XVI.
A HAINBURGI TANÁCSKOZÁS.
HÁZASSÁGTERVEZET MÁRIA ÉS SZAPOLYAI KÖZÖTT.

AMI a királynét mindjárt Pozsonyba való érkezése után különösen foglalkoztatta, az a testvérével való találkozás tervének a végrehajtása volt. Ferdinánd már szeptember 17-ikén küldötte hozzá Pozsonyba.^[971] Linzből sausteini Lamberg János tanácsosát azon izenettel, hogy amennyiben Mária vele személyesen óhajtana találkozni, jöjjön, miután őt a tiroli és cseh ügyek még távol tartják Bécstől, Ybbsbe, hová ő, Ferdinánd is el fogna jönni. Ha nem érezné magát Pozsonyban biztonságban s örökös tartományába akarna jönni, jelöljön ki kedve szerint való helyt, melyet szivesen át fog neki engedni.^[972] A két testvér találkozási helyül a Pozsony szemhatárán fekvő, de már Ausztriához tartozó Haimpurgot tűzte ki október 14-ikére. Mária a maga kísérőiül Báthori István nádort, Brodarics kanczellárt és Frangepán Kristófot szemelte ki, kinek e végett külön levelet írt.^[973] De Ferdinánd bizalma csupán Szalaházy Tamás veszprémi püspök, Thurzó Elek és Bornemissza János személyeire szorítkozott. Ez utóbbit a Ferdinánddal együtt jött Anna is vágyakodott látni. Bornemissza azonban, bármennyire beszélte is rá Nádasdy,^[974] aggkorára való hivatkozással vonakodott résztvenni a hainburgi értekezleten és így Mária csak Szalaházyval és Thurzóval jelent meg október 15-ikén Hainburgban.^[975]

107. HAINBURG.
(Régi metszet után.)^[976]

Hogy mit végzett október 16. és 17-ikén a két testvér Hainburgban, ezt csak lényegében tudjuk. Tudniillik azt, hogy a magyar koronának Ferdinánd számára való megszerzése legyen mindkettőjök törekvése. E czélból hirdessen a királyné és a nádor, Katalin napjára országgyűlést,^[977] és hogy Ferdinánd kész Magyarországhoz való jogát fegyverrel is megvédeni, ha netalán más választatnék magyar királynak.^[978] Ferdinánd azonkívül ünnepélyes esküvel fogadta, «hogy élni-halni kész az országért s hogy jogaihoz ragaszkodik.»^[979] E találkozás és megbeszélés hatása alatt Ferdinánd aztán október 18-ikán Kreutzer Gergely laibachi székesfőesperest és Dornberg Erasmust Pozsonyba küldötte azon megbizással, hogy Brodarics kanczellárt és Báthori nádort biztosítsák küldőjüknek irántuk való jóindulatáról és hogy őket az osztrák ház érdekeiben való minél erélyesebb közreműködésre szólítsák fel. Hogy úgy Hainburgból és Pozsonyból számos levél ment az ország előkelőihez, őket a Ferdinánd pártjához való csatlakozásra szólítja fel nagy igéretek mellett, az a füleki vár urának, Ráskay Gáspárnak Verbőczihez intézett 1526 október 26-ikén írott, de a Ferdinánd-párt által elfogott leveléből is eléggé kitünik.^[980]

A hainburgi találkozáson más fontos kérdés is szóba került. Mindjárt kezdettől fogva híre terjedt, hogy a trónkövetelő pártok igényeiknek államjogi érvényesítése mellett egy tisztán politikai combinatióit is szóba hoztak, azt t. i., hogy Szapolyainak és Mária özvegy királynénak egybeházasítása által az ellentétes Szapolyainak egyik-másik meggondolatlan híve úgy nyilatkozott, hogy Lajos királyt majd elteszik láb alól s a vajdát ültetik helyébe a királyi trónra és Máriát adják neki feleségül.^[981] Sok valószinűség mellett szólott, hogy ez a combinatio úgy Mária mint Szapolyai személyes hajlamával és óhajával találkozott. Mária királyné fiatalsága, vérmérsékletének elevensége és uralomvágyának megnyilatkozása feltenni engedte, hogy ő a Szapolyaival való összeházasodása elvét nem éppen ellenezte. Hiszen ebben még saját testvére előtt is gyanuba jöhetett.^[982] Másfelől Szapolyai is késznek mutatkozott vágyát, Magyarország trónjára jutni, ilyképpen megvalósítani. Nem csoda, hogy aztán csakhamar az a hír terjedt szét, mintha a házasság dolgában a két fél között megegyezés történt volna. Egy Villachba jött magyar kereskedő tényleg azt beszélte, hogy titkosan rebesgetik, miszerint János király és az özvegy királyné közötti házasság készül.^[983]

108. HAINBURG LÁTKÉPE.
(Cserna K. rajza.)

Ki volt ennek a politikai combinatiónak tulajdonképeni szerzője, azt kimutatni ez idő szerint lehetetlen, de hogy tényleg kísértett, azt hiteles okiratok kétségtelenné teszik. Amennyiben mindazonáltal ez a tervezett megvalósítása nagyon bizonytalan volt s a mennyiben ez úgy az egyik mint a másik érdekelt fél részéről bizonyos államjogi jogeladást tartalmazott, annyiban természetesen sem Mária, sem Szapolyai ebbeli törekvésüket nyiltan be nem vallhatták. Tényleg a ránk szállott okiratok és tudósítások mindkettőjöket úgy tüntetik fel, mintha a házassági tervet maguktól elutasították volna. Mária királyné párja szerint a házassági terv fogalmazója és szorgalmazója Szapolyai volt. Ő küldötte Pozsonyba s Hainburgba Bekényi Benedek ítélőmestert házassági ajánlattal.^[984] Nem tudván azt, hogy hogyan fogják azt ott fogadni, kétség sem lehet benne, hogy az ítélőmester egyéb politikai megbízást is kapott, azt t. i., hogy igyekezzék kéz alatt a Ferdinánd-pártiakat Szapolyainak megnyerni s nálok a nagy hírben állott Verbőczi tekintélyével hatni.^[985] Majd Ferencz deák jött ugyancsak házasságközvetítési megbízással Pozsonyba, ki is e czélnak megnyerendő Thurzó Elek tárnokmestert, ennek Szapolyai nevében Bajmócz várát igérte adományul, csakhogy Thurzó ellentállott a megvesztegetésnek s nem vállalkozott közvetítőnek. Majd vingárti Horváth Gáspár, főétekfogómester következett házasságszerzési meghagyással, de kinek ebbeli igyekezete szintén nem sikerült, mert Mária királyné Szapolyai ajánlatát határozottan visszautasította. Sok valószinűség szól amellett hogy Szapolyai befolyásának volt része abban, hogy VI. Kelemen pápa 1527 január 7-iki levelében arra kéri VIII. Henrik angol királyt, hasson oda, hogy Ferdinánd házasítsa össze özvegy nővérét Szapolyai Jánossal.^[986] Viszont, ezekkel szemben, a Szapolyai-párt szerint a vajda utasította vissza a Mária királyné által kieszelt tervet.^[987] A valóság nyilvánvalóan az, hogy bár mindkét fél hajlandó volt trónigényeiket kölcsönös házassággal megvalósítani, de végre is az államjogi érdek felülkerekedve a politikai hasznossági combinatión, mindenik fél a utóbbiról lemondott. Alig vonható kétségbe, hogy a lemondásban Mária királyné előzte meg Szapolyait, mert a hainburgi találkozón szóba kerülvén az ügy, Ferdinánd személyes befolyása alatt Mária egyéni hajlamait és ambitióját háza, családja érdekeinek alárendelte. Ferdinándra és dynastiájára nézve életkérdés volt, hogy neki Magyarország az államszerződések alapján biztosítva legyen. Egy Mária és Szapolyai közt kötendő házasság, ha nem volna meddő, Ferdinánd jogát illusoriusokká tenné s még azon esetre is, ha a házasság tényleg terméketlen maradna, a jogokat legalább vitásokká tenné. Ez okból Ferdinánd még csak nem is gondolt arra, hogy nővérét összeházasítsa Szapolyaival. Az ő érdeke az volt, hogy Szapolyaival kiegyezkedjék, őt trónigényeiről való lemondásra birja s azért mit sem óhajtott inkább mint azt, hogy vele tárgyalásokat kezdjen. Jól tudta, hogy ezek leginkább akkor sikerülhetnek, ha Szapolyai főemberét, Verbőczy Istvánt nyerheti meg s ezért nem ellenezte azt, hogy pártja egyes vezérférfiai a Mária és Szapolyai közt kötendő házasság kilátását ürügyül használhassák fel a részleges tárgyalások megkezdésére.^[988] S minthogy Szapolyai az ilyen ajánlatok őszinteségében hitt, a tárgyalásoktól nem is idegenkedett.^[989] Előbb Trencsénben, a Szapolyaiak fényes várában, utóbb Esztergomban találkoztak Ferdinánd és Szapolyai emberei. De hogy Ferdinánd maga a házasságra nem is gondolt, mutatja ennek Shwarcz János által hozott s Verbőczyhez intézett levele, melyben csakugyan a házasságról szó sincsen. Ebben Ferdinánd csakis a maga jogát hangsúlyozza Magyarország trónjára s kéri Verbőczyt, hogy ezt az ország érdekében ő is elismerje.^[990] Kétség sem fér ahhoz, hogy Ferdinánd ebbeli álláspontját tisztán és félreérthetetlenül megismertette Máriával, ki azt, háza érdekét előbbrevalónak tartva a maga személyes érdekénél, tántoríthatatlan elvhűséggel a magáévá tette.

Ez ki van fejezve abban a nyilatkozatban, melylyel elhatározását Horváth Gáspárnak tudtul adta. «Bátyám, Ferdinánd, mondotta, minap Hainburgban már megesküdött, hogy élni-halni kész ezen ország birtokáért, én pedig testvérek árulója nem akarok lenni soha. Inkább apáczák közé állottak, avagy koldulni megyek, semhogy azt tegyem.» E határozott és szószerint veendő nyilatkozat^[991] után Szapolyainak sem maradhatott egyéb határozat, mint az, hogy a hírben forgó házasságról mit sem akar tudni, hivatkozva Mária királynénak meddőségére és első férje életében kitüntetett uralomvágyára.^[992]

109. TRENCSÉN VÁRA.
(Dörre Tivadar rajza.)

XVII.
MÁRIA ÉS PÁRTJA ORSZÁGVÉDELMI
ÉS KIRÁLYVÁLASZTÁSI GONDJAI.

A HIVEK szerzése s a házassági terveknek elhárítása mellett Máriának és pártjának a legkomolyabban gondoskodni kellett a törökkel szemben a sikeres védelemről. Szulejman vad hadserege előnyomulásának s iszonyú kegyetlenségeinek híre csakhamar elterjedt s országszerte akkora rémületet keltett, hogy a magyarok közül többen Bécsbe tették át a lakásukat.^[993] Pozsonyból kivált a zsidók menekültek eszeveszetten.^[994] A török veszedelemnek hire pedig annál ijesztőbb volt, mivel egyidejüleg az is hallatszott, hogy Szapolyai János a Buda felé közeledő törökkel egyetértésben van. Szeptember 7-ikén nyiltan már azt is beszélték Pozsonyban, hogy a Szapolyai köré gyülekezett hívei őt kormányzóvá vagy éppen királylyá akarják választani.^[995] Hallatszott továbbá, hogy Szapolyai jól felkészült seregével már Budán termett s valamelyik hívét a vár kapitányává tenni szándékozik. Mi több, hogy Szapolyai Pozsonyt megtámadni készül. A vajda hatalmáról nyilván túlzott kószahirek jöttek. Egy Villachban járó magyar kereskedő, mint fentebb említettük, azt beszélte, hogy János királynak, a dunántúli részeket kivéve, egész Magyarország birtokában van s maga a pozsonyi vár sem akar az ellenfélnek meghódolni. János serege 25 ezer emberből áll, a Ferdinándé ellenben alig 8 vagy 9 ezer emberből s ez is huszan-harminczanként oszlik.^[996] Mária pártjának tehát ily s hasonló rémhirek hallatára sürgősen kellett intézkednie, hogy a kettős bajt elhárítsa. Szapolyait megnyerni s a pártok egyesülése által erőt szerezni a török ellen való védekezésre, volt a legsürgősebb s a józan politika által javalt teendő.

