V.
MÁRIA ÉS LAJOS EGYÉNISÉGEINEK ÉRTÉKELÉSE.
MÁRIA és Lajos házassági frigyét egyébiránt nemcsak anyagi viszonyaik szempontjából, hanem a frigyesek testi és lelki jó tulajdonságaiknál fogva is boldognak lehetett jósolni. A jegyesek közt már kezdettől fogva kölcsönös vonzalom nyilatkozott meg. A császári követ levelének egyik helye szerint a 14 éves király rendkívül vágyódott a házasság után. «Inkább ma házasodnék, mondotta, mint holnap s hogy szerelemmel van eltelve a főherczegnő iránt, nem csupán testalkata, de szellemi előnyei folytán is.»[222] Viszont Mária is lelkesedett jegyeseért, mert az ő szemeiben Lajost lelki tulajdonságai igen rokonszenvesnek tüntethették fel és egyéniségét szeretetreméltónak és becsülendőnek. Lajos egyik személyes ismerőse, Cuspinianus, ki az ifjut a pozsonyi és bécsi congressuson jól megfigyelhette, őt «csodás lelkületű» ifjunak magasztalja.[223] A hazánkban járt s a királyi udvarban sokat forgolódott velenczei követek jelentéseikben telvék Lajos dicséretével. Suriano 1516-ban úgy nyilatkozott, hogy «a király, ha életben marad, méltó király leend, ki országát megnyugtatni képes lesz».[224] Bon három évvel későbben csaknem ugyanazon szavakkal mondja Lajosról, hogy «az, ha életben maradt, érdemes király leend».[225] Orio Lorenzo velenczei követ 1523-iki és Guidoto Vincze ugyancsak velenczei követ 1525. évi zárjelentéseikben kiemelik Lajos «angyali jóságát, kimondhatatlan kegyességét, mindenki iránt való jóindulatát és bőkezűségét». Oly férfiuul magasztalják, kinek «öröme telik a nyomorultak és szűkölködők panaszainak meghallgatásában s abban, hogy nekik kegyességének és bőkezűségének bizonyitékait jutassa. S oly férfiuul is, ki szívét isteni félelemnek és áhitatnak szereti szentelni».[226] Massaro Ferencz, velenczei követségi titkár a csodálat superlativumait halmozza az ifju királyra, «kit szája eléggé dicsérni képtelen». Szerinte «a 17 éves király áhitatos, kegyes, jósággal teljes és bőkezű, sohasem lobban haragra, de nem is bosszúálló, mindenkor megbocsát s az őt érő csapásokon keveset töprenkedik».[227] Lajos anonym életírója szerint «kitűnt ő lelki szépsége és tehetsége által».[228] Brodarics szavai szerint «ő természetének kiváló jóságánál és kitűnő lelki tulajdonságainál fogva,[229] ha érettebb korhoz jön, kétségtelenül a legjobb és legkitűnőbb fejedelem lehetett volna, mert lelkülete minden legkisebb rútságtól ment szelídséggel ékeskedett, minden igaz és tisztesség iránt csodálatosan fogékony és készséges…, igaz, állhatatos és titoktartó volt.»[230] Szapolyai János I. Zsigmond lengyel királyhoz intézett egyik levelében róla mint «kitűnő tulajdonságú, erényeinél fogva például szolgálható ifjúról» szól.[231] Egy másik személyes ismerőse, Dubravszky cseh történetíró Lajost «jóindulatunak» mondja.[232] Istvánffy azonkép dicséri «kiváló szellemi és erkölcsi tulajdonságait, készségét a közügyekről való tanácsban segíteni buzgólkodott, valamint kegyességét, vallásosságát».[233] A XVI. század Zsámboki szerint pedig Lajos «senkinek sem volt terhére, bőkezű, szeretetreméltó kedves természetű».[234] Ezen s hasonló hírek alapján X. Leo pápa méltán magasztalhatta Lajost «nagyreményű, csodás lelkületű ifjuként». És egyik utódja, VII. Kelemen pápa még 1525 augusztus 8-ikán is még «sokat vél remélhetni az ő jámborságától, eszességétől és emberségétől».[235]
23. II. LAJOS ARCZKÉPE.[236]
Még ajánlatosabbá tehette őt Mária szemében testi deli épsége: jóltermettsége, formás szépsége és egészsége. Mert hogy Lajos senyvedő, fejletlen testalkattal bírt volna, az az egykorúak hiteles elbeszélése mellett mesének bizonyul. A dőre hír eredetileg abból származhatott, hogy Lajos súlyos anyai terhesség utáni nehéz szülésből előálló koraszülött volt,[237] s kezdetben az életképességet nélkülözni látszott.[238] A közhír szerint «bőr nélkül született s hogy életben maradhasson, az orvosok rendeletére egymásután, frissen leölt sertések meleg belsejébe zárták, hol a gyermeket életre megérlelték.[239] Az is feltűnt nála, hogy már ifju korában őszhajú volt.[240] Egykoru okiratokban is «gyengének, uralkodásra legkevésbé alkalmasnak» mondatik,[241] mit azonban a legtöbben félreértettek, mert e szavak nem vonatkoznak Lajos testi s lelki épségére és képességére, hanem csakis zsenge gyermekkorára. A félreértéshez hozzájárult napjainkban az a körülmény, hogy az ambrazi gyűjteménynek egyik mellvértét a Lajosénak tartották s tartják ma is.[242] Ez a mellvért valóban igen fejletlen ifjuember vagy éppen serdülő gyermek számára készült, de miután az semmi esetre sem volt a Lajosé, annak töprengése mellett nem is bizonyíthat.[243] Egykorú, személyes ismerői is ugyancsak ellentmondanak e téves nézetnek. Lobkovitzi Hassenstein Bohuslaw Lajost 1509-ben, négyéves korában Prágában, koronázásakor saját szemeivel látta s azt írja felőle barátjának, Adelmann Bernátnak, hogy «a bölcsőben aranyhímzésű takaró alatt fekvő s kezecskéjét feléje nyujtó gyermek testének alakja s tagjainak formája sokat igérők».[244] Suriano velenczei követ elismerőleg szól egyik 1516 évi jelentésében Lajos király előkelő tulajdonságairól. Szépnek és nagynak mondja őt.[245] Massaro követségi titkár szerint Lajos «szép és magastermetű».[246] A királynak említett egykorú névtelen életírója szerint «kitűnt ő korát meghaladó testi ereje és magassága» által.[247] Brodarics «testileg derék, magas növésű ifju»-nak mondja.[248] Istvánffy őt «minden testi jó tulajdonokkal ékeskedő fejedelemként» dicséri.[249] A XVI. századi Zsámboki «erős egészséges testűnek s minden reményre feljogosítónak» mondja.[250]
KETTŐS ELJEGYZÉS A HABSBURG- ÉS JAGELLO-CSALÁDBAN.[251]
24. II. LAJOS KIRÁLY ÁLLÍTÓLAGOS VÉRTEZETE.[252]
E tudósításokkal egyeznek aztán Lajos ismert arczképei is. Egy gyermekkori arczképe látható a Gersei-Petheö-család 1507 szeptember 27-ikén kiállított czímeres levelén, mely II. Ulászlót tünteti fel gyermekeivel, Lajossal és Annával. A mennyezetes gyermek trónon ülő Ulászlótól jobbra áll Lajos nyilt koronával fején, jogarral jobb kezében s alakja felett külön van feltüntetve a cseh zárt korona s e felett nevének L kezdőbetűje. A bíborköntösbe öltözött, hosszú és tömött fehér hajú,[253] friss telt arczú gyermek testi, lelki épségre vall.[254] Egy másik gyermekkori arczképe látható a bécsi császári múzeum képtárában.[255] E képet Strigel Bernát festette a XVI. század két első tizedének éveiben, (1520-28.) Lajost hosszú hajjal s kék szemmel, mellén medaillonnal s azon függő nagy gyöngygyel tünteti fel. A gyermek csattanós egészségre vall.[256] Ugyancsak Strigel műve I. Miksa császár családképe, melyen a császáron s nején, Burgundiai Márián kívül fia, Szép Fülöp, ennek fiai, V. Károly és E. Ferdinánd és utolsó helyen Ludovicus Rex Hung. et Bohemiae is fel van tüntetve.[257] A gyermek mellén aranylánczon medaillont lóg függő gyöngygyel. A hosszú hajú gyermekarcz s alakja teljes épségre s szépségre vall.[258] Lajosnak egy másik arczképe rávonatkozó Lvd. felirattal ismeretes a bécsi udvari műtörténelmi múzeum ambrazi arczképgyűjteményéből, mely ez idő szerint a császári éremgyűjteményben, tiroli Ferdinánd főherczeg arczképgyűjteménye sorozatában van elhelyezve.[259] Ez arczkép, melyen a Holbein-, sőt a későbbi Amberger-féle arczfestészeti modor félreismerhetetlen[260] s újabban Dashorst Antal Mór után készültnek mondatik,[261] s hosszúszakállú s hajú, hajlott nagyorrú, erőteljes szép férfiut tüntet elénk. Ugyancsak Lajosnak két másik arczképét szemlélhetjük a brüsseli St. Gudule-egyház két csúcsíves ablaka üvegfestményén, melyeket életnagyságban Lajos özvegye festett meg. Mindkét képen a festőművészek, Jean Haeck és Bernhard von Orley, arczképi hűségre törekedtek kétségtelenül. Bár Lajos két arczmása nem természet után készült, mert 1540-47 közti évekből valók, mégis bizonyos, hogy mindkettő Lajosnak egyik, Mária birtokában volt hű arczképének a másolata. Mindkét arczkép Lajost mint magas alakú, szakállas, szép férfiut tünteti fel.[262] Ugyancsak Lajosnak egy ismeretlen festőtől származó, 7 hüvelyk széles s 12 hüvelyk magas, igen szép és értékes képe látható a brüsseli királyi múzeum régi képtárában.[263] A szép arczú, egyenes orrú, rendes szájú és állú király e képe nyilván annak fiatalabb évekből való.[264] Erre mutat ritka bajusza és szakálla. Fején dupla selyemzsinóros, aranyszállal sujtásozott fekete barett van. Testén fekete talár, alatta hímzett körfodros ing s a felett piros alsó öltöny van. Mellén nagy rendláncz s drágakövekkel kirakott kereszt látható. Arczát hosszú, a nyak körül lenyesett gesztenyebarna haj szegi be. Feltűnőek e képen az arcz nagy szemöldökei és hasított szemnyílásai. Hogy szemei bágyadtak, tekintete révedező volna, nem mondható.[265] Hogy kinek a műve ez arczkép, nem tudjuk, a képen levő képtári felirat azt az École Allemandból valónak mondja. Vele ugyanazon a falon I. Miksa császár hasonló nagyságú s ugyanazon ismeretlen festőre valló arczképe látható.[266] Nyilván mindkét képet II. Lajosnak Máriával történt eljegyzése vagy még inkább házassági egybekelése idejéből származónak vehetjük. Lajos arczképe éppenséggel nem teszi az elcsenevészett ember benyomását. Egyik délolaszországi képtárban, Rotonda városában (Basilicatában) egy igen megnyerő külsejű, fekete kis körszakállú s bajuszú, hosszukás arczú, rendes, de kissé hosszas orrú fiatal ember arczképe szemlélhető, kinek vonásain férfiassággal párosult jószívűség tükröződik. A kép felső balsarkán e felirat van: Ludovicus rex Hugnariae et Bohemiae. Festészetének modora világosan bizonyítja, hogy a kép felírásával együtt a XVI-ik század elején készült. «Rendes, mondhatnám szép arczvonásaival és egészségre mutató arczkifejezésével, írja a kép szemlélője s feltalálója. Kápolnai P. István, merő ellentétében áll az a II. Lajos külsőjéről általánosan elterjedt véleménynyel.»[267] Ugyanazt mondhatjuk II. Lajos királynak azon arczképéről, mely a Dietrichstein menyegzőjét ábrázoló festményen van megörökítve. Jól kifejlett testű, szelíden, jóságosan tekintő, hosszú hajú, pelyhesedő, díszpalástba öltözött, nagy arany nyaklánczczal ékesített ifju.[268] Előtte terített asztal, serleg, ivópohár, kenyér, tálalt szárnyas és egyéb étel. A Burgkmayr Hans színezett képe után készült, a gr. Thun-Hohenstein család tescheni hitbizományi könyvtárában levő egykorú másolaton feltüntetett Lajos, koronával fején, jogarral jobbjában, kardhüvelyt tartó balkézzel, aranypaszomántos ruhájú s díszcsaton tartott köpenynyel, nagyon életrevaló, jó testben levő egészséges ifjuként jelentkezik.[269] Ugyancsak II. Lajosnak egy fametszetű arczképét közli Herberstein Zsigmond önéletrajzi iratában. A kép ugyan hitvány fametszet, de a feltüntetett magyar király hosszúhajú és szakállú férfias egyént tüntet elénk. Hogy II. Lajost ábrázolja, mutatja a felírás: Ludovicus Hung. et Bohemiae Rex. Aetatis Suae XX.[270] A Nemzeti Múzeum birtokában levő rézmetszet Lajost en faceben tünteti fel renaissance-kalapban, homlokon és fültáján egyenesre lenyesett hosszú hajjal, lelógó bajuszszal és kettős csimbókú szakállal, hermelines alsó öltönynyel, bő felső palásttal s nagy aranylánczon lógó aranygyapjas renddel s a körirattal: LVDOVICS HUNGARIAE ET BOHEMIAE REX. IN PRELIO CONTRA TVRCOS CAESVS M. D. XXXVI. A metszet Wirix Jeromos műve, ki Amsterdamban 1551-ben született. Ez arczkép is férfias, erőteljes, komoly egyénként tünteti fel a királyt.[271] Végre Münchenben, az Ujképtárban is van Lajos királynak egy arczképe. Ez a királyt mellképében tünteti fel. Fején barett, testén prémes felöltöny van, arczát fülig érő szőke haj veszi körül, felső ajkát vékony bajusz takarja, állát gyenge körszakáll borítja, arczkifejezése komoly. A kép felírása Lvd. Rex Vngariae. A kép egy férfias, derék alakot állít elé.[272]
