapját (171. l.) a Magyar Nemz. Múzeum könyvtára példányáról adjuk. Bécsi példányáról rossz rézkarczban közölte már Rómer Flóris az Archaeologiai közlemények VIII. k. III. tábláján.^[VISSZA]
563. Az id. Ferdinánd-párti latin napló 154 és 155. l. Verallo augusztus 24-iki jelentése Bécsújhelyről: Óváry, III. Pál levelezése, 131. l. és Gorka, Zsigmond királyhoz Bécsújhelyről, 1541 augusztus 29-ikén; az id. lembergi 179. k. 137-38. l. és a «Warhafftige Anzeygung» szerint.^[VISSZA]
564. Ugyanott, és Rabucher Flórián «Gewisse zeitung, wenn der Turckische Tyran in Hungern ankommen, ... und wie und wenn Pescht eröbert» cz. tudósításában.^[VISSZA]
565. A «Warhafftige Anzeygung» szerint.^[VISSZA]
566. Egykorú feljegyzés alapján Pauler tanulmánya, id. h. 255. l.^[VISSZA]
567. Az id. Ferdinánd-párti latin napló 155. l. Giovio, id. m. 576. l. [Porembski] tudósítása Verancsicsnál, id. m. I. k. 164. l. Kirchmair id. naplója, 508. l. Szerémi, id. m. 360. l. és a «Warhafftige Anzeygung» adatai szerint.^[VISSZA]
568. Verallo id. augusztus 24-iki jelentése; a nápolyi állami levéltár C. Farn. 711. kötegében; Óváry közlésében a veszteség száma sajtóhibából 40.^[VISSZA]
569. Hans Sachs «Der unglückhaftig Scharmützel des Türken vor Ofen mit des Königs heerlager. Anno 1541 geschehen» cz. költeménye szerint. L. Bleyer Jakab tanúlmányát: Egyetemes philologiai közlöny 1897. évf. 540. l.^[VISSZA]
570. Szulejmán id. fethnáméja, 394. l.^[VISSZA]
571. Az id. Ferdinánd-párti latin napló, 156. l. Gorka id. augusztus 29-iki jelentése, 139. l. Porembski id. levele, 148. l. Giovio id. m. 578. l. A «De Buda per Turcos occupata, et de caeso regis Ferdinandi exercitu. Anno Domini 1541.» cz. eredet tudósítás alapján; az id. lembergi 179. k. 159 l. Verancsics, Összes munkái, II. k. 54. l. Herberstein id. naplója, 330. l. A «Warhaffte Anzeygung» és Rabucher tudósítása szerint.^[VISSZA]
572. Az id. Ferdinánd-párti latin napló, 157. l. A «De Buda occupata» 160/1. l. Giovio, id. m. 579. l. A «Warhaffte Anzeygung» és Rabucher tudósítása szerint. Különösen becses a mindíg első helyen idézett napló, mely a mellett, hogy királypárti, hivatalos adatokon alapuló, s így legmegbízhatóbb.^[VISSZA]
573. Lazius nyomán Bergmann, Medaillen I. k. 224. l. Verancsics följegyzése: Összes munkái, II. k. 84. l. Herberstein id. naplója, 331. l. és Thurzó Elek levele Galgóczról 1541 szeptember 5-ikén: Pray, Epistolae, II. k. 113. l.^[VISSZA]
574. Törökök öldöklése Pesten (175. l.) a 187. lapon közölt «Vier Missiven» cz. egykorú újságlap 1542-iki kiadása czímlapjának hátlapján található fametszet hasonmása.^[VISSZA]
575. Szerémi, id. m. 361. l.^[VISSZA]
576. Verancsics munkái, II. k. 54. l.^[VISSZA]
577. Kirchmair id. naplója, 509. l.^[VISSZA]
578. Verallo jelentése Bécsújhelyről, 1541 augusztus 26-ikán ; a nápolyi állami levéltár C. Farn. 711. kötegében.^[VISSZA]
579. Budára érkeztéről még: Verancsics, Összes munkái, II. k. 54. l. és a Castelnuovoban elfogott Kamorai András elbeszélése; Bucholtz, id. m. IX. k. 318. l.^[VISSZA]
580. Szulejmán id. fethnámeja, 393. l. és Ferdi, ugyanott, II. k. 108. l.^[VISSZA]
581. Ferdi, id. h. 108. l.^[VISSZA]
582. Verallo jelentése Linzből, 1541 szeptember 5-ikén: Huomo morto non fa piu guerra! Az id. nápolyi állami levéltár C. Farn. 696. kötegében és Ferdinél, id. h. 180.l. E szomorú eseményt is megénekelte Hans Sachs «Ein Tyrannische that des Türcken wie er sechshundert gefangne Knecht ellendigklich hat lassen nieder hawen, auch die Künigin ins ellendt verschickt im M.D.XXXXI. jar.» cz. versében; Bleyer id. tanúlmánya, 542-43 l. és gróf Apponyi Sándor, Hungarica, I k. 231. l.^[VISSZA]
583. Giovio, id. m. 581. l. és Porembski id. jelentése Verancsics munkái I. k. 165. lapján, a hol azonban Biessichki-nek írja.^[VISSZA]
584. Fessler, Die Geschichte der Ungern, VI. k. (Lipcse, 1823.) 592. l.^[VISSZA]
585. Gorka id. augusztus 29-iki jelentése; Giovio, id. m. 580-81. l. és Kamorai id. vallomása szerint.^[VISSZA]
586. Verallo id. szeptember 5-iki jelentése Linzből.^[VISSZA]
587. II. Szulejmán lovas képe (179. l.) Hopfer Dániel metszete után, Bubics Zsigmond kassai püspök gyűjteménye eredeti példányáról a Magyar Nemzet Története V. kötetében jelent meg.^[VISSZA]
588. Lutfi basa, id. h, 29. l. és Verancsics Összes munkái, II. k. 55. l.^[VISSZA]
589. Szerémi, id. m. 360. l.^[VISSZA]
590. Török Bálint deákja, Martonfalvay Imre följegyzése: Magyar Tört. Emlékek, Irók, XXXI. k. 141. l.^[VISSZA]
591. Latinul Szerémi, id. m. 364-65. l.^[VISSZA]
592. Verancsics, Összes munkái, II. k. 56-57. l. és az egykorú, 1541-iki «Vier Missiven» cz. tudósítás szerint, melynek leírását alább nyújtjuk és czímlapját is hasonmásban közöljük.^[VISSZA]
593. A «Vier Missiven» és Kamorai id. vallomása egybevágó adatai szerint.^[VISSZA]
594. Bornemisza feljegyzése: Verancsics, Összes munkái, II. k. 202. l.^[VISSZA]
595. Szerémitől (id. m.363-64. l.) és Kamorai vallomásából tudjuk, hogy előbb az urak mentek a szultánhoz és tértek vissza tőle, s csak másnap vitték le a királyfit, minek dátuma – augusztus 29-ike – egyéb feljegyzésekkel is megegyezik.^[VISSZA]
596. Tinódi Sebestyén, Az János király fiáról való szép krónika, (Akadémiai kiadás) 366. l.^[VISSZA]
597. Szerémi György krónikája 109b. lapjának kicsinyített hasonmása (183. l.) a bécsi udvari könyvtárban őrzött kódex szövegének azt a részét mutatja be, melyen a krónikás a csecsemő János Zsigmondnak Szulejmán szultánhoz való levitelét beszéli el.

Olv.:

Constantinapol praecursor et illum vult exaudiri. Et jussit | Cesar eis, ut expectarent in Veteri Buda in papilione | sua. Quod audissent, mox capite inclinante et cum dolore | meroris inceperunt subaudire. Et Turcus provisor eorum | valde hilari vultu aliciebat Hungaros optimates, | ut ne dubitarent, quoniam Deus ordinabit, quomodo debet fieri. | Et perrexerunt ad Siccambriam nolle velle debet vobis ire, ad quo jam Cesar praecipiet. Dixit Valentinus: | Tamen ego dixi, quod sic fiet. Noh ve mihi, et vobis nil fiet. | Et ait Valentinus adhuc ad Stephanum Verbwch: Tu es | jam causa meac mortis. Dixit Stephanus Verbwchii: | Ne timeas, quia literas habeo Cesaris in sinu meo, quod si | sentimus in infide sua perjurum. Ait Valentinus: O Deus, | quam me dementia cepit. Hoc dat mihi consilium [vere Buda est carior, quam Cesaris] qui nunquam | hastam suam contra hostem ad facie [tarta] direxisset, neque in | manu sua framea nuda extitisset ad furorem. Ibi | tribus diebus et tribus noctibus bibebant et comedebant | formido ingenio. Valde aliciebant bassae et alii | vayvodae, ut sint hilari, ne curent. In die Dominico jussit | Cesar infantem extra arcem portare, ut videret tanquam | fratri sui Ioannis regis filium; sed regina Elizabet permaneat in arce. Quod audisset nutrix pueri mulier, mox fecit clam conscribere unam suplicationem cum querimoniis diversis, quod puerum nutrisset plus quam ad integrum | et non dedisset pro ea expensas ad lactinia pro puero, quod | sola mendicavi in coquina comestionem, et potum sic mendicavi. Et rogabam aliquod praedium, unam villulam | ad sustentationem pueri; neglexerunt dare. Et ista | suplicatio cum querimoniis erat introligata et nutrix | in cremio infantis apposuerat. Et Cesar videns illam | cedulam, mox arripiens de businu pueri, et fecit | Cesar perlegere, et admodum, quod interpretassent sibi, mox | infantem accipiens, in ulnas suas, et amplexavit infantem, et muneraque obtulit ei, videlicet ad manus pueri | unum de auro sculptum fulgido parvum bacculum, et | dixit: Ecce filii mi fratri Ioannis regis, tibi dedit vel tradidi | baculum pastoralem camporum et montibus ac | vallibus, ut possis digne et competenter regnare ac | imperare cum ditione tua regiestatis regnicolis | tuis. Et dedit rursum infantem ad nutricem in manus ejus | et nutrici dedit centum aureos in florenos, ut cum hoc foveat infantem fratris mei Ioannis regis; deinceps plus dabo | solummodo mihi suplicabis. | Et portavit... ad arcem puerum nutrix.

(Szerémi krónikája 109b lapjának e része olvasható Wenzel Gusztáv kiadása 366-368. lapján, de hibásan és kihagyott szavakkal közölve.)

Izabella Gyulafejérvárról, 1547 november 10-ikén Maciejowski püspökhöz írt sajátkezű lengyel levelének zárósorai.

(A 277. lapon.)

jako to ubogą sierotę i wnuka swego. M[iłościwy] K[sięże!] Wybawienie moje ztąd jest jakoby one, co je z Egiptu Pan Bóg wybawił W. M. też dziękuję, iż mi też to W. M. oznajmić raczył listem swym. Przytem W. M. proszę, aby W. M. życznajści swej naprzeciwko mnie odmieniać nie raczyż. Datum w Białogrodzie, wilią swiętego Marcina 1547,

Ysabella mpr.

(Eredetije a berlini királyi könyvtár kézirattárában.) ^[VISSZA]