Mária nem is habozott úgy Ferdinándot a fegyveres ellentállásra, mint Szapolyait az egyezkedésre birni. Szeptember 6-ikán kelt levelében sürgetve kéri bátyját, hogy siessen a határszélek felé.^[997] Ferdinánd késznek is nyilatkozott erre. Bátyját Károly császárt sürgősen kérte segítség küldéséért, mert ha ez gyorsan meg nem érkezik, félő, hogy a császár még szomorúbb hírt kap, mint a milyen volt a II. Lajosról szóló.^[998] Ám V. Károly császár európai politikája oly helyzetbe sodorta őt, hogy segítséget nem küldhetett. Biztatásai puszta igéretek maradtak. Ezzel aztán Ferdinánd tehetetlensége mindinkább kitünt. Az a két magyar ember, Zapka és Eraszmusz, kiket Mária levelekkel küldött Lengyelországba, nemcsak a mohácsi csatát illetőleg máskép mondták el a dolgokat, mint a hogy azokat Brodarics levele elmondotta volt, hanem a megsegítés dolgában is úgy nyilatkoztak, hogy azt inkább a lengyel királytól, semmint Ferdinándtól várják.^[999]

110. V. KÁROLY MELLSZOBRA.^[1000]

A mi Szapolyait illeti, Mária vele is érintkezésbe lépett. Előbb Gerendy Miklós fejérvári őrkanonokot és királyi titkárt, majd aztán vingárti Horváth Gáspárt király főétekfogómestert küldötte Szapolyaihoz, tudakolva tőle, hogy a jelenlegi körülmények közt mi a teendő? Szapolyai a visszatérő követek által tudatta, hogy a királyválasztó országgyűlés volna összehivandó. Ez volt Mária pártjának is a véleménye. Nyilvánvaló, hogy Báthory Istvánt, mint az ország nádorát illette az 1485. III. t.-cz. erejénél fogva a jog s kötelesség ezt a királyválasztó gyűlést összehívni.^[1001] Azért-e, mert sejtelme nem lett volna – mint egyesek hiszik^[1002] – hogy a gyűlés összehivásának kötelessége az ő hatásköréhez tartozott, vagy egyéb okoknál fogva, ő a gyűlés összehivására az özvegy királynét tartotta hivatottnak. De még a nemzeti párt jelöltje Szapolyai János is Máriát szólította fel az országgyűlés összehivására.^[1003]

MÁRIA, II. LAJOS ÖZVEGYE.^[1004]

Mária készségesnek is mutatkozott a közóhaj teljesítésére, bár fivére Ferdinánd és osztrák tanácsosai ellenkezőleg arról voltak a Jagellókkal kötött szerződés és az elhalt magyar királylyal való kettős rokonsága alapján meggyőződve, hogy a magyar trónra való igénye választás nélkül is valósulhatna.^[1005]

Minthogy mégis a közóhajjal, netán a maga kárára ellenkezni nem tartotta tanácsosnak, a Máriával Hainburgban 1526 október 14-ikén történt tanácskozása és szóbeli megegyezés folytán hozzájárult, hogy Mária a Ferdinánd-párt részéről országgyűlést hirdessen. Ennek következtében a királyné, a nádor hozzájárulásával^[1006] 1526 október 9-ikén Pozsonyból ugyanazon év november 25-ikére Komáromba hívta egybe az országgyűlést,^[1007] anélkül mégis, hogy királyválasztásról említést tett volna. Külön levéllel felkérte Szapolyait, hogy juttassa az erdélyieknek az országgyűlést tudomásukra,^[1008] őt magát pedig külön követtel hívta meg a gyűlésre.^[1009] Egy másik levéllel meghívta e gyűlésre az országlakókat annak daczára, hogy Szapolyai Fejérvárra hívott össze gyűlést, melylyel magát megválasztatta.^[1010] Egy harmadik levéllel meghívta a rendeket Komáromba, intve őket, hogy ne engedjék magukat ettől senki csábítása és fenyegetése által elriasztani.^[1011] Meghívta végül a vármegyéket és a városokat is.^[1012] De maga Ferdinánd is rajta volt, hogy e gyűlés látogatott legyen. Tudatta Batthyány Ferencz horvát-szlavon-dalmátországi bánnal, hogy szeretné, ha ő a komáromi gyűlésen nemcsak a maga embereivel jelennék meg, hanem összes barátjait is oda hozná.^[1013] És láttuk, hogy ez iránt a nála megjelent küldöttség részéről kötelező igéretet kapott.

111. KOMÁROM A XVI. SZÁZADBAN.^[1014]

Mária és a nádor országgyűlést összehívó levelei után egy nappal, október 10-ikén Ferdinánd Linzből Bécsbe érkezett.^[1015] Következő napon október 11-ikén megbizottját Nádasdy Tamást Pozsonyba küldötte, ráveendő a királynét a mellette levő magyar urakkal, hogy szóbeli értekezésre hozzá jöjjenek valamelyik határszéli helyre, az öreg Bornemissza Jánost pedig titkosan rávegye, hogy a pozsonyi várba, hacsak segedelemképpen is, német hadakat, eleséget és ágyúszert fogadjon be. Nádasdy amint október 11-ikén délután 2 órakor Pozsonyba érkezett, legott felkereste a királynét és az urakat, kikkel közölte Ferdinánd óhajait, mire ezek legott Zelking Vilmost Ferdinándhoz menesztették. Bornemissza azonban kijelentette, hogy hadakra neki szüksége nincsen, elesége is annyija van, hogy őrségének egy évre is elég. Ha mindazonáltal az idők megváltoznának, azon esetre kell hogy Ferdinánd nagyobb véderőt és több eleséget adjon. A hadi erő a vár netáni vivásakor is bebocsátható, de nem az eleség, azért kéri Ferdinándot, küldjön feltünés nélkül egy hajó lisztet és 100 szakállas puskát hozzávaló elegendő golyóval és lőporral. Egyúttal panaszt emelt Ferdinándnak Hainburgba hozott német hada ellen, kik a dévényi várnak egy malmát a pozsonyi várba szállítandó liszttel együtt elfoglalták. Kéri úgy a malom, mint a liszt visszaadását.

Nádasdynak sikerült Bornemisszát lecsendesíteni, ki is Gábor deákot küldte Ferdinándhoz Bécsbe örök hűséget igérve. Bornemissza óhajainak teljesítését Nádasdy nagyon szivére kötötte Ferdinándnak.^[1016]

112. DÉVÉNY ROMJAI.
Fischer L. H. rajza után.

Időközben Szapolyai János Tokajból, családjának ezen két nemzedék óta kezében levő birtokáról október 16-ikán ugyanazon év november 5-ikére országgyűlést hirdetett Székesfejérvárra.^[1017] Meghívta erre a királyi városokat^[1018] s még a lengyel királyt is.^[1019] Mária királyné és pártja óva intették és kérték Szapolyait, álljon el e szándékától és csatlakozzék hozzájuk.^[1020]

Ám az intés és kérelem foganat nélkül maradt, mert daczára annak, hogy a királyné óva intett mindenkit a megjelenéstől^[1021] s daczára annak, hogy a lengyel királynak a gyűlésre küldött követei, titkos utasításukhoz képest, Ferdinánd javára voltak működendők,^[1022] mint kit legalkalmasabbnak tartottak,^[1023] az ellenpárt, mely már a tokaji,^[1024] Szapolyai által összehívott gyűlésen október 14-ik s a következő napokon annak királylyá való megválasztásában megegyezett, a november 5-ikére Székesfejérvárra hirdetett országgyűlésen összejött és pedig a köznemesség 27 vármegyéből,^[1025] 7 püspök és 7 királyi város küldötte. A zászlós urakból hiányzott a nádor, a horvátországi bán és a tárnokmester.^[1026] Hogy tanácskozmányaikat és határozataikat a Ferdinánd-párt meghiusítsa, Ferdinánd egyik, Bécsben 1526 október 27-ikén kelt rendeletével meghagyta, hogy Leopoldsdorfi Beck Márk, az alsóausztriai kamarának ügynöke, Weichselberger Zsigmond aranysarkantyús vitéz és Breuner Fülöp, mint kiküldött követei a Székesfejérvárott egybegyülteket tiltsák el a törvénytelen gyűlésen való határozathozataltól.^[1027] Hogy nekik azonkívül külön megbizatásuk volt Verbőczyhez is, nyilván őt Ferdinánd részére megnyerendő, kitetszik az osztrák kormánytanácsnak 1527. évi február 3-ikán kelt iratából.^[1028] Kívülök Pozsonyból Tahy Jánost is Székesfejérvárra küldötték, ki is ott a székesfejérvári tanácscsal oly értelemben lépett alkudozásba, hogy a város fogadjon be 200 főnyi cseh őrséget. Az alkudozásnak azonban nem volt sikere, mert Szapolyai János október 17-ikén megszállotta 200 lovassal Budavárát.^[1029] Ezzel biztosította a maga részére úgy Székesfejérvárat, mint Visegrádot. Sopron is nyilvánvaló veszedelemben forgott, mert Pempflinger István és Rauber Kristóf, Sopron számára sürgősen segélyt kértek Ferdinándtól. Mária november 1-én ez ügyben Pozsonyból Brodaricsot küldötte Bécsbe Ferdinándhoz, magát Sopront pedig november 3-ikán a segedelem iránt megnyugtatta. Aznap, november 3-ikán, Stamps nevű udvari nemes tisztét 300 gyalogossal Sopronba menesztette azon utasítással, hogy ezeket a szükséges helyeken elhelyezve, magát veszély esetére védelmezze. Ugyane napon érkezett Pozsonyba Frangepán Kristóf s 4-ikén Székesfejérvár küldöttsége. Majd aztán, november 6-ikán Mária újabb emberét, Leuser Györgyöt küldötte Sopronba. Bár Mária a fegyveres gyalogosokat Sopron városa védelmére küldte, a város az idegen csapatokat még sem akarta befogadni, úgy hogy a királyné 1526 november 11-ikén Köpcsényből, hol akkor tartózkodott, Sopron városának azt a parancsot adta, hogy az általa küldött 300 gyalogost, kiket eddig a város be nem bocsáttatott, minden ellenkezés nélkül bebocsássák, mert csakis az ő védelmükre küldte. Két nappal előbb, november 9-ikén érkezett Ferdinánd tetemes sereggel Hainburgba részint azért, hogy a székesfejérvári gyűlést innen kísérje figyelemmel, részint pedig, hogy ily sereg élén Bornemisszát a pozsonyi várnak Mária kezébe való átengedésére bírja.