25. II. LAJOS KIRÁLY.[273]
26. II. LAJOS KIRÁLY.[274]
27. II. LAJOS KIRÁLY.[275]
Ugyanily eredményhez jövünk, ha II. Lajos plastikus arczmásait vizsgáljuk. Egy 1525. évi egyoldalas nagy bronz emlékérmen egy már öregebb, férfiasabb, sűrű hosszú szakállú, nagy bajuszú s nyakig leérő hajjal bíró arczot szemlélünk. A király hermelines palástban, nehéz aranylánczczal ékesítetten, egyenes gallérú alsóöltönyben s gyöngyökkel pettyegtetett barettben van feltüntetve. Körirata: Lvdovicus, Vladislai. Filivs. Hungariae. Et. Bohemiae etc. Rex. 1525. Eredetije a M. Nemzeti Múzeum régiségtárában van.[276] Ugyanott van a mohácsi csata emlékére vert eredeti érem is, melyen az előlapon a Mária királynéval szemben néző Lajos király szintén a teljes erőben levő férfiut mutatja.[277] Így tehát méltán és igazul írhatta egyik legkritikusabb történetírónk, Jászay Pál: hogy Lajos «sugár termetű, kora felett magas, gyönyörű testalkotású király volt, kit bár kissé vastagabb orra, ajkai s erősebb vonásai miatt szép arczúnak mondani nem lehetett, mégis széles válla, izmos, erőteljes volta derék férfiuvá tették.»[278]
28. II. LAJOS KIRÁLY.[279]
Ezen egykorú arczképekkel s emlékérmekkel hitelesített előnyökhöz hozzájárultak, mi egy nő részéről való megbecsülésben nem kis dolog, Lajosnak köztetszésben részesült lovagi virtusai is. Brodarics szerint Lajos «fegyverforgatás, lovaglás, vadászat s egyéb ifjusági és hadi gyakorlatok után vágyakozó» volt.[280] Tényleg ügyes lovas, biztos íjlövő, gyakorlott kard- és lándzsaforgató volt. Már nevelésénél fogva is kiváló sportul űzte a vadászatot, melyet nemcsak kellemes,[281] de hasznos foglalkozásnak tekintettek.[282] Lajos a nagyvad, a szarvas és vaddisznó kitartó, bátor vadászának mutatta magát a budai hegyek erdőségeiben, a pozsonyi Dunaszigeteken és az ausztriai vadasvidékeken. Néha több napon át is hódolt ezen nem minden veszedelemtől ment szenvedélynek.[283] Vívásban, párbajozásban is amily bátor, oly ügyes is volt. Abban a látványos küzdelemben, melyet Budán a nászünnepélyek alkalmából 1522-ben, január hóban tartottak, Lajos a vele megmérkőzött Brandenburgi György őrgrófot levetette lováról.[284] S e diadal nyilván annál nagyobb dicsőségére vált Lajosnak, mert ellenfelében mesterét és vitézi dolgokban tanítóját győzte le, ki pedig mesteri vívási ügyessége után országszerte hírneves volt.[285] Abban a lovagi összemérkőzésben, melyet Pozsonyban a császár és a lengyel király követeinek tiszteletére 1523 őszén rendeztek, ellenfelét, Ungnad János bárót ugyancsak győztesen kiemelte nyergéből.[286] A hozzáértők méltán mondhatták róla, hogy megvan benne «a tökéletes lovag minden kelléke», ki mint ilyen méltó volt arra, hogy Miksa császár, «az utolsó lovag» kedvelten legeltette rajta szemeit.
29. II. LAJOS EMLÉKÉRME 1525-BŐL.[287]
30. II. LAJOS KIRÁLY ÉRME.[288]
De tetézte Lajos testi szervezetének és ügyességének mindezen előnyeit szellemi képessége is. Az egyes korírók ezt ki is emelik, mint egykorú névtelen életírója, ki szerint kitűnt «tehetsége» által.[289] Brodarics «kitünő lelki tulajdonságait» említi.[290] Istvánffy «kiváló szellemi és lelki jó tulajdonainál» fogva magasztalja.[291] Zsámboki «élénk elméjű»-nek mondja.[292] Már mint zsenge gyermek, külön udvartartás által gondozva,[293] örvendetes előhaladást tett az ismeretek elsajátításában. Első éveiben a hírneves humanista, a poeta elegans et venustus, a már említett Balbi Jeromos, későbbi pozsonyi prépost vezetése alatt állott, ki nagy buzgósággal s nagy szaktudással, bár nagyratörő politikai czéljai és diplomácziai szereplésre való vágyódása miatt kisebb állhatatossággal foglalkozott fejedelmi növendékeinek, Lajosnak és Annának, szellemi kiképzésével.[294] Majd az erdélyi (medgyesi) Borsódy (Piso) Jakab, a hírneves költő, szónok és államférfiu[295] s a később, 1528-ban Sz. Zsigmondról czímzett budai prépostság prépostja vette át 1516-ban a királyi sarjak nevelését.[296] Ő Lajosban nagy tanulási kedvet s erős tudásvágyat ébresztett fel, míg udvarmestere, berzenczei Bornemissza János a rend és kötelesség, a mértékletesség és vallásosság iránt való hajlamot és szeretetet költötte fel benne.[297] Bornemissza jelleme és hazafias érzésre nézve ama kor egyik legkiválóbb férfia volt. A pápa fennen magasztalta őt mint oly férfiut, «kit tanácscsal a vének, szorgosságban az ifjak fölül nem múlnak»[298] s kit «annyi vallásos cselekedet tesz hírnevessé s annyi tény a pápának kedvessé».[299] Hozzájárult tanítványához való őszinte ragaszkodása is. Lajost ő valósággal a maga fiául tekintette.[300] Viszont a brandenburgi őrgróf Lajost a fegyverforgatás mesterségébe s egyéb szükséges tudnivalókba (nyilván a lovagi gyakorlatokba) vezette be.[301]
31. II. LAJOS ÉRME 1526-BÓL.[302]
Lajos tanítói igyekezetei s saját jó képességei következtében fiatalabb éveiben elismerésre méltó előhaladást tett. Hat nyelven: magyarul, csehül, lengyelül, francziául, olaszul és latinul beszélt.[303] Nyelvmesterei közül névleg is ismerjük Tandorfi Dietrich prépostot, ki a cseh nyelv tanításában volt mestere.[304] Amellett elsajátított magának előkelő és könnyű előadást, értelmes és szabatos irályt, mit a tőle fennmaradt latin s német magánlevelei fennen bizonyítanak.[305] Kedvvel foglalkozott továbbá nyilvános ügyek megfigyelésével, az atyjának benyujtott kérvények és jelentések tanulmányozásával. Tízéves korában, mikor az országos pártok compromissuma értelmében, kiskorúsága daczára «valóságos királyként» léptették a cselekvés terére, úgy a királyi tanács, mint a királyi törvényszék ülésein elnökölt, országgyűléseken megjelent, külföldi követeket fogadott, ezek előterjesztésére válaszolt s e ténykedésében annyira kiválónak bizonyult, hogy ő, egyik velenczei követ jelentése szerint nehéz helyzete igényeinek meglepő ügyességgel tudott megfelelni s komoly méltósággal szólni.[306] Hogy mekkora önérzettel s önmagához való bizalommal bírt, mutatja az őt jellemző következő eset, melyet az első pesti szentgyörgynapi országgyűlés idejéből a történetírók feljegyeztek róla. Ezen gyűlésen a Szapolyai-párt ki akarta ragadni az ő törvényes gyámságának kezeiből úgy a gyámságot, mint az országos közigazgatási hatalmat és gyámok helyett helytartót léptetni életbe. Az erőszakoskodás következtében támadt heves vitatkozásra Lajos megkérdezte a mellette ülő esztergomi érseket, hogy mi tulajdonkép a helytartó? Erre azt válaszolta, hogy a helytartó «király és birodalom felett álló úr». «És én?» – kérdezte Lajos. «Árnyék-király inden hatalom nélkül» – válaszolta az érsek. «Ilyen én nem akarok lenni» – mondta a király. «És mi nem akarunk ilyen királyt tűrni» – volt Barkócz érsek felelete. «Tehát elégedjetek meg csak én velem», – válaszolá Lajos.[307] Hogy harczászati dolgok iránt értelemmel, életrevaló felfogással vagy legalább is helyes sejtéssel bírt, világosan kitetszik abból, hogy Salm Miklós grófnak a Magyarországba küldendő német hadsereg főparancsnokává leendő kineveztetését ő javallotta Ferdinándnak.[308] De hogy kedélye sem volt üres és sivár, eléggé mutatja az, hogy a Balbi és Piso által előtte hirdetett humanista felfogással és irányzattal rokonszenvezett. Humanista s művészeti tehetségeket anyagilag támogatott és serkentett.[309] Örömet talált classikai műveltségben s tanultságban.[310] A zenében nemcsak gyönyörködött, hanem azt gyakorlatilag űzte is. Játszott a lanton s foglalkozott domborművek faragásával.[311]
32. II. LAJOS ÉRME.[312]
Mind e tulajdonságok Lajost, személyes értékét illetőleg közelhozták Mária szívéhez és női vágyaihoz. E nő sokban rokontulajdonságokkal bírt. Ha nem is mondható oly igéző női szépségnek, ki legott a rátekintő férfiut szerelemre gyullasztja,[313] bája, lelkiereje, nagy társadalmi műveltsége és szórakozási szokásai őt igen közel hozták a kor szellemében nevelt férfiak szívéhez. A vele személyesen érintkező külföldi államférfiak és tudós urak sok szépet s dicséreteset mondanak róla. Ha a magyar udvarban követségben járó velenczei követek egyike-másika kevésbbé vonzó színben tünteti őt fel, erre meg kell jegyezni, hogy Mária életében két korszakot kell megkülönböztetni, egyiket, mely a mohácsi vész előtt való időbe, másikat, mely a mohácsi vész után következő időbe esik. A nagy nemzeti szerencsétlenség, amely nemcsak az ország hatalmi állását és politikai önállóságát semmisítette meg, hanem a király életének is véget vetett, annyira átalakító következményű volt Mária lelkületére és jellemére, hogy az özvegy nő már nem volt azonos a férjes nővel.[314] E nőnek jó tulajdonságai fölülkerekedtek, főleg megszokás által szerzett kevésbbé jó tulajdonságain, úgy hogy azok a hivatalos relatiók, melyek a velenczei követek évi zárjelentéseiben reánk maradtak, nem veendők mindig betű- s szószerint.[315] Mert a velenczei követek személyrajzaiba nem csekély mértékben belejátszott az a politika, a melynek szolgálatában ők állottak.[316] Mária, a közügyek iránt való érdeklődése mellett, nem tudott annyira titkolódzó lenni, hogy a velenczei köztársaság iránt táplált ellenszenvét egészen leplezhette volna, mi pedig annál szembeötlőbb volt, mivel elődje a királyi trónon, Anna királyné nagy Velencze-barát volt.[317] Az a férfiu is, ki bizalmi állásban volt a magyar udvarban, György brandenburgi őrgróf ugyancsak bevallott ellenese volt Velencze politikájának,[318] a mi Máriát nemcsak erősebben meggyanusította a signoria ágensei szemében, hanem őt tényleg ellenséges érzületében meg is erősítette. Ez a körülmény tehát jelentékenyen befolyásolta az informáló jelentések íróit, kik, ha politikai tényállások dolgában hűen informálták is küldőiket, mégis a személyes vonatkozások megrajzolásában éppen nem voltak mindig részrehajlatlanok. Ha figyelemmel s elfogulatlanul olvassuk jelentéseiket, kitűnik, hogy ők azokat, kik politikai ellenesei voltak Velenczének, előnyeik mellett is mindig kedvezőtlenebbül tüntették fel, mint azokat, kik a doge uralmával rokonszenveztek, bár kisebb egyéni előnyök által váltak ki. Hogy csak Szapolyait említsük, Massaro őt váltig dicséri, «bölcs és eszélyes, valódi szép tehetségekkel felruházott, az országban közszeretetben részesülő, jeles vezéri képességgel bíró férfiunak» mondja. A dicséret magyarázata: «A velenczeieknek igaz barátja». [319]