598. Szavait feljegyezte Verancsics: Összes munkái, II. k. 58. l.^[VISSZA]
599. Szerémi, id. m. 366. l.^[VISSZA]
600. Ugyanott a 362. lapon.^[VISSZA]
601. Verancsics Antal: Összes munkái, II. k. 59. l.^[VISSZA]
602. A «Vier Missiven» adatai, Kamorai tanúsága, Verallo id. szeptember 5-iki jelentése és Joannes de Oppendorf vallomása szerint; M. Tört. Tár, id. I. k. 250. l.^[VISSZA]
603. Szerémi, id. m. 368. l.^[VISSZA]
604. Az id. «Vier Missiven» és Verancsics, Összes munkái, II. k. 59-60. l.^[VISSZA]
605. Kamorai vallomása: Bucholtz, id. m. IX. k. 319. l. Egy szemtanú spanyol katona elbeszélése: Verallo id. szeptember 5-iki jelentésében és Verancsics, Összes munkái, II. k. 61. l.^[VISSZA]
606. Lutfi basa, id. h. 29. l. Ferdi, id. h. 109. l. és Verancsics munkái, II. k. 83. l.^[VISSZA]
607. Bornemisza feljegyzése: Verancsics, Összes munkái, II. k. 202. l.^[VISSZA]
608. Verancsics, id. m. 61-62. l. és a «Vir Missiven» adatai szerint.^[VISSZA]
609. Szerémi id. m. 367. l.^[VISSZA]
610. Torquem aureum gallici operis, et gemmatum monile; Verancsics, Összes munkái I. k. 219. l.^[VISSZA]
611. Verancsics, Összes munkái, II. k. 63. l.^[VISSZA]
612. Az id. «Vier Missiven» adatai; Verancsics, Összes munkái, II. k. 63-64.l, és Szerémi, id. m. 369. l.^[VISSZA]
613. A «Vier warhafftige Missiven» cz. egykorú német újság első [1541-iki] kiadásának czímlapja (187. l.) a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának példányáról vétetett.^[VISSZA]
614. Verancsics, Összes munkái, II. k. 64-66. l. és Eder, Scriptores, II. k. 264. l.^[VISSZA]
615. A szultán e levelét (ha ugyan nem koholmány) György barát a székelyvásárhelyi 1542 január 26-iki országgyűlésen mutatta s olvasta fel az erdélyi rendeknek; Szilágyi, Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 34. és 77. l.^[VISSZA]
616. Dselálzáde, id. h. 230. l.^[VISSZA]
617. Verancsics, Összes munkái, II. k. 66-67. l. és Szerémi, id. m. 370. l.^[VISSZA]
618. Verancsics feljegyzése, id. m. II. k. 68. l. A «Vier Missiven» adatai szerint és Dselálzáde, id. h. 231. l.^[VISSZA]
619. Verancsics Joviushoz; munkái, I. k. 222. l.^[VISSZA]
620. Dzselálzáde, id. h 230. l.^[VISSZA]
621. Verancsics följegyzése: Összes munkái, II. k. 82. l.^[VISSZA]
622. Verancsics és Giovio után: Fessler, id. m. VI. k. 597-98. l. V. ö. Horváth Mihály, Fráter György, 166-67. l.^[VISSZA]
623. Werbőczi István kanczellár arczképét (191. l.) a Magyar Történelmi Képcsarnokban őrzött XVIII-ik századi metszetről adjuk.^[VISSZA]
624. Verancsics, Összes munkái, II. k. 69. l. és Szerémi, id. m. 370. l.^[VISSZA]
625. Verancsics, Összes munkái, II. k. 69. l. és a «Vier Missive» adatai szerint.^[VISSZA]
626. Az alábbi idézett jelentésnek e részlete csak is a Verancsics-kiadás 172. lapján van meg; a többi példányokban hiányzik.^[VISSZA]
627. Verancsics munkái, II. k. 62. l.^[VISSZA]
628. Verancsics munkái, II. k. 60-61. l.^[VISSZA]
629. Egy névtelen szemtanú latin jelentése Lippáról, 1541 szeptember havában, kiadta Reusner Miklós: Epistolarum turcicarum liber IX. X. et XI. (Majna m. Frankfurt, 1590.) 6-11. l.; kelet nélküli példánya Verancsicsnál: Összes munkái, I. k. 165-173 l. Egykorú német fordításban, a sokat idézett «Vier warhafftige Missiven» czímű [1541-iki] ritka nyomtatvány második levelében, melynek czímlapját a 187. lapon közöltük. Ez élénk, színes leírást a királyné lengyel titkárának: Porembski Péternek tulajdonítjuk, mivel teljesen megegyezik az ilyvói id. 179. kézirati kötet 146-154. lapján neve alatt olvasható latin jelentés szövegével.^[VISSZA]
630. Itt (dr. Karácsonyi János szíves közlése szerint) a Hármas-Kőrös jobb partján állott külső-szolnokmegyei Gyalu faluról van szó – most puszta, Öcsöddel majdnem szemben, – melynek plébánia-temploma tövig elpusztúlt.^[VISSZA]
631. Izabella id. november 19-iki levelében Lippáról; a két szolga neve: György cursor és Skala János.^[VISSZA]
632. Szerémi, id. m. 371/2. l. és Verancsics, Összes munkái I. k. 223. l. Itt (és néhány más forrásban) szeptember 18-ikával ugyan Izabella indúlását jelzik, de hibás mondatszerkesztés miatt, az tulajdonképpen Lippára érkezése napját jelenti, annyival inkább, hogy előbb maguk elbúcsúztatják 5-ikén Budáról.^[VISSZA]
633. A török és magyar hadijelvényeket ábrázoló zárókép (194. l.) Cserna Károly rajza után, megjelent a Magyar Nemzet Története V. kötetében.^[VISSZA]
634. Az V. könyv fejlécze (197. l.) mely egy György barát váradi püspöki palotájából megmaradt domborművet ábrázol, először Fraknói, Pázmány Péter életrajza 7. oldalán jelent meg. Az ott s a Magyar Nemzet Története V. kötetében adott magyarázat, hogy az Izabella királyné palotájából maradt meg, miként Rómer Flóris után eddigelé tartották, nem áll, mert annak, hogy a királyné Váradon lakott volna, semmiféle okleveles nyoma nincsen.^[VISSZA]
635. A szultán levele Konstantinápolyból 946 Sylhesei havában; az id. ilyvói 179. kézirati k. 177. l. Közölve Reusner id. epistolariumában 13-14. l. Németül az id. «Vier Missiven» negyedik levelében és újabban a nagyszebeni német «Transsilvania» 1840-iki évf. 125-6.^[VISSZA]
636. Magyar országgyűlési emlékek, II. k. 281-282. l.^[VISSZA]
637. Izabella levele Lippáról 1541 (október közepéről) balicei Boner Severinhez; Reusner id. epistolariuma, 3-4. l. Németül az id. «Vier Missiven» első levelében. Valamint Szent-Lukács evangelista ünnepén (okt. 18-án) írt levele Tarnowski János krakói várnagyhoz s a lengyel hadak főparancsnokához; az id. ilyvói 179. k. 168. l.^[VISSZA]
638. Tarnowski Jánoshoz írt fenti levelében; ugyanott, 169. l. Magyar kivonatban Óváry regestái II. füz. 81-82. l.^[VISSZA]
639. Batthyányi Orbán keletnélküli levele Lippáról Murányi Pálhoz; az ilyvói id. 179. k. 176. l.^[VISSZA]
640. Mindezekről Zienowicz tett nevében jelentést szüleinek 1541 november 18-ikán, midőn Magyarországból hozzájuk visszaérkezett; ugyanott a 195-6 lapon. Kivonata (tévesen 1542-ből) Óváry regestái II. füz. 86. l.^[VISSZA]
641. György barát meghívólevele Váradról, 1541 szeptember 28-ikáról; Magyar országgyűlési emlékek, II. k. 289. l.^[VISSZA]
642. E gyűlés megtartásáról sem volt eddig tudomásunk. Határozatairól Porembski Péter Bona királynéhoz Lippáról, 1541 november 12-ikén (feria secunda proxima post festum S. Martini) írt jelentéséből értesülünk; másolata a krakói hg. Czartoryski-múzeum «Teka Naruszewicza» 58. k. 105. sz. a. és Izabella november 19-iki levele Kmitához; Óváry regestái, II. füz. 83. l.^[VISSZA]
643. Verancsics említi, midőn 1541 deczember 24-én Krakóban járt.^[VISSZA]
644. Zienowicz fenti jelentése és György barát levele Kmita Péterhez, Váradról 1541 november 27-ikéről; ugyanott, 196-7. l. és Óváry regestái, II. füz. 83. l.^[VISSZA]
645. Majláth Béla, Maylád István (Magyar történeti életrajzok, Budapest, 1889.) 107. l. és Szilágyi, Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 29. l.^[VISSZA]
646. Porembski id. 1541 november 14-iki jelentése; a krakói id. 58. k. 105. sz. a.^[VISSZA]
647. Lippáról, 1541 november 15-ikén; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 73. l.^[VISSZA]
648. Ferdinánd György baráthoz Bécsujhelyről, 1541 október 16-ikán; Tört. Tár, 1878. évf. 249. l.^[VISSZA]
649. Károlyi Árpád, id. h. 362-363. l.^[VISSZA]
650. Lippa vára és városa (203. l.) a bolognai egyetemi könyvtár Marsigli-íratai 21. kötete 34. sz. lapján látható színezett eredetiről van kicsinyítve, melyet 1697-ben készített Marsigli tábornok mérnöki kara, mivel Lippa is ama várak közé tartozott, melyet az 1699-iki karlóczai békekötés határozata értelmében leromboltak. Hasonmása Poppi Péter bolognai fényképész felvétele után készült.^[VISSZA]
651. Az id. Album Oltardianum 13. l.^[VISSZA]
652. Az id. Album Oltardianum 13. l.^[VISSZA]
653. Ferdinánd a császárnak 1541 deczember 11-ikén; Károlyi, id. h. 364. l.^[VISSZA]
654. Ferdinánd oklevele Linczből, 1541 november 21-ikén; Tört. Tár, 1878. évf. 250. l.^[VISSZA]
655. Ferdinánd megbízó levele Serédi számára 1541 november 22-ikéről; Történeti Lapok, id. (1875.) évf. 1138. l.^[VISSZA]
656. Ferdinánd Bécsújhelyből, id. október 16-iki levelében.^[VISSZA]
657. Serédi Gáspár aláírása (204. l.) Ferdinándhoz Tokajról, 1541 szeptember 3-ikán írt leveléről vétetett; a levél a bécsi állami levéltárban található. Olvasása: Gaspar Seredi.^[VISSZA]
658. Történeti Lapok, id. II. évf 1124. l.^[VISSZA]
659. Ferdinánd beiktató parancsa 1541 január 13-ikán; Századok, 1881. évf. 224. l.^[VISSZA]
660. Történeti Lapok, id. 1875. évf. 1138-9. l.^[VISSZA]
661. Ennek aláírásait közöljük hasonmásban.^[VISSZA]
662. Literatus János 1542 márczius 8-ikán írja Deésről Ferdinándnak, hogy jelen volt a gyalui tárgyaláson és Serédihez intézett (ugyanaznapi) levelének írása mutatja, hogy ő írta a gyalui egyezség összes íratait, sőt György barát szép leveleinek is ő az írója. (Literatus két id. levele a bécsi állami levéltárban.)^[VISSZA]
663. Történeti Lapok, 1875. évf. 1140-41. l.^[VISSZA]
664. Ugyanott, 1154-55. l.^[VISSZA]
665. György barát kötelezvénye Gyaluról 1541 deczember 31-ikén, hogy Ferdinánd nyolcz adománylevelét a távollevő uraknak csak akkor adja át, ha azok előbb neki hitségi esküt tesznek; Történeti Lapok id. 1875. évf. 1155. l.^[VISSZA]
666. Loboczky Mátyás Ferdinándnak Krakóból, 1542 január 25-ikén; eredetije a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.^[VISSZA]
667. A gyalui egyezséglevél aláírásai (205. l.) Gyaluról, 1541 deczember 29-ikén; ugyanott az «Oklevelek» osztályában. Olvasásuk: Ioannes Statilius episcopus Transsilvaniensis, Frater Georgius episcopus Waradiensis, Petrus Petrowyth comes Themessiensis.^[VISSZA]
668. Literatus János titkos jegyű aláírása (206. l.) Deésről, 1542 márczius 8-ikán Ferdinándhoz intézett jelentéséről; ugyanott, a Hungarica osztályban. Olvasása: Ioannes Literatus.^[VISSZA]
669. Loboczky id. 1542 január 25-iki jelentése szerint, melyben írja, hogy György barát követe január 24-én reggel ért Krakóba.^[VISSZA]
670. Legatio a Serma Isabella regina Hungariae et consiliariis regni Hungariae ad archiepiscopum Gnesnensem, ad palatinum Cracoviensem et Bonerum, per Antonium Vrantium praepositum Transilvaniensem, Cracoviae habita die 24. Decembris 1541. Egykorú másolata az ilyvói Ossolinski-intézet kéziratai 172. k. 64-65. l. Rövid kivonata Óváry regestái II. füz. 83. l.^[VISSZA]
671. Verancsics Bonához, Krakóból, 1542 január 4-ikén, a krakói id. 57. k. 3. sz. a. és Zsigmondhoz, ugyanaznap, az id. 59. k. 2. sz. a.^[VISSZA]
672. A lengyel király felsorolt tanácsosainak jelentése Zsigmondhoz, Krakóból, szintén 1542 január 4-ikén; az ilyvói 172. k. 65-66. l. Kivonata Óváry regestái II. füz. 84. l.^[VISSZA]
673. Herberstein id. naplója 333-335. l. és Károlyi Árpád id. h. 358-361. l.^[VISSZA]
674. Rendelete vételéről Gorka 1541 augusztus 17-én Bécsújhelyről Kilianek által értesíti Zsigmond királyt; egykorú másolatban az ilyvói id. 179. k. 133-137.l.^[VISSZA]
675. Leírva a «Quae egit dominus Andreas de Gorca castellanus Posnaniensis apud caesarem Turcorum post Budam occupatam» cz. jelentésben; ugyanott, 162-164. l.^[VISSZA]
676. Egykorú krakói tudósítás 1541 október 3-ikáról; Óváry regestái, II. füz. 81. l.^[VISSZA]
677. Herberstein id. naplója, 337. l.^[VISSZA]
678. Gorka András gróf aláírása (208. l.) Zsigmond lengyel királyhoz Bécsből, 1541 június 19-ikén írt jelentésén van; eredetije az ilyvói Ossoliński-intézet kézirattára 168. k. 32. Lapján látható. Olvasása: Andreas comes a Gorka mpr, mely azonban az aláírás a betűjével együtt a könyv újra-kötése alkalmából megcsonkult.^[VISSZA]
679. Miles Mátyás, Siebenbürgischer Wuerg-Engel, (Nagy-Szeben, 1670.) 37. l. és Jorga, Documente romineşti din archivele Bistriţei, I. k. (Bukarest, 1899.) XXXVII. l.^[VISSZA]
680. Izabella Kmitához Lippáról, 1541 november 19-ikén; az ilyvói id. 172. k. 63-64. l.^[VISSZA]
681. Schröter Árpád epigrammája Izabelláról (210. l.) a krakói hg. Czartoryski-múzeum könyvtára példányából vétetett.

Olv.:

Pulex virgini Isabellae, reginulae Poloniae.

Catenula subtili et crine faemineo per collum alligatus: a duce Bavariae donatus in pixide, et emissus statim sanguinem ex manu sugebat.

Quid me tam stricta religas Isabella catena?
Ne fugiam, si me solveris anne times?
Non fugiam, teneor formae florentis amore,
Quis velit a manibus stultus abire tuis.

(Egykorú feljegyzés az ilyvói Ossolinski-intézet kézirattára 158. k. 76. l.) ^[VISSZA]