113. A VISEGRÁDI VÁR LÁTKÉPE.
(Id. Markó Károly olajfestménye a Szépműv. Múzeumban.)

Ez utóbbi már csak Mária személyes biztonsága okából is szükségesnek bizonyult, mert a királynét Pozsonyban is veszély fenyegette Szapolyai részéről. Ferdinánd újból Hainburgba jött, hol tanácsosaival tanakodott a felett, miként lehetne az özvegy királyné személyét a fenyegető veszélyek ellen biztosítani. A tanácsosok azt véleményezték, hogy meg kell kezdeni az alkudozást Bornemisszával, hogy adja át a várat. Ha átadja, akkor Mária továbbra is maradjon Ferdinánd őrködése alatt Pozsonyban. Ha pedig nem adja át, akkor helyeztessék Pozsony városába 1200 ember, esetleg több szállíttassék oda a Dunán.

E hadak élére és Mária mellé egy tekintélyes férfiu rendeltessék. Ferdinánd aztán november 15-ikén tért Hainburgból vissza Bécsbe.

114. SZÉKESFEHÉRVÁR A XVI. SZÁZADBAN.
(Eredetije a Tört. Képcsarnokban.)

Sopron segélyezése és biztosítása azonban nem bénította meg Szapolyai hadi szerencséjét. Ráskay Gáspár által Komáromot és Tatát is elfoglalta, melyeket a hűtelen várnagy, endrődi Somogyi Ferencz önként feladott s aztán szinlelt segélysürgetés végett Pozsonyba menekült a királynéhoz. Mária varjasi Nagy Imrét, az alnádort küldötte vele a nevezett várak visszafoglalására, de Somogyi Nagy Imrét is Ráskay kezébe juttatta.

Komárom elfoglalása következtében Ferdinánd ausztriai tanácsosai október 25-ikén azt ajánlották Máriának, hogy ő a nádorral együtt, a Katalin napjára kitüzött országgyűlést hívja össze Márton napjára Pozsonyba, Sopronba vagy Győrre és pedig úgy, hogy ezen a nemesség ne fegyveresen és fejenként jelenjék meg, hanem követeket küldjön.^[1030] Mária megfogadva a tanácsot, a Komáromba kitűzve volt országgyűlést hirtelen Sz. András napjára Pozsonyba tette át s híveit sietve intette, hogy november utolsó avagy legfeljebb deczember 1-ső napjára Pozsonyban legyenek.^[1031] Meghagyta a soproni tanácsnak is, hogy kebeléből nehány polgárt szintén oda küldjön.^[1032] Pozsonyból Frangepán Kristófnak is írt levelet,^[1033] melyben azt mondja, hogy «jelen a napja azon gyűlésnek, melyet mi Komárom mezővárosba, a nádorispán úrral együtt, az ország hajdani szokása szerint kihirdettünk. Mivel azonban ezt ott, sok előfordult akadály miatt^[1034] megtartani nem lehet, benneteket felszólítunk: miszerint a közelebbi sz. Katalin ünnepének legalább 6-ik vagy 7-ik napjára Pozsonyba jöjjetek, velünk s a főpapi s a többi urakkal együtt mindazon szükséges dolgokról tárgyalandók, mik a magyar nemzet szabadságának, védelmének, egykori hírének helyreállítására s az utóbbi években a török által elfoglalt váraknak visszaszerzésére fognak tartatni. Tudjuk, hogy házatokat, köz- és magánszabadságtokat szeretitek, máskép tehát ne tegyetek.» Még nehány sajátkezű német sort is csatolt a levélhez: «Graf Kristóf! A mi kivánságunk az, hogy ti, a közöttünk történt sóbeli egyezség és saját igéretetek szerint, erre a Rókusra eljöjjetek, ha ez által a kereszténységnek és ezen országnak nem csekély javára lenni akartok. Teljes jó és kegyes indulattal szándékozom én azt nektek s a tieiteknek, uram bátyámmal együtt elismerni. Mária királyné s k.»^[1035]

115. TATA A XVI. SZÁZADBAN.
A Tört. Képcsarnok metszetei után.

Maga Ferdinánd is mindent megtett, hogy a Pozsonyi gyűlés eredményes legyen. Még november 23-ikán, Sz. Kelemen napján küldötte emberét Pozsonyba, nyilván a teendők iránt tájékozódva s aztán országgyűlési biztosaiul a Mária mellett levő tanácsurakat: Rauber Kristóf laibachi herczegpüspök s seckaui kormányzó elnöklete alatt. Zelking Vilmost, Lambert Jánost, Herberstein György aranysarkantyús vitézt, Dornberg Erasmus és Pempflinger Istvánt nevezte ki s azok számára Bécsben 1526 deczember 5-ikén külön utasítást adott ki, melynek értelmében az ő nevében igérniök kellett, hogy ő az ország szabadságait nemcsak sértetlenül fenntartani, de öregbíteni is fogja, a magyarok tanácsába külföldieket nem fog alkalmazni, javadalmakat vagy egyházi méltóságokat idegeneknek nem fog adományozni, az országot pedig a török ellen védelmezni s a császár és a birodalom segélyét kieszközölni fogja.

XVIII.
A SZÉKESFEJÉRVÁRI ÉS A POZSONYI
KIRÁLYVÁLASZTÓ ORSZÁGGYŰLÉSEK.

EZ IDŐBEN Szapolyai már Székesfejérvárott volt. November hó 9-ikén, pénteki napon érkezett volt oda a rendek körébe. Még aznap temettette el ünnepélyesen a dalmatikába és sandaliákba öltöztetett s tiszta arany koronával ékesített szerencsétlen Lajos királynak Mohácsról hozott holttetemét,^[1036] a mi úgy Mária, mint Ferdinánd megütközését keltette fel, miután a király eltemetésének jogát Mária, mint az elhaltnak néhai hitvese a magáénak tekintette s arra Jánost annál is inkább illetéktelennek tartotta, mivel ő a hazáért és a kereszténységért hősiesen küzdött királyát még annak életében elhagyta.^[1037] Szapolyai megjelent híveinek száma kevés volt, leginkább Fejérvár környékéről: Somogyból, Zalából és Vasból jöttek,^[1038] tehát arról a vidékről, mely leginkább látott török pusztítást. Ez utóbbi könnyen hozta a választókat arra a meggyőződésre, hogy az a keresztény fejedelmek tehetetlenségének az eredménye. Szabadulást csak úgy képzelhettek, ha a pusztító törökkel szövetkeznek s ha már azt tenni kénytelenek, akkor inkább álljanak egy belföldi, semmint egy idegen király jogara alá.^[1039]

A Székesfejérvárott megjelentek közt volt 7 püspök,^[1040] a szabad királyi városokból szintén 7-nek a birái és tanácsosai.^[1041] Megjelent többi közt a tudománya és lelkes hazafisága miatt közbecsülésben állott, a mohácsi vész előtt Szalkay László primás küldetésében Pozsonyban hitvitázott Csézi András esztergomi nagyprépost, ki Szapolyai koronázásakor nevezetes szerepet játszott.^[1042] Továbbá a Fekete ember, Iván czár dísztestőrsége is.^[1043] De megjelentek Ferdinánd követei is, Leopoldsdorfi Beck Márk alsóausztriai ügyigazgató, Breuner Fülöp és Weichselberger Zsigmond, kiknek egyike megkísérelte ugyan a nemességet a választástól, mind érvénytelentől, visszatartani, csakhogy erre többen fegyverrel rohantak rá, úgy hogy csak nagy ügygyel-bajjal menekülhetett.^[1044] November 10-ikén a gyűlés Verbőczy ékesszóló biztatására,^[1045] reményen felül, nagy lelkesedéssel egyhangulag megválasztotta királynak a maga jelöltjét, Szapolyai Jánost, elutasítva Ferdinándot jogigényeivel.^[1046] A választás formai törvényességéből hiányzott azonban az, hogy nem a nádor adta az első szavazatot, mert a nádor, Báthory István nem volt jelen.^[1047] Következő napon, november 11-ikén^[1048] aztán a kéznél levő szent koronával^[1049] a megválasztottat meg is koronázták.^[1050] A koronázást Podmaniczky István nyitrai püspök végezte, miután Várday Pál esztergomi érsek azon az alapon vonakodott azt megtenni, mivel mint esztergomi érsek még nem volt a pápa által megerősítve.^[1051] Az ünnepi felavatáson a lengyel király oratorai, Kriziczki András przemysli püspök és sporvai Szaniszló várnagy nem voltak ugyan jelen, mert elkéstek,^[1052] de Trencsénből, hol János megválasztásának és megkoronázásának hírét vették, tovább utazva utasításukhoz képest az újonválasztott s koronázott királyt, ennek hosszas halogatása után Esztergomban üdvözölték uruk, a lengyel király nevében,^[1053] felszólítva őt, hogy királyi kardját ezentúl a hazáért és a keresztény katholikus vallásért suhogtassa, «melyet most már nemcsak a hitetlenek, hanem maguk a keresztények is a legocsmányabb módon szétszakítanak és meginogtatnak».^[1054]

116. MÁRIA KIRÁLYNÉ.
(A Tört. Képcsarnok metszete után.)^[1055]

Ferdinándot és pártját, Máriát és a körülötte Pozsonyban levő urakat a székesfejérvári események mélyen sujtották.^[1056] Ferdinánd 1526 november 17-ikén Zsigmond lengyel királyhoz intézett levelében a János vajdát királylyá választó székesfejérvári gyűlést «istentelen gyülevészgyűlésnek» mondotta.^[1057] November 28-ikán Batthyány Ferenczhez írott levelében azt mondja, hogy «az erdélyi vajda Magyarországnak nem törvényes, hanem csak feltolakodott uralkodója, ki nem a nagykapun, de egy hátulsó résen s csalárdsággal nyomult az országba».^[1058] A pozsonyi országgyűlésre kinevezett biztosainak deczember 5-iki utasításában János királyról mint olyanról beszél, ki «gazsággal és gonosz mesterségek által törekedett a királyi czímre magát felküzdeni»^[1059] s kinek «a hihetetlenségig hágott törekvése és uralkodási szomja».^[1060] Szapolyai iránt táplált nagy ellenszenvének azzal is kifejezést adott, hogy mikor későbben, annak 1527 február 25-ikén hozzá küldött követeit fogadta, azokat hideg mogorvasággal bocsátá maga elé, kezet sem nyujtott nekik, nem is tekintette követeknek, sőt egy ideig le is tartóztatta.^[1061] Ferdinánd hívei is ez értelemben beszéltek és éreztek. Tomicky Péter püspök s lengyel alkanczellár, Kriziczky András przemysli püspökhöz intézett levelében közli vele, hogy a Pozsonyból hazaérkezett Zoravinski több levelet hozott magával, melyekből kivehető, hogy nagy versenygés és fegyveremelés van készülőben. Mert a magyar urak, kik a királynéhoz és Ferdinándhoz szítanak, nem fogadják el a székesfejérvári határozatokat s komáromi gyűlésükön más királyt készülnek választani.^[1062] Egyes városok, mint Kassa, Szapolyait királynak nevezni nem merték, miután Ferdinánd halálbüntetést szabott azokra, kik azt tennék.^[1063] Csakhogy maga Szapolyai távol állott a gondolattól, hogy magát jogos és törvényes királynak ne tartsa s ne hirdesse. Legott a koronázás után, november 25-ikén közzéteszi, hogy őt Székesfejérvárott egyhangulag Magyarország királyává választották és megkoronázták s hogy ő Tornalljai Jakabot kincstartójává tette.^[1064] A rendek egyúttal törvényczikk alakjában elhatározták, hogy «azon főpapoknak és zászlósuraknak, kik a királynénak Komáromban Sz. Katalin napján tartandó gyűlésére elmennének, hivatalait a királyi felség másokra ruházza s őket hűtlenekké nyilvánítja».^[1065] Majd Európa nevezetesebb udvaraihoz, a fényes kapuhoz, a lengyel királyhoz,^[1066] a velenczei dogehoz, a pápához, az angol és franczia királyokhoz, de sőt V. Károly császárhoz,^[1067] Mária királynéhoz és Ferdinándhoz is követeket küldött Szapolyai, jelentve királylyá történt felkenését.^[1068] Majd ezek után Ferdinánd követeit, kik választás és koronázás előtt hasztalan akartak szóhoz jutni, maga elé bocsátá, de ezek elbocsáttatásukat kérték, miután most választás és koronázás után mi mondanivalójuk sincs. János őket ajándékok és nagy megtiszteltetések közt elbocsátá azon kéréssel, hogy juttassák urok tudomására, hogy az országba be ne lépjen, pártot ne szervezzen, gyűléseket ne hirdetgessen, különben ellenségül fogja tekinteni s országát ellene védelmezni.^[1069] És hogy a komáromi gyűlés létre ne jöhessen, így arra a napra, november 25-ikére határozta a határidőt, a melyen belül minden úr és nemes neki meghódoljon, nehogy mint pártütő számüzettessék.^[1070] Báthory Istvánt külön levélben idézte maga elé kegyelemvesztés fenyegetése mellett.^[1071]