33. II. LAJOS LOVASÉRME.[320]
MÁRIA KIRÁLYNÉ 1519-BEN.[321]
Máriát illetőleg épp ezen Massaro velenczei követségi titkárról állnak a mondottak. Az ő jelentése szerint «Mária királyné fényűző, kicsiny, rút, gőgös, szívtelen és bosszúálló;[322] a magyarok őt nem szeretik,[323] s férjének is sok kellemetlenséget okoz.[324] Velenczét gyűlöli. Egész nap ágaskodó paripákon nyargal s annyira telhetetlen az evésben, hogy meddőségét is annak tulajdonítják».[325] Számos adattal mutathatni ki,[326] hogy ez a személyleírás nem minden vonásában hű és Massaro politikai gyűlöletéből fakadó. Az olasz diplomata rajzának először is Máriának ránk maradt festett, metszett, öntött és faragott arczképei mondanak ellent. Ez egyike sem tüntet fel oly női arczot, melyre Massaro leírása ráillenék. Ha eltekintünk Mária alsó ajkának duzzadtságától, inkább is formás női alaknak mondhatjuk őt még későbbi éveiben is. Számos és ritka jó tulajdonai amúgy is nagyon alkalmasak voltak mérsékelni némely testi fogyatkozásai hatását, annyira, hogy Mária személyes megjelenését nagyon megnyerőnek mondhatni. Brentôme Máriát inkább is igen szépnek mondja, bár az osztrák család nagy és lecsüngő alsó ajkát ő is kifogásolandónak tartja.[327] Van írónk, a kinek ízlése szerint még e pittyedt ajkak sem vonnak le e nő szépségnéek magasztalásában, mert «mintegy csókra álló ajkak»-ul tekinti.[328] Mária német életírója is őt, nyilván túlzott felbuzdulással, «üde szépségűnek» mondja, kinek «daczos kifejezésű osztrák ajka emelte júnói feje ingerét».[329] Mindenesetre nem állott nagyon nővérei: Eleonora, Izabella, Katalin mögött, kik mindannyian a szépség hírében állottak.[330]
34. MÁRIA KIRÁLYNÉ ÉRME.[331]
Hogy Massaro egyéb torzvonásai is csakugyan Mária személyisége iránt érzett politikai ellenszenvének szülöttei, más írók nyilatkozatai világánál kétségtelen. A nagyevőség, igaz, a Habsburg-család egyik tulajdonsága. Mária nagyatyja, Miksa császár s atyja Fülöp örömet találtak a lakmározásban. Maga V. Károly is nagyevő hírében állott, ki annyira nem tudott ételvágya felett uralkodni, hogy még orvosának szigorú és határozott tilalma daczára sem tartózkodott a túlgazdag tápláléktól.[332] Azonban Máriának a meddőségét a sok evésnek tulajdonítani merő képtelenség, mert orvosok állítása szerint, a meddőségnek semmi összefüggése nincsen a táplálkozással és az osztrák házból származó számos férjes nő nem kis szaporaságú anya, minden jó étvágya daczára is. Sokkal helyesebben tulajdonítják más írók Mária méhi terméketlenségét, gyenge testi alkatának és nyughatatlan életének, folytonvaló élénk s izgatott mozgásának. A velenczeiek közül maga Guidoto Vincze mondja 1525. évi szeptember 3-iki jelentésében, hogy Máriát gyönge testalkata és rendkívüli mozgékonysága miatt tartja már eleve a világ terméketlennek.[333] Nagyevőség illetőleg pedig, ha fiatal asszony korában netán abban gyönyörködött, későbbi éveiben mindinkább elszokott az élvezettől. Richard nikápolyi püspök,[334] a Mária királyné felett tartott halotti beszédében azt mondja róla: «Nem tudok oly teremtést a világon, kihez a tétlenség kevésbbé tudott volna férkőzni mint hozzá s ki az időfelosztásban kevesebbet juttatott volna evésre, ivásra, alvásra és nyugalomra, mint ez asszony.»
35. MÁRIA ÉS LAJOS KETTŐS MELLKÉPE.
36. MÁRIA KIRÁLYNÉ.[335]
Nem tartalmasabbak az olasz diplomácziai agens egyéb ráfogásai sem, ha a fényűzéstől eltekintünk. Mert a mit gőgjéről, szívtelen és bosszúálló természetéről mond, az nem helyes magyarázása Máriának alkalomadtán megnyilvánuló természetének. A mit a velenczés gőgnek mond, az könnyen megmagyarázható abból a társadalmi felfogásból, mely a középkorban a magasbrangút elkülönítette az alsóbbrangútól. A mi jellemzőt tudunk V. Károlyról, II. Fülöpről, I. Ferenczről és számos más azonkori uralkodóról és uralkodói eseményekről, az szintén a gőgnek benyomását teszi, bár nem egyéb annál a társadalomrangi felfogásnál, melylyel az állami rendek egyes osztályainál találkozunk. A tekintély öntudatának, mondjuk a rangosztályok beleneveléssel kapott önfelbecsülés kifejezése s e czímen aligha volt Mária vagy más uralkodói személy a nemességnél és polgárságnál gyűlölt. Látszólagos szívtelenségének is az a magyarázata, hogy az, ha mutatkozott nála, mindig a kérések és fenyegetések részéről megközelíthetetlen, hozzáférhetetlen szigorú igazságszeretetének következménye és a megismerés útján kialakult hajthatatlan akaratának és meggyőződésének a következménye volt. Ebben nyilván éles ellentét volt közbe és Lajos között, ki senki kérését meg nem tagadhatta, mert csupa jóság és szolgálatkészség volt annyira, hogy ez az egyéni tulajdonsága már emberi erényül nem vétethetett, mert ha a szolgálatkészség, az engedékeny jóság az igazságosság alatt szenved, a korlátozó igazságosság fensőbb erény a szolgálatkészségnél és legengedékenyebb jóságnál. Máriát a fentebb kifejezett vád ellen sikeresen megvédi megszámolhatatlanul sok jótéteménye. Az eléje terjesztett s reánk maradt sok folyamodás és segítségkérés kedvező elintézése szíve jóságáról és nemességéről szól.
MÁRIA KIRÁLYNÉ.[336]
Hozzájárul mindehhez, hogy nagy, talán páratlan erélye is őt érdesebbé tette, de abban a korban, mikor a sors e nőt uralkodásra szólította, kivált Németalföldön, becsülendőbb egyéni tulajdonság alig is képzelhető, mint ez a határozottság. E szempontból a legnagyobb dicsérete és magasztalása, ha Guidoto kiemeli férfiasságát.[337] Érthető egyik kortársa és bizalmasa, Henckel János mondásának értelme: kívánatos volna, mondá, egy oly átalakulási lehetőség, mely e nőt férfiuvá tenné, mert ez esetben hazánk ügyei jobban állanának.[338] Jellemző Mária férfias érzületéből folyó amaz előszeretete, melylyel a vitézség, a jó katonai virtuskodás iránt viseltetett. Férjének egyik káplánja, Szerémi György elmondja nekünk,[339] hogy úrnője különös kegyében részesítette Bárdi Istvánt, daczára annak, hogy ez egyén Péterváradon gonoszságainak egész sorozata miatt lefejeztetett. A királyné kegyének magyarázatául szolgál az a katonai vitézség, melylyel magát ez a gonosztevő híressé tenni tudta.[340] A vitézséget tehát Mária többre becsülte, mint kellett volna egy oly férfiuval szemben, kit a rakonczátlankodás, erőszakoskodás, prédavágy tett a társadalomban gyűlöltté és halálra keresetté. Azt is tudjuk, hogy egyik kedvencz embere Tomori Pál érsek volt, ki silányul tartott külsejével alkalmasabb volt egy finomabb nőt magától inkább eltaszítani, semmint magához vonzani. De a legdurvább daróczban járó férfiunak egy másik oly tulajdonsága volt, mely Mária szemében nem volt érték nélkül. t. i. vitézsége. Mindig nagy örömére szolgált Máriának és férjének, mikor a végbeli vitéz generális török foglyokkal, a török kerületekbe tett becsapásainak vitéz kézzel eredményeiként kedveskedett nekik és a pápai követeknek.
37. MÁRIA KIRÁLYNÉ ÁLLÍTÓLAGOS ARCZKÉPE A FORGÁCH-CZÍMERBEN.[341]
Ilyképen tehát mondhatni, hogy két rokonlelkű s hasonképzettségű egyén készült egymással házassági frigyre lépni, mely éppen a tulajdonságuk s műveltségük egyenlő színvonalánál fogva boldognak igérkezett. Csak egyben tértek el lelki tulajdonságaik egymástól s ez az egy sajátság tette Máriát jóval tökéletesb egyénné, mint a milyen volt Lajos: a character erélyessége. Lajos akaratereje nagyon gyenge volt, mely nála a teljes tétlenségig sülyedt le, míg a Máriáé szívós, kitartó és következetes. A Lajosé éppen ellenkezője annak a tulajdonságnak, melyre kora erkölcsi zsibbadtságával és petyhüdtségével szemben oly nagy szüksége lett volna. Mindenben engedékeny, képtelen volt a maga jobb belátásának érvényt szerezni, nem tudott úszni azon ár ellenében, mely akkor a társadalomban és politikában uralkodó elemként hömpölygött. Inkább is úszott az árral, melyről tiszta beismerése volt, hogy veszedelembe sodorja őt is, a hazát és a nemzetet is. Mária ellenben akaraterős lélek volt, mely szembe tudott nézni a veszedelemmel s mely a maga meggyőződését sikerre vezetni képes volt. Megvolt az a tulajdonsága, hogy állhatatos híveket tudott szerezni magának.[342] Férfiasság volt gyöngéd női szervezetében, mely nemcsak képességet, de akaratot is egyesített magában magának czélokat kitűzni s azok felé törtetni. Uralkodásra és nem engedelmességre, cselekvésre és nem tétovázásra termett egyén, mely mint ilyen, felülkerekedett férjén s mely képesítette őt akkor, mikor már férje nem volt, a helyzet magaslatára emelkedni, irányt adni a politikának s azt diadalra juttatni.
VI.
MÁRIA HAZÁNKBA ÉRKEZÉSE ÉS MEGKORONÁZÁSA,
FÉRJHEZMENETELE ÉS PRÁGAI ÚTJA.
BUDAI OTTHONA.
AZON idő alatt, hogy Mária Annával együtt Innsbruckban nevelkedett, a pozsonyi, illetve bécsi congressusi egyezmény, mely a vőlegények egyikéül Miksa császárt helyettesítette, azt a határozott kialakulást kapta, hogy Anna férje a Habsburgok közül Ferdinand főherczeg, Mária fivére legyen. Ez meg is kötötte 1520 deczember 11-ikén Annával a procurationalis házasságot Innsbruckban. E házasság megkötése czéljából a nevezett főherczeg még november 20-ikán teljhatalmat állított ki mollenburgi báró Regendorf Vilmos, Dietrichstein Zsigmond és Speranzi brixeni prépost részére,[343] de ugyanez alkalomból Máriának Lajos koronázott királylyá való procurationalis házassága megkötésére Balbi Jeromos pozsonyi prépost és ákosházi Sárkány Ambrus zalai főispán is kaptak volt hasonló teljhatalmat.[344] Jelen volt a házasságkötésen az erdélyi Corner János apostoli vicarius és esztergomi pap is. Az esketési szertartást Lénárt wiltaui premontrei apát végezte. A nevezett teljhatalmazottak egyúttal mint tanuk voltak jelen este az elhálás czeremoniáján is és hitelesítették az e napon hozott határozatot, melynek értelmében a következő évben Anna Ferdinándnak, Mária Lajosnak a valóságos elhálásra átadassék.[345] A következő 1521. évben, május 26-ikán megtartották végre Ferdinánd és Anna Linzben nagy ünnepségek közt, a császár és a magyar király orátorainak, sok fejedelmi és egyházi főúr jelenlétében egyházi egybekelésüket,[346] de Máriának Lajossal való egyházi egybekelése még több hónapi késedelmet szenvedett, mert azt Mária magyar királynévá történendő megkoronázásának kellett megelőznie.