682. Az ilyvói Ossolinski-intézet kézirattára 158. k. 76. l.^[VISSZA]
683. Schroeter Ádám: Elegiarum liber unus. Item Epigrammatum liber unus, (Krakó, Lazarus Andreae excudebat.) FIII. l. Versét hasonmásban közöljük.^[VISSZA]
684. Ugyanott a GII. lapon «In imaginem Isabellae filiae regiae» czímen; szövegét a Függelékben adjuk.^[VISSZA]
685. Izabella Lippáról, 1541 október 8-ikán Brassó várostanácsához; a brassói városi levéltárban 445. sz. a. és a királyné nyugtája az átvett ezer frtról november 28-ikán; ugyanott 446. sz. a.^[VISSZA]
686. Brassóba 1541 október 7-ikén ért «Petrus Kys seu Babay in legatione», de már másnap tovább ment; a brassói id. Quellen, III. k. 116. l.^[VISSZA]
687. A nagyszebeni városi levéltár 1541-iki Prothocollonjában olvassuk, hogy Kis Péter október 11-ikén érkezett Szebenbe a királyné megbízásából, kinek deczember 6-ikán 184 frt árú bundát és egyebet küldenek, 7-ikén pedig Brassóból indítanak hozzá hasonlókat; a brassói id. Quellen, III. k. 122. l.^[VISSZA]
688. Zsigmond király, fia és Bona királyné lengyel nyelvű útasítása Lubomirski Péter számára Vilnáról, 1541 november 25-ikén; a krakói id. 58. k. 86. l. és az ilyvói 179. k. 197-198. l.^[VISSZA]
689. A «Ware New zeitung vom Türcken... Anno M. D. XLII» czímű egykorú tudósítás B. II. lapján olvassuk Werbőcziről, hogy «am dreyzehenden tage des Octobris gestorben ist, nicht one argwahn, als sey im von den Türcken vergeben, denn der todte Coerper sehr gros auffgeblasen gewesen ist.» Aztán eltemették «auff der Juden Kirchhoff»-on Budán. (A ritka nyomtatvány a M. Tud. Akadémia könyvtárában, M. Tört. Qu.365. sz. a.)^[VISSZA]
690. Ugyanott, a BIII. lapon.^[VISSZA]
691. Brassó részéről 1541 deczember 28-ikán Simon Aurifaber indúl hozzá, ajándékokkal; a brassói id. «Quellen» III. k. 152. l.^[VISSZA]
692. Izabella Lippáról, 1542 január 18-ikán; Baumann Ferdinánd: Zur Geschichte von Mühlbach (Nagy-Szeben, 1889.) 86. l.^[VISSZA]
693. Egykorú feljegyzés a Kultsár-féle ú. n. Székely krónikában. (Pest, 1805.) 13. l. A gyűlés végzései az Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 77-79. l.^[VISSZA]
694. Izabella vonatkozó két oklevele Lippáról, 1542 január 25-ikéről, György barát hűségi levelével. Óváry regestái, II. füz. 84. és 87. l.^[VISSZA]
695. Zsigmond király Izabellához Krakóból, 1542 február 5-ikén; a krakói id. 59. k. 25. sz. a.^[VISSZA]
696. Izabella Zsigmond királyhoz Lippáról, 1542 márczius 7-ikén; ugyanott 49. sz. a.^[VISSZA]
697. Kmita levele szerint (Bonához) 1542 február 23-ikán még nincs Krakóban; ugyanott, 30. sz. a.^[VISSZA]
698. Zsigmond Izabellához Vilnáról, 1542 márczius 21-ikén; ugyanott, 40. sz. a.^[VISSZA]
699. Lubomirski nyomán Hosius Szaniszló 1542 márczius 13-ikán; Károlyi, id. h. 367. l.^[VISSZA]
700. Zsigmond király Kmitához Vilnáról, 1542 márczius 15-ikén; a kolozsvári «Cancellaria Polonica» 206. l.^[VISSZA]
701. A Piotrkówban egybegyűlt rendek Zsigmondhoz 1542 márczius 27-ikéről. Óváry regestái II. füz. 85. l.^[VISSZA]
702. A beszterczebányai törvényczikkek 14. czikkelye 1542 márczius 7-ikéről; a «Magyar törvénytár» id. II. k. 67. l.^[VISSZA]
703. Petrovics 1542 márczius 24-ikén Lippáról ír; Pesty Frigyes, A szörényi bánság, (Budapest, 1878.) 227. l.^[VISSZA]
704. Statilio Serédi Gáspárhoz Gyulafejérvárról, 1542 márczius 16-ikán; eredetije a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
705. Ezt maga György barát írja meghívójában új várából, Bálványosról, miként egy ideig nevezte a mai (Szamos)-Újvárt; Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 83. l.^[VISSZA]
706. A tordai országgyűlés végzései az Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 84-89. l. Szilágyi magyarázó sorai a 37-38. l.^[VISSZA]
707. György barát 1542 április 2-ikán Tordáról rendeli a szebeni tanácsnak, hogy a királyné elé követeket küldjön Dévára; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 801. sz. a.^[VISSZA]
708. Az ú. n. Székely krónika feljegyzése; Tört. Tár, 1880. évf. 638. l.^[VISSZA]
709. Bethlen Farkas erdélyi históriája I. k. 407. lapján; bár azt állítja, hogy ez üdvözlés Déván történt.^[VISSZA]
710. Nevük felsorolva az Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 86. l. Hoch küldetése a brassói id. Quellen III. k. 159. l.^[VISSZA]
711. György barát 1542 május 29-iki leveléből tudjuk, hogy a barát már 12-ikén Déván volt; Tört. Tár, 1878. évf. 260. l.^[VISSZA]
712. E napról írt oklevele Pesty Frigyesnél Krassó vármegye története, IV. k. (Budapest, 1883.) 30-31. l. Korábbi levelét Déváról nem ismerjük.^[VISSZA]
713. Déva vára és városa (217. l.) legrégibb képét I. Lipót király erdélyi főmérnökének: Giovanni Morando Viscontinak 1699-iki rajzáról metszette brassói Welzer István, az általa ugyanazon évben Nagy-Szebenben nyomatott «Mappa della Transilvania» cz. nagy térkép széle számára, melynek egy példányát a bolognai Marsigli-gyűjteményben találtuk meg, s fényképeztettük le Poppi által.^[VISSZA]
714. Meghívója Déváról 1542 május 17-ikéről (s nem 2-ikáról): Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 126. l.^[VISSZA]
715. Megerősítő oklevele Déváról, 1542. május 31-ikéről ; Szeredai Antal, Series episcoporum Transilvaniae, (Gyulafejérvár, 1790.) 200-203. l.^[VISSZA]
716. Izabella szüleihez Gyulafejérvárról 1542 augusztus elejéről, a mennyiben e levél másolatát Loboczky küldte meg Ferdinándnak Krakóból, 1542 augusztus 24-iki levelével, melyben azt írja róla, hogy nemrég érkezett; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
717. Bornemisza elismervénye Gyulafejérvárról, 1542 július 11-ikén; eredetije a brassói városi levéltárban 1295. sz. a.^[VISSZA]
718. Verancsics két nyugtája Szebenből, 1542 június 23-ikán és augusztus 8-ikán 1000, illetve 3242 forintról; Baumann, id. m. 87. l.^[VISSZA]
719. Verancsics és Matychnai aláírása (218. l.) Szebenben, 1542 június 23-ikán kiállított nyugtájukról való; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban 397. Sz. a. őriztetik. Olvasása: Idem Antonius Wrancius praepositus Transsilvaniensis manu propria, Idem Staphanus de Mattychna, qui supra manu propria.^[VISSZA]
720. Ferdinánd megerősítő oklevele Innsbruckból, 1542 április 23-ikán; Tört. Tár, 1878. évf. 256-9. l.^[VISSZA]
721. Ferdinánd Petrovicsnak Linczből, 1542 április 29-ikén; fogalmazványa a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
722. Ferdinánd Prágából, 1542 május 13-ikán; Géresi, A gróf Károlyi cs. oklevéltára, III. k. 230. l.^[VISSZA]
723. Ezt az évjáradékot Ferdinánd Prágában, 1542 május 6-ikán, külön oklevélben is biztosítá Izabella királynénak, a kassai harminczadból, ha pedig abból nem telnék ki ez összeg, más birtokkal pótolja mindaddig, míg a végleges béke közöttük létrejön. (Hivatalos másolata a bécsi állami levéltárban: «Privilegia Ferdinandi I. regis», IV. k. 162. l.)^[VISSZA]
724. Az oklevél eredetije, melyről a királyné aláírását hasonmásban adjuk, ugyanott, az «Oklevelek» osztályában; kiadta Dogiel, id. m. 148-9. l.^[VISSZA]
725. Másolataik a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
726. A kolozsvári országgyűlés megbízó levele számukra: Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 129. l.^[VISSZA]
727. Izabella megbízó levele számára Gyulafejérvárról, 1542 augusztus 4-ikén és 13-ikáról; eredetije a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
728. Izabella királyné aláírása 1542-ből (220. l.) a gyulafejérvári 1542 július 26-ikán kelt szerződésről a bécsi állami levéltár «Oklevelek» osztályában van. Olvasása: Ysabella regina mpr. A királyné aláírását irodalmunkban megtaláljuk még: az Árpádia 1833-iki I. k. mellékletén, a Hazánk s a Külföld 1865. évf. 400. l., Márki Sándor, Aradvármegye története, II. k. 183. l., az Athenaeum-féle Magyar Nemzet Története id. V. k. 305. l., Szalay-Baróti id. m. III. k. 64. l., valamint Kurz, Magazin I. k. (Brassó, 1844.) mellékletén.^[VISSZA]
729. Izabella augusztus elejéről való id. levele szerint.^[VISSZA]
730. Zsigmond király az őrgrófnak Krakóból, 1542 július 30-ikán; a kolozsvári «Cancellaria polonica» 207. l.^[VISSZA]
731. Zsigmond Izabellának, ugyanaznap; ugyanott, 230. l.^[VISSZA]
732. I. Ferdinánd arczképét (221. l.) a Magyar Történelmi Képcsarnokban őrzött egykorú festményről adjuk.^[VISSZA]
733. Zsigmond Izabellához (Stupnicki által) Krakóból, 1542 október 2-ikán; u. o. 234. l. és október 11-ikén; a krakói id. 59. k. 121. sz. a.^[VISSZA]
734. Zsigmond Petrovicshoz Krakóból, 1542 október 2-ikán; ugyanott, 115. sz. a.^[VISSZA]
735. Zsigmond Izabellához Krakóból, 1542 szeptember 13-ikán; u. ott, 113. sz. a.^[VISSZA]
736. Loboczky Mátyás Ferdinándhoz Krakóból, 1542 augusztus 29-ikén; eredetije a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
737. Loboczky Ferdinándhoz Késmárkról, 1542 szeptember 7-ikén; ugyanott és Károlyi Árpád, id. h. 575-6. l.^[VISSZA]
738. Zsigmond Izabellához Krakóból, 1542 október 27-ikén, róla: «Adeo possidet multa Maiestas Vestra in Transilvania, ut nullus unquam Hungariae rex, ne Mathias, ita multa possident»; a krakói id. 59. k. 127. sz. a. A király Lesieckit augusztus 17-iki levelével küldte be Izabellához; u. ott, 106. sz. a.^[VISSZA]
739. Zsigmond 1542 november 17-ikén küldi be Lesieckit újból Izabellához; a király levele egykorú másolatban a krakói hg. Czartoryski-múzeum 282. k. 857-8. l.^[VISSZA]
740. Vásárhelyi Gergely Ferdinándnak Tordáról, 1542 augusztus 15-ikén; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 134. l.^[VISSZA]
741. Petrovics a brassói tanácsnak Gyulafejérvárról, 1542 augusztus 14-ikén, segélyt kérve; eredetije a brassói városi levéltárban, 426. sz. a.^[VISSZA]
742. Egy névtelen [Porembski Péter] tudósítása Gyulafejérvárról, 1542 szeptember 20-ikán; u. ott, 137-141. l.^[VISSZA]
743. Rádul vajda a brassói tanácsnak Pitestről, 1542 október 2-ikán; eredetije a brassói városi levéltárban, 427. sz. a.^[VISSZA]
744. Pesti Pannonius Gábor nyugtája róla Kassán, 1542 augusztus 21-ikén és Izabella levele Czéczeyhez ez ügyben Gyulafejérvárról, augusztus 4-ikén; a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.^[VISSZA]
745. Móré másik vára, honnan pár nap előtt szeptember végén az udvarba jött tárgyalni, Szent-Mihályköve: «Castrum S. Michaelis in rupe, quod uno miliari ab Alba Julia abest».^[VISSZA]
746. Porembski tudósítása Gamrat gnézeni érsekhez Gyulafejérvárról, 1542 október 2-ikán ; Hurmuzaki, Documente, Supl. II. vol. I. (Bukarest, 1893.) 162-5. l. Másodpéldányát Boner Szeverinhez közölte már Óváry, III. Pál levelezése, 147-157. l.^[VISSZA]
747. Porembski névtelen tudósítása Gyulafejérvárról, 1542 október 22-ikén, említve a hazatérő Liesieckit; eredetije a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
748. Joachim brandenburgi őrgróf érmét (225. l.) a Magyar Nemzet Története V. kötetében megjelent metszetéről közöljük.^[VISSZA]
749. Izabella a szászokhoz 1542 szeptember 25-ikén; Kemény, Notitia, 209. l. Az oklevél eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 400. sz. a.^[VISSZA]
750. Bornemisza Boldizsár Báthory András szabolcsi főispánhoz Küküllővárából, 1542 október 19-ikén; eredetije az orsz. levéltárban, a «kisebb levéltárak» Báthory osztályában.^[VISSZA]
751. Porembski tudósítása Gyulafejérvárról, 1542 október 31-ikén; Hurmuzaki, Documente, Supl. II. I. k. 166. l.^[VISSZA]
752. Ferdinánd kinevező oklevele Bajoni számára Bécsből, 1542 október 17-ikéről Géresi, A gróf Károlyi cs. oklevéltár a III. k. 233. l.^[VISSZA]
753. Ferdinánd Serédihez Bécsből, 1542 október 18-ikán; Történeti Lapok, id. II. évf. 1169-70. l.^[VISSZA]
754. Ferdinánd útasítása Serédi számára Bécsből, 1542 október 19-ikén; fogalmazványa a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
755. Galaczi More Péter, a fejérvári káptalan jövedelmének igazgatója 500 frtot kér Gyulafejérvárról, 1542 november 20-ikán a szebeniek adójából, a vár kijavítására; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 406. sz. a.^[VISSZA]
756. Péter vajda (a Székely krónika feljegyzése: Tört. Tár, 1880. évf. 638. l. szerint) október 21-ikén, Szent-Orsolya napján tört be Besztercze felé, Ostermayer Jeromos krónikája szerint pedig október 24-ikén; a brassói id. Quellen sajtó alatt levő IV. k. 504. l. E kötet íveit Stenner Frigyes brassói városi levéltárnok lekötelező szívességéből használhattuk.^[VISSZA]
757. Izabella Serédihez Gyaluról, 1542 november 20-ikán: Történeti Lapok, II. évf. 1170-71. l. és Szilágyi Sándor sorai Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 101. l.^[VISSZA]
758. Serédi Ferdinándhoz Tokajról, 1542 november 25. és 27-ikén; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
759. Gyalu vára és környéke képét (227. l.) Jaschke Ferencz festette 1823-ban, s a bécsi cs. és kir. hitbizományi könyvtárban lévő színes kőnyomatáról készült metszetünk. Vízfestésű hamisítványa 1888-ban egy müncheni antiquariustól a nagy-szebeni br. Bruckenthal-múzeum tulajdonába jutott.^[VISSZA]
760. György barát levele Ferdinándhoz a Besztercze melletti táborból, 1542 november 30-ikán; Tört. Tár, 1878. évf. 530. l. és egykorú feljegyzés u. ott, 1880. évf. 638. l.^[VISSZA]
761. Serédi Kolozsvárról, 1542 deczember 16-ikán értesíti Brassó város tanácsát, hogy Ferdinánd György barátot és Báthory Andrást «in tutelam et defensionem miseri Transsilvaniae regni» választotta; eredetije a brassói városi levéltárban, 424 sz. a.^[VISSZA]
762. Ferdinánd adománylevele Serédinek Bécsből, 1542 október 18-ikán, oly feltétellel, hogy a gyalui egyezségben kikötött évi 12,000 frtot ő fizesse Izabellának fél évi részletekben; fogalmazványa a bécsi állami levéltárban, magyarra fordítva kiadta b. Balassa Antal, id. m. 68-69. l.^[VISSZA]
763. Serédi jelentése Ferdinándhoz Kewesdről, 1542 deczember 28-ikán; eredetije ugyanott.^[VISSZA]
764. Serédi Gáspárnak a szentgyörgyi templomban levő síremléke látható domborművű képe (229. l.) először a Magyar Nemzet Története V. kötetében jelent meg.^[VISSZA]
765. Porembski álnevű aláírása (230. l.) Gyaluban, 1542 in festo innocentum kelt tudósításáról> a bécsi állami levéltárban. Olvasása: Petrus Sarembskii. Megjegyezhetjük még Porembskiról, hogy már János királyt is szolgálta, mert a krakói Wawelben látható sírfelirata 1564-ben (midőn pridie non: Martii, 64 éves korában meghalt) quondam Ser. Regis Hungariae cancellariusnak nevezi.^[VISSZA]
766. Sarembski Péter jelentése Gyaluról, 1542 deczember 28-ikán; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 174-5. l. Maga a jelentés Verancsics kézírása, Sarembski aláírása pedig csak elővigyázatból van írva, Porembski, Izabella titkára neve helyett; eredetije, melyről az aláírást hasonmásban közöljük, a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
767. Kivonatát l. Óvárynál, id. m. II. füz. 86.l.^[VISSZA]
768. Zsigmond király György baráthoz Krakóból, 1542 deczember 3-ikán; a kolozsvári «Cancellaria polonica» 238. l.^[VISSZA]
769. Szilágyi nyomán, Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 102-5. l. és Teutsch, Die Union von 1542.: Archiv des Vereines für siebenbürgische Landeskunde, 1874. évf., XII. k. 67-75. l.^[VISSZA]
770. Verancsics Antal tudósítása Gyaluról, 1542 deczember 29-ikéről (u. ott, 172-3. l.) a bécsi állami levéltárban, honnan aláírását közöljük.^[VISSZA]
771. Verancsics Antal aláírása (231. l.) Gyaluból, 1542 deczember 29-ikén írt tudósításáról ugyanott van. Olvasása: Wrancius.^[VISSZA]
772. Serédi id. 1542 decz. 28-iki jelentése.^[VISSZA]
773. Serédi második jelentése Ferdinándhoz Kövesdről, ugyancsak deczember 28-ikáról; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
774. Ferdinánd megbízó levele és útasítása Bornemisza Pálhoz Bécsből, 1542 deczember 7-ikéről; Történelmi Tár, 1878. évf. 531-4. l.^[VISSZA]
775. A «dieta» határozatairól szólójelentést l.: Magyar országgyűlési emlékek, II. k. 490-495. l. Weseni Bihar, Zaránd, Temes, Arad, Csanád, Csongrád, Békés, Külső-Szolnok és Heves vármegyék rendjei megbízásából ment útra.^[VISSZA]
776. Bornemisza Pál aláírása (235. l.) Ferdinándhoz Pozsonyból, 1543 február 18-ikán írt jelentéséről ugyanott. Olvasása: Paulus Bornemyza secr[etarius] sua manu.^[VISSZA]
777. Bornemisza Pál érdekes jelentése Ferdinándhoz erdélyi útjáról (Pozsonyból, 1543 február 18-ikáról), melyről aláírását közöljük; eredetije a bécsi állami levéltárban. Felhasználta irodalmunkban Szalay László (Magyarország története lipcsei kiadása IV k. 244-5. l.) és Horváth Mihály (Fráter György, 199-205. l.), de Bucholtz hibás kivonata alapján 1544-re téve; miként mások is, Bucholtz közlésétől félrevezetve.^[VISSZA]
778. Bornemisza Prágából, 1543 márczius 10-ikén és Bécsből április 20-ikán; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 180. l.^[VISSZA]
779. Serédi György Ferdinándhoz Bártfáról, 1543 január 19-ikén és Serédi Gáspár Kövesdről, január 23-ikán; u. ott.^[VISSZA]
780. Serédi Gáspár Ferdinándhoz Kövesdről 1543 február 10-ikén és Tokajról 12-ikén; u. ott.^[VISSZA]
781. György barát kolozsvári palotájának egyik ajtófélfája (237. l.) – az. ú. n. rázsaház leromboltatván – jelenleg az Erdélyi Múzeum-Egylet régiségtára lapidariumában van felállítva. A díszes felső párkányon látható püspök-kalapos czímer és 1541-iki felirat mutatja, hogy ezt a nevezetes házat György barát renováltatta. Képe dr. Posta Béla kolozsvári egyetemi tanár múzeum-igazgató eredeti fényképfelvételéről készült, de a dúcz elkészítése alkalmával az évszám I. betűje rajta tévedésből eltorzult, úgy hogy jelenleg hibásan 1512-nek látható. A felirat szövege egyébiránt következő:

SOLA·SALVS·SERVIRE·DEO·SVNT·CÀTERA·FRAVDES
OMNIA·PRÀTEREVNT·PRÀTER·AMARE·DEVM
·M·D·XLI·^[VISSZA]
782. Loboczky Mátyás Ferdinándhoz Krakóból, 1543 január 20-ikán; eredetije u. ott, a «Polonica» osztályban.^[VISSZA]
783. Mallet – inquit regina nostra – ut et filia sua Isabella et filius suus perirent et essent apud Turcas mancipia, quam quod deberet videre Ferdinandum regem potiri pacifico dominio regni Hungariae.^[VISSZA]
784. Loboczky jelentése Ferdinándhoz Krakóból, 1543 február 1-én; ugyanott. Hasonlókép tudósítja Ferdinándot Maltzan Joachim báró Krakóból, 1543 február 3-ikán, jelentvén, hogy a triumviratus egyik tagját már megnyerte; az id. «Polonica» osztályban.^[VISSZA]
785. Kalán 23 lóval és 26 szolgával érkezett Krakóba, hol február 14-ig ült, mialatt ellátása 145 frtba és 17 garasba került; míg ajándékúl czobolyprémet és 20 rőf bársonyos (axamiti) posztót kapott. (A varsói főlevéltár udvari számadásai, 112. k.)^[VISSZA]
786. Zsigmond király Izabellának Krakóból, 1543 február 5-ikén; a kolozsvári «Cancellaria polonica» 239. l.^[VISSZA]
787. György barát Zsigmond királynak; Óváry regestái, II. füz. 87. l.^[VISSZA]
788. Hogy Izabella részt vett e gyűlésen, tanúsítja Kolozsvárról, 1543 február 24-ikén írt oklevele, melyben köszöni a szebeni tanácsnak a gyorsan küldött 400 köböl zabot; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 822. sz. a.^[VISSZA]
789. Ide nemrég jött meg, mert február 14-ikén még Váradról ír; Tört. Tár, 1878. évf. 544. l.^[VISSZA]
790. Izabella 1543 márczius 1-én még Kolozsvárról nyugtáz 3630 frtot, melyet a szebeniektől Márton-napi adójukban átvett; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 417. sz. a.^[VISSZA]
791. Ezt Verancsics állítja, de a barát tényleg még 1543 márczius 7-ikén is Gyaluról ír; másolatát l. Keménynél: Appendix dipl. Trans. D. 10. k. 75. l. (Az Erdélyi Múzeum könyvtárának id. kézirattárában, Kolozsvártt.)^[VISSZA]
792. Szilágyi, Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 109-111. l.^[VISSZA]
793. Verancsics Antal vallomása; Pray, Epistolae, II. k. 392-3. l.^[VISSZA]
794. Levele nyomán Sörös Pongrácz: Verancsics Antal élete, (Esztergom, 1898.) 18. l.^[VISSZA]
795. Orosz Péter Szalay Jánoshoz Fogarasból, 1542 július 11-ikén; Magyar levelestár, I. k. 17. l.^[VISSZA]
796. Levelük Mayládnéhoz Gyula-fejérvárról, 1543 márczius 26-ikán, húsvét másodnapján; Majláth Béla, Oklevelek Maylád István életéhez, (Budapest, 1891.) 36-38. l.)^[VISSZA]
797. Gerdy Demeter Maylád Istvánnéhoz Fogarasból 1543 (húsvét után való harmad vasárnapnak hetfején) április 16-ikán; Magyar levelestár, I. k. 21-23. l.^[VISSZA]
798. A könyvtábla-részlet Izabella és szülei arczképével (241. l.) és alattuk bepréselt neveikkel, a krakói városi levéltár «Consularia Crac. Protocolla 1541-43» czímű kötete kötésének diszítését mutatja be Krieger József fényképfelvétele után.^[VISSZA]
799. Zsigmond király meghívója Izabellához Krakóból, 1542 november 22-ikén az 1543 május 6-ikára kitűzött esküvőre; a krakói hg. Czartoryski-múzeum kézirattárában, id. 282. k. 875. l.^[VISSZA]
800. Ez már előbb ott volt, miként György barát 1543 április 16-iki leveléből kitűnik; Verancsics összes munkái, I. k. 344. l.^[VISSZA]
801. Ellátásuk került Krakóban az udvari kincstárnak 370/24/6 frtba, az ajándékúl adott holmik árát nem számítva; egykorú feljegyzés a varsói főlevéltár id. 112. számadási kötetében.^[VISSZA]
802. Ez ajándékokat a jelen volt Herberstein jegyezte fel, naplója id. h. 357-360. l.^[VISSZA]
803. Miles, Wuergengel, 40. l.^[VISSZA]
804. Újraközölve Verancsics Összes munkái XII. k. 23-28. lapjain. Eredeti kiadása 1543 május 25-ikén jelent meg a krakói Vietorisnál nyomatva; de ma már egyetlen példánya sem ismeretes.^[VISSZA]
805. Izabella útasítása Verancsics számára 1543 áprilisából; egykorú másolata a krakói id. 281. k. 502-4. l.^[VISSZA]
806. Izabella másik útasítása Óvárynál, id. m. II. füz. 87. l.^[VISSZA]
807. Vásárhelyi Gergely jelentése Bornemisza Pálhoz a kolozsvári országgyűlésről, 1543 február 27-ikén; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 178. l.^[VISSZA]
808. Ferdinánd Izabellához Prágából, 1543 június 25-ikén; eredetije a bécsi állami levéltár, «Polonica» osztályában és június 24-ikén György baráthoz; Tört. Tár, 1879. évf. 313. l.^[VISSZA]
809. György barát írja, hogy ez az első csausz 1543 május 4-ikén ért Fejérvárra; Tört. Tár, 1878. évf. 552. l.^[VISSZA]
810. Székely Lőrincz német levele ez időből a bécsi udvar valamely hivatalnokához; a bécsi állami levéltárban, Haller Péter egy 1543 július 14-iki leveléhez csatolva és György barát tudósítása Ferdinándhoz Gyulafejérvárról 1543 június 3-ikán; Tört. Tár, 1879. évf. 307. l.^[VISSZA]
811. Izabella megbízólevele számára Gyulafejérvárról, 1543 június 1-jén; a nagyszebeni városi levéltárban.^[VISSZA]
812. Székely fenti levele második részéből, melyet közölt Schuller Károly: Das k. k. geheime Haus-, Hof- und Staatsarchiv in Wien, als Quelle siebenbürgischer Fürstengeschichte, (Nagy-Szeben, 1850.) 21-22. l. Székely Haller szolgájának írja magát és e tudósítását (mint egyik sorából kitetszik) Bécsből küldte.^[VISSZA]
813. Erről Marsupino János értesíti Ferdinándot hol utasítása szerint a királyné mellett tartózkodott és kémkedett; 1543 július 16-ikán Krakóból, eredetije a bécsi állami levéltár «Polonica» osztályában.^[VISSZA]
814. Az erdélyi tanácsurak útasítása Verancsics számára 1543-ból; a krakói id. 28 l. k. 504-5. l.^[VISSZA]
815. Zsigmond válasza Verancsicsnak Krakóból, 1543 július havában; u. o. 506-8. l.^[VISSZA]
816. Marsupino Ferdinándhoz Krakóból, 1543 július 28-ikán; a bécsi állami levéltár «Polonica» osztályában.^[VISSZA]
817. Ezeket Bethlen Farkas hét embere hozta fel 1543 június 10-ikén Krakóba, hol 16-ikáig ültek; l. a varsói udvari számadások id. 112. kötetében.^[VISSZA]
818. Névtelen 1543 július 7-iki latin jelentés; hibásan 1540. évszámmal közölte Schuller id. h. 24-25. l. Ezt a közlést nem ismerve kelet nélküli példányáról magyarra fordítva közli Horváth Mihály: Fráter György, 378. l.^[VISSZA]
819. Schuller, id. m. 26. l. a bécsi állami levéltárban őrzött eredetiről.^[VISSZA]
820. Marsupino jelentése Ferdinándhoz Krakóból, 1543 augusztus 19-ikén; eredetije a bécsi állami id. levéltár «Polonica» osztályában.^[VISSZA]
821. Marsupino tudósítása Ferdinándhoz Krakóból, 1543 augusztus 27-ikéről és 28-ikáról; ugyanott.^[VISSZA]
822. Teutsch, Geschichte der Siebenbürger Sachsen, III. kiadása, I. k. (Nagy-Szeben 1899.) 215-6. l.^[VISSZA]
823. Heltai leirásából gróf Kemény József: Archiv für sieb. Landesk., II. k. (1855.) 116. l. és Fabritius Károly tanúlmánya ugyanott, új folyamú, 10. k. 247. l.^[VISSZA]
824. Az Album Oltardianum id. h. 13. l.^[VISSZA]
825. Wolf Theobald, Johannes Honterus der Apostel Ungarns, (Brassó, 1894.) 41-51. l.^[VISSZA]
826. Honter János arczképét (249. l.) a brassói ág. ev. Főgimnázium könyvtárában őrzött régi fametszetről adjuk.^[VISSZA]
827. Izabella királyné meghivója és salvus conductusa a fejérvári vallási disputatiora hívottak számára Gyulafejérvárról, 1543 június 6-ikáról és György baráté 7-ikéről; Fabritius Károly, Urkundenbuch zur Geschichte des Kisder Kapitels, (Nagyszeben, 1875.) 263-4. l.^[VISSZA]
828. Pethő Gergely magyar krónikája, 249. l.^[VISSZA]
829. Az egykorú szász krónikások közűl említi és 1543-ra teszi a fejérvári vallási vitát Massa Simon, Benckner Pál és Ostermayer; a brassói id. Quellen, IV. k. 78, 181. és 504. l.^[VISSZA]
830. Szilágyi nyomán az Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 113-115. l és Wolf, id. m. 54-57. l.^[VISSZA]
831. Honter «Reformatio Ecclesiae Coronensis» czímű munkája, melynek czímlapját eredeti nagyságban mutatjuk be (251. l.) a segesvári ág. ev. Főgimnázium könyvtárában őriztetik.^[VISSZA]
832. Így nevezi Izabella 1543 január 3-ikán, írt gyalui oklevelében; eredetije a nagy-szebeni városi levéltárban, 821. sz. a.^[VISSZA]
833. Izabella rendelete a brassói tanácshoz Gyulafejérvárról, 1543 július 7-éről; a brassói városi levéltárban, 1272. sz. a.^[VISSZA]
834. Szilágyi, id. h. 115-6. l. és Wolf, id. m. 57. és 167. l.^[VISSZA]
835. Album Oltardianum, id. h. 14. l. és Wolf, id. m. 60. l.^[VISSZA]
836. Így nevezi: magister agazonum-nak Gyulafejérvárról, 1544 július 10-iki levelében; eredetije a nagy-szebeni városi levéltárban, 857 sz. a.^[VISSZA]
837. A nagy-szebeni városi levéltár 1543-iki Prothocollon-ja szerint Márgay 8-ikán ér Szebenbe s a lovakat 11-ikén küldik; a város fél hóra bérelte ki őket a polgároktól, fizetvén 36 frtot.^[VISSZA]
838. Izabella utolsó oklevele Fejérvárról ez időből 1543 július 10-ikéről (nem 16-ikáról!) való; Tört. Tár, 1893. évf. 305. l.^[VISSZA]
839. A szebeniek t. i. július 15-ikén Kolozsvárra küldenek a királynéhoz; a nagyszebeni városi levéltár id. 1543-iki számadási könyvéből.^[VISSZA]
840. Ugyanott, július 20. és 28-iki tétel alatt, mely 424 forintról szól.^[VISSZA]
841. Izabella meghívója Gyaluról 1543 augusztus 2-ikán; Erdélyi országgyülési emlékek, I. k. 182. l.^[VISSZA]
842. Ezt a székelyek a gyalui gyülés után, Szent-Bertalan napján adták; Tört. Tár 1880. évf. 638. l.^[VISSZA]
843. A nagyszebeni id. 1543-iki Prothocollon szerint augusztus 14-én kupákat, 29-én 1272 frtot küldenek a 3000 frtnyi adó hátrálékául. Szeptember 8-ikán és 17-ikén meg a királybírót és Byrkner Andrást küldik Izabellához; Hurmuzaki, Documente XI. k. 858. l. Közben, szeptember 1-jén is 445 frt subsidium-pénzt kap a szebeniektől; nyugtája a nagyszebeni városi levéltárban, 832. sz. a.^[VISSZA]
844. Jorga, Documente, XL. l. és Drágfy Gáspár tudósítása Erdődről, 1543 október 6-ikán; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
845. Zsigmond király Izabellának Wielawiesről, 1543 deczember 20-ikán; a krakói id. 281. k. 497. l.^[VISSZA]
846. A Székely krónika feljegyzése; Tört. Tár, 1880. évf. 638. l. és Hurmuzaki, Documente XI. k. 859. l.^[VISSZA]
847. Utolsó ez évi oklevele Gyaluról, 1543 november 25-ikéről dévai várnagya, hunyadi Literati Péter számára; a nagyszebeni városi levéltárban, 837 sz. a.^[VISSZA]
848. Karácsony napján Gyulafejérvárról ír ugyancsak neki; u. ott, 839. sz. a.^[VISSZA]
849. Erre czéloz 1543 november 8-iki meghívójában kétszer is: Sed cum dei optimi maximique flagellum modo ad nos sit im positum... quo nos quoque et hoc flagello deo volente interim eliberaturi; Erdélyi országgyülési emlékek, I. k. 182-3. l.^[VISSZA]
850. A nagyszebeni városi levéltár 1544-iki Prothocollonja adatai szerint. A 3 hordó bor ára 44 frt volt; a szolgák borravalót kaptak, mit akkor «abrakbor»-nak neveztek.^[VISSZA]
851. Ez öt kupa ára 308 frt, a lengyel követé 21 frt. Egy másik tétel szerint pedig 318 frtot 40 dénárt költenek a királyné ellátására; ugyanott.^[VISSZA]
852. Izabella nyugtája 4050 frtról Szebenből, 1544 január 29-ikén; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 845 sz. a.^[VISSZA]
853. Megbízólevele Gyulafejérvárról, 1544 február 4-ikén; eredetije ritka gyűrűs pecsétjével megerősítve, u. ott, 844 sz. a.^[VISSZA]
854. Nagy-Szeben látképét (254. l.) természet után rajzolta Cserna Károly.^[VISSZA]
855. A beküldött 1000 l. frt 627 magyar aranyforinttal ért fel; egykorú feljegyzés a varsói főlevéltár udvari számadásai 117. kötetében.^[VISSZA]
856. A szebeni tanács mindezt 1544 február 22-25-ike közt küldi «ad nuptias reginalis Maiestatis» Fejérvárra; a nagy-szebeni 1544-iki számadási kötetben.^[VISSZA]
857. A márczius 5-ikén küldött kis kocsi 7 frtba került; u. ott.^[VISSZA]
858. Teutsch adata a n.-szebeni «Sächsischer Hausfreund» cz. naptár 1860-iki évf. 41. l.^[VISSZA]
859. Rónai Horváth Jenő, Magyar hadi krónika, II. k. (Budapest, 1897.) 42. l.^[VISSZA]
860. Pethő Gergely krónikája, 248-9. l.^[VISSZA]
861. Werner írja meg ezt a Krakóból vett hírt Ferdinándnak Eperjesről, 1544 április 7-ikén; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
862. Izabella Ferdinándhoz Gyulafejérvárról, 1544 április 13-ikán; u. ott.^[VISSZA]
863. Izabella királyné gyűrűpecsétjét (255. l.) Budáról, 1539 márczius 20-iki (az 57. Laphoz hasonmásban mellékelt) leveléről adjuk; e pecsétjét azonban nagyon ritkán használta, s mindössze két levelén találkoztunk vele. Kövére a lengyel czímer és fölé e négy betű van vésve: YRPN – Olvasása: Ysabella Regina Poloniae Nata.^[VISSZA]
864. Wolski beszéde Izabella nevében 1544 május havában a speieri birodalmi gyűlésen; egykorú másolatokban az ilyvói id. 174. k. 91. l. és teljesebben a krakói hg. Czartoryski-múzeum kézirattára 283. k. 183-192. l. V. ö. Bielski Márton, Kronika Polska, (1856-iki kiadás) 1091. l., hol a császár válaszáról is szó van.^[VISSZA]
865. Responsum a Carolo Caesare et a Ferdinando rege Romanorum datum Martino Wolski, nuntio Isabellae reginae Hungariae Spirae in comitiis 2. Junii 1544; u. o. 193-8. l.^[VISSZA]
866. Zsigmond Izabellához Brzezczről, 1544 július 16-ikán; u. ott, «Teka Naruszevicza», 61. k. 63. sz. a.^[VISSZA]
867. Izabella nyugtája 32 frtnyi adóhátrálékról Enyedről, 1544 június 6-ikán; a beszterczei városi levéltárban.^[VISSZA]
868. E névsor, kiegészítve e szavakkal «et aliis multis praesentibus» és «Thordae, nono die praescriptae congregationis» dátummal az 1544 augusztus 1-jén kezdődött tordai országgyűlés határozatainak privilegialis alakban kiállított és Izabella aláírásával és pecsétjével megerősített eredeti példányán fordúl elő; mely némely tekintetben eltér az Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 188-190. lapján közölt nagyszebeni példány szövegétől. (Eredetije a bécsi állami levéltár «Oklevelek» osztályában.)^[VISSZA]
869. György barát k. n. kötelezvényének moszkvai másolata; a M. Tud. Akadémia történelmi bizottsága gyűjteményében. Hogy ez írat mostanra (s nem 1542-re) vonatkozik, mutatja az is, hogy pontjai egészen megegyeznek az 1544-iki tordai országgyűlési határozatokkal.^[VISSZA]
870. Pathócsy Ferencz aláírását (258. l.) 1550-ből Dobay János gyulai nyomda-tulajdonos metszetéről adjuk.^[VISSZA]
871. Szilágyi szavai: Erdély országgyűlési emlékek, I. k. 124. l.^[VISSZA]
872. Izabella útlevele számára Gyulafejérvárról, 1544 augusztus 17-ikéről és 20-ikáról; Verancsics összes munkái, I. k. 345-7. l.^[VISSZA]
873. Verancsics Antal öcscse távozásakor 1544 augusztus 20-ikán tíz ajánló levelet ír számára barátjaihoz; Összes munkái, VI. k. 170-182. l.^[VISSZA]
874. Izabella Verancsicshoz Gyulafejérvárról, 1544 november 12-ikén; Verancsics összes munkái, I. k. 348. l.^[VISSZA]
875. Izabella rendelete érdekében Szász-Sebesről 1544 október 20-ikáról; a nagyszebeni városi levéltárban.^[VISSZA]
876. Így küldik 1544 április 28-ikán Pilgram Mártont Szebenből a királynéhoz, 3000 frtnyi adó ügyében; ugyanott.^[VISSZA]
877. Így pl. április 7-ikén, június 7-ikén és 16-ikán, midőn kupákat, és 32 hordó bort küldenek, 352 frt értékben; ugyanott.^[VISSZA]
878. Izabella a szebeni tanácshoz Gyulafejérvárról, 1544 április 29-ikén és május 14-ikén; ugyanott, 851 és 855 sz. a.^[VISSZA]
879. Puecham Boldizsár tudósítja erről Ferdinándot Konstantinápolyból 1544 október 11-ikén, midőn a követekkel találkozott; eredetije (tévedésből 1545-iki íratok közt) a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
880. Károly császár a székelyekhez Brüsszelből, 1544 november 8-ikán; u. ott.^[VISSZA]
881. Blandrata vallomásából, a vatikáni levéltár angyalvári id. k. 288. l.^[VISSZA]
882. Ligenzát 1545 január 15-ikén indítják be a pénzzel a lengyel királyi udvarból; a varsói főlevéltár udvari számadásai 131. k. feljegyzése szerint. Február 1-én pedig a nagyszombati gyűlésre Broniewski Szaniszló aulicust küldik be «in legatione ad Rakosch in Tarnawa,» a mire útravalóul 30 forintot kap a kincstárból.^[VISSZA]
883. Így fordul elő teljes nevével, mint «pocillator reginae Maiestatis» 1546 márczius 27-ikén a nagyszebeni városi levéltár 1546-iki számadási könyvében és Izabella Gyulafejérvártt 1546 márczius 13-ikán írt oklevélében, melylyel őt Brassóba küldte; eredetije a brassói városi levéltárban, 453 sz. a.^[VISSZA]
884. A nagyszebeni városi levéltár 1545-iki Prothocollonja adatai alapján; február 5-ikén vesznek és küldenek számára «unum virginale» 8 frt értékben; a Magyar Nyelvtörténeti szótár III. k. 1193. l. szerint «a virgina avagy clavicordium», melyet újjakkal vernek.^[VISSZA]
885. Ferdinánd Izabellához Prágából, 1545 február 14-ikén; Történeti Lapok, II. évf. 1220. l.^[VISSZA]
886. Ostermayer krónikai feljegyzése, id. h. 506. l.^[VISSZA]
887. A vád Barcsay Farkast, Györgyöt és Miklóst érte; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 217. l. Jakab Elek, Keresztény Magvető, II. k. 220. l. és Bunyitay, id. m. I. k. 440. l.^[VISSZA]
888. Szamosújvár és elővára (262. l.) Visconti-Welzer id. 1699-iki erdélyi térképe metszetéről van kicsinyítve, Poppi bolognai fényképésznek a bolognai egyetemi könyvtár Marsigli-gyűjteménye példányáról vett fényképe után.^[VISSZA]
889. Innen ir «ex arce nostra Wywar» 1545 május 14-ikén; u. ott, 222. l. A barát pedig május 15-ikén; Tört. Tár, 1879. évf. 467. l.^[VISSZA]