117. SZAPOLYAI JÁNOS KIRÁLY ARCZKÉPE ARANYPECSÉTJÉN.^[1072]

Szapolyai hívei, «mint újonszülöttek» nagy vigsággal tértek haza,^[1073] pedig nyilvánvaló volt, hogy Szapolyai megválasztásával és megkoronázásával kezdetét veszi az ország romlása.^[1074] A Pozsonyban egybegyűlt Ferdinánd-pártiak mintegy «tükörben látták a jövendő zivatar» kitörését.^[1075] Két lengyel úrnak Albert porosz herczeghez és Wolsey bíbornokhoz intézett levele a háború rémét szintén megjósolta,^[1076] de hogy a háború rögtönösen ki nem tört, az csakis Szapolyai tétovázásának volt az eredménye. Párthívei, kivált a harczszomjas rácz Radics Bosics^[1077] és a boszúszomjas gr. Frangepán Kristóf^[1078] hasztalan igyekeztek őt rábirni, hogy Pozsony hirtelen megtámadásával és az ott egybegyűlt választók szétugratásával lehetetlenítse ellenfelének, Ferdinándnak a megválasztását.^[1079] Szapolyai a várakozás politikájára határozta el magát, mert, mint mondotta, «nem akarja kezeit keresztény vérrel megfertőztetni». Még hívét, Iván vezért is, ki 15 ezer ember élén Bács megyében türelmetlenül leste a pillanatot, mikor prédaszomjas szlávjaival a gazdag Ausztriába törjön, eltiltotta a támadástól s a nagy alföldön őt vesztegelni parancsolta.^[1080] Még a lengyel királyt is arra kérte, hatna levélileg vagy küldöttségileg oda, hogy őt ő sem támadja fegyverrel Magyarországban.^[1081] Inkább is diplomatiai tárgyalásokba bocsátkozott s némi katonai demonstratióra, melyeknek azonban semmi eredményök nem volt. Budát elhagyva, november 29-ikén Esztergomba ment Várday érsekhez s ott telelt.^[1082] Csatatervek helyett a már említett házassági terveket szőtte, mert Esztergomból küldte ki követeit a magyar urakhoz s Bécsbe, kérve Mária kezét.^[1083]

118. JÁNOS KIRÁLY NÉVALÁÍRÁSA.^[1084]

119. WOLSEY BIBORNOK.
(Houbraken J. metszete után.)

Szapolyainak e habozása Ferdinándnak és a hozzá siető magyar uraknak nagy előnyére szolgált, mert lehetővé tette, hogy az őt megválasztani óhajtó urak Pozsonyban összegyülekezhessenek. Ferdinánd komoly hadviselésre amúgy sem volt kellőleg felkészülve. Készíttetni kezdte ugyan a hidakat és dereglyéket a török s illetőleg János ellen tavaszszal viselendő támadó háboruhoz,^[1085] de hogy valósággal mennyire erőtlennek érezte magát, kitetszik abból, hogy amikor 1526 november végén a Pozsonyba gyülekező rendek füléhez az a hír jutott, hogy az ország határszélein maradt török hadak nemcsak hogy rablásokat követnek el, hanem hogy Bali nándorfejérvári és végszendrői bég Morót várát Szerémben, a Száván innen, már több nap óta vívja, s így a Tótország felől fennlevő ezen csaknem egyetlen védgátat is lerontani igyekezik, akkor ő és magyar hívei nem önerejöktől, hanem a külföldtől várták és kérték a segélyt. Tényleg tudjuk, hogy a rendek vagyis inkább a királyné oldalán álló tanácsurak Németországnak Esslingenben gyűlésező rendeit segedelemnyujtásra szólították fel s a már a mohácsi ütközet előtt igért hadaiknak tavaszszal leendő okvetlen elküldésére kérték.^[1086]

120. VÁRDAY PÁL ÉRSEK NÉVALÁÍRÁSA.^[1087]

Ferdinánd trónigényeinek megvalósulását nemcsak párthíveinek ritka buzgósága, hanem az a körülmény is könnyítette, hogy őt már október hó 22-ikén a csehek királyukká választották volt,^[1088] mert ezzel Ferdinándnak nemcsak tekintélye öregbedett, hanem vele kilátása is nyilt, hogy figyelmét ezentúl egészen a magyar ügynek szentelhesse. Igéretekkel nem is fukarkodott. Bécstől november 30-ikán keltezett levelével biztosítja Magyarország jogait és szabadságát, nevezetesen, hogy egyházi méltóságokat, javadalmakat, örökségeket és tisztségeket idegeneknek adományozni nem fog, hogy a királyi tanácsba idegeneket nem alkalmaz és hogy főleg András királynak decretumát, melynek megtartására Magyarország királyai koronázáskor esküdni szoktak, betartja.^[1089] Egy másik ugyancsak Bécsben november 30-ikán kiadott levelében arról biztosítja párthíveit: miszerint Báthori István nádort, Tamás veszprémi püspököt, Brodarics István kir. kanczellárt s szerémi püspököt, Batthyány Ferencz bánt, bethlenfalvi Thurzó Elek kir. főtárnokmestert, Tahy János vránai perjelt, vingárti Horváth Gáspár főétekfogómestert, Maczedoniai László pécsi prépostot, Gerendy Miklós fejérvári őrkanonokot, Nádasdy Tamás titoknokot, Oláh varjasi Miklós esztergomi főesperest és királyi titoknokot, Nagy Imre alnádort és Révai Ferencz nádori ítélőmestert, János szepesi gróf s erdélyi vajda s minden ellenség ellen védelmezni, felmerülő kárukat jóvátenni, mindennemű szolgálataikat megjutalmazni, családjaikat megvédeni s a szükséghez képest évdíjban részesíteni, a koronára háramló egyházi s világi javakat pedig elsősorban nekik juttatni fogja.^[1090]

Híveit ekként biztatva, nézett közelgő választása elé. Választó hívei november végén már mind együtt voltak Pozsonyban, élénk versenygésben felhasználva azokat a napokat, melyek a deczember havi gyűlés előtt következtek. Külön küldötteket menesztettek a közel lakó urakhoz s egymást bátoríták hazafiságukban.

121. OLÁH MIKLÓS.
(Rugendas metszete Péterffy «Concilia» cz. művében.)

Az eljöttekből említhetjük Báthori István nádort,^[1091] gr. Batthyány Ferencz horvát-szlavon-dalmát bánt,^[1092] Enyingi Török Bálintot,^[1093] Batthyány Orbánt,^[1094] tallóczi Bánffy Boldizsárt,^[1095] Pekri Lajost,^[1096] Gyulai Istvánt,^[1097] Czobor Gáspárt,^[1098] Vargyasi Nagy Imre alnádort,^[1099] Nádasdy Tamást,^[1100] Seredy Gáspárt,^[1101] Nyári Ferenczet,^[1102] Majláth Istvánt,^[1103] Sellyei Jánost,^[1104] Thurzó Elek kincstartót,^[1105] Vingárti Horváth Gáspár főasztalnokot,^[1106] Révai Ferencz nádori ítélőmestert,^[1107] bazini és szentgyörgyi Farkas grófot,^[1108] Amade István magyaróvári várurat,^[1109] az egyháziak közül Brodarics István kanczellárt és szerémi püspököt,^[1110] Szalaházy Tamás veszprémi püspököt,^[1111] Gerendy Miklós székesfejérvári őrkanonokot,^[1112] Oláh Miklós esztergomi főesperest,^[1113] Pereghy Albert prépostot,^[1114] Maczedoniai László pécsi prépostot^[1115] és Tahy Jánost, az aurániai perjelség kormányzóját,^[1116] a városok közül Sopron és Pozsony képviselőit^[1117] s a horvátországi rendek küldötteit: Erdődy Simon zágrábi püspököt, Perusicz Jánost és Krisanic Gáspárt.^[1118] Adatok hiányában el nem dönthető, vajjon képviselve volt-e a gyűlésen Erdély is. Erdély ez időben a magyar államtest kiegészítő része volt, mert csak Szapolyai János halála után nyert külön állami létezést s azért igaza lehet egyik jeles történetírónknak, ki azt véleményezi, hogy mikor Mária királyné 1526 október elején Szapolyait felhívta, hogy rögtön hirdessen gyűlést az erdélyi rendeknek, hová ő maga is biztosat fog küldeni, hogy ezt bizonyára a végből tette, hogy e gyűlésen követeket választhasson a komáromi, azaz a Komáromból Pozsonyba áttett országgyűlésre.^[1119]

Deczember 15-ikén kiáltotta ki a pozsonyi városház erkélyes tornyáról a magyar hírnök,^[1120] hogy másnap deczember 16-ikán királyválasztó gyűlés lesz. E napon a választók a ferencziek zárdájában gyűltek összeválasztásra, hová Ferdinánd követei és Mária királyné képviselői, valamint a várbeliek küldöttei^[1121] fegyveres lándzsásoktól, az özvegy királyné magyar szolgáitól és Sopron és Pozsony városok polgáraitól kísérve jöttek.^[1122] A gyűlést ecsedi Báthori István nádor nyitotta meg egy, az ország szomorú állapotát feltüntető beszéddel. Ebben kiemelte, hogy Ferdinánd az egyedüli királyjelöltül tekinthető, mert egyedül ő védheti meg az országot s szerezheti vissza az elveszett országrészeket.^[1123] Ferdinánd követségének a feje, Rauber Kristóf laibachi püspök szintén ily értelemben beszélt. Élesen kikelt János ellen, ki gyermekkora óta szerzője az országban dúló egyenetlenkedésnek s veszedelmeknek. Vele szemben ünnepélyesen kijelenté, hogy Ferdinánd az ország minden törvényét, szabadságát, kiváltságát megtartja, Nándorfehérvárt s az elveszett többi véghelyt visszaszerzi s a magyarok és németek közt fennálló gyűlölséget megszünteti.^[1124] Szólott még Mária királyné nevében – fényesen és meggyőzően – a főrendek egyike,^[1125] hangsúlyozva a tisztelet, melyben a magyarok uralkodójuk fejedelmi ágyból való származását mindenkor részesítették s egyúttal igérve, hogy Ferdinánd megválasztása esetében Mária özvegy királyné mindkét felséges bátyjánál, különös és örök pártfogással lesz irántuk. Aztán hosszabb eszmecserével,^[1126] melyben kivált Révai Ferencz jeleskedett,^[1127] a fejérvári gyűlést, mint nem a nádor által egybehivottat, törvénytelennek, János választását érvénytelennek, a hozzája ragaszkodókat hűtleneknek, fej- és jószágvesztéssel büntetendőknek nyilváníták^[1128] s mire aztán még aznapon vasárnap deczember 16-ikán^[1129] Ferdinándot, miután a nádor ráadta első szavazatát, egyhangulag s szabadakaratból királyul megválaszták.^[1130] Viszont János választását, mint oly gyűlésen történtet, melyet nem a nádor hívott össze, törvénytelennek nyilvánították s mindazokat, kik 40 nap lefolyása alatt pártjától elállanak, alattvalói kötelékei alól felmentik.^[1131] A választás kihirdetését harangzúgás, ágyúlövés, a polgárság örömujjongása követte.^[1132] A Ferdinándhoz Bécsbe küldendő üdvözlő bizottság vezetésével Báthori István nádort bízták meg, ő volt átadandó a megválasztási oklevelet s Ferdinándot felkérendő, hogy az országot mielőbb átvegye. A gyűlés aztán szétoszlott anélkül, hogy határozatait törvénybe iktatta vagy a koronázásra nézve bármi intézkedést tett volna. A horvát rendek,^[1133] miután Ferdinánd 1526 deczember 5-ikén írt levelében a horvátokat biztosította, hogy jogaikat és szabadalmaikat megtartani és megvédelmezni fogja, azon év deczember végén Cetinvárban^[1134] szigorú megfontolás és bő meggondolás után Ferdinándot és nejét Annát, sőt ezek törvényes örököseit is 1527 január 1-sején ünnepélyes okirat kiállításával szintén elismerték horvát-szlavon-dalmát királyukká s neki a cetini zárda templomában hűséget esküdtek.^[1135]