Mária az 1521-iki év nyarán[347] érkezett a fiatalság bájában, 16-ik életévében Magyarországba. Ideérkezése épp nagyon szomorú időbe esett. Az ország kulcsa, Nándorfejérvár sorsa volt akkor függőben. A harczias Szulejman Piri basát rendelte ki a nevezetes vár elfoglalására. Az országos tanács, felfogva a fenyegető nagy veszedelem horderejét, tanácskozással és nemzetközi segélykéréssel igyekezett a bajt az országtól elhárítani. Ám csakhamar kitünt, hogy sem tanácskozással, sem segélykéréssel a bajt megelőzni nem lehet. Erélyes ellenállásra pénzhiányból sem lehetett gondolni, de maga a király is inkább házasságával mint harczias védelemmel volt elfoglalva s Nándorfejérvár védelmét tényleg el is halasztották.[348] Ily körülmények között Máriának hazánkban való fogadása sem lehetett oly örömzajos, mint a milyen az rendes körülmények között lenni szokott. Mária úgyszólván csendben érkezett Budára.[349] Útja őt Innsbruckból Bécsbe vezette, honnan a Dunán evezett le Pozsonyba. Innen szárazon tette meg a Csallóközben az utat Komáromba, de útközben megállapodott Sárkány Ambrus főispán meghívására ennek nagyszarvai várkastélyában.[350] Komáromból Esztergomba újból a Dunán utazott. E városban őt a pécsi püspök és Perényi Imre nádor özvegye, Dorottya fogadták,[351] majd tovább folytatta a vizi utat, Ó-Budán szállottak partra s innen Mosa László, Batthyány Ferencz és Rétházi Lukács s mások vezették leendő székhelyére Budára.[352] Mária megjelenése mindenfelé jó benyomást tett.[353]
38. II. LAJOS KIRÁLY.[354]
Mária koronázásának ügye még az 1521. évi november 19-ikén megnyílt s a deczember 6-ikán befejezett országgyűlésen került tárgyalásra.[355] Az országgyűlésnek erre vonatkozó tárgyalásai azzal végződtek, hogy a rendek beleegyeztek Mária megkoronázásába, melynek már két nap mulva kellett megtörténnie.[356] A fényes szertartás 1521 deczember 4-ikén ment véghez Székesfehérvárott, hol Erdődy Simon zágrábi püspök, ugyanazon férfiu, ki később János királyt vallotta Lajos király utódjának, tette fejére a koronát, mert Várdai Pál, bár kinevezett veszprémi püspök volt, még nem volt felszentelve s így a koronázást nem végezhette. Koronázás után 1522 január 13-ikán ment véghez Budán Máriának a nagykorúnak nyilvánított 16 éves Lajossal az egyházi egybekelése. Hogy ennek létrejötte körül sok érdeme volt Balbi Jeromos pozsonyi prépostnak, ezt maga Mária emeli ki azon levelében, melyet 1521-ben augusztus 11-ikén Budáról testvérbátyjához, V. Károly császárhoz a török ellen való segítség megadása ügyében intézett. Ajánlja ebben Balbit a barii érsekségre a nápolyi királyságban az osztrák ház körül szerzett nagy érdemei miatt s különösen azon érdemei miatt is, melyeket az ajánlott ajánlója, Mária és sógornője házassága körül szerzett.
MIKSA CSÁSZÁR INNSBRUCKI SÍREMLÉKE.[357]
A budai egyházi egybekeléssel egyesült két egymást igaz érzéssel szerető szív. Mária élte végeig, évtizedekkel túlélve férjét, igaz hitvesi hűséggel viseltetett férje iránt. De Lajos is viszonozta neje érzelmeit. Bár a budai udvari élet nem egy kalandja csábítólag hatott Lajos érzékeire, mégis minden megtévelyedése daczára is nejét mindvégig szerette. Házassága egész ideje alatt nejének tüzes imádója, a nászhetek férje, a házasság szenvedélyes, odaadó eleme maradt. Ennek koronatanuja maga Mária, ki Chimai herczegnőhöz intézett egyik levelében azzal dicsekszik, hogy «neki a férjek gyöngye jutott osztályrészül.»
Még a koronázáson jelen volt cseh követek meghívták a cseh rendek nevében Lajost és Máriát Prágába, hogy ott az utóbbi szintén megkoronáztassa magát cseh királynévá. Nyilván nem ez volt az első meghivás, mert egy azonkori diplomata már 1520 július havában jött a bécsi kormánytanács küldetésében Magyarországba azon alkalomból, hogy a magyar király akkor Csehországba utazni készült.[358] Akkor az utazásból semmi sem lett, mert Herberstein még az év szeptember havában is hiába várakozott Pozsonyban.[359] Mária koronázása csak újabb alkalmat adott a cseheknek a meghívás ismétlésére. Ám a magyar urak akkor is ellenszegültek a kérés teljesítésének, okul adván, hogy a király ily veszedelmes időkben az országot a török bátorítása és a magyarok megfélemlítése nélkül el nem hagyhatja. Ám néhány hét mulva négy cseh főúr érkezett Budára, ismételve a cseh nemzet óhaját s a török ellen való segélynyujtás igérete mellett kérték Mária és Lajos elbocsátását. Hosszas tanácskozások és viták után Lajos, főleg Mária sürgetésére, útra kelt nejével, igérve, hogy husvétra ismét hazajönnek. Lajos és Mária királyné kíséretében több magyar főúr s köztük Szalkay László egri püspök mint magyar cancellár is volt.
39. SZALKAY LÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.[360]
Márczius 9-ikén Brünnben voltak, hol a következő napon Cuspinianust és követtársát Polhaen Czirjéket audientián s ebéden fogadták.[361] Márczius 12-ikén királyi válaszban részesültek s újból a királyi párral ebédeltek.[362] Márczius 13-ikán a király esküt mondott a morváknak.[363] Ezután a királyi pár folytatta útját.
Már Csehország határán járult eléjök az ország rendeinek képviselete s kísérte őket onnan nagy fénynyel az ország fővárosába, Prágába, hova márczius 28-ikán vonultak be. Itt a lakosság tomboló örömmel fogadta őket. A király 1522 május 9-ikén esküvel fogadta meg a csehek kiváltságainak és szabadságainak megtartását, mire az olmüczi érsek Máriát 1522 június 1-sején cseh királynénak megkoronázta.[364] Ez ünnepélyes államactuson, hogy az urak és lovagok versenygésének és czivakodásának Lajos véget vessen, ő maga vitte neje előtt a koronázási jelvényeket.[365]
40. BUDAVÁR SCHEDEL KRÓNIKÁJÁBAN.
Fametszet után.
41. MADARÁSZAT HÁLÓVAL A XVI. SZÁZADBAN.
Lajos azután, hogy a cseh bajokat elintézze, országgyűlésre hívta meg a rendeket, melyek katholikus, lutheranus, utraquista, pikkardista pártállásuk szerint rakonczátlankodni kezdtek. Főleg az ország nemessége, gyűlölettel eltelve az ország polgársága iránt, kezdett zavarogni. Ám Lajos csakhamar engedelmességre szorította őket s meghagyta nekik, hogy az ország adósságait törleszszék s hogy a török ellen segélycsapatokat küldjenek. Lajos és Mária a polgárság iránt való rokonszenvüket azzal mutatták, hogy a főnemesség meghivásait el nem fogadták s lakomáit az óvárosi városházán tartották a hozzá hű polgárság körében.[366] Ezt az urak annál inkább rossz néven vették nekik, mivel az összejöveteleken Lajos excessiv természete, daczára fiatal házasságának, meg-megnyilatkozott. Hogy a prágai tárgyalásokon jelen volt Ferdinánd osztrák főherczeg oratora, báró Herberstein Zsigmond is, tudjuk ennek életirati közléséből.[367] Még június hóban visszament Ausztriába a tapasztaltakról jelentést tenni urának.[368] De Lajos és Mária, az 1523 január 6-ikára kiírt magyar országgyűlést február 14-ikére, majd meg április 23-ikára elhalasztva, még csak 1523 május 2-ikán érkeztek vissza Budára.[369]
Innentől fogva Mária és Lajos csaknem folytonosan Budán tartózkodtak.[370] Itt találhatta Mária még leginkább azt a kényelmet s azt a fényüzéses házi berendezkedést, melyhez szokva volt. Tudjuk, hogy Mátyás király Budát, úgy a királyi várat, mint magát a várost is nagy igyekezettel, de sőt erőszakos ösztönzéssel is[371] jobb karba állította, nemcsak mivel ez által renaissance-hajlamainak és igényeinek tett eleget, hanem mert ezzel nemzetközi hatalmi állását is öregbíteni igyekezett külső fényben és befolyásban. A közvetlen elődei által elhanyagolt, polgárháboruk, politikai versenygések és zavarok által nagyban rongált házakat, palotákat, utczákat tataroztatta, helyreállíttatta, a várost új épületekkel díszíttette, nehogy elhanyagolt vagy egészen romokba dűlt épületek miatt a külföldiek előtt szégyenkeznie kelljen. Így Buda az ő uralkodása alatt a continens egyik legkiesb, legszebb városává lett. Halála után a városnak és várnak ezen külső csinosságát a trónra jutott királyok s szerencsétlen közviszonyok ugyan nem jelentéktelenül károsították,[372] mindazonáltal Mária királyné, hála királyné-elődjének, Annának, II. Ulászló nejének, II. Lajos király anyjának okosan fényszerető gondoskodásából, melylyel az II. Ulászló esztelen pazarlását ellensúlyozni iparkodott,[373] Budán még mindig elég úri lakásra találhatott.
42. SOLYMÁR A VADÁSZSÓLYOMMAL.
Dürer Albert.
A velenczei követek jelentéseiből tudjuk, hogy Anna királyné, a budai környék egyik-másik helyének kivételével, csaknem mindig budai otthonában szeretett tartózkodni[374] s így a maga kényelme és királynéi méltósága okából ezen otthonát lehetőleg jókarban tartani s azt ékesíteni szerette. A mi halála után a kastély berendezésében netán hanyatlásnak indult és értékes ezüstnemüiből netán elkallódott,[375] azt Mária abból a gazdag kelengyéből, melyet magával hozott volt, könnyen pótolhatta. Hogy tényleg II. Lajos és Mária budai residentiájának előkelőnek kellett lennie, kitetszik abból, hogy a mohácsi vész után török kézre került Budát és királyi várát a török írók magasztalólag említik.[376]
De Budát kedveltethette meg Máriával a főváros környéke is. Dunamenti magas fekvésén kívül kies hegyvidéke, messzire elhúzódó vaddús erdőssége egyaránt bájossá tették az ottan való tartózkodást. Mária szórakozási főszenvedélye már ekkor a vad űzésében mutatkozott. A budavidéki vadászatok mindenkor hírnevesek és keresettek voltak s így a királyné e szenvedélyét Buda vidéke bőven elégíthette ki. Többször ki is rándult férjével vagy egyedül a környékre: a Csepelre, Zsámbékra és Visegrádra, majd távolabbra is, Pozsonyba, Magyaróvárra, Diósgyőrre, hol várai vagy kastélyai voltak. Zsámbékot egy XVI-ik századi követ, Lorenzo Orio említi olyanul, melybe Lajos, kísérve Brandenburgi György és Bornemissza, nemkülönben a két utóbbi csapatai által, megszállott.[377] A magyaróvári uradalomhoz tartozó Féltoronyban méntenyésztési telep volt, mely iránt Mária nagyon érdeklődött. A Csepel szigetére, már az Árpád-házi királyok kedvencz tartózkodási helyére, sólyomvadászatok vonzották. Brodarics István visszajövén Rómából Budára, említi, hogy Ő felségeiket nem találta Budán, hanem a Csepel szigetén, hová szórakozás okából rándultak ki.[378] Két, most már elkallódott felirat hirdette, hogy Mária Diósgyőrött tartózkodott.[379] Igen fényes napokat töltött 1523-ban Németujhelyen és Pozsonyban. Amott találkozott ő és férje Ferdinánd főherczeggel, valamint V. Károly császár és Zsigmond lengyel király követeivel, tanácskozva velök a magyar belzavarok megszüntetése és a török ellen indítandó hadjárat előkészítése ügyében. Pozsonyban érte őket az új pápa, a még nagybátyja X. Leo által Magyarország protectorává kinevezett VII. Kelemen (Medici Gyula) megválasztásának híre, mi úgy a királyi párt mint a város lakóit nagy örömmel s lelkesedéssel töltötte el. Lajos és Mária ellovagolva Sz. Márton egyházához, részt vettek az ott tartott Te Deumon.[380] Még csak a következő 1524-ik év február végén vagy márczius elején tértek vissza Budára.
VII.
MÁRIA HÁZASÉLETÉNEK ALAKULÁSA.
A FÉRJ KÖNNYELMŰ ÉLETE.