890. Így írja le Giovanandrea Gromo 1565-ben; az Archiv für Siebenb. Landesk., új f. (1855.) II. k. 23. l.^[VISSZA]
891. Izabella oklevele Újvárról 1545 május 25-ikéről; a nagyszebeni városi levéltárban.^[VISSZA]
892. A szebeni tanács május 30-ikán orvosságot küld a királynénak; az id. 1545-iki nagyszebeni számadási könyvből.^[VISSZA]
893. Június 17-ikén még Gyulafejérvárra, de július 12-ikén már Gyalura küldenek neki a szebeniek egyet-mást; ugyanott.^[VISSZA]
894. Oklevele e napról Keménynél, Appendix dipl Trans. D. 10. k. 97. l. az Erdélyi Múzeum könyvtárában.^[VISSZA]
895. A lengyel kolebka németül: Hängewagen, francziául: carosse suspendu; magyarul, – a kocsi leírásából következtetve – fedeles hintó.^[VISSZA]
896. A kocsik és ajándékok részletes számadási adatai Chmiel Ádám «Zródła do historyi sztuki i cywilizacyi w Polsce» cz. sajtó alatt levő művének 186-8. és 196-8. lapjain. A Krakóban élő szerző szívességéből, a ki munkája füzetlen íveit rendelkezésünkre bocsátotta. Az érdekes tételek 1545 április 26-ika és június 24-ike közti időről valók; míg a kocsik elkészültek.^[VISSZA]
897. Az ifjabb lengyel király követe 1545 augusztus elsején ér Szebenbe, hol «duo frusta auri»-t adnak neki 13 frt 20 d. értékben; a nagyszebeni id. 1545-iki számadási könyvben.^[VISSZA]
898. Mellékletül adjuk e mű czímlapját és ajánlólevelét a kórniki könyvtárban őrzött egyetlen példányáról készítve. A 124 lapnyi 8-r. munkát 1889-ben újra kiadta a krakói lengyel tudományos akadémia.^[VISSZA]
899. Emberei augusztus 9-ikén járnak Brassóban és Szebenben; a nagyszebeni 1545-iki számadási könyvből.^[VISSZA]
900. A szebeniek t. i. szeptember 18-ikán küldik követeiket erre a gyalui gyűlésre; ugyanott.^[VISSZA]
901. A Kultsár-féle Székely krónika, 13. l.^[VISSZA]
902. Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 223-4. l. 1545 október 28-ikáról.^[VISSZA]
903. Izabella oklevele Gyulafejérvárról 1545 november 13-ikán; kivonata Schlözernél: Kritische Sammlungen zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen, (Göttinga, 1795.) 95. l. Eredetije a nagyszebeni városi levéltárban; 491 sz. a.^[VISSZA]
904. A nagyszebeni városi levéltár 1546-iki számadási könyvéből.^[VISSZA]
905. Rej Miklós «Zywot Jozefa» (264. l.) czímű munkájának egyetlen példánya, melynek czímlapját és Izabella királynéhoz intézett ajánlását eredeti nagyságban közöljük, a Pozen melletti kórniki nyilvános könyvtárban őriztetik.^[VISSZA]
906. A szebeni tanács 1546 január 5-ikén küld fűszerszámot a királynéhoz és február 17-ikén két kupát nászajándékul; ugyanott.^[VISSZA]
907. Hogy ezen az országgyűlésen Izabella is jelen volt, tanusítja egy Enyeden, 1546 április 16-ikán kiállított nyugtája; a nagyszebeni városi levéltárban, 861 sz. a. Ugyanott van egy 1546 április 5-ikén kelt oklevele Szász-Sebesről, honnan Batthyányt, Csákyt és Pannonius Gábort Szebenbe küldte.^[VISSZA]
908. A szebeniek ajándéka 250 frt értékű volt, s külön kapott a királyné is két 183 frt árú serleget; u. ott.^[VISSZA]
909. A szebeni tanács 1546 január 16-ikán küld elibe Erdély határára nyolcz lovat segítségül; ugyanott.^[VISSZA]
910. Ez 1546 április 22-ikén vesz fel Brassó város tanácsától 200 frtot kölcsön a királyné nyugtájára.^[VISSZA]
911. Ez most történt, mert Byka május 23-ikán már vissza is tért Törökországból; a nagyszebeni id. számadási könyvben.^[VISSZA]
912. Zsigmond király Izabellához Krakóból, 1546 márczius 26ikán; a krakói hg. Czartoryski-múzeum kézirattára 285. k. 81. l.^[VISSZA]
913. Zsigmond király k. n. (1546 május 3-iki és 16-iki levél közé ékelt) levele Izabellához; a kolozsvári «Cancellaria polonica» 292. l. Említi Bielski krónikája is: id. kiadás, 1093. l.^[VISSZA]
914. Brassóba (Szebenből jöve) május 24-ikén ért; az id. brassói Quellen III. k. 346. l.^[VISSZA]
915. Salm jelentése Ferdinándhoz Pozsonyból, 1546 június 6-ikáról; az Archiv id. 22. k. 178. l. Idézett szavai: Derweill dieser Wurmb als Kunig Hansen Sohn und sein Anhang im Ungerland ist, so wirdet nümmer mehr kein Gehorsamb sein.^[VISSZA]
916. Petrovics Péter gyűrűpecsétje (267. l.) Gyulafejérvárról, 1550 deczember 7-ikén Salm Miklós grófhoz György baráttal együtt intézett leveléről, mely a bécsi állami levéltárban őriztetik, vétetett. Az eredetiről készült gipsz-lenyomat után rajzolta Passuth Ödön.^[VISSZA]
917. Ezt onnan tudjuk, hogy a szebeni tanács 1546 május 23-ikán Literatus Jánost és június 1-jén Török Györgyöt Izabellához Dévára küldi; a nagyszebeni id. 1546-ik számadási könyvben.^[VISSZA]
918. Egyetlen adat e gyülésről, hogy a szebeni tanács 1546 június 26-ikán fehér zsemlét küld a meggyesi országgyűlésre; ugyanott.^[VISSZA]
919. Ezt a királyné Szebenbe is elküldte, melynek tanácsa 1546 július 30-ikán két kis kupát ajándékoz neki; u. ott.^[VISSZA]
920. Szász-Sebesről 1546 április 9-ikén írt oklevelében t. i. így czímezi magát: Petrus Petrovich de Suraklyn, comes ac infra reditum Maiestatum suarum in jurisdictione earundem Maiestatum suarum tam in regno Hungariae, quam etiam in hoc regno Transilvaniae locumtenens. Másolata az Erdélyi Múzeum könyvtárának kézirattárában: Kemény, Diplomatarium Transilvaniae, Suppl. VI. k. 373. l.^[VISSZA]
921. Ostermayer krónikája, id. h. 507. l. és Verancsics Krakóból, 1546 október 2-ikán, Összes munkái, VI. k. 226. l.^[VISSZA]
922. György barát 1546 október 22-ikén Gyulafejérvárról ír; másolata az Erdélyi Múzeum könyvtárában: Kemény, Dipl. Trans. IV. k. 357. l.^[VISSZA]
923. Mayládné 1546 február 8-ikán írja Fogarasból, hogy a királynéhoz akar jönni; Majláth, Oklevelek, 38. l.^[VISSZA]
924. Másolatban Keménynél: Dipl. Trans. Suppl. VI. k. 377-8. l.^[VISSZA]
925. Ostermayer krónikája szerint 1545 május 12-ikén bocsátották ki őket; a brassói id. Quellen IV. k. 506. l.^[VISSZA]
926. A «Warhafftige Newe zeitung aus dem Ungerlandt und Türckey» cz. 1546-iki újság szerint a csauszt Morsinban ölték meg; ritka példánya a M. Nemz. Múzeumi könyvtárban, Hung. h. 2688. sz. a.^[VISSZA]
927. György barát 1546 november 28-ikán ért Szebenbe és deczember 3-ikán 3333 frtot kapott a szász univerzitástól, de forintját csak 132 denárban számítva fogadta el, holott a szászok 133 denárjával vették; a nagyszebeni városi levéltár id. 1546-iki számadási könyvéből.^[VISSZA]
928. Izabella nyugtája 4000 frtról Gyulafejérvárról 1546 deczember 8-ikán; a nagyszebeni városi levéltárban, 866 sz. a.^[VISSZA]
929. György barát elismervénye 8480 frt-ról, Gyulafejérvárról, 1546 deczember 17-ikén; ugyanott 540 sz. a.^[VISSZA]
930. Izabella Gyulafejérvárról írt 1546 november 24-iki okleveléből ismerjük; u. ott.^[VISSZA]
931. Ezeket 1546 deczember 16-ikán küldik a szebeniek; a nagyszebeni városi levéltár 1547-iki Prothocollonjában elszámolva.^[VISSZA]
932. List és Pellio 1546 deczember 26-ikán indul Szebenből a királynéhoz, hogy panaszt tegyenek «propter minas vicarii in septem sedem factas»; ugyanott. Hasonló ügyben már 1544 november 25-iki gyülésükből is panaszkodtak Izabellának a szebeniek; Teutsch, Urkundenbuch, 3. l.^[VISSZA]
933. Ezt 1547 január 20-ikán küldik kérésére Szebenből hozzá; ugyanott.^[VISSZA]
934. Teutsch adata az id. Sächsischer Hausfreund 1860. évf. 41. l. Említi Verancsics is 1549 február 1-jén Gyulafejérvárról; Összes munkái, VI. k. 314. l.^[VISSZA]
935. A két kupa értéke 196 frtot tett.^[VISSZA]
936. Ez évtől Kemény János volt az ország második vice-vajdája; a brassói id. Quellen III. k. 396. l. és Kemény vallomása: M. Tört. Tár, 18. k. 10. l.^[VISSZA]
937. Így nevezi magát egy Gyulafejérvártt 1545 deczember 16-ikán kelt oklevelében Tört. Tár, 1893. évf. 306. l.^[VISSZA]
938. Ezek név szerint előfordulnak a nagyszebeni számadásokban, de természetesen voltak velük mások is.^[VISSZA]
939. Oklevele Szebenből, 1547 február 6-ikáról; a nagyszebeni városi levéltárban.^[VISSZA]
940. Ostermayer krónikája id. h. 507. l. Ez ügyben György barát már 1544 május elején, s egy országos küldöttség november 25-ikén járt itt hiába; ugyanott 505. és 41. l.^[VISSZA]
941. E végre a patikából vettek 37 d. árú trocisco-nak nevezett fűszert, ad faciendum suavem odorem pro reginali Maiestate; a nagyszebeni id. 1547-iki számadási könyvben.^[VISSZA]
942. Ehhez az ünnepélyhez díszitésül 3 frt árú zöld posztót vettek, míg azoknak, «qui hastis ludebant coram reginali Maiestate» 1 frt 5 d. bibaliat adtak; 1-1 forintot kaptak a királyné drabantjai, tubicinatorai és fistulatorai is; ugyanott.^[VISSZA]
943. Mikola László erdélyi vice-helytartó pecsétjét (269. l.) 1544-iki évjelzéssel; az Országos Levéltárban, a Történelmi emlékek B. osztályában őrzött, Segesvárról, 1544 augusztus 23-ikán kelt okleveléről rajzolta Passuth Ödön. Körirata: [Sigillum] LAD[ISLAI] MIKOLA VICELOCVMTENENTIS 1544.^[VISSZA]
944. Izabella 1547-iki szebeni látogatásának költségei a fenti könyvön kívül az 1547-iki «Racionarium Petri Norimberger villici» cz. könyvben «Sumptus et impensae factae in reginalem Maiestatem, dum Cibinium ingressa esset» fejezet alatt 21 lapon vannak elszámolva; ugyanott.^[VISSZA]
945. Rendesen csak «frater Augustinus» néven említik, s vezetéknevét III. Gyula pápa Rómában, 1550 márczius 9-ikén írt leveléből tudjuk meg; másolata a római vatikáni levéltárban: Minutae brevium, 55. k. 146. sz. a.^[VISSZA]
946. Izabella levele «Elisabetha regina» aláírással III. Pál pápához Gyulafejérvárról, 1547 január 12-ikén; a parmai állami levéltár «Carteggie Farnesiane» gyűjteményében; említi Kollányi Ferencz: Akadémiai Értesítő, 1898. évf. 407. l.^[VISSZA]
947. György barát («electus Varadiensis») 1547 február 7-ikéről Farnese Sándor bíbornokhoz, a pápa testvéréhez; Theiner, Vet. mon. Slav. merid., I. k. (Róma, 1863.) 660. l. A levél Váradról van keltezve, vagy hibából, vagy politikából; mivel a barát február 2-ikán Szebenben tartózkodott a királynéval.^[VISSZA]
948. Blandrata György id. vallomása a római vatikáni levéltárban.^[VISSZA]
949. Ostermayer krónikája, id. h. 507. l. és Szilágyi, Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 205. l.^[VISSZA]
950. Hogy ez e gyűlésen történt, Blandrata vallomásából tudjuk; az id. római k. 289. l.^[VISSZA]
951. Zsigmond király útasítása (Krakóból, 1547 deczember 20-ikán) Instructio ad Reverendissimum dominum episcopum Varadiensem, domino Andreae Jakubowski czímen a krakói id. 285. k. 316-9. l. és a kolozsvári «Cancellaria polonica» 337. l.^[VISSZA]
952. A követ így fejezte be oratioját: Sunt enim – ut est in proverbio – longae regum manus! Blandrata meg így jegyezte fel: Scias reges habere longas manus; az id. két helyen.^[VISSZA]
953. Zsigmond Ágost György baráthoz, a krakói id. 285. k. 268-270. l.^[VISSZA]
954. Zsigmond útasítása Czikowski számára 1546 végéről; ugyanott, 273-5. l.^[VISSZA]
955. Verancsics 1546 nov. 17-ikén még Krakóban időzik, 1547 márcz. 2-ikán már ismét Gyulafejérvártt; Összes munkái VI. k. 243/5. l.^[VISSZA]
956. Legatio ad Franciscum regem Gallorum data Antonio Vrantio in fine anni 1546. Egykorú másolata a krakói id. 285. k. 312-3. l.^[VISSZA]
957. Blandrata vallomása, id. h. 289. l. és Bornemisza Pál püspök feljegyzése; M. Tört. Tár, I. k. 262. l.^[VISSZA]
958. Értesítette is, de csak 1547 november 18-ikán; Tört. Tár, 1879. évf. 485. l.^[VISSZA]
959. Tudjuk a pápa (Rómában kelt, 1547 május 31-iki) útasításából: Instruttione a Monsignor Prospero Santa Croce, destinato nuntio al Sermo Re de Romani. Egykorú másolata a nápolyi állami levéltár Cart. Farn. 690. kötegében. Közölte k. n. Óváry: III. Pál pápa levelezése, 133-4. l.^[VISSZA]
960. A fegyverszünet 9 pontját bevették az 1547-iki törvények két czikkelyébe, megerősítve Augsburgból, 1547 február 22-ikén; a milleniumi Magyar Törvénytár id. I. k. 189-191. l.^[VISSZA]
961. Török hírek Budáról, 1547 április 17-ikén, hogy ez ügyről Izabella és Petrovics tett jelentést a portára; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
962. Károly császár György baráthoz 1547 június havában; Tört. Tár, 1879. évf. 482. l.^[VISSZA]
963. Zsigmond útasítása Cemának 1547 elejéről; a kolozsvári «Cancellaria polonica» 333. l.^[VISSZA]
964. Joachim brandenburgi választó fejedelem Izabellához Kölnből, 1547 szeptember 20-ikán; a krakói id. 285. k. 448-451. l.^[VISSZA]
965. Kanitz beszéde Zsigmond király előtt e napról; a kolozsvári «Cancellaria polonica» 327-8. l.^[VISSZA]
966. Izabella Joachim őrgrófhoz Gyulafejérvárról 1548 január 25-ikén; Marczali Henrik, Regesták a külföldi levéltárakból, (Budapest, 1882.) 52. l. György barát is 1548 január 5-ikén írja. Kolozsvárról a követről, hogy már megjött; Tört. Tár, 1879. évf. 488. l.^[VISSZA]
967. Legatione ab Joachimo marchione Brandenburgensi etc. ad Isabellam viduam, reginam Hungariae, Gottfrido a Kanitz consiliario marchionis data. Kölnből, 1547 szeptember 20-ikán; a kolozsvári «Cancellaria polonica» 326-7. l.^[VISSZA]
968. Zsigmond Izabellához Piotrkówról, 1547 november 28-ikán. a krakói 285. k. 442-3. l.^[VISSZA]
969. Zsigmond útasítása Padniewski számára ez ügyben; ugyanott, 443-5. l.^[VISSZA]
970. A kanonok 1547 november 27-ikén útiköltségül 150 forintot kap a kincstárból; a varsói főlevéltár udvari számadásai 144. kötetéből.^[VISSZA]
971. Izabella Ferdinándhoz Gyulafejérvárról, 1547 november 18-ikán; a bécsi állami levéltárban és György barát ugyanaz nap V. Károlyhoz; Tört. Tár, 1879. évf. 485. l.^[VISSZA]
972. Egykorú másolata Gyulafejérvárról, 1547 november 11-ikéről; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
973. György barát levele Gyulafejérvárról, 1547 november 12-ikéről; Tört. Tár, 1879. évf. 483. 1 ^[VISSZA]
974. Izabella sajátkezű gyulafejérvári lengyel levelének (277. l.) eredetije a berlini királyi könyvtárban őriztetik; a hasonmásban közlött zárósorok olvasását a 490. lapon közöltük.^[VISSZA]
975. Izabella levele a szebeni tanácshoz «de transmittendis tegulis vitreatis pro pavimento cubiculi» Gyulafejérvárról, 1545 január 7-ikéről; a nagyszebeni városi levéltárban.^[VISSZA]
976. Izabella kívánságára 1547 márczius 10-ikén küldik Szebenből Benedek festőt Fejérvárra; a nagyszebeni id. 1547-iki számadási könyvből. A palota újraépítését említi Gromo is, id. h. 19. l.^[VISSZA]
977. Izabella lengyel nyelvű levele Macieiowski Sámuelhez Gyulafejérvárról (Bialogrodzie), 1547 november 10-ikén; Przezdziecki, Jagiellonki Polskie, II. k. 251. l. hol a kötet végén hasonmása is közöltetik.^[VISSZA]
978. Ez 1547 május 10-ikén történt, de csak az év végén jutott a baráthoz.^[VISSZA]
979. Miles szerint (Wuergengel 43. l.) 1550 november havában halt meg, de mivel tudjuk máshonnan, hogy 1548 elején már nem élt, a krónikás adatának csak a hónapját fogadjuk el, melynek végén azért kellett lennie halálának, mivel György barát november 18-ikán még Fejérvártt volt.^[VISSZA]
980. Miles, id. h. Blandrata vallomása, id. h. 291. l. Maylád Istvánné tudósítása Fogarasból, 1548 január 12-ikén; Károlyi és Szalay, Nádasdy levelezése, 128. l.^[VISSZA]
981. Szilády, Régi magyar költők tára, IV. k. (Budapest, 1883.) 53-56. l.^[VISSZA]
982. III. Pál pápa Izabellához Rómából, 1547 április 25-ikén; eredetije hosszúkás, finom pergamenen, a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
983. Blandrata vallomása, id. h. 290. l.^[VISSZA]
984. Batthyány Orbán aláírása (279. l.) 1532-ből először Maylád István életrajzában jelent meg. Olvasása: servitor Urb[anus] Batthany manu propria.^[VISSZA]
985. Izabella oklevele Gyaluról, 1548 február 26-ikáról; a nagyszebeni városi levéltárban.^[VISSZA]
986. Piotrkówból küldték Erdélybe, 1548 január 31-ikén, 100 frtnyi útiköltséggel; a varsói főlevéltár udvari számadásai 149. a. kötetében.^[VISSZA]
987. Krakóból 1548 márczius 15-ikén indult, 300 frt útiköltséget kapván; ugyanott.^[VISSZA]
988. Bona királyné Izabellához Krakóból, 1548 márczius 9-ikén; a krakói hg. Czartoryski-muzeum kézírattára 66. k. 22. sz. a.^[VISSZA]
989. Blandrata vallomása, id. h. 290. l.^[VISSZA]
990. Bona levele Izabellához Krakóból, 1548 húsvét másodnapján; Niemcewicz, Zbiór pamiętników, IV. k. (Varsó, 1822.) 58-64. l.^[VISSZA]
991. Miles, Wuergengel, 41. l.^[VISSZA]
992. A lengyel királyi udvarba legutóbb, 1547 április 15-ikén érkezett Izabellától annyi bor, hogy 19 kocsis vitte át Erdélyből, hová őszszel még Izbienski Szaniszlót is beküldték, október 25-ikén; a varsói föltevés id. 144. számadási kötetéből.^[VISSZA]
993. Izabella levele Gyulafejérvárról, 1547 június 6-ikán a szebeni tanácshoz, melyben köszöni Fejér Márton polgármesternek, «quod nuptias affinium defuncti regis, specialibus hominibus, ac donis, exornandas non intermiserit». Az esküvő 6-ikán lehetett, mert a menyasszonynak június 3-4-ikén küldik az ajándékot; a nagyszebeni városi levéltárban.^[VISSZA]
994. Izabella meghívója Gyaluról, 1548 április 7-ikén a szebeni, illetve beszterczei tanácshoz; az illető két város levéltárában.^[VISSZA]
995. I. Zsigmond lengyel királynak Krakóban, (281. l.) a waweli székesegyházban levő síremlékét és Zebrzydowski András püspök ugyanott levő síremlékét (289. l.) Krieger fényképfelvétele után adjuk.^[VISSZA]