122. A POZSONYI VÁR DÉLI KAPUJA.
(Dörre Tivadar rajza.)

A választási okirattal a kiküldött országos bizottság Báthori István nádor vezetése alatt, 1527 január 12-ikén indul Pozsonyból Bécsbe s azt ott a következő napon, vasárnapon január 13-ikán adta át fényes szertartású nyilvános kihallgatáson Ferdinándnak,^[1136] kérve őt, hogy koronáztassa meg magát. E naptól kezdve szólítja Ferdinánd Magyar- és Horvátországnak vele tartó lakóit híveinek s használja ezen országokat czímeiben és uralkodási évszámításában.^[1137] Február 22-ikén tudatta Ferdinánd külön-külön iratban a megyékkel és városokkal trónralépését, védelmét és kegyelmet igérve a hozzátaszítóknak, vesztett elleneseinek.^[1138] Meg volt alapítva az osztrák nagyhatalom. Amint I. Rudolf királynak a Morvamezőn 1278 augusztus 26-ikán aratott győzelme a habsburgi Ausztria születésnapja volt, úgy volt a magyarok mohácsi veresége, 1526 augusztus 29-ike, a habsburgi vagy osztrák nagyhatalomnak a születésnapja.^[1139]

123. I. FERDINÁND KIRÁLY.
(A bécsi udv. könyvtárban őrzött imakönyvének miniatureja.)

XIX.
MÁRIA ÉS PÁRTJA KÜZDELME
FERDINÁND KORONÁZÁSA ÉRDEKÉBEN.
MÁRIA MAGYAR HELYTARTÓSÁGA.

MÁRIA királyné Ferdinándnak megválasztásával be nem érvén, mindent elkövetett, hogy annak a megválasztását törvényesen szentesíttesse koronázás által. Ezt Ferdinánd hálálkodva ismeri el.^[1140] És el kell ismernie minden igaz embernek, hogy «nem volt senki, a ki annyit és oly önzetlenül fáradott és szenvedett volna a Habsburg-ház magyarországi uralmáért, mint a szerencsétlen véget ért király özvegye, a trónkövetelő Ferdinánd testvére: Mária. Feláldozta nyugalmát, reményeit, veszélynek tette ki életét, hogy bátyjának királylyá választását biztosítsa».^[1141] Csakhogy ez nem volt könnyű feladat, mert Szapolyai és pártja nagy ellentörekvést fejtett ki. Támogatta őket ebben az a körülmény, hogy a nemzetközi felfogás a két ellenkirály jogának elismerésében szintén megvolt oszolva. Ferdinánd pártjára nézve nagy baj volt, hogy maga a pápa, VII. Kelemen nem vélte támogathatni Ferdinánd igényeit, mert ő a Habsburg-dynastia világuralmi czéljaiban veszélyt látott úgy az európai egyensúly, mint magának a Szentszéknek függetlenségére nézve. Ferdinánd szerencséjére Pucci Lőrincz bíboros, az osztrák tartományok protectora személyében hathatós támogatást nyert a Szentszéknél, kinek bátor és ügyes személyes fellépésével sikerült a Szentszék ellenkezését megszüntetni s ezzel Ferdinánd diadalhoz jutásának nehézségeit elhengeríteni.

124. I. FERDINÁND NAGY KETTŐS PECSÉTJE. (ELŐLAP.)^[1142]

Mária belátta, hogy fivére Ferdinánd csak úgy biztosíthatja magának az ellenesei felett való győzedelmet, ha haladéktalanul s kellő haderővel az országba jön. Ez értelemben értesítette testvérét s szólította fel a bejövetelre, mint ki most 1 forinttal többet érhetne el, mint a jövőben nagy sommákkal.^[1143] Mária meg volt arról győződve, hogy Szapolyai és pártja viszonyai mellett a gyors fegyveres beavatkozás döntő sikerű. Sürgeti és kérleli bátyját, levélben és izenetekkel, hogy jöjjön mielőbb az országba. Biztosság czéljából egyre sürgető leveleit a bécsi helytartói és kamarási tanácsuraknak küldötte kézbesítés végett. Ez uraknak szeptember 1-jén Ferdinándhoz irott leveléből kitetszik, mennyire sürgősnek tartja Mária Ferdinándnak az országba való mielőbbi bejövetelét.^[1144] Maguk a tanácsurak is ezen a nézeten voltak s kérve kérik ők is erre Ferdinándot.^[1145] A Bécsből jövőknél nyugtalan élénkséggel tudakozódott Mária, hogy mikor jön már Ferdinánd, sok népet hoz-e magával s miért marad el oly soká. Igy a Pozsonyba jött ifj. gr. Salm Miklósnál,^[1146] s mikor az Bécsbe visszatért, sürgette általa is Ferdinándot, hogy jöjjön mielőbb.^[1147] Hisz ő benne, mint testvérében és urában, atyjában összpontosul minden reménye.^[1148] De kérései, sürgetései eleinte nagy nyugtalanságára eredmény nélkül maradtak. S hogy maga Ferdinánd is érezte nagy mulasztását, kitetszik 1526 szeptember 8-iki innsbrucki leveléből, melylyel meghagyja a cseh tartományfőnöknek, herczeg Münsterberg Károlynak s Pernstein János morva tartományfőnöknek, hogy a legsietősebben jöjjenek segélycsapataikkal.^[1149] Ám Ferdinánd pénzügyi helyzete felett kedvezőtlen volt,^[1150] annyira, hogy rögtön nem fogadhatott hadakat. Kívülről sem kapott segélyt.^[1151] Kikhez fordult, bátyjához V. Károlyhoz és Zsigmond lengyel királyhoz, egyiktől sem kapott segélyt, inkább is azt a tanácsot adták neki, maradjon veszteg, húzza-halaszsza ügyét, ellenségeskedéstől tartóztassa magát.^[1152] De sőt Ferdinánd pénztelensége akkora volt, hogy még Mária kezeihez sem juttathatta azokat az összegeket, melyekre ennek, Ferdinánd szolgálatában szüksége volt. Mária anyagi viszonyai ennélfogva nagyon szánalmasak voltak és ezekből könnyen érthetjük meg az ő időközi levertségét is, mert amily lángoló volt benne a cselekvési vágy, épp oly mértékben vágyódott ambitiója csak addig a cselekvés terén szerepelni, míg kilátása nyilt az eredmény kivivásához. Értjük eszerint azokat a könnyeket, melyek erős lelke daczára is leperegtek az arczán oly időben, mikor magát elhagyatottnak és tehetetlennek kellett éreznie.^[1153]

Ferdinánd, a szükséges pénz hiányában, kezdetben egy kevésbé költséges vállalkozásra határozta el magát: a cseh királyi korona megszerzésére. Annál is inkább, mivel őt erre maguk a csehek kérték fel, de azért is, mivel ő aztán mint megkoronázott cseh király csak hadi segélyre inkább vélt számíthatni magyarországi vállalata javára. 1527 január 27-ikén indult Bécsből prágai útjára. Ezt megelőzőleg szándéka volt, távolléte idejére az osztrák tartományok igazgatását egy alsóausztriai kormánytanácsra bízni, Máriát pedig, magyarországi kir. helytartójává kinevezni. Mária, előlegesen megkérdeztetve, szűkös helyzetében nem szivesen vállalkozott a terhes feladatra,^[1154] de miután Ferdinánd megigérte neki, hogy távozása előtt gondoskodni fog az ő személyes biztonságáról és a várak megerősítéséről,^[1155] kész volt házának és testvérének ezt a szolgálatot is megtenni. Ferdinánd erre kinevezte nővérét magyarországi királyi helytartójává,^[1156] kinevezését pedig kihirdette Kuttenbergben 1527 február 3-ikán.^[1157] Ez iratában tudtára adja híveinek, hogy az ország uraival és a király híveivel személyesen vagy írásban és küldötteivel a király nevében tárgyalhasson mindazokról, melyek hívei személyeinek, családjainak és hazájuk javára, hasznára és gyarapodására alkalmasak. Inti tehát őket, hogy a királyné Ő felségének úgy engedelmeskedjék, mint magának a királynak, mert tőle a legtágabb hatalmat kapta velük a király nevében azon ügyek tárgyalására, melyeket szóba hoz. Nyugodtan és minden kétség nélkül hozzájárulhatnak mindazokhoz, miket ő nekik előterjeszt.^[1158]

125. I. FERDINÁND ARANY- ÉS EZÜSTÉRMEI.^[1159]

Ferdinánd intézkedését a pártján levő magyar urak nemcsak hogy nem ellenezték, hanem inkább is helyesléssel fogadták, a mi pedig nyilvánvaló alkotmánysérelem volt. Mert az 1845 évi X. t.-cz. világosan azt rendeli, hogy «ha Ő felsége akár hadjárat, akár más ok miatt elhagyja az országot, helytartója tisztéből kifolyólag mindig a nádor legyen.» Azon urak közt, kik 1527 január 13-ikán Bécsben Ferdinánd elé járultak, hogy királylyá történt megválasztásáról értesítsék s őt a maga megkoronáztatására felszólítsák, maga a nádor is volt, de szóval sem tiltakozott a maga mellőztetése ellen. Ez kétségtelenül azt mutatja, hogy a nádor is, a vele megjelent urak is elismerték, hogy Mária tekintélye az országban nagyobb volt a nádorénál.