MAGYARORSZÁGBA érkezésekor és itt tartózkodásának rövid ideje alatt Mária tapasztalatai és kapott benyomásai nyilván nem lehettek a legfelemelőbbek. Az új hazában szokatlan világ tárult eléje, mely sokszorosan különbözött attól a világtól, melyet ő elhagyott. Magyarország semmiképen sem emlékeztethette őt németalföldi hazájára, sem táji, sem társadalmi s egyéb közviszonyok tekintetében. Tájilag az új hazát, hihetjük változatosabbnak, mondjuk, szebbnek találhatta ugyan, amennyiben a sík, egyhangú tengerparti földet nem tették hegyek, völgyek annyira változatossá, mint ahogy hazánkat annak földrajzi alakulása tette. Bevonuló útja, mint mondtuk, Bécsen át a Duna mentén húzódott el. A nagy folyó partvidéke, ha a kultúra által nem is volt még annyira megművelve, mint manap, mégis könnyen elragadhatta a szép iránt fogékony lelket, mint a milyen a Máriáé volt. A mondák és történeti hagyományok által regényesekké vált útközi várak: Hainburg, Német-Óvár, Dévény, Pozsony, Esztergom, Visegrád és az azok alján elterülő városok, melyek lakói sajátos nemzeti köntösben siettek az érkező elé, pittoreszkké tették a tájat, s azt festői színszépségben tüntethették fel. Tetszhetett az érkezőnek a főnemesség gazdag és festői ruházata s büszke természete.[381] Ám annak a gazdasági kultúrának, melyhez szeme szokva volt, nem igen találhatta nyomát. Az új hazában a lovagi kornak jelenségei kaphatták meg lelkét, míg az elhagyott szülőföldön, hol a nyugodalmas és élvező polgári életet elébe tették minden háborúskodásnak és harczi felforgatásnak, lépten-nyomon a gazdaság, az ipar és művészet, az anyagi jólét, a szellemi előhaladottság, a nagy világlátottság jelenségei mutatkoztak mindenfelé. Németalföldön a városok, a szenvedélyesen űzött építészet folytán, nagyszerű és örökszép köz- és magánépületekkel, templomokkal, város- és czéhházakkal, iskola- és családházakkal ékeskedtek, az egyes falvak hatalmasb benyomást tettek a szemlélőre, mint hazánkban akár maguk a vidéki városok. Németalföld az állattenyésztés és tejgazdaság, a földművelés és kertészet, a virágkultusz, a galambtenyésztés, a halászat, a kereskedés, a vásárok országa volt. Ez országot keresztül-kasul a legjobb karban tartott száraz- és víziutak szelték át. Számtalan műhelyében világhírű iparágak foglalatoskodtak. Itt készültek a flandriai tapéták és brabanti csipkék. Itt kallódott és szövődött a legjobb minőségű híres németalföldi posztó és vászon. Itt készültek mindazok a háziszerek és eszközök, melyek a külföldön, kivált Svéd- és Spanyolországban annyira kapósak voltak. Ez ország erdeiből szerezték be maguknak az angol és spanyol hajók árboczfáikat. Innen szállították a heringeket és lovakat az európai országok, Moszkvától Nápolyig. Mondhatni Németalföld volt Európa vására és kikötője, mert minden nemzetnek volt itt vevője és megrendelője. Kikötőiben naponta jött-ment száz meg száz hajó, hozva és vive árúkat; hozva a világ minden drágaságát és hasznos portékáját, elvive az ország tömérdek termékét. Kereskedését szabadelvű törvények, korlátlan hittel tették oly virágzóvá, mint sehol másutt. Ez a páratlan műszorgalom és kereskedelmi forgalom gazdaggá tette az országot, megtöltötte lakosságának az erszényeit, módot adva neki a jó élésre, de sőt pompára és fényűzésre. A szibériai hermelin, a Keleti-tenger borostyánköve, India drágaköve és gyöngye még polgári családok háztartásában sem hiányzott. A genuai bársony és atlasz rendes ruházkodási szövetekül szolgáltak. A polgári házak ebédlőiben tálalásra került a pisztráng, a lazacz, a fáczán, az osztriga, a pávapástétom, csemegékből a füge, datolya, narancs, italokból a malvasi, a porter, a cyprusi bor. A lakószobákat értékes műbútorok, drága képek és tapéták ékesítették. Ezüst tálak, diszített kancsók s velenczei üvegfélék díszelegtek pohárszékein. S mindezek mellett magasfokú műértelem, szakképzettség, nyelvismeret jellemezte az anyagi jólét e boldog bírálóit. Országszerte magas nivón álló iskolák virágoztak.[382]
43. A BÉCSI KIRÁLYI VÁR ÉS KÖRNYÉKE A XVI. SZÁZADBAN.[383]
44. VADASKERTI VADÁSZAT.[384]
Az ó és új haza ez ellentétes állapota nyilván nem maradhatott Mária fogékony lelkére mélyebb hatás nélkül, de bizonyára nem kevésbbé az udvari élet állapota sem, melyre Budán talált. Míg vőlegényét csak hírből ismerte, könnyen szőhetett a vele való házasélet képzeletébe aranyos szálakat. Az ifju első látása, a bécsi kongresszus alkalmakor, a császári Burg fényes termeiben, megragadhatta gyermekkori ábrándozását bűvös erővel. A tömött szőkehajú, kecses mozgású, ügyesen tánczoló, aranyos brokát-öltönybe avagy csillogó vértbe öltözködött, délczeg lovon pompásan lovagló deli ifju felköltötte a gyermekleány szenvedelmét. Az első látás, az első megismerés boldog napjai voltak ezek, melyek emléke állandóan megaranyozta az innsbrucki többévi magánnevelés idején a fejedelmi gyermekhölgy lelki világát. És mégis a viszonyok az állandó együttlét idején nem alakultak úgy, hogy az első szerelmi ábrándozás tündérképe valamennyire el ne homályosodjék. Lajos ugyanis minden veleszületett jó természete és nemes indulata daczára is az apjától örökölt könnyelműsége és gyengesége révén,[385] korán megszokta az excessiv életet s mindazt, a mi ezzel kapcsolatos volt. Köztörténelmünk egyértelműleg mondja, hogy amint ő a melléje rendelt Brandenburgi őrgróf vezetése és befolyása alá került, erkölcsileg hanyatlani kezdett. Az őrgróf, daczára hogy hivatalba lépésekor esküvel igérte az ifju király jó gondját viselni s daczára annak, hogy ő maga már a férfikor derén állott,[386] egy vígtermészetű, enni-inni, jól élni, mulatni szerető excessiv egyén volt, «aki csakis mulatságokra és ünnepélyekre, turnirokra és felvonásokra gondolt s a király szegénységén csakis azért sajnálkozott, mert emiatt nem tarthatott több ünnepélyt, vadászatot, lakmározást s nagyobb udvartartást.[387] Egy egykorú államférfiu, Burgio nunczius szerint az őrgróf «mindennapi foglalkozása a táncz és a hajsza, csakhogy nem vadat, szarvast, vadkant vagy madarat hajhász. Azért kerüli a városokat és keresi fel az erdőt, hogy félretéve a szemérmet, élvezhesse a mértéktelen evés-ivás szabadságát s mindazt, a mi azzal jár».[388] Mulatni szerető természetére érdekes világítást vet azon 1515-ik évi levele, melyet testvéréhez, Kázmérhoz intézett, elmondva abban, hogyan mulatott át a királylyal egy farsangi éjszakát.[389] Ehhez hasonló más mulatozásairól is van egynél több tudomásunk.[390] Hogy a királyi ifjut hogyan nevelte, az kitetszik az olasz Massaro tudósításából. E szerint «naponta 6-7-szer lakmároztatják és szerfelett itatják, emellett fényes dáridókat rendeznek udvaránál s minden este megtánczoltatják, éjfélkor pedig újból étkeztetik. Ebbeli mesterei Burgo császári követ[391] és a Brandenburgi őrgróf, kik a királynéval és ennek kisasszonyaival virradtig tánczolnak».[392] Szóval a nevelő, György gróf rossz példát szolgáltatott királyi növendékének s a dolog természetében feküdt, hogy a komoly, szigorú nézetű, nehézkes, zsémbeskedő s a mellett fukarkodó másik mentor, Bornemissza Jánost nem lehetett Lajos előtt oly kedves, mint az életkedvnek szabad folyást engedő, bőven költekező őrgróf, kinek mint atyjától ajánlott rokonnak is, könnyebben sikerült az őt eltávolítani akaró magyar urakkal szemben a maga befolyása alá hozni. Hogy mennyire szerette Lajos az őrgrófot és annak ivadékát, azt VII. Kelemen pápához intézett 1524. évi január 10-iki pozsonyi levele mutatja. Ebben ajánlja ő a pápának Albert és Impert testvéreket, György brandenburgi őrgróf fiait. Elmondja, hogy ezek az ő rokonai, kik annyira szívéhez nőttek, «hogy bármi jótéteményben részesíti őket a Szentatya, azt olybá veszi, mintha őt magát részesítette volna azokban».[393] Ily személyes gyöngeség mellett végre is az őrgróf a királyt (s utóbb a királynét is) egészen hatalmába kerítette, az udvart megtöltötte németekkel, konczleső hitvány udvaronczokkal és sok haszontalan, élősködő, alávaló s kétesjellemű emberekkel. «A budai királyi udvart a németség árasztotta el, ez szolgálta ki a királyt ágyban, asztalnál, termekben, tanácsban, erdőben egyaránt», mondja Burgio nunczius 1525. évi áprilisi 13-iki jelentésében.[394]
45. VADDISZNÓVADÁSZAT A XVI. SZÁZADBAN.[395]
46. VII. KELEMEN ÉRME.[396]
De nemcsak a pápai követ, Burgio és a velenczei követ, Massaro, hanem más egykorúak és közelkorúak is hangoztatják Lajos megrontói ellen a vádat. Így a királyi udvar egyik bennlakója, Szerémi György királyi káplán azt írja egyik helyt, hogy Lajost «gyermekkortól fogva rosszul nevelték, fajtalankodásra csábították, tánczra tanították s nem arra, hogy a hazát védje. Minden húshagyó (farsangi) napon démoni orgiákban részesítették».[397] S ugyanő máshelyt mondja, hogy «a lator udvaronczok a királyt gyermekkorától kezdve a rosszra tanították inkább, mint a jóra, amiről ő saját szemeivel is meggyőződött».[398] Így vádaskodik továbbá Dubravszky János olmützi püspök s cseh történetíró, Lajos apjának, II. Ulászlónak barátja is, ki többször megfordult Budán mint urának a magyar királyhoz küldött ügynöke. Budán jártakor többször élvezte Thurzó Elek vendégszeretetét s személyesen ismerte az őrgrófot, kivel együtt képviselte volt később, 1543-ban I. Ferdinándot Krakóban, II. Zsigmond király lakodalmán.[399] Hitelességéhez tehát, ki ekként a budai viszonyokat legjobban ismerhette, semmi kétség sem fér. Ő súlyosan vádolja az őrgrófot azzal, hogy növendékének erkölcseit megmételyezte s a szép tehetségekkel megáldott ifjut sikamlós talajra állította. Őt a maga mintájára idomítva, kifejlesztette benne az élvvágyat, a lakmározás és a dőzsölés, a színjátékok, tánczvigalmak és tournirok iránt való kedvét annyira, hogy elveszítve a komolyabb tanulmányoktól a kedvet, az országos ügyeket úgy kerülte, mint «a kutyát és kígyót».[400]
47. THURZÓ ELEK NÉVALÁÍRÁSA.[401]
A Lajos ellen emelt eme vádakat hitelesítik azok a panaszok is, melyek a király nagybátyjához, Zsigmond lengyel királyhoz érkeztek volt. Ezek szerint a királyt «leginkább idegenek rossz erkölcsökben nevelik, a melyek alattvalóit elégedetlenekké teszik és úgy a királyi méltósággal, mint a válságos időviszonyokkal meg nem férnek, minélfogva attól kell tartani, hogy az ifju tehetetlenné fog válni, magára gyalázatot és az országra romlást fog hozni.[402] Másnemű, positiv vádakat is emeltek titkon a lengyel királynál. Egy lengyel diplomata, Krzicki András, nagybátyjához, Tomicki Péter alkanczellárhoz és poseni püspökhöz intézett 1523. évi levelében tudósítja ezt, hogy a magyar követ a lengyel királynak «tiltott borzalmas dolgokat» közölt Lajos király életéről.[403] Szerinte az esztergomi érsek is ugyanazokat a dolgokat közölte chifrirozott levélben Zsigmond királylyal. Hogy minők lehettek ezek a «borzalmas dolgok», azt könnyen megtudhatjuk azokból a tanácsokból, melyeket Zsigmond király unokaöcscséhez, a magyar királyhoz intézett, mert nyilvánvaló, hogy azok már nem tanácsok, hanem vádak, tanácsok mezébe öltözött szemrehányások voltak. Történeti értelmük az, hogy Lajos Istent nem tartja mindig szemei előtt, nem imádkozik ájtatosan, nem hallgat misét és prédikácziót, ünnepnapokon is vadászik, mise előtt nem tartózkodik az evéstől, vadászatra túlsok időt fordít, még akkor sem mellőzi, mikor fontos ügyeket kell tárgyalnia, az ügyek intézésében nem buzgó és gondos, megengedi, hogy vadászebei ellepik ebédlőjét és lakószobáit, nem óvakodik a poharazástól és részegeskedéstől, kerüli a komoly emberek társaságát, nem óvatos és takarékos az ajándékozásban, puhító és gyengítő fürdőket használ, fürdés közben étkezik, nem tartja távol a könnyelmű embereket, akár szakálltalanok, akár szakállasak, a kik csak tivornyák, szórakozások és más becstelen dolgok felől beszélnek.[404] Hogy e tanácsok valósággal történeti tények bevallását tartalmazzák, fényesen, bár szomorúan hitelesítik az egykorúak vagy oly közelkorúak, kik a valóságot még jól tudhatták. Már az 1518. évi szentgyörgynapi országgyűlésen az urak kötelességévé tették a királyi tanácsnak, ne engedje, hogy «ő felségének még ifju lelkét bárki hiú és haszontalan rábeszéléssel ide-oda hajlítsa s hogy őrködjék a király becsülete és udvarának dísze felett». Krzicki 1524 október 6-ikán Budáról és november 28-ikán Krakóból írt leveleiben mondja, hogy a magyaroknál «a fejedelem árnyéka» ül a trónon.[405] Burgio nuncziusnak 1526 márczius 27-iki jelentése szerint «léhaság és álmosság vett erőt a királyi udvaron».[406] A magyar hazafiak egyik legjellemesbike, Tomori Pál kalocsai érsek nem habozik 1526-ban azt írni a királynak: «Bocsássa meg Felséged, ha nyiltan kimondom: nincs királyunk».[407] De feljajdultak az 1523. évi október 18-iki németújhelyi konferenczián résztvettek is. A császár, a lengyel király, az osztrák főherczeg követei s az egri püspök konstatálták, «hogy a király míg korban fejlődik, szellemileg hanyatlik és meg van rontva erkölcseiben; udvarnokai nem tisztelik s nem félnek tőle; bárki szabadon léphet termeibe; nem ritkán mezítelenül jelenik meg udvarnokai előtt; bárki hivatlanúl asztalához ül; illetlen tréfákat űznek előtte, sőt vele is; a tanácsüléseken szórakozott és szótalan; a templomban nem imádkozik, vadászatok és egyéb szórakozások foglalják el egész idejét…»[408] És bár a császári követ térden állva esdeklett a király előtt, hogy változtassa meg életmódját, viselje magát királyhoz illően, ez, valamint fenyegetése, hogy különben meg nem javulás esetére alattvalói meg fogják vetni s a hatalomtól megfosztani, kérés és fenyegetés is eredménytelen volt. Eredménytelen az a szabályzat is, melyet a császár és más uralkodók udvari rendtartása alapján a magyar udvar számára dolgoztak ki, bár azt maga a király és királyné is megerősítették.[409] A királylyal együtt az egész kor volt megromolva. Tubero Lajos, dalmát apát a korról azt írja, hogy ezt «bujálkodás, tétlenség, viszálykodás, pénztelenség és királymegvetés» jellemzik.[410]