996. Innen írt oklevele 1548 június 26-ikáról; a beszterczei városi levéltárban.^[VISSZA]
997. Izabella armális nemesi adományleve pergamenen, deési Mátyus Mihálynak Újvárról, 1548 július 8-ikáról; eredetije a M. Nemz. Múzeum levéltárában.^[VISSZA]
998. Első, együttesen aláírt oklevelük Gyulafejérvárról, 1548 július 15-ikéről; másolata Keménynél: Dipl. Trans. IV. k. 389-397. l.^[VISSZA]
999. Sfondrato bíboros, pápai követ írja Farnese bíbornok-államtitkárnak Augsburgból, 1548 február 26-ikán, hogy a napokban levelet kapott Izabellától és György baráttól ez ügyben; a római vatikáni levéltárban: «Lettere de principi» 12. k. 65. l.^[VISSZA]
1000. Szilágyi, Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 208. és 233. l. és V. Károly György barátnak adott válasza Augsburgból, 1548 márczius 13-ikán; Tört. Tár, 1879. évf. 488. l.^[VISSZA]
1001. Per ridurre meglio la regina vedova, et fra Georgio. Sfondrato szavai Augsburgból, 1548 június 8-ikán írt leveléből; a római vatikáni levéltár id. 12. k. 96. l.^[VISSZA]
1002. György barát Ibrahim basához Szamos-Ujvárról, 1548 július 8-ikán; egykorú másolata a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1003. Justus de Argento jelentése Ferdinándhoz (Konstantinápolyból, 1548 márczius 19-28-ikáról); Hurmuzaki, Documente, II/1. k. 247. l. és Acsády, id. m. 296. l.^[VISSZA]
1004. Zsigmond Ágost király útasítása Padniewski számára Krakóból, 1548 június 28-ikán; a krakói id. 66. k. 61. sz. a.^[VISSZA]
1005. A királyné oklevele eredetiben «Ysabella regina Ungarie» aláírással Gyaluról, 1548 augusztus 23-ikáról; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
1006. Erdélyi orsz. emlékek I. k. 238-243. l.^[VISSZA]
1007. Izabella megbízó-levele Gyalu várából, 1548 október 13-ikáról Was Mihály, Horváth György, Kemény János és Somlyai Mihály számára; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
1008. Izabella útasításának eredetije fenti leveléhez mellékelve; ugyanott.^[VISSZA]
1009. Izabella Frigyes bajor herczeghez és rajnai választó fejedelemhez Gyaluból, 1548 szeptember 21-ikén; Brüsseli okmánytár, II. k. 165. l.^[VISSZA]
1010. Prospero Santa Croce pápai követ Monsignor di Massahoz Bécsből, 1548 július 28-ikán arról, a mit neki Ferdinánd mondott, hogy György barát «sempre tien pratiche d’accordo et mai conclude»; a római vatikáni levéltárban: «Nunziatura di Germania sub Paulo tertio», IV. k. 56. l.^[VISSZA]
1011. Ugyanaz Farnese bibornokhoz Pozsonyból, 1548 október 29-ikéről és november 19-ikéről; a római vatikáni levéltárban: az id. 12. k. 389-391. l.^[VISSZA]
1012. Ugyanaz, Pozsonyból, 1548 deczember 1-én; a római vatikáni levéltárban: «Nunziatura di Germania sub Paulo III.», IV. k. 77. l.^[VISSZA]
1013. Ferdinánd válasza Pozsonyból, 1548 november...; Brüsseli okmánytár, II. k. 176-181. l.^[VISSZA]
1014. Santa Croce id. november 19-iki jelentése szerint.^[VISSZA]
1015. Ugyanaz Farnese bíbornoknak Bécsből, 1548 október 7-ikén; a római id. Nunziatura-gyűjtemény IV. k. 67. l. Értesülése szerint 8 vagy 10 hónapja fogták el s tartották Innsbruckban «fin pochi dì sono», a honnan az udvarba jött, hogy ártatlanságát bebizonyítsa; de püspöki javait még lefoglalva tartják.^[VISSZA]
1016. Ferdinánd Malvezzinek Pozsonyból, 1548 november 8-ikán; eredeti fogalmazványa a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1017. Malvezzi jelentése Ferdinándhoz Konstantinápolyból, 1548 november 22-ikén; ugyanott.^[VISSZA]
1018. Károly császár Ferdinándhoz Brüsszelből, 1548 deczember 10-ikén; Druffel, Briefe und Akten, I. k. 180. l.^[VISSZA]
1019. Károly császár György baráthoz Augsburgból, 1548 június 2-ikán; Tört. Tár, 1879. évf. 489. l.^[VISSZA]
1020. Az 1548 november 22-ikén megerősített 1548. évi pozsonyi törvényczikkek 57-59. czikkelyében; a Milleniumi törvénytár id. I. k. 247. l.^[VISSZA]
1021. György barát Ferdinándhoz Nagy-Bányáról, 1549 január 3-ikán; Tört. Tár, 1879. évf. 491. l.^[VISSZA]
1022. Santa Croce (vescovo di Chisamo) Farnesenek Prágából, 1549 február 26-ikán; a római vatikáni levéltár id. 12 k. 499. l.^[VISSZA]
1023. Ekkorra, 1549 legelejére tehető a királyné követküldése anyjához és öcscséhez (Poselstwo Izabelli Jagiellonki królowéj Węgierskiéj do Bony królowéj Polskiéj, matki, i Zygmunta Augusta, króla Polskiego), kiket arra kér, hogy «illi de securo, transitu» hozzájuk gondoskodjanak; Grabowiecki, Starożytności historyczne Polskie, I. k. (Krakó, 1840.) 28. l.^[VISSZA]
1024. Zsigmond Ágost király Ferdinándhoz Piotrkówról, 1549 január 10-ikén; eredetije a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.^[VISSZA]
1025. Ferdinánd válasza a lengyel királynak Prágából, 1549 január 26-ikán; fogalmazványa ugyanott.^[VISSZA]
1026. Ezt 1549 január 6-ikán indítják vissza Piotrkówból Izabellához; a varsói főlevéltár udvari számadásai 152. kötetében.^[VISSZA]
1027. Zsigmond útasítása számára Krakóból, 1543 május 28-ikán; dr. Wisłocki Vladiszláv, Andrzeja Zebrzydowskiego korespondencyja z lat 1546-1553., (Krakó, 1878.) 489. l. Megjelent az «Acta historica res gestas Poloniae illustrantia» I. köteteként.^[VISSZA]
1028. Zebrzydowski levele Zsigmond Ágosthoz Diboviról, 1548 szeptember elején; u. ott, 193. l.^[VISSZA]
1029. Piotrkówról 1549 január 28-ikán indítják el 800 frt útiköltséggel, míg a mellé rendelt Mielecki Sebestyén wislicai várnagy 300 frtot kapott; a varsói főlevéltár id. 152. számadási kötetéből.^[VISSZA]
1030. Zebrzydowski Bona királynéhoz Piotrkówról, 1549 január elején; Wisłocki, id. m. 199. l.^[VISSZA]
1031. Lang János Ferdinándhoz Krakóból, 1549 márczius 26-ikán; Scriptores rerum polonicarum, I. k. (Krakó, 1872.) 286. l.^[VISSZA]
1032. Zebrzydowski György baráthoz Krakóból, 1549 február 26-án; Wisłocki, id. m. 208. l.^[VISSZA]
1033. Zebrzydowski Macieiowski Sámuel krakói püspökhöz Gyulafejérvárról, 1549 május havában; u. ott 214. l.^[VISSZA]
1034. A lengyel követ három levele Váradról, 1549 «ineunte Aprili»; u. ott 209-210. l.^[VISSZA]
1035. Verancsics Antal, öcscséhez, Gyulafejérvárról, 1549 május 27-ikén; Összes munkái, VI. k. 320. l.^[VISSZA]
1036. Ezt eleinte Tordára hirdették volt, mert a szebeni tanács április 20-ikán oda küld a királynénak egy 72 frtos és fiának egy 46 frtos kupát ajándékul; a nagyszebeni 1549-iki számadási kötetből.^[VISSZA]
1037. Zebrzydowski öt levele Gyulafejérvárról 1549 április és május havából; Wisłocki, id. m. 211-212. l.^[VISSZA]
1038. Csak legutóbb is György barát Váradon kelt, 1549 márczius 24-iki oklevelével adómentessé teszi Muthnoky Lajos márialaki házát; eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.^[VISSZA]
1039. Tinódi Sebestyén, id. h. 12. l.^[VISSZA]
1040. Zebrzydowski jelentése a lengyel királyhoz Gyulafejérvárról, 1549 mense Maio; Wisłocki, id. m. 212-213. l.^[VISSZA]
1041. Verancsics id. 1549 május 27-iki levelében már úgy ír a lengyel püspökről, hogy: reversus est in patriam.^[VISSZA]
1042. Már 1546-ban ismét Krakóban él, mint kanonok; Wisłocki, id. m. 10. l.^[VISSZA]
1043. A lengyel király 2 frt 18 garast adat nekik. A püspök kíséretében volt még két cubicularius: Cziecziszewski János és Vierzbietha Szaniszló, kiket 1549 márczius 4-ikén, illetve május 8-ikán küldtek be utána (30-30 frtnyi útiköltséggel) Erdélybe; a varsói id. 152. számadási kötetből.^[VISSZA]
1044. Zebrzydowski Izabellához Krakóból, 1549 június végéről; Wisłocki, id. m. 214. l.^[VISSZA]
1045. Ferdinánd Hoziushoz 1549 április 11-ikén, és Hozius válasza; Scriptores rerum polonicarum, I. k. 287. l. A létrejött szerződés július 12-ikéről; Dogiel, id. m. 213. l.^[VISSZA]
1046. Zsigmond Ágost király aláírása (291. l.) Ferdinándhoz Krakóból, 1549 márczius 9-ikén írt levelén a bécsi állami levéltár Polonica osztályában található. Olvasása: Sigismundus Augustus rex scripsit.^[VISSZA]
1047. Tinódi Sebestyén, id. h. 13. l.^[VISSZA]
1048. Diódra hívatta 1549 július 23-ikán Haller Pétert; a nagyszebeni 1549-iki id. számadási kötetből.^[VISSZA]
1049. Ez a küldöttség 1549 augusztus 6-ikán indult hozzá Dévára, kérve «ne ex hoc regno egrediatur, donec d. locumtenens in hoc regnum ingrediatur»; ugyanott.^[VISSZA]
1050. Tinódi, id. h. 13. l.^[VISSZA]
1051. A csauszt augusztus 10-ikén küldik Szebenből Dévára; de 24-ikén Izabella már Szász-Sebesen van és 27-ikén oda küldik egy lovát, melyet két hónapig gyógyítottak a szászok; a nagyszebeni id. 1549-iki számadási kötetből.^[VISSZA]
1052. Ezek augusztus 12-ikén kapnak ajándékot a szebeni tanácstól; u. ott.^[VISSZA]
1053. Izabella kanczellára 19 szolgájára és 16 lovára 18 nap alatt költöttek 122 frtot 2/11 garast és ajándékul adtak 30 magyar aranyforintot, a mi 53 l. forintot tett ki; a varsói id. 152. számadási kötetből.^[VISSZA]
1054. Zsigmond Ágost Izabellához Krakóból, 1549 szeptember 24-ikén; Óváry regestái, II. füz. 91. l.^[VISSZA]
1055. Hogy ekkoriban volt, bizonyítja az az adat, hogy «egy lengyel követ» 1549 november 21-ikén jár (Izabellától küldve) Szebenben; a nagyszebeni id. 1549-iki számadási kötetből.^[VISSZA]
1056. Zsigmond k. n. levele Izabellához; Óváry regestái, II. füz. 91. l.^[VISSZA]
1057. Zsigmond Ágost király Radziwiłł Miklós herczeghez Radomból, 1550 január 20-ikán; Niemcewicz, Zbiór pamiętników historycznych o dawnéy Polszcze I. k. (Varsó, 1822.) 480. l.^[VISSZA]
1058. A nagyszebeni városi számadásokban olvassuk, hogy 1549 október 7-ikén egy vadászkutyát küldenek Izabella fiának Fejérvárra, melyet a tanács két forinton vett.^[VISSZA]
1059. Egykorú feljegyzések; ugyanott. Megemlítendő adat még ez évből, hogy június 27-ikén egy havasalföldi követ, Pitár Péter ért Szebenbe Izabellától jőve, kit a városi tanács a vöröstoronyi szoroson át Kijnénig vitetett.^[VISSZA]
1060. Izabella meghívó levele e gyűlésre Gyulafejérvárról, 1549 deczember 15-ikén; a beszterczei vármegyei levéltárban.^[VISSZA]
1061. Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 252-54. l.^[VISSZA]
1062. Izabella királyné nagy állam-pecsétje (295. l.) függőpecsét alakjában, a nagyszebeni városi levéltár 412. sz. a. őrzött okleveléről vétetett, mely Gyulafejérvárt, 1543 június 1-én kelt. Függőpecsétként még csak kétszer fordul elő: 1556 deczember 21-éről kolozsvári városi ó-levéltárban (fasc. C. 17. sz. a.) és 1557 márczius 12-ikéről a brassói állami levéltár 466. sz. oklevelén; papirba nyomott pecsétként azonban legkorábban a királyné Budáról, 1540 október 9-ikén Balassa Imréhez intézett levelén, a báró Balassa család levéltárában, a Magyar Nemzeti Múzeumban. Eléggé hű rajzban közölte és ismertette Szinvay Lázár a Turul 1883-iki 1. évf. 68. lapján.^[VISSZA]
1063. Január 10-ikén még Gyulafejérvárról ír; Kemény, Appendix dipl. Trans. D. 10. k. 121. l. az Erdélyi Múzeum könyvtárának kézirattárában.^[VISSZA]
1064. Tanusítja ezt Izabella Vásárhelyről, 1550 január 22-ikén írt levele, melyben a szebeni tanácsot az ígért búza, zab és bor küldésére sürgeti; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 874 sz. a.^[VISSZA]
1065. Tinódi, id. h. 16. l. és Tört. Tár, 333. és 506. l., honnan Korlátowyth keresztnevét tudjuk.^[VISSZA]
1066. Scherer András egykorú feljegyzése; Album Oltardianum, id. h. 21. l.^[VISSZA]
1067. Erdélyi országgy. emlékek, I. k. 296. l.^[VISSZA]
1068. Tinódi említi ügyüket, id. h. 17. l. Forgáchcsal együtt, habár a gyűlési végzésekben, (melyeknek eredeti példánya azonban ismeretlen) nincsen nyoma.^[VISSZA]
1069. Lengyel volt pl. a gyalui várparancsnok, Leszczynski Pál, kinek Izabella 1547 márczius 22-ikén kiváltságot ad; Jakab, Kolozsvár tört., Oklevéltár II. k. 8. l.^[VISSZA]
1070. Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 256., 298. és 304. l.^[VISSZA]
1071. A királyné még 1550 február 21-ikén is Kolozsvárról ír; nyugtája a nagyszebeni városi levéltárban.^[VISSZA]
1072. Innen ír 1550 április 30-ikán; Kemény, Dipl. Trans. IV. k. 425. l. az Erdélyi múzeum könyvtárában.^[VISSZA]
1073. Miles, Wuergengel, 43. l. Igaznak kell lennie, mert a jól értesült szász krónikás ezt közvetlenül a Batthyány holtteste meggyalázása után mondja el, a minek pedig okleveles bizonyítékát is adtuk.^[VISSZA]
1074. Leírta Szabó Károly, id. m. I. k. 25. sz. a.^[VISSZA]
1075. Badoer Federigo velenczei követ jelentése a velenczei köztársasághoz Bécsből, 1550 május 27-ikén; a velenczei Museo civico kézirattárában: 2789. k. 387. l.^[VISSZA]
1076. Csáky Mihály levele Tordáról, 1550 márczius 18-ikán; Verancsics összes munkái, VII. k. 52. l.^[VISSZA]
1077. Haller Péter 1550-iki regestumában, márczius 1-je és április 20-ika alatt; a nagyszebeni városi levéltárban.^[VISSZA]
1078. Már 1545 május havában járt a királynénál és a barátnál; Teutsch adata az id. szebeni naptárban, 41. l.^[VISSZA]
1079. György barát követe beszélte Badoernek Bécsben, 1550 június 26-ikán; a velenczei id. k. 392. l.^[VISSZA]
1080. Gyula pápa (a visszatérő Boglussich Ágoston barát által) Izabellához Rómából, 1550 márczius 9-ikén; a római Vatikáni levéltár «Minutae brevium» 55. k. 146. sz. a.^[VISSZA]
1081. Báthory András kapitány Nádasdy Tamáshoz Báthorból, 1550 június 9-ikén; az orsz. levéltár Nádasdy-iratai közt.^[VISSZA]
1082. Egykorú feljegyzések a brassói id. Quellen IV. k. 182. és 509. l.^[VISSZA]
1083. Somlyai Báthory András Nádasdy Tamásnak Meggyesről, 1550 szeptember 24-ikén; eredetije az orsz. levéltár Nádasdy-iratai közt.^[VISSZA]
1084. Miles szász krónikás hozzáteszi még, a hagyomány szavaival: De a királyné egy jó barátja egy este rálőtt a kandalló előtt álló barátra, úgy hogy golyója elvitt egy darabkát a füléből.^[VISSZA]
1085. Miles, Wuergengel, 42. l. és Ostermayer, id. h. 509. l., a ki határozottan írja, hogy a tordain kívül még más «etliche Landtäg gehalten worden, die Uneinigkeit zu stillen, aber nix ausgericht worden». V. ö. somlyai Báthory András id. levele adataival.^[VISSZA]
1086. Izabella és fia k. n. levele a szultánhoz, Malvezzi portai követ másolatában 1550 október 7-iki leveléhez mellékelve; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1087. Somlyai Báthory András id. levelében.^[VISSZA]
1088. György barát 1550 deczember 5-ikén írja ezt meg Gyulafejérvárról Rusztán basának; eredetije a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
1089. Ferdinánd 1550 május 27-ikén szólítja fel Bécsből Malvezzit annak kijelentésére, hogy azért vala kénytelen megostromolni Murány várát, mivel az Tornalyi Jakabé volt, de halálával egyik szolgája, Bozó Mátyás hatalmasul elfoglalta és többszöri rendeletére sem akarta átadni jogos örökösének, az elhunyt fiának: Jánosnak; eredetije ugyanott, a Turcica osztályban.^[VISSZA]
1090. Somlyai Báthory András id. jelentéséből.^[VISSZA]
1091. Izabella meghívója Gyulafejérvárról, 1550 július 31-ikén; a beszterczei vármegyei levéltárban.^[VISSZA]
1092. Herberstein írja róla (id. önéletírása 332. l.), hogy keresztneve Sebold volt és fia Jacoben von Pibrachnak, a mint tőle Budán jártában, 1541-ben megtudta.^[VISSZA]
1093. Izabella és fia id. levele a szultánhoz.^[VISSZA]
1094. Legelőször kiadta Mahmud beszédét Podhraczky József 1855-ben: M. Tört. Tár, I. k. 240-242. l. Versben közli tartalmát Tinódi, id. h. 18-20. l.^[VISSZA]
1095. Ezt most Tinódi (id. h. 20. l.) szerint Dráva János és Bornemisza Gergely vitte be.^[VISSZA]
1096. Malvezzi jelentése Ferdinándhoz Konstantinápolyból, 1550 szeptember 18-ikán, mely szerint a barát követe s a rendek két embere augusztus 29-ikén ért oda; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1097. Izabella és fia id. k. n. levele a szultánhoz; a barát két követe: Morgante János és Martin András, három szolgával.^[VISSZA]
1098. Izabella Rusztán basához Gyulafejérvárról, 1550 augusztus 8-ikán és Petrovics ugyanonnan 16-ikáról a szultánnak; Malvezzi másolataiban a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1099. Jonus bég, a szultán interprese Izabellának s külön Petrovicsnak Konstantinápolyból, 1550 szeptember 8-ikán; ugyanott. Valamint M. de Selve II. Henrik franczia királyhoz Velenczéből, 1550 november 3-ikán; Charrière, id. m. II. k. 126. l.^[VISSZA]
1100. Izabella Szalánczy Jánoshoz Gyulafejérvárról, 1550 feria decima (?) proxima ante festum Natalis beatissime virginis Mariae; Malvezzi másolata, a bécsi állami levéltár Turcica osztályában. Továbbá somlyai Báthory András id. jelentése.^[VISSZA]
1101. Izabella Gyulafejérvárról, 1550 szeptember 13-ikán ír erről és a vinczi kastély elestéről a szebeni tanácsnak, melytől Mikola Ferencz útján 8000 frtot kér; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban 878 sz. a.^[VISSZA]
1102. Kerthy Gergely Ugodról, 1550 február 26-ikáról; Magyar levelestár, I. k. 72. l.^[VISSZA]
1103. Levelének eredetije Nádasdy Tamáshoz, a bécsi állami levéltárban. A szolnoki várépítést említi Ostermayer is, id. h. 510. l.^[VISSZA]
1104. György barátnak a szamosujvári vár (303. l.) belső udvarán levő Martinuzzi-ház falán látható czímerét dr. Temesváry János szamosujvári főgimnáziumi tanár eredeti fényképfelvétele után adjuk. Felirata a következő:

QVESIVIT PRESVL VIRTVTE GEORGIVS AMPLA
HEC ARMA ET TITVLOS · NATVS DE STIRPE CROATA ·
HIC VNICORNO VT CORVVM PREBERE ALIMENTA
CERNIS · SIC FIDE ET CVRIS VIGILANTIBVS APTVS
ASSIDVE REGI STVDVIT SERVIRE IOANNI · ET
POSVIT IMPENSIS LONGEVE HEC PREMIA FAME ·
· M · D · XL II · ^[VISSZA]

1105. Izabella Rusztán basához Gyulafejérvárról, 1550 szeptember 7-ikén; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1106. Mártonfi Andrást és Bálintot; Tinódi, id. h. 21. l.^[VISSZA]
1107. Somlyai Báthory András és Losonczy István id. kiadatlan levelei alapján.^[VISSZA]
1108. Pochay Gábor és Jakab, Izabellához Almás várából, 1550 szeptember 4-ikén; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1109. Ez mindössze 500 lovassal Egerben ült, holott tőle a barát a báthori egyezség gyors végrehajtását is várta; ugyanott. Báthoryhoz a barát Eödönffy Lászlót küldte segélyért György barát Salm Miklósnak Meggyesről, 1550 augusztus 18-ikán, kérve közbenjárását Ferdinándnál, hogy a mit Báthorban végeztek, Szent-Mihály-napig feltétlenül teljesítse; ugyanott.^[VISSZA]
1110. Verancsics Antal Nádasdy Tamáshoz Egerből, 1550 október 26-ikán; eredetije az orsz. levéltár Nádasdy-iratai közt.^[VISSZA]
1111. Ferdinánd útasítása 1550 október 4-ikén Lang számára; említve az id. Venetianische Depeschen vom Kaiserhofe II. k. 467. l. 4. jegyzetében.^[VISSZA]
1112. Kowalski János cubiculariust küldik a lengyel udvarból 1550 deczember 12-ikén Izabellához, kinél már a nyáron is járt, augusztus 15-ikén küldve; a varsói főlevéltár udvari számadásai 156. kötetéből.^[VISSZA]
1113. Verancsics Antal Nádasdynak Egerről, 1550 október 12-ikén arról, hogy a barát 37 nap óta tartja körülfogva Gyulafejérvártt 16,000 lovassal és 8000 gyalogossal; Pray, Epistolae II. k. 213. l. és Verancsics összes munkái, VII. k. 132. l.^[VISSZA]
1114. Pestyéni Gáspár is jelenti Enyedről 1550 október 18-ikán a szebeni tanácsnak, «quod conventio quaedam inter regi Isabellam et fratrem Georgium instituatur»; a nagyszebeni városi levéltárban, 548 sz. a.^[VISSZA]
1115. Ez ügyben küldte a barát somlyai Báthory Andrást Salmhoz; Egerről, 1550 október 12-ikén Nádasdy Tamáshoz írt levele szerint az orsz. levéltárban, id. h.^[VISSZA]
1116. Moresini és Badoer velenczei követek jelentése Augsburgból, 1550 november 6-ikáról; Venetianische Depeschen, II. k. 473. l. Ők említik azt is, hogy a barátnak csak 12,000 embere volt Gyulafejérvár alatt.^[VISSZA]
1117. Somlyai Báthory András id. 1550 szeptember 24-iki levelében, melyben pár sorral alább írja a portáról vett hirt, hogy Török Bálint «Szent-János nyakavágása napja» után nemsokára halt meg, és György barát odaért követei temették el.^[VISSZA]
1118. Egykorú szász krónikások feljegyzései az id. brassói Quellen IV. k. 8., 12. és 510. l.^[VISSZA]
1119. Khâszim levelének kiadója nevét Kassunnak olvasta, a miből aztán használói Kászont csináltak.^[VISSZA]
1120. A keresztyén foglyokat ábrázoló fametszetet (307. l.) Georgievits Bertalan «De afflictione, tam captivorum quam etiam sub Turcae tributo viventium Christianorum» cz. munkájának 1545-iki wormsi kiadása. A3 lapjáról, az Erdélyi múzeum könyvtárának példányáról adjuk, hol a fametszetnek következő aláírása van: Quomodo Christiani in bello a Turcis capti distrahantur.^[VISSZA]
1121. Album Oltardianum, id. h. 18. l.^[VISSZA]
1122. Izabella 1550 október 28-ikán még Gyulafejérvárról nyugtáz Meggyes városának 2000 frtot, melyet ezer gyalogosra adott; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban. 537 sz. a.^[VISSZA]
1123. Khâszim basa az erdélyi rendekhez 1550 november 2-ikán; első kiadása Trauschenfells, Deutsche Fundgrubennél: 18-19. l.^[VISSZA]
1124. Izabella a szebeniekhez Diód várából, 1550 november 3-ikáról; ugyanott, 4. l.^[VISSZA]
1125. A szebeni tanács november 15-ikén küld hozzá ez ügyben; a nagyszebeni id. 1550-iki számadási kötetben.^[VISSZA]
1126. Ostermayer egykorú feljegyzése: id. h. 510-11. l.^[VISSZA]
1127. Egy 1550 november 29-ikén Németországba hazaért szemtanú elbeszélése az egykorú «Newe Zeitung» cz. 1551-iki erfurti nyomtatványban, melynek czímlapját a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának ritka példányáról hasonmásban közöljük.^[VISSZA]
1128. Kropf Lajos, A dévai török veszedelem 1550-ben: A Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat 1899-iki X. Évkönyve, 57-64. l.^[VISSZA]
1129. Kropf egykorú források alapján Castaldoról írt tanulmányában: Hadtörténelmi Közlemények, 1896. évf. 70-71. l.^[VISSZA]
1130. Az 1550-iki erdélyi hadjáratról szóló (309. l.) egykorú német újságlap eredetijét a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára őrzi.^[VISSZA]
1131. Onnan ír 1550 november 21-ikén Kolozsvár tanácsának; eredetije a M. Nemz. Múzeum levéltárában.^[VISSZA]
1132. Ostermayer feljegyzése szerint (id. h. 511. l.) Szent-András napján.^[VISSZA]
1133. György barát id. levele Gyulafejérvárról 1550 deczember 5-ikéről Rusztán basához.^[VISSZA]
1134. Izabella megbízó-levele Gyulafejérvárról, 1550 deczember 7-ikéről az ecsedi Báthory Andráshoz küldött somlyai Báthory András és Boynichich György számára; eredetije a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
1135. Somlyai Báthory András Nádasdy Tamáshoz Somlyóról, 1551 január 14-ikén; eredetije az orsz. levéltárban, id. h.^[VISSZA]
1136. Ugyanő Váradról, 1551 január 27-ikén; Majláth, Oklevelek Maylád István életéhez, 40. l.^[VISSZA]
1137. Somlyai Báthory András id. január 14-iki levelében, továbbá Sbardellati Ágoston váczi püspök és Teuffel Erazmus jelentése Báthorból, még 1551 január 7-ikén Ferdinándhoz; a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
1138. Ecsedi Báthory András Nádasdy Tamásnak Báthorból, 1551 január 27-ikén; első kiadása a M. Tört. Tárban: I. k. 244. l.^[VISSZA]
1139. Badoer jelentése Bécsből, 1551 április 6-ikán; az id. velenczei k. 404. l.^[VISSZA]
1140. Sbardellati és Teuffel jelentése Ferdinándhoz Egerről, 1551 február 7-ikén; eredetije a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
1141. Ugyanannak folytatása kivonatban Óvárynál, id. m. II. füz. 93-94. l.^[VISSZA]
1142. Malvezzi Ferdinándhoz Drinápolyból, 1551 január 9-ikén; eredetije a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1143. György barát arczképét (313. l.) a Magyar Történelmi Képcsarnokban levő XVII-ik századi olajfestmény után adjuk.^[VISSZA]
1144. Ugyanaz Drinápolyból, 1551 február 16-ikán; ugyanott, és Izabella rendelete Besztercze tanácsához, hogy a bíró azonnal hozzá jőjjön tanácskozásra; Gyulafejérvárról, 1551 február 4-ikéről, a beszterczei vármegyei levéltárban.^[VISSZA]
1145. Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 270-272. és 312-316. l.^[VISSZA]
1146. Izabella meghívója Gyulafejérvárról, 1551 február 28-ikáról; a beszterczei vármegyei levéltárban.^[VISSZA]
1147. Centorio Ascanio, Commentarii della guerra di Transilvania, (Velencze, 1566.) 69. l. és a névtelen olasz leírás (Pray gyűjteménye 58. k. 48. l.) a budapesti egyetemi könyvtár kézirattárában. Balesetét leírja maga a barát is Enyedről, 1551 márczius 31-ikén Ferdinándhoz intézett jelentésében; Tört. Tár, 1880. évf. 61. l.^[VISSZA]
1148. Verancsics Nádasdyhoz Bécsből, 1551 márcz. 8-ikán; az orsz. levéltár Nádasdy-iratai közt.^[VISSZA]
1149. Petrovics Péter a szultánhoz Temesvárról, 1551 márczius 16-ikán; Malvezzi másolata a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1150. Ostermayer krónikája is e napra teszi kezdetét; id. h. 511. l.^[VISSZA]
1151. Szeben tanácsa 1551 márczius 9-ikén küldi Mahmudot Majláth Jánossal Izabellához Szász-Sebesre, és április 2-ikán hazatérőben ismét náluk jár; a nagyszebeni városi levéltár id. 1551-iki számadási kötetében.^[VISSZA]
1152. Somlyai Báthory András Nádasdy Tamáshoz Enyedről, 1551 (nagykedden) márczius 24-ikén; az országos levéltárban, id. h. György barát Ferdinándhoz, 1551 márczius 31-ikén; Tört. Tár, 1880. évf. 61. l.^[VISSZA]
1153. Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 275. és 322. l.^[VISSZA]
1154. Hogy György barát fel volt szentelve, maga írja 1545-ben; Verancsics összes munkái, VI. k. 184. l.^[VISSZA]
1155. Egykorú feljegyzés Album Oltardianum, id. h. 21. l.^[VISSZA]
1156. Blandrata vallomása az id. római vatikáni kötetben, 291. l.^[VISSZA]
1157. Mayládnak még 1550 «karácson előtt való hétbe lött halála»; somlyai Báthory András id. 1551 január 27-iki levele.^[VISSZA]
1158. Izabella és fia Szász-Sebesről, 1551 márczius 9-ikén; eredetije a bécsi állami levéltárban, honnan együttes aláírását közöljük. A levél kivonata Óvárynál, id. m. II. füz. 97. l.^[VISSZA]
1159. Izabella és tízéves fia együttes aláírása (316. l.) Rusztán basához Szász-Sebesről, 1551 márczius 9-ikén írt levelükön a bécsi állami levéltárban van. Olvasása: Ysabella regina mpr. Ioannis rex fecit.^[VISSZA]
1160. Malvezzi jelentése Ferdinándhoz Drinápolyból, 1551 április 8-ikán; eredetije a bécsi állami levéltár Turcica osztályában. V. ö. Kropf tanúlmányát Castaldoról: Hadtörténelmi Közlemények, 1896. évf. 303. l.^[VISSZA]
1161. Ugyanaz, Drinápolyból, 1551 április 17-ikén; ugyanott.^[VISSZA]
1162. Badoer Bécsből, 1551 április 20-ikán, György barát megelőző nap érkezett emberének jelentése alapján; az id. velenczei k. 409. l. és Ostermayer, id. h. 511. l.^[VISSZA]
1163. Az erdélyi biztosok aláírásai (317. l.) Ferdinándhoz Báthorból, 1551 május 6-ikán írt jelentésükről vétettek; az eredeti ugyanott. Olvasásuk: Tho[mas] Nadasdii manu propria. Andreas de Bathor manu propria. Sig[mund] Freiherr zu Heberstain propria.^[VISSZA]
1164. V. Károly Augsburgból 1551 márczius 6-ikán és Ferdinánd 9-ikén; Óváry regestái, II. füz. 98. l.^[VISSZA]
1165. Ferdinánd megbízó-levele Bécsből, 1551 márczius 31-ikéről, pergamenen; az orsz. ltár Történeti emlékek B osztályában.^[VISSZA]
1166. Badoer velenczei követ id. április 6-iki jelentésében.^[VISSZA]
1167. Ferdinánd útasítása Castaldo számára Bécsből, 1551 április 27-ikéről; Utiesenovič, id. m. függelék, 24-32. l.^[VISSZA]
1168. Martinengo apát pápai nunczius a pápai államtitkárhoz Bécsből, 1551 április 22-ikén; a római vatikáni levéltárban: Nunziatura di Germania 63. k. I. l. és Ferdinánd titkára Castaldohoz Bécsújhelyről, 1551 június 13-ikán; Óváry regestái, II. füz. 111. l.^[VISSZA]
1169. Ferdinánd V. Károlyhoz Bécsből, 1551 április 19-ikén, midőn Pappenheimot az őrgrófhoz küldte; Druffel, Briefe und Akten, I. k. 620. l. és Badoer jelentése Bécsből, 1551 június 2-ikán; az id. velenczei k. 420. l.^[VISSZA]
1170. Castaldo tábornok aláírása (318. l.) 1551-ből a Magyar Nemzet Története V. kötetében jelent meg. Olvasása: fiel servidor Ioan[nes] Baptista Castaldo.^[VISSZA]
1171. Pesthy Imre György baráthoz Gyulafejérvárról, 1551 április 28-ikán; Tört. Tár, 1880. évf. 68. l. és Kropf tanulmányában, id. h. 311. l.^[VISSZA]
1172. Somlyai Báthory András Nádasdyhoz Fogarasból, 1551 május 23-ikán, jelentvén, hogy 26-ikán indul a barát hívására; az orsz. ltár Nádasdy-iratai közt.^[VISSZA]
1173. Ez május 23-ikán kezdődött, mivel a barát 22-ikén Enyedről írja, hogy még aznap átteszi táborát Gyulafejérvárra és 24-ikén már valóban onnan ír; Tört. Tár, 1880. évf. 76. l.^[VISSZA]
1174. Badoer jelentése Bécsből, 1551 május 17-ikén; az id. velenczei k. 418. l.^[VISSZA]
1175. Martinengo apát írja Bécsből, 1551. május 20-ikán Izabelláról, hogy «sta piu pertinace et arrabbiata, che mai, ne si scorge speranza alcuna di poterla acquistare»; Theiner, Vet. mon. Slavorum merid. II. k. 12. l.^[VISSZA]
1176. Szulejmán szultán Zsigmond Ágost lengyel királyhoz Konstantinápolyból, 1551 június 30-ikán; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1177. Petrovics 1551 május 7-ikén Temesvárról értesíti Musztafa béget, Szeged kapitányát a királyi biztosok közeledtéről és szándékáról, kérve, tartson kész sereget és naszádokat Izabella és fia megsegítésére, a baráttal szemben; eredetije a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
1178. Tinódi, id. h. 30. és 368. l.^[VISSZA]
1179. Izabella 1551 május 20-ikán még Gyulafejérvárról ír Herbersteinnak, de másnap már elhagyta székhelyét; egykorú másolata a bécsi állami levéltárban. György barát id. május 22-iki levelében.^[VISSZA]
1180. Badoer id. június 2-iki jelentésében.^[VISSZA]
1181. Székely László, ecsedi Báthory Andráshoz, a Gyulafejérvár alatti táborból 1551 (június elején;) az orsz. levéltár Báthory-iratai közt.^[VISSZA]
1182. Levelüknek Malvezzi-féle másolata a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.^[VISSZA]
1183. A nagyszebeni id. 1551-iki számadási könyv feljegyzése.^[VISSZA]
1184. Székely László id. levele és mellette «Az király szolgái Dobó Domankos és Krusyth János hadnagysága alatt valók» panaszos levele a gyulafejérvári táborból 1551 (május végén) ecsedi Báthory Andráshoz; az országos levéltár Báthory-iratai közt.^[VISSZA]
1185. A gyulafejérvári székesegyházat ábrázoló kép (321. l.) Dörre Tivadar rajza után megjelent a Magyar Történelmi Életrajzok III. évfolyamában.^[VISSZA]
1186. Badoer jelentése Bécsújhelyről, 1551 június 15-ikén; az id. velenczei k. 423. l.^[VISSZA]
1187. Társai voltak Kapitány Pál, Paksy György és Kis Ambrus; Ostermayer krónikája, id. h. 512. l.^[VISSZA]
1188. György barát Nádasdy Tamáshoz a gyulafejérvári táborból, 1551 június 7-ikén; az orsz. levéltár Nádasdy-iratai közt.^[VISSZA]
1189. Zebrzydowski püspök levelei Krakóból, 1550 deczember 20-ikán, 1551 január 2-ikán és Miechówról 7-ikén; Wisłocki, id. m. 282-286. l.^[VISSZA]
1190. Zsigmond király Izabellához Krakóból, 1551 márczius 9-ikén; Óváry regestái, II. füz. 98. l.^[VISSZA]
1191. Ugyanő Izabellához Krakóból, 1551 május 2-ikán; Óváry regestái, II. füz. 104. l. és Badoer id. június 15-iki jelentése szerint.^[VISSZA]
1192. Serédy Benedek a királyi biztosokhoz Tokajról, 1551 május 20-ikán; eredetije a bécsi állami levéltárban és Ferdinánd levele: Óváry regestái, II. füz. 103. l.^[VISSZA]
1193. Castaldo emberei is elfogták június közepén Izabella három lengyel küldönczét: Grimoltowski Sebestyént, Greginskit és Ligenza Miklóst; Óváry regestái, II. füz. 115-116. l. június 21-ikéről és július 1-jéről.^[VISSZA]
1194. Lang János jelentései Ferdinándhoz Krakóból, 1551 április 28-ikán és Neisseból május 8-ikán; a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.^[VISSZA]
1195. Ferdinánd Herberstein Zsigmondhoz Bécsből, 1551 május 9-ikén; Óváry regestái, II. füz. 106. l.^[VISSZA]
1196. Nádasdy Tamás Izabellához Szamosfalváról, 1551 június 5-ikén, jelezvén, hogy Herbersteinhoz intézett levelét (ő nem lévén köztük) maga bontá fel; Óváry regestái, II. füz. 110. l.^[VISSZA]
1197. Tulajdonképpen csak Sagan volt herczegség, s benne Naumburg és Priebus két város, melyeket most herczegség néven adtak elő.^[VISSZA]
1198. Ezekkel úgy titkolóztak, hogy pl. még Petrovics is azt hitte eleinte, hogy János király fiát a württembergi herczegséggel kárpótolják; Petrovics id. 1551 márczius 16-iki levelében.^[VISSZA]
1199. A bécsi udvari tanács első javaslata ez ügyben; Óváry regestái, II. füz. 99. l.^[VISSZA]
1200. Nádasdy Tamás országbíró jelentése Ferdinándhoz a gyulafejérvári táborból, 1551 június 15-ikéről; az orsz. levéltárban, a Történelmi emlékek B. osztályában lévő sajátkezű fogalmazványáról az Erdélyi országgyűlési emlékek I. k. 331-33. lapján, hol a 38 ezernyi összeg helyett hibásan 8 ezer áll.^[VISSZA]
1201. Badoer jelentése Bécsből, 1551 július 4-ikéről; a velenczei, id. k. 428. l.^[VISSZA]
1202. Ferdinánd Oppersdorfhoz Bécsből, 1551 június 24-ikén; fogalmazványa a bécsi hadügyi levéltár Feldakten osztályában.^[VISSZA]
1203. Badoer fenti, július 4-iki jelentése szerint.^[VISSZA]
1204. Izabella Castaldohoz Szász-Sebesről, 1551 június 17-ikén; Óváry regestái, II. füz. 112. l.^[VISSZA]
1205. Izabella Castaldohoz Szász-Sebesről, 1551 június 20-ikán; ugyanott, 113. l.^[VISSZA]
1206. A szebeniek 1551 június 26-ikán bort és zabot küldenek a királynénak ajándékba, de György barát számlájára, pénzt pedig ez évben csak május elsején adnak neki, ezer frtot; a nagyszebeni id. 1551-iki számadási kötetből.^[VISSZA]
1207. Castaldo Ferdinándhoz Szász-Sebesről, 1551 július 7-én; Óváry regestái, II. füz. 118. l.^[VISSZA]
1208. Badoer jelentése Bécsből, 1551 július 14-ikén; a velenczei id. k. 430. l.^[VISSZA]
1209. Ezt a szebeni gyógyszerész az elmúlt őszön rendezte be számára, a miért a királyné neki 1550 szeptember 10-ikén 74 frtot utal ki Gyulafejérvárról a szebeniek adójából; eredetije a nagyszebeni városi levéltárban.^[VISSZA]
1210. Aldana Bernát, Memorial histórico Espanol, X. k. 499. l. és ennek nyomán Kropf id. h. 472. l.^[VISSZA]
1211. Az Album Oltardianum egykorú feljegyzése szerint is «inter lachrimas, ut vidimus ipsi» volt; id. kiadása 20. l.^[VISSZA]
1212. A gyulafejérvári 1551-iki egyezséglevél, melynek utolsó lapját kicsinyítve közöljük (327. l.) a bécsi állami levéltár «Oklevelek» osztályában őriztetik.