Hogy milyen volt Mária ezen közjogellenes hatalmi állása, apróra elmondani nem tudjuk, mert, mint említők, nem ismerjük kinevező okiratát. Az is szembetünő, hogy a melléje adott tanács 3 osztrák emberből, az utasításokkal ellátott Rauber Kristófból, Dornberg Rézmánból és Pemflinger Istvánból állott. Ezek a magyar helytartóságot állandó összeköttetésben tartották az osztrák kormánytanácscsal, mi a későbbi jogsérelmek állandó forrásává vált. Annyi eszerint bizonyos, hogy Mária helytartói állása nem volt közjogi, csak bizalmi jellegű, a Máriába fektetet hatalom pedig teljhatalom volt. Ez kitetszik Ferdinánd 1527 február 3-iki okiratából, melyek Mária teljes, legtágasabb hatalmát említik. De kitetszik magának Máriának 1527. évi márczius 11-iki leveléből is, melyben mondja: – «mi, kik minden magyar ügyekben fenséges testvérünk, a magyar király képét viseljük s helyét elfoglaljuk».^[1160] Mária teljhatalma tehát nem ismerte azokat a kivételezéseket, melyek a helytartóságban a nádor hatalmát korlátolták, a ki mint helytartó az 1485. évi X. t.-cz. értelmében «mindazt tehette, a mit a király tehet és tenni köteles, kivéve mégis a kegyelmezést, a koronára szállott javak adományozását és mindazt, a mi régi rendelkezések szerint mindig csak a királyi méltósághoz tartozott. Az 1527 február 3-iki királyi levél szerint Mária tárgyalhat «a mi nevünkben mindazokról, melyek személytek, családotok és hazátok javára, hasznára és gyarapodására alkalmasak, tőlünk a legtágabb hatalmat kapta velök a király nevében intézkedni azokban az ügyeken, melyeket előttetek szóba hoz. Hozzájárulhattok tehát nyugodtan és minden kétség nélkül mindazokhoz, miket ő elibétek terjeszt».^[1161] E levél ugyan Boriszló István rácz despotához van intézve,^[1162] de minthogy ugyanily levelek különböző egyházi férfiakhoz és különböző világi urakhoz is mentek, minden kétséget kizáró tény az, hogy Mária teljhatalma az egész országra (a mennyiben az Ferdinánd királyságához tartozott) kiterjedt.

126. MÁRIA KIRÁLYNÉ.^[1163]

127. MÁRIA KIRÁLYNÉ PECSÉTJE.^[1164]

Mária helytartói tiszte, mint látni fogjuk, sokkal rövidebb tartamú volt, semhogy joggyakorlásából szorosan vett rendszer fejlődhetett volna ki. Gyakorolta a kegyúri jogot, mert tudjuk egyik 1527 augusztus 31-ikén Bécsujhelyről Ferdinándnak küldött leveléből, hogy ő Gáspár nevű káplánjának, mikor Ferdinánd még Prágában volt, esztergomi kanonokságot adott s erről okiratot állított ki.^[1165] Csakhogy e joggyakorlás nem volt éppen helytartói tisztéből kifolyó új jogszerzemény, mert gyakorolta volt azt már előzőleg férje II. Lajos idején is.^[1166] Ugyanazt mondhatjuk a biráskodást és igazságszolgáltatás jogáról is, mert ítélkezett Sopron városának a zsidók elleni pereiben helytartóságát megelőző időben is,^[1167] de a helytartóság jogköre révén gyakorolta a delegálási,^[1168] a megkegyelmezési ^[1169] és a jószágadományozási jogot, mely nem volt számára 32 jobbágytelekre szorítva.^[1170] Hogy a korlátlan inscribálási jogot Mária csakugyan gyakorolta, kitünik Póki János udvarmester esetéből, kinek ő 1527-ben Lébény-Szentmiklóst inscribálta.^[1171] És ismerünk egy 1528. évi ilyen esetet is.^[1172] Bár a kegyelmezési jogot nemcsak a helytartók, hanem egyes urak is gyakorolták, mint Balassa Imre borsodi főispán és Perényi Tibor is, ez mit sem von le azon állítás erejéből, hogy a kegyelmezési jog a helytartói jogkörből folyó volt, mert a helytartók a jog gyakorlására politikai előnyök szerzése okából egyeseket meghatalmazhattak.^[1173] Fogadhatta a városok hódolatát és hűségesküjét,^[1174] de sőt erre delegálhatott is.^[1175] És intézkedhetett, szintén helytartói hatalomköréből kifolyólag, Erdélyre nézve is.^[1176] Mikor a soproni kapitány elfogta a plébánost és káplánt s bilincsekbe verve átadta Sopron városának, Mária egy 1527 márczius 11-ikén kelt levelében a miatt kifakad, mert ha az elfogottak büntetésre méltót el is követtek volna, ezeket ő eléje kellett volna állítani, mint ki minden magyar ügyben a magyar király teljhatalmazottja.^[1177]

Máriának reánk maradt leveleiből látjuk, hogy ő azokat veresviaszos királynéi pecsétjével állította ki, mely pecsétjének nyomai illetve maradványai többrendbeli okleveleiben fennmaradtak.^[1178] Még utódjai sem használtak külön helytartósági pecséteket.^[1179] De a mi reánk nézve ennél sokkal érdekesebb az, hogy Mária leveleiből kétségtelen, hogy őt birói működésében az igazság, a méltányosság, a jogosság elvei s a magyarországi jogszokások követelései vezetik. Az ő idejében sokat hányatott kényes ügy volt a zsidóügy. Egyes városok, Pozsony, Sopron a zsidók vagyonát elfoglalták s közvagyonná tették. Okot szolgáltatott erre részben az a körülmény, hogy a zsidóság a fenyegető török vész elől a városokat önkényt elhagyta, vagy pedig a maga uzsoráskodásával és illetéktelenül gyakorolt kereskedésével a városi lakosságot nagyon károsította. Kölcsönös panaszok és feljajdulások voltak e miatt napirenden. Mária a városok önkényes hatalmaskodását ez ügyben nem tűrte s vizsgálatot rendelt el. Igy tudósította 1526 szeptember 11-ikén Sopron városát, hogy kiküldi egyik emberét az ügy megvizsgálására, de a soproniak, mielőtt a királyné embere megjött, a zsidók vagyonát lefoglalták. Meghagyja nekik, hogy kiküldött emberének mutassák be a lefoglalt zsidóvagyont, mert hovafordításuk iránt ő maga kíván intézkedni.^[1180] Mikor az előtte megjelent soproniak előadásából megtudta, hogy a zsidók a maguk jószántából akarják a várost elhagyni, a királyné abból a szempontból, hogy a zsidók részéről nem méltányos zavaros időkben elhagyni azt a várost, ahol nyugalmas időkben előnyöket élveztek, engedett a soproniak kérelmének.^[1181] Csakhogy utóbb kitünt, hogy a soproniak a zsidókat erőszakkal, akaratuk ellenére elűzték a vagyonukat a királyné szándéka ellenére vették el tőlük, azért meghagyja a királyné, hogy az elűzött zsidókat fogadják be ismét, javaikat adják nekik vissza s engedjék őket keresetük után járni, különösen, ha késznek nyilatkoznak hozzájárulni a városi terhekhez. Ha van a soproniaknak valami okuk a zsidók meg nem tűrésére, adják azt elő írásban s a királyné méltányosan fog ítélni.^[1182]

Nyilvánvaló, hogy a királyné álláspontja ebben az ítéletében úgy az erkölcsösség, mint a jogosság és hazafiasság szempontjából ki nem fogásolható.

Más esetben mikor ő arról győződött meg, hogy Pozsony városa polgárai a nagyszámú zsidóság uzsoráskodása és csunya kereseteik miatt szegény sorsra jutottak^[1183] s azonkívül a pozsonyi zsidók is a mohácsi vészkor vagyonukkal külföldre menekültek, hazafiatlanul elhagyva^[1184] a várost, nem habozott úgy ítélni, hogy a török vész után visszavándorolni akaró zsidókat többé be ne bocsássák a városba, a városban maradt házaikat adják el s értéköket fordítsák a város kijavítására. Kiűzhetik továbbá a városban maradt zsidót is, de az eladott házaikból befolyó pénzt adják azoknak vissza, nehogy kétszeres károsodás: kiüzetés és vagyonvesztés legyen osztályrészük.^[1185]

128. MÁRIA KIRÁLYNÉ.
(Az eredeti metszet Ő Felsége hitbizományi könyvtárában.)

Ha tekintetbe veszszük, hogy amaz időkben az uzsoráskodás űzése nemcsak a zsidóság, de a kereszténység részéről is alkalomadtán mai fogalmainkat messze túlhaladó mérveket öltött,^[1186] úgy hogy az egész családokat tönkre juttatott, érteni fogjuk Mária királyné abbeli intézkedését, hogy 1526 október 12-ikén az uzsora által felette károsodott soproniaknak elengedte a rajtok követelt kamatok fizetését, kötelezővé téve mégis a tőkének egy év alatt való visszafizetését.^[1187]

Mikor a soproniak másodízben fordultak a királynéhoz azon kérelemmel, hogy a Sopronból már tényleg elűzött zsidókat ne kelljen többé soha visszafogadniok, a királyné ezt nekik, mivel a soproniak a zsidók távollétéből városuknak nagy gyarapodását és vagyonosodását remélték,^[1188] megengedi, de csak azon feltétel alatt, hogy Sopron a reá háruló terheket magára veszi, a zsidóknak járó tartozását egy év leforgása alatt kifizeti, a zsidók házait megbecsülteti és becsárban megvásárolja.^[1189]

MÁRIA KIRÁLYNÉ MELLSZOBA.
(Leone Leoni műve az El Prado múzeumban, Madridban.)

A következő évben, 1527-ben január 11-ikén Mária, mikor arról értesült, hogy a soproniak még nem adták vissza a zsidóktól elvett s az adósságaikat tartalmazó lajstromokat, vagyonukat és zálogaikat, nem habozik a várost megdorgálni, meghagyva neki, hogy ez említett tárgyakat szolgáltassák ki a zsidóknak haladéktalanul.^[1190] A soproniak nem sietnek a királyi parancs teljesítésére, Máriához panaszok érkeznek, mire ő 1527 január 31-ikén szemökre lobbantja a soproniaknak engedetlenségüket s újból elrendeli, hogy szolgáltassák ki a zsidóknak az adósok lajstromát s járjanak el a zsidók egyéb ügyeiben is a királyné meghagyása szerint.^[1191] És levele mutatja egyszersmind Mária birói lelkiismeretének tisztaságát és emelkedettségét, mert tudni kívánja azon okokat, a melyek miatt a soproniak eddigi rendeleteit végre nem hajtották. Meghagyja nekik, hogy ez okokat terjeszszék eléje, hogy ő tudjon orvoslatról gondoskodni, nehogy a zsidók, kiknek szintén kijár az igazságszolgáltatás, jogos ügyeikben kárt szenvedjenek.^[1192]

Máriának ily birói eljárása mellett bizonyára senki sincs feljogosítva, őt félszegségről, igazságtalanságról, vakbuzgóságról és türelmetlenségről vádolni. «Mária, Miksa császár unokája és Fülöp kastiliai király leánya, írja egy tudós zsidó író, Spanyolországból, magával hozta a zsidógyűlöletet, mint hazai hagyományt. Arra, hogy már Lajos életében ellenségesen lépett volna föl ellenük, nincs ugyan egyenes tanuságunk, de azért mégis bizonyosnak tekinthető, hogy Lajosnak a zsidókra nézve kedvezőtlen és nyomasztó kormányrendeletein, minők Máriával való egybekelése előtt még nem fordultak elő, a spanyol királyleány befolyása mutatkozik. Mária zsidógyűlölete, mely a mohácsi vész után oly irtózatos kegyetlenséggel nyilvánult, bizonyára nem volt tétlen már azelőtt sem; csakhogy Lajos életében nem léphetett föl oly nyiltan s korlátlanul, mint halála után. De azért alig tévedünk, ha Lajos uralkodása utolsó három évéből való néhány zsidóellenes rendeletben Mária szellemét és befolyását véljük felismerhetni.»^[1193] Ez bizonyíték nélküli vád, merő ráfogás. Épp azok a zsidórendeletei, melyek özvegységi idejéből valók, czáfolják meg az ellene hangoztatott vádakat. A történetírónak számolnia kell, hogy megítélésében igazságos legyen, a kornak előítéleteivel, melyek a legigazságosabb birónak is útjában állottak s számolnia kell azon erkölcsi fogyatkozásokkal is, melyek az üldözöttül lett fajban bőven megvoltak s a törvénykezés részéről észrevétlenek nem maradhattak.

