Hajamba térdel az alkony, |
ez a szerelmes pogány szatír. |
A derekán sokhangú csengő |
a dús hajnalokba visszasír. |
|
Ott állunk az utcai színben, |
egy talpig megvénhedett ifjú |
s egy gyászosan fiatal vén. |
|
S te, harmadik társunk a búban, |
megrettensz a szatírnak láttán, |
ahogy fáradtan a hajamba lép. |
|
Sziromkönnyű újjaid mézét |
rámcsókolod nimfaszerelmed |
|
|