48. TOMICKY PÉTER ALKANCZELLÁR.[411]
Lajos botránkoztató, kihágó, kicsapongó élete akkora méreteket öltött, hogy maga ellen ingerelte úgy magyar, mint cseh alattvalóit. Könnyen attól lehetett tartani, hogy ellene fellázadnak s elkergetik. Az esztergomi érsek már 1519-ben szemébe mondta Lajosnak, hogy ha nem hallgat tanácsaikra, az országból kiűzik s mást választanak királyukul.[412] Krzicki András Tomicki Péterhez intézett 1523-ik évi levelében kijelenti, hogy ha Zsigmond lengyel király rögtönösen nem intézkedik unokaöcscse életének megjavításáról, akkor az a dán király[413] sorsára jutand.[414]
49. II. LAJOS UDVARI ORVOSA.[415]
Az esztergomi érsek említett 1523. évi chiffrirozott levelében szintén tudtára adja Zsigmondnak, hogy Csehországban felette veszedelmes összeesküvések keletkeznek s hogy Magyarországban pamfleteket terjesztenek Lajos ellen.[416] Okozza emiatt az őrgrófot és a többieket.[417]
50. II. LAJOS LOVAS ÉREMKÉPE. I, II.[418]
A csehek is megütközve látták Lajos excessiv viselkedését, mikor ő a királyné koronázásakor, 1522-ben Prágában járt. Rozmitali Zdeneck Leo főúr az országgyűlésen nyilt ülésben mondotta Lajosnak, hogy nem ez a módja cseh és magyar trónja megerősítésének. Ám hogy mennyibe vette a megszégyenített király a mogorva korholást, abból tetszik ki, hogy Lajos 1522 deczember 1-én a fiatal Batthyány Ferenczet Prágába hívta mulatni és utasította a tárnokmestert, adjon neki útiköltséget, azonban Szalkai kanczellár eltiltotta Batthyánynak az elutazást és utasította, hogy menjen Szlavóniába.[419]
Ujabbkori történetíróink: Pray,[420] Katona,[421] Engel[422] s mások, mondjuk, csaknem valamennyien, maguk a külföldi írók közül is többen eszerint tartózkodás nélkül ismételhették az őrgróf ellen hangoztatott vádakat. Kik pedig az őrgrófot Dubravszky és követei vádjaival szemben védelembe veszik,[423] szintén nem tagadják magát a tényt, a király erkölcsi sülyedtségét, melyet hiteles okiratokkal szemben nem is tagadhatnak, de a romlottság okozójául nem a Brandenburgi őrgrófot, hanem az osztrák ház embereit tartják s azt hirdetik, hogy Lajos király házasságáig, vagyis míg György őrgróf vezetése alatt állott, romlatlan volt s csak házassága után, mikor György őrgróf nevelői tiszte véget ért, sülyedt erkölcseiben. Hivatkoznak egy velenczei titkárnak, Massarónak egyik jelentésére, mely szerint «a király, míg magyarok vezetése alatt állott, a legjobb erkölcsökben neveltetett; de mióta megházasodott és németek vezetése alá jutott, egészen ellentétes életmódhoz szoktatták.[424] Egymaga az a körülmény, hogy Zsigmond tanácsadó levele a király házassága előtt iratott, legvilágosabban bizonyítja Massaro állítását s azokat, kik Brandenburgi György védelmezésében s tisztára mosásában rája hivatkoznak. Az sem áll, hogy az őrgróf befolyása nevelői tisztének befejezésével megszűnt volna. Még ezentúl is játszott ő és testvére Vilmos, Mária királyné udvarmestere[425] fontos szerepet az udvarnál. Intézte az ügyeket, szőtte a politika szálait, értékesítette a maga rokonsága javára befolyását,[426] szerzett magának királyi évdíjakat,[427] várakat és uradalmakat,[428] árusította a maga zsebe hasznára a hivatalokat, tisztségeket, méltóságokat és birtokszerzéseket, zsarolva a püspököket, főurakat, nemeseket, köztük még olyan főurat is, mint Thurzó Elek.[429] Egyik főtényezője az 1523. évi németujhelyi és pozsonyi fontos tanácskozmányoknak s lett a felállított titkos tanács egyik tanácsosa.[430] Az ő és testvére szereplése annyira szembeötlő volt, hogy mikor az esztergomi érsekség betöltéséről szó volt, Ferdinánd főherczeg 1524 április 19-ikén azt írja magyarországi követének, hogy ez ügyben mindkét őrgróf támogatását igyekezzék kinyerni.[431] Györgyöt a pápai legatus még 1525 június 5-ikén Rómába írott levelében mint az udvarban és az országban hatalmas s a király előtt nagy tekintélyben álló ellenséget tünteti fel.[432] Még csak két év mulva hagyta el végleg, félve a nemzeti ellentállás zivataros kitörésétől, az országot.[433]
51. HARCZJÁTÉK A XVI. SZÁZADBAN.[434]
Első pillanatra azt gondolnók, hogy Máriára férjének ezen erkölcsi állapota elidegenítő hatással volt. De ez nem volt az eset, mert ennek daczára is Mária bensőséggel csüngött Lajos személyén. Nemcsak hogy szerette mindvégiglen férjét, de részt is vett annak egyes kedvteléseiben: a vadászatban, a tournirokban, tánczban, lakomázásban, szinészi mutatványokban s hasonlókban, úgy hogy éppenséggel nem áll róla, a mit egyik életírója mond, hogy Mária alaposan megtisztogatta az udvart a söpredéktől és szeméttől.[435] Ura megrontóival folyton fenntartotta a jó és szivélyes viszont. György őrgróffal és testvéreivel, Albrecht nagymesterrel és Kázmér őrgróffal meg Vilmossal, nemcsak a rokonságnál fogva, hanem azon czélzatból is, hogy velük és általuk politikai terveit is megvalósíthatni remélhette.[436]
Vadászatokban, tournirokban, tánczban, lakomákban s egyéb zajosabb szórakozásokban minden udvarnál gyönyörködtek. Nem kell amellett elfelejtenünk, hogy Mária, mint Németalföld szülötte, gyermekkortól fogva hozzá volt ezekhez szokva. Európa egyik legvigadozóbb fővárosában, a kieken-fretterek[437] városában születve és a «miksai dőreségekben» és «flandriai szabadosságban» nevelkedve,[438] az ő erkölcsi világa és életnézete nem idegenkedhetett a vígabb és zajosabb, a pezsgőbb s kitörőbb élet nyilvánulásától. A burgundi udvar Miksa, Szép Fülöp és nővére Margit, valamint V. Károly, sőt még későbben II. Fülöp alatt is a könnyelműség, a jólét, a pazarlás és könnyű erkölcsösség hírében állott.[439] De Németalföld népe közvilágában is rendesek voltak a duhajkodó felvonulások, az álarczos és fegyveres körmenetek, a házi és nyilvános ünnepélyek, a bankettek. A flamandi nő, a közérzet tisztességének megóvása mellett, nem idegenkedett a szabadabb erkölcs, a pajzánabb női kaczérság megnyilatkozásában való örömtől, báját szerette alkalomadtán ledérkedő könnyelműséggel érvényesíteni, jellemével és női önérzetével meg tudta egyeztetni a kihivó frivolság és durváskodó bujaság látszatát. Máriának Németalföldről magával hozott udvarnépe: kisasszonyai, női szolgái az erkölcsi életnek könnyelműbb, ha nem éppen feslettebb felfogásának látszottak hódolni.[440] Ezek tették az udvari életet fesletté, de érte nem Máriát okozhatni mintegy bűnszerzőül.[441] Ő nem találhatta a budai udvari élet vigalmait és zajosabb szórakozásait éppen elrettentőknek s részt vett azokban anélkül, hogy botránkoztató jeleneteket a maga jelenlétében megtűrni hajlandó lett volna.[442] Sokkal fiatalabb is volt, semhogy a vígabb életmódnak az akkori nehézjárású, válságos időkhöz való összenemillését beláthatta vagy megérezhette volna. Csakis erre véljük szoríthatni a németujhelyi konferenczia mentő igyekezetében fáradozó urak abbeli lesujtó nyilatkozatát, hogy ők hiába fordultak a királynéhoz, «mert már ez is meg van rontva».[443]
VIII.
MÁRIA HÁZASÉLETÉNEK ALAKULÁSA.
AZ UDVAR NAGY SZEGÉNYSÉGE.
FÉRJE könnyelmű életénél sokkal érzékenyebben, mert közvetlenebbül érintette Máriát az udvar nagy szegénysége, milyenhez németalföldi otthonában szokva nem volt. A szegénységet Lajos mint atyjáról rászármazott örökséget vette át, mert II. Ulászló alatt a királyi pénztárak mind üresek voltak, a miről a velenczei követek jelentést is tettek a signoriának.[444] A király egyik cseh titkára, Schlechta János, 1503 július 10-ikén Lobkoviczi Hassenstein Bohuslavhoz írott levelében azt mondja: «Mi itt az arany és ezüst halmai közepett szegénységben és inségben élünk és mint hiszem, élni fogunk továbbra is. Sőt félek, hogy ő felsége, miután a baj egyre nő, s mind súlyosabban nehezedik ránk, rövid időn belül kénytelen lesz ezt az országot velünk együtt elhagyni és máshová elvonulni».[445] De a király maga is elpanaszolja az 1493. évi országgyűlésen, hogy udvartartásának és az ország védelmének költségeit nagy részben Csehország jövedelmeiből fedezi. Az ő kincstárába, mióta a magyar trónt elfoglalta, alig folyt be 40 ezer arany.[446] Mindenét kénytelen volt elzálogosítani.[447] Foixi Annával való lakodalmát is csak a prelatusoktól összekéregetett kölcsönökkel tarthatta meg.[448] Házassága után pedig kénytelen volt körlevéllel a törvényhatóságokat valamelyes nászajándékért felkérni,[449] s annyira jutott, hogy a királyi palota pinczéjének és konyhájának költségeit sem tudta fedezni.[450] Az udvaronczok a püspökök palotáiba futkostak, hogy ott a királyi asztal számára bort és főzeléket kolduljanak.[451] A szegénység még rívóbb és nyomasztóbb volt Ulászló fia, Lajos udvarában, mi annál feltűnőbb, mivel a magyar törvényhozás épp Ulászló és Lajos alatt kellőleg gondoskodott a királyi udvartartás szükségleteinek fedezéséről. Az 1514. évi decretum[452] 3-ik czikke értelmében a királyi koronára tartozó fekvő jószágok és jövedelmek nagyon jelentékenyeknek mondhatók. Ezek voltak: Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Eperjes és Sopron; továbbá Ó-Buda, Esztergom, Székesfejérvár, Lőcse, Szakolcza, Szeben és Szeged; a kúnok és jászok mindannyian; továbbá Visegrád a két szigettel ú. m. a Visegrád alatt egészen Megyerig elnyúló Chepel (azaz a mai Sz. Endrei sziget) és Kos nevű szigetekkel, Körmöczbánya, Beszterczebánya, Zólyom a többi bányavárosokkal, Nagybánya meg Huszt vára az öt várossal és a sóbányákkal; Magyar- és Szlavonországok összes harminczadai és az azokban levő minden sókamara; Munkács és Diósgyőr várai; Erdélyben a királyi századok, minden bánya és sókamara és ezeknek a bányáknak a helyei Kolozsvár várossal együtt; végül minden huszad és század meg ötvened, melyeket ugyancsak az erdélyi részekben szoktak szedni; az ugyanott fekvő Görgény, Tharcs és Déva várak.[453] Az 1518. évi (bácsi) törvény[454] 3-ik czikke külön gondoskodik a király konyhájára szánt jövedelmekről. Ennek 1. §-a szerint Munkács, Tata és Komárom várait az egész alsó visegrádi részszel, Ó-Budával, Kos és Csepel nevű szigetekkel, valamint Zsámbék, Solmár és Kesző mezővárosok és összes tartozékaikkal és a kúnokkal és jászokkal a királyi felség konyhájának ellátására és fentartására a budai tiszttartó kezéhez kell szolgáltatni, kinek a szalonnáról és borról Munkács jövedelmeiből, a vizákról és egyéb halakról Komáromból és Tatából kell gondoskodnia és azonfelül köteles a budai és más, Szerémben levő dézsmákat a királyi asztal és udvar számára beszerezni. Ha pedig valami hiány fog lenni, a tanácsos és ülnök urak meghatározásához képest a királyi kincstárnok fogja kipótolni.
52. II. ULÁSZLÓ TALLÉRJA.[455]
És íme daczára ezen provideáló törvényhozási rendelkezéseknek, az udvar anyagi állapota vígasztalhatatlan volt. 1512-ben a király híve, nevelője és vezetője, Bornemissza János azt írja Lengyelországba küldött emlékiratában, hogy Lajos alig tudja magát s udvarnépét fenntartani, alig gondoskodnak konyhája szükségéről, alig küldenek neki, mikor kolostorba megy, misére vagy a szegények közt kiosztandó alamizsnára 1-2 forintot, olykor ennél is kevesebbet. E miatt aztán a külhatalmak követei is méltatlan bánásmódban részesülnek.[456] Később, 1523 márczius 23-ikán ugyanő írja Zsigmondnak, hogy «se toll, se nyelv nem mondhatja, milyen szűkösen vannak ebben az országban.»[457] A király egy másik nevelője és vezetője, Brandenburgi György őrgróf a brandenburgi kanczellárhoz intézett 1519. évi, de havi és napi kelet nélkül maradt levele szerint «a király udvara szörnyűségesen szegény».[458] Frangepán is hasonlókat ír.[459] Várdai Pál tárnok Kasztellánfi Jánoshoz 1520 november 7-ikén írott levelében mondja, hogy oly kevés pénz van a kincstárban, hogy «alig fedezhetni vele a király legkisebb szükségleteit is.»[460] Egy velenczei követ, Lorenzo Orio 1520 július 19-iki jelentésében említi, hogy Lajos nem tudja udvaronczainak a bérét fizetni[461] s igen kiemeli a király siralmas szegénységét.[462] Szerémi György szerint a király jövedelmeit maguk közt felosztó országnagyok annyira visszaéltek a király szegénységével, «hogy elegendő ennivalót sem adtak neki. Ő ugyanis tudja, hogy sokszor nem volt ebédje, vacsorája». Szakácsa, Bosnyák Mátyás koldulgatott össze a főpapoktól és főuraktól a királyi asztal számára pénzt és ennivalókat. Mint tudomására jutott dolgot elmondja, hogy a pécsi püspök egy ízben 100 márkát juttatott a királyi konyhának.[463] Ha ugyanazon Szerémi szerint a király szükségletei avagy szolgái és naszádosai számára pénzt kértek a királyi kincstartótól, ezt a papirost másra használta föl s az így beszennyezett papírt a kérők arczába dobta.[464] A mi testőrség volt a palotában, 60 lovas, azt Brandenburgi György őrgróf a magáéból fizette. A mindennapi bort is jóformán ő szolgáltatta a királyi asztalra, úgy hogy az őrgróf évi 4 ezer forintra számította a királyra költött pénzét, összesen 100 ezer forintra.[465] Abban sincs kétség, hogy a mikor Lajos kísérete fényesebb és számosabb volt, mint a külföldi fejedelmek képviselőié,[466] ez szintén csakis az őrgróf bőkezűségének volt köszönhető, ki azt alkalomadtán csupa politikai számításból tette, nehogy a főnemesség gőgje diadalt ülhessen a szegénységre jutott, nyakig eladósodott udvar felett.[467] A külhatalmaknak Budán megforduló követei Lajos és Mária udvari személyzetét kicsinynek és nagyon szegénynek» mondják.[468] Abban a jelentésében, melyet Burgio nunczius 1526 január 18-ikán Rómába küldött, elmondja, hogy «a király ő felsége akkora szükséget szenved, hogy olykor élelmiszerekre sem telik».[469] Majd egy másik, 1526 márczius 27-iki jelentésében azt írja, hogy «a király oly szükségben van, hogy mindennapi élelmezésre ma ettől, holnap attól kell kölcsönöznie, ha ugyan akad ember, ki erre hajlandó».[470] 1526 márczius 29-ikén meg azt írja, «hogy a királynak nincs mit ennie, ezüstjét elzálogosította zsidóknál s nincs is reménye, hogy pénzhez jusson».[471] Hogy mekkora anyagi nyomorúsággal készült volt Lajos 1526-ban augusztusban a beözönlött török elé vonulni, azt meghatva olvashatjuk Burgio pápai követnek ez évi június 30-ikán Campeggio bíbornokhoz intézett iratában. E szerint «a még Budán veszteglő király, ha a török ellen vonulni akarna, még csak élelemre sincs akár egy dénárja is».[472]
53. A VISEGRÁDI «VIZIVÁR» MARADVÁNYAI.
54. KIRÁLYI KONYHAMESTER A XV. SZÁZAD VÉGÉN.[473]
De maga Lajos király is azt írja Budáról 1518-ban Zsigmond lengyel királynak, hogy vagyoni viszonyai nemcsak romlottak, hanem annyira elhanyagolvák, hogy sem határőreit, kik már a legnagyobb veszedelmeket kiállották, nem segítheti, sem naponta szaporodó magánzaklatásaiból nem menekülhet. Ha idején nem gondoskodnak róla, akkor nemsokára a királyi méltóság is tönkremegy pénzhiányból szégyenteljesen, mint a hogy az az ő tekintélyével is csaknem megtörtént már.[474] Abban a levelében, melyet ő 1520 augusztus 7-ikén Pozsonyból ugyancsak nagybátyjához, a lengyel királyhoz intézett, azonkép panaszolja el nagy szegénységét, előadva, «hogy teljesen el van hanyagolva és gyalázatos szegénységre kárhoztatva».[475] Teljesen pénznélkülinek mondja magát abban a levelében, melyet 1520 június 1-sején Zágrábnak írt. Még élelmiszerekben és ruházatban is szükséget szenvedett,[476] annyira, hogy egy újabbkori német író túlzás nélkül mondhatta, hogy «a király már alig tudott jóllakni s a külhatalmak követeit Mátyás király aranybrokátos mennyezetes trónján ülve, rongyos csizmában fogadta».[477]
MÁRIA KIRÁLYNÉ.[478]
55. HERBERSTEIN ZSIGMOND.[479]
A király szegénysége annál kirívóbb volt, mint a főnemesség nagy fényűzést kifejtve jelent meg s szerepelt az udvarban. Herberstein Zsigmond császári követ 1518. évi közlésből tudjuk, hogy a püspökök és világi urak sok lókísérettel, huszársággal, aranynyal, ezüsttel elborítottan, dölyfösen jelentek meg az udvarnál. Az utczákon mindenfelé hallhatók voltak a trombitásaik kürtjei, amint lakomázásra hívtak. Fényes banketteket és ebédkezéseket tartottak, melyeken fényesen öltözött szolgák szolgáltak fel. Maga a király pedig szükséget szenvedett. Ha a követek kihallgatásakor apró ajándékokat kellett azoknak juttatni, előbb uzsorával kellett azokat összeszerezni. Az a látszata volt, hogy ez sokáig így nem mehet.[480]
Hogy a királyi udvar ily nyomasztó szegénységbe sülyedt, annak okául mást, mint a király határtalan pazarlását, nem jelölhetünk ki. Lajos király jellemének egyik legkövetkezményesebb gyengesége épp a pazarlás volt. Az 1523. évi németújhelyi konferenczia, melyen Burgos András császári követ s kívüle Zsigmond lengyel király követe, Salamanca, Ferdinánd főherczeg bizalmas tanácsosa és az egri püspök vettek részt, panaszolják, hogy Lajos «mindent a mije van, elajándékoz; gyűrűpecsétje alatt adományleveleket állít ki várakra és nagy összegekre; a kiknek ezreket ád, gyakran nem érdemlik, hogy egy forintot kapjanak; nem bőkezű, hanem pazar; a ki valamit megkíván, maga készíti el az adománylevelét s a király megfontolás nélkül aláírja, ellátja gyűrűpecsétjével». S az értekezleten elő is mutattak több ilyen adománylevelet, a melyekben nagy összegeket és értékes tárgyakat ajándékozott hitvány embereknek.[481] Annyira ment a király ebbeli gyarlósága, hogy egyes költekezései a meggondolatlanságnál súlyosabb megítélés alá esnek: az eszelősség bélyegét viselik magukon. Látszólag az a közszájon élő cselekedete, hogy egy megkedvelt sólyomért 60 ezer aranyat adott, pletyka mendemondánál egyébül nem vehető oly egyén részéről, kinek soha akkora készpénzösszege nem volt. És mégis valónak bizonyul e hír abban a formában, hogy a sólyommadárnak átengedéséért Lajos magára vállalt egy 60 ezer forintnyi terhet.[482]
A királyt szertelen költekezésében sajnos, Mária sem tartotta vissza, mert tagadhatatlan, hogy a nagy jólétben született és nevekedett fejedelmi hölgy is a fényűzést nagyon szerette, melyhez családja háztartásában könnyen hozzászokhatott.[483] Nagy baj volt az is, hogy Thurzó Elek kincstartó nem tudott a királynénak ellentállani. E miatt a pápai követ nem is tartotta Thurzót alkalmasnak arra, hogy főkincstárnokul újból kineveztessék, mert tartani kellett attól, hogy ez esetben az országos jövedelmek mind a királyné kezébe kerülnének. A követ szerint a királyné oly tékozló, hogy két ország jövedelme sem volna neki elegendő.[484]
56. II. LAJOS KIRÁLY SZÁMADÁSKÖNYVE.[485]
A királyi pár, hogy élelemhez és pénzhez jusson, kénytelen volt adósságokat csinálni. Hitelbe vásárolta a budai kereskedőknél és zsidóknál az udvar és háztartás szükségleteit.[486] Az adósságcsinálás éppenséggel nem volt mindig könnyű szerrel végezhető kisegítési művelet, miután a király pénzhitele csakhamar annyira silányult volt, hogy őt a hitelezők kölcsönkötéseknél már eléggé jótállónak nem fogadták el. Adott királyi szavát zálogokkal kellett hatályosítani, mely kötéseknél kitűnt, hogy a «királyi szó» csak szólam, frázis, a «zálog» a biztosíték.[487] A pénzszerzés adósságcsinálással, zálogosításokkal, vagy adók lekötésével történt. Az adósságcsinálás permanenssé lett az udvarban. Kértek pénzt a nuncziustól,[488] Szerencsés Imre kamarai haszonbérlőtől,[489] a Fuggerektől és másoktól, kiktől csak kaphattak.[490] Egyre növekedett a hitelezők száma, kiknek nagy részét uzsorás kapzsiság vezette, nem egyszer nagyon is koczkázatos pénzügyi műveleteikben. Egyes kölcsönök a megszavazott, de be nem hajtott adókon alapultak.[491] Ily esedékes adók fejében kölcsönöztek Lajosnak kisebb-nagyobb összegeket Máté pannonhalmi apát,[492] Széchy Tamás,[493] Eperjes, Kolozsvár, Korpona és más városok.[494] A királyi udvar ezüst készlete Bakócz prímás zálogába került.[495] Mikor Lajos kézi záloggal pénzt már nem szerezhetett, egyre-másra állította ki az adósságleveleket koronajószágokra, harminczadokra, vámokra s egyéb jövedelmekre. Ezek rendszerint oly hitelezők avagy bérlők kezeibe kerültek, kik kölcsönökért a bér visszatartásával kártalanították, de sőt gazdagították magukat. Nem egyszer közczélokra szánt pénzkészletek a király s királyné személyes zavarai elhárítására fordíttattak, mi országra szóló súlyos botrányokat idézett fel, úgy hogy Lajos és udvara tekintélye és tisztelete csaknem megsemmisült. Országos törvénynyel kellett igyekezni a király személyes tiszteletét helyreállítani,[496] az eltékozolt jószágokat és jövedelmeket visszaszerezni,[497] a megfogyatkozott javakat a kötelezvények és adósságlevelek érvénytelenítésével is újból előállítani s jövedelmeket behajtani,[498] az udvart nyomó tömérdek adósságok miatt megbolygatott háztartási egyensúlyt helyreállítani,[499] az udvar háztartásának költségeit megszorítani,[500] a pazarlást eltiltani,[501] a tékozlásnak a király és királyné gyűrűspecséteinek lefoglalásával elejét venni,[502] a tékozlásban segítőket felelősségre vonni és szigorúan megbüntetni,[503] a tékozlásban segítő idegen, külföldi urakat az országból eltávolítani.[504] Csakhogy a törvényes intézkedések is mindvégiglen meddők, eredménytelenek maradtak.
57. II. LAJOS KIRÁLY PECSÉTJE.[505]
Hogy a király és udvara nyomasztó szegénységben Mária pénzügyi helyzete sem volt kedvező, már az előzőkből is kitetsző. Az ő jövedelmei részint családi vagyonából vagyis hozományából, részint nászajándéki birtokaiból és jogaiból, részint szerzett vagyonából, de részint az országtanács üzelmei után a reá eső nyereségrészekből is folytak. Mintegy 40.000 aranyra volt tehető évi jövedelme.[506] Hozományáról nem vagyunk eléggé tájékoztatva, de több mint valószinű, hogy a férje anyagi bajai közepette csakhamar kimerült.[507] Nászajándéka után járó jövedelmei nagyon rendetlenül és fogyatékosan folytak s a mi belőlök befolyt, azt legott elnyelték a tátongó szükségletek. A jövedelmek rendetlen és fogyatékos befolyásának nem kis oka azok kezelésének hitványsága volt. Az országtanácsban uralkodó főemberek Mária jövedelmeinek kezelését egy Innsbruckból hívott bukott kereskedőre bízták, ki manipulácziójával roppant zavart idézett elő, a királyné háztartásában. A nászajándéki birtokok részben már Ulászló, de sőt már Mátyás király idejében zálogba kerültek volt.[508] A zálogosítások aztán folytatódtak II. Lajos alatt, az el nem zálogosítottak pedig oly bérletbe jutottak, mely évekre kötötte le azokat a bérlők javára. A bérletösszegekről tudjuk, hogy Mária azokat nem egy esetben Lajosnak engedte át. Igy azt a 25.000 magyar = 31.250 rajnai forintot, vagyis a bányavárosok egész bérletét, melyet Mária a török elleni hadjáratra kölcsönzött s miről Lajos 1526 május 3-ikán elismervényt állított ki, meghagyva Thurzó Elek főtárnokmesternek, hogy ezen összeget a királynénak a 8 latos pénz verése királyt illető jövedelmeinek feléből múlhatatlanul kifizetni tartozzék.[509] A mohácsi csata után pedig e birtokok jövedelmei annyiban váltak Máriára nézve meddőkké, a mennyiben azok a Ferdinánd és Szapolyai közt kitört hatalmi versenygéskor Szapolyai birtokába kerültek.[510] Ferdinánd ugyan biztosított Máriának kárpótlásul ezért az alsó-ausztriai kamara jövedelmeiből havonkint 2000 forintot s egyúttal Stiriában Cili városát, várát és Purgh kastélyt biztosította neki összes jövedelmeivel és jogaival,[511] de a mindig pénz nélkül szűkölködő Ferdinánd, kötelességének éppenséggel nem tudott eleget tenni, mit Mária folytonos követelései eléggé bizonyítanak. A Ferdinánd és János király közt folyt béketárgyalások egyik nevezetes pontját épp ezen özvegyi javaknak Mária részére leendő biztosítása tette.[512] A bányák jövedelme Mária financziái gyarapítására csak később, mikor már Németalföldön volt, alakult kedvezőbbé.[513]
58. OSTÁBLA II. LAJOS KIRÁLY MEDAILLONÁVAL.[514]
Mária nem habozott egyes esetekben férjeért jótállani.[515] Ily úton is birtokainak bérletei lefoglaltattak. A mi pedig szerzett birtokait illeti, ezek sem voltak jövedelmezés dolgában kedvezőbbek. Ők tényleg adomány vagy tétel útján több uradalmat szerzett magának. Így kapta, adományozás útján II. Lajostól 1522-ben Vöröskő várat,[516] csakhogy ezt már a következő 1523. évben Thurzó Elek kincstárnokoknak s fivérének, Jánosnak adományozta.[517] Majd megvette 1524 őszné 33.000 forint árán György brandenburgi őrgróftól Varasd, Medved, Rokonok és Lukovecz uradalmakat, illetőleg várakat, városokat és falvakat a hozzájok tartozó népeikkel.[518] Csakhogy ezek a privát szerzeményei sem lendíthettek anyagi viszonyain. Vöröskő megszerzésével csak költséges perei támadtak. Mikor ő ugyanis e várat elnyerte, a jogokkal természetesen a terheket is elvállalta, minélfogva kötelességében állott a vár birtokát terhelő 36.100 aranyforintot lefizetni. Kérdés támadt, hogy ez összeg ó- vagy újpénzben fizetendő-e? A per 1525-ig húzódott. Ekkor a nádor, Báthory István úgy ítélt,[519] hogy Mária ezt a 36.200 forintot fizetni köteles Szapolyai Jánosnak és Györgynek.[520] A mi az említett horvátországi birtokokat illeti, ezek közül Medved várát még ugyanazon 1524-ik évben megszerezte a Guzics-nemzetségből való Karlovicz Iván gróf.[521] A többi birtokok Ferdinánd osztrák herczeg kértére szerződésileg annak kezeibe mentek át azon feltétel mellett, hogy azt a 17.200 forintot, melyet a birtokok vételekor Mária készpénzben fizetett az őrgrófnak, Ferdinánd fizesse meg a többi hátralékkal együtt a 26.812 rajnai forintot.[522]
59. BÁTHORY ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.[523]
Rendes pénzjövedelemről nem lévén szó, s a befolyó jövedelmek lekötve lévén, nem csodálkozhatni a felett, hogy Mária a maga s udvara szükségleteit szintén hitelre, nagy kamatok mellett vásárolta. Így tudjuk Thurzó, királyi tárnokmester és kincstartó egyik iratából, hogy a királyné egyes kereskedőktől 4000 forintnyi selyem-, arany- és ezüstposztót vásárolt puszta hitelre.[524] Lajos király neki ugyan a pozsonyi harminczadra, a birtokok megvételére a 4000 forintot utalványozta, miről Thurzó Elek Budán 1526 május 3-ikán írást is állított ki, de minthogy a kincstáros az összeget nem adta meg Máriának, ennek magának kellett a 4000 forintot = 5000 rajnai forintot a kereskedőknek megfizetni.[525] Ugyancsak Mária fizette ki azt a 14.000 magyar forintot = 17.500 rajnai forintot, melyet férje, Lajos a mohácsi hadjáratkor Szerencsés Imrétől kölcsön vett és miről ő 1526 július 22-ikén Budán adósságlevelet állított ki.[526] Lajosnak az az 1500 magyar forintnyi adóssága is, melyet a pozsonyi harminczad jövedelmére Szerencsés Imrénél tett s miről ő 1526 április 8-ikán adósságlevelet állított ki, szintén Máriára, mint Lajos örökösére szakadt.[527]
60. PÉNZVERŐMŰHELY II. LAJOS KIRÁLY KORÁBAN.
Egykorú metszet után.
A nyomasztó szükség kényszere alatt könnyen történhetett meg, hogy a királyi pár nem átallott beleegyezésével a forgalmi pénz anyagi értékének silányítását s így a valuta megrontását keresztülvihetővé tenni azoknak a pénzügyőröknek, kik feladatuk becsületességét nem vették kellőleg szigorúan. Tudjuk, hogy pápai s országgyűlési engedélylyel az egyházi kincset honvédelmi czélokra használták.[528] Bár igaz, hogy az így szabaddá tett egyházi kincs a királyi kényszerrendeletek daczára is csak kis részben szolgáltatott volt be,[529] más részben pedig csalárd kezek által elsikkasztatott,[530] mégis a temérdek pénzkészletből elég sok jött az állam rendelkezésére. Ölben szállították a királyi várba a tiszta ezüstöt oly nagy mennyiségben, hogy Mária, mint később látni fogjuk, a mohácsi csata után való hirtelen megfutamodása éjjelén el sem szállíthatta mind.[531] A mint a pénzkészlet egybegyűlt, Mária legott 25 pénzverőt hozatott Bécsből Budára s itt Keresztelő Sz. János utczájában levő egyik házában pénzzé verette.[532] Csakhogy e pénz, mivel anyagát rézzel felette vegyítették, hitvány minőségű volt s csakhamar rossz hírbe jutott.[533] Öt érem értéke ment egy Mátyás királybeli éremre, utóbb 32 tíz Mátyás királybelire.[534] Beváltáskor a német és magyar kereskedők 150 ily éremért egy régi jó forintot adtak csak.[535] «Akkora kárt okozott ez által a királyné az országnak, mondja Szerémi György, s akkora zsákmányt ejtett az országból, hogy a török, felperzselve az országot, azt jobban nem károsíthatta volna.»[536]
61. II. LAJOS ARANYPÉNZE. I, II.[537]
Kétségtelen, hogy Szerémi gyűlölettel viseltetett a királyné mint német származású hölgy iránt s így az ő részességét a rossz pénz szerzéséhez kelleténél nyomósabban emlegeti. Rosszhiszeműségét az író azzal is árulja el, hogy az egyházi kincseknek pénzzé való verését Mária személyes kapzsiságára vezeti vissza, mintha vele a királyné nem az országnak, hanem a saját maga szükségletének kielégítésére gondolt volna,[538] a miben azonban vádja teljesen igazságtalan. Mária és férje viselkedését ez ügyben csakis az országos köz anyagi viszonyaik züllöttsége teszi megérthetővé. De egy pszichológiai momentum is magyarázza a dolgot. Az anyagi szűkösség egyik közvetlen következménye volt, hogy Mária kezdetben szellemének azt a tulajdonságát, mely későbbi életéveiben oly határozottan kifejlődött s egyéniségét annyira önállóvá tette, önállóságát ki nem fejthette. A folytonos függőség és ráutalás mintegy békóba szorította energiáját. Az ország hatalma akkor három férfiu kezében volt: Szalkay Lászlóéban, Brandenburgi György őrgróféban és Del Borgo Károly császári követében. E három férfiu a legjobb egyetértésben élt egymással, támogatták kölcsönösen önző érdekeiket s függővé tették maguktól még azokat is, kik belátva önző czéljaik politikájába, lelkükben határozott ellenségei voltak. Mikor ők Lajos kíséretében Prágából visszatértek Magyarországba, csakhamar elszakadtak egymástól. Del Borgo Károlyt V. Károly császár visszahívta a magyar udvartól, Brandenburgi György pedig viszályba keveredett Szalkayval és pedig a miatt, mivel Szalkay László elhódította az őrgróftól azt a Helene nevű cseh hölgyet, ki Lajosnak Prágából való visszajövetelekor az udvarral hazánkba jött.
62. II. LAJOS EZÜSTGARASA.[539]
E viszály következménye volt, hogy Szalkay egyes magyar urakkal szövetkezett az őrgróf ellen, kit végül is sikerült az udvartól távol tartani. Minden hatalom Szalkay kezébe került.[540] E férfiu jellemét az egykorúak, Campeggio és Burgio nagyon selejtesül tüntetik fel. Nagy műveltségű, szép tanultságú férfiú volt ugyan, de annyira önző és érdekhajhászó, hogy e rút szenvedélyének minden egyéni, állásbeli és hazafias tekintetet feláldozott. Szertelen gazdagságra törekedett, hogy a haza tönkrejutása esetén is legyen miből bőségesen megélnie. Az országtanácsba tőle függő urakat neveztetett ki s Burgio jelentéseiből tudjuk, hogy mily körmönfont ravaszsággal vihette általuk czélhoz a maga terveit. Mária királynét is egészen függővé tette magától azáltal, hogy anyagi és pénzügyi viszonyait úgy rendeztette, hogy folyton az ő közvetítésére rá volt utalva. Alig szabadult meg a királyné az egyik szükségből, máris a másikba esett, úgy hogy Szalkay s az országtanács folytonos támogatására szorult s azzal egészen tőlük függővé lett.[541]
Jegyzetek