De nem csekély fényben ragyog Mária jelleme, ha törvény- és alkotmánytiszteletét veszszük tekintetbe. A soproni zsidók ügyének végleges elintézése végett, mint imént mondtuk, commissariusokul három nem magyar embert küldött Sopronba, kevéssel reá 1527 április 28-ikán visszavonja ezen rendeletét és pedig azért, mert időközben értesült, hogy a magyar jog szerint az ilyen megbizást csak született magyarok végezhetik. Ő nem akarja megszegni azon igéretet, a melyet bátyja Ferdinánd a hazai jog megtartása tekintetében tett a magyaroknak. Igéri, hogy a fenforgó ügyet május 19-ikén a magyar jog, szabadságok és szokás szerint elintézi s mindkét peres félnek igazságot fog szolgáltatni.^[1194]

XX.
FERDINÁND SZÉKESFEHÉRVÁRI KORONÁZÁSA.

MÁRIA és tanácsosai a kapott hatalommal kezükben, Ferdinánd koronázásának idejét tanácskozások tárgyává tették, bár be kellett látniok, hogy oly gyorsan czélhoz nem juthatnak. Szapolyai ugyanis a Ferdinánd-párt ebbeli törekvéseit megakadályozandó, 1527 márczius 17-ikére Budára országgyűlést hívott össze. E veszedelemmel szemben Mária úgy intézkedett, hogy testvére Ferdinánd személyes híveinek némelyikét szintén Budára küldötte.^[1195] Bár ezek kedvező hireket küldöttek Máriának, mégis ottani igyekezeteik hiábavalóknak bizonyultak. A gyűlés Ferdinánd királyságát el nem ismerte s Ferdinánd híveit hűtleneknek, a haza közjava, az ország szabadsága és a szent korona ellenségeinek jelentette ki.^[1196]

Ezen kísérlet meddőségének oka szintén a pénztelenség volt, mely úgy Ferdinánd mint Mária terveit megkötötte. 1527 február 9-iki levelében már azt is panaszolja a királyné, hogy még a futárjait sem tudja fizetni.^[1197] Az urak sem képesek fizetni szolgáikat. Jószágaikat elvesztették, vagy el fogják veszteni hűségük miatt s így ők maholnap kénytelenek lesznek másfelé elpártolni.^[1198] «Hiszem, írja egy alkalommal Ferdinándnak, hogy Felséged elfoglalja az országot, de arról is gondolkoznia kellene, hogy hogyan tartja meg.» Annyira vígasztalannak látja a helyzetet, hogy kérte felmentését egy oly állásból, a melyben ő nem használhat és csak szégyent vallhat.^[1199] Ez a nyiltság jellemének egyik becsületbeli bizonyítványa.^[1200]

Hogy Mária aggodalmas napokat élt át, kitetszik VIII. Henrik angol király követének, Wallop János tudósításából. Ferdinándnál járván, ennek engedélyét kérte, hogy Magyarországban Pozsonyban lakó nővérét meglátogathassa. Idejövén átadta Máriának az angol király üdvözletét és az angol királyné levelét. Mária hallva ezeket, sírva fakadt. Majd megnyugodva köszönetét nyilvánította nagybátyjának, az angol királynak.^[1201] Wallop kiemeli, hogy Mária őt igen jól fogadta s elmenetelekor meg is ajándékozta.^[1202]

129. JÁNOS KIRÁLY ARANY- ÉS EZÜSTPÉNZEI.^[1203]

A pénztelenség következtében tényleg többen el is pártoltak Ferdinándtól. A Szapolyai üdvözlésére Esztergomba jött lengyel követek beszélték, hogy Mária királynénak egyik aulicus embere Pozsonyból jövet, nekik azt mondotta, hogy a Ferdinánd körül levő urak mindinkább ingadoznak s tartani lehet elpártolásuktól.^[1204] Brodarics István Dévényből 1527 márczius 18-ikán Ferdinánd királyhoz terjedelmes levelet intézett, melyben neki bejelenti pártjától való elpártolását.^[1205] Bejelentését tett követte: meghódolt Szapolyainak^[1206] s szolgálta azontúl ügyét külföldi diplomácziai küldetésekben. Miként ez nem látta Ferdinánd részén az ügyek állását kedvezőnek,^[1207] úgy Gerendi Miklós prépost is kijelentette Zsigmond lengyel királynak, hogy kész magát Szapolyianak alávetni, ha részéről büntetlenségben részesül.^[1208] A mi még súlyosabban esett a mérleg serpenyőjébe, Batthyány Ferencz horvát-szlavon-dalmát bán kijelentette hogy ő csak úgy szolgálhatja Ferdinánd ügyét, ha megkapja szerződésileg stipulált járandóságát. Ismerjük azokat a feltételeket, melyek mellett magát Ferdinánd szolgálatára lekötelezte^[1209] s ismerjük azt az okiratot is, melylyel Mária királyné Batthyány hátralékos és három hónapi előre számított fizetésének kifizetési módozatait szerződésileg biztosította.^[1210] Ám a szerződési kötelezettség betartása elmaradt. Már márczius 13-ikán jelentik Pozsonyból az alsóausztriai helytartónak és kormánytanácsnak, hogy a bán János király pártjára készül állni.^[1211] Ennek daczára a helytartótól és kormánytanácstól más válasz nincs, mint hogy a bán ügyében még nincs határozat, a bán várakozzék.^[1212] De az kijelenti, hogy tovább Ferdinánd szolgálatában megmaradnia lehetetlen s mikor Mária királyné s kormánytanácsa a tartozás fejében kölcsönül vett 5 ezer aranyat (3 ezret készpénzben, 2 ezeret posztóban) mégis részletképpen kifizetnek,^[1213] a bán újból kijelenti, hogy amennyiben a többi részleteket idejében meg nem kapná, végleg távozik Ferdinánd szolgálatából.^[1214] S bár Mária királyné még márczius 28-ikán is biztosítja őt arról, hogy testvére, Ferdinánd a bán minden szükségletéről gondoskodni fog,^[1215] mi sem történt. Báthori István, Tamás veszprémi püspök, Thurzó Elek kincstartó és vingárti Horváth Gáspár főétekfogómester is hasztalanul figyelmeztetik Ferdinándot a bán lejárt második fizetési részletének kifizetésére.^[1216] Május 8-ikán Rauber püspök arról értesíti az alsóausztriai helytartót és kormánytanácsot, hogy ámbár kifizették a bánnak 300 márka ezüstöt tevő második részletét, ez mégis Thurzónak kijelentette, hogy miután a vele kötött szerződést nem tartják meg, tovább Ferdinándnak szolgálni nem akar.^[1217] Még későbben kifejti Báthori István nádornak, hogy lemondásának egyedüli oka a pénzhiány, mely miatt Horvátországot nem képes kellőképpen megvédeni^[1218] s így tényleg el is szakadt Ferdinándtól, a mi annak ügyére nagy csapás volt.^[1219]

130. ZSIGMOND LENGYEL KIRÁLY.
A krakói egy. könyvtárban őrzött eredeti metszet után készült.

Növelte Mária aggodalmát személyes biztonságának elégtelensége is. A pozsonyi vár az alkotmányos szellemtől áthatott Bornemissza kezében volt, ki azt csakis Magyarország választott és koronázott törvényes királyának (Ferdinándnak vagy Szapolyainak) akarta kiadni. E várat megszerezni nagyon óhajtotta Mária, annál is inkább, mivel nyugtalanító hirek érkeztek abban a formában, mintha Szapolyai 10 ezernyi haddal nyomulna Pozsony felé, a mi azonban nem bizonyult valónak. A vár érdekében Mária kérte Ferdinándot, írna ez Szalay Jánosnak, a pozsonyi vár egyik főemberének.^[1220]

A lelki lehangoltság mégis csak muló volt Máriánál. A mi pénzben, erőben fogyatkozó volt nála, azt leleményességgel, igéretekkel, biztatásokkal igyekezett pótolni. Szerzett megbizható ágenseket, kikre fontos dolgokat bízott. Egyik főügynöke Podvinyay Tamás naszádos kapitány volt. Ez ügyes embernek sikerült a naszádosok nagy részét megnyerni. Majd Bericzló István rácz despotával, Keglevich Péterrel, Kenderessy Jánossal, Podvinyay Pállal, Apaffy Ferenczczel és Bethlen Elekkel ő lépett érintkezésbe, kik tényleg mind készek voltak megfelelő adományok fejében Ferdinándhoz állani. Nagy része volt továbbá Cserni Jován, a fekete embernek a megszerzésében is.^[1221] Ez az ember egyenes vérségi kötelékkel kapcsolta személyét a ráczországi fejedelmek törzsfájához, sőt magát a konstantinápolyi császári család utódjának mondogatta s Istentől küldöttnek.^[1222] Hadserege valami 12-15 ezer főnyi volt.^[1223] Mária helyesen mondá a fivéréhez Ferdinándhoz írott levelében, hogy ennyit nehéz volna egy keresztény uralkodótól is kapni segítségül.

Igy sikerült Máriának Ferdinándot erélyes fellépésre birni. Tényleg zsoldosokat gyüjtött Ausztriában, Morva- és Csehországban, kiket kisebb-nagyobb csapatokban Magyarországba küldött. 1527 június 29-ikén Magyarország népéhez levelet intéz, hangoztatva benne az országhoz való jogát s igérve a nemzet jogainak és nyelvének megvédelmezését.^[1224] Július 7-ikén meghagyja Ivánnak, hogy seregének nagyobb részével siessen Budára, hová ő is halad.^[1225] Majd meghódol neki Dévény város és Pozsony vára. Pozsony városa leteszi a hűségesküt, melynek elfogadására Mária és a nádor Báthori István külön megbízást kapott.^[1226] Kevéssel rá Nagyszombat is Ferdinánd kezébe kerül.

131. MAGYAR NASZÁD A XVI. SZÁZADBAN.^[1227]

Ferdinánd július 30-ikán indult el seregével Bécsből^[1228] s következő napon, július 31-ikén tényleg magyarországi hadainál volt.^[1229] Lovassága 3 ezer ember, Magyaróvárnál, gyalogsága 8 ezer fő, Hainburgnál gyűlt volt össze.^[1230] Fővezére Kazimir brandenburgi őrgróf, alvezérei Mansfeld gróf, Rogendorf Vilmos és Alm Miklós voltak. Katzianer János előbb mint pozsonyvidéki, utóbb mint horvátországi kapitány alvezérkedett. Ezeken kívül mint híres kapitányok seregénél voltak Gittich Marx, Eck von Reischach, Hilcher János.^[1231]

