Édes drága Lizám!
Tegnap érkeztem ide Poldi látogatására, mert Becskereken most nem akad semmi dolog; mint már írtam, az utak harci műveletekre nem használhatók, másrészt meg alkudoznak is a rácokkal, úgyhogy e percben minden nyugodt. Útközben találkoztam kétszáz fogoly ráccal és több száz szarvasmarhával, melyeket az ellenséges táborból hajtottak el. A foglyok kijelentették, hogy inkább vannak itt fogságban, mint odaát szabadon, mert már nem viselhetik el a nyomorúságot. Leírhatatlan volt e szegény emberek nyomora, kik elcsábítva otthagyták vagyonukat, és most éhen vesznek. Rongyosan, halványan, lefogyva járnak, örök szégyenére azoknak, akik ezt a háborút, valamennyi közt a legiszonyúbbat előidézték. A borzasztó polgárháború minden iszonyához most egy új ostor is járul, a kolera, mely több áldozatot követel, mint a harc, különösen a rácok közül.
Ami engem illet, testileg mindig jól vagyok, de annál rosszabbul lelkileg. Hiába, bizalmatlanok nevem iránt*, és csak valamilyen Magyarország érdekében véghezvitt tettem semmisíthetné meg ezt a gyanút. Ez pedig a mai viszonyok közt alig lehetséges, mert tettek éppen nem történnek. Szerencsétlen viszonyok, midőn eseményekben annyira gazdag időben sincs mód rá, hogy a jó és őszinte akarat megnyilatkozhasson. Ez az állapot sokkal nyomasztóbb, semhogy sokáig kibírhatnám, elpusztít a rosszkedv. Azért a gyönyörűségért, hogy Becskereken uniformisban feszíthessek, nem hagytam volna el a legboldogabb állapotot, melyben halandó élhet. Mostani tétlenségemben még jobban emészt az utánad való epedés. Azért az áldozatért, hogy tőled, angyalom, elszakadtam, csak valami hasznos foglalkozás adhatna némileg kárpótlást. Ha tovább tart a fegyverszünet, más, óhajtásomnak megfelelőbb alkalmazást keresek, s ha nem találok, hazamegyek hozzád, s szegre akasztom kardomat.
Belső zavaromhoz s elégedetlenségemhez járul még, hogy tizenkét napja egy sort sem kaptam tőled, mely hogyléted és a gyermekeké felől megnyugtatna, pedig ez a nyolcadik levél, melyet távozásom óta írok neked. De nem téged vádollak, hanem a postát, amely ebben a zűrzavaros időben kijött a rendes kerékvágásból. Kétszeresen fájdalmas ez a bizonytalanság sorsod felől éppen akkor, amikor Bécs bukása után talán már Pozsonyt fenyegeti az ellenség. Isten óvja szegény Magyarországot.
Egyszóval, takarékoskodnunk kell, amennyire csak lehet.
Isten veled, édes Lizám, írj csak szorgalmasan, egyszer majd csak megkapom a levelet.
Téged s a gyermekeket csókollak. Hű
Károlyod