Hajnalodik. Egy kopott társzekér |
|
Ébren vagyok. Arcom halványfehér; |
és gond ül szemeim alatt. |
A szekér csak halad, halad. |
|
Én is így, ilyen lomhán, önfeledten, |
amint csöndesen előretörök: |
mögöttem minden, minden elmarad; |
|
s az a kis zaj, mi a nyomomba kél, |
egy lány füléig el sohase ér. |
|
a boldogságnak ablaka alatt |
|
|