Olv.:

haeredes et successores teneantur, juxta promissionem et | obligationem Majestatis Regiae de ducatibus ipsis | tam Oppoliensi, quam Münsterbergensi, vel Frankenstainensi, | aut simul de duobus postremis, nobis et filio nostro | prospicere, nobisque illos reddere, et restituere.

Item, ut literas omnes super hujusmodi transactionibus confectas | et emanatas, interim dum Nos et Illustrissimus filius noster | Cassoviae erimus, quo citius fieri potest, Sacratissima et Catholica | Caesarea, ac Majestas Regia, ipsorumque haeredes et | successores, renovari, ex integroque eas conscribi et | confirmari curent et debeant.

Item, quamvis Nos conditionem Illustrissimi filii nostri a Majestate | Regia oblatam boni consuluimus, et acceptavimus | ea tamen spe, quod Sacratissima et Catholica Caesarea Majestas | statum filii nostri augebit, melioremque reddet, in | cujus arbitrium omnem nostram et filii nostri causam remisimus.

Cum igitur Nos tum ad clementissima monita Sacratissimae et Catholicae | Caesareae Majestatis, tum ad oblationes pias et paternas | Sacratissimae Regiae [Majesta]tis annuissemus, praesentes literas nostras super | ipsis articulis et rebus, in transactione cum dominis | commissariis ipsius Majestatis Regiae Nobiscum inita | conclusis, statutis et decretis, eisdem dominis commissariis | in testimonium omnium praemissorum, sigillo nostro | manusque nostrae subscriptione munitas, dandas duximus | et concedendas. Datum in civitate Albae Juliae, decima | nona die mensis Julii, anno Domini Millesimo | quingentesimo quinquagesimo primo.

Ysabella regina mpr.

(L. S.)

(Legújabb, jó kiadása Utieśenović id. m. függeléke 35-36. l.) ^[VISSZA]

1213. A két okirat legújabb (és legjobb) kiadását, a bécsi állami levéltár példányairól lásd Utiesenovič id. munkájának függelékében, 32-39. l. Többi kiadása fel van sorolva e sorok írójának «Erdély fejedelmi interregnuma» cz. közleményében, (13-14. l.), honnan tartalmuk kivonatát is vettük.^[VISSZA]
1214. Verancsics összes munkái, II. k. 88. l.^[VISSZA]
1215. Ostermayer is feljegyezte Izabellára vonatkozólag id. h. 512. lapján, hogy: In Summa, der Münch hat viel List gebraucht, bis er sie ausm Land gebracht, damit er Obrister möge bleiben.^[VISSZA]
1216. Az egykorú Borsos Sebestyén feljegyzése; Erdélyi történelmi adatok, I. k. (Kolozsvár, 1855.) 17. l.^[VISSZA]
1217. Tinódi Sebestyén czímere (328. l.) krónikájának 1545-iki kiadásából megjelent a Képes Magyar Irodalomtörténet I. kötetében.^[VISSZA]