Ferdinánd el volt határozva, hogy most már szárazon és vizen erélyesen behatol az országba.^[1232] Köpcsénynél az eléje jött főpapok és országnagyok őt mint az ország törvényes királyát ünnepélyes módon tiszteletteljesen fogadták.^[1233] A megjelentek közt még külföldi fejedelmek képviselői is voltak.^[1234] De eljött Thurzó Elek és Oláh Miklós kíséretében Mária özvegy királyné is. Szalaházy Tamás volt az üdvözlő szónok,^[1235] ki a rendek nevében kérte a nemzet szabadságainak és jogainak megerősítését, mire Ferdinánd, kanczellárja Widdman Beatus által válaszolt, kijelentve, hogy «csak azért jön sereggel Magyarországba, hogy vele a régi békét helyreállítsa s hogy az országot belső bajok ellenében megvédje». Aztán eskü alatt fogadta Ferdinánd, hogy a II. Endre arany bullája által alaptörvényként megszabott szabadságokat, jogokat, szokásokat fenn fogja tartani.^[1236] A magával hozott újabb hadait aztán a régiekkel egyesítve, beljebb hatolt az országba, elfoglalva Magyaróvárt, melynek parancsnoka a nádor parancsára kapuit legott megnyitotta,^[1237] továbbá Győr várost és várat,^[1238] Szentmártont, a bevehetetlennek tartott Komáromot, Tatát, Visegrád várát és várost, Esztergom várát és várost^[1239] s végre harcz és vér nélkül, augusztus 20-ikán^[1240] magát Budát is,^[1241] melyet a magára hagyott János király^[1242] már augusztus 12-ikén elhagyott volt, átvonulva a pesti partra,^[1243] honnan aztán őt harmadfélezernyi seregével együtt éjszaki irányba tovább szalasztotta.^[1244] Annyira ellentállhatatlanul hatolt a győzedelmes Ferdinánd Szapolyai ellen, hogy annak hívei sürgősen fordultak Zsigmond lengyel királyhoz, felkérve őt, intézkednék még idején, nehogy a Hedvig örökéhez tartozó javak, birtokok és várak Ferdinánd kezére kerüljenek.^[1245] Az ország közepéig^[1246] kiterjedt ily diadalmas hadjárattal szemben a lengyel király is kereken megtagadta a hadi és pénzbeli segítséget Ferdinándnak.^[1247]

132. ROGENDORF VILMOS.
(Egykorú festmény után készült kőnyomat reproductiója.)

Ferdinánd vezérei egyike, Katzianer János, a Pozsonytól északkeletre eső vidéket hódoltatta meg, Nagyszombatot, Nyitrát, Galgóczot, Trencsént kerítve Ferdinánd kezére. A Duna mindkét partján szerencsésen folytatott eme hadjáratok Ferdinándnak nemcsak nagy dicsőséget szerzettek, hanem királyságát is megerősíteni látszottak. Ezek folytán számos ellenese. Batthyány, Török, Perényi s néhány dunamelléki város nemessége meghódoltak neki. Az ellenfél oldalán gyanussá vált az esztergomi érsek magatartása is^[1248] s utóbb tényleg ő is Ferdinánd híve lett.^[1249] Még Frangepán Ferencz kalocsai érsekről is oly hirek keringtek, mintha rövid idő mulva szintén Ferdinánd pártjára átállana.^[1250]

133. KATZIANER JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.^[1251]

Ferdinánd Budán meg nem nyugodva, erélyesen folytatta a megkezdett harczot s az ide jött Perényinek meghagyta, hogy a szent koronát a kitüzendő napra Székesfejérvárra hozni el ne mulaszsza.^[1252] Hadait – 4 ezer gyalogost, 2 ezer lovast s tüzérséget Salm Miklós gróf vezérlete alatt az ország északkeleti tájára küldötte. A Budáról sietve menekült Szapolyai Pestre, Gubacsra, Hatvanba s Egerbe huzódott vissza. Majd Eger elfoglalása után Váradra s innen Erdélybe futott. Erdélyi híveitől is elhagyatva Szinvárra ment, hol csatát veszítve Homonnára s végül a lengyelországi Tarnow várába menekült.^[1253]

Ferdinánd a szinvai győzelem után két hónapon át Budán maradt, felszólítva elleneseit, hogy különbeni felségsértés büntetés terhe alatt 15 nap alatt szakadjanak el Szapolyaitól, szeptember 8-ikára, kisasszonynapra pedig országgyűlést hirdetett Budára.^[1254] Néhány nappal későbben, augusztus 26-ikán a Pozsony szabad királyi városhoz intézett meghivólevelében meghagyta, hogy a városi piaczon több ízben hirdessék ki, miszerint Magyarország és kapcsolt részeinek összes főpapjai, főurai és nemesei a Budán szeptember 8-ikán tartandó országgyűlésre megjelenjenek, mert a meg nem jelenőket, makacsságból vagy egyéb törvénytelen okból elmaradókat lázadókul fogja tekinteni.^[1255]

Ferdinánd kemény fenyegetése daczára is szeptember 8-ikán oly kevesen jelentek meg Budán, hogy ő az országgyűlést szeptember 29-ikére Sz. Mihály napjára elhalasztani kényszerült.^[1256] És mikor az újabb határidő is elérkezett, a kevés számmal megjelent rendek maguk kérték Ferdinándot, halaszsza az érdemleges tanácskozmányok megkezdését még 8 nappal későbbre.^[1257]

A király tehát még csak október 6-ikán fogadta budai palotájában a főrendeket hosszabb beszéddel, melyre, a főrendek nevében, Várday Pál esztergomi érsek felelt. Beszédjéből kitetszett, hogy Szapolyainak ama felszólító irata, melyet 1527-ben Váradról intézett volt az országnak Budán összegyülő rendeihez, felszólítva őket, hogy Ferdinándtól, ki őket járomba hajtani s vallásuktól megfosztani akarja, forduljanak el, őt meg ne koronázzák s neki ne engedelmeskedjenek,^[1258] – hatás nélkül maradt. Várday kijelentette, hogy ők Ferdinándnak Pozsonyban a királyné hívei által történt, királylyá választatását érvényesnek ismerik el s közmegegyezéssel hozzája járulnak. Mindazokat, kik vele ellenkeznek, ellenségeiknek fogják tekinteni. A szepesi gróf mint felségsértő fegyverhatalommal üldözendő. Vegye át Ferdinánd az ország kormányát s koronáztassa meg magát Székesfejérvárott.^[1259] Október 8-ikán a király megjelent a budai vár alatt elterülő mezőn s itt az aranyos trónon ülőt a nemesség is királynak fogadta el, felkérve őt, hogy mielőtt koronáztassa meg magát.^[1260] Koronázási napul november 3-ikát tűzték ki s Perényi Pétert felszólították, hozza a koronát haladéktalanul Székesfejérvárra.^[1261] Az ünnepségre a városok is meghivattak.^[1262]

134. I. FERDINÁND 1527-IKI BEJÖVETELE.
(Egykorú újságlap a bécsi udv. könyvtárban.)

135. MÁRIA ÖZVEGY KIRÁLYNÉ ÉRME.

Ferdinánd koronázásának napja közeledvén, hívei Székesfejérvárra siettek. Ferdinánd neje és nővére, Anna és Mária özvegy királyné már október 13-ikán érkeztek Bécsből Pozsonyba, hol a Vizi toronynál rájok várakozó városi urak és esküdtek fogadták^[1263] és borral, halakkal, ángolnákkal, fáczánokkal, mazsolaszőlővel és körtékkel megvendégelték.^[1264] Majd inneni útjukat Budára folytatták. Mária fekete posztóval bevont hajón és gyászruhás kísérettel evezett le a Dunán Pozsonyból Budára, míg sógorasszonya bíborszínű posztóval ékesített hajón érkezett oda. Mindketten aztán Ferdinánd királylyal együtt október 29-ikén Székesfejérvárra vonultak háromezret számláló gyalog és lovas csapat s 14 ágyú kíséretében. Október 31-ikén érkeztek Székesfejérvárra, melybe szemkápráztató fénynyel vonultak be.^[1265] November 2-ikán hozta meg Perényi, Szapolyai letiltása daczára is^[1266] Temesvárról a szent koronát,^[1267] melyet a város kapujánál az ország nagyjai fényes fogadtatásban részesítettek. A püspökök közül – összesen 13-man – jelen voltak Várday Pál esztergomi érsek, Szalaházy Tamás egri, Podmaniczky István nyitrai püspök. A főurak közül – összesen 30-an – Báthory István nádor, Bethlenfalvi Thurzó Elek, Báthory András, gúthi Országh Imre, vingárti Horváth Gáspár, Lossonczy Ambrus, Lengyel János, Révai Ferencz és mások.^[1268] Az osztrák urak közül Hardegg, Auersperg, Liechtenstein, Salm, Mansfeld, Henneberg, Puchheim s egyéb urak s lovagok.^[1269] A hazai városok közül eljöttek Pozsony küldöttei Vischer Mihály biró, Kopler Jakab polgármester, Plantscher György, Stockinter és a városi kamarás. Élelmiczikkekkel, fűszerrel,^[1270] borral, asztali fehérneművel,^[1271] fáklyákkal^[1272] jól ellátva két kocsin tették meg oda az utat^[1273] s koronázási ajándékul két aranyos kupát vittek magukkal.^[1274] Maga a koronázás november 3-ikán ment véghez.^[1275] Fénye és rendje ugyanaz volt, mint Szapolyai koronázásakor. Ferdinándot a jelenlevők, a betegsége miatti zsölyeszéken ülő s a szent koronát kezében tartó nádor háromszoros megkérdezésére egyhangulag megkoronáztatni óhajtották,^[1276] mire Podmaniczky püspök a koronát Ferdinánd fejére helyezte.^[1277] A díszbeszédet Ursinus Gáspár tartotta.^[1278] Következő napon, november 4-ikén Annát is megkoronázták, daczára annak, hogy láz gyötörte és hogy a járvány, mely ez időben hazánkban uralkodott, összes férfi szolgaszemélyzetét elragadta.^[1279]

136. I. FERDINÁND NÉVALÁÍRÁSA.^[1280]

A koronázást, mely utolsó volt Székesfejérvárott, a király részéről sok kegyelmi tény követte. Várday Pál érseket főkorlátnokává, Szalaházy Tamás püspököt kanczellárjává, Thurzó Eleket országbiróvá, Báthory Andrást tárnokká, Országh Imrét és Thurzó Miklóst udvarmesterekké, Horváth Gáspárt főkamarássá, Losonczy Antalt főpinczemesterré, Lengyel Jánost főétekfogóvá, Révai Ferenczet személynökké, Szalay Jánost pozsonyi gróffá és várparancsnokká nevezte ki.^[1281] Majd november 5-ikén a rendek személyesen esküdtek a királynak hűséget minden ellenségével szemben.^[1282] A nádor külön esküvel fogadta a korona hű megőrzését s el nem idegenítését.^[1283] Hogy a városok is esküdtek hűséget, az Késmárk példájából következtethetjük.^[1284] Végül a rendek törvényczikk alakjában 8 végzést hoztak,^[1285] mire november 11-ikén Lajos király tetemének újból való beszentelése után az országgyűlés eloszlott.^[1286] Deczember 9-ikén végre Magyarországnak a királyi udvarban levő főpapjai és zászlósurai Esztergomból arra értesítették az erdélyi nemeseket, hogy ők és az ország összes rendei Ferdinándot közakarattal választották és koronázták meg s hozzá híven is ragaszkodnak. Felkérik őket, hogy Szapolyai János ellen, kit mint a haza ellenségét és felségsértőt pártjával együtt kiirtani készülnek, velök fogjanak kezet.^[1287]

Magyarországnak eszerint már nemcsak két választott, de két koronázott királya is volt.

Mária királyné, Ferdinánd koronázása után Óvárra, Ferdinánd Esztergomba ment.^[1288] Oláh a királyt Esztergomba követte, hol saját házába szállott, ám a királyné sürgette és levelekkel kérte hozzávaló visszatérésre.^[1289] S mikor az 1528. évi januári országgyűlésen Ferdinánd kijelenti, hogy az ország védelme érdekében személyesen kell a regensburgi ülésre mennie attól segélyt kérendő, az országgyűlés megkívánta, hogy elegendő haderőt hagyjon hátra, a véghelyeken kellőleg intézkedjék s megfelelő személyt bízzon meg a helyettesítésével. Úgy Ferdinánd mint a rendek akkép vélekedtek, hogy arra legalkalmasabb ismét Mária özvegy királyné volna.^[1290] Mária azonban, bár Óváron testvére személyesen kérte volt erre fel, nem vállalkozott.