Vörhenyes levele az ezüsthársnak |
Kiszikkadt, porló burgonyaföldek, |
meddően alvók, elavult zöldek, |
|
Szüreti illatok sejtelme táncol, |
Fanyarul rálép a szőlőhegyekre |
s hozzánk dalolva, bús ütemekre |
|
Részegen fúj a szél. A hajad bomlik. |
Szomorún járunk s zokogva siratjuk |
|
Álmokat élesztünk, csókokat gyilkolunk; |
Szüretek fekete átkai ülnek |
fejedre s fejemre. Sípolnak, fütyülnek: |
most esket minket az ősz! |
